Sweet Dreams cukrászda

Jint szorosan követve léptem be a cukrászda ajtaján. Imádom ezt a helyet nem ez az első alkalom hogy megfordulok erre, de nem ám. Amióta Kota megmutatta hogy merre van ez a kis vendéglő, talán ez az egyetlen hely aminek az útvonalát betéve ismerem. És bárhonnan eljutok ide. A hely népszerűségét már az is mutatja hogy már kívülről lehet hallani a vendégek nyüzsgését. Így tudtam hogy megint tömeg van, nem az a gigászi ami a fogadókban szokott lenni, gondolom köszönhető ez a kissé borsos áraknak, de akkor is erre a helyre mindent lehet mondani, épp csak azt nem hogy kihalt. Amint beértem, rögtön szabad asztalt kerestem ahova leülhetünk, de nem láttam egyet sem, már kezdtem kissé megílyedni, mikor megpillantottam hogy két lányka pont felpattan és távoznak az üzletből. Nem is kellet több megragadtam Jin kezét ha engedte, és gyorsan le is pattantam. Nem vagyok az a teremtés aki megvárja hogy kihúzzák neki a széket és még utána vissza is tolják, az ilyen hivatalos illemek valahogy mindig is távol álltak tőlem. Azt szerettem ha minden természetesen, bárminemű túlcifrázás nélkül történik. Amint leültünk egy csinos npc lányka már jött is hogy felvegye a rendelést. Nekem nem volt szükségem a menülapra már kívülről fújtam a választékot és az árakat.
- Én egy csokiturmixot, és egy nagy szelet gyümölcstortát kérek. – Majd rápillantottam Jinre. Kíváncsian vártam mi lesz a fiú választottja, mivel úgy gondolom, hogy ilyen téren is megtudhatok róla valamit, mármint megismerhetem az ízlését. Az hogy ennyire szeretem az édességeket, a gyerekes természetemre utal. Szerettem volna minél többet megtudni a fiúról, a kíváncsiság az alaptermészetem része, én az a típus vagyok aki mindig mindent akar tudni, és minden kérdőjelet meg akar válaszolni. Furcsa egy tulajdonság de így van.
- Mesélj magadról valamit. – Kértem a fiút mosolyogva, ha nem szólalt meg hamarabb. Kíváncsian várom miket fog mesélni magáról.

Miután Jinel vívtunk egy kis párbajt, vegyítve egyéb jelenetekkel, a kis történetünk tovább folytatódott, méghozzá egy kis cukrászdában, eltalálni nem volt nehéz, imádtam ezt a helyet, igazán ízletes nyalánkságokat lehet itt beszerezni akár elvitelre is és mivel szinte állandóan zsúfolásig vannak így ezt az opciót gyakorta ki is használta. Mikor beléptem kissé csalódottan néztem szét, és vettem tudomásul hogy helyünk talán most sem lesz, Jin már épp lépett volna ki, mikor megpillantottam hogy az egyik asztaltól épp készülnek távozni, kaptam az alkalmon, megfogtam Jin kezét és gyorsan oda vezettem még mielőtt más is lecsaphatna a frissen felszabadult asztalra. Amint helyet foglaltunk egy aranyos npc lányka jött és már vette is fel a rendelést, nem kellett az étlap hisz betéve tudom a válaszékot, így gyorsan rendeltem is, nem sora rám Jin is rendelt, sőt felfigyeltem hogy Ő sem vetett egy pillantást sem az étlapra. Tehát Ő is szokott ide járni, sőt a rendelése sem volt hétköznapi, mármint ki merem jelenteni hogy ez a fiú az a típus aki tudja mit akar. Erre a kőkemény feltevésemre a rendeléséből mertem következtetni, vegyes fagylalt kehely, csoki, vanillia, eper, kivi és karamell és jó adag tejszínhab, mellette egy forró cappucchino. Amíg várakoztunk, addig megkértem a fiút hogy meséljen magáról valamit, nem egy bonyolult kérés bááár lehet hogy kicsit hirtelen érte vagy nem is tudom megkért hogy fogalmazzak pontosabban, de már folytatta is. Az igazi neve is Jin, legalább nem lesz nehéz megjegyezni, a nénikéjénél lakik és dolgozik, sőt van egy unokahúga. Feszegetett a kérdés hogy miért a távoli rokonánál lakik, de nem mertem feltenni, féltem hogy egy sebet nyithatnék fel a szívében egy ilyen kérdéssel. Tehát csak mosolyogva végighallgattam és bólogatással jeleztem hogy értem. Persze megkaptam azt hogy most én jövök, mármint hogy nekem kell mesélne, egyértelmű volt mégis váratlanul ért, elkezdtem gondolkodni hogy mégis mit mondjak magamról.
- Aranyos lehet az unokahúgod. – Mondtam mosolyogva.
- Huhh, én is 17 éves vagyok az igazi nevem Aoki Yume, én a szüleimmel és az öcsémmel élek együtt, tanuló vagyok és az iskolai zenekar zongoristája. A játékok sosem izgattak az öcsémmel Satoval ellentétben, Ő mindig veszettül bele tudott merülni egy-egy mmo sajátos világába. És rengeteget tud róluk, sőt a saoról is. Mindenképp ki akarta próbálni és így megvettem neki, de mielőtt felléphetett volna elfogott a kíváncsiság és kipróbáltam, így ragadtam bent. Jobban bele gondolva jobb is hogy én használtam először a New Geart. – Az utolsó mondatom kissé elhalkult a vége fele. Majd a gondolataimba merültem. Fogalmam sem volt róla hogy megemlítsem neki vagy sem, hogy mikor a város központi terére teleportált mindenkit Akihikó, akkor….azt hiszem…egy pillatanra láttam Satot. De nem lehetek ebben ennyire biztos, mivel lehet csak képzeltem, vagy csak nagyon hasonlított rá valaki. Nem tudom hogy mégis hogy kerülhetett volna be ide egy New Gear nélkül. Ugyanakkor aznap nem jött haza… Ritának és Tsubakinak már meséltem erről, és azt mondták hogy segítenek, és hogy figyelnek majd hátha megpillantják vagy hallanak róla valamit.
- Eheem, izé…és te hogy kerültél be ide… - Sablon kédés tudom jól, de hirtelen nem jutott más az eszembe…

Furcsán akadtam rá erre a fiúra, vagyis talán inkább Ő akadt én rám. Ugyanis minden úgy indult hogy egy fáról lepottyanva hulltam a karjaiba. Sosem képzeltem volna hogy ilyen létezik a valóságba..vagyis annak egy másolatába..vgyis inkább úgy fogalmaznké hogy sosem gondoltam volna hogy ilyen előfordulhat velem. Eddig csak amolyan romantikus csöpögős filmekben láttam hasonlót, erre tessék. Akár egy film főszereplője is lehetnénk. Az ismerkedésünk is furcsa fordulatott vett mivel sorra hoztam fel az ötleteket hogy milyen versenyszámban állhatnánk ki egymás ellen. A fiú nem az a magának való fajta akit csakis a saját érdekei főtik, és csakis arra hajtanak hogy Ők legyenek az elsők, pont fordítva. Ő örül a másik sikerének is és az irigység vagy bosszankodás legkisebb formályát sem véltem felfedezni benne. Ritka az ilyen jellem azt hiszem, így szerettem volna még inkább megismerni. A harcunk végén, volt egy mozzanata, amiből elkezdtem sejteni hogy mégis miért is lehet ilyen odaadó és alázatos a srác. A harc vége fele a szem kötőjére húzta a haját és volt egy olyan mondata miszerint Ő kevesebb mint a többi ember. Persze a szemére értette, de én pont ellenkezőleg gondolom. Azt hiszem talán pont ezért több mint az átlagos emberek. Arról nem is beszélve hogy szerelmett vallot nekem. Eleinte azt hittem hogy csak megtéveszteni akar a harcban, de nem is támadt utána, megvárta mit válaszolok. Nagyon meglepett olyannyira hogy hirtelen azt sem tudtam hogy mit is mondjak, vagy hogy egyálltalán hogy reagáljam le az eseményeket. De a végén úgy döntöttünk hogy az lessz a legjobb ha méginkább megismerjük egymást. El is indultunk egy közeli cukrászdába, és mit ne mondjak imádom ezt a helyet. Nem elsőnek vagyok itt, és úgy vettem észre Jin sem. Mindketten rendeltünk majd bele is kezdtünk a beszélgetésbe. Az unoka testvéréről és a nagynénjéről már tett említést és arról is hogy nála dolgozik. De mint kiderült ott is lakik, kíváncsi volta hogy mégis miért nem a szüleinél de nem mertem rá kérdezni, nehogy valami fájó pontra tapintsak. Biztos aranyos lehet a húga és ezt meg is jegyeztem ,majd a fiú is megerősítette némi plusz infóval hogy eleven és hogy nem tudja magáról levakarni. Furcsa, de azt hiszem ez nagyszerű lehet. Az én öcsémmel is nagyon szeretjük egymást, és jó is a kapcsolatunk, de sosem lógott a nyakamon. Mindig a szobájában gépezett, gyakran még a vacsorát is fel kellet neki vinni, mert "nem ért rá" lejönni két event és instant combat között. Igen ismerem ezeket a fogalmakat nem véletlen, sokat mesélt a játékokról és hogy milyen jó egy teljesen másik világban élni, ahol az ember szabadon azt tehet amit csak akar, és olyan lehet amilyen csak akar. Én meg voltam elégedve a normális világgal, és véletlen jutottam ide amit azt hiszem nem is bánok, elvégre ha nem én veszem fel akkor a new geart az öcsém használta volna, és akkor most Ő lenne itt helyettem. Kissé bele merültem a gondolataimba így muszály volt valamit mondanom, és persze egy tök sablonos kérdés jutott csak az eszembe: miszerint hogy Ő mégis hogy ragadt bent ebben a játékban. Persze megkaptam a választ erre is és igen helytettem hogy valahogy úgy fog kezdődni: hogy úgy ahogy mindenki... majd megjegyezte azt is hogy szívesen meghallgatná a zongora játékom és hozzá tette hogy szereti Ő a komoly zenét is... ez picit szíven ütött, mármint az általánosítása, nem gondoltam volna de sebaj felvilágosítom.
- Kühöm... - fontam karba a kezem.
- Nem csak komoly darabokat lehet játszani zongorán. - Fejeztem ki magam tömören.
- Minden hétköznapi pop slágerben van valamilyen billentyűs hangszer, még akkor is ha ezeket mostanában számítógéppel adják hozzá. - Majd kijelentette hogy ahhoz képest hogy nem vagyok jártas az ilyen játékokban ahoz képest ügyesen elvertem. Majd hozzá tette hogy igaz még csak egyes szintű... Azt hiszem itt elfelejtettem levegőt venni.
- Egyes szintű? - Kérdeztem vissza meglepetten.
- Nem gondoltam volna, nagyon ügyes vagy de azt hiszem így meg sem merem mondani hogy én meddig jutottam. - Itt kissé elfordítottam a fejem hogy ne lássa azt hogy kicsit elszégyelltem magam. Nem az zavart hogy egyes szintű hanem hogy úgy álltam ki vele hogy nem tudtam ilyesmiket, így ha esetleg bekrittelek talán le is vitte volna egy vágásból a fele életét, ha nem többet. De oldotta a hangulatot mikor kijelentette hogy biztos nagyon népszerű voltam a sulimba és a környékemen.
- Igen sok barátom volt...akarom mondani van. - Kicsit furcsán éreztem magam, kiváncsi vagyok ha kijutok vajon vának még engem?... azt hiszem ez olyan dolog amit csak akkor tudok majd meg mikor leemelem a fejemről a New Geart. De azóta is kísért a gondolat hogy az öcsém talán tényleg itt lehet bent ebben a játékban... elvégre láttam Őt.
- Tudod meséltem az öcsémről... én azt hiszem láttam a játékban. - A mondat második felét késve és bizonytalanabbul mondtam mint az elsőt. Kavarogtak bennem az érzések, elvégre csak pár perce ismerem és mi van ha elmesélem a dolgot és hülyének néz, vagy vissza él vele...bár Jin nem tűnik olyannak de akkor is.
- Áhh vedd semmisnek kérlek amit mondtam. - Mondom viháncolva, persze látszott rajtam hogy erőltetem de akkor sem tudtam mit tenni.
- Hülyeség... talán csak képzelődtem... elvégre nem lehet Ő mivel én használom az Ő New Gearját...
- De ne csak rólam beszéljünk, azt mondtad szereted az rpg-ket, az öcsém is oda van értük.
- Miket szeretsz még? Vagy van valami hobbid? - ... hirtelen nem jutott több kérdés az eszembe.

Jin karjaiba pottyanva eszméltem arra hogy ez a világ is hozhat még meglepetéseket, nem is keveset. Majd versenyszámokba kezdtük aminek túl sok értelme nem volt, de legalább jól éreztem magam vele, mindaddig amíg az utolsó versenyszámban szerelmet nem vallott nekem. Akkor kissé elbizonytalanodtam, sőt mivel azt hittem hogy nem fogom tudni kezelni a helyzetet így legszívesebbel elszaladtam volna… ugyanakkor most már nagyon is örülök hogy nem tettem. Észre sem vettem de az események is komoly fordulatott vettek még akkor is ha én ajánlottam fel az ismerkedést és még a helyszínt is én válaszhattam ki. És most itt ülök Jinnel szembe és egy egész kellemes ismerkedés közepette tartunk.

Meséltem neki pár dolgot magamról és Ő szintén, ennek köszönhetően tudhattam meg hogy van egy unoka húga és hogy a nagynénjénél lakik és dolgozik. Ilyen fiatalon hogy dolgoznia kell, biztos nem lehet könnyű élete. Bár őt megismerve inkább önszántából csinálja mintsem muszájból. Feltett jó pár kérdést, és felhozta azt is hogy szívesen meghallgatná a zongora játékom, persze mint kiderült előítéletekkel van és még ki is nevetett, ami nem esett túl jól, ezután még ki is oktatott. Persze bocsánatot kért de én még mindig bedurcázva hörcsögpofával, karba font kézzel ültem és néztem vele szembe. Persze ez inkább komikus mintsem ilyesztő hatást gyakorolhatott bárkire is még akkor is ha nem ezt szándékoztam.
- Nyem szólok hozád! – Mondtam, fokozva a komikus hangulatot, elvégre miért mondtam ezt ha tényleg nem akarok vele beszélni? Tudtam hogy a helyzeten csak még inkább viccessé tettem ugyanakkor azt hiszem ezt is szerettem volna. Majd folyt tovább a szó, mégiscsak. Elmondta hogy egyesz szintű amin kissé megdöbbentem persze csak pozitívan, de akkor is. Azt is kérdezte hogy mennyire vagyok népszerű az iskolában és a környékünkön. Kicsit meglepett a kérdés, és rá kellett eszmélnem még egy valamire. Hogy a barátaim vajon tényleg megmaradnak főleg ha sokáig kell itt bent raboskodnom. Félek ki fognak nevetni azért amiért felvettem a New Geart, nem is igazán érdekeltek az ilyesfajta játékok erre pont beszorulok ide. Kissé ironikus. De legalább az öcsém helyett vagyok itt és így mondhatni még haszna is van ennek a balszerencsének, legalábbis remélem.
- Persze tuti te is népszerű voltál! Sok lánnyal és nagyszerű barátokkal. – Jelentem ki. Majd egy nagyobb darab sütit tőzök a villám végére, és megeszem. Közben várom és figyelem a válaszát. Majd ismét elgondolkodok és akaratlanul is az öcsém jut ismét az eszembe… még meg is említem. Persze kissé bizonytalan voltam benne hogy jól tettem-e de most már mindegy. Nem olyan fiúnak tűnik aki bárhogy is vissza élne vele, vagy hasonló. Persze amint kimondtam rögtön viszakozni is akartam, de már késő volt. Jin meglepően határozottan jelentette ki hogy ez nem egy olyan dolog amit semmisnek lehet venni. A szemében most olyan csillogás volt amit eddig még nem láttam nála, arról nem is beszélve hogy olyan határozott volt a hangja mintha nem is ő lett volna. Valahogy megnyugtatott hogy ezt láttam rajta. Nem vártam tőle, azt hittem hogy azt fogja mondani hogy lehet csak képzelődtem, vagy hogy már lehet hogy meg is halt… Már ha rágondolok hogy akár ilyen szörnyűség is történhetett rögtön elfog az émelygés, és csak nyugtatni tudom magam hogy minden rendben van. Legjobb esetben tényleg csak tévedtem vagy lehet hogy itt van valahol épp csak még nem futottam vele össze, gondolom Ő már biztos sokkal nagyobb szintű lehet mint én. De Jin egyszerűen annyit felet erre hogy ha itt van akkor csak meg kell keresnünk. El sem hiszem hogy tényleg ilyen egyszerű lehet ahogy a srác szájából hangzott.
- Yup! – Bólintottam vidáman és ismét teli reményekkel. Majd hogy új témát vessek fel a hobbiiról kérdezgettem.
- Olvasni én is szeretek de a futás távol áll tőlem, én akkor futnék ha kergetnének. – Feleltem kuncogva.

Nem gondoltam volna hogy idáig fogok jutni a fiúval, főleg nem első találkozásra. Bár már mikor a karjába pottyantam is nagyon megtetszett, aggódóan nézett rám minek köszönhetően én akkor el is pirultam, de persze nem ez volt az utolsó allkalpm, a harc közepén eszébe jutott hogy szerelmett vall nekem. Nem kicsit döbbentem ám le, de nem ám, hirtelen se megszólalni se megmoccanni nem tudtam. Nem azért mert még nem volt ilyen, hát persze hogy volt, de ezek csak átverések voltak, vagy nem voltak igazán komolyak. De Ő nem is támadott meg semmi, csak őszintén elmondta mindazt amit érez, legalábbis nagyon őszintének tűnt. Mások talán örülnek az ilyen eseményeknek de én abban a helyzetben megíjedtem méghozzá nem is kicsit. Talán félvállról vettem volna ha nem láttam volna rajta azt ami miatt belopta magát a szívem egy aprócska zugába. Féltem mert tudtam ha valaki megszeret vagy ha valakit megszeretek akkor azért bizony felelőséggel tartozok, és még nem volt hasonló szituáció az életemben, eddig mindig vagy elzavartam valahogy mert tudtam hogy nem komoly, vagy ha selytettem hogy az akkor viszont azt hazudtam hogy van barátom. Igen, ilyen gonosz és gyáva vagyok valójában. De ez most más, valahogy nem jött ki a számon az a mondat hogy bocsi már van barátom és kinevetni sem tudtam, csak álltam ott lecövekelve, tehetetlenül mint egy darab földbe nyomott fadarab. Szánalmas volt. Az egyetlen amit mondani tudtam hogy ismerjük meg egymást és utána még visszatérhetünk a dologra. Igen azt hiszem ez volt a legjobb amit tehettem.

Most pedig egy röpke harc után amit több versenyszám előzött meg egy aranyos kis cukrászdában ami hemzseg a vásárlóktól, ki elvitelre ki pedig helyben fogyasztja a megrendelt ételét. Mi is leültünk egy épp felszabaduló asztalhoz és rendeltünk is gyorsan. Én egy szelet sütit míg a fiú egy jó adag fagyit rendelt cappuchinoval. Gyorsan beszélgetésbe is kezdtünk melynek eredményeképp megtudtunk egymásról néhány alap dolgot. Ebben a kis beszélgetésben van minden kacagás, egy kis kioktatás, durcizás és rengeteg mosolygás. Igen egyedül a kioktatás része nem tetszett, pedig már hozzá kéne szoknom, amióta itt vagyok szinte mindenki kioktat aincardban. Bosszantó, tudom hogy nem vagyok okos de akkor is. A beszélgetésünket egy kis sértődés féleség zavarta meg csak amit, egy aranyos vagyokkal elintézett. Furcsa volt mert attól a pillanattól nem tudtam rá haragudni, így minden ment tovább mintha mi sem történt volna. A válasza miszerint voltak már barátai akik nem néztek furcsán a szemkötő miatt, kicsit szívszorító volt. Mármint hogy az emberek tényleg képesek kitaszítani emberektet csak azért mert egy kicsit másak, mint a többiek. És szomorú de az emberek nagy része tényleg ilyen…képmutató…undorodik attól ha valaki bármiben is más…. míg én… azt hiszem pont azt szeretem ha valaki bármiben is más, számomra az különleges és egyedi. Furcsa lennékd…talán az nem tudom de nem is ezzel kell most foglakoznom, hanem azzal aki épp szemben ül velem. A fiú a fagyijával szemez majd felajánlja hogy kaphatok belőle, mert egyedül nem fogja tudni elpusztítani. Persze bízza csak rám, nyihiii. Majd bevillant az a kép melyben a szerelmes párok ténylegesen egy ételt esznek és ez a fagyis kehely is olyan. Bele pirultam a gondolatba, nem is kicsit. Mivel még sem barátom sem hasonló élményem nem volt eddig, ez az egész kezd tényleg olyan lenni mintha egy filmbeli szereplő lennék akivel furcsa, váratlak de egyben szerencsés fodulatok követik sorra az életét.
- Nyhii, nem kell ide kanál, jó lesz ide a villa is. - A mini villám oldalával merítettem egy darabot és hamm be is meg is ettem. Majd megismételtem, egyre többször és gyorsabban.
- Whaa, agyfagááás. - Kaptam a buksimhoz. Majd mikor kissé helyre jöttem ismét előállt egy kérdéssel. Nem tudtam mit tenni valamiért teljesen őszintén válaszoltam rá.
- Nem, általában elkergettem magamtól a pasikat ha egy aprócska sejtésem is volt arról hogy csak poénból csinálják, ha meg komolyan gondolták… azt… hazudtam hogy van barátom. – A mondat végére kifulladtam és még a fejem is lehajtottam. Persze kicsit szégyelltem magam előtte, de akkor is legalább őszinte voltam.
- És biztosra veszem hogy neked már volt barátnőd. – Mosolyodtam el, miután felemeltem kobakom.

<<Kazuma>>

Még fogalmam sem volt hogy mégis hogy érzek a fiú iránt, egyedül azt tudtam csak hogy aranyos, kedves srác akit az első pillanattól szimpatikusnak találtam. Persze mikor a kezébe pottyanva találtam magam kissé megszeppentem, ugyanakkor így utólag vissza gondolva muris találkozás volt, aminek eredménye az hogy most itt ücsörgök vele egy édes kis cukrászdában. Beszélgetésünk során sok mindent megtudtam róla, de azt hiszem nem eleget, még többet akartam róla tudni… hiába a kíváncsi természetem, talán ez hajt a túlélés felé de az is lehet hogy egyszer ez miatt fogok elpixeleződni… Megtudtam róla hogy van egy testvére akárcsak nekem, persze neki egy unoka húga van, de ha együtt nevelkedtek lehet akár „igazi” közeli testvéreknek is tarthatják egymást. Megtudtam még azt is hogy egyes szintű, kicsit meglepődtem, azt hittem körülbelül annyi lehet mint én, épp csak másképp osztotta el a pontjait. Persze ebből is látszik hogy mennyit kell még tanulnom erről a játékról. De az utóbbi időben valahogy nem is annyira a játékkal mintsem inkább az emberekkel foglalkoztam. Rá kellett jönnöm hogy elég széles személyiség skála található a játékon belül. Persze sokan vannak akik már a való életből hozott személyiségüket használják, ugyanakkor van itt olyan is aki az eddigi életével szakítva egy teljesen új életet kezdett itt egy olyan embert alakítva aki mindig is lenni szeretett volna. Furcsa…vajon ez nekik egy megtestesült paradicsomot jelent, amit a saját kedvükre formálhatnak? Vagy hasonlóképp teher mint nekünk átlagos embereknek, de ha nekik itt jó akkor nekünk eszük ágában sem lesz kijutni innen, míg mi minden napot arra teszünk fel hogy ha csak egy százalékkal is de erősebbek, ügyesebbek legyünk. Mah… megint elkalandoztak a gondolataim. A pillantásom Jinre vetettem aki megkínált a fagyijából. Eleinte kicsit zavarban voltam tőle, elvégre eddig csak filmekben és mangákban láttam hasonlót, erre ma én is megélhetem. Egy igazi randi. Tulajdonképp még nem is tudatosult bennem, persze én voltam az aki úgymond az ötletet felhozta. ~ Várjunk csak…akkor én hívtam randira?! ~ Kezdtem kissé megijedni, bár fogalmam sem volt mitől, majd mikor vissza emlékeztem rá jutott eszembe hogy ő kédezte hogy van-e kedvem elmenni vele valahova, bár a helyszínt én választottam. Zavaromat próbáltam leplezni amennyire csak tudtam, így a villámmal merítettem a fagyis kelyhéből, talán egyszerre kicsit sokat na meg persze sokszor. Vagy három, négy egymást követő falat után következet be az amit már el is felejtettem hogy létezik. Kaptam pici buksimhoz miközben felkiáltottam hogy Agyfagyááás. Persze ez társamat jó kedvre derítette így hangos kuncogásba kezdett, majd biztosított róla hogy nyugodtan egyek lassabban, nem fog elfogyni. Miközben Ő is falatozgatott, megtudtam hogy neki sem volt még barátnője, majd rájöttem hogy bizonyos szempontból hülyeséget kérdeztem, elvégre eléggé szégyenlős és visszafogott fiúnak tűnik. Bár nem egy olyan lányt ismerek akik pont az ilyeneket szeretik. És ott van még a szeme miatt érzett talán kisebbségi komplexusa is. De lehet hogy tévedek, bár már adott erre utaló jeleket. Pár pillanat múlva folytatta a mondani valóját méghozzá hogy valahogy még nem találta meg azt akit keres... egy kis habozás után folytatta…. egészen mostanáig. Jin zavarba jött, én meg majdnem lenyeltem a kanalam is. Köhögve próbáltam össze szedni magam. Hirtelen ért, bár ha sokszor mond még ilyeneket lehet egyszer meg fog vele ölni. Most is elég közel állt hozzá. Nem akartam megbántani a fiút, sőt igazán kedvesnek találtam a mondatát, és értettem a lényegét. Tulajdonképp sajnálom is hogy így reagáltam le, remélem nem fog megbántódni miatta. Miután összeszedtem magam, kissé kipirulva, egyrészt a fulladozás másrészt a zavartól én is megszólaltam.
- Ez nagyon kedves volt, de tényleg. – Mondtam mosolyogva. Valahogy el akartam neki mondani hogy én még nem tudom mit érzek, azt tudom hogy tetszik de azt nem tudom hogy szeretem-e vagy hogy szerelmes tudok-e belé lenni. Bár a fiút elnézve tényleg szeretném szeretni, szeretném viszonozni az érzéseit. Igazán. Már kezdtem volna össze szedni a mosolyom mikor, két állatidomár lány jelent meg. Az egyikőlyüknek egy macska míg a másikójuknak egy kutya volt a petje. Kicsit meg is mosolyogtam őket, elvégre az idomárok jól kijöttek ellentétbe a petjeikkel. Akik egész idő alatt kergetőztek, és talán ha nem védett helyen lennénk még némi élet is le-le csökkent volna. De ahogy néztem őket kezdtem egyre inkább gyanakodni, hogy talán még így is élvezik egymás társaságát, évezik a harcot. Elvégre ha az egyik pihenni akart akkor a másik kezdte el kergetni, vagy épp fordítva.
- Te macska vagy inkább kutya párti vagy Jin? – Kérdeztem kissé kuncogva a két állaton. Jinre emeltem a tekintetem, és valahogy megakadt a szemkötőjén a szemem, amit ismét eltakart a haja.
Az asztaltól kissé felpipiskedve, hajoltam oda a fiúhoz majd, igazítottam meg a haját ha engedte.

Eleinte sejtésem sem volt hogy mégis hogy fog alakulni a mi kis randink, de egyre inkább erősödött bennem a tudat hogy szimpatikus nekem a fiú és hogy egyre többet akarok róla megtudni. Sőt, jó lenne majd még többször is találkozgatni, de persze ezt így nem mertem neki megemlíteni, hátha majd esetleg ő is így gondolja és felhozza nekem és akkor nem lesz más dolgom csak rábólintani. Már fogyóban volt a fiú fagyija, ráadásul elkezdett olvadni is, így egyre sűrűbben kellett kanalazgatni. Több agyfagyás azért nem történt és még csak félre sem nyeltem. Eleinte féltem hogy sablonos lesz a beszélgetésünk, de egyre inkább kezdtünk azt hiszem mi is nyitni a másik felé. Nem kellett sok két állatidomár vonta el a figyelmünk, nagyon édesek voltak a petjeik, ahogy játszadoztak egymással, egy kutyus és egy macska. Irtó cukik volta ahogy fogócskáztak, és majdnem hangosan fel is nevettem mikor a macska átszaladt egy szék alatt, amivel a kutya is megpróbálkozott, de csak egy szék fejes lett belőle, szegény kutya egy ideig kóvályogva nézett maga elé, de már akkor is a macskát kereste a szemeivel. Gondoltam hogy felteszem a kérdést miszerint hogy kutya vagy épp macska párti-e. Azt hiszem a fiúk kevésbé szeretik a macskákat, így szinte meg voltam győződve arról hogy a válasz, kutya lesz, de nem így történt. Tulajdonképp szereti mindkettőt, de inkább macskapárti.
~ Nem hiszem el… tényleg a meny országban vagyok! ~ Azt hiszem akkor éreztem hasonlót mikor a tornán Candy Land pályát kaptuk Ritával. Majd mesélt magáról még egy picit.
- A macskaaaa, imádom őket, olyan édesek, főleg mikor dorombolnak, meg amikor képesek elaludni az ember ölében. Maoo… Imádni valóak!.... -
- Én azt hiszem minden állatot imádok, a bogarak, kígyók,pókok és testvéreik kivételével. Már ha rájuk gondolok is kiráz a hideg… brrr…-
- A bernáthegyi kutyusokat én is imádom, bár kicsit félelmetesek, majdnem kétszer nagyobbak, mint én. – Itt széttártam a kezem jelezve hogy a nagy az bizony nagyot jelent.
- És a teknősöket is imádom, azok olyanok mint a mini dínók… ^-^ Aranyosak, és mekkora tévhit már hogy a teknősök lassúak, a kis teknősök csak úgy kapartatnak az aprócska lábaikkal. Nekünk is volt egy Tequillanak hívtuk, nagyon édes volt. ^-^- Majd feltűnt hogy a haja ismét bele lóg a szemébe, és erős késztetést éreztem rá hogy megigazítsam. Így meg is tettem, az asztalon áthajolva, próbáltam kiigazítani a haját a szemkötőjéről, ami meglepett hogy mikor végeztem már épp húztam volna el a kezem, de a fiú puha, gyengéd kezét éreztem rajta, majd a tekintetünk is találkozott. Jin szeme csillogott, sőt még némi pír is megjelent az arcán, és az igazat megvallva én is rendesen zavarba jöttem… Azt hiszem rajtam nem kis pírj jelent meg, hanem akkora hogy még a fülem is bele vörösödött. Azt hittem abban a pillanatba el fogom rántani a kezem, de valahogy nem ez történt, sőt… Nem igazán emlékszem hogy hogy jött, de megcsókoltam a fiút. Arra eszméltem hogy az asztalon teljesen áthajolva, a fiú forró ajkai érintkeznek az enyéimmel. A szívem a torkomban dobogott… a levegőt is szaporábban kezdtem szedni, majd az arcom eltávolodott tőle. Kissé szégyelltem is magam, elvégre nyilvánosan egy cukrászdába ahol igencsak sokan megfordulnak, és azt hiszem mégis helyesen tettem…
- Bo...bocsánat! - Zavarban voltam kissé a történtek miatt, főleg hogy elvileg fogalmam sem volt hogy mégis mit szeretnék, de ez a csók azt hiszem talán választ adott a kérdéseimre.

Az események még számomra is meglepő fordultatokat vettek csupán egyetlen egy nap leforgása alatt. A fiút, akit a nap elején ismertem meg miközben ha életemet nem is de pár mínusz életponttól megmentett ugyanis a föld helyett a karjaiban kötöttem ki elbóbiskolásom egy fán csücsülve. Nem is sejtettem hogy ez a találkozás ilyen sok mindent fog bennem beindítani. Eleinte meglepetten pislogtam rá, majd hogy enyhítsem a feszült csendet pár versenyszámra kihívtam amit el is fogadott, a párbajunk végén még szerelmet is vallott. Eleinte fogalmam sem volt hogy mégis mit kéne tennem és hogy mennyire kellene komolyan vennem a fiút. Az látszott rajta hogy nem színészkedik ugyanakkor, azt sem tudtam elképzelni hogy ilyen rövid idő alatt tényleg bele szerethet-e valaki valakibe. Kicsit gyorsnak gondoltam a dolgot. Ugyanakkor egyrészt mert nem akartam visszautasítani, másrészt mert tényleg érdekes srácnak gondoltam, így felajánlottam hogy elmehetnénk valahova hogy jobban megismerjük egymást, így a választásunk erre a cukrászdára esett, ahol most is bent ülünk…

Az események még gyorsabbak lettek, nem csupán jót beszélgettünk de mikor észre vettem hogy a haja megint eltakarja szemkötőjét erős késztetést éreztem hogy megigazítsam, nem szeretem ha úgy áll mivel egyszer pont Ő volt aki ráhúzta és akkor eléggé el is szomorított, még egyszer nem akarom hogy hasonló történjen. Tehát közelebb hajoltam és kusza tincseit hátra túrtam a füle mögé, épp mikor emeltem volna el a kezem a fiú érintése akadályozott meg benne. Legelőször kicsit meglepődtem és azt hittem, hogy el fogom rántani, de nem ez történt ami persze köszönhető annak is hogy a tekintetünk is találkozott időközben. Jin csillogó tekintetébe szinte abban a pillanatban bele vesztem és csak azt vettem észre hogy megcsókoltam. Egy orbitális tapsvihar zökkentet ki a mámorból, majd zavartan ültem vissza a helyemre. Eleinte csak pirultam de mostanra már teljesen fülig elvörösödhettem. Elvégre ez volt az első csókom ráadásul én kezdeményeztem… Zavartan kértem bocsánatot Jin-től majd a válaszával kissé megnyugtatott, ugyanakkor a figyelő tekintetek még mindig zavartak kissé. Így a srác kérdésére egy egyszerű választ adtam.
- Nem kérek köszi… de szerintem inkább lépjünk… - néztem kissé körbe, persze ha csak Jin-el ketten lettünk volna bent a cukrászdában nem lett volna probléma, de így kezdett kissé fojtogatni a benti levegő. Megfogtam a fiú kezét, és mint egy kisgyerek kacagva rohantam ki az épületből magam után rántva a fiút, persze csak ha ő is benne volt. Szaladtam és rohantam lélekszakadva közben mosolyogva és kacarászva egészen addig amíg biztos távra nem értünk a cukrászdától, sőt szétnézve tűnt csak fel hogy a főtéren kötöttünk ki pont a hirdetőtábla előtt. A szemem meg is akadt az egyik hirdetésen, bár nem tudtam hogy Ő mit gondolna felőle, így ha nem hozta fel előbb az ötletet akkor kis habozás után én tettem meg.
- Öhmm, izé… ez a cupidos küldetés jónak tűnik. ^^ - Haboztam kicsit, majd folytattam.
- Lenne kedved eljönni velem? :3 – Pirultam bele kissé, és közben reménykedtem egy igenlős válaszban.