Nyugati rész

---

---

Párás reggelre keltem. Kiszálltam az ágyból felöltöztem majd rendet raktam a szobámba. Nem ártott már pár kacattól megszabadulnom. Persze mind fontos emléket őriztek még akkor is ha csupán egy szél által kezembe sodort szórólapról volt szó. Már nincs rá szükségem. Munkám elvégezte után széles mosollyal hagyom hátra a lakomat és veszem célba a fogadót. Már nincs olyan korán így mint mindig meg is telt emberekkel, talán hamarabb kellett volna lebaktatnom. De ha már így alakult akkor nincs mit tenni, leülök egy kisebb csapat társaságába. Volt egy olyan érzésem hogy ők már jól ismerik egymást, de nem tehettem mást. Nem igazán akadt hely. Köztük egy hosszú hajú srác már régóta figyel valamit, de egyszerűen nem tudtam hátra tekinteni, túl feltűnő lett volna így csak csendben követtem a szeme járását. Van egy olyan érzésem hogy valami sunyiságon töri a fejét, párszor már megtette. Jó néhányszor eljátszotta már azt a jelenetet ami szinte mindennapossá vált ebben a fogadóban. Falatozgattam a már kihozott ételemből, kissé megfeszült idegekkel. Majd a srác felállt és elindult befelé pár asztal felé. Érdeklődve fordultam hátra és követtem végig a szememmel, a pálcikámból kiesett a szushi de nem törődtem vele. Fura volt a fiú mozgása… Netán részeg? Ötlött fel bennem a gondolat. Majd megállt az egyik asztalnál és egy fiatal lány felé fordult, aki elkerekedett szemekkel nézte és hallgatta végig az eseményeket. Az egész helység hallotta a férfi mondatát miként:
- Ohh, szép hölgy hozzám jönnél feleségül? – Majd az állam is tátva maradt. Megtette. Ismét megtette!... Azt hiszem Ő az a fajta aki semmiből sem tanul… sajnos. Nagyot sóhajtok majd egy jókorát rá suhintok a fejére az öklömmel.
- Hééé te perverz kéjenc… lassan már kezdesz unalmassá válni! – Jelentettem ki. Majd a kezemet a lány kobakjára tettem.
- Ne is törődj vele… mindenkivel ezt csinálja. -
- Heeeh, mindenkivel?.... Nem rémlik hogy a te kezed megkértem volna… Bár igaz el vagy eresztve azokon a részeken… de nah… nem kéne egy házi sárkány. Én az aranyos lányokra bukom. – Mosolygott a mellettem lévő lányra. Míg az én fejem egyre inkább kezdett vörösödni.
- Mahh… mit mutogatsz „azokra a területekre” és… mi az hogy én nem vagyok aranyos?!- Akadtam ki.
- És amúgy is ki kérem magamnak az egészet nekem már van udvarlóm és nagyon szeretjük egymást! – Próbáltam lezárni a vitát de csak kiröhögött.
- Ezt ugye te sem hiszed el? Téged egy pasi?!... - Kérdezett vissza. A méregtől már levegőt is alig kaptam. Majd felkaptam egy a kezembe akadó széket és egyenest hozzá vágtam a fiúhoz aki a lendület erejétől hátra eset.
- Ha tudni szeretnéd Jin a neve, és ha szólok neki laposra püföl majd téged! – Puffogtam. A srác nem akarta ennyiben hagyni, felállt és már támadott volna felém, mikor két másik haverja lefogta és kirángatták a fogadóból. Minden napos műsor volt ez már itt. Sokan már nem is figyelték az eseményeket. Nagyot sóhajtottam majd leültem a lány mellé.
- Szia RenAi vagyok de szólíts csak Ai-nak. – Mosolyogtam rá.

Bosszantó, erre ébrednem. Jó nem szó szerint, de ez volt az első dolog a napomban ami észhez térített. Igaz szeretek pasikat helyre tenni, de ez a gyerek már néha sok. Nem csak idegesítő, pökhendi de újból és újból teszi fel ugyanazt a lemezt az ujonan érkezőknek. Vagyis már csak náluk válik be… és igen, akad aki hisz neki és boldogan mond igent… No comment, de akadt már rá példa. Sok hülye… Durva hogy akad még olyan aki azt hiszi hogy a szőke herceg egy fehér lovon vágtat be és kéri meg a kezét. Persze nem lett hosszú életű egyik „kapcsolata sem”… Sőt néha már mikor elkezdeném sajnálni kólintom fejbe magam hogy ekkora marhát minek? Nem ütötte szíven egyetlen egy vissza utasítás sem, és ezek szerint a lányok csak egy huncutt kis éjszakára kellenek neki. Bossszantó hogy léteznek ilyen alakok. És még hogy nem vagyok cuki??!! Vérlázító hogy nem lát a szemétől. Hisz majdhogy nem cukorból vagyok! Legalábbis eszek annyi édességet hogy akár lehetnék is. Bosszankodva huppantam le a lány mellé, méghozzá úgy hogy engedélyt sem kértem rá. De úgy láttam nem zavarta. Bemutatkoztam neki, amit Ő is viszonzott.
- Ohh, tehát Azmaria… Szép neved van. Ezek szerint nem jappán vagy? – Kérdeztem rá, majd utúlag kapcsoltam hogy lehet illetlenségnek fogja venni. Majd viszakozni kezdtem.
- Etoo… izé nem fontos… nem azért kérdeztem.. – Majd rájöttem hogy ez a mondat is visszásan sült el. Mi az hogy nem fontos?.... Ezek alapján veheti úgy hogy nem is érdekel hogy kicsoda is Ő valójába. Majd ismét viszakozni kezdtem.
- Izé… nem úgy értem.. nah..! Úgy értem hogy különleges hangzású de gyönyörű neved van! – Mondtam ki egy levegőre, majd nagyot sóhajtottam. Azt hiszem ezzel kellett volna kezdenem.
- Jah, igen a kérdésedre válaszolva… ez itt mindennapos. Egy igazi kéjenc, bal here… Mint mondtam ne is foglalkozz vele. Mindennap rá veti magát valakire ha az újnak látszik. Mármint akinél még nem próbálkozott be… JayJay –nak hívja magát, de állítólag más a neve. Mondjuk engem különösebben nem izgat, ha legközelebb is bepróbálkozik csak könnyedén pattintsd le, vagy ha nem megy csak szólj nekem vagy valamelyik nagyobb szintűnek, rögvest helyre teszik.
- Whaaa! – Miszó leves? – Kérdeztem rá, pedig láttam a táljában legalábbis ami megmaradt belőle.
- Ritka hogy egy lány azt szereti, legalábbis tudtommal. Azt mondják hogy nagyon csípős, szinte ehetetlenül, bár vagy téveszme vagy nagyon erős gyomrod van termeted ellenére. – Kuncogtam el magam.
- Pincér! Rendelek! – Majd mikor ide ér hozzánk hogy felvegye a redelést, kezdem is a sorolást:
- Kérek, egy adag epertortát, majd jöhet utána egy kis csokikehely és még kérnénk egy adag miso levest. Mármint mindenből két adagot! – Jelentettem ki, majd ha kihozták az egyik felét a lány oldalára toltam.
- Meghívlak! Jó kaja mellett jókat lehet beszélgetni, akkor lássunk is hozzá. – És nagyot falatoztam a tortámból.

~Azmaria~

A dolgok úgy alakultak hogy végül az egyik kedvenc fogadómban, egy édes lánykával kezdtem meg a reggelimet. A srácot nem hiszem hogy látjuk ma, vagy legalábbis remélem. Beszélgetésbe kezdtük, de előtte még rendeltem egy jó adag kaját.
- Vicces vagy!- Jegyeze meg, de gyorsan javította is magát. Míg magyarázgatott ki is hozták és neki is láthattunk. A felét át toltam az ő térfelére mivel úgy döntöttem hogy megvendégelem őt.
- Heheee, aranyos vagy. És nem sértődök meg ilyeneken. -*Öltöttem ki rá a nyelvem kedvesen*
- Ha ilyeneken vágnám be a durcit akkor bizony biztos sanyarú életem lenne. – Jegyezem meg. Majd biztosítottam róla hogy tényleg meghívtam és hogy cseppet sem bánom.
- Persze, hajjaj ha ezt mind megenném biztos szétpukkadnék. – Jelentettem ki, bár tény az tény, hazudtam. Bármennyit elém tehetnek és mind meg tudom enni, nálam ilyen téren nincs akadály. De ha ennyit ennék, elhíznék és az bizony nem lenne túl szép. Jin is elhagyna valami csini csajért. És ezt nem engedhetem meg magamnak mahh ><

- A nevem azért RenAi mert ez a nick nevem, amit magamnak adtam meg mikor beloggoltam. Nem az igazi nevem. De ez jól is van így, sokan állnevet vagy becenevet adtak meg maguknak. – *Nyaaam, egy hari torta majd folytattam.*
- Te ugye azt mondtad hogy Portugáliából való vagy, és hogy nem tudsz róla sokat. Hogy-hogy? Nem ott éltél? – Érdeklődtem.
- Huhh, hogy meséljek magamról.. – Feladta a leckét, tulajdonképpen fogalmam sem volt mivel kezdjem és hogy mi is az ami érdekelhetné, így mondtam csak azokat amik eszembe jutottak.
- Hmm, van egy öcsém Sato, Ő a mindenem. Öcsi is nagyon szereti a játékokat, és úgy volt hogy ő is fog játszani a sao-val, de mivel én loggoltam be az Ő new gear-jával, így bizony Ő kint maradt én meg beszorultam. - *Nevettem fel hangosan* Valahol vicces ez a story valahol viszont nagyon nem, de mindenesetre örülök hogy így alakult, mármint hogy én ragadtam bent ebben a világban helyette, és csak remélem hogy nem őt láttam mikor Akihikó teleportja össze szedett mindenkit a főtérre. A gondolatok végén nagyot sóhajtottam.
- Nem nagyon tudom hogy mi érdekelhet téged a kinti életemről, de még akikről mesélni tudok: Az Jin-kun. A világ leghelyesebb, legügyesebb és legaranyosabb pasija aki csak létezik. Nincs vetélytársa. -*Pirultam bele, mközben lelkesen magyaráztam róla*
- És még ott van Rita is, őt is nagyon szeretem, szigorúnak és merevnek tűnhet elsőnek de valójában nagyon kedves és segítőkész. Nagyon szeretem őket. Nos, ha már én meséltem magamról akkor te jössz. – Mond csak ami az eszedbe jut, minden érdekel. Nagyon kíváncsi természet vagyok ám. *öltöttem ki a nyelvem ismét*

Azmaria és Ai - Avagy leánykérés a fogadóban.

Úgy látom a kis Azmaria is olyan édességmániás mint én. Könyveltem el magamban, ezt a remek felfedezést ;3 Miközben én is kanalaztam párat a tortámból érdeklődve hallgattam végig a lány történetét. Bár nem is sejtettem hogy érzékeny pontjára térhetek a kérdésemmel mégis feltettem, és ő kedvesen el is mesélte hogy az igazi családja odaveszett egy háztűzben… ledöbbenve hallgattam végig majd mikor láttam hogy elpityeredik, szorosan magamhoz öleltem. Persze eleinte csak lassan értem hozzá, nehogy túl közelinek érezze eme cselekvésem és ha nem akarja akkor a mozdulataiból észrevegyem. Ha engedte szorosan magamhoz öleltem, míg meg nem nyugszik. A fejét kezdtem el simogatni közben, hogy érezze nincs egyedül ezek ellenére sem. Majd folytatta a történetét. Sok érdekességet elmesélt magáról, és néha-néha ledöbbenve hallgattam a lány szavait. Nem csak a szerencsétlen események sorozata fogott meg… és nem csak a különleges képessége.. amire hirtelen nem tudtam hogy rá merjek-e kérdezni, de leginkább az hogy két igencsak erős közös dologban is hasonlítunk. Eddig nem hallottam még ennyit beszélni ezt a csöppke lányt, de nagyon édes volt és megtisztelve éreztem magam a bizalmával. Mikor abbahagyta a beszédét pár másodpercig csöndben maradtam… nem azért mert nem akartam beszélni inkább csak mert hirtelen nem tudtam mit mondani… annyi mindent szerettem volna.

- Ümm.. – Nyögtem ki magamból.
- Szomorú történeted ellenére igencsak emlékeztetsz engem valakire... – Bár azt már nem tettem hozzá hogy az a valaki én volnék.
- Nagyon erős lányka vagy, hogy mindezek után így tudsz mosolyogni és kedves lenni másokhoz. – Folytattam. Sok dolog kavarodott bennem… és bizalomért ugye bizalom jár.
- Meglepődnél hogy milyen sok közös is van bennünk, én is ismerem az árvaház közegét… bár én nem szerettem annyira… hiába voltunk sokan… valahogy nem éreztem igazi családnak bár csak hat éves koromig voltam ott… utána én is megtapasztaltam azt hogy milyen is egy szerető környezet, ugyanis örökbefogadtak. Egy pár akinek nem lehetett gyemeke… persze örökbe fogadásom után nem sokra mit ad isten lett egy öcsém. Eleinte féltem hogy így már nem fognak „igazi” lányuknak tartani… de szerencsémre tévedtem. Ott rálelhettem egy igazi család igazi szeretetére, és mindezt megkapni és eltanulni, számomra régebben ez lehetetlennek tűnt. Nincs ember aki jobban hiányzik most kintről mnt az öcsém.- Azt már nem említettem meg, hogy egy pillanatra mikor mindenki egy helyre lett teleportálva mintha láttam volna Őt. Nem mertem…
- Hiányoznak… - Mosolyodtam el, bár legbelül mardosott a kín hogy mi van ha soha többé nem láthatom őket…
- És az iróia az hogy én is a testvérem helyett vagyok bent a játékban! – Nevettem fel hangosan… persze érződött a hangomban hogy nem épp örömömben… és nem sírva… inkább csak kínomban.
- És persze abban is hasonlítunk, hogy én is örülök hogy így alakult… - Fejeztem be egy mosollyal.
- De az élet nem áll meg, azóta is rengeteg emberkével megismerkedtem, ott van Rita például, Ő lelt rám a játékban és karolt fel Tsubakival vállvetve. Mindketten nagyon aranyosak, bár Rita néha ilyesztő tud lenni, de igazán szeretetre és tiszteletre méltó személyiség. És ugye aki még nagyon fontos nekem ott van Jin is. A barátom. Kalandos volt a találkozásunk, de az ám. – Nevettem fel ismét, jókedvűen.
- Elbóbiskoltam egy fán, majd idővel ő pont az a fa alatt pihent le…. és én pont lepottyantam volna ha nem vesz észre és kap el. – Nosztalgikus élmény fogott el.
- Majd utána virágszedő, mob vadászversenyt és a végén igazi harcot is vívtunk. Majd meghívott egy randira. XD Utána egyre több dologban vettünk részt, és egyre inkább kezdtem el érezni hogy egymásnak valóak vagyunk. –*Ismét mosoly*
- Most például azt tervezzük hogy összeköltözünk. :3 – Jelentettem ki büszkén. ^.^
- És a jelenlegi céhemnben is nagyszerűen érzem magam, a céhvezérnőnk remekül gondunkat viseli, és gondoskodik hogy ne legyen gondtalan életünk. - *Öltöttem ki a nyelvem játékosan* jelezve hogy cseppet sem rosszból mondom.
- Ugyanakkor a céhtársaimat is szeretem, mindannyian nagyon kedvesek és segítőkészek. – Dicsekedtem velük.
- Látom már te is tagja vagy egy céhnek. – Jegyeztem meg.
- Mesélj róluk. – Kértem meg a lányt.

Nem is indulhatott volna jobban a mai nap, reggel egy srácot máris elintétéztem…izé… elintéztek helyette, és nem sokra rá, egy aranyos lánykával is megismerkedtem. Azmariának hívták, és ahogy elnézem sok közös van bennünk.

- Igen, imádjuk egymást, bár az összeköltözés lesz majd igazi kaland számunka. Ugye mint a mondás is mondja „Lakva ismeri meg az ember egymást”… vagy valami ilyesmi.. >< -Majd mivel láttam hogy nincs egyedül és hogy máris egy céh tagja lett így rá kérdeztem hogy mégis miféle, céh az aminek tagja. Úgy látom gondolkodásra késztettem, csupán reméltem hogy nem valami gonosz céh lehet az… mivel eleinte halgatott, és lehet jobban kellene ismernek a céheket, jobban tisztában lenni a dolgokkal. Elmondta hogy nem igazán ismeri őket, és a nevek közül én is csak Dene-vel találkoztam már.
- Denee, Ő jófej, kedves srác. – Mondtam bíztatva a lányt. Majd mesélni kezdett hogy, hogy is került be. Kalandos kis történetet hallhattam végig, kicsit nosztalgikus volt hallgatni őt. Lassacskán elfogytak a falatok, a nasi és az üdítő is.
- Kedves céhnek tűnik, és biztos vagyok benne hogy erősíteni fogjátok, te és a kis peted is. Meg sem kérdeztem mi a neve ennek a kis madárkának? – Eddig nem zavart sok vizet, csendben ült mellettünk, vagy ha nem is ült, túlzottan nem ficánkolt.
- Kedvesnek és szelídnek tűnik, megsimogathatom?- Kérdeztem mosolyogva. Majd ha engedte megsimogattam.
- Hmm… nem is tudom mit tudnék még mesélni rólam… már majdnem mindent elmondtam… hmmm vicces történeteket keresek jah meg is van. Egyszer Ritával küzdőtereztünk, majd mikor elindítottuk a harcot, valahogy leestünk a tetőröl amin épp voltunk, és az esés következtében elájjultunk. A furcsa csak az volt, hogy mind a ketten ugyanazt állmodtuk. Még álmunkban is folytattuk a harcot, pedig már besötétedet mire felkeltünk. – A történetmesélésekben sosem voltam jó, de számomra ez vicces helyzet volt…
- Muffin eső… ki álmodik muffinokról egy harc közben… - Csóváltam a fejem kétkedve magamban… pedig ez bizony így történt. A történetem ha akartam volna sem tudtam volna végig mesélni, mivel hangos a hangos prittyegés félbe szakított volna… rendszerüzenet, Ritától.
- Bocsánat ezt el kell olvasnom. – Előhívtam és elolvastam. Fél órán belül a céhházban kell lennem, Hinari össze hívott minket, a gyűlésteremben találkozunk.
- Uhh… ne haragudj, de el kell hogy menjek. Valami céhes dolog, nem tudom pontosan hogy mi, de mindenki össze lett hívva, és fél órám van hogy el ne késsek… amit nem is tudom hogy, hogy tudnék kivitelezni… - Felpattantam a székről, és a pincért hívtam hogy fizetek.
- Fél óra alatt kizárt hogy beérjek… >< - Mérgelődtem magamban.
- Tényleg ne haragudj, és ha bármi van, nyugodtan írj. - És küldtem neki egy barát meghívót. Annak a reményében hogy elfogadja. Időközben a pincér is ide ért, gyorsan fizettem, majd intettem azmariának, és elköszöntem.
- Szia, remélem még találkozunk! – Azzal kiléptem az ajtón, és síetve a teleport kapuhoz vettem az irányt..
- Egek… fél óra?... vagyis már annyi sem >< - Pillantottam a rendszeridőre. ><

/Köszönöm az ismerkedős játékot, jól éreztem magam./

//Csatornahalászat: Shukaku; Saya; Utahime//

//Csatornahalászat: Shukaku; Saya; Utahime//