Kezdetek Erdeje

{ Yorokobi játszóháza }

Ritkán szokásom reggeleket igazán megjegyezni, ez viszont mégis különlegesebb volt, mint a többi. Mindezt a virtuális mosdóba jövet kellett észrevennem, hogy reggeli zuhanyomon túllegyek,
minek végén eper illatú testpermettel fedjem be magam. *.* Annak tiszta szexi az illata. Annyira, hogy odavagyok érte teljesen, bár hajlamos vagyok túl sokat magamra lötyizni, és akkor meg csodálkozom rajta, hogy alig kapok levigőt, és mindig megfulladok. T.T
Tehát, ez a nap más, mint a többi, és ezt te is jól tudod. Az első furcsa dolog, hogy feltűnően könnyű a mellkasom, máskor viszont komolyan húzni szokta a derekam az a két, gömbölyű zsírréteg, ami rátelepedett piócaként a mellkasomra, és nem akar eltűnni sehogyan sem. Az egész tini koromat végigszenvedtem! Emlékszem, mennyit takargattam őket, egy ideig pedig folyamatosan csak bő pólókban jártam, mert annyira, de annyira cikinek hittem, nem pedig cukinak. Na persze, ezt már régen kinőttem, de mindenki csinált butaságokat tiniként, nem igaz? *.*
Második furcsa dolog, hogy beverem a buksim az ajtófélfába. T-T Beképzelvén a fájdalmat jajdulok fel, hogy most mi van, és fenyegetem meg az ajtófélfát, hogy csúnya kislány, és többet ilyet ne. >.> Nem számítok arra azonban, hogy én valamilyen bug miatt már nem vagyok kislány, hanem... hanem valaki egészen más vagyok. Mégis pontosan megismerem a fürdő tükörben rám zombuló arcot. Még a szemüveg sem hiányzik róla, amit ráaggattam az avatárom alkotásakor.
Tudniillik, amikor felregisztráltam a SAO-ba, ugyan keresztnevem használtam, saját avatárt választottam. Nyurga test, hófehér bőr, európai vonások, hullámos, szőke haj, kissé feminim alkat, valamint kiegészítéseként egy csini-mini szemüveg... *_____* Pislog is vissza rám képmásom, hiszen egészen szokatlan ez számomra. Még egy napot sem tudtam eltölteni ezzel az avatárral, hiszen már aznap visszaváltoztatott minket az Admin eredeti alakunkba csúnya tükörrel, amikor felregisztráltunk. T-T
Hűűűű, vajon Kagura fel fog ismerni? *.* Lehet, nem kéne szólnom neki az aprócska kis bugról, hiszen annyira nem is lényeges, meg aztán nekem mindegy, de tényleg, hogy férfi vagyok-e, vagy nő, a lényegen nem változtat, hogy akkor is az vagyok, aki vagyok, még ha nem is tudom, hogy az pontosan micsoda, vagy kicsoda, szal éééértitek, mert én egyáltalán nem. Pattogok is felszerelésem összerakva, hiszen szinte elég volt csak gondolnom Kagucira, hogy üzenetem jöjjön tőle... az erdőmerdőben találkozunk! *_* Sietek is, kapkodom lábacskáim, és hadonászok virgácsaimmal, lehető leghamarabb oda kell jutnom. Talán csak néhány perccel később érek oda, mint Kagura, legnagyobb örömére. >.< *-*
- Szia, Ka... khmm... Szép jó reggelt, kisasszony. ^_^ Ugye, milyen szép a Napocskaaaa? *_* - ciki lenne, ha egyből lebuknék... Ki kell használnom az alkalmat addig, amíg még nem javítódik ki a bug. Biztosan jót nevetünk majd rajta. >.<;;;

{ Yorokobi játszóháza }

Móóóó, nem éri, hogy máris kiderült, ki vagyok! T.T Bele sem gondolván, hogy Kaguci aztán igazán mucimuci, ismeri ám minden jó és rossz szokásom, de főleg aztán azt, hogy hogyan is néztem ki a játékba kerülésemkor. Hiszen még együtt jöttünk ide, lefele, ebbe a Pokolba, ahol azt se tudod már, hogy ki vagy, mert olyan álom az egész, hogy hűűűű. A játék pedig mintha kitalálná minden gondolatod, és ez nekem cseppet sem tetszik. :/ Az avatárom viszont tetszik, különben is, mindig szőke loknikat akartam a rózsaszín helyett, csak ez valahogy sosem sikerült. *.* A fodrászom odaát pedig már nem hajlandó foglalkozni velem, mert azt mondja, hogy kicsit túl sokat beszélek, pedig neki is az a munkája, hogy frizurakészítés közben a kuncsaftjaival fecsegjen, nem értem. :/ Bár az is igaz, fodrászszéken talán nem kéne körbe-körbe pörögve gurigálnom, mert úgy nehezen vágja le a hajam, de móóó, egyszerűen nem bírok hosszabb távon egy helyben ülni, ha közben nem koncentrálhatok semmire. :/
- Úgy ám! *.* Móóó, úgy hiányzott, el se tudod képzelni! T.T - na persze tudom ám, hogy Kagucinak jó nagy a fantáziája, de ahhoz nem eléggé, hogy ezt elképzelje. Ezt csak én tudhatom, ugyebár.
Örömöm viszont korainak tűnik, ahogyan Kaguci a nyakamba vetődik, már kezdenek a mostaninál is jobban nőiesedni a kacsóim. Hamarosan pixelektől sájningolok, mint edvárd a Napocska alatt, s ragyogva virulok át eredeti Asukába. Ennyit az avatarról... Pedig annyira vicces volt. :/
- Móóó T.T - szomorkodom és szipogok jó hosszasan. Vagy öt másodpercig néma csendet szentelek az egésznek, hogy kifejezzem gyászom kedvenc avatárom iránt. Szipp-szipp, ez olyan szomorú.
Kapom össze magam hamar, s vidulva kullogok Kaguci után. Barlang, hümm. Mit akarunk egy barlangban csinálni? De ez nem közönséges barlang ám. Hanem olyan szép színes, úgy ám! *.* Csodás tollazatú madarak is tarkítják, akik valóban olyan kacsaszerűek, de jobban hasonlítanak a dodókra, meg nem is. Vannak, akik a játékban ilyenekre vadásznak, mert finom a husijuk, de én nem fogom engedni, hogy husimusit csináljanak belőlük. Sokkal több dologra is használhatóak! *.*
- Hűűű, enyém lehet a legszínesebb toll? *.* Biztosan tudnék belőle tollat csinálni... Tudod, olyat, amivel csikizni is lehet! *.* - a lehető legszínesebb madarat keresem meg, s cukin gügyögni kezdek neki. Hátha megszán engem. Akkor pedig megcsikizhetem vele Kagurát.

{ Yorokobi játszóháza }

Szipogva konstatálom, hogy vége máris a murinak, pedig olyan jól mókáztam rajta, hogy aztán hűűűű, meg annyira örültem az egésznek, hogy és csak na, szóval értitek, mert én egyáltalán nem, de általába véve jellemző rám, hogy cseppet sem értem a saját gondolataimat, hiszen nem is azért tudok gondolkozni ám, hogy értsem őket, hanem hogy ez legyen a legjobb és legnagyobb fegyverem mások, na meg néha önmagam ellen, főleg ilyenkor, amikor már el is felejtek aztán mindent, hogy hogyan is jutottam ide. @_@ Bizonyára úgy, ahogyan Kagucit is szállítom, háton lovagolok, mert az fun, és ennyi az egész, Kaguci meg biztosan élvezi, meg aztán én is, hogy mutogathatom a muszklimat, micsodi jártasságot vettem én a pénzemből a sok-sok új felszerelés mellé, de egyszerűen ez így sokkal jobb, meg izébb, szóval azt hiszem, már kezdek menő lenni, igaz, itt annyian akarnak menőek lenni, hogy az iszonyat mainstream, és így már nem is akarok az lenni. :/
- Hűűűű! *-* Nagyon izgi ez a sport. *^* Bár nem teljesen értem, hogy akkor most izé, meg hozé, meg ide dobni, meg annyi kapu, meg nemtudom... De a neve, az tetszik, az nagyon tetszik! *.* - nem tudom, honnan jutott az eszébe ilyen brilliáns és frappáns név a sportnak, de szerintem nagyon találó egy olyan játékra, amit még én sem értek. Bár szerintem sokkal mókásabb lenne, ha egy ilyen strucctokemun lovagolva játszanánk mindezt. *.* Csak félő, hogy véletlenül kitörnénk a madarak nyakát, és az olyan móóó lenne. :/ T.T
- Napocskaaaaaaaa! *.* - emelem a fejem az égre, igaz, már rég nem látom az eget, hiszen már bekerültünk ám a barlangba, de ez nem számít. Akkor is napocska. Az pedig egy nagyon fontos dolog. Hogy miért? Mert az a legszebb dolog a világon. Még nálam és Kaguránál is szebb. *.* De a kacsáknál nem cukibb. *.*
Lerakom barátosnészerűségemet a hátamról, s reflexszerűen kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, holott nem is igazán éreztem a lány súlyát, ami igencsak furi számomra, de már kezdek hozzászokni, hogy ez a világ nem hasonlít minden tekintetben a valóra, s gyakran eltér teljesen a realitástól. Ezt a leginkább harcok közben tapasztalom. Egyszerűen primitív a rendszere, és cseppet sem élethű. Ráadásul szadizni sem lehet a játékban, mert nem érzel fájdalmat ám! T-T
Jelenik meg panelben a party felhívást, s gondolkodás nélkül elfogadom azt, mielőtt megint eltérek a saját témámtól. A questre kell koncentrálni, hiszen akármennyire is, ez akkor is csak egy játék, ahol nem is akdsz már fenn rajta, hogy narancsszínű NPC mobok rohangálnak az orrod előtt. A fontosabb viszont az a quest, amit ad nekünk. Az egész pedig máris egy jó kérdéssel kezdődik. Remek, szeretem a kérdéseket! *.*
Hallgatom Yorokobi vakerálását, nagy vigyorral, izgatottan szorongatva Kaguci kezét. Időnként felé fordulok, s olyan csillogó fogsorú vigyort eresztek meg rá, ami nemhogy fogkrém reklámba, de még az egymillió dolláros bankjegyre is ráillik. Boldogság madarai! Olyan széééépek! *.* Izgatottan várom, hogy végre a lényegre térjünk, s pattogok, mint állatkertben sétáló kislány a kisoroszlán cicaketrece előtt, mert hűűű meg haaa, mikor aztán végül értelmezem a kérdést. Vigyorom azonnal eltűnik képemről, s kétségbeesetten forgatom a fejem, hogy most mi legyen. Úúúú, ez egy nagyon-nagyon-nagyon gonosz kérdés! Zaklatottan pislogok hol Yorokobira, hol Kagucira, s szinte hallom a visszaszámlálót, ami pörgeti az időmet a válaszadásra. Ha nem sikerül időben választ adnom, akkor bukom a több milkás, meg bocis, meg aljonkás kérdést, és elveszítem a játékot. Tisztára, mint egy kvízshowban!
- Én a... telefonos segítséget választom! >.< - próbálok némi időt keríteni magamnak, majd elengedem Kaguci kezét, és egy picit hátat fordítok neki, hogy ne lássa, mit írok. Mert pötyögök is, ha már a nem létező telefonos segítség opcióra is rákattintottam a menümben, közvetlenül a közönség segítsége és a válaszadások felezése mellett. De mivel ha a két válaszból egyet csinálnék, az csít lenne, az pedig tisztességtelen, ezért inkább felhívok valakit, akiben jobban bízok, mint a közönségben.
Megírom az üzenetet, s elküldöm az egyébként mellettem ácsorgó Kagucinak. "Heeeelp! Nem tudom, mi a jó válasz... Kerekecske gombocska, vagy négyszögletű kerekerdő... :/ Teszem fel kérdésem tőle az üzenetben, majd izgatottan összeteszem a kezeim, s a műsorvezető mobra tekintek. Majd ha megjön a válasz, megnyomom a képzeletbeli, gombaszerű, piros színű gombot, ami mindig van az ilyen kvízekben, és csúnyán pittyeg meg fütyül, és még villog is, ha lenyomják, de az a lényeg, hogy nagy-nagy vigyorral, izgatottan pattogok tovább. Már tudom a jó választ! *.*
- Én a... bébi madárkákat választom! *3* - várom a tapsot, vagy a sajnálkozó tömeghangot. De remélem, az előbbi lesz, mert akkor ez azt jelenti, hogy nyertem! *.*