Re: Belváros

by **Licht** Szomb. Márc. 22 2014, 00:18

//Scott Thompson//

Torubana város, nem először járok már errefelé volt itt egy igen csak érdekes Halloweeni rendezvény, bár így szimplán üresen a rémséges díszítés nélkül alig ismerek rá a városkára és mintha most kevesebben is lennének, bár gondolom a rendezvény sokakat bevonzott a környező városokból, falvakból is esetleg akár más szintekről is, bár igaz is jó móka volt az egész rendezvény maga, még a nyomozás a Kísértetházban is tetszett. Na de vissza a mai napra, mit is csináljak itt hova menjek, merre kezdjem az utam? Nézelődtem jobbra-balra, de nem igen jutottam előrébb, így olyan semmilyen ez a hely nincs semmi ami oda hívna magához vagy egy irány ami azt mondaná, ha erre jössz akkor jól jársz…Egyhelyben toporogni meg unalmas…Akkor szúrjunk egy random valaki, áhh az se jó csak úgy nem illik letámadni másokat, hogy „Hello! Szia vagyok!” nem lesz jó, akkor mi legyen? Mit kezdjek én itt magammal, kezdem unni azt itt ácsingózást, legalább néznék ki egy padot magamnak ahol leülök kevésbé tűnnék idiótának, így hát le is ültem egy csinos kis padra és ott folytattam arról az elmélkedést miképp is csináljak semmit. Mit kéne csinálnom ma? Miért is jöttem én ide semmi okom nem volt rá és ide jöttem, de minek? Na most már csak történnie kéne valaminek, ha már idevetet a sors vagy nekem kéne valamit csinálnom, de miit? Hangos sóhajtás közepette bámuló a fejem fölött elterülő vetített eget és nézem a rá vetített felhőket, hisz egy játékba csak is egy vetíttet ég lehet nem pedig igazi, itt a halálon kívül semmi se valóságos, de ne is agyaljak rajta, inkább bambulás az égre, míg be nem ugrik valami őrültség a kis kobakomba…

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 22 2014, 00:48

- Torubana város. Érdekes. - mondom magam elé az utcákon sétálva. Ha már itt a környéken jártam egy-miért ne alapon, akkor már magába a városba is bejöttem. Kis város, szép város, egy biztos: takaros. Kezem tarkómon, rovom az utcákat. Unatkozok, ötletem sincsen mit csináljak... még zenélni sincs kedvem perpillanat. Itt-ott egy bolt, felettébb kedves NPC-k, végtelen utcák. Az unalom öl, cél nélkül nem volt értelme idáig sétálnom, mivel... azért sétáltam ide, hogy ne unatkozzak. Van errefelé valamiféle szórakozási lehetőség?
Utazásomat a túljáratott lábaim szakítják meg, kijelentik, hogy most szépen leülök vagy lecserélem őket. És én mivel szeretem őket, le is ülök egy padra, bár már ülnek rajta, remélem nem lépek be senki komfort zónájába. Ez a valaki, akit nem akarok megzavarni, nőnemű, és fegyvere van. Ez nem jelent semmit, de hogy eget verően magasabb szinten van nálam, az is biztos. Ez emlékeztet Shukakuval történt incidensre... vagyis a laposra verésemre...Ha ebből is egy sárkányocska szintű elpáholás lesz, és nem csonttörés - remélem - akkor megvolt ismétlődni Timidus kaján vigyora, eme hölgyén. Remélem most nem szúrok el semmit, az már nagyon égő lenne. Mit töprengek ennyit rajta? Leülök, és kész!
Éppen hogy lehüppennék, a hölgy szemeit az égnek mereszti, ehhez mérten veszi fel a beállását is, csak egy centit mozdul el oldalirányba, én én rossz helyre nyúlok. Nagyon rosszra. Kulturálatlan körökben ezt "letapizásnak" szokták nevezni. Életösztön közbelép, lehet eme hölgy tőlem NPC is, de ha játékos, akkor már felettem áll, ergo gyorsabban is fut. Nem engedem meg neki, hogy felfogja, mit tettem, elfutok. Keresnem kell egy búvóhelyet gyorsan, mivel ebből nem lesz epikus üldözés számomra, maximum tragikus. És de, lehetek ilyen szerencsétlen, hogy még egy helyzetbe sodrom magam, remélem a skacok odafenn élvezik a látványt... ha már én nem élvezhetem a társaságukat - nézek az ég felé futás közben. Gyorsan tűnök el az egyik sarkon, hogy követ-e, nem tudom megállapítani. Rejtekhelyet kell nagyon gyorsan keresnem... Sajnálom lábak, Gazdátok jobban szeretne élni, mintsem patáit nem-elkoptatni. Szórakozás alatt közel sem ilyesmire gondoltam!

by **Licht** Szomb. Márc. 22 2014, 11:53

Én csak ott léteztem magamnak és bambultam ki a kis buksimból, bár igazából érzékeltem, hogy jön felém valaki, de teljesen hidegen hagyott, még az se érdekelt volna, hogy mellém ül…De ami történ, na azt nem vártam volna ennyire üres fejűnek tűnhettem ott a padon, hogy netán nem vennék észre ilyesmit, viszont de észrevettem és reflexből indult is az ütés az illetékes irányába, bár mivel az rögtön felvette a nyúlcipőt nem talált be csak a padot sikerült megütnöm. Na, ha most lenne súlyemelés jártasságom kellő szinttel akkor utána hajítanám a padot, de ennek hiányába fogócskázni kell vele…Kell nekem ez a nyűg, de csak nem lóghat meg büntetlenül…Tehát a nyuszika után indultam, bár nem rohantam utána csak szépen nyugodtan sétálva indulta abba az irányba amerre futott, most minek törjem magam, ha annyira menekült akkor már nem találkozom vele össze, ha futok is utána, ha meg szerencsétlen akkor így is úgy is beérem. A sarkon befordulva sikerült kiszúrnom magamnak a szegény kis nyuszit és utána is léptem, hogy nyakon csípjem ami nekem most nem is volt olyan nehéz, még a végén megsajnálom szegény, na jó nem kasza elő és már hátulról „támadva” a nyakához suhintottam a kaszát, persze hozzá nem ért ez még csak az ijesztése, ha még nem érezte eléggé a vesztét eddig, persze mikor a fegyverem hegye hozzá ért a ház falához rögtönk megjelent az immortla objeck jelzés, de érdekel is engem azt akit akartam fülön csíptem.
-Hát hova-hova ilyen sietőse? Nem harapok, mármint nem haraptam volna, ha nem jössz oda és taperolsz le…Még is mire véljem az ilyen viselkedést?
Teljesen játszva az aranyosat a hangomban egy csepp felháborodás nélkül beszélte, de azért lehetett érezni, hogy nem biztos a túlélés, ha csak nem vagy ügyes. Közben elkezdtem magamhoz közelebb húzni a kaszát, persze ha megpróbál kibújni alóla az illető akkor a magasság csökken és ugyanúgy a fegyverem élébe botlik, innen nincs menekvés csak is megcsonkolva, ha mindenáron tovább akar jutni és menekülni…

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 22 2014, 13:11

Ahogy befordultam volna a sarkon, még a biztonságért magam után pillantottam, és mit látok: sárga indexes, és csak sétál. Most ezzel nagyon lenézett és megsértett, bár... igaz, még így is biztos elfog kapni. De én meg nem állok, ez egy sárga! Azok meg természetesen nem a legeslegjobb emberek a Földön... jelenleg a játékban. Így most már biztos jóval rövidebb életem fonalát meghosszabbítván teljes erőmből neki iramodok az ismeretlen utcának... ha nem lennék állatbarát. Egy patkánynak éppen akkor kellett megjelennie előttem, és nem akartam rálépni, de a lendületem már meg lévén eldőltem oldalra, hogy megcsodálhassam közelről a város építkezéseire használt téglák minőségét. Sokáig fognak állni, profi munka, de a hölgy meg nagyon lendületesen sétálhatott utánam, így sokáig ezzel sem törődök, elpattanok pozícióimtól, de kettő lépés után már a hideg van érzését tapasztalom a nyakamnál.
~ Kasza?! Ebben a játékban? Hogy... talán harcművész? Vagy földműves? Egy biztos... ő nekem a Zord Kaszás.
De ez a hölgyike nagyon gyors, már itt is van mögöttem, hallom acél hideg szavait, amik nagyon mézesmázosan akarnak hallatszani, de érzem a mögöttük lapuló kígyót, ami játszik a zsákmányával. Egy másodpercem van gondolkodni, gyorsan találjunk ki valamit. Gyorsabb, erősebb nálam, elfutni nem tudok, és ha úgy tartja kedve, vállra vetve visz ki a városból, hogy nyakamat szegje. De itt egyelőre nem tud nekem ártani, így... megkel győznöm, hogy mi igazából rokonlelkek vagyunk és nagyon is bírjuk egymást, és egy kis ártatlan baleset miatt nem kell itt testrészeket darabolni.... már ha itt lehet ilyet. Egy biztos, nem akarom megtapasztalni, milyen ha kiherélnek!
- E-elnézést, letenné ezt a kaszát? Nagyon csinos darab, de már most elég közelről láttam... - na, ez LÁMA volt. - Bizonyára csak egy kis félreértésről van szó... - próbálnék kibújni a szorításából, de eme fegyver szépen követi mozgásom, így felhagyok ezzel a próbálkozással.
- S-scott vagyok, örvendek. Kiben lehet szerencsém, hölgyem? - ez eddig nagyon jó és szép, és csak kicsit beszar*s-b*zis megállapítás, de... mit mondjak? EGY KIB*SZOTT KASZÁVAL VAGYOK KÖRÜLFOGVA!
- Hogy tehetném jóvá a kis... balesetet? Tudja - magázom, nem merem tegezni - én nem akartam, ez csak egy hatalmas... félreértés. Tessék engem életben hagyni, és úgy vesszük, hogy soha nem is találkoztunk, hölgyem. - Na, ez volt a NAGYON LÁMA!

by **Licht** Szomb. Márc. 22 2014, 14:30

Elkaptam, elkaptam és ahogy nézem a kis nyuszi meg is ijedt de rendesen. Vártam mi fog kisülni ebből, igazából első alakalom, hogy ennyire terrorizáljak bárkit is, na jó a játékban az első alkalom…No de hallgassuk nyuszika válaszát mit is hebeg-habog itt nekem. Mikor a kaszám letételét említette az csak természetes, hogy nem tettem meg, ugyan ennek ellenére próbált kibújót keresni, de nem hagytam meg neki azt az örömet, hogy ilyen könnyen megléphessen.
-Még, hogy kis félreértés Nyuszika? Hát nem hinném, hogy én reagálom túl a dolgokat. – na jó picit, de csak szándékosan, mert nekem ez most jól esik, közben nyuszika bemutatkozott – Scott nyuszika…Remélem nem haragszol meg azért, ha csak Nyuszikának hívlak? – közben kicsit nagyobb teret engedtem neki én már nem szorítottam hozzá annyira kaszát, de még mindig nem engedtem le teljesen - Egyébként az én nevem Licht.
A kis nyuszi tovább hebegett-habogott, már tényleg kezdtem megsajnálni szegényt, de akkor is terrorizáljuk még kicsit aztán majd lesz valami, az igazat megvallva már nem is haragszom vagy haragudtam egyáltalán inkább kicsit felhúzott az előbbi dolog egy pár másodperc erejéig, de meg gyorsan elszállt. Viszont látva, hogy mennyire sarokba szorult ennyitől, már nem igazán akarok vele mit kezdeni, de az érdekelni mit ért a félreértés alatt, ha már ennyire hajtja.
-Félreértés mi? Akkor fejtsd ki nekem Nyuszika miben is rejlik a félreértés gyökere?...Elrakom a fegyverem nem foglak kivégezni azért vörös indikátort nem akarok szerezni magamnak. De meg nem próbálj meglógni, mert úgy is elkaplak…Jóvá tenni meg, hmm azon még gondolkozom picit...
Mondom angyali mosollyal az arcomon, ami mögött egy ördög szándékai bújnak meg, na jó annyira gonosz azért nem leszek...Majd elraktam a fegyverem, végül is tényleg nem akartam megölni, meg semmi olyan dolgot tenni amihez a fegyverem lenne szükséges, na de hallgassuk mi is az a félreértés nyuszika szerint.

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 22 2014, 14:54

-D-dehogy hölgyem... Önnek van igaza teljes mértékben... É-és c-csak ezer örömmel, hölgyem... Licht, ha szabad nevén neveznem? - ha nem lett volna már hasonló helyzetben részem, talán már büdösítenék egyes helyeken... szerencsére ánuszom feletti erőm végtelenségig halad ilyesmi téren, talán csak a F-Hang tud ezen pajzson áttörni.
Végre elenged. Kasza el a nyakamtól, nem lett kiherélés, szerencsére. De most magyarázkodnom kellene, hogy ebben mi volt a félreértés... leginkább a kifejezés, amit kimondtam, de egy ilyen démontípusú - csak remélhetem, hogy fejben nem tud turkálni - hölgynek nem illik ellentmondani, kivéve ha ezt akarja. Én nem tudom mit akar, így maradjunk életben-maradósan szófogadók.
- Hááát... ez egy egyszerű baleset volt, a félreértés része az, hogy megkíván engem ölni, hölgyem... Szóval annak örülnék leginkább, ha utamra engedne, megteszem amit kíván Licht- basszus, nem figyeltem oda eléggé, remélem jót mondok - -sama.
Ebből már nem jöhetek ki egyáltalán jól, nem bírom a halálfélelmet, meg nem tudom, hogyan kell bánni a hölgyekkel. Ennyi udvariasságosság után már ki kéne valami újféle beszéd- és kommunikációs-taktikát kidolgozni.
Leengedte a fegyverét. Esély a szökésre. - pillantok magam mögé, meg hát körül, de semmi hatalmas esélyt nem látok, és más ilyesfélével nem akarok próbálkozni. Mikor pillantok rá, épp visszanéz rám, szóval követte a tekintetem. Basszus. Nem szökünk, rossz ötlet volt. Nagyon szépen mosolygok rá, azzal, amivel rendelkezek.
- Szereted a zenét? Szívesen játszok neked akármiféle dalt, amit tudok... vagy többet is, ha van nálad kotta. - dobtam be az ütőkártyám, ha csak nem fordul harcra a helyzet, akkor bajban leszek. És akkor is csak egy dobásom lenne, nagyon remélem szereti a zenét!

by **Licht** Szomb. Márc. 22 2014, 15:37

Ez egy félős kisfiú, szinte rögtön beadta a derekát és elfogadta nyuszika nevet, de illik is rá. Hallgatom amit hebeg-habog, igazából teljesen érthetetlen és kusza kicsit, de lenézzük a kis nyuszinak, már tényleg kezdem megsajnálni szegény. Várjunk én nem akartam megölni csak ráijeszteni kicsit és megbüntetni a bűne miatt, de így már sajnálom szegény nyuszika jól ré ijesztettem, bár komolyan nem vártam, hogy ez fog kisülni belőle…A kutya gondolta volna, hogy egy ne bánts virág kis fiúval van dolgom.
- Nyugodtan szólíts nevemen, Bár ha nem lennél egy félős kisfiú akkor még haragudnék rád, de ejtsük a témát inkább, így egyrészt nem mókás, más részt szánalmas vagy Nyuszika. És egy szóval sem mondtam, hogy megakarlak ölni, amúgy meg csak is magadnak köszönheted a helyzeted.
Komolyan minek is húztam fel magam, már én érzem magam gonosznak, bár nem állok messze tőle, viszont a kis nyuszi is túlzottan megijedt. Van egy kívánságom, akkor abban kiélem magam és éreztetem vele a bűnének súlyát én még mindig nehezem hiszem el, hogy baleset lenne a dolog, de annyira meg van ijedve inkább ráhagyom. Hopp, hát nem szökni akart, viszont voltam rá akkora behatással, hogy ne merje megtenni ez egy okos nyuszi…Már mosolyog, most vagy azért, hogy minél hamarabb szabaduljon vagy kezd kicsit felengedni és már nem annyira rémül nyuszi már.
-Zene? Miért ne szeretném, az egy jó dolog. Te tudsz zenélni? Még nem találkoztam olyannal a SAO-ban aki zenélne. – gondolkozom kicsit, de nem tényleg nem – Kotta, persze azzal van megtömve az inverorym, hát persze, hogy nincs nálam!
A végét kicsit gúnyos hangon mondom és eléggé jól láthatóan elszínészkedem a dolgot csak, hogy a nyuszi meg ne ijedjen attól, hogy most rossza mondott volna.
-Na, de akkor Nyuszika mutasd meg mit tudsz! Várom a produkciót.
Várom az utcai koncertet, ha most adja elő, ha nem akkor majd úgy is lebeszélek egy másik alkalmat csak mert kíváncsi vagyok, hogy egy nyuszika milyen zenét is tud játszani.

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 22 2014, 22:09

- Az-azért az túlzás... Az lehet, hogy szánalmas vagyok... a játék kezdete óta első szintű vagyok, rettegek a haláltól, majdnem minden pillanatban attól rettegek, hogy tovatűnök... - roskadok le a földre szépen seggre, fejemet kezeimmel fogom - Lelkileg össze vagyok törve, és Zord Kaszásként kaszát emelsz rám, hát még hogy nem kéne össze####### a gatyám (rendszer cenzúra, kicsik miatt vagy csak úgy). - mondom már a második részét kicsit ingerülten... kb. a sírás szélén állva leordítottam... kész, meghaltam, összetörtem, egy teljesen vadidegenek is panaszkodok, hogy milyen szar az élet. Mintha nem tudná, csak ő erősebb... minden tekintetben. Most biztos valami anyámasszony katonájának néz...
- Ehh... - felállok, próbálom összeszedni magam - Bocsi. Tényleg... - nem tudok mit mondani, nem akarok sírni. Az lenne az utolsó csepp a pohárban.
- Jól van na, kérdezni szabad! - vágom be a sértődöttet. - Na de, akkor játszunk. - elegem van, dühös vagy rá, a világra, de főleg magamra. Még jó hogy, a zene kéznél van. Kezdek nagyon rosszul lenni... le kell vezetnem az indulatomat.
És belekezdek. Egy olyan sötét, még nem darkos, de kemény metál rockba, amit az emosok szoktak hallgatni, életemben egyszer kellett ezt előadnom. Most kapóra jön.
- Még hogy Nyuszika? - jöttem magamtól lázba, arcom gonosz vigyorba fordult. Elfejlettem, hogy hol vagyok és hogy hol a helyem. De nem érdekel. Kiadom magamból. - A Nyuszikák vannak-e ilyen ŐRÜLTEK? - már nem érzem az irányítást. Megőrülhettem. Ez eddig csak 1-2 alkalommal fordult elő, akkor is kint, és a barátaim leállították... de már ők nincsenek. Most mi lesz?
~~ Ajajj. Scott eldurvult. Közbe kell lépnünk!
~~ Ahh... igazad van. Még ha nem is lenne szabad, itt csúnya dolgok történhetnek, ha Scott elszabadul. Ez a lány felforralta az egyébként is forró vizet.
És alászállanak. Mivel azért nem hülyék és nem szeretnék Kayabánál kihúzni a gyufát, egyszerűen átmennek rajtam, és rengeteg szép emléket idéznek fel bennem. Meg mellesleg hozzávágnak a falhoz.
(Te csak ebből annyit észlelsz, hogy egy széllökés nekivág a falnak, ilyen zöldes-kékes minivihar.
Jóval nyugodtabban és emlékek nélkül kelek fel. Hogy közben mi történt, az már a te dolgod lesz)

by **Licht** Vas. Márc. 23 2014, 00:11

Na jó tényleg nem vártam ezt a reakciót amit a nyuszika produkált, egyszerűen a földre rogyott és elkezdte kisírni a lelkét, bár lehet az is, hogy tényleg sírt. na jó így tényleg szemétnek érzem magam egy picit, szegény nyuszika meg kell vigasztalni. Leguggoltam mellé és kapott egy kisebb buksi simogatást is és most már ténylegesen is kedves és nyugodt hangnemben beszélek hozzá.
-Ejnye Nyuszika, nem kell így elkeseredni. Ha a szinteddel van a baj akkor ott a Kiképző tiszt, nekem is sokat segített. Ha félsz, hogy tova tűnsz keres egy csapatot akire számíthatsz vagy lépje be egy céhbe, de a céhbe lépés előtt azért jól nézd meg milyen céh tagja is leszel… - majd a Zord Kaszás jelző, hát a kasza stimm a zord nem és a kiabálás, na jó kicsit meg érdemeltem, de nehogy már elsírja itt magát nekem – A kaszával nem akartam semmi rosszat, igazából egy karcolást se ejtettem volna vele rajtad. Bocsi, tényleg nem gondoltam, hogy ennyire meg fogsz ijedni. Na-na nyugodj meg Nyuszika…
Majd csak összeszedte magát végre ez nekem megkönnyebbülés volt picit, fogalmam sincs mit csináltam volna, ha tényleg elkezd itt sírni nekem…A bocsánat kérésre csak biccentettem egyet, majd felálltam a sértődésre meg már nem is mondok semmit, nem kell nekem több baj. Hallgatva a zenét amit nyuszika játszani kezdet, hát ez első vélemény az volt, hogy nem tetszik. Nem azért nem tetszett mert rock, hanem azért mert olyan sötét volt, én személy szerint a dallamosabb és lírikusabb rock számokat jobban szeretem, mint ezeket a sötét, depresszív izéket. Bár nyuszika hirtelen személyiség váltása is meglepett ő egy depis őrült nyuszi és kicsit talán még fura is.
-Ige a Nyuszikák vannak ilyen őrültek, te vagy rá az élő példa…
Mondtam kicsit meghökkenve és nagyokat pillogva rá, most már tényleg nem értem egyik pillanatban majd elsírja magát a másikban meg már valami fene gyerek akarna lenne vagy tudom is én. Majd egyedszerre csak jön valami zöldeskék fuvallat szerű valami és falnak vágja. ~Ez meg mi a ménküves, fekete mohdrog volt?~ Nyuszika még eszméletét is vesztette tőle, mi van? Sikerült elkapnom, hogy azért ne csattanjon a földön, bár nem tartottam meg, hanem szépen leeresztettem a földre majd próbáltam vele valamit kezdeni. Elkezdtem ébresztgetni, felrázni…Most megvagyok ijedve. ~Mi történt most? Mi volt ez?~ Ébresztgetem, enyhén pofozgatom, rázom mindent teszek ami eszembe jut és nem halálos. ~Nem kell fel! Nem kell fel! Most mi lesz?~ Nem kicsit estem kétségbe, ötletem nem volt mi váltotta most ezt ki nála, de azért nem itt hagyni se hagyhatom csak így.
-Héééé…Nyuszikaa..kelj fel!! Minden okés?? Jól vagy?...Kelj már fel!! Jól vagy? Hééé…
Ismétlődően csak beszéltem hozzá, miközben próbáltam felkelteni, tényleg sikerül rám hozni a frászt nem kicsit…

by **Scott Thompson** Vas. Márc. 23 2014, 09:12

Odajött hozzám babusgatni. Én... én nem akartam, hogy babusgasson, de... gyenge se akartam lenni, így végül is... jól esett.
- A Kiképző csak a... mindegy. Megvan róla a véleményem. Céh és csapat... *szipp* barátok... - elhallgatok. Nem megy. Nem...
Egy kicsit még szipogok, de felállok... jah, ezt már mondtam. Majd elkezdtem zenélni neki, és... jött a filmszakadás.
És mikor végre elkezdett forogni a szalag, egy hisztérikusan őrült Licht rázott és pofozgatott fel, egy ilyen "kelljél már fel" stílusban. Mikor aludtam el? Elájultam volna, úgy megijedtem. Mikor feltápászkodnék, csak úgy mellékesen feltűnik a kasza, és attól hirtelen úgy megijedek, hogy ültemből akarnék hátraugrani, persze, csak a falat fejelem meg. Erre azért nem ájulok vissza, de azért... fáj. Meg hát érdekes pofát vághatok. Azt, hogy a felkelésemre hogyan reagált, meg erre a színjátékra, nem taglalom.
- M-mi történt? - simogatom a fejemet, amivel bemutatkoztam ennek a falrésznek is.
- Hol vagyok? - kérdezem, mert érdekelne. Előbb még valahol... arrafelé ültem? Vagy álltam...
- Megtennél nekem valamit? Ne hívj Nyuszinak... kicsit megalázó... - bár előbb még rettegtem tőle és elfogadtam a nevet, de most már nyugodt vagyok, és az leesett, hogy csak a kiképző miatt nem kezdő, így a kettőnk közötti különbség nem eget rengető. Most már egyenlő félként kezelem, de attól még lány marad... szóval marad a félénk stílus. Ezen nem tudok változtatni.
- És most... - próbálok felállni, ha engedi - játszanék valami rendeset, nyugodtan. Ha eddig nem tettem volna... (ha megmondod, mi történt:) - És, bocsi...
Ha pozitív visszajelzést kapok vissza, akkor elkezdek valami normálisabb zenét játszani. Egy olyan szépet, ami tényleg olyan... szép, attól még rock. Zene!
A zene végén, nézek rá bambán, ha megtapsol megköszönöm neki és elpirulok. Mert... lány. És azokat egyáltalán nem értem...
- Éés... most mi lesz? - kérdem hülyén. - Mi a kívánsága... hölgyem... - az ígéret az ígéret, ha még nincs is így - utólag - ínyemre. Remélem nem fog megalázni...

by **Licht** Hétf. Márc. 24 2014, 13:36

Elkezdte kisírni a lelkét a lelkem virága, már komolyan megsajnáltam szegényt, kész már komolyan én érzem magam a szemétnek, pedig tényleg nem akartam semmi rosszat…Egy kicsit még szipogott, majd jött is az sötét zene, utána meg hirtelen a semmiből csak elájul, amivel rendesen megijesztett, de így mondhatni kvittek vagyunk én is a szívbajt hoztam, meg később bár nem hinném ,hogy önszántából, de neki is sikerült a szívbajt hoznia rám. Mikor végre magához tért, akkor meg mintha mi se történ volna kérdezgetett arról, hogy mi is történ pontosa…Na igen arról engem is informálhatnának kicsit jobban, mert én se igazán tudom, mi is történt pontosan…
-Hát…egyszer csak elájultál és nem mellesleg sikerült elég rendesen rám ijesztened. Igazából pontosabban és se tudom mi is történt, pedig én nem ájultam el. Az meg, hogy hol vagy, hát Torubanában… - most meg baj neki az, hogy nyuszinak hívom, pedig nekem már az marad – Ehh…nekem már Nyuszika maradsz, de igyekszem mások előtt nem így hívni majd, bár nem ígérek semmit…Az se biztos, hogy látjuk még egymást ezek után…
Közben feltápászkodik a földről, én is felállok vele együtt.
-Ööhh…Persze…és nincs semmi.
Már tényleg nem tudom, hogy álljak hozzá a sráchoz, kicsit fura és már tényleg nem tudom eldönteni, hogy melyik arcom vegyem elő, de maradunk a kedves szépen mosolygósnál, az általában mindig bejön. Majd a zene, igen ez már nem sértette a fülecském, bár az előző se csak az meg sötét volt…Majd néz bambán a végén, tényleg fura ez a srác, de mindegy is egy tapsot megérdemel, jól játszik azon a gitáron…
-És most? Kívánság?...Öööhmm…Igazából én is zenélek, csak én nem gitározom, hanem zongorázom és mióta játékban vagyok nem foglalkoztam vele túlzottan…De azt hallottam, hogy aki tud zongorázni az utána könnyen megtanul bármilyen hangszeren játszani…ööö mi lenne, ha most letesztelnénk ezt a feltevést a gitárral…Mármint, ha van kedved hozzá, meg ha egyáltalán ide adod a gitárod?!
Gondolkozom kicsit és nézek értetlenül rá, bár ne értem magam, de még úgy se próbáltam még gitározni, aztán most van rá lehetősé, tehát próba szerencse…
-Tehát, mi lenne, ha megtanítanál egy-két dologra?
Mosolygok rá, majd eszembe jutott, hogy egyébként nem rég szedte össze magát az ájulásából, lehet nem ártana leülni…
-De előbb, most már minden rendben veled? Inkább üljünk le oda a padra, még mielőtt megint összesnél itt nekem vagy tudom is én…A lényeg, hogy ezek után jobb, ha le ülsz pihenni kicsit…
Majd, megvárom a reakcióját és elindulok a pad felé megvárom még ő leül, aztán én is lehuppanok mellé.

by **Scott Thompson** Hétf. Márc. 24 2014, 22:48

- Ehh, értem. És... bocsi, hogy rád ijesztetem. Nem akartam... - Akármit is teszek, csak rontok vele a helyzeten. Remek...
- Ehh? Ahh... legyen, kiérdemeltem. Legalább ezt elmondhatom magamról. De kérlek, senkinek se említsd meg ezt a kis... incidenst. Besz*artam tőled, legyen, de... hogy miért, az maradjon kettőnk titka... ha kérhetem. OK? - Reménykedő és megalázkodó nézés, szende mosollyal, könyörgőre fogva. Nagyon remélem, hogy OK. Ez röviden ciki, hosszan fura volt. De mindkettő egy kicsit. Nagyon.
Megkapom a tapsomat, így egy kicsit elpirulok. Lehet, hogy túl sokat hangsúlyozom, de ez egy lány... tőlük zavarba jövök, csak hogy értsd.
- Megtanítani téged gitározni? - pirulok el még jobban a kérésre, kb. mint a tengeri rák, meg is fordulok, hogy háttal legyek neki; tudom, hogy bunkósság, de inkább legyen tiszteletlen, mint rákvörös - Háát... én nem is tudom... - rakosgatom össze ujjaimat, csak úgy animésen. Azt se tudom mi az, de a szokások így is ragadnak, vagy csak a valóságról mintázzak azokat is... áhh nem, az lehetetlen. Ragadnak a szokások. - A g-gitárom? T-tessék... vedd csak. - nyújtom oda neki, és a reakciótól függetlenül - vagy függően? Még nem tudom... - kis zavar után odalépek segíteni neki, csak egy kicsit megdőlök, még szédülök. Rendesen odavertem a fejem, lehet, hogy még agyrázkódásom (Lichtnek fejrázkódás, mert szemfüles volt) is van! ... Lenne, a valóságban. Mindegy.
Visszamegyünk a tett színhelyére, újra helyet foglalunk, most semmi probléma nélkül.
- Először is, rakd az öledbe a gitárod, hogy egyensúlyba legyen... így. Most megmutatok pár egyszerűbb akkordot, ezek a gitározás alapjai, fogd le ezt... és ezt a húrt, majd... szép, jól csinálod... van érzéked hozzá... nem, hanem így... jó... - folytattuk egy ideig, amíg meg nem unja. Megúsztam élve, nem fogok türelmetlenkedni.

by **Licht** Szer. Márc. 26 2014, 23:03

Na jó, tényleg nem tudom hova rakni a srácot most már, tényleg nem kéne meghunyászkodni előttem.
-Ugyan, dehogy kinek mondanám el? Ez a kettőnk titka fog maradni, begyszó.
Majd jött a gitár előadása, amit tapssal dicsértem. Bár nem gondoltam, hogy ennyi miatt zavarba fog jönni. Miután pedig megkérdeztem, hogy nem e tanítana meg pár dologra gitáron ott végképp rákvörös lett, még el fordult tőlem, hogy kicsit leplezni tudja zavarát, de eléggé feltűnő volt ahhoz, hogy észre vegyem. Nos tényleg nem tudom hova tenni a srácot, valahol aranyos is, de valahol meg fura, szó mi szó érdekes személyiség. A gitárját is, hamar a kezembe nyomta, pedig általában arra érzékenyek szoktak lenni, mármint a kinti ismerőseim akiknek volt gitárjuk azok voltak rá. Na, de lényegtelen ezek szerint lehetőségem lesz kipróbálni ezt a hangszert, eddig a zongorámon kívül más hangszerrel nem is próbálkoztam. Majd csak látszódott rajta, hogy még nincs egészen jól, most vagy az ájulás miatt vagy már csak annyira zavarba jövődött itt a sok is apróság miatt, hogy nem kap rendesen oxigént a vörös fejecskéje, ki tudja, mindenesetre vissza leültünk a padra. Majd kezdetét is vette a gitár okítás, bár igaz én még kicsit jobban összeakartam barátkozni ezzel a gitárral, mivel eléggé furcsa még nekem, de végül is így leggyorsabb. Hát annyira idegen ez nekem, most meg én vagyok picit zavarba tudatlanságom miatt meg amiatt is, mert tényleg olyan fura nekem ez a gitározás, oké-oké lassan de biztosan letudom fogni a húrokat és pengetés is megy, de nagyon lassan és biztosan. Annyira leköt a dolog, hogy nem is jut eszembe vissza kérdezni vagy megszólalni csak figyelem mit mondanak épp nekem és igyekszem jól csinálni, bár jelenleg lehet egy csiga is gyorsabb tempóban halad nálam, mint én a lefogással.

by **Scott Thompson** Hétf. Ápr. 07 2014, 20:15

- Hála az égnek... köszönöm. - Engedek meg magamnak egy szusszanatot, majd tiszteletem jeléül meghajolok. Okolva a múltbeli hibákból, nem földig, hanem normális hajolási magasságba.
Mikor visszacsámborogtunk a padra és lerogytunk a gitároktatás. Elsőre több, mint jól csinálta.
Nem számoltam a perceket, órákat, ameddig az első gitáróránk tartott. Élveztem is a tanítgatást egyrészt, meg addig csináljuk, ameddig akarja.
Az óra, vagy kettő nyugodt mederben folyt, a gitáron kívül jó ideig senki se szólalt meg. Majd lassan... lassan... ez kezdett nyomasztóvá válni. Számomra. Ketten voltunk, de még is úgy éreztem, hogy egyedül lettem. Már kezdtek a fejemben összeállni az oda nem illő gondolatok, amikor a fejemet megráztam ezek elhessegetésére. Beszélgetnünk kell, különben ez megint nagyon rosszul fog kijönni. De nem tudtam megszólalni. Annyira koncentrált, annyi próbálkozott. Az arca... nem tudom, de elvesztem a lány vonalaiban hirtelen. Annyira... nem kommentálom tovább a dolgot, még fejben sem, különben megint stop tábla színt fogok felvenni. Ha hagyom, hogy eljárjanak a gondolataim, akkor megint problémák fognak fellépni. Le kell foglalnom magam valamivel, ami nem a tanítványom látványa. Hirtelen ötlettől vezérelve az inventáriumomban kezdtem el turkálni, amíg papírt meg ceruzát nem találtam. Fejből... valami egyszerű kottát...
Igen, igen. Ez jó lesz. Ha belejön, akkor még ezt is próbálgathatjuk. Akár... most is.
- Következő szint? - kérdezem felizgulva és dugom arca alá a papirost, amin a vonalak bizonytalanul, kurtán és enyhén elmaszatolódva voltak láthatóak. Remélem azért számára is olvashatóak.
- Izéé... - próbáltam a beszélgetést mederbe terelni, nézek magam elé, kezeimmel magam mögött támaszkodva, lábaimat lóbálva a pad előtt - neked vannak testvéreid? Barátaid? - Fordultam fejjel feléje, és néztem a szemébe, enyhén szomorú ábrázattal. Nem titkolt szándékom volt a beszélgetést abba az irányba terelni... valakivel beszélnem kell erről... még.

Off: Gomen a késésért. Minőségre hivatkozva húztam az időt, de spontán is egész jól sikerült. Smile

by **Suzume** Csüt. Jún. 05 2014, 10:59

LEONE

Ez a játék tele van érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal. Iszonyatos mennyiségű küldetések, eventek. Minijátékok Dungeonok, minden amire csak egy unatkozó gamer vágyhat én pedig ezek közé tartozom. Habár, most egy kevésbé érdekes elfoglaltságra van szükségem, hogy fejlesszem a képességeim. Ki kell pucolni egy dungit. Bár ez magamban alig ha fog sikerülni, társakra lesz szükségem. Már pedig, nincs is jobb hely társkutatásra mint egy zsúfolt, kocsma vagy fogadó. A játékipar már évtizedek óta ide szervezik a beszervezős küldetéseket így bizony én itt látok neki a kutakodásnak hátha akad egy felfogadható npc vagy esetleg egy másik kalandos kedvű és unatkozó játékos akit besorozhatok. Ahogy beléptem a csehó ajtaján odalibbentem a pulthoz és intettem a csaposnak aki már hozta is a korsó söröm. Hiába, tudják mi kell a szomjas vendégnek. Közben kényelmesen elhelyezkedtem a bárszéken és a pultnak hátat fordítva pásztáztam végig a helységet. Volt itt minden mi szem szájnak ingere. Fiatal férfiak, izmos állatok, szajhának öltözött nők, életvidám, morc komor, bolond. Csupa hétköznapi ember. Lassan irányítottam végig a tekintetem az embereken, próbáltam szájról leolvasni a párbeszédeik lényegét, nem túl nagy sikerrel. Ki kell fejlesztenem a hallgatózás képességem mert ez így egy cseppet zavaró. De mindegy is. Ha már külsőre nem fog meg akkor már halott ügy az egész. Percekig elhúzódott a kutakodás végül egy már megjelenésében sem hétköznapi srácon akadt meg a szemem.
~ Helló picinyem~ Húzódott egy kacér mosoly a szám szélére. A fiú akár egy arab, vagy perzsa harcos úgy festett. Jóképű, délceg. Nem láttam még hozzá hasonlót a játékban. ~ Remélem a belsőd is oly megnyerő mint a külsőd.~ Kortyoltam bele a sörömbe majd rendeltem még egy korsóval és felállva a pulttól odasétáltam hozzá, válla fölött átnyúlva letettem a sört és lehuppantam mellé egy székre.
- Ha azt mondom idegen vagyok nyugatról és egy embert keresek mit felelnél? – Szólítottam le a srácot. ~ Lefogadom, hogy így még nem jött oda hozzád senki~ Mosolyodtam el magamban és sejtelmesen néztem a fiúra.

by **Aeon** Szomb. Jún. 07 2014, 16:54

Napról napra úgy tűnt, mintha közelebb kerültem a tűzmadárhoz, s tényleg csak a minimális figyelmet kellett megadnom neki. Most először volt igazán, hogy szívesen fogadtam a társaságát: az, hogy tőlem kért segítséget, tanácsot, engem minősített. Tényként kezeltem: a rendszer mellém osztotta Rosát, de akár rossz viszonyt is tarthattunk volna... és aztán kénytelen-kelletlen elváláshoz vezetne az út - azonban nem egészen így történt. A felolvasásnak annál is jobban örült, mint amikor Timidus elvállalta a tanítását. Segíthetett persze, de a fő feladat - ha tetszik, ha nem - rám marad. Ami pedig a fiókát illette, nem úgy állt hozzá a tanulnivalókhoz, hogy azok csakis a saját kárára lennének - sőt. Saját akaratából törekedett a tanulásra, ami még az igazi világban élő gyerekekről se volt igazán elmondható, hogy átlagos: legfeljebb az elején, amíg nem szembesülnek azzal, hogy az iskola nem nagyon érdekes, sőt, kikészítően unalmas. Nem emlékszek rá, én milyen lehettem, de nem is igazán akartam visszagondolni. Rossz gyerekkorom volt - éppen ezért nem akartam, hogy Rosa ugyanazt megtapasztalja, amit én nekem kellett átélnem... mégis, valamiért kerültem a szóban forgó fióka szívből jövő barátságát. Valami egyáltalán nem stimmelt ezzel az egésszel...
Fejemet megráztam, miközben a rózsát szorongatva néztem, ahogyan a főnix elhancúrozik az újonnan meglátogatott város, Tolbana utcáin. Nem tudom, milyen okból, de még abban a virágban is jobban megbíztam, pedig a játékot illetően nem volt túlságosan sok haszna. És hogy őszinte legyek, még játszani se játszottam. Kellett valami, amivel bizonyítani tud - így követtem a fiókát, rózsával a kezemben. Tekintetemet jobbára az utóbbi szóban forgó virágon tartottam, majd hirtelen le kellett fékeznem, máskülönben eltapostam volna Rosát. Fejét tanácstalanul forgatta, miközben jókora levegőt szippantott fel a csőrén lévő orrnyílásokon.
- Mi az? - kérdeztem.
- Valami. - felelte.
- És mi az a valami?
- Hát... valami. Furcsa szag. Furcsa, de jó. Idegen?
- Idegen szag. Jó. És merről?
- A közeltől kicsit messzebb, a távoltól kicsit közelebb.
- Ó...

by **Ichihara Eiichi** Szer. Júl. 30 2014, 18:58

Jól kezdődött a nap. Reggel jó közérzettel keltem, amire nem volt példa jó ideje. Kinéztem az ablakon: a nap ragyogott, mint mindig. Az átmenetileg lakhelyemül szolgáló ház ajtaján kilépve elkapott a város üde hangtengere. Az emberek boldogan beszéltek. Ahogy róttam az utcákat, egy térre érkeztem, aminek a közepén szökőkút állt. A téren piros padok is voltak, amiken csak egy-két ember ült. Én is leültem az egyik padra, és az embereket néztem. Ide-oda sétáltak, beszélgettek. Jó kedvűek voltak. A pad nem épp kényelmes, de elfogadható volt. A Nap még csak most indult el az égen, korán volt. A harmat is még csak most száradt a fűről. Ettől volt az egész olyan, mint a valóság. Aztán amikor előhívtam a főmenüt, ráébredtem, ez mégsem az. Ám ez filozófikus kérdés. Hiszen, nekünk az volt. A valóság. Éltünk és haltunk benne. Ez a valóság. Ezen gondolkodtam hosszú percekig. Aztán meguntam az üldögélést, és gondoltam,én is beszélgetek valakivel. Ki is szemeltem egy lányt. Elindultam felé a legközvetlenebb módon. Oda értem hozzá.
- Szia! Én Ichihara Eiichi vagyok. Téged hogy hívnak? - kérdeztem.

by **Yue** Szer. Júl. 30 2014, 20:44

//Ichihara Eiichi//

Ez a reggel is úgy kezdődött mint szokott. Én a földön feküdtem, Inu meg az ágyban. Felálltam, felöltöztem majd kirángattam Inu-t az ágyamból. Mondtam neki, hogy megyünk sétálni. Gyorsan reggeliztünk, majd Inu siettetett engem. Mentünk a szokásos helyeken. De mivel szinte mindennap ugyanazon az úton megyünk így már nagyon kezdett unalmassá válni.
-Inu! Más úton megyünk ma mert már kezdem unni. -miután kimondtam egyből irányt váltottam és Inu követett. Egy ideig mászkáltunk, majd egy nagyon tetszetős helyre sikerült tévednünk. Ahogy nézelődtem láttam ahogy egy fiú jön felém. Csak úgy megállt előttem és bemutatkozott, a fiúnak a neve Ichihara Eiichi. Megkérdezte, hogy hívnak.
-Szia. Engem Nanami Harukának hívnak. -mutatkoztam be Ichihara-nak. Kicsit furcsa volt, hogy egy teljesen idegen fiú csak úgy köszön és bemutatkozik. Viszont nem tűnik gonosznak.
-Én meg Inukami vagyok. -mutatkozott be Inu mérgesen. Nem csoda. Már azt sem szereti annyira ha fiúkkal beszélek, de még ő is furcsának találta, hogy csak úgy idejött hozzánk. Viszont Inu sem hiszi azt, hogy megakarna támadni minket. Ahhoz túl alacsony a szintje.
Viszont miért állnék rosszul a fiúhoz? Egész kedvesnek tűnik.
-Szeretnél tőlünk valamit? -kérdeztem majd kedvesen mosolyogtam a fiúra. Belegondolva szinte mindig mosolygok, habár van is miért, láthatok sok új dolgot amit a valóságban nem láthattam.
(Azért ha nem tart be ez a fiú egy bizonyos távolságot akkor nem leszek vele jóban.) -gondolatban mondta nekem Inu.
(Amúgy sem kedvelted volna.)-gondolatban mondtam Inu-nak.
(Tudod, hogy sosem lesz egy olyan fiú/férfi sem az apádon kívül akit a közeledben szívesen látnék.) -mondta Inu gondolatban.
(Pedig ha tetszik ha nem lesznek fiúk a közelemben de csak barátokként.)-mondtam gondolatban.

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Júl. 31 2014, 07:56

Nos, most, hogy sikerült szóba állnom vele, megnézhettem jobban őt, és a farkast. A lány barátságos volt, a farkas meg... hát... már első látásra nem kedvelt. Nem baj, majd megkedveltetem magam. A lány, és a farkas is bemutatkoztak, majd a lány megkérdezte, szeretnék-e tőlük valamit:
- Semmi különöset. Csak beszélgetni - felettem, és közben a farkast néztem, aki még mindig haragosan figyelt engem. Mondjuk, adtam is rá okot. Csak így idejövök, mint idegen, és szóba állok a gazdájával. Persze, most önmagamat is megleptem. Nem szoktam ilyen közvetlen lenni. Általában nem én vagyok az, aki mindig barátkozni akar. Nekem általában még egy mosoly arcomra erőltetése is nehezemre esik. Most viszont én tettem az első lépést. A lány és a farkas közben, ahogy láttam, gondolatban éppen egymással vitáztak, és fogadni mernék rá, hogy rajtam. Ahogy láttam, hogy abbahagyták, már indultam is, és egy kézmozdulattal jeleztem, kövessenek. Közben vissza vissza néztem rájuk. Igazából, most, hogy kicsit jellemileg megismertem őket, látszott rajtuk, hogy egymás szöges ellentéteik. Nami, ha már becézek, kedves, és barátságos, Inu meg barátságtalan, és ahogy látszik, nem kedveli, ha fiúk vannak a gazdája közelében. Érdekes páros.

by **Yue** Csüt. Júl. 31 2014, 12:58

//Ichihara Eiichi//

Kérdésere a válaszolta Ihihara, hogy csak beszélgetni. Akkor jól gondoltam, ismerkedni szeretne. Ichihara közben a farkast nézte és Inu is őt, persze Inu a, ha közelebb mész Harukához azt megbánod nézésével nézett a fiúra. De mit tehetnék, szigorú apuka lenne Inu-ból az biztos. Kicsit viszont vicces elképzelni, hogy Inu gyerekekre vigyáz. Nem is vicces, inkább nagyon aranyos lenne. Kellett volna egy Inu amikor kicsi voltam. Persze ennek annyi volt az esélye minthogy Kayaba Akihiko bocsánatot kér, mond egy viccet majd mint egy varázsló kienged mindenkit a játékból. Habár az is igaz, hogy Kayaba bácsinak köszönhetek egy olyan dolgot amit ha nem kerülök be a játékba akkor talán sosem tapasztalok meg. Az pedig röviden nem más mint a szabadság. Ezért pedig nagyon hálás vagyok Kayaba bácsinak! Nyo, amikor abbahagytuk Inu-val gondolatban veszekedést akkor Ichihara elkezdett menni el, egy kézmozdulattal jelezte, hogy kövessük őt. Elkezdtünk utána menni. Inu természetesen nem kedvelte a fiút, nem is bízott benne. Mondjuk ő egyik fiúban sem bízik az apámon kívül szerintem. Ha Inu megismerné apámat akkor szerintem jól kijönnének. Kicsit félelmetes is lenne. Remélem, hogy megölni nem fogja Inu Ichiharát. Ugyan komolyabb lett Inu de van ami a régi maradt. Közben Ichihara vissza nézett ránk. Inu olyanokat is gondolat, hogy mi követjük aztán minket mások megölnek mert csapdába csaltak. Jó, mondjuk ebben a világban ez is megtörténhet de nem hinném, hogy ez a fiú ezt tenné velünk. Most belegondolva ha egyszer kijutok a játékból akkor talán olyan lesz minden amilyen volt. Sosem láthatom majd Inu-t, lehet rám majd mondani, hogy egy kalitkába zárt madár vagyok és így tovább. De a szüleim ha meg is utálnak emiatt de nem hagyom magamat többé! De elsődlegesen szerzek majd egy farkast!

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Júl. 31 2014, 13:21

Mikor Namiék beértek, lassította kicsit, velük egyszerre mentem. Tartottam a kellő távolságot, hogy mutassam a Inunak, nem vagyok ellenség, nem akarok semmit Namitól. Tudtam, hogy a farkas attól még szemmel tart, és még most is szigorúan néz rám. Én közben, mintha nem is tudtam volna róla, az utat néztem. Aztán a lányra fordítottam a tekintetem.
- Te Nami, ha nem bánod, hogy becézlek, lenne egy kérdésem: Inukami minden fiúhoz így áll hozzá?- kérdeztem, és kíváncsian néztem a lányra. Sejtem, hogy a válasz igen lesz. Nem tudom, honnan éreztem, csak úgy "jött". De azon sem lennék meglepve, ha nem, csak veled lesz a felelet. Közben Inu-t néztem. Ahogy láttam, még mindig azt a fajta "tartsd a távolságot, és nem téplek szét" mentalitást tartotta. Ettől nem ijedek meg, csak nem lenne illendő dolog, ha egy vad idegen máris a nyakába lihegne. Én viszont nem vagyok olyan típus.

by **Yue** Csüt. Júl. 31 2014, 16:17

Lassan beértük Ichihara-t. Habár nem is igazán volt célunk utolérni őt. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hova megyünk. Ichihara lassított egy kicsit és így egyszerre mentünk, persze kellő távolságot tartva egymástól. Inu szigorúan nézett Ichihara-ra. Persze ez nem volt újdonság. Az egyik oka, hogy nem szoktam fiúkkal ismerkedni mert Inu nem szereti egyáltalán. Ichihara tekintetét felém fordítva tekintetét. Ichihara megkérdezte, hogy Inu minden fiúhoz így áll-e hozzá.? Szerintem erre már Ichihara is rájött csak lehet nem biztos benne. Habár ezt erősen kétlem.
-Nem, nem baj ha így hívsz. Sőt, nagyon aranyosan hangzik a Nami! Egyébként igen, minden egyes fiúhoz így áll hozzá. Ezért nem annyira szoktam fiúkkal ismerkedni. Inkább lányokkal szoktam ismerkedni, de ott meg Inu-nak köszönhetően nem a legjobb első benyomást szoktuk tenni. Szerintem az egyetlen férfi akit megkedvelne és elfogadna, az-az apám. Néhány dolgot leszámítva szerintem remek kapcsolatuk lenne. -mondtam Ichihara-nak.
-Ez igaz! Viszont néhány dologban egyáltalán nem értek egyet a szüleiddel, viszont tisztelem őket! Viszont egy-két dologgal nem értek egyet velük!!! -mondta Inu.
-Azt gondoltam Inu. Én sem értek egyet, de én egy dologgal, habár gondolom, hogy te sem értesz egyet velük ebben. -mondtam Inu-nak.
-Egyébként ne is figyelj Inu-ra Ichihara. Nem hinném, hogy ebben megfog valaha is változni. -mondtam Ichihara-nak.
-Ebben nem fogok megváltozni és tartom magamat! Ha a nagyon távoli jövőben lesz férjed akkor az apád után nekem kell elfogadnom!!! -mondta Inu halálosan komolyan.
-Ne már!!! Ha ezen múlik akkor nemhogy fiúm de még férjem sem lesz Inu!
-De már! És tudom! Ezért mondtam.-mondta rá Inu.

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Júl. 31 2014, 16:47

- Igen, Inu, mondtad, hogy nem értesz együtt velük - mondtam, és a farkasra néztem. Azt nem értettem, miért mondta kétszer, hogy nem ért velük egyet. Biztos, hogy megbiztosítsa a szavát, gondoltam. A teret elhagyva kis utcába értünk. Az ablakok most sötétek voltak, néhány ki is volt nyitva. A felkelő nap rávetült a házsorra, amely árnyékot vetett a kis utcára. Itt csak néhány ember sétálgatott, ment a dolgára. Felnéztem az égre, amelyen csak néhány felhő sodródott, amit a virtuális égitest fehéres-narancssárgára színezett. Az egész olyan békés volt. Olyan valóságos. Visszagondoltam régi életemre. Amikor nem éltem a játékot, hanem játszottam. Amikor a barátaimmal halomra lőttük az embert, idegen lényt, vagy azt, amit a program elénk állított. Amikor még nem kellett aggódnunk a játékbeli halál miatt, mivel ha meghaltunk, bosszankodtunk egy kicsit, aztán újjá éledtünk. De ez már csak múlt, amely nem változtat a jelenen. Most nem az íróasztalomon lévő gép a előtt ülök, hanem a itt sétálok egy még idegen lány mellett. Megint egy kérdés jött a gondolataimba:
- Nami, Inu miért nem bízik a fiúkban?

by **Yue** Pént. Aug. 01 2014, 16:13

-Azért mondtak kétszer te kölyök mivel ez komoly dolog! Én hülye még a végén kikotyogom. -mondta Inu Ichihara-nak mérgesen.
-Inu, ne beszélj így Ichihara-val! Egyébként sem kell emiatt dühösnek lenned. Már megszokta a valóságban. -mondtam Inu-nak.
-Pont ez a nagy gond! -mondta nekem Inu.
Lassan lassan elhagytuk a teret és egy kis utcába értünk. Valamiért ott az ablakok sötétet voltak, némely még ki is volt nyitva. A nap rásütött egy kis utcára ahol csak néhány ember sétált. Ichihara felnézett az égre. Én nagyjából csak előre néztem. Olyan békés volt. Nem volt hangzavar, sem harc. Ez tetszett. Visszaemlékezve amikor még a valóságban voltam. Persze ott minden napom békésen de mégis szinte ugyanúgy telt el. Ichihara megkérdezte, hogy Inu miért utálja annyira a fiúkat. Nos, erre a kérdésre én is szeretném tudni a választ de a kérdése csak a feltételezésemet tudom elmondani.
-Őszintén mondom, hogy erre én is szeretnék pontos választ kapni. Nem tudom, hogy miért apáskodó. Úgy tilt engem a fiúktól mintha egy apa lenne aki nem akarja, hogy fiú barátja legyen a lányának. -mondtam Ichihara-nak. -Inu, te mit mondasz erre? -kérdeztem Inu-t.
-Ez egyszerű. Én ilyen vagyok és kész. Nincsenek itt a szüleid így én vigyázok rád. Te a társam vagy így az tény, hogy butuska, ügyetlen, álmodozó és nagyon hiszékeny és túl jószívű vagy. Így ha nem figyelsz még a végén lesz egy fiúd. Ezért kell nekem erre figyelnem. És a fiúk nagy része egy kihasználja a lányokat. Szóval ha lesz egy fiúd akkor az én engedélyem kell majd!!! -mondta Inu halálosan komolyan.
Igen érdekes volt Inu-nak a válasza. Nem tudtam mit mondani abban a pillanatban. És nagy volt az igazság abban amit Inu mondott.

by **Ichihara Eiichi** Pént. Aug. 01 2014, 19:27

Be kell vallanom, volt igazság abba, amit Inu mondott. A szemlélet módja is valóságot tükröz. A valóságban, és itt is vannak olyan fiúk, akik kihasználják a hiszékeny lányokat. Így már kisdé érthető, hogy nem nézte jó szemmel, hogy csak úgy oda megyek hozzájuk, és szóba állok Nanamival. A barátságos viselkedés nem jelenti, hogy az az ember nem rejt rossz szándékokat. Sőt, sok ilyet saját szememmel is láttam. Ezzel egyet is értek. De attól még nem szabad minden fiút így kezelni. Hiszen, ha folyton lakat alatt tartja Namit, nem nagyon lesz túl sok barátja. Persze, semmi jogom sincs beleszólni ebbe, de akkor is. Mondjuk, én nem voltam ilyen helyzetben. Mindig is négy fal között ülő típus voltam. Nem nagyon ismerkedtem, csak olyan barátaim voltak, akiket legalább két éve ismerek. Most sem vagyok az a fajta. Az itteni életemben is általában egyedül vagyok. Most is, mikor megszólítottam Nanamit, én lepődtem meg a legjobban magamon. Inu pedig csak tette a "dolgát", és elkezdett engem morogni. Jelen esetben igazságtalanul, hiszen bennem semmi rossz indulat sincs. Az utca közben ide oda kanyarodott a lábunk alatt. A nap egyre magasabbra hágott az égen, amely egyre fényesebb lett. A hátamon fityegő kard minden lépésemnél megcsörrent. Most, a némaságom után megszólaltam:
- Inu, neked igazad van. Csak te nem csak a rosszakarókat ítéled el, hanem minden fiút.

by Ajánlott tartalom

Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re Belváros

Re: Belváros

Re Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re Belváros

Re: Belváros