Re: Kezdetek Erdeje

by **Akiba Yoshino** Csüt. Márc. 06 2014, 19:41

//Anatole Saito//

Mit is mondhatnék, gyáva voltam. A Sword Art Online-nak nevezett "gyilkos játék" már lassan több mint másfél éve kezdődött el, azonban én még mindég itt ülök a babérjaimon és várom, hogy véget érjen ez a rémálom. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű végigvinni a játékot, sőt néha meg is kérdőjeleztem, hogy lehetséges-e egyáltalán belülről kiszabadulni. Minden bizalmamat édesapámba és az ő befolyásába fektettem. Tudtam, hogy mivel még mindég életben vagyok, vigyáz rám és mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszabadítson börtönömből, ebből a játékból, melybe amúgy is véletlenül cseppentem bele. Mint Akihabara polgármestere, elég nagy befolyása volt az apámnak ahhoz, hogy minden erejét annak szentelje, hogy megoldást találjon az én, illetve a többi játékos kijuttatására. Igen, másfél éve bizakodom ebben és lassan álomszerű távlatokba kerülök a valóságtól, mintha minden a feje tetejére állt volna, mintha ez a játék lenne a valóság és a valóság lenne az álom.
Másfél év alatt rengeteg esemény történt, mint az első szint bossának legyőzése és a következő szintre való lépés, azonban nekem mindehhez semmi közöm sem volt. Jelenleg is a kezdetek városában csücsülök és azt sem tudom megmondani pontosan, hogy a többiek hanyadik szinten járnak. Eleinte nagyon nehéz volt számomra a környezetbe való beilleszkedés, azonban egy öregembernek köszönhetően - igen, bármilyen meglepő is lehet, mert még jómagam is meglepődtem rajta, az idősek egy kisebb rétege is bekerült a játékba- sikerült a fejem felé tetőt szerezni, na meg ételt is. Az öregember a Kuma néven emlegette magát mindenki előtt, ahogyan előttem is, és tisztességes ajánlatot tett. Tudta, látta rajtam, hogy nem vagyok kimondottan az a harcos típus, ahogyan ő sem, és ezért felajánlotta, hogy ha segítek neki, akkor ő is segít rajtam. Egy kis üzletet nyitottunk ketten amiben én magam voltam az eladó, mert valljuk be az emberek szívesebben vásárolnak egy fiatalabb lánytól, mint egy ráncos öregtől, Kuma pedig különböző holmikat, tárgyakat, ételeket szerzett be amit eladhattam. Így a kis vállalkozásunkból könnyedén meg tudtunk élni a kezdetek városában egészen a mai napig.

***

Az álom még mindég ott volt a szememben, amikor egy üzenet kezdett el bilingelni a menüpontomban. Kicsit mérgelődtem is, hogy ki lehet az az elvetemült, aki ilyenkor, kora hajnalban képes üzenetet küldeni és azzal felébreszteni a másikat. Kezemet nehézkesen felemeltem a levegőbe, majd egy határozott mozdulattal megnyitottam a menüt és beléptem az üzenetekbe.
- Kuma? Mondtam ki hirtelen miközben felültem és mintha minden álom eltűnt volna a szememből egy varázsütésre. "Yoshino-kun! Gyere gyorsan a város szélére a nagykapuhoz egy óra múlva! Ott kell találkoznunk, mert valami nagyon fontos dolgot kell rád bíznom. Lehetőleg ne szólj erről senkinek. Ne késsél!" Szólt az üzenet, amit hirtelen nem tudtam mire vélni. - Ne szóljak senkinek? Ugyan kinek tudnék beszélni erről, ha csak téged ismerlek?! Kicsit sértő volt az üzenet, azonban abban biztos voltam, hogy az öregfiú nem szokott ilyen üzeneteket csak úgy küldeni, csakis arra tudtam gondolni, hogy már megint bajba került mert kiszemelt egy nagyon értékes kis bútort. Sóhajtottam egyet, majd kényelmesen kikeltem az ágyamból.
- Egy óra múlva? Akkor egész sok időm van még, elegendő ahhoz, hogy egyek valamit valamint letusoljak. Amint végeztem a reggeli teendőimmel, nyakamba is kaptam a lábamat és elindultam a kapu felé amit az öreg emlegetett.
Az üzenet megkapásától számítva pontosan egy óra múlva ott is voltam a kapunál, azonban Kuma sehol sem volt, holott ki is hangsúlyozta nekem, hogy ne késsek. Körülbelül tíz perc várakozás után kaptam egy újabb üzenetet az öregtől, amiben már egy másik találkozópontot jelölt meg számomra, méghozzá az erdő kellős közepében. Azonban az előző üzenettől eltérően, ezúttal már azt is megírta, hogy mi az ami miatt ekkora felhajtást kellett csinálnia. Egy nagy és ritka tojást talált, amiből állítólag isteni rántottát lehet csinálni. Ekkor egy hatalmas magacsepp suhant végig a fejem mellett.
- Na várj csak... csak találkozzunk, esküszöm letolom azt a tojást a torkodon amiért végig kell hurcoltatnod engem mindezen... Mondtam, miközben az előttem elterülő síkságra gondoltam. Még mindég nagyon féltem a kinti élőlényektől és attól, hogy egy rossz lépés miatt akár az életemet is veszíthetem, viszont volt valami a levélben ami nem hagyott nyugodni, így hát egy hatalmas sóhajtás után nekivágtam az útnak.

by **Anatole Saito** Szomb. Márc. 08 2014, 13:51

Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy mi vezérelt ma reggel, mikor úgy döntöttem, hogy kalóz hacukát öltök. Elmaradt farsang bepótolása, vagy egyszerűen csak unatkozok? Ráadásul antialkoholista lévén még csak a rumot sem szeretem, a trágár beszéd is távol áll tőlem, viszont az tagadhatatlan, hogy szeretem magam puccba vágni mindenféle hacukákban. Ami viszont a legjobban meglep, hogy Aldo macsekom kivételesen partnernek bizonyul a bohóckodásban. Általában ha be akarom szervezni valami spontán őrültségembe, akkor vág valami lesajnáló tekintetet, majd befordul a fal felé és alszik tovább. Ez a kalózkodás azonban úgy tűnik izgalommal tölti el, bár tartok tőle, hogy csak azzal tudtam motiválni, mikor elmeséltem neki, hogy a kalózok tengerre szállnak, a tengerben meg ugye halak vannak, a halat pedig Aldoka rettentően szereti. Oktondi ki jószág, ha tudná, hogy az első szinten nincs tenger. Úgy sejtem, hogy az általa végtelenül gyűlölt teleportálást még a kedvenc halfalatkáiért sem vállalná be, így marad a szárazföldi portyázás lehetősége.
S hogy miként jutott eszembe Aldo részvétele? Egyrészt mert az ő társaságában mindig minden mókásabb. Másrészt építenünk kell a kapcsolatunkat, hogy rájöhessek az átváltozásának nyitjára. Harmadrészt, egy valamire való kalóznak van papagája, én viszont gyerekkoromtól eredendően idegenkedem a madaraktól, így jött az alternatív megoldás, hogy akkor a fújógépből faragok papagájt. S mint mondottam, meglepően készségesnek bizonyul: igaz, hogy nem mondja vissza a szavakat, amiket a szájába próbálok adni, de miközben halas keksszel tömöm a pofiját, izgatottan kucorog a vállamon. Indulhat a portyázás, Sparrow kapitány!

Nem is gondoltam volna, hogy éppen a Kezdetek erdejében akadunk rá valakire, pedig már a távolból látszik, ahogy a fák közül egy emberi alak kirajzolódik. Eredetileg csak egy vicces szerepjátéknak szántam ezt az egész kalózosdit, amivel a magunk szórakoztatására elütjük az időt Aldoval, s ha hallgatózásom nem jelzett volna, valószínűleg észre sem veszem az idegent. Lopakodás jártasság híján próbálok meg közelebb settenkedni, miközben macsekom tűkön ülve dagaszt mancsaival a vállamon. - Most megcsípjük Aldo! Mindjárt a markunkban lesz a szárazföldi patkány! Ihhihi... - s amennyire csak az észrevétlenségünk engedi, megpróbálunk látótávolságon belülre lopakodni és egy fa rejtekében meglesni, hogy "áldozatunk" mit tevékenykedik. Azt hiszem nagyon beleéltük magunkat xD

by **Akiba Yoshino** Hétf. Márc. 10 2014, 21:56

A városon kívüli területen, hol tisztásokon, hol kisebb facsoportosuláson keresztül vezetett az az út amit az öreg Kuma adott meg nekem üzenetben. Pontosabban csak egy hely koordinátáit adta meg, így inkább a Gps a felelős az útválasztás miatt, ugyanis a lehető legrövidebb utat mutatta, természetesen ami keresztülment a legtöbb fenevadon. Nagyon óvatosan haladtam csak előre, szinte lépésről lépésre, nehogy véletlenül megtámadjon egy azok közöl a szörnyek közül amik körülöttem tekergőztek, mert több mint valószínű, hogy holtan végezném, vagy segítségért kiáltozva rohangásznék miközben a kezem a levegőben csattogna ostor módra.
- Kuma-saaaan! Kuma-san! Kiáltoztam suttogva,vagy suttogva kiáltoztam az öreg nevét, nehogy valaki olyan hallja meg akinek nem kellene. Logikus nem? Természetesen nem érkezett semmi válasz, így haladtam tovább, hátha majd a kijelölt pontnál többet fogok tudni. Az élőlények csak nem akartak továbbra sem egyenes utat biztosítani nekem, így hát úgy tekergőztem közöttük mint ahogyan a kígyó tekergőzik áldozata körül. Nem várjuk, ez egy nagyon rossz metafora, hisz pont hogy nyuszi módjára menekülök előlük. Lényeg a lényeg, hosszas megfeszített menekülések után elértem egy barlanghoz, ami pontosan azon a koordinátán terült el amit megadott nekem az öreg.
- Ez most komoly?! Pont egy barlangba kellett elrejtened a tojást? Le merem fogadni, hogy tele van óriáspókokkal, vagy vagy vagy vízilovakkal - (mert miért is ne...) -. Ne ne félj, amint vége mindennek olyan szépen számolni fogok veled Kuma, hogy öröm lesz nézni... Mondtam, ahogyan félve beléptem a sötét barlangba. Alig lehetett látni valamit, a falai szárazak voltak és egy árva pókháló sem volt rajta. Barlang vs Yoshino elképzelése 1 - 0. Ahogyan egyre mélyebbre haladtam, természetesen szorosan a falhoz tapadva, azok egyre nedvesebbé és nedvesebbé váltak, holott semmi jele nem volt víznek. Ismét csak sikerült ámulatba ejtenie ennek a virtuális világnak, hisz a legapróbb részletekre is figyeltek az elkészítésekor, mint a hőkülönbség és növények gyökerei által alkotott nedvességtartalomra, ami a barlang falán is tapasztalható.
Miközben az államat tátottam észre se vettem, hogy tovább haladtam befelé egy váratlan pillanatban sikerült is felesnem egy nagyobb kőben. - Hát persze, mire is számítottam egy barlangban... örülök, hogy egyáltalán látok még valamit! Mondtam, ahogyan ránéztem arra amiben felestem és meg is ragadt a szemem rajta.
- Öreg, most komolyan... Ezt a hatalmas tojást hol szerezted? Mondtam, ahogyan a lábam végénél található, tárgyhoz nyúltam, ami majdhogynem nagyobb volt mint a fejem. - Na ebből aztán fejedelmi rántotta lesz az biztos, de várjunk, mik ezek a jelek rajta? Emeltem magam elé, hogy jobban szemügyre vegyem a jeleket, ám ekkor egy szőrös csáp landolt kényelmesen közvetlenül mellettem. Szemeim rávetültek a csápra, majd követték annak vonalát egészen egy nagy fejig. - Ááá igen, itt is van a méltán emlegetett pók-sama is. Neked van valami véleményed arról, hogy mik lehetnek ezek a jelek? Kérdeztem tőle, ahogyan a tojásra mutattam. Egy pillanatra teljesen elsápadtam, majd miután sikerült összeszednem minden erőmet, hosszú sikítások közben futni kezdtem a tojással a kezemben.
- Elegeeeeeeeeeeeeeeeemvaaaaaaaaaaaaaaan! Mi a fene ütött ebbe a világba? Mi a fene ütött belém egyáltalán? Megkérdezni egy óriáspókot? Géniusz ötlet! Segítsééééééééég! Futottam tovább kiáltozva a barlang kijárata felé.

by **Anatole Saito** Hétf. Márc. 17 2014, 00:43

//elnézést, hogy megvárakoztattalak//

- Aldooo! - süvöltök a fejem mellett idegesen dagasztó macskám fülébe, amitől szegény jószág ijedtében majdnem lefordul a vállamról - Éppen a titkos rumkészletünk felé tart az a fehérnép! Hát hagyjuk ezt? >.> - Igen, még mindig határozottan benne vagyok a szerepemben, természetesen a barlang nem rejt eldugott rumos hordókat, de a móka kedvéért miért nem. A játékból még az sem zökkent ki, hogy az iménti hirtelen érzelemrobbanásom hatására a fújógép bosszús tekintetével találom szembe magam és már fújná is fel magát, hogy ördögi morgást hallasson, de összecsippentem két ujjammal a pofáját és csöndre intem. Ezzel ismét úgy meglepem, hogy benne ragad a morgás. Nah, ez is rendben van. Deh ácsi, hol az idegen? Nem veszíthetjük szem elől! Jah persze... facepalm

Anatol, figyelj már oda, hát a barlang felé tart!
A barlangba beérve hálát adok azért, hogy a SAO-beli kazamaták azért némi világítással rendelkeznek, így nekem béna látás jártasság nélkülinek sem kell vaksiskodom és a gyertya kristályomat sem kell pazarolnom. Azonban teljességgel szem elől tévesztettük a lányt, viszont az biztos, hogy bejött ide és hallgatózásomra támaszkodva hamar rájöhetek arra is, hogy merre jár. Na de tulajdonképpen mi a csudáért jöttem utána? Jójó, a kalózos szerepjáték miatt, tudjuk a titkos rum meg minden. De mi lesz, ha rátalálok? Mi lesz, ha tényleg szembe találkozunk? Mégis mit mondok neki itt a Jack Sparrow hacukámban, vállamon papagáj jelmezbe öltöztetett macskámmal? Hmm, mi ez a kiáltozás? Óoóoóoó, már jön is! >.>
- Nincs idő agyalni, futás Aldo! - Persze a macskosznak esze ágában sincs lepattanni rólam, hordoztatja szépen a valagát rajtam gubbasztva. Nah de mégis milyen kalóz az, aki csak úgy elfut az áldozata elől? Nem-nem, most szépen kifutok a kazamatából és bevárom! A barlang bejárata előtt várok és ahogy kiér, azonnal elébe is állok és lecsapok a prédára, bár mindezt fegyvertelenül. Különben is, a nyelvem élesebb bármilyen fegyvernél Razz

- Bitang rumtolvajt, állj elő! Mit szorongatsz a kezedben, mutasd csak! >.> - mutatok rá a kezében lévő valamire, ami szemlátomást egy tojásra hasonlít. Mégpedig jó nagy tojásra. Aldo szemfogát megvillantva már nyalja is a száját.

by **Aeon** Pént. Márc. 21 2014, 23:39

Nem hatalmas, nem kövér Timidus-tollas sárkány udvarias is volt, így hagyta, hogy végigmondjam azt, amit akartam. Persze a vicces bácsi meg sem hallgat, de legalább nem kapok fülest, ha elszólom magamat... bár az más tészta, hogyha meg sem ért engem. Cöh, érted te ezt? Meg sem érti azt, amit mondok! Mintha néma lennék! Nem is tudnám, hogyan bírnám ki öt percnél tovább, beszéd nélkül... elvégre néma gyereknek még a vicces bácsi sem érti szavát. Kissé letörten fütyültem, - mert régi szokásom fütyülni, hogyha bánatos vagyok - de amint a nem hatalmas, de még nem is kövér tollas sárkány, akit nem mellesleg Timidusnak hívtak bölcsen és okosan következtetett, szárnyaimat felemeltem és helyeslően rikkantottam egyet: igen, úgy van, új hús vagyok a céhben! De álljon meg a menet... a viccesnek már nem igazán mondható, pálcikalábakon (hogy lehet azokon lépdelni...) járó kislány értette a tollaktól nem puffadt, nem hatalmas, de még nem is kövér Timidus mindegy egyes szavát... s hovatovább, még viccelődtek is. Én miért nem tudok a vicces bácsival viccelődni?! Ez nem ér...! Féltékenyen borzoltam föl meglévő pehelytollaimat, miképpen a nem nagy, nem dundi, de okos és bölcs Timidus és a nem-vicces kislány Leonére figyeltek... hogy lehetett a vicces bácsi a figyelem középpontjában? Tény, hogy viccesen nézett ki és úgy is viselkedett, de egy Rosa mégiscsak érdekesebb, nem? Szerintem sokkal!
- Másik főnix...? - tűnődtem el egy pillantásnyi időre, aztán lelkesen emeltem meg fejemet. - Hehe, tuti, hogy Falcora gondolsz! Akkor azért ilyen okos és bölcs, mint te!
Amint a hangokhoz arcok is párosultak, kicsit meglepőbb volt azt látni, ahogyan a kislány beszélgetett a nem túl nagy, de nem is kicsit, tollakkal megáldott sárkányféleségével. Rosa valószínűleg azért nem tudott, mert túlságosan fejletlen és apró volt, mint a repüléshez. Ismételten a türelemre kellett hagyatkozni, mint ahogyan egypár dolognál: repülés, tökéletes figyelem az ellenségre, kellő érettségi szint, és most már a megértés is. Ha ezt tudtam volna, kétszer is meggondolom a kasztválasztást a játék kezdetekor, de mindezt Annáért tettem - és őérte nem mondhatok le az idomárságról. Azzal nem csak őt sérteném meg, de még gyávának is bizonyulnék. Jobb lesz türelmesnek maradni, és... de ahogyan Timidus egyetértően nézett Rosára, enyhén meglepődtem: vicces bácsi? Ezek szerint nem jelentett gondot egy másfajta állatnak megértenie a főnix szavait - irigykedtem is érte, de még így is vicces bácsinak merészelt hívni...? Nem is értem, miért. Ahogyan a lány is illendően meghajolt, udvariasan mosolyogtam - szolid, nem nyájas, de semmiképpen sem gúnyos mosoly volt ez.
- Szóval érted Rosát. - zavartan nevettem egyet. - Ezek szerint tényleg korhoz kötött, hogy értem-e a szavát? Vagy csak figyelnem kéne rá? Mert egy-két szót értek, de többet nem... - Lényegtelen, ki válaszolja meg a kérdést, de felettébb érdekelt. Vagy csak a türelem kellett hozzá, vagy pedig kellő kitartás... vagy esetleg mindkettő.

Tőled is elnézést kérek, Shu, az idő- és ihlethiány miatt :/

by **Shukaku** Szomb. Márc. 22 2014, 06:54

Timidus büszkén kihúzta magát. Az természetesen nagyon jól esett neki, hogy a tanítványával már ilyen hamar olyan eredményeket tudott elérni, hogy Falcot bölcsnek gondolják. Persze mellette mindenki szívhatott magába annyi tudást, hogy a laikusokat könnyedén megtéveszthesse, de azért azt mindenképpen fontosnak tartotta, hogy egy alapvető hibát kiküszöböljön az új tanítványa gondolatai közül. Ez a hiba túl nagy volt ahhoz, hogy ne tegyen róla említést, így hát szelíd hangon ugyan, de kijavította Rosát.
-Igen, Falcora gondoltam, de nem. Nem olyan bölcs mint én. A bölcsesség csak tapasztalatok útján szerezhető meg, de Falco valóban nagyon ügyes és tehetséges. És persze mellettem még ügyesebb és még tehetségesebb lesz.
-A láng saját magának nem olyan fényes, mint akinek világít. Ennek talán a főnixekre még inkább is igaznak kellene lennie, meg az őket tanító sárkányokra is. Nem gondolod Timidus?
Fűzte hozzá Shu, és egy dorgáló mosolyt intézett a sárkány felé, ő azonban egyrészt nem is értette a célzást, hiszen a lány direkt rébuszokban beszélt, másrészt ha értette volna se akarta volna elfogadni. Ahhoz egyetlen logikátlan mondat kevés lett volna, hogy lankassza Timidus önmaga iránt táplált megbecsülését. Tudta, hogy ügyesebb és okosabb Falconál, és ennek az ellenkezőjét senki más nem bizonyíthatta be neki, kizárólag Falco. Így tehát érdeklődve fellibbentette az egyik fülét, ami a megértés hiányát jelezte -amit szóban, és főleg mások előtt sohasem mondott ki hangosan-, azután pedig csak megrázta a fejét, mintegy elnapolva a témát. Ezután persze a lány azonnal az idegen felé fordult, és ő válaszolt a feltett kérdésre.
-Nem, nem értem őt. Timidust értem, de őt sem teljesen. Az ő válaszaiból vissza lehet következtetni a kérdésekre. És… igen. Sok petnél korhoz kötött, de van, aki fiatal korra sem tud emberi szavakkal beszélni az idomárral. De a legtöbb pet igen. Viszont… valóban csak figyelni kellene rá. Ő teljesen ért minket, és ha kérdezünk tőle, akkor el tudja mondani, hogy melyik szava mit jelent. Azután pedig már csak le kell jegyzetelni és meg kell tanulni.
A csak-nál természetesen mutatta az ujjaival az idézőjelet.
-Én Timidus kikelése óta tanulgatom a nyelvét, és most sem értem minden szavát. Vannak olyan szavai, amit még ő sem tud lefordítani emberi nyelvre, mert nekünk nincs rá szavunk. Ezeket körülírja, és akkor az ő szavait használjuk rá.
~Megint… megint túl sokat fecsegek. Remélem nem bántom meg, vagy nem untatom…~
-Ezt… ezeket csak azért mondom el, mert ön céhtag. És… a céhtagoknak segíteni kell. Járt már a könyvtárban? Ha még nem, akkor majd megmutathatom, hogy hol van… és szívesen adok is könyveket a petekről… és a beszédről… meg a kommunikációról. És… és segítek is… ha szeretné…
Ha már nem tudott az új céhtag érkezéséről, és ez így meglepte, akkor igyekeznie kellett jó benyomást kelteni. Az nagyon fontos volt, és Peter is megkövetelte volna tőle… most már… talán… még akkor is, ha ez a lánynak eléggé kényelmetlen volt.
-Én meg majd segítek neked.
Mondta Timidus Rosának. Ő persze nem tette hozzá, hogy ez a főnix akaratától függő lenne. Ő így akarta, a céhnek így volt jó és tudta, hogy a madárka is így akarja. Egyértelmű volt.

by **Akiba Yoshino** Szer. Márc. 26 2014, 20:28

//Saito//

A pók nem hagyott alább, ott volt a nyomomban és bár pánikrohamom közben szélnél is sebesebben rohantam, az átkozott mégis egyre közelebb és közelebb került hozzám. Nem igazán volt időm gondolkozni, így csak ösztönösen cselekedtem, már ha lehet ebben a világban ösztönös cselekedetről beszélni és reménykedtem, hogy amint kiérek a barlangból, a pók feladja az üldözést. Ezért is szedtem össze minden erőmet és rohantam, futottam ahogy csak bírtam, közben tovább ordibálva hátha valaki meghallja és segít nekem ha netalán a pók a barlangon kívül is követne.
*Tudtam, tudtam, hogy ha arra a vén Kumára hallgatok és kijövök a kezdetek városából, akkor ilyesmi fog történni. Miért kellett nekem ebbe belecsöppennem?* Kérdeztem magamtól, ahogyan már megvillant előttem a barlang vége és a kinti világ fénye. *Na még egy kicsit, már nem kell sok, hogy kint legyek!* Egy pillanatra megkönnyebbültem és a kiabálást is abbahagytam, tudtam, hogy amit kiérek, vége lesz mindennek, ám ez a remény a pillanat tört része alatt darabjaira hullott. A barlang bejáratánál egy újabb szörny várt rám, ám ez más volt mint az eddigiek. Egy kalóz várt rám odakint egy macskapapagájjal a vállán. *Ez most ugye csak egy vicc, mögöttem egy óriáspók, előttem egy őrült kalóz... ez a világ komolyan szívat engem...* Mondtam magamban , ahogyan észrevettem, hogy a kalóznak zöld indikátora van. *Egy játékos lenne? Csak nem azért jött mert meghallottam kiáltásaimat és meg akar menteni? De várjunk már, miért van kalóz gúnyába...?* Nem igazán volt időm gondolkozni, hisz a pók még mindég követett. A kalóz valamit mondott, ám nem igazán értettem, hisz nem vele voltam elfoglalva, így csak azt láttam, hogy a kezét felemelve rám mutat. Már csak pár lépés választott el a barlang kijáratától és a kalózba öltözött játékostól. Én is magam elé emeltem a kezemet, majd egy könnyebb pacsit adva a kalóznak, a következőt kiáltoztam.
- Szviccsi! Szviccsi, szviiiiiiics!
Ezt a szócskát még régebben hallottam azoktól a játékosoktól akik kalandjaikról meséltek ebben a világban. Ha jól emlékszem ezt a szót használták, amikor váltották egymást egy-egy harc folyamán.
A kalóz mellett elhaladva, átadtam neki a munka javát, én pedig leültem egy nagyobb tócsa mellett és vártam. Kíváncsi voltam, hogy ki ez az ember és hogy miért van kalózba öltözve.

by **Shukaku** Vas. Ápr. 20 2014, 23:28

/Yoshino/

-Meglátogatjuk megint azt a helyet?
-Melyik helyet Timidus?
-Azt a bokrosat.
-Oh! Nem… illetve nem terveztem. Most csak sétálunk.
-Rendben.
-Te is szeretsz sétálni ugye?
-Sétálni? Nem!
Vigyorodott el a sárkány és azonnal a magasba emelkedett. Még pont láthatta a barlang mögötti fák sűrűjében eltűnő Anatolet és Aldot, de felismerni már nem tudta őket, és jobban megnézni sem, mert mindketten meghallották azt a fura sikítást, ami a barlang irányából jött. Shu azonnal felnézett a sárkányra, aki csak bólintott, majd elindultak a hang által jelzett irányba. A tisztáshoz természetesen Timidus ért oda elsőnek, aki gyorsan felmérte a kialakult helyzetet, és ahogy Shu odaért, már osztotta is ki a parancsokat.
-Tiéd a lány, enyém a pók.
-Óriáspók.
-Akkor az. Tizenöt, hét, három, négy, nyolc, hat. Nem tud nekem ártani.
-Elvileg a derekadig kellene érnie…
-Hát, szerintem nem a te derekadra méretezték.
-Biztos ne segítsek, Timidus!
-Mondtam már, hogy ártalmatlan.
A sárkány újra elvigyorodott, majd a másik lány felé biccentett.
-Szia! Timidus vagyok. Tollas sárkány.
Mesélte, miközben hárította szegény pók támadását, aki a szintkülönbség miatt nem sokat tehetett ellene.
-Ha megengeded, akkor elorozom a zsákmányodat. Egyébként switch. Mármint a szó, amit kerestél.
A pók felé fordult, és mielőtt az rátámadhatott volna a lányra, hiszen harcban igazából vele állt, Timidus egy hatalmas füttyentéses csatakiáltással aktiválta a képességét, majd tessékelte vissza a mobot a barlangjába, hogy ott végezzen vele.
-Én jövök! Neked pedig véged!
Tudta jól, hogy Shu nem szereti nézni a harcokat, így inkább elintézte odabent, a lány pedig addig is törődhetett valami sokkal fontosabbal. Azonnal feltűnt neki a tojás, és azt is tudta, hogy ez nem akármilyen tojás. Mivel azonban nem látszott rajta külsérelmi nyom, és az ismeretlen lány sem tűnt olyannak, mint aki bántani szeretné, így nem ugrott oda azonnal, hogy megvizsgálja.
-Szervusz. Shukaku vagyok. Nem esett bajotok?
Bár igyekezett nyugalmat erőltetni a hangjára, és szépen meg is hajolt, azért látható volt, hogy eléggé aggódik.

by **Kokoro** Szomb. Május 03 2014, 23:02

//Ilsette//

Az erdő. Még sosem voltunk itt. Ez az első alkalom. Csak ez már nem védett. Itt már bajba kerülhetünk. Nagyon nagyba. Meg is halhatok. Már tudom, mi az a halál. Elmagyarázták. És olvastam is róla. A halál az, amikor minden véget ér. Ami után már nem csinálhatok semmit. És ami után már nem is fogok tudni semmiről. Nem értem, de tudom. És azt is, hogy nem akarok meghalni.
Jackal már halt meg. Vagy legalábbis hasonló. Eltűnt a párbajról, mikor 0 lett az élete. De visszajött, mikor feladtam. Úgyis vesztettem volna. Mert Aidor egy angyal volt. És az angyalok nagyon erősek.
Utánaolvastam, hogy mi a párbaj. Hogy hogyan működik. Abban nem lehet megölni. Nem engedi a játék rendszere. Ennek örülök. De a városon kívül ez nem számít. Ott bármikor rám támadhatnak. Itt is. Lehet, hogy az egyik fáról ugrik ránk egy. Vagyis nem biztos. Jackal biztos megérezné. És akkor jelezne, hogy meneküljünk. Bízok benne.
Nem akarok meghalni.
Picúr viszont nem jelez semmit. Vidáman ugrál a gyökerek között. Szimatol, felfedez. Néha megáll és figyel. Olyankor figyelek én is. Hogy jelez-e bajt. De sosem tette. Tovább ment. Volt, hogy felriasztott egy egeret. Pici volt. Elkapta hamar és vége volt. Az egér pixelekre esett a fogai között. Jackal vadász volt, és vadászott.
Jártuk az erdőt, ketteskén. Ő mindig előre szaladt. Én mentem utána. Figyeltem, hogy ne essek el. És figyeltem a lombokat is. Néha sűrűek voltak, néha nem annyira. Szép ez az erdő. Az első erdő, amiben járok. Tudtam, hogy néznek ki. De idáig sosem mentem ki. Mióta elindult a játék, bent maradtam. Nem tudtam, mi a védett zóna, de bent maradtam. Úgy láttam jobbnak.
Mentem tovább, átlépdelve a gyökereken. Néha fel kellett emelnem a szoknyám hozzá. A maszkom csúszkált, igazgattam. A sakál szaladt előre, vakmerőn.

by **Ilsette** Vas. Május 04 2014, 07:11

//Kokoro//

~Egy erdő, ahol lenyugodhat az ember.~ Véli magában, miközben nyugodtan sétál. Egy kisebb csapáson halad, ahol biztonságban érezheti magát. Folyamatosan nézi a térképet, hogy az erdőből mennyi területet fedezett már fel. Mélyen beszívja a levegőt, aztán kifújja. Bendő néhány lépéssel előtte jár, és az illatmintákat elemzi. Hirtelen megáll, így érdeklődve közelebb lép a medvéjéhez. A saját kis jelrendszerűkkel gyorsan cserélik egymással az információt, aztán óvatosabban indulnak tovább. Petje viselkedése egyre inkább idegessé válik, ami egyértelmű számára, hogy nem lehet messze a valakiktől. Lehajol az állathoz, hogy simogatással nyugtassa meg, hogy ne csináljon meggondolatlanságot. Veszélyes területen vannak, ám ha Bendő önfeláldozóan meghal, akkor neki esélye sem lesz a túlélésre. Nincsenek védett területen, ami mindkettejük számára újdonság, de ezen a helyen a találkozás végzetes lehet. Markol egy kis humuszos földet, hogy megkínálja vele a türelmetlen társát. Az étkezés mindig beválik.
~Vajon pontosan mivel állunk szembe?~Kérdezi, aztán az etetés után tovább indulnak. Sikerül annyira közel jutni hozzájuk, hogy hallja az erős neszeket. A medve ekkor jelzésképpen elordítja magát, hogy ezzel jelezze előre érkezését. Ugyan nem egyezett meg az én véleményemmel, de látom bizonyos viselkedéseket nem lehet megváltoztatni benne. Ha már felfedték kilétüket, akkor nagy levegőt vesz, és teli torokból, határozottan elordítja magát.
-Hello! Van itt valaki? Mi nem bántunk senkit! Egyedül meg veszélyes az erdő! Ha szeretnéd, akkor csatlakozhatnánk hozzátok, hogy ne történjen baj. – Ezután marad a várakozás, hogy jön e válasz, vagy éppenséggel eliszkolva elmennek tőlünk. Nem hinné, hogy rémisztő lenne a megjelenése, sőt Bendő sem félelmetes. Nem akar senkinek sem fejfájást okozni, sem pedig terhére lenni. Szövetségesek mindig kellenek, akik segítik a céljai elérésében. Egyelőre nem szólal meg, hanem várja a választ. Az kérdéses, hogy megtisztelik e válasszal, vagy sem.

by **Kokoro** Csüt. Május 08 2014, 21:46

Mi ez a hang? Jack fülel. Kissé morog. Veszélyt érez. A szívem hevesen ver. Erősen, érzem a füleimben. Tudom, hogy itt nincs vér. De nagyon élethű. Ahogy rohan végig a testemen a félelem. Reszketek, a késem a kezemben. Nem tudom, mikor vettem elő. Szorosan tartom magam előtt, a mellkasomnál. Hogy megvédhessem magam. Mert tudom, hol vagyunk. Veszélyzónában. Pirosban. Itt bárki megtámadhat. Itt meghalhatunk. Itt mindennek vége lehet. Vége az életnek, a gondolatoknak. Azt pedig nem akarom.
Aztán újabb hangok. Valaki kiabál. Értelmes szavakat. Megértem őket. Nem akar bántani minket. Mégsem nyugszom meg. Ismerem a történeteket. Olvastam ilyeneket. Becsapásokat. Tévútra vezetéseket. Mi volt az iménti? Az az üvöltés? Tudni akarom. A hang felé lépek.
-Hahó? -szólok, erőtlenül. Halkan és gyáván. Jack előrébb lépdel, morog. Aztán kikukkant az aljzatból. És már nem morog. Én is kinézek.
Egy hölgy, meg egy maci. Apró maci, nem veszélyes. A hölgy kicsit félelmetes. Fura. Nem olyan, mint a nevelők. Nagyon kilátszik mindene. De nem tűnik veszélyesnek. A kés még a kezemben, szorosan. Félek, remegek. Pedig nem tűnik veszélyesnek. Mondta is. De nem megyek közelebb. Jack az igen. A macihoz. Szagolgat, és kérdő nyüsszentést hallatt.

by **Ilsette** Pént. Május 09 2014, 14:27

Nem várt ennyire félénk és erőtlen hangot, de éppen elég ahhoz, hogy nagyot dobbanjon a szíve. Szereti az olyanokat, mint az előtte levő idegen lány. Annyira megfogja a másik kisugárzása, hogy minden mozdulata ellágyul, sőt egy bátorító mosolyt húz. Látja, hogy a petje közeledik a medvéhez, azonban Bendő szintén szagolgatni kezdi a másikat, aztán szokásához híven a jobb első tappancsát felmutatja.
-Ő ott Bendő, s jelenleg üdvözölt titeket. Nem fog nektek támadni. – Tolmácsolja feléjük a megnyilvánulást, amihez csatlakozik a saját bemutatkozása. Merészen közeledik a lányhoz, mikor megáll előtte és könnyedén meghajol előtte. Ezzel kezdődik az ismerkedésük.
-A nevem Ilsette, de szólíts csak Ilsynek. – Kokoro annyira emlékezteti őt valamire, hogy egy óvatlan pillanatban, se szó, se beszéd magához öleli és megsimogatja bátorítólag a hátát. Ne féljen tőle, mert egy cseppet sem fogja bántani. Leginkább az előbbi jelenetből kiindulva testvérként tekint rá, vagy közeli hozzátartozóra. Finoman elengedi, aztán hátrébb lép. Az állata szintén odasétál hozzá, majd nevetséges szagolás után odabújik a bundás állat hozzá, mint ha régóta ismernék egymást. Az egészre csak annyi a magyarázza, hogy Bendő látta gazdája gesztusát, amit le akart másolni, de csak erre futotta.
-Megtudhatom a neveteket? – Kérdezi tőle kedvesen, sőt a szemében látni a türelmet és odafigyelést. Meg akar ismerkedni ezzel az aranyos lánnyal, akit édes húgának fog tekinteni. Mivel nem bír csendet erőltetni a beszélőkéjére, ezért folytatja a beszédét.
-Mit csináltok itt az erdőben? Nem gondoljátok, hogy kissé veszélyes? Én kíváncsiság miatt jöttem erre, s Bendő észlelt benneteket. Követtünk, míg egyszer csak rátok nem találtam. – Rövid összefoglaló a találkozásukról, meg némi figyelmeztetés arra, hogy vadállatok vagy más veszélyes szörnyek a nyomukra akadhatnak. Alaposan körülnéz a szemével, miközben az édes medvebocs négy lábára áll, hogy felszegve a fejét édesen, egyben barátságosan nézzen bele a lány két szép szemébe.

by **Aeon** Pént. Május 09 2014, 20:57

/Shukaku/

A nem kövér, nem nagy Timidusnak gyönyörű testtartása volt - ahhoz képest, hogy nem is főnix! És Falco őtőle tanult! Vagy is tanul, mert még mindig a pártját fogja... vagy mi. De az, hogy megértette magát a nem-vicces kislánnyal, az már csak hab a tortán. Biztosan sokat gyakoroltak, amiért ilyen jól megértették egymást, és fenemód féltékeny is lettem a nem-túl kövér, nem nagy Timidusra. Beszélhettek akármiről, - azt úgy sem értettem - de lelkessé tett! Vajon én is lehetek ilyen a vicces bácsival? De a vicces bácsi ezt szeretné? Mert nem véletlenül kérdezett rá a beszédre - tényleg komolyan gondolhatta Uta szavait, hogyha meg akarja próbálni! Lehet, hogy mégse olyan buta, mint a kő - inkább már buta, mint a föld.
- Én is szeretnék olyan ügyes lenni. Meg olvasni akarok. Sok mindent akarok, de a vicces bácsi nem ért engem. Még. - mormoltam már kevésbé szomorúan. Szemem felcsillant. - Te... vagyis ugye tudtok olvasni? Mert én szeretnék tudni, de a vicces bácsi sokáig fog tanulni... - Nem mertem megkérni a sárkányt. Még átlag színemnél is jobban bevörösödtem, és lehorgasztott fejjel nemigen akartam azt a nem kövér, nem nagy Timidus tudtára adni, hogy mennyire zavarba jöttem a kéréstől.
- Segítesz nekem? - kérdeztem aztán, kis váratva, miután a nem-vicces kislány és a vicces bácsi megbeszéltek egy-két dolgot a megértésről. Inkább meglepődött voltam, semmint lelkes. Jó, ha Falco egy remek tanártól tanul, akkor nekem se árthat, de jó lesz ez így? Nem fog belefáradni? - És hogyan?
Sokkal bonyolultabb volt Shukakutól hallani a pet-kommunikáció lényegét, mint Utától - persze nem is gond, csupán sokkal időigényesebbnek tűnt, mint például egy házi állatot nevelni az igazi világban. És a nevelés valahol eltántorította az idomárokat a valódi céltól, a játék kiviteléről. Más kasztoknál sokkal könnyebb volt a játékosok feladata, így nem is lehetett túl sok állatidomár a fronton - legalábbis szerény véleményem szerint.
- Szóval olyan, mintha idegen nyelvet tanulnék - vontam le az egyszerű következtetést, és a választ meg nem várva magam elé mormogtam egy "remek"-et. Nem mintha baj lett volna a tanulással, csak éppenséggel ki akartam jutni a játékból. Várt rám kint valaki, aki talán még most is epedezve reménykedett a játék végéért.
- Nem, még nem jártam. - feleltem. - Kedves vagy, de szerintem hagyjuk a formalitást, jó? - kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon. Túlságosan öregnek gondoltam volna magamat, hogyha még udvariasságból is, de "ön"-nek szólítanának. - Nem szeretnélek leterhelni, de ha tényleg nem jelent gondot, akkor egy-két könyvet szívesen elolvasnék. Meg szeretném érteni Rosát. - Itt a szóban forgó főnixfióka felé sandítottam, aki csodálkozva billentette oldalra fejét.

by **Shukaku** Pént. Május 09 2014, 21:48

/Leone/

-Olvasni? Olvasni nagyon jó dolog, és rendkívül hasznos. Rengeteg olyan dolgot tanultam a könyvekből, amiket csak hosszú harcok útján tudtam volna megtapasztalni. És… ne aggódj, Shu is csak akkor tanította meg nekem, amikor olyan könyveket akartam olvasni, amiket ő nem. Ő nagyon kivételes, mert rengeteg ideje van, mert nem megy olyan sok küldetésre meg harcolni.
Picit elgondolkodik, hogy jól értette-e a szavakat, de inkább visszakérdez.
-Sokáig fog tanulni? Ő sem tud olvasni? Shu azt mondta, hogy ezt nagyon pici korban tanulják. Rajzolt is nekem lapokat a betűkkel meg képekkel. Még mindig megvan valahol, ha visszamegyünk a céhházba, akkor előkereshetem neked. Szívesen segítek.
Timidus persze végig figyelt az idomárok között zajló beszélgetésre is, de először hagyta, hadd beszéljen Shu.
-Igen. Teljesen olyan, mintha idegen nyelvet tanulnánk... hiszen tulajdonképpen az is. Megmutatom…
Elővette a lila füzetét, és kinyitotta hátul, majd a férfi elé tartotta. Természetesen nem adta a kezébe… akármennyire is céhtag volt, még nem ismerte, nem tudott róla semmit… ráadásul mégis csak férfi volt.
-Amikor tanultam Timi nyelvét, akkor rajzoltam ezt a szótárfüzetet. Már rengeteg szó van benne, de nagyon hasznos még mindig, és most, hogy tudja ő is az én nyelvemet, még gyorsabban tudom kiegészíteni.
A lapok három részre voltak osztva függőleges vonalakkal. Az elsőben japánul és angolul volt feltüntetve a kifejezés, a másodikban Timidus hozzátartozó mozdulatait jegyezte le a lány, a harmad oszlopban pedig megpróbálta fonetikusan leírni az adott hangsort. Az adott oldalon például a következőt olvashatta a fiú:

Kód:: zavarodottság (pozitív, ember) - szemlesütést, a fülek hátracsapását és halk, gurgulázó csivitelést zavarodottság (negatív, ember) – tág pupillák, hátracsapott fülek, cikázó tekintet, hosszú, emelkedő csipogás zavarodottság (semleges, ember) – egy pontra összpontosító tekintet, fülek hátracsapva, egyetlen, kérdő csipogás ...

És így tovább és tovább, hiszen a sárkány egy szónak számos jelentést tulajdonított, attól függően, hogy hol, mikor, miért, mi céllal, kinek, milyen társaságban mondta az adott kifejezést, ráadásul ezek néha csak alig tértek el egymástól.
-Formalitás? Oh… hát… rendben. Sajnálom. És… könyvet adni az nem leterhelő… a könyvtár könyvei azok mindenki tulajdona a céhben, csak vissza kell vinni…
Mint általában a könyvtárban… a lány nem nagyon értette, hogy ez az apróság miért lenne számára megterhelő… főleg úgy, hogy a férfi előbb kérte meg a formalitások mellőzésére. Timidus ekkor döntött úgy, hogy összekapcsolja a két beszélgetést.
-Ha mindketten érteni akarjátok egymást, akkor a legegyszerűbb lenne, ha megtanítanád írni és olvasni, és akkor leírhatná vagy lerajzolhatná neked, hogy mire gondol.

by **Kokoro** Vas. Május 11 2014, 00:19

/Ilsette/

Jackal hátrább lép. Mikor a maci felemeli a mancsát. Farkát a lábai közé húzza. Füle hátralapul. Kushad, de nincs támadás. Mikor ezt látja, megnyugszik. Fejét félrefordítja. Négy mancsa a földön, farka, fülei az ég felé. Szagolgat a mancs felé. Majd ő is felemeli a sajátját. Mintha tükörkép lenne csupán. Fel-le mozgatja. Kaparja a levegőt. Aztán mikor a maci, ő is leereszti.
A hölgy elmondja, mi történt. Integetett? Lehet. Jackal pedig megtanulta. Ez szinte biztos. Mert ő okos, és tanul. Főleg a petektől. Örülök, de nincs mosoly. Csak örülök, nyugodt vagyok. Kedvesek. A hölgyre nézek, bemutatkozik. Ilsette, Ilsy. Bólintok, hogy megjegyzem. Közelít felém, hátrébb lépek. Nem vagyok elég gyors.
Jackal megperdül, egyet ugrik. Kaffant egyet, hangosan, kérdőn, félőn. A szemeim tágra nyílnak, az ajkaim elválnak egymástól. Levegőt is elfelejtek venni. A hölgy furcsa dolgot csinál. Nem tudom, hogy mit. A karjai körbefonják a testem. A feje a vállamon. Nagyon közel van hozzám. Olyan közel, mint a férfiak. De mégsem úgy. Összeszorítom a lábam; most nem akarom. Ellenállok. Pedig tudom, hogy azért büntetés jár. De nővel még sosem...
De nem... ez más. Ez valami más, tudom. De azt nem tudom, mi. A keze fel-le mozog a hátamon. Jó érzés, kedves. Félek tőle, ismeretlen. De szeretem érezni.
Aztán elenged. Elsápadok. Nem értem, mi volt ez. Sután lépek hátra. Meg vagyok rémülve, reszketek. A maci is közelebb jön, dörgölőzik. Jackal nem szokott. A sakál kérdőn figyeli. Gyanúsan, ugrásra készen. De nincs baj, és tudja ő is. Csak nem érti, mi történik. Én sem értem. A világ elferdül. Nagyon nem értem. Szédülök, forog. Pedig Ilsy kérdez. A hangja távoli és tompa.
Egy fa van mögöttem. Nekitámaszkodom. Sokk, hallom a nevelőket. A hangjukat a fejemben. Sokkot kapott. Vegyél mély levegőt. Nyugodj meg. Nincs semmi baj.
Mély levegő. Mély levegő. Visszatérnek a hangok. Mély levegő. Mély levegő. Nem forog semmi. Ilsy kérdez. A maci kérdőn néz. Jackal a lábaimnál pislog felfelé. Kérdőn nyüsszent. Lehajolok és megsimogatom. Már nincs semmi baj.
-Én...
Szorul a torkom. Köhintek. Az segít ilyenkor. Szokták az emberek. Lehunyom a szemem. A kezeim Jackal bundájában matatnak. Mély levegő.
-Én... Kokoro vagyok. Ő pedig Jackal.
Beszélek. Nem nézek rá. Ilsy keresi a tekintetem. De nem engedem. Nem nézek a szemébe. Nézek a hajára, a nyakára. A vállaira, az orcájára, az ajkaira. De a szemeibe nem. Oda nem szabad, mert büntetés jár érte. Nem szeretik az emberek. Mert a szemben ott van minden. Minden titok, minden múlt. Ha belenézek, megvernek. Simogatom Jacket. És gondolkozom, mi lehet a kíváncsiság pontosan. Minket is az hajtott. Bólintok ezért, hogy igen. Mi is azért vagyunk itt. De mi lehet pontosan?

by **Ilsette** Hétf. Május 12 2014, 18:17

Úgy tűnik neki, hogy a másik nem számított ilyen megnyilvánulásra. Nem törődik, hogy mit gondol ezek után róla. Neki jólesett az egész ölelkezés, mert szeretettel adta azt. Talán szerencsének lehet beállítani azt a tényt, hogy a riadtságtól nem szúrta le a fegyverrel, vagy a sakál neki nem ugrott. Akkor jött volna egy harc, ahol valaki más színben tűnt volna fel. Lassan mondja el a nevét a lány és árulja el a petjének a nevét. Várja, hogy beszéljen hozzá, azonban ez elmarad. Ráadásul a viselkedése sem mondható mindennapinak.
~Most akkor mit kezdjek vele?~ Teszi fel magában a kérdést, miközben Bendő odasétál hozzá és kérdően tekint a gazdájára, hogy ezek után mi a tervei. Észreveszi a pillantását, majd tanakodni kezdenek a továbbiakról. Öt perc múlva kiegyenesedik, hogy felszólaljon.
-Úgy veszem észre, hogy túlságosan meglepett ez a viselkedés, de tudod, olyannak látszol, mint ha a kishúgom lennél. Éreztem egy erős késztetést, aztán megtörtént az. Nagyon sajnálom, ha megrémített. – Szünetet tart a beszédében, hogy kellően felkészüljön a második közlendőre. Rosszul érzi magát, hogy ennyire letámadta a másikat, így megadja Kokoronak az esélyt, hogy lenyugodjon.
-Ha gondolod, akkor elmehetünk. S elkerülünk titeket, ha ez annyira rossz volt. Vagyis láttam, hogy az, mert a szemembe sem mertél nézni. Úgy illik, hogy én elmegyek és többé nem zavarunk benneteket. További jó felfedezést. – Ezzel egyetemben kinéz magának egy irányt, hogy arra távozzon. Lassan indul el, hogyha bármi mondanivalója lenne, akkor meghallja. Elhalad mellette, aztán mögötte Bendő úgyszintén. Egyszer közösen ránéznek a másik kettőre, aztán egyik bokor mellett elhalad. Fejét leszegi, amit példaként követ a medvebocs. Még hallótávolságon belül vannak, így ha Kokoro meggondolná magát, akkor utána tud kiáltani.

by **Kokoro** Szer. Május 14 2014, 23:40

Sok idő telik el. Nagyon-nagyon sok. Gondolkodik, meg én is. Nem tudom, mit kéne csinálnom. Ő egy nő. Nőkkel sosem voltam még. Azt mondták, azt majd ha nagy leszek. Mert vannak ilyenek. De még nem tanították meg. Forró lesz az arcom.
Aztán megszólal. Furán beszél, sok szót használ. Kishúg. Erről már olvastam. Fiatalabb lánytestvér. Csak nem értem. Hogy tűnhetek annak? Vajon valaki kishúga lennék? Nem tudom. Semmit se tudok. Hogy van-e családom. És hogy hol vannak. De tudom, ki kicsoda. Aztán rájövök. Birtokosban fogalmazott. Hogy az ő koshúga. Felszalad a szemöldököm. Meglepődöm, a szám elnyílik. Jackal is fülel. Érzi, hogy történt valami. Megszólalnék, de ő is teszi. Forró lesz az arcom, elpirulok. Becsukom a szám. Megrázom a fejem.
-Csak nem szabad. Szembe nézni. Nem szabad.
Nem szabad közbevágni. Nem szoktam. Most megtettem. De csak halkan. Hogy annyira ne zavarjam meg. Elgondolkodom. Tehát akkor egyébként szabad? Belenézni a másik szemébe? Vagy csak a nőkébe szabad? A férfiakéba tudom, hogy nem. Mert ők nem szeretik. Megvernek érte. Felpofoznak. Néha ököllel. A nőket pedig még nem tanultam meg. Talán Ilsette azt hiszi, már igen. A nevelők szerették volna. Hallottam, mikor mondták. Csak jött a sisak. És a SAO.
Felnézek. Ilsette sehol. Megrémülök, körbenézek. Meglátom, ahogy megy. Lassan halad, biztos a gyökerek miatt. Furcsa érzés ezt látni. A szemeim elnehezülnek. Mintha valami gyűlne bennük. Talán még fájna is, de itt az nincs. A kezeim ökölbe szorulnak, az arcom forró. A haját nézem, ami fehér, mint a hó. A kis medvebocs megy utána. Szaporán veszem a levegőt. Nem akarom, hogy elmenjen, mert... mert... az előbb még tudtam. Az előbb tudtam, mit akartam. Kérdezni tőle, az biztos. De mit?
Jackal kaffant egyet. Már tudom. Feljebb nézek, a tarkójára. Ha szemben állna, ott lenne a szeme. Kinyitom a szám.
-A... Én vagyok a kishúgod?
Kérdezem. Nem kiabálok. Nem merek kiabálni. Nem szabad hangoskodni. De remélem, meghallja. Mert már messze van. Túl messze van.

by **Ilsette** Csüt. Május 15 2014, 11:10

Mikor végleg maga mögött hagyná Kokorot és Jackalt, akkor meghallja a kérdést. Megtorpan, aztán az ég felé tekint, hogy elgondolkozzon egy kicsit. Maradjon a lánnyal, s bármi történik, akkor kitart mellette? Vagy jobb, ha nem fertőzi meg a saját idióta viselkedésével? Nem könnyű e felett dönteni, de végül az előzőt választja. Ha már így alakult, akkor vigyázzon a másikra és erőfeszítése egy napon nem bizonyulnak hasztalannak. Visszafordul, majd nyugodtan odasétál Kokorohoz. Mikor újfent vele szemben áll, akkor magyarázatot ad neki.
-Nem vagy vér szerinti kishúgom, de itt vagyunk e veszélyes helyen. Ráadásul játékban, s miért ne fogadhatnálak el édes fiatal lánytestvéremnek? Én nem tudok ellenérvet mondani ellene, csakis mellette álló érveket. Védenélek, s mindent elmagyaráznék neked. Túl sok bennem a szeretet, s cseppet sem tudnálak bántani. Egy rossz szó sem hagyná el az ajkaim. Persze néha mérges lennék rád, de testileg sosem bántalmaználak. Olyan nővéred lenne, aki törődik veled. Sok csodálatos dolgot csinálhatnánk együtt. – Magyarázza el, aztán elfordul. Ez az egésznek csak a szép oldala. Egy perc hallgatás után rátér a másik részére, mert nagyon fontos közölni a másikkal.
-De itt ugyanúgy megtapasztalhatod a rossz dolgokat is. Arról se feledkezz meg. Elválunk egymástól, s napokig nem látjuk egymást, vagy valamelyikünk meghal, vagy rossz helyzetbe kerül. – Erről nem beszél olyan sokat, mert nem akarja megrémíteni, hogy mennyi sötétség van. Elég, ha csak a jó oldal hátlapjára veszünk egy pillantást.
-Jó és Rossz, mindkettő megtörténhet velünk. Készen kell állnunk mindenre, és a problémáinkat le kell küzdeni. Nekem mindig ezt mondták. – Hogy ne legyen túl száraz a másiknak, akkor elmosolyogja magát. Ilyenkor nagyon szép nőnek néz ki, akár egy királykisasszony. Nem folytatja ezekről a borús dolgokról szóló monológokat, inkább kérdő tekintettel néz rá Kokorora.
-Szeretnél egy nővért, aki segít neked mindentől függetlenül? Bármi történjen. – Értékes felajánlás, s ezt csak az előtte levő lánynak ajánlja fel. Ha más lenne itt, akkor nem törődne vele.

by **Aeon** Pént. Május 16 2014, 17:44

/Shukaku/

- Harc? - Még a gondolatától is megrémültem. - Én... én nem szeretek harcolni. A farkasok mindig csak bántanak. És más szörnyek is. De azt hiszem muszáj lesz harcolni. Csak annyira nehéz. - Mikor már úgy éreztem, a szívecském a torkomban dobog, nagyot nyeltem.
- Nem-nem, a vicces bácsi tud olvasni. Csak én nem. Én úgy értettem, hogy Leone mintha csak egy-egy szót értene abból, amit mondok. Nem annyira buta... annyira. - Elmosolyodva néztem fel a vicces bácsira.
Tényleg bonyolultabb volt ez, mint ahogyan azt a belépésnél gondoltam. Persze nagyfokú kíváncsisággal olvastam el mindazt, amit a kislány a noteszébe írt, és zavarodott fejvakarás közepette kellett rájönnöm, valójában sokkal nehezebb dolgom lesz. Mikor magyarázott, felvettem vele a szemkontaktust, de csakis addig. Nehéz volt leplezni kételyeimet, bár meg tudtam oldani - elvégre fél szemmel sokkal könnyebbnek tűnt bizonyos dolgokat a rongy alá rejteni.
- Értem. - bólintottam egyet. - És bizonyos alfajok esetében változik a nyelv? Vagy a peteknek közös van? Úgy értem Timidus egy sárkány... Rosa pedig főnix. - Őszintén szólva kicsit sem konyítottam úgy az idomárok dolgához, mint Shu, Uta, vagy Peter. A könyvek visszavitele nem leterhelő, az tény, de egyeseknek mindig kimegy a fejéből. Már amennyire magamat ismertem, a kinti világban is alig-alig tartottam az eszemben a határidőre menő dolgokat, így a könyvek visszavitelét sem. Az utóbbi szóban forgó sárkány megszólalására az épp szememet elkerekítve néztem rá, aztán tekintetem a nálánál jóval apróbb madárkára vándorolt.
- Rosa. Mit mondtál? - kérdeztem tőle kissé számon kérően, de csúfondáros mosolyom elvette szavaimnak az élét. Egyáltalán nem dorgálásnak szántam, elvégre még csak egy gyermek volt, és a gyermekeknek sokat kell tanulniuk - és nekem is, hogyha el szeretném kerülni az efféle "baleseteket".

by **Shukaku** Pént. Május 16 2014, 19:40

/Leone/

A sárkány kicsit leszegte a tekintetét, és oldalra csapta az egyik fülét. Értetlenkedett. Eddig mindegyik pet, aki harcra született akart is harcolni. Még Anika is, aki tényleg nem tűnt valami harcias típusnak, még ő is örömmel vetette bele magát a versengésbe, és tényleg elhitte, hogy legyőzheti Timidust. A sárkány sohasem gondolta volna, hogy megtalálja Shukaku megfelelőjét petben. A főnix nem akart harcolni, a jelek szerint félt a harctól és félt az ellenfelektől is. Ezt a súlyos hibát gyorsan ki kellett javítani.
-A harc nem rossz dolog, ha okosan csinálod. Gyakorolsz vele, erősebb és ügyesebb leszel, és jobban meg tudod védeni a társadat. És… igazad van. Valóban nehéz, de ha elmondod, hogy mit tartasz benne nehéznek, akkor szívesen segítek. Egyébként a mobokat ki lehet kerülni, ha kitapasztalod a taktikájukat és az útvonalaikat. Nem mindenkivel érdemes harcba szállni. Elmondom, hogy én mit csinálok, és akár Falcoval is gyakorolhatsz. Hozzá biztosan közelebb vagy szintben is, és mindketten főnixek vagytok. Elleshettek egymástól pár dolgot, én pedig majd megfigyelem a csatát, és adok tanácsokat. Mit szólsz?
A sárkány elvigyorodott, és helyeslően bólintott közben.
-Ha egy-egy szót ért meg, már az is több, mint amit sok másik idomár megért. Még Anatole is jobban megérti Aldot, pedig ők nem is harcolnak együtt. Anatole kedves.
A lány nem gondolkodott sokáig a válaszon, hiszen amikor Timidus megtanult beszélni azzal, hogy elérte a megfelelő kort, rengeteg olyan kérdést tett fel neki, amire addig a kommunikációs szakadék miatt nem tudott volna felelni a pet. Természetesen ez a kérdés is ott volt azok között.
-A petek külön-külön nyelveket beszélnek, mindenki a saját fajának a nyelvét. A farkasok üvöltenek és ugatnak, meg kaffognak, a madarak csiripelnek, a macskák nyávognak… de egymást valamiért nagyon jól megértik. Talán hasonló a szókészletük, és persze a testtartásokat is ügyesebben használják, mint az emberek. Timidus sokszor panaszkodik arra, hogy az embereken nem lehet azonnal látni dolgokat a fülek és a farok állásából. A mimika nem látszik olyan jól messziről. Szóval… emiatt én például nem értem meg Rosát, de Timidust valamennyire igen, így tudok következtetni a beszélgetésre. Persze egymással sokkal gyorsabban beszélnek mint velem, és nem is figyelnek oda annyira… mint amikor egy külföldi lassan és tagoltan ejti ki a szavakat…
Egy kicsit elhallgatott, és újra rádöbbent, hogy talán túlságosan bő lére eresztette a válaszadást. Az ilyen témákba mindig belelovalta magát, és olyankor napokig tudott volna beszélni.

by **Aeon** Hétf. Jún. 02 2014, 17:07

Beleborzongtam - ismét. Hogy lehetett a harcot szeretni?! A harc rossz dolog - nagyon-nagyon rossz dolog! Nem láttam benne sok értelmet, hogy megöljek valami mást, ami kicsit is mozgott. Még a mobot sem. Mert egyszerűen féltem - féltem, hogyha megtámadok valamit vagy valakit, az a valami vagy valaki visszaüt. És nem szeretem az erőszakot. Csúnya dolog. Jó, tudtam, hogy én is csúnya vagyok, de a harc az még nálam is csúnyább: olyan csúnya, mint ahogyan egy farkas lehet csúnya! Persze az aggályok ellenére megpróbáltam a nem nagy, nem kövér Timidust megérteni, és figyelni minden egyes szavára. Ő biztosan szeretett harcolni, azért mondott ilyeneket - és ha Falco őtőle tanult, akkor a kis társamnak is a vérében lehet a küzdelem. De akkor csak én vagyok ilyen? Nagyon nem szerettem különcnek lenni... nagyon nem! Viszont az, hogy a harcot lehet okosan is csinálni, - nem nagy, de nem is kövér Timidus állítása szerint - az elgondolkodtatott. Kevés dolog volt, ami igazán el tudott gondolkodtatni. Szárnyamat a csőröm alá tettem, és gondolkodást színleltem - pedig nem is elmélkedtem el annyira.
- És hogyan lehet okosan csinálni? - kérdeztem, majd azután csodálkozóan fütyültem. - Hát... Falcoval sikerült beszélni. És én a farkasoktól félek igazán... meg azoktól, akik bántanak. Az nem szép dolog. De azt hiszem értem... szóval kerüljem ki őket... viszont akkor a vicces bácsi nem tud haladni a dolgával. És én szívesen segítenék neki. Bár ahhoz értenie kell engem. Én értem őt, csak ő engem nem. - Ajánlatára még jobban elcsodálkoztam. Örültem. - Tényleg megtennéd? Hogyhogy? - Buta Rosa, buta kérdés! Nagyon buta kérdés!
- Ó, szóval vannak gonosz idomárok is? - Kicsit eltöprengve néztem rá a bácsira, majd lehajtottam fejemet. Nem akartam elképzelni a vicces bácsit, gonosz-vicces bácsiként. - Szerintem ő nem gonosz, csak... sokat kell tanulnia. Annak ellenére, hogy bácsi. De ki az az Anatole? Hogyhogy nem harcol Aldoval? Ugyanolyanok, mint mi?
Elgondolkodva húztam el a számat: igen, Kayaba nem sokat változtatott az állatokkal kapcsolatban, és ezek szerint tényleg más-más nyelven szólalnak meg. Ehhez képest nem, hogy könnyebb lett a dolgom, hanem egyre nehezedett. Aj-aj, Anna, miért is hallgattam rád?
Csendben, türelmesen hallgattam a tapasztaltabb idomár szavait, majd újabb bólintással jelezte, hogy "igen, megértettem, ezzel már nem lesz semmi baj". Elgondolkodva helyeztem jobb öklömet az állam alá, és sejtelmesen hümmögve fejtegettem az elmémben a következő hipotézisemet - persze nem túl sok eredménnyel, hiszen egyrészt nem voltam túlságosan biztos benne, másrészt pedig kicsit sem konyítottam az idomársághoz. Szememet újból megforgattam, ahányszor Anna buta ötletére gondoltam - buta, de eleven ötlet, ami megtanít a türelemre... hiszen ha ezzel a kis gyámoltalannal nem birkózok meg, hogyan várakozzak én arra a napra, amikor visszatérek oda, ahová tartozok?
- Köszönöm. Még egy dolog. Ha úgy akarok beszélni hozzá, hogy senki se értse meg, - értem én ezalatt, hogy nem bízok meg valakiben - akkor nekem is meg kell tanulnom az ő nyelvét használni. - fejtettem ki véleményemet, miközben térdemen kissé begörnyesztettem. Kicsit fárasztó volt mereven, egy helyben állni. - És ha ez igaz, akkor érdemes lenne ugyanúgy szótáraznom Rosa reakcióit, mint te, Timidusnál? - Várjunk csak. Timidust értettem... már ahogy tudtam. Enyhén bizonytalan lettem - ismét. Nem vontam kétségbe a lány szavait, de valamire másra volt szükség: sokkal többre, hogy megértsem Rosát. Szememet lesütve estem újból gondolkodóba, miközben Shu válaszára vártam.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 02 2014, 18:30

-Hogyan lehet? Hát… rengeteget kell tanulni. Pont úgy, ahogy én csináltam. Tanulni, gyakorolni és tapasztalni. És amikor már elég sok mindent tudsz, akkor meg tudod határozni, hogy melyik ellenfél veszélyes és melyik veszélytelen. Persze az indikátor is jelzi, de van úgy, hogy az egyik piros indikátoros mob sokkal veszélyesebb mint a másik. Az embereknél pedig ez még nehezebb. Ők teljesen logikátlanul gondolkodnak, és emiatt kiszámíthatatlanok, plusz ott van még a speciális képességük is, ami sokszor jóval a saját szintjük fölé emeli a legyőzésük nehézségeit. De ha megfelelő ellenféllel és megfelelő taktikával harcolsz, tehát okosan, akkor nincs mitől tartanod. A párbajban amúgy sem eshet semmi bajod. A farkasok pedig nektek még tényleg komoly ellenfelek lehetnek. Gondolom igen alacsony a szintetek. Arra pedig… azt tudd, hogy nem az idomár véd meg téged, hanem te véded meg az idomárt. Te vagy a fontosabb egy harcban. Ezt jegyezd meg.
A kérdés egyáltalán nem lepte meg a sárkányt. Ugyanolyan nyugodtan beszélt tovább, ahogyan eddig tette.
-Azért tenném meg, mert egy céhben vagyunk, és illik segíteni a másiknak. Ha segítünk nektek, akkor ti is segítetek nekünk, és közösen jobbá tehetjük a céhet. Alig van pár jó harcos a céhben, vagy olyasvalaki, aki ért is a dolgokhoz. Minél többeket tanítok meg ilyenekre, annál többre vihetjük.
~És egy idő után majd az emberek belátják, hogy jobb ha átadják nekünk a vezetést, mert sokkal logikusabban gondolkodunk mint ők. Szerencsére a frontharcosok között nincs sok idomár, így ők nem fognak ide talán soha eljutni, és amíg az emberek vezetik a frontot, addig nem is kell aggódnunk amiatt, hogy túl messzire jutnának.~
-Nem hinném, hogy gonosz. Peternek ahhoz van érzéke, hogy megfelelő embereket vegyen fel a céhbe.
~Ezt kivételesen remekül csinálja. A többi dologban is ügyes, de ebben majdnem olyan precíz, mint én lennék.~
-Minden embernek sokat kell tanulnia. A mi felelősségünk megtanítani nekik a dolgok rendjét. Anatole pedig egy másik céhvezér, és az ő társa Aldo. Annyiban különböznek tőlünk, hogy Aldo nem harci pet, hiszen Anatole nem idomár.
A lány egy picit kuncogott, amikor meglátta, hogy mind a pet, mind az idomár hasonló mozdulatsort mellékel az elgondolkodásukhoz. Természetesen most is örömmel válaszolt a kérdésekre.
-Hát… érdemesnek érdemes, de nekünk is egy évünkbe telt, és azalatt nem is csináltunk nagyon semmi mást. Nem fejlődtünk, és csak azzal foglalkoztunk, hogy a lehető legjobban megismerjük és megértsük egymást. Persze érdemes erre időt fordítani, de nem sok idomár meri ezt vállalni. Az mindenképpen fontos, hogy jól ismerjétek egymást és értsd, ha valamit gyorsan szeretne jelezni. Engem ez sokszor mentett meg a veszélytől…

by **Aeon** Hétf. Jún. 02 2014, 19:13

Sokat mondott, én meg a felsoroltak közül elég keveset tudtam. Pici vagyok én még ehhez... de ha a nagyobbak azt mondják, hogy "így kell ezt csinálni", "úgy kell ezt csinálni", akkor valószínűleg aszerint kell tennem azt, amit muszáj - mert máskülönben jön a farkas, és megesz!
Timidus okos, de semmiképpen sem nagy és kövér, de szereti a halat - ennek ellenére kicsit meglepődtem, amikor az embereket értelmetleneknek nevezte. Jó, a vicces bácsi ma már csak olyan buta, mint a föld, de ha kellett, tudott ám okos is lenni - a kiszámíthatatlanság pedig jó dolog, ha meg akar téveszteni valakit... de én ezt honnan tudom? Hm. *vállrándítás* Lényegtelen. A sok gondolkodás amúgy is csak elzsibbaszt, és aggódni sem túlságosan javasolt. Kicsi vagyok még ehhez és a fölösleges aggodalomhoz. Majd ráér! Csak a harcot és azt kell megtanulnom, hogy a vicces bácsi felfigyeljen rám - mást nem is kell elérnem... azt hiszem.
- Szint... aham, azt hiszem. - Vakargattam meg fejemet bal lábammal. - De ahhoz képest én már láttam farkast. Nem sokat, csak egyet-kettőt. Ijesztőek, ha a közelükbe mész. - Utóbbi mondatán felettébb meglepődtem. - Falco és Uta is ilyesmit mondott, hogy nekem kell megvédenem a vicces bácsi Leonét, de most úgy tűnik, mintha ő lenne az erősebb... mert egyszerűen nagyobb, mint én. Még csak egyszer harcoltam, bár... - A végét elharaptam - már amennyire ez lehetséges egy főnixtől. Idegesen szívtam be a levegőt, majd azzal a lendülettel ki is fújtam. Nem folytattam.
A kérdésemmel szemlátomást nem sértettem meg a nem nagy, nem kövér, halszerető Timidust. Elmosolyodtam, mert tetszett ez a hozzáállás. Tetszett a céh. Tetszett Timidus. És az is tetszett, hogy szerinte se gonosz a vicces bácsi - mert ha az lenne, már bántott volna.
- Ühüm, de gondolom nekünk is van mit tanulnunk. - motyogtam lassan, miközben lábammal a földet kapartam. Meglepetten billentettem oldalra fejemet, és elismerően füttyentettem föl. - De ha azt mondod, hogy mi vagyunk az okosabbak, akkor egyáltalán miért segítünk nekik?
A lányka nevetgélése nem volt baljóslatú, hanem inkább rejtélyes - persze maga a kisugárzása is olyannak bizonyult, ezért tűnt már a kuncogás is furcsának. Egy év rengeteg idő, és ahhoz, hogy bármire is vigyem itt, nincsen egy évem rá... így is elég sok időt elvesztegettem. Tűnhet türelmetlenségnek, de nem. Nincs annyi időm, mint neki - és arról fogalmam se lehetett, hogy őt ki várja odakint, s miért lehet neki ennyi türelme. Az idő gyorsan fogy, még a fiatalok számára is. Amint a mosoly eltűnt arcomról, lesütöttem szememet. Csak elmélkedést színleltem, de talán jóval többet árultam el abból, amit akkor gondoltam - talán még annál is többet, mint amit Shu tudhatott volna.
- Én szeretném megérteni. Tényleg. - feleltem rá, kis váratva, majd felvettem a lánnyal a szemkontaktust. - De akkor hamar el kéne kezdenem. Viszont - Itt elmosolyodtam. - előtte egy könyvet szeretnék elolvasni. Nem tudom, hogy Aincradban vannak-e kinti könyvek, és ha vannak, akkor hol lelhetők meg... vagyis idáig nem találtam meg, de gondolom, ha van könyvtár, akkor lehet, hogy megtalálom azt, amit keresek. - Túl sok a magyarázkodás, Alf, túl sok...

by **Shukaku** Hétf. Jún. 02 2014, 19:44

-Akkor ne menj a közelükbe. Foglalkozzatok mondjuk egyelőre a vaddisznókkal. Ők nem olyan erősek, csak figyeljetek arra, hogy egyszerre csak egyel harcoljatok. De ha még a vaddisznó is erős nektek, akkor szívesen tanítgatlak akár én is, ahogyan Falcoval és Utával is tettem. Ha velem gyakorolsz, akkor semmi esélyed nem lesz megsérülni, mivel nem bántalak.
Arra, hogy Leone lenne az erősebb, csak elvigyorodott. Úgy tűnt, hogy a kis főnix még nem sokat tudott a világról, és ismételten csak a sárkány feladata lesz, hogy felvilágosítsa. Nem mintha zavarta volna ez a hálás munka.
-Az, hogy nagyobb náluk nem jelent semmit. Az csak nekünk számít. Mi minél nagyobb fejlettségi fokot érünk el, annál nagyobbak leszünk. Ők viszont nem így működnek. Nézd meg például Shut. Ő kicsi, sokkal kisebb, mint Leone, mégis sokszor olyan erős. Én pedig kisebb vagyok mint Shu, mégis erősebb vagyok még nála is. A méretét csak a peteknek kell nézned, az embereknek nem. Láttam már olyan frontharcost, aki alig magasabb mint Shu, és mégis a legveszélyesebb ellenfelekkel küzd, és megvédi a sokkal nagyobb társait.
Egy ideig figyelte a főnix reakcióit, majd folytatta.
-Tanulni mindig lehet, és kell is. Mindig vannak új dolgok, és a legtöbb pettől, embertől vagy mobtól el tudsz lesni érdekes taktikákat, és beépítheted a sajátjaid közé. Ezért is éri meg harcolni, mert gyakorolhatsz és tanulhatsz, amivel fejlődni tudsz. Ráadásul ha okosan csinálod, akkor még veszélytelen is. Segíteni pedig…
Egy kicsit megint elgondolkodott, majd újra elvigyorodott.
-Miért ne segítenénk? Ők kedvesek velünk, ezért mi is kedvesek vagyunk velük. Shu a barátom, úgyhogy segítek neki. Ilyen egyszerű.
Ez alatt Shu is figyelt, bár egy kicsit hitetlenkedve hallgatta a beszámolót és a kérdéseket.
-Persze… hamar el kell kezdeni… ahogy kikelt a tojásból a pet, már el is kezdődik. És… hogyan került a céhbe? Mármint… Peter vagy valaki nem vezette körbe?
Picit kezdett kételkedni abban, hogy a céhlogó eredeti-e. Eddig sohasem látott még olyat, hogy valaki hamisíthatná, de belegondolva akár egy képesség is lehetett.

by **Aeon** Hétf. Jún. 02 2014, 22:25

Hevesen bólogattam, habár úgy éreztem, még a leggyengébbnél is gyengébb vagyok, csupán mert félek a gonoszoktól - más is fél valamitől, erre Falco tanított meg! Persze ajánlatára nem mondhattam nemet - függetlenül attól, hogy kicsit úgy tűnt, még a nem nagy, nem kövér, halevő Timidus lebecsült. De legalább foglalkozott velem. A vicces bácsi is próbálkozott, bár buta volt, mint a föld - de legalább nem annyira, mint a kő! Ez fejlődés!
- Áh, majd próbálkozok. Vagyis remélem, hogy nem fognak bántani a gonoszok. - mondtam, majd újból megvakargattam fejemet. - De azért jó lenne gyakorolni. - Igen, jó volna. Jó volna, ha valaki segítene. Nem mintha annyira ügyetlen lennék... de játszani jobb! Ha Falco a sárkánytól tanult, akkor ő is valószínűleg szeret játszani. Timidusszal együtt mosolyodtam el, bár én egészen máson: igazán jó lesz játszani! Azonban kicsit sem értettem, amiket mondott. Túlságosan bonyolult volt nekem, hogy foglalkozzak ezzel, de szemeim felcsillantak, amint említette, hogy akár belőlem is lehet nagy! Ismét elképzeltem magamat, hatalmas, bősz, erős főnixként, aki minden mobbal leszámol, és igazságot szolgáltat. A NAGY Rosa - még a gondolata is megörvendeztetett, pedig nem is jártam elég közel az álomhoz... mert ez az én álmom. Az álom olyan volt, mint a legjobb eledel: sosem tudsz vele teljesen betelni, és addig ízlelgeted, amíg a nyálad ki nem csordul - így voltam vele, amikor figyelmem a gondolataimba kalauzolt, miközben Timidus magyarázott. Fejemet megráztam, miután felébredtem az éber álomból. Jól esett. És milyen könnyű lehet, ha játékkal elérhetem!
- Veszélytelen? - tűnődtem el, majd amint megmagyarázta, miért kell segíteni az embereknek, megint elöntött a kíváncsiság... és valamiért most minden más volt. - Jó, de vannak nem-kedves emberek is. Uta említette azokat, akiknek... vörös az indikátoruk. Említette a vicces bácsival, hogy ki akarnak jutni innen. De ha a vicces bácsinak, meg Shunak segítünk, akkor a nem-kedveseknek is segítünk, nem? - Furcsán éreztem magamat, de a kérdés csak úgy jött magától.
Kérdésemre újabb kérdés érkezett, persze egészen más formában, ami... enyhén szólva furcsa volt. Egy darabig meglepett némasággal pislogtam, mielőtt bármit is felelhettem volna. Azonban egy-kettőre rájöttem, hogy mi itt a gond: nem bízott bennem. Ajkamat felszippantva forgattam meg szememet. Már megint a formalitás... ezek szerint tényleg gyanús volt a helyzetem...
- Peter a kőszínházban talált rám. Éppen elmélkedtem. Ő felajánlotta nekem, hogyha kell-e egy hely, ahol nyugodtan elgondolkozhatok... - Szünetet tartottam, mielőtt bármit is folytathattam volna. - Megadta a Mount Justice koordinátáit. Meghívott a céhbe, ahogyan kell. - Féloldalasan elmosolyodtam. - Baj? Vagy nem szólt neked?

by Ajánlott tartalom