Karmazsin selyemlepel

//Braien Kinni x Itachi//

Éppen a kezdetek városában sétálgattam és nézelődtem. Eléggé unatkoztam és harcra vágytam vagy egy kis italra.
-Fiatal még a hajnal -mondtam magamnak -lehet most benézek alapozni, utána elmegyek elvágom valamelyik kis féregnek a torkát és aztán leiszom magamat... Mind egy sétálok még egy kört és meglátjuk  mi lesz és hogyan.
Majd nekiindultam sétálni a városban még egy kicsit körbenézni. Menet közben nézegettem a kocsmákat és gondolkodtam.
-Valami jó kocsmát kell keresni ahol találhatok valami értelmes emberel akit felvehetek a céh-be, olyat aki igazán képes ölni.
Viszonylag hamar körbejártam a várost és már vöröslött az ég alja majd valami zenét hallottam és megcsapott az olaj szag amit a sült krumpli és az egyéb zsíros ételek árasztottak. Távolról csak nagy tömeget láttam és egy színpadot amin valami zenekar zenélt. ~Most nincs sok dolgom szétnézek már kicsit erre nem nagyon járok úgysem~ Elmentem és távolról egy pult mellett álltam meg. Belemerültem a zenébe majd mikor feleszméltem úgy döntöttem, hogy itt maradok.
-Csapos! Egy sört kérnék... Világosat!
-Máris adom. -mondta a pultos
Majd oda adtam neki annyi pénzt amennyit kért. ~Bunkó még tartja a markát borravalóért~ Kicsit szétnéztem, megnéztem miket lehet ott még csinálni és hát mit ne mondjak elég sok mindent. Hamar elfogyott a söröm és visszatértem a kiindulási ponthoz, a pulthoz. Nézegettem az itallapot majd felfigyeltem egy látszólag elmeháborodottnak tűnő srácra de én pont ilyen tagot keresek. Letettem az itallapot és néztem a srácot, hogy biztosra menjek, valóban megfelelő lesz-e.
-Egy sört?
Kérdeztem a srácot és nem vártam meg a válaszát kértem is neki a sört:
-Csapos! Két sört!
És fordultam vissza a sráchoz:
-Mi járatban erre felé?

A srác elég flegma volt és beszólogatott annak ellenére, hogy én hívtam meg a sörre.
-Szóval szerencsétlennek találsz? Szerintem gondold meg, hogy kivel beszélsz és, hogy milyen stílusban. Egyelőre én hívtalak meg a sörre és neked nincs pénzed.
Majd tovább iszogattunk és nézelődtem, vártam, hogy a srác is mondjon valamit ne csak én tartsam szóval.Aztán csak kiejtett valami kis kérdést halkan.
-Mii? -kiáltottam fel meglepetten- úgye ezt nem mondtad komolyan? Hogy lehet innen kijutni? Akkor fel ébresztelek barátom. -vettem egy nagy levegőt és elkezdtem neki beszámolni a dolgokról- ez egy játék és az innen való kijutás két féle képen lehetséges. Az egyik záró, jelbe teszem a rosszabbik, az az, hogy leveszik a fejedről a konzolt és meghalsz vagy az, hogy meghalsz a játékban és akkor a való életben is meghalsz. A másik, a jobbik lehetőséged és az ajánlott, az az, hogy végigviszed mind a 100 szintet és Kayaba kienged. Szóval húzz bele -veregettem meg a vállát.Elfogyott a söröm de én nem kértem még egyet inkább mert a srác kicsit butának tűnt és bunkó is volt de lehet, hogy ez csak valami álca számára.
-Csapos két szakét kérek meg magamnak mellé egy Umeshu-t nekem!
Vártam, hogy szóljon a srác amíg kitöltik az italt.És nagy meglepetésemre szólt is valamit:
-Mi bajod van a zenékkel egy bárba ne várj valami Metal-t vagy valami Hip-hop-ot. Minden bárban ilyen zenéket játszanak.
Kitöltötték az italt és ismét én fizettem de nem nagyon érdekelt, gondoltam ha iszik hátha mond még magáról valamit.
-Na ez a szaké ez egy jó kis ital ha iszok ami elég ritka akkor ezt iszok és Umeshu-val kísérem.Szóval Igyuuunk!
Majd koccintottam vele.
-Egészségedre!
Viszont én itt meghúztam a határt innentől nem iszok semmi alkoholost még a végén kiütöm magam ami nem kéne.
-Mikor kezdtél? Mióta játszol, hogy ennyire nem tudod a dolgokat? Mondj valamit magadról...
Majd miközben figyeltem iszogattam az italomat.

-Hogy miért hívtalak meg? Megsajnáltalak... -vigyorodtam el és bár tudtam, hogy ez nem így van azért kicsit húzom az agyát- tudod gyakran megszánom a magadfajta kis kezdő játékosokat. Nekem semmiből sem tart és nekem sem árt néha a társalgás.
A srác feláldozta a maradék kevéske pénzét mármint elméletileg az a kevéske pénze volt és azt is elitta. ~Elég bolond egy srác... Na és én vagyok a szerencsétlen pedig ő issza el az utolsó fityingjét is amikor én folyamatosan meghívom~ Na mind egy aki hülye az... vágjon kecskét ebédre. Kell nekem a céh-be egy ilyen tag szóval nem is tudom, hogy kezdhetnék bele és, hogy vezethetném rá arra, hogy egy gyilkos céh-be akarom felvenni. De nem kell kérdezgetni kérdez ő. Hát had mondja.
-Igen nekem ez a kedvenc alkholom bár hozzátenném én nem sokat iszok.
Majd figyelmesen vártam a következő mondandóját. Nem igazán volt zavarban tök simán dumált és csak mondta és mondta és mondta. Egyszer aztán csak megragadtunk egy témánál vagyis ami már egyszer volt téma de vissza megint felhozta.
-Hogy érted azt, hogy nem jó a japánod? Honnan játszol és akkor milyen nyelven beszélsz? Mert Kayaba mindenkit elteleportált a kezdetek városába és elmondta mi a pálya. Mondjuk nem csodálom, hogy mindenki ki nevetett. Főleg, hogy még beszélni sem tudsz. De mind egy én felvilágosítottalak.
Majd aztán mikor kicsikét csendben maradt és én következhettem megpróbáltam rávezetni a céh-re.
-Nem gondolod, hogy el kéne vállalni egy két küldetést? Vagy valami olyan helyre kéne menned ahol szerezhetsz pénzt? Így nem fogod túl sokáig húzni... Talán én segíthetek...

Egyre érdekesebb a számomra ez a srác. Előbb még tahó most pedig még meg köszöni a piát. Hihetetlen. Ami megint csak meglep, hogy egy angol játékos nem pedig japán. Nem is tudtam, hogy ilyen nagy kiterjedésű az a játék. Mind egy, felkeltette a figyelmemet a srác úgyhogy megpróbálom letesztelni, hogy valóban elég "tökös-e" ahogy ő azt mondja.
-Hát igen valakinek szeretet valakinek utálat szolgálat vagyok de ez mindennel így van.
Válaszoltam az előző kérdésére amire még visszafogok térni de először:
-És te tudsz-e harcolni? Mert fikázni tudtad a Japánokat de elverni eltudod-e őket? Érdekelne mert ha meg neked a dolog akkor lenne neked egy -hangsúlyoztam ki a szót- SZERETETSZOLGÁLATI munkám és ha azt jól csinálod per csináljuk akkor nagyot kaszálhatsz vele. Szóval harc? Aztán még tárgyalunk.
Majd megittam a maradék piámat és, hogy "ösztönözzem" meghívtam magunkat még egy körre.
-És tudod mit? A vicc kedvéért és, hogy legyen ellenem egy ici-pici parányi kis apró esélyed iszok még egy kört de te is iszol de te úgy is sokat szoktál inni. -majd intettem a csaposnak - Csapos! Még egy kört!
Majd mikor megkaptuk egyből levágtam a féldecist és kezdte adagolni a pia és már erős szédülésbe kezdtem de még ki lehetett bírni.
-Na érezd megtisztelve magad ritkán iszok ennyit... -csuktam be a szemem mivel már a gyomromat is kezdte csípni és már rájöttem, hogy hülyeség volt- áááh de már többet nem iszok hanem mivel ennyit ittam menjünk harcolni. Kíváncsi vagyok majd megnézzük, hogy nem csak a szád nagy. A többit menet közben!
Majd fel álltam a székemből és elindultam.

// Gregant szemszöge //

A lány besétált és kinézetet váltott. Kinézet kristály vagy képesség. A lány egy állatidomár, mivel nem egyedül jött, bár az is meglehet, hogy csak egy nem-harci társ. - asztalánál ülve kinyitotta az egyik fiókot, tele milliónyi fecnivel. Előkapta az egyiket, amelyiken az volt, hogy "2-7 szint átjáró?" megfordította és gyorsan felfirkantotta az üres oldalára az alábbit: "sárkány nem harci pet?", majd visszadobta a fecnit. - Sárkánya lépett előre és az szólalt meg. Rendelkezik kifejlett mesterséges intelligenciával, tehát a pet valószínűbb. A lány valószínűleg néma, vagy csupán az állatidomárok közkedvelt irányítás fókuszát követi és így a pet lesz kettejük közül a domináns. Valószínűleg néma. Kérdés, hogy a játék meggyógyítja-e a némaságot. - Előkotort egy fecnit, amelyen az alábbi kérdés volt "némaság gyógyul?". Úgy vette elő a milliónyi fecni közül, mintha rendezetten lennének elhelyezve és tudná a helyét. Szinte azonnal megtalálta. A két fecnivel maga előtt összekulcsolta a kezeit és a sárkányra nézett.
- Hallgatom, de előtte lenne néhány kérdésem a lány felé. - A leányra nézett - Először is, hogy az a sárkány pet vagy nem-harci kisállat, másodszor pedig, hogy maga esetleg néma volt-e a való életben? És ha igen és Aincradban sem tud beszélni, akkor kérem a másik tagot, hogy válaszoljon.
Feje visszafordult a sárkány felé.
- Mellesleg nem kell többes számban beszélni, egyedül vagyok itt.

// Gregant szemszöge //

Gregant szomorúan dobta a két fecnit a többi közé. Az egész egy szép mozdulattal történt, egyik kezével kinyitotta a fiókot, másikkal belesöpörte a fecniket és amint beértek már be is csukta. Ezután csendben meghallgatta a sárkányt is. Bár nevekkel is szolgáltak neki, fölösleges információnak tartotta, ami csak foglalja a memóriát, így megpróbálta nem megjegyezni nevüket. - Kicsit elkeserítő, hogy ilyen pitiáner információkkal szolgálnak nekem, ez mind köztudott és várható volt, hiszen a konferencián minden úgy ment, mint a karikacsapás. A kérdés már csak az, hogy mégis miképpen veszem rá a lányt, hogy ne szabotáljon minket anélkül, hogy akármit elárulok a Sayonaráról. Igazából munkámból adódóan ezt már rutinszerűen csinálom, de ezúttal mégis nehéz volt, a sárkány személye nagyon ellenszenvesnek tűnt, kicsit, mintha egy nem unott Nabnost látnék.
- Kár ezt hallani, kérem ne próbálja meg szabotálni idomárjának játékostársait. - ezután az idomárra tekintett, tudva, hogy ő az egyetlen valós személy a kettesük közül, őt kellett meggyőznie.
- Nem lenne jó azt látni, ha valaki azért halna meg, mert sem a burokhoz sem az alternatívájához sem tudna hozzáférni. A céhünk nem ígérkezik ilyesfajta segítséghez, mivel pénzhiányban sem rendelkezik... - A valószínűleg fontos, mivel így nem adok információt. - ...valószínűleg.
Vár három-négy másodpercet, végig a lányt nézi, majd visszafordul a sárkány felé.
- Nyílegyenest, akadályok nélkül szárnyalunk a céljaink felé, így segítségre nem szorulunk rá.

// Gregant szemszöge //

Gregant figyelmesen hallgatta végig a sárkány mondanivalóját, de már az első mondat után tudta, hogy innentől már mindketten ismeretlen terepen járnak. Eddig az idomár csapatának volt ismert a terep, de szerinte túlságosan sem arra a válaszra számítottak, mint amit kaptak, így érzelgésekbe mentek át. A monológot türelmesen hallgatta végig, majd kitalálta mit mondjon. - Csodás... elvitték az érzelmek, már, ha van a petnek akármennyi is. Valószínűleg ez csak a kislány érzelmeinek tükröződése a peten keresztül. A beszélgetés innentől fölösleges, több információval valószínűleg nem rendelkeznek, nem mintha az előbb mondottak akármi újdonságot is jelentettek volna.
- Igen, hölgyem és kisállata, de így működik a játék. Én mindent megteszek, hogy segítsem a többieket, de nem vagyok az apjuk, hogy kézen fogva vezessem őket. A kristály pedig ugyanúgy működik, mint a burok, hiszen a burok a kristály programjának átirata. Bocsásson meg, hogy kijavítottam a mondanivalójukat, de a pontos tudás az igaz tudás. - a lány és a sárkánya között járt a tekintete, de a lényeges mondanivalóknál mindig a lányra nézett. - Lehet, hogy most megbántom önöket, nem ez a célom, de úgy érzem, hogy a beszélgetés érzelgéssé ment át és az időm túl értékes ahhoz, hogy ilyenre pazaroljam. Azért máskor is meghallgatom önöket, ha találnak valami érdekesek. - ha... - nézett a lányra.
Ezután Gregant egyik embere benyitott az ajtón és a leány vállára helyezte kezét mosolyogva.
- Kérem fáradjon ki, megbízómnak még sok fontos elintéznivalója van.

// Köszönöm a játékot. //

/ Én is köszönöm! ^^ /

Az aréna harc után...

Az az egy kifejezés elég volt, hogy beterítse azzal a rózsaszín köddel a fejemet, hát egyből fel is nevettem, és a nyakát átkarolva felhúztam magam az arca vonalába, hogy megcsókolhassam. Kit érdekel, hogy éppen néznek minket, ugye? Elégedett és boldog voltam.... mondjuk választ azt még mindig nem kaptam, de valamit sugallt már Anat, szóval csillogó szemekkel néztem a szemébe utána, hogy elszakadtam az ajkaitól.

Jólesett a csókja, főleg a "sok" önmegtartótatás és civakodás után, méltó lezárása ennek a remek kis párbajnak. Már megint tudja a dolgát a kis huncut, mert olyan szemekkel néz rám, hogy férfi legyen a talpán, aki ellent tud neki mondani. Nekem nem sikerül. - Legyen... együtt. - Forgatom a szemeimet és legszívesebben a képébe nyomnék egy párnát, mielőtt kitörhetne valami diadalittas sátáni kacajban, de azzal elrontanám az iménti pillanatot. Leteszem szépen a földre, úgy, hogy puhán érintse a talajt, majd pár pöttyintés a menümben és ismét elegáns öltözetben vagyok. Enyhe meghajlás a közönségnek, majd a kezem nyújtom a pöttömnek. - Gyere, sétáljunk egy kicsit nyugisabb helyre. Nyster?

Bólintottam és még szélesebbé vált a mosolyom. Volt valami felemelő abban, hogy kvázi maga mellé vesz. Veszélyes dolgokat csinál? Lehet, de szent meggyőződésem volt, hogy amíg együtt vagyunk, nem érhet minket baj. Egy rövid matatás után az én felszerelésem is eltűnt, csak az a szimpla ruha maradt, amit már odakint is viseltem
- Mondjuk. Van egy kisebb park a teleport kapu közelében, az sosem szokott zsúfolt lenni : 3 - mondtam, majd kézen fogtam a srácot, és közelebb húzódva hozzá indultam el.

- Ott akarod meghallgatni a kristályt, vagy inkább otthon nyugiban? Átadhatom hozzá a jegyzeteimet is, ha szükséged lenen majd rá. - Könnyed léptekkel sétálok mellette és a beszédem is legalább annyira könnyed, mintha csak süteményekről beszélgetnénk, nem pedig veszélyes embervadászatól. - Timidussal hogy állsz?

- Nekem mindegy, rajtad áll, hogy mennyire akarod világgá kürtölni - céloztam arra, hogy nyilván bárki meghallhatja, nekem viszont tényleg mindegy volt, hol kólintom fejbe Anatot - Timidus...? Az aaa... ja, az okoskodó gyík, akitől agybajt kapok, akármikor megszólal? - kérdeztem vissza, egyben a véleményem is kifejtve. Furcsa volt a hozzállásom a párosuk felé, egyszerre pozitív és negatív... nem igazán tudtam dönteni, hogy is kéne irántuk éreznem.

- Akkor hallgasd meg otthon, aztán majd írj, ha beszélni akarsz még róla. És megsúgok valamit... Timidust én sem csípem > Viszont nagyon jó stratéga és jól harcol, csak nehéz "beprogramozni". Ha viszont jól viselkedsz Shuval, a pet is jól fog viselkedni. - adok egy tippet kacsintva.

- Heeeh? Engem nem győzött meg róla, hogy olyan jó lenne - vontam meg a vállam. Nem is törekedett rá, hogy kihasználja azt, amit jó előre tudott, pedig állítólag azért hívtak ki, hogy legyőzzenek. Ehhez képest az első pillanatban, amikor komolyan vettem a harcot, fel is adták.
- Azt mondta,, hogy legyőztek téged, ha jól emlékszem - jegyeztem meg, hátha beszél róla kicsit - Amúgy miért kéne kivívnom a szimpátiájuk?

- Nem győzött le... de hmpf... majd kerítek alkalmat egy igazi küzdelemre és ha legyőzöm, akkor legyen nagy a szája - Magabiztosság mindenek felett. - Nem kell kivívnod, de nem árt, ha együtt kell majd vele is működnöd. A velem való szövetkezés egyenlő azzal, hogy az Artesesekkel is szövetkezel. Viszont lenne egy nagyon fontos dolog, amiben szeretném a segítséged kérni. Junról lenne szó...

- Annak a kislánynak a babázás való, és ezt nem azért mondom, mert annyi éves, ahány, hanem az alapján, amit láttam - jegyeztem meg elhúzva a számat. A babázásból meg már kinőttem, szóval nem tudom, hol kéne együttműködnöm vele |-(
- Valami baj történt Jun-channal...? - kérdeztem, egyből felkapva a fejemet. Na ő az volt, akiért szívesen tűzbe tettem volna a kezemet, ha kell.

Igazat adok a lánynak, Shu túlságosan gyámoltalan és labilis, bár utóbbi rám is jellemző Valahol tetszik az a féltő aggódás, amit Miri hangjából kihallok Jun kapcsán, de gyorsan megnyugtatom inkább. - Nem, semmi aj nincs vele. Csak a nyakába zúdítottam egy nagy adag felelősséget és szeretném ha segítenél neki megbirkózni vele. Kineveztem helyettesemnek és hát nálad keresve sem találnék jobb vezéregyéniséget, aki segíthetne neki megbirkózni.

Mély lélegzet, oké. Pici sóhajtás, megnyugodtam. Pierre-ék óta ugyanúgy féltettem őt is, mint Anatot, és bár azon kívül jelentős "eventet" csupán a klónjaink éltek át, úgy egyébként a szívemhez nőtt a lány.
- Ne ijesztgess >.> Minek neked helyettes amúgy? - érdeklődtem, felnézve rá - Amúgy persze, számíthatsz rám : 3

- Mert nem lehetek mindig mindenhol ott. Nagyon sok a teher a vállamon és úgy gondoltam, ha ezt megosztom és a céhen belül is lesz egy megbízható támaszom, aki a többiek támasza is tud lenni, akár helyettem is, akkor az csak ő lehet. De majd a hanganyagból meghallgathatod az indokaimat.

- Hmm.. jó válasz - öltöttem nyelvet játékosan, majd szorosabbra fogtam  akarját, és berántottam Anatot egy sikatorszerű, szűk kis utcába, ahol elég fal vesz minket körbe - Most már kíváncsi vagyok arra a kristályra, hallani akarom >.>

Meglepett a vehemenciája, és persze először rögtön arra gondolok, hogy huncutkodni akar. Már rá is markolok a derekára és már közelednék is mohón felé, mire leesik, hogy nem is engem akar ennyire - Gyere akkor inkább a Karmazsin Selyemlepelbe, ott vannak hangszigetelt szobák és nem zavarnak minket. - vetem el a Nysteres ötletem és már kézen is ragadom és húzom magam után.

- Karmazsin Selyemlepel? Minek jársz te nightclubokba? >.> - ítéltem is kapásból a név hallatán, pedig valójában fogalmam se volt, hogy az milyen hely, de ilyen névvel semmi jó nem lehet. Képzelem mire használják azokat a hangszigetelt szobákat - És ne ráncigálj magad után - tettem hozzá, s azzal a lendülettel fel is ugrottam a hátára, és neki is nyomtam a melleimet, hogy érezze, nem kell neki ilyen helyekre járnia amúgy

Hátizsák üzemmód on. - Annak a bárnak a teraszán alapítottam meg a céhemet, szóval több tiszteletet neki Egyébként pedig ha elvegyülsz az ilyen helyeken, kevésbé leszel feltűnő azoknak, akikre vadászol. Aláírom, nincs patyolat hírneve a helynek, de még mindig az egyik legdiszkrétebb a twister mellett.

- Aha - nyugtáztam az infót, olyan nemhiszeknekeddejókifogás hangszínnel, és erősebben megkapaszkodtam a vállaiban, hogy ne kelljen félnie attól, hogy esetleg lepottyanok. Addig is pihenhetek kicsit, amíg odaérünk.

Ahogy megérkezünk, leeresztem a vállamról a pöttömöt, majd odakacsintok rá, hogy érezze, az elkövetkezedőket ne vegye magára. Megtartom a két lépés távolságot, mintha nem is lennénk egy pár, majd odalépek a pulthoz és kérek Adriantől egy üzleti megbeszélésekre alkalmas helyiséget. Akkor kezdek el újra közeledni Mirihez, ha már magunkra zártam az ajtót. - Lehet, hogy fél Aincrad tud a románcunkról, de a bűn barlangjában nem kell még kérkednünk is vele Itt a kristály, tessék. - És lehelyezem elé a hanganyagot.

Üzleti megbeszélés, aha. Ez biztos ilyen titkos jelszó, bár nem értem, hogy akkor miért nem ölel át minimum. Na nem mintha úgy akarnék kinézni, mint akinek kell egy szabad szoba egy órácskára |-( Jobb híján nem túl elégedett arccal követem Anatot, a varázsnak már majdhogynem nyoma sincs. Persze, most nem pendíti meg azokat a húrokat, amiket az arénában A szobába érve ledobtam magam a kényelmes fotelba, és miután szemeztem kicsit a kristállyal, megérintettem, hogy aktiváljam. Az a szokásos módon izzott fel, és kezdett beszélni, én meg figyelmesen, komoly arccal hallgattam.

Sok minden átfutott az arcomon a hosszú felvétel hallgatása közben, többször nyílt a szám arra, hogy megszólaljak, de végül mindig be is csuktam. Kavarogtak a gondolataim, rengeteg dolog volt, amihez szívesen hozzászóltam volna, de az olyan apróságok, mint Saya-chan furcsa viselkedése és Shu-chanék szokásos bicskanyitogató stílusa most tényleg nem volt fontos. Miután a kristály inaktívvá lett, egy picit még csendben maradtam, mert át kellett vennem magamban, hogy mit is akarok mondani, és csak aztán nedvesítettem meg az ajkaimat, hogy szóljak.
- Először is, a kristályt megtartom, ki akarom jegyzetelni róla a fontosabb dolgokat - jegyeztem meg, aztán felmutattam az ujjaimat, és egyről kettőre váltottam - Másodszor, ez így egyszerre nagyon sok, ezt neked is be kell látnod. Mintha egyszerre akarnál négy vagy öt frontot nyitni egy háborúban, tuti bukás, ha nem szortírozzuk a tennivalókat. És ha nekiállsz valaki ellen ügyködni, azt a többi se fogja szó nélkül hagyni, ha kapcsolni tudják a nevedet a dolgokhoz - jöhetett a harmadik ujj felmutatása - Harmadszor, nekem van pár extra infóm arról a Tenkáról, Hina-channal beszélgettünk már róluk - újabb ujjamat emeltem fel, négyesre váltva - Negyedszer pedig... - nagy levegőt vettem - ...hogy lehet valaki Sayonara-tag?

Minden egyes újabb ujjszámolásnál nagyobbat és nagyobbat nyeltem, az utolsó kérdést hallva viszont már csettintek egyet a nyelvemmel elvigyorodva. Milyen kis vehemens, máris komoly babérokra törne De emlékeztetnem kell magamat, hogy ennek ára van. De nézzük csak sorjában és én is számolok magam előtt az ujjaimon, hogy ne felejtsek el semmit sem. - Megtarthatod, de ne a menüdbe tartsd, hanem biztos helyen a jegyzeteiddel együtt. Tudom, hogy túlvállaltam magam, nem véletlenül próbálom rendezni a soraimat azáltal, hogy bevonom a céhtagjaimat is és engedékenyebb vagyok veled szemben is. A Tenkáról és bármi másról szóló információidat szívesen fogadom, s mint mondtam, te is megkapod az én jegyzeteimet. Timidus is elég komoly aktákat vezet, bizonyára ő is szívesen megosztja veled is, ha már sikerült legyőznöd harcban. A Sayonara pedig... csak nem tag akarsz te is lenni?

Már nyitottam is meg a menümet, hogy kikeressem az üzenetet, amit Hina-chantól kaptam pár hete, aztán közelebb húzódtam a fiúhoz, konkrétan hozzábújtam, hogy jól láthassa ő is az írást. (poszt vége)
- Nem, miért akarnék én ilyen kockázatos dolgokban részt venni? Nyilván egyedül hagylak abban a kapzsi társaságban

- 99?!?! - Akad meg a szemem Reiga pusztakezes sebzésén. Bakker, agyonturbóztam magam mindenféle felszereléssel és csak így tudom meghaladni az ő pusztakezes sebzését. O.O Najah, megakadhatott volna jobban máson is a szemem, de hát a férfiúi irigység Átkarolom Mirit, majd hagyom, hogy bezárja a menüjét, miután magamnak is átküldetem a feljegyzéseket. - Érdekes egy társaság és csak remélni tudom, hogy sosem kell összefutnod majd Kuromajoval...

- Pedig én már kezdem úgy érezni, hogy engem gyűlöl, és csak azért nem tisztel meg a kiszámíthatatlanságával :/ - csóváltam meg a fejem kicsit poénabbra véve a figurát, bár ez itt most nem biztos, hogy a viccelődés helye volt, viszont nem én lennék, ha nem próbálnék meg könnyed maradni. Ha közvetlenül érintene, akkor nem lennék képes rá, de így "külső" szemlélőként más volt a helyzet.
- Szóval Sayonara - tereltem vissza a témát, mert most az adatgyűjtés mellett ez volt számomra a legfontosabb.

- Higgy nekem, nem akarsz bekerülni. - vettem komolyabbra a figurát, de még mindig nyugodtan öleltem magamhoz.

- Mert miért is nem? Nem akarlak sehol egyedül hagyni, ha már megegyeztünk, hogy együtt keveredünk bajba - döntöttem hátra kicsit a törzsem, hogy ránézhessek rendesen, felvont szemöldökkel és magyarázatot várva.

- Egyrészt most már fokozottabban nehezebb bekerülni a parancsnokok miatt. Ahoz, hogy tag lehess, le kell győzni a parancsnokot és a tagot is. Azonban ha egy Sayonara tag veszít egy direkt párbajban, az életével fizet...

Elfordítottam a fejem, lehajtottam, és magam elé meredtem. Legszívesebben kikeltem volna magamból és egy pofonnal díjaztam volna a felelőtlenségét, de azon már túl voltunk, szóval csak vettem egy mély levegőt a köztünk beálló súlyos csendben. Hezitáltam, mert párbajban nem voltam erős, és a mai nap rá is mutatott, elvégre komolytalan stratégiával gyakorlatilag simán legyőztek, hiába az önbizalom növelő sikereim mostanában.
- Nem... nem akarom tehetetlenül figyelni, hogy valami veszélyes helyen ügyködsz... - mondtam, de azt nem tudtam hozzátenni, hogy nem érdekel, amit mondott. Tudtam, hogy csak magamat sodornám veszélybe, ha ilyen feltételt vállalnék.

- Az az előnyöd van velem szemben, hogy te tudod, hogy mi történik akkor, ha legyőzöd a tagot. Ne akarj belekeveredni ebbe is, épp eléggé féltelek már így is. - Közelebb húzom magamhoz és a homlokomat az övéhez érintem.

- És ilyenek kezében van az életünk... - sóhajtottam fel remegő hangon. Eddig csak azt hittem, hogy simán kapzsik, de hogy még ilyen szabályaik is vannak mellette... egyre kisebb volt a bizalmam a burkok felé - És a parancsnokok? Rájuk is vonatkozik ez? És kik azok egyáltalán, mi a szerepük?

- Erről még nem tudok beszélni, én még nem választottam parancsnokot. De tudom mi jár a fejedben és nem! Nem lehetsz a parancsnokom!

A vehemencia, amivel ellenkezett, egyből bevarrta a számat. Nem tudtam ellenkezni vele, de ugyanakkor azt sem akartam, hogy ott maradjon, és pont olyan érzésem volt, mintha magára hagynám, úgy ahogy mindenki mást, akit elveszítettem. Megráztam a fejem, teljesen kivoltam, de most csak belefúrtam a fejem a kedvesem mellkasába. Előtte nem fogok sírni...

- No, de van ennél fontosabb dolog is, amiről beszélni akartam még veled. - hagyom, hogy a mellkasomhoz bújjon, úgy simogatom a buksiját - Beszéltünk ugye arról, hogy túlvállaltam magam és úgy érzem elforgácsolódom, ha mindent magas szinten akarok űzni. Éppen ezért elgondolkoztam azon, hogy felhagyok a kovácsolással...

Még jobban szorítottam a szavak hallatán, nem akartam ezt hallani. Nem volt elég az egész, még rá kellett dobnia egy plusz bombát. Igaz, már nem volt közös boltunk, nagyon régen nem, de vagy két éve dolgoztunk már együtt. EGYÜTT! Féltem, hogy ha megszólalok, akkor megsértem, szóval inkább befogtam, csenddel válaszoltam a felvetésére. Néma tiltakozás... vagy mi...

- Van már pár T4-es receptem, de a magas áruk miatt nincs nagy keletje /most ideszámolom azt is, amiket küldi végén kap majd/, ezeket szeretném odaadni neked, hogy ha majd tiert váltasz, akkor legyen egy alapon. Na meg hogy őrizd meg nekem arra az esetre, amikor majd nyugdíjas hónapjaimat töltöm a SAO-ban és lesz újra inspirációm a kovácsolással babrálni. Ugye azt ígértem, hogy a fáradtságos kovácsolásaidért T4-es felszereléssel jutalmazlak. Ehelyett inkább recepteket adok és van pár jelvényem is, amiket ércekre váltanék. Írd össze, hogy mire van szükséged, nem akarok adósod maradni!

És folytatta, ignorálva azt a néma tiltakozást, én meg csak ráztam a fejem, hátha abból jobban ért. Aztán csak elpattant a cérna, és olyan lendülettel kaptam fel a fejem, hogy egy pillanatra még meg is szédültem, de egyébként szikrázó szemekkel néztem rá.
- A te neved egybeforrt a kovácsolással, nem hagyhatsz fel vele!

- Hát pedig már egy jó ideje nem csinálom - nevetem el magam kelletlenül.

- De ez csak ideiglenes, ameddig nem lesznek olyan receptjeid... - húztam el a számat, és lehajtottam a fejem. A tierváltás mindig ezzel járt, az elején recepteket gyűjtögetünk és az ércek beszerzésén dolgozunk. Ez tök természets volt...

- Nem véletlenül mondtam, hogy lehet, csak megőrzést kérek. No, ne legyél már ennyire elkámpicsorodva

- De.... túlságosan aggódom érted, és ilyen alap dolgokkal akarsz felhagyni, hogy veszélybe sodorhasd magad... nekem ez nem tetszik :/ Én ezt nem akarom... - döntöttem újra neki a homlokom, és megfogtam a kezét, hogy összekulcsolhassam az ujjainkat. Volt még egy félmondat bennem, de azt nem akartam már kimondani, nem is lettem volna rá képes.

- Most vannak dolgok, amiket előtérbe kell helyeznem. Azért nem akartalak eddig mindebbe belevonni, mert azt szeretném, hogy a biztos és nyugodt hátteret adhasd meg számomra, anélkül, hogy a kezedet tördelve aggodalmaskodsz. - Ahogy összefonódnak ujjaink, hüvelykemmel simogatom a kézfejét.

- Baka... - fejeltem meg finoman azt a széles mellkast, ami most támasztékot nyújtott a kobakomnak. Vissza akartam kapni a régi, szeleburdi Anatot, aki csinált hülyeségeket, de nem kereste a bajt szándékosan. Mennyivel jobb lett volna csak a szintek tisztításával törődni? Miért kellett ebbe belekeverednie? Móóó...