Re: Belváros

by **Ayse** Hétf. Május 25 2015, 20:44

Helyeselt a véleményemre nem is vártam mást, nem szerettem magyarázkodni így örültem hogy nem kellett plusz időt húzni ezzel is, bár ha magyarázkodásra kellett volna szánnom magam, le is írta volna magát teljesen a szememben. Ennek a nőnek volt sütnivalója ami tetszett is ugyan, ugyanakkor pont ezért is gondoltam őt idegesítőnek, veszélyesnek… Arról nem is beszélve hogy már szintekkel is jóval felettem jár, bosszantó… Viszont a dolgok úgy hozták, hogy nem kerülhetem ki őt semmilyen eszközzel kénytelen leszek alkalmazkodni, beilleszkedni.
- Például nálam. – Jegyzem meg hűvösen, és vallom be őszintén hisz a nyájas modorával aligha kellemes társaságot nyújtana, viszont el kell viselnem, és úgy látszik az idő segít hogy hozzászokjak a stílusához. Majd Celindírre és az árulására került sor. Az egyik mondatával támadta, majd kijavította önmagát. No lám, hiába a sok beszédnek sok az alja még a segítségemre lesz… hisz könnyebben téved, csak nem gondolja meg a mondatait úgy mint ahogy én azt elsőre gondoltam. Jobb lesz ha jobban figyelek hátha szór még el akaratlan információkat a számomra amikre ráharaphatok… Az első… az az érzésem hogy Asuka ismeri Celindir támadóját, vagyis tőrbecsalóját, és pont így… Nem gondolom hogy biztosan a „mi” oldalunkon áll, hisz védi azt a bizonyos ellenséget… Bár lehet, csak annyira nyomra akarok akadni hogy képes vagyok doldogat képzelni az eseményekbe, tudom magamról hogy hajlamos vagyok rá, többször bebizonyosodott már…
- Tehát úgy véled szándékosan Celindirt kereste? – Kérdezek vissza, hátha esetleg engem is felkres majd az az illető.
- Lényegtelen hogy miért tette, megtette és az árulás. – Szögezem le. Majd az amit mondott hogy elhitethető vele hogy legyőzték… ez sokakra igaz lehet, hisz ha mentálisan veszítesz, onnantól vesztes vagy, ez tény.
- Értem… - Felelem, nem volt mit cifrázni rajta. Még mindig a széken üllve a háttámlájára támaszkodva beszéltem hozzá.
- Egy a gond amit látok… senki sem hajlandó felvenni a szerepét, viszont ha már itt tartunk… Miféle szerepet akarsz szánni nekem? – Kérdezem kíváncsian, hisz a szereplésben sosem voltam jó, mindig is magamnak való voltam, így egy gépezet működőképes tagja sem lehetek igazán, azt ne várja tőlem senki. Viszont… még nem mondtam le a céhről, amúgy is célom van vele… ennyi nem elég. Majd felálltam a székről, visszatoltam az asztal alá a helyére majd az ablakhoz léptem. Nem telt el sok idő, viszont sokáig már nem maradok. A félig elhúzott függöny mögül lestem ki az arénára ami nem messze tőlünk volt látható.

by **Asuka** Kedd Aug. 25 2015, 07:50

Nem igazán értem Aysét. Épp az imént vallotta meg, hogy nála is éppen olyan bicskanyitogató és tenyérviszkető a jelenlétem, amilyen sok más embernél is. Mert nem ő az egyetlen, akitől ezt tapasztalom, de azzal mindig is tisztában voltam, hogy vannak, akik nehezen viselnek. Ennek ellenére mégis engem hív meg egy csini kis szállodába, egy igazi álom szerelem szobába, ahol minden csupa rózsaszín, pont, ahogyan szeretem. :3 Különösen ezek a masnis párnák tetszenek, ráadásul nem is túl puhák. Emlékszem, az első aincradi szobámban tollpárna volt, arra pedig allergiás is vagyok. Nem mintha ez odabent számítana, de olyan lehangoló, amikor a nagy párnára ráfekszel, és egyből összemegy meg összesüpped az egész. Ezek viszont jóféle párnák, nem is értem, ebben a koszos kis fogadóban hogy tellett nekik ilyenre. Valamivel talán kompenzálni kellett a pocsék kaját, nehogy csődbe menjen az üzlet.
Cinikus arckifejezésem láttán talán nem tudja, hogy mire is gondolhatok e pillanatban. Nem, nem hiszem, hogy tényleg nem kedvel. Csak megvan a maga habitusa. Az a baj, hogy olyan lehangoló tud néha lenni, pedig én tényleg nem azért vagyok ám itt, mert nem érdekelne, mi van vele.
- Az sem kizárt, hogy így van. Cellindir nem jó színésznek, messze nem olyan jó, mint te. – fejtegetem neki. Nem tetszik, hogy felvették Cellindirrel a kapcsolatot, éppen ezért még mielőbb intézkednem kell, hogy ne legyen baj.
- Persze valószínűbbnek tartom, hogy csak azt várták, mikor követünk el hibát. Bármelyikünk. Cellindir pedig hibát követett el akkor, amikor felvette a kapcsolatot azokkal, akik felfigyeltek rá. Pedig elsőre olyan okosnak tűnt... – ennek ellenére már első találkozásunk alkalmával sorra kötötte el a hibákat. Nézegetem egy darabig a bokámon pihenő galambot. Rengeteg áldozatot hoztam érte, de mégis, nagyon sokszor úgy érzem, hogy egyedül vagyok ezzel. Ezért egy picit talán hálás is vagyok Aysének, hogy valamiféle visszajelzést adott nekem azzal, hogy elhívott ide. Nem tudom, mi a célja ezzel, de úgyis megosztja velem, ha akarja.
Aztán Ayse rátér mindarra, ami talán eljövetelének és meghívásának valódi célja volt. Maga az ego. Nem, nem egoizmus, hanem a tényleges ego. Máskülönben miért is kérdezne ilyeneket? És miért éppen tőlem? Én nem vagyok céhvezér, soha nem is szeretnék az lenni. Nem vagyok alkalmas rá, én szeretem ugyanis, ha van valaki, aki nálam is karizmatikusabb, és egy kicsit vezet meg irányít. Főleg, ha ezt úgy teszi, hogy ebből semmit sem veszek észre. Bár az ilyen elég ritka. Az élet kiképzett e téren, és megtanultam, hogy legyek én vezetői helyzetben, nem pedig fordítva. Persze, a gépezetes dumát éppen most mondtam el, számomra viszont felfoghatatlan, hogy mi ez a bizonytalanság benne. Mi lehet az oka?
- Nekem is van egy-két kérdésem. Miért vagy ilyen bizonytalan önmagaddal szemben? És miért hívtál meg ebbe a csecse Hello Kitty palotába, amikor azt mondod, hogy még csak nem is kedvelsz? Miért félsz az emberektől? Miért gondolod azt, hogy lenézlek, és hogy biztosan csak bántani akarlak? Miért nem figyelsz eléggé a külvilágra? Pedig minden képességed megvan hozzá. Tökéletesen rá tudsz érezni az emberekre. Miért nem használod ezt a képességedet? – tartok tőle, hogy kicsit sok lesz neki a kérdésáradat. Pedig rengeteg potenciál van a lányban, de egyfolytában ezeket a dolgokat érezteti velem. Illetve szerintem nem csak velem, hanem mindenkivel, akivel kapcsolatban áll.

by **Ayse** Kedd Szept. 01 2015, 18:10

- Ha nem jó színész, ne bújjon szerepekbe. – Csattant fel Ayse, még magát is meglepve kissé. Ugyan figyelte Asu minden mozzanatát, arcrándulását, de ez a szerencsétlen aligha venne tudomást dolgokról. Olyanokról amik nem érdeklik, olyanokról ami nem nyitja fel azonnal a szemét. És ezt Asuka hamar ki is tapasztalta nála. Egyszerű lélek, aki túl akarja magát bonyolítani, nem nagy képlet ha ismered az alkotóelemeit. Viszont Asu így is csupán sötétben tapogatózhatott, és talán nem is gondolta bizonyos pontokban mennyire ráhibázott Ayse valós jellemére, de pssszt. Ayse ezt nem tudhatja meg, még a végén otthagyna. Ugyanakkor nem kell csendben maradnunk, hisz a Vöröske könnyedén kikerüli azt hogy mindezt észre kelljen vennie.
- Amúgy hiába mondom hogy válogassuk meg a tagokat… - Veti fel másodjára az ötlete, ugyan tudja azt ő is hogy több tag, több exp és arany, meg levetett cuccok… de… Megéri a kevés biztosat kockáztatni a több bizonytalanért? Utalgatott rá, mármint ha nem is, ő úgy gondolta hogy mindez egyértelmű talányok.
- Mondom, aki hibázik nem való közénk. – Mondja ezt úgy, mint aki nem hibázott. Dehogy is nem, és tudja is, mint ahogy azt is hogy lezárt maradt az, az ügy ugyanakkor nem fél mert védve van. Hogy ki és mi által? Ne gondold, hogy van közöd hozzá. Razz

Talán majd egyszer megtudod, most viszont… Ayse közönyös pillantásokkal méltatta Asuka kérdéseit. Ugyan felfigyelt a dícséretre hogy jó színésznek tartja, amit annyira mondjuk nem értett, hisz nem érzi hogy színészkedett volna előtte. Bár gondolataiban átfutott hogy hallhatott arról miként mártotta be Hermitet Alex előtt, de túl nagy Aincard hogy ilynek eljussanak egy ilyen lányhoz… bár, így azt is megtudhatja hogy Asu végez-e kutatást a tagok után. Bár kétesélyes Ayse reakciója, de valószínű ha nem is most ebben a pillanatban, de pozitívumként értékelné Asu munkáját. Alig telt el pár pillanat, amire Ayse csupán félre húzta a száját, Asu szemeibe furta a pillantását majd megszólalt.
- Hülye kérdések csak hülye válaszokat érdemelnek. Elég lenne? – Kérdezte vissza egyszerűen.
- Amúgy nem néztem volna rólad hogy psichológust szeretnél játszani, lássuk van-e hozzá tényleges tehetséged. – Dőlt előre a székben, majd folytatta.
- Tedd fel a kérdéseket egyesével, újra, majd meghallgatom az elképzeléseid, a levezetéseid, és talán le tudod olvasni rólam miben hibázhattál rá és miben nem. – Szerette az ilyesfajta játékokat, sőt sokan szeretik. Ugyanakkor biztos volt benne hogy vissza fogja utasítani, hisz hasonlót tényleg csak olyasvalaki tudna csinálni akinek már van mire támaszkodnia. Ő nem ismerhette Ayset, mint fordítva sem. Viszont a kérdéseit okkal tette fel, okkal nem is válaszolt rájuk, és okkal nem zárta el magát tőlük, pedig a kezdeti dac megvolt. És van egy másik oka is a dolognak. Elkezdte élvezni a társalgást, élvezni… túlzás. Kezdet reménykedni abban, hogy szórakoztató lehet még az este.

by **Enheriel** Vas. Ápr. 17 2016, 17:13

//Blue-Eyes és Taka//

Tolbana belvárosába plakátoltam ki a céh tagfelvételis hirdetését, ahol lehetett persze, mert egyszer egy falra raktam, mikor kijött onnan egy játékos:
- Na de kérem, ez a boltom!
- Jaj, elnézést! - gyorsan levettem a plakátot, de szerencsére a játékos nem haragudott meg érte, sőt, mutatott is egy táblára, ami a boltja mellett volt, hogy oda kitehetem nyugodtan, csak erősen, mert könnyen el szokta róla fújni a cuccokat a szél. Meg is tettem az erősítést rá, aztán szép lassan kitettem a maradékot is. Igazából egy néhány darab volt, amit jól látható helyekre tettem, de talán pont az a baj, de egyelőre lássuk, így is mükődik-e. Miközben leültem a szökőkút szélére pad hiányában, legalábbis nem láttam egyet se, hogy olvassak, Villámlás mellém feküdt pihenni, bár az új játékosok tágra nyílt szemmel nézték a méretei miatt. S ha nem hallom az alábbi beszélgetést, el se hiszem:
- Madár!
- Nem, griff!
- Madár!
- Mondom nem madár, hanem griff!
- Az mi?
- Egy sas ás egy oroszlán keveréke.
- Akkor cicamadár! ^^ - ennél a pontnál a hihetetlen módon alig 6 évesnek kinéző játékos társa feladta a magyarázkodást, s annyit mondott neki, hogy inkább menjenek fagyizni. Ilyen kicsi gyerekeknek miért vettek a szülei ilyen játékot? Aztán persze csodálkoznak majd, hogy miért olyan agresszívok. Mindegy, legalább most nyugiban olvashatom tovább a regényt. ^^ Aaaw, annyira szeretem, olyan jó! ^^ Emlékszem, mikor innen szerzett a kedvesem is udvarlási trükköket, aaaw. ^^ Vajon ha a valóságban is lesz esküvőnk, akkor ugyanolyan lesz, mint a regényben? ^^

by **Blue-Eyes** Vas. Ápr. 17 2016, 17:38

//Enheriel & Taka//

Egy kis kikapcsolódásnak szánt lődörgéssel ütöm el az időt, mielőtt belekezdenék bármi másba. Néha még nekem is szükségem van ilyesmire, ezért nem sajnálom arra az időt, hogy végigjárjam a várost, felidézve idekerülésem kezdeti időszakát, mikor felfedezéssel töltöttem napjaim. Úgy döntöttem, ma ismét olyasmit csinálok. A térképem nagy mértékben való hanyagolásával járom az utakat, olykor meg-megállva kisebb pihenőkre. Ezek a pihenők mondhatni csak torpanásig tartanak. Addig, míg előveszek egy kis vizet, vagy jelen esetben egy szendvicset, mit aztán gondosan kicsomagolva kezdek eltüntetni. Ezt már séta közben, hogy minél több helyet bejárhassak ismét. Egy kis memóriafrissítés sosem árt, főleg, ha nem akarok mindig a térképemre hagyatkozni. Nem bízom a rendszerben. Még mindig nem. Még mindig úgy gondolom, hogy bármikor adódhatnak hibák, amik megkeseríthetik a játékosok életét.
Egy hirdetőtábla előtt állok meg. Egyesével kezdem el olvasni a rajta szereplő plakátokat, mikor pedig végzek, egyszerűen tovább állok egy másikhoz, hogy azon is megnézhessem a felhozatalt. Munkák, munkák, munkák... Na meg persze egyéb hirdetések, ezeket azonban nem nagyon veszem figyelembe. Egyet azonban találok, amivel többedszerre találkozom. Kajámból harapok egy újabb falatot, hogy lassú nyammogásom közepette alaposabban megnézhessem az igencsak kitartónak tűnő céh plakátját. Nem áll szándékomban csatlakozni, szó se róla. Egyszerűen csak érdekel, hogy miféléket kínálnak a magamfajta egyedül járóknak.

by **Taka** Hétf. Ápr. 18 2016, 15:08

Enheriel & Blue-Eyes

Úgy döntöttem, a mai napon nem megyek el a városból. Már kezdtem érteni, Jason miért lakott itt. Ő is szerette az embereket, de a túlzott nyüzsgés kellemetlenségekkel járt. A Kezdetek városa nagyon zsúfolt volt, a korai órákban is tolongani kellett, hogy egyáltalán eljuthass a sarkon lévő pékséghez. Szerettem, amiért az ilyen helyeket nem mellőzték ebben a játékban. Mindig azokra a napokra emlékeztetett, amikor a papi a közös séták után állandóan vett nekem valami finomat. Ha úgy vesszük, Jas is hasonlót csinált, csak általában este jött haza. Mindig jó volt a frissen elkészített, meleg pék sütivel jóllakni.
Az emlékek gondolatára még szélesebb mosoly ült ki arcomra. Gondtalanul róttam Tolbana szélesebb utcáit, valami vidám elfoglaltságot keresvén. Meg akartam látogatni Jason idétlen nevű barátját, de nem tudtam leírni a nevét. Majd segítséget kéne kérnem a táncos lábútól, egyszer és mindenkorra meg akartam tanulni, hogyan írják. Most mondjuk ráért, nem akartam kimozdulni Tolbanából. Különösebb cél nélkül róttam a járdákat, miközben fejemet az ég felé emeltem. Néhol-néhol kövérebb felhőket lehetett látni, de a Nap ragyogóan sütött. Kissé fújt a szél, így nem kellett megsülni a késő tavaszi, kora nyári melegben. Mondhatnám azt is, hogy tökéletes idő volt, de arra meg más-más ember máshogy vélekedne. Szóval inkább azt motyogtam magamnak, hogy szerintem kitűnő időjárásnak lehettem a tanúja.
Ahogyan kiértem egy utca sarkára, ismerősbe botlottam. Illetve nagy valószínűséggel nem vett észre, mert egy hirdetőtáblán lévő plakátot szemlélt. Ez jó alkalom volt arra, hogy kellemesen meglepjem Bluet. Nem nagyon tetszett, amiért a múltkor csak úgy ott hagyott, szóval ennyivel viszonoznom kellett a gesztust. Szerencsére a lányok alacsonyabbak a fiúknál, tehát nem kellett ugrándoznom ahhoz, hogy felérjem. Cserfes vigyor ívelt át arcomon, amikor mögé lopakodtam, aztán kezemmel – a móka erejéig – megfosztottam a látásától.
- Na ki van itt? – kérdeztem vidám hangomon. Tényleg örültem, hogy belebotlottam. Azt hiszem, kezdtem hiányolni…

by **Enheriel** Szomb. Ápr. 30 2016, 19:38

//Blue-nak: Itt a hirdetés, de gondolom már láttad. Smile

//

Nem értem, mit kell bámulni engem? Csak mert Griff vagyok, s ilyen nagyra nőttem, nem muszáj megbámulni. Egy ideig tűrtem, majd megunva így szóltam Enhihez:
- Felmegyek egy tetőre, ahol nem látnak.
- Rendben, de ne repülj messzire, s ne szakadjon le alattad. ^^
- Ejj, annyira nem vagyok kövér. Legfeljebb a gondosságod végett - viccelődtem vele, mert persze nem olyan volt, hogy túletessen folyton, hanem nagyon jól bánt velem, s Reginával, na meg Lulu nyuszijaival, ha neki kellett vigyáznia rájuk, majd felszálltam, s kinéztem gyorsan egy tetőt magamnak. Valami lány meg fiú van a háznál, aminek a tetejét kinéztem, de nem hiszem, hogy zavarni fognak, én is békén hagyom majd őket. Na, szóval, leszálltam a tetőre, s elhelyezkedtem, hogy kényelmesen tudja tovább pihenni. Persze, miközben repültem, ámultak, hogy miféle lény repül az égen. Valaki valami olyasmit kiáltott, hogy „ez Superman!”, bár nem igen hallottam, teljesen, plusz azt se tudtam, ki vagy mi az a Superman. Biztos valami kitalált személy. Nem értem, miért kell az embereknek kitalált személyeket kitalálni egy-egy történethez. Mitől másabb az, mint egy igazi személy? Biztosan azért találták ki ezt, hogy ne legyen morgás, hogy valami jogokat sértegetnek. Az emberek néha annyira érthetetlen dolgokat csinálnak. Ott van például a smink. Miért kell takarniuk a természetes szépségüket a lányoknak mindenféle kencével? Lehet, hogy nekik jó, de sajnos láttam olyant is ám, aki vastagon kente ki magát, amitől iszonyatos lett. Csak azért nem említettem neki, mert Enhi rám szólt, hogy meg ne merjem csinálni, mert illetéktelen dolog lenne. Hmmm, unatkozom, s nincsen semmi, amivel elüssem az időt…

by **Blue-Eyes** Hétf. Május 02 2016, 15:50

A céh egész normálisnak tűnik első ránézésre. Lassan olvasom a plakát sorait, megnézve, hogy mégis miféle tagokat keresnek. Szimpatikus, hogy nem válogatnak az indikátorok színe alapján. Ez persze azt is jelentheti, hogy csak nagyon híján vannak az alább felsorolt szakmabelieknek. Még a szabályaik is reálisnak bizonyulnak, bár kicsit furcsa, hogy ennyi az egész. Túl egyszerűnek tűnik. Úgy döntök még nézegetem kicsit, a többi irománnyal egyetemben, mikor észreveszem, hogy valaki közeledik. Először azt hiszem, hogy csak a plakátok érdeklik, de mikor szemeim eltakarja két kéz, szendvicsem azonnal a földre ejtem, hogy mihamarabb kiiktathassam támadómat. Taka hangja gátol meg abban, hogy leszereljem oktalan manővere miatt. Ujjaim már csuklói köré fonódtak akkorra, s rájuk is szorítottam, már csak a tényleges mozdulat hiányzott volna ahhoz, hogy a földön kössön ki merénylőm. Nem is értem, miért idegesedtem fel ennyire, egyszerűen még mindig vannak dolgok, amiket nem szoktam meg. Például azt, hogy itt nemigen támadhatnak rám úgy, hogy ártsanak is valamit.
- Kis híján a nyakadra léptem, Taka - tájékoztatom, levakarva magamról mancsait.
Ezt akár dorgálásnak is vehetné, vagy figyelmeztetésnek, hogy többet nem kellene ilyet csinálnia. Vagy nem velem. A földre nézek, ahol abban a pillanatban válik semmivé elejtett ételem maradéka. Szilánkok szóródnak szerteszét majd válnak köddé, megsemmisítve az olyannyira jó ízű fogást, amit vettem magamnak.
- Erről ennyit - jelentem ki nyugodtan, beletörődve ügyetlenségem következményébe.
A plakátokkal sem foglalkozom tovább. A fiú felé fordulok, néhány gyors pillanatra, csak hogy megnézhessem, változott-e valami rajta azóta, hogy nem láttam. Mióta is volt? Fogalmam sincs. Alig egy hete talán. Azóta szintet is léptem.
- Örülök hogy láttalak! Viszlát! - köszönök is el tőle szinte azonnal.
Elfordulva tőle meg is indulok. Nagyjából ekkor pillantom meg, hogy az egyik idomár állatkája a magasba emelkedik, hogy aztán a mellettünk lévő tetőn kössön ki. Megtorpanok, aztán előbb a lányra nézek, majd a petjére, mert vélhetően az, ha már mellette volt eddig a kútnál ücsörögve. Ezt követően újra a griffre nézek, jobban megfigyelve az állatot. Griffet eddig még nem láttam ebben a világban.
- Segíthetek valamiben? - kérdezem meg, hátha oka van annak, hogy pont ide szállt.
Közben reflexszerűen Taka és a madárféle közé lépek, hogy valamennyire takarjam a gyereket előle. Ez egyfajta védelmező megmozdulás az ismeretlen és a valamennyire ismerős között. Természetesen nem az idegen állatot fogom védeni baj esetén. Aztán eszembe jut, hogy itt erről szó sem lehet. Még mindig nem támadhatják meg párbajra való felkérés nélkül errefelé.

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 10:10

Ajvé, úgy festett, mintha nem kifejezetten örült volna a meglepinek. Ettől függetlenül hoztam a formámat és gondtalan viháncolással adtam tudtára a viszontlátás szívélyességét. Oké-oké, meglepődtem, amikor leszerelt, de leginkább az, amikor a kajája az orvtámadástól a földre potyogott. Nem értettem, mi jó van abban, ha csak leejtenek valamit, az sosem kerül elő. Mondhatjuk erre, hogy elnyeli a föld, de úgy véglegesen. Amikor már kiszabadította magát kung-fu szorításomból, megszeppenten, bűntudatosan néztem, miképpen feltételezett ebédje nyom nélkül eltűnik, pixeláradat formájában. Jobb kezemet szám elé tettem és egy „hoppá”-t hallattam.
- Izé… ne haragudj, nem akartam… – kértem zavarodottan bocsánatot. Kezeimet hátul összekulcsolva ide-oda billegtem. Általában akkor szoktam ezt csinálni, amikor a maminál vagy a papinál rossz fát tettem a tűzre. Csak annyira fordult meg, hogy megnézhessen egy kicsikét. Elállt a lélegzetem a döbbenettől: csak úgy faképnél mert hagyni! Ismert is meg minden és a múltkor már eljátszotta velem. Az esemény látványából felocsúdva ráztam meg buksimat.
- Hé, ne hagyj magamra! – Gyorsabban mozgott, persze nem csoda, elvégre hosszabbak voltak a lábai. Tényleg kétségbe estem, amiért a múltkori kedvességéhez képest csak úgy le akart rázni. Rendben van, biztosan dolga volt és elég idejét foglaltam le a szunyókálással, de azt mondta, nem zavarta. Szóval nem értettem a problémát.
Csak azért is alapon vagy marasztalni akartam, vagy én mentem vele. Megfogtam a köpönyege végét és el nem eresztettem. Akár vonszolhatott is, de az azzal járó megaláztatást büszkén, mosollyal viseltem volna. Igaz, nem került rá sor, mert idejében lefékezett, viszont nemes gondolatnak tűnt. Néztem, valójában mi lehetett a megálljnak az oka és már kezdtem félni, hogy a szendvicse mellett még a köpenyét is tönkretehettem volna. Az fontosnak tűnt, mert biztosan abban járt vadállatokat gyepálni. Ami engem illette, a helyében egy kötött sállal is beértem volna, ha lenne annyi aranyam a felszerelés kinézetének megváltoztatásához. Szóval miután Blue megálljt parancsolt magának, elengedtem a köpenye szegletét és a válla mögül kikukucskáltam. Igaz, csak egy kicsit, mert a Jean d’Arc úgy helyezkedett el előttem, mintha nem akarta, hogy lássak valamit, vagy meg szeretett valamitől óvni. Szememet a házon csücsülő griffmadárra emeltem, amitől kis híján leesett a szám.
- Odanézz, mekkora madár! – És ha a felszólításom nem is volt elég, ujjal rámutattam a fenevadra. Még látványra is fene egy nagy vadnak tűnt, el sem tudtam képzelni, hogyan viselkedhetett emberközelben.

by **Enheriel** Szer. Május 18 2016, 16:42

Sajnos mégis csak észrevett egy lány meg egy fiú. A lány kérdezte, segíthet-e.
- Nem kell, köszönöm, csak pihenek - s felvontam nem létező szemöldökömet, mikor a srác felkiáltott, hogy „odanézz, mekkora madár!”
- Madár? Na de kérlek, én griff vagyok! - nem mindegy azért ám, mert a fejem egy sasé, s van szárnyam! Enhi is felpillantott a könyvéből a hangra, s csodálkozott is rá egy kicsit:
- Segíthetek? - még meg is kérdezte a lány kérdését, csak nem felém, hanem feléjük. Biztos nem támadni akarnak, mert védett területen vagyunk, meg amúgy is megtámadtak volna már minket. Meg nem úgy néznek ki, mint akik magas szinten lennének. De lehet, hogy csak álcázzák magukat. Emlékszem, néztünk egy meccset, ahol az egyikük alacsony szintűnek nézett ki, de ő győzött, mert kiderült, hogy a ruha megváltoztató bolt segítségével átalakította a felszerelését, hogy becsaphassa a vörösöket, akiket börtönbe küld. Kicsit fura volt az ötlet, de nagyon ravasz is, mert emiatt a vörösök nem készültek fel arra, hogy valójában egy talán náluk erősebb ellenféllel találkozhatnak. Azt hiszem egy káromkodós játékos ezt hívta sz***snak. Vajon Enhi is megtudná csinálni ezt? Mondjuk biztos, csak egyenlőre még akadna bőven kihívás neki. Tényleg… hiszen mi tudunk repülni, pontosabban csak én, mert Enhi csak úgy tudna, ha a hátamon ülne… Onnan meg csak az íjászoknak lenne esélye ránk lőni! \o/ Meg akiknek olyan képességük vagy fegyverük van persze. De így is csökkene az ellenségnek az esélye! \o/ Majd egyszer elmondom neki, csak el ne felejtsem véletlenül! Very Happy

Nem akarok nagyképű lenni, de egy zseni vagyok! Very Happy

by **Blue-Eyes** Hétf. Május 23 2016, 17:37

- Nem haragszom, ettem belőle eleget - közlöm szárazon.
Igazat mondok, tényleg elég volt már, ugyanakkor nem szeretek ételt pocsékolni. Már csak azért sem, mert az pénzbe kerül, amit itt éppúgy nem adnak ingyen, mint a valóságban. Nem nagyon érdekelt, hogy velem akar jönni, vagy sem, ám köpenyem megragadása még engem is meglepett. Most szépen vagyunk. Hogy nézne ki, ha így húznám magam után, keresztül a városon? Bár megtorpanásomnak nem ez elsődleges oka, azért jócskán közre játszhat ez a furcsálló érzés. Miért ragaszkodik hozzám ennyire? Egyáltalán nem értem.
- Elnézést, hogy megzavartalak! További kellemes pihenést! - intézem le ennyivel a fantázialény esetét, s már fordulnék vissza utamra, mikor meghallom Taka hangját.
Kis híján elnevetem magam. Jobbom azonnal szám elé emelem, rejtve hirtelen feltörő mosolyom a griff lemadarazását illetően, mi enyhén szélesedik, mikor a pet sérelmezni kezdi megnevezését. Erre úgy tűnik, még az idomárja is felfigyel. Én azonnal hátrébb lépek egyet a kölyök mellé, miközben felőle lévő kezem feje tetejére pakolom, így próbálva nyugalomra inteni, még ha kicsi is erre a látott esély.
- Nem kell, köszönjük! Csak rácsodálkozott a petre. Valószínűleg még nem látott griffet - tájékoztatom az idegent, kihangsúlyozva a griff szót, nehogy újra madarazás legyen a vége.
Pedig részben az, nincs értelme tagadni. Még akkor is, ha félig oroszlán, bár be kell valljam, így is az egyik legnemesebbnek tetsző állat, amit eddig ebben a világban láttam. Az viszont, hogy egyetlen mondat ekkora galibát tud okozni, valahogy kezd nem meglepni ebben a játékba. Itt valahogy mindenki mindenre szokatlanul reagál. Nem a megszokott, vagy csak nekem nem az. Mint a korábbi ruhámba csimpaszkodás. Ahelyett, hogy hagyott volna elmenni és tenné a saját dolgát... Erre most itt vagyunk egy griff és egy idomár társaságában. Remek!
- Még egyszer elnézést, hogy megzavartuk a pihenésed! Mehetünk, Taka? Még meg akarok nézni néhány plakátot - kérdem, kezem levéve fejéről, lépve egyet ismét előre, jelezve felé távozási szándékom.
Most, hogy így alakultak a dolgok, nem szeretném, ha egymaga itt maradna. Valószínűleg az ő szemszögéből még jól is jött mindez.

by **Taka** Csüt. Május 26 2016, 10:41

Hát, mondhatta, hogy nem haragudott, de mindig olyan mérgesnek vagy komornak tűnt. Nem is tudom, ha rákérdeznék, biztosan nem avatna be a személyes dolgairól, és még le is kiabálná a fejemet. Szóval inkább türelmes leszek, s majd később kíváncsiskodok. Ha kell, a szendvicsét is kárpótolom valamivel.
Oké, hogy már találkoztam egy Timivel, aki egy tollas bigyusz volt, de a griffmadár az más. Szóval teljesen meglepett, amiért sokkal színesebb, emberibb hangon szólalt meg, mint a mizéke. Ráadásul ki is kérte magának, mert madárnak mertem szólítani. Tudom, hogy nem szép dolog ujjal rámutatni valakire, de a méretét nem tudtam nem figyelmen kívül hagyni. Egy kicsit megszeppentem a kiakadásán, tekintetemmel Bluét kerestem, segítségkérőn. Szégyenem rögtön szerte is foszlott, amikor egy nevetéshez szánt mosolyt próbált leplezni. Hohó, tudtam én, hogy még neki is megvan a nevetőkéje, hiába süllyeszti el egy szekrény mélyébe. Csak egypár ilyen butaságra volt szükség? Amikor kezét a kobakomra tette, olyan különös érzés fogott el. Jól esett és bár ez – kivételesen – nem a mamiéhoz fogható volt, nyugalommal töltött el. Olyannal, amikor valaki megbizonyosodik arról, hogy van kire számítania. Jean csak játssza a keménykötésűt, igazából nagyon jó ember. Szerény mosoly ívelt át arcomon, amikor megpróbált kimagyarázni a félreértéses helyzetből.
- Jaja, csak mesekönyvekben láttam… griffmadarat. – mondtam félhangosan, magabiztosan hangoztatván tudatlanságomat. A griff és a madár nem voltak elegendők, a griffmadárral egyszerűen nem sérthettem meg a petet. Átszellemült csodálattal néztem, ahogyan őrállat vagy vízköpőn módjára ott feszített a tetőn. Biztos voltam benne, hogy a bocsánatkérés után játszani fog velem. Timi is játszott velem, annak ellenére, hogy a felét nem értettem annak, amit mondott. Túl okos volt vagy mi.
Blue levette a kezét a buksimról, ami a távozási szándékát jelentette. Szinte kétségbeeső jelét adtam annak, hogy még nézegetni akartam a madarat, akármennyire is lehetett veszélyes.
- Persze, de… de… szerinted, ha szépen megkérem, játszik majd velem? – kérdeztem fennhangon, újból teljes magabiztossággal. Ha a tollas mizéke hajlandó volt velem játszani, a griffmadár miért ne? Főleg mert egy kicsit válogatósabb lenne, hiszen egy egyszerű szón is meg tudott sértődni. Csillogó, kiskutya szemekkel meredtem a lovagéba, fülig érő mosollyal.

by **Enheriel** Szomb. Jún. 25 2016, 16:20

//bocsi a késést, múlt szombaton fájt a fejem, mire kész lett egy poszt//

- Semmi baj, megértem ^^ - mondta mosolyogva Enhi, miközben látszott rajta, hogy szerinte aranyos a fiú, noha tény, Snowcat-nál senki más nem lehet jobb a lány szemében.
- Semmi gond, csak meglepett, hogy valaki lemadarazott - mondjuk jobb, mint a csirkemadár, aminek régen a macsakafülű nevezett. De most már békében vagyunk, annak köszönhetően, hogy mikor komolyabban összevesztünk, melybe Regina is szerepelt, Enhi sírva fakadt, amitől mind a hármunknak bűntudata lett, s emiatt kibékültünk.
- Semmi gond, mások sokkal jobban rácsodálkoztak. ^^ - mosolygott a fiúra kedvesen Enhi, majd olyant hallottam a fiútól, ami meglepett: játszana velem. Fióka koromban játszottam utoljára, de végülis… miért is ne?
- S mit szeretnél játszani kedves… Mi is a neved? Az enyém Villámlás, a társamé meg Enheriel - most jutott eszembe, hogy még én se mutatkoztam be, pedig úgy illik. Bár lehet a lovaghölgytől függ, hogy játsszunk-e, pedig nem úgy néz ki, hogy testvérek lennének, legalábbis a külső alapján, de persze ne ítéljük meg a könyvet a borító alapján, mert lehet, mégis csak testvérek, s az egyikük az apukára, a másikjuk meg az anyukára ütött. Enhivel már láttunk olyan testvérpárt, akik egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, s először senki se hitte el nekik, hogy ők tényleg testvérek. Tényleg… ha Enhinek és Snowcat-nek itt lesz gyereke, ha lehetséges persze, akkor hogy fog kinézni? O.o Cicafülekkel jön világra? XD Nyugalom, csak vicceltem, persze, hogy tudom, hogy azok nem igazi fülek, de hirtelen így elképzeltem, hogy a kicsi megszületik, s döbbenten látják, hogy cicafülei lettek.

by **Blue-Eyes** Csüt. Júl. 07 2016, 13:24

A távozás azt hiszem, várat még magára egy keveset. Kissé zavartan érzem magam emiatt, na meg a rám leső, csillogó szemek miatt, amik miatt egy szörnynek érezném magam, ha nemet mondanék. Egy sóhaj kíséretében túrok szőke tincseimbe, miközben nyugtatóan lesütöm szemeim. Akár el is mehetnék. Tényleg. Akkor meg miért nem teszem meg? Egyáltalán minek kérdezek ilyesmit, mikor a válasz egyértelmű? Bár kedveseknek tűnnek a pet meg a társa is, de... Mégiscsak idegenek, Taka pedig rendszeresen keveri magát bajba.
- Ne túl sokáig! - engedem meg végül.
Nem mintha az én engedélyemre kellene várnia. Lényegében azt csinál, amit csak akar. Én pedig addig... Majd lefoglalom magam, mondjuk egy csendes ücsörgéssel, ott, ahol épp kedvük van játszani. Sokkal többre egyébként sem futná. Ideig-óráig szívesen elnézegetem őket, csak aztán nehogy az legyen a vége, mint legutóbb, amikor Taka egyszerűen kidőlt és elaludt, mintha semmi probléma nem lehetne abból, hogy mindezt a védett területen kívül teszi. Egyszerűen túlságosan felelőtlen.
- Csak hogy tudd, nem fogok megint órákig ücsörögni melletted, ha elalszol - jegyzem meg, hogy tisztában legyen vele.
Nem, ez nem igaz. Minden bizonnyal újra és újra megtenném, vagy felébreszteném, csak hogy biztonságban legyen. Ez úgy igaz rá, mint bárki másra, akit ilyen helyzetben találok.

by **Kiwi** Hétf. Okt. 31 2016, 16:28

/Momiko/

Aincardban is felütötte a fejét a szerencsejáték mellett a jóslás is. Persze sok alapot sosem adtam neki… Volt idő amikor próbáltam hinni a horoszkópban a számmisztikában, bár ez is inkább azért volt, hogy kövessem az akkori trendet a suliban, koliban. Persze a fantáziám mindig meg volt áldva elég sok szürreális dologgal, mégis… én olyannak vallom magam aki a kézzel fogható dolgokat kedveli. Nos, ezek után joggal kérdezheti tőlem bárki is, hogy mégis mi a fenét keresek itt? Tolbana belvárosában elég sok épület található, igaz nem egy hatalmas település, de azért el lehet benne tévedni, főleg ha nem ismert az ember errefelé. Oké, picit én is eltévedtem, vagyis inkább hagytam, hagy sodorjon az ár, és így akadtam néhány szerencsejáték kaszinó mögött, a következő helyiségre. Egy játékos képessége hogy lássa a jövőt. Legalábbis ez a terjeng róla, és ezzel is hirdeti magát. Ugyan… nagyon idiótán éreztem magam amikor beléptem hozzá, talán érezhette is, hisz első mondatával a szkeptikusságomat próbálta kicsit enyhíteni. Persze, nehezemre esik elhinni, hogy tényleg látja, és lehet ilyen képesség… Valamint rossz tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban… de érdekelt a dolog. Leginkább csak annyira mint másokat a szerencsejáték. Hazudok… Azért érdekelt valójában, mert ha rosszat mond, akkor tudok ellene harcolni, majd bebizonyítani hogy mekkora hülyeség, az ő jóslata… Valamint, ha jót… Valahogy nem látom ezt az opciót. Biztos voltam benne, miként fogja felépíteni kettőnk csevejét. Először is, elhiteti velem hogy, tud rólam dolgokat… Amire vélhetőleg rá is hibázhat, vagy bizonyos jelek, válaszok árulkodhatnak rólam. Majd megpróbál együttérzést, és reményt táplálni belém. Az esetek többségében, biztosra veszem hogy, az önsajnálatomat, és az ő elismerését fogja felhasználni, majd ezzel tovább gördíteni a dolgokat. Majd ha ezen is túl van, jön a finálé… az örök szerelem, a kijutás reménye, a fejlődés.. Elismerés, vagy épp a csúf halál…
És na? Mit mondtam? Nem, teljesen de az esetek nagyjából így történtek. Kártyákkal jósolt nekem, és ugyan ezek a lapok nem voltak szokásosak, maguktól mozogtak, és izzottak fel… De ez lehet még a „varázslat” vagyis a produkció része. Viszont a következőt jósolta nekem. Találkozok majd egy lánnyal, aki hasonlítani fog rám, először talán fel sem tűnik, de ha megismerem, akkor rádöbbenek, mennyire azonosak vagyunk. És vele találhatom meg azt… akit keresek.
Kapaszkodj, egy pillanatra még el is hittem! Tényleg. El akartam hinni. Megtalálni, akit keresek?... Miből ismerne ő, engem annyira hogy tudja kit is keresek?... Végül mégsem hagyott nyugodni a dolog. Legszívesebben nevettem volna… magamon. Mégis… voltam olyan hülye, hogy akaratlanul is jelekre vadásszak… Így találkoztam vele.

***

Láthatóan csendes környéknek bizonyult, ugyanakkor biztonságosnak is mondható. A bazársoron, keresgéltem magamnak való dolgokat. Érceket, kisebb kincseket, ruhákat, füleseket… ami csak megtetszett. Persze… végül nem vásároltam semmit. Eltettem magamnak talonba, egy fajta listába szedtem mi is az ami tetszett. De a pénzt végül sajnáltam kiadni bármire is… Kicsit cikkinek éreztem magam, hogy csak nézelődtem, de egy vállrándítás után… úgy döntöttem nem érdekel. Jobb dolgom úgy sincs. Ekkor megbuktam egy kisebb kiálló kődarabba, ugyan nem estem el, de akkor nem tűnt fel, hogy a zsebemből kicsúszott az a jóslatkártya, amit végül… megtarthattam. Lila, sötétkék, absztrakt mintája volt, fekete szegővel körbe vonva, a hátlapja. Elől viszont egy talizmán felírat, és rajta szintén szokatlan kelta írásjelek. A képen pedig egy fekete hajú nő volt látható, aki előtt egy tükör van, önmaga képével, de arc nélkül. Igazság szerint a megrajzolása is tetszett, de nem akartam, hogy bárki kezébe is kerüljön, hisz félek, hogy olyannak tűnnék, aki érdeklődik az okkult dolgok iránt, pedig csak nem utasítom el teljesen, mégis azt várnám magamtól… De, egy játéknak jó.

by **Momiko** Hétf. Okt. 31 2016, 18:44

Csak menekülni akartam a bazár azon részlegéből, ahol az ételeket árusítják. Végül mégis elfogadtam egy kevés pénzt, de csak azért, mert a tulajdonosa akkor hagyta ott mellettem, amikor aludtam. Örüljetek, megint csak szánalomból élek! Először elhajítottam, gyűlölöm a könyöradományokat, ám csak az ételnek a gondolata, amit vehetnék belőle elég volt ahhoz, hogy utána ugorjak rögtön azután, hogy megtettem. Nem szabadna ennem. Az éhség utálatos dolog. Nem akkor vagy a legéhesebb, ha napok óta nem ettél, hanem azután, ami után végre hozzájutsz pár falat kajához. Ezért menekültem. Tudtam, hogy itt juthatok legolcsóbban élelemhez, de a rengeteg illat olyan sóvárgással töltötte el a fejemet, hogy futnom kellett, és ilyenkor mindegy, hogy merre indulok. Semmi keresnivalóm nincs itt. Árusok, rengeteg gazdag fura ember. Lehetnél akár tolvaj is, ennél lejjebb már úgysem süllyedhetsz, és maximum azt mondod, hogy szerepjátszol. És ha megölnek? Vagy lecsapják a kezedet? Ki tudja, hogy négy év alatt mennyire süllyedtek vissza a középkorba, hála a settingnek? Nem! Csak húzd meg magad! Nem ment. Egyáltalán nem ment, amíg egy picike kis remény is volt a túlélésre. Ő egy őrült, akit messziről el kell kerülnöm. Mindenki őrült, aki ilyenekkel mászkál. Akkor mégis miért követed? Csapda. Azért hagyta el, hogy felvedd, és ha most sarkon fordulsz, akkor megvádolhat lopással, és megölhet. Senki sem védene meg egy tolvajt. Kihív párbajra, és legyőz. Most már vissza sem adhatod neki. Túl sok idő telt el. Meg akarsz halni? Azt hiszem igen. Ha egy ilyen őrült ölne meg, az nem lehetne az én hibám. Az őrült gyilkosoknak nem kell inditék. Ők ölnek. Kedvtelésből. Ez a hobbijuk.

by **Kiwi** Kedd Nov. 01 2016, 19:45

Nekem fel sem tűnhetett hogy elhagytam bármit is, és a nagy emberáradatban nem is figyelhettem fel hasonlókra. Nem csináltam mást csupán előkészítettem mindazt ami majd kelleni fog a közeljövőben. Összegeztem az árakat, a minőséget… valamint megfigyeltem melyik árus mennyire van specializálódva, lehet-e igényt leadni, felírattatni magam és hasonlók. Elhiheted… ezzel is rengeteg idő telik el. A standok között kóstolókkal is szolgáltak, ételekkel, fűszerekkel, de csupán tényleg egy fél falatnyi étellel. Én sosem szerettem így kóstolgatni, főleg ha nem is tervezem hogy, keresem azt amit épp falatozgatok… viszont megláttam valamit, amit csupán az angol filmekben láttam eddig, mindig is romantikus volt, meg úgy… volt egy varázsa… és ki akarta próbálni. Sültgesztenye. Helyben sütik, és még meleg amikor beledobálgatják a zacskóba. Az árus még azt is megengedte hogy válogassak. Igazán rendes volt… Viszont alig vártam már hogy magamhoz vehessem és életemben először kóstoljak ilyet. Kevesen tudják, de nagy szó hogy egyedül vásárolgatok, hisz még üzletekbe is összeszorult gyomorral lépek be, de fejlődtem… azt hiszem. Kénytelen voltam önállósodni, és kiragadva a megszokott fix, helyekből, meg kellett tanulnom, hogy az új dolog csak új… nem ijesztő, nem bánt… lehet bénázol, de rajtam múlik. Persze, még mindig ódzkodok új dolgokat kipróbálni, de az alapvető dolgok már mennek. És szégyen bevallani, hogy én ezekért is mennyire büszke tudtam lenni magamra. Pedig nyolc évesen ez már alap…

Kifizettem, majd végre neki láthattam. Kicsit elvonultam az emberektől, és egy padra le is csüccsentem, egy olyanra ahol egyedül voltam, és emberek sem nagyon mászkáltak… voltak azért, főleg mivel közel van a bazársor, de nem olyan sok mint odabent. Ami megcsapott, hogy mennyivel jobb idő van a soron, ahol az emberek és a bódék felfogják a szelet, mint itt… Lassan kell a nagykabát kesztyű és sál… főleg amilyen fagyos szent vagyok. Magam mellé tettem a táskámat, de szorosan közel magamhoz. Tojgli a szokásos módon be van csomagolva, és védett biztonságos helyen tudva. Én pedig végre megkóstolhatom. Még meleg volt amikor kivettem a zacskóból, és mint valami kisgyerek akinek egy álma válik valóra, csillogó szemekkel bontottam ki. Ilyenkor azért örültem hogy nem látnak… igen, az efféle dolgokat szeretem egyedül kipróbálni, hisz… új dolog, ha elrontom csak én látom… ha csalódok csak én látom, ha öröm ujjongani akarok… akkor is csak magam előtt égetem magam. Viszont megpucoltam a gesztenyét, majd beleharaptam. Csak óvatosan, a fogaim hegyével, haraptam belőle.. majd a kis falatot a számban ízlelgetve, a maradékot… pedig a kezemben tartva, húztam fintorra a számat. Nem is értem mit lehet ezen szeretni… ><” Nem ízlett… egyáltalán. Amit megkezdtem falatott… azért megettem… de a zacskót, csupán ott hagytam a padon… és indultam meg tovább, persze csak ha nem jött közbe valami.

by **Momiko** Szer. Nov. 02 2016, 07:49

Követtem. Nem vette észre, hogy követem. Talán egyszer az életben... jajj ne légy már ilyen naív! Pontosan tudja, hogy ott loholsz a nyakában, és ezt akarja. Azért csinálta ezt az egészet, hogy kövessed, és elcsaljon valahova. Az előbb már leesett, most meg azt hiszed, hogy valami szuperkém lettél? Mégis mitől? Semmi jártasságod nincsen, ez a lány pedig vajon milyen szinten járhat már? Egy vajazókéssel fog kibelezni csak azért, mert hétfő van, és bal lábbal kelt fel. Fogadd már el végre, hogy gyenge vagy, és mindenki jobb nálad. Mindenki! Nem mintha ez jelenleg bármin is változtatna az előzőekhez képest, de ott legalább elhitethetted magaddal, hogy van valamid. Most? Most még hazudni sem tudsz. Megbújok az egyik ház sarkában, és figyelem, hogy mit csinál. Vásárol. Ő megteheti. Játszik veled. Miért bujkálsz? Úgy mozogsz, mint egy trampli, így már nemcsak ő, de mások is biztosan tudják, hogy őt követed. Miért kell neked mindent elcseszni?! Add vissza a kártyáját, amit elloptál, és akkor talán nem öl meg! Azonnal. Vagy nem kínoz sokáig. Ne ezen gondolkodj! Elindult! El fogod veszíteni! Őt is el fogod veszíteni, mint mindent. Szerencsére nem megy sokáig, így tovább figyelhetem. Eszik. Te is most ettél, szóval szívd vissza a kicsorduló nyáladat te éhenkórász! Undorító vagy! Mit csi... mit csinálsz?! Te büdös kis ringyó! Te szemét! Újra könnyek szöknek a szemembe, és gondolkodás nélkül indulok el felé. Futok.Alig látok a vörös ködtől, ami a fejembe szállt, de sikerül felkapnom a csomagot, hogy hozzá vágjam, bár eltalálni vele már nem tudom. Ő is csak olyan mint a többi! Miért érte meg neki ezt az egészet kitervelni?! Miért olyan rohadtul jó érzés engem megalázni! –Miért?! Miért csináljátok ezt! Nem kell rajtam szánakozni! Tudom magamtól is! Tudom magamtól is, hogy szánalmas vagyok, nem kell a könyöradomány! És... és... és nesze! – Kaptam ki a zsebemből a kártyát, majd heves mozdulatokkal téptem apró darabokra a szeme előtt. – Most boldog vagy?! Tessék, most már van okod megölni! Csináltam neked! Nem kell ezzel küszködnöd, csak kérni kell! Csináld! Csináld már végre! Úgyis tudom, hogy rám vadászol! – A kártya darabjai pixelekként hullottak szét előttem, ugyanúgy, ahogy nemsokára én is végezni fogom. Csapzottan lógott szemembe a hajam, szemembe, amely most haragosan, mégis könyörgőn szegeződött rá. Mindegy, hogy hogy néz ki. Itt mindenki erősebb nálad, és mindenki élni akar. Bármi áron.

by **Kiwi** Szer. Nov. 02 2016, 17:13

Végül meguntam az ücsörgést, és a gesztenye sem ízlett… Kidobni meg hova? Nincsenek kukák… előbb utóbb elpixeleződik. Ez már csak így megy, csupán a nagyobb helyeken vannak gyűjtők… de, ide felesleges. Ha eldobod, elmállik… Fogtam magam, felálltam, hogy tovább folytassam a napom… majd az avar sűrű robaját hallottam magam mögül, nem is foglalkoztam vele… Gondoltam valaki, felváltja a padot utánam, de azon kaptam magam… hogy elrepül mellettem a zacskó, amit vélhetőleg ott hagytam… Erre már hátra kellett néznem, akár még el is találhatott volna. Hátra pillantottam, majd féloldalasan meg is fordultam. Egy mérgesnek tűnő lányt láttam, aki közelebb állt hozzám, mint gondoltam. A látványtól, és a kiállástól is megszeppentem… Nem tudtam elgondolni, mi rosszat csináltam… Mit ártottam én neki, holott… nem is ismerős sehonnan. Értetlenül álltam az események felett, csupán mereven bámultam a lányt… Mikor eszembe jutott, hogy mi van ha nem is velem, perlekedik… így lopva körbepillantottam. Nem volt, a közelünkben senki úgy… Meg kellett volna szólaljak, de belém fagyott a szó… Nem tudtam, ilyen helyzetre miként lehet értelmesen és érdemlegesen reagálni. Ijesztő volt….
- Figyelj… szerintem összekeversz valakivel, nyugodj le jó? – Más nem jutott az eszembe. Lehet, hasonlítok valakire… és azért támadt így rám. Majd előkapott egy lapot, valahonnan… akkor még azt sem fogta fel, miféle kártyalapot tépett szét, az meg végképp nem fordult meg a fejemben hogy az enyém. Láttam… a színeket, és csupán… egy két kelta betűt, de elpixeleződött, mire felfoghattam volna. Kiesett a zsebemből, kaptam a kabátom zsebébe. Végül… megvontam a vállam, ahogy rájöttem hogy azt téphette szét. Nem jelentett semmit sem különösebben, csupán hóbortból hoztam el magammal. Majd… a szavai ezek után még ijesztőbbek lettek… Megadóan emeltem fel magam elé mind a két kezem… Nem távolodtam, nem is mozdultam csupán hogy vele szemben álljak. Rá sem néztem igazán, úgy az arcára... a szemébe. Inkább csak úgy egészben, próbáltam megvizslatni.
- Figyelj, szerintem próbálj meg lenyugodni és utána mondd el mi a probléma, mert így nem értelek… - Álltam tényleges értetlenséggel az események előtt. Azt viszont tudtam… ha közelebb jön én elszaladok. Ez a nő ijesztő és veszélyes… vagyis… csak kétségbeesett… ezt láttam rajta jól, mégsem értem miért rám haragszik… ennyire. Meg sem fordult a fejemben… hogy, ő talán mindenkire haragszik most, épp mint én… nem is olyan régen...

by **Momiko** Szer. Nov. 02 2016, 17:57

Zúgott a fülem, zúgott a fejem, az egész tudatom. Dörömbölt, mintha ő is ki akarna jutni, kiszakadni a fejemből, ahogyan én ebből az átkozott világból. Hazudik! Tudod, hogy hazudik! összekevered, mi?! Mégis kivel kevernéd össze?! Kit ismersz te itt egyáltalán?! Persze! Ez volt a terve! Idecsal téged, rávesz, hogy kövesd, hogy tombolj, és most úgy csinál, mintha az egész csak a te hibád lenne! Megpróbálja elhitetni veled, hogy őrült vagy! Csak beképzeled, hogy bántanak, mi?! Üldözési mániád van, ugye?! – Összetévesztelek! Persze! Legalább ne nézz hülyének! Csak teljesen véletlenül tetted a zsebedbe, azt a szart, ugye?! Senki nem tesz a zsebébe semmit, amikor van inventory! Senki! Érted?! Senki! Tudtad, hogy tudni fogom, de azt is, hogy még így is követlek majd, hogy visszaadjam! Tudtad jól! Mégis miért kell engem így vezetgetni?! Most boldog vagy?! - Ölj már meg! Könyörgöm! Nem fogja megtenni. Tudod jól, hogy nem fogja megtenni. Boldoggá teszi az, hogy itt vagy. Nem adja meg neked azt a kegyelmet, hogy elmehess. Játszik veled. – És a kaja?! Az kellett, ugye?! Anélkül nem lett volna elég jó buli! Csak így tök véletlenül hagytad a padon előttem! Minden csak véletlenül történik, és én összekeverlek valakivel, ugye?! Hogyan nyugodjak le, ha semmit nem értek?! Hogyan nyugodjak le, ha meg fogok halni?! Te nyugodt vagy?! Persze, te nyugodt lehetsz, már biztos az ötvenes szintet taposod! Neked nem kell félned, és játszadozhatsz a noobokkal, akik nem tehetnek ellened semmit! Miért nem fejezed be végre?! – Az egész testemben remegtem, ahogy vártam, hogy lecsapjon. Észre sem fogod venni. Látni sem fogod, olyan gyors lesz. Nem. Nem engedi meg, hogy ilyen könnyű legyen. Most is teszi a hülyét, mintha nem tudná, hogy miről beszélsz. Lejárat téged mindenki előtt, majd nyugodtan elsétál, és te nem tehetsz majd semmit. Azt tetted, amit akart. Dróton rángatnak. Megint. Gratulálok.

by **Kiwi** Szer. Nov. 02 2016, 19:05

Egyszerűen össze visszahadovált… kiabált velem és nem értettem miért. Mivel bántottam meg, amikor még csak nem is láttam… Hogy árthattam neki bármit is?... Azt állította, hogy nem kever össze. Meglepetten, de még mindig értetlenül pillantottam rá… Láttam rajta hogy rémült volt… hogy össze volt zavarodva… és ugyan kellett idő, hogy megértsem miért, mégis… hiába sikerült, vagyis realizálódott bennem valamelyest, túl hirtelen ért… és fogalmam sem volt, hogy az ilyen helyzeteket, hogy kell lereagálni. Olyan volt mint egy űzött vad. Csapzott, rémült és agresszív. Nem volt logika a szavaiban… vagyis volt, de… olyan valótlannak tűnt. Mintha nem is itt lenne, de engem okol. Vagyis… nem tudom. Összezavarodtam a szavaira, és kellene egy kis idő, nyugodt körülmények között, hogy tényleg realizálódhasson az ami történik. De… ha egy ilyen állattal, vagy mobbal kerülsz szembe, akkor maximum el teleportálsz… vagy megpróbálod lekenyerezni, vagy elterelni a figyelmét élelemmel, majd befogadni.. ha. De… ő egy játékos. Még csak nem is npc. Olyan játékos… mint én vagy a többiek. Őt nem foghatom meg makkal, de még a gesztenyét sem szereti. Rolling Eyes

Csupán meredten hallgattam végig a szavait.
- Befejezted végre? – Kérdeztem rá, de nem mozdultam meg felé, csupán próbáltam tekintélyt parancsoló lenni, hogy vegyen észre, és ne csak a maga baját. Persze… szinte érzem, hogy rosszul fogom meg a dolgokat… Biztos voltam benne, hogy még inkább... ordibálni fog...
- Hallod magad, miket beszélsz? – Érezhette a hangomban az értetlenséget, a döbbenetet, de legalább megjött a hangom.
- Azt szeretném ha lenyugodnál, és ne az indulataid vezéreljenek. – Mást nem tudtam mondani, tényleg ennyit akartam tőle csak.
- Nem tudom mivel sikerült megbántani téged… de… bocsi… bocsánat… - Kértem inkább elnézést, hátha ezzel sikerül valamiféle pozitívabb hatást elérni, bár… féltem meg sem fogja hallani, neki nem erre van most szüksége… Ő ki akarja adni a feszültséget, és engem talált meg… egy számára idegent, de legalább nem egy barátját vagy ismerősét bántja… Hasonlót én is csináltam…de, talán én nem voltam ennyire vészes?... Vagyis… remélem. Elég creapy a csaj.

by **Momiko** Csüt. Nov. 03 2016, 08:27

Befejeztem. Befejeztem? Mikor kezdtem el? Mikor akartam én ebbe az egészbe belekeveredni? Soha! Soha nem én kezdtem el! Mindig csak belerángattak! Kényszerítettek! Én soha nem csinálhatok semmit magamtól! Nekem soha nem lehet semmibe beleszólásom! Mindig én vagyok a hülye! És hallom! Meg a másikat is! Miért üvöltesz még te is velem?! Egy nem elég?! Nem elég egy, aki folyamatosan bánt, még neked is ezt kell csinálnod?! Mit ártottam én neked?! Miért engem szemeltél ki?! Örülsz, hogy gyenge vagyok, és nem tehetek ellened semmit?! Örülsz, hogy tőlem nem kell tartanod, és azt csinálsz velem, amit akarsz?! Hát nem! És nem kell a bocsánatkérésed sem! – Tudod te egyáltalán, hogy miért kérsz bocsánatot?! Ne válaszolj, hát persze, hogy tudod, de nem gondolod komolyan! Csak azért mondod, mert azt hiszed, hogy akkor a hülyéje majd elfelejti! Megnyugszik, és te mehetsz tovább, nem kell ezzel az őrülttel foglalkoznod, mi?! Jól felcseszted az agyát, jól kiröhögted magad rajta, majd bocsánatot kérsz, és elslattyogsz! Mi?! Hát nem! Elég volt! Elegem van! Te voltál az utolsó! Így, hogy már látod, így már nem is olyan jó, mi?! – Nem olyan mint az a fiú volt. Ő nem képes nyugodtan végignézni, amit kitervelt. Ő nem képes végigcsinálni. Azt hitted, hogy jó móka lesz rajtam élcelődni, de még annál is szerencsétlenebb vagyok, mint hitted! Most sajnálsz, szánakozol, és próbálnád visszacsinálni, ugye?! Hát nem! Szakadj meg te önző kis féreg! Látni fogod, hogy mit tettél, és mindenki más is látni fogja! Nem játszod meg te is, hogy mókázol, aztán lelépsz, mintha mi sem történt volna! Nem hagyom! Lenyitottam a menüt, majd elküldtem a párbajfelkérést. Tessék! Ha valóban az életemmel játszol, és nem csak az idegeimen ugrálsz majd, akkor majd te is meglátod! Visszakapsz mindent! Mindent! Minden okkal van, és mindennek van következménye!

by **Kiwi** Vas. Nov. 06 2016, 17:48

Mit gondolhatnék róla, úgy le lettem támadva hogy köpni-nyelni nem tudtam… Ahhoz is idő kellett hogy, egyáltalán szavak hagyják el a számat… és felfogjam a dolgok bizonyos részét. Nem… az egészre képtelen voltam… Túl kusza volt minden…. túl fura és ijesztő. A lány csapzott hajjal és majdnem habzó szájjal rontott nekem a képzeteivel. És még bocsánatot is feleslegesen kértem tőle… bár, így lenne ötösöm a lottón. A szövegelése a megjelenése…. elgondolkodtatott, és két személy arca villant be. Az egyik, az öngyilkosjelölt Katja volt… Magam sem értettem miért… akkor. Valamint a macskás-lány… Kétszer is láttam miként mar el magától embereket… és mind a két, vagyis vele együtt három személyt magamhoz csatoltam, hasonlítottam… Én is tarthatnék itt, és a félelem… belőlem is űzött már csúfot… Borzasztó volt így látni őt, bárkit… És a gondolatra is könnybe lábadt a szemem… Vajon hány hozzá hasonló ember lehet még, vagy lehetett… Akiknek egy bajuk volt csak: Nem találtak maguk mellé senkit… Talán szerencsésnek is mondhatom magam… Én nem marok el másokat! Én nem fogok! Én látom mit csinál, de soha, soha nem fogom ezt csinálni! Viszont az említett személyekkel is volt egy óriási problémám… Katja… a szemem láttára ölette meg magát, és… ami a legdurvább az egészben, hogy a gyilkosa is átrótta rám a felelősséget. Mondván: „Ha bármiképp közbeléptél volna, biztosan nem öltem volna meg…” De nem tettem. Gyáva voltam hozzá. Bármit is lépni… Majd… ott volt a macskás-lány. Chan… azt hiszem… neki is segítenem kellett volna… Félreértett valamit és elszaladt, Rogantól, Ceartól és tőlem… Hiába mentünk utána… és hasonló, nem először fordult vele elő… Valamint itt van most ő. Még a nevét sem tudom… és fogalmam sincs mit kezdjek vele. Egy dolgot tudok csak… félek. Félek a lelkiismeret furdalástól, amit a másik kettő hagyott bennem, de… félek attól is hogy, rosszat teszek… És mindig! Mindig ilyen és ehhez hasonló helyzetek elég állít az élet… Nem akarom elhinni hogy, Aincardban mindenki bolond… De azt sem… hogy nem tehetek ez ellen, viszont tenni félek. Ők olyanok mint a porcelán. Ha rosszul nyúlok hozzájuk még letalálnak esni és eltörni… Nem ismerem, de felelősséget érzek iránta… és a saját lelkiismeretem iránt is. Eldrie mondta, hogy ilyen helyzetben azt döntsem el… melyik érintene rosszabbul. De, ezt előre hogy lehetne? Ha itt hagyom… tudom hogy végig követni fog a gondolataimban, hogy talán leugrott… vagy talált mást… aki.

Ekkor érkezett meg a felkérés. Éreztem, hogy elborul az agyam. Olyanba akar belekeverni amit én nem akarok… És…. ha csak nézőként a küzdőtéren is elküldtek nekem egy-egy felhívást, is felháborodást váltott ki belőlem, nem hogy most… Legszívesebben oda mentem volna és felképeltem volna, mint amikor Chan hisztizett… Láthatta rajtam a döbbenetet, némi rosszalló pillantást, a felháborodást… De egyszerűen csak kinyomtam és ha láttam hogy, szóra nyitná a száját, megelőztem.
- Hallgass! – Először Kuss-t akartam neki mondani, de időben tudtam magam korrigálni, pedig remegtem az idegtől…
- Elmondom hogy, mi bajod van neked! Csupán egyetlen egy… az hogy biztos anyuci kedvence voltál… akinek a segge alá tettek mindent, és nyugodtan nyomkodhatta a gépét… vagy épp írhatta a blogját… vagy akármijét… nem volt különösebb dolga… És most… hogy, ide kerültél…. ahol szépen fel kell emelni a segged és tenni valamit, azért hogy, legyen szállás a fejed felett, hogy legyen mit enned… hogy ne őrülj bele, saját nyomorúságodba…. ahhoz már büdös a munka! Nem vállalsz küldetést, mert nem tudod hogyan kell, mert nem akarsz csinálni semmit azért, hogy előrébb léphess… csupán, a saját önsajnálatodnak élsz, és várod a megoldást…. mástól, azzal hogy, kicsináltatod magad! – Nem… itt semmiféle könyöradomány nem jutott az eszembe, itt a gyávaságára céloztam… Éreztem hogy, ismét elszalad velem a ló, hogy elsötétül a tudatom és agresszívabb vagyok mint szeretnék… Hisz, a saját elképzelésem vetítem rá…
- Tudod mit? – Léptem oda hozzá.
- Szeretném ha velem jönnél és segítenél az egyik küldetésbe, vedd fel te is. Nem kell mást, csak elszáradt növények magjait gyűjteni a rétről. Időigényes de kapunk érte annyi jutalmat hogy, neked egy napod meg legyen oldva, én meg holnap megvehessem amit ma sikerült kinéznem. – Persze… nem hallottam magam, a jó szándék vezérelt, még a lehordással is… és tudom magamról is… hogy, visszautasítottam volna a segítséget… Egyszerűen… nem értek az emberekhez… Hiányzik belőlem valami… Valamint, ha ilyen téren hozzám hasonló emberrel kerülök szembe, hamar azonosulok vele… és ismerek magamra, majd lobban fel bennem a harag.

by **Momiko** Hétf. Nov. 07 2016, 16:52

Lefagytam. Még a remegés is eltűnt, ami eddig az egész testemet átjárta. Miért csinálja ezt? És mit akarsz rá válaszolni?! Meg sem mersz mukkanni, te kis hülye! Tudod, hogy igaza van! Mindenben igaza van! Gratulálok, szereztél egy új ellenséget, pedig nem is ismerted. Mit képzel ez magáról?! Ki a francnak képzeled magadat?! Kihez beszélsz te egyáltalán?! Neeeem, ilyet aztán nem fogunk játszani! Elkussolsz, és meghúzod magadat, ahogyan szoktad! Eddig is sikerült, nem?! – Én... én... – Kuss! Mit gondolsz mit akar?! Még hogy te nem tudod, hogy hogyan kell küldetést csinálni?! Hány játékot vittél már végig?! Tudod jól, hogy nem csak let's play sorozataid voltak, és nem csak belekóstoltál a first impression kedvéért! Volt ott jó néhány walkthrough is! Neeem kisanyám, neked nem ez a bajod! Tudod, hogy mi a te bajod?! Tudod?! Akkor miért nem nyögöd ki végre?! Persze, hagyd csak magad megalázni, mint mindig. Az úgyis annyira jól megy neked. Vagy pont azt akarja, hogy ezt mondjam, és az a csöppnyi büszkeség, amit összekapartál valahonnan, az kivigyen a veszélybe? Mi van akkor, ha nem csak egyetlen hang van a fejedben, hanem már azok is összevesznek? Nálad szerencsétlenebbet keresve sem találnék! – Mit akarsz tőlem?! Kirángatni a... a... mégis mikor lett a felnőtté válás első lépése, hogy szembenézz a halállal?! – Na jah! Ez is egy szempont. Nem mersz ugrani, mert félsz meghalni, de ki sem mersze menni a védett területről, mert félsz meghalni. Na akkor most mi lesz? Ha nem mész ki, akkor nem fejlődsz, és itt is félhetsz, mert mindenkinél gyengébb leszel. Meghalsz, mert félsz a haláltól. Neked aztán soha nem lesz jó, mi?! Csak álltam, és néztem rá bambán, fáradtan, rémülten. Minek fussak el? Hova?

by **Kiwi** Vas. Nov. 13 2016, 21:25

Azt hiszem jót csináltam. Elhallgatott és ez jó! Jó? Vagy csak a vihar előtti csend? Még most kellene kezdenem vele valamit! Valamivel kirobbantani a saját kis gondolatvilágából! Segíteni neki, de hogy? Amikor én hasonló vagyok… akkor én sem látok tovább az orromig… és bevallom… félek is tőle. Magamtól is félek… Mi van, ha én kerülök veszélybe és pont hogy, ő egy erősebb játékos… Nem… azért nem… Tényleg meg van rémülve. Oda lépek hozzá, és ha tudom, gyengéden átkarolom. Mint a barátnők… na jó, ez így nagyon túlzás… De Shukaku is megölelt. Ő is jót akart, csak nem tudtam mit kezdeni vele… Nem akarom elrontani… De, erőszakosnak sem akarok tűnni. Így, ha egy picit is ellenáll, elbizonytalanodok, és visszahúzódok tőle, egy fél lépésnyit. Majd ismét kérdőre von.
- Egy küldetést akarok veled végig csinálni. Ha együtt vesszük fel, hamarabb túl leszünk rajta, mert időigényes, viszont az azonos küldetést végzők, megkapják egymás lootját, így fele annyi idő alatt megcsinálhatjuk. – Felelem. Persze a segítségét kérem, mondhatjuk így is, vagy… hogy, én segítek neki. Ez csupán nézőpont kérdése, mindketten hasznosak lehetünk egymásnak.
- Kirángatni? – Nézek rá értetlen, majd leesett…
- Nem, dehogy is… ennek a városnak a mezőjén, van, védett övezeten belül. – Jelentem ki, bár…vicces, hogy az előbb még azt akarta öljem meg, most meg mégis fél… lehet, be kéne ajánlanom a pszichológushoz, nekem… nem segített sokat, de… ha megtenném, is elküldene a picsába… Nem tudom mit tegyek.
- Hasznosak lehetünk egymásnak. Ha ketten végezzük fele annyi idő alatt, viszont teljes jutalmat kapunk. Nem könnyű, de ketten akár két óra alatt is megcsináljuk, míg… egyedül, négy, vagy akár öt órám is rámehet. Aincard úgy van felépítve, hogy ha egy picit is leleményes vagy, akkor biztonságban lehetsz. A küldetések bizonyos része, arra épül hogy, meg tudj élni.. Nem fogsz meggazdagodni, maximum ha csatlakozol egy jobban futó céhez, de a kezdőküldetések segítenek kitapasztalni dolgokat. Például hogy, mit kezdj a loottal, amiből akár főzhetsz, és fejlesztheted a készségeidet, vagy eladhatod… potom összegért, de ha kellőt összegyűjtesz legalább megélsz belőle. – Fejtem ki, remélve hogy meghallgat.
- Az efféle küldetések, időigényesek és fárasztóak, valamint… monotonok és unalmasak… de, vannak a faliújságon, vagy szórólapokon egész más stílusú küldetések is, amiben el kell menni megtisztítani egy kazamatát, vagy… nyomozni, vagy… csak eljuttatni valakit vagy valamit egyik pontból a másikba. – Hangom nem volt kioktató, leginkább a saját kis tapasztalataim osztottam meg.
- De, saját magadnak is tudsz szerezni dolgokat, élelmiszert. Az egyik npc-nénikének rendszerint össze kell gyűjteni a tyúkjait amik elkóboroltak, ha sikerül… akkor, kapsz érte tojásokat és hasonlók. Csak szét kell nézni. – Mosolygok biztatóan.
- Na? Csináljuk együtt? – Kérdeztem rá, kedvesen és higgadtan. Végül... ha elutasít is.. legalább tudom magamról, én megpróbáltam... nem?...Eldrie is ezt tanácsolta... így... nem lehet bűntudatom... nem?

by Ajánlott tartalom