Re: Nyugati rész

by **Tatsuki Ranmaru** Hétf. Dec. 17 2012, 16:49

[Alex]

Az eseménytelen órák tengerében lassan fuldokolni kezdek, és mint minden hajótörött, az életet jelentő izgalmak szárazföldje után nézek, hátha akad még ott nekem egy talpalatnyi föld, ahol megvethetem a lábam, meg némi friss levegő, ami mellé nem kell a semmittevés vizét is nyelnem. Tüdőre.
Köhögök. Rájöttem, hogy félrenyeltem az italomat, ami kicsit nonszensz, hiszen itt az ivás nem más, mint egyszerű igényre jelentkező inger elaltatása, és baromi nehéz félrenyelni néhány programkód-töredéket.
A francokat, mégis mi a fenét csinálok én még itt?! Hentelnem kéne a mobokat, felfedeznem a második szintet, vagy egyenesen a harmadikat… ahelyett, hogy itt megint azzal foglalkozom, ki miért nincs felzárkózva mögénk. Hogy mégis miért tengődnek még mindig ebben az első szintnek nevezett mocsárban.
Felállok. A székem karistolja a padlót, majd megindul, hogy eldőljön. Utána nyúlok… élvezem, hogy a gyorsaságom engedi, hogy még a levegőben különösebb probléma nélkül elkapjam. Elmosolyodok. Mindig örülök, amikor változást érzek magamon, valahányszor növelhetem a statjaimat. Minden egyre biztonságosabb, nem vagyok veszélyben.
Fókuszaimat szétszóróm a látóteremben, hogy mindenre figyelhessek: ez szinte függőség, ha nem érzem azt, hogy környezetem minden egyes apró rezdülését van esélyem elkapni, szinte fizikai rosszullét kerülget. Ezúttal is odafigyelek arra, hogy semmi ne kerülje el a figyelmem. A kijárat felé indulok. Íjra figyelek fel, egy fiatalnak tűnő fiúhoz tartozik. Megállok a széke mellett. Nem nézek le rá, legalábbis a tekintetemmel nem. Néhány fókuszomat rá helyezem azért, hogy a tudtán kívül mégis tisztában legyek még a kisebb izomjátékokkal is. Visszafogottan kérdezem, semmi köze másoknak a mi beszélgetésünkhöz:
– Miért vagy még mindig az első szinten? Ha már magasabb szintű vagy egyébként… ha pedig nem, miért nem? – Egy pár szavas haladékot akarok adni neki: hogy legalább ennyi ideje legyen magyarázkodni. Hátha mondd valami érdekeset, valamit, amivel kicsit is közelebb kerülök ehhez a típushoz.

by **Halász Alex** Hétf. Dec. 17 2012, 17:07

//Ranmaru//

*Feláll a férfi. Szemével követi csak a lépéseket, és a mozdulatokat. A hírtelen elkapásra egyszerre kikerekednek a szemei. Gyors volt, túl gyors, pont, mint akkor annál a két kést használó banditánál. Mi a fene ez? De nem mond le az ivászat öröméről, még van jócskán a pohárban, hiszen lassan szürcsölgeti, épp, hogy csak arra vigyázva, hogy nem kerüljön levegő a szívószálba. Kényes feladat ez, főleg valakinek, aki már-már elunja a fejét, annyira nem tud mit tenni. Halvány gőze nincs, hogy mit kéne csinálni kint, ahol (úgy képzeli) minden bokor mögül a halál leselkedik rá, és még csak az eddig megszerzett tapasztalataira sem hagyatkozhat. Ez nem az ő világa, de itt ülni és várni, hogy legyen valami. Várni, hogy talán a frontharcosok majd kiviszik a játékot helyette egyenesen szégyennel töltötte el. Az idő többségében, próbált nem gondolni erre az alapvető tényre. Ő valójában gyáván meghúzódik az első szinten és várja a csodát. Azonban bármikor mikor arra gondol, hogy tenni akar valamit, nem lát kiutat, nem tudja mit kéne tennie. A nyilához az óta se nyúlt hozzá, az első nap óta. Mit is tehetne valamivel, amihez nem ért? Túlságosan is a való világ eszével gondolkozik. Vagy mégsem? Hiszen a játék segítőrendszere megkönnyítené a dolgát, és mégis. Ha a való életben lennének, még inkább cselekednie kellene, de ő e helyett itt lustul.
Arról van itt szó, hogy megszokott egyfajta élet ritmust. Tudta mire képes, és tudta mik a határai. Itt viszont mindent elveszített és ez pánikba ejtette. Ráadásul kint ismerték, volt egy alapvető Istenadta tehetsége valamihez, amit kamatoztatni tudott, itt viszont elveszettnek érzi magát. Csak egy a sok szerencsétlen között.
Elengedte a szívószálat, és a fekete színű lé lefolyt a pohár aljára. Beszéd előtt kiegyenesedett, s a hangjában nem volt fellelhető az a keserűség, amit érzett ez iránt a játék iránt, de szavai egyszerűek voltak. És végső soron tükrözték lelki állapotát.*
- Mert nem értek hozzá. Nem tudom mi, hogy működik...

by **Tatsuki Ranmaru** Kedd Dec. 18 2012, 03:03

[[Alex] - a "késlekedésért" meg bocsesz!]

Tüsszentettem. Pontosabban csak tüsszentésnek hangzott, valójában ez amolyan Tchh volt. Nem köptem le, nem, erről szó sincs, nem… Nem álltam mondjuk messze tőle. Az ilyenek valahogy mindig nagyon ki tudták húzni a gyufát, elindították felfelé a vezérhangyát, kiugratták a nyulat a bokorból: hány féleképpen írjam még le, hogy pillanatok alatt mennyire dühös lettem?
– Íjász vagy, ember, és nem holmi karforgató, hogy az életpontjaid elfogyásától kelljen félned! – ripakodtam rá. Talán némileg hangosabban, mint ahogy ezt egy fogadóban kellene, főleg, hogy továbbra is csak féloldalasan álltam mellette, mintha nem is hozzá beszélnék.
– Szánalmas, amiről beszélsz, szánalmasak az indokaid, szánalmas vagy magad is… – tájékoztattam, hangom pedig elég lett volna talán arra is, hogy jégcsapokkal nyársaljam fel.
– Most pedig azonnal felállsz, és fogod a fegyvered. – Ez nem felkérés volt. Vagy barátságos invitálás. Nem is eldöntendő kérdés, hogy a „köszönöm nem”, vagy egy „ok, rendben” helyes válasz lehetne. Nem voltak opciók. Egyértelműen kiderülhetett: ez minimum parancs, de legalább egy csere felajánlása volt: vagy itt maradsz és elveszem az életed, vagy velem jössz és cserébe élhetsz.
Nem volt igazából semmilyen terv a fejemben, de abban biztos voltam, hogy egy íjász nem szégyenítheti meg a kaszt hírnevét semmittevéssel, rettegéssel és egyéb naplopó dolgokkal. Cselekednie kell. Legjobbnak kell lennie, vagy ha ez nem megy neki – mondjuk mert a legjobb éppen Ran –, akkor az Ököl törvényével élve: legalább törekednie kell arra, hogy egy következő legjobb ő lehessen.
Ha a fiú követte, vele együtt hagyta el a kocsma területét. Ha nem, akkor fogta a kitett íjat, kezébe vette, majd elengedte: így az az invertoryjába került, és a másik íjász már nem férhetett hozzá. Majd egy elmormolt Kövess után kilépett az ajtón.

by **Halász Alex** Kedd Dec. 18 2012, 08:59

//Ranmaru ^.^//

*Hallgatja a különös íjászt a szemüvegével, és néz rá. Az első mondat, habár a hangszín nem volt tetszetős, de azért az a mondat még tűrhető volt, úgy ahogy. Azon gondolkozik el közben, hogy vajon most látja, vagy nem látja, vagy ennyire nem érdekli az akihez beszél, hogy rá se néz? Aztán jött a folytatás, és a magában ellévő szőke kisfiú hírtelen magából kikelő dühös oroszlánná változott. Nem, nem ugrott neki a tisztaság mániásnak, azonban mondhatjuk úgyis, hogy kimutatta a foga fehérjét. Vagy úgy is, és talán ez a ráillőbb, hogy megmutatta, mit is gondol igazán a helyzetről. Rácsapott az asztalra. Mindkét tenyerével, és azzal együtt a széket is hátra lökte, ahogy felállt. Hangos csattanással vághatta el az íjász harmadik mondatát.
Habár valójában valahol már a második "szánalmasnál" szakadhatott el a cérna, de még várni kellett hozzá pár másodpercet, hogy kirobbanjon belőle. Nem volt feltűnő, míg az asztalra nem csapott. Egyszerűen lejjebb hajtotta csak a fejét és így a haja mind a szemébe futott.
A mondatában, abban az első egyszerű kérdésben azonban már benne volt minden megvetése, gyűlölete a játék iránt, ellentétben eddigi érzelemmentes megnyilvánulásával.*
- Miről beszélsz??!! - *Olyan szinten pontosan ejtette ki minden egyes szótagját japánul, hogy az már félelmetes volt. Nos, igen. Átváltott semleges angolról, amit a külföldiekkel használnak a japánok, egy perfekt japánra. De nem csak ez, már maga a felállása, és a végtelenül dühös hangszíne is baljós volt. Benne volt egész lényének utálata. *
- "Életpontok?" "Gyorsaság?" "Kitartás???" - *Ezt rühellte legjobban.
Nem nézett a másikra, az asztal felé fordult, és szinte vicsorgott maga elé, mint valami sebzett vadállat. Minden egyes szó után tartott egy kis szünetet, majd újjul erővel nyomta meg a következő elejét, mint aki ki se akarja mondani.*
- Röhejes! - *Jelentette ki olyan hangnemben, amit megvétózni is csak egy olyan merne, aki legalább olyan nagyra tartja magát, mint kedves Alexunk. Nagyra. De ezúttal sem volt vége a beszámolójának. Sértette büszkeségét a másik fennhéjázása, de még inkább az, ahogyan a világról beszélt. Mintha ez itt "valami" lenne egyáltalán. Megfordult és az íjász melletti falba csapta kezét ököllel. Aztán, szinte a felugró "Immortal object" feliratra válaszolván folytatta tovább.*
- Mintha ez itt normális lenne! - *Most már üvöltött, rá a másikra! De egy újabb levegő vétel után már csendesebben (azonban nem nyugodtabban) fejezte be.*
- A legutóbb,... minimum kékre-zöldre vertem két játékost, de a végén mégis én haltam majdnem meg!
*Ez már úgy hangzott, mintha egyenesen a másik játékos hibája lett volna, és csak egyszerű kifogás lenne. Az is volt. Valamilyen szinten. Azonban pont ez az, ami lényegében visszariasztja minden nemű cselekvéstől. Az íjhoz még csak véletlenül sem nyúlt hozzá, így ha Ranmaru még ezek után is (kis kirohanása ellenére is) úgy dönt, hogy kell mennie, akkor bizony az utolsó megoldást kell választania.
Persze ezzel rákényszerítheti Alexet, hogy menjen, hiszen ő sem hülye. Tudja jól, mit érne az íja nélkül ebben a játékban. Habár ezzel a tettel, talán csak még inkább felidegelheti a szemüveges.*

by **Tatsuki Ranmaru** Pént. Dec. 21 2012, 07:55

Felé fordultam. Nem arról volt szó, hogy meg akartam adni számára az empátiám látszatát, vagy jelezni akartam volna, hogy érdekel a srác, egyszerűen csak látni akartam a reakcióit, és ha esetleg bármi olyat tenne, amivel én nem voltam kibékülve, vagy esetleg ellenem akart volna elkövetni valamit, akkor időben akartam hozzá reagálni.
Semmi ilyesmiről nem volt szó azonban, rohama nem tűnt számomra többnek, mint gyerekes hisztinek. Nem, annyit azért be kellett vallanom magamnak, hogy erről kicsit többről volt szó: utólag szerencsésnek éreztem magam, mert biztos voltam magamban annyira, hogy már az elején ki merjem tenni a lábamat Aincradon kívülre, és elég hamar barátokra tettem szert ahhoz, hogy később aztán belőlük meríthessek bátorságot, és bennük bízhassam akkor is, amikor magamban már alig tudtam.
Sosem volt időm a félelemre igazából: mindig másokra kellett odafigyelnem: a céhem vezetőjébe adhattam az életemet, vagy amikor én lettem ez a személy, a céhem tagjaira kellett figyelnem. A szintbossok eliminálása is ránk váró feladat volt, hiszen ki más oldotta volna meg, ha mi nem? Talán ez a nemzedék, akik még mindig Aincradban voltak? – Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben a srác „tombolt” előttem.
A felvillanó „Immortal Object” felirat egészen megihletett, egy gondolat jutott az eszembe, az ötlet teljesen felvillanyozott. Lehívtam a menürendszeremet, kicsit remegő kézzel kattintottam be a harci öltözéket. Nem a Láncing miatt, hogy az aztán megjelenjen rajtam, vagy a Szakadt Köpenyem miatt, hogy hadd lobogjon, hanem a tegez miatt, amiért már nyúltam is a hátamhoz: annyira izgultam, hogy nem volt elég a motorikus mozdulat egy nyíl kivételéhez, és csak második csípésre sikerült kiemelnem egyet. Az íjra próbáltam illeszteni, minél nagyobb sebességgel, hogy a srác ne tudjon ellépni előlem, azonban a gyorsaságom még magamat is megleptem, és bizony félreböktem a nyíl zenitjét, a felhúzás volt az egyetlen, amit nem sikerült eltolnom nagy lelkesedésemben, viszont a célzásomra annyi fókuszt használtam fel, hogy rittig elnéztem a célt, és miközben a rendszer segítsége bekapcsolt, gyönyörűen ellőttem a srác mellett. Védett övezetben voltunk, ráadásul zsúfoltban, így ha nem is a srácot, hanem egy másik JK-t, de csak sikerült eltalálnom. A hatás ugyan az: a nyíl betalál és miközben nem okoz életpontveszteséget, székestül fellöki az illetőt.
Szemrebbenés nélkül tekintettem a fiúra előttem, és daráltam az információkat, amikkel bombázni akartam:
– Védett területen lehet fegyvert használni. Nem fog sebzést okozni, de ellökésre például tökéletes. – Kis szünetet tartottam. – Ilyen és ehhez hasonló trükkökkel tele Aincrad 100 emeletes kastélya. Meg kell tanulni őket, és nem rettegni tőlük. Remélem, hogy tanulni nem már csak nem félsz… Most pedig kövess. – Hogy jó példát nyújtsak, én már masíroztam is ki a helységből. Francnak volt kedve konfrontálódni rossz időben rossz helyen lévő, (fel)lökött egyénekkel.

by **Halász Alex** Pént. Dec. 21 2012, 10:28

*Ledermedt a hirtelen reakcióra. Alighogy befejezte kis monológját, a másik már cselekedett is. Ideje nem volt reagálni rá, de nem is igazán tudott volna. Valahogy elöntötte a színtiszta keserűség. Ez a szemüveges itt, az erejét fitogtatja előtte, pedig jóval képzettebb nála, ezt lemerné fogadni is. Ez a "sok" gondolat azonban nem igazán volt ilyen tiszta a fejében, mikor elsuhant mellette a nyílvessző. Kiült rá a halálfélelem, mert hát kire ne ült volna ki, aki abban a hitbe van, hogy fejbe lövik közvetlen közelről?
A sebes nyílvessző szele meglebbentette a haját, és abban a pillanatban az volt az egyetlen, ami mozgó rész volt rajta. Már a száján volt a "Meg akarsz ölni?" kérdés, mikor pár pillanattal később meggyőződött arról, hogy az eltalált JK sebzéspont nélkül áll fel, habár elég feldúltan, mikor a szemüveg tulajdonos belefogott a válaszba.
Ahaaaa, hát erre nincs mit mondani. Ha így van, akkor így van. "És most kövess."*~ Mi vagyok én, valami kutya? ~*De csak elindult, egyetlen hang nélkül. Aztán talán két másodpercet se kellett várni, mire vissza tért, hogy az asztalon felejtett íját magához vegye. Akkor kezdett csak nézelődni a szerencsétlen JK, hogy mégis honnan jött a nyílvessző, így tempót váltva lelépett. A végén még rávarrják a szemüveges tettét is.
Kiérve, és beérve a másikat, azért csak megszólította. Még mindig bosszús felhanggal, de már jóval nyugodtabban.*
- Na és hová "kövesselek"?

by **Tatsuki Ranmaru** Szomb. Dec. 22 2012, 00:44

Nem néztem hátra. Nem volt szükségem rá, és bár ez így nagyon menően hangzik, nem arról volt szó, hogy hátul is szemem volt, sokkal inkább arról, hogy létezett még egy dolog a világon: hallás. Így jól hallottam, hogy nem egyedül lépek ki a fogadó ajtaján. Más kérdés, hogy aztán ő visszarohant. Itt már kénytelen voltam kicsit feladni a maszkom, és visszanézni, hogy mi is az indok, és egy fáradt sóhajtással konstatáltam, hogy az íját hagyta el. Az íját. Kénytelen voltam kis nyomkodással megnyugtatni egy szem alatti idegemet, hogy ne tikkeljen. Amikor újra kifelé jött a helységből, szándékom szerint elkaptam a vállát, és magam mellé húztam volna. A célom ezzel igen egyszerű volt: hogy rám figyeljen.
Ugyan olyan íjam volt, mint neki, hiszen azóta sem sikerült nekem sem jobbat találnom. Ez ügyben, úgy tűnik, hogy a temérdek időbefektetés bizony nem térült meg.
– Tedd, amit én teszek – adtam ki az utasítást, és a jobb vállamhoz illesztettem a fegyvert, úgy, hogy azért még a levegőben tartsam. – Nagyon egyszerű. Ne dobd, ne hajítsd, egyszerűen csak engedd el. – Élő példája voltam annak, amiről beszéltem: elengedtem a fegyvert, így az elpixeleződött, és eltűnt. – Az invertorymban újra megtalálom. És úgy már biztos nem hagyom ott sehol, rendben? – néztem a szemébe, ha eljutottunk idáig.
Ezennel kis mikrotanításomnak vége is volt. Ha eddig fogtam, hát most elengedtem a vállát, ha eddig vele szemben álltam, hát most minden további nélkül fordultam el tőle, és határozott léptekkel elindultam. Hogy merre? Mondjuk előre. Ja, igen, előre pont megfelelő lesz. Mondjuk amerre a horizont vezet. Igen.
Hogy ha esetleg még mindig jön mögöttem? Bakker. Az nem kellemes. Nem akartam én ezt az egész tanítós cuccost, csak… egyszerűen mindig felment bennem a pumpa, ha egy íjász nem kasztjának megfelelően teljesített. Mint most is. Szörnyen dühített!
Vajon még mindig mögöttem császkál?
Hátralestem…

by **Halász Alex** Kedd Dec. 25 2012, 13:11

*Nem kellett hátra lesnie szemüveges íjászunknak, mert hogy a hirtelen vállon ragadás után és kis beszámoló következtével...jah igen. Alex meredten bámulva a másikat szépen lemásolta a mozdulatokat, mire az ő íja is az úgynevezett "inventoryba" került". Legörgette a menüt, hogy utána nézzen, de még ez sem állította meg, hogy egy könnyed lépés után tarthassa az iramot amit a másik diktált.*
- Nahát, tényleg!
* Csendült fel egy újabb hangszíne, mintha az előbbi dühroham alatt nem is ő lett volna. Becsukta az ablakot, majd a mostani hirtelen kapott jókedvével beszélni kezdett. Persze sok furcsaságot hordott össze, és elég érdekes, hangszínen, mintha nem is Rannak mondaná, de mégis így volt.*
- Mondd, milyen trükkök vannak még ebben a játékban? Meg hallottam, hogy nem csak a játék rendszerét lehet felhasználni. Több kardforgató is támaszkodik a saját való életbeli képességeire, meg am, azért van szemüveged, mert valójában is az vagy, ugye?
*Mármint szemüveges. Nem volt probléma, hogy nem kapott választ a kérdésére, mert nem állt szándékában elengedni ezt az íjászt egyelőre. *
- Azon gondolkodom, hogy hányas szintű lehetsz, biztos már meg vagy három, négy. ...
*Itt tartott egy kis hatás szünetet, de amúgy is kellett neki is a csönd, hogy átgondolja a tervét. Nem, ez nem terv, inkább bosszú, majd kimondta egyenesen a másik szemébe (?).... már amennyire így oldalt lehet.*
- Meg akarok küzdeni veled.
*Majd hagyta, hogy a szemüveges megeméssze a hallottakat, ha szükséges volt, akár meg is ismételte, ugyanazzal az békésen elszánt, de kedves hanggal.*
- Nem vagyok tisztában teljesen a szabályokkal, de ha jól tudom, ez neked csak jól jöhet.
* Mosolygott rá Ranra közben, azonban mosolya az idő elteltével eléggé sokat sejtető lett. Vészjósló.*
- Ha jól tudom, az íjászok sebzése közelre mindenkor egy. Mit szólsz egy íjászok közti közelharchoz?
*Persze mindezt úgy és olyan hanggal, hogy a nem a gyávaság jele és a megfutamodással egyenértékűvé válik egy lényegesen gyengébb ellenféllel szemben.*

by **Tatsuki Ranmaru** Csüt. Dec. 27 2012, 22:52

– Hetes szintű vagyok! – csattantam fel. Eddig néma csendben hallgattam őt, úgy gondoltam, hogy nem csak a szintje, hanem az értelmi színvonala sem haladja meg az enyémet, és ez sértő, hiszen mégiscsak egy íjászról volt szó, akinek többnek kell lennie, mint a többi kaszt slampos JK-jának.
Ez azonban csak merő fikció, ami talán csak az én fejemben él, az viszont, hogy messze nem vagyunk egy szinten, nem más, mint tény. Tény. Tény.
– Rendben van, néhány trükköt már tudsz. Igen, az íjászok sebzése közelre egy. Viszont nem mindegy, hogy ki melyik szinten áll. Hetes szinten állok, úgy gondolom, hogy a tiéd egyes. A statjaim minimum a kétszeresei a tiédnek, így többek között az életem, a kitartásom és a gyorsaságom is. Valamint a Láncingem se kutya. – Hogy ez kicsit pökhendien hangzik? Esetleg.
Azon gondolkozom, hogy talán ez már kicsit sok, és nem érdemel ilyen hangszintet a kölyök.
– Rengeteg trükk van Aincrad világában. A legtöbb logikus, csak rá kell érezni a rendszer belső fizikájára. Sok téged segít, hogy a legjobb lehess. Főleg neked íjászként úgy kell cselekedned, hogy a legjobbak közé tartozol. És ezen már semmi nem változhat. – Soha nem volt erősségem a lelkesítő beszéd. Kezemet a srác vállára teszem, miközben szembefordulok vele.
– A kihívást egyelőre nem fogadom el. Később, amikor már magasabb szinten állsz, hívj ki újra, és el fogom fogadni. – Leveszem a válláról a kezemet. – Van két céh Aincradban. Ajánlom, hogy csatlakozz valamelyikhez, úgy könnyebb fejlődnöd. – Ez amolyan búcsútanács akar lenni. Már ha magamra a hagy.
– Az Angyalok vezére Mirika. Íjász. A másik az Ököl. Az ő vezére is íjász. Légy büszke arra, hogy te is íjász vagy, és igyekezz, hogy a legjobb legyél. Más nem fogja megtenni helyetted. – Nem jutott eszembe több lélekemelő bullshit. Elléptem tőle. Elindulok, ha rajtam múlik.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Jan. 03 2013, 21:05

//Juu//

- Hahhh- sóhajtottam fel.. de nem baj.. szerencse, hogy nem érzek fájdalmat ebben a világban.. Az igazi világban elég durva lenne ha így bánna velem.. kék zöld foltokkal ajándékozna meg.. ami nem előnyös egy sztárnál, aki nem csak a hangjából, de az arcából is él. Itt azonban elnézhetem neki, de azért nagyon remélem, hogy idővel csillapodni fognak szadista vágyai. Önként vállaltam a boxzsák szerepét, de túlzásba nem nagyon kellene esni. Elvégre jómagam is a háttérbe tudtam szorítani a perverz vágyaimat.. eleinte nagyon is nehéz volt, de amint tisztázódtak bennem az érzéseim Juu iránt.. egyre könnyebb és könnyebb lett visszafogom magam, míg már erőlködés nélkül megteszem.. ez mondjuk, nem azt jelenti, hogy nem lehet olyan pillanat amikor megingok egy kicsit, de mindent megteszek ennek elkerülése érdekében.
- Na jó… ha nagyon nem bírsz magaddal akkor adhatsz egy fülest.. azt még túlélem..- jobb lesz úgy ha kiadja magából a dolgokat.. megkönnyebbül és talán segít ez a rémálom problémán is. Annak nagyon örülnék.. Talán ha kialudná magát rendesen nem is lenne ilyen agresszív ez a királylány. Felkeltünk, mert már elég későre jár.. csak úgy repül az idő mikor az ember jól érzi magát. Még akkor sem unatkoztam amikor Juu aludt… mert a karjaimban volt. Most meg.. kinevettük egymást.. bár az ő kacaja valamivel élettel telibb és hangosabb is volt.. egy újabb vidám emlék.. Az úton a város felé Reginald kivételesen Juu vállára szállt.. megkedvelte őt..
- Kitudja.. az ő helyében én is téged választanálak.. – mondtam kuncogva.. A lány nem tudott dönteni afelől, hogy hova menjünk.. így teljesen rám bízta magát..
- Hmm.. rendben.. akkor csak találunk valamit.. menjünk teleportal.. úgy gyorsabb…- ha Juu is benne van akkor elővettük a kristályt és már a városban is voltunk.
- Gyere…- Elvezettem őt a város nyugati részéhez.. egy jk étterem féléhez ahol finom dolgokat árulnak..
- A cehhet én állom – feleltem mosolyogva.. és vártam, hogy mit rendel a lány.. én majd csak utána következem.. Reginald pedig tényleg átpártolt Juu-hoz.. még mindig a vállán ült..

by **Kyrena Juurei** Csüt. Jan. 03 2013, 22:31

A való világon kezdek gondolkozni séta közben. Ren vajon ott is így viselkedne velem? Szegény arcát ott eléggé eltorzítanák az ütések. Nem, nem valószínű, hogy ott is ennyire tűrné. Már csak a foglalkozása miatt sem. Vagy ő, vagy az ügynöke már rég rám hívta volna a rendőrséget bántalmazásért. Ezen egy ideig rágódom. Miért is bántom én őt? Nem tudom, csak úgy reflexből jön adott alkalmakkor. Most viszont sikerült visszafognom. Szerencsére. Éppen eleget kapott már a mai napra. Hagyni kell belőle másik alkalomra is. Mert remélem, hogy lesz. Nem hiszem el, hogy tényleg így gondolom így, de tényleg így van.
Nagyon meglepődtem, mikor mégis megengedte, hogy néha felképeljem. Ez igazán... Zavarba ejtő. Vajon mi vitte rá arra, hogy ezt az engedményt megtegye? Bár ennyi ütés után neki már biztosan mindegy.
- Köszönöm! Azért... Igyekszem visszafogni magam... - sóhajtom.
Egymást kinevettük, ami jó érzés volt. Már nem az, hogy rajtam nevetett, hanem hogy én rajta. Vagyis a kettő együtt. Ajh, bonyolult ez az egész! Regi viszont továbbra is vállamon strázsált. Még mindig annyira aranyos... Nem tudok betelni vele. És olyan puhák a tollai. *-*
- Hiszen te már engem választottál, nem? Mondjuk... Olyanról még nem hallottam, hogy valakinek egy boxzsák legyen a pete... - viccelődtem.
Remélem érti és nem fog megsértődni. Ha pedig igen, nos, majd megbékél. Ötletére bólintok. Előveszem a kristályt és már teleportálok is, velük együtt. Hirtelen indul meg velem. Alig bírom felvenni tempóját, de végül sikerül. A város nyugati részére kalauzol. Nem tudom, hogy mit keresünk, ő viszont bizonyára igen. Valami étteremhez, vagy mihez vezet és azonnal közli, hogy a cehhet ő állja. Miért hagynám én mindezt? Legszívesebben nem tenném. Elvégre attól, hogy lány vagyok, még tudok magamról gondoskodni, nem az ő dolga lenne. Mégis, tartok attól, hogy azzal csak megbántanám. És néha jól esik ez a fajta törődés, beismerem. Ismét leharcolok magammal egy fárasztó csatát, aztán hajamba túrok.
- Rendben... De... Ha te fizetsz, te is válassz nekem valami finomat... Te otthonosabban mozogsz errefelé. Nekem viszont eddig csupa borzasztó kosztot sikerült kiválasztanom... Remélem te sikeresebb leszel - kuncogom.
Ezzel le is tudtam a választást. Igazat mondtam, természetesen. Épp ezért remélem, hogy ő tudja, hogy mit kell választani. Én addig Regivel foglalkozok. Még mindig a vállamon pihen. Ismételten végigsimítok tollain és elmosolyodom közben.
- Lehet, hogy tényleg el kellene csábítanom tőled... Nem biztos, hogy most nehéz lenne...

by **Ryuninji Ren** Csüt. Jan. 03 2013, 23:49

Nagy nehezen, de belegyeztem, hogyha szükségét érzi akkor nyugodtan lekeverhet nekem egy-két pofont… de csak akkor ha feltétlen szükséges, és nem bír a szadista hajlamaival. Ennyit igazán megtehetek érte.. főleg miután annyit szenvedett a rémálmai miatt..
- Igazán kedves tőled Juu… cserébe én is visszafogom a perverz vágyaimat.. mondjuk, már nem esik annyira nehezemre mint az elején..- örültem annak amit Juu mondott.. sokat jelentett nekem, hogy megpróbálja elkerülni, hogy szadista énje felülkerekedjen… és ezzel valamilyen szinten engem próbál megvédeni. Reginald megkörnyékezte a lánykát.. de ha ő nem bánja, akkor én nem szólok bele.. Nekem úgy tűnik, hogy jól kijönnek egymással.. Juu szavain elnevettem magam.. Nem tehettem mást.. Valóban vicces volt a feltevés, hogy én a petje lennék.. Egyáltalán nem vettem ezt zokon.. viccnek szánta és annak is fogtam fel.
- Hát… akkor elmondhatod magadról, hogy különleges vagy.. mert még a petednek is van egy pete ami már nem semmi.. még a végén szobrot is állítanak neked..- viccelődtem én is egy kicsit.. Szerencsére nem kellett újra megtennünk a hosszú tat helyette a teleport kristályokat használtuk. Mikor már a városban voltunk Juu-t elvittem egy jk étterembe… amit már ismertem, mert ettem itt egy jó párszor. Felajánlottam, hogy én állok mindent.. kicsit elgondolkozott rajta.. meg is fordult a fejemben, hogy talán nem kellett volna.. végül belement… meg is könnyebbültem..
- Ahogy akarod. – válaszoltam és már gondolkodtam is az ételsoron, amit enni fogunk.. Remélem, hogy nem vegetáriánus.. mert én hús nélkül nem tudok élni. Regi nagyon ragaszkodott Juu-hoz.. akárcsak én.. ezért nem is nehezteltem rá emiatt..
- Engem már elcsábítottál.. Tehát veheted úgy hogy őt is…- feleltem mosolyogva és visszatértem az ételekre.
- Hmm akkor legyen az előétel Füstölt lazac carpaccio limehabbal… - választottam ki az előételt és már néztem is tovább.
- Főételnek meg legyen mondjuk wellington bélszín.. én átsütve kérem az enyémet és te a tiédet??- kérdeztem meg, mert lehet ő angolosan szereti, vagy médiumra sütve…
- A desszertet azt rád hagyom.. bár édesszájú vagyok… dönts te… én szinte mindent megeszek.. – feleltem és Ha Juu döntött akkor rendeltem az ételt..

by **Kyrena Juurei** Pént. Jan. 04 2013, 19:04

Ígéretemért cserébe ő is megígérte, hogy visszafogja perverz késztetéseit. Elmondása szerint ez már sokkal könnyebben megy neki, mint kezdetben. Nekem viszont... Nagyon nehezen. Csak most jövök rá, hogy neki milyen nehéz lehet. Be kell valljam, most nagyot nőtt a szememben. Lehet, hogy nekem nem fog sikerülni az, hogy visszafogjam magam. Akkor mi lesz? Sok dolog nem fog változni, de mégsem igazságos, hogy ő nem perverzkedik, én meg ütöm. Mondjuk... Az ütésemet maximum zokon veszi, hátránya nem származik belőle. Az ő viselkedésére viszont én elég rosszul reagálok. Amiről... Mondanom sem kell, nem én tehetek.
A viccemet egész jól fogadta. Sőt, jobban, mint hittem. Egész... Nem, nagyon viccesen. Fel is nevetek rajta, majd megrázom fejem.
- Az utóbbitól azért nem félek. Nem hiszem, hogy viszont fogom látni magam valahol, valamelyik téren. Na meg... Akkor mit kezdenél? A mesékben mindenki a hősnőre vágyik... - kacsintottam.
Jól fogadta, hogy rá bíztam a választást. Arról nem is beszélve, hogy olyan, mintha önként átadná nekem Regit. Vagyis... Nem is tudom, hogy fogalmazzak. Azt hiszem, nincs ellenére, hogy a madár rajtam tanyázik, nem pedig rajta. És nekem sincs.
- Remek, akkor nem bánod, ha mostantól az én petem lesz? - kérdem csillogó szemekkel.
Szépen is néznénk ki. Egy kardforgató, pettel az oldalán és egy állatidomár állatka nélkül. Én még csak kinéznék valahogy. De Ren mit kezdene magával, főleg, hogy sebzése nemigen van. Nem... Nem vehetem el tőle Regit. És valahol, legbelül, rá kell jönnöm, hogy nem is akarnám. Az a két jómadár párban jár, akármerre is jussanak. Ahogy társam sorolja az ételeket, melyeket választott, összefut a virtuális nyál a számban. Úgy érzem, egyre éhesebb leszek minden egyes fogás nevének kiejtésével. Aztán persze kérdéseket is kapok. Azonnal a desszerten kezdek el gondolkozni. Azt mondta, hogy szinte mindent megeszik. Remélem, hogy nem azt választom, amit pont nem. Azt hiszem, már tudom is, hogy mit ennék szívesen...
- A bélszínt én is átsütve kérném... Desszertnek meg... Tudom, hogy a többi választás után egyszerűnek hangzik, de mit szólnál egy sima palacsintához? Amióta itt vagyok nem ettem és... Kezd hiányozni... - magyarázom választásom okát is.
Igen... Szinte érzem a számban Moko fenséges palacsintájának az ízét, amit mindig megkaptam a reggelim mellé. Egek... Annyira hiányzik az a veszekedős nőszemély! Olyan, mintha a testvérem lenne... Vagy anyám... Vagy nem tudom... Minden ilyesféle rokon összegyúrva... Igen, ez az!

by **Ryuninji Ren** Pént. Jan. 04 2013, 22:45

Ennyi pofon kiadása után az normális, ha megéhezik az ember.. és Juu nem egyet, nem kettőt, hanem isten tudja mennyi pofont adott ma már nekem.. olyan öt körül már gondoltam nem számolom tovább, mert biztosra vettem, hogy kapok még egy-kettőt.. Szerencsére tényleg csak egyet.. meg is könnyebbültem mikor az utolsó necces esetnél Juu-nak sikerült visszafognia magát. A gyomorkorgások jelezték, hogy ideje harapni valamit.. Körülbelül már nyolc órája vagyunk együtt és én csak egy jégkrémet ettem, míg Juu semmit sem.. kitudja hogy evett-e valamit.. Ezért is vagyunk mi most egy kajáldában.. étteremben, ha úgy jobban tetszik.
- Hogy mit is kezdenék?? Hmm.. fogós kérdés.. annyi biztos, hogy nagyon féltékeny lennék.. és megpróbálnám elhessegetni a sok udvarlódat.. ha kell erőszakkal is…- mondtam kuncogva, de attól még teljesen komolyan gondoltam. Regi még mindig Juu vállán ült.. mintha nem is akarna elszakadni tőle.. Tehát úgy érez ahogy én, mert én sem akarok elszakadni ettől a lánytól..
- Hát… ha szeretnéd, a tiéd lehet, de azért harcokra, meg küldikre visszakérném… nélküle picit nehezebb dolgom lenne az tuti. De amúgy vigyázhatsz rá ha szeretnél.. - egyeztem bele.. ha szeretné dögönyözni a petemet hát nyugodtan.. Regi is szeretné biztos, de én nem nagyon érzek az ilyenekre késztetést.. Ez amolyan női dolog lehet. A rendelést rám bízta.. így azt meg is tettem… a desszertet viszont mindenféle képen neki kellett választania.. abból nem engedtem..
- Legyen.. úgy is él halok a kalória palacsintáért.. fagyi plusz palacsinta csoki öntettel és tejszínhabbal… hmmmm.. isteni.. - Ezután a rendelés meg is történt és lassan ki is hozták az előételt..
- Akkor jó étvágyat. – Neki is áltam a lazacnak.. a limehabot kicsit hanyagoltam, de azért ettem hozzá mert úgy adja ki az ízét rendesen.. Elég kis adag volt, de ilyen egy előétel, majd jött a főfogás.. a bélszínek jól átsütve..
- Igen.. ez már kaja.. Remélem ízleni fog.. és nem rendeltem rosszat..- feleltem és ezt is elkezdtem falatozni.. mennyei volt.. imádom a húst.. szerény véleményem szerint a tökéletes kaja a pörkölt fasírtal.. legalább ilyen húsarány az igazi.
- Ez mennyei volt… de következzék a fénypont..- már alig vártam az én a palacsintámat és amint letették elém már neki is estem..
- Hmmm.. – mi tagadás.. nagyon édesszájú vagyok.. nagyon nagyon.. A tényért alaposan letakarítottam.. finom volt.. nagyon..
- Húúú de tele vagyok.. – feleltem fizetés után… majd fel is keltem..
- Szeretnél még valamit csinálni Juu??? Bátran.. ne fogd vissza magad.. Látni szeretném még a mosolyod..

by **Kyrena Juurei** Szomb. Jan. 05 2013, 23:00

- Te, meg az erőszak? Nehezen tudom elképzelni. Nem inkább Regi és az erőszak? - nevetem.
Ez igaz, hogy csak erre a világra működő felállás, de a valódi világban van olyan személy, akire az ilyen ügyeket ráhagyhatom. Valószínűleg Rent is félre állítaná az útból, amennyiben nem szólnék neki, hogy mi a helyzet. Ezen viszont rá érek még gondolkozni. Most itt vagyunk, ebben a valóságban. De azért vicces lehet Ren féltékenyen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen képet vágna.
A szárnyast meglepően könnyen átengedné. Alig hiszek a fülemnek. Nem hittem volna, hogy csak így megszabadulna társától a kedvemért. Persze, harcra visszakövetelné, de akkor is. A madárra nézek és megsimogatom a fejét. Még mindig olyan aranyos... Egyszerűen nem lehet neki ellenállni. A puha tollak mintha vonzanák ujjaimat, hogy újra és újra simítsanak rajta végig.
- Nem félsz attól, hogy emiatt a kijelentésed miatt megsértődik rád? Mellesleg... Lehet, hogy később nem akarom visszaadni. Vagy ő nem akar majd visszamenni... - nevetem.
A palacsintába beleegyezik. A mód, hogy hogyan is kellene fogyasztani elég csábítóan hangzik. Nem mellesleg jó hosszú fogyókúrának, ami elfogyasztása után kezdődhetne. Még jó, hogy ilyesmi miatt sosem kellett aggódnom. Egyébként sem eszek valami sokat.
- Jó étvágyat! - kívánok én is kellő ambíciót az evéshez, bár ahogy látom, nincs rá szükség.
És nekem sincs, tekintve, hogy éhes vagyok. Apró, jól rágható falatokat metszek le az elém rakott halból, majd hamarosan túl is teszem rajta magam. Ezek után jöhet a bélszín. Bár annyira már nem vagyok éhes. Valószínűleg... Nagyobb volt a szemem, mint a szám. Vagyis... Jelen esetben a fülem, mivel a fogások nevét csak hallottam, mielőtt Ren megrendelte volna őket. A főfogásnak éppen ezért csak felét sikerül letuszkolnom. Gondolva, hogy a desszertnek is hagyok néhány falatnyi helyet. Lehet, hogy ma nem ettem semmit, de egyszerre akkor sem megy le több, hiába próbálkozom. A palacsintámból is eszegetek, de hogy az ne menjen kárba, a végét, amit nem bírok megenni, felajánlom Reginek, hátha elfogadja. A fagyi elfogyasztásából ítélve ő is édesszájú lehet. Olyan az állat, amilyen a gazdája... Vagy lehet, hogy fordítva?
- Köszönöm a vacsorát! Neked hála sikerült igazán ízletes ételeket ennem, most először, amióta itt vagyok... - mosolyodom el, miután Ren fizet.
Kérdésén elgondolkozok. Lehet, hogy féltem, hogy ilyet kérdez? Nos... Jobban belegondolva, meglehet. Eddig mindig megszoktam, hogy semmi szabad beleszólásom nincs jóformán az életembe. Most pedig... A magam ura lehetek. Erre hiányolom az útmutatást. Még akkor is, ha sokszor ellenszegülök. Mit is lehetne itt csinálni...? Igazából pihenni is lenne kedvem. Azok után, hogy ismét megtapasztaltam, milyen hosszabb ideig, nyugodtan aludni, ismét vágyom rá. Nem is kicsit. Valahogy be kell pótolnom az eddigi elmaradást, alvás terén. Az is igaz viszont, hogy nem egyetlen nap alatt kellene bepótolni mindezt.
- Ah... Sajnálom, nem volt túl sok alkalmam gyakorolni a programszervezést... És azt sem tudom igazán, hogy mit lehetne itt csinálni... Mit szólnál, ha... Csak sétálnánk egy kicsit? Vagy... Ha van ötleted...
Inkább elhallgatok. Abból sosem lehet baj. így is érzem, hogy arcom egyre jobban vörösödik zavaromban. Nem akarok úgy kinézni, mint egy virtuális cékla, úgyhogy inkább igyekszem megnyugodni. Lehetőleg úgy, hogy a fiú ne lássa arcomat.

by **Ryuninji Ren** Vas. Jan. 06 2013, 14:47

- Héééé.. téged is csak azért nembántottalak, mert nő vagy... nőkre nem emelek kezet.. csak ha nagyon, de nagyon muszáj... különben nem.. Ezért bíztam akkor mindent Reginald-ra.- magyaráztam meg egy kicsit.... akármikor folyamodhatok erőszakhoz... csak kell hozzá egy rendes ok. A lányka kicsit meglepődött azon, hogy a petem ilyen könnyen átengedném... pedig simán.. mivel nem nagyon számdékoztam hosszabb távra magára hagyni Juu-t.. így meg Reginald folyton ott lenne ahol én... szóval nincs jelentősége, hogy kinek a vállán pihen.
- Neeem.. Regi nem az a sértődékeny és amint láthatod szeret veled lenni, de ha hívnám idejönne, mert a gazdi én vagyok... – nyújtottam ki a nyelvem, majd együtt nevettem vele. Végül meghozták az előételt és csendben falatoztunk tovább.. mind el is fogyott... a főétel a partnerem számára már nehezebb diónak mminősült,mert a felét meghagyta.... Hát igen.. a lányok nem tudnak annyit eni mint mi férfiak.. én simán befaltam mindnet.. főleg a desszertet.. Regi is elfogadta a palacsinta maradékát és hálásan simult Juu arcához.. és neki is látott.
- Nem tettem semmi különöset.. engem mindig feldob egy kis finom kaja... – ezzel remélem megint gyarapítottam a jó és vidám emlékeit.. Kérdésemen elgondolkodott egy nagyon picit.. talán még nem szokta meg a társaságom, vagy valami ilyesmi történhetett. De megkaptama választ hamarosan.. csak nem szokott hozzá a programszervezéshez.. nos.. ezzel nem lehet mit kezdeni.. majd hozzá fog szokni.. de kezdetnek elég jó ötletel ált elő. A kis arcpíron megint kuncognom kellett.. elég aranyos ailyenkor.. mmikor ennyire zavarban van..
- Remek öltelt.. menjünk..- Fogtam meg a kezést ismét, ha engedélyt adott rá, majd kimentünk az épületből és csak sétálgattunk az utcán lassú tempóban..
- Hogy érzed most magad?? Velem?? - már egy ideje foglalkoztat ez a kérdés, hogy csak azért van-e velem mert kicsit erőszakos vagyok, vagy azért mert esetleg velem is szeretne lenni.. az én szemszögemből nem mindegy a dolog.
- Mert én nagyon is jól érzem magam veled... főleg mióta nem pofozkodsz olyan sűrűn.. igen.. azóta mégjoban.. de előtte sem éreztem magam rosszul..- kuncogtam... tényleg jó volt vele lenni.. és uralkodni is próbál magán a kedvemért.. már egy ideje nem is kaptam fülest, vagy bárminemű bántalmazást tőle.

by **Kyrena Juurei** Vas. Jan. 06 2013, 17:11

- Tényleg nem tettél semmit? Hát, jó... Ez esetben, a jutalom is elmaradhat... - gondolkozok hangosan, majd vállat vonok mosolyogva.
A további teendőkön elgondolkoztam. Valójában ebben a világban csak vaktában találgathatnék, hogy mit lehetne csinálni. A valódi életben sosem hagyták, hogy én döntsek. Ez a női nem képviselőinek sorsa... Legalábbis a legtöbbnek. Ha kettesben mentem valahova valakivel, akkor is ő választott. És mivel a színvonalat tartani kell, hogy apám előtt jó színben tűnjenek fel, természetes volt, hogy egy nagy hírű étterem, vagy egyéb volt, ahova elvonszoltak. Legtöbbször úgy, hogy semmi kedvem nem volt az egészhez. Mégis... Ez volt a kötelességem. Egyesek szerint, legalábbis. Az utóbbi időben szerencsére ön és kölcsönkért erőnek hála megúsztam az ilyen eseteket. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, mondanom sem kell. Ren végül beleegyezik a sétába. Sőt, jó ötletnek tartja.
- Ugye... Nem csak azért mondod, hogy remek ötlet, mert én hoztam fel? Az elég... gáz lenne... - sóhajtom.
- Ha van véleményed, azt igenis mond ki, rendben?! - kérlelem.
Sőt, lehet, hogy hangom inkább már parancsoló volt, de ebből nem vagyok hajlandó engedni. Ezek után elég érdekes kérdést kapok. Komoly fejtörést okoz. Hogy hogyan érzem most magam? Vele...? Nem inkább velük? Azt hiszem, ez lényegtelen. Bár annyira nem is. Így, hogy nem kettesben sétálgatunk, nem annyira zavaró. Azt hiszem... Mielőtt válaszolhatnék, megosztja velem azt, hogy ő hogyan érez. Mondanom sem kell, jó érzés volt hallani. Mikor pedig az ütések említésre kerültek, halkan kuncogtam én is.
- Azért... Ne hidd, hogy nem kapsz több ütést. Ahogy fáradok, egyre nehezebb lesz visszafognom magam. Még így is nehéz, pedig most kipihentnek mondhatom magam... - sóhajtok ismét.
Hirtelen megtorpanok. Nem is tudom, hogy miért. Az égre emelem tekintetem, miközben kicsit szorítok kezén, mi enyémet fogja.
- Hogy... Hogyan érzek? Azt hiszem... Jobb, ha őszintén beszélek... - vezetem fel mondandóm, bár lehet, hogy kissé rosszul.
- Elég... Furcsa. Furcsa ez a számomra mérhetetlen szabadság, ami ebben a világban az enyém. Azt csinálhatom, amit akarok, oda mehetek, ahova akarok... Bizonyos kereteken belül. És... Azzal lehetek, akivel akarok, amennyiben ő is jónak látja... - mosolyodom el.
- Azt hiszem... Ezzel választ is adtam a kérdésre... Legalábbis részben. A másik fele pedig... Most egészen nyugodtnak érzem magam és... Hosszú idő óta... talán boldognak? Igen... Ez lenne a megfelelő szó. Azt hiszem... - suttogom az ég felé emelt tekintettel.
- Mennyünk tovább! - szólalok meg némi hallgatás után és el is indulok.

by **Ryuninji Ren** Vas. Jan. 06 2013, 18:59

Juu szavai után jöttem rá, hogy elképesztően nagy hibát vétettem, mert tagadtam, hogy bármi érdemlegeset is tettem volna.. ezt rosszul tetttem, mert a hallottak alapján talán járt volna érte egy kis jutalom.. Talán épp egy kellemes smaxitól fosztotam meg magamat ezzel a cselekedetemmel... ez elég lehangoló..
- Öhm.. ha úgy érzed.. megérdemlem akkor persze elfogadom a jutalmat...- mosolyogva próbáltam helyrehozni a hibámat.. vagy összejön, vagy nem, de egy próbát természetesenmegért... örökké bántam volna, ha nem így teszek... és az örökké sok idő. A további program megszervezését Juu-ra hagytam akinek talán egy kis gondot okoztam ezzel, de tökéletesen megoldotta a problémát. Kézenfogva sétáltunk tovább az utcákon.. nagyon kellemes volt.
- Ugyan... ilyenre ne is gondolj.. Ha lesz jobb ötletem, majd mondom.. egyenlőre maradjunk a sétánál. – Következő kérdésem is meglepte a lánykát.. pedig jogos volt és engem érdekelt, hogy egyáltalán jól érzi-e magát velem.. Igaz elég későn jutott az eszembe, hogy megkérdezzem... jobb későn mint soha..
- Igen tudom... de akkor is haladás, hogy már ennyi időt kibírtál... sokat fejlődtél pár óra alatt..- viccelődtem... tisztában voltam vele, hogy lesz még részem pár fülesben... de nem igazán zavart. Hírtelen álltunk meg és Juu az eget kezdte fűrkészni.. nem értettem miért.. biztos csak gí gondolkodott a válaszon.... Kicsit szorítot kezem fogásán.. nem zavart... majd kaptam a választ... megint alaposan körülírta a lényeget.. sosem mondja ki tizsa nélkül, hogy mit is érez.. Ez is valami azért.. és persze nem vagyok annyira ostoba, hogy így ne fognám fel a lényeget. És jól esett amit búrkolva elmondott..
- Muszáj mindent így.. ködösítve tudatnod velem??- kérdeztem kuncova. majd egy puszit adtam neki az arcára, miközben továbbra is kémllete az eget...
- Örülök, hogy boldog vagy...- feleltem majd indultunk is tovább.. Kellemes volt ez a séta
- Tudod az az igazság, hogy még sosem sétáltam így .. egy lánnyal sem.. És mit ne mondjak.. jó érzés... persze az ágyjelenetet nem múlja felól, de tetszik ez a része is..- a végét már nevetve mondtam.. remélem nem kapok megint pofont.. Juu-nál ezt nem lehet kiszámítani..

by **Kyrena Juurei** Vas. Jan. 06 2013, 22:00

Reakciója szavaim után, egészen kiszámítható. Még szép, hogy szeretné azt az állítólagos jutalmat, csakhogy most már nem kapja meg. Igen, gonosz módon eltitkoltam, de ha megemlítem neki, biztos hősként tekintett volna magára.
- Késő bánat... - nevetem.
Kézen fogva sétálni nem is olyan rossz dolog. Lehet, hogy kicsit csöpögős, bár amíg nem látom magunkat kívülről, ez sem igazán zavar. Az pedig nem lehetséges, így semmiféle ellenvetésem nem lehet. Egyelőre. Szavai némiképp megnyugtattak. Talán... tényleg nem azért mondta, amit, hogy a kedvemben járjon. Lehet, hogy ő sem tudott volna jobbat kitalálni? Nem, azt nem hiszem... Elvégre ő vitt el a tisztásra is. Meg az imént ő vitt el enni. Ezek a dolgok nem lehettek olyan jók, csak úgy véletlen. Mindig tudta, hogy mire van szükségem. Egy nyugodt hely, vagy egy jó vacsora. Igaz, hogy mindennek jelét adtam, amiből könnyen rájöhetett, de ő tudta a megoldást.
- Szóval haladás? Inkább azt mondanám, hogy... Csak most gondolkoztam el azon, hogy talán ellenállhatnék kicsit a pofozási kényszernek - magyarázom.
Az eget bámulva elmondtam neki, hogy mit is érzek. Nem volt egyszerű. És igen, kicsit hosszúra sikeredett a válasz, de én nem bánom. Talán így drámaibb volt a hatás, ki tudja, hogy mi késztet erre. Na jó, igenis tudom, hogy miért úgy fejezem ki gondolataimat, ahogyan. Csak eddig nem ismertem be még magamnak sem. De annyi mindent elmondtam már neki, egyel több, vagy kevesebb, mit számít? Amennyiben ilyen apróságról van szó, persze...
- Igazság szerint... Sokszor én is eközben a ködösítés közben jövök rá, hogy mit is érzek. Ilyenkor... Tisztázódik bennem. Amikor meg eleve tudom, akkor sem árt, hogy járasd kicsit az agyad - kuncogom.
Furcsa... Ezt a kuncogást is tőle vettem át. Vagyis... Előtte is csináltam, de sokkal ritkábban. Mondjuk nem is csodálom, hiszen alkalmam sem volt ilyesmit csinálni. Nem... Sokkal inkább kedvem nem volt. A hangulatomat sokszor legyilkolták. A puszit egy mosollyal fogadtam, aztán indultunk is. Még egy aprócska titkot sikerül megtudnom a fiúról. Ő maga mondja el nekem, természetesen. Ezek szerint egy cipőben járunk. Ő sem sétál túl sokat kézen fogva az ellenkező nem képviselőjével. Persze, ez sem maradhat így teljesen. A kellemes hangulatot azonnal képes volt romokká változtatni. Kezét nem eresztem el, de szabad kezem ökölbe szorul. Testem remegni kezd, s látszik, hogy igyekszem uralkodni magamon. De miért is? A remegés lassan alább hagy. A veszély kezd eltűnni, legalábbis látszatra.
- Nem... Most nem fogom vissza magam! - szólalok fel hirtelen és már lendítem is szabad kezem, miközben a másikkal megszorítom kezét, hogy ne tudjon menekülni.
Legalábbis elképzeléseim szerint nem tud. Minden esetre, ha sikerrel járok, ha nem, akkor is elengedem kezét.
- Mi lenne, ha legközelebb nem velem osztanád meg, hogy milyenek voltak az ágyjeleneteid? Tudod... Elárulok egy titkot, az ilyesmit... Az én nemembe tartozók nemigen szeretik... - mérgelődök egy sort.
- Chö!
Fogom magam, hátat fordítok neki és elindulok. Igen, valóban rosszul érintett ez az egész. Talán még rosszabbul is, mint másokat. Tekintve, hogy még a csókkal is akadnak gondjaim... Azzal, hogy uralkodjak magamon. Hogy elzárjam elmém egy részét, csak azért, hogy képes legyek őt megcsókolni, vagy hagyni, hogy ő megtegye. Cseppet sem könnyű mindig megcsinálni, sokszor alig sikerül. Erre ő... Ah, nem is értem miért töröm magam! Inkább csak tovább fortyogok dühömben, miközben megyek... Valamerre.

by **Ryuninji Ren** Vas. Jan. 06 2013, 23:58

Ahogyan azt várni lehetett elszalasztottam a lehetőségemet a jutalomra.. legközelebb majd előre gondolkodok egy ilyen szituációban, nehogy újra megtörténhessen ez az eset.. az nem lenne kellemes.. épp elég egyszer lemaradni egy jó kis smaciról.
- Az is valami.. főleg ha emiatt nem kapok több pofont.. – kedvemre való ez a kis kézen fogva sétálás.. Mikor megálltunk elmondta, hogy mit is érez.. igaz ködösített, de ez engem nem zavart mert a lényeget sikerűlt felfognom, másra pedig nem is volt szükségem..
- Nem.. igazad van.. nem árt meg egy kicsit sem... bár néha kicsit jobban örülnék, ha a lényeget mondanád, de ha már ilyen költői hajlamokkal lettél megáldva, akkor nem bánom,ha használod a tehetséged... Tedd ha jól esik.. Addig míg értem nem lesz belőle semmi gond se félreértés. – A puszimat szerencsére mosollyal fogadta.. így nem kellett féljek a pofontól... de ami eután következett.. nah az már megint egy hírtelen fordulat volt. Szavaimra Juu megint fursán kezdett viselkedni.. megszorította a kezem és figyelmeztetett, hogy egyáltalán nem fogja vissza magát, majd kaptam is egy pofont.. csak kamilláztam megint, hogy mi a fene történt.. Ennyire durva dolgot nem mondtam neki és még cask azt is viccnek szántam, vagy akkor ő mindek gondolta a nevetésemet?? Furcsa köhögésnek?? Vagy valami rohamnak?? Ez még semmi.. ki is oktat.. csupán azért mert nem értette a viccet.. sőt.. megfordul és már megint elakar sétálni.. Kezdem únni az egészet... folyton utána rohangálok mint egy bolond.. azért nekem is van büszkeségem nem is kicsi.. Ezt már nem hagyhatom ennyiben.. Utána rohanok és hátulról átölelem.. szorosan és nem szándékozom egykönnyen elengedni.
- Most végighallgatsz Kyrena Juurei..- szólítottam meg a teljse nevén, ahogy anyu szokott engem mikor rossz fát teszek a tűzre.. igaz csak régebben volt így.. de tudtam, hogy akkor nagy leszídást kapok.
- Miért kell neked minden viccet komolyan venni?? Tudod nekem is elég nehéz.. Számomra is tökéletesen új ez ahelyzet.. Nem szoktam hozzá, hogy megválogassam a szavaimat, de a kedvedért mindent elkövetek.. erre néha kicsúszik egy számodra kellemetlen poén és azonnal felképelsz... Sőt még faképnél is akarsz hagyni. Mosolyogva tűrtem, hoyg annyiszor megütötték, degradáltál, sértegettél.. olyan szinten fogtam vissza és aláztam meg magam mint még soha.. csakis a te kedvedért.. Nekem is rosszul esett egy két dolog.. de nem tettem szová.. tűrtem a végsőkig... Tudod, hogy miért?? Mert szeretlek.. nem is kicsit... igen én kimerem mondani.. .. Ennek ellenére te már ennyitől elmenekülsz... Nem csak neked nehéz ez az egész...- fakadtam ki.. kiadtam magamból a mai nap sérelmeit és azthiszem, hogy sikerűlt úgy elmondanom, hogy ne legyen sértődés a vége. Megértem Juu-t, de kicsit lehetne ő is megértőbb.. nekem sem egyszerű.. sőt.. nagyon bonyolult és újszerű... Továbbra sem engedem el..félek, hogy elmegy.. Ezzel a kis monológommal felkeltettem pár jk figyelmét, de nem érdekelt.. ha kell kikiabálom, hogy mit érzek a lány iránt.
- Ne legyél ennyire makacs.. és engedd, hogy szeresselek.. kérlek...- használtam ezt a szót, amely oly ritkán hagyja el a számat... mit ki nem kényszerít belőlem ez a lány.

by **Kyrena Juurei** Hétf. Jan. 07 2013, 16:04

Szavaimat egész jól fogadta. Azt viszont nem hiszem, hogy költői hajlamokkal rendelkeznék. Néha van olyan, hogy sikerül rímekben beszélnem, de az nem nagy tudomány. Legalábbis szerintem. Főleg nem akkor, ha valaki meghallja. Szavaim jelentése nem valami biztató általában. Ez persze egy új világ. Nem mellesleg, a valódi én. Az, akit Ren felé is mutatok. Na jó, talán picit másabb, a sok titok miatt. De ez is velem jár. Ő pedig... Azt hiszem, igyekszik így elfogadni engem. Nekem viszont kevésbé estek jól az ő szavai. Ezért viszont én vagyok a hibás. Nem is értem, hogy miért pont őt büntettem mindezért... Sokszor akár magamat is felképelhetném... Csakhogy nem vagyok mazochista. Legalábbis annyira nem. Meg az hogy nézne már ki? És tényleg... Az elején nagyon megsértődtem. Annyira, hogy ismét megindítottam lábaimat, távozás céljából. Csak fortyogtam mérgemben, miközben az iménti kis összetűzésen járt az eszem. Talán vissza kellene mennem és bocsánatot kérni. Igen, az lenne a legjobb... De előtte... Jobb, ha kiszellőztetem a fejem. Úgyis tudni fogom, hogy merre jár.
Hirtelen ragad meg hátam mögül. Először fel sem fogom, hogy ki az, csak végigsöpör rajtam a nyomasztó rettegés. Hangját hallom, de ekkor már késő. Az érzés elragadott magával. De még mennyire. Tényleg így van. Minél közelebb kerülök valakihez, minél többet engedek meg az illetőnek, annál rosszabb ez az egész. Az okát pedig... Csak hárman tudjuk a világon. Legalábbis az én oldalamról. A többi illetékes... Nos, inkább nem beszélnék róluk. Szemeim elkerekednek, testem pedig megdermed. Lassan jutnak el hozzám szavai. Túl lassan. A félelem most túl erős. Az, hogy hirtelen így rám rontott, cseppet sem segített a helyzeten. Máskor csak megfogta a kezem, vagy hallható volt, hogy közeledett valami. De most... Lehet, hogy azért nem vettem észre, mert túlzottan lefoglaltak a gondolataim? Nem... Nem akarom, hogy ismét rosszul érezze magát. Mégis... Őszinte akarok lenni vele. Ahhoz viszont tiszta elme kell. A következményével tisztában vagyok. Nagyon is. Ennek ellenére harcba szállok a színekkel telített rémképekkel. Igyekszem letépni az elmém köré szőtt, félelemkeltő láncokat, miközben tovább hallgatom az engem ölelő fiút. Szívem két részre oszlik. Egyik fele a félelem miatt eltaszítaná őt, míg a másik csak kapaszkodna belé. Karjaimat épp ezért futtatom fel kezeire és ügyetlenül összefűzöm ujjainkat, amennyiben hagyja, kapaszkodót keresve. Tekintetemben továbbra is ott a rettegés. Semmi más, csak az üres, szín tiszta félelem. Testem továbbra is remeg, de kezeimmel nem akarom elengedni őt. A páncélomat...
Az, hogy ismét kimondja érzéseit, némiképp segít. Egy könnycsepp gurul végig arcomon és hullik kezeinkre. Majd még egy és még egy. De végül sikerül. Ismét uralkodok magamon. Legyőztem a rettegést, neki hála. Ennek viszont ára lesz. Lehet, hogy jobb lenne még előtte elmennem, viszont nem akarok.
- Én... Sajnálom... Sokszor magamat kellene felképelnem... Én... Igyekszem megérteni a helyzeted... De... Meg kell értened, hogy... Nem vagyunk ugyanabban a helyzetben... Nem tudod, hogy miért vagyok olyan, amilyen. És... Kérlek! Ne kelljen most elmondnom! Ne... Ne kelljen soha elmondanom! Nem akarok ismét szembe kerülni azokkal a rémekkel... De... Ha nagyon akarod, megteszem. Szembe nézek velük. És igyekszem legyőzni őket, úgy, ahogy most is sikerült. Ennek viszont... Ne ijedj meg, mindjárt megfizetem az árát. Túl sok erőmbe kerül ez az egész. Kimerít, éppen ezért szoktam inkább hagyni, hogy idővel elmúljon. De most... Te majd megvédesz... Tudom, hiszen a páncélom vagy... Akit... - suttogom mosolyogva.
Mondatomat nem bírom befejezni. Pedig úgy érzem, készen álltam volna rá. Arra, hogy kimondjam, amit eddig nem mertem. Hiszen megsértettem, ő mégis utánam jött. És kérte, hogy engedjem, hogy szeressen... Az árnyak kígyói lassan kúsztak ne elmém legmélyebb zugába. Onnan áradtak szét, és lettek egyre többen, mígnem tompították a fájdalmat, érzékeimmel együtt. A külvilág halkulni kezdett, szemeim előtt pedig homályosodni. Végül pedig a békés, pihentető sötétségbe süllyedek. Egészen mélyre, hol már nem látni a fény egyetlen szikráját sem. De tudom, hogy ott van. Valahol a külvilágban. Testem, amennyiben nem tartja eléggé, egyszerűen összerogy. Máskor ezt nem kockáztatnám, csak ha nem gondolkozok. Túlságosan kiszolgáltatott lennék másokkal szemben. Még egy védett városban is.

by **Ryuninji Ren** Hétf. Jan. 07 2013, 17:37

Már lassan tényleg hozzászokhatnék, hogy Juu-val a kellemes pillanatok nemtartanak olyan sokáig, mint azt én szeretném. Mindig történik valami aminek az lesz a vége, hogy kapok egy fülest és egy leoltást. Most is így történt.. Ju nem értette a viccet, amit valljunk be tényleg viccnek szántam és kaptam egy szép nagy pofont.. sőt mi több... leoltott, majd már megint ott akart hagyni.. Ezt természetesem már nem nagyon akarta bevenni a gyomrom... Túl sokáig hanyagoltam a büszkeségem emiatt a lány miatt.. most már ki kellett mondanom azt amit gondolok.... A lány után mentem, szinte rohantam és hátulról öleltem magamhoz, hogy ne tudjon ismételten elszökni, majd elmondtam mind azt ami a szívemet nyomta... nagyon megkönnyebültem ennek köszönhetően, de mégsem az a befejezés lett amit vártam. Juu elkezdett remegni.. jól tudtam, hogy mi lesz, vagy már mi van.. Kezeinket összekulcsoltuk... Már megint megríkattam szegénykét... kis bűntudatot is éreztem emiatt... nem akartam, hogy így legyen... nagyon nem... nekem is rossz érzés volt.. szerencse, hogy nem láttam a szomorú arcát... mert lehet nem bírtam volna elviselni tettem súlyát és elrohantam volna... vagy talán mégsem... de ezt nem tudjuk már meg.
- Semmi baj Juu.. nyugodj meg.. tudod, hogy én nem bántalak.. – magyarázkodtam, de nem sokat segítettem ezzel.. még a végén kétségbe esem.... erőt kell vennem magamon.. a lánynak szüksége van rám.. Szavait alaposan az eszembe vésem... kíváncsi vagyok, hogy mi történhetet vele a múltban ami még mindig kísérti és ilyen heves reakciókat vált ki szegénykéből... Nem akartam félbe szakítani.. részben kíváncsiságom miatt... figyelmeztetett valamire, nemtudtam mire... ezért is ért váratlanul az mikor elvesztette az eszméletét.. Nem estem pánikba, de majdnem sikerűlt...
- Juu!! Hallod Juu!! Ébradj!! Ugye jól vagy??- próbáltam keltegetni, de semmi hazsna nem volt.. Jobb ötlet híján felvettem és elindultam vele haza a város másik végébe.. Egy bő fél óra alatt sikerűlt is.. nem foglalkoztam a járókelők meglepett pillantásaival, csak mentem... Szobámba érve letettem az ágyamba.. én pedig a földre huppantam.. nagyon kimerítő erőltetett menetet hajtotam végre.. kemény volt... Felkapaszkodtam az ágyra és percekig csak néztem Juu alvó és békés arcát... aranyos volt.. Azután mikor pihentem eleget.. felkeltem és pizsamát vettem fel.. nem szoktam használni, de a lány kedvéért megtezsem..., majd bebújtam mellé az ágyba és magamhoz öleltem... jó érzés volt.. adtam egy puszit a homlokára is... perverz vágyaimat nem most fogom csillapítani... bár azért véletlenül lecsúszott a kezem Juu hátsójára de csak véletlenül.. azután ismét a derekán kötött ki... Szemeim lecsukódtak.. lassan de biztosan.. számomra is fárasztó volt ez a nap.... majd el is nyomott az álom.

by **Kyrena Juurei** Hétf. Jan. 07 2013, 20:01

Tudom én, hogy nem bánt. Épp ezért mertem megtenni amit tettem. Ellenálltam a rettegésnek. Nem sűrűn csinálok ilyesmit, mert tudom, hogy az teljesen kimerít. Minél erősebben küzdök ellene, annál erősebben áll ellent és harcol, hogy elemésszen lángjaival. De most nem hagytam magam. Végül, részben Rennek hála, legalábbis szerintem, de győzök. Legyőzöm, s végletekig kimerülve kapkodom a levegőt a fiú karjaiban. Néhány másodpercem van csupán. Azt az időt arra igyekszem használni, hogy bocsánatot kérjek, felkészítsem a várhatóra és közöljek vele valamit. Mondanom sem kell, jó, ha az első dolog sikerült. A többit idő hiányában félbe hagytam, s a végén eszméletlen omlottam karjaiba. Furcsa, hogy pont így, de hát ha ez a sors fintora, akkor nincs mit tenni. Én tudtam, hogy ez fog következni. Mégis megtettem, mert tudom, hogy ő vigyázni fog rám.
Szavait még hallom, de már csak nagyon halkan. Reagálni pedig egyáltalán nem tudok rá. Egyszerűen nem megy. Egyre távolabb kerülnek az ébresztésemre szánt szavak. Vagy inkább én kerülök távolabb, tekintve, hogy egyre mélyebbre süllyedek. De nem bánom. Mert most jó érzés tölt el. Békés... Olyannyira békés most minden. Így, kimerülve nem kell mást tennem, csak pihennem. Mintha testem súlytalan lenne, s sodródna a légtömegek között. Nem az a rémes zuhanós álom ez. Csak lebegek a semmi közepén, egy síkban mozogva. Legalábbis így vetít ki engem elmém, lelki szemeim elé. És ez tényleg jó érzés. Hogy meddig vagyok így, nem tudom. A sötétségben olykor némi fény villan. Számomra a fény is fontos. Pontosabban fények, mert kettő alkot egyet. Két jómadár, akikkel fogalmam sincs, hogy mi van. Én pedig csak tengődök nyugalmamban. Ritka kincs számomra ezen békesség. Általában... Ha jól számolok, vagyis belső órám nem téved, akkor már régen meg kellett volna zavarnia valaminek. Egy színes láncnak, vagy más egyébnek, mi képes elragadni és magával vonszolni a semmibe. Helyette azonban olyan képeket kapok, melyek, hogy ne rémisszenek meg, fekete-fehérben jelennek meg előttem. Ezzel tökéletesen illenek a megbékítő semmiséghez, mi körülvesz. Régi, kedves ismerősök képei derengnek. Számomra kedves pillanatképek. Olyan az egész, mint egy nagyszerű fotókiállítás. Némelyik már-már festménynek tűnik a színmentes kavalkádban.
Hamarosan azonban bekövetkezik az, mitől legbelül eddig is tartottam. Valami megragadja lábam. Én erősen kapaszkodok az eddig elém került képekbe. Azok viszont egy idő után nem bírják tovább. Kitépem őket a sötét falból, melyre aggatva lettek, majd azzal együtt merültem el a színpompás örvényben, mit sosem szeretek viszont látni. Ennek ellenére félelmem hamar alábbhagyott. Egész korán kiszabadultam fogságomból. Egyszer talán nyöszörögtem és mocorogtam is egy keveset, de hamar felébredek. Már a rémálmokhoz képest hamar. Pedig... Már elég sok idő eltelhetett. Lassan kinyitom szemeim, hunyorognom viszont nem kell. Valaki előttem van. Pontosabban... Valakinek karja van körülöttem. Mikor tisztul a kép, Rent pillantom meg, ki békésen szunyókál. Amennyire bírok, végignézek rajta. Elmosolyodom, mikor meglátom, hogy miben is van. Egész aranyos, így, pizsamában... Nem is beszélve arról, ahogyan alszik. Engem viszont továbbra is óvón átkarol. Csak most fogom fel, hogy mi is a helyzet. Arcomon vörös pír lesz úrrá. Meglepetten pislogok és figyelem őt. Megfigyelem arcát, majd halványan elmosolyodom. Nem akarom felébreszteni, volt már éppen elég gondja velem. Csak fekszek mellette, őt figyelve. Egy kis plusz pihenés egyébként sem árt soha. Főleg nem nekem.

by **Ryuninji Ren** Hétf. Jan. 07 2013, 21:02

Juu a mestere annak, hogy engem kényelmetlen helyzetbe hozzon.. Kezdésnek ott van a szadizmusa.... akármikor képes engem lepofozni tök mindegy milyen kicsi a vétség.. még akkor is ha csak félreértésről van szó.. nem érdekli. Ha olyanja van akkor már csattan is a pofon. A másik a kis gúnynevei és beszólásai.. még ezt is elviselem, mert miért nem?? A lényeg az, hogy neki ne legyen rossz.. gondolom én. De amit most csinált.. na azzal rámhozta a frászt.. de rendesen. Egy újabb félreértés miatt elakart menni, de elkaptam.. erre némi szövegelés után fogta magát és szépen elájult a karjaimban. Nem sokra voltam a pániktól.. de uralkodtam magamon és felkaptam a lánykát, hogy haza vigyem. Elvittem volna az ő saját.. bérelt szobájába, de lövésem se volt, hogy hol lehet, megkérdezni meg ilyen állapotban felesleges lett volna. Röpke fél óra erőltetet menet után.. hozzáteszem, hogy némi plusz súllyal, hazaértem és már le is fektettem a saját ágyamba szegénykémet. Én kidőltem egy kicsit.. pihennem kellet, közben szemem nem vettem le Juu-ról.. ne is tudtam volna, olyan aranyos volt mikor aludt. Hamarosan csatlakoztam hozzá a puha ágyikóban, miután pizsamáraba öltöztem.. befeküdtem mellé és magamhoz öleltem. Fárasztó napom volt így hamar elszenderültem.. Ki kellett pihenni azt a sok sértést, pofont és kissebb fajta megalázást amit elszenvedtem.. de azthiszem megérte, hogy nem engedtem egyszer sem elmenni Juu-t.. pedig párszor ott akart hagyni.. csak hát mivel volt némi beleszólásom nem engedtem el. Másnap reggel ébredtem fel egy igen kellemes alvás után. Álmomra szokás szerint nem emlékeztem, de lehet jobb is.. biztos valami perverz dolog volt, ami csak mégjobban feltüzelt volna. Mikro szemeimet kinyitom Juu arcát látom magam előtt.. már jól indult a napom.. Mocorogtam még egy kicsit.. ahogy minden reggel.. Most az egyszer előbb keltem Mint Reginald, aki a saját kis helyén szunyókált még mindig... és kakaóért sem kiáltottam... bővel elég volt, hogy ez a lány itt fekszik mellettem..
- Jó Reggelt...! – kicsit szorosabban öleltem magamhoz és adtam azajkaira egy kis puszit.. smaci így kapásból talán túlzás lenne. Egyenlőre beérem ezzel az aprósággal..
- Legközelebb ne hozd ráma frászt ennyire Juu.. oké??- kérdeztem mosolyogva... nem szándékozom kikelni az ágyból.. korán van még.. szeretek lustizni, és, hogy Juu is itt van velem mégkevésbé szeretném elhagyni a jó meleg és puha ágyamat.
- Jól érzed magad??- közelebb hajoltam hozzá, hogy homlokunk ösze érjen és szemeztem vele.. csak most vettem észre, de gyönyörűszép szemei vannak..

by **Kyrena Juurei** Kedd Jan. 08 2013, 16:21

Az álmom meglepően kellemes volt. A rémképektől is hamar megszabadultam, így nem volt most látványos ébredésem. Egyszerűen csak kinyitottam szemeim és megszűnt az igencsak kezdetleges rémálom. Szerencse, hogy most csak az volt. Így legalább megfigyelhettem Ren békés, alvó arcát. Nemigen néztem mást jó ideig. Jó, hogy nem keltettem fel. Lehet, hogy eszméletlenül is tudtam, hogy hol vagyok? Igen, meglehet. De... Hol is vagyok pontosan? Egy szobában, az biztos. Nem mellesleg egy ágyon, őőő... A karjai közt. Na igen... Ez a tény elég látványos pírt ültet arcomra. És nehéz is eltüntetnem onnan, de van rá időm. Úgy nagyjából három órám. A srác ekkor ébred fel. Amint kinyitja szemeit, engem láthat meg. Úgy tűnik, ez ellen nincs is kifogása. Legalábbis nem az a tipikus, filmes reakció következik, amit ilyenkor lehetne várni. Bár lehet, hogy nekem kellett volna úgy reagálnom? Amint meglátom, kiugrani az ágyból? Elvégre... Ő tisztában lehetett vele, hogy hova fekszik. Én jóval kevesebb információ birtokában vagyok, a helyet illetően.
- Jó reggelt neked is! - mosolygom, s már ülnék is fel.
Szándékom azonban meghiúsul. Szorosabban húz magához és egy apró puszit kapok ajkaimra. Milyen furcsa is ez. Annyira... Idillikus. Nem vagyok én hozzászokva az ilyenekhez. Ahhoz meg pláne nem, hogy ennyi időt töltsek az ágyban fekve. Főleg nem, ha ébren vagyok. De mégis megtettem. Nem volt szívem megmozdulni, attól tartottam, hogy ha felkelek, akkor ő felébred. Most meg... Nem is tudom, hogy most miért nem kelek fel, azon kívül, hogy karjai erősen tartanak.
- Én... Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni, de... Azt hiszem túl sok dolgot akartam elmondani egyszerre, így nem tudtalak rendesen figyelmeztetni. Most már viszont tudod... Ha ellenállok a rám törő félelemnek, akkor ez lesz az eredmény. Egyszerűen túl sok erőmbe kerül ez az ellenállás. Épp ezért nem teszem meg sűrűn. Most viszont szükségét éreztem azért, hogy némiképp... Tisztázni tudjuk a dolgot. És... Sajnálom azt a pofont... Nem tudom, hogy mi ütött belém... - sóhajtom.
Szemeim bűnbánóan lesütöm. Nem jellemző rám ez a fajta meghunyászkodás, de most rászolgáltam. Túl sokat vétettem Ren ellen. Legalábbis szerintem. Nem lehet neki könnyű engem kibírni. Talán még csodálom is azért, hogy eddig bírta. Kérdését hallva azonban mégis szemeibe nézek. Egészen közel van most hozzám. Homlokunk összeér, én pedig nyugtatóan elmosolyodom.
- Igen, most már jól vagyok. És kipihentem magam... Alig néhány órája ébredtem... Nem kell aggódnod! És te? Hogy érzed magad? - kérdezem.
Jogosnak ítélem a kérdést. Sok mindent meg kellett élnie egy nap alatt mellettem. Kíváncsi vagyok rá, hogy hogy van. Nem fizikailag, mert azt látom. Ráadásul most ébredt ő is. Sokkal inkább lelki állapota érdekelne. Az, hogy mekkora kárt okoztam neki...
- Mellesleg... Hol vagyunk? És... Hogy kerültem ide?

by Ajánlott tartalom