Re: Kezdetek Erdeje

by **Hayashi Yuichi** Vas. Júl. 14 2013, 13:35

Nio

Visszafordultam, az ég felé, és arcomba belógott egy fűszál. Biztosan derékba törtem, amikor felé fordultam. Egy pillanat múlva már pixeleződött is el és fényárban úszva eltűnt a levegőben. Ennyi meghalni, itt.
- Pontosítva, azért kérdeztem, hogy milyen véleménnyel voltál magadról mielőtt ide beléptél, és milyen véleményen vagy most, miután már itt vagy. És persze, ami fontos még sikerült-e - egy nyeletnyi szünet után folytattam - megmaradnod embernek, aki belépett ide, hónapokkal ezelőtt.
Sok száz szó volt még nyelvemen, de talán ezzel még nem lépek át képzeletbeli vonalakat. Azt, hogy akarok-e még nem tudom, szépnek szép, aranyos is halk hangjával, mosolya is kellemes. És harci képességei, azt a hirtelen gyorsulást leszámolva is káprázatosak. Mint mondta nem volt még ilyen játékban és nem szereti az erőszakot. És az erőszakos, durva cselekedeteket. Ennek ellenére, egy szörnyet pár perccel ezelőtt, szó szerint kivégzett. Ezzel nincs baj, életeket mentett, én is ezt tettem. De valahol homokszem van a felépített képben. Jelleméhez félnie kellene ezektől a rémségektől. Felé fordultam a fűben és úgy folytattam a pihenést. Fáradságom kezdett elmúlni és az életerő csíkom is szép lassan kúszott felfelé. Kíváncsivá tettél Nio. Persze jellemtorzulás mehetett végbe rajta, hisz kitudja ő hogyan élte meg az elejét. Arról mesélt már mi történt, de legbelül hogy érezhetett, arról nem mondott el mindent úgy érzem. Határozott lány vagy, aki eléri, amit akar, mégis inkább perifériát kerüli, a szemekkel egyetemben. Egy nagyon egyszerű kérdéssel tudok előrukkolni.
- Hogy miről is mesélj.. - tettetem némi gondolkozást színlelve, hisz már rég tudom mi lesz a kérdésem - milyen vagy valójában? - talán ez az a kérdés, amit kívülálló nem tesz fel neki, sose. Az, hogy kívülálló vagyok az igaz, viszont kíváncsiságomnak, ha akarnék, se tudnék megájt parancsolni. Átvitt értelemben azért élek még, mert ő itt volt. Jobban kell vigyázzak magamra ha egyedül mászkálok, még most sem sikerült felmérnem saját korlátaim. Vakjában megyek bele ostobábbnál-ostobább csatákba néha napján. Odakint ilyen probléma nem akadt, pontosan tudom mire számíthatok. Itt meg valahogy visszafog a rendszer és ez igazságtalan. Bele is feledkeztem, hogy tekintetem végig rajta hagytam, remélem nem hoztam zavarba és bizony visszatértem a földre, azaz Aincrad földjére. És figyelmesen vártam, Nio szavait.

by **Elysion** Vas. Júl. 14 2013, 13:37

Danee

-Ne aggódj az miatt amit a tutorial ír lesz itt pont annyi lény, hogy egy kicsit veszélyesebb helyre is elmehessünk. Egyébként is azt mondtad kezdő vagy. Hidd el nekem jobb egy egész napot elszenvedni kis szintű lények lekaszabolásával, mint a gyors gyarapodás reményében neki ugrani valaminek ami ellen nincs is esélyünk talán. Bár gondolhatsz úgy is erre hogy most csak bemelegítünk az eljövendő helyzetekre, illetve kipróbáljuk mi is az amire képesek vagyunk. Gondolom még te se próbálgattad nagyon a harcrendszert. Mondom a bölcs öregek lágy mosolyával miközben simogatom szakállam.
-Amúgy, az madár vagy sárkánybébi, az miért követ téged? A tied? Hogy lehet ilyet szerezni? Hangzott a kérdés Danee-től.
ujjamat felemelve válaszoltam volna amikor kérdés formájába már válaszolt is a kérdés feltevője saját kérdéseire.
-Pontosan. Egyébként ezt a kis tollas sárkánybébit Anika-nak hívják. Megsimogatom a kis buksiját mire ő megpördülve a levegőben kifejezte tetszését cselekedetem iránt.
Figyelmesen meghallgatom a kis előadását kasztjának választásáról majd kis mosollyal halkan megjegyzem magamnak. -Jaj de szeretem az egyszerű lelkeket.
A zajokra felfigyelve Anika fejéhez hajolok és a fülébe súgom, hogy szálljon a magasba és maradjon ott míg nem szólok.
Ezt követően Danee felé fordulok és így szólok.
Óvatos leszek, nyugi.
Nem is kellet ezt követően sokat várnunk arra amire számítottunk. A bokrok közül előugrott három sovány kiéhezett farkas melyek mögött egy kis fegyvertelen manó motyogott és mutatott ránk mire a farkasok nekünk ugrottak.
-Zuhanó támadás Anika. Ordítom el magam, mire Anika alászáll a magasból és egyenesen az egyik farkast telibe kapja, mely kiterül a földre és elveszíti élete negyedét de szépen lassan feltápászkodik majd el kezdenek hadakozni Anika-val.
Eközben a másik kettő egyenesen nekem ugrik. Melyek közül egyik elől kitérek egy oldal lépéssel ám a másik éppen felém süvít a levegőben.

by **Danee** Vas. Júl. 14 2013, 14:44

//Elysion//

- Igazad van, talán tényleg jobb így - felelem - Nem, még élesben nem volt alkalmam, de majd most, ha minden igaz!
- Anika - mormolom magamban, hogy megjegyezzem - és tollas sárkány, ... érdekes, hol is hallottam ilyenről...
Aztán a zizegő bokrok hangjára én is felfigyelek, az előbújó morgó, vicsorító farkasok, annak ellenére, hogy nem tűnnek valami jól tápláltnak, még így is eléggé ijesztő látványt nyújtanak.
Otthon is nem egyszer úgy mentem hazafelé este, hogy az utcánkban, az estére kiengedett kutyák megugattak, morogtak, vicsorogtak rám. Emlékszem egyszer három kutya támadt nekem, rendesen futottak utánam, ott voltak a sarkamban, körülvettek, hátulról meg két oldalról, az volt az egyetlen szerencsém, hogy reggel esett az eső, és így hazafelé ott volt a kezemben a masszív, méter hosszú fekete esernyőm. Azzal tudtam csak távol tartani a dögöket. Akkor nem lett volna esélyem ellenük, de most...
- Most, egészen más a helyzet - folytatom a gondolatmenetem, immár hangosan, a farkasok vicsorgó pofájába nézve
- Ezúttal megkapjátok a magatokét! - kiáltom, kivárva a megfelelő pillanatot az Elysium felé ugró farkas álla alá rúgok egy hatalmasat, hogy két métert repül vissza
- Utálom a fajtátokat! - lépek utána a visszabukfencezett farkasnak, és a két kézre fogott, fejem fölé emelt karddal nagyot hasítok az oldalába

by **Shukaku** Vas. Júl. 14 2013, 15:01

*Halkan nevetni kezdett, majd hátradőlt a fűben, és úgy folytatta a kacagást egyre hangosabban és hangosabban, amíg könnyek nem szöktek a szemébe. Amikor végre levegőhöz jutott, újra felült, felnézett a lányra, de most először nem tűntek el az arcáról az érzelmek, hanem továbbra is mosolygott.*
-Nem, te biztosan nem vagy felnőtt. Aki így elhiszi, hogy tehet akármit is, aki azt képzeli, hogy számít, aki ilyen hiszékeny, az biztosan nem az. Semmiben nem vagy biztos, és ezzel a világgal is játszani szeretnél. Próbálgatni az irányítást. Igenis akarsz irányítani. Szabályok nélkül élni? Kisajátítani? Minek?
*Újra nevetni kezdett, de most csak egy rövid ideig.*
-Te sem tudod jobban azt, hogy milyennek kellene lennie a világnak. A felnőttek sem tudják, de te sem. Mit akarsz itt kisajátítani? Hogyan képzelted el? Van valami haditerved esetleg? Mindenkinek legyenek meg a saját játékszabályai, ha pedig együtt akarnak játszani, akkor egyeztessék ezeket a szabályokat. Ahogy nekik nincs semmi joguk, ugyanúgy neked sincs semmi jogod itt semmihez. Nem kell nemet mondani, éppen elég, ha nem figyelsz rájuk. Általában azt hiszik, hogy duzzogsz, és úgyis otthagynak.
*Ezt a legtöbb felnőttel már tapasztalta, és eddig jól bevált.*
-Azok pedig a legrosszabbak, akik annyira segíteni akarnak, mint te. Ha kérik a segítségedet, akkor segíts. Azt viszont ugye mindketten tudjuk, hogy ahol segíteni kell, ott baj van, és minek keresnéd a bajt? Honnan tudod, hogy kinek kell segíteni, és kinek nem? Nekem is rengetegen akarnak segíteni, amikor én nem kérek belőle.
*Gondolkodott egy picit, majd kezében Timidussal felállt. Most már biztos volt abban, hogy a lány nem árthat neki, ezért is mondta el mindazt, amit elmondott, és ezért is lett egy kicsit nyitottabb, hiszen nem számított. Abban is biztos volt, hogy a lány nem nagyon akarja itt hagyni, de tudta, hogy ő akkor hagyja itt őt, amikor csak akarja. Jobban ismerte az erdőt, talán az itt lévő összes játékosnál jobban. Egy dolgot azonban még nem tudott. A lány egyszer nagyon okosnak tűnt, és hasonlóan gondolkodott mint ő, máskor azonban olyan butaságokat hordott össze, mint az előbb. Tudni akarta, hogy ha dönteni kell, akkor ez a sokat hezitáló, ám magasztos álmokat szövögető lány képes-e döntést hozni.*
-Nézd meg ezt a kis sárkányt. Értesz te a sárkányokhoz? Nem hiszem, hogy értenél. Én sem értek hozzájuk. Játsszuk azt, hogy ezt a kis sárkányt leteszem ide a fűbe.
*Tett pár lépést, és finoman letette Timidust egy kis dombocskára.*
-Ha most egyedül lennél, és egyedül találnád itt Timidust is, mit tennél?

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Júl. 14 2013, 16:04

Tsubaki ismét végighallgatta, lassan megnyugodott és összeszedte gondolatait. Felesleges összefoglalni mi minden futott át elméjén, hiszen kimondta, nem tartotta meg magának. Megigazította magát, majd ismét összefonta karjait.
- Én nem mondtam, hogy igazam van és hogy jól látom a dolgokat... - szólt halkan - Tehát abban igazad van hogy senki nem tud mindent, egyikünk sem. Persze te is tévedhetsz, például ott a hozzám hasonlók a legrosszabbak, vagy hogy én olyan vagyok mint te gondolod. Én meg szoktam kérdezni hogy segíthetek, s most is, felajánlottam a segítségem hogy kérd, ha szükséged lenne rá. Akkor nem éppen a te dolgod eldönteni, mikor lenne szükséged segítségre? Nem mondhatom meg helyetted, vagy igen? - egy pillanatra elhallgatott, majd halkan kuncogott - Persze hogy nem, csak költői kérdés volt. De látod, mindenben lehet találni valami tévedést, vagy ellentmondást valaki saját szavai között, na és félreértelmezni másokat. Talán azért, mert túl sokat beszélnek az emberek olyan dolgokról, melyekben nem értenek egyet egymással... ilyenek vagyunk... - sóhajtott, majd a fejét rázta, elkomorodott - Tudod kik a legrosszabbak? Azok, akik akkor sem segítenek, amikor mások kérik! Mert ők tényleg nem tesznek semmit, amikor szükség van rájuk és tudják is hogy szükség van rájuk. De igaz, nem tudhatom mikor van rám szükség... csak kérdezhetem, viszont arra sincs garancia hogy igaz választ kapok vagy kapok egyáltalán választ! Talán jobb feltenni a kérdést, mint egyszerűen csak hallgatni és meg sem próbálni...
Kérdőn nézett a lányra, ki éppen letette sárkányát a fűbe és kérdezett valamit. Mit tenne? A kérdés visszhangzott fejében, mit is tenne?
- Hogy mit? - kezdte költői kérdéssel - Mit tennék, ha valami érdekeset látnék, tehát őt? Ugyanazt amit ma is tettem amikor valami érdekeset hallottam. Figyelném, várakoznék és gondolkodnék, mi legyen a következő lépésem. Hogy ide jöjjek hozzá és közelebbről megvizsgáljam, esetleg megszólítsam? Mert hát, tényleg nem értek hozzájuk... nem tudnám mit tegyek, mindössze csak feltételezhetném, s próbákat tennék. Ő kicsi és aranyos, de lehet hogy erős is... így óvatos lennék, hátha ráadásul még barátságtalan is lenne - egy pillanatra elhallgatott és lenézett rá - De énszerintem nem vagy barátságtalan, Timidusu-san és nem is vagy gonosz. Igaz ezt nem is kérdezte Shukaku-chan... - visszanézett rá - akkor is, szerintem csupa szív mert ott vagy neki te, azért van hogy érted legyen, vagy valami hasonló. Benne megbízhatsz, s hogy visszatérjek a kérdésre, addig bízhatok meg benne ameddig benned is. Ezért lennék óvatos, ha egyedül találkoztam volna vele, mert nem tudhatnám kihez tartozik vagy tartozik e valakihez. És még talán most sem, nem láthatok belétek ahhoz nem ismerlek titeket eléggé, legfeljebb bízhatok bennetek arra alapozva amit eddig tudok. De ezt megint csak nem kérdezted... egyenesebb válaszokat kellene adnom, vagy szavak helyett cselekedni?

by **Elysion** Vas. Júl. 14 2013, 16:14

Danee

-Danke schön! Kiáltok fel miközben belerúgok az oldalába annak a farkasnak ami elől kitértem.
Eközben Anika leküzdötte a harmadik farkast és azon farkasra támad akibe belerúgtam.
Ám ekkor a a manó felordít visító hangon mire újabb két farkas érkezik nekünk rontva két oldalról alaktomosan támadva.
Már látom mi itt a problémák forrása hát annak megoldására törekszek nem törődve a pillanatnyi veszteségekkel.
Anika a magasba! Ordítok hangosan mire kis állattársam engedelmesen a magasba emelkedik.
Eközben a két farkas nekünk ugrik az egyik engemet a másik pedig újdonsült kardforgató barátomat támadta. Realizálva a tényt, hogy egymagamban nem érek túl sokat és Anika segítségét nem kérhetem tervem kivitelezése véget, csak azt tehettem az idő húzása véget, hogy a rám ugró farkasnak ugrok válla, bár a földre taszítom ezzel ám sebzést szenvedek el. Eközben elkezdett feltápászkodni a farkas akibe belerúgtam és akit Anika parancsom miatt ott hagyott.

by **Shukaku** Vas. Júl. 14 2013, 16:31

*Sóhajtott egyet úgy, hogy azt a lány is hallhassa.*
~Talán túl sokat beszéltem, és így azt hitte, hogy ezt várom el tőle is, pedig ha tudná, hogy mennyire nem… Kevesebbet kellene csacsognom.~
-Nem tévedek.
~Persze, hogy nem tévedek. Nagyon ritkán tévedek. Igenis azok a legrosszabbak, akik a nyakamon lógnak, és állandóan segíteni akarnak. Nincs szükség arra, hogy megkérdezzék. Nem vagyok már óvodás, ha szeretnék valamit, ha segítségre van szükségem, akkor majd kinyitom a számat, és szólok. Akik pedig nem segítenek, azok csak nem avatkoznak közbe. Miért lenne kötelessége bárkinek is segíteni a másikon? Ha megígérte, akkor segítsen, de senki sem kötelezhet senkit arra, hogy segítsen neki.~
-Szerinted. Csak szerinted. Nem tudsz semmit, és bajba sodorhatod magad vele.
~Mi lenne akkor, ha Timidus mondjuk valami vérengző fenevad lenne? Mi lenne akkor, ha én és ő csak az áldozatainkat várnánk itt az erdőben? Elég sűrű és kihalt ez a vidék, senki sem figyelne fel semmire. Az ilyen erdők közepén szoktak történni a legrosszabb dolgok. A legrosszabb dolgok… a legeslegrosszabbak, amiket te még el sem tudsz képzelni…~
-Nem vagy óvatos.
~Legutóbb sem voltál óvatos. Meghallottunk. Tudtad, hogy meghallottunk, és még sem tettél semmit. Mindössze bíztál abban, hogy nem vagyunk barátságtalanok, és nem eszünk meg téged ebédre.~
*Ismét felkacagott.*
-Bízhatsz bennünk, arra alapozva, amit eddig tudsz? Mit tudsz eddig? Mire alapozol?
~Semmit nem tudsz rólam. Semmit nem tudsz Timidusról sem. Mondjuk Timidusról sajnos én is keveset tudok, de te még annál is kevesebbet. Én is annyit tudok, hogy elvileg, ha harcolni kell, akkor ezt az esetlen csöppséget kellene harcba küldenem.~
*Füttyentett egyet, mire a sárkány odaszaladt hozzá. Furcsa, kígyózó mozgása volt, szaporán szedte a pici lábait, mégis olyan volt, mintha lebegne. Shukaku tudta, hogy elvileg a tollas sárkányok röpképesek, de soha nem kényszerítette Timidust semmire, így röpülni sem. általában az ölében vagy a vállán utazott, és úgy tűnt, hogy ez elég kényelmes számára ahhoz, hogy ne akarjon más közlekedési módot találni a hosszabb távokra.*
-Igen. Szeretném, ha a kérdésre válaszolnál. Mit tennél?

by **Danee** Vas. Júl. 14 2013, 16:48

//Elysion//

- Bármikor! - vágom vissza sietve, le se véve szemem a farkasról, amit az imént leckéztettem meg, s mielőtt az feltápászkodhatna, egy kegyelem döféssel a földnek szegezem, úgy hogy az életcsíkja a vörösbe csúszik, és egy szempillantás alatt pixelek sokaságává robban szét.
Hátra nézek diadalittasan Elysion felé, még épp szemtanúja vagyok, amint Anika az utolsókat marja bele az áldozatába, amikor észreveszem Elysion hitetlenkedő arckifejezését. Magam is abban az irányba nézek, ahol az imént a manót láttuk, és akkor veszem észre, hogy két újabb farkas jelent meg a semmiből, az egyik Elysion felé nyargal, a másik már a sarkamban van. Ösztönösen, haránt vágásokkal a pofája előtt próbálom távol tartani magamtól, de nem találok rést a védelmén, ezért inkább sarkon fordulok, és Elysion irányába futok visszafelé.
Látva, hogy Elysion fegyvertelenül, csak Anikára hagyatkozva próbál harcolni, bevillan valami:
- Héj, Elysion! - kiáltom oda neki, farkassal a sarkamban - kell hogy legyen egy fegyvered neked is, kard, kés, valami!
A mondat befejeztével, épp mikor hátrapillantok, látom, hogy az üldözőm elrugaszkodik, hogy a hátamra kerülhessen. Épp mint azok a nőstényoroszlánok, a kafferbivalyra abban az ismeretterjesztő tévéműsorban.
- Na persze! - az orrom elé emelve, újra két kézre fogom a kardom, a lendületemet kihasználva megpördülök és fél lábbal elrúgom magam, olyanvást, hogy a sarkam megcsúszik a sűrű füvön, és hátamra érkezve csúszok tovább, két lábbal pedig, ösztönösen a fölém kerülő farkas hasába rúgok, miközben a karddal végig hasítom alulról a szügyétől egészen végig.

by **Elysion** Vas. Júl. 14 2013, 18:01

Danee

-... Ezt meg hogy felejthettem el! Csapok homlokomra nem túl okosan majd felszerelem és előveszem késemet amilyen gyorsan csak tudom és vívó állásba vágtam magam azonnal. Nem dicsekvés gyanánt de mondhatni tökéletesen tettem ezt. Hátsó lábamon a súlypont szem a célponton, a kés hegyével acélpontra mutatva, a súlyommal ránehézkedem a hátsó lábamra majd kilököm magam a farkas felé és a penge már a farkasban is pihent aztán kihúztam azt és a lehető legnagyobb véletlen szerűségél szúrtam ahol értem, majd ráugrottam a már legyengített másik farkasra és egyetlen döféssel végeztem vele.
Ezt követően rámutattam késemmel a kis turpisra és kiáltottam fölényes mosollyal arcomon.
-Anika zuhanó támadás rá! Anika rögtön rá vetette magát a magasból és végzet rögtön vele, ám ez előtt még még egyszer elkiáltotta magát mire két jól megteremt sas szált kis kedvencem felé. A két sas a magasba rántotta drágaságom és küzdelembe elegyedet vele.
Anika gyere hozzám! Ordítom torkom szakadtából aggodalommal teli hangon.
Suicid defense! Kiáltottam el magam mire Anika-t érő következő támadás engem sebez és így meg tud lógni felém.
Készülj Danee mert telibe kel kapni őket! Mondom fennhangon Danee-nek aki nem rég végzet a farkassal.
Anika éppen elsüvít mellettem utána pedig a két sas melyek közül el is trafálom a hozzám közelebbit.

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Júl. 14 2013, 19:03

- Igazad lehet, nem tévedsz - hagyta rá, de azért még hozzátett valamit - de talán majd egyszer, HA veszélyben segítséget kérsz valakitől és ő megtagadja... akkor lesz csak tévedés. Amíg ilyesmi nem történik, ami pedig most csak egy hipotézis, addig valóban igazad marad!
Nem úgy tűnt, mintha egykönnyen engedtek volna egymás véleményének, de nem is voltak kötelesek. Bizony, nincs két belülről is ugyanolyan ember a világon, nem érthetett meg mindenki mindenkit. Hogy igaza volt? Igaza, talán, nézőpont kérdése volt minden... talán inkább a nézőpontjaik különböztek jobban? De hiszen, a nézőpont már fél vélemény... de igen, végül is a nézőpont alkotja a véleményt. Sok kérdése volt viszont, tömör kérdések de perzisztensek és lényegre törőek
- Ugyanazt, mint amit az imént mondtam - erősítette meg - figyeltem és vártam volna, mert érdekelt volna! Ez a válaszom...
Körbetekintett, aztán megrázta a fejét
- És igenis bízhatok bennetek valamennyire, nem teljesen ugyan de eddig semmi okot nem adtatok a bizalmatlanságomra. Nem adok az első benyomás döntő mivoltára ugyan, de míg nem adtok rá okot addig nem kezelhetlek titeket teljesen bizalmatlanul. Nézzétek!
Gesztikulált a levegőbe, majd néhány gombnyomással kezébe vette lándzsáját és elsétált tőlük néhány métert, majd felemelte hogy jobban láthassák
- Talán két alkalommal hogy hátat fordítottam nektek - folytatta - és fél szemem nyitva tartottam, képletesen! Tudod hogy ez egy fegyver, mert azt már akaratlanul bebizonyítottad hogy okos lány vagy és talán csak két lényben bízol! - ekkor Timidusra pillantott majd vissza a lányra, s fegyverét keményen a földbe szúrta - Ez nem arra való hogy csak játsszunk vele, ugyebár! Amikor két másik játékossal megtudtuk hogy két testvér meg akarták ölni a saját húgukat, szerinted hagytuk? Hezitáltunk? Talán, de csak egy pillanatig. Miután a szó kudarcot vallott, egyikük meghalt mert esze ágában sem volt felhagyni a tervével! Megérdemelte? Talán! Jobb emberek voltunk nála? Nem! De felvettük a harcot valakiért aki nem tudta megvédeni magát, mert bíztunk a képességeinkben, s mert aki meg tudja védeni magát az mást is megvédhet és megengedheti magának a bizalmat is! Nem vagyok a legerősebb játékos, még olyan frontharcos játékos sem! De nem is akarok az lenni és nem is ez a lényeg!
Kézbe vette a fegyvert, szemei összeszűkültek majd felnézett, tekintetével a lányét kereste
- Arra alapoztam, hogy ha legyőzhetetlen nem is vagyok, de tehetetlen sem! Meg tudom védeni magam, ha kell! Talán nem vagyok igazán óvatos, de mennyire vagyok óvatosabb annál aki tévedhetetlennek tartja magát? Egy pillanat ugyan míg kézbe veszem, s az alatt egy nagyon erős játékos meg is ölhet, viszont - elmosolyodott - van tapasztalatom... egy erős idomár sárkánya ekvivalens módon nagyobb is, ilyen ez a világ! Timidusu-san, te még nem nőttél nagyobbra, tehát alacsonyabb szintűek vagytok. Ha féltem valamitől, az sokkal inkább az volt hogy megbántsak két idegent akik talán rá sem szolgáltak!

by **Shukaku** Vas. Júl. 14 2013, 19:45

-Ha veszélybe kerülök, az kizárólag az én hibám lesz. Igyekszem elkerülni a veszélyt, ezért is nem megyek be a városba, vagy nem kezdek el hősködni, vagy buta kalandozással keresni a veszélyt.
~Viszont nem félek a veszélytől. ~
*Nem volt egy ijedős valaki. Követte az egyik kedvenc mondását, miszerint jobb félni, mint megijedni. Kerülte a konfliktusokat, igyekezett nem szem előtt lenni, de tudta, hogy annál rosszabbat, amit átéltem úgysem láthat soha többé, így nem félt.*
-Ha valaki megtagadja azt, hogy segítsen, az az ő döntése lesz. Az ő lelkiismeretére fogom bízni a döntést, de akárhogy dönt, én nem hibáztathatom érte. Ha akar segít, ha nem akar, akkor nem. Nem lesz rossz ember azért, mert nem szeretne bajba kerülni egy ismeretlen miatt.
*Amikor a lány felállt, ő is kicsit megfeszült. Azt várta, hogy fogja magát és faképnél hagyja őket. Shukaku kimondta amit gondolt, hiszen lételeme volt az őszinteség, és ezt sokan nem szerették. Talán ez a lány sem szereti. Amikor azonban megjelent a fegyvere, magához próbálta szorítani Timidust, hogy védje, ha esetleg harcra került volna a sor. Azonban különös dolog történt, amire nem számított. A kis sárkány könnyen kicsusszant a kezei közül, elé állt, és a földön ágaskodva, mindenféle hangadás nélkül, feszülten figyelte a lányt, és különösen annak fegyverét. Amikor a lány a földbe szúrta a lándzsát, és megint hosszú monológba kezdett, Shukaku már tudta, hogy ez is csak az előadás része. Halk füttyentéssel megnyugtatta Timidust, majd ismét visszaült a fűbe, és onnan szemlélte tovább a színdarabot. Amikor a lány befejezte, elismerően tapsolt is hozzá, igyekezett mutatni, hogy egyáltalán nem gúnyolódni akar… bár az ilyen kirohanásokat sohasem tartotta valami okos dolognak.*
-Tudod… fura egy lány vagy te. *Újra kuncogás vegyült a hangjába.* Amikor idejöttél, úgy tettél, mintha a világ összes bajáért neked kellene bocsánatot kérned, most pedig hősködésről és kötelességről beszélsz. Én nem tudom, hogy ki mit érdemel, és nem is én akarom eldönteni. Nem vagyok igazságosztó, sem valami szuperhős. És nem, tévedhetetlen sem vagyok, mindössze ragaszkodom a dolgokhoz, amit eddig megtanultam, amíg nincs okom átértékelni azokat… de elég makacs tudok lenni. *Újabb kislányos vihogás.* Azt sem tudom, hogy milyen ez a világ. Nem sokat láttam még belőle. Azt azonban tudom, hogy Timidusnak van például egy képessége. Mi van akkor, ha ez az, hogy ilyen pici, vagy éppen tudja változtatni a méreteit, pont azért, hogy megtévessze az ilyen óvatlan játékosokat?
*Ráöltötte a nyelvét a lányra, majd teljes nyugodalommal feküdt hanyatt a fűben, és ezt a nyugodtságot látva, Timidus is hamar követte a példáját, társához bújva.*
-Köszönjük szépen, hogy nem akartál minket megbántani. Kedves volt tőled.
*Egy pillanatra felkönyökölt, és rámosolygott a lányra.*
-Szerintem tedd el azt a vackot, és ülj vissza ide, ha szeretnél.
*Nem sokakat marasztalt még idáig, de a lány végre csinált is valamit a locsogáson kívül. Igaz, hogy ez a tett is csak színpadiasság volt, körítésként a monológhoz, de legalább cselekedet volt.*
~Talán tényleg nem hiszi magát hősnek, de nagyra van azzal, hogy mennyit segít másokon. Ha ilyen nemes feladata van, akkor miért mászkál egyedül az erdőben, és miért érdeklik a láthatóan alacsony szintű játékosok? Viszont mondott valamit Timidusról… vajon mekkorára fog megnőni? Nem akarom, hogy túlságosan nagy legyen… de vajon ő akarja? Olyan jó lenne, ha végre tudnék vele beszélni… Azt mondta, hogy tapasztalt játékos. Talán tud még valamit a sárkányokról, vagy az idomárokról.~

by **Danee** Vas. Júl. 14 2013, 20:10

//Elysion//

Még épp csak feltápászkodok a földről, ezután a nem túl kellemesre sikerül manőver után, és még bőven az auraként körbevevő pixelfelhőben állok, ami az előző farkasból maradt, amikor Elysion hangját hallom:

Elysion írta:Készülj Danee mert telibe kel kapni őket!

- Huh? - kérdezem mit sem értve, de aztán körbenézve észreveszem a visszafelé repülő Anikát két sas kíséretében
- Azok nem velünk vannak, ugye? - kérdezem, de magam se hiszem
Visszafutok Elysion mellé, magasan magam elé tartott karddal várom a két nagydarab madarat
- Ne már, ez nem lesz így jó, én nem íjász vagyok, hogy repkedő mobokat öljek! Shocked

Nem tudva mást tenni, hiszen a közelharcot nem madarak ellen szokás vívni, amint közelbe érnek a sasok, veszettül szurkálni, suhintgatni kezdek a kardommal a madár felé, hátha betalálok véletlenül.
Minthogy a sasok nem ijedősek, maximum a valóságban, így fél kézzel a fejemet védve döfök fel a rám támadóba, majd újra és újra, miközben a karmai és a csőre a kezemet és a fejemet tépi, karmolja, de végül mégis csak én kerülök ki győztesen az összecsapásból, robbanó pixekel, nekem meg vörös, pixel karmolásokkal teli kezem meg valószínűleg a fejem is.
Az életpontjaim, a fejem mellett lévő csík, ami pár pillanattal ezelött még zölden mutatta mind a 6 pontomat, most a felére zuhant, és sárgára váltotta a színét is.
- Ha leszedtük a másikat is, - ordítom túl a csatazajt - pihenjünk meg, nem akarok belehalni a fejlődésbe!

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Júl. 14 2013, 20:36

Sóhajtott, ennyit még nem beszélt vele senki és ő sem igazán szólt ennyit bárkihez a bátyján kívül, talán volt némi bepótolni valója. Elhallgatott és a földbe szegezett lándzsát bámulta, miközben örült, hogy nem sikerült felmérgesítenie vagy hasonlót. Mikor ismét csend ült közéjük, percekig némán nézett maga elé, mérlegelve a hallottakat, s újból sóhajtotta
- Ez nem hősködés... - mondta halkan, részben önmagának is - hősködni nem ugyanaz mint hősként cselekedni és én egyiket sem csinálom. Nem hősködök, mert nem akarok hős lenni, csak azt tenni ami szerintem helyes... és hősként sem cselekszem, mert nem attól hős valaki hogy hőstetteket hajt végre, hanem mert mások hősnek tartják. Én se nem akarok, se nem teszek hőstetteket, se nem tartanak hősnek... teszem amit tenni akarok és csak annyira kötelesség hogy magam elé tűztem és törekszek rá, nem mások várják el tőlem
Határozottan megfogta fegyverét, majd kihúzta a földből és eltüntette kezéből. Illett volna mosolyogni, de túl sok minden volt a fejében hogy most sikerüljön is. Előrelépett, egy pillanatra megállt, végül ismét elindult és leült a páros elé a fűbe, vetve egy rövid pillantást a kis sárkányra, majd maga elé meredt
- Talán tényleg tudja változtatni a méretét... - mondta halkan, majd egy gyenge mosoly mégis kitelt tőle - vagy ezt csak a vita kedvéért találtad ki, elvégre azt mondtad "mi van ha...?" és nem azt hogy "van", őszinteség füllentés nélkül
Beletúrt hajába és igazgatni kezdte, kézbe véve azt a tükröt melyet egykor a játékba belépés után kapott, s nagy riadalmat okozott. Most azonban egyszerűen csak felhasználta valamire, semmi más. De nem tartott tovább néhány pillanatig, mert végül felnézett megint a lány szemét keresve
- Tudod, én sem neheztelnék rád ha bajban nem segítenél... - szólt enyhe komikus tónussal - mert nem is kérnék segítséget, éppen azért hogy ne keverjelek bele! De én nem bánom ha belekevernek, egész más nézni ahogy valakinek ártanak mint nem tenni semmit. Ha megtámadnának titeket, én megpróbálnék segíteni akkor is ha nem akarnátok, mert én ilyen vagyok!

by **Elysion** Vas. Júl. 14 2013, 20:37

Danee

Miután mindkét madár az enyészeté lett és egy őszinte nevetéssel tisztelegtem Danee legutóbbi mondata hallatán. Lehuppantam a földre pihenni és Anika rögtön a kezembe is landolt és hozzám bújt. Lehunytam a szemem és egy mély levegőt vettem majd kifújtam.
-És te még aggódtál, hogy nem fogunk fejlődni. Elmosolyodok. Bár ha gondolod mehetünk rögtön egy magasabb szintű helyre legközelebb.
Elő veszek egy kis vizet és elkezdem inni a bal kezemmel miközben a jobbal a kis csapatunk hasonlóan apró hőset kényeztetem simogatásommal.
- Amúgy szerinted a NPC mennyországba vagy a pokolba mentek. Egy pillanatra elgondolkodok.
-Esetleg reinkarnálódnak... biztos a vallásuktól függ. Vajon mibe hihettek? Talán abba, hogy ha végük lesz óriás epres pudinggá változnak az NPC-k végtelen kukorica mezőin. Ki tudja? Sóhajtok egy mélyet.
-De ennék most egy jó nagy epres pudingot. Elgondolkodok.
-Olyat amilyet anya csinált vagy olyat amilyet én csináltam a... mindegy is nagyon elkalandoztam.
-Na, hogy tetszett az első alkalmad mikor az életedért kellet küzdened egy szál karddal a kezedben? kérdezem komoly érdeklődéssel hangomban miközben Anika óriásit ásít, elfészkeli magát és elalszik.

by **Shukaku** Vas. Júl. 14 2013, 20:57

*Kicsit ő is halkabbra vette a hangját. Nem akarta megbántani a lányt, de nem tetszett neki az, hogy véleménye szerint ennyire el volt szállva magától.*
-Amikor arról a két testvérről beszéltél, akkor eléggé úgy tűnt, hogy hőstettnek tartod amit tettél.
~De legalábbis biztosan fontosnak érezted magad. Nem hiszem, hogy csak azért cselekedne így, hogy a középpontban legyen, vagy azért, hogy fontosnak érezzék. Biztosan szeret is segíteni, ahogy mondja, de egyáltalán nem önzetlen. Jobbnak tartja magát azért, amit tesz, és azért teszi, mert ettől jobbnak tarthatja magát. Elég furi motiváció.~
-Miért ezt tűzted ki célul? Mi miatt döntöttél úgy, hogy neked segítened kell?
~Azt kapisgálom, hogy miért segít, hogy mi mozgatja abban, hogy segítsen. Azt azonban még nem tudom, hogy mi vette rá arra, hogy elsőnek így döntsön a játékba kerülése után, és arra, hogy ezt meg is tartsa. Valamiért ezek szerint ez bevált neki, ha még mindig jónak gondolja. Vajon miért?~
-Nem tudom, hogy tudja-e változtatni a méretét. Eddig még nem tette. Képessége azonban van… gondolom neked is van nem? Azt pedig eddig is mondtam, hogy őszinte leszek, nem fogok neked hazudni.
*Elgondolkodott a lány utolsó szavain. Végülis most megint ugyanazt mondta, amit ő gondolt. Nem kérné, hogy segítsen, de ha kell, és úgy gondolja, akkor segítene.*
-Remélem nem nagyon fognak megtámadni. Én nem bántok senkit a kis mobokon kívül, amikkel Timidus szokott fogócskázni.

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Júl. 14 2013, 21:32

- Arra érveltem vele, hogy képesnek tartom megvédeni magam - rázta fejét, vetve ellen gondolkodás nélkül - hogy tudom használni a fegyverem azon kívül másra is. Segítettem, mert én segíteni akartam és mert nincs alattomosabb ember annál, aki a saját testvérét ölné meg csak azért, hogy erősebb legyen. Te nem ölnéd meg Timidusu-sant, hogy hatalomra tegyél szert!
Eltette a tükröt és mocorogni kezdett, hogy kényelmesebben ülhessen a fűben, úgy látszik az imént nem ügyelt nagyon a leülésre. Nehezen fejezte ki magát, ez egyre csak bizonyosabbá vált, gyakran tűnt úgy hogy a lány nem úgy értelmezte szavait ahogyan ő szánta őket. De nem tudta miként tehette volna jobban, ha keveset beszélt az volt a gond, ha sokat akkor pedig az... még az arany középút sem volt megoldás. Talán lehet hogy a lány gondolkodott túl sokat azon, hogy mi bújhatott Tsubaki szavai mögött? Elképzelhető, de ilyesmire nem akart rákérdezni, az túlságosan is otromba lett volna. Egyenlőre legalábbis nem, míg megpróbálhatja maga is kiküszöbölni saját csorbáit addig nem érdemes máshoz fordulni, különben minden önállóságát elveszítheti, melynek nem lett volna semmi haszna
- Én csak én vagyok - folytatta - néha ugyan fel kell hívni mások figyelmét bizonyos dolgokra, de az nem én vagyok legfeljebb egy észrevételem valamivel kapcsolatban. Jobban szeretek a körülményeknek megfelelően segíteni, lehetőleg nem magamat mutogatva. Hogy miért segítek, azt nem kell firtatnom mert én sem akarok hazudni...
Nem mutatta és nem mondta ki, mi bántotta és mi volt ami ösztökélte mindenre. Sosem volt nyitott könyv, még Ritanak is csak véletlenül és homályosan utalt veszteségeire, ám semmit nem említett bűntudatról vagy önhibájú tehetetlenségről. Volt hogy panaszkodott dolgokra, de sajnáltatni magát már egy egészen más dolog lett volna, nem hozzá illő és mások számára kellemetlen. Nem volt rá szüksége, nem dörgölte más orra alá hogy mik bántották az életben leginkább. Nem tartozott rájuk, ő tudta magáról és ennyi bőven elég volt

by **Danee** Vas. Júl. 14 2013, 23:03

//Elysion//

A kardomat a hüvelyébe csúsztatva lehuppanok én is a fűbe
- Áh, isten ments, bár legközelebb megnézhetnénk azt a mezőt is, azt hiszem, valami Nagy Síkságként szerepelt a térképen! Csak a változatosság kedvéért!
Elysiont látva, ahogy nyakalja a kulacsából a hűsítő vizet, én is megszomjazom:
Előhívom a menüt és néhány érintéssel elővarázsolom az indulófelszerelésből a kulacsomat, sietve megszabadítom a tetejétől és egy jóízűt kortyolok belőle
- Bháááá! - adom tudtára a világnak, hogy milyen jól esett ez a hűsítő itóka, ezután az intenzív harc után, és a szám szélén lefolyt vízcseppeket széles mozdulattal letörlöm a felsőm ujjával
- Ezzz de jól esett! - vigyorgok elégedetten
- Hááát, ha azt vesszük, hogy ők velünk ellentétben tényleg csak a nagy program kis részei, és a helyükön idővel ugyanolyan mobok jelennek meg, akkor mondhatnánk, hogy reinkarnálódnak, de ezen még sosem töprengtem
- Ez az első csata sokkal durvább volt, mint képzeltem, amikor megláttam a sasokat a fejünk fölött, komolyan félni kezdtem, azt hiszem, amíg nincs egy íjász a partyban, addig a szárnyas jószágokat inkább kerülni fogom! Na persze nem Anikára gondolok! - mosolygok a bébisárkány láttán - ő azért el tudna bánni eggyel... talán... majd ha nagyobb lesz, egymaga is, de most még jobb ha vigyázunk rá!
- Háhá! Óóóriás epres puding! Végtelen kukorica mezőn! Hát ez jóóó! - nevetek - Látom megéheztél, és ha már ki nem tudunk jelentkezni, akkor legalább hitessük el az agyunkkal, hogy megehettünk egy remek pudingot! Idefele jövet láttam is az utcán egy cukrászdát, most így hirtelen nem emlékszem kristálytisztán a nevére, de valami Sweet akármi volt... Sweet izé cukrászda, valami dé betűs... dream azt hiszem... Sweet Dreams cukrászda? Ez lehetett az!
- Miért nem megyünk vissza a városba egy kis pihenés erejére? Meg kereshetnénk a cukrászdát, ehetnénk epres pudingot, ha már így felhoztad, úgy is regenerálódnunk kell, ha folytatni szeretnénk! Meg lehet, hogy találkoznánk másokkal is esetleg, akik csatlakoznának! Például lányokkal! tongue

by **Elysion** Hétf. Júl. 15 2013, 14:14

Danee

Széles mosollyal az arcomon feltápászkodok Anikat a kezemben tartva és enyhe kacajjal hangomban így szólok.
-Szent igaz kicsit gyengus és csonkácska még a team-ünk, de végül is még csak most kezdtük, az hogy nem egyedül flangálunk hanem ketten már nagy teljesítmény, az meg, hogy még némileges csapat munka is volt köztünk az meg még nagyobb tekintve, hogy nem rég találkoztunk... legalábis szerintem. Bal kezemet mely éppen szabad szívemre téve mondom ezt valami hú de jók vagyunk arckifejezéssel.
-Jó ötlet ez a cukrászdás dolog főleg, hogy már az emlékező tehetséged is oda van érte. Mosolyodok el.
-Lányok... húúúúú... Remélem nem sértődsz meg, jó fej vagy és szimpatikus és eddig úgy tűnik talán a mai nap egy virágzó barátság kezdette, de ezerszer jobban örültem volna ha egy kis hosszú barna hajú, puha bőrű, smaragdszemű kis tündér hercegnő botlót volna meg a lábamban és nem te. Így bele gondolva az a hiszel a sorsszerű találkozásokban instant gondolatom fizikai manifesztációja még jól is jött volna ki akkor. Mondom keserédes vágyakozással az egész kis mondandómat.
-Jó lenne ha találnánk ott pár szeretni való leánykát, mint a Játék szempontjából mint a magunkéból. Gondolataim elkalandoznak egy kicsit és körülbelül harminc féle tökéletes ám egymástól teljesen különböző szépség jelent meg képzeletem végtelen mezején melyekkel idillien találkoztam, ám tudván ez most nem az álmodozás ideje gyorsan visszaráztam magam a valóságba.
-Induljunk is! Mondom előre jókedvűen Danee-nek miközben bal kezemet nyújtom hogy felsegítsem őt.

by **Danee** Hétf. Júl. 15 2013, 23:56

//Elysion//

Elfogadom a felém nyújtott kezet, és egy kis segítséggel feltápászkodok.
- Igen, nem kellett csalódnom, ahhoz képest amit képzeltem, és elvártam magunktól, tényleg működött a csapatunk!
- Ami meg a lányokat illeti, én is örültem volna, ha egy segítő kész leányka már az első perctől felajánlja, hogy totál kezdő létemre körbekalauzol a városban, lehetőleg, egy barna hajú, barna szemű, tőlem alig valamivel alacsonyabb - mutatom a szemmagasságba emelt tenyeremmel - és persze kis mellbőség, na az lett volna az álom találkozás Very Happy

- Odahaza van is egy ilyen kaliberű gamer lány ismerősöm, aki szinte teljesen ennek az ideálnak a földre szállt mása, de hát, csak haverok vagyunk, sajnos

- Menjünk, menjünk! - nyugtázom, és a város felé vesszük az irányt, gondolatban már a habos-mákos sütim is feldereng lelki szemeim előtt
- Gondolkodtál már azon, hogy milyen jártasságot tanulj? Annyi jó skill lenne, nem bírok választani se... bár még korai, hiszen még pénzt is kellene szerezni hozzá!

//akkor érzés szerint folytassuk valahol a városban, vagy rögtön a cukrászda külön bejáratú topicjában

by **Shukaku** Kedd Júl. 16 2013, 15:37

*Ismét felkacagott, most azonban az igazi gúnyos, lenéző kacaj hagyta el az ajkait. Olyan nevetés volt ez mely egy sokat látott valakihez illet volna, aki gőgösségében lenézi az újoncok gyenge kis próbálkozásait, találgatásait. Shukaku nem volt gőgös, de most mégis, talán az életben először tudta, hogy ezt az egyet a lány rosszul tudja, és ő sokkal jobban érti és sokkal inkább tapasztalta, mint ez a lány.*
~Nincs alattomosabb ember annál? Nincs? Hát hogy ne lenne! Azok az emberek céllal ölték meg a testvérüket. A hatalomért tették amit tettek.~
-Van ennél sokkal, de sokkal rosszabb. Ha csak azért teszel meg valami rosszat, mert megteheted.
*A lenézés hamar elszállt a hangjából, és a nevetésébe sokkal inkább az öröm vegyült. Örült annak, hogy ennek a lánynak még van jövője, és úgy gondolta, hogy a múltja sem lehetett valami szörnyűséges, még a kinti világban sem, még akkor sem, ha elnyomásról és parancsolgatásról beszél. Mások miatt aggódik leginkább, és nem maga miatt. Az élet szörnyűségeit is mások példáján tapasztalta meg, és azzal is példálózik. Shukaku sohasem akarta azt, hogy bárki is átélje azokat a dolgokat, amiket ő. Még az ellenségeinek sem, bár nem is nagyon voltak ellenségei. Ő senkit sem gyűlölt, általában mindenki felé közömbös volt, akik nem érdekelték.*
-Oh… hát neked is vannak titkaid. Ennek örülök.
*Nyugodtan, elmerengve kezdett játszadozni egy fűszállal, forgatta egyik kezének ujjai között, miközben másikkal Timidust simogatta. Nem kérdezte a lány dolgait, nyilvánvalóan nem akarta őket megosztani, és igazából nem is érdekelték őt.*
-Tudod… gondolkoztál már azon, hogy mi lesz a mesében a főhőssel ha mindent elért? Egyesítette az országot, ő a legnagyobb harcos és a szellemekkel is békességben van. Tudod, amikor boldogan él míg meg nem hal.
*Átfordult a hasára, és a lányra nézett.*
-Biztosan nagyon uncsi lehet. Amíg szerepel, addig egy mese az élete, de ahogy befejezett mindent, a mese is befejeződik. Na ezért nem akarok én innen kijutni, és ezért nem küzdök a szintekért. Jól láttad, alacsony szintűek vagyunk mindketten, de nem is nagyon van kedvem fejlődni. Jól érzem magam itt, a mesében.
*Elmosolyodott, a fűszálat két-két ujja közé vette, kifeszítette, majd ajkaihoz emelve belefújt, mire az hangos, sípoló hangot adott ki, a hangra pedig néhány madár röppent fel a közeli fákról.*
~Örülök, hogy a fűszálak nem esnek olyan hamar darabokra, mint a virágok.~
-Ha viszont nem firtatunk dolgokat, akkor ennek a mesének is vége lesz.
*Újra átfordult a hátára, és az eget bámulta. Ennyi tellett ki tőle, már így is sokkal többet beszélt, jobban érdeklődött, mint szokott. A lány elvileg érdekesnek tartotta őket. Ha még mindig annak tartja, és van is mit mondania, vagy kérdeznie, akkor majd megszólal. Shukaku nem nagyon értett a beszélgetés művészetéhez, a beszélgetés fenntartásához. Nem tartotta volna illetlenségnek, ha a lány feláll, és távozik. Ha egyiküknek sincs mit mondania, akkor a társalgást befejezettnek tekintette.*

by **Tomoyama Tsubaki** Kedd Júl. 16 2013, 16:04

Teljesen elkomorodott, kényelmetlenül érezte magát ahogy a lány gúnyosan kinevette, nem esett jól. Hallgatott, hallgatott és még csak nem is gondolkodott, kivárta míg véget ért és nem foglalkozott vele, sok ember másképp és más dolgokon nevetett. Talán gyerekesnek találta, talán ostobának, de ha elkezd vele veszekedni akkor azzal sehova sem fog jutni. Mikor aztán véget ért és ismét szavakra került a sor, ismét megnyitotta elméjét a hallottak iránt. Sok szó nem esett most sem, bár tovább beszélt a lány mint percekkel korábban és talán több mondanivaló is rejtőzhetett a szavai mögött, de az is lehet hogy nem. Tsubaki most nem követte tekintetével, csak a fűszálakat bámulta maga előtt
- Sosem kellett gondolkoznom a mesehősök sorsáról... - mondta végül halkan - hiszen a végén általában mindig kiderült, mi történt velük. Vagy elérték céljaikat és másokét, aztán éltek tovább boldogan mint mondod, vagy meghaltak közben. Néhányan kerestek valamit vagy valakit, néhányan boldoggá akartak másokat vagy megvédeni őket, mások pedig bosszút akartak állni. A hősök sorsa csak attól függ hogy az elbeszélő kit választ meg hősének és neki mi a végzete. Nem minden történet ér véget boldogan, nem minden hős éri el a célját s fedez fel az úton más célt, de néhány elbukott hős mégis boldogan hal meg... vajon miért? Mindig másért, sokféle történet van hogy azt mondhassuk, mindegyik megoldása boldog a főhősök számára... de megint nem ez volt a lényeg...
Igazított haján és felkelt, tűnődve vizsgálva az időt hogy vajon mennyi idő telhetett el. Talán már menni is akart volna? Talán...
- Hanem hogy szerintem is jobb itt lenni, de nem is a szabályok hiánya miatt... - sóhajtott - hanem mert ez a világ nem az a világ, ide más emlékek kötnek, olyanok amiket jobban esik felidézni. Még ha a történteken semmit nem is változtat
Közömbösen nézett le a hátán fekvő lányra, de mást nem szólt, egyszerűen egy fához sétált és nekivetve hátát leült a tövébe, s a karakterlapját kezdte böngészni

by **Nio** Csüt. Júl. 18 2013, 12:27

Yuichi

Meglepett kérdése, melyet az előbb ki is fejtett pontosan. Milyen is vagyok valójában?
-Lássuk csak...- kezdtem el gondolkodni a válaszon. Az igazat megvallva egyből tudnom kellene válaszolni, mivel rólam van szó, de szavakba önteni kicsit nehezebb, mint tudni. Ismerem magamat, de hogy kellene elmondanom?...- Eléggé sokat változtam mióta itt vagyok- kezdtem bele végül némi szünet után.- Például otthon nehezemre esett barátkozni. Mindig mások kezdeményeztek. Itt viszont könnyebb. Nem voltam igazából se bátor, se nagyon társasági lény, vagy hasonló. Itt viszont akkori önmagamnak árnyéka se vagyok. Sajnos magam mögött kellett hagynom azt az életet mikor ez a rémálom kezdetét vette. Próbálok az maradni aki vagyok, de a körülmények nem engedik. Egyedül otthon még megvoltam. Ha úgy adódott rajzoltam, vagy elfoglaltam magamat. Otthon egy cseppet sem zavart. Esetenként még jól is esett. De itt szinte gyilkos. Nem szeretek egyedül, mert akkor gondolkodom. És annak nincsen jó vége- nevettem el magamat ezen a ponton.- Nem sokat változtam, csak bátrabb és rámenősebb lettem. De attól még szeretek nevetni és az vagyok akivel eddig kalandoztál. Hozzátenném,-jegyeztem meg suttogva játékosan- annál a viziizénél majdnem elrohantam. Rémes egy valami volt. Egy horrorfilm főszörnyére emlékeztetett- vettem vissza normális hangerőmet.
Tény hogy változtam, de nem érzem magamat másnak. Csak többnek, aminek otthon lehet, hogy még hasznát is veszem. Ugyanazokat a dolgokat szeretem és utálom. Akiket kedvelek azokat kedvelek.
-Nem lettem kevesebb csak több. Talán így fogalmazhatnám meg legegyszerűbben. A játékban lehet, hogy bármelyik pillanatban meghallhatunk, de segített is hogy fejlődjön a jellemem jobb irányba. Szerintem a testvéreim hiánya is hozzá segített.
Jutott eszembe bátyám és húgom. Ők is teljesen ellentéteim. Lehet, hogy ők egy kicsit elnyomtak, vagy hasonló. Nem tudom. Nem okolom őket. Elégedett vagyok azzal, aki vagyok.
-És te? Milyen vagy?-néztem ezúttal rá. Eddig gondosan ügyeltem, hogy ne nézzek rá, hanem valami másra. De most mégis oda néztem és reméltem, hogy mosolyom és vidámságom miatt nem lát álszentnek vagy hazugnak, aki egy ilyen vészjósló időben folyton nevet. Nem akarok búsan járni-kelni, az itt töltött idő is fontos.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Júl. 18 2013, 15:19

Nio

Lassan és halkan kezdett bele, de válaszolt. Elég illetlen kérdésnek tarom, ha valakire csak úgy rátörök, hogy te különben ki vagy, de érdekelt mégis Nio esetében. Hisz megmentette még életem is és harcban lehet rá számítani. Igaz nem csapatként játszunk most, de későbbiekben könnyedén lehetnénk csapatban. Nem bánnám cseppet sem. Eltároltam minden egyes hangot, mikor nevetett, mi az amire feltétlen rá kell kérdezzek. Örülök, hogy akkor ott visszább nem egy vaddisznó hangjától hanem az övétől riadtam meg. Ugyan találkozásunk nem volt felhőtlen, már-már lemondtam arról hogy meghall és meglát, de nem így történt. Ma úgy érzem megszereztem első barátom SAO-n. Ki tudja, mit hoz még a jövő. Kérdése előtt találkozott szemünk, mosolya fogadott, meg is tette hatását, megeredt a nyelvem.
- Elsőnek a bonyolultat mondanám, de rendkívül egyszerű ha jobban megnézed. Nekem a történetem annyi, hogy odakint magamnak való, de önfeledt vidám srác vagyok. Kevés dolog horgasztja le azt a mosolyt, ami most rajtam van. Az esetek többségében őszinte a mosolyom, a hamis mosolyom kirí a többi közül, szóval ha valaha ilyet csinálnék, azt szerintem látni fogd. Odakinti életem unalmasnak mondhatnám - néztem fel az égre és kicsit el a szemeitől - bár mások így is irigyelnek, hegyet mászok, kirándulok, segítek a part menti halász cégnek. Munkahelyen helytállok és ehhez hasonló játékokkal játszottam még. Ezenkívül olvasással és kardforgatással szórakoztatom tovább magam. Igen tudom még mielőtt szólnál, mai japánban ez furcsaságnak számít, tudom. Abbahagytam kicsit, mert bunkónak éreztem az előbbi leállításom, és érdeklődve ránéztem, ha szeretne kérdezhet bátran hagytam rá időt.
- Ahogy előbb nevettél és ahogy mondtad azzal a teremtménnyel kapcsolatos érzéseid. Tényleg szörnyű volt az a valami. Nem nevezném tündérnek, ez biztos - nevettem fel. - És azt mondom nevess sokat te is. Jól áll - mosolyogtam rá szavaim nyomatékosítva.
- Nem szeretsz egyedül lenni - fogtam jóval halkabbra. - Én sem Nio, én sem. Mit gondolsz volna kedved máskor is ilyenhez? Kalandozni valamerre, ketten vagy esetleg barátaiddal? Nekem nincs más ismerősöm még. Később biztosan lesz, nem vagyok elveszett gyerek, és mosolyom néha magától vonzza az embereket. De, hogy ne csak magamról beszéljek bizony te is a mosolyoddal sok szívet meg tudsz majd itt mozgatni. És később a kijutásért folytatott harcokban, ha nem bánod, barátként fogok tekinteni rád, ezt már most mondhatom - kicsit habozva, de újra ránéztem - már most is annak tartalak - feleltem mosolyogva.
Nem mintha menni akarnék, de a visszaút tisztásomig hosszú lesz. Addig még van némi idő talán.

by **Nio** Csüt. Júl. 18 2013, 17:12

Érdeklődve hallgattam végig Yuichit. Nem sok embert ismerek, nincsen sok barátom se itt, se otthon, se máshol. De vele most találkoztam legelőször és szinte rögvest megeredt a nyelvem és beszélgettünk. Nem sokan kaphatják meg egyből a bizalmamat, de neki sikerült. Nem vagyok valami nagy ember, azonban nem tudok mindenkivel olyan könnyen beszélgetni elsőre. El kell telnie egy kevéske időnek míg megtörik a jég.
-A könyveket és a történelmi dolgok többségéért én is oda vagyok- álltam fel mondat közbe és poroltam le magamat.- A világháborúk kivételével szinte minden része vonz. Mellesleg,- egyenesedtem ki és tartottam egy rövidke szünetet- Zutto Neko vagyok. A Nio a művésznevem és itt a SAO-s. Örülök, hogy megismerhetlek és remélem majd még többször, akarom mondani sokszor összefutunk itt és és majd a valóságban is. Na meg a fronton- mosolyogtam tovább.
Jelenleg volt is alkalmam, van is miért nevetnem és mosolyognom. A magányomat a mai napon valaki elűzte, aki remélem még sokszor elfogja. Valamiért ez a fránya magány csak itt emészt, de nem baj. Most úgy érzem, hogy valaki mindig lesz, aki előzi és itt lesz, ha kell.
-Hogy érzed magad? Mehetünk tovább, vagy vissza felé?- kérdeztem.
Bennem még volt erő. Csak a vizes helyeket kerüljük. Jó volna csobbanni egyet, de az a mob után mára inkább kihagyom. Ki tudja merre és mennyi hasonló vagy rosszabb förmedvény lakozik még az itteni tavakban, folyamokban. Mindenesetre még gyerek az idő. Én mennék is, de Yuichi kimerültnek látszik.
Remélem még benne van, de ha nem akkor meg azt, hogy magasabb szinten még folytatjuk a kalandozást. Én személy szerint egy bizonyos dologtól eltekintve nagyon is élveztem a mai napot. Legfőképpen azt,hogy valaki értékeset ismertem meg.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 19 2013, 14:05

Nio

Többször is mosolygott miközben beszéltem, ez jólesően táplált, hogy folytassam. És már azt is megtudtam, hogy a pihenője véget ért, egyetemben azzal, hogy a könyveket és a múltat szereti. A világháborúk, ehhez a témához inkább nem szólnék hozzá, hisz most is harc van, előbb is harcoltunk. Bár az indíték más, de az eszköz ugyan az.
Közben felületem és felálltam én is.
- Örvendek Zutto Neko, vagyis Nio. Ha nem bánod továbbra is játékos, vagyis művészneveden szólítalak - mosolyogtam rá és nyújtóztam egy hatalmasat. Életerőm többnyire visszatöltött - persze, természetesen találkozunk még. Odakint is, látom optimista vagy, és ez jó! Én kicsit azért tartok attól, hogy itt hagyom fogam, és pixelmező marad belőlem, de ezt félre téve tudok mosolyogni és jól szórakozni - feleltem mosolyogva. - Azonban megteszek mindent azért, hogy ne így legyen! - léptem mellé.
- Köszönöm, soha jobban Nio. Mehetünk tovább azonnal, csak még .. - belenéztem felszerelésemben, volt nálam hat szem piros gyümölcs elővettem őket, amik szépen megjelentek tenyeremben. Leguggoltam elé és tenyerem felé nyújtva mondtam.
- Együk meg ezeket, ha éhes vagy, ha nem sokat segítenek. Én ezen élek jó ideje, ehető és nagyon finom - azzal egy bogyót be is kaptam és megrágva megettem. Nagyon jó mert még magja sincsen, ezáltal különbözik bármi odakinti gyümölcstől olyasmi, mint a paradicsom, csak szilva méretben. Bizalmatlanságát, remélem ennyivel sikerült elhessegetni.
Ha meg ette a három szem gyümölcsöt, ha nem folytattam.
- Menjünk még tovább. De kerüljük el azt a tavat, nem akarok még egy olyan lényt látni - jelentettem ki határozottan. Azt már tudtam sötétedés előtt nem fogok visszajutni szállásomra, de ha már így alakult, akkor tovább legyek társaságban. Hisz utána csak a szellő fog maradni, ami hangot ad szavának és néhány erdei állat.

by Ajánlott tartalom