Re: Sweet Dreams cukrászda

by **Kazuma** Szer. Márc. 06 2013, 20:57

Szophie

Szophie úgy jött utánam, mint valami gép és már kezdett ijesztő lenni a dolog. Kiérve, ahogy ránéztem, mintha egy másik ember állt volna előttem. A szemei is teljesen üresen néztek vissza rám és úgy tűnt még a szavaimat, sem fogta fel. A farkasa, pedig morgott rá.
– Hess innen! - próbáltam dühösen elkergetni de csak tovább morgott. Mintha a világ a feje tetejére állt volna. Olyan, mint egy zombi. A pet a gazdája ellen támad. Én meg próbálom valahogy javítani a helyzetet. Már csak az hiányzik, hogy az ég is elsötétüljön és térdig olvadt csokiban, gázoljunk. Aztán végre nyitotta a száját, de ez sem javított a hangulatomon. Össze-vissza beszélt. Végül úgy tűnik sikerült összeszednie magát. Mosolygott de ez még nem nyugtatott meg teljesen.
– Hát játszottam sokféle játékkal… - mondtam kicsit tétovázva. - de ez teljesen más… - közben Vezérhez fordult, aki még mindig elég dühösnek látszott. Csak tudnám, hogy neki mi baja van. Legszívesebben megütöttem volna, hogy viselkedjen már de, szerintem, csak rontana a helyzeten, és nem hiszem, hogy Szophie túl boldog lenne tőle. Így továbbra se tudtam mást tenni, minthogy idegesen toporogtam és reméltem, hogy majd Szophie elintézi. A helyzet viszont csak romlott és a farkas egyre agresszívabb lett. Már komolyan tartottam tőle hogy megtámadja a lányt és megmarkoltam a késeimet. Aztán a farkas elfutott Szophie pedig utána rohant.
– Hé! - kiáltottam utánuk bár nem túl határozottan. Most mégis mit csináljak? Miattam viselkedik így? Menjek utánuk vagy csak hagynom kéne őket? A fenébe is utánuk megyek. Mire végre elhatároztam magam épp az utca végén fordultak be, így jelentős lemaradásba kerültem de, gyorsabb vagyok náluk. Rögtön utánuk futottam és befordulva újra megláttam őket.
– Várj! - Kiáltottam utánuk de túl messze voltak. Nem baj utolérem őket! Tovább rohantam és egyre közelebb értem de ugyanakkor az egyre erősödő fáradtságot is éreztem. Egyre jobban lelassultam és ismét távolodni kezdtek tőlem. Ez így nagyon nem lesz jó. Tényleg többet kellett volna tennem kitartásra. Végül már nem bírtam tovább a tempót. Teljesen lemerültem és a két rohanó alak is eltűnt a szemem elől. Megragadtam az első szembejövő fiút, grabancát.
– Farkas… Lány… Merre!? - nyögtem ki erősen lihegve.
– Arra. - mondta megszeppenve és az egyik közeli utca irányába mutatott. Elengedtem a megszeppent srácot és tovább loholtam a jelzett irányba. Persze az eszembe se jutott hogy barátként láthatom a térképemen, hogy épp merre jár vagy akár üzenetet is, küldhetnék neki. Így nem maradt más, mint menni. A kitartásomnak, pedig meg is lett az eredménye. Hamarosan megláttam őket egy fa tövében. Már csak egy kicsit. Szinte vánszorogva értem oda Szophie háta mögé. Nem láttam pontosan, mit csinál de Vezér ott volt előtte. Zúgott a fejem és alig álltam a lábamon de valahogy csak ideértem.
– Bocs, hogyha megbántottalak valamivel nem akartam de, ha nem szeretnéd, hogy itt legyek akkor elmegyek. - motyogtam de, már azt se tudtam, mi történik körülöttem.

by **Szophie** Hétf. Márc. 11 2013, 19:50

Sírva, térdre borulva könyörögtem Vezérnek a bocsánatért. Egyszerűen szörnyen megalázó helyzet, és soha, semmilyen körülmény között nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezt kell tennem. Másért nem is tettem volna meg, annál hiúbb vagyok, viszont farkasom egy olyan támpontot jelent számomra, amiért még erre is képes vagyok. Még mindig rám morgott, hátsó lábát a fa gyökeréhez támasztva. Ekkor valami gyümölcs hullott le a fáról hirtelen, azt kezdte el meredten bámulni, majd el kezdte rágcsálni.
- Ne! Fúj! Köpd ki! - kiabáltam. Nem mintha lett volna esély rá, hogy sikerül neki parancsolnom ebben a helyzetben. Oda akartam menni, elvenni tőle, de ekkor egy hang hallatott a hátam mögül.
– Bocs, hogyha megbántottalak valamivel, nem akartam, de ha nem szeretnéd, hogy itt legyek, akkor elmegyek. - mondta. Rögtön oda is fordultam, Zuzu volt az.
- Nem, nem a te hibád, miattam csinálta. - mondtam idegesen mosolyogva, majd visszafordultam, hogy elvegyem kicsimtől a gyümölcsöt, de akkorra már megette.
- Mi? Ne! És egyébként is, ki hallott olyanról, hogy egy farkas gyümit egyen? - kiabáltam kétségbeesetten. Lehet, hogy mérgező, vagy valami ilyesmi. Ebben a játékban akármi megtörténhet, ezt neki is jól kéne tudnia, nem szabad mindent a szánkba venni.
- Miért? Ugyanúgy ehetünk néha mi is ilyesmit, ez nincs kikötve. - mondta ekkor egy bársonyos, mély férfi hang.
- Mi? - Zavartan néztem körbe, nem értettem honnan jön a válasz. Forgattam a fejem, de csak nem találtam meg azt, akitől a szavak származtak. Rajtunk kívül egy embert sem láttam, és abban biztos voltam, hogy nem Zu beszélt, az ő hangja más.
- Ne oda nézz, itt vagyok! - jött megint a hang a fa irányából. Oda fordítottam a fejem, de nem láttam semmit. Zuzura néztem.
- Te is hallod a hangot? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Vagy én hülyültem meg? Úristen, hangokat hallok! Ez a pszihés problémák első jele!
- Te szerencsétlen! Ide nézz! - jött megint a hang. Kérdőn néztem megint irányába. Talán a fa beszél hozzám?
- Egy beszélő fa? - kerekedett el a szemem.
- Nem a fa, hanem a farkas, te tökkelütött! - most biztosan láttam, a farkasom szája mozgott, ő beszélt hozzám.
- Tee??? Most már végképp nem értem. - vakargattam meg a buksim.
- Azt el bírod fogadni, ha egy tölgy beszél hozzád, de ha a farkasod, azt már nem? Micsoda nyomorék. - jött a lekezelő válasz.
- He- Hehhh?? - kaptam fel a fejem sértődötten. - Most mégis mi bajod?
- Mi bajom? Csak az, hogy egy hozzád hasonló szerencsétlent kell szolgálnom! Semmire nem vagy jó! Nélkülem már rég hallott lennél! - nézett morcosan.
- Na jó, ez már tényleg sok! Mégis hogy mersz te engem sértegetni? Engedelmességgel tartozol a parancsaimnak, és kész. Egyébként is, pont azért választottam az idomár kasztot, mert nem szeretnék egyedül harcolni! - betelt a pohár. Hogy ez milyen egy idegesítő farkas.
- És te is olyan nyafogós vagy! Folyton hisztizel, meg nyüszögsz nekem a legkisebb karcolás miatt is. Meg most is kicsaptad a hisztit, bevágtad a durcát, mint valami sértődött kislány! - vágtam vissza. Engem csak ne sértegessen! Pláne ne egy ilyen kis vakarék!
- Hehh! Talán ha jobban figyelnél, és nem nekem kéne mindig megmentenem téged, akkor nem esne bajom! Egyébként meg nem hisztizek, csak hangot adok annak, hogy megsérültem! - szűrte a fogai között. - Ha valami bajom van, akkor is engem siratsz mindig. Mégis milyen harc ez? Lehetnél egy kicsit tökösebb is! Arról nem is beszélve, hogy mindig csak csoki, meg sütiiiii.. Mindig csak tunyulsz, meg lustálkodsz, soha nem csinálsz semmi értelmeset! Mégis hogy szolgálhatnék egy ilyen puhány valakit, mint te? Vagy bömbölsz az ablakban a múlton, vagy ugrándozol, mint aki beszívott, de értelmeset soha nem csinálsz! - morogta.
- Ebből elég! - kiabáltam rá. - Nekem csak ne beszéljen egy ilyen bolhás vakarék!
- Mi van, fáj az igazság? És mindig hagyod magad kihasználni is! - hallatszott a hangjában a gúny.
- Mégis milyen igazság? Ez rágalmazás!
- És amikor Ren megcsókolt? Akkor is csak kihasznált, te magad mondtad! Na meg amikor az az idióta Neuro gyerek letapizott? És még csak rendesen el sem verted!
- Elég! Majd azok is megkapják a magukét! Egyébként meg.. Te csak ne szólj bele az ilyesmibe! Mégis mit tudsz te rólam? Mit számítok neked? Egy egyszerű állat vagy, akinek kötelessége szolgálnia engem, ennyi. Ha nem így oszt ki a rendszer, mi sosem találkozunk! - gyűltek könnyek a szemembe.
- Mégis mi az, hogy mit tudok én rólad? Hisz nem én vagyok a társad a játékban? Az egyetlen, akiben megbízol? Akinek mindent elmondasz? A legfontosabb? Aki olyan nejed, mint a testvéred, vagy talán több? - folytatta halkabban. Ezekre a szavakra a könnyeim megint kicsordultak.
- Mit számítasz nekem? Hisz most is érted aggódok. Minden gondolatom rád összpontosul. Nekem te vagy a legfontosabb, és ez így is fog maradni. Mindent megteszek, hogy boldog legyél. Ez nem kötelesség, ezt én akarom így. Nem akarlak sírni látni, szomorúnak látni.- odajött, és hozzám bújt. Lenyalogatta arcomról a könnyeket, és én átöleltem.
- Bocsáss meg, hogy ilyeneket mondtam! Nekem is te vagy a legfontosabb! Meghallgatom a tanácsaidat, és megfogadom őket, ígérem. - szorítottam magamhoz.
- Rendben, akkor kezdhetnéd azzal, hogy ezt az idiótát kirúgód. - bökött fejével Zuzu felé.
- Nem úgy megy az, hozzá kell szoknod. - mosolyogtam rá.
- Rendben, egyenlőre elviselem, de ne várd, hogy szeressem.
- Akkor nincs harag? - kérdeztem egy kicsit félve.
- Kidobod? - vágta rá rögtön a választ.
- Nem, de majd még meggondolom.
- Akkor van harag! - húzta el az orrát. - De majd még meggondolom..
- Oké!- szipogtam boldogan a bundájába.

by **Kazuma** Kedd Márc. 12 2013, 18:05

Szophie

– Pff. - fújtam egy nagyot Szophie válasza után. Részben a válasz részben a kimerültség hatása. Az arcát elnézve rögtön láttam hogy sírt de, mit tehetnék? Nem igazán volt még dolgom síró lányokkal. Rögtön vissza is fordult a farkasához, aki épp valami gyümölcsöt evett. Aztán valaki megszólalt. Rögtön felkaptam a fejem és 360 fokban felmértem a környéket, de csak mi voltunk itt. Másodszorra viszont rájöttem hogy ki beszélt. Elkerekedett szemekkel figyeltem a farkast. Lehetséges ez? Fogalmam sincs, mi történik de, úgy tűnik Szophie sem tudta, hogy a farkasa beszélni is tud. Szophie kérdésére válaszul csak a kezemet emeltem fel és mutattam a farkasra. Aztán meg a fához fordult. Nézz már lefelé! Végül nagy nehezen ránézett a kis állatra és egy érdekes beszélgetés vette kezdetét. Vezér elég mérgesnek tűnt és végig szegény lányt szidta. Már majdnem ott tartottam, hogy közbe vágok mikor egy név ütött mellbe.
– Neuro… - motyogtam. Persze már annyira belemerültek hogy fel se tűnt nekik. Meredten álltam pár pillanatig a név hatására. Megráztam magam és elindultam végre feléjük. Alig léptem kettőt mikor Vezér a fejével felém bökött és kijelentette, hogy Szophienak ki kéne dobnia engem. Még egy pofon. Ha eddig azt mondtam, hogy meg vagyok zavarodva, akkor nem tudtam, hogy milyen is az, ha valaki össze van zavarodva. Mégis mi ez!? Ki ő? Miről beszél!? Miért beszél!? Neuro!? Ren!? Vezér… Egy karnyújtásnyira voltam már csak tőlük de fogalmam sem volt mit mondjak, vagy kérdezzek vagy… akármi.
– Mi a franc!? - fakadtam ki. Ez túl sok volt túl gyorsan. Aztán a gondolataim kicsit bővebben is előtörtek jelezve a helyzet abszurditását. Ráadásul olyan sebességgel, ami már jelentősen megközelítette Szophie szintjét is.
– Mi van Neuroval? Letapizott!? Ki az a Ren? Mindegy nem érdekel! Mi az hogy tud beszélni!? Miért nem tudtad? Mi baja van!? Mi bajod van!? Mi folyik itt!?!? Áááh. Pff nyugi… újra… izé, mi van? - Ha itt lenne ilyesmi már biztos megfájdult, volna a fejem. - ehh… - A kezembe temettem az arcom és leültem a földre. Magamban elszámoltam tízig. Nem szoktam ilyesmit csinálni de, állítólag használ. Végül ismét megszólaltam.
– Mintha az agyamat belenyomták volna egy turmixgépbe. - morogtam - Nem tudom, mit csinálok rosszul, és azt sem tudom, miért utálsz ennyire. - mondtam kicsit hangosabban a farkasnak címezve. - Én nem akarok neki rosszat. Egyikőtöknek sem. Bár valahogy körülöttem mindig pont az ellenkezője történik annak, amit én akarok. - rájuk néztem. - Csak szeretném, hogy végre jobbra forduljanak a dolgok. - Hű. Most magamat is megleptem, hogy milyen összeszedett választ sikerült összehoznom ahhoz képest, hogy mi zajlik le épp a fejemben.

by **Szophie** Szomb. Márc. 16 2013, 13:06

– Mi van Neuroval? Letapizott!? Ki az a Ren? Mindegy nem érdekel! Mi az hogy tud beszélni!? Miért nem tudtad? Mi baja van!? Mi bajod van!? Mi folyik itt!?!? Áááh. Pff nyugi… újra… izé, mi van? -kérdezte aztán Zu mögülem összezavarodva. Persze ezen nem csodálkoztam, én sem értettem semmit.
- Öhmmm.. - próbáltam felkészülni arra, hogy elkezdek mindjárt magyarázni vagy fél órán át.
– Mintha az agyamat belenyomták volna egy turmixgépbe. - motyogta. Nem csodálkozok rajta. Ez az egész távol áll a normálistól, és nagyon érthetetlen, akárhogy nézem. Nekem is zúgott a fejem.
- Nem tudom, mit csinálok rosszul, és azt sem tudom, miért utálsz ennyire. - folytatta Vezérre nézve. - Én nem akarok neki rosszat. Egyikőtöknek sem. Bár valahogy körülöttem mindig pont az ellenkezője történik annak, amit én akarok. Csak szeretném, hogy végre jobbra forduljanak a dolgok. - úgy láttam, hogy befejezte. Nos, akkor itt az ideje tisztázni a dolgokat. Vezér nem szólalt meg többet. Szinte biztos voltam benne, hogy a gyümölcs miatt kezdett el beszélni, és abban is, hogy elmúlt a hatás.
- A beszédet szerintem tudjuk be a gyüminek.. - mosolyogtam. - Neuro nem érdekes, majd megölöm valamikor, ezzel te ne is foglalkozz. Veled nincs semmi baj, csak kicsiny farkasom elég féltékeny fajt, és ki akar sajátítani, de majd megkedvel idővel. Semmi baj nincs már.. - biztatóan rámosolyogtam. - Egy kis veszekedés meg belefér.. Egyébként neki a stílusa is elég kötekedő, majd hozzászoksz. Mindenkit utál, aki a közelembe férkőzik. - Közben kezdett sötétedni. Leraktam az ölemből Vezért, és felálltam. Oda mentem Zuzuhoz, és megfogtam a kezét. - Te csak ne aggódj! - mondtam halkabban, a szemébe nézve. - Most haza kéne mennem, már későre jár. Találkozunk holnap? - kérdeztem reménykedve, hogy nem annyira ijesztettük meg. Elég érdekesre, és kuszára sikerült ez a nap. Végül elindultam a fogadóm irányába.
- A ma esti séta elmarad, túl fáradt vagyok ahhoz, hogy a sötétben még az erdőben mászkáljak. - mondtam Vezérnek, aki megértően bólintott, és szorosan sétát mellettem. A félórás magyarázat végül elmaradt, nem olyan fontos az most, hogy neki álljak kifejteni.

by **Kazuma** Kedd Márc. 19 2013, 19:04

Szophie

A tőlem szokatlan megnyilvánulásom engem is eléggé zavart de már végeztem. Szophie magyarázkodni kezdett bár látszólag ő sem volt teljesen biztos, abban hogy mi is történt most. A gyümölcsös elmélet érdekesen hangzott de nem ez lett volna az első furcsaság a játékban.
– Mintha üldöznének minket a hallucinogén vizek és kétes eredetű ételek. - mondtam komolyan elgondolkozva. - Bocs az előbbi szóáradatért de kicsit… hmm. Fura ez a helyzet, de emlékezetes nap volt, az biztos. - mondtam egy kisebb mosollyal. Letette Vezért, aztán megfogta a kezemet.
– Rendben. Menj csak. Akkor majd holnap! - mondtam kicsit jobb kedvvel és azzal el is indultam, de pár lépés után megtorpantam. Szophie és Vezér már távolodott. Visszasiettem a fához és felkaptam egyet a gyümölcsök közül. Nem láttam rajta semmi különöset, de eltettem. Majd később közelebbről is megvizsgálom és persze Neuval se ártana majd összefutnom valamikor…
Furcsa nap, furcsa farkas és egy nagyon furcsa lány de talán a végét leszámítva jó volt. A sötétség ellenére inkább a falakon kívülre indultam. Arra a nyugalomra volt szükségem, amit egy fogadó nem tudott nyújtani. A mező vagy az erdő sokkal többet segít, mikor kavarog a fejem a gondolatoktól, és rendeznem kell őket.
A felesleges energiáimat az utamba kerülő mobokon vezettem le. Gyorsan kipucoltam a környéket. Nem okoztak gondot ezen a szinten és az exp sem számított csak a mozgás. A monoton szúrások egymás után és a szétpixeleződő állatok látványa jó nyugtató volt és ugyanakkor jó alkalom volt átgondolni a nap eseményeit. Aztán mikor már teljesen kifáradtam és átgondoltam a dolgokat egy fán telepedtem meg és szinte azonnal el is aludtam.

by **Miyako** Hétf. Május 06 2013, 08:44

A küzdelem nagyon izgalmas volt, és Miyako is úgy ériz, hogy megérte megtennie ezt az ígéretet, mert ez csak még eggyel több ok, hogy erősebbé váljon. Amikor mondta Chan-chan, hogy rá bízza az irányítást, ő már az első pillanattól fogva tudta, hogy hova fogja vezetni újdonsült barátnőjét. A Kezdők Városában szerencsére van egy cukrászda, ami a Sweet Dream névvel büszkélkedhet, és ahol talán valami finom teát is kaphat a páros. Nem tartott sokáig az odaút, közben pont elegendő ideje volt, hogy az íját visszategye az inventoryjába, és a kezdő felszerelését leváltsa valami kényelmesebb darabra. Ritkán veszi le a páncélját, hiszen leggyakrabban ez a legkényelmesebb ruha számára, de most egy küzdelem után valamiért megkívánta az átlagos ruhákat is, csak azért a "jópofizás" kedvéért. Amint beértek az épületbe, Miyako egyszerre kiszúrta a nekik legmegfelelőbb szabad asztalt, és odasprintelve leült az egyik székre. Drágák itt a sütemények, de talán egy csésze teába nem fognak belehalni. Mégis kényelmesebb egy teázóban teát kortyolgatni, mint valami veszélyes területen száraz zsemlét enni. >.>" Amikor megérkezett a felszolgálólány, ő egyből felcsapta az itallapot, és kiszúrta a számára legjobb teát.
- Epres teát szeretnék kérni, Cseléd-chan! - mondja mosolyogva, majd Chan-chant kezdte el bámulni meredten, hogy ő vajon milyen teát fog választani. Másokat a heti lottó számai érdeklik, Miyakot most Chan-chan választása érdekelte. *w*

by **Chancery** Hétf. Május 06 2013, 18:33

//Miyako//

Nem is nagyon tudom, mit gondoljak. Életem első párbajának tudata, hogy megtörtént, átestem rajta, még csak most kezd jobban körvonalazódni a fejemben. Atyaég, én most komolyan párbajoztam az imént? Hihetetlen... a játékon kívül, a valódi énem a légynek sem tudna ártani, nemhogy párbajozni... vajon mennyire fog még ezt a játék megváltoztatni?
Miyako ruhacseréjén pedig csak ámulok, és végignézek a saját kinézetemen. Meg kell hagyni, nem vagyok egy bomba látvány. Sosem érdekelt a divat, vagy hogy csinos legyek, de ez túlzás. Egyik első dolgom lesz rendes utcai ruhákat is beszerezni, az már biztos.
Mikor belépek a cukrászdába, egy elfojtott "ooo" hagyja el az ajkaimat. Nahát, itt ilyen hely is megtalálható? Hihetetlen, mennyire gondolnak a hosszú távú játékra egyesek. Az én szememnek csicsás kissé, de sosem voltam egy nyafizós fajta, és a teáról se feledkezzünk el. Szó nélkül leülök a Miyako által választott asztalhoz és elkezdem tanulmányozni az itallapot. Aucs, ezek az árak... sebaj, végülis van pár érmém a zsebemben, amik állják a számlát, ha szükséges.
Elgondolkodom egy jópár másodpercig, hogy én is epreset rendeljek-e (Valóságban is egyik kedvencem) vagy karamellásat... vagy rózsásat... earl greyt... zöldet... nemtudoom! Már épp ecc-peccelnék magamban, ahogy szoktam, mikor Norm kinyújtja egyik kis lábacskáját a vállamról és a karamellásra bök. Igaza van. Szerintem máskor is jövünk majd, és akkor iszok másmilyet.
-Én egy karamellás teát kérek. -mosolygok és visszateszem az itallapot a helyére. Most realizálom, hogy témám az viszont nagyon nincsen, Norm pedig összekucorodik az ölemben; ami végülis abban jó, hogy Miyako így nem látja, és nem is zavarhatja.

by **Noxy** Csüt. Május 16 2013, 19:21

Le tudtam egy-két küldetést és néhány egyéb ügyet, és még az általam keresett ostoba állatidomár srác se került elő, ideje volt megengednem magamnak egy szabadnapot, ami gyakorlás és meditálás nélkül is telt. Simán olvasással és lustálkodással telt el a fél napom. De ennek is véget kellett érnie, mikor a gyomrom megkordult, és mennem kellet a Kezdetek Városába megebédelni. A ramen-menü jó volt, de csak egy szertartás van, amivel igazán kellemesnek mondhattam volna az ebédet: a sütizés.
Mind a legtöbbekben, bennem is ott az apró hiba, hogy édesszájú vagyok. Legalább naponta ettem valami édességet, de hosszabb idő esetében három-négy naponta. Folyton azzal piszkált a nevelőanyám, hogy egyek normálisan, de nem tudja felfogni, hogy én normálisan reggelizek, ebédelek és vacsorázom, csak nem szokásom kihagyni az ebéd utáni, valamint a tízórai és uzsonnai nyalánkságokat. Csak azért volt szokása nyafogni ezért, mert allergiás a kakaóra és ő nem ehet bizonyos édességeket. A nevelőapámat viszont nem zavarta az édesszájúság, csak legalább édesség után mindig mossak kezet, nehogy összeragacsozzak vagy összemaszatoljak bármit.
Mivel ők nincsenek itt, Anna még csak nem is sejti, hogy milyen jó kis cukrászdába szoktam általában bezarándokolni néhány szelet süteményért. Nemhogy finom sütemények és fagylaltok vártak itt rám, de még az áraik is egészen jók. Szinte bármelyiket megengedhettem magamnak, akár kettő vagy három szeletet is.
- Üdvözlöm! Egy eckler-fánkot és egy kókuszos roládot kérek. - adtam le a megrendelésemet. - Ja, és egy cappuchinot is kérek szépen.
- Cukorral, tejjel, tejszínhabbal? Mivel kéri? - kérdezte az eladó.
- Mindennel.
Az eladónak két percbe se tellett, mire kiszolgálta tálcán a megrendelésemet. Kifizettem ezeket, aztán odamentem velük egy kinti üres asztalhoz. Nincs kellemesebb annál, hogy a cukrászda előtt fogyasztom a sütit és a cappuchinot, miközben a járókelőket pásztáztam a tekintetemmel.
~ Néha szeretem ezt a virtuális világot. ~ Elmosolyodtam csak így magamban ezen a gondolatbeli megjegyzésen.

by **Jay** Szomb. Május 18 2013, 00:14

Csak céltalanul bolyongtam a városban, magamban elgondolkozva, mint az utóbbi hónapokban szinte mindig. Meddig kell még ebben a pokolban lennünk? Mikor kerülhetünk ki? Mikor találom meg végre Őt?
Kezdek egyre jobban félni attól, hogy már nem él...bár mindig próbálom ezeket a gondolatokat elhessegetni magamtól.
Aincrad tornya hatalmas, pedig még csak az első szinten vagyok, annak is csak a kezdő városában, és ezen hosszú idő alatt, még ezt a várost sem tudtam kiismerni igazán.
Talán így lehetett az, hogy egyik napon, mikor bóklásztam a város egy északi részén, a sarkon észrevettem egy épületet, ami nem volt más, mint egy cukrászda, legalábbis a cégér ezt mutatta.
~Hűha, mekkora fagyis tölcsérek..csak nehogy valaki fejére essen az egyik~ nevettem el magamat.
Szépen lassan elsétáltam a bolt előtt, kicsit tüzetesebben is átnézve a benti kínálatot.
~Ajjaj, ahogy innen látom, elég busás árat elkérnek itt egy tányér süteményért...~ gondoltam szegény kis erszényemre, amelyben nem több, mint 70 arany lapult.
Már le is mondtam arról, hogy bármit is vegyek itt, mikor az egyik kinti vendég tálcáján megláttam azt az édességet, amely szívemnek egyik legkedvesebb csücske:
-Kókuszrolád.....- motyogtam magam elé nagyon halkan, majd azon kaptam magam, hogy elindultam az asztal felé. Mikor észrevettem, mit is bámulok ennyire, zavarba estem, és megpróbáltam elsietni onnan. Talán ennek köszönhető, hogy nem figyeltem eléggé magam elé, és az egyik kinti székbe belebotlottam és fel is borítottam. Zavaromban csak ennyit tudtam kinyögni az asztal mellett ülő hölgynek:
E...elnézést, mindjárt felállítom a széket és itt se vagyok - mondtam, szinte teljesen megsemmisülten szégyenemben.

by **Noxy** Szomb. Május 18 2013, 17:20

Sütifogyasztás alatt a bámészkodásom lassan gondolati irányba váltott. Nagyon sok témán szoktam ilyenkor lógni, és a mai gondolati szisztéma nem más volt, mint az ezotéria. Mivel nagyon sok dolog van ezzel kapcsolatban, inkább jobb is, ha nem kezdem el részletezni. A kedves olvasóink bizonyára beleőrülnének a sok-sok filozófiai elbeszélésbe a jóról és a rosszról, ami tulajdonképpen nem is létezhetne; az élet és a halál metaformációjáról; a földönkívüliek valódi szándékairól; és az ember valódi történetével. Ezekben a dolgokban nagyon sokan nem hisznek, pedig a legtöbbjük egészen összetett módon illik a világunk titkával (azaz a földivel), és ha alaposabban utánajárnak a dolgoknak, és meg is tapasztalják ezt elméletben és fizikailag is, akkor rájöhetnek, hogy tulajdonképpen ez nem dajkamese, hanem a valóság. Aki kérdezne engem ezekről a dolgokról, szíves örömest beavatom én azokba a dolgokba, amikről csak tudok.
Bár igazság szerint nagyon szeretném egyszer megosztani mindenkivel ezen véleményeimet, de sajnos senki se vevő az ilyesmire, a japánok meg főleg nem. Ezek a japánok csak a saját hagyományaikban hisznek, és aligha nyitottabb a látókörük. Nehéz ügy ennyi anime, manga, iskolaruhás kölykök, idétlen japán pornók tömleges verziója, étel, kimono és szaké mellett okoskodni ilyesmiről. Őket csak ez érdekli, ahogy már észrevettem. Bennünk, a magyar születésű nőkben viszont még van annyi tartás és büszkeség, akár nagyban, akár kicsiben. Volt mit örökölni az ősmagyaroktól...
Felfigyelte egy furcsa neszre. Mintha valaki mondott volna egy "kókuszroládot". Lehet, hogy csak képzelődtem, hiszen eléggé belemélyültem a kellemes filozófiai gondolataimba.
Aztán felfigyeltem arra is, hogy egy srác - szintén magába meredve - az irányomba haladt, s már itt volt, amikor nekiment egy széknek. A szék fülsértő koppanással felborult, ám én inkább a srác miatt aggódtam.
- Egek! - hökkentem meg a látottakon.
A srác közben összeszedte magát, majd udvariasan elnézést is kért tőlem a kellemetlenségért, ami vele történt.
- E...elnézést, mindjárt felállítom a széket és itt se vagyok
Engem nem érdekelt a szék, és talán az aggodalmam miatt teljesen megfeledkeztem arról, hogy nincs fájdalomérzet ebben a nem létező világban. Rögtön a srác segítségére siettem.
- Nem ütötted meg magad nagyon? - kérdeztem. - Nem kell a segítség?

by **Jay** Csüt. Május 23 2013, 19:47

~Istenem, hogy lehetek ilyen béna, hogy egy egyszerű sütemény ennyire megbabonázzon? Nem igaz, hogy egy kókuszos roládért ily módon oda kéne legyek, még ha ez a kedvencem is!~ átkozom a bénaságomat magamban.
Mikor meghallom a lány hangját, meglepődöm: azt hittem, hogy rám fog kiabálni, kinevet, vagy ilyesmi. Kevés emberrel találkozni, aki segítséget nyújtana a másiknak csak úgy minden ok nélkül, sajnos.
-Nem ütötted meg magad nagyon? - kérdezte. - Nem kell a segítség?
Már épp elindultam volna, de inkább visszafordultam. Ha már valaki aggódik "értem", akkor legalább válaszolok, nem akarok bunkónak tűnni.
-Hogyne, persze, köszi, nincsen semmi bajom. Meg sem éreztem. - mosolyodtam el. Érdekes, azt vártam, hogy az ütés során érezni fogok némi fájdalmat, vagy valami hasonlót, esetleg lejjebb mozdul az életcsíkom, de semmi. Legalább olcsón megúsztam ezt a poénparádé videóba illő borulásomat.
Összeszedtem magam, és folytattam.
-Mondjuk, ahogy látom ebben a világban nincs fájdalomérzet, szóval csak nyugalom. Meg ha megütöm is magam, csak nem veszítek sok életpontot egy ilyen eséstől. Egyébként a nevem Jelomn Kya Jayking, de szólíts csak Jaynek, ha később esetleg még találkoznánk és emlékszel is majd rám. És köszönöm, hogy segíteni akartál.
Hála az égnek, most már mehetek, ennyire zavarban régen voltam már. Ritkán esek el, de ha esek, akkor biztos nagyot borulok. Sebaj, legalább megtapasztaltam, milyen is ez itt.
Elfordultam, és indulni kezdtem, ám ekkor eszembe jutott valami.
-Apropó, megkérdezhetem a te nevedet is, ha nem vagyok túl indiszkrét?- tettem fel óvatosan kérdésemet, kíváncsian nézve felé.

by **Halász Alex** Csüt. Jún. 06 2013, 23:17

>> Meredith, Anat <<

Hmmm, hol is tartottunk. Jah igen. Túléltünk egy túlélhetetlen küldetést, vagy nem is az volt. Csak szimplán valamiféle kivégzési kísérlet, az, hogy miért, azt még mindig nem tudta helyre rakni. Nem mintha nem értené amik lezajlottak körülötte, csak nem dolgozta még fel. A hallottakat, a látottakat. Azt a helyzetet, hogy ez a SAO egy kicsit mission impossible. És akkor még finoman fejezte ki magát. Talán sosem fogja megérteni, hogy mi lehet ebben a jó, avagy élvezetes. Egy világ, ami akár lehetne a való világunk is. Ugyanolyan problémákkal, csak kicsit átértékelve néhány dolgot. Az alapokon viszont, semmit sem változtat. Ugyanúgy meghalhatsz itt is, és ugyanúgy harcolnod kell az "életben maradásért" itt is, mint kint. Persze, ha csak ez van, akkor ok, de vannak akik ezt szeretik. Játszák nap mint nap, csak hogy "kiszakadjanak" a hétköznapok szürkeségéből. Pedig ez a világ, nem különb a kintinél, csak más.
Egy ideje viszont már határozott. Pontosabban a mostanra csak OFFként elhíresült leállás óta. Nem mondta el senkinek, hogy ő is kijutott, mert úgy néz ki, valakiknek ez fel sem tűnt. Mintha több szerverből állnak a SAO, és csak egy volt "karban tartás alatt". Persze értelme se lenne elmondani, nem változtat a helyzetén, és csak furcsán néznének rá. Ami azt illeti, ő se érti saját magát. Meg lett volna az esélye a kijutáshoz, erre visszajött. "Bizonyítani". Igen, meg akarja mutatni, hogy itt is megállja a helyét. És ami azt illeti nem is halad rosszul, még soloként sem. Erre a teljesítményre azért büszke. Viszont a tény, hogy egy céh sokat segítene, meg a néha-néha rátörő magány, lépésre kényszerítette. Eddig még csak fejben.
Egy kis lapocska fekszik előtte az asztalon, és mellette egy félig megivott eper shake. Most, hogy van pénze ez a cukrászda szinte törzs hellyé vált. A lap pedig nem üres, egy név díszeleg a bal felső sarokban, nagy betűkkel.
"HIRO"
Alatta pedig egy alak. Talán unaloműzésként rajzolgat, vagy valamit csinálni is akart, csak belefáradt. Egy hamar viszont nem fog felkelni ebből a székből. Kellemes tavaszi szél fúj, süt a nap, és a terasz nyugalmas hely a magányos gondolkodásra.

by **Anatole Saito** Vas. Jún. 09 2013, 02:36

- Szóval ez történt... Csodálom, hogy te semmit sem vettél észre a leállásból, de akkor ezek szerint több szerverről működik a rendszer, és mi mindketten belesodródtunk ebbe az OFF-ba. Nem akartam rátok zúdítani a problémáimat a Limenben, de előbb-utóbb el kell mondanom a többieknek is, hogy Vio kint maradt a valóságban. - fejezem be a nagy vallomást Meredithnek az utcán sétálva, s tekintetemmel próbálom az arcát fürkészni, rájönni mit gondolhat a helyzetemről. Sajnál? Megvet? Egyetért a döntéseimmel vagy elmarasztal, amiért a Stella-Nován bohóckodtam a maszkban. Véget ért immáron mindkettőnknek a kupa, s azt ígértem az én imádott egyszerű lánykámnak, hogy neki elmesélek mindent. Hát túl vagyok rajta, s bevallom, valóban megkönnyebbültem kicsit. Jobb szerettem mindig is a problémáimat magamba fojtani, ne látszódjon mások előtt, hogy gyenge vagyok. Mégis úgy éreztem, Meredithben megbízhatok.
- Sajnálom, hogy a dolgaimmal fárasztalak, különben is azt ígértem, hogy meghívlak krémesezni, szóval ideje behajtanod rajtam a fogadalmam! A búslakodásra mi más lehetne a legjobb gyógyír, ha nem az édesség? - Beszélgetésünk folyamán most először mosolyodok el. Észre sem vettem, hogy automatikusan a Sweet Dreams cukrászda felé vettem az irányt. Nosztalgikus emlékek törnek fel bennem, amikor először találkoztam Mirikával, s éppen ebben a vendéglőben váltam az Angelic Voice tagjává. Mintha ezer éve lett volna. Bár útjaink azóta szétváltak, s a magam útját járom, mégis kellemes, pozitív élmény maradt számomra az az érdekes nap. Az épület elé érve megragadom Mer kezét, mielőtt még ellenkezni próbálna - bár nem hiszem, hogy létezik ember, aki visszautasítaná az édességet -, majd beinvitálom a vendéglőtérbe, kinézek egy napos, szabad asztalt, majd kihúzom a széket, hogy a lányka helyet foglalhasson. Végül már nincs más dolgom, mint leülni mellé, s a kezébe nyomni az étlapot. - Válassz, amit csak megkívánsz! - mosolyodok el ismét és megsimizem a vállát. Ahogy elpillantok a feje mellett, ismerős arcot pillantok meg. Alex szőke haja kirí a vendégek fizimiskája közül, így könnyen felismerek egy régi ismerőst. Fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen hányadán állok ezzel a fura fickóval, de az illem megköveteli, hogy ha már észrevettem, akkor köszönjek neki, szóval odaintek az íjásznak.

by **Meredith White** Kedd Jún. 11 2013, 21:31

Bólogattam Anatole szavaira a meséje közben, de nem igazán szóltam. Egyrészt mert nem akartam közbe szólni, másrészt meg nem tudtam volna mit mondani. Egy dologban biztos voltam, füllentett a Drága. Nem tudtam, hogy hogy és mikor, de valami nem volt rendjén a történetével. Túl különlegesnek tűnt, túl hihetetlennek és ezt használni kifogásnak a viselkedését illetően is ostobaság volt, vagy csak egyszerűen valóban ilyen buta volt a Drága.
Karjaimat keresztbe fontam magam előtt a melleim alatt, majd méregetően néztem végig a vezéremen.
- Hát jó. – és húztam félre a számat a sajnálata végén – Vannak kételyek bennem, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de majd meglátjuk. Köszi, hogy elmondtad azért. – a komor mimika változott az arcomon és húzódtak mosolyra az ajkaim. A kezem magam mellett lóbálva indultam el újra Anatole mellett megörülve, hogy sütit kapok tőle.

Sweet Dreams cukrászda - Page 2 Tumblrmmncmz9uxa1soyf72

- Anatole, azért figyelni fogok rád, hogy ne néz félre. – kacsintottam felé és gondoltam, hogy nincs itt Viola, úgy könnyen elcsábulhat. Na de majd én! Terelem én majd a lányok figyelmét a fiúról!
Tehát a sütizés. A legdrágábbat kellett kiválasztanom büntetésképp. Igazából nem is haragudtam rá, egyáltalán nem, de jól esett játszani most vele. Tudtam, hogy megkapom tőle, mit kérek, mert ő volt Anatole!
Az asztalnál félretekintett, el a vállam fölött, én pedig lelkesen fordultam, hogy kövessem a tekintetét. Reméltem csak, hogy a hosszú, göndör lobboncom arcon csapta a fiút.
Szőke haj, normális kiállás. Semmi különleges, így én is köszöntem az idegennek. Ha baj lenne, úgy is Anatolet hibáztatnám és e ok miatt sok veszíteni valóm nem volt most.
- Szia! – minthogy e pillanatban minden tekintet ránk szegeződött, úgy hangosnak ítéletem a szavamat – Bocsánat! – és kértem még hangosabban elnézést, majd fordultam vissza a legszélesebb mosolyommal Anatole felé.

by **Halász Alex** Szer. Jún. 12 2013, 13:11

Nem üti meg a fülét ismerős hang csengése. Teljesen elmerült saját gondolataiban és láthatóan nem is bánja. Egyedül van, nincs, aki macerálja, így belevetheti magát a jövő rejtelmeibe. Terveket sző, de még milyeneket. Egy új céh, egy új lehetőség. Amióta az a híres OFF végig söpört Ainrcad egy részén, és köztük őt is elkapta, nincs nap, hogy ne gondolja át a soloságát. Lassan fejlődik, még ha biztosan is, és márpedig nem azért jött vissza, hogy mások áldozatai által jusson ki ebből a pixelrettenetből. Pont ellenkezőleg, viszont a jelenlegi statja épphogy csak elég a következő bosshoz. Ennek fejében természetesen a 9. szint összes pontját az életre költötte. Nem akar senki nyakán kolonc lenni, azért megy oda, hogy ő is kivegye a részét a harcokból. Nem elég a lv1-es miniboss, még ha nem is volt olyan könnyű falat. Neki az élen kell harcolnia. Nem azért, hogy mutassa, mennyire menő, - habár ennek a gondolata sem állt mesze tőle – hanem azért, hogy erősebbé válva, bizonyíthasson. Első sorban magának. Meg akarja mutatni saját magának is, hogy bizony még mindig az az erős fiú, aki a jég hátán is megél. Akinek kint érezte magát. Ez nem csak régi tévképzet kell legyen, hanem a … A valóság. Ez kell neki. Meghódítani Aincradot! Persze szép szavak, meg nagyon hősies elképzelés, ám a jelenlegi statjaival maximum az élen haladók után kulloghat valamivel. Abból, amit eddig megtudott valamicskét, a lényeg, hogy a frontharcosok és a „szorosan” utánuk lévők közt majdhogynem 10….azaz tíz szint van. És mindegyik céh tagja. Így vagy úgy, de tartozik valamilyen céhhez, ami pedig nem kis pluszt jelent. És mivel az mmo-k világában él jelenleg, nem hagyhatja figyelmen kívül ezt az aprócska jelenséget. A céhek nagyon hasznosak ám. Solóként csak az van meg, aki nem akar frontharcolni, vagy olyan spece van, ami ezt is felülmúlja… habár nem is tudja, hogy milyen speciális képesség kell ahhoz, ami egy céh jelenlétét is semmisé tegyen. Akaratlanul is Ranmaru jutott az eszébe. Az íjászok netovábbja. Hogy imádja az a kocka az íjász kasztot. Majd egyszer talán elmondja neki, hogy ő szedte ki a depresszióból. Lehet, köszönettel tartozik annak a Megane sannak.
A ceruzát elmélyülten kopogtatta az asztalhoz, s közben hátra is dőlt a székében. Már nem a kis batman figura volt a fontos, s a céh pontjait sem sikerült leírnia, de azt összeszedte legalább, hogy kell neki egy céh. Egy saját céh ötlete is ígéretesen hangzott. Fejben legalább is. A hasonló problémákkal küszködő, de frontra vágyó „kezdőket” összeszedné, és céhben már könnyebb lenne fejlődni. Az epres italt szorongatta közben, és ha már ott volt, hát bele-bele kortyolgatott egy keveset néha.

Sweet Dreams cukrászda - Page 2 Alexqh

Anatolenak háttal ülve a néma jelzésre meg se rezzent, habár mintha a szeme sarkából érzékelt volna valamiféle neki szánt kézmozdulatot, de annyira el volt mélyülve a saját gondolataiban, hogy akaratlanul is kizárta a tényezőt. Viszont Meredtih, a furcsa lángvörös hajú lány hajzuhatagára már nem lehetett nem reagálni. Még a szájában a szívószállal meredt rá a kis vörösre. Egyikük sem volt ismerős. Anat sem, hiszen nagyon megváltozott a fiatalember legutóbbi kis kalandjuk óta. Sapka, bajusz, barna haj, vörösesbarna helyett…egyszóval nem vágta, hogy miért is szólítják le, főleg így, és ilyen „hírtelen”. A lovaglány hajas akciója meg még zavarba is hozta kissé. Azért nem minden nap csapja egy bájos lány az ember képébe a haját. …
- Öhm… o.O, Helló ^^
Persze nézett, mint borjú az újkapura, de igyekezett összeszedni magát, és értelmes arcot vágni a helyzethez, ami ugye Alexnél nem biztos, hogy összejön. :3 Önkénytelenül is elmosolyodott. Ő itt írogat, meg filozik magában, erre egy ~párocska~ beül mögé, majd leszólítják. Ez azért elég vicces, de nem nevette el magát, nah még mit nem! Csak mosolygott kedvesen Meredthünkre.
- Miben segíthetek? :]

by **Noxy** Kedd Jún. 18 2013, 21:28

Nem tudom, mi ütött a srácba, de az biztos, hogy nagyon cikis helyzetbe hozta magát, legalábbis ő így érzi. Nehéz ezeken az embereken kiigazolódni, ám legalább még mindig sokkal normálisabb volt azokhoz az emberekhez képest, akikkel mostanság találkozom. Nem szerettem volna, ha ilyen tökéletes sütizős napomat egy hisztis királykisasszony, egy ovis szintű kiskölyök vagy egy idióta srác tönkretegye...
- Persze, tudom, hogy itt nincs fájdalomérzetünk, de ha úgy vesszük elég kellemetlen akkor is, mert lelkileg azért meg tud rázni... főleg, ha az ilyen kis balesetek nyilvános helyen történnek. Az itteni kínzások is arról szólnak, hogy HP-t vesznek le rólad, vagy megszabadítanak valamelyik végtagodtól. - magyaráztam, mikor szóba jött a fájdalomérzet. Én az ilyesmit már átéltem az elmúlt fél év alatt, és ezek valóban olyan kellemetlenek voltak ahhoz, hogy nem egyszer valaki rám kérdezzen, hogy jól vagyok-e. És nem éppen ez a legnagyobb kín, amit átélünk. A legtöbben már öngyilkosságra hajtják fejüket, mert nem bírják tovább a bezártságot ebbe a játékba. Eddig elég sokat követték el ezt az akciót... hát igen, sajnos nincsenek sokan, akik kitartanának és megtanulnának úgy túlélni, mint ahogy mi.
A srác bemutatkozott: Jelomn Kya Jayking. Furcsa egy név, de legalább nem kell így hívni, mert elég őt Jaynek is hívni. Ennek ellenére el akart menni, ám de még visszafordult:
-Apropó, megkérdezhetem a te nevedet is, ha nem vagyok túl indiszkrét?
- Judy Noxia vagyok. - mutatkoztam be. - Nagyon örvendek, Jay. Mindig röm újakat megismerni, akik normális játékosok. Sajnos rengeteg olyan van, aki még egy magamfajta türelmes lányt is néha ki tudnak készíteni. De most hová mész amúgy ilyen gyorsan? Gyere nyugodtan, ülj le ide hozzám. Annyival csillapíthatom azt a borulást, hogy meghívlak egy sütire. Menj be az eladóshoz, válassz nyugodtan bármelyikből, csak szólj neki, hogy azt a sütit én fogom állni, mikor kifizetem az enyémet. Persze, ha nem veszed ezt a meghívást túl tolakodónak.
Örülnék, ha elfogadná, legalább lenne kivel beszélgetnem. Közben belekukkantottam egy kicsit az inventorymban, és látok enne valami egészen érdekes dolgot...

by **Jay** Szer. Jún. 19 2013, 21:07

/Judy/

Azokra, amiket mondott, kissé megborzongok: a végtagcsonkolásos kínzások borzalmasak lehetnek, még ha nem is fájnak. Ez az esés is inkább lelkileg zavart fel, pontosítva az így se magas önbizalmamat vitte még lejjebb.
Végighallgattam, amit mondott, majd átgondoltam a dolgokat.
Egy: Judy Noxia a neve. ~El ne felejtsd te idióta, legalább egy nevet próbálj meg most az eszedben tartani!~
Kettő: Normálisnak tart. ~Vagy csak azt mondja..annyi emberrel találkoztam már, aki hátba szúrt...~
Három: Meghívott sütizni. ~KÓKUSZROLÁ....khm. Lehet, hogy mégiscsak sütizés lesz ebből?~
Kedves egy lány, ha egy vadidegent, aki felborított a szeme előtt egy asztalt, meghív sütizni. Elég érdekes, hogy így alakultak a dolgok, de ha már így alakultak, akkor hagyom, hadd menjen a maga irányába.
- Rendben, elfogadom a meghívást, és nagyon szépen köszönöm is. Akkor egy perc és jövök..- majd el is indulok a bolt irányába. Erőteljesen gondolkozom azon, hogy a kókuszroládot és a krémest, amit rendeltem, valóban hagyjam-e kifizetni Judy által, vagy fizessem én? Na, majd a beszélgetésünk végére eldöntöm. Nem akarok élősködni senkin, úgyhogy majd meggyőzöm valahogy, hogy én fizetem a sütimet, így semmit se mondtam az eladónak egyenlőre.
Visszasétáltam az asztalhoz, majd leültem a lánnyal szemben, figyelve arra, hogy semmit se borítsak fel. Megint.
-No, akkor itt is vagyok, még egyszer köszönöm a meghívásod. Jól fog esni a süti, fél évnyi száraz kenyerezés után..- enyhe fintorral megspékelt mosolyomat próbálom elrejteni, remélem, hogy nem veszi észre.
-Nem akarok bunkónak tűnni, vagy ilyesmi, de honnan jöttél? Úgy értem, innen a játékban.- szabadkozom kissé. Ha jól hallottam, illetlenség itt a való világi életünkről kérdezni egy másikat úgy, hogy nem is ismered.

by **Noxy** Pént. Jún. 21 2013, 13:33

/Jay/

Vajon mi járhat most a fejében? Mire gondol? Ennyire zavarban érzi magát? Kis ideig vártam a reakcióra, mert látszólag eléggé elgondolkozott a meghívásomon. Vannak ilyenek, de jobb is lenne, ha inkább csak kellemeset csalódnék Jayban a jellemzőit illetően. A legtöbb ismerősömben bizony csalódtam, de velük úgysem vagyok már olyan elnéző, mint régen voltam. Főleg, amióta szembe kellett néznem a félelmeimmel.
Végül Jay elfogadta a meghívást.
- Rendben, elfogadom a meghívást, és nagyon szépen köszönöm is. Akkor egy perc és jövök...
- Rendben. - bólintottam.
Amíg elment egy jó időre, én ott vártam a sütimet és a kappuchinomat fogyasztva. Addig volt időm gondolkozni, aztán belenézni az inventorymba. Érdekes dolgot találtam ott: cselédruha!
Olyan csini és olyan jól néz ki. Kísértést éreztem rá, hogy felvegyem. Nem értem, hogy visszafogott lány létemre miért kísért engem egy ilyen kihívó felszerelés, de mégis fel akartam venni. Meg is tettem.
Nagyon tetszett és jól állt rajtam. Még Jay véleményét is megkérdeztem, miután visszatért a maga sütijeivel. Az biztos, hogy most nagyon meglepem őt.
- Na mit gondolsz? Szerinted jól áll nekem? Nem akarok felvágni senkinek sem, csak jól érzem magam ebben. És különben is egész jó meleg van, szóval valami szellősebb ruhát fel kellett, hogy vegyek.
Ha visszazökkentünk a régi kerékvágásba, és a férfi-népek is túltették magukat a látványon, meg vérző orrokon, folytattuk a sütizést. Bár én már a cseléd ruhámban.
-No, akkor itt is vagyok, még egyszer köszönöm a meghívásod. Jól fog esni a süti, fél évnyi száraz kenyerezés után...
- Semmiség. - legyintettem. - Jó sütizést!
Nem folytathattam a sütizést, mert hamar jött egy kérdés hovatartozásomat illetően.
- Nem akarok bunkónak tűnni, vagy ilyesmi, de honnan jöttél? Úgy értem, innen a játékban.
Valóban nem akart bunkónak tűnni, és a kis zavartság is ezt mutatta ki belőle, de attól még szokásomhoz híven nem nagyon álltam neki mesélni magamról. Még akkor sem, ha Jay első ránézésre szimpatikus fiúnak tűnik.
- Öhm... ne haragudj, de még nem nagyon szeretnék magamról annyit mesélni. Annyit elmondok, hogy bevándorló hallgató vagyok egy tokiói művészeti főiskolán. - mondtam olyan stílusban, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

by **Jay** Pént. Jún. 21 2013, 16:55

/Judy/

Miután megrendeltem a sütijeimet és visszaérten, meglepetten néztem Judy-ra, aki míg bennt voltam, ruhát váltott: egy csinos, cselédlányra való ruhát vett fel. Ilyen könnyen lehet itt ruhát cserélni? Mindenesetre, egész jól állt neki, kiemelte az alakját, amit foglalt férfi lévén próbáltam nem bámulni. A férfiak természetüknél fogva bámulják a nőket, ha kihívó ruhában vannak: sokszor észre se veszik, és már rajta van a szemük a domború testrészeken. Ezt próbálva elkerülni inkább a szemébe néztem néha, vagy az orrát, vagy a sütimet bámultam, amit nemsokára ki is hoztak: ínycsiklandozóan fekve a tányéromon.
-Hmm...egész jól áll, megy a szemed színéhez - mosolyodom el. Kíváncsi lettem valamire.
-Majd egyszer kölcsönadhatod, hogy rajtam hogy állna- vetem be a poént, remélem, veszi az adást, hogy nem gondolom komolyan. Mert ha komolyan veszi, már azonnal el is ástam magam. Nem gond, tudni kell, hogy milyen az ember és a humorérzék sokszor sok mindent elárul a másikról.
-Jó sütizést neked is!- szóltam és szinte azonnal neki is estem a krémesnek. A kókuszosat későbbre hagyom.
Mikor válaszolt a kérdésemre, miszerint honnan jött, kissé félrenyeltem és magamban egyértelműen bunkónak tituláltam magam, holott félreértett. Én arra gondoltam, hogy a játékban, milyen klánból, vagy milyen fogadóból érkezett: hátha találok egy olcsó fogadót és végre nem kell az utcán éljek. Még jó, hogy itt nem lesz szaga az embernek, mert egy hajléktalant biztos nem hívott volna meg sütire.
-Kissé félreértettél amúgy, nem a magánéletedre voltam kíváncsi, azt nem is mertem volna kérdezni, hisz még alig ismerjük egymást. Arra gondoltam, hogy egy céh tagja vagy? Vagy esetleg egy hotelből jöttél? Vagy mindkettő? - kérdezem kissé félszegebben mostmár.

by **Anatole Saito** Hétf. Jún. 24 2013, 14:15

[Alex, Meredith]

Pironkodva hallgattam Meredith szavait, meg sem fordult a fejembe, hogy félrekacsintgassak és mással vigasztalódjak. Aztán mégis félrenézek, de szó szerint, hiszen ekkor pillantom meg Alex szöszke haját, meg ezzel együtt ugyebár az egész fiút. Aztán nagy vörösség. Eltorzult arccal hessegetem el Mer loboncát, majd egy utolsó hajszálat még elhalászok az orrom alól, ami majdnem tüsszentést eredményez nálam. Alex meg... hozza a formáját. Értelemtől sugárzó fejjel pillog felénk, mintha nem is ismerne. Cöhh, pedig hányszor az agyamra ment már Rolling Eyes

- Üdv - piszmogom az orrom alatt, aztán fény gyúl elmémben. Ami azt illeti, eléggé megváltozott a fizimiskám, na de a vonásaim és a szemem a régi. Bár kissé karikásak a kialvatlanságtól. Merryvel pedig ezek szerint még nem találkoztak, nem ismerik egymást. Hmm, ha így áll a helyzet, akkor mókázhatunk egyet. Megköszörülöm a torkom és a galuskás, kölyök hangomat megpróbálom annyira mélyíteni, ami még természetesnek tűnik. - Segíteni? Végül is igen, segíthetnél egy-két gombóc fagyit bedobni. Csatlakozol? - Végtere is nagyon úgy tűnik, hogy egyedül van. Ha randin lenne, akkor nem csak egy pohár lenne előtte. Kíváncsi vagyok, hogy ha nem tudja, hogy én én vagyok, akkor is olyan dinkán viselkedik-e. - Persze csak ha nem bánod, hogy lesz még egy asztaltársaságunk. Mégse uncsizzon egyedül a srác - fordulok Meredithez mintegy engedélykérően. Közben pedig elkezdek szemezni az étlappal. Nem is tudom mihez lenne kedvem. Krémest emlegettem céhtársamnak, Álexnek meg fagyit. Ami azt illeti, ilyen melegben valóban jobban esne valami hűs édesség. Epres vagy barackos? Örök dilemma. Mindig az epreset választom végül, ideje lenne kivételt tenni, de nem megy. Legyen mindkettő. - Egy gombóc epres és egy gombóc barackos fagyit kérnék. Nektek? - pillantok vissza a többiekhez, miután leadtam a rendelésem a pincérlánynak.

by **Noxy** Hétf. Jún. 24 2013, 20:57

Jay-t is kicsit meglepte a ruhaváltásom, de hamarabb felülkerekedett, mint a többiek. Azok csak nehezen boldogultak meg ezzel a számukra nehéz kihívással. Látszólag a kis vendégem is igyekszik inkább a szemembe nézni, mintsem a ruhára.
- Kissé félreértettél amúgy, nem a magánéletedre voltam kíváncsi, azt nem is mertem volna kérdezni, hisz még alig ismerjük egymást. Arra gondoltam, hogy egy céh tagja vagy? Vagy esetleg egy hotelből jöttél? Vagy mindkettő?
A kérdésére a válaszom nem az volt, amit várt, és ez azért volt, mert Jay nem fogalmazta meg jól a kérdést. Hogy honnan jöttem innen a játékból? Ilyen kérdést senki épeszű se tesz fel, legyen az normális ember vagy reménytelen eset. Ez úgy hangzott most így, mintha én egy NJK lennék, aki tényleg ebben a játékba valós. Ezt a véleményt csak egy fél szemöldök felvonásával fejeztem ki, de bizonyára már maga is rájött, hogy érthetőbb, jobban megfogalmazott kérdést kellett volna feltennie.
- Úgy kérdezd legközelebb, hogy hol lakom vagy melyik céhhez tartozom. Amúgy az Angelic Voicehoz tartozom, és saját boltomhoz tartozó lakásban vagy esetenként a Kezdetek Erdejében alszom a szabad ég alatt. Miért kérdezed? Talán szeretnél lakni valahol?
Egyértelmű. Szegény Jay bizonyára szintén a szabad ég alatt él, és hozzám képest ő nem tud olyan leleményesen megélni, mint én, akinek már korábban is voltak tapasztalata a survivor-életmódból, még a játék előtt.
- Sajnos lakásügyileg nem tudok neked segíteni. - csóváltam a fejem. - Nekem nem volt szállókra szükségem, így nem tudom az ilyen rendszert. A klánba szívesen beszervezhetnélek, csak az a baj, hogy nem áll jogomban felvenni tagokat, másrészt nincs a céhnek háza. Nem tudom, hogy a céhvezérem hajlandó lenne most új tagokra, mivel mostanság elég elfoglalt és van elég gondunk enélkül is. De ha gondolod, még megérdeklődhetem az ismerőseim körében.
Elgondolkozom egy kicsit.
- Talán Möraja tudna, ha még jól sejtem a múltkori találkozónk részleteit. Mintha valami olyasmit emlegetett volna a múltkori sütizésnél, hogy valakivel szívesen lakna együtt.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 25 2013, 18:58

//Primrose//

Ahogy megállt a cukrászda előtt és bevárt, sokrétű érzések kavarogtak bennem. Látszólagosan megutált, amikor megismerkedtünk, és amiket vele tettem, attól más lány elsírta volna magát, míg ő csak ki akart végezni. Most itt áll előttem mosolyogva, és vár rám, hogy odaérjek. Még mindig nyolc méter, és már rég kiköptem a tüdőm. Míg ő farkas háton lovagolt engem hátrahagyott az utolsó pár méterre ezzel alá is írtam, hogy meghívom. Kicsit sem bántam a vereséget, sőt mi több izgatott voltam. A párbajunk rossz emlékeivel nem fogok felhozakodni, hacsak nem rákérdez, ahogy azzal sem hogy nem kedvelem az íjászokat. Talán ő lesz az első íjász, akit megkedvelek? Hisz tudom, hogy nem ő tette.. ez meg csőlátás, hogy egyből az egész nemzetség a gonosz.. tekintem kissé elrévedt futás közben, mikor utolsókat koppant a cipőm a kövön, megálltam előtte és vesztesek módjára, inkább átadva magam a fáradságnak, eldőltem előtte. Kis huncut színjáték megbújt ezen mozdulatom mögött. De míg az eget néztem kifújtam magam, ha nem volt ellenvetése, vagy ez idő alatt nem szólt hozzám, vagy nem adott hangot nem tetszésének, vagy tetszésének Tear, akkor nyugisan fél perc elteltével feltápászkodtam. Kissé több szemet gyűjtöttem magunkra, mint elsőnek gondoltam. Szerintem mi sem természetesebb, ha az ember jól érzi magát, vagy fáradt elterül, mint az ólajtó akár fűben akár a város közepén.
- Jare.. ez már nagyon kellett – hallhatóan még mindig nehezen vettem a levegőt – akkor fagyidat állom természetesen, szabadon választhatsz annyit, amennyit akarsz. – Mire kimondtam észbe kaptam, hogy a puska csövét újra magamra irányítottam, hála ég ezen a világon nincs ilyen elvetemült gépezet. Azzal kezemmel hajamba túrtam hátul és a rövid lófarkon is igazítottam kicsit.

Kezem tartó állásba helyeztem, ha szükséges felsegítem azon a két lépcsőfokon, ami utunk állja a helytől. Lovagiasságomnak meg nem tudok ellent mondani, egyszerűen bekapcsol. Ha elfogadta, ha nem betértünk, és máris helyt foglaltunk egy asztalnál.

by **Primrose** Szer. Jún. 26 2013, 00:18

//Yuichi//

A farkason lovagolva hátranéztem a fiúra, aki teljes erejéből loholt utánunk. Igaz, ami igaz, elég nehezen maradtam fenn Sansa hátán, hisz a Lovaglás készségem még elég alacsony volt, de mivel eléggé bele tudtam kapaszkodni, már csak ki kellett bírni az utat…
A cukrászda elé érve a farkas lefékezett, és nagyon kevésen múlott, hogy végül ne essek le róla. Végül bizonytalan mozdulatokkal lecsúsztam róla, majd megpaskoltam az oldalát.
- Jól csináltad, kislány. - Suttogtam, majd hagytam, hogy pixelekké váljon. A városban sétálók eléggé megbámulták az eltűnő félben lévő, hatalmas, lila bundájú farkast.
Pár pillanat múlva már Yuichi is befutott, arcán mintha verejtékcseppek csillogtak volna. Kimerülten sóhajtott egyet, majd miután megállt, szinte egyből kidőlt. Először elborzadva kaptam az arcom elé a kezem, hisz biztos voltam benne, hogy ez az esés nagyon fájt neki, de mikor rájöttem, hogy itt nem érezni a fájdalmat, csak felkacagtam az eseten.
Leguggoltam mellé, majd játékosan megböktem a vállát, hogy ideje felkelni. Nem ismerek magamra. Talán mindeddig azért voltam csak tartózkodó, mert szégyelltem a mosolyt, kötelezőnek tekintettem a gyászt. De most, hogy annyi idő után… a házban, a külvilág elől elzárva töltött idők után most emberek között vagyok. Furcsa. Mind csak adatok vagyunk itt, mégis, élőbbnek érzem magam, mint odakinn.
Mivel feltápászkodott, követtem a példáját, és én is felálltam. Karját udvariasan felém nyújtotta, én pedig belékaroltam egy fojtott mosoly kíséretében. Nagyon jól esett valakitől a törődés, egy másik ember érintése pedig már-már mámoros volt. Eddig csak Sansa volt ott nekem, ha felébredtem egy rossz álomból, akkor ő mindig meg tudott vigasztalni. Ha egy játékos tehetné ugyanezt… ha…
Megráztam a fejemet. Túl kellett lépnem Rajta, de nem ilyen gyors ütemben. Fokozatosan kellett feldolgoznom a gyászt, ezúttal nem valami kamasz, hanem egy felnőtt módjára.
Ahogy beléptünk a cukrászdába, eltátottam a számat. Sokféle sütemény, torta, fagylalt tárult a szemem elé, és mikor helyet foglaltunk, én akkor is csak azt tudtam bámulni. Csillogó szemekkel néztem a kínálatot, megnyaltam a számat, ahogy a tucatnyi féle-fajta ínyencséget szemügyre vettem.
- Azt mondtad… amennyit csak akarok?

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 26 2013, 11:25

//Primrose//

Nem szerettem színészkedni, de most kellett, valahogy elakartam hessegetni minden rosszat, ami miatt kialakult a harcunk. Azt viszont nem tudnám megmondani, miért volt ez olyan fontos, hogy.. vállamon apró böködést éreztem. Felnéztem és Tear guggolt mellettem, kacagott és az amolyan "él-e még" böködéssel próbált felkelteni. Lehet zavarja a sok nézelődő és nevető ember. Bizony egy két npc is jókedvre fogta. Így van ez, ha egy bohócot látnak. Tear.. vajon engedné-e.
- Tear, a továbbiakban Smile-nak, nem is Happy-nek foglak szólítani - bátorkodtam mosollyal körített, komolytalanul előadott komoly gondolatom tudtára hozni. Ezek után betértünk a cukrászdába, ott hamar helyt is foglaltunk, nem volt lehetőségem rá, hogy felkínáljak neki egy széket, határozottan haladt előre és területet foglalt. Lehet járt már itt korábban is, vagy valóságban a cukrászdák, sűrűn látogatott helyei közé tartoznak. Viszont az előbb nagyon elvolt gondolkozva, megrázta a fejét, mi járhat vajon a fejében, vetettem rá egy fürkésző pillantást. De pechemre pont elkaptam, ahogy megnyalja ajkait a sok finomság stírölése közben. Ez hamar be fog ivódni agyamba, és akkor nehezen parancsolok magamnak megálljt. Így is már jobban ismerem egy kő miatt, mint első szerelmem. A gondolatra kiestem nyugalmamból és próbáltam a fagyikra koncentrálni, és persze a süteményekre. És igen, lecsapott szavaimra, bármi amit csak kérsz.
- Hogyne Tear(Happy), komolyan mondtam, amennyit csak kérsz, ha estig itt ülünk az sem zavar, és akkor holnap reggelre nyitásra megyünk a boltba, persze ha volna kedved velem tartani. Egymagam szerintem újfent felsülnék és kirakat üvegen lógva belehabarodva abba a kardba, ott rostokolnék, míg újra rám nem talál valaki, akit feldühít viselkedésem. Pillanatra komorodott el arcom. De szembogara a hallottak alapján talán még tágasabb még érdeklődőbb volt. Így vissza is tért határozott mosolyom. Érdeklődve vártam hogyan fogadja, ahogy másodjára sem hátrálok meg. Kézfejem az asztalon kissé előre nyújtottam úgy figyeltem a tőlünk kissé jobbra eső süteményes és fagyi pultot.

by **Jay** Szer. Jún. 26 2013, 16:47

Mikor feltettem újabb kérdésem a játékbeli életéről, kissé felvonta az egyik szemöldökét. Mindig is figyelmes voltam az arcmimikára, hisz sok dolgot meg lehet belőle tudni - most értetlenségre, vagy a "mibajavanennek?" kifejezésre utalt - szerintem.
-Úgy kérdezd legközelebb, hogy hol lakom vagy melyik céhhez tartozom. Amúgy az Angelic Voicehoz tartozom, és saját boltomhoz tartozó lakásban vagy esetenként a Kezdetek Erdejében alszom a szabad ég alatt. Miért kérdezed? Talán szeretnél lakni valahol?"- kérdi.

Mielőtt válaszoltam, kissé végiggondoltam a dolgokat, de ez nem tartott tovább egy másodpercnél, majd válaszoltam is:
- Bocsánat, még tényleg nem ismerjük egymást, van egy fura szavajárásom, azért fogalmaztam így. Elnézést, ha ezzel félreértést vagy kellemetlenséget okoztam neked. És köszönöm, hogy segíteni akartál lakásügyileg, de nem szükséges, elvagyok én idekint is. -mosolyodom el megintcsak- A klánba pedig végképp nem szeretnék belépni, ha nem sértelek meg vele. Biztos vagyok benne, hogy jó hely és jól érzed magad ott, de egyenlőre nem szeretnék sehová se belépni, főleg nem számomra idegen emberek csoportjai közé. Ha nem gond, persze. És nem muszáj megérdeklődnöd sem, pusztán kíváncsiságból kérdeztem.
Mindkét süti lassan kezd elfogyni és mikor kiejti következő mondatát, az egyik falat kissé meg is akad a torkomon. Felpattanok a székből, szívem nagyon hevesen kezd verni, az adrenalin az egekbe szökik az ereimben és nyelek egy nagyot.
-Möraja? Milyen Möraja? Csaknem Möraja Chancery-re gondolsz? Hol láttad? Itt találkoztál vele a közelben? Kérlek, mondj el mindent, amit tudsz! - hadarom szinte el a szavakat.
Hát végre megtalálhatom, nem kell tovább egyedül lennem? Nagyon felkavart ez most belülről, alig várom, hogy láthassam.

by Ajánlott tartalom