Re: Erdőség #3

by **Miko** Szomb. Május 30 2020, 02:01

A kezdeti diadal, mely teljes egészében át járt, szinte bezsongta a fejemet. Éreztem a számba a győzelem ízét, na meg a mackó sajtét, hisz hamarosan frissen pasztőrözött medvét ehetek! Vagy az nem így készül? De.. tuti biztos, hisz még is csak medve a neve. Mondjuk… a bocicsoki is olyan, hogy megfejik az állatot, akkor lehet nekem is meg kell fejnem a nőstény mama macit? Hm… akkor lehet, hogy vaj lesz, mert egyszer még nagyon régen köpültünk vajat, mikor táboroztunk, ez is hasonló lehet. Azonban nem sokáig tudtam elgondolkozni magamban, mert érzem, ahogy a lény szája mozgolódni kezd, mely őszintén megvallom szokatlanul váratlanul ért. Testemet azonnal átjárta a furcsa bizsergés, ahogy a jelmez nekem nyomódott. Automatikusan is szorításom megerősödött, miközben ajkaimból akaratlanul is előtört egy „Gyááá” sikolyféleség.
- Perverz! Csúnya maci! Csúnya szőrös ma… várj szőrös?
Ekkor jutott el a tudatomig, hogy a keze nem szőrös úgy ahogy kéne. Legalábbis igen gyér maci az, aki így van bundázva. Vagy meg van bundázva az egész, és ez igazából az esőkabátja? Végül kissé oldalra fordítom fejem, ahogy oldalvást nézve végig mérem prédám.
- Hoppálá! Már azt hittem medvét láttam. – mondom a kissé átköltött Csőrike idézetet, majd lábaimat széttárva elengedem a férfi nyakát, még pont időben, mert az oxigén szintet jelző csík, már vészesen lecsökkent nála a szorításom közepette. Persze a kezét is elengedem, így végül felkelhet rólam, ha akar, és hát miért ne akarna. Enyhe pírral az arcomon támasztom meg a kezemmel magam, ahogy kissé felülök.
- Bocsika! Azt hittem te vagy az a Medve, aki állítólag erre lófrál… kár pedig azt mondták, jó ellenfél lehet. Mond csak nem esett bajod? – kérdezem őszinte kíváncsisággal, hisz nem esne jól, ha valaki miattam sérült volna meg.
Igazából a helyzet abszurditása nem is nagyon nem is foglalkoztatott, mert túl naivan álltam hozzá a dologhoz, pedig alapjáraton egy épp erre tévedő személy eléggé furcsa szemmel nézhetne ránk, hisz egy kutyajelmezbe öltözött pironkodó lány, félig felülve néz a lábai közt fekvő férfi felé, még ha ő kissé fel is kel, ez akkor is elég furcsa kérdéseket vetne fel, melyek természetesen az én fejembe egyáltalán fel se vetülnek.
- Ja amúgy a nevem Miko! Örvendek a szerencsének! – mondom neki mosolyogva azokat a szavakat, melyeket talán a férfi nem igazán vélhet komolyan a helyzetre tekintettel lévén, ám mivel én jól nevelt rendes lányka vagyok, így minden komolyabb téma előtt, illik bemutatkozni. Legalábbis ezt tanították nekünk nem? Vagy nem?

by **Leonard** Szomb. Május 30 2020, 16:37

Megpróbált szabadulni, de a karok jó erősen szorították. Lett volna rá ötlete, mit is tegyen, akrobatikája és súlyemelése azonban nem volt még. A support azóta sem küldött választ neki a módosítások mikéntjéről. Ettől függetlenül is biztos lett volna módszer rá, hogyan szabaduljon, a szituáció azonban olyannyira zavarba ejtő volt és bizarr, hogy szabályosan képtelenné vált az értelmes gondolkodásra. Neutral

Na persze, nem a pánik kerülgette. Igazából még csak azt sem vette észre, hogy jó szerével fuldoklik. Az életét sokkal másabb fajta sóvárgás keserítette meg, amelyben ez a szituáció csak olaj volt a tűzre.
Persze ezt is arra a megmagyarázhatatlan, ködös szombat éjjelre fogta. A vágyak azóta kínozták, akárha bepillantást nyerhetett volna a Paradicsomba, mielőtt egy rúgással a Pokolba taszítják. A teste szokatlanul, ezer fokon égett. Hosszú ideje - talán még soha - nem érzett ilyen kínzó kielégületlenséget.
A pillanat, amikor Rikot képzelte a harcias lány helyébe, talán a vágyait tükrözte. Az árnyharcos képes lenne megadni neki mindazt a megkönnyebbülést, amire szüksége van, és még akár jóval többet is. Lazaságot, problémáktól mentes beszélgetést, nyugalmat. Vajon miért nem kereste még fel?
Amikor engedett a szorítás, és ő levegőért kapott, nem csak a légszomját kívánta leküzdeni a morcos mozdulattal, ahogy ülő pozícióba tornászta magát.
Mégis milyen szintre kell lesüllyedni ahhoz, hogy az ember fél perc alatt megkívánjon egy kutyajelmezes ismeretlent? Neutral

Egy darabig nem válaszolt, csak hallgatta a lány csiripelését, és próbálta csitítani pulzusát. A bemutatkozásra aztán összeszedte magát.
- Leo, örvendek én is - nyújtotta a tenyerét kézfogásra, közben visszafogottan méregetve a kutyajelmezt, ami egy - szerencsére - egészen csinos pofit takart. Megkérdezni azonban nem merte, miért is van egy ilyen lány mégis egy ilyen szörnyű hacukában. Kezdett hozzászokni, hogy a nők a játékban különös állatos fétisben szenvednek az öltözködés terén.
- Medve? Errefelé? - kérdezett aztán vissza inkább, elterelve gondolatait a ruhákról meg az állatos dolgokról, mert fejében túlságosan hirtelen jelent meg egy vonzó kis cicafül, amit valaki más simogat. Érezte, ahogy a gondolattól mellkasát röviden elönti a düh.
- Szóval - köszörülte meg a torkát. - Ha tényleg van, én is szívesen vadásznék egy medvére - kapcsolódott vissza a valóságba, abban a pillanatban pedig rögtön meg is pillantott valami mocorgást a bokorban. Szélsebesen az irányába fordult, és ugorva rávetette magát. Az azonban medve helyett jóval kisebb állatnak bizonyult. Letörten emelte fel a kezében maradt pár faroktollat.

Fácán.

by **Miko** Szomb. Május 30 2020, 17:32

Hamar elengedtem a fiút, aki szinte azonnal felül. Valamiért furcsák voltak az arcvonásai és a tekintete, de egyszerűen nem értettem miért. Biztos a levegőhiány okozta, végtére is sosem néztem meg magamat, hogy milyen arckifejezést okoz itt a levegőhiány, de én nem bánom. Nem szeretek fuldokolni, de hát ki szeret. Végül a srác kinyújtotta felém a kezét, melyet erélyesen meg is szorítottam és megráztam, mint ahogy egy jó baráttal kell, mert hát barátok vagyunk nem? Kezet nyújtott, ami a barátság jele!
- Leo? Aranyos név, mint valami cuki oroszláné. – nevetgélek, majd a kérdésére lázasan bólogatok – Igen! Azt mondták itt találhatok egy medvét, akivel olyan élvezetes harcot lehet vívni, hogy fú! Legalábbis ezt mondta az a kedves férfi, a szint kocsmájába. – magyarázom, majd mikor Leo azt mondja szívesen keresne ő is medvét, szinte a másodperc tört része alatt ugrottam fel és ragadtam meg a kezét csillogó szemekkel – Akkor ezek szerint vadász társak leszünk? Wiii! Még sosem vadászam másokkal!
Már épp lelkesültem volna még tovább, amikor is zajt hallott és a következő pillanatba a bokorba veti magát, valami furcsa lényre, majd a következő pillanatban előbukkanva színes tollakat markol. Már épp készültem megdicsérni, milyen szép tollakat talált, amikor is röfögésre leszek figyelmes mögöttem, melyet nyilvánvalóan Leo is hallott. Hátra fordulva pedig egy ideges vaddisznót pillantok meg, aki mélyet fújtatott, ahogy szembe kerültem vele. Szinte azonnal átkapcsolt az agyam a szokásos hülyéskedő mivoltomra. Azonnal ilyen tipikus vadnyugati fegyvert előrántó terpeszt veszek fel, majd összeszűkült szemekkel mozgatom meg ujjaimat, mintha csak a nem létező pisztolyomat készülnék előhúzni.
- Szóval ismét találkozunk… Vaddisznó-san! – mondom sejtelmesnek tűnő, hangon, mire a vaddisznó mintha válaszul fújtatott volna – Látom jöttél bosszút állni fivéreden! De az ellenállás hiába való!
A vaddisznó dühösen fújtatva végül vonyítva elindult felém, hogy felökleljen és én az utolsó pillanatig vártam, majd térdemmel a szörny állát eltalálva megemeltem a levegőbe a lényt.
- Hát akkor SHINE! ORA ORA ORA ORA ORA ORA ORA ORA! – mondom hangosan kiáltozva, miközben kész ütéskavalkáddal megspékelve tartom a levegőbe az állatot.
Végül az utolsó ütésem nyomán lábamat magasba emelem, mely nyomán a fiú láthatja elképesztő rugalmasságomat, hisz gyakorlatilag majdnem pontosan a fejem mellé emeltem lábamat kinyújtott térdekkel, majd lendületből lecsapva a sarkam eltalálva a malac fejét a földhöz vágódik, pixelkavarkáddá robbantva szegény állatot. Egy ideig lehunyt szemmel álltam a kivégző pózba, majd enyhe remegés járta át testemet, mely egyre fokozódott. Végül csak ki tört belőlem egy hangos kiáltás közepette.
- WIIIII! – ugrok a levegőbe és a béke jelével kacsintva fordulok a Leo felé – Láttad ezt? Jojo bónusz! Háhá! Tudtam, hogy remek lesz, de nem hittem, hogy ennyire!
Persze ahogy elkezdek kicsit lenyugodni, azért egy kis pír megjelenik az arcomon és a tarkóbamat vakarászva dugom ki csöppet rá a nyelvem, tipikusan olyan animelányosan, melyet olyan cukinak találok.
- Bocsi! Kicsit beleéltem magam. Szeretem a szerepjátékokat és szokásom kihozni a maximumot a dolgokból! – mondom kicsit zavarban, de látszik, hogy azonnal el is terelődik a figyelmem és eszembe jutott miről is volt szó - Jaj de a vadászat! De akkor várj, neked is kéne egy kosztüm, hogy el tudj bújni a gonosz medve elől! De ne aggódj, van egy másik jelmezem is, szerintem jó lesz rád! – mondom, miközben az inventorymból egy hatalmas. zöld béka jelmezt varázsolok elő – Tádáááám! Ezzel a kombinációval senkinek nem fogunk kitűnni! Bár ha nem tetszik, mond meg nyugodtan, akkor lehet én is leveszem, mert már kezd kicsit melegem lenni itt benn. – mondom némiképp meghúzva nyakamnál a jelmezt, jelezve, hogy tényleg elég forró tud lenni egy szőrös jelmez ilyen jó időben.

// Vaddisznó //

by **Leonard** Szomb. Május 30 2020, 18:40

- Hasonlítok is egy oroszlánra, nem? - kacsintott vidáman, és érezte, ahogy a lány csicsergését hallgatva lassan távozik belőle a feszültség. Nem volt mitől tartania, és nem volt miért túlgondolnia a dolgokat. Csak egy szerencsétlen találkozásba futott bele - nem először a játék történelmében.
- Na szép - sóhajtott félhangosan morogva. - Engem bezzeg senki sem tájékoztat ilyen dolgokról a kocsmákban.
A lány lelkesedését látva aztán csak vidáman nevetett. Épp arra készült, hogy - lerázva az ujjai közé akadt tollakat - beleegyezzen az ötletbe, miszerint a kapcsolatukat vadásztárssá léptetik elő. Ezt azonban megzavarta egy enyhe kis közjáték, méghozzá egy vaddisznó képében.
Első pillanatban csak elhűlten figyelte a szemei előtt kibontakozó jelenetet. Segíteni akart, de mire eljutott idáig gondolatban, bőven kiderült, hogy Mikonak semmi szüksége nincs rá. Mi több, olyan látványos mozdulatokkal terítette le az ellenfelét, mintha valamilyen előre kitalált pankrációban vettek volna részt. Ezt összeadva az előbbi mutatványával már nem volt kétség afelől, a lány miért emlékezteti olyannyira Rikora.
- Te ezt idebent tanultad, vagy már odakint is harccal foglalkoztál? - lépett mellé összehúzott szemöldökkel, miközben önkéntelenül is a zsebében kezdett el kotorászni egy cigi után.
- Van tüzed? - kérdezte, miközben fogai közé csíptette a szálat, és az inventoryjában kutakodott. Hova is rakhatta a gyújtót? Hihetetlen, hogy el tudnak tűnni az apró tárgyak a rengeteg másik ikon között.
- Gyakorlott vadász vagy? - folytatta aztán a kérdezősködést, mikor nikotin iránti nyugtalansága végre alább hagyott. Egy másfajta érzés azonban továbbra sem hagyta békén, ott húzódott az ereiben, zsibbadt a bőre alatt, és csak a kitörésre várt.
Miko teste tényleg hihetetlenül, látványosan rugalmas volt. Az arca és kisugárzása aranyos, viselkedése pedig vad és csapongó... Csak ne lenne a kutyaruha.
Meglepődve pillantott a béka jelmezre, amelyik egyik pillanatról a másikra került elő. Röviden a lány szemeibe nézett, a viccelődés legkisebb jelét is keresve, de nem találkozott semmi ilyesmivel.
- Komolyan gondolod, hogy ebben jobban tudnánk vadászni? - tette fel a kérdést kisebb hitetlenkedéssel. - Nem lenne benne túl meleg? És nem akadályozna a mozgásban? Nem értem - rázta meg a fejét kételkedve. Erre volt is bőven oka. Épp elég könnyen teszi nevetségessé magát jelmezek nélkül is, ráadásul ha nem lenne az a kutyaszőr a lányon, ismerkedésük valószínűleg már rég egy másik fázisban lenne.
Talán mégiscsak jó ötlet volt az a jelmez.

by **Miko** Szomb. Május 30 2020, 19:15

- Hasonlítasz? Hát… ha a figyelmen kívül hagyjuk, hogy nincs sörényed, hegyes fogaid és karmaid, illetve hogy két lábon jársz és kevesebb szőröd van, akkor még lehet róla szó. – mondom nevetve a férfi megjegyzésére – Amúgy lehet, csak elment, mire odaértél. Lehet elfáradt a sok iszogatásba… nem tudom, én még nem iszogattam, nem tudom milyen kimerítő tud lenni.
Ezután kissé elterelődött a figyelmem és tökre beleéltem magam a kis előadásba, szinte majd meg is feledkezve, hogy nem vagyok egyedül. Leo ekkor ismét felém fordult egy kérdéssel és én furcsállóan néztem vissza rá, hogy milyen harcról beszél. Persze egy kis pillanat után leesett, hogy biztos a vaddisznó elleni mozdulataimra gondol.
- Jaj ne butáskodj, ezek csak kis bökik voltak. Ha igazából meg akartam támadni az máshogy nézne ki! – mondom helyeslően bólogatva, de mivel nem ez volt a kérdése, persze arra is válaszolok – Amúgy kinn tanultam. Nee-chan mindig is lenyűgözött a cselgáncs tudásával és emiatt kezdtem el én is küzdősportokra járni. Aztán... azóta hobbi szinten thaiboxolok országos szinten. Anyuék nagyon örülnek neki, mert szeretnek dicsekedni az érmés, kupás polcommal… mondjuk én is szeretem nézegetni, tök szépen csillognak! – mondom nagy lelkesen, ám mikor a tűz felé érdeklődik, elgondolkozok – Nem. Nem hiszem. Nem vagyok egy fázós típus, így ritkán gyűjtök bármiért is tüzet. Izééé a másik kérdésedre meg… Ammm nem… nem igazán. Most vagyok itt először.
Elvoltam, és látszott is rajtam, hogy élvezem a társaságot, ráadásul szokásomhoz híven, már megint járt a szám, minta béka valaga, viszont ez látszólag nem zavarta a fiút. Azonban ahogy elterelődött a beszélgetés a jelmezek felé, úgy láttam, hogy azért még is csak furcsál engem kicsit, bár nem a beszédem miatt, hanem azért amiért mondok… vagy mi. Szóval.. igen!
- Úgy véled? Én szupin érzem magam itt benn… már ha a meleget nem vesszük figyelembe. Meg olyan cukik! Nem? Az a bácsi mondta, hogy vegyem meg ezeket tőle, aki a medvéről is beszélt nekem. Azt mondta segíteni fog elbújni a maci elől. De végül is igazad van, vadászhatunk is e nélkül is.
Miközben a menümben matattam dúdolgatva a srác teljesen meggyőzödhetett róla, hogyha jobban odafigyel, hogy gyakorlatilag én vagyok a világ legnaivabb embere, hisz a vaknak is látszik, hogy átverésről van szó, én mégis olyan természetesnek vettem, hogy a férfi igazat mond, hogy nem is kételkedtem a jelmezek hatékonyságába. Azonban mivel a fiú nem akart jelmezeskedni, így úgy döntöttem én is leveszem, hisz mivel egyikünk nem álcázza magát, úgy a másiknak is lényegtelen, hisz, ha már az emberszagot érzi, a bernáthegyiről biztos az gondolná, hogy az ő kutyája. Így hát le is szerelve a ruhácskát, a szokásos öltözködésemet öltöttem magamra. A testhez simuló pólom és ruhám fölött út pihentek az átalakított páncélzatom, melyek leginkább egy rövid sport felsőnek és nadrágnak tűntek így, lábamon pedig a Meta pihent bandázs formában, mindkét lábamra tekerve. Yui szerint kicsit túl sokat mutat ez a ruha, de én szerintem tökéletes harchoz, mert sehol sem gátol és a színkombinációk jól illenek a hajam és bőröm kontrasztjához. Nagyokat szökdécselve rugózok kicsit, kiélve, hogy ismét a bőrömön érzem a friss levegő hűs szelét és a harci öltözékem könnyed mozgását. Végül egy szélsebes oldalra rúgással kettétörtem és szétpixeleztem a közelembe lévő combnyi vastag kisebb fát, majd bólintok.
- Remek! Így már máris jobb! Kész vagyok ismét a maci vadászatra jej! – a fiú felé fordulva végül abbahagyom a szökdécselést és tüneményes mosollyal kérdezem tőle – Van esetleg valami ötleted merre keressük őt, Leo?

by **Leonard** Szomb. Május 30 2020, 20:33

- A sörénnyel vitatkoznék - mutatott a fején elhelyezkedő boglyára jókedvűen, és most már levakarhatatlanul ott virított arcán a széles, teljes fogsoros vigyor. Pedig egy ideje nem volt jellemző rá. Voltaképp minden nappal egyre nehezebb volt felölteni a gondtalanság álcáját. Minden egyes reggele szörnyen kezdődött, és csak délután táján volt képes levetkőzni magáról a rosszkedvet. Ez az időpont azonban folyamatosan egyre későbbre tolódott. Attól félt, hogy egy idő után nem lesz képes kordában tartani az álmait és érzéseit, azok pedig ki fognak csordulni belőle.
Ez az időpont azonban még nem most jött el, és koncentrációjának minden erejével igyekezett legyűrni a fel-feltörni kívánkozó gondolatokat. Az apró jelenések ettől függetlenül nem hagyták magára. A szívdobbanásnyi idő, amíg eszébe jutott, Momó vajon élvezné-e a vadászatot. És milyen érzés lenne hármasban sétálni a sötét és fülledt fák között?
Miko hangja azonban - szerencsére - követelte magának, hogy Leo a jelenben maradjon, így még azelőtt kizökkent az álmodozásból, mielőtt túlságosan beleélte volna magát. Kicsit bosszús is volt, amiért bárhová ment és bármit is csinált, gondolatai folyamatosan visszakanyarodtak a cicalányhoz. De vajon mi válthatta ki benne ezt a változást?
- Akkor nem szeretném, hogy engem valaha is igazából meg akarj támadni - nyugtázta aztán, habár némi homlokráncolás közepette eszébe jutott, hogy az előbbi fojtogató mozdulat vajon melyik kategóriába volt sorolható.
- Az nem semmi - tátotta el aztán a száját enyhe csodálkozással. - Így már érthető minden mozdulat. Látszik, milyen profi lehetsz, bár én nem annyira értek a harcolás művészetéhez, csak a hétköznapi erőszakhoz - magyarázta, mondandója végére kicsit elhúzva a szája szélét. Nem szeretett visszaemlékezni a rendőr akadémiára, és hogy ott voltaképp meg is tanult egy csomó fogást, habár a kiképzés sosem tűnt sokkal összetettebbnek puszta verekedésnél.
Az igazi küzdősportok azonban más kategória volt. Ott megkülönböztették névről az egyes fogásokat, pontozták őket nem csak erősség, de kivitelezés vagy szépség szerint is. A harcnak ezen formája valódi művészet volt, míg előbbi csupán elemi pusztítás.
- Egyszer akár meg is taníthatsz néhány fogásra - fűzte tovább mondanivalóját, de aztán el kellett fordítania a fejét, amikor valami eszébe jutott. Nem, Leo, verd ki a fejedből az olyan fogásokat. Mióta vagy te ilyen perverz állat?
A válasz egyszerű: alig egy hete.
Végül aztán előkotorta az egyik fakkból az öngyújtó játékbeli verzióját, és hogy csillapítsa kicsit vérét, rágyújtott. A nikotin élvezete majdnem olyan jó volt, mint a szexre gondolni. Majdnem.
- Akkor ketten vagyunk kezdők, én sem vadásztam még ezelőtt - mosolygott rá a lányra lágyan, de nem tudta elkerülni, hogy szája sarka még feljebb görbüljön a hülye kutyajelmez látványától.
- Nem hallottam még olyan hacukákról, amik segítenek a vadászatban - töprengett el gyorsan a hallottakon. - De lehet, hogy azért, mert még sosem szafariztam. Meg tudnád mutatni a leírását a jelmeznek? Ha valóban hasznos, akkor kell lennie egy tájékoztatónak róla a programban - magyarázta szemöldökét ráncolva. - Máskülönben attól tartok, a fickó csúnyán átvert - vont vállat, és slukkolt egyet.
Úgy tűnik, Leonak végül sikerült meggyőznie Mikot róla, hogy ez a hacuka nevetséges, de legalábbis biztosan nem kényelmes, mivel a lány a menüjét segítségül hívva pár gombnyomás segítségével át is öltözött. Máris sokkal kényelmesebb volt ránézni, ez azonban további, kényelmetlen mellékhatásokkal is járt. Még jó, hogy a lány a nagy tornázás közben nem nagyon vehette észre, hogy bámulják. A fiú hatalmasat szívott a dohányáruból, és megpróbálta elszakítani tekintetét a látványtól, több-kevesebb sikerrel.
A maci vadászatról aztán nem éppen az jutott az eszébe, aminek kellett volna.
- Egy ilyen csinos lánynak, mint te, biztos van párja. Hogyhogy ő nem tartott veled? - tette fel a kérdést, kissé bugyután megfogalmazva. Még ő maga is sejtette, hogy eléggé átlátszanak mögötte a szándékai, de bízott a lányokat nagy átlagban sújtó naivitásban.

by **Miko** Szomb. Május 30 2020, 21:25

Őszintén meglepődök a férfi szavain.
- Én megtámadni? Miért támadnálak meg? Aranyos vagy és vicces. Nem bántanálak, ne aggódj. – nyugtatom meg partnerem, mit sem törődve, hogy szavaim lehet nem olyan hatást fognak kelteni, mint amit igazából én terveznék – Amúgy ne ostorozd magad! Lehet csak erőszaknak látod, de minden stílusnak megvan a maga varázsa! – mondom nyugtatólag, hisz látszólag a férfi úgy érzem nincs megelégedve a helyzetének álláspontjával, mikor viszont felveti, hogy tanítsa, ott kissé elhúzza a száját – Háááát… nem tudom mennyire jó ötlet az… én inkább a rúgásokra vagyok specializálva, nem hiszem, hogy elég rugalmas lennél hozzá… de… hm… végül is miért is ne. Majd egyszer megnézem mit is tudsz. – felelem végül ismét nevetgélve.
Ezután a kutyás jelmezre tértünk vissza némiképp, mely a fiú szerint csak átverés. Én elhittem, hogy a férfi amit mond az igaz, de hogy Leo is megnyugodjon, előhívtam, hogy megnézhesse ő is a leírást, mely bár valóban nem említett semmit a rejtőzködésről, én viszont a magam naivitásán mindig bízok az emberek ígéreteiben, hisz garantálta, hogy jó a dolog és pénzt is kért tőlem érte. Ilyen alkalmon ki verné át a másikat. Az nagyon csúnya dolog lenne ugyebár. Végül a bemelegítésem után Leo megint valami furcsaságot kérdezett.
- Párom? – kérdezem némiképp oldalra döntött fejjel, majd kis gondolkozás után rájöttem mire akar – Jaaa Yui-chan! Ő a gyerekkori barátnőm, mindenhova együtt mentünk szinte, mikor még a való világba voltunk. De szerintem fél a macitól, ezért most nem mer itt lenni, pedig mondtam neki, hogy megvédem. Mindig is megvédtem és meg is fogom védeni. Olyan nekem, mintha a testvérem lenne. – zártam le a témát ezzel, mely rögtön engedte következtetni, hogy ez idáig nem igazán foglalaskodtam a szerelmi életemmel, hisz a kérdést is úgy értelmeztem, hogy ugye a lányok mindenhova párban járnak, úgy véltem, a férfi is erre gondol. Egyszerűen sütött belőlem a gyermeki naivitás, mely bár az emberek többségében mosolygást váltott ki, azért megint mások megkérdőjelezik szüleim taníttatásának módszereit. De hát nem az ő hibájuk, ők csak azt szerették volna, hogy minél több sikert érjek el idősebb koromig, hogy ne legyen probléma az utána lévő életemmel, nem meglepő hát, hogy nem véletlenül kerülgették a szerelmi élet velejáró dolgainak elmagyarázását, hisz az szerintük csak akadályozna engem a siker elérésében. Mindenesetre ha a fiú nem igazán akarna elindulni, úgy magamhoz veszem az irányítást és megfogva kezét elindulok előre, dudorászva vezetve magam utána fiút, nehogy lemaradjon. Hisz beszélgetni bárhol tudunk, de a medve nem vár ránk örökké!

by **Leonard** Szer. Jún. 03 2020, 14:01

- Szóval aranyos és vicces? - kérdezett vissza meglepődve. - Ez utóbbit miből szűrted le nagyjából.. - itt látványosan az órára pillantott a menüjében - öt perc alatt.
Persze azért örült neki, hogy az erőszaktól eltekintenek esetében. Nem is volt hozzá sokra szükség, csak arra, hogy adja továbbra is szórakoztató önmagát.
- Nem - nevetett aztán fel. - Valóban nem lehetek olyan rugalmas. Szerintem csak nagyon kevesen olyanok, mint te - mosolygott, visszaemlékezve az előző vaddisznót leterítő harcra.
- Zseniálisan festettél, de biztos van olyan fogás, amit egy magamfajta avatatlan is képes elsajátítani. Ha másra nem lesz jó, legalább gyakorlunk egyet.
A beszélgetés aztán tovább folytatódott az erdő csöndjében, és közben sétálni kezdtek - ha már vadász cimborákká léptek elő, úgy volt érdemes, hogy vadásznak is közben. Leo fél füllel hallgatta a lány csiripelését, félig pedig az erdő neszezését. Az egyik pillanatban aztán mocorgást hallott a közeli fáról. Ha másban nem is, gyorsaságban legalább jó volt, így egy pillanat alatt tűnt el, kapott az apró állat rövid farka után, és ujjongott, amikor a rendszer befogottnak nyilvánította a mókuskát.
- Tök jó, szükségem lesz rá egy jelvényhez - pillantott a frissen előhívott bőrkönyvébe, amiben csekély számú jelvényét gyűjtötte. Közben a kutyajelmezes kérdés is megoldódott - végre, az átöltözés azonban újra nem várt fordulatokat hozott. A lányok vajon miért öltöznek ilyen kihívóan, ha közben meg nem akarják, hogy bámulják őket?
A választ hallva aztán csak mélyet sóhajtott.
- Biztos jófej ez a te Yui-chanod - bólogatott mosolyogva. Nem is tudta hirtelen eldönteni, hogy aranyosnak találja-e ezt a naivitást, vagy inkább butaságnak, mindenesetre semmi kedve nem volt kihasználni azt. Ráadásul Miko nem úgy festett, mint akinek szüksége van a védelemre a nagy és gonosz bácsik ellen. Bárki is lett volna illetlen vele, vagy próbálkozott nála korábban, bizonyára megkapta a magáét. Ezért is lehet, hogy ennyi idősen ilyen kis ártatlan. Habár, vajon mennyi idős lehet? Így ránézésre nehéz volt megsaccolni, a játékbeli test ráadásul nem is öregedett.
- A kezdetek kezdete óta játszotok itt együtt? Nem hiányzik a kinti életetek? - folytatta a faggatást, majd hogy ő is mondjon valamit magáról, hozzátette:
- Én a legeleje óta vagyok itt bent, és én is legjobb barátommal csatlakoztam. Jó érzés, ha az ember támogató társakkal kalandozhat, nem?

Mókus.

by **Miko** Szer. Jún. 03 2020, 14:44

A fiú kérdésére ismét csak furcsán néztem rá. Hogy miért találom aranyosnak meg viccesnek? A válasz nagyon egyszerű vagy.
- Mert aranyos és vicces vagy. Akár öt perc alatt is! – mosolygok rá jóízűen – Anyu mindig azt mondta, hogy az embert az első pár mondata után is képes vagy megismerni!
Mondom bólogatva, mintha tényleg valami élet nagy igazságát mondtam volna. Kevés olyan ember van a világon, akikben a szavaiknak bölcsességében nem kételkedek, és ezek közé anyám is beletartozik. De hát ilyen az ember, a szülei minden embernek a legbölcsebb lényeknek tűnik szinte. Azonban ahogy a beszélgetés haladt tovább és visszatértünk a harcművészethez, úgy tűnt a fiú szeretné, ha tanítanék neki pár fogást. Végül is miért is ne. Ha ennyire szeretné.
- Szívesen megtanítalak, de nem vagyok valami jó tanár. Az edzőm szerint nincs tehetségem tanítani… - mondom kissé zavartan – Pedig tanulni nagyon gyorsan tudok! Tök gyorsan megtanultam varrni, harcolni, de még lovagolni is! Bár utóbbi kicsit nehézkesen megy… lehet itt benn is gyakorolnom kéne? – kérdezem inkább magamtól, mint a fiútól.
Leo ekkor jelzett, hogy hall valamit és a következő pillanatban egy mókust szaladt el, de úgy tűnik a fiú még pont hozzá tudott érni, ami miatt nagyon boldog volt. Örültem, hogy örült, bár nem tudom minek örült ennyire, viszont az a lényeg, hogy jó hangulata van nem? Kérdéseire kissé elkellett gondolkodnia azét.
- Izé… elég rég volt már, így nem vagyok benne biztos… de igen, azt hiszem a kezdetek óta. Yui-channal kezdtük el együtt és azóta is együtt vagyunk. Megígértem neki, hogy megvédem a bajba és mai napig tartom magam a szavamhoz. Ha én ígérek valamit, akkor az úgy is lesz! És igen én is szeretek a barátaimmal együtt kalandozni, ezért is örülök neki, hogy egy új barátommal most is épp kalandozunk. – fogom meg a kezét, mindenféle előjel nélkül, mindkét kezemmel és vidám mosollyal az arcomon megrázom a kezét, mintha így akarnám meggyőzni, hogy már a barátomnak tekintem.
Ekkor volt az is, amikor én is meghallottam egy újdonsült zörrenést az egyik bokorból. Szinte el se gondolkoztam, már szaladtam is a hang irányába, akaratlanul is fél kézzel magam után rángatva Leot, majd ahogy a bokor közelébe érek, már vetülök is elengedve a fiút, a bokorhoz.
- Jej! Azt hiszem megvan a farka! – ujjongok, miközben kiegyenesedve húzom elő a bokorból a lényt – Azt hiszem megvan a f…
Ujjongok, ahogy érzem a kezembe lévő szőrös lényt, ám ahogy kiemelem a fejjel lefelé lévő fekete-fehér lényt, szinte a torkomon akad a szó a jellegzetes „pszt” hang nyomán.
- FUJ-FUJ-FUJ-FUJ-FUJ-FUUUUUUJ! – engedem el a borzot, ami után az orromat fogom be a másik kezemmel – Büdi-büdi-büdi-büdi!
Ha a fiú nem ugrott odébb nagy eséllyel őt is elkapta némiképp a borz büdös „illóolaja”, mely nyomán legalább nem csak én kezdek el bűzölögni. Nyöszörögve nézek a fiúra segítséget kérve, hátha van valami jó ötlete.

/ Borz /

by **Takada Hiroshi** Csüt. Okt. 01 2020, 12:32

Szóló Event Szafari

Az öreg vérmérsékletéhez ugyan jobban passzol a horgászat, de a Vadászidény megnyitásával a figyelmét, most inkább a szárazföld felé fordította. Természetesen nem érte váratlanul az esemény, hiszen már napok óta olvasni lehetett a hirdetményeket. Takada nem titkolt módon az íjat, melyet most is használ, kifejezetten az ilyen alkalmakra készítette.

Lassan és óvatosan mozgott, a terep még ismeretlen a számára, most jár először a 10. szinten, és bár röstelli, hogy az első útja nem az Artes céhházhoz vezetett, de az esemény túl csábító volt ahhoz, hogy ne ezzel kezdjen. ~Miko-san biztosan nem fog megorrolni, nem úgy ismertem meg…~ nyugtatgatja magát az öreg. Mikor bejelez neki az Észlelés jártassága, összpontosítani kezd. Bár tudja, hogy az újonnan felfedezett képessége most nem fog működni, azért a lövést nem szeretné elhibázni. Noha most igen jól jönne a képesség, rájött, hogy csak akkor működik, ha társaságban van. A tanár úgy gondolja, hogy ennek a kényszeres megfelelési vágya az oka. Mivel rendszeresen és látványosan leszokott szerepelni a társai előtt itt Aincradban, így kialakult benne az a kényszer, hogy bizonyítsa nem teljesen értéktelen. Ennek teljesen tudatában van, és ha nem is örül túlzottan neki, de elfogadja, hogy immáron egy újabb „nyűggel” a nyakán kell élnie.

Hibázott. Nem volt egészen körültekintő, és míg a vadat figyelte, rálépett egy gallyra mely roppanva tört ketté. A vad, mint az idegre tett nyíl lőtt ki és tűnt el a fák közt. Az öreg csalódottan eresztette le az íjat, de kedve azért töretlen maradt. Mivel sikeresen elriasztott mindent, ami esetleg a közelben lapulhatott, felegyenesedve ment fel a következő vízmosáshoz, annak mentén kicsit mélyebbre hatolva az erdőben, hogy egy szomját oltó vaddal keresztezze útját. A vízmosás szélén ismét kicsit legörnyedve, minél kisebb felületet mutasson, cserkelni kezdett. A vízmosásban kis erecske folyt alá néma csendben. Sem az emelkedő meredeksége, sem a lefolyó víz mennyisége nem volt elégséges ahhoz, hogy úgy felgyorsuljon, hogy akár egy apró hangot is kicsikarjon az erecskéből. A víz szinte állni látszott, bár ha az öreg vadász beledugta az ujját, akkor érezte a víz gyenge sodrását. ~Kész szerencse, hogy nem tavasz van.~ gondolta az öreg, de utána rögtön el is töprengett, hogy vajon Aincradban élnek-e szúnyogok?
Egy kis pihenőt rendelt el magának, mivel semmit nem jelzett az Észlelése a közelben. Egy korhadó fatörzsre ült le és kis kulacsából ivott egy keveset. Szusszant még egy párat, végig pásztázta az erdőt. ~Ha nem tudnám, hogy ez nem a valóság, simán azt gondolnám, hogy valahol Aokigaharában vagyok~. A gondolatra kissé megborzongott, mivel eszébe jutott, hogy milyen sokan, oltották ki a néma fák közt az életüket. Gyorsan el hessegette a negatív gondolatokat, és ismét elindult a vízmosáson felfelé.

Egy tompa kanyart követően a jártassága egy lényre hívta fel a figyelmét. Takada hunyorogva próbálta észrevenni az állatot a sűrű fák közt. ~Igen! Ott is van!~ lelkesedett az öreg. Nagyon lassan, és óvatosan közelített, hogy tisztán célba vehesse a szomját oltó állatot. Amikor úgy ítélte meg, hogy elég közel került, dupla óvatossággal szemlélte meg a talajt a közelében, majd óvatosan, szinte hangtalanul féltérdre ereszkedett az avarban, és lassan, nyugodt légzéssel célra emelte az íjat.
Tompa pendüléssel indult útnak a vessző, és bár az állat riadtan emelte fel a fejét a hang irányába, már elkésett. Csak a csilingelő effekt és a loot maradt ott, ahol az előbb még az állat állt.

/ Róka - Rókaprém 8-as minőség/

by Ajánlott tartalom