Re: Főtér

by **Kayabuky Yahiko** Kedd Jún. 25 2013, 21:12

//Ai//

A csobbanást követően teljesen eláztam, és a víz belement a szemembe is, így egy darabig nem láttam semmit. Amikor kinyitottam és ismét láttam is valamit, egy másik arc nézett velem szembe, olyan közel, mint amilyen közel még egy harc során sem akartam kerülni senkihez. Hogy szerencse volt-e, vagy sem, de tény, hogy egy lány volt az, akit sikeresen belerángattam a vízbe.
Ahogy ő is tudatosította magában a helyzetet, olyan vörös lett, mint egy érett paradicsom, és éreztem, hogy az én arcomba is vér tódul, de úgy gondoltam, hogy annyira nem pirultam el, mint ő. Persze az is igaz, hogy magamat nem láttam kívülről.
Viszont hogy túllendültünk a felismerés „örömén”, ő gyorsan hátrálni kezdett, majd továbbra is engem nézett. Én is jobban szemügyre vettem, és megállapítottam, hogy furcsa egy szerzet. A fejét csuklya fedte, de levette, miközben éppen leszúrt, hogy mégis mit képzelek magamról. Először meg sem tudtam szólalni, révén, hogy magam sem tudtam igazán, hogy miként történt ez az egész, mert hát olyan gyorsan jöttek egymás után az események, de azt legalább nyugtáztam, hogy a viszketés elmúlt.
~ Biztosan a víz hathatott rá. – gondoltam, de nem volt időm ilyenekkel foglalkozni.
Gyorsan rendeztem a gondolataimat, majd feleltem neki:
- Bocsi, nem volt szándékos. – mondtam tömören, miközben felálltam.
A körülöttünk lévő tömeg egész jól szórakozott rajtunk, amit nem róhattam fel nekik, elvégre valószínűleg tényleg furcsa látványt nyújthattunk, és a csobbanás sem lehetett utolsó, bár kintről ezt sem láthattam… sajnos.
Aztán ekkor tűnt csak fel, hogy egy furcsa lény, ha tippelnem kellett volna, azt mondom valami macska és sólyom keverék állat volt közvetlen mellettünk, és furcsa, engem legalábbis nevetésre emlékeztető hangot hallatott.
- Nem takarodsz innen! Még neked is van pofád kinevetni! – kiáltottam rá mérgesen, majd kelletlenül a kezemet nyújtottam a magammal rántott lánynak, hogy felsegítsem őt is.
Elvégre nem az én stílusom volt a bocsánatkérés, sem pedig a magyarázkodás, de úgy éreztem, hogy ennyi azért mégiscsak jár neki, ha már egyszer miattam lett vizes, valamint azt sem zárhattam ki, hogy ő is jó lesz a csapatomba, bár tanulva a múlt hibáiból ezúttal nem rontottam ajtóstul a házba.

by **RenAi** Szer. Jún. 26 2013, 20:12

Hayashi Yuichi céh felvételes játék ^^

~Csak még egy kicsit had…~… megdörzsölöm a szemem, majd nyugtázom hogy egy friss üzenet nem hagy tovább aludni. Még mielőtt megnézném ki és mit írt, egy pillantást vetek a rendszeridőre…
- Mi vaaaan? Még csak hajnali hét óra… ki és mit akarhat tőlem ilyen korán? – Visszadőltem az ágyamba és onnan olvastam hanyat feküdve az üzenetet.
- Hogy egy új tag…? – Fogom fel lassan a levél tartalmát, amit Lewis-sama küldött nekem, hogy ismét toborzásra kéne induljak. Ő már beszélt a sráccal, de abban a pillanatban nem tudta bevenni a céh-be, így ez a megtisztelő feladtat rám vár. Lelkesen bújtam ki az ágyamból, az eddigi lustaság szétfoszlott az álmossággal együtt. Felöltöztem, megfésülködtem, majd a még kezemben pár falt reggelinek valóval, indultam útnak. … Indultam volna, de rá kellett jöjjek, hogy kevés információ áll a rendelkezésemre ahhoz hogy bármerre is menjek. Az üzenetben nem volt megbeszélt hely és idő meghatározva, épp csak egy név és hogy az illető fiú magas hosszú lófarok hajjal. Se kaszt se semi több. Legalább valami nyom lehetne, mert így az Aincardi emberek közül is sokakra hasonlít a leírás, és ugye nem mehetek oda mindeknihez külön-külön hogy hahóó te lennél az aki csatlakozni szeretne a céhünke?... Hehe miért is ne, elvégre már csináltam hasonlót, egy szórólap is a segítségemre volt. Várjunk csak… talán … esetleg van még egy az inventorimba…. hevesen kutatni kezdtem a kacatjaim között majd meg is leltem. Yattaaa! Örültem, mert ez még a segítségemre lehet. Sokat gondolkodtam hogy mégis merre kellene keresgélnem a tagot, majd úgy döntöttem mivel Ő is csatlakozni akar, így valószínű olyan helyen tartózkodhat ahol mások is megtalálják. Vajon Ő is kapott rólam némi leírását? Elmélkedtem, majd körbe pislantva, a szórólapokat jó láthatóan tartva kezdtem el róni Aincard első szint főterét. Igen, azt hiszem ide jönnék ha nem tudnék semmit. Ez volt mindennek a kezdete, legelőször itt talákoztunk mindannyian mikor Akihikó kijelentette mocskos istenné válásának tervét. Remiélem itt rá akadok Yuicira. Igaz a nevét nem látom, de talán segítséget ad neki az hogy ott figyel a fejem felett a JL-embléma, plusz hogy tudom a nevét legalább van tudom miként keressem.
- Yui…- Kiáltottam volna el magam, mikor valaki megkocogtatta a hátam. Meglepődve hátra fordulok…

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 26 2013, 22:27

Hayashi Yuichi céh felvételes játék ^^

Napok óta bóklászok, a Lewis által említett találka immáron negyedik napja vonz ki a bolhapiacra, a játszóházba és a főtérre. Most újfent a főtéren a sor. Szinte semmit sem írt üzenete arról, hogy ki lesz itt a céhéből. És már három napja elfelejtettem a céh nevét is, kuncogok egyet rövid eszemen. Vajon mi fog még itt történni? Egyik padon heveredek éppen, amikor megindul az élet, a későn kelő játékosok mind most özönlenek ki a főtérre, ki-ki a maga útjára. Annyit tudok rólad, rejtélyes idegen, hogy lány vagy, de semmi mást. Nehéz lesz ez így töprengtem egy kicsit, rengeteg ember. Felültem a padon, lábam felhúztam a szegélyre és széles terpeszben nézelődtem. Ötletem sincs ki lehet. Meg amúgy is valószínűleg holnap jön. Újra visszaheveredtem a padra. Ma sem jött el, nyugodtam bele, mára úgysincs még tervem szóval alszom egy picit. Azonban beszéd csapta meg fülem, ami kilógott a tömegből "nézd azt a lányt céhet alapít vagy mi". Felkaptam a fejem és egy közel olyan magas lányt láttam, mint én kék hajjal és egy táblát tart a feje fölé. Mikor egy pillanatra felém fordult, nem láthatott, de a JL feliratot könnyedén láthattam, ami.. olyannyira ismerős volt valahonnét. Talán ő lesz az. Felkeltem a padról és odasétáltam hozzá.
Megkocogtattam a vállát és valószínűleg megszakítottam egy mondatát.
- Hali! A nevem Hayashi Yuichi, segíthetek valamiben? – szavaltam szokásos belépőm, beleélve magam a jókedvbe, egy széles mosollyal az arcomon. Nagy lila szemeibe belenéztem, nem volt sokkal alacsonyabb nálam a lány így nem kellett túlontúl magasra néznie. A tábla ilyen közelről sem jutatta eszembe, hogy mi is az a JL.

by **Ai Hane** Csüt. Jún. 27 2013, 16:17

//Kayabuki Yahiko//

- Hé!- Kiálltottam rá mérgesen arra a srácra, aki belerángatott a vízbe, s olyan rondán rákiabált a társamra, Himére. - Ne beszélj így a társammal! - folytattam. Majd duzzogva facsartam ki ruhámból a még benne maradt vizet.
- Nem volt szándékos? Akkor mi volt ez? - Kérdeztem, talán már kicsit nyugodtabban.
Nem telt el sok idő, s azon gondolkodtam , hogy miként használhatnám fel újdonsült ismerettségem. Vagyis még igazán nem ismerem, de szükségem lenne egy társra, és megfelelőnek tűnik, de ne haladjunk így előre, még meg kéne ismerni, hisz nem leszek mindenféle suharc partnere. Így hát hozzám nem illően hozzá léptem, s bemutatkoztam . Vagyis olyasmi lett volna.
- Te ki vagy? - Kérdeztem először nyersen. - Az én nekem Ai Hane. Idomár , bár ez valószínűleg már feltűnt. - Folytattam , és próbáltam megfigyelni őt, hogy milyen ember lehet. Talán kicsit túlságosan is bámulni kezdtem. Remélem semmit nem ért félre. Nem vagyok barátkozós típus, nincsenek is barátaim , de egy társra szükségem lesz, és próbálok hatékony, erőssebb társat keresni. Ha jól látom rajta, ő egy árnyharcos, aminek nagy hasznát lehetne venni a harcok során.
De le kell álnom, nem élem bele magam. Nem ismerem, így nem lehet beleugrani semmibe és nagyon sóhajtottam .
Himekora nézve, először kicsit megrettent ettől a sráctól, de nem félt tőle, közeledni próbál hozzá. Egyre közelebb és közelebb sompolygott hozzá, ami elég vicces volt. Próbált nem feltűnő lenni, de nem lehetett nem észrevenni. Őt is elkezdte érdekelni ez a fiú, meglátjuk mi lesz még ebből.

by **Kayabuky Yahiko** Csüt. Jún. 27 2013, 17:23

//Ai//

- Ne beszélj így a társammal! – förmedt rám az utolsó megszólalásom után.
~ A fene, csak nem egy állatidomárral hozott össze a sors? – gondoltam. ~ Gyerünk, mondj már valamit! Letoltad az állatkáját, valamit kéne mondanod engesztelésül! – korholtam magam egy ideig, de aztán inkább nem mondtam semmit… az nem az én stílusom lett volna.
Utána meg kicsivel pontosabb magyarázatot kért a történtekre, révén, hogy tényleg eléggé különös dolog lehetett, hogy csak úgy hirtelen elkapom és magammal rántom a vízbe, így ezen nem is csodálkoztam, amit utána tett, azon már sokkal inkább. Bemutatkozott, ráadásul még a kasztját is megnevezte. Bár az is igaz, hogy előtte a „te ki vagy” kérdéssel nyitott, de ez sokkal természetesebb volt, mint az, hogy bemutatkozik egy vadidegennek. Legalábbis ez volt az én személyes véleményem.
Aztán miután gyorsan rendeztem a gondolataimat, szépen sorban végigmentem azon, amit el akartam mondani, vagy legalábbis megpróbáltam:
- A nevem Yahiko. – rendeztem le ennyivel a bemutatkozást. – Az iménti pedig egy szerencsétlen baleset volt csupán, semmi több. – kezdtem bele a magyarázkodásba. – Megbotlottam és reflexből megpróbáltam valamiben megkapaszkodni, ami végül is a te karod volt. – vezettem le a történéseket, miközben kiléptem a vizet összegyűjtő medencéből a szárazra.
Ezalatt a hibrid állatka is igen nagy érdeklődéssel szemlélt, ami részben kölcsönös volt. Ám míg a lény szeméből inkább a kíváncsiságot olvastam ki, addig én inkább értetlenül álltam vele szemben.
~ Vajon hogy kerülhetett be a játékba az állatidomár? – tűnődtem magamban.
Megpróbáltam kicsit kifacsarni a vizet a ruhámból, de szinte egyből látszott, hogy ez nem fog csak úgy megszáradni, így ruhát kellett volna cserélnem. Ellenben jobban érdekelt a lány, mint a nedves ruhám, így inkább még maradtam egy kicsit ahelyett, hogy kerestem volna valami helyet, ahol kiteríthetem a felszerelésem.
~ Ugyan már, egyszer élünk, csapjunk bele! – döntöttem el egy hirtelen vezérelt ötlettel a dolgot. – Nos, ha viszont már így alakult a dolog, akkor engesztelésképpen felajánlom, hogy csatlakozhatsz a csapatomhoz. – ajánlottam fel neki. – Úgy terveztem, hogy minden kasztból egy-egy embert összegyűjtök, és szerencséd van, mivel idomár még nincs a tagok közt. – mondtam teljes őszinteséggel, nyugalommal és persze komolysággal, hiszen nem vicceltem.
Innentől kezdve pedig nem volt más hátra, mint, hogy a válaszát várjam.

by **Ai Hane** Csüt. Jún. 27 2013, 17:56

//Yahiko//

Végre ő is bemutatkozott, Yahiko. Nem tudom mi ez, de tetszik ez a név, nyugodtsággal tölt el. Miért van ez?
Majd arra lettem figyelmes , hogy mentegetőzött, elmagyarázta mi is történt, melyre teljesen átlagosan reagáltam, nem kaptam fel újra a vizet, hanem nyugodtan megértettem az elmesélteket. Miért érzem , hogy bízhatok benne? Ez furcsa volt, hisz én mindig mindenkiben kételkedem, nem kötök barátságokat, nem közeledem senkihez, hogy barátkozzam . Furcsa szemekkel néztem rá, nem tudtam eldönteni mi ez? Miért nem vagyok ellenséges vele... Hosszasan gondolkodtam ezen , de nem láttam a gondolataim végét. Amikor újra a jelenre koncentráltam hirtelen furcsa kéréssel, nem is...inkább ajánlattal állt elő.
-Nos, ha viszont már így alakult a dolog, akkor engesztelésképpen felajánlom, hogy csatlakozhatsz a csapatomhoz. Úgy terveztem, hogy minden kasztból egy-egy embert összegyűjtök, és szerencséd van, mivel idomár még nincs a tagok közt.- Mondta.
Én újra rá néztem , s kicsit meglepődött, nagy szemekkel bámultam. Észre se vettem , hogy nincsen rajtam a csukjám, mely eltakar az emberek pillantásai elől, s megvéd.
Kis ideig csupán bámultam... Nehezen jöttek a szavak a számra. Talán a meglepődöttség volt az oka. -Egy csapat?- Jónak hangzik, de nem vagyok csapatjátékos, sosem voltam csapatban. -Nem fognak utálni? Kiközösíteni? Mit eddig mindenki?- Ilyeneken járt az agyam, féltem. De mikor újra rá néztem megnyugodtam. S hirtelen, amikor még nem is gondoltam át jól, kicsúszott a számon:
- Akarok! - Kiáltottam hangosan.
-Mit csinálsz Ai!- Gondoltam magamban . S arcom újra színt váltott, nem volt oly erőteljes, csupán halvány elszíneződés volt látható rajtam. De azonnal felkaptam csukjám, hogy véletlenül se vehesse észre rajtam, s próbáltam mélyen lehúzni szememre, hogy minél többet takarjon arcomból.
A helyzet elég ciki volt , de próbáltam higgadtan kezelni, s helyette inkább Himét figyeltem , így könnyebb volt gondolkodni. Hisz mikor Yahikora néztem , azonnal eszembe jutott buta viselkedésem , s újra rosszul kezdtem magam érezni. Láthatóan Himekonak tetszett a csatlakozás, így én is elfogadtam hitelen felindulásból elkövetett ötletemet. Végül is társat kerestem, bár nem csapatot, de így biztosan könnyebb lesz feljutni , s magam mögött tudni a szinteket.
- De biztos , hogy nem okozok gondot Yahiko? És persze nem baj ha így szólítalak? - Kérdeztem , már teljesen higgadtan, végre újra uralkodtam önmagamon...

by **Kayabuky Yahiko** Csüt. Jún. 27 2013, 18:49

//Ai//

Meglepetésemre nem is kellet sokat várnom, mire kimondta a beleegyezését, ami kétszeresen is meglepett. Egyfelől már azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán belemegy, és ha netán mégis, akkor minimum annyit vártam volna, hogy egy próba vagy feltétel elhangzik, amit megkövetel, de semmi. Egyszerűen csak rábólintott.
Aztán gyorsan a fejébe húzta a csuklyáját, és a lehető legmélyebben az arcába húzta.
~ Talán áll mögöttem valami ismerőse? – tűnődtem magamban, de amikor a vállam felett hátrapillantottam, nem láttam ott senkit még csak elhaladni sem, nem hogy ácsorogni.
Aztán kissé zavarba jöttem.
~ Te idióta, erre vártál már mióta, akkor mégis mi van veled? – tűnődtem.
Meglett az első csapattagom, de ezt követően kicsit megakadtam. Az odáig rendben, hogy belép, de vajon hova?
~ Most akkor kéne alapítanom egy céhet? És mi lesz a további kutatásaimmal? – zakatolt az agyam. ~ Ráadásul nem is tudom, hogy hogyan működik ez az egész. Most ezért kellett nekem itt össze-vissza pattognom? Hogy felsüljek? - tépelődtem
Szerencsémre újabb kérdést intézett hozzám, amely kiemelt a mélázásból, és ismét valami olyan támpontot adott, aminek okán megszólalhattam.
- De biztos, hogy nem okozok gondot Yahiko? És persze nem baj, ha így szólítalak? – kérdezte.
- Hát… tekintve, hogy ez a nevem nem nagyon szólíthatnál máshogy. – nevettem egy sort zavartan. – Ami pedig a gondot illeti, mivel te vagy az első tagja a csapatomnak, így azt hiszem, hogy csak velem kell kijönnöd. Ebből pedig az következik, hogy legfeljebb nekem okozhatnál gondot, de ha meg így állnék hozzá, akkor meg meg sem hívtalak volna, szóval… na most ebből már magam sem tudom, hogy mit akartam mondani, de lényeg, hogy nem gond. – fejeztem be igen esetlenül és eléggé idiótának éreztem magam. ~ A fenébe is, miért kell nekem ennyire megcsavarni minden mondatom? – bosszankodtam magamban. – Amúgy meg nem szeretnél már kimászni a kútból? Még a végén megfázol. – kérdeztem mosolyogva.
Közben megpróbáltam megvakarni a tarkómat, és csak ekkor jöttem rá, hogy bizony az én csuklyám is egy merő víz, szóval attól is minél hamarabb ajánlatos lett volna megszabadulnom.

by **RenAi** Csüt. Jún. 27 2013, 18:50

Meglepődtem mikor egy gyengéd kezet éreztem a vállamon. Valaki megkocogtatta. Megfordultam és egy fiatal srácot pillantottam meg. Pár másodpercig meredten néztem a szemébe. Magam sem tudom miért. A hangja később jutott el hozzám, vagyis inkább a tudatomig. Bemutatkozott.
- Yui..chi… Áhh te lennél az, mármint te akarsz csatlakozni a JL-esek közé? – Lelkendeztem, a szemeim csillogtak. Nem is mertem gondolni arra hogy ilyen könnyen meg majd. Már ha tényleg Ő az. Mármint az a Yuichi. Hosszú haj, hátul össze kötve. A leírás és a név egyezik, ki más is lehetne. Próbálom eloszlatni a kétségeket a fejemben. Ha meggyőző választ adott, akkor folytatom.
- Nos, nem tudom hogy Lewis mennyit mondott a céhről vagy épp hogy mennyit tudsz rólunk. De biztosra veszem hogy építő tagja lehetsz majd a közösségünknek ha már a nagyfőnökkel is lebeszélted a dolgokat. Van bármi féle kérdésed? Miért is szeretnél csatlakozni hozzánk? De ne állva beszélgessünk, üljünk le arra a padra, úgy talán kényelmesebb. – Ha elfogadta az ajánlatom, oda sétáltunk, majd előkaptam az inventorimból egy jégkrémet, és azzal a mozdulattal egy másikat is, amit átnyújtottam a fiúnak. Nagyot haraptam az enyéből, a lábamat lóbáltam ami nem ért le teljesen a padról. És várom hogy a fiú mit is fog válaszolni a kérdéseimre.
- Értem, nos ha tényleg szeretnél csatlakozni akkor meg is hívhatlak. Megígérhetem hogy egy nagyszerű „család” tagja lehetsz. Mindenki nagyon kedves és megértő, segítjük egymást amiben csak tudjuk, és célunk hogy mihamarabb kijussunk innen. – Folytattam a mondandóm, közbe néha néha rápillantottam a fiúra, hol őt fürkésztem hol pedig a körülöttünk lévő embereket. Mindenki olyan serény és ténylegesen dolgozik a holnapért… igen nekünk is így kell hozzá állnunk.
- Nos ha szeretnéd akkor el is küldöm a meghívót. - Azzal meg is tettem azt, nem éreztem hogy bármit is túl kelljen bonyolítanom, főleg hogy már beszélt a vezérünkkel, ez bőven elég bizalmat nyújtott felé. Ha elfogadta széles mosollyal bámultam rá.
- Üdv köztünk! Mostantól te leszel a bátyuskám, és én pedig a húgocskád. Ígérd meg hogy mindenképp megvédjük egymást. - Nyújtottam oda a kisujjam hogy az ígéretet egyfajta gyermeteg szerződésbe burkoljuk. Nagyon boldog voltam abban a pillanatban. Nos ha gondolod meg mutathatom neked merre van a céhházunk, és akár már ma be is költözhetsz, szerintem már mindenki kíváncsi rád! - Azzal felálltam hogy kövessen ha gondolja. ^^

by **Ai Hane** Csüt. Jún. 27 2013, 19:47

//Yahiko//

- Hát… tekintve, hogy ez a nevem nem nagyon szólíthatnál máshogy. Ami pedig a gondot illeti, mivel te vagy az első tagja a csapatomnak, így azt hiszem, hogy csak velem kell kijönnöd. Ebből pedig az következik, hogy legfeljebb nekem okozhatnál gondot, de ha meg így állnék hozzá, akkor meg meg sem hívtalak volna, szóval… na most ebből már magam sem tudom, hogy mit akartam mondani, de lényeg, hogy nem gond.- Mondta Yahiko, s minden szavát figyeltem. És némelyre gyorsan reagáltam. Amikor a nevéről esett szó, kicsit újra pirulni kezdtem, arcom meleg volt, szinte éget...-hogy lehetek ilyen buta? Miért teszek fel idióta kérdéseket...-Gondoltam magamban. Ezt már a csukjám sem volt képes eltakarni...
- É...É...Én vagyok az első tag?- Hebegtem-habogtam , de végül kinyögtem valami, talán értelmes kérdést. Majd folytattam , kicsit nyugodtabban-Akkor felkéne vennem a barátlistámra , nem? - Kérdeztem. Picit talán félve, hisz barátlistám üresen állt mindeddig.
-Akkor most hogyan tovább? Vele kéne mennem mindenhová igaz? Fejlődni meg főképpen...-Tanakodtam magamban. Kicsit izgatott lettem , hisz először várható, hogy huzamosabb ideig leszek más ember társaságában. - Vajon kijövünk majd egymással? - Ilyesmi, és még sok más kérdés foglalkoztatott legbelül.
Belső gondolataim rabságából Yahiko zökkentett ki, amikor újra megszólalt:
-Amúgy meg nem szeretnél már kimászni a kútból? Még a végén megfázol.- Amikor elhangzottak szavai, lefelé tekintettem , s megláttam igaza van, ő már rég a szárazon állt, s én még a kút vizében álltam. Gyorsan kipattantam a vízből,ám lábam megcsúszott a vizes kövön, miközben kifelé igyekeztem. Előrefelé zuhantam, kissé meglökve Yahiko vállát. Zuhanás közben egy dolog járt a fejemben: - Miért vagyok ennyire szerencsétlen a közelében? Miért nem tudok normális lenni, nem értem... Partnert akartam, találtam..és most milyen benyomást keltek majd magamról. - S becsuktam a szemem.

by **Kayabuky Yahiko** Csüt. Jún. 27 2013, 20:24

//Ai//

Egy ideig csak hebegett, valószínűleg nem igazán értette, hogy mit is akarok ezzel az egésszel, vagy legalábbis én erre következtettem, majd rákérdezett, hogy a barátlistájára fel kellene-e vennie. Érdekes kérdés volt, amely nekem egészen eddig eszembe sem jutott, így nem tudtam hirtelen választ adni rá.
Közben kérdésemre reagálva ő is kilépkedett a vízből, de amikor átlépte a szökőkút peremét, és kilépett a szárazra, akkor hirtelen megcsúszott. Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy a lábáról lecsorgó víz eláztatta a követ, így az síkossá vált, bár akkor éppen nem ezzel törődtem. Egyenesen felém zuhant, és meg is lökte a vállamat, miközben éppen a földet készült megcsókolni.
Révén, hogy közel volt hozzám, és hát mivelhogy már a csapatom tagja volt, így tehát valamiért felelősséget éreztem iránta, és megpróbáltam elkapni. Egyik karommal a hasához nyúltam, míg másikkal a felém eső karját ragadtam meg. Sajnos azonban nem voltam elég erős, ráadásul ő meg vizes volt, így csak azt értem el, hogy én is vele együtt estem, csak míg ő előrefelé, addig én hanyatt.
Ez ismételten egy érdekes szituációt eredményezett, ugyanis megint együtt estünk el, és valamiért megint én kerültem alulra, csak éppen nem vízbe, hanem a kemény kőre zuhantunk.
Az ilyen helyzetekben adtam hálát azért, hogy védett övezetben vagyunk, na meg persze azért is, mert nem a való világban történt mindez, hiszen akkor lehet, hogy egy-két csontom eltört volna, de már jó rég.
Amint sikerült összekapnom magam, és a hirtelen meglepetésemből felocsúdnom, nevetés lett úrrá rajtam. Nem volt szokásom a nevetés még odakint sem, és amióta a játék rabja lettem, ha jól emlékeztem sohasem nevettem, de most sikerült.
- Azt hiszem ezt most megérdemeltem. – mondtam két kacagás közt. – Visszakaptam az előzőt.
Úgy véltem, hogy ennél jobban már úgysem válhatok közröhej tárgyává, szóval már nem is foglalkoztam azzal, hogy gyorsan felkeljek, csak hevertem ott.
- Ami pedig a barátlistát illet: Ha téged nem veszlek fel rá, akkor senkit. – mosolyogtam még mindig, noha természetellenesnek éreztem a dolgot. – De hogy is működik a dolog? – kérdeztem kissé sután, hiszen még sosem használtam azt a funkciót, sőt mi több, azt sem tudtam, hogy hol van.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jún. 27 2013, 21:35

Tudja a nevem lepődök meg rajta.. hisz az előbb mondtam én ostoba, vágom magam képen egy képzeletbeli téglával. JL..JL..JL.. jár a fejemben a rövidítésekkel mindig is bajban voltam, és rittig ez sem megy pontosan. Még inkább hagytam had beszéljen a lány úgyis eléggé fel van pörögve és örül nekem. Én is neki, csak még nem tiszta hogy ki is ő, igazándiból. Vakarok egyet bele kobakomba, de nem csinálom soká, mert elég illetlenség lenne. És igen mondat áradata között fellelni véltem egykét ismereős szót Lewis. Igen így hívták azt az embert, aki üzenetet küldött nekem egy céhmeghívásról és azt is írta, hogy neki nem lesz rá ideje ezért egy céhtársa fog jönni. Ő is küldött üzenetet, de hogy hogy hívták, ahhoz le kellene nyitnom a menüm és megnézni, de azt most nem lehet túl égő lenne és be sem vennének egy feledékeny embert. Majd megtörtem végül is egyre komorodó arcvonásaim és végre meg is szólalok.
- Igen, szeretnék csatlakozni a céhetekhez a JL-hez.. - bátorkodtam kimondani, csak rá ne kérdezzen, hogy ugyan mi az a JL, egy szösszenetnyi levegővétel közben folytattam és tekintetem mosolygósra véve a lány szemeibe nézve - Rengeteg kérdésem lenne, ugyanis Lewis annyit mondott, hogy én lennék a férfi erősítő a céhbe. A többi kérdést inkább kényelmesen, tökéletes lesz az a pad - mondtam mosolyogva. És azzal el is fogadtam a felkínált jégkrémet miután leültünk. Nem, mármint nehéz lekenyerezni, de a jégkrém az igazán kedvencem, sokan nem tudják ezt, és ezt el is hallgatom előlük, talán egyvalami van amivel még jobban lekenyerezhetnek, de annak a gondolatára is elpirulok. Talán sikerült gyerekes vigyorom mögé rejtenem, hogy mennyire imádom a jégkrémet, de erre nem látok túl sok esélyt.
- Szóval lenne pár kérdésem - fejeztem be hosszabb időre a jégkrém evést - hogyan is működik egy céh itt Aincradban? Lehet ez elég tág fogalom, de innen bármi érdekel. A miért is szeretnék csatlakozni az pedig.. egyedül voltam szinte ez idáig, és jó volna valahova tartozni, talán új ismeretségekre is szert tehetek, céhen belül veletek, meg minden olyan új lesz. És az újat sosem vetem meg. Persze ha már beléptem valahova, hű vagyok - mosolygok rá őszintén. Ujjaim államra teszem és magam elé bámulva kissé elgondolkodom. Tényleg eddig sosem hagytam el egy céhet sem, vajon kidobtak már azokból? Mindegy is azok a játékok közel sem ilyenek, mint amit itt szinte saját bőrömön élek át.
Egy rövid újabb ismertetőt adott magukról, biztosan frontharcosok. Ez annyira magasztos, vajon miért pont egy ilyen senki kell nekik mint én, magamnak való vagyok ugyan de könnyen tudok egy család része lenni. Azzal bólintottam - igen részt szeretnék venni benne, és kijutni erről a helyről - válaszoltam jó kedvvel - és még valamint köszönöm meghívásod - mosolyogtam újfent rá. Vajon hogy hívják, olyan szokatlan hogy nem tudom a nevét, gondolatmenetem félbeszakadt, ugyanis megjelent a meghívó ablak és egy igen és már bent is vagyok a céhben. Legszívesebben most ugrálnék. Bár tudom ez csak pár pixel, de kicsit sem izgat végre valami új kaland veszi kezdetét és végleg elfelejthetem a tisztást, ahonnét jöttem. Komorodtam el a végére, sosem szabad elfelejteni honnan jöttem, feddtem meg magam.
Szavaira felkaptam a fejem, sosem volt húgom, csak egy nővérem, vele is jól kijöttem - Igen, a bátyuskád leszek, kedves húgom - a szavak még nem álltak rá a számra, talán később jobb lesz, mosolyogtam rá csukott szemmel kissé zavarban, de a kisujjam összekulcsoltam övévével és hangzottak dörmögősebbre sikerült szavaim - ígéret szép szó betartom úgy jó. Egy örvendetes mosollyal zártam, jól éreztem magam már is. - Jó ötlet! - és már bandukoltam is utána.
- Te figyu hugi, nem tudom még sajna a neved - ahogy utolértem sétáltam mellette és kérdeztem még nagyobb zavaromban, talán jó volna tudni, hogy akire vigyázok őt hogy is hívják - és köszönöm még egyszer, sokra válaszoltál a fel nem tett kérdéseimből. De még is akadna még, eléggé izgulok, mennyi új ember fog körbevenni és, hogy működik ez a.. beköltözés? - néztem nagy értetlen szemekkel. Totálisan kezdőnek éreztem magam. Jelen pillanatban egy legyet nem lett volna szabad rám bíznia, nem hogy a saját életét. De azt már most tudom, ha valami bajba kerülne, azonnal ugranék. Tanulmányoztam arcocskáját, miközben sétáltunk és ha válaszolt nem szóltam közbe csak, ha nagyon úgy hozta, hogy nem bírom megállni szó nélkül.

by **Ai Hane** Csüt. Jún. 27 2013, 22:02

//Yahiko//

Miközben zuhantam, észrevettem , hogy ő is velem mozdul, s egyszer csak már arra lettem figyelmes, hogy újra sikerült közösen elesnünk. A körülöttünk lévők szinte már szakadtak a nevetéstől , amit mi ketten produkáltunk. Miközben én meglepett arccal ,újra közelről néztem Yahiko szemébe, ő hirtelen nevetésben tört ki. Én még pár pillanatig figyeltem őt, majd az én arcomra is kiült a mosoly, talán nem olyan erőteljesen mint Yahikonak, de mosolyogtam, talán elősször mosolyogtam rá valakire őszintén életem során.
Amikor Yahiko azt mondta, hogy ezt most megérdemelte, én egészen más véleményen voltam és nagyon sajnáltam a dolgot.
- Ne haragudj, miattam lettél újra nevetséges. - Mondtam , miközben még mindig ott feküdtünk.
Valamiért Yahiko sem állt fel, így nekem is egészen kiment a fejemből, sokkal inkább foglalt le a figyelés rá és a körülöttünk lévőkre. Figyeltem nem esett e komolyabb baja miattam, miközben Yahiko kérdéssel fordult felém.
- Ami pedig a barátlistát illet: Ha téged nem veszlek fel rá, akkor senkit.De hogy is működik a dolog?- Őszintén, nagyon jól estek a szavai, melyeket hozzám intézett, sosem mondott még nekem ilyet senki. - Lehet, hogy ő lesz az első barátom? Az első személy a barátlistámon? Az első barátom életem során?- Ez kicsit izgatottsággal töltött el. S a mosoly nem tűnt el arcomról, mely 20 év alatt először jelent meg rajta.
- Barátlista...hm...- Gondolkodtam hol is láttam. Tudtam , hogy láttam már valahol mikor nézegettem a lehetséges opciók között. - Áhhh..megvan. Akkor meghívlak barátnak ha megfelelne...- Mondtam halkan, kicsit félve, hisz sosem csináltam még ilyesmit. S lassan kezem a küldés gomb felé nyújtottam, majd lassan határozatlanul nyomtam meg azt. - Megtettem. Valakit meghívtam barátnak.- Csak ezt járt a fejemben.
Amikor pár perc után feleszméltem , hogy még mindig a földön vagyok kicsit zavarban voltam... De főleg csak arra koncentráltam, hogy rányomott e már az elfogadásra.
-Őőő...ne haragudj , hogy nem magyaráztam el merre van, de tudtad követni amit csináltam nem? Bár én sem tudtam pontosan, csupán most kerestem meg. Nem vagyok még tapasztalt játékos, s a barát listámon is első vagy még.- Próbáltam kimagyarázni tudatlanságom.

by **Kayabuky Yahiko** Pént. Jún. 28 2013, 11:55

//Ai//

Ahogy elnéztem a dolgot, ő sem sietett a felkeléssel, így továbbra sem zavartattam magam. A mentegetőzését, ami arra irányult, hogy bocsánatot kért a feldöntésemért csak elengedtem a fülem mellett, hiszen amint már mondtam neki, megérdemeltem. Aztán rátértünk végre a barátlistára. A meghívást végül is ő küldte el, bár amennyire észrevettem ő sem tudta egyből, hogy hol is találja a megfelelő opciót, de aztán mégiscsak megtalálta, és el is küldte a felkérést.
Nem telt bele talán még egy másodperc sem, és máris egy kis ablak jelent meg előttem, amely arról tájékoztatott, hogy fel akarnak venni barátnak, s kérdezte, hogy elfogadom-e. Természetesen az igen gombra lőttem, s így az én listámon is megjelent az első ember. Aztán megint mentegetőzni kezdett a lány, ezúttal azért, hogy nem mutatja meg, hogy hol találom meg pontosan az általa használt opciót.
- Ugyan már, oda se neki, majd megtalálom magam is. – válaszoltam.
Aztán guggolásba tornáztam fel magam, majd kinyújtóztam és fel is álltam.
~ Tökéletes tag. – konstatáltam magamban elégedetten. ~ Tuti nem akar majd irányítani engem, és abból ítélve, hogy milyenek a reflexei és milyen a mozgáskoordinációja, nagyjából egy szinten is lehet velem. – gondoltam, amelyben az is megerősített, hogy azt nyilatkozta, hogy még nem tapasztalt játékos.
Csak ekkor éreztem, hogy az arcomon ismét mosoly virít, de nem tudtam volna megmondani se azt, hogy miért sem pedig azt, hogy mióta nézek ki úgy, mint a tejbetök.
Gyorsan lehervasztottam az arckifejezésem, majd megköszörültem a torkom, hogy egy kis időt nyerjek, majd megszólaltam ismét:
- Akkor ha már egy csapat vagyunk, akkor azt hiszem az lenne a legjobb, ha vadászni is együtt mennénk. Szóval akkor meghívlak a csapatba is, ha neked megfelel. – mondtam, miközben lenyitottam a főmenüt és elkezdtem benne keresni a csapatlétrehozást, amiről tudtam, hogy már láttam valamikor a listán, de pontos helyét a barátlistával egyetemben nem tudtam volna felidézni.
Ám gyorsan megleltem, legalábbis gyorsabban, mint azt elsőre hittem volna, és én is küldtem neki iyl módon egy felkérést.

by **Ai Hane** Pént. Jún. 28 2013, 18:13

//Yahiko//

Csapatba hívott.
Örültem neki, hogy végre várhatóan gyorsabb lesz a fejlődésem, így egyből elfogadtam a felkérését.
- Akkor ezzel meg is lennénk. - Mondtam megnyugodva.
Himeko is olyan ártatlan és boldog arccal nézett rám, biztos, hogy értette a történteket. És úgy tűnt egyre jobban megkedveli új csapattársunk. Már nem nézett rá riadtan , inkább kíváncsiság volt a szemében.
Én pedig már vártam , hogy miként fogunk így fejlődni, s miként telnek majd napjaim csapatban. Elvégre nekem ez egy egészen új világot fog majd a szemem elé tárni.
Jó társnak tűnik nekem, nem láttam idegesítőnek, sem olyannak, aki magasan hordaná az orrát, parancsolgatna nekem, mert azt nem tűrném el sokáig. Így nagyjából minden kritériumomnak megfelelt, kb. ilyen társat kerestem. Aki szó szerint belecsöppent az életembe. A kasztjáról nem tudok sokat, elvégre még egyetlen Árnyharcost sem ismertem ezidáig. De azt hallottam , hogy elég jók és hasznosak harc közben, így nagy baj nem lehet vele. Remélni tudtam , hogy idővel állatkámmal is jól összebarátkozik és , hogy nem fogja hamar megunni a jelenlétem. Nem vagyok nagy beszédes, így a locsogással nem lesz baja, sem olyan nem vagyok, aki beleszólna mások életébe, így szerintem el tud majd viselni. Amolyan csendes társ leszek . Így már csak egy fontos feladatom lesz a játék során, Himeko. Vele még össze kell kovácsolódnunk, de úgy vélem, hogy ez sem lesz annyira nehéz, mint hittem. Nagyon jóravaló kis lény, igaz eleven , de ez dővel változni fog, s megtanulom majd kordában tartani. S így hárman, végre új partneremmel vártuk majd mit hoz a jövő és mivel várhatóak voltak még új csapattársak, azon is kíváncsi voltam kiket sodor még utunkba a szél a SAO csodás világában. Új kalandok és új emberek felé "menetelve".

by **Kayabuky Yahiko** Pént. Jún. 28 2013, 18:52

//Ai//

Szinte pillanatok alatt el is fogadta.
- Akkor ezzel meg is lennénk. – mondta azt hiszem elégedetten, bár nem tudtam volna biztosan megmondani, hogy így van-e.
Ellenben másvalami keltett hatalmába. Egyszerűen nem tudom honnan jött a dolog, de mintha egy kisördög bújt volna el bennem felemeltem az ujjam, és csak úgy hanyagul, mondhatni viccként megpöcköltem a homlokát.
Kíváncsi voltam mit reagál rá, és amint megcsináltam, máris megbántam, de hát amit az ember egyszer megcselekszik, azt már nem lehet visszavonni soha többé.
Mindazonáltal furcsa volt ez az új helyzet nekem, így gyorsan el is terelődött a figyelmem az iménti ostobaságomról a gondolataim pedig elkalandoztak. Igaz, hogy társakat kerestem és az is igaz, hogy régóta a csapatlétrehozás volt a legfőbb célom, de most, hogy végre megalakult nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Az odáig rendben is volt, hogy együtt fejlődünk, elvégre két játékos mégiscsak könnyebben megölhet egy mobot, mint egy, így hát egyszerűsödött némileg a játék, másfelől viszont össze is kellett volna dolgoznom mindehhez újdonsült barátommal, ami nem tudtam, hogy mennyire fog sikerülni.
~ Nem számít, ezt is megoldom, mint minden mást eddig! – nyugtattam maga, de azért nem tudtam lehiggadni.
Ez volt az a pillanat, amikor először arra gondoltam, hogy lehet, hogy létre kéne hoznom egy céhet. Egy saját céhet, amibe összegyűjthetném azokat, akikben látom a potenciát. Persze nagyképűség lett volna azt mondani, hogy mindenkiről el tudom dönteni, hogy mennyire jól jönne a társasága, elvégre én is csak kezdő voltam még, és sosem játszottam ezelőtt ezzel a játékkal.
Aztán, mintha csak a lehető legtermészetesebb lett volna és mintha egészen eddig nem is történt volna semmi különös, nem estünk volna a szökőkútba, se később egymásra, s mintha már ezer éve ismertem volna megszólaltam:
- Akkor mi lenne, hogy megünnepelnénk a mai napot?
Azt azonban nem tudtam, hogy mit szerethet csinálni, vagy mi az, amitől falnak menne, így inkább nem mondtam semmi alternatívát, hátha felkínál ő valamit, vagy ha nem, akkor a cukrászda még így is jó kiinduló pontnak tűnt, hiszen nemrég elmentem egy mellett, az édességet meg mindenki szereti… na jó, majdnem mindenki.

by **Shakan** Szomb. Jún. 29 2013, 19:15

Saya

Egy újabb verőfényes nap. Á, annyira üdítő. A mai napokban mindig meleg van, hétágra süt a nap. A hétágra sütő napnak köszönhettem korai ébredésemet is. Fetrengtem még az ágyamban, pihentem, miközben erősen azon törtem a fejem, mit kéne csinálnom a mai napon. Kicsit gyengén kopogtatni kezdem ököllel az ágy szélén ücsörögve a fejemet.
~ Gondolj, gondolj, mit csinálj ma! ~
Szokás szerint semmire sem jutottam. Úgy gondoltam rendrakás közben eszembe jut valami. Természetesen semmi sem jutott eszembe. De legalább rendet raktam, egy úri hölgy - ahogy édesanyám mondta nekem kiskoromban - ugyanis sosem hagyhat rendetlenséget maga után!
Reggeli sziesztázásom része még a teaparti a plüss állataimmal. Ettől megnyugszom, kicsit feldob hangulatban.
Betértem egy vendéglőbe reggelizés gyanánt. Mikor a két liter teát kikértem (és persze egy kedves fiúval boci szemekkel könyörögve kifizettettem) elővettem az inventorymból a hatalmas barna plüssmedvét és a hatalmas fehér nyuszit teapartizásba kezdtem. A medveplüssnek - név szerint Tibbers - már fél szeme hiányzott, a fehér nyusziplüssnek - név szerint Puszedli - az egyik füle már hiányzott, emellett a kor mind a kettejüket sajnos megviselte, egy kicsit már kopottas volt a bundájuk. Annyi baj legyen, így szeretem őket, ahogy vannak, semmi pénzért sem válnék meg tőlük!
Teapartizás közben gyullad fel az ötletlámpa az agyamban.
~Hát persze, küldetés úgysincs semmi soha nekem való, ismerkedni fogok! Igen! Fiúval, lánnyal, aki jön! Hümm, hümm! Igen, ez lesz az, zseniális ötlet!~
Tibberst és Puszedlit elpakoltam, sietős léptekkel igyekeztem a főtérre. Nem, ma nem maradhattam le semmiről!
A főtér meglepően üres volt.
~Persze hogy üres, buta... Még csak reggel van...~
Eléggé elszomorodtam egy időre. Nem baj. Egy zöld hajú lánykát láttam egyedül csámborogni. Kicsit unottan.
~Vajon szomorú?~
Odafutottam hozzá, elkaptam a kezét.
~Remélem nem ijedt meg annyira, hogy megöljön. Hú, erre még vigyáznom kell, igen!~
Mosolyogtam neki.
- Szia! Nem eszünk egy fagyit? - végig ostobán vigyorgok rá - Szomorúnak tűntél, majd én felvidítalak! Shakan vagyok!

by **Saya** Szomb. Jún. 29 2013, 21:06

//Shakan//

Ahogy kelt fel a nap, úgy csendesedett el Hugi nevetése is a fejemben, mint minden reggel. Figyeltem, ahogy az ég először olyan szép narancssárga lesz, aztán lassan kék, és végül úgy marad. Végül a falat néztem mereven sé elképzeltem, ahogy az agyam köré tornyosul, hogy Hugi ne férhessen hozzá. Ilyenkor nappal ez sokkal könnyebb volt, mert egyébként néha szerettem volna megszabadulni tőle, meg attól a fura modorától.
Végül elindultam, de fáradtabb vagyok a szokásosnál. Nem értem. Pedig aludtam pár órát, ahogy szoktam, akkor mi bajom lehet? Talán le kéne pihennem még egy kicsit? Igen, valószínűleg. Egy nagy ásítással adok erőt a gondolataimnak.
Végül leülök a főtér egyik padjára és nézem a körülöttem császkálókat. Alig látok ismeretlen arcot, de senkinek se tudom a nevét, pár NJK-n kívül, akikkel néha elbeszélgetek. Újabb ásítás. Milyen jó lenne normálisan viselkedni, úgy, ahogy azt a koromtól elvárják, meg Hugi nélkül. Anélkül, hogy tudnám, lesben áll bennem és csak egy vágya van. Enni.
Megenni mindenkit, aki körülöttünk sétál.
Aki gyanútlanul ránk mosolyog.
Mindenkit megenni.
Megrázom a fejem. Tünés, gonosz gondolat! Nem fogunk megenni senkit! Lepattanok a padról és fel-alá járkálok, hogy összeszedjem magam.
Nappal van! Ez az én időm, Hugi, nem a tiéd! Csikaj! Nyughass!
Hirtelen valami megragadja a kezecském. Megpördülök és egy fura lányt látok, olyan fura, de édi szemekkel, és mosolyog rám. Nézem, nem NJK, játékos, és hozzám szól.
- Szia! Nem eszünk egy fagyit? Szomorúnak tűntél, majd én felvidítalak! Shakan vagyok!
-Ööö... Ja, oké, benne vagyok! -mosolygok vissza, asszem, Hugi meg megmoccan. Ez az első alkalom, hogy valaki magától ilyen közel jöjjön hozzánk és érzem, hogy első gondolata az:
~Milyen lehet az íze?~
-Menjünk akkor, és milyet kérsz? Én Saya vagyok. -mutatkozok be én is kicsit bátrabban és már keresek is valami közeli fagyizót. Gonosz Hugi, most nem te eszel, hanem én, és nem embert, hanem fagyit, és ezt tessék felfogni!

by **RenAi** Szomb. Jún. 29 2013, 21:22

A fiú felettébb kedvesnek és szimpatikusnak tűnt és persze meg is bíztam Lewis-sama ízlésében is. És mivel Ő a főnök választottja, így teljes bizalmam élvezhette. Fel is tett pár kérdést, amiket vártam és igyekeztem sorra megválaszolni őket. Hossú haját néha néha meglebegtette a városi szellőcske és olyankor egyszerre kellt táncra az enyémmel. Néha kissé bizonytalannak tűnt és sokszor gondolkodott is el bizonyos dolgokon. Mint mindig most is szerettem volna tudni hogy mégis min járhat az esze. Tök jó lett volna pl egy olyan képesség amivel bele láthatnék más emberek kobakjába, gondolataiba és ezzel minden vágyába érzelmébe… Igen, nagyszerű lenne. De még csak hasonlót sem kaptam, így mások titkai az ő titkuk marad és az én kíváncsiságom továbbra is feszítheti pici szívem.

Megörültem mikor ki jelentette hogy szeretne csatlakozni hozzánk. Akárhogy is, legalább lenne még egy férfi tagunk Lawis samát kivéve. És nem érezném az egészet leginkább egy pom-pom csapatnak, hanem igazi családdá válhatnánk. Ott lenne apu mint Lewis. Nekem ott lenne Rita, mint nővérkém, bár néha elég anyáskodó tud lenni. Ott van még Hina-chan mint egy aranyos kishúg hogy már Szophiet, Himét és a többieket ne is említsem. ^^
Időközben fel tett még egy kérdést. Egy kifejtőset hogy mégis milyen is egy céh… a kérdésének örültem, ugyanakkor tudatosult bennem hogy erről az egészről úgy beszélek mintha már mindent tudnia kellene. Pedig eleinte mikor új voltam nekem is minden nehézkésen ment és állandóan Rii-chan nyakán csüngtem a kérdéseimmel.
- Ohh, bocsi bocsi. Tényleg elfelejtettem már hogy milyen volt újnak lenni és semmit nem tudni, most viszont hogy már kissé tapasztaltabb vagyok elfelejtettem hogy valakinek ez még jelenthet újat. Tényleg bocsi. Nos egy céhhez tartozni annyit jelent hogy tartozol valahova, tartozol valakikhez és azok a valakik is az életed részesévé vállnak. Felelőséggel tartozol értük és mi mindannyian is így viszonyulunk a többiekhez. Azt hiszem nekem az volt az egyik legjobb dolog itt Aincardban hogy beléptem hozzájuk. Mi mind barátok vagyunk, bár én inkább családként gondolok rájuk. Ott van Lewis-sama mint a mindenkit összetartó családfő, és ott van még Rita-chan is aki az én gondoskodó nővérkém, bár elsőre szigorúnak tűnik de nagyon is kedves ember. És ott vannak a többiek, mindannyian az én kis húgicáim. És most már van egy báttyuskám is. – Görbült szélesre a szám széle.
- Tudod mi van hogy együtt járunk küldetésekre, néha néha gyakroló harcokat vívunk egymással. Igyekszünk minnél közelebb kerülni a másikhoz, és közösen fejlődni hogy minnél erősebbek legyünk és hogy minnél hamarabb kijuthassunk innen. – Azt hiszem sikerült kedvet csinálnom neki hogy tényleg be is lépjen hozzánk. Sőt még rá is tudtam venni hogy tényleg a báttyuskám legyen. Már huginak is hívott, nagyon megörültem ennek az egésznek, el sem hiszem hogy tényleg lesz egy igazi báttyám. Eddig Ranmaruról hittem azt hogy azzá vállhat, mármint olyan volt még amikor köztünk volt, utána harcoltunk és történt valami, ostobán viselkedtem. Így elveszítettem a bizalmát. Soha többet nem fogok játszani az emberi érzelmekkel, ezt már akkor megfogadtam magamban. Majd megszólal megint. Már úton voltunk hogy elvezessem a céhház felé, mire kijelenti hogy nem tudja a nevem. ~ Ohh, basszuskulcs!…~ Megtorpantam abban a pillanatban, mégis hogy lehetek ennyire bunkó?... Elfelejtettem bemutatkozni neki.
- Ohh, izé Ai-chan vagyok. Örülök hogy megismerhetlek. – Igen elég hülyén jött le ez az egész, én tudtam a nevét és nekem ennyi már elég is volt, teljesen elfelejtettem hogy szegény nem tudhatja mi a nevem. @@ És azzal mentünk is tovább. Mikor a bejárathoz értünk, vártam picit és rápillantottam hogy látsam tetszik-e neki az amit lát. Belépve szokatlanul csendes volt a ház, hiába kiabáltam hogy megérkeztünk nem érkezett válasz. Megvontam a vállam.
- Biztos mindenki küldizni van. – Jelnetettem ki, igen volt már hasonló. Felvezettem az emeletre, és mutattam neki pár üres szobát hadd válogasson. Majd ami meg tetszett neki, azontúl az lett az övé. Nem hagytam soká magára, le hívtam az ebédlőbe, mivel én is meéjheztem a hosszú úton így gondolom ő is.
- Nem soká megérkeznek a többiek is és szívesen bemutatlak nekik ha szeretnéd báttyus. – Nyögtem ki teli szájjal. Majd folytattuk tovább a falatozást.

by **Shakan** Vas. Jún. 30 2013, 10:07

Saya

Önfeledten a lányba karolok, hagy vezessen, ahová szeretne. Nagy bajom úgysem lehet!
- Hogy milyen fagyit szeretek? Hmm... Hát, szeretem a csokit, a vaníliát, a narancsost, az ananászt, a hupikék törpikékeset, a citromost, az eprest, az áfonyást, a marcipánost. - az ujjaimon vad számolgatásba kezdtem a sorolás közepette.
~Azt hiszem minden fagyit szeretek.~
Erősen töröm a fejem, mit mondhatnék neki. Nem vagyok túlzottan a beszédek embere, az iskolás éveim után ráadásul határozottan nehezemre is esik. De nem! Egy ilyen szép napon nem hagyhatok senkit szomorkodni! Pláne egy ilyen aranyos kislányt nem.
- Saya, hmm, de szép neved van! - kerek, boci szemekkel nézek rá, közben ostobácskán vigyorgok. - Régen volt egy Saya nevű ismerősöm! Csak hát nem jöttünk ki jól, mert izé... Hernyókat rakott egyszer a piros, katicás gumicsizmámban. Á, pedig de szerettem azt a csizmámat... - kicsit fancsali képet vágok. Észbe is kapok rögtön, nem szabad hagynom, hogy kínos csend alakuljon ki.
- Te milyen fagyit szeretsz? Milyet kérsz? - kedvesen mosolygok rá, mikor megérkezünk a fagyizó elé.
~Ez a Mennyország, mennyi fagyi! Csorog a nyálam, te jó ég!~
- Én fizetek, kérj, amennyit csak szeretnél, amennyi jól esik.
~Még szerencse, hogy rajtunk kívül mások is kívánják ilyen tikkasztó időben a fagyit.~
Miután mind a ketten kiválasztottuk, mit kérünk egy fiúhoz lépkedek félénken, megbökdösöm a vállát. Visszanézek Sayára, odasúgok neki.
- Nézd csak, mutatok valamit! - kacsintok.
Mikor rám figyel a srác, a mellkasom előtt összekulcsolom kezeimet, boci szemekkel nézek rá, a Meggyőzés Hatalmát használom.
- Ömm, bocsánat! Kérlek, kifizetnéd nekünk a fagyit! Nincs pénzünk, és hát... Annyira megkívántuk a fagyit! Kérlek, kérlek, vedd meg nekünk!
"Áldozatom" természetesen ki is fizeti nekünk a fagyit zokszó nélkül. Fizetés után mosolyogva nyújtom át Sayának a fagyiját.
- Tessék! Fogyaszd egészséggel! ^-^

by **Ai Hane** Vas. Jún. 30 2013, 12:28

//Yahiko//

Miközben örültem , hogy megvolt minden, s végre csapatban vagyok, és ezzel közelebb kerültem célom eléréséhez, szinte teljesen elméláztam , s elraboltak gondolataim. - Hogyan tovább? Mi lesz most? hogyan lesz? hová, merre tartunk majd?- Felkeltette érdeklődésem ez a dolog. Hozzám csöppet sem jellemző módon. Hisz én nem szoktam semmire ennyire izgatott lenni, nem jellemző vonásom, ahogyan az sem , hogy ennyire "jól " kijövök valakivel, ilyen hamar. Mivel nem vagyok, múltamból adódóan, egy csupa szív ember, mégis vele nem voltam olyan goromba. Furcsáltam is, de mivel csapat társam lett, így jobb is, hisz ki tudja meddig lenne mellettem , ha gonoszkodnék. Mélázásom egyszer csak megszakadt, amikor hozzám szólt:
- Akkor mi lenne, hogy megünnepelnénk a mai napot?
- Ünneplés? - Mormogtam halkan- Én még sosem ünnepeltem.- Folytattam az orrom alatti mormogást. Amit valószínű hallhatott és kicsit féltem , hogy ezek alapján milyennek ítél meg, aki sosem ünnepelt még semmit sem. Majd felül kerekedve félelmemen... - Rendben ünnepelhetünk, végül is ez egy nagyon jó nap , végre csapatba kerültem...- Mondtam , már nem olyan halkan, mint az előzőket.
- És hol ünneplünk? - Kérdeztem érdeklődően. Majd griffecskémre néztem, aki valamiért csillogó szemekkel nézte Yahikot, pedig semmit nem tett vele látszólag. Mi ütött Himekoba?
- Hime, gyere csak! - Majd hozzá léptem , s felvettem , de ez nem tántorította el Yahikotol, tovább bámulta...-Beteg ez a griff? vagy mi van vele?- Gondoltam. - Na mindegy majd abbahagyja egyszer.
Ezután ölemben Himekoval, Yahikora néztem , várva, hogy merre induljunk tovább, s hol fogunk ünnepelni. Ami miatt ideges is voltam, mert életem első ünneplése lesz.

by **Saya** Vas. Jún. 30 2013, 22:16

//Shakan//

Hallgatom a lány sorolását, hogy milyen fagyikat szeret. Én már nem vagyok ilyen szerencsés, odakint nem sok fagyit ismerhettem, mivel úgyis a Világom megvásárlására gyüjtöttem minden aprócska kis vagyonomat. Miközben megyünk, szorgosan keresek egy fagyizót, végül találok is egy kicsit és beállunk a sorba. Mikor meséli, hogy volt már egy Saya nevű ismerőse, félredöntöm a fejem.
-Saya? Jéé. Én nem tudtam, hogy ez máshol is létezik, mondjuk én sem tudom, honnan jött még anno ez a név. Hova valósi vagy? -kérdezem, és tényleg elfog a kíváncsiság. Ezek szerint valahol gyakori név a játékbeli nevem? Muszáj lesz oda elutaznom, ha majd felnövök. És persze csak abban a kis időben, amíg kilépek a Világom kapuin.
-Én... izé... én csak hármat ismerek. -vallom be végül, mikor a fagyikról kezd kérdezni. Mikor a pultnál vagyunk, nagyon sokat nézem a választékát. Van itt sok-sok-sok, amiket nem ismerek, és bár beletelik egy időbe, amíg elolvasok mindent, végül úgy döntök, maradok az ismert citromnál, és választok mellé egy új ízt, ami valami kinder elnevezésű, fehér és csokidarabos. A fizetés témájában már épp ellentmondanék, mikor Shakan megindul és...
Hugi... Ő olyan, mint mi?
~Ezek szerint. Mutasd be te is a képességed neki.~
Nem.
~Miért nem?~
Mert ő a barátom.
Hugi olyan ádáz röhögésbe kezd, amit még sosem hallottam tőle. Végül behunyom a szemem, elszámolok magamban tízig, és mire végzek, már nem hallom, csak valami mocorgásfélét érzek onnan, ahol azt hiszem, a kisagy van. Talán az Hugi fészke, és most sikerült oda visszatolnom. Remélem, Shakan nem sokat vett észre a dologból, a fagyit legalábbis már mosolyogva fogadom el.
Hmm..
Fini ^w^
-Köszi. Te is ^^

by **Shakan** Hétf. Júl. 01 2013, 09:46

Saya

Saya a helyről érdeklődik, ahonnan származom.
~Hmm, vajon mit mondhatnék neki?~
- Én Japánból, Tokyoból származom. A szüleim odakint egy kávézót vezetnek. Ott pedig van sok fagyi is. Figyelj, ha majd egyszer vége lesz a játéknak, gyere el hozzánk! ^.^ Nagyon szívesen találkoznék veled odakint is! ^.^ Te honnan származol? ^-^
~ Á, annyi mindent kérdeznék még tőle, olyan aranyos. <3~
Végig kedvesen mosolygom rá. Egy padhoz vonszolom magammal, ahol leülhetünk és elnyalhatjuk a fagyit nyugodtan.
- Téged odakint hogy hívnak?
~Valami mintha hiányozna... De vajon mi? Ó, hát persze, tudom!~
Gyorsan az új barátosném kezébe nyomom a fagyimat.
- Fogd meg kérlek egy kicsit! Kóstold meg nyugodtan!
Az inventorym mélyéről előásom a két plüssömet, Tibberst, a félszemű medvét és Puszedlit, a félfülű nyulat, majd leteszem mellénk. Így már négyen ücsörgünk a padon. Elveszem Sayától a fagyimat.
- Köszönöm szépen! Ők a barátaim, Tibbers - a medvére mutatok, amit mellé ültettem le - és Puszedli! - most a nyúlra bökök, akit az én oldalamra helyeztem el - Reggelente mindig velük szoktam teapartizni. Te is szoktál ilyesmiket csinálni?
~Olyan sok kérdésem lenne még, áh...~
A fagyimat nyalogatom, közben az eget bámulom. A pillantásom áttér az ő fagyijára.
- Te milyet kértél? - kicsit közelebb hajolok a fagyijához, megnézem milyet kért. A fehéres-sárgás árnyalatú az citrom, a másikban nem vagyok biztos.
~Nutella talán? Jaaaj, nem! Ez kindertojásos! Nyami!~
- Ó, az kindertojásos? :O - rámutatok a fehéres-barnás csokidarabkás gombócra - Hű, az nagyon finom, ehetek belőle egy nyalást? Imádooom! *-* - boci szemekkel nézek rá, ha ő is kér az enyémből (ananász és narancs), akkor nagyon szívesen adok neki belőle.

by **Saya** Hétf. Júl. 01 2013, 12:56

//Shakan//

Oh, tényleg, japán. El is feledkeztem róla, pedig van is japán ismerősöm, ő tanított meg pár szóra. Vajon a Saya-t is tőle tanulhattam? Nem tudom, de azt igen, hogy imádtam az ürgét.
-Én Magyarországról, a Nervegear-t is a netről rendeltem a kávézóból, ahol dolgoztam. -mesélem, és el is csodálkozom, hogy miért is mesélek én ilyen sokat. Sosem szoktam. -Az eredeti nevem Szentjánosi Boglárka. És a tiéd, ha szabad? :3
Megkóstolom a fagyit, miután leülünk a padra. Ez finom. Olyan, mint a vanília és a fehér csoki keveréke, de lehet, egyikhez sincs semmi köze, nem tudom, a csokidarabok viszont imádnivalóak. Máskor is fogok ilyet enni, főleg ekkora hőségben.
Hirtelen Shakan a kezembe nyomja a fagyiját és előhoz két plüssállatot. Érzem, ahogy Hugi megmerevedik és újra próbálkozik, hogy előtörjön és játszon velük, pedig azt nem szabad. Ha Hugi játszik valamivel, azt szét fogja tőrni. És azt jobb lenne elkerülni.
-Yay, Tibbers! -mosolygok a két plüssállatra, főleg a mackóra, majd megrázom a fejem. -Nem, én... nekem nincsenek játékaim. -harapok le egy kis fagyit, hogy ne kelljen folytatnom, miért nincsenek. Hugi gonoszul kuncog a fejemben.
Mikor megkérdezi a fagyimat, hogy mit kértem, kicsit gondolkodok, mert már el is felejtettem. Volt citrom, meg mi is a másik? Oh, persze, kinder! Mosoylogva odanyújtom neki a fagyimat. -Persze, tessék ^^ Tényleg finom, most eszek ilyet először, de ízlik. Nem is tudtam, hogy van benne tojás. -nézegetem utána a gombóc maradékát, és elkezdek töprengeni, hogy mi lehet az a kindertojás. Sima tojásról hallottam meg ettem is, de kindertojást még sosem, és elképzelésem sincs, mi lehet az.

by **Kayabuky Yahiko** Hétf. Júl. 01 2013, 13:43

//Ai//

Először csak valamit mormogott halkan, melyből alig tudtam kivenni pár szót, melyek nem voltam mások, mint az ünneplés és a soha.
~ Na, azt hiszem most elástam magam. – gondoltam, hiszen én úgy értelmeztem a jelentését, hogy ő aztán soha nem fog velem ünnepelni.
Éppenséggel ez magamtól nem lepett volna meg, és senki mástól sem, ellenben a lány eddigi viselkedése alapján nem egészen erre számítottam. Már éppen azon törtem nagyban a fejem, hogy most mégis mivel húzhatnám ki magam a dologból és simíthatnám el, hogy én nem is így gondoltam, ám ekkor már hangosabban szólalt meg:
- Rendben ünnepelhetünk, végül is ez egy nagyon jó nap, végre csapatba kerültem. – közölte, ami szinte teljesen ellentétben állt azzal, amit én az imént kiolvastam a szavaiból.
~ Most ő sem tudja, hogy mit akar, vagy csak én vagyok ilyen értetlen. – gondoltam.
Ezt azonban az a kérdése követte, hogy mégis hol gondoltam az ünneplést, így világossá vált, hogy komolyan gondolja és biztosan én értettem félre valamit. Noha eredetileg úgy próbáltam megfogalmazni a kérdésemet, hogy legyen lehetősége magának választani valami helyet, de mivel nem tette, így kézbe vettem a dolgot. Ennek oka az volt, hogy ha egyszer én valaha is udvariassági formulát követtem el, teszem azt felajánlottam volna valakinek, hogy menjen be előttem az ajtón, ő azonban még nálam is udvariasabb akar lenni és ő is előreenged, akkor bizony azonnal bemegyek azon a tetves ajtón és nem játszadozom további felesleges illemszabályokkal.
- Nem messze láttam egy cukrászdát. Mi lenne, ha oda mennénk? – kérdeztem végül.
Eközben a hibrid állatkáját, akiről idő közben már majdnem meg is feledkeztem felvette az ölébe. Ekkor tűnt csak fel, hogy annak ellenére, hogy milyen mérgesen kiáltottam rá a kútból, akkor valósággal úgy nézett rám, mintha én lettem volna a két lábon járó admin, aki kiengedheti őt a játékból. Na jó, ez valóban kissé hülye példa volt, hiszen ő csak a játékon belül létezett, így lehetetlen is lett volna kiengedni, de mindegy is, a lényegen ez már nem változtat.
- Erre van az üzlet, már ha megfelel. – mutattam kezemmel egy irányba, és tettem is egy lépést arra, majd vártam, hogy belemegy-e, vagy valami jobb ötlete támad.

//És ha jól sejtem itt a zárás részemről, aztán a többit meg majd intézzük Smile

//

by **Shakan** Hétf. Júl. 01 2013, 13:46

Saya

Magyarország.
~Az hol is van? Húha, csak nem most iszom meg a levét az órák közbeni képregényolvasásnak? Ez... Ciki...~
- Magyarország. Rémlik valami földrajzóráról, Európa szíve, ennyit jegyeztem csak meg. Bocsánat. - egy kicsit meghajolok, kicsit szomorkás képpel, hiszen nem igazán vagyok tisztában Magyarország földrajzi helyzetével.
- Szentjánosi Boglárka-kun? Á, kawaii, szép neved van, Boglárka-kun. :3 Sayának vagy Boglárka-kunnak szólítsalak? :3
A fagyi lassan elfogyott, kicsit a hideg miatt még fáj utána a torkom, de végül alább hagy a torokfájás. Az eget kémlelem mosolyogva, a lábamat lóbálva. Csak egy kis fáziskéséssel tűnik fel, hogy kérdezett.
~Tessék? Mit kérdezett? A fenébe, de bolond vagyok, figyelnem kell! Ha jól hallottam a nevemet kérdezte.~
- Az én nevem Shino Kannami, ha gondolod a Shakan helyett nevezhet csak simán Shinonak, esetleg Kannának. ^-^
~Remélem jót válaszoltam neki, furán jönnék ki, ha kiderülne, egy pillanatra elkalandoztam. Hű.~
Mosolygok rá, boci szemekkel figyelem, ahogy eszi a fagyiját, nagy figyelemmel kísérek mindent, amit mond.
~Milyen aranyos... ^-^~
Végül a játékokról beszél.
~Tessék? Ezt most jól hallottam? Nem voltak játékai? :O De miért, hogyhogy?!~
- Saya-kun, mondd csak, neked miért nem voltak játékaid? - kicsit szomorkásan nézek rá - Nem volt rá pénze a szüleidnek?
~Szegényke, pedig olyan édes...~
- Milyen aranyos! - felnevetek egy kicsit - A kindertojás egy tojás formájú csokoládé. Úgy nagyjából ekkora, - a kezeimmel mutatom - a belseje fehér csoki, a külseje pedig barna színű csoki. A csokit így - szintén mutatom - ketté lehet törni, és a belsejében van egy általában sárga színű kis műanyag tojás. A műanyag tojásban pedig általában valami apró kis játék van. ^^ Egyszer feltétlenül meg kell majd kóstolnod, nem csak a fagyit! ^^
Egy kicsit mosolygok magamba süppedve, elhavazom magam a gondolataimmal.
~Hmm...~
- Figyelj Saya-kun, majd ha innen kijutunk, akkor gyere el hozzánk Japánba! Minden útiköltséget állok neked, hogyha neked nem futja rá. Nekem rengeteg játékom van! És játszhatnánk együtt odakint! Jussunk ki együtt a SAO-ból! :3

by Ajánlott tartalom