Obszidián Kastély I

A lány zavarba jött. Hogyne jött volna, amikor az előbb teregette ki egy majdnem idegen előtt perverz énjének legmélyét. Ez a kiszolgáltatott érzés pedig nyomasztotta, zavarta leleplezték, hogy a mélyébe láthattak úgy, hogy ő azt nem tervezte. Leo pedig hagyta őt, hogy rendbe szedje a gondolatait és ezzel együtt ruházatát is. Nem zavarta, diszkréten el is fordult, hogy testbeszédével is utaljon rá. Aztán a lány felkelt, addigra pedig Leo arcáról is eltűnt az az idegesítő, önelégült mosoly. Helyette csak szemei csillogtak, arca komoly volt, miközben a következőt mondta:
- Ez az eset.. a titkod nálam biztonságban lesz, ne aggódj.
És Leo tudta, hogy így is lesz. Ami a kakstélyban történt, azt megtartja csak magának, de zavarbaejtő részletességgel emlékezve az esetre. Ha akarná sem tudná elfelejteni. Egy ilyen csinos lány esetében pedig határozottan emlékezni kívánt. A gondolatra a vigyor visszakerült az arcára, de ezt már Hinari nem láthatta. A lány előre ment, miután a fiú beleegyezését adta egy bólintással, hogy felőle mehetnek, semmi akadálya. Leo csak kullogott Hinari után, tovább a kazamatában, kardját hanyagul lóbálva egyik kezével, másikat pedig zsebre rakva. Elraktározta magában az információt, hogy céhvezére az ágyban szeret kiszolgáltatott lenni. Jobban megnézve, illik is a szerepbe. Ám még mielőtt jobban elragadhatta volna a fantáziája, támadásra lett figyelmes. Az előugró leopárdok megint a lányt támadták, ami valahol nem tűnt túl lovagiasnak, de a kinti normák régen elvesztek a játék adta pontrendszerben. Leo készenlétbe helyezte fegyverét, majd mindent beleadva támadott, kétszer lesújtva egymás után. Az első vágást fentről indította, amit pedig azon nyomban egy szúrás követett. A mozdulatok ismerősek voltak számára még régről, egyszer a múltban megtanulta már a fogásokat. Már csak a pontozásának kellett utolérnie a fejében létező tudását.

Nos, Leo csak magában mosolygott a gondolaton, hogy más tehát nem fogja ilyen helyzetben látni a lányt soha többé, ha oda fog rá ezentúl figyelni. Egyedi és megismételhetetlen élményben volt tehát része, és több, mint valószínű, hogy a lány olvasatában az volna a legjobb, ha ezt az élményt örökre elfelejtené. Nos, ő ellenben úgy gondolta, mostantól nem fog tudni úgy végigmenni ezen a kazamatán, hogy ne jusson eszébe. Ennyiben azonban kimerült az események iránti érdeklődése. Akár hiszitek, akár nem, Leo perverzitása ismerte a határokat, amiket jelenleg egy karikagyűrű képviselt. Gyorsan túl is tette magát a témán, hiába, ha Hinariról volt szó, egy dolog még hiányzott, az pedig az a bizonyos szikra. Igen persze, Leo könnyen lángra kapott, ha nőkről volt szó, és az a láng könnyen ki is aludt, de most ilyesmiről szó sem volt. Ebbe a lányba nem lett volna képes beleszeretni, mert tiszteletben tartotta a kapcsolatát.
Szóval, a következő körben már úgy, mintha mi sem történt volna, együtt nyesték a mobokat. Vagyis csupán látszólag együtt, mert nem kelhetett versenyre a látókörében pixelfelhőben úszó szépséggel, de azért ő mégis mindent megpróbált, ha már egyszer eljöttek. Férfias büszkesége ugyanis nem engedte meg, hogy ne így tegyen.
A második szúrása ugyan sikertelen volt, ám nem adta fel a harcot. Röviden hátrébb ugrott, kitérve ezzel a leopárd elől, aki közben Hinarit támadta meg. Az állat mozgását követve aztán, miközben az a sebzéssel volt elfogadva, Leo is támadott, méghozzá hátulról, kétszer is megpróbálva megsebezni a mobot.

Leo hümmögve elgondolkodott a kérdésen, miközben továbbsétáltak a kazamatában. Igazából még nem tervezett ő semmivel, egyelőre azt sem fogta még fel igazán, hogy céhtag. Bár igazán sok előnnyel járna a dolog, és valóban megfontolandó az ajánlat. Ott egy óriási palota, egy gigászi épület tele üres szobákkal. És a többiek is közelebb lennének így, könnyebben elérhetőek. Mégis..
- Nem furcsa minden reggel azon a gigászi kapun kilépni, a hátad mögött egy ekkora monstrummal? - kérdezett vissza elgondolkodva. - Egyébként jó ötletnek tűnik odaköltözni, igen, végső soron tervezek - válaszolt aztán egy kevésbé magabiztos mosoly kíséretében. Az első kérdés viszont még mindig foglalkoztatta. Habár odakint mindig is gazdagnak számított a családja, ez inkább töltötte el őt bosszúsággal, mintsem büszke lett volna rá. Amikor később utazgatott, akkor is többnyire olyan lakásokat vett ki, amiken osztoznia kellett valakivel, ha pedig nem, akkor is egyszerű egyszobás kis legénylakásokba költözött. Amikor megkapta első különálló házát, az is csak egy szimpla panel volt, habár modern bútorokkal a belvárosban. Nem szerette a klasszikus fényűzést, inkább volt híve a modernitásnak. Letisztult bútorok, egyszerű színek, új készülékek. Nos igen, azt hiszem, az átlagos legénylakások pontosan így néznek ki, ha van, aki eltartson. Megfűszerezve mindezt a sarokba dobált szennyessel, és a házban szétszórt hamutartókkal.
Ugyanakkor az, amit a palota képviselt, inkább volt reneszánsz, mintsem modern. Leotól egy kissé távolállt a dolog.
Mindeközben megérkezett a következő adag ellenség, és nem maradt több ideje, hogy gondolkozzon. Most meg sem próbált támadni.
- Hölgyeké az elsőbbség - nyújtotta ki maga elé a kezét mosolyogva, és mindketten tudták, hogy úgysincs sok értelme neki, hogy harcoljon.