Re: Belváros

by **Momiko** Szer. Nov. 16 2016, 05:36

Most meg mit csinál? Ne remegj már ennyire, nem meggyilkolni akar, csak megölelni. De miért? És honnan tudod? Mi van, ha csak le akar fogni meg birkózni, hogy aztán elfogadtassa velem a kihívást? Mi van, ha meg akar kötözni? Mi van, ha csak el akarja velem hitetni, hogy megnyugodjak? És miért segítesz te nekem, nem te vagy a gonosz hang a fejemben? Neked ártanod kellene. Rohadj meg, hogy már rád sem számíthatok! Küldetés. Kétkedés. Ez az! Ha már abban sem bízhatok, hogy mindenki csak bántani akar... szemét! És mi? Védett területen belül? Persze, és most azt hiszed, hogy én ezeket nem tudom? Csak álltam bénán, hagytam, hogy tapogasson. Neki bezzeg hagytam! Lehet, hogy egy perverz disznó, mint az a lovag, csak ő éppen ölelésnek álcázza. Az ilyenek a legfélelmetesebbek! Honnan tudod egyáltalán, hogy tényleg egy ilyen lány? Csinos. Túl csinos. Tuti csak egy avatar. Jajj kussolj már! Mindent tudok! Fogalmad sincs arról, hogy én ki vagyok! Egy senki, mi? Jó, de azért legalább ehhez hadd értsek! Na, csináljuk együtt? Cukimuki mókuskák, meg nyanchan akármi a macskájával együtt! Elég! – Minden... – Kezdtem bele a válaszba, már nyugodtabban ugyan, de ezt a nyugodtságot a reménytelenség hozta elő belőlem. Soha nem leszek olyan bátor, mint ő. – Jó érzés, hogy segítesz egy ilyen nyomorultnak, mi? Fontossá tesz. Elmagyarázhatsz mindent a hülye kis kezdőnek, és te lehetsz a nagy okos tápos kari. Te már mindent tudsz, te már mindent láttál, és majd elmondod, hogy ne féljek, mert az nem úgy van, ahogy én gondolom. Nem kell a szánalmad! Nem kell, hogy előttem csillogtasd a szintjeidet, és miattam érezhesd, hogy mennyire el vagy szállva! Nem kérek a hencegésedből és a nagyképűségedből, főleg nem akkor, amikor még baromságokat is beszélsz! – A végére már újra dühös lettem, és itt tényleg én voltam dühös. Én, Akane Momiko, és nem az elkeseredettség. – Minden így kezdődik! Csak megcsinálsz egy kis veszélytelen küldit, és eleinte rohamos a fejlődés. A szakadt kezdő felszerelések helyett csillogó ruhákat kapsz, a száraz kenyér helyett normális ételeket. És a játék vezet, és egyre többet és többet akarsz. Veszélytelen küldetés, te pedig már a kazamatákról beszélsz! Észre sem vetted magad, de máris elszaladt veled a ló ugye? Vagy az sem veszélyes?! – Már abba is beleborzongtam, ahogy csak a saját magam keltette hype miatt éreztem a vicsorgó szörnyek harapását a nyakamon. Meg akar ölni. – Te hol vagy? Hol álltál meg?! Nem érzed úgy, hogy kevés? Hogy többet kellene tenned? Persze, csak egy kezdő küldetés, és aztán vígan élünk biztonságban. Ugye?! Ne hazudj!

by **Kiwi** Szomb. Nov. 19 2016, 13:40

Már saját magam zavartam, azzal hogy, hányszor elismételtem hogy, közösen gyorsabban végigvisszük. De hát ha így volt… Reméltem hogy jobban felfigyel rá, valamint a nem épp gyors, de… legalább valamennyire biztonságosnak ígérkező, küldetés lehetősége jobb hangulatra biztatja… Még megölelni is megpróbáltam. Bevallom.. vacak érzés volt. Éreztem ahogy, remeg, fél… és haragszik… és valahogy, nagyon idiótának éreztem magam, hogy ezek mellett még megöleltem. Fogalmam sem volt arról, mennyi ideig szokták az ilyet, vagy mennyire szorosan. Annak van jelentősége, hogy vállon keresztül, deréknál, vagy karokon keresztül ölelem? Vagy annak hogy, melyik oldalra hajtom a saját fejem?... Mindegy, ez nem lesz az én stílusom, azt hiszem… Megpróbáltam, nem ment.. így egy gyors, és nem túl szoros ölelést kapott. Elvileg az ölelés csillapítja a stresszt, szóval ebben reménykedtem. Bár… nekem tuti nem csillapítaná, ha egy vadidegen ölelgetne, akinek még a nevét sem tudom… Nem is értem honnan jött az ötlet, Shu is ezt csinálta. Általában az emberek ezt csinálják. Legalábbis azok akik ismerik egymást… Akkor én most ártottam? … Mindegy volt, megtettem, és ha tapizást érzett, azt vélhetően csupán magának beszélte be… hajlamos rá a drága… Végül, akkor dől el minden, amikor ismét szóra nyitja a száját, ami kisvártatva meg is történt…
A válaszánál láthatta rajtam hogy, elkomorodott az arcom. Nem, csak miatta… magam miatt is. Elgondolkodtam, észrevettem hogy, vélhetően azt érezhette amit én Shunál… Viszont míg, Shukaku tényleg folyamatosan ismételgette a szintjét és az elért eredményeit, az én számat hasonló sem hagyta el… ezért csupán vádaskodás volt, méghozzá alaptalan. Nincs miért rosszul érezzem magam, maximum hogy, vélhetően tényleg képtelen leszek kezelni őt… És mit csináljak? Hagyjam itt? A nevét sem tudom, azt sem tudom hogy, milyen nevet keressek majd a falon, mert hogy ő tuti kinyírja, vagy kinyíratja magát, az is tuti… Viszont, egy dologban igaza volt. Ténlyeg önző voltam és csakis ezért maradtam vele. Általa akartam fejlődni… emberségben. Abban, hogy kritikusabb helyzeteket is kezelni tudjak, valamint… ne érezzem a bűntudatot, amikor arra gondolok hogy, akár tehettem is volna valamit… És az ő esetében mit fogok érezni? Hogy valószínű ártottam neki és inkább ne tettem volna semmit? Vagy… oké, tettem…. de a következőnél jobbnak kell lennem mert ezt elbasztam?... Nem! Túl korán írom le… őt is és magamat is. Viszont tényleg nem tudom… mit kezdjek vele…
- Leülünk? Folytassuk inkább ott. – Mutattam arra a padra, amiről alig pár perce álltam fel. Nem fogom rá kényszeríteni a küldetést, viszont… volt dolga velem, nem hagyott még magamra… ami talán jó. Jó?... Ha más nem, én leszek az ingyen boxzsák amit csapkodhat kedvére… háta egy időre levezeti a felesleget… Bár, ahogy nézem inkább hajlamosabb belehajszolni magát..
Nem válaszolhattam rögtön, mert nem.., az ilyen kérdésekre, ha komolyan is veszi az ember nem lehet és nem beszélt hülyeségeket… annyira… Ha eljött velem, ha nem, ha kellett karon fogtam, de le akartam ülni. Nem a sétáló közepén vitatkozni…
- Figyelj. Mit tudsz te rólam? Miért hencegek szerinted? Se a szintem se a nevemet nem tudod, se kasztot se semmit… mint ahogy én sem rólad. Amit elmondasz akár fordítva is lehet, lehet pont te akarnál ártani nekem, hisz… még felkérést is küldtél… de, nem is ez a lényeg… Valóban önző vagyok, és önzőségből segítek… de ezt is csak annak lehet aki hagyja és fogadja… Nem erőltetek rád semmit, viszont… félsz, és a félelmeid miatt nem teszel meg alapvető dolgokat, amivel segíthetnél magadon. Nem teszel magadért, de.. ha mások próbálnak segíteni, azt meg sérelmezed? Gondolkodj el ezen egy picit… viszont vedd észre azt is, hogy segítségre van szükséged. Ha nem tőlem… bárki mástól, akitől el mered fogadni. Nem is értem… miből néztél ki belőlem annyit, hogy majd megtámadlak és megöllek… vagy fogalmam sincs mi volt pontosan a célod… - És valójában ez rohadtul sértő is volt… viszont, inkább gondoltam úgy, hogy nem azért támadt meg, hogy megtámadjam… inkább, azért mert csupán így tudott bárkihez is közeledni. A segélykiáltás meg volt… és reméltem hogy, azért választott engem mert, érezte hogy nem bántanám, még akkor sem ha ő bánt engem… Valójában sértő ez az egész helyzet…
- Veszélyes igen… minden az, ha úgy nézzük. Kint is veszélyes minden. Elcsaphat az autó, megrázhat az áram… megharaphat egy fertőzött kutya… és társai… Viszont míg kint nem tudsz elportolni, itt igen. Ritka esetben nem, de két év után egyszer volt ilyen… és az a küldetés… sem a játékosokat bántotta, hanem a maga kis npc csapatát… mi… csak amolyan nézők voltunk, és csatlakozhattuk a vitához vagy nem… - Feleltem, kissé értetlen, kifejezéssel, inkább a küldetés irányába… mint az övébe…
- Viszont igen… könnyen elszaladhat velünk a ló… de, az már az egyén hibája, az csakis a te hibád lesz ha sokat gondolsz magadról, mint ahogy az enyém ha bajba kerülök… de, még így is jobb lépni valamit, mint várni a csodára… ami segítek… nem fog eljönni… Nem vagy egy buta lány, csupán félsz, és le merem fogadni a napokban ébredhettél és megrémisztett a tudat… lényegében velem is hasonló volt, csak én még a fogadóból is alig mertem kimenni, és mindig ugyanazt a küldetéseket csináltam újra, amiről tudom hogy, megy és nem vészes… Majd... sikerült bekerülnöm egy céhbe, ami annyit jelent, hogy van hol aludjak... van egy állandó társaság körülöttem, magunknak csináljuk a kaját, és megosztozunk dolgokon, együtt vállalunk küldetéseket és ilyenek...- Magyaráztam.
- De fejlődni kell, és nem csak az expért… és magadért. A fejlődés nem csak a szinteket jelenti… egy- egy küldetés vagy event alatt sokat tanulhatsz, vagy ismerkedhetsz meg szimpatikus vagy unszimpi emberekkel… Te leszólítottál engem, kiakadtál rám valamiért… és még mindig nem értem mi a bajod pontosan… vagyis, látszik hogy össze vagy zavarodva… és csak remélem hogy, nem csak velem van bajod… de, szeretnék segíteni hogy megnyugodj, amihez az kell hogy, te is tisztán akarj látni, és ne a félelmed vezéreljen… - Nem, hiszem hogy nagyon meghallgatna... de hátha...
- Viszont... azt sem tudom pontosan mi rémiszt meg ennyire... vagyis, úgy gondolom hogy, úgy minden... de, vegyük sorra, hátha tudok valamiféle tanácsot adni, vagy megosztani a saját tapasztalataim. - Mosolyogtam rá kedvesen és biztatóan. Igyekeztem, a habitusával a legkevésbé foglalkozni...

by **Momiko** Szomb. Nov. 19 2016, 15:52

A szavai szinte már idegesítettek, és nem azért, mert fájóak, vagy fájóan igazak lettek volna, hiszen általában igaza van annak, aki engem szapul, hanem azért, mert magyarázkodott. Magyarázta az egyértelműt, amiből nekem már réges-régen nagyon elegem volt. Miért kell lehazudni még a csillagokat is az égről? Miért hiszi, hogy nyugodtan fogsz üldögélni vele, amikor most próbál meghülyíteni fondorlatos szavaival? Ennyire még te sem lehetsz idióta. – Persze! Te is ugyanúgy félsz, mint én, és teljesen megértesz, és mindjárt jön az a rész, hogy te is ilyen voltál! Mint a tévéreklámokban! Ugyanolyan szerencsétlen voltál, mint én, amíg meg nem találtad a forradalmian új... miért csinálod ezt?! Az még rosszabb, hogy nem mondtad el a szintedet, mert akkor neked már mondanod sem kell, nekem a kiállásodból is simán észre kell vennem, hogy te bizony itt a menő lány vagy, aki majd megment mindenkit! Nem erőltetsz rám semmit, de szükségem van a segítségedre, és te felajánlottad, és én vagyok a bunkó, aki nem hagyja, hogy segíts. Tudom! Hallottam már elégszer, és azt is tudom, hogy ezután majd a röhögés jön, ha leszek olyan hülye, hogy megpróbálom mégis! Az újabb pofára esés! Fejlődni... itt is olyan, mint kint... persze! – Mint kint. Emlékszik egyáltalán arra még? Nem hiszem! Neki az már csak egy emlék nagyon régről. Nem értheti, hogy te min mész keresztül. Ráadásul tudod mit nem vesz még észre? Tudod? Azt, hogy ezzel az egésszel csak ront a helyzeten. Le kellett ülnöm, mert megszédültem a gondolatra. Fejemet hátravetettem a pad támláján, és talán neki is, de inkább magamnak tettem fel a kérdést. – Tanulhatok... Ismerkedhetek... szoktathatom magam a világhoz... ezek szerint már teljesen feladtátok, hogy kijussunk, mi? Ezért van ez a nagy barátkozás a világgal, ugye?

by **Kiwi** Kedd Nov. 22 2016, 09:25

- Túlértékelsz engem, és alul magadat… - Jelentettem ki egyszerűen.
- És nem, a fejedbe nem látok bele, nem tudom mennyire félsz, de az látszik… érződik hogy, ki vagy készülve. Nem foglak megmenteni azt ne is reméld, nem tudok olyanon segíteni, aki ezt nem szeretné. – Nem szeretné?... Persze, ha így volna már lelépett volna, de mégis itt van… vár tőlem valamit. Választ, megoldást… bármit. De ha unaloműzésből is teszi, vagy csak feszültség levezetésből… akkor is vár, valamit… amit én attól tartok nem fogok tudni, jól megadni. Mégis leült velem, mellém… bár, nem nézett ki túl jól. Úgy érzetem magam, mintha egy ajtón keresztül beszélgetnénk, és csupán azt hallaná meg amit kiforgathat és beleköthet. Fájó… de, mindez neki talán jobban fáj. És itt állok, vagyis ülök én… tehetetlenül és bambán, minden próbálkozásom kiiktatja, pedig őszinte vagyok… Nesze neked őszinteség… Hazudnom kellett volna, elmondani hogy, nincs esély, és hogy itt fogunk vagy megőrülni, vagy meghalni. Megnéztem volna a reakcióját… lehet, akkor azt cáfolgatná, ilyen lelkiismeretesen. Nem! Neki ez kellene, hogy elvegyem az esély látszatát is, hogy a földbe döngöljem, majd szépen mártírkodhat… Na, nem mintha most nem azt tenné. Motyogott… valamit, magam sem értettem tisztán, de felfogtam a tartalmát. Érezhető volt, hogy az éterbe küldte a szavakat, hisz nem volt benne támadás, csupán elkeseredettség és lemondás…
- Vannak frontosok… - Kezdtem bele.
- És… idővel majd szeretnék hozzájuk csatlakozni, de még kicsi vagyok oda… - Magyarázom…
- Nagyon lassan fejlődünk… és el kellett dönteni mit akarunk. Megbolondulni, a honvágytól és vádaskodni az igazságtalanság miatt… De, sok időt fogunk még itt eltölteni és nem akarom végig szenvedni… abba beleőrülnék. – Mondtam.
- Beszéltem egy fiúval, aki mondott egy olyat, hogy ő csak boldog akar lenni. Amikor felébredtem, már mindenki jóval felettem járt, alig pár ébredővel futottam csak össze, és rájuk sorstársként tekintettem. Mindenki meg volt rémülve és ez természetes. Éveket aludtunk át, elvették tőlünk… és ezt soha nem kapjuk vissza. Soha nem látom az öcsém ballagását, soha nem fejezem be a sulit amit elkezdtem… csupán ha kijutunk. De, akkor is… csupán fényképről talán, videóról… és a suli, az osztályom sem az lesz aki volt… ha egyáltalán befejezhetem… Valamint ameddig aludtunk, ők idebent is éltek… fejlődtek, ismerkedtek, közösségeket, csoportokat alkottak. Behozhatatlan hátránnyal állunk szemben, mert mi, sose fogjuk elérni a mostani ötveneseket, addigra mire eljutunk oda, leölik az ötvenes bost és ők ismét fejlődésnek indulnak, mi meg kullogunk utánuk. Ezen nem tudunk mit csinálni… a rendszer nem a barátunk… - Jöttem bele a mesébe.
- Viszont… ha mindig ezen kattognék, tuti hogy megbolondulnék… számtalan tervet kigondoltam már, hogy miként hozom be a lemaradásom és egyszerűen nem lehet… Csak ha éjjel nappal küldetés, kazamata, event, küzdőtér és aréna területeit bújod. Meg lehet csinálni, kibírod alvás nélkül… de, mi értelme volna annak is? Akkor, meg abba bolondulnék bele… Szóval úgy döntöttem, egyszerűen megkeresem azt ami boldoggá tehet és ahol jól érezhetem magam, és segítséget kapok amikor kell. – Vontam meg a vállam. Eldreietől tanultam ezt a rossz szokást…
- Tudod… vannak itt furcsa emberek, biztos engem is annak gondolsz, és anno nekem is nehezemre esett ne hülyének néznem… Shut, aki hasonlókat mondott nekem. Egyszerűen ostobának tartottam, aki elkényelmesedett… de, idővel be kellett látnom, hogy idomárként pet nélkül… is meg tudok lenni. Ami ijesztő… főleg, belegondolva… hogy, mennyien estek ki. – Mondtam, bár lehet végig csak mákom volt, nem azt akartam elérni nála, hogy túlzottan felbátorodjon, csak hogy vesse le a saját kis képzetteit, amivel meg akarja védeni magát… de csak árt neki. Valamint nem fejtettem ki neki tovább semmit, vártam azt, hogy mikor és mibe köt bele… de, itt csakis ő az áldozat, ő a szegény a saját történetének Odett-je.

by **Momiko** Kedd Nov. 22 2016, 10:56

Csak hallgatom a szavait, és minden egyre reménytelenebbnek tűnik. Nem értem ezt a lányt. Újra felmerül bennem, hogy csak szórakozik velem. Annyira hülye csak nem lehet, hogy nyugtatni akar, és közben pont azokat a dolgokat sorolja, amiktől annyira rettegek. De hiszen mondtam neki! Mondtam, hogy mennyire félek attól, hogy itt ragadunk. Jó, nem mondtam, de egyértelműen utaltam rá! Vagyis mondtam is, csak nem neki! De hallhatta! Biztosan hallhatta, mert itt ülök mellette. Akkor mégis miért? Már nem is fakadok ki, annyira úrrá lesz rajtam a kétségbeesés, és a letargia. Fel sem emelem a fejemet, csak fáradtan sóhajtom el a szavakat. – Mégis kinek az oldalán állsz? Mit akarsz, még jobban letörni? Vannak frontosok, csak éppen te, aki elvileg tudna nekem segíteni, akiben bíznom kéne, még te magad sem tartasz ott, hogy csatlakozz hozzájuk, pedig rohadtul nem járnak még sehol. Ezt még én is tudom. De azért én még reménykedjek, hogy majd nekem sikerül. Egy kicsit sem vagy álszent, ugye? – Hihetetlen ez a lány. Még magát sem tudta megnyugtatni, de azért idejön, hogy veled próbálkozzon. Csak ront a helyzeteden, Momi. Menekülj! – És... és elmondod, hogy mindenhogy megbolondulunk, kivéve ha belenyugszunk abba, hogy megbolondulunk, és várjuk, hogy majd varázsütésre történjen valami, addig meg próbáljuk kiélvezni, hogy mindent elvettek tőlünk, be vagyunk zárva ebbe az átkozott játékba, mindenki leszarja odakint, mert négy év alatt nem tudtak kihozni, és bentről sem tehetünk semmit, főleg nem én. Fogadjam el. Roll with it! Adjam fel a reményt, miközben ne adjam fel a reményt, és ne bolonduljak meg... ez aztán a boldogság! Végünk van... abszolút végünk van... de... – Igen, ezt azért el kell mondanom neki. Ez fontos. Rá viszont még mindig nem tudok nézni. – De legalább te nem akarsz azzal álltatni, hogy minden rendben lesz. Te legalább őszintén elmondtad, hogy itt fogunk megdögleni, és próbáljuk ezt mosolyogva elfogadni... te vagy az első, aki ezt ki meri mondani... köszönöm...

by **Kiwi** Vas. Nov. 27 2016, 20:06

Vacakul volt, de azt nem tudtam miként érezheti magát… csupán sejtésem volt… Viszont… az is kevés volt… hozzá…
- Nem állok senkinek sem az oldalán… és félre értesz… nem hiszem, hogy akár én… vagy akár te… egykönnyen még a frontra is kijutunk, és még onnan is tovább… azt mondom csupán, hogy ameddig itt vagyunk, itt kell élnünk, ez ellen nem tehetünk semmit, vagyis de... de nem hiszem, hogy az is jobb megoldás lehetne... Én legalábbis gyáva voltam megtenni.– Biztos voltam benne, hogy újabb dacot váltok ki belőle, mégis megmondtam neki, amit gondolok… ahogy gondolom… A válaszai… a mondatai… lesújtóan hatottak még rám is, pedig számomra mindez… már nem újdonság sőt… én is elkezdtem olyanná válni mint ők, pedig akkor torznak gondoltam őket, most már én is torz vagyok…. az ő szemében, sőt a sajátomban is… Nem tudtam semmivel sem biztatni, pedig szerettem volna, egyedül… csupán annyit tudtam közölni vele, hogy itt kell boldoguljunk, ameddig lehet, nem gondolnám hogy, ez megnyugtatja… sőt, attól rettegek mikor csattan fel ismét, és vág a fejemhez, értelmetlen dolgokat. Értelmetlen? Nem… nem azok. Borzasztó ez így, viszont a kezünk meg van kötözve… Vagy, végzünk magunkkal, vagy boldogulunk. Ezt a két végpontot látom csak. Nem biztos, hogy mindkettő boldogsággal, vagy elégedettséggel fog járni… sőt, önmagában mindkettő rossz. Viszont, nekünk kell tennünk érte… mármint, hogy jobb legyen. De… fogalmam sincs, miként magyarázhatnám el ezt, pont egy ilyen lánynak… Amikor, az utolsó mondatok is elhagyják a száját… amikor, elmondta, hogy itt fogunk megdögleni… fájtak. Pedig én is így gondolom… több okból is, de ezt nem akarom neki ecsetelni… és amikor meg is köszöni…. érvágásként éltem meg. Egy dolgot tudtam. Nem akarok ilyen ember közelébe lenni, mert a letargiája a mélybe ránt engem is… De… magára sem akarom hagyni, és ez… olyan faramuci helyzet… Nem szánalomból vagyok vele, na jó… talán picit… de, én is lehettem volna pontosan ugyanilyen mint ő. Sőt… talán voltam is… és most mégis, tanácstalan vagyok vele szemben… Mert tudom jól. Mindent ki tudtam volna forgatni, hogy fegyverként magamat igazoljam… de, már nem vagyok ilyen. Ennyire nem… Csendben ültem mellette, kerestem a szavakat… mi értelmeset lehetne ilyenkor mondani… viszont csupán egy szó jutott az eszembe, és jutott el az ajkaimig, halkan kipréselve azt.
- Sajnálom. – Halk volt, de érthető… viszont nem mondtam többet, sem mást… Azt hiszem, mindkettőnknek jót tesz talán egy kis csend… vagyis, reméltem…

by **Momiko** Hétf. Nov. 28 2016, 07:20

Csöndre vágysz, mi? Hát ő is arra vágyik! Tudod, ugye? Ő elmondhatja, amit ő gondol, beledöngölhet a földbe, de utána te kussolj, és add meg neki a csöndet, amire vágyik. Miért?! Miért alázkodsz meg ismét?! Ő ugyanolyan gyenge, mint te! Legalább az olyan csicskáknak ne engedd, hogy beléd rúgjanak, akik semmivel sem jobbak nálad! Na jó, de jobbak. Ő agyon tud téged alázni, míg te még erre sem vagy képes. Gratulálok, megint szintet léptél! Ha a szánalmasságért Exp járna, már rég leköröztél volna mindenkit. – Nem-e?! Legalább magadnak ne hazudj! Mi az, hogy nem állsz?! Idejössz, mintha te lennél a jóságos hercegnő fehér lovon, megadod a reményt, majd elveszed! Úgy csinálsz, mintha segíteni akarnál, miközben nem tudsz! Együttérzést akarsz, vagy mit? Látni, hogy még nálad is van nyomorékabb?! Jajj, én gyáva voltam kipurcantatni magamat, de ha ezt a hülye picsát eleget szekírozom, és elmondom neki, hogy mennyire reménytelen az egész, akkor talán ő ugrik, és ha neki volt hozzá elég bátorsága, akkor talán nekem is lesz! Ez van a fejedben, mi?! Fogadjuk el, hogy itt ohadunk meg, legyünk vele boldogok, és aki még erre sem képes, az dögöljön meg a picsába! – Felpattantam a padról, és megpróbáltam megragadni a kezét, majd ha sikerült, akkor elkezdtem rángatni. – Na gyere! Gyere küldetésezni! Legyünk mi is gépek, mint a francos NPC-k, és rohangáljunk ide-oda a hülye küldetések után, hogy szintet lépjünk! Ez aztán az élet! Szerezz meg tíz virágot, hogy növelj egy faszom számot, mert attól te leszel a Jani! Ember vagy te még egyáltalán?! Mi olyat csináltál az elmúlt héten, ami majd a valóságban lesz hasznos?! Növelted a pontjaidat?! Gyakoroltál valami jártasságot?! Bevágtad pár mob statjait?! Kurvára lemondtál már a valóságról, és te akarsz nekem papolni?! És te sajnálod! Hát még én! Elhiheted! Na?! Nem jössz?! Nem csináljuk a szipi-szupi küldiket, hogy jobb legyen?! Attól majd minden jobb lesz, meglátod!

by **Kiwi** Vas. Dec. 11 2016, 23:55

Gondolhatod úgy, hogy ez megalázkodás… de, addig ameddig nem érzi annak, nem mondanám. Nem esett nehezemre, ez… az egész, és eddig ügyesen gyakoroltam Eldrie tanácsait. Szóval egy piros pontot fel is írtam magamnak. Majd kínomban kissé elvigyorodtam, amikor… úgy történt, ahogy féltem hogy fog. Mondhatni megjósoltam, bár… az egyértelműt nem nehéz… A mondataira össze ráncoltam a szemöldököm. Nem nyitottam szóra a számat, bár… kezdtek összeállni a gondolataim. Viszont… amikor felpattant, követtem a szememmel… majd, amikor megragadta a karom, magához rántott. A meglepettség miatt sikerült is neki… viszont, szinte azzal a pillanattal, lendült is a karom… és fel sem fogtam, mire vélhetően csattant is a pofon. Egyszerűen felképeltem a lányt… És egy pillanatra magam is meglepődtem… Viszont, hamar előtérbe került a düh… a harag, amit eddig elnyomtam, és kezelni próbáltam… Elhatalmasodtak az érzéseim a nyugalmam felett… Valamint, most már éreztem, nehezen állítom le magam. Szinte a pofont, követően… ha nem… megpróbáltam, visszalökni a padra. Nem törődtem azzal… hogy, esetleg láthatnak minket… sem mással… Most elpattant a húr… A lány elkövetett egy hibát. Erőszakos volt... amit én nem bírok... és ami ellen én is agresszióval védekezek.

A fogását, megfordítottam, hogy én tartsam, vissza löktem a padra… és az jobb lábamat közvetlen mellé tettem, a térdemet a vállába fúrtam, miközben a bal kezemmel tenyeremmel alulról megtámasztva, egyik oldalt a hüvelyt, másik oldalt a többi ujjaimmal, fogtam satuba a száját, az állkapcsára felfelé nyomást helyeztem, az ujjaimmal összeszorítottam, így harcsa szájat formált. A jobb kezét, viszont szimplán lefogtam, ha kellett a testén keresztül átnyúlva, és megpróbáltam a kézfejéig, nyúlni vagy elkapni azt, hogy azt szoríthassam le. Láthatta a szememben a haragot… viszont nem vesztettem el az eszem… legalábbis… nem úgy…
- Eddig neked járt a szád, most én jövök! Mert neked aztán teljesen mindegy hogy mit csinálok vagy mondok mi? Neked semmi sem jó, mert mindig neked lesz a rossz! Mert annyira szereted sajnálni magad és megragadni benne... Azt akartad, hogy én legyek az erősebb, hogy visszaéljek az erőmmel… hát tessék. Most biztos nagyon boldog lehetsz! Szeretted volna, ha felvágok? Tessék, most megtapasztaltad a súlyemelés hármas szintjét, és ezt kihasználva ellened… taszítottalak vissza a padra és foglak le. Mit is szerettél volna még ha? Alázás? Tessék, most ezzel ezt is megkaptad! Nyilvánosan! Van még valami kívánságod? – Pillantottam rá, de nem igazán engedtem az arca szorításából, persze csak ha sikerült úgy is tartanom… Majd még… volt, egy mozzanatom… ha képes voltam rá, a jobb kezének a mutatóujjával próbáltam úgy mozdítani… hogy… lenyissam a menüjét, de csupán a nevére voltam kíváncsi… Ha, sikerült hangosan felolvastam a nevét….
- Momiko… Csak, hogy tudjam, milyen névhez vigyek majd virágot! – Rúgtam belé még egyet… Majd egy lökéssel, elengedtem. Inkább magam löktem el róla, de nem túl nagy lendülettel… csupán érzékeltetve…
- Jah, és én is tartozok egy köszönömmel. Mert általad... ráláttam milyen egy kis rohadék tudok lenni másokkal én is... ha kattanok. - Utaltam, a Shukakuval folytatott beszélgetésünkre... ahol, el is sírta magát a lány... Én nem, ezt tettem... nem tudtam elengedni magam, és sírni... bár, lehet jobban jártunk volna.... Majd… ha nem hagyott alább a haragom, vagy nem kaptam észbe, akkor szimplán sarkon fordultam, és otthagytam… magára… De

by **Momiko** Hétf. Dec. 12 2016, 13:36

Megijedtem, oké?! Az egy dolog, hogy állandóan engem bántanak, megaláznak, letaposnak a sárga földig, de azért úgy igazán még soha nem vertek meg. Hamar a földre kerültem általában, és utána már csak pár rugdosás volt. Itt azonban megteheti, hogy addig ver, ameddig kedve van. Nem akarom! Ne! Csak remegve, a félelemtől kitágult pupillákkal figyeltem, ahogy fölém tornyosul ez a debil állat, és fogva tart. Tessék! Megmondtam! Megmondtam, hogy csak bántani akar! Felidegesített, megvárta amíg egy picit összeszeded magad, és vissza merj szólni, hogy cserébe jól megverhessen! Ez van ha te kinyitod a szádat! Kussolni kellett volna, ahogy megmondtam! Neked itt nem lehet véleményed, mert te egy senki vagy! Ha megszólalsz, akkor csak ez lesz. Megvernek. Most aztán kurvára jó, mi?! Kattant vagy. Igen, kattant! Őrültebb mint én! Meg sem mertem mozdulni, még nyöszörögni sem. Megnyitja a menümet. Meg fog ölni. Kihív, és megöl, és nem tehetek semmit, ő meg még nem is vörösödik. Behunytam a szememet. Nem akartam látni, hogy mikor teszi meg. Legalább csinálj úgy, mintha váratlanul érne volna, és nem tudtad volna eleve, hogy halálra vagy ítélve! Ezt csinálják! Ezt csinálja az összes szemétláda! Ennyit a nagy játékos karrieredről! Nem láttad előre?! Dehogy nem láttad, csak reménykedtél, hogy ő majd nem! Francokat nem! Mit vártál, hogy majd kedves lesz veled, és barátkozni akar?! Veled?! Ki akarna veled kedves lenni, amikor ilyen nyomorék vagy?! De legalább örülhetsz, hogy igazad lett! Mondani semmit nem tudott, csak befogni a szádat! Mindig mindenki befogja a szádat, és leszarják, ha igazad van! Neked nem lehet! Miért gondoltad, hogy itt más lesz? Elengedett. Hahó! vedd már észre, hogy már elment te szerencsétlen! Nyisd ki a szemed! Okos a kis csaj, ha megölne, azzal megmentene. Inkább hagy szenvedni. Neked is olyannak kéne lenned, mint ő. Miért nem tudsz olyan lenni?! Miért pont a te fejedben kell élnem?!

Nyisd ki a szemed nyugodtan. Valami pirosat is láthatsz, de még mielőtt megijednél, hogy mi lehet az, nem kell aggódni, hamar rájöhetsz, hogy textilanyagról van szó.
Egész pontosan találtál egy Piros Masni nevezetű tárgyat. Eladhatatlan, eldobhatatlan, elpusztíthatatlan, és semmilyen egyéb információ nincs róla.
Egyenlőre

Argo

by **Kiwi** Vas. Jan. 15 2017, 22:56

Kattant valami, és elpattant az a bizonyos húr. Türelmet kéne tanulnom… de így nem lehet. Önuralmat kellene tanulnom, de miért…. ha nincs eredménye? Na nem…. Eddig bírtam, és kifakadtam. És ha csak ennyi lett volna… Magam sem értettem, hogy jutottam el eddig, de mivel járt bennem az ideg, fel sem fogtam a tettem súlyát, és ettől tartottam. Ettől féltem… rettegtem. Mármint… a következményektől. Viszont a dühöm vezérelt, mindaz… amit eddig elfojtottam magamban. És tudom jól hogy ez így nem jó! Tudom azt, ha így viselkedek… szinte törvény szerű hogy robbanok… Mégis, mit tehetnék?! Hogy kezelhetnék ilyet normlisan? Magára kellett volna hagynom? Most így jobb? Így mivel jobb? Ha magára marad… akkor furdalhat a lelkiismeret, és így? Így nem fog? Eljut egyáltalán bármi a tudatág? Nem… Kötve hiszem… Nekem sem szokott. Egyszerűen becsukunk minden ajtót és ablakot, majd a magunkra zárt szobácskában kitaláljuk mi is történik valójában. Jó játék nem? Főleg… amikor be is bizonyosodik, hogy nekünk van igazunk. Mert ugye nekünk van! Mindig nekünk van! Mindig úgy fordulnak a dolgok, hogy az történjen, amitől félünk. És megtörténik. Gratulálok, vélhetőleg megint igazad lett. És nekem? Nekem is! Gazdagok vagyunk mind a ketten, és akár ölelkezhetnénk is a boldogságtól, mert mi megjósoltuk előre nem? Mi tudtuk? Bár… a lottóval is így működne, nem? Na mindegy, legalább ilyen téren cimbik vagyunk, még ha ezt nem is tudjuk egymásról. Villog a szemem a haragtól, a dühtől… az elnyomástól, amit rám kényszerített… Te kényszerítettél erre! Én csak szívességet tettem. Örülj! Örülj magadnak te barom! Amint elhagyta az ajkam a mondandómat, egyszerűen hátrahagytam őt. Ezzel kellet volna kezdenem. Egy épelmélyű tudja… hogy nem áll meg egy ilyennek mint ő, nem hagyja hogy provokálják… és nem akarja majd megmenteni. Na tessék, beletört a bicskád! Megmentetted? Segítettél? Nem… csak növelted, és alapot adtál a félelmének. Gratulálok, így kell ezt csinálni! Ha valamihez nem értesz, ne kontárkodj bele! Nem tudsz bánni az emberekkel, hiába a szándék… és hiába a sok könyv! Ugyanolyan tévképzetben és szobában élsz ahol ő. Épp csak nem egyben! Milyen vicces is lenne, vajon melyikőtök bírná tovább? Hamarabb kicsinálnád magad mint ő, vagy először kicsinálnád őt, aztán magadat? Á-áá, az ember nem ilyen egyszerű! Nem, hagyná magát… hisz, ha így volna, már nem futottál volna vele össze. Ő is a nyomorult álmodozó fajtából van, mint te. Ő is vár a szőke lovagra… csak már nincsennek lovagok… Ideje volna felébredni! Ha nem segítesz magadon, senki sem fog! Valamint… segítség? Most komolyan azt gondoltad, ez majd segítséget fog jelenteni, akár neki… akár neked. Szánalmas hülye vagy, egy utolsó naiv idióta. Ilyen itt mind, mindenki az. Mindenki bolond! Mindenki félelmetes. A te árnyékod is szörny alakot ölt délben… amikor a nap felülről süt. Amikor úgy gondolod… nem látnak.

Akkor ezt kaptad zárásnak. Köszönöm a játékot ^^

by **Mirachan** Hétf. Júl. 01 2019, 20:18

Nanakaze Ritsu

Nem olyan régóta ébredtem fel a virtuális álomból, de még mindig nem tudtam megemészteni, hogy annyi időn keresztül álmodtam, és lemaradtam mindenről. Az előző petem - egy aprócska kígyó - elnyelte a rendszer, most pedig itt ültem egy tojással az ölemben, és dúdoltam neki. Szurkoltam, hogy ne valami cukiság keljen ki belőle, mert azt ki nem állhattam. Mindennél jobban vágytam rá, hogy megint egy kígyót vagy ilyesmit kaphassak. Gyerekkorom óta rajongtam ezekért az állatokért, talán éppen azért, mert mindenki úgy gondolta, ezek rondák és undorítóak.
Szóval finoman simogattam a tojásomat, miközben sétáltam a csendes kisváros belvárosában, mert a társam fog kikelni belőle, úgyhogy bizonyára számít a kapcsolat vele. A dallam valami lágy altatódal volt, amit még régen anya énekelt talán nekem - talán csak hallottam valahol.
Mindeközben teljesen elbambultam. Ahogy sétáltam, nézegettem a kirakatokat, a vidám arcokat a téren mindenfelé, egyszerre csak orra buktam egy kiálló kőben. Ijedten ugrottam a tojásom után, ami elrepült tőlem, majd továbbgurult. Sietve loholtam utána, de gyenge fizikai képességeim miatt nem voltam túl gyors, és nagyon hamar kifáradtam. Mire utolértem, a tojás nekicsapódott egy lány lábának, én pedig lógó nyelvvel értem oda hozzájuk. Nem szívesen szólítottam meg az idegent, de most az egyszer muszáj volt, mégis csak az én hibám volt, hogy a lábához ütődött az állatkám.
- Elnézést kérek, nem direkt volt - hajoltam meg japánosan bocsánatot kérve, és előrenyúltam, hogy felkapjam a kicsikémet a kezembe. Gyorsan gondosan megvizsgáltam, nem esett-e baja, nem-e repedt meg, de szerencsére nem történt baja. A minták épp olyan ragyogóan futottak végig az ezüst héjon, mint előtte. Gondosan a kezeim közé öleltem az állatkát, majd elkezdtem a tojás felületét törölgetni. Innentől már nem is törődtem a lánnyal, hacsak nem hívta fel magára a figyelmemet valamivel. Például beszéddel.

by **Nanakaze Ritsu** Kedd Júl. 02 2019, 16:34

Tolbana egészen más helynek bizonyult, mint a kezdetek városa. Egyrészt sokkal kisebb volt a nyüzsgés, játékosok és nem játékosok terén egyaránt. Viszont akik itt éltek sokkal barátságosabbak és vidámabbak voltak, ezzel pedig egy nagyon kellemes hangulatot árasztva.
- Vajon a kastély miatt lenne? - Pillantok a város melletti hatalmas építményre. Amennyire én tudtam a kis városkának hatalmas története van amiben mi játékosok nagy részt vállaltunk. Persze ezeket az infókat csak pár órája tudtam meg én is. Gyakorlatilag kis turistaként bóklásztam a városban pihenés képen. Kellet is mert az ide út nem volt épp zökkenőmentes. Ahogy elkalandoztam a környező erdőben, olyan lényekkel is összefutottam amik ránézésre is megettek volna. Kerültem is a konfliktust amennyire lehet. De a végül itt vagyok és ez a lényeg.
Éppen egy kis nasit vásároltam volna az egyik utcai árustól, mikor éreztem hogy valami neki esik a lábamnak. Kicsit meg is bicsaklok és csodálkozva tekintek rá a tojásra.
- Hát ez? Egy tojás? - Rögtön az jut eszembe, amit Chancery mondott, hogy valaki csak később kap tojást idomárként, de valahogy nem így képzeltem ezt. De szinte rögtön kiderül, hogy nem is ez történik, hisz egy lány szalad oda és kapja fel a tojglit. Kicsit gyorsan történnek az események.
- Öhm... Semmi... baj... - Pislogok és figyelem ahogy leellenőrzi a tojást. Már majdnem el is megy mikor végre feleszmélek.
- Várj! - Csillan fel a szemem. - Az egy idomár tojás? - Lépek közelebb hozzá, bár igyekszem nem túl tolakodó lenni. - Úúúú... Miféle állatka kell ki belőle? Van már neve? Régóta próbálod kikelteni? - Oké, azt hiszem nem sikerült. Szegény lányt lebombáztam kérdésekkel viszont van még egy amitől még inkább izgalomba jövök. - Oh ez akkor azt jelenti, hogy te is nemrég tértél magadhoz? - Eddig csak olyanokkal találkoztam akik veteránnak számítanak így a lehetőség, hogy hozzám hasonló "kezdővel" futok össze nagyon felvillanyoz, de azért észre is veszem magam. - Bocsánat nem akartalak letámadni. - veszek fel egy kényelmes távolságot kettőnk között.

by **Mirachan** Szer. Júl. 03 2019, 13:55

Gondolataimba feledkezve lépdeltem tova, babusgatva a tojásomat, amikor is hirtelen nem várt kérdésözönre lettem figyelmes.
Megtorpantam, és álmodozó tekintetemet a lányra emeltem, aki olyan hirtelen letámadt. Azt sem tudtam, melyik kérdését válaszoljam meg legelőször, csak pislogtam rá nagyokat halvány ezüst szemöldököm alól.
- Öhh.. - motyogtam önkéntelenül, és egy kissé összezavarodtam. Legszívesebben az orrára kötöttem volna, hogy márpedig sikerült megzavarnia, de ez épp ellenkezőleg történt. Az én bénaságom vezetett el odáig, hogy felhívtam magamra a figyelmét, és a lelkesedése egyáltaáln nem tűnik rossz szándékúnak, még ha kissé tolakodó is.
Kissé elpirulva öleltem magamhoz a tojásomat, miközben megráztam a fejemet.
- Nem, semmi baj - pislogtam rá, és bár semmi okom nem volt aggodalomra, hiszen egy kedvesnek kinéző kislánnyal hozott össze a sors, hangom mégis egy oktávval magasabb volt a szokásosnál.
- Csak tegnap tértem magamhoz - vallotta be lesütött szemmel, és ha ez lehet, még vörösebben, mint az előbb. Habár ösztönei azt súgták, ezt az információt nem kéne fűnek-fának kikotyognia, azért a pet mérete, azazhogy a tojás volta, elég egyértelmű bizonyíték volt.
- Az invertorymban találtam, azóta keltegetem. Érdekes, mert amikor még a bétával játszottam, szinte azonnal kikelt a petem, bár lehet, hogy azért, mert ő egy kígyó volt, és talán nem volt olyan hosszú a költési ideje - válaszolta magához képest egészen megeredt nyelvvel, miközben elgondolkodva tekintett Ritsu feje mellett a semmibe.
- Sajnos őt elvette tőlem a rendszer, gondolom azért, mert évekig álomban tartott, de helyette őt adta. Még nincs neve, és fogalmam sincs, mi fog kikelni belőle. De már nagyon várom - ölelte újra szeretetteljesen magához a tojását, és arcán most először suhant át egy őszinte, meleg mosoly.

by **Nanakaze Ritsu** Csüt. Júl. 04 2019, 16:45

Bár azt mondta nincs baj, a reakciójából arra a következtetésre jutottam, hogy túlságosan tolakodó voltam. Legalábbis a pironkodásából ezt vontam le így, fejemben megfogadom, hogy próbálok ügyelni erre.
Kicsit félrebillentem a fejem, látva hogy még jobban belepirul a mondandójába.
- Én is csak nagyjából... - Kezdem el számolni az ujjaimon a napokat. - Hat vagy hét napja ébredtem fel. - Talán ha tudja, hogy én is hasonló cipőben járok az enyhít picit a zavarán. Közben viszont csillogó szemekkel folyamatosan fürkészem a picinek nem nevezhető tojást és hallgatom amit mesél. Már most nagyon szeretheti, ezt még én is rögtön észreveszem.
- Megérinthetem? - Igen tudom, azt mondtam nem leszek tolakodó, de képtelen vagyok megállni. Attól függetlenül, hogy megengedi-e vagy sem én is mesélek neki. - Én valamiért nem kaptam tojást mikor magamhoz tértem. Egy másik idomár szerint ez ha ritkán is, de előfordul így nekem kell befognom egy állatot vagy keresnem egy gazdátlan tojást. - Magyarázom, a szememet le sem véve a tojgliról. - Sajnálom, hogy így alakult a kígyóddal, bár fogalmam sincs mi az a béta. - Vallom be. - De nem lehet, hogy a kígyód csak elkóborolt? - pillantok rá. - Az egyik fogadóban hallottam mikor két másik játékos beszélgetett, hogy a gazdátlan petek, visszamennek az erdőbe, vagy valami ilyesmi. Ki akartam őket faggatni, és beszélgetni velük de addigra már el is mentek. - Egy pillanatra elszontyolodok. Egy csomó mindent akartam kérdezni tőlük. - Viszont ha gondolod én szívesen segítek megkeresni. - Virágzik ki ismét az arcom és szélesen mosolygok a lányra. - Oh jut eszembe. - Húzom ki magam és a jobb kezem felé nyújtom. - A nevem Ritsu. - Chantól és Seisintől tanultam, hogy bemutatkozáskor gyakran kezet nyújtunk a másiknak.

by **Mirachan** Vas. Júl. 07 2019, 18:29

- Valóban? - pislogtam nagyot a lányra, és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg hazudhatna. Nem tűnt olyan félének.
- Akkor még te sem tudsz sok dolgot biztosan - csóváltam meg a fejemet, de aztán rápillantottam mégegyszer.
- Viszont akár segíthetnénk egymást. Biztos vagyok benne, hogy ketten könnyebb boldogulni, mint egyedül. Alig várom már, hogy az állatom kikeljen, akkor ő is fog segíteni majd nekem, és sokkal bátrabban kimerészkedek majd a külső mezőkre - öleltem újra magamhoz a tojásomat szeretetteljesen.
Aztán a lány feltette gy különös kérdést, ami kicsit megrémisztett. Elsőre szorosabban öleltem magamhoz tojásomat, és bizonytalanul pislogtam le rá, de aztán odanyújtottam a kis kincsemet. Igazából nem okozhat nagy bajt, nyugodtan megérintheti, miért is ne. Minél több szeretetet kap, annál jobb az állatnak, nem?
Aztán csendesen, kissé elnyílt ajakkal hallgattam további mondanivalóját. Én is hallottam már olyanokról, akik maguk fogták be az állatkájukat, vagy a játék megkezdése után döntöttek kasztváltás mellett, és úgy idomítottak maguk mellé valamilyen lényt még a béta idején. Ettől függetlenül érdekesnek hatott. Mármint olyan alapvetőnek tűnt, hogy a rendszer kiosztja a peteket az állatidomároknak, mint ahogy a kezdő kardot a kardforgatónak.
- És azt tudod már, hol kell keresned? - kérdezte aztán ártatlanul.
- Áhh, a béta az, amikor a játékot a nyilvánosság előtt való megnyitáskor már kipróbálhatja egy-két ember, hogy a fejlesztőknek aztán visszajelzést adjanak a működésről. Így tudják aztán a nyitásra a hibákat kiküszöbölni.
- Ohh, erről viszont még sosem hallottam - tátotta aztán el a száját megint. - Nagyon örülnék neki, ha együtt megkeresnénk Mitot, ő volt az első igazi barátom - ragyogott fel a szemem a felvetésre. Már meg is feledkeztem kezdeti barátságtalanságomról, a lány mellett könnyen el tudtam engedni magamat, mivel nagyon közvetlenül viselkedett velem. Ez valahol megnyugtatott. Még sosem volt senki ennyire kedves hozzám, mint ő. A nyújtott kézre először azonban csupán pislogok, aztán ráeszmélek, hogy nyugaton szokás kézfogással köszönteni egymást. Bizonytalanul megragadom a mancsát, de végül nem tudok mit kezdeni vele, így a nálam megszokott meghajlást mutatom be, miközben még mindig a mancsát fogom.
- A nevem Mirai.

by **Nanakaze Ritsu** Vas. Júl. 07 2019, 22:42

- Ühüm. - Bólintok egy nagyot a felvetésére. - Igaz, valóban nagyon sok mindent nem tudok még. De ahogy te is mondtad ketten könnyebben boldogulunk. Vagyis egész pontosan hárman. - Pillantok én is a tojásra, ahogy a lány magához öleli.
Mikor megengedi, hogy megérintsem, le se tudtam volna tagadni az örömöm annyira kivirul az arcom. Először csak rá teszem a két kezem, majd óvatosan végig simítom.
- Sokkal nagyobbnak érződik mint amilyennek tűnik. - Kicsit mintha meleg is lenne. Valószínűleg azért mert folyamatosan szorosan magához tartja, illetve a rengeteg szeretet is biztosan közre játszik.
- Ha az ember nem meg túl közel a szörnyekhez, akkor egész biztonságosak a külső részek, de tény, hogy sokkal könnyebb ha van egy állandó társ aki mindig ott van. - Jegyzem meg, majd mesélek a saját helyzetemről a petet illetően.
A kérdésére viszont megrázom a fejem.- Nem igazán. Bár majdnem fogtam egy kóbor macskát a kezetek városában. - Pillantok kissé felfele visszaidézve a pillanatot. A majd nemtől nagyon messze álltam. Csoda, hogy karmolások nélkül megúsztam. - De aztán kiderült, hogy nem is annyira kóbor. Meg nem is sima házi cica, hanem vadmacska. Viszont még sok helyet nem fedeztem fel itt az egyes szinten, így nem aggódom. - Közben abbahagyom a tojás simogatást. - Értem – Bólintok a bétával kapcsolatos válaszra. - Vajon mennyit változhatott a játék? - Kérdezem, kicsit csak úgy a semmibe, amolyan hangos gondolkodásként.
A javaslatomra láthatóan felragyog az arca és ez engem is jókedvvel tölt el. Viszont a kézfogás kissé meglepi. Azt gondoltam Aincradba így szokás köszönni a lányok között. Tévedtem volna?
- Akkor ez el is dőlt. - Mosolygok rá. Bár kissé tanácstalan vagyok. - Hmm... - Veszem fel a szokásos és egyben tipikus gondolkodó pózom (jobb könyök kitámaszt, mutató ujjammal pedig az ajkamat fogom) és úgy nézek az égre. - Talán ha vissza tudsz emlékezni merre jártál, akkor elmehetünk ezekre a helyekre. Mit szólsz? - Nézek vissza a lányra.

by **Mirachan** Kedd Júl. 16 2019, 16:15

- Igazad van - pillantottam le én is társamra. - A tiéddel együtt majd négyen - nyúltam egyik kezemet kiszabadítva a mancsa után, és kaptam el, hogy aztán barátságosan megszorítsam. Nem tudom, mi késztetett erre a reakcióra, egész egyszerűen csak olyan volt Ritsu-chan kisugárzása, ami bizalomra adott okot.
- A kígyó tojásomnál mindenképpen nagyobb - bólintottam aztán nagyot a felvetésére. - Nem tudom, mi fog kikelni belőle, de úgy tudom, az alapvetően emlős állatok is ugyanúgy tojásban vannak, szóval tényleg tippem sincs.
- Még így sem nagyon merek csatangolni - ráztam meg a fejemet tagadóan - Amilyen figyelmetlen vagyok, biztosan belefutnék valamibe akaratomon kívül.
- Valóban vannak itt kóbor macskák? Még egy kósza állattal sem találkoztam az utcákon - ámuldoztam tátott szájjal. - És van valami menhely, ahova őket össze lehet gyűjteni? - tettem fel aztán a kérdést, bal kezemmel a hajam végét csavargatva. Elbámultam Ritsu-chan válla felett, és a távolba meredtem, miközben a kóbor Aincradi állatokon gondolkodtam. Minden eltöltött órával egyre inkább azt érzem, hogy csomó dologban hasonlít a kintihez ez a világ.
- Fogalmam sincs - rázom meg aztán a kérdésére a fejemet. - A béta idején még nagyon más volt, sokkal üresebb, de ez természetes. Akkor alig pár tucat játékost engedtek csak be, és nem volt ennyi NPC sem. Viszont azóta annyira előrehaladt a játék, hogy sajnos hiába az akkori tudásom, már nem megyek vele semmire - sóhajtottam aztán nagyot lemondóan. Kissé össze voltam zavarodva, amiért mindez megtörtént velem. Még mindig nem tudtam elfogadni a tényt, hogy ennyi ideig aludtam öntudatlanul. Számomra az ébredésem pillanata éppen olyan volt, mintha abban a percben léptem volna be a játékba. Az eltelt több évnek nyoma sincs az emlékezetemben, és nagyon nehezen hiszem el, hogy valaha is volt ilyen. A tények mégis ezt bizonyítják. Nehéz dolog megemészteni, így inkább nem is rágtam magam rajta. Abba pedig, hogy odakint a testem milyen állapotban lehet, főleg nem gondoltam bele. Eltelt évek ide vagy oda, még mindig egy felelőtlen tinédzser agyával gondolkodtam, és a testemnek azt az alakját őrizte meg a játék, ami az én tükörképem is volt, mikor utoljára lehunytam a szemem.
- Igazad van, ez működhet! - csillant fel aztán a szemem a felvetésére. - Mikor induljunk? Vázoljunk fel terveket rá? Össze kéne írnom a lehetséges helyszíneket, meg ki kéne talán várni, amíg a drágám kikel a tojásból, nem?

(Elnézést kérek, nehezen ismerem ki magamat az oldalon, és nem láttam, hogy már írtál :O )

by **Nanakaze Ritsu** Pént. Júl. 19 2019, 18:46

A mondatára halkan felnevetek.
- Igen! Én is gyakran elmélázok a környezeten meg rengeteg érdekes dolgon felfedezés közben, ezért már most egy csomó olyan dologba futottam bele amit nem akartam. De pont ez a legjobb része a felfedezésnek! - Jelentem ki, még mindig egy széles mosollyal az arcomon. - Így már most egy csomó kedves embert ismerhettem meg. Csodaszép helyeket láthattam. Például van egy kastélyrom, aminek az egyik eldugott részén egy nagyon szép és tiszta tavacska van ahol kiválóan lehet fürdőzni. Bár az is igaz egyszer majdnem megettek a vadmalacok, de ennek köszönhetően lett egy nagyon erős és bölcs barátom is. - Enyhén szólva belelkesedtem. Hihetetlen milyen sok minden történ alig pár nap alatt.
A kérdésére picit elgondolkodom.
- Hát, végül kiderült, hogy van gazdája, de ő mondta, hogy vannak kóbor és vad petek, akiket be lehet fogni. Viszont nem tudom van-e valami menhely. Bár belegondolva. Van egy emlékmű amit kifejezetten az állatkáknak emeltek, így elképzelhetőnek tartom, hogy van menhely is. Ha megtalálom akkor majd megmutatom. - Ajánlom fel a lánynak.

Úgy tűnik kezd valami terv szerűség alakulgatni a kígyója megtalálásának ügyében.
- Hmm.. nézzük csak. - Hívom elő a térképet és szorosan a lány mellé állok, hogy ő is láthassa. - Még egyelőre csak egyes szintűek vagyunk így csak itt tudunk szétnézni. - Mondom miközben elkezdek ügyködni a térképen. - A város környék ahogy néztem elég veszélyes. - Mutatom a területet. - Csak átrohantam ezen részen mert egy csomó olyan lény volt erre amit nem ismertem. Viszont... - Itt a kezdetek városát mellet lévő erdőt és a nagy síkságot rajzolom be az ujjaimmal, illetve azokat a részeket ahol már jártam. - Ezek a részek biztonságosak. Kevés lény mászkál arra, a legtöbbjük pedig akár ki is kerülhető. Csak ezekre a pontokra kell vigyázni. - Mutatok a kazamata területekre. - Itt már vannak mások is. Például manók akik nem erősek de sokan vannak. - Hagyom, hogy nézze egy darabig hátha felismer egy-két helyet ahol már járt, aztán bezárom és ismét vele szembe fordulok. - Meg persze itt van a két város és a falu ahol szétnézhetünk. Hátha tényleg van egy menhely ahol lehet vigyáznak rá. - Vetem fel az ötletet. - Én ráérek, és ha azokon a részeken maradunk amiket mutattam akkor rendben leszünk. Közben talán a tojás is ki kell. - Simogatom meg szeretet teljesen a tojglit.

by **DenDenTsuku** Kedd Jún. 22 2021, 22:29

//Enheriel//

A kezdetek városát kezdtem magam mögött hagyni, ugyan imádtam minden egyes szegletét, főleg a kirakatokat, most mégis úgy érzem ideje kitágítani kissé a látómezőmet és több területet is felfedezni. Így, hogy a kiképzőtiszt megajándékozott néhány ponttal és a szabad felfedezés adottságával, csak most jutottam el odáig, hogy éljek is ezzel a lehetőséggel. Óvatosan hagytam el a kezdetek városát és indultam meg a szint elhagyatottabb peremére. A térkép jól mutatta, még két település leledzik ezen a szinten. Kedves barátom, Diamond hűségesen követett és csak néha indult saját felfedezőútra. Akkor úgy tettem, mintha ott hagynám és be is vállt. Vigyorogva haladtam az úton, majd kíváncsisággal telt izgalommal léptem be a Tolbana város főterére. Ahogy haladtam az úton, végtelenül kedves és boldog emberekkel találkoztam. Nem is csoda, hisz ők már tudják és elfogadták a valóságot. Meghaltunk és ez a mennyország. Ez szent meggyőződésemmé, sőt rögeszmémmé vált az elmúlt pár napban. A piactér nem volt akkora, mint a főtéren, de így is lehetett válogatni ínyencségek és apró kacatok között. Még szerencse, hogy az "apró kacatok" a kedvenceim. Széles mosolyra húzódott a szám és éltem azzal a pimaszsággal, hogy mindent összetapogattam, megnéztem, sőt akadt, ami finomnak tűnt, így meg is nyaltam, ameddig senki nem figyelt.
Csupán egy édes illatott éreztem magam mögött elosonni, majd mint egy drámaian lelassított filmben fordultam a csábító mézédes aroma után. Hosszú szóke haj, közel akkora mint nekem, puha fehér bőr, épp mint nekem, és egy gyermeki, gyönyörű szempár, pont mint nekem. A szívem hatalmasat dobbant, ahogy elmém érzékelte a látottakat. Talán… ez a szerelem első látásra? Majd pillantásom a mellette lévő szörnyre vetettem, pupilláim kitágultak, a levegő elfogyott a tüdőmből és szívem kalapálását, távol tőlem is hallani lehetett. Legalábbis úgy éreztem. Rémületemben két választásom volt, vagy megóvom életem első nagy szerelmét, vagy megóvom magam. Pillanatnyi hezitálás után megszületett a válasz. FENÉBE A SZERELEMMEL! Azzal egy a közeli stand asztala alá bújt, még az asztalterítőt is magára húzta, hogy a lábai se látszódjanak ki. Talán fura látvány lehetett egy egész testében remegő pult.

by **Enheriel** Szomb. Okt. 30 2021, 11:43

Általában ha vásásrolni szoktunk, akkor valamelyik nagyobb városban tesszük ezt, attól függően, mit keresünk. Tolbana bár nem nagyváros, éppen hogy az, azonban mégis idejöttük a belvárosába. Miért? Mert van itt egy kedves játékos, aki szívesen készít peteknek ételt, s képes bármilyen ízű jutalomfalatot is készíteni, köztük csoki krémeset is, ami Villámlás kedvence. Természetesen mikor meglátta először Villámlást, ő is nagyot csodálkozott a méretén, s elámulva mondta is, hogy ilyen nagyot még nem is látott. De boldogan készített olyan nutellát, amit Villámlás megehet, s mint kiderült, a macskákat is nagyon szereti, mert ajándékba macskakajából kóstolót adott Reginának, akinek nagyon ízlett. Azóta oda szoktunk jönni pet eledelért, s egyéb apróságokért, amit itt találunk csak meg. Az egyik eladó igen dühöngött a pultjánál, mert észrevette, hogy valaki megnyalta az egyik édességet, amit árult, így nem tudja eladni. S fokozta a frusztrációját, hogy nem tudja, ki volt az, mert valószínűleg akkor nyalhatta meg, mikor nem figyelt oda. Amíg én meg Snowcat valami konyhai eszközt néztünk, Villámlás és Regina elkobórrolt, amennyire engedte természetesen a rendszer elvadulás nélkül. Ezt jól megoldotta Kayaba, el kell ismernem, mert így tulajdonképpen életszerűbb hogy a pet néha magától megy valahova, nem pedig áll és néz, ameddig a játékos nem mozdul. Vajon kiegészítők is lesznek hozzá, mint pl a World of Warcraft-ba, vagy Kayaba alaposan kidolgozott mindent, mielőtt kiadta ezt a virtuális csapdát? Közben Regina és Villámlás hogy nézelődtek, s őrájuk is a játékosok csodálkozva, észrevettek egy pultot, ami kocsonyaként remegett teljes egészében. Néztek is egymásra, hogy ez mi, majd Miután Villámlás az egyik mancsával felemelte a terítőt, óvatosan bekukkantottak a pult alá, hogy egy másik játékos nézzen vissza rájuk onnan.

by Ajánlott tartalom