Kezdetek Erdeje

Nem várt ennyire félénk és erőtlen hangot, de éppen elég ahhoz, hogy nagyot dobbanjon a szíve. Szereti az olyanokat, mint az előtte levő idegen lány. Annyira megfogja a másik kisugárzása, hogy minden mozdulata ellágyul, sőt egy bátorító mosolyt húz. Látja, hogy a petje közeledik a medvéhez, azonban Bendő szintén szagolgatni kezdi a másikat, aztán szokásához híven a jobb első tappancsát felmutatja.
-Ő ott Bendő, s jelenleg üdvözölt titeket. Nem fog nektek támadni. – Tolmácsolja feléjük a megnyilvánulást, amihez csatlakozik a saját bemutatkozása. Merészen közeledik a lányhoz, mikor megáll előtte és könnyedén meghajol előtte. Ezzel kezdődik az ismerkedésük.
-A nevem Ilsette, de szólíts csak Ilsynek. – Kokoro annyira emlékezteti őt valamire, hogy egy óvatlan pillanatban, se szó, se beszéd magához öleli és megsimogatja bátorítólag a hátát. Ne féljen tőle, mert egy cseppet sem fogja bántani. Leginkább az előbbi jelenetből kiindulva testvérként tekint rá, vagy közeli hozzátartozóra. Finoman elengedi, aztán hátrébb lép. Az állata szintén odasétál hozzá, majd nevetséges szagolás után odabújik a bundás állat hozzá, mint ha régóta ismernék egymást. Az egészre csak annyi a magyarázza, hogy Bendő látta gazdája gesztusát, amit le akart másolni, de csak erre futotta.
-Megtudhatom a neveteket? – Kérdezi tőle kedvesen, sőt a szemében látni a türelmet és odafigyelést. Meg akar ismerkedni ezzel az aranyos lánnyal, akit édes húgának fog tekinteni. Mivel nem bír csendet erőltetni a beszélőkéjére, ezért folytatja a beszédét.
-Mit csináltok itt az erdőben? Nem gondoljátok, hogy kissé veszélyes? Én kíváncsiság miatt jöttem erre, s Bendő észlelt benneteket. Követtünk, míg egyszer csak rátok nem találtam. – Rövid összefoglaló a találkozásukról, meg némi figyelmeztetés arra, hogy vadállatok vagy más veszélyes szörnyek a nyomukra akadhatnak. Alaposan körülnéz a szemével, miközben az édes medvebocs négy lábára áll, hogy felszegve a fejét édesen, egyben barátságosan nézzen bele a lány két szép szemébe.

/Leone/

/Ilsette/

Jackal hátrább lép. Mikor a maci felemeli a mancsát. Farkát a lábai közé húzza. Füle hátralapul. Kushad, de nincs támadás. Mikor ezt látja, megnyugszik. Fejét félrefordítja. Négy mancsa a földön, farka, fülei az ég felé. Szagolgat a mancs felé. Majd ő is felemeli a sajátját. Mintha tükörkép lenne csupán. Fel-le mozgatja. Kaparja a levegőt. Aztán mikor a maci, ő is leereszti.
A hölgy elmondja, mi történt. Integetett? Lehet. Jackal pedig megtanulta. Ez szinte biztos. Mert ő okos, és tanul. Főleg a petektől. Örülök, de nincs mosoly. Csak örülök, nyugodt vagyok. Kedvesek. A hölgyre nézek, bemutatkozik. Ilsette, Ilsy. Bólintok, hogy megjegyzem. Közelít felém, hátrébb lépek. Nem vagyok elég gyors.
Jackal megperdül, egyet ugrik. Kaffant egyet, hangosan, kérdőn, félőn. A szemeim tágra nyílnak, az ajkaim elválnak egymástól. Levegőt is elfelejtek venni. A hölgy furcsa dolgot csinál. Nem tudom, hogy mit. A karjai körbefonják a testem. A feje a vállamon. Nagyon közel van hozzám. Olyan közel, mint a férfiak. De mégsem úgy. Összeszorítom a lábam; most nem akarom. Ellenállok. Pedig tudom, hogy azért büntetés jár. De nővel még sosem...
De nem... ez más. Ez valami más, tudom. De azt nem tudom, mi. A keze fel-le mozog a hátamon. Jó érzés, kedves. Félek tőle, ismeretlen. De szeretem érezni.
Aztán elenged. Elsápadok. Nem értem, mi volt ez. Sután lépek hátra. Meg vagyok rémülve, reszketek. A maci is közelebb jön, dörgölőzik. Jackal nem szokott. A sakál kérdőn figyeli. Gyanúsan, ugrásra készen. De nincs baj, és tudja ő is. Csak nem érti, mi történik. Én sem értem. A világ elferdül. Nagyon nem értem. Szédülök, forog. Pedig Ilsy kérdez. A hangja távoli és tompa.
Egy fa van mögöttem. Nekitámaszkodom. Sokk, hallom a nevelőket. A hangjukat a fejemben. Sokkot kapott. Vegyél mély levegőt. Nyugodj meg. Nincs semmi baj.
Mély levegő. Mély levegő. Visszatérnek a hangok. Mély levegő. Mély levegő. Nem forog semmi. Ilsy kérdez. A maci kérdőn néz. Jackal a lábaimnál pislog felfelé. Kérdőn nyüsszent. Lehajolok és megsimogatom. Már nincs semmi baj.
-Én...
Szorul a torkom. Köhintek. Az segít ilyenkor. Szokták az emberek. Lehunyom a szemem. A kezeim Jackal bundájában matatnak. Mély levegő.
-Én... Kokoro vagyok. Ő pedig Jackal.
Beszélek. Nem nézek rá. Ilsy keresi a tekintetem. De nem engedem. Nem nézek a szemébe. Nézek a hajára, a nyakára. A vállaira, az orcájára, az ajkaira. De a szemeibe nem. Oda nem szabad, mert büntetés jár érte. Nem szeretik az emberek. Mert a szemben ott van minden. Minden titok, minden múlt. Ha belenézek, megvernek. Simogatom Jacket. És gondolkozom, mi lehet a kíváncsiság pontosan. Minket is az hajtott. Bólintok ezért, hogy igen. Mi is azért vagyunk itt. De mi lehet pontosan?

Úgy tűnik neki, hogy a másik nem számított ilyen megnyilvánulásra. Nem törődik, hogy mit gondol ezek után róla. Neki jólesett az egész ölelkezés, mert szeretettel adta azt. Talán szerencsének lehet beállítani azt a tényt, hogy a riadtságtól nem szúrta le a fegyverrel, vagy a sakál neki nem ugrott. Akkor jött volna egy harc, ahol valaki más színben tűnt volna fel. Lassan mondja el a nevét a lány és árulja el a petjének a nevét. Várja, hogy beszéljen hozzá, azonban ez elmarad. Ráadásul a viselkedése sem mondható mindennapinak.
~Most akkor mit kezdjek vele?~ Teszi fel magában a kérdést, miközben Bendő odasétál hozzá és kérdően tekint a gazdájára, hogy ezek után mi a tervei. Észreveszi a pillantását, majd tanakodni kezdenek a továbbiakról. Öt perc múlva kiegyenesedik, hogy felszólaljon.
-Úgy veszem észre, hogy túlságosan meglepett ez a viselkedés, de tudod, olyannak látszol, mint ha a kishúgom lennél. Éreztem egy erős késztetést, aztán megtörtént az. Nagyon sajnálom, ha megrémített. – Szünetet tart a beszédében, hogy kellően felkészüljön a második közlendőre. Rosszul érzi magát, hogy ennyire letámadta a másikat, így megadja Kokoronak az esélyt, hogy lenyugodjon.
-Ha gondolod, akkor elmehetünk. S elkerülünk titeket, ha ez annyira rossz volt. Vagyis láttam, hogy az, mert a szemembe sem mertél nézni. Úgy illik, hogy én elmegyek és többé nem zavarunk benneteket. További jó felfedezést. – Ezzel egyetemben kinéz magának egy irányt, hogy arra távozzon. Lassan indul el, hogyha bármi mondanivalója lenne, akkor meghallja. Elhalad mellette, aztán mögötte Bendő úgyszintén. Egyszer közösen ránéznek a másik kettőre, aztán egyik bokor mellett elhalad. Fejét leszegi, amit példaként követ a medvebocs. Még hallótávolságon belül vannak, így ha Kokoro meggondolná magát, akkor utána tud kiáltani.

Mikor végleg maga mögött hagyná Kokorot és Jackalt, akkor meghallja a kérdést. Megtorpan, aztán az ég felé tekint, hogy elgondolkozzon egy kicsit. Maradjon a lánnyal, s bármi történik, akkor kitart mellette? Vagy jobb, ha nem fertőzi meg a saját idióta viselkedésével? Nem könnyű e felett dönteni, de végül az előzőt választja. Ha már így alakult, akkor vigyázzon a másikra és erőfeszítése egy napon nem bizonyulnak hasztalannak. Visszafordul, majd nyugodtan odasétál Kokorohoz. Mikor újfent vele szemben áll, akkor magyarázatot ad neki.
-Nem vagy vér szerinti kishúgom, de itt vagyunk e veszélyes helyen. Ráadásul játékban, s miért ne fogadhatnálak el édes fiatal lánytestvéremnek? Én nem tudok ellenérvet mondani ellene, csakis mellette álló érveket. Védenélek, s mindent elmagyaráznék neked. Túl sok bennem a szeretet, s cseppet sem tudnálak bántani. Egy rossz szó sem hagyná el az ajkaim. Persze néha mérges lennék rád, de testileg sosem bántalmaználak. Olyan nővéred lenne, aki törődik veled. Sok csodálatos dolgot csinálhatnánk együtt. – Magyarázza el, aztán elfordul. Ez az egésznek csak a szép oldala. Egy perc hallgatás után rátér a másik részére, mert nagyon fontos közölni a másikkal.
-De itt ugyanúgy megtapasztalhatod a rossz dolgokat is. Arról se feledkezz meg. Elválunk egymástól, s napokig nem látjuk egymást, vagy valamelyikünk meghal, vagy rossz helyzetbe kerül. – Erről nem beszél olyan sokat, mert nem akarja megrémíteni, hogy mennyi sötétség van. Elég, ha csak a jó oldal hátlapjára veszünk egy pillantást.
-Jó és Rossz, mindkettő megtörténhet velünk. Készen kell állnunk mindenre, és a problémáinkat le kell küzdeni. Nekem mindig ezt mondták. – Hogy ne legyen túl száraz a másiknak, akkor elmosolyogja magát. Ilyenkor nagyon szép nőnek néz ki, akár egy királykisasszony. Nem folytatja ezekről a borús dolgokról szóló monológokat, inkább kérdő tekintettel néz rá Kokorora.
-Szeretnél egy nővért, aki segít neked mindentől függetlenül? Bármi történjen. – Értékes felajánlás, s ezt csak az előtte levő lánynak ajánlja fel. Ha más lenne itt, akkor nem törődne vele.

/Leone/

/Shukaku/

Shuval az előző találkozásunk egész jól sült el. Örülök, hogy így alakultak a dolgok és, hogy elmentem arra a vakrandira aztán a könyvtárba. Először kétségeim voltak afelől, hogy mit is csináljak. Egyáltalán kedvem van nekem ezt csinálni. Hiszen akkor még nem tudtam róla semmit ... nem is ismertem és még is ... úgy éreztem, hogy el kell mennem, hogy meg kell próbálnom! És bejött. És azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon kedves, okos és szép lányt ismertem meg Shukaku személyében. Egyáltalán nem vesztettem semmit azzal, hogy el menetem arra a randira sőt. Annak pedig külön örültem, hogy Timidus is kedvel. Nagyon remélem, hogy a mostani is legalább annyira jó lesz mint az előző. Most már sokkal lazábban tudom venni a dolgokat, mert már nagyjából ismerem Shut és Timidust is ... szóval nincs mitől tartanom.

Justin írta:
Szia!
Már nagyom várom, hogy megint láthassalak. Itt várlak a Kezdetek erdejénél. Siess!

Jus

Miután elküldtem az üzenetet nem sok mindent tudtam csinálni. Így hát (mivel már untam, hogy állnom kell) szépen le feküdtem a földre és szememmel az eget kémlelve érdekes formájú felhőkre vadásztam . Szerencsére nagyon jó idő volt, derült napos idő ... csak egy két gomoly felhő úszott át fölöttem. Egy nyuszi formájú, egy hóember és  egy kutya amit kerget egy macska (az utolsóról igazából nem tudtam megállapítani, hogy micsoda ... ezt tűnt a leglogikusabbnak xD). Remek elfogytak a felhők. Most még is mit fogok csinálni? Kár, hogy nincs itt Diablo akkor tudnák vele itt vágtázni el a végtelenbe. Fura ... eddig fel sem tűnt, hogy milyen régen voltam kint a való világban ... hogy milyen régen láttam a szüleimet ... vagy, hogy egyáltalán mi lehet most az igazi testemmel. Azóta már sok idő eltelt és én is idősebb lettem. Vajon milyenek lehetnek a körülmények ott kint? Mit csinálhatnak most? Hiába tökéletes itt minden ... attól még nagyon hiányzik a kinti élet ... a családom ... a lovam ... a barátaim. Olyan jó lenne látni őket és beszélni velük. De nem adom fel ... minden erőmmel azon leszek, hogy szintet lépjek és, hogy minél előbb ki jussak innen. Nem fogom hagyni, hogy egy játék végezzen velem! A végén én fogok nyerni!
Közben mondjuk azért nem ártana figyelni, Shu mikor érkezik meg. Nem hiszem, hogy könnyen meg fog találni ha csak itt fekszek. Remélem, hogy nem sokára itt lesznek már nagyon várom, hogy oda adhassam nekik az ajándékomat.