Re: Belváros

by **Tuki Mitsuki** Csüt. Jan. 03 2013, 15:55

//Enheriel és Kurasai//
Enheriel kérdésére, hogy honnan jöttem azt válaszoltam Japánban születtem és nevelkedtem. Mikor megkérdeztem, hogy ő honnan jött kicsit meglepődtem, hogy Amerikából. Aztán mikor kicsit elszomorodott rá jöttem, hogy olyasmit kérdeztem, amit nem kellet volna. Viszont az hogy nyíltan elmondta hogyan került japánba elég váratlanul ért. Mikor pedig megkérdezte az én családom, hogy él, úgy döntöttem én is fölfedem a lapjaimat.
- A szüleim négy éves koromban meghaltak, amikor egy viharos éjszakán betörtek a lakásunkba. Az édesapámat lelőtték, anyámat pedig leszúrták, mikor hívni akarta a rendőrséget. Én akkor aludtam és csak a zajokra ébredtem föl. Mire elértem a szüleim szobáját már mind a ketten meghaltak. A rendőrség elég hamar kiért a lakásunkhoz, így a betörők elmenekültek. Ezután a nagynénéméhez kerültem, aki a férjével együtt programozóként dolgozik, és ezért nem látom őket valami sokszor. - meséltem lesütött szemmel. Bár tudtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek nehéz gyerekkora volt és nem is az enyém a legszörnyűbb, de az emlék még mindig fájt. - Azóta félek a vihartól is.
Éppen befejeztem a mondandómat, mikor egy fekete páncélos alak nekünk jött és mindkettőnket a földre döntött. Már éppen szólni akartam, hogy vigyázzon jobban, amikor felsegített minket és sűrű bocsánatkérésbe kezdett. Láttam, hogy vörös indikátora van, de nem hittem, hogy olyan vérengző lehet, ha egyszer bocsánatot kért, bár az arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Az lepett meg a legjobban, hogy azt mondta megölhetjük, ha úgy szeretnénk. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most azért mondja, mert kétségbe van esve, vagy mi tűnünk ilyen mérgesnek.
Enheriel volt az első, aki meg tudott szólalni kettőnk közül és megnyugtatta az idegent, hogy nem kell félnie, nem vagyunk rá mérgesek.
- Engem pedig Mitsukinek hívnak. - tettem hozzá, miután újdonsült barátnőm is bemutatkozott.

by **Ryutoshi Kurasai** Pént. Jan. 04 2013, 08:46

- Maguk túl kedvesek Mitsuki kisasszony és Enhriel kisasszony! – hajlok meg ismét, ám nem egyenesedek, ki hanem folytatom – Engem Ryutoshi Kurasinak hívnak.
Csak most egyenesedek ki, és úgy csinálok, mintha indikátoromra mutatnék.
- Az ott nem önvédelemből lett vörös. Én arra tettem fel életemet, hogy vörös indikátoros emberekre vadásszak, és ha nem adják meg magukat… hát akkor a játéknak vége….
Egy kicsit kiegyenesedek, és csak nézek a szemükbe. Egy pillanatra a petre pillantok, ám mivel látszott rajta, hogy tart tőlem nem néztem rá tovább. Anélkül, hogy elfordítsam fejemet jobb oldalra néztem, és megláttam egy fogadót. Kicsit elgondolkoztam, majd ismét visszafordulok a lányokhoz.
- Kérem hölgyeim… lennének a vendégeim egy menüre? Kárpótolni szeretném Önöket az előbbiért.
Látszott rajtam, hogy elhatároztam magamat, szóval nem éri vitatkozni velem. Beinvitálom a lányokat, és megkérem őket, hogy válasszanak egy asztalt, és oda leülhetnek, ám én állva maradok, aztán megkérem, hogy válasszanak. Ránéztem az árakra, és elégedett voltam megérzésemre. Itt olcsó minden, szóval ki tudom fizetni mindkettőjük ételét. Ha visszautasítanák az ételt egy letört ábrázatot veszek magamról, hogy meggondolják magukat. mindent megteszek, hogy végre kárpótolhassam őket, és ezt nagyon jól ki is mutatom. Bár… érzelmek még mindig nem nagyon mutatkoztak rajtam, de már kicsit lazább lett a stílusom, de azért a szólításom, még mindig nem lett másképp.
- Nos, hölgyeim? Választottak? – kérdezem.
Amint választottak rendelek, és eléjük viszem az ételt, így a pincér NJK-nak sem kell dolgoznia. Ha nem bíznak bennem, akkor felajánlom, hogy megkóstolom, hogy bizonyítsam, hogy nem mérgezett. De ha végre elkezdenek enni, meghajolok:
- Jó étvágyat kívánok, hölgyeim.
A fogadóba mindenki minket nézett, de egy oldalpillantást vetettem az emberekre, és már nem is mertek visszanézni.

by **Enheriel** Pént. Jan. 04 2013, 14:43

//Mitsuki és Kurasai//

A fiú, név szerint Ryutoshi Kurasai bemutatkozott udvariasan, majd elmondta, hogy azért vörös neki az indikátor, mert arra tette fel az életét, hogy levadássza a vörösöket. Egyszóval valamilyen fejvadász.
- Óh, már értem! – gondoltam magamban. A fiú félrenézett, hogy ne ijedjen meg jobban a petem, mire meglátott egy fogadót, majd elhívott minket egy evésre, amit ő fizetne. – Rendben, én elfogadom. – mondtam neki, hogy ne legyen csalódott. Ha Mitsuki is elfogadta, bementünk és kiválasztottunk egy asztalt.
- Én csak egy salátát kérek. – mondtam mosolyogva, mikor megnéztem az étlapot, majd a férfiú kérdezte, hogy választottunk-e. Ki is hozta nekünk és jó étvágyat mondott, mikor elkezdtünk enni.
- Köszönöm, aranyos vagy.^^ Megtennél nekem valamit? – kérdeztem tőle. Ha igent mondott, elmondtam a kérésem: - Szeretném, ha hoznál húst a Petemnek.^^ - Ha igent mondott, és hozott neki, letöröltem a számat szalvétával, még ha nem is ragadt rá semmi, felálltam egy pillanatra és egy puszival köszöntem meg neki, amit az arcára adtam.
- Köszönöm, olyan kedves vagy. – mondtam a puszi után mosolyogva és visszaültem, miközben Villámlás már bízva a fiúba az ő kezéből vette el a húst és csipkedte.
- Miért nem ülsz le te is? – kérdeztem kedvesen Kurasitól.
- Hé kis csaj, jó a… - akart beszólni nekem egy alak, de mikor a fiú egy oldalpillantást vetett a ránk nézőkre, ő is elhallgatott inkább. Már csak azért is, mert Villámlás karmai szikrázni kezdtek.
- Nem Villámlás. – suttogtam neki. A kis griff lenyugodott, aztán tovább majszolta az ebédjét. Remélem nem szólnak le, hogy állatot tilos ide behozni, bár Villámlás eddig az asztal alatt volt.

by **Tuki Mitsuki** Pént. Jan. 04 2013, 15:58

Miután a fiú bemutatkozott elmondta, hogy az indikátora azért piros, mert eldöntötte, hogy végez a piros indikátorral rendelkező játékosokkal. "Biztos jó oka van rá és nem hiszem, hogy rossz lenne az, hogy valaki meg akarja tisztítani ezt a játékot. De remélem, nem akar majd saját magával is végezni, ha a játéknak vége... Kár lenne egy ilyen rendes srácért. Meg azt sem értem, hogy miért ítéli el minden ember a vörös indikátorosokat. Hiszen nem mindenki olyan, hogy minden szembejövőt megöl, aki csak az útjába kerül." - gondoltam, bár már lehet, hogy megint túl naiv voltam, de ilyen a természetem, nem tehetek róla. Majd mikor megívott minket a fogadóba enni szívesen elfogadtam.
- Hát.. én talán pizzát kérek. - mondtam, de azért reméltem, hogy nem túl nagy pizzát csinálnak - hátha nem tudom megenni.
Kurasai volt olyan kedves és kihozta nekünk az ételt.
- Köszönöm. - mondtam, mikor letette a tányért elém. Bár föltűnt, hogy nem ül le, amit Enheriel szóvá is tett. Aztán valami bunkó be akart szólni neki, de a fiú nézésére elhallgatott. Ahogy elnéztem Enherielnek két lovagja is akadt. Kurasai és a petje, Villámlás is készen állt arra, hogy megvédjék őt, ha balul sülne el a helyzet. Erre kicsit elmosolyodtam, de nem lepődtem meg rajta, hogy így reagáltak.
- Kurasai kérdezhetek valamit, ha nem gond? – kezdem félénken, nem akartam, hogy a fiú kellemetlenül érezze magát a kérdésem miatt. – Van valami különösebb oka annak, hogy vörös indikátorosokat ölsz, azon kívül, hogy ők is embereket ölnek? – kérdeztem és kicsit összehúztam magam, hiszen teljesen tisztában voltam vele, hogy a kérdésem nagy otrombaság volt a fiúra nézve.

Spoiler:

by **Szophie** Pént. Jan. 04 2013, 17:56

Hinari

- Szophie, Kayaba Akihiko ezt maximálisan kidolgozta, az egész rendszert, és sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de aligha lesz bármi eredménye a külvilág ténykedéseinek. Nem fogják még megtalálni sem KA-t, nemhogy jobb belátásra bírni… - válaszolt.
- Ezt én is tudom, de azért mindent megtesznek.. És reménykedni azért szabad.. - és tényleg leginkább a gazdagabb, kiváltságokat élvező gyerekek juthattak hozzá egy ilyen limitált, ritka, egyedi, és új fejlesztésű játékhoz.. És ebből következően a gazdagabb, befolyásosabb emberek talán.. Igazból ezt még én sem hittem el magamnak, de azért jó dolog becsapni, és reménnyel áltatni magamat..
- Tudod mit? Igazad van, végig kell vinnünk ezt a játékot, és ehhez minél erősebbnek kell lennünk! Már csak azt kéne kitalálni, hogyan… - Nézzenek oda? Csak nem egy kis lelkesedés?
- Ez egyszerű, mobokat ölni, küldetéseket végrehajtani, egymás ellen harcolni, pontokat és felszereléseket gyűjteni.. és vigyázni, hogy meg ne öljenek. Jó mondjuk a kivitelezés mégsem olyan egyszerű, de a választ könnyű megadni. Igazából ennyi lenne csak az egész! - hú de optimista lettem hirtelen. Persze ez az egész tényleg nem ilyen egyszerű. Néha elgondolkoztam azon is, hogy nem enne-e könnyebb egyszerűen meghalni? Otthon sem vesződnének többet azzal, hogy visszavárjanak, eltemetnének, megsiratnának, majd énék tovább asz életüket, és nekem sem kéne mindezt végig csinálnom. Igen ám, de ehhez túlságosan félek a haláltól. Persze, ha tudnánk, hogy mi lesz a "túlvilágon" , akkor biztosan egyszerűbb lenne ez a döntés is, de a tudatlanság sötét homályban az ismeretlen megrémiszt, s a létünk vége homályba merül. Ha nincs ott már semmi? Nos igen, ez az, ami az utamba áll. A félelem. Egyébként az is az eszembe jutott már, hogy KA mégsem akart gyilkolni, csak azt szeretné, ha mindent komolyabban vennénk, ezért a halálunk uátn egyszerűen csak felébredünk otthon, és élünk tovább..Na de vissza a jelenbe. A még mindig rám váró két szempárba néztem, majd így folytattam:
- Nem megyünk el egy kicsit sétálni? Ma olyan szép az idő..

by **Hinari** Pént. Jan. 04 2013, 21:49

//Szophie//

„Csak” ennyi? – húztam el a számat, végiggondolva és kielemezve a Szophie által elmagyarázott lehetőségeket. Mobokat ölni elég egyszerűnek tűnik, feltéve ha a saját szintednek megfelelő helyen próbálkozol, és figyelsz a csapdákra… ebben csupán annyi bökkenő van, hogy momentán nincs a szintemnek megfelelő állat, ami a külső mezőkön legelészik, arra meg igencsak nagy a kereslet. Még a végén összeveszek valakivel, ellenségeket szerezni már a játék legelején meg főleg nem hiányzik. A küldetések… naigen, ott se lehet belőni pontosan mire vállalkozol, nem beszélve a csapatmunkáról, amivel alapvetően nincsenek problémáim, de mégis, rábízni az életem vadidegenekre…

Újabb sóhajtás tört elő belőlem: ez így sehogy se lesz jó. Nem lehetek ennyire pesszimista, és különben is, mindenki tudja, hogy az első lépések a legnehezebbek. Várakozóan néztem a lány szemébe, hátha erőt meríthetek belőle, de akárcsak én, ő is belefeledkezett a gondolataiba. Így hát tekintetemmel a tányéromon lévő morzsákat kezdtem el nézegetni, jobb ötlet és tevékenység híján. Aztán egyszercsak rájöttem, hogy a levegőváltozás az, ami most kéne nekem. Ha órákat töltök ugyanott, képes vagyok teljesen elsüllyedni az önsajnálatban, amit nem engedhetek meg magamnak.
- Szophie, szerintem ki kéne men – kezdtem, a lánnyal szinte egyszerre. Mosolyogva tapasztaltam, hogy pont ugyanarra gondolunk, így egy bólintás után felálltam, és a friss levegő felé indultam.
- Tudsz valami kellemes, szabadtéri helyet? – kérdeztem tőle, közben alaposan szemügyre véve Torubana város utcácskáit. Igazság szerint legszívesebben kint kószáltam volna a mezőkön, jártam volna az erdőket… a természet valahogy mindig megnyugtat, és ha Szophie és a farkasa velem van, még az állandó félelem és készenlét érzése is szűnni látszik.

by **Szophie** Szer. Jan. 09 2013, 14:33

- Csak ennyi? - nézett nagy, elkerekedő szemekkel.
-Most komolyan, mi más kéne még? Ez a játék lényege, mint minden ehhez hasonló játéknak, annyi különbséggel persze, hogy itt van tét is, meg itt tényleg olyan, mintha a saját testemben lennék, és saját magam vinném véghez a dolgokat. De lényegében igen, ennyi. - Eközben nem úgy tűnt, hogy figyel rám, valamin nagyon elgondolkozott, majd sóhajtott egyet. Közben az én fejemben is ide-oda kattogtak a dolgok. Mikor felnéztem, a tányérjában levő morzsákat piszkálta.
Ezután támadt egy jó ötletem, de szinte egyszerre néztünk fel. Engedte, hogy én mondjam előbb, így megkérdeztem, hogy nem mennénk-e el egy kicsit sétálni. Nagy kedvem volt egy kicsit levegőzni, és farkasom is bánatosan hajtotta az ölembe a fejét. Nem szeretett egy helyben kuporogni, velem ellentétben. Kérdésemre a lány bólintott, és elindult az ajtó felé, közben farkasom is vidáman kászálódott le rólam, és sebesen kifutott az utcára, meg sem várva engem.
- Szép kis barát, meg sem vársz! - dorgáltam meg. Ekkor váratlanul felém fordult Hinari.
- Tudsz valami kellemes, szabadtéri helyet? - kérdezte.
- Hát.. a közeben nem igazán, most járok először ebben a városban. - mondtam. - De itt az ideje felfedezni! - és nagy vidáman indultam meg a szikrázó napfényben az ismeretlen utcákon. - Úgy is azt mondják, hogy itt mindenki barátságos. Most teszünk egy próbát, és ha mégis banditákkal találkozunk egy mellékutcán, akkor lehúzzuk a helyet egy jó kis kritikával. - nevettem el magam.
- És ránézhetnénk a küldetés táblára is, hátha akad valami jó, amire együtt mehetünk. Persze csak ha van kedved. - mosolyogtam rá a lehető legbarátságosabban. - Érdekes lenne egy ismerőssel végre hajtani egy küldit, tudod én mindig csak ismeretlenekkel voltam együtt eddig.

by **Hinari** Csüt. Jan. 10 2013, 21:55

Úgy tűnik, véletlenül hangosan is kimondtam, ami az eszemben volt, mert Szophie elég erőteljes választ produkált, és mondandója közben rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van: amit egy perccel ezelőtt még lehetetlennek képzeltem, például kimenni a mezőre mobokat kaszabolni, hirtelen nevetségesen egyszerűnek tűnt, és a tény, hogy az egész maximálisan valóságosnak hat, képes lehet elfeledtetni, de egyben szem előtt tartani a kockázatot.

Eközben már kint is voltunk a szabad levegőn, és – mint már ezredszer az elmúlt idő alatt – örömmel tapasztaltam, hogy Kayaba nem programozta bele a játékba a légszennyezést és az ehhez hasonló, kifejezetten negatív elemeit a kinti világnak. Ha ilyen szempontból nézzük, még szerencsésnek is lehetne mondani a játékosokat, hogy itt kell élniük, hiszen Aincradban még betegségek sincsenek, sőt, minden hosszútávú következmény nélkül levágathatod akár a kézfejedet is, amit azért én még mindig elég nehezen tudok felfogni.

- Tényleg? Én is! – feleltem a lány válaszára, majd követtem egyenesen a (feltételezett) központ felé. Vidám kisugárzása és optimizmusa újfent lelket öntött belém, így – sok nap óta először – vele nevettem. Így róttuk a néhol kihalt, néhol egészen tömött utcákat, nézegettük a kirakatokat, majd – ahogy Szophie ajánlotta – ellátogattunk a küldetéses táblához, amin sajnos per pillanat egyetlen misszió se volt kiírva. Ezen persze egy cseppet sem lepődtem meg, hiszen mostanában valamiféle holtszezon állhatott be küldetés-ügyileg.
- És most? – tártam szét a karomat, közben elnézegetve a kölyökfarkast – Mihez kezdjünk? Pedig tényleg jó lett volna együtt menni valahová – hangomban őszinte csalódottság csengett, és hirtelen rám tört az a furcsa érzés, hogy nem szeretném, ha elmennének. Talán eddig be sem vallottam magamnak, de mostanában elég magányos voltam, és jólesett a lány és petjének társasága.
Mivel a tábla melletti ácsorgásnak nem sok értelmét láttam, körülnéztem, hátha megakad valamin a szemem. Az itt-ott kószáló kis embercsoportokon kívül azonban semmi egyéb látványosság nem volt, kivéve talán az arénát. A gondolattól akaratlanul is megérintettem a kardom, miközben Szophie ötleteit vártam. Én bármiben benne lettem volna abban a pillanatban, csakhogy ne kelljen újra egyedül maradnom.

by **RenAi** Pént. Jan. 11 2013, 14:47

__________Céh felvétel, Szophie és Hinari__________

Nem is olyan rég csatlakoztam a jelenlegi céhemhez, azóta sok változás történt benne, és még mindig akad akit csak látásból ismerek. Emiatt kicsit szégyenlem is magam, de még bőven van időm jobban megismerkedni mindenkivel. Az új vezéremtől egy igencsak fontos feladatot kaptam, méghozzá azt hogy toborozzak új tagokat. Ez nekem való feladat, ugyanis szeretek emberekkel beszélgetni, ismerkedni, de ez nem volt elég hogy a céhet hirdessem, így valami mást kellett ki eszelnem.

A nap fénye cirógatta az arcom, magamra húztam a takarót és befordultam az ágyamban. Majd mocorogni kezdtem aztán, hirtelen kipattantam, már kint voltam az ágyam előtt és az invortarimból öltözködtem mikor az nemrégiben lerúgott takaró szépen lassan visszalandolt a helyére. Gyorsan az asztalomhoz ültem, behúztam a székem és papírt, tollat fogtam, majd a tollat a számhoz emeltem, gondolkodtam. Tudtam mit akarok épp csak azt nem hogy, hogy fogalmazzam meg. Mindig eljutottam pár mondatig, de utána összegyűrtem és magam mögé hajítottam a papírlapot, és kezdhettem előröl. Ez megtörtént párszor mire össze tudtam hozni, valami olyasmit ami hasonlít az elképzeléseimhez. Felemeltem két kézzel, majd magam elé tartva elkezdtem felolvasni hangosan.
- Azt hiszem ez így jó lesz! Nyhii… - mondtam miközben elmosolyodtam, de még mindig üresnek tartottam a lap alját picit, fogalmam sem volt mit kéne oda biggyesztenem, így úgy döntöttem kicsinosítom inkább. Rajzoltam pár figurácskát, hogy aranyosabbnak, barátságosabbnak hasson majd csináltam még pár másolatot az egészről. Utána, gyorsan felálltam és ki szaladtam a fogadó szobájából, legalábbis szerettem volna mivel az egyik eldobott papír galacsinban sikeresen felbuktam, a papírlapok a kezemből meg szerte szét hullottak.
- Aucs…- Ösztönösen megfogtam a hátsó tájékom, mintha fát volna az esés, valahogy nem tudok hozzá szokni hogy itt nincs fájdalom. Feltérdeltem és elkezdtem összeszedni a lapokat, majd felpattantam és hadjáratot indítottam, szórólapokat csináltam és ezeket hordtam széjjel a fogadóba, az asztalokra tettem egyet-egyet, majd ahova csak tudtam kitűztem őket, nem kellett sok körbe jártam az egész várost, amit az utánam majdnem két méterenként kitűzött felhívás jelzett. Tettem a hirdető táblára is, minden házhoz, és sokszor nyomtam egyet-egyet az arra járó playereknek, hogy olvasgathassák. Már körbe jártam a várost vagy kétszer, új jelentkezők reményében. Akadt akinek oda adtam elolvasta majd eldobta, akadt aki el sem vette és volt aki elvette elolvasta és azt mondta inkább kihagyja. De a lelkesedésem törhetetlen. Nem fogok meghátrálni ennyitől. Majd ismét a főtéren találtam magam, a hirdető tábla előtt ami majdhogynem üres volt, épp csak az én kis szóró lapom volt, amikor megpillantottam azt hittem szívrohamot kapok, a rajzocskáimat összefirkálgatták, bajusz a lányoknak és ördög farok a fiúnak, ezen kívül bizonyos szavak is át lettek írva, így más értelmes szó lett belőle, ami hol trágár, hol teljesen más értelmet kapott. Bosszankodva léptem oda és téptem le, majd ragasztottam ki egy újjat. Miközben félhangosan mérgelődtem.
- Cha…ki lehetett? Ha megtudom estküszöm kitekerem a nyakát! Ha a másik céhből volt valaki akkor meg… majd abba hagytam, nagy levegőt vettem és megfordultam. Ott állt előttem két lány aki lehet lekerekedett szemekkel nézte végig az eseményeket. Zavarba jöttem, mikor láttam hogy engem nézhetnek.
- Bocsánat, csak felidegesített hogy összefirkálták, egész nap ezen fáradoztam, és ilyen könnyen, lelki ismeret furdalás nélkül tönkre tették…RenAi-nak hívnak, és céh társakat keresek, ha esetleg érdekel... majd sóhajtottam egyet és széles mosollyal átadtam pár példányt a lányoknak.

Így néz ki a szórólap Very Happy

by **Szophie** Pént. Jan. 11 2013, 16:29

Szép hosszú sétát tettünk a csendes kis városban, megnéztünk egy-egy kirakatot, és élveztük a napfényes, meleg időt, aztán, a tanácsomra, a küldetés tábla felé vettük az irányt. Sajnálattal kellett látnom, hogy semmi, még csak egy elvétett papírfecni sem volt rajta.
- És most? Mihez kezdjünk? Pedig tényleg jó lett volna együtt menni valahová. - a hangja csalódottan csengett. Az én lelkesedésem is alábbhagyott, tanácstalanul néztem Vezérre. Ekkor egy mellettünk álló lányra lettem figyelmes, aki valakit, vagy valamit átkozott. Kissé meglepődtem, de biztos megvolt rá az oka.. Majd felénk fordult, biztos megérezte, hogy figyeljük.
- Bocsánat, csak felidegesített hogy összefirkálták, egész nap ezen fáradoztam, és ilyen könnyen, lelki ismeret furdalás nélkül tönkre tették…- kezdett el szabadkozni.
- RenAi-nak hívnak, és céh társakat keresek, ha esetleg érdekel...- mutatott a szórólapokra, amiket a kezében szorongatott, és adott is nekünk belőle néhány példányt.
- Jajj de ari kis rajzok! - lettem figyelmes a lap alján levő figurákra. Persze, hogy rögtön a legényegesebb dolgot veszem észre. A lány reakcióját nem láttam, mert rögtön neki is kezdtem elolvasni. Már régóta szerettem volna csatlakozni egy céhhez, de még nem volt alkalmam rá, és nem is találkoztam elég szimpatikussal..
- Harcolj a kijutásért, társaidért, igazságért.. A céhünk elítéli a gyilkolást.. - mormoltam hangosan egy-egy részt, ami kifejezetten tetszett nekem. Amikor végeztem, elgondolkodva néztem Vezérre.
- Nézd de jó céljuk van! Szinte teljesen egybe vág az enyémmel! Mit gondolsz? Lenne kedved csatlakozni? És egy céhen belül találhatnánk új ismerősöket is.. Például ez a lány is igen kedvesnek tűnik. - mondtam farkasomnak, elfelejtve, hogy nem vagyunk egyedül.
- Hupsz.. Mármint..Ööööhmmm.. Szerintem én, vagyis mi, Vezérrel szívesen csatlakoznánk. - néztem rá a lányra zavartan.
- Egyébként az én nevem Szophie, ő pedig mellettem Vezér. Örülök a találkozásnak! - nyújtottam kézfogásra a kezem a lány felé, immár magabiztosan. Majd Hinarira néztem mosolyogva, és vártam, ő mit válaszol. Nagyon örültem volna neki, ha ő is csatlakozik, akkor lenne egy ismerősöm is a céhben, és amúgy is megkedveltem.

by **Hinari** Pént. Jan. 11 2013, 17:53

Mostanában egyre többször fordultak elő velem azok a hihetetlen egybeesések, amiket belső gondolataim idéztek elő és alakítottak valósággá: most is, alig fogalmaztam meg magamban a magányhoz mint szóhoz kapcsolódó félelmeimet és az ellene való tenni akarásomat, a lehetséges megoldás szinte azonnal az ölembe hullt.
A felismeréstől alig jutottam szóhoz, sőt, az agyam konkrétan leblokkolt a csodálkozástól, így csak nagyon távolról hallottam Szophie hangját, amint a kezünkbe adott lapról lelkendezik. Valahol legbelül örültem is ennek, bár az okát nem tudtam volna megmondani. Talán éppen ebben a pillanatban sikerült átlépnem az önzőségemen, aminek kifejlesztését eddig elengedhetetlennek gondoltam a túléléshez. Szemeimet becsuktam, majd egy örömteli sóhajtással „visszatértem” a virtuális valóságba, azzal az elhatározással, hogy amíg itt nem rendeződnek a dolgok, nem fogom hagyni, hogy gondolataim elkalandozásai útját állják szocializálódásomnak.

Miután a lány és farkasa belementek a dologba, én is végigfutottam a sorokat, megpróbálva nem soká váratni őket a válasszal, ám a szövegben megfogalmazottak akaratlanul is kinyitották azt a bizonyos gátat, amit épp az imént zártam le. Az érzések egyszerre, minden figyelmeztetés nélkül törtek rám, és én pillanatok alatt megint képtelen voltam felfogni a külvilágot, fejemben a leírtak visszhangzottak, és persze Naxon. Meg a mezőn történtek, és az azutáni fogadalmam, miszerint többé nem fogok elfutni. Nevetni lett volna kedvem, mert cseppet sem éreztem magamban semmi bátorságot semmire, ám egyben igazuk volt: bizony, az igazságért harcolni kell, és bár nem voltam biztos benne, hogy ez az én feladatom, nem adhattam fel. Azután meg főleg nem, hogy láttam egyetlen közelebbi barátom pixeldarabkáit szétszóródni, és ha ez az egyetlen (de legalábbis a legtriviálisabb) útja a bosszúnak, én meg merem lépni.
A kékhajú, ránk mosolygó lányt figyeltem, próbáltam belelátni a gondolataiba, hiszen a tájékozottságot mindennél előbbrevalónak tekintettem: már korántsem vagyok olyan naiv, mint régen, így egyfajta tartózkodással vettem tudomásul ezt a nyílt meghívást. Trükköt, csapdát, tréfát és még sok más hasonló dolgot sejtettem benne, ám RenAI őszinte gesztusai és a kezemben lévő, handmade lapocska hamar meggyőztek ennek ellenkezőjéről.
Justice League. Vajon csatlakozzam?

- Ööö – ez volt az egyetlen reakció, amit így hirtelenjében produkálni tudtam, több perc néma álldogálás után, majd kicsit összeszedtem a mondandómat, és folytattam:
- Csak így, simán? Nem kellene valami próba vagy ilyesmi a csatlakozáshoz? – kérdeztem, de sajnos a kíváncsiságom most is legyőzte a józan eszem: mivel még csak egyes szintű voltam, minimális stat-pontokkal, alig láttam esélyét, hogy akármilyen próbatételen is átmenjek. Bár lehet megint lebecsültem magam… lényeg a lényeg, a mondat elhangzott, így immáron visszavonhatatlan. Már csak az a kérdés, RenAI vajon mit felel rá.
- Jah, amúgy Hinari vagyok – mutatkoztam be mosolyogva – Örülök a találkozásnak.

by **RenAi** Pént. Jan. 11 2013, 20:04

__________Céh felvétel, Szophie és Hinari__________

Zavarba jöttem mikor észre vettem hogy a két lány hallja a szitkozódásom, nem vagyok az a fajta akit könnyű kihozni a sodrából, de hát had fogalmazzak úgy hogy ez a mai nap nem, egészen az én napom. Mikor megfordultam, rögtön magyarázkodásba kezdtem amitől még inkább zavarba jöttem. Gyorsan elmondtam nekik azt amit ma másik háromszáz playernek k.b. és kezükbe nyomtam egy-egy szórólapot.

A barna hosszú hajú lány gyorsan meg is dicsérte a rajzom, aminek nagyon megörültem.
- Ohh, nagyon szépen köszönöm. Szeretek rajzolgatni. - Vakartam meg a tarkóm ugyanis itt szintén zavarba jöttem, elvégre már-már lassan kiöregedek az ilyesféle gyerekes hobbikból. Pár mondatott hangosan is felolvasott, hallatszódot a hangján hogy tetszik neki. Reménykedve pillantottam rá, hátha mégis győzelemmel zárhatom a mai napom. Sőt utána megfeledkezve a környezetéről a mellette lévő farkashoz fordult, és ahhoz beszélt. Úgy tűnt mintha meg akarta volna győzni Őt is a belépésről. Majd még azt is megjegyezte hogy aranyosnak tűnök, itt megint zavarba jöttem, talán kicsit el is pirultam. Nem sokra rá ki is jelentette hogy szerinte Ő és a farkasa csatlakozik.
- Jujj, de jó! – Olyannyira fellelkesültem hogy megfeledkeztem a zavaromról és kicsit a jó modorról is, lelkesen két kézzel megfogtam a kezét és úgy örvendeztem tovább.
- Köszönöm – Mondtam, még mindig vigyorogva az örömtől. Ezután be is mutatkozott.
- Szophie…kissé furcsa de nagyon szép neved van, és a peted is édes. Megsimogathatom? – Kérdeztem még mindig a lelkesedéstől fűtve. Ha megengedte megcirógattam kissé a füle tövét a farkaskának. Majd a másik lányra emeltem reménykedő tekintetem. Még mindig olvasta a szórólapot, elég hosszasan. Gondolom elgondolkodott rajta. Megfontolt, sejtettem ahogy elsőnek megpillantottam. Majd megkérdezte hogy tényleg ilyen egyszerű az egész? És Ő is bemutatkozott.
- Igen, még csak pár céh van így nincs sem szinthatár sem semmiféle próba, először én is azt hittem hogy lesz próba, p.l. hogy ki kell állni a céhvezér ellen vagy ilyesmi. – Tőrt ki belőlem a nevetés.
- És én is örülök a találkozásnak. Mosolyodtam el a lányra.
- Ohh, igen. Van kedvetek bemenni egy vendéglőbe, vagy ismerek a közelben egy cukrászdát, nagyon finom nyalánkságokat lehet ott kapni. - Mutattam a pár méterre lévő, cukrászdára. Azt javaslom, üljünk be valahova és mesélek még a céhről, ha szeretnétek. Ha útnak indultunk akkor útközben, kitöltöttem az időt azzal hogy magamról meséltem picit. Ha inkább maradtak volna, akkor ott helyben folytattam.
- Kicsit zavarban vagyok ugyanis, ez az első hogy ilyen fontos dologgal bíztak meg, hogy tagokat szervezzek be a céhbe, mondanom sem kell nagyon megörültem amikor megkért rá Shield, aki a mi vezérünk. És csakis annyi tapasztalatom van-e téren, hogy Rita-chan hogy hívott meg engem. - Majd ha leültünk és rendeltünk újra belekezdtem egy monológomba.
- Nyah, a céhről annyit kell tudni, hogy több vezérünk volt már, így mindig új és új arculattal rendelkeztünk, sok mindent nem tudok mivel én is nem rég csatlakoztam hozzájuk, de a legkevésbé sem bántam meg. – Majd ismét információkat gyűjtöttem piciny kobakomból. A biztonság kedvéért előhívtam a menüm hogy onnan leshessem ki a legújabb adatokat.
- Az új vezérünk Shield, nagyon talpraesett és lelkes vezér. Ő egy Lovag, és a boss harcokban mindig élen van és a saját életét kockáztatva áll a boss támadásai elé, hogy mindenki más támadhassa.
Akkor ott van még, Ranmaru Ő a volt vezérünk, sokat nem tudok róla nem is beszéltem még vele, de mindig előre megszervezte a boss harcokat, így ilyen téren mindig elől álltunk a céhek között, ráadásul tudtommal ezen világ talán második legnagyobb szintű tagja. – Mondtam az utolsó mondatot lopva, elvégre nem akartam sem hülyeséget mondani így csakis azt tudtam amit én is hallottam meg amit a az előhívott ablakomról leleshettem.
- És ő egy íjász, ezen kívül a legutóbbi boss harcban is átadta a helyét egyvalakinek, mondván hogy neki még úgyis lesz lehetősége az erősebb bossok ellen. - Itt talán picit elpirultam, elvégre én voltam az, az egyvalaki.
- Akkor ott van még Rita-chan. Nagyon kedves lány, bár elsőnek szigorúnak tűnhet, erős az igazságreze így nyugodtan meg lehet benne bízni. Ő kardforgató, és nagyon erős is.
Akkor ott van még Yurihime, Ő is nagyon aranyos kedves és illemtudó lányka, az egyik küldetésen ismerkedtem meg vele.
És még ott van Peter is, vele vigyázzatok. – Hajoltam közel a lányokhoz és szinte suttogtam.
- Ő egy kukkoló! Itt egy kis szünetet tartottam.
- De amúgy rendes gyereknek tűnik, és állatidomár, akinek elég különleges pete van. És igen a legfontosabb amit elfelejtettem még mondani, az hogy a céh anyagilag is támogatja a tagokat, azaz segítünk hogy bizonyos jártasságokat ki tudjatok fejleszteni, de ez a pénz az amit automatikusan kapnak a céhtagok a rendszertől, plusz sokan tettek hozzá saját zsebükbe nyúlva. Így mivel ti is tagok lesztek a rendszer is többet ír jóvá, plusz ha megveszitek a képességet és nagyobbak lesztek ti is könnyebben tudjátok majd legalább minimálisan támogatni a céhet. Ha valamire kíváncsiak vagytok akkor kérdezzetek bátran, mosolyogtam biztatóan rájuk.

by **Szophie** Vas. Jan. 13 2013, 20:17

Hinari hosszasan tanulmányozta a lapot, és nem volt olyan lelkes, mint én. Pedig reméltem, hogy ő is belemegy. Már épp kezdtem feladni, amikor végre felnézett, és kibökte az egyetlen kérdést, ami az én fejemben is megfordult, vajon van-e valamilyen próba?
- Igen, még csak pár céh van így nincs sem szinthatár sem semmiféle próba, először én is azt hittem hogy lesz próba, p.l. hogy ki kell állni a céhvezér ellen vagy ilyesmi. - válaszolta a lány töretlen lelkesedéssel, és buzgalommal.
- Ohh, igen. Van kedvetek bemenni egy vendéglőbe, vagy ismerek a közelben egy cukrászdát, nagyon finom nyalánkságokat lehet ott kapni. - kérdezte. Nekem elegem volt a cukrászdákban való üldögélésből, de a sütinek nem tudtam ellenállni, nagyon csábító ajánlatnak bizonyult.
- Felőlem rendben.. De.. -- Hinarira néztem, és vártam ő mit válaszol.
- Te mit szeretnél? Nekem igazból mindegy, hogy maradunk-e , vagy sütizünk.. - Ezután RenAi kicsit mesélt magáról, meg ismertette a céhet, már amennyit tudott róla. Még ő is újnak számított, és puskáznia is kellett a menüjéből, de hát annyi baj legyen. Az érdekesebb információkat megtudtam tőle, a többit meg majd úgy is megtapasztalom. Az elbeszéltek alapján úgy tűnt, igazán érdekes céhhel van dolgunk, sok erős taggal.
Amikor a végére ért a mesélésnek, megkérdezte, van-e kérdésünk. Megpróbáltam megerőltetni az agyam, de semmi fontos dolog nem jutott eszembe, amit megkérdezhetnék. Még az előbb kapott információkat emésztettem. Nem akartam kukának tűnni, de csak ültem ott, csendben, nagyokat pislogva.. Amúgy sem vagyok a szavak embere, nem szeretek beszélni, és már így is sokat szövegeltem a mai nap.Segélykérően Hinarira néztem, neki mindig van valami frappáns kérdése.
/bocsánat a megvárakoztatásért./

by **Hinari** Csüt. Jan. 17 2013, 18:41

A vártnál jobban megkönnyebbültem, amikor a lány kijelentette, hogy náluk nincsen semmiféle próba. Kicsit furcsálltam is a dolgot, de nem szóltam róla, hiszen mégegyszer nem fogok beleesni ugyanabba a hibába, az is szerencse, hogy ezt a mostanit megúsztam. Helyette inkább elmosolyodtam, és bólintottam. Kedves és Szophie-hoz hasonlóan nyílt volt, így minden okom megvolt rá, hogy bízzak benne. Egy cukrászdát javasolt, és amikor a barna hajú lány várakozóan rám nézett, még az előzőnél is határozottabban bólintottam:
- Nekem tökéletesen megfelel.

Miután mindannyian leültünk, RenAi alapos elbeszélésbe kezdett a céhről és azok tagjairól. Sok mindent sikerült kiderítenem, többek között a legfőbb okát annak, hogy a lány ekkora zavarban volt. Ő is új tagnak számított, ráadásul egy igen fontos feladattal bízták meg, de ekkor már biztos voltam benne, hogy nem fog csalódást okozni a vezérnek: végre eldöntöttem, hogy belépek. Nem mintha olyan nagyszerű játékos lennék, akit minden céh magáénak akar tudni, de mégis, határozott célom volt a fejlődés, és egy jó társaság tagjaként ez valószínűleg könnyebb lesz, mint szólóban.
Közben tovább folytatódott RenAi monológja, most a céhük tagjairól beszélt, főbb tulajdonságaikról és kasztjukról. Szinte hihetetlen volt, amiket mondott, boss harcok, frontvonalbeliek és élharcosok, minden téren. De hogy jövök én hozzájuk? Újra elbizonytalanodtam. Még a támogatás és a hasonlók se hatottak meg túlságosan, persze mindez nagyon jó és főként hasznos, viszont én nem vagyok olyasvalaki, aki csak az anyagi javakért csatlakozna, a saját érzéseitől függetlenül. A saját érzéseim meg… hát, egyelőre fogalmam sincs, mit szeretnék. Alapjában véve tetszik a dolog, az egész rendszer, és kihívás is bőven van benne… másrészről meg ott a bizonytalanság, hogy az erősebb tagok vajon hogy fognak viszonyulni hozzám. Nem fognak-e esetleg lenézni… és ekkor döbbentem rá, hogy ez is része a kihívásnak, megmutatni nekik, hogy nem vagyok gyenge. Újra hozzáértem a kardomhoz: hideg volt és rideg, ám hamarosan meg fogok tanulni bánni vele.
- Lesz valami kötelező egyenruha? – böktem ki végül, jobb híján, mert a ránk telepedő csend kezdett kissé kínossá válni – Amúgy nekem tetszik a dolog – folytattam, majd Szophie-hoz és a farkasához fordultam:
- Nektek mi a véleményetek?

by **RenAi** Vas. Jan. 20 2013, 16:06

__________Céh felvétel, Szophie és Hinari__________

Végre valakik akiket érdekel a dolog, eddig bárkinek nyújtottam át egy-egy példányt az vagy csak kinevetett, kidobta bár akadtak olyanok is akik ha csak látszólag is de elgondolkodtak a dolgon. Miközben kint a hirdetőtábla előtt meséltem a lányoknak a céhről Szophien már akkor látszódott a lelkesedés és az érdeklődés, aminek nagyon de nagyon örültem. Már ha csak egyvalaki is belép a céhbe, már azért is megérte ez a hosszú mai napi herce-húrca, Hinarira pillantottam aki hosszabb ideig tanulmányozta azt a pár soros szórólapot amit a kezébe nyomtam, bizonytalannak tűnt, de az számomra már fél siker, így behívtam őket a közeli cukrászdába hogy ott részletesebben el tudjam mondani a céh terveit és nyugodtam körülmények között tudjak nekik tartani egy kis kedvcsinálót. Örömmel láttam hogy mindketten bele mentek hogy mi hárman megszálljuk az Sweat Dreams cukrászdát, ami mint mindig most is zsúfolásig volt édes szájú játékosokkal. Persze ezen semmi csodálni való nincs. Mikor leültünk gyorsan bele is kezdtem mondanivalómba. Szinte egy szuszra elmondtam mindent a mit tudtam, kicsit tartottam hogy valamit el fogok rontani, hülyeséget mondok…vagy rossz információt vagy valamit amivel elijesztem őket, de sikeresen elmondtam mindent amit csak tudtam, a céh terveit, tagokról pár információt, azt hogy mivel átalakul minden tagot örömmel várunk és hasonlókat, tulajdonképp mindent ami csak az eszembe jutott. Szophie szemén látszott hogy már szinte meg is győztem, ugyanakkor tudtam hogy még nem vehetek semmit sem biztosra, Hinari eleinte fellelkesült majd kicsit ismét elbizonytalanodott, így majdnem én is de tudtam hogy határozottnak és lelkesnek kell maradnom. Majd miután úgy érzetem hogy elmondtam mindent amit tudtam, biztató mosollyal kijelentettem hogy ha van bármi féle kérdésük akkor nyugodtan tegyék csak fel. Szophie gondolkodott, és ez aranyosan meg is látszott rajta, majd Hinarira pillantott, hogy neki van-e bármi féle kérdése. A szőke hajú lány nagyon megfontoltnak és okosnak látszott így biztos voltam benne hogy neki lesz kérdezni valója, így várakozó pillantással tekintettem rá.
A kérdésén mi szerint lesz-e kötelező egyenruha, először elmosolyodtam, majd rádöbbentem hogy nem is ártana valami hasonló.
- Egyenlőre nincs, de ha szeretnétek felhozom Shieldnek hogy lenne rá igény. – Válaszoltam egyszerű könnyedséggel. Majd folytatta mondanivalóját miszerint, neki tetszik a céhes ötlet és Szophiera nézett.
- Nos lányok, én mindenképp örülnék neki ha belépnétek, de ha be is léptek nem köt titeket egyenlőre semmiféle kötelezettség, azon kívül hogy fejlődjetek, de abban is szívesen segítünk, az ha valaki kisebb szintű nem jelenti azt hogy gyenge, vagy épp hogy le kéne nézni, mi olyan vagyunk azt hiszem mint egy nagy család, tele testvérekkel, akik egy célért küzdenek. – Mosolyodtam el, ugyanis tényleg hasonlóképp érzem, és mindent megteszek a céhtagokért, tényleg mintha mindenki a testvérem lenne…
- Ha mindketten rábólintotok akkor le is bonyolíthatjuk a felvételeteket. :3

by **Szophie** Kedd Jan. 22 2013, 16:54

- Lesz valami kötelező egyenruha? Amúgy nekem tetszik a dolog. - Végre valami jó reakció Hinaritól. Nagyon megörültem neki.
- Egyenlőre nincs, de ha szeretnétek felhozom Shieldnek hogy lenne rá igény. - válaszolt RenAi az egyen ruha kérdésre.
- Nektek mi a véleményetek? - fordult hozzánk, Vezérrel.
- Nekem már az elején is tetszett.. És ez az egyenruha dolog sem rossz ötlet, bár ha az én ízlésemet tekintjük, nekem nehéz megfelelni, úgyhogy jobbnak tartanám ha valamilyen kitűző, vagy ilyesmi lenne.. Persze ez csak egy ötlet. - mondtam. Komolyan nem tudnám elképzelni azt, hogy milyen sok vitába telne egy olyan ruha kidogozása, ami mindenkinek tetszik. Nem hiszem, hogy mindenki egyet értene az én masni, és kék szín imádatos ötleteimmel, de azon kívül én nem hordanák másmilyen ruhát.
- Nos lányok, én mindenképp örülnék neki ha belépnétek, de ha be is léptek nem köt titeket egyenlőre semmiféle kötelezettség, azon kívül hogy fejlődjetek, de abban is szívesen segítünk, az ha valaki kisebb szintű nem jelenti azt hogy gyenge, vagy épp hogy le kéne nézni, mi olyan vagyunk azt hiszem mint egy nagy család, tele testvérekkel, akik egy célért küzdenek. - folytatta a lány mély, filozófikus gondolatokkal.
- Ui.. még egy kérdés, téged hogy becézhetlek? -tényleg jó enne tudni, mert a RenAi túl hivatalosnak bizonyult számomra.
- Ha mindketten rábólintotok akkor le is bonyolíthatjuk a felvételeteket. :3 - folytatta ezek után.
- És ha csak egyikünk bólint rá? - viccelődtem. - Na, de hajrá, én, vagyis mi, Vezérrel benne vagyunk! - mosolyodtam el.
- Vagyis még egy kérdés.. Céh gyűlések szoktak lenni, vagy ilyesmi? Mármint ahol találkozhatok a többiekkel..És ha az van, és éppen küldetésen vagyok? - bizonytalanodtam el. Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mindenki ellohol egy küldetés közepéről, mert céhgyűlést tartunk.

by **Hinari** Vas. Jan. 27 2013, 01:12

Eddig csak bólintgattam meg ühüm-öztem, miközben RenAi a céhbemutatást tartotta, az egyenruhás témával kapcsolatban kifejtett válaszánál azonban minden folytonos cselekvést beszüntettem pár másodpercig. Mintha kicsit leblokkoltam volna, vagy valami hasonló.
Lenne-e rá igény? Nem, erről szó sincs, már a gondolattól is kirázott a hideg, amikor elképzeltem magamon egy univerzális maskarát, mindenféle cicomával vagy éppen túl seszínűen. Éppen ezért kérdeztem, amit kérdeztem, hogy minden kételyem megszűnjön, ami az öltözéket illeti… és ha ezzel esetleg elindítottam volna valamit, egy kósza ötletet, ami végül ennek megvalósítására ösztönzi a körülöttem lévőket… hát, mondjuk csak simán azt, az teljesen az én formám lett volna. De szerencsére Szophie se volt nagyon oda érte, így egy erőltetett nyelés után újra levegőhöz jutottam:
- Igen, elég a szimbólum – nyögtem ki, szakaszosabban, mint szerettem volna. Egyre jobban megtetszett ez a kis társaság, s ezt az érzést a lány újabb rövid monológja csak fokozta: ez alatt a két perc alatt már másodszorra könnyebbültem meg, nem lesz gond a ruhával, sőt, még a jelenlegi szintemmel sem. Teljes boldogság.
Eközben Szophie egy elég furcsa kérdést tett fel, őszintén szólva én a magam részéről teljesen elvoltam a ReanAi névvel is, bár valahol legbelül azért furdalt a kíváncsiság, vajon mit fog válaszolni, így kissé közelebb húztam a székemet, és hegyeztem a fülem. Hátha megtudhatunk valamiféle belső becenevet, álnevet vagy hasonlót.
- Én is benne vagyok! – folytattam rögtön a lány után, méghozzá magamhoz képest elég határozottan. Jobban megtetszett ez a dolog, mint vártam volna, és ennek a ténynek őszintén örültem. Úgy tűnik én is tudok néha mutatni valami fejlődést, ha a szintem terén nem is, de legalább jellemileg.
- Igen, ez engem is érdekelne – feleltem Szophie kérdésére, bár nem éppen ugyanaz volt az információszerzésünk mozgatórugója. Én inkább meg szerettem volna ismerni a többieket, a tagokat akikről RenAi mesélt, megnézni őket magamnak, esetleg tanulni tőlük… de cseppet sem érdekelt, hogy ez mennyire befolyásolhat egy-egy küldetést.
Így hát csöndben vártam a válaszokat és a céhfelvétel folyamatát, amiről fogalmam sem volt, hogy is megy.

by **RenAi** Szomb. Feb. 09 2013, 01:11

A két lányon végignézve már tudtam hogy Szophiet tényleg érdekli a dolog míg Hinari csak érdeklődik iránta, de még bizonytalan a választ illetően, bár látszott rajta hogy tényleg a meggondolt típus arról nem is beszélve hogy nagyszerű ötletei vannak. Az egyenruha nekem meg sem fordult a fejemben pedig én már benne vagyok egy ideje a céhben. Én el tudtam volna képzelni valami teljesen egyedit magamon, ugyanakkor ha bele gondolok biztos akadtak volna olyanok akik nem értettek volna egyet a stílusommal, vagy ha nem vehetek részt a tervezésében és valami totál fiúsat vagy valami nem hozzám illőt készítenek, félő hogy nem használtam volna, sőt biztos is. Szophie is ráérzett az egyenruha kérdés kényességére, így rögtön fel is hozta hogy lehetne inkább kitűző vagy ilyesmi. Hinari is ráharapott a dologra, méghozzá olyan sebesen mintha el is akarná törölni az egyen ruha kérdését. Elnézve a két lányt kuncognom kellett. Nem azért mer vicces volt a helyzet, na jó azért is elvégre Ők hozták fel az ötletet, hanem azért is mert megkönnyebbültem. Bár gyorsan át szaladt kicsi fantáziámon jó pár gondolat, ötlet, az öltözékkel kapcsolatban, cuki kis fodros rakott szoknyás kosztüm hozzá illő csizmával, és a színeket azt hiszem kék-fehér ként tudnám leginkább elképzelni, ezzel nincs is gond de ott vannak még a fiúk, nekik is külön hozzá illő ruhákat kéne megalkotni, mert hát szoknyában...kissé....hogy is mondjam....bár ha skótok.... szárnyalt el a fantáziám és elképzeltem Shieldet az általam leírt öltözékkel, majd önkéntelen beugrott Ranmaru képe is... Hangos nevetésben törtem ki. Miként a két fiú lassított felvételként harcol a ki-ki villanó izmos lábuk egy egy rúgásnál, a szoknya meglibben és.... whaaa ezt gyorsan abba kell hagynom! Szóltam magamra. És ismét a két lányhoz fordultam.
- Tökéletes! Tökéletes ötlet a kitűző! - Mondtam gyorsan, leszögezve hogy támogatom az ötletet.
- Shieldnél szóvá is teszem, és biztos vagyok benne hogy céhbe való tagok lennétek, elvégre még be sem kerültetek és máris remek ötlettel álltatok elő ami egységesebbé teheti a mi kis társaságunk. - Majd Szophie meg is magyarázta hogy mégis miért is lenne macerás a uniformis kialakítása. És igen teljesen igaza van, bár nekem nincs gondom a masnis kék ruhával, de nem csak ketten vagyunk a céhben, és a lány ráadásul ki is jelentette hogy nem viselne másmilyen ruhát, ami biztos hogy előbb utóbb konfliktusokhoz vezetne. Majd elmondtam hogy minenképp szeretném ha csatlakoznának és hogy ez nem jár egyenlőre semmiféle kötelezettséggel. A barna hajú lányból csak úgy dőlt a szó és a kérdések, aminek nagyon örültem bár kicsit meglepődtem azon a kérdésen hogy hogy becézhet, aranyosnak találtam és igen sokan használják a nevem egyik vagy épp másik felét, gondolva itt köhöm szinte mindenkire, bár még senki nem kérdezte meg mint Szophie és ezt aranyos gesztusnak találtam. Azt hiszem ha csatlakoznak a lányok jól ki fogok majd velük jönni.
- Ömmm, sokan hívnak csak Ren-ek vagy Ai-nak, esetleg Ai-channak, te is szólíts csak úgy ahogy neked tetszik. - Mosolyodtam el, tényleg aranyosnak találtam a lányt. Majd kijelentettem hogy ha mindketten benne vannak akkor le is bonyolíthatjuk a felvételt. Persze Szophie ez nem hagyta vicc nélkül, amin csak mosolyogtam.
- Természetesen csak azzal aki szeretne. - Javítottam ki magam, megengedve feléjük egy kis huncut nyelvöltögetést egy kacsintás keretében. A az állatidomár lány kijelentette hogy Vezérrel együtt benne vannak, és erre a mondatra Hinari is rávágta hogy Ő is benne van, sőt az eddigiekhez képest meglepően határozottan. Amint kijelentették, szinte éreztem hogy a szemem elkezdett csillogni, és ugrálni tudtam volna örömömben. Majd Szophie ismét egy hasznos kérdést tett fel, és Hinari is jelezte hogy Őt is érdekli a válasz.
- Még egy céh gyűlésen sem voltam, de ha lesznek minden tag kap egy üzenetet az összes fontos adattal. Mármint hogy hol és mikor tartjuk. És ha küldetésen vagy akkor természetesen az mentesít a megjelenéstől. - Mondtam mosolyogva.
- Még valamilyen kérdés? Akkor küldhetem a meghívót? - Néztem a két lányra, majd előhívtam a céh menüt és kikerestem belőle a játékos invitálását ahova a két lány nevét kellett beírnom és már meg is jelenet nekik a meghívó. Ha rá kattintottak rögtön meg is jelent felettünk az a kis jelecske plusz céh felírat ami az én indikátorom felett is díszelgett.
- Üdvözöllek titeket a céhben! - Köszöntöttem őket most már tagokként.
- Ha van valami kérdés, nyugodtan kérdezzetek, vagy írjatok rám. Én szívesen segítek.

/Ezer meg ezer bocsánat a késésért, és köszönöm hogy ilyen türelmesek voltatok :3 /

by **Szophie** Vas. Feb. 10 2013, 14:46

- Tökéletes! Tökéletes ötlet a kitűző! - felelte sietősen, így meg nyugodtam, nem lesz vita az egyenruhából. - Shieldnél szóvá is teszem, és biztos vagyok benne hogy céhbe való tagok lennétek, elvégre még be sem kerültetek és máris remek ötlettel álltatok elő ami egységesebbé teheti a mi kis társaságunk. - mondta. Én nem is nagyon ötleteltem, kissé elszégyelltem magam. Hasznavehetetlennek éreztem személyemet, mert azt a kitűző dolgot is csak azért mondtam, mert az a személyes érdekem. És már megint csak beszéltem. Soha semmi értelmeset nem tudok, csak össze vissza beszélni. Arra meg már gondolni sem merek, hogy ez miatt mennyire meggondolatlannak tűnhetek mások szemében.
- Akkor Ai-chan, az tetszik a legjobban, olyan hozzád illő. - mosolyogtam. Gyorsan el is könyveltem fejben magamnak, aztán folytattam a kérdezősködést.
- Még egy céh gyűlésen sem voltam, de ha lesznek minden tag kap egy üzenetet az összes fontos adattal. Mármint hogy hol és mikor tartjuk. És ha küldetésen vagy akkor természetesen az mentesít a megjelenéstől. - válaszolta. Oké, akkor ez is letudva. Nem igazán tudom még, hogyan működik egy ilyen céh. De majd csak kitapasztalom. Optimistán kell csak hozzá állni a dogokhoz, csak lesz nekem is valami hasznom.
Nagy mosoly keretében fogadtam el a céh felkérést végül. Szóval ennyi is lenne. Justice League, vigyázz, már tag vagyok!
- Ha van valami kérdés, nyugodtan kérdezzetek, vagy írjatok rám. Én szívesen segítek.
- Nem, már nincs semmi. Azt hiszem, minden világos. ^^ Ha eszembe jut valami, akkor meg úgyis kimondom..- végre egyszer nem jártatom a szám. Szinte furcsa is a hirtelen keletkezett csönd. Elégedetten simiztem farkasom buksiját, és közben kértem magamnak még egy pohár italt. Teljesen kiszáradtam. Szívesen megismerkednék a céh többi tagjával is. Vajon ők milyenek? Talán találkoztam is már velük, csak nem emlékszem rá. Talán..

by **Hinari** Hétf. Feb. 11 2013, 17:46

Habár már igent mondtam, még fogalmam sem volt, hogy pontosan mire. Igaz, jó kis céhnek tűntek, így RenAi elmondása alapján, elsőre, sőt, kis átgondolás után még másodszorra is szimpatikusnak tartottam a társaságot, ám nem gondoltam volna, hogy a tagjai ennyire… távol álljanak egymástól. Nem mintha különösebb bajom lett volna vele, csak furcsállottam például azt is, hogy a lány még nem volt céhgyűlésen, ki tudja, talán még gyűlések sincsenek. Mindenki elvan magában az ökölbe szorított kéz logóval, és éli szépen a saját életét. Lehet, hogy bizonyos céhtagok még nem is találkoztak egymással, soha, és akkor még nem is beszéltem a céhküldetésekről…
Sóhajtottam egy nagyot. Nem azért, mert csalódott voltam, hanem csak úgy: ha innentől tartozni is fogok valahová, akkor sem fogok tartozni sehová. És ez jó is így, egyelőre. A magasabb szinteken úgyis egymásra leszünk utalva, ám addig is, rettenetesen sokat kell fejlődnöm, utolérni őket, és a harcban is egyenrangú társként küzdeni velük.

Amíg én a gondolataimmal voltam elfoglalva, Szophie és RenAi már ki tudja, mennyi ideje beszélgethettek. Arra sem emlékszem, mikor jelent meg előttem a meghívó, így egy zavart bocsánatkérés után végül rányomtam az elfogadásra. Reméltem, nem várakoztattam soká őket, majd megköszöntem a lány üdvözlő szavait, s a csönd enyhítése végett én is kértem egy újabb kör üdítőt, egyúttal meg is hívva őket, mint új céhtársaimat. Elégedetten dőltem hátra a székben, és egy percig se bántam, hogy ez a mai nap így sikerült.

by **RenAi** Kedd Feb. 12 2013, 16:05

Az utcán sétálva szórólapokat osztogatva és tűzdelve ki akadtam rá erre a két lányra. Nagyon megörültem annak hogy érdeklődéssel fogadják az hogy új tagokat keres a Justice League. Így a mai napom fáradozásai már nem voltak hiába valóak, kérdésáradatra válasz áradattal feleltem, mármint amennyiben tudtam válaszolni, sajnos a céh összejövetelekre nem tudtam felelni mivel az újjáépítés óta nem volt ilyen, de örülnék ha minnél hamarabb lenne. Szophien kifejezetten látszódott az érdeklődés míg Hinari inkább csak fontolgathatta az ötletet. De én már ennek is nagyon tudtam örülni elvégre ha már gondolkodik rajata az már félsiker, nem kell több mint még egy utolsó lökés hogy bele menjen, vagyis hogy ténylegesen kedvet kapjon hozzá. Kérdésekkel főleg Szophie szolgált de olyanokkal hogy ha Hinarinak is lett volna valószínű feltette helyette. Azt hiszem többet már nem tehettem, elmondtam nekik mindent amit csak tudtam, adtam nekik némi beszámolót a tagokról, sőt óvva intettem őket köhöm egy kukkolótol is. Sajnos részletesebb adatokat nem tudtam szolgálni sem Shieldről sem pedig Ranmarurol, elvégre boss harcon kívül még nem találkoztam velük. Így jöhetett az utolsó mozzanat, amivel elküldtem nekik a meghívót. Szophie rögtön rá is kattintott így megjelent a feje fejet a mi kis céhnevünk. Immáron Ő is tag. Míg Hinari kissé elbambult, majd mikor észre vette egy zavart mosollyal elfogadta majd mindkettőjüket kitörő örömmel köszöntöttem a céhben. Szinte ugrálni tudtam volna örömömben, végre valami amit nem bénáztam el. Ezután biztosítottam őket arról hogy ha van bármiféle kérdésük vagy épp bármi amit szeretnének, nekem nyugottan szólhatnak mert segíteni fogok nekik ahogy csak tudok. Szophie elmondta hogy úgyis szólni fog ha van kérdése vagy bármi. Azt hiszem ebben biztos is voltam, életre való egy lány, azt hiszem nem kell majd félteni, egyedül Hinari-ért aggódtam kicsit, persze nem ismertem így nem is tudhattam hogy ez az alap természete vagy csak most szétszórt kissé, de azt hiszem Ő az aki minden egyes lépését alaposan átgondolja így Őt sem kell félteni. De mindenképp szeretnék rájuk vigyázni… Hirtelen csend kerekedet, az állatidomár lány a petje hátát simogatta, majd mikor kezdtük kínosnak érezni a csendet hinari mindannyiunkat meghívott egy frissítő italra.
- Áhh, köszönööm! – De azt hiszem ez az én feladatom lett volna, egy köszöntő ital.. de se gond akkor én meg majd hozzájárulok egy köszöntő nasival… Amint ideért a pincér lány rögtön kértem mindenkinek egy nagy kehely fagylaltot. Az italokat amint kihozták egy koccintást kezdeményeztem vele.
- Az új tagokra! – Kiáltottam fel nagy örömmel, és felállva nagy lendülettel koccintottam a lányokkal ha Ők is benne voltak. Persze a poharamból több landolt az asztalon és a kezemen mint ami benne maradt. De hát ünneplünk így ez meg van engedve. Nem sok ideig volt nedves az asztal mert onnan is elpixeleződött a nem oda való nedü. Majd mikor megérkezett a fagyi mindenki részére nagyokat kanalaztam belőle.
- Áu, áu, áuu, agyfagyás! – Kaptam a fejemhez. Persze a hülyeséggel próbáltam kissé oldani a hangulatot és reméltem hogy Hinarit is jobb kedvre deríti majd a bohóckodásom. Ha mindenki megette és megitta a saját adagját akkor felálltam az asztaltól és elköszöntem a lányoktól. Elvégre tobább kell mennem hátha találok még hasonló lelkes tagjelölteket.
- Nos, akkor sziasztok én tovább megyek és keresek még új tag jelölteket, és még egyszer üdv a céhben, nagyon örülök hogy elfogadtátok a meghívásom. – Azzal meghajoltam és integetve nagy mosollyal kiléptem az ajtón.

by **Szophie** Csüt. Feb. 14 2013, 21:24

Nagyon örültem, hogy Hina-chan is belépett a céhbe, így nem eszek egyedül új, meg hát egészen megkedveltem a lányt. Nem gondoltam volna, hogy így végződik a mai pihenésre szánt napom. Semmi mást nem terveztem, csak lustálkodást, és sütizést. Persze a sors mindig közbeszól, így végül puszta véletlenből találkoztam ezzel a szöszke lánnyal, és próba képen elbeszélgettem vele, majd elmentünk felfedezni a várost, és kideríteni, tényleg békés-e. Sétánk közben futottunk bele egy lányba, akire mindketten felfigyeltünk, hisz épp szidott valamit. Végül ez a szuper lelkes, vidám lány hívott meg életem első céhébe, ami rögtön elnyerte a tetszésemet. Mi ez, ha nem a sors keze? Szerencsés véletlenek, egy szerencsés napon. És így lettem én tag. Itt ülök két kedves ismerőssel, és sütizek. Ki gondolta volna ezt még reggel? Vezér csendesen pihizett az ölemben, és én boldogan iszogattam a kikért italomat, szépen megköszöntem Hinarinak, és Ai-channak is a fagyit, majd hozzáláttam, hogy hamar eltüntessem az adagomat. Sajnos ez miatt egy kisebb fennakadás történt, mert az " Új tagokra!" kiáltás helyett így csak egy hümmögés jött össze, mert tele volt a szám. Azért koccintottam a poharamat a többiekével, és amikor lenyeltem a falatot, kicsit megkésve én is elmondtam az " Új tagokra" kiáltást, majd jót nevettem az agyfagyáson. Elszégyelltem magam, hogy én nem rendeltem senkinek semmit.
- Még valami nem kértek? Én is szeretnélek meghívni titeket.. – mondtam. Ha kérnek, ha nem, én megtömöm őket valamivel. Ha szeretnének valamit, akkor azt rendelek nekik, ha nem, akkor elcsomagoltatok egy kis sütit mindkettőnek.
- Ez az én ajándékom! Útravalónak, úgyis megéheztek előbb utóbb! – mosolyogtam.
Végeztem az evéssel, majd elkeseredtem, amikor Ai-nak mennie kellett, de nem tarthattam vissza. Csak simán búcsút intettem. Hinarira néztem, fürkésző tekintettel, amolyan „vajon neked mik a terveid? Itt hagysz, vagy sem?”.

by **Hinari** Pént. Feb. 15 2013, 23:32

Nagyszerűen éreztem magam. Minden a lehető legjobban és legkellemesebben ment, a céhfelvétel végét egy koccintással zártuk.
- Az új tagokra! – emeltem én is a poharat, és mosolyogva fordultam a két lány felé. Szophie kis jelenete még ennél is több vidámsággal töltötte be a helyet, s a fagyim eszegetése közben jöttem rá, hogy nem vagyok feszült. Teljesen kikapcsoltak a történtek, s a biztonság meglepően új érzése elfeledtette velem, hol is vagyok. Persze már a kiloccsantott ital elpixeleződése is elég volt ahhoz, hogy újra eszembe jusson, ám a gondolattal kivételesen nem járt együtt a mindennapos szorongás, s ennek nagyon örültem.
- Rendes vagy, de én megvagyok – feleltem a lánynak, aki a biztonság kedvéért azért hozatott egy kis süteményt. Eredetileg lehet, hogy útravalónak volt szánva, ám én nem sokáig bírtam ki, hogy ne nézzek bele a csomagba.
- Szia RenAi, még biztosan találkozunk! – integettem a távozó lánynak széles mosollyal, majd miután becsukódott mögötte az ajtó, már tüzetesebben megnéztem magamnak a sütiket. Volt benne mindenféle, ám figyelmemet rögtön felkeltette a meglepetésfánk, és már alig vártam, hogy megtudjam, mit rejt a benne lévő cetli.

Mit tudni vágysz nem a tükörben van,
Nézz szembe hogy láss,
Tekints, járj be új dimenziókat,
Tudd, az állatokban van a megoldás!

Először nem értettem, vajon mit is jelenthet a vers, újra és újra végigolvastam, semmi eredménnyel. Szophie-nak is megmutattam, hátha ő meg tudja fejteni, ám még mielőtt akármit is felelhetett volna, hirtelen támadt egy ötletem.
- Van egy tippem – mondtam a lánynak, majd négykézlábra ereszkedtem, és mélyen belenéztem Vezér szemébe, remélve, hogy ez nem irritálja annyira a farkast. Végülis, ő is egy állat, és bár még nem tudtam, mit szeretnék tudni, de ha meglesz a megoldás, biztosan meglesz a kérdés is. Azt persze nem hittem, hogy ez bármiféle segítséget nyújthat a játékból való kijutáshoz, ám egy titokra rálelni bizonyára előnyös lehet.
- Hmmm, nem használ – jelentettem ki csalódottan, majd megpróbáltam emlékezetből visszaidézni a szöveget. A dimenzió mint fogalom valahogy megfogott, és én máris készen álltam az új haditervvel. Kardomat lefektettem a földre, hogy ne zavarjon mozgás közben, majd csillogó szemekkel néztem a lányra:
- Figyelj, kiskutya vagyok! Azaz, ööö… vau! Vavau vau! - ugattam, először baromi jót röhögve magamon, majd immáron kicsit komolyabban véve feladatom, folytattam. Hiszen ez tudomány, kérem szépen, tesztelni kell egy lehetséges hipotézist, és ki lenne megfelelőbb tesztalany, mint én? Megpróbáltam átállítani magamat kutya módba, elfelejtve a lehető legtöbb emberi gondolatot: ha az állatok tudják a megoldást, egy állatként viselkedő ember még nem biztos, hogy meg fogja érteni. Nem, a tudáshoz állattá kell válni, így minden erőmmel azon voltam.
És sikerült.

Minden olyan nagy, hatalmas, óriási, és… és mozog? Mik ezek? Ismeretlen szagok, de várjunk csak! Illat! Illatot érzek, igen, ott van, arra meg arra, ó, ki vagy, mutasd a hátsó részedet, ismerkedjünk meg! Én kiskutyus vagyok, na, miért löksz félre, hé, ne, ne menj el, hiszen mutatom neked ott azt, hátul, látod, csak ismerkedni szeretnék. Milyen sokan vagytok, de miért csak a hátsó lábaitokat használjátok? Hiszen azért van négy, hogy tudjunk szaladni, látjátok, én is négy lábon járok, gyere, neked kellemes illatod van, felugrok, jó? Mi az a kezedben, csak nem… de, egy bot, biztos hogy az, add nekem, kérem, az enyém, hallod hogy kérem, nem? Jó, adok pacsit, le is ülök ha kell, de dobd el nekem, ne félj, visszahozom, én mindig visszahozom. Háháá, magasabbra ugrottam mint hitted, enyém a bot, engedd el, hallod? Enyém. Szürke és fémes ízű, de itt csak ilyenek vannak, de ne kiabálj, nekem jó ez is. Hé, miért szalad el mindenki? Pedig én szépen kértem. Ha nem adod, akkor morgok rád, vicsorítok is, látod, élesek a fogaim, és morgok. Mögötted nincs út, fal van, ha kell megharaplak, mert nem adod a botom. Milyen szag ez itt? Miért nem éreztem eddig? Ó, egy én, kicsit bundásabb meg valahogy más, de én. Szia, kiskutyus vagyok, ismerkedjünk meg. Ő a gazdád? Ismerős illata van, legyünk játszótársak. Hű, egy bot, ide nézz, gyere, itt van lefektetve a földre, a gazdád rakta ide? Vissza is adom neki, tessék, dobd el nekem, oké? Visszahozom, én mindig visszahozom. Dobjad, dobjad, addig fokok ugrálni, amíg nem dobod. Visszahozom.

/Fentiek természetesen kutyanyelven szóltak, felhasználva az érzelmek kifejezésének mindennemű módját, beleértve a hangkiadásra használt fogalmakat is, mint például a vakkantás vagy az ugatás./

...

Fejfájásra ébredtem. A cukrászda felborított asztalai és pár kikerekedett szemű njk tudatta velem, hogy valami különös dolog történhetett. Rendes játékost Szophie-n kívül (ha még ott volt) nem láttam, de ami a legfurcsább, szinte semmire sem emlékeztem az előző… nem is tudom mennyi időből. Nehézkesen feltápászkodtam, és feltornásztam magam az egyik szerencsés székbe, ami még egyben volt.
- Mi… mi történt? – tettem fel a kérdést csakúgy a semminek, és vártam, hátha valaki megválaszolja. Ekkor vettem észre a papírfecnit, ami azóta sem tudom, mikor és hogyan került a kezembe. Sápadt lámpafénynél kezdtem el olvasni. A leírt szavak azonban nemcsak a papíron hagytak nyomot: beleégették magukat a lényembe, s megválaszolták a kérdést, ami legbelül foglalkoztatott.

Ki elég bátor az Új-ra, minden titkok tudója.

by **Szophie** Vas. Feb. 17 2013, 15:15

Hát erre most mit mondhatnék? A délután olyan fordulatot vett, amit álmaimban sem gondoltam volna. Az egész azzal kezdődött, hogy Hina-chan nem bírta ki, és kibontotta a neki szánt sütiket, főleg a meglepetés süti foglalkoztatta a fantáziáját, így azt bontotta ki, és majszolta el, miközben a kis cetlit szorongatta. Én sem nagyon értettem, nekem valami olyasmi jött le a szövegből, hogy az állatok mindig megoldást jelentenek. Persze ebben szinte biztos voltam, hisz nem a semmiért lettem idomár. De hogy a lényeg mi? Az nem nagyon jött le számomra. Sosem voltam valami nagyon jó az ilyesfajta költői filozófiák megfejtésében. Elgondolkoztam ezen az egészen, aztán mintha hirtelen Hinarinak valami ötlet villant volna a fejébe. Ki is jelentette, hogy van egy tippe, majd négykézlábra ereszkedett, és mélyen farkasom szemébe nézett, aki persze nem nagyon értette ezt az egészet, de már bízott a lányban, így csak simán tűrte ezt a tevékenységet. Én meg zavartan mosolyogtam azokra az emberekre, akik elkerekedett szemekkel néztek felénk. Nem nagyon érdekelt az, hogy mit gondolnak rólam, de azt sem szeretném azért, hogy Hina- chant bántsák, vagy leszólják, így inkább azt tettettem, hogy minden rendben, ez csak egy játék. Próbáltam magabiztosnak tűnni.
- Figyelj, kiskutya vagyok! Azaz, ööö… vau! Vavau vau! - ez még mindig rendben volt. Lehet az a megoldás, hogy kutyusnak állsz, és Vezér sem bánja. Az embereket meg majd én lenyugtatom. Ez a magabiztos hozzáállásom működött is, egy darabig. Egyszer csak egy épp mellette elhaladó férfi..khmm.. hátsóját kezdte el szagolgatni a lány. Na itt ért véget a magabiztosságom. Helyére pánik, meglepődés, és röhögés került. Tudniillik egyszerűen fergeteges volt az, ahogy Hinari szinte mindenki hátsóját szagolgatta. Nem, nem tartottam kínosnak, és nem is akartam otthagyni a lányt, sőt, ez volt itt tartózkodásom legmulatságosabb délutánja. Szinte már sírtam a nevetéstől, és a kezemmel legyeztem magam, annyira vicces volt. Először a többi ember is nevetett, majd egy-egy hátsó szagolgatás után rosszalló arccal távoztak az emberkék a cukrászdából. Néhányan szólongattak, hogy "lábhoz", vagy "ül", de nem használt. Aztán Hinari mindenkinek a kardját akarta elvenni, és mindenkire felugrált, ugatott, nyáladzott, mindent feldöntött, megrágott, mint egy igazi rossz kiskutyus. Ekkorra már szinte mindenki pánikolva elmenekült a helyről. Én meg csak nevettem. Ezután felfigyelt Vezérre, és elkezdtek játszani. Hát jó, néha farkasomnak is kell játszótárs. Az ezelőtt levetett kardját aztán odahozta nekem, az ölembe rakta, és vidáman vakkantott.
- Eldobjam? - kérdeztem. - Hát jó.. - És repült is a kard, amit akrobatikus ügyességgel kapott el a szájával. Ezzel is jól elszórakozgattam, míg egyszer véletlenül fejbe találtam a karddal. Elájult. Amikor kinyitotta a szemét, láttam rajta, hogy össze van zavarodva.
- Mi… mi történt? - kérdezte. Hát nem emlékszik? Mondjuk ez várható volt. Elmagyaráztam neki azt, hogy mit művelt azon a délutánon, és tudomására hoztam, hogy szinte biztos, hogy ebből a cukrászdából ki leszünk tiltva egy darabig. Persze szinte végignevettem a szövegemet. Szerintem ennyit megért az egész. Még mindig a kis cetlit szorongatta, amire immár más szöveg volt írva.
- Hát jó, elég bátor voltál, de mondd, mire jöttél rá, mialatt az emberek hátsóját szaglásztad?

by **Hinari** Hétf. Feb. 18 2013, 20:24

Először még vicces volt, néhol fel is nevettem egy párat, de aztán a sztori kezdett elmenni a kifejezetten gázos kategória felé, és a végén már inkább a fejemet fogtam, mint a hasamat. Legszívesebben elpárologtam volna a cukrászdából, lehetőleg úgy, hogy senki se vegyen észre, de ezen képesség hiányában kénytelen voltam egy alternatív megoldással előállni. Sóhajtottam egy nagyot, majd elkezdtem kacagni: miután már nem maradt több összetörhető tárgy, ez volt feszültségem levezetésének egyetlen módja.
- Bocsánat, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak – mosolyogtam rá Szophie-ra, akin látszott, hogy jól szórakozott, legalábbis egy ideig biztosan. Vezérre inkább rá se pillantottam, hiszen fogalmam sem volt, a farkas vajon hogyan reagálta le a történteket, így nem kockáztattam meg egy esetleges kísérletet az összeismerkedés állati módjainak kipróbálására. Azaz, ha minden igaz, annak folytatására.
- Mármint ez? – kérdeztem vissza, felmutatva a lánynak a cetlit – Nem igazán értem ezt se, de a mai napra bőven elég volt a tudományos kísérletekből – feleltem, direkt figyelmen kívül hagyva a szaglászás témáját. Egyszerre nagyon fáradt lettem. Kimerített a mai nap, főleg az a része, amelyikre nem is emlékszem, s a fejem is lüktetett… vagyis, pszichésen biztos, ha virtuálisan nem is.
- Ne haragudj, de minden vágyam most egy jó forró fürdő és egy puha ágy – mondtam neki, s bár én sem szerettem volna otthagyni, ha maradtam volna, valószínű helyben elaludtam volna – Meg hát, késő is van – mutattam az ablak felé. Kint már sötétség honolt, alig láttam pár játékost az utcákon, s aki erre járt, meglátva az itt uralkodó káoszt, rögtön fordult is vissza. Eddig nem is vettem észre, mennyire egyedül vagyunk, még az npc-k is eltűntek. Nagy nehezen felálltam, s megkerülve pár felfordított asztalt, elindultam az ajtó felé.
- Szophie, öhm… - fordultam vissza – Remélem még találkozunk! Élveztem a mai napot, és örülök, hogy megismertelek titeket – mosolyogtam rájuk, majd, kezemben a papírfecnivel, kiléptem a sötétségbe.

by Ajánlott tartalom