Re: Kezdetek Erdeje

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Júl. 03 2013, 12:40

[Shukaku Onnanoko és Tomoyama Tsubaki]

- Nem tudok rólatok semmit? - kapta fel fejét miután átgondolta az elhangzottakat, s kicsit élénkebben felült - Persze hogy nem tudok, ha tudnék akkor szerinted félnék tőled, vagy nem ezt mondtad? A szimpátia lehet első benyomás kérdése is, ami ugyan nem irányadó de segít elindítani a kommuniká... ciót...
Sóhajtott, s az utolsó szótagokat halkabban tette hozzá. Már megint kezdte, túlmagyarázni mindent amit mások igencsak fájlaltak, azok is akiknek nem igazán kívánt ilyesmit. És már megint majdnem túl sokat beszélt is, sőt túl sokat beszélt, ami nem feltétlenül ugyanaz mint magyarázni... tartalom a mennyiség ellen... és most valahogy nem is érezte helyénvalónak, bár mégis újra és újra előjött. Megrázta a fejét, konkrétabbnak kellett volna lenni a szavakkal, ha túl sokat beszél akkor csak újból félreérti. Komoran nézett a lányra, vajon mi járhatott a fejében?
- Ez nem ilyen egyszerű, szerintem - szólalt végül meg újra - nem minden testvér barát, van hogy ellenségek még a civakodáson is túl, láttam én már ilyet és hallottam is. Igenis barátok is, ha nem lennétek azok akkor nem nagyon foglalkoznátok egymással, de ez nem így van! A testvéred a legjobb barátod, nem zárja ki a kettő egymást akkor sem, ha ő az egyetlen barátod, mert attól ugye még barát hogy nem utálod vagy nem hagy hidegen, mi történik vele? Nem úgy tűntök, mint az olyan testvérek akik nem egymás barátai. Elfogadni valakit barátnak egy dolog, elfogadni valakit testvérnek is, az már megint egy másik. Még ha nem is referálnak egymásra mint barátok, attól még azok a jó testvérek is! - félre kapta fejét, s kicsit elbizonytalanodott - Vagy nem...?

by **Shukaku** Szer. Júl. 03 2013, 13:14

[Tsubaki és Shukaku]

*A lány hevessége meglepte, és hátrébb is húzódott kicsit tőle, magával húzva Timidust is, hogy védje, ha esetleg valami történik. Nem állt szándékában megbántani Tsubakit.*
~Most fog nekem ugrani. Vagy megint elszaladni sírva mint mások. Megint elrontottam. Mindig elrontom ha beszélek. Csak kicsit mondok magamról és már megrémítem őket. Soha nem tudhat meg rólam mindent.~
*Átkarolta a térdeit, és védekező pozíciót vett fel, ezzel is jelezve, hogy sajnálja ami történt. Természetesen nem félt a lánytól, de nem akarta, hogy ő is elszaladjon. Nem értette, hogy mivel váltotta ki a hevességet, nem érezte magát bűnösnek sem, de tudta, hogy ha valaki haragszik rá, és ő nem érti, hogy miért, akkor a legokosabb dolog ha megbánást tanúsít. Lassan bólogatott, és halkabbra vette a hangját.*
-Igen, ezt mondtam. Én nem akarom, hogy félj tőlem, de azt sem akarom, hogy az első benyomás alapján ítélj meg. Mindenki ezt teszi, és olyankor csak sajnálnak, vagy aranyosnak tartanak. Nem kell a sajnálatuk, és óvodás sem vagyok már. *Durcásan megrázta a fejét.* Nem szeretem azt, aki első ránézésre akar megítélni.
*Amikor a lány visszább vett a hevességből, ő is halkabbra vette a hangját, akkor Shukaku is engedett egy kicsit, és kényelmesebb pozícióba helyezkedett, úgy hallgatta az okfejtést.*
-Talán igazad lehet. Sőt… igazad van. Timidus a testvérem és a legjobb barátom is egyben. Azért a testvérem, mert a testvérét nem választja senki, és a testvéri kapcsolatot nem lehet megtörni… ha haragszom e testvéremre, akkor is a testvérem marad… de szeretnem nem kell. Ha viszont a legjobb barátom is, akkor biztosan jóban is vagyok vele…
*Elmerengett Tsubaki gondolatain. Okos lány, elgondolkoztatja. Ő pedig szeretett gondolkodni, elmerülni a gondolataiban. Nem várt választ, és ő sem mondott többet hosszú percekig, ha a lány nem zavarta meg. Csak ült a fűben és bámulta az eget, miközben Timidust simogatta.*

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Júl. 03 2013, 14:12

Most Tsubakira került az ijedtség sora. Látszott a lányon, hogy ha meg nem is ijedt de valamiért kicsit hátrébb hőkölt, s összébb is húzódott. Talán megijedt? Nem tudta mit mondjon neki... félbe sem akarta szakítani... de... nem hagyhatta, nem hagyhatta hogy örökké mindenki csak félreértse, valamit mondania kellett, küzdenie... indulatok nélkül, gyengéden. Sóhajtott, visszamászott w-ülésbe és lesütötte a szemét. Várt, várt és hallgatott, figyelmesen szívva magába minden szót, s a rövid szünetekben igyekezett alaposan átgondolni őket

- Elnézést... nem akartam hadarni... - szólalt meg percekkel azután, hogy a lány a végére ért - nagyon sajnálom, ha megijesztettelek vagy ha megbántottalak...

- ... Néha elkezdek beszélni és amikor érvelek... hát, csak elkap a hév és... vissza kellene fognom magam! Ha van önkritikám, akkor meg is fogadhatnám... és meg is kell, muszáj! - kis híján ismét elkapta a lelkesedés, de ehelyett egy pillanat szünetet tartott, nagy levegőt véve - Szóval muszáj, szeretnék barátságosabb lenni és nem felmérgesíteni vagy elszomorítani azokat akiket nem akarok és akik nem érdemlik meg. Mert néha eléggé ilyen tudok lenni - óvatosan felemelte tekintetét és most az övét kereste - Ezért sem volt szándékomban, hogy úgy gondold én mindent az első benyomásra építek fel. Az első benyomás csak... csak egy dolog! Talán csúnyán nézek valakire, aki nem volt szép velem elsőre, de az nem jelenti hogy nem figyelnék aztán arra hogy mit mutat meg aztán igazán magáról. Mert... ritkán őszinte valaki egy idegennel, nem igaz? Én talán nyitott könyv vagyok? Nem kiáltom világgá mindent, amit gondolok... nem szabad! Mert akkor mi lenne? Mindenki kihasználhatna vagy csak jobban utálnának... félreértenének! Ha kevesebbet beszélnék, talán könnyebben megértenétek amit mondani akarok... ez az én hibám és nem a tiéd. Semmi rosszat nem mondtál, azért emeltem fel a hangom mert egyszerűen csak... ostoba voltam. A véleményed a tiéd, a te dolgod átgondolni és megváltoztatni, akár mások véleményére alapozva, akár saját, mélyebb megrágásodra. Ha nem értünk valamiben egyet, szeretném ha tudnád hogy én nem neheztelek rád, még ha nem is tetszene a véleményed. Legfeljebb ha nem gondolom át, akkor pedig koppants a fejemre!
Lehunyta szemét, gondolataiba merült, ám füleit továbbra is nyitva tartotta. Félt, nem mutatta ki de nagyon félt... mi lesz, ha félreérti és elmegy, megutálja? Ő tényleg nem érdemelné meg, semmi rosszat nem csinált vele, csak őszinte volt, kimondta amit gondolt egy dologgal kapcsolatban és ezzel igazán semmi gond nem volt, s nem is szabadott belőle csinálnia
- Nem áll szándékomban gonosznak lenni, kérlek, ne vedd úgy amit mondok...

by **Nio** Szer. Júl. 03 2013, 14:23

Yuichi

Bemutatóm után nem várt reakció és kérdés következett Yiuchi irányából. Tetszett neki és nagyszerűnek tartotta. Pedig igazán egyszerű. Csak gyorsabb leszek. Én lehet, hogy csak ezért nem tartom különlegesnek, mert az enyém. Néztem fegyveremre és mosolyodtam el. Lehet, hogy jobban ismerem fegyverem, mint hiszem?
Kezdtem volna el gondolkodni máson, mire Yuichi egy igazán érdekes dolgot kérdezett, melyre nem tudtam egyből válaszolni.
Hogy mit érzek közbe? Nem is tudom. Szívem hevesen dobog, mintha ki akarna ugrani helyéről. Ezt még most is érzem. De ha jobban belegondolok egy különleges és szinte elmondhatatlan érzés kerít hatalmába használata közbe, mintha egybe olvadnék fegyveremmel. Mintha én magam lennék a lándzsám. Legjobban talán így mondhatnám el.
-Nem is tudom, hogy mondhatnám el- kezdtem a szavakat keresve.- Mikor használni kezdem valami megindul bennem. Érzem, hogy... hogy... mintha egyé válnék vele- dadogtam a legjobb szó után kutatva.- Nagyszerű mintha bármire képes lennék. Nem tudom jobban elmondani- nevettem el élménybeszámolóm végét, melyet eddig szinte ábrándozva mondtam.
Ám alig hogy végére értem, ismét jött valami szörnyeteg, aki az életünkre akart törni. Ez az erdő nem is olyan veszélytelen, mint mondják. De legalább jön az edzés második felvonása. Elvégre a mai napot erre szántam.
Az a rémség esztétikailag irtó gusztustalan volt. Sose láttam a játékba még hasonlót. De eltudtam volna képzelni egy horrorfilm szereplőjeként is, aki éjszaka mászik ki a mocsárból és felfalja a gyanútlan turista kevéske agyvelejét. Fúúúj! Rémes.
Némi fintorgás után vettem Yuichi megjegyezte, hogy az erdő tele van ellenséges mobokkal, majd neki is ugrott a szörnyetegnek. Mintha a gondolataimba olvasna. Mármint a szörnyekkel kapcsolatba, hogy sok van az erdőben. De lehet inkább most sikoltva elszaladtam volna. Viszont nem lehetek anyámasszony katonája, így bár kicsit pihentetni kell képességemet, de van egy-két trükk a tarsolyomba.
Vontam ki lándzsám és indultam meg a rémség felé.
Miután Yuichi megkísérelt egy támadást úgy éreztem most én jövök. Oldalról támadtam a lénynek, aki mivel Yuichire figyel és rám nem könnyű prédának bizonyult. Beledöftem oldalába Kezdő lándzsámat, kicsit megforgattam benne pengéjét, és mikor úgy éreztem kissé megakadt benne minden erőmet felhasználva egy suhintással egy fához dobtam a mobot.
-Mi jöhet még?- jegyeztem meg a jelenet után félhangosan.

by **Shukaku** Szer. Júl. 03 2013, 14:44

[Tsubaki és Shukaku]

*Még soha, de soha nem beszéltek hozzá ennyit, ilyen gyorsan és ilyen sokat. Az apja is szűk szavú volt, az anyja is, a haláluk után pedig annyira bezárkózott, hogy nem társalgott senkivel. Ez a lány azonban valamiért érdeklődik utána… sőt, azt hiszi, hogy megbántotta, és azt is, hogy ezért bocsánatkéréssel tartozik. Már megint. Valamit mondania kell. Ő már nagyon régen megtanulta azt, hogy ha túl sokat fecseg akkor bajba kerül. Igyekszik észrevenni azt, hogy mikor okosabb csöndben maradni. Persze az ő esetében a csöndben maradást talán kicsit túlzásba is viszi. Kivéve persze ezzel a lányal kapcsolatban. Annak a kilencven százalékát, amit most ennek a lánynak elmondott általában csak gondolatban fűzte volna hozzá. Talán csak amiatt történt így, hogy kicsit hasonlatosnak érzi önmagához… kivéve persze az örökös bocsánatkéréseket.*
-Van önkritikád. Ha nem lenne, akkor nem zavarna az ami zavar.
*Nem igazán érti, hogy mi is zavarja a lányt, hogy miért kellett megint bocsánatot kérnie… az előbb még azt hitte, hogy ő az aki megbántotta a lányt. Azonban valamit mondania kellett, és így talán még okosnak is hangzott a végén.*
-Akik nem érdemlik meg…
*Idézi újra Tsubaki szavait ismételten félig magába motyogva, majd újra normál hangerőre vált.*
-Nem tudhatod, hogy én mit érdemlek meg. Kíváncsi voltál ránk, de nem kérdezel semmit. Már nem vagy kíváncsi?
*Egyrészt valóban szeretné tudni, hogy a lány érdeklődése még mindig meg van a kettejük felé, másrészt továbbra is tart tőle, és végre meg szeretné tudni, hogy mit is akar pontosan.*
~Barátkozni biztosan nem. Velem soha senki nem akart még barátkozni.~
-Nem vagy gonosz. Legalább is velem nem.
*Ebben az egyben biztos. A lány talán kémkedik utána, talán csak egyedül van és éppen őt találta meg, de biztosan nem gonosz. Látott már elég gonoszt, és azok nem így néznek ki.

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Júl. 03 2013, 15:20

- Igen, csakhogy... - fészkelődött kényelmetlenül - kritizálni egy dolog, de meg is fogadni... az már egy másik...
Sóhajtott, tanácstalannak érezte magát másokkal szemben, nehéz volt rajtuk kiigazodni és gyakran úgy gondolta, nem kellene azt fejtegetni, vajon mit gondolhatnak. És ez talán igaz is lehetett, ha mindig elmerülne a bizonytalanban, talán nem maradna idő arra, ami már bizonyos. Mert hát, ha valami bizonytalanból végre sikerülne bizonyost kovácsolnia, rögtön mással foglalkozni feleslegessé tenné az időt, amit arra töltött el, hogy a kétségeket tényekké szilárdítsa. Tűnődve nézett a lányra és sárkányára, vajon ő mennyit gondolkozott egyes dolgokon? Biztosan többet nála, nem hangzott elhamarkodottnak eddig egyszer sem, még csak az első benyomásos dolog esetében se... az akkori kijelentése jogos volt, tapasztalat alapú, ebben nem lehetett kétség. Tsubaki csak a kisebbséget képviselte, amit akkor nem tudhatott ugyebár, hiszen ő előtte nem említette neki, csak utána. Igen, megfontolt és okos lehetett, a kérdései is erről árulkodtak. Talán neki sem volt minden rendben "odakint"? Akaratlanul is rövidke mosoly kúszott arcára, mikor Shukaku azt mondta, nem volt gonosz. Jól esett, ha nem is mondta ki.

- Még most is kíváncsi vagyok - nézte a szellőtől felborzolódó gyepet

- De nem illik túl sokat kérdeznem, csak mert kíváncsi vagyok. Azzal akár meg is bánthatnálak titeket, néha jobb várni hogy a válaszok idővel maguk jöjjenek el. Ez olyan, mint a publikus helyeken a kiírás: hagyjuk úgy másnak, ahogy mi is szeretnénk, hogy nekünk hagyják. Nem szeretem, ha túl személyes és kényes dolgokat kérdeznek, még ha nem is tudják hogy azok és így nem az ő hibájuk... Egyszerűen csak nem esnek jól, ezt pedig másnak se akarom, még úgy sem hogy nem vallják be hogy otromba vagyok. És nem is tartozik rám igazából, mit szerettek együtt csinálni és mit nem, illetlennek érzem amiért még találgattam is az előbb. Mindenkinek joga van arra hogy eldöntse, mit mond és mit nem, még ha a másikat mondjuk őrli is a kíváncsiság. Jó dolog az őszinteség, de nem árt moderálni is magunkat néha... vagy nem így van?
Ismét ránézett, kérdőn jelezve hogy ez nem költői kérdés volt, hanem valóban kíváncsi volt, hogy ő miként gondolkodott erről. Fontos kérdés, még sem meghatározó abban, hogy ítélkezzen valaki felett. Az sok más dologtól függött inkább.

by **Shukaku** Szer. Júl. 03 2013, 15:59

[Tsubaki és Shukaku]

-Ha már a saját tanácsainkat sem fogadjuk meg…
~…akkor hogyan adunk tanácsokat majd másoknak?~
*Fejezte be a mondatot gondolatban. Nem kért a tanácsokból és nem érezte magát elég okosnak ahhoz, hogy ő tanácsokat osszon. Ő sem tudott mindig kiigazodni a saját életén. Voltak kitűzései, szabályai, ami alapján élt, de ez csak saját maga számára szóltak, kizárólag a saját életét befolyásolták, könnyítették meg. Nem volt biztos abban, hogy ezek a szabályok mások számára is beválnának-e.*
~Talán nincs értelme ennek az egésznek. Talán ugyanúgy nincs értelme, ahogy a kinti világban sem volt. Úgysem érthet meg senki.~
-Ha nem kérdezed meg amit tudni szeretnél, akkor soha sem fogod megtudni. Ha soha semmit nem kérdezel, akkor pedig semmit nem fogsz megtudni… akkor pedig buta maradsz.
*Régen, amikor még kislány volt, a szülei halála előtt ő is nagyon locsifecsi volt. Folyamatosan kérdezett, mutogatott és csacsogott. Az apja bár röviden, de szívesen válaszolgatott neki. A történtek után azonban csak egy kérdése maradt, a miért. Ezt a kérdést azonban senki nem tudta megválaszolni. Ezt anélkül tudta, hogy feltette volna a kérdést. Tudta abból, ahogy a felnőttek próbálták neki elmagyarázni a történteket, ahogy értelmet akartak adni az értelmetlennek, majd egy idő után hallgatásba merültek. Ők sem tudtak semmit, nem tudták a választ. Mivel senki nem tudott neki válaszolni, így inkább önmagának tett fel kérdéseket, és a kérdéseit úgy igyekezett megválaszolni, hogy a könyvekbe merült, bővítve a tudását.*
-Lehet kérdezni…
~…csak tudni kell, hogy hogyan kérdezz, és azt, hogy melyik kérdést tedd fel.~
-Én őszintén fogok válaszolni. Vagy őszintén, vagy sehogy. Becsszó.
~Moderálni? Hogyan lehetne az őszinteséget moderálni? Apu arra tanított, hogy ne hazudjak, és én nem fogok hazudni… maximum amit nem szeretnék, azt nem fogom az orrára kötni.~
*Ez a lány egyre furább és furább lett Shukakunak. Ő félt az emberektől, de sohasem állított fel önmagának gátakat.*
~Ez a lány könnyedén szerezhetne magának barátokat, ha akarna, de saját magát félemlíti meg. Velem ellentétben ennek a lánynak nincsenek sötét titkai, amiktől félni kellene...~
*Legalább is ő így vélte, és ebben biztos volt, hiszen a lány kereste a társaságát.*
~Ha olyan lenne mint én, akkor már rég elszaladt volna. Talán még én is elszaladtam volna, ha önmagammal találkozom... már így is túl sokat beszélek magammal.~
*Halkan elnevette magát. Az árvaházban a kezébe kerültek olyan könyvek, amik őrültekről szóltak. Sokszor gondolkodott el azon, hogy vajon ő is közéjük tartozik-e. Egyet biztosan tudott. Az igazságosztókról szóló könyvek mind-mind butaságok. Egytől egyig. Ő megölte a szülei gyilkosát, elégtételt vett, de nem érzett semmit. Semmin nem változtatott.*
~Az őrültek is ilyenek voltak... nem éreztek semmit. Üresek voltak, akik csak tanulják azt, hogy miként kell viselkedni. Mint amikor félreértettem, hogy kinek kell bocsánatot kérnie. Az emberek furák... moderálni az őszinteséget... moderálni az igazságot... hogyan lehetne azt moderáltan elmondani, ami velem történt?~

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Júl. 03 2013, 16:54

Tsubaki megint hallgatott, volt az egészben valami nagyon találó, kíváncsiságból figyelte őket korábban, s mégis a lány tett fel több kérdést, mint amennyit ő. Tett fel egyáltalán bármi értékes kérdést? A "nem igazok" és "nem így vanok" mennyire voltak tartalmas kérdések? Inkább semennyire, még úgy is hogy komolyan hangzottak el, egyszerű konfirmálásra vagy egyet nem értésre kérések voltak, mintsem információt kereső kérDések. Minden éremnek azonban két oldala volt, legyen az kijelentés, vélemény vagy éppen egy kérdés ugyebár
- Kérdezni lehet... - szólalt meg végül - de akkor mint mondtad, nem feltétlenül kapunk választ és az néha rosszul esik. És egyébként is, van hogy jobb nem feltenni kérdéseket, mintsem meggondolatlanul feltenni őket. Mint a dolgok általában, néha jobb megelőzni hogy megsértsek valakit, mint aztán szembesülni a következményekkel. Okosabb nem leszek így és bölcsebb is csak talán, de aki nem érdemel rosszat az ne is kapjon, tőlem ne... Még ha azt se tudom hogy ki mit érdemel, vannak helyzetek persze amikor nincs idő vagy erő gondolkodni, az más
Hátra dőlt megint, aztán pedig oldalra, virágokat keresve a fű között

- Nekem van időm, feltéve ha nem mész el máris

- De nem is kérdések miatt vagyok még itt, azt hiszem csak beszélni akarok veletek, mert nem vagytok idősebbek nálam és talán könnyebben értitek amit mondok. Tudod, akik talán jobban is figyelnek mint mások és ha kicsit is, komolyabban vesznek... vagy nem. De ha mindenki idősebb nálam az nehéz, ezért néha beszélnem kellene és... most van is kivel. Nem tudom miért, csak így érzem hogy így jó. Ha pedig mégis kérdeznem kell... a felnőttek vajon miért akarják megmondani nekünk és egymásnak, hogy szerintük mi a jó? Talán, mert ha senki nem értene egyet, akkor magányosak lennének? Vagy mert uralkodni akarnak mindenki felett? Szerinted miért? És ha úgy érzem, a legtöbb ember ostoba, akkor tényleg ők az ostobák... vagy a kisebbség... tehát én...?
Kérdések, végtére is voltak kérdések, melyeket mindig is meg akart kérdezni olyasvalakitől, aki nem ért meg nála több nyarat. De mit segíthet megbeszélni dolgokat, ha nem próbál valaki változtatni rajtuk?

by **Asuka** Szer. Júl. 03 2013, 20:09

{ Yorokobi játszóháza }

Ritkán szokásom reggeleket igazán megjegyezni, ez viszont mégis különlegesebb volt, mint a többi. Mindezt a virtuális mosdóba jövet kellett észrevennem, hogy reggeli zuhanyomon túllegyek,
minek végén eper illatú testpermettel fedjem be magam. *.* Annak tiszta szexi az illata. Annyira, hogy odavagyok érte teljesen, bár hajlamos vagyok túl sokat magamra lötyizni, és akkor meg csodálkozom rajta, hogy alig kapok levigőt, és mindig megfulladok. T.T
Tehát, ez a nap más, mint a többi, és ezt te is jól tudod. Az első furcsa dolog, hogy feltűnően könnyű a mellkasom, máskor viszont komolyan húzni szokta a derekam az a két, gömbölyű zsírréteg, ami rátelepedett piócaként a mellkasomra, és nem akar eltűnni sehogyan sem. Az egész tini koromat végigszenvedtem! Emlékszem, mennyit takargattam őket, egy ideig pedig folyamatosan csak bő pólókban jártam, mert annyira, de annyira cikinek hittem, nem pedig cukinak. Na persze, ezt már régen kinőttem, de mindenki csinált butaságokat tiniként, nem igaz? *.*
Második furcsa dolog, hogy beverem a buksim az ajtófélfába. T-T Beképzelvén a fájdalmat jajdulok fel, hogy most mi van, és fenyegetem meg az ajtófélfát, hogy csúnya kislány, és többet ilyet ne. >.> Nem számítok arra azonban, hogy én valamilyen bug miatt már nem vagyok kislány, hanem... hanem valaki egészen más vagyok. Mégis pontosan megismerem a fürdő tükörben rám zombuló arcot. Még a szemüveg sem hiányzik róla, amit ráaggattam az avatárom alkotásakor.
Tudniillik, amikor felregisztráltam a SAO-ba, ugyan keresztnevem használtam, saját avatárt választottam. Nyurga test, hófehér bőr, európai vonások, hullámos, szőke haj, kissé feminim alkat, valamint kiegészítéseként egy csini-mini szemüveg... *_____* Pislog is vissza rám képmásom, hiszen egészen szokatlan ez számomra. Még egy napot sem tudtam eltölteni ezzel az avatárral, hiszen már aznap visszaváltoztatott minket az Admin eredeti alakunkba csúnya tükörrel, amikor felregisztráltunk. T-T
Hűűűű, vajon Kagura fel fog ismerni? *.* Lehet, nem kéne szólnom neki az aprócska kis bugról, hiszen annyira nem is lényeges, meg aztán nekem mindegy, de tényleg, hogy férfi vagyok-e, vagy nő, a lényegen nem változtat, hogy akkor is az vagyok, aki vagyok, még ha nem is tudom, hogy az pontosan micsoda, vagy kicsoda, szal éééértitek, mert én egyáltalán nem. Surprised

Pattogok is felszerelésem összerakva, hiszen szinte elég volt csak gondolnom Kagucira, hogy üzenetem jöjjön tőle... az erdőmerdőben találkozunk! *_* Sietek is, kapkodom lábacskáim, és hadonászok virgácsaimmal, lehető leghamarabb oda kell jutnom. Talán csak néhány perccel később érek oda, mint Kagura, legnagyobb örömére. >.< *-*
- Szia, Ka... khmm... Szép jó reggelt, kisasszony. ^_^ Ugye, milyen szép a Napocskaaaa? *_* - ciki lenne, ha egyből lebuknék... Ki kell használnom az alkalmat addig, amíg még nem javítódik ki a bug. Biztosan jót nevetünk majd rajta. >.<;;;

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 05 2013, 11:04

Nio

Fantasztikus érzés volt hallani Nio szavait, ő is úgy érez, olyan elmondhatatlan érzés miközben átjár a képesség. Sebesség és könnyedebb test, de nem mondott semmi gyengeség érzetet, lehet ez csak nálam üt be így. Viszont időm sem lenne válaszolni, hisz nyakunkon az erő egy újabb ádáz szörnyetege az erdőnek. Igen jól állunk ahhoz képest, hogy eddig nem találtunk semmit, ez az égi tisztás valami szörnyparadicsom. Igyekeztem távol maradni a többi karmolásától, és ebben a szörnybe oldalról belefúródó lándzsa segített is, Nio volt az, és kicsit sem kímélte a szörnyet, viszont a probléma alig sérült a tündér. Ahogy a fához dobta, még látszódott is a vízpára, ami elhagyta a szörny testét és becsapódáskor a támadás ereje, ugyanis felvillant a lila mező a fa körül. Rámosolyogtam Niora és, majd visszatekintettem a szörnyikére, rohanvást futottam felé é közben elkárhoztam mindennek. Valamint eszembe jutott honnan mászott ki, még bele akartam menni a vízbe hűsölni lehet, ezek után nem kellene. Pár szökellés és már ott vagyok, most védtelen földön van. Egy felülről indított vágással akartam rásújtani, viszont a szörny felpattant és tenyerével hárította a kardom, rámarkolt és fejét elkezdte hátrafelé dönteni. Fogalmam sincs mire készülsz, viszont ezen helyzetek talán a legkönnyebbek, egy kardforgató életében. Közel az ellenfélhez, teljesen mindegy milyen támadást indít, másodperc tört értéke alatt kialakult bennem a mozdulatsor, és ehhez nem volt szükségem a játék nyújtotta kardforgató technikákra. A még Nijivel körbevett pengét, lefelé rántottam ezzel, felsértve a szörny tenyerét, Egy jobbra előre lépéssel már ott is voltam és a markolatgombom a lény arcába vágtam. Közben irdatlan mennyiségű páncél és élet pontot veszthettem, ugyanis a markolatcsapás után indított szúrásom közepette, láttam két gyors árnyékot, ahogyan karmai testembe marnak. Nio is biztosan itt tevékenykedik körülöttem, csak nem láttam. Kardom fénye rég kihunyt, nem is láttam, hogy mikor csak azt tudtam, hogy távolabb kell rugaszkodjak, ugyanis még egy ilyen támadás és sárgában leszek. Óvatos hátrálásba kezdtem és közben kardom igyekeztem a szörny és saját magam között tartani.

// Ha teheted Nio végezd ki a szörnyet, rendesen megtépáztuk, összesen három csapást mértem rá, Neked is van ugyanennyi, nem tudom mennyi postnál tarthatunk, de ha van kedved, még folytatható. //

by **Nio** Pént. Júl. 05 2013, 15:06

Yuichi
//Ez a 19. postom és neked is Smile

//

Yuichi rendesen megtépázta a tündért, aki sajnos viszonozta a támadás sorozatot a fiú felé. Bár undorodtam továbbra is a rémlénytől, mégis a nemrégen lezajlott beszélgetés valahogy jobb hatással volt rám és támadásaimra, mint hittem, volna.
Mikor végképp elhatároztam magamat a cselekvésre vettem egy nagy levegőt és egy sóhaj után elindultam. Nem volt fejembe semmi konkrét terv, "ahogy esik úgy puffan" alapon cselekedtem. Csak ki akartam nyírni a szörnyet és elmenni erről a helyről. Valahogy nem tudtam itt jóra számítani.
Itt sokkal nagyobb volt a terep, mint mikor a farkasokkal küzdöttünk. Nincs sok akadály a környéken talán itt-ott néhány fa és a patak, ahonnan ez kimászott. Lábaimmal ismét felvettem egy haránt terpeszt, lándzsám ekkor még oldalam mellett volt. Igazából egy pillanatra megfontoltam, hogy felnyársalom a lényt, de aztán letettem róla, mert más ötletem támadt. Kezdő Lándzsám hegye ismét aranyra váltott. Szemem lehunytam elképzeltem, hogy mit is fogok tenni, majd egy óvatlan pillanatban elindultam. Egy sorozatos vágássorozatot indítottam mikor a tündér háta teljesen szabaddá vált, mert Yuichire összpontosított. Azonban a védekezésre nem gondoltam és hátrafelé karmolva a páncélom egy részét is megcsonkította. Eztán néhány lépést hátra szökelltem, de mentem is vissza és indítottam újabb támadásomat visszakézből.
Most spec képességem nélkül futottam felé, mert az most nem használható, csak a következő támadásomnál, azonban nemrégen kitanultam egy jártasságot, mely sokat segíthet még. Az akrobatikát. A következő pofont ennek segítségével fogom adni.
Neki futottam, ezúttal már sikerült magamra vonnom figyelmét, így kicsit nehezebb dolgom volt védekezni is, de most sikerült. Futás körben egyik lépésnél magam elé húztam fegyveremet, majd mikor odaértem majdnem közvetlen a mob elé, egy vágást ejtettem ezúttal mellkasán, majd megfurdaltam és hasba rúgtam, mint valami karate filmben.
Ezt követően, a becsapódás után a tündérke pixelekre bomlott és eltűnt, mintha nem is történt volna semmi se.
-El is felejtettem- néztem fegyveremre és gondoltam az akrobatikára ezzel a mondattal.- Néhány napja kitanultam az akrobatikát- sóhajtottam fáradtan, majd Yuicit kerestem tekintetemmel- Veled minden rendbe?- mentem oda hozzá és kérdeztem kicsit aggódva. Nem tudom, nem néztem mennyi élete volt, de rosszabb volt, mint a farkascsorda.

//Ha gondolod mehet még. Razz

//

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 05 2013, 15:59

Nio

Ahogy hátráltam, megláttam végre Niot és igen végig ő is ott sürgött forgott a szörnyeteg körül. Fegyvereinkről csöpögött a víz, és rólam is de az a víz sugár amivel éppen az előbb eltalált, arra azt kell mondjam igazán fájt volna, ha lenne fájdalom érzetem. Ott álltam és Nio két egymás utáni mozdulata kápráztatott éppen el. Folyamatosan fejlődik, örültem a ténynek. Egy jól irányzott vágás, miután leköpött a vízi szörny, és egy fordulatból rúgás. Erre a mozdulatra a maradék pirosban lévő életereje is elfogyott. Láttam Nio mondott valamit, de messzebb volt tőlem, nem értettem, viszont ahogy közeledett, aggodalmas vonások ültek ki arcára, kérdése is tükrözte erre el is mosolyodtam.
- Persze, jól vagyok, soha jobban – válaszoltam mosolyogva – egy kicsit lement az életem, de nem számít – azzal elővettem a minipotit és lehörpintettem, egy kicsit visszatöltött, de nem egészen – amúgy is, ahogy láttam egész szép támadást vittél be itt a végén. Előtte sajnos nem láttalak, lefoglalt teljesen, hogy kijátsszam egy ütőkártyám. Szégyelltem el magam és tekintetem a földre szegeztem.
- És azt hiszem a hűsülést is elvethetjük abban a tóban, legalábbis én kihagynám, viszont ha nem bánod tarthatnánk egy kis szünetet, vagy átkutathatnánk van-e még itt valami ezen a magasabb helyen. A szél is jól jön most - bár kissé összekócolja hajam, de ez nem zavar. Mondtam miközben egy újabb tincset szedtem ki a szememből, egy erősebb fuvallat hatására. Nagyon megeredt a nyelvem, bár igaz, még mindig pörög bennem az adrenalin az előbbi csatából, és vajon mi lehetett az a rúgás. Nagyon gyors volt és ügyes.
Ha beleegyezett Nio a pihenésbe én ott helyben szinte összecsuklottam és elterültem a fűben. Kardom magam mellé helyeztem és élveztem a napfényt, és a ritkán állók fák közül az ehhez közel passzírozott vízi tündér pixelzáporában heverő növényzetet, ugyan a pixelek nyomban eltűntek a szörny eltűnésekor. Boldog voltam, annak ellenére, hogy a ritkán fellelhető szörny csapatok az erdőben vannak, míg itt ezen a szép helyen csak úgy nyüzsögnek. És voltaképp annak még jobban, hogy nem egy magam találtam ezt a helyet, akkor valószínűleg én pixeleződtem volna el előbb. A gondolat hatására kirázott a hideg. Majd felnéztem heveredésem közepette, hogy Nio csatlakozott-e.
Ha inkább a keresés mellett döntött, akkor a legegyszerűbb úton megindultam a széles terület közepe felé úgy hogy a tóra mindig rálássak és lehetőleg jó nagy ívben elkerüljem. Közben odaszóltam Nionak.
- Kíváncsi lennék, hogy vajon az a mélyedés milyen rejtelmeket takarhat – gyermekkori izgalom kezdett felszökni gerincem mentén, míg agyam megálljt parancsolt, meghalhatok! És akkor ő is! Ennek hatására nyomban megmerevedtem, és félve néztem felé. Kíváncsiságunk nyer vagy, józan eszünk. Arcomra kiült egyfajta félelem az ismeretlentől.

// Akkor mehet még Smile

//

by **Shukaku** Pént. Júl. 05 2013, 16:16

-Lehet kérdezni. Ha nem szeretnél meggondolatlanul kérdezni, akkor gondold meg, mielőtt kérdezel. Nekem van időm.
*Válaszolt egyszerre a lány mindkét felvetésére.*
~Igazából tényleg nincs mit csinálnom. Ezt nem fogom az orrára kötni, még azt hinné, hogy magányos vagyok. Persze úgy sem fogok tenni, mintha hú de sok dolgom lenne, és csak kedvességből szánnék rá időt a sok-sok teendőm között. Az hazugság lenne, és én nem akarok ennek a lánynak hazudni, meg egyébként senkinek sem. Mi okom lenne arra, hogy hazudjak?~
*Miközben gondolkodott, továbbra is figyelmesen hallgatta a lány beszédét. örült annak, hogy az visszafeküdt a fűbe, mert nem akarta, hogy elmenjen, bár ezt sem gondolta, hogy meg kellene osztania vele.*
-Csak úgy tudsz beszélgetni, ha elindítod és tartod a beszélgetést.
~Az pedig velem elég nehéz. Nem vagyok beszédes típus.~
-Komolyan csak akkor tudnak venni, ha bebizonyítod, hogy komolyan tudsz gondolkodni. Ehhez is beszélni kell.
~Mennyivel könnyebb lenne, ha az emberek hallanák egymás gondolatait. Senki sem tudna hazudni a másiknak.~
*A kérdésre meglepődött. Úgy csinált, mintha gondolkodott volna rajta, hogy leplezze a meglepődését. Nagyon régen tudta erre a kérdésre a választ. Azon csodálkozott, hogy más vele egykorú is gondolkodik ezen a kérdésen.*
~Azért, mert gonoszak.~
-Azért, mert el akarják hitetni azt, hogy tudják a dolgok értelmét és miértjét. Úgy kell élni, ahogy ők moondják, mert ők is úgy élnek. Ha meglátnák azt, hogy más ezt másképpen teszi, és boldogabb mint ők, akkor az egész életük… ~és felsőbbrendőségük~ …odaveszne.
~Mert uralkodni akarnak mindenki felett. Igen.~
-A gyerekek jobban tudják, hogy miként lehet élni.
~Látod, itt vagyok kint Timidussal. Nem rohangálok a küldetések után, mint a felnőttek. ~

by **Tomoyama Tsubaki** Pént. Júl. 05 2013, 16:45

- De én is vajon tudom, hogy kell élni? - kérdezte halkan, részben önmagának is téve fel
A választ persze nem tudta megmondani, bonyolultabb volt annál, mintsem hogy egykönnyen válaszolni tudjon rá. Mikor élt igazán, mikor tartott ki valami mellett? Szinteket akart lépni, hogy a jóval magasabb szinteken tartózkodó Rita után mehessen és mégsem adott bele apait anyait, helyette talpalt az utcákon vagy fák alatt tűnődött, semmi máshoz nem maradt akaratereje. És még csak nem is tudta hogy egyáltalán mit akart, mire vágyott. Talán ezért mozgatta meg gondolatait, s keltette fel kíváncsiságát kettejük példája? Pedig ott volt az egyedüllét is, mely ugyan olykor nyomasztó és lehangoló, ám ahogy egy zöld erdőben is, máskor egyenesen megnyugtató és különleges. De akkor miért nem tudta eldönteni, miként volt igazán a legjobb? Nem tudta, s inkább el is hessegette magától, elterelve figyelmét az aktuális valósággal, illetve témával
- Gyerek vagyok inkább, vagy valami felnőtt-utánzat? - húzódott összébb, nehezebb volt kimondani mint átgondolni - Sírnom kell inkább vagy magamba fojtani? Túl sok dolgot nem tudok és ettől dönteni is nehezebb, meggondolatlannak lenni pedig sokkal könnyebb. De nem akarok olyan lenni mint ők, játszani az okost miközben az eszemet nem tudom sok mindenre használni, s úgy inkább magamat verem át, nem? Talán inkább el kéne bújnom mint most, akkor elég távol tarthatom őket... ilyet a városban nem tudtam csinálni! - hátára fordult és ment felfelé kezdett bámulni - Erre... még nem is nagyon gondoltam, nem sokkal jobb hogy nincsen iskolai igazolvány és rendőrség, hogy el lehet menni a városból és nem akarnak hozzákötni a világukhoz? Ez egy játék... ez nem a felnőttek világa, az a miénk... Ki kellene őket juttatni innen, de csak azért hogy ne jusson eszükbe újra feltalálni a sok butaságukat, aztán az egész világ a miénk lehetne? Ők nem érdemlik meg...

by **Kagura** Szomb. Júl. 06 2013, 15:19

..::Yorokobi játszóháza::..

Kagu és Asu

Magamban dúdolva haladtam a mapon jelzett hely felé, elvégre nem akartam később odaérni, mint a meghívott kedvenc barátnőm. Az erdő mélyén, egy barlang bejáratához vezetett az iránymutató nyílnagymester, de szerencsémre nem az ijesztő fajtához, hanem valami egészen máshoz. Már távolabbról is látni lehetett, ha a domb – amibe a üreg nyílt – nem éppen kihalt, mint máskor. Sőt, egész feldobott hangulatban táncoltak előttem a különféle sátrak, és hasonló látványosságok. Persze, maga a vájat volt a legimpozánsabb díszítéssel ellátva, de azért minden egyebet is jó alaposan megbámultam magamnak. Az egyik sátor mögött egy nagy kerítés mögött morcos nagymacska-mob szundikált, míg egy másik előtt tündéri kis figura integetett, és várta a vendégeket a céllövöldébe. Persze, ismerve a SAO-t valószínűleg nem sok az esély nyerni, de még így is csalogató volt az egész mulatság. Mintha valami fesztivál lett volna a dombocska körül.
Legnagyobb meglepetésem azonban mégis valami egészen más okozta. Az egyik bódé mellett ellépve, egy kósza pillantást vetettem a mögötte elterülő tisztásra, s egyből magával ragadott amit ott láttam. Még nálam is nagyobb, sárga és kék tollazatú madárcsodák sétálgattak egy kerítés mögött békésen. Nem bírtam megállni, hogy ne rohanjak oda, így pár pillanat alatt azon kaptam magam, hogy mászok a kerítés tetejére, és derékig behajolva igyekszem megsimogatni az egyik szárnyast. Hatalmas lábak, gyönyörű gombszemek, és egy apró vörös csík a csőre közepén keresztba. Egyből megszerettem, s tudtam, meg kell simogatnom a drágát, aki szemérmesen lehajtotta a fejét amint meglátott.
- Kawaii! - Kiáltottam fel, mit sem törődve a szoknyámat húzogató kis-fickóval – aki leginkább egy pici plüssmacskára emlékeztetett. Ezt a jelenetet látva érkezett meg mögém valaki, akinek mind a hangja, majd hátrapillantva a látványa is kísértetiesen ismerős volt. Kikerekedett macskaszemekkel néztem a minden bizonnyal a szoknyám alá látó fiúra, de tudván, hogy ki lapult az álarc mögött nem zavartattam magam. - Asu~chan! - Vigyorodtam el, s a kerítéstől elrugaszkodva a nyakába vetődtem, s kézzel lábbal ölelgettem. - Visszakaptad a karidat Napocska? - Kérdeztem sugárzó tekintettel, és szorosan magamhoz öleltem, majd visszaröppentem a madárkához, aki közben eléggé közel került a kerítéshez, hogy megvakargassam a buksiját. - Nézd milyen szép madárkák! Egészen kacsaformák, csak nagyok. - Vigyormaszkos arccal tekintettem a barátnőmre, akinek az avatárjába már a kezdet kezdetén is belezúgtam, de tudván, hogy Asu~chan ült mögötte, sosem hangoztattam.
Ahog aztán lassan a madárkám elindult csipegetni, én visszaugrottam legkedvencebb barátnőm férfi verziójának nyakába, majd átmásztam a hátára, s hangosan felkiáltottam a barlang szája felé mutatva.
- Irány a barlang, nemes hátasom! - Mosolyogtam, s fél kézzel a mondott irányba mutattam.

by **Asuka** Szomb. Júl. 06 2013, 16:04

{ Yorokobi játszóháza }

Móóóó, nem éri, hogy máris kiderült, ki vagyok! T.T Bele sem gondolván, hogy Kaguci aztán igazán mucimuci, ismeri ám minden jó és rossz szokásom, de főleg aztán azt, hogy hogyan is néztem ki a játékba kerülésemkor. Hiszen még együtt jöttünk ide, lefele, ebbe a Pokolba, ahol azt se tudod már, hogy ki vagy, mert olyan álom az egész, hogy hűűűű. A játék pedig mintha kitalálná minden gondolatod, és ez nekem cseppet sem tetszik. :/ Az avatárom viszont tetszik, különben is, mindig szőke loknikat akartam a rózsaszín helyett, csak ez valahogy sosem sikerült. *.* A fodrászom odaát pedig már nem hajlandó foglalkozni velem, mert azt mondja, hogy kicsit túl sokat beszélek, pedig neki is az a munkája, hogy frizurakészítés közben a kuncsaftjaival fecsegjen, nem értem. :/ Bár az is igaz, fodrászszéken talán nem kéne körbe-körbe pörögve gurigálnom, mert úgy nehezen vágja le a hajam, de móóó, egyszerűen nem bírok hosszabb távon egy helyben ülni, ha közben nem koncentrálhatok semmire. :/
- Úgy ám! *.* Móóó, úgy hiányzott, el se tudod képzelni! T.T - na persze tudom ám, hogy Kagucinak jó nagy a fantáziája, de ahhoz nem eléggé, hogy ezt elképzelje. Ezt csak én tudhatom, ugyebár.
Örömöm viszont korainak tűnik, ahogyan Kaguci a nyakamba vetődik, már kezdenek a mostaninál is jobban nőiesedni a kacsóim. Hamarosan pixelektől sájningolok, mint edvárd a Napocska alatt, s ragyogva virulok át eredeti Asukába. Ennyit az avatarról... Pedig annyira vicces volt. :/
- Móóó T.T - szomorkodom és szipogok jó hosszasan. Vagy öt másodpercig néma csendet szentelek az egésznek, hogy kifejezzem gyászom kedvenc avatárom iránt. Szipp-szipp, ez olyan szomorú. Sad

Kapom össze magam hamar, s vidulva kullogok Kaguci után. Barlang, hümm. Mit akarunk egy barlangban csinálni? De ez nem közönséges barlang ám. Hanem olyan szép színes, úgy ám! *.* Csodás tollazatú madarak is tarkítják, akik valóban olyan kacsaszerűek, de jobban hasonlítanak a dodókra, meg nem is. Vannak, akik a játékban ilyenekre vadásznak, mert finom a husijuk, de én nem fogom engedni, hogy husimusit csináljanak belőlük. Sad

Sokkal több dologra is használhatóak! *.*
- Hűűű, enyém lehet a legszínesebb toll? *.* Biztosan tudnék belőle tollat csinálni... Tudod, olyat, amivel csikizni is lehet! *.* - a lehető legszínesebb madarat keresem meg, s cukin gügyögni kezdek neki. Hátha megszán engem. Akkor pedig megcsikizhetem vele Kagurát.

by **Enheriel** Szomb. Júl. 06 2013, 16:07

//Ai Hane//

- Szia, a társadnak kutya baja, kicsit megsérült, de csak keveset vesztett életpontjaiból. - Hála Istennek, Villámlásnak nem esett akkora baja!
- Szia!^^ - Köszöntem vissza neki, majd odamentem megnézni petem állapotát. Már kezdett regenerálódni a HP-ja, közben az őt néző griffet nézte. Látta, hogy ő is griff, nyílván az volt furcsa benne, hogy máshogyan nézett ki. Villámlás óvatosan megközelítette, de tényleg óvatosan, nem akarta elijeszteni.
- Köszi a segítséget. - Halkan mormolta, de így is hallottam.
- Inkább a Petemnek, Villámlásnak köszönd, én csak rohantam utána, ne essen baja.^^ - Mosolyogtam rá. – A nevem Enheriel, és a te neved?^^ - kérdeztem a lánytól. Remélem, nem ijesztem meg, hiszen ő is griffes lány. Bár tény, hogy én vagyok az első Griffes Idomár, de ez egyáltalán nem volt fontos most. Egy pillanatra peteinkre néztem, és láttam, hogy Villámlás zavarban jött. Jaj, biztosan szerelmes lett a drága!^^

//Mi lenne, ha beszélgetnének egymással a peteink (mi nem értenénk persze)?^^//

- Szia. – Köszöntem a griff lánynak. Persze a gazdáink nem értenek semmit ebből, de nem is baj. – Végre találkozok egy másik griffel.^^ Még hozzá igen széppel... – Kicsit elpirultam, mert valóban szépnek mondható volt. De nem tettem még egy lépést felje, nem akartam elijeszteni. Vártam, hogy mi lesz.
- És öhm… - Gondolkodtam, mit mondjak neki, mert igen zavarban voltam. – Hányas szintű a gazdád? – Próbálkoztam barátkozni vele, bár most könnyű lehet a dolog, mert ez egy másik griff. Vagy esetleg pont ez miatt lesz nehezebb? Igen furcsa volt nekem, hogy egy másik griff is van, ráadásul tojó. Enhi engemet néz. Vajon mire gondol most? Nem tudom, nem vagyok gondolatolvasó. ,minden esetre, hogy lássa, megbízhat bennem, letéptem egy szép virágot, és csőrömmel eléje raktam.

by **Kagura** Szomb. Júl. 06 2013, 23:01

Ahogy Asu~chan újra önmagává válik, szomorúan fogadom, hogy csak egy bug hatása volt az egész. Hátradőlök, s fejjel lefele, kissé hunyorogva megpillantom a madárkám nevét. „Joyful Toko” jelzi a kis életcsík feletti szöveg, s jó alaposan megjegyzem magamnak, hogy melyik madárkához kell visszalátogatnom a küldi végén. Ahogy legszuperebb barátosném, velem a hátán elindul a barlang felé, hirtelen ötletvihar robban az agyamban. Ahogy megindulunk, és mellettünk elhaladnak a különféle attrakciók és sátrak, gondolkodni kezdek. Egy új sportág kezd megszületni a fejemben, Megragadom Acchan füleit, persze kedvesen, s a sarkaimmal finoman a combjába bökök. A rázkódás, és a látványosságok hatására lassacskán megfogalmazódik a fejemben a sport.
- Asu~chan, képzeld van egy új sportág. Most találtam ki. - Mosolygok, és a vállai felett átnyúlva, a mellei előtt keresztbe fonva a kezeim, a vállára hajtom a fejem. - Asuzásnak fogom hívni, és négy emberes sportjátszma. Csak egy labda kell hozzá, meg négy ember, és négy kapu. Mind a négy oldalon egy-egy kapu. A pályát keresztbe elosztjuk, és azok lesznek a térfelek a vonal két oldalán. Amelyik kapuk a vonallal párhuzamosan állnak, a felezőre merőlegesek pedig egyet, és bármelyikbe dobható a labda, mert semleges kapuk. A négy játékosból ketten futnak, kettő pedig a futók hátán ücsörög, és próbálja elszedni a labdát a másiktól. Ha valaki az oldalsó kapura dob, azt csak egy bizonyos távból teheti meg, ha annál közelebb megy, nem jár pont. Ha oldalsóra dobsz, és az ellenfél a dobás előtt elkiáltja, hogy „Asu!”, akkor két pont bünti jár, ha kapura dobsz. Az nyer, akinek több pontja van. Na? Hogy tetszik? - Kérdezem csillogó szemekkel- miután elhadartam a dolgot - és remélem, hogy örül, elvégre róla neveztem el egy sportágat. Persze ez még nem a végleges verzió. Talán több játékossal kellene játszani, mondjuk olyan 10 futó, és 10 dobó. De kezdetnek nem rossz játék. - És a gólt Napocskának fogjuk hívni. És ha közelebbről dobsz, mint ahonnan lehetne, akkor azt kacsának fogjuk nevezni. - Vigyorgok, s lassan bemegyünk a színes barlangba, ahol már vár minket egy furcsa, narancsszínű NPC-mob. Leginkább egy két lábon járó, vörös, lapátmancsú minioroszlánra hasonlít, de egyértelműen hozzá érkeztünk, hiszen a feje felett meglátom a kis ikont. Ideje party meghívást küldeni Asu~channak. Előintem tehát a menümet, és rábökök a csapat menüpontra, majd a felvillanó almenüből Acchan nevére.
Miután elfogadta a meghívást, a megszólaló figurára meredek.

- Szervusztok, az én nevem Yorokobi, és ez itt, a csodák vására! Én leszek a segítőtök, hogy könnyedén eligazodjatok a játékaink között. Van itt mindenféle játék, ahogy befele jövet láthattátok is, ám ha a barlangba léptetek, az azt jelenti, hogy a fő attrakcióra, a boldogság madaraira vagytok kíváncsiak. Kerüljetek hát beljebb, és lássatok csodát! Idebent várnak titeket a legaranyosabb bébi tokok, míg odakint - a nagy karámnál - a felnőtt madarak várják, hogy megsimogassátok őket, és játszatok velük.

Ekkor felvillan előttünk egy ablak, mely választási lehetőséget kínál, mire kérdőn Asu~chanra pillantok.

Melyik fő attrakcióval szeretnétek játszani? Figyelem! Az egyik küldetés kiválasztásával a másik játék elérhetetlenné válik, míg meg nem nyeritek, vagy el nem vesztitek a játékot.
Játék a bébi madarakkal,
Játék a felnőtt madarakkal.

by **Asuka** Hétf. Júl. 08 2013, 10:35

{ Yorokobi játszóháza }

Szipogva konstatálom, hogy vége máris a murinak, pedig olyan jól mókáztam rajta, hogy aztán hűűűű, meg annyira örültem az egésznek, hogy és csak na, szóval értitek, mert én egyáltalán nem, de általába véve jellemző rám, hogy cseppet sem értem a saját gondolataimat, hiszen nem is azért tudok gondolkozni ám, hogy értsem őket, hanem hogy ez legyen a legjobb és legnagyobb fegyverem mások, na meg néha önmagam ellen, főleg ilyenkor, amikor már el is felejtek aztán mindent, hogy hogyan is jutottam ide. @_@ Bizonyára úgy, ahogyan Kagucit is szállítom, háton lovagolok, mert az fun, és ennyi az egész, Kaguci meg biztosan élvezi, meg aztán én is, hogy mutogathatom a muszklimat, micsodi jártasságot vettem én a pénzemből a sok-sok új felszerelés mellé, de egyszerűen ez így sokkal jobb, meg izébb, szóval azt hiszem, már kezdek menő lenni, igaz, itt annyian akarnak menőek lenni, hogy az iszonyat mainstream, és így már nem is akarok az lenni. :/
- Hűűűű! *-* Nagyon izgi ez a sport. *^* Bár nem teljesen értem, hogy akkor most izé, meg hozé, meg ide dobni, meg annyi kapu, meg nemtudom... De a neve, az tetszik, az nagyon tetszik! *.* - nem tudom, honnan jutott az eszébe ilyen brilliáns és frappáns név a sportnak, de szerintem nagyon találó egy olyan játékra, amit még én sem értek. Bár szerintem sokkal mókásabb lenne, ha egy ilyen strucctokemun lovagolva játszanánk mindezt. *.* Csak félő, hogy véletlenül kitörnénk a madarak nyakát, és az olyan móóó lenne. :/ T.T
- Napocskaaaaaaaa! *.* - emelem a fejem az égre, igaz, már rég nem látom az eget, hiszen már bekerültünk ám a barlangba, de ez nem számít. Akkor is napocska. Az pedig egy nagyon fontos dolog. Hogy miért? Mert az a legszebb dolog a világon. Még nálam és Kaguránál is szebb. *.* De a kacsáknál nem cukibb. *.*
Lerakom barátosnészerűségemet a hátamról, s reflexszerűen kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, holott nem is igazán éreztem a lány súlyát, ami igencsak furi számomra, de már kezdek hozzászokni, hogy ez a világ nem hasonlít minden tekintetben a valóra, s gyakran eltér teljesen a realitástól. Ezt a leginkább harcok közben tapasztalom. Egyszerűen primitív a rendszere, és cseppet sem élethű. Ráadásul szadizni sem lehet a játékban, mert nem érzel fájdalmat ám! T-T
Jelenik meg panelben a party felhívást, s gondolkodás nélkül elfogadom azt, mielőtt megint eltérek a saját témámtól. A questre kell koncentrálni, hiszen akármennyire is, ez akkor is csak egy játék, ahol nem is akdsz már fenn rajta, hogy narancsszínű NPC mobok rohangálnak az orrod előtt. A fontosabb viszont az a quest, amit ad nekünk. Az egész pedig máris egy jó kérdéssel kezdődik. Remek, szeretem a kérdéseket! *.*
Hallgatom Yorokobi vakerálását, nagy vigyorral, izgatottan szorongatva Kaguci kezét. Időnként felé fordulok, s olyan csillogó fogsorú vigyort eresztek meg rá, ami nemhogy fogkrém reklámba, de még az egymillió dolláros bankjegyre is ráillik. Boldogság madarai! Olyan széééépek! *.* Izgatottan várom, hogy végre a lényegre térjünk, s pattogok, mint állatkertben sétáló kislány a kisoroszlán cicaketrece előtt, mert hűűű meg haaa, mikor aztán végül értelmezem a kérdést. Vigyorom azonnal eltűnik képemről, s kétségbeesetten forgatom a fejem, hogy most mi legyen. Úúúú, ez egy nagyon-nagyon-nagyon gonosz kérdés! Mad

Zaklatottan pislogok hol Yorokobira, hol Kagucira, s szinte hallom a visszaszámlálót, ami pörgeti az időmet a válaszadásra. Ha nem sikerül időben választ adnom, akkor bukom a több milkás, meg bocis, meg aljonkás kérdést, és elveszítem a játékot. Tisztára, mint egy kvízshowban!
- Én a... telefonos segítséget választom! >.< - próbálok némi időt keríteni magamnak, majd elengedem Kaguci kezét, és egy picit hátat fordítok neki, hogy ne lássa, mit írok. Mert pötyögök is, ha már a nem létező telefonos segítség opcióra is rákattintottam a menümben, közvetlenül a közönség segítsége és a válaszadások felezése mellett. De mivel ha a két válaszból egyet csinálnék, az csít lenne, az pedig tisztességtelen, ezért inkább felhívok valakit, akiben jobban bízok, mint a közönségben.
Megírom az üzenetet, s elküldöm az egyébként mellettem ácsorgó Kagucinak. "Heeeelp! Nem tudom, mi a jó válasz... Kerekecske gombocska, vagy négyszögletű kerekerdő... :/ Teszem fel kérdésem tőle az üzenetben, majd izgatottan összeteszem a kezeim, s a műsorvezető mobra tekintek. Majd ha megjön a válasz, megnyomom a képzeletbeli, gombaszerű, piros színű gombot, ami mindig van az ilyen kvízekben, és csúnyán pittyeg meg fütyül, és még villog is, ha lenyomják, de az a lényeg, hogy nagy-nagy vigyorral, izgatottan pattogok tovább. Már tudom a jó választ! *.*
- Én a... bébi madárkákat választom! *3* - várom a tapsot, vagy a sajnálkozó tömeghangot. De remélem, az előbbi lesz, mert akkor ez azt jelenti, hogy nyertem! *.*

by **Nio** Hétf. Júl. 08 2013, 13:48

Yuichi

Amint végeztünk hála az égnek kiderült,hogy senki sincsen életveszélyben. Ennek igencsak örültem. És annak, hogy legyűrtük azt a mobot.
-Áh, hogy az,- kezdtem zavarba, mikor megemlítette, hogy szép támadás volt az az utolsó rúgás.- el is felejtettem, hogy kitanultam az akrobatikát valamelyik nap. Gondoltam, hogy harcközbe hasznos lehet még,ezért tanultam. Csak teljesen megfelejtkeztem róla- fejtettem ki bővebben.
Kicsit zavarba voltam, az előbbi támadás miatt. Egyrészt mert még soha nem csináltam hasonló mozdulatot se szólóban, se valaki előtt. Másrészt mert nemrégen még azt mondtam, hogy semmit nem tudok és tessék. Bár ami igaz az igaz, eddig nemigen edzettem vagy alakítottam ki komolyabban mozdulataimat. Mostanában csak hisztizni és depizni tudok, mert nem tudom használni fegyverem, de most már tudom mit kell tennem.
-Ezt neked köszönhetem- mondtam némi elmélkedés és szünet után szinte suttogva és Yuichit nézve. Aztán viszont azon kaptam magamat, hogy lehet valami zavarba ejtőt mondtam és hirtelen leültem a fűbe.- A pihenés jó ötlet egy kicsit én is elfáradtam. Azután meg ha gondolod mehetünk körbenézni.- terültem el a fűben és kezdtem bámulni azt az eget, mely most van felettem, Szépnek szép, de nem az igazi.
Reméltem hogy nem mondtam semmi olyat, ami nem tetszene Yuichinek. Illetve reméltem, hogy egy kicsit nyugtunk lesz a moboktól és nem jelenik meg megint valami, amitől tartanunk kellene és elrontja a pihenés örömét.
Jól esett a mozgás és, hogy végre sínen van minden, hogy végre rájöttem, hogy hogy kéne használni fegyveremet. Most éreztem először úgy ebben a játékban, hogy van esélyem kijutni a frontra, és küzdeni, ahogy mindenki más. Mióta itt vagyok szörnyen bizonytalan minden. De most végre én is tehetek valamit és segíthetem kijutásomat, és mindenkiét. Jó érzés.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Júl. 10 2013, 16:17

Nio

Szóval az akrobatika az, ami ennyire hasznos tud lenni, csodálkoztam el szavain. Meglep ez a lány, előbb sajnos lemaradtam a legtöbb támadásáról, de azért párat sikerült elcsípnem, és egész szép képeket fog róla rajzolni.
- Megjegyeztem, azt hiszem ilyesmire nekem is szükségem lesz a későbbiek folyamán, hogy kevesebb sebzés találjon el - húztam el a szám egy pillanatra, de halk szavai valahogy újra megmosolyogtattak, vele én is tudtam halkan társalogni és értettem minden szavát. Rámosolyogtam újra.
Három szó, amit azonnal eltároltam ahogy kimondta. Csekély önbecsülésemet amit a kinti japán hagyott hátra, ez a hely fokozatosan építi vissza. Tudom, hogy ez nem azok a szavak amire igazán adni kellene, de ezen irányú gondolataimra sose hallgattam. És most sem teszem. Ahogy leült a fűbe csatlakoztam hozzá, de kissé előtte kinyújtóztam, hátam a föld támasztotta innentől és tarkóm ezúttal nem a hajam csiklandozta, hanem a friss fű. Kezeim tarkóm alá tettem és párnának használva ránéztem Niora. Pihent ő is.
- Köszönöm, Nio. Körbenézni, persze majd ha szusszantunk egy nagyot és várnék is kicsit, míg elkezd magától gyógyulni életerőm. Én is neked köszönhetem, hogy most nem haraptam fűbe ezen a szörnyön - mondtam rá mosolyogva. Egy rövid ideig csendben maradtam, de tekintetem nem vettem le arcáról. Óh, lehet ezzel zavarba hozom és magam elé néztem, kicsit az eget bámultam. Azonban ő is így tett. Egy mosolyt elengedtem és folytattam.
- Sikerült megjegyezned pár mozdulatot? Szerintem szépen mozogsz - helyeseltem a kimondott szavakra tényleg így gondolom, és milyen ügyesen is. Így legalább tudom, hogy ha kikerülök innen újra meg akarok vívni egy lándzsa használóval. Ott valahogy lomhábbak az emberek. És ott teljesen másért vívnak. Ők a sakéért, míg én, nem is tudom ezen sose gondolkodtam el.. Dehogynem! Hogy megvédjem azt aki fontos nekem, bármilyen helyzetben. Mindig ez hajtott előre. Ezért lettem odakint a múlt embere, és lovag. Itt viszont nincs szükségem pajzsra.
- Te Nio, kérdezhetek valami személyeset? - azzal oldalamra fordultam a fűben, hogy rálássak - milyen életet éltél odakint? Azt elmondtad, hogy csak ki szeretted volna próbálni a mozdulatokat és sosem játszottál még ilyen jellegű játékkal. Vajon fél a szörnyektől? És megindult egy végeláthatatlan kérdés özön belül. Ebből ő csak érdeklődő tekintetem láthatta.

by **Shukaku** Pént. Júl. 12 2013, 15:26

-Tudod, hogy hogyan akarsz élni?
*Ez volt a legfontosabb Shukaku számára. Ő már megtalálta erre a választ, de nem tudta, hogy vajon mindenkinek olyan egyszerű volt-e erre a válaszra rábukkannia, mint amilyen egyszerű neki volt.*
~Úgy akarok élni, hogy senki se zavarjon. Csak olyanok legyenek körülöttem, akikkel tudok barátkozni, akikkel lehet barátkozni, és akik nem csapnak be és nem akarnak kihasználni. Nem szeretem a hazudósokat.~
*Hallgatta a lányt, és gondolataiban végig továbbszőtte az általa mondottakat. Válaszolt is rájuk, persze csak a saját szemszögéből, hiszen a lány nézőpontjából nem láthatott rá az általa feltett kérdésekre, így neki magának nem tudott válaszolni. Viszont a kérdések jól jöttek ahhoz, hogy önmagának feltéve saját maga számára már meglelhesse rájuk a választ. A tragédia óta senki, soha nem látta őt sírni, így ez a válasz nem volt túl nehéz.*
-A bömbölésnek semmi értelme nincsen. Nem változtat semmin.
*Persze amikor dühös volt, vagy tehetetlen, neki is könnyek szöktek a szemébe, de mindig csak úgy, hogy azt senki se láthassa, és mindig csak mások miatt, akik általában állatok, vagy hozzá hasonló gyerekek voltak. Önmagáért sohasem sírt. A meggondolatlanságot sem nagyon ismerte. Nem érezte úgy, hogy bármit is megváltoztatna az életéből azokból a dolgokból, amik rajta múltak… persze kivéve egyet… ott lehetett volna hamarabb… segíthetett volna… de a múlton már kár rágódni.*
~Meggondolatlannak lenni nem jó. Úgy kell csinálni, hogy mindig tudjad, hogy mit fogsz csinálni. A beszélgetésben van idő gondolkodni, ha a másik türelmes. Ha nem, akkor nem is akar velem beszélgetni.~
*Tetszett neki a lány gondolkodása. Nagyon hasonló volt az övéhez, csak kicsit tovább gondolta, ami már megijesztette Shukakut.*
-Itt maradni, amíg csak lehet… örökre. Ennél jobb nem is történhetett volna velem…. de szembeszállni akárkivel is, csak azért, hogy miénk legyen egy világ? Ki lenne az a mi? Milyen lenne az a világ?
*Felállt, majd lenézett a lányra.*
-Azt kérdezted, hogy felnőtt utánzat vagy-e. Ha uralkodni akarsz, akkor igen. Ugyanolyan mint ők, és a világod is ugyanolyanná válna, mint a kinti világ.
*Dühösen és utálattal a szemében nézett le a lányra, majd hirtelen megenyhült, elmosolyodott, és visszaült a fűbe.*
-Tudod, hogy hogyan szeretnél élni?
*Tette fel újra a kérdést.*

by **Tomoyama Tsubaki** Pént. Júl. 12 2013, 16:16

Nem volt az a félbeszakítós fajta, Tsubaki legalábbis így tapasztalta meg eddig. Ha szólt valamit, végighallgatta és észrevehetően jól átgondolt mindent, mely főleg válaszaiból derült ki. Bár nem mindig tűnt úgy hogy egy-egy válasza a megfelelő vágányon lett volna, de hát ezért is kell megmagyarázni dolgokat, előzékenyen vagy utólag, hogy az eltévedt gondolatmenetet vissza lehessen terelni. Ez fordítva is igaz volt, ő sem tapogatózott mindig a világosságban, őszintén szólva korántsem, de a kérdések is erre voltak hivatottak, ez még szóba is került az imént. A lány pedig nem volt az a szobor, amiként főként viselkedett, avagy eleinte limitált tónusú és színű szavai olykor megváltoztak, akárcsak arcvonásai. De hát ezzel talán mindenki így volt, s hogy kinél miért is történt ilyesmi, szántszándékkal vagy épp nem tudatosan, az változó volt. És firtatni sem volt érdemes, helyette figyelni és megtapasztalni a személyiségét, melyhez viszont idő kellett és mindig is idő fog kelleni, s nem mellesleg már ez is szóba került
A kérdései pedig elgondolkodtatók voltak, mint éppen a most is elhangzottak, egyet ráadásul meg is ismételt, sőt mi több, avval kezdte és avval is fejezte be szavait. Talán lényegesnek tartotta, nem akarhatta elfelejteni feltenni és ugyanakkor azt sem, hogy Tsubaki felejtse el megválaszolni. Összevonta szemöldökét és felült, úgy vizslatta a lány váltakozó tekintetét, s a kérdéseket rágva arra jutott, hogy a válasza egybe kellett hogy függjön, az ő részéről legalábbis
- Nem vagyok benne biztos - mondta végül, komoran nézve körbe - De abban inkább, hogy miként nem. És ez arra is igaz hogy milyennek tartanám jobbnak ezt a világot és miként lehetnének szabályok. Egyszerű, eszem ágában sincsen uralkodni, abban nem vagyok jó és nem értékeli senki más sem. És a baj is ott van, hogy az igazán felnőtt játékosok el akarják mindig hozni ide is a való élet dolgait és a szabályaikat, melyekkel irányítani akarnak másokat, még azokat a felnőtteket is akik csak bárányok és inkább gyerekek lennének. A rosszak ott kint megtehetik, nincs miért feleselni velük, de hogy ide is ki akarják terjeszteni... ahhoz semmi joguk, akkor inkább sajátítsuk ki mi a világot, a fiatalabb korosztályok! Vagy inkább csak mondjunk nemet amikor kell! - sóhajtott, s a fejét rázta - De nem azzal hogy új szabályokat csináljunk meg parancsolgassunk, hanem úgy hogy eltöröljük az olyan szabályokat melyekkel irányítani akartak és nem parancsolgatunk egymásnak egész nap. Vagy csak hagyjuk őket figyelmen kívül, had ázzanak a saját levükben...
Felkelt és a lombok közül az égre pillantott, majd pedig a lányra. Néhány pillanatig csak hallgatott, de nem titkolta azon jeleket, hogy még mondani akart valamit
- Tudod, hogy akarok most élni? - tette fel végül a költői kérdést, majd szigorúan kezeit csípőre, ám e szigorúságot önmagának szánta, szavai pedig megerősítették - Pontosan tudom hogyan nem akarok élni, így azokat a problémákat kell megoldani, s aztán nyugalomban eldönteni hogy akarok majd élni! Egyenlőre csak annyi biztos, hogy tisztességesen akarok segíteni ott ahol és annak akinek szükséges, ahogy eddig is próbáltam. Nem vagyok tagja céhnek és soha nem is voltam, tudod miért? Mert megkötik a kezem a felnőttes szabályaikkal, buta dolgokat csináltatnak velem miközben máshol talán éppen hasznos is lehetnék. Ha egy céhvezető aki felnőttként viselkedik, oda parancsol egy eventben való részvételre, az máris legalább 1% esély elvesztése, hogy máshol legyek, ahol talán valakit bántani akarnak és nem tudja megvédeni magát! Szabad akarok lenni és csak azokra hallgatni, akik célja nem mások irányítása. Nem állítom hogy nem parancsolgattam soha sem, de akkor azért tettem hogy az a csapat teljesítse azt amire vállalkozott: megvédeni valakit. A hatalom olyan ami finomnak tűnik, de aztán kiderül hogy mennyire nincs olykor, ha nem majdnem mindig értelme. Tenni akarom a dolgomat, amire vállalkoztam, ennyi... és ezért is fordulhatsz akár te is hozzám, ha valami baj van. Nem lehet ugyan mindig és mindenkinek segíteni, de amikor igen akkor szeretnék róla tudni és ott lenni, ahogy eddig is!
Összefonta karjait és ismét az égre tekintett, nem volt ott semmi, egyszerűen így tett, céltalanul

by **Nio** Szomb. Júl. 13 2013, 16:36

Yuichi

Miközben az eget néztem, néztük és hevertünk a fűbe egy rövidke szünet után, de folytatódott a beszélgetés, amit nem is bántam, még örültem is neki. Viszont még senki sem kérdezett arról, hogy milyen voltam, milyen volt az életem odakint.
-Röviden szólva eléggé egyszerű és átlagos voltam. Suli, tanulás, otthoni teendők- kezdtem kifejteni bővebben.- Ugyan rajzolok, és szeretem a könyveket, de inkább beolvadtam mindenki közé, és csak akik igazán közel álltak hozzám, ők tudták milyen is vagyok valójában. Nemigen szerettem a középpontban állni. De pontosabban mire vagy kíváncsi?- fordultam ennél a mondatnál felé.
Jelentéktelen és egyszerű életem volt otthon a valóságban. Mely most annál inkább hiányzik. Sok dolog volt van amit szerettem és amit nem. Szeretek rajzolni és olvasni. Tanulni annyira nem, de nem is kell, mert eléggé könnyen megjegyzek dogokat. Utálom a horror filmeket és a nagyon, a már ízléstelenül véres és erőszakos animékkel, mangákkal együtt. Némelyik jó, de csak mértékkel.
Nincs sok barátom, talán akiket igazán igaz barátnak tartok meg tudom számolni egy kezemen. Nem járok se vásárolni se szórakozni. Mind a két helyre csak akkor megyek, ha muszáj vagy ha a barátnőim arra unszolnak. Túl nőies, illetve sportos se vagyok. A lányos elfoglaltságokat és kellékeket nem szeretem. És mindenféle fajta sportolási forma idegen számomra.
Igazából röviden ennyi. Nem vagyok nagy szám, csak nem tudom mit mondhatok, hogy mi nem untatná, vagy hogy melyik részét nevetné nagyon. Ha valamire kíváncsi arra felelek.
Még ennyit soha nem beszélgettem pasival. A szerelmi élet és a pasizás is idegen. Gyakorlatilag engem elkerülnek, mint valami leprást. Nem vagyok, se szép, se érdekes.
- Akkor? Mit meséljek?- kérdeztem ezúttal lelkesen és mosolyogva némi csend után, míg gondolataimat szedtem össze.

by **Danee** Vas. Júl. 14 2013, 12:25

//Elysion - Előzmények//

- A tutorial szerint, ez egy viszonylag kicsi erdő az első színt méretéhez képest - magyarázom Elysionnak, frissiben szerzett partytársamnak, miközben egy laza sétával kiértünk a városból ahhoz a bizonyos kezdetek erdejéhez
- Azt is írja, hogy, idézem: "néhol megfordulnak szörnyek is" - pár pillanatnyi gondolkodási szünet után - hüm, ezzz elég gáz... mármint fejlődnünk kéne, és ha alig találunk mobokat, akkor bajban leszünk...
A tutorial ablakát bezárva a mellettem sétáló Elysionra pillantok, aztán meg a mellette igyekvő kis állatra
- Amúgy, az madár vagy sárkánybébi, az miért követ téged? A tied? Hogy lehet ilyet szerezni? - bökök az állatka felé
Majd pár lépés után hirtelen megállok, ahogy belém hasít a felismerés:
- Létezik, hogy te egy állat idomító vagy? - hol rá, hol az állatra sandítok
- Ja, amúgy kérdezted, hogy milyen kasztban indultam - egy nagy sokat sejtető mosollyal az arcomon megcsördítem a tokjában pihenő kardot
- Természetesen Kardforgató! - mondom, mintha ez valami felsőbbrendű dolog lenne, és még ki is düllesztem a mellem, akkora büszkeséggel kezdem magyarázni az összefüggést:
- Elvégre a játék neve Sword Art Online, érted! Sword! Már akkor elhatároztam, hogy ezzel kezdek, mikor először olvastam a SAO-ról.
Eközben elhaladunk az erdő első fái mellett, fejünk felett a lombkorona összezár, az üde zöld levelek közt be-be villannak a nap sugarai, ahogy a kellemes szellő lágyan mozgatja a fák ágait.
Madárcsivitelés hallatszik, mókusok iszkolnak fel riadtan a fákra a közeledtünkre, a távolban, mintha nagy vadak csörtetése hallatszódna.
Vagy szörnyeké. Elvégre, ez itt most nem az egyik otthoni erdő, ez itt a SAO, szörnyekkel, és sajnos a valódi halál veszedelmével.
- Nem látok egy szörnyet se, de azért legyünk résen! - mondom, és lassan, hogy ne csapjak nagy zajt vele, előhúzom a kardomat

by Ajánlott tartalom