Főtér

//Elysion//

Még mindig a menüből elővarázsolt térképet böngészgetve, annak reményében, hogy valami fogódzkodót találok, hol és mint kezdjek neki virtuális életemnek, egyszer csak a poroszkáló lábam beleakad valamibe
- Oooháá! - szakad ki a kiáltás a számból, meglepetésemben,
ahogy egy padon üldögélő szakállas alak kinyújtott lábán átesek,
teljesen elvesztve az egyensúlyomat, a fickó mellett, a padon összegömbölyödött szőrmókra árnyat vetve zuhanok a padra, hasra, oldalamon lifegő fegyverem nagy csörömpölése kíséretében
Kis híján kilapítva a szőrpamacsot, feltápászkodom, és
bocsánat kérő fejjel, fordulok az "öreghez":
- Bocsánat, bocsánat - hadarom - elnézést, hogy megzavartam, remélem nem esett baja! - miközben saját térdeimet tapogatom, de úgy tűnik, semmi bajuk, nem is fáj, mintha el se estem volna
Szánakozó fejjel nézek az iménti szőrmókra is, amit mintha pont simogatni láttam volna a részéről
- Ne haragudjon, csak most kezdtem, és teljesen elvesztem a térképben, tudna segíteni, merre lenne érdemes fejlődni mennem? - kérdezem és közben felvetődik bennem a kérdés, hogy ez a szakállas, idősebbnek látszó férfi mégis mit keres egy ilyen játékban, de végül nem adok hangot eme kételyemnek

Eme esemény kizökkentette gondolatmenetemet és ez arra késztettet, hogy fontossági sorrendben megvizsgáljam kivel mi is történt annak következményeként. Először Anika-ra tekintettem aki szívemet megnyugtatólag még mindig édesen szendergett. Ezt követően a lábamra pillantottam amely szintén nem volt semmi baja. Majd végül azon személy felé fordultam ki kizökkentett. Ekkor már túl volt egy dupla bocsánaton és egy kis szabadkozáson. Teljesen megnyugtatott, hogy nem egy kötekedő idióta hanem egy véletlen által vagy sorsszerűen bennem megbotló rendes alak volt az. Elmosolyodtam Kérdésére .
Felálltam bal kezemmel még mindig Anika-t tartva, enyhén meghajoltam és jobb kezemet a szerencsétlen idegen felé nyújtottam.
Ezt követően így szóltam: -A nevem Elysion. Valószínűleg mindkettőnk hibája volt az eset úgyhogy nincs miért bocsánatot kérni. Egyébként én is kezdő volnék.
Majd rögtön feltettem egy kérdést mely gondolatmenetemből eredt és filozófiai jelegűnek hatot tudatalattimban. -Mond csak hisszel a sorsszerű találkozásokban?
Majd megálltam a szemeimmel felfele néztem és jobbra balra néztem, bár nem az eget hanem fejben próbáltam vissza olvasni előző mondatomat. Majd egy hoppá elejtése után magyarázkodni kezdtem.
-Mármint ne értsd félre. Tudom ezzel a helyzettel ez a mondat kicsit úgy hangzott mint ha valami homo-romantikus mű egyik jelenetét vittem volna az életbe, de valójában azt akartam kérdezni szigorúan filozofikusan, hogy a sorsban vagy a véletlenekben hisszel.
Kezemet továbbra is felé nyújtva tartottam miközben köröttem az említett műveket kedvelő ránk irányuló szempárjait "élvezhettem". -Egyébként én a közeli erdőt választanám kezdetnek. Vetettem oda elterelve kissé a témát és kötelességtudóan figyelmen kívül nem hagyva kérdését.
-Egyébként én is oda terveztem innen menni. Tettem még hozzá gyorsan hátha ezek után még kedve lenne velem mennie oda, hiszen nem jönne rosszul egy pár segítő kéz.

//Elysion//

Kissé zavarba hoz a felém nyújtott jobb, de ahogy bemutatkozik, a frusztráltságom oldódik kissé
- Danee, örülök! - mondom még mindig kicsit megilletődve, miközben kezet rázok vele
- Ööö, igen valószínűleg - nevetek a baleset okozta közjátékon
- A sorsszerű találkozásokban ugyan neeem... deee... akkor mehetnénk oda együtt is, mármint partyban! Biztonságosabb lenne, mint egyedül fejlődni!
- Lássuk csaaak... a béta tesztről készített beszámolók szerint vhol itt kell lennie... - nyitom meg sietve a menümet
- Áhá, meg is van ez lesz az! - bökök rá a party menüpontra, gyorsban begépelem az Elysion nevet, kiválasztom, megerősítem...
- Voálá! A party invite! - bökök felé - Már ha van kedved csatlakozni! - utalok az épp akkor Elysionnak felugrok ablakra

Danee

Lágy kedves mosoly ült arcomra és a party elkérést fogadva, meg is indultam az utat mutatva az erdő felé.
-Gyere menjünk máris, időnk vesztegetni kár is. Mondtam rímesen vagy talán rémesen.
Amúgy milyen kasztú vagy? Eme kérdés hidegen nem hagy.
Lépéseim ritmusosan s lassan szólalnak, cipőim a kövön koppannak.

( A kezdők erdejénél is válaszólhatnál erre úgy hogy ezt válaszoltad majd én is a leírom hogy a te kérdéseidre hogyan válaszoltam út közben. Ha ezt tennéd akkor rögtön az erdő alapszituációját is írhatnád ha akarod )

//Sango//

Egy újabb csodálatos nap Aincradban. Najó, ezt talán már túl sokszor gondolom, mikor narráció-kezdés van, kezd unalmas lenni.
Jay valami küldin vesz részt pár állatkával, vagyis újfent egyedül maradtam, de sebaj. Nyugtat a tudat, hogy itt nem kell buszhoz sietni, mint odaát, nem kell időre hazamennem nélküle, nem kell aggódnom ilyen kis piszlicsáré dolgok miatt. Mennyei érzés, és nem tudok még mindig betelni vele.
Én is küldetés reményében jöttem ki ide, de mivel tudom, hogy úgyis lesz dolgom kicsit később, valami rövidet vagy később kezdődött szeretnék felvenni. Ám hiába olvasgatom a táblát, semmi jó. Csupa kazamata, amihez még nem érzem elég erősnek magam, ám küszöbön az újabb szintlépés - igaz, a gyesznókat gyakni hozzá már lusta vagyok.
Az még egy érdekesség, hogy nincs melegem, brá ezt a rucit próbáltam úgy összefabrikálni, hogy megfelelő legyen. Fehér ing, fekete-barna mellényke, passzoló miniszoknya, fekete harisnya és barna cipellő. Egyszóval sikerült összeállítanom a Touhou sorozat Koakuma-ját, a denevérszárnyak nélkül, aminek felettébb örülök. Vajon a többi szereplővel is lesz hasonló szerencsém?
A kirakatok nézgelődése után bizony elfáradtam kissé, és mit ad Isten, pont az a pad látszik szabadnak, amin elindultam anno. Lehuppanok rá, kiterjesztem a kezeimet és sütkérezem a napsütésben.
Álomkelő szorgosan követ persze mindenhova, de ő inkább a pad alatti árnyékot részesíti előnyben, ha már helyfoglalásról van szó. Lehunyom a szemem és hallgatom a szökőkút állandó, ismétlődő csobogását.
Oly szép és megnyugtatóak ezek a napok...
-Bár ilyen lenne minden, ÁK. -sutyorgom, azt sem tudom, valóban neki-e vagy csak magamnak.

//Sango//

Ki tudja, mennyi idő telt el így, karjaimat szétvetve, szemem lehunyva. de egyszer csak megszólít valaki. Az már elég érdekes, hogy egyből be is mutatkozik, úgy tűnik, japánéknál ez szokás.
-Persze, leülhetsz. -húzódok kicsit arrébb, hogy kényelmesen elférjen. Átlagos lánynak tűnik, olyan kedveskésnek, a cicája is édercukker, meg van egy fehér kutyája, illetve kódorgó mobja, nem is tudom pontosan, de talán mindegy is.
Álomkelő csak a fülét libbenti, egyébként marad összekucorodva a pad alatt, egyenesen lerí róla, hogy köszöni szépen, őt most semmilyen új ismerettség nem érdekli.
-Hmm, ja, igen. Ő az én kis rosszcsontom. Én Chancery vagyok, ő meg Álomkelő, szolgálatodra. -hadarom. Nem bánom, hogy idejött, talán még kicsit fel is dobja a napomat. Már maga az idő csivitelésre való, és a víz is nyugtató a közelben, de azt nem tudom, emberek között fogom-e tudni ugyanúgy érezni magam, mint annakelőtte. Hát, ha más nem, most talán kiderül.
Igaz, nem is kéne elhamarkodnom. Egész tegnapig semmi bajom nem volt, és azzal a szemétládával sem kéne inkább törődnöm. Úgyis félreismert, akkor minek hallgatok rá? Mindegy is... de az tény, hogy egy cigaretta most jól esne, annak ellenére, hogy soha az életemben nem dohányoztam. Ilyenkor mindig megértem az érzéseiket.
-Örvendek, Kirara. -köszönök külön a petjének is, kicsit nagyobb mosollyal. Egy macska még sosem szólt be nekem, velük nincs különösebb bajom. Na nem mintha Sangoval lenne, csak a türelmem még nem respawnolt teljesen, igaz, ezt próbálom minél inkább leplezni és előre tolni legalább a látszatát a vidámabb Chancerynek. -Ugye szeretitek egymást a gazdival?

//Sango//

Meglepetten hallgatom a történetét, hisz őszinte vagyok, sokféle eseménysorozatot hallgattam már végig, de ilyenfélét még nem. Vagyis olyan háromnegyed évig nem is tudott magáról? Az meg hogy lehetséges? KayaBá bejelentéséről tud vajon, vagy már belépéskor a feketeségbe zuhant? Viszont mindezt még nem merem megkérdezni, csak ha már jobban ismerem, már ha meg fogom ismerni...
-Áh, nyugi, nem kell bocsánatot kérned. Az én bajom úgyis magánügy. -vonok vállat, hogy eltereljem róla a figyelmem, és visszaerőltetem a kicsiny mosolyt az arcomra. -Mag a játék talán háromnegyed éve tart, de lehet, megvan az már egy is. Nem tudom, nem számolom a napokat. Pár hónapja mozdultam ki a rejtekemből, hogy fejlődhessek. Egyébként meg nem zavarsz, legyek akármilyen letört, én mindig meghallgatok mindenkit.
S a mosoly most válik őszintévé végre. Talán természetesebbnek is hat már, mint az iménti.
Szóval még kezdő, nem tudja, mit csináljon és hogyan. Eszembe jut Ai Hane, ő is hasonló módon el volt veszve, és mit ad Isten, ő is állatidomár volt. Tényleg, azóta hogy alakult a sorsa? Majd megkeresem valahogy, és érdeklődöm nála. Most törődjünk kicsit Sangoval, hisz aki bajba jutott, azon illik segíteni. Nem igaz?
-Először is, hogy mit kéne csinálnod: maradj életben. -mutatok máris a fő plotra. -Ezt kétféle módon teheted meg. Maradsz a városban, biztonságban, vagy kimész és fejlődsz, persze óvatosan. Sose kezdj olyan dolgokba, amikről úgy érzed, túl nehezek a számodra.
Figyelem Kirarát, ahogy élvezkedik a simogatásban, majd lepillantok a sajátomra, aki csak unottan fekszik és lengeti a farkát, mint akit senki és semmi nem érdekel a világon. Hogy mik vannak... macska és macska között is vannak különbségek.

//Sango//

-Akárhogy is legyen, most már itt vagy. -mosolyogtam Sangora a magyarázata hallatán. Tényleg felettébb érdekes, de teljesen mindegy is, ha nála így alakultak a dolgok, akkor így. Talán a NerveGear észlelt valami kis gebaszt és elvágta őt a játéktól. Az-az érdekes mondjuk, hogy elvileg 2 óra áramlekapcsolás után az a hülye szerkezet megsüti az agyunkat, de Sangonál ez nem így történt, tehát valami más rendszerhiba lehetett az oka. De mi? Az internetről kapcsolódott volna le? Mindegy is. A lényeg, hogy ezalatt sem esett baja, nem támadták meg és tépték pixeleire.
-Nem hiszem, hogy a feladás jele lenne. Természetes, hogy vannak, akik féltik az életüket és inkább a biztonságban maradnak. Én is filózom, mit tegyek, de teszem majd, amit épp helyesnek látok. -vonok vállat. Az állatsimogatós kérdésére viszont kuncogok egy sort.
-Max ha el akarod veszíteni a kezed. ÁK még kölyök, de már most egy igazi vadmacska, nem tűri, ha csak úgy hébe-hóba babusgatják. Most az én kezemre is karmolna egyet, ha le mernék nyúlni hozzá. -majd kicsit közelebb hajolva, sutyorogva hozzáteszem: -Ma bal lábbal ébredt, és kissé zizis a drága.
-És pontosan mit szeretnél tudni? -kérdezem, hisz eddig egyértelműen nem mondta meg, mit tud vagy mit nem. Ha mindent el kéne magyaráznom, az napokba telne, és talán még fölösleges is, ha olyasmiről hadoválok, amit már ismer. Az sem mindegy, hogy küldetések, párbajok, harcok érdeklik-e, esetleg a szimpla jártasságok. Annyiféle téma van a játékkal kapcsolatban, hogy néha én is beleszédülök.
Kicsit elmosolyodom az utolsó mondata hallatán, de a tekintetem inkább Kirara selymes bundáját figyelik. -Igen. Annak mindig lehet örülni minden játékban... meg a valóságban is.

//Sango//

-Fejlődni sokféleképpen lehet. -kezdek máris magyarázni, magamra öltve a tanárnéni-stílust. Magamban gyorsan végigveszek mindent, majd folytatom. -Amikről tudok, azok a következők: mobolás, vagyis a vadonban levő digitális szörnyeket ölöd. Igazából ez a leglassabb mód, mert nem adnak elég tapasztalatot. Aztán lehet párbajozni mások ellen, ezt pvp-nek is nevezik, akár győzől, akár nem, kapsz némi jutalompontot érte. A harmadik a küldetések teljesítése, azokat főleg ott találsz. -mutatok a főtéri fatábla felé. -Máshol is vannak kirakva ilyen táblák. Vannak nehezek és könnyűek, szóval érdemes alaposan átgondolni, hogy milyenre jelentkezel, de a végén akár ritka és erős felszerelést is szerezhetsz. És végül ha eléred a frontot és a harcosokkal kipucolod a kazamatát és legyőzöd a vezért, de ehhez a kellő szintet is el kell érned. -fejezem be végül, majd egy szégyenlős mosoly kíséretében még hozzáteszem. -Én legalábbis ennyit tudok, de talán vannak még ezen kívül más módok is.
Kirara ismét dörgölőzik, főleg a gazdijához, de ha kicsit hozzám is közelebb jön, akkor egy apró fejsimogatással meg is illetem a kis aranyost. Egy igazi kiscica, és látszik, hogy nagyon ragaszkodik a gazdájához, aminek csak örülni tudok. Nem mintha én panaszkodhatnék, hisz ÁK engem sem hagyna sosem cserben, csak a jelleme nem olyan, hogy egész nap hízelegjen nekem, még akkor is, ha épp nem éhes. Erre a gondolatra kicsit szélesedik a mosoly az arcomon, majd Sango felteszi a következő kérdést is.
-Luxus. Jóformán mindennel ki vagyunk szolgálva, nincsenek itt a világbeli gondok, cserébe viszont az életünkre kell talán jobban vigyáznunk, mint odakint. -felelem, de talán nem túl meggyőzően. Véleményem szerint az életünkkel odakint is ugyanígy kell vigyázni, hisz ott még védett területek sincsenek, ahol a rendszer megállítaná a testünk felé tartó kést. Újabb bizonyítéka annak, hogy KayaBá nem rossz ember, csak egy második élet esélyét adta meg nekünk, ami sokkal jobban tetszik bizonyos mértékben, mint a kinti.
Csak a családom hiányzik, de ők egyre jobban.

Egy fekete alak ugrik elém. Ijedten hátrébb ugrok, és segítségért kiáltozni, de csak suttogni tudok. Megpróbálok elfutni. Lábaimnak ólomsúlya miatt, folyton elbotlok. Semmi esélye, hogy túléljem. És nem is tévedek, a következő pillanatban a sötét alak elvágja a torkomat, és kétségbeesett kiáltással apró pixelekké bomlok szét. Majd egy mélységesen mély, sötét lyukba zuhanok, s egy ördögi hang gúnyos nevetése csendül fel. A következő pillanatban a húgom, Kanade szólongat, sír, és fél, hogy nem vagyok jól. Azt kéri bárcsak ott lennék mellette, megpróbálok válaszolni, s mintha megértené.
"Zakuro! Zaku-Onee-chan! Miért kell ott lenned, abban a gyilkos játékban?! Gyere vissza, vissza kell jönnöd!"-itt sírva fakad.
" Itt vagyok Kanade! Ne aggódj! Kijutok innen, és utána együtt lehetünk. Ne félj, veled vagyok, és te is velem!
Hirtelen felpattanok. Egy kicsit szobában állok. A falak fehérre vannak festve, mögöttem az ágy, ahol aludtam, mellette egy kicsi éjjeli szekrény, és egy tükör. Még midig a SAO-ban vagyok. De egyben biztos vagyok: Kanadeval beszéltem. A nyakláncaink! Hirtelen, mintha belém csapott volna a villám, jött a felismerés, hiszen a nyakláncokkal tudunk beszélgetni!
Gyorsan felöltöztem. El akarok ebből a fogadóból menni, elegem van ebből a sok nyüzsgésből! Elmegyek Torubana városba, az az egyik kedvenc helyem. Egy lila, ujjatlan felsőt vettem magamra, amelyen a mellen felett van egy kicsi kivágása, és a nyaka kissé hosszabbított. Szürke rövidnadrág, és fekete magassarkú csizma. Megnézem magam a tükörben: "Tökéletes". Majd egy fekete köpenyt varázsolok magamra, ami a bokámig leér. Kapucniját felhatom, így takarva el az arcomat. Kiszaladok a szobámból, majd le a lépcsőn, és már szaladok is a főtér felé.
....
 A főtéren pedig, megszokott mozdulatokkal gyorsan felmászok az egyik szoborra. Leülök, és boldogan figyelem, ahogy az emberen ott járkálnak. Mint egy agy hangyaboly, szorgos tagjai, mindenki siet a maga dolgára, egyesek, vagy inkább többesek, pedig közös erővel dolgoznak. Előszedem, a ki félliteres üvegemet. Az üveg a fából készült, díszes faragásokkal teli valamibe van elrejtve. Már 3-szor töltettem újra, hiszen nem tudok megválni tőle. Gyorsan felhörpintek egy kortyot a benne lévő, tömény, erős bórból. Néha, magányos napján, jólesik az embernek az ilyesmi. Még sosem voltam részeg, így most sem félek ettől. Nem is szoktam ayit inni, és ráadásul a szervezetem tökéletesen bírja az ilyesmit.
 Most csak figyelem, ezt a jövő-menő várost. Köpenyem csendesen suhog mögöttem.  

valószínű folytatás

Folytatása, a fogadó történetnek
Franklin kedvesen megmutatta, a kis standot, ahol a műveit árulta. Megköszöntem a segítségem, és vettem tőle három, faragott ládikát. Majd elindultam a városban sétálgatni, és kuncsaftokat keresni. Nem váltam meg köpenyemtől, de azért tiszteletből levettem a fejemről a kapucnit. Ezzel valamennyire barátságosabb kinézetem van.
 Összevissza sétálgattam. Szóltam néhány játékosnak, de nemigen érdekelte őket a dolog, voltak, akik végig hallgattok, voltak, akik nem. Mindenesetre nem adtam fel. Bárki, aki az utamba került, elmondta neki a helyzetet. Öt-hat ember meg is ígérte, hogy talán eljön. Nem tudom, mennyire bízhatok meg a dologban, de csak reménykedni tudok. „A remény hal meg utoljára”. Na, ezzel én úgy vagyok, hogy nem igaz. „A remény sose hal meg”, így már helyesebb.
 Megálltam ebédelni, Helena elpakolt nekem, néhány mennyei ízű szendvicset, és egy üveg finom limonádét. Desszertnek tett két szelet, habos sütit. Amit teleraktam a hasam, indultam tovább.
 Még olyan húsz, huszonöt embert kértem meg. Eddig olyan 12 ember lehetett olyan kedves, és elígérkezett egy „talánnal”. De nekem, „Megígérem, hogy a 3 napon belül megjelenek a fogadóban” kellene.
  Ekkor betértem egy utcába, és nini! Nagoyaka Kiyoshi!
  Ez az! Már szaladtam is Kiyo felé, majdnem feldöntöttem szerencsétlen!
- Szia Kiyo!- köszönöm rá boldogan.
- Szeretnélek megkérni valamire!- mondom neki!
(Ha Kiyo válasza igen, akkor az alábbi dolog történik: )
- Épp Torubana külvárosában sétálgattam, amikor megláttam egy fogadót. Niceplace. Sajnos már nagyon ritkán tér be oda vendég, és szörnyen megsajnáltam, azt a kedves NPC családod. Csak annyira kérnék, hogy menj be hozzájuk! Az ételt, Helena Atanoi, a családanya főzi, akinek maximális a főzés járatossága. A hely csodás. Lányuk Nagi a felszolgáló lány, valamint van még egy pincérjük, az unokahúgaik és unokaöccse, akik csak akkor dolgoznak ott, ha szükség van rájuk.
- A szobák is csodásak, van ott társalgó, és egy kert is. Kérlek, nézz be hozzájuk! Ja, és ha találkozol Himével, neki is mondd el!

(Ha nem fogadja, el tovább erőltetem)
(Ha a beszédem után elfogadja, megmutatom neki az utat)
Találkozik Sangoval és Himel is, velük ugyan így elbeszélget.

Ha valakit érdekel a fogadó, térjen be oda!

Előzmények

//Sango//

Bólintok. -Igen, végülis igen. Rátapintottál a lényegre. -dícsérem meg a túlélő-show ötletét. Valóban, mintha lett volna már hasonló a tévében, de nem rémlik, hogy mi lehetett. Könyvek viszont vannak ebben a témában; Battle Royale, Éhezők Viadala, és ez csak a két leghíresebb. Talán később értekezek majd magamban róluk Richard Parkerrel.
Hümmögve töprengek, hogy melyik a legbiztonságosabb fejlődési mód, majd vállat vonok. -Igazából, PvP-ben nehezen ölhetnek meg. Vagy talán egyáltalán nem, magam sem tudom. Ha kimész a védett zónán kívülre, akkor Pk-zhatnak, vagyis ölhetnek le, ha nem vagy elég óvatos. Például elalszol, vagy nem figyelsz eléggé. Viszont a moboktól vagy küldiktől se félj. Moboknál mondjuk kevés jön be, attól nem fogsz látványosan fejlődni, de küldetésekből már annál nagyobb hasznod származik, és nem is tudok arról, hogy sokan belehalnának - akik igen, azok túl kis szintűek voltak hozzá vagy figyelmetlenek voltak. Esetleg öngyilkos hajlamúak.
Az utolsót inkább suttogtam, mint mondtam.
Álomkelő pár perce már igen heves vakarózásba kezdett a pad alatt, valószínűleg valami digi-bolhát kaphatott el. Talán pont Kirarától? Nem hiszem, akkor ő is vakarózna.
-Eh megmondtam neked, hogy ne ülj a porban! -pirítom le, és mielőtt tíltakozhatna, felkapom a kezem közé és elsétálok vele a szökőkúthoz. Amint rájön a turpisságra, hevesen rángatozni és nyávogni kezd, de most nem fogja meglágyítani a szívem. Bedugom a drágát a vízbe, előkapom a drótkefét és nem túl erősen, de azért határozottan végighúzom párszor a szőrén. Mikor kiemelem a vízből, igen döbbent képpel, karmait széttárva néz rám, csapzott szőre egy rémfilm szörnyére emlékezteti az embert.
-Na, hát nem jobb máris? -mosolygok, és lerakom a földre. ÁK olyan gyilkos tekintetet vet rám, mintha egy kanál vízben meg tudna fojtani, kirázza magából a vizet és visszaszalad a padhoz. Mire én is visszaérek, Sango remegő vállaiból már látom, hogy baj van.
-No, mi a baj? -kérdezem aggódón, majd kihalászok a menümből egy zsebkendőt és odanyújtom neki. -Én mondtam valami rosszat?

//Sango//

Visszaülök a padra mellé és a vállára teszem a kezem - kivéve, ha esetleg ellöki. Mindig fura érzés a számomra, mikor valaki a testvéréről beszél, hiszen nem fogalmam sincs róla, milyen érzés lehet az ilyesmi. Azt viszont tudom, milyen megérezni, ha valakivel történik valami rossz. Végighallgatom szegény lányt, és amikor feláll a padról, hogy elmenjen, szigorú arckifejezéssel, de gyengéden visszanyomom a helyére.
-Ha terhelnél, azt megmondanám a szemedbe. DE nem terhelsz, szóval nyugodtan zúdíts rám mindent. -mosolyodom el egy kicsit. -Arra vannak az emberek, hogy meghallgassuk egymást.
Akár abbahagyta a sírást, akár nem, csak-csak átadom neki a zsebkendőt. Hát ha később, vagy most utólag szüksége lenne rá.
-Sajnálom a dolgot. Nem tudom, milyen, ha az embernek van testvére, de ha nem éreztél bajt, akkor nem is történt semmi rossz. Viszont ne gondolj rá! Ha sokat agyalsz rossz dolgokon, azok tényleg meg fognak történni. -ismétlem meg egy ismerősöm szavait, amiket valójában én is csak több-kevesebb sikerrel tudok észben tartani. -Ki tudja, talán ha kijutsz innen, ő fog fogadni az ágy mellett, vagy majd az egyik harcostársadról kiderül, hogy pont ő az. Koncentrálj ezekre, és nagyobb eséllyel fognak végül megtörténni.
A bocsánatkérésére csak legyintek, hogy semmi probléma, nem történt katasztrófa. Azt csak magamban pörgetem át, én milyen viszontagságokon mentem keresztül odakint, és azt is csak egy pillanatra, hogy emlékeztessem magam, én sem vagyok egy szerencsés alkat. -A sírás egyébként jót tesz. Egyrészt ha sírsz, azzal a stressz jókora részétől szabadulsz meg, így nem fogsz előbb-utóbb összeroppanni. Másrészt tisztítja a szemet. -vigyorodom el, hát ha sikerül kis mosolyt csalni az ő arcára is.

//Sango//

Bólintottam a kérdésére, és hogy őszinte legyek, még támogattam is. Ha esetleg újfent rátörne a sírhatnék, van még bőven kendőm az inventoryban, és persze a vállam sem az a típus, ami elfáradna az ilyesmitől.
-Persze, ezer örömmel. -válaszoltam mosolyogva újabb kérésére, de úgy vettem észre, egyenlőre nem most akar elindulni, miután elkezdett ügyködni az állateledellel és a mindenféle tálakkal. Mikor Álomkelő elé tette le az egyiket, kicsit meglepődtem és már ellenkeztem volna, mikor már magyarázott is. Végül egy sóhajjal nyugtáztam a dolgot. -Semmi gond, de ÁK már kapott enni a fogadóban, szóval ne vedd sértésnek, ha nem eszi meg az egészet. -mosolyogtam szégyenlősen, majd figyeltem, miként reagál a két macska. Kirara persze láthatólag már megszokta ezt a stílust, de ÁK először gyanúsan szimatolja a húst, majd óvatosan a szájába kap egy darabot és vár. Mikor nem történik semmi, közelebb húzódik a tálhoz és bátrabban lát neki a finom falatoknak. Az adag nagyjából felét megeszi, majd megnyalja a szája szélét, pár másodpercig Sangot figyeli, aztán megfordul és összegömbölyödik.
-Oké, szerintem ízlett neki és köszöni. -jelentem ki aggódón. Ez a macska nem a hálás típus, de remélem, ez nem is szegi Sango kedvét. ;;
Miután mindezzel megvoltunk, megköszörülöm a torkom és bólintok. -Amúgy bármikor mehetünk. A küzdőtér erre van, a mobok pedig arra, nem olyan messze, a kapun túl. Nem valami erősek, főleg disznók csak, amiket már most egy csapással le lehet ütni. Én is azokon tanultam meg anno az alapokat egy kardforgató segítségével. -mosolyodom el szokás szerint az emlék gondolatára, majd pár másodpercig eltöprengek, vajon mi lehet Kyuushiroval. Rég nem láttam már, a frontharcosok soraiból is hiányzik, amennyire én tudom, és elkezdtem egyre gyakrabban figyelni az elhunytak listáját, hogy nem bukkan-e fel rajta a neve. Remélem, soha, de kezdek félni.

//Sango//

-Kitűnő választás. Az erdő és a városkapu között van egy nagyobb mező, ott legelésznek a disznók. -bólintok, és felkelek a padról. Sango 'szerencsétlenségére' viszont egy olyan emberrel futott össze, akinek egész jó még a hallása :PKinyúlok a levegőbe a kezemmel, lenyitom a menümet, kotorászok benne egy kicsit, aztán a már szokott módon elővarázsolok egy szokványos, de immár kicsit több tápanyaggal bíró szendvicset és Sango felé nyújtom.
-Sose kezdj harcba üres gyomorral. Nyugi, nem mérgeztem meg. Ha kérsz, szólj, általában ötöt csinálok egy nap, és még maradt három, plusz a vacsora. -mosolygok bátorítóan, és ha kell, addig nyújtom felé az ízletes falatot, amíg el nem fogadja. Ilyenkor érzem úgy, hogy megérte néha órákat szöszmötölni egy kölcsönvett konyhában vagy egy szimpla mezei tábortűznél, mert pontról pontra egyre finomabbak, amiket készítek. Bár ilyen könnyen meg lehetne tanulni főzni a való világban is. Odaát egy tojást sem tudok rendesen megtörni, hogy egyben maradjon a sárgája, ami az én koromban enyhén szólva is... hát, ciki.
Sango felkérésére ÁK-ra nézek, majd megrázom a fejem. -Ha nem kíván túl sok Lovaglás pontot, akkor mehetünk. Kicsit félek, hogy még leesnék az ilyen hátasállatokról x__x -fejtem ki a véleményem, majd persze választól függően indulunk tovább. Megbízom Sangoban, annak ellenére, hogy alig pár perce ismerem, és bár a fejemben motoszkál a kisördög, hogy túl naív vagyok, szokjak le erről, de ha egyszer én is 'kényszerítettem' a szendviccsel a lányt a bizalomra, akkor ugyanezt nekem is illene megtennem. Így nem kell nagyon rábeszélnie, hogy üljek a nagymacska hátára, szorosan magamhoz karolja a saját kisállatomat, aki a jelek szerint ezt a lovaglást nem igazán csípi annyira, mint én.

//Akkor elméletileg foly. köv. a Kezdetek Erdejében //