Obszidián Kastély

by **Cardinal** Pént. Márc. 01 2013, 08:21

A város kellős közepén emelkedő domb tetején áll az ódon, díszes várkastély, mely nevét a legmagasabb, teljesen fekete tornyáról kapta. Az épülethez vezető utak közül a legtöbb elég meredeken emelkedik, főleg a vége felé, de a kastélyhoz felvezet egy hosszú és csúszós lépcsősor is a domb beépítetlen oldalán. A vár környékén főleg vendéglők, teázók, éttermek kaptak helyet a széles utcákon és tágas tereken, sőt mi több, elég bizarr helyen bár, de egy kisebb tavacska is megtalálható itt. Állítólag egy ritka halfajta otthona, melynek a húsa nagyon ízletes, ám egyelőre még bottal ütik a nyomát.
A kastélyon belül csupán a földszint egy része látogatható szabadon, az viszont káprázatos látványt nyújthat a játékosoknak. A falakat és a plafont freskók borítják, hangulatos csillárok és díszes oszlopok tarkítják a belteret, a fény pedig rózsaablakokon szűrődik be. Aki azonban tovább szeretne menni az emeletekre, az már kazamatákba jut, méghozzá nem is könnyűekbe. Az Obszidián Torony kihívása az első tíz szint egyik legnehezebb küldetése, tizenkettes szint alatt még senkinek sem sikerült teljesítenie és néhány felkészületlen játékos soha nem is tért vissza.
A kobold inváziót követően az alagsor is megnyílt a játékosok előtt, az egykori börtön most időszakos kiállítások otthona, ahol a helyi NPC-k különböző lények, a város, vagy éppen egész Aincrad történelmét mutatják be a látogatóknak még azokból az időkből, mikor nem voltak még kalandorok.

by **Tachibana Makoto** Szer. Május 15 2013, 18:40

<< Enheriel >>

Beletelt némi időbe, de fáradozásaimat siker koronázta. Rátaláltam :] Mióta olyan hm... haragosan otthagyott voltaképpen ártatlan játékomra reagálva, szabadidőmben azon munkálkodtam, hogy a nyomára bukkanjak annak a szöszinek. Jogos volna a kérdés, hogy miért is megyek ilyen messzire egy olyan lányért, akivel összesen egy futó találkám volt, de ebben a világban ilyen feleslegesnek ható dolgokra is bőven van idő, a fáradság pedig cseppet sem számít, ha egy bájos teremtésről van szó. A befektetett energiám remélhetőleg megtérül, akkor pedig határozottan megéri.
Mihelyst megtaláltam Enheriel boltját, onnantól már egyébként sem volt nehéz feladat a tulajdonosát elkapni. Egyedül az odavezető út volt időigényes, és egy bizonyos véletlennek is tartozom eggyel, hiszen egy számomra szimpatikus potion egyik készítőjeként listázta az informátorom még néhány méregfőzővel együtt. Nem tétováztam sokat, a kiszemelt napsütéses délután nyomába szegődtem a megfelelő pillanatra várva. Ez a pillanat akkor jött el, amikor a nysteri Obszidián Kastély egyik szabadtéri vendéglőjében helyet foglalt, és látszólag nem várt senkire. Ragadozómadárként csaptam le a kínálkozó lehetőségre, és megközelítettem úgy az asztalát, hogy ő ne láthassa érkezésemet.
- Szervusz, szépségem, szabad ez a... - léptem oda, majd eljátszva a meglepettségem váltottam - Oh, nahát... micsoda véletlen és micsoda öröm. Nem hittem volna, hogy még találkozunk... Enheriel :] - színleltem tovább a véletlen egymásba botlásunk történetét, persze arra ügyelve, hogy az olyan apróságok, mint a neve, hibátlanul megmaradjanak emlékezetemben, és ezzel is jelezzem feléje, emlékezetes volt az első találkozásunk. Legalábbis számomra, ő nem tudom, hogy van vele, de nem is számít.
- Akkor még egyszer: szervusz, szépségem, szabad ez a hely? :] - fejeztem be az imént elkezdett mondatom, ezúttal kicsit más, jelentőségteljesebb, személyesebb hangsúllyal - Sajnálom a legutóbb történteket... jóvá tehetem, ha már a sors egymás mellé sodort minket újfent? - érdeklődtem a lánytól, testbeszédemmel bizonyos fokú megalázottságot, alárendeltséget jelezve. Benne volt a pakliban, hogy elhajt, de mivel már nem lehet benne harag, ha jók a számításaim, meg fogja adni nekem az esélyt :]

by **Enheriel** Kedd Május 21 2013, 17:26

<< Tachibana Makoto >>

Úgy döntöttem, hogy ellátogatok Nyster-be, kirándulási alkalomból. Villámlás, mint mindig, most is velem volt. Igen szép volt az egész hely, kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lehet a többi szint is. Nystert magas kőfal védte az ellenséges vadállatok elől, tele volt szoborral, szökőkúttal, és fasorral, és elég zöld terület is volt a pihenésre. Villámlás az utóbbinak örült a legjobban, mert otthon érezhette magát. Azonban Nyster-ben volt egy igen érdekes látványosság, ami egyben „Dungeon” is volt: Az Obszidián Kastély. Csupán a földszintjének egy része volt szabadon látogatható, de az is csodaszép volt. A többi azért nem, mert kazamaták voltak ott, nem is könnyűek. Állítólag csak 12. Szint felett ajánlatos oda menni, és nem egy játékos lelte ott a halálát.bár bizarr volt, a kastély közelében volt egy kis tavacska. Állítólag egy ritka halfaj élt benne, aminek nagyon ízletes a húsa, de eddig nem látták. Amikor elmentem a tavacska mellett, két játékos éppen ki akarta pecázni. Kis idő múlva a magasabbik megszólalt:
- Na tessék, Xiao. Bottal üthetjük a nyomát… - Ekkor Xiao megfogott egy botot, és ütlegelte a vizet. – Mit csinálsz, te szerencsétlen?!
- Hát nem te mondtad, hogy bottal üthetjük a nyomát? – Kérdezett vissza ártatlanul Xiao. Kuncogtam magamban, miközben Xiao társa az arcába csapta a kezét. Villámlás majdnem lepottyant a földre, annyira nevetett ettől, de szerencsére időben felreppent, és követett tovább. Délben mivel én is, meg Villámlás is fáradtak voltunk, az egyik szabadtéri vendéglőben foglaltam helyet. A Pincér elhozta az étlapot, és rövid idő alatt fel is vette a rendelésemet, egy kis italt, Villámlásnak meg nyers halat, és jelenleg azt vártam. Azért halat választottam Petemnek, mert egy idő után elkezdett a halakat fogdosni, és apróbb rágcsálókat itt nem szolgálnak, gondoltam. Miközben vártam a rendelésemet, egy ismerős hang szólított meg:
- Szervusz, szépségem, szabad ez a... Oh, nahát... micsoda véletlen és micsoda öröm. Nem hittem volna, hogy még találkozunk... Enheriel :] –ezer közül felismerem: Tachibana volt. Az a szemétláda, aki összetörte a szívem. Dühösen fordultam meg, és tényleg ő volt. Villámlás is felfigyelt rá, és alaposan sziszegett.
- Te?! Hogy merészeled idetolni a képedet azok után?! – És meg is kérdezte ismét, hogy szabad-e a asztalon lévő másik hely. Én már arra készültem, hogy felképeljem, mikor váratlan dolgot jelentett ki: Bocsánatot akart kérni tőlem, és jóvátenni is. Legszívesebben elküldtem volna, de az nem lett volna elég büntetés neki. Végül kitaláltam:
- Azzal talán, hogy bármit kérek ezen az egy napig, megteszed, megfelel?

by **Tachibana Makoto** Kedd Május 21 2013, 18:02

Hmm, nahát... Tényleg nagy hatással lehettem rá, ha még ennyi idő után is dühös rám, minden bizonnyal alábecsültem egy kicsit a tettem jelentőségét. Nem, mégsem, az a rövid ismeretség nem kellett volna ekkora sebet okozzon normál esetben, így vagy egy nagyon magányos lány üldögélt előttem, akinek az életében rendkívüli jelentőséggel bírt a közeledésem ténye; vagy a múltja rejtett igen kellemetlen emlékeket, és ezeket a sebeket téptem fel azzal a "csúnya" esettel. Így azt hiszem teljes kudarcként értékelhettem azt a napot, ami az elsődleges célomat illette, ámde a célok és a hozzájuk szükséges eszközök állandó jelleggel változnak, és ami a mostani állapotot illeti, teljesen más volt, amit el kívántam érni, mint akkor. Ideje volt mélyebben belemászni En-chan mivoltjába :]
- Lássuk csak... ha ez azt jelenti, hogy ezt a napomat veled tölthetem és örömet okozhatok bájos lényednek, úgy minden további nélkül állok a rendelkezésedre és szentelem figyelmemet neked... - mosolyodtam el kedvesen, természetesen kerülve mindenféle kifogást, feltételt és hasonlót, amivel esetleg bosszanthatom. Az arckifejezéséből és hangjának tónusából ítélve nem sok jóra számíthattam, amit illett volna valamelyest tompítanom. Mindazonáltal nem bántam, ha elégtételt vesz rajtam, amennyiben az az általam követett ösvényre illeszkedik.
- Úgy tűnik nagy felfordulást csináltam - vakartam meg a fejem "kínomban" - Nem kívántam neked ártani, ostobaság volt részemről, amit tettem. Ha tudom, hogy egy ilyen érzékeny lélekbe tiprok bele vele... Lényegtelen, ami történt, megtörtént. Vállalom a felelősséget - húztam ki magam némi bizonytalan szövegelés után, majd tiszteletteljesen meghajoltam a tündérke előtt. Őszintén szólva rettentően kíváncsivá tett, mivel is szeretne büntetni :]
- Mi hát az első óhaja, Milady? - szólaltam meg érdeklődően, továbbra is meghajolva, mint valami komornyik, akit Sebastiannak hívnak, leszámítva az öltözetemet, mely cseppet sem emlékeztetett egy szmokingra a sötét színeket leszámítva :]

by **Enheriel** Pént. Május 24 2013, 18:41

Tachibana még örült is, hogy így engesztelhet ki, még meg is hajolt előttem. Biztos csak egy trükk, hogy még jobban összetörje később a szívemet ez a szemét Casanova, de nem eszik ebből, az biztos!
- Mi hát az első óhaja, Milady? – Kérdezte tőlem álszenten, továbbra is meghajolva előttem.
- Hogy fizesd ki a rendelésemet kérlek. – Mondtam neki mosolyogva. Villámlásnak tetszett, hogy megszívatjuk őt, így várt, hogy valamilyen formában kitoljon vele. A pincér meg is hozta a rendelésemet, az italt és a halat. - Köszönöm Pincér. Az inasom fogja az egészet kifizetni.
- Rendben. Nos uram, 950 aranyat kérnék. – Amennyiben Tachi megkérdezte, hogy mi került ennyibe, a Pincér faarccal így felelt: - A hal 900 aranyba kerül ritkasága és minősége miatt uram. – Villámlás közben észrevett inasunk mögött egy nőt, aki épp ivott valamit. Azonnal aljas dolgot talált ki: odasompolygott a nő mögé, és a farkával megcirógatta a nő fenekét. Az sikítva ugrott fel, és Tachi-ra nézett dühösen, mivel magára borította az italát is.
- Te mocskos disznó! – És egy hatalmas pofont adott neki, majd dühösen távozott eltűntetni a ruhájáról az ital által keletkezett foltot. Villámlás ártatlanul nézett Tachi-ra, ha az ránézett, miközben büszke is volt, hogy kitolt vele. Bizonyra neki sem tetszett Tachi akkori tette, és elérkezettnek látta az időt a bosszúra. Közben a nő panaszkodott a párjának, egy nagydarab fickónak, hogy mi történt. Nem sokára jött is a behemót igen dühös arccal.
- HOGY MERTED MEGFOGDOSNI A KEDVESEMET TE TETŰ?! – És az is adott egy pofont neki, de sokkal erősebbet, mint a nő, és ököllel. Villámlás majdnem elnevette magát, de nem szeretett volna lebukni.
- Elnézést uram, de egy napig az inasom, holnap meg nyugodtan elláthatja a baját. – Mosolyogtam, mivel igen vicces volt az egész helyzet, bár remélem Tachi-nak nem esett baja.

by **Tachibana Makoto** Pént. Május 24 2013, 19:46

A szituációt figyelembe véve többféle forgatókönyv játszódott le a fejemben egészen a megalázó kérésektől a kiszúrásig. Az arcára pillantva nem tartottam valószínűnek, hogy bölcs módon valami számára is értékessel rukkoljon elő, pedig eltölthetne egy igazán kellemes napot a társaságomban, hiszen hajlandó voltam lesni minden kívánságát. Ugyanakkor csalódtam volna benne, ha a gyerekes bosszú ösvényére lép, hiába tűnt esélyes lehetőségnek. Ehhez képest a cehh állása egészen átlagos kérés volt.
- Mi sem természetesebb, Milady :] - mosolyodtam el, és vonásaim akkor sem változtak, amikor a felszolgáló megérkezett és közölte a számla összegét. Egy halk hümmögést követően kezembe vettem az étlapot, és rezignáltan átlapoztam, megkeresve a tételeket, majd egy határozott mozdulattal csuktam össze.
- Szégyellhetné magát, hogy egy gyanútlan vendéget ilyen alantas módszerrel csap be - emeltem vörösen villanó tekintetemet a pincérre, és még mielőtt felháborodottan visszautasította volna a vádamat, folytattam.
- Ez itt egy tükörponty, mely 90 aranyas tételként szerepel az étlapon. Felismerhető a rózsaszín húsában látható apró piros pöttyökről, s nem összekeverendő az aranyvízi ponttyal, mely valóban ritka halfajta és a 4. szint egyik, ha nem a legértékesebb horgászzsákmánya - magyaráztam, miközben Enheriel-chan elé toltam az étlapot a megfelelő oldalon kinyitva, és rámutattam a különbségre, melyet talán ő is lát a hal húsában.
- Hívjak egy horgászt a tóról? Ő minden bizonnyal készségesen rámutat a különbségre és bizonyítja az igazamat. Amennyiben nem kíván botrányt, javaslom, hogy ezt az apró hibát a hölgy fogyasztásának ingyenessé tételével korrigálják, ellenkező esetben garantálom, hogy meg fog csappanni ennek a helynek a forgalma rövid időn belül :] - ajánlottam ultimátumot a pincérnek a megfelelő szavakat megfelelő hangsúllyal ellátva, mimikámmal pedig garantálva, hogy piros indikátoros voltomnak ne nagyon merjen visszaszólni.
- Légy óvatosabb, amilyen szép ez a város, annyira sok az ehhez hasonló átverés :] - mosolyogtam rá a lányra immár kedvesen, tudomást sem véve róla, hogy az imént megkísérelt kiforgatni a vagyonomból "bosszúból". Ostobaság és felelőtlenség volt részéről, ha valami balul sült volna el ás ráverik a számlát, nem tartottam valószínűnek, hogy képes lett volna kifizetni, a turpisságot észrevenni meg pláne nem. Tekintetemmel közben követtem a petet, így nem ért váratlanul a... nos, "támadás" sem, türelmesen viseltem az állat eme revansát egészen addig, amíg meg nem érkezett a kedves párja a sértett nőnek. Az ő ütését már nem kívántam elviselni, így egy alig észrevehető mozdulattal, jó ütemben elhajoltam az ököl elől, a becsapódás erejét minimálisra véve, és egy kontrollált eséssel zuhantam a földre. Kívülről úgy nézett ki, mintha valóban behúzott volna nekem, én azonban meg sem éreztem :] Nem szólaltam meg, pedig akár visszájára is fordíthattam volna a helyzetet, inkább megvártam, amíg távozik a két jómadár, és csak aztán álltam talpra.
- Yare-yare, mik meg nem történnek... Merem remélni, hogy ezzel kvittek vagyunk és levezetted a haragodat irántam... Nehéz elviselni, hogy ennyire megbántottalak, könnyebb lenne a lelkiismeretem, ha nyugodtnak és mosolygósnak láthatnálak. Úgy, ahogy a legszebb vagy :] - érintettem meg a kezét, és óvatosan felemelve adtam neki egy lágy kézcsókot. Ha folytatja ezeket a gyerekes és éretlen megalázásokat, tartok tőle, hogy megváltoztatom a véleményem róla. Pedig tényleg szép virágszál volt, igazán kár lett volna, ha elrontaná az összképet a sértettsége okán.

by **Enheriel** Szomb. Jún. 08 2013, 12:26

Hát ez nem igaz. A Pincér elnézte a halat, ebből látszik, hogy nem veterán a szakmájában, és a két pofon meg sem kottyant ennek a stricinek. Tachi meg is mutatta a különbséget nekem is a két hal között. A pincér faarccal válaszolt:
- Elnézést uram, sajnos a látásom már nem a régi, hiszen 65 éve dolgozok itt. – Volt benne valami, mert a pincér igen öregnek tűnt.
- Yare-yare, mik meg nem történnek... Merem remélni, hogy ezzel kvittek vagyunk és levezetted a haragodat irántam... Nehéz elviselni, hogy ennyire megbántottalak, könnyebb lenne a lelkiismeretem, ha nyugodtnak és mosolygósnak láthatnálak. Úgy, ahogy a legszebb vagy :] – És adott egy lágy kézcsókot. Pff, jellemző a férfiakra. Most hízelegni próbál, hogy megszerezzen, aztán dobjon. Na ezt nem fogom hagyni: letesztelem, hogy tényleg tetszem-e neki, és nemcsak arra akar-e. Úgy döntöttem, hogy megnézem, mennyire kitartó.
- Köszönöm a bókot. – Mondtam nyugodtan, miközben mosolyogtam. – De most szólok, most meg kell dolgoznod a célodért. – És ezt komolyan gondoltam. Tanultam az előző esetből, és ha megint elkezdi, mint akkor, akkor végleg otthagyom a francba. Villámláson látszott, hogy nem szívleli az ötletet, de tudom, hogy ha kell, akkor megvéd engemet. A Pincér még egyszer elnézést kért, amiért elnézte, és így nem kellett fizetni a fogyasztásomért, persze Tachi intézte el nekem. Igen kedves volt tőle, mert más férfi elvárná, hogy a párja fizessen egy étteremben. Legalábbis mindig ez volt velem is az első randikon, ami igen kevés volt ugyan, de elég ahhoz, hogy ne bízzak csak úgy meg a férfiakban ilyen ügyben. Villámlás jelezte is Tachi-nak a tekintetével, hogy ne merjen rossz lépést tenni, különben olyant tesz, hogy a pokol is kellemes hely lesz neki akkor.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 10 2013, 20:42

Lévén a célomat elértem, így már különösebben nem érdekelt a pincér átlátszó kifogása. Azt is elengedtem volna a fülem mellett, ha felháborodva távozik, ám erre nem került sor. Így is meglehetősen nagy felfordulást okoztunk, és megzavartuk a vendégek nyugalmát, bár ennek leginkább a pet akciója volt az oka, nem pedig az átverési kísérlet. Ettől függetlenül nem zavartattam magam, sosem foglalkoztatott mások rólam kialakított véleménye, hiszen az nem lehetett objektív. Becsültem azokat, akik megkíséreltek másféle szemüvegen át rám nézni, noha az ilyen emberek száma elenyésző volt, talán egy kezemen is meg tudnám számolni őket. Számolgatás helyett azonban inkább vettem a bátorságot, hogy helyet foglaljak a lány mellett, és úgy folytassuk a diskurzust, ugyanis reakciója alapján egyelőre nem kívánt további bonyodalmakba bocsátkozni. Inkább hallgatott a "kérésemre" és felvette a mosolygósabbik arcát, amire jómagam is egy mosollyal válaszoltam.
- Nahát... és mit gondolsz, milyen cél lebeg a szemem előtt? :] - kérdeztem, és bár tartottam némi hatásszünetet, annyi időt nem hagytam a számára, hogy meg is válaszolhassa a kérdésem. Elég jó esélyt láttam rá, hogy a velem kapcsolatos gondolatait ismerem, így magabiztosan folytattam.
- Kissé elszomorít, hogy ilyesféle feltételezésekkel élsz velem szemben. Bevallom, hatással volt rám az, hogy két tüneményes hölgy között ülve bikinis, vagy még kevesebb ruhát viselő lányokat láthattam, de melyik férfi nem szeretne ilyen helyzetbe kerülni? Nézd a pozitív oldalát, feltételezem még rosszabbul fogadtad volna, ha a te lábadra téved a kezem ösztönösen... Vagy tévednék? - emeltem fel a szemöldököm kérdőn, habár a tetteimnek vajmi kevés köze volt az ösztönökhöz. Ahogy mindig, tudatos volt minden megmozdulásom, és ha erre rá is jönne, a miértje mögé akkor sem látna sem ő, sem Szophie :]
- Immár másodszor mentelek ki egy kellemetlen helyzetből, bókok tucatjait szórom rád, hogy jelezzem, érdekelsz és tetszel, ám te puszta feltételezésekből, félreértésekből, múltbéli rossz tapasztalatokból és féltékenységből kiindulva mégis falat vonsz magad köré és nem bízol a saját ösztöneidben. Emlékezz vissza, hogyan gondoltál rám, miután megláttál. Az volt az őszinte reakciód, amit saját elméd azóta megmérgezett - közöltem tárgyilagosan, ügyelve arra, hogy cseppnyi szemrehányás e legyen a hangomban, ám ettől függetlenül amellett, hogy emlékeztetni kívántam a kezdeti szimpátiájára irántam, némi bűntudatot is szerettem volna ébreszteni benne, hogy megtisztítsam a tudatát azoktól a gondolatoktól, melyek korábbi élményeire támaszkodva képeznek sztereotípiákat benne.
- Mindazonáltal volna egy érdekes kérdésem, avagy felvetésem. Ahogy fogalmaztál, arra enged következtetni, hogy a kellő kitartással elérhetem a fejedben létező célomat, melyet te azt hiszem a tabu kategóriába sorolnál, ha beszélni kellene róla. Így a kérdés adott: te valójában mit szeretnél tőlem? :] - merültem el mélyen a lány szemeiben, miközben feltettem ezt a kissé szemtelen, ugyanakkor elgondolkodtató kérdést, mellyel nem titkolt célom volt, hogy kicsit zavarba hozzam. Ki tudja, talán hallhatok egy érdekes választ is, feltéve ha nem kezd el éretlen csitri módjára mindenféle dolgokat a fejemhez vágni ismét.

by **Enheriel** Szomb. Jún. 22 2013, 16:12

- Nahát... és mit gondolsz, milyen cél lebeg a szemem előtt? :] – Kérdezte tőlem.
- Fogalmam sincs, de ajánlom, hogy ne az, mint a legtöbb férfi agyában! – Figyelmeztettem. Majd azt kérdezte, hogy rosszabbul fogadtam volna-e, ha az én lábamra tévedt volna a keze. Pff, a kis Casanova!-.-
- Ugyanaz lett volna, csak perverznek neveztelek volna. – Mondtam neki őszintén. – Ugyanis nem mindegyik nőnél jelent az udvarlást! – Majd elkezdte mondani, hogy bókolt nekem, kimentett egy kellemetlen helyzetből, hogy bizonyítson, de én csak falat húzok magam köré, és emlékezzek arra, hogy hogyan reagáltam rá először. Ha, itt jön, hogy bűntudatom legyen, de már tapasztaltam ilyent, nem veszem be.
- Mert akkor lovagiaskodtál, amit el is rontottál azzal, hogy bebizonyítottad, hogy te is olyan vagy, mint a többi, mikor taperoltad a másikat: Csak addig kell egy nő nektek, amíg meg nem szerzitek, utána porig alázzátok és kidobjátok, mint a szemetet. Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hiszen majdnem az egész iskolás évemet azzal kellett eltöltenem hála a biológiai szüleimnek, hogy rendszeresen megvertek és megaláztak! – Majd megszólalt, ezúttal megkérdezve, hogy mit is akarok tőle. Hrm, mit gondol, hogy majd nyitott könyv leszek NEKI?! Egy férfinak, aki biztos olyan, mint a többi?! Nem vagyok idióta, nem most jöttem le a falvédőről! Csak azért csinálja ezt, hogy majd utána megalázzon ő is, tudom!
- Nem árulom el. – Mondtam neki közönyösen. – Mit gondolsz, hogy már az elején elárulok neked mindent? Jó trükk, de nem eléggé. – Villámlás csak nevetett magában a srácon, bár nem mutatta ki az én kedvemért.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 24 2013, 21:59

- Nahát... Pedig a hangsúlyodból úgy tűnt, van sejtésed a célomról :] - jegyeztem meg, miután kicsit eltöprengtem a hallottakon egy cseppnyi hümmögéssel karöltve. Tulajdonképpen volt is, le sem tagadhatta volna, hogy milyen skatulyába süllyesztette be lényemet. Ez a "minden pasi ugyanazt akarja" szöveg rettentő fárasztó volt. Felsóhajtottam és unottan támasztottam a fejemet a tenyeremre, úgy méregettem a paprikás hangulatú lányt. Képtelen volt megragadni a szavaim mögött megbúvó lényeget, elvakította a düh, melyet sejtéseim szerint a múltja táplált. Már nem is gondolkozott, csak berögzült verbális reflexek tömegét zúdította rám, lényegtelen volt, hogy provokáltam-e éppen, vagy tudattágító kérdéseket tettem fel.
- Yare-yare, szóval innen fúj a szél... - sóhajtottam fel fáradtan, és megcsóváltam a fejem - Fején találtad a szöget, pontosan ezt kívántam veled tenni. Nem is vagy olyan buta, mint amilyennek tűnsz, képes vagy átlátni rajtam. Azért fogdostam egy másik lányt, hogy bejussak a te bugyidba, és aztán megalázhassalak és eldobhassalak magamtól. Vagy... hm, megszereztelek volna, csak nem vettem észre? - reagáltam gúnyosan a jelenetére, bár egészen komolyan kezdtem, hátha meglátok egy kis elégedettséget az arcán. Azért reméltem, hogy észreveszi az iróniát és nem talál logikus kapcsolatot az állítása és a tettem között. Őszintén szólva nem érdekelt, ha emiatt is felkapja a vizet, vagy ha megsértettem vele. Ez a gondolkodásmód szimpla önpusztítás volt, örökké magányos fog maradni, ha minden férfihoz így áll hozzá. Hanyagul hátradőltem a székemben, és fél szemmel tekintettem csupán rá.
- Számomra úgy tűnik, máris eldöntötted, hogy milyen vagyok, és nem akarsz tőlem semmit - kezdtem bele, majd újfent előre dőltem, hogy a szemébe nézhessek rendesen - Eldöntötted magadban, hogy minden férfi egy megbízhatatlan, perverz alak, akiknek egyetlen céljuk, hogy porig alázzanak. Én semmit sem tettem veled azon kívül, hogy csalódást okoztam, mert ember vagyok, hibákkal, és nem felelek meg az álomvilágodban élő tökéletes szőke hercegnek. Ennek ellenére megpróbáltam bocsánatot kérni és kiengesztelni téged, ám te csupán azért fogadtad el a felajánlásom, hogy megpróbálj kicsinyes bosszút állni és megalázz. Ez jobb emberré tesz téged, mint azokat, akik téged bántottak? Ugyanazt teszed, mint ők! Nőj fel és nyisd ki a szemed, hercegnő! Itt van előtted valaki, aki megpróbál tenni a magányod ellen, aki kifejezte számtalanszor, hogy érdeklődik irántad, és mégis ellököd, mert vétett egy hibát, amin képtelen vagy túllépni. Hány sorstársam járt még ugyanígy? - zúdítottam rá heves monológomat, majd barátságosan megpöccintettem a homlokát. Ha még ezek után is úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett királykisasszony, akkor reménytelen az eset. Ha azt várta tőlem, hogy sajnáljam, mert évekkel ezelőtt valami komoly trauma érte, akkor rossz ajtón kopogtatott.

by **Enheriel** Szomb. Jún. 29 2013, 15:48

Ostoba, még gúnyolódik is. Még hogy a japánok udvariasok… Röhögnöm kellett volna, mikor kijelentette, hogy én a Szőke Herceget várom. Nevetséges. Abban már ki a fene hisz, most őszintén? Én már öt éves koromban megtanultam, hogy olyan nem létezik. Minek papol egyáltalán? Nem azt mondtam, hogy minden férfi, hanem azt, hogy a LEGTÖBB. Megvártam, míg befejezi, majd feleltem a kérdésére:
- Egy sem, mert azok nem úgy jöttek hozzám, mint te, hogy megpróbáltak egyáltalán azzal, hogy kiengeszteljenek. A Szőke herceg meg az ostoba plázacicáknak valók, akiknek lehet 80 éves is, csak pénz legyen nála. Amúgy nem minden férfira mondtam, amit mondtam, hanem a legtöbbre, főleg amerikaira. – Idióta, ez is csak azt hallja meg, amit akar. – Ha nem tetszik, akkor elmehetsz másik lányt keresni, aki beveszi a trükkjeidet! – És hívtam Villámlást, majd otthagytam, ha akar, jön, ha nem, akkor nem. Még hogy bocsánatot akart kérni… Az csoda lenne pont egy férfitól. Inkább levágnák a karjukat, mintsem „eldobják” a férfias büszkeségüket egy bocsánatkérésért, ami őszinte is. Egyszer csak megláttam egy kisfiút, aki virágokat árult.
- Virágot vegyenek párjuknak vagy maguknak, egyenesen a rétről frissen!^^ - Jaj, olyan szép virágok voltak nála!^^ Rózsa, liliom, tulipán, amit ismer az ember!^^
- Szeretnék egy szál tulipánt abból a pirosból.^^
- Öt arany lesz néni.^^ - Megvettem a kiszemelt virágot, a kisfiú megkapta érte az öt aranyat, és elsétáltam, miután elköszöntem a kisfiútól. Annyira szép volt, majd ha hazaérek, beteszem üvegvázába.^^ Villámlás közben hátranézett, hogy mit csinál vajon Tachi. Követ-e vagy sem, pontosabban, mert kezdett aggódni, hogy mi lesz így.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Júl. 01 2013, 20:18

Rezzenéstelen arccal hallgattam végig a válaszát és vettem tudomásul, hogy feláll és elmegy. Igazából azon töprengtem el, hogy vajon saját maga hallotta-e, amit mondott, hiszen miután legalább háromszor a fejemhez vágta, hogy olyan vagyok, mint a többi, most a saját szavaival cáfolta meg a tételét, amit felállított. Voltaképpen ez volt a lényeg, csak nem voltam benne biztosa, hogy ezt ő maga is felfogta-e, vagy az ébresztőm teljesen hatástalan volt. Végtére is csupán az általam felhozott feltételezéseket cáfolta, melyekkel provokálni kívántam az elméjét és arra sarkallni, hogy gondolkozzon a vak gyűlölködés helyett.
Megtámaszkodtam a könyökömön és nagyot sóhajtva figyeltem a lány távolodó alakját, és ringó csípőjét. Folytassam? Ne folytassam? Menjek utána vagy se? Mérlegeltem, megéri-e a fáradságot és a belefektetett energiát. Természetesen az cseppet sem érdekelt, hogy "illene" utána menni, azon töprengtem inkább, hogy akarok-e én Enherieltől valamit egyáltalán? Szépnek szép volt, ez kétségtelen, de találok-e benne ezen kívül valami értékeset, és ha nem, akkor csupán a szépsége elegendő-e számomra? Yare-yare, túl sokat gondolkodom... Tengernyi időm van, persze, hogy megéri :]
Csak azután álltam fel, hogy a szőkeség megvette a vörös tulipánt. A griffje nézelődött csak hátra, pedig gondoltam rá, hogy esetleg várja, hogy utánamenjek, de a testbeszéde alapján ez nem így volt. Ettől függetlenül miután En-chan kicsit eltávolodott, én is a virágárus fiúhoz léptem, és vásároltam nála némi kutakodás után egy sárga kaméliát. Kételkedtem benne, hogy ismeri a virágok szimbolikáját és tudni fogja, mit szeretnék kifejezni, de egy próbát megért. Még nyugodt léptekkel is sikerült erőfeszítések nélkül utolérnem a lányt, és szabad kezemmel hirtelen átkaroltam a derekát hátulról, és finoman magamhoz vontam, miközben elé nyújtottam a virágot.
- Ez tízszer jobban illik hozzád. Kérlek, fogadd el :] - néztem rá a válla felett kikandikálva - Véleményem szerint vétek lenne elpocsékolni a szolgálataimat. Még hosszú a nap, és én rendelkezésedre állok - tettem hozzá, utalva arra, hogy az inasa lettem mintegy vezeklésképpen. Ámde nem ez volt az, amiért utána jöttem. - Nekem nem kell más lány, csak te kellesz. Meg tudsz bocsátani? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve, elkomolyodó arccal.

by **Enheriel** Vas. Júl. 14 2013, 21:23

Folyton hátranéztem, hogy a fiú jön-e utánunk. Nem jött. Úgy látszik feladta. Talán jobb is így, legalább Enhi szíve nem szakad meg, ha kiderül, hogy mégis csak olyan, mint amilyennek állítja az összes férfit a gazdám. De nem értem, hogy miért? Jó, tudom, hogy Amerikában az összes fiú bántotta és alázta, de ez még nem jelenti az, hogy a világ összes férfija ilyen lenne. De most tudom, hogy a virágok vigasztalják Enhi-t. A lány után láttam, hogy a fiú vett valami virágot. A fiú után egy öregebb úr kért virágot, mire a kisfiú:
- A bácsinak 50 arany, mert rálépett a Földön lévő virágokra, amik felborultak! – És akkor látta az úr, hogy valóban rálépett kilenc földön lévő virágra, amik a földön hevertek. A kisfiú pont meg akarta igazítani őket, mikor az úr jött. Egyszer csak a fiú utolérte Enhi-t, majd átkarolta hátulról, és egy sárga virágot nyújtott felé.
- Ez tízszer jobban illik hozzád. Kérlek, fogadd el :] – Csak forgattam a szemeimet. Óóóh atyám…
- Véleményem szerint vétek lenne elpocsékolni a szolgálataimat. Még hosszú a nap, és én rendelkezésedre állok. Nekem nem kell más lány, csak te kellesz. Meg tudsz bocsátani? – Itt csend lett, majd láttam Enhi arcán, hogy bánja, amiket Tachi fejéhez vágott. Majd átöleli, és mondja neki csendben, de még így is hallottam:
- Ne haragudj, hogy így viselkedtem veled. Csak úgy gondoltam, hogy jobb lesz nekem, ha előbb támadok, mint a másik… - Most nem tudom eldönteni, hogy most kinek van igaza. Ááá, inkább mindkettőnek adok, azt jól van. A lényeg, hogy Enhi boldog, de ha ez a gyerek összetöri a szívét, ott fogom használni a képességemet, ahol a nemes ékszere van!

//Szerintem zárjuk le ezt az ismerkedétst! Smile

Köszi a játékot! Smile

//

by **Kayaba Akihiko** Kedd Júl. 16 2013, 03:01

Enheriel: Bőr Köpeny (+2 páncél)
Tachibana Makoto: Magasugrás Kristály (aktiválása után a használó kétszer olyan magasra ugorhat)

by **Chancery** Hétf. Okt. 21 2013, 00:30

//Yuichi//

-És akkor most háromra! Fááárad a karja a katonáának, fáárad a karjaaa!
Forgott velem a világ, én meg sosem éreztem magam ennél boldogabbnak és felszabadultabbnak. Álomkelő és Jay a céhházban vannak, ha minden igaz, azt sem tudják, hogy kislisszoltam az éjszaka közepén. Na nem mintha véleményem szerint érdekelné őket egyáltalán, de sebaj. Úgy őszintén, egyáltalán érdeklek én bárkit is ezen a franc ette világon?
Botladozva hagyom el végül a névtelen kis kocsmát, hogy kezemben az üveggel, amiben már azt sem tudom, mi van, de nem is érdekel, pont úgy, ahogy másokat sem érdeklem én. Torkom szakadtából üvöltök, éneklés címszó alatt, mert én bizony most fel akarom hívni magamra a figyelmet, és tojok arra magasról, hogy ki mit csinált éppen. Az már más kérdés, hogy ugyanilyen véleménnyel vagyok az engem érő megjegyzésekre is.
Upszi. Asszem valami jönne felfelé. Ja, nem, mégsem, de az biztos, hogy kicsit nem értem, mi ez a nagy kőfal előttem...
Ja, oké, már tudom. Ez a föld .__.
Feltápászkodom valahogy, és tovább botladozom, amíg neki nem megyek orral a falnak, hogy ismét eldőljek, ezúttal hátra. Szinte Isteni csoda, hogy az üveg mégsem esik ki a kezemből, úgy szorongatom, mintha az életem múlna rajta.
Halkan mindenkit elküldök a sárga földre nem túl kedves szavakkal, majd ismét felkelek, fél kézzel a falat támasztva, hogy hát ha megtart. Két lépés után ismét elkezdek énekelni.
-Mond egyszer, áruld el kétszer, biztos vagy abban, hogy minden rendben? ...
Egy jóóóó nagyot kortyolok a rohadék nedüből a rohadék üvegből, hogy aztán két kézzel támaszkodjak neki a rohadék falnak. Nem, ismét téves riasztás. Várjunk csak, lehet egyáltalán okádni a játékban? Na nem mintha sokat töprengenék ezen, mert ha nem jön, akkor nem jön, tojni kell bele, meg minden másba, ellököm magam a faltól és elindulok, hogy aztán azonos lendülettel ismét összeakadjon a lábam és a földre roskadjak.
Az üveget még mindig nem engedem el.
-Merre lehetsz, te rohadék? Életem megrontója, hol vagy? -suttogom, majd üvöltök, mint a sakál. Felemelem a fejem, és kósza tekintetem a sötétben egy sziulettre téved. Az Obszidián Kastélyra.
-Szóval ott vagy! Na, akkor menjünk öldökölni, b-meg... -vigyorgok, mint egy őrült, és újult erővel botladozok tovább, át az utcákon, fel a dombon, és be a kastély kapuján.
-Merre vagy? -üvöltök fel, a hangom visszhangzik a falak között és csak én válaszolok saját magamnak. Hogy őszinte legyek, már azt sem tudom, kit keresek, hogy ki lehet "életem megrontója", csak azt tudom, hogy valakit muszáj agyba-főbe vernem... és lehetőleg még többet innom.
Meghúzom az üveget, a pia lassan elfogy, keveredik a sok-sok másikkal együtt bennem, elrabolva józan eszem minden maradékát. A padló dübörgő tengerré válik a lábam alatt, de nem érdekel, csak lépdelek előre, lehetőleg egy kazamata lejáratát keresve. Ha oda lemegyek, talán széttép valami állat, és végre vége lehet ennek az egész kínszenvedésnek.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 21 2013, 01:01

//Chancery//

Hallottam hírét a tízedik boss legyőzésének és ezzel, nagyon sokat segítettek az egyszerű játékosoknak a frontharcosok. Egyszer szeretnék én is az lenni, valahogy az olyan.. magasztos, fenomenális és nem is tudom, olyan idegen tőlem, de részese szeretnék lenni. Már a JL-ért is minimum, meg akarom óvni a gyengéket és a védteleneket. De a mai nap a lazításé.
Délelőtt bejártam a második szint tavacskáját, úsztam pár kört, a kellemes vízben, és jó kikapcsolódás volt. Ezután felmentem a negyedik szintre az óceánhoz, ott maradtam napnyugtáig. Jó volt végre egy kicsit szörfözni. Igaz használnom kellett, vagyis inkább vennem kellett egy lovagi pajzsot hozzá, de megérte, szükséges alkatrész, és ideális szörfdeszka volt. Csak túl hamar elsüllyed, ezzel vajon itt mit lehetne kezdeni... meg akarom alkotni a tökéletes szörfdeszkát, talán ha készítenék lebegés potiont, akkor... igen úgy lesz, valahogy megoldom ez nem lehet akadály. De mégis csak bekenem vele a pajzsot, mert az ugyan nem fogja meginni.. na ezen az ötleten még dolgozom. Szedtem a sátorfám a naplementében, amit persze még a parton megvártam, egy ilyen napot nem ronthatok el azzal, hogy nem nézem meg a színárnyalatokat. És végül kikötöttem Nyster városában egy fogadóban. Ritának lepötyögtem, hogy merre vagyok és, hogy egyedül, de ne aggódjon, vigyázok magamra. Este volt már jócskán, és az ablakon kiáltozás hangja szűrődött be. Igaz őszi levegő volt, de mivel odakint sem voltam fázós, így nem zavart, ha estére nyitva maradt az ablak. Még csak a pólót vettem le, de odasétáltam az ablakhoz, kíváncsi voltam, ki az, aki ily késő este óbégat. Kinéztem és a sötéttől nem láttam jól, de amikor egy lámpafénye megvilágította az alakot, felismertem benne Chan-chant. Furcsán viselkedett, de úgy gondoltam bajban van. Menümből lehívtam fehér pólómat és megjelent rajtam a ruhadarab, majd csapot-papot hátrahagyva kiugrottam az ablakon. Zuhantam alig fél métert, majd futottam felé. Út közben, mivel mezítláb voltam, megcsúsztam a nyirkos füvön és kis híján lefejeltem egy lámpaoszlopot, de tovább futottam. Megálltam előtte, elsőre, mintha látszólag észre se venne, ivott valamit, amitől a tekintete is mintha zavartabb lenne.
- Chan jól vagy? - kérdeztem aggódva iránta, de ahogy ivott, mintha meg sem hallotta volna és közel volt már, hogy kiürüljön a palack.
- Chan? - kérdeztem tétován. Majd megfogtam vállát és tekintetét kerestem, amit rátaláltam újra megszólítottam. Nem értettem, hogy miért iszik, de úgy látszik kicsit berúgott. Kásás tekintet, lekonyuló cicafülek és még egy éjjeli bogár is rászállt arcára, amit talán eddig észre sem vett. Fogtam és egyszerűen levettem arcáról és tovább dobtam a pixel fű közé.
- Chan, mennyit ittál? - kérdeztem továbbra is aggódva, korábban nem beszélt arról, hogy szokott inni, és valahogy kicsit kiábrándító is volt így látni. Valami azonban hiányzott, nem volt mellette a cicája, aki kiüríti a boltban a tej készletem. Azonban jópofa, ahogy lefetyeli, úgyhogy kicsit sem sajnálom, hogy legalább valaki elfogyassza. Álomkelő igen, de hol lehet. Bal kezemmel tartottam vállát, és ő velem szemben volt, óvatosan körbenéztem őt, hátha a hátán csimpaszkodik, de nem.
- Cic - próbálkoztam a megszokott nyelvvel. Nem jött elő se macska, se bármilyen szörny, és még ember sem.
Kérdőn néztem rá továbbra is, ha borulna valamelyik irányba, igyekeztem ott teremni.

by **Chancery** Hétf. Okt. 21 2013, 01:28

//Yuichi//

-He...?
Na, mintha lenne előttem valami. Legalábbis mikor úgy éreztem, mindjárt előreesek és kinyújtottam a kezem, megfogtam vele valamiiii... puhát. Szövet, addig oké, tehát ruha, tehát valszeg a ruha alatt ember lakozik. Fehér, ez is stimmt, még ha elég furán látok is, olyan duplázva. Sosem voltam odakint részeg, szóval feltételezem, hogy ez is jól van ledigitalizálva.
Kicsit feljebb nézek, küzdve a hányinger ellen. Asszongya, hogy... barna haj? Igen, barna. Kissé kócos. És asszem férfi, ja, ez férfi. Bárgyú vigyorral jelzem, hogy felismerem, ez biza a Yuichi, majd dőlök előre, mint a kivágott fa.
Miközben nézem a lábát, ismét eltöprengek, vajon lehet-e okádni...
-Hogy mennyit? F.....om tudja. -tátogom, miután a rendszer alaposan kinémít megint... de most semmi kedvem a körülírós káromkodáshoz, amit egyébként le szoktam művelni hasonló esetben. -Csak azt tudom, hogy túl keveset... -nézek szomorúan az üveg maradékára, kiiszom a végső cseppeket, majd a földhöz vágom az üres akármit, ami végül pixeleire robban szét.
Most, hogy már mindkét kezem szabad, szét is tárom őket és ráakaszkodom Yuichi nyakára. Vigyorogva dörgölöm a fejem a mellkasának, majd hátralendülök, hogy ugyanazzal a lendülettel essek is, egyenesen bele a karjaiba.
-Oh, lovagom... -mered rajtam továbbra is a bárgyú vigyor, és sejtem, hogy az illatomat a legnemesebb kocsmák is megirigyelnék. Kinyújtom a kezem, hogy beletúrjak a barna hajtömegbe. Meglepő, milyen selymes tud lenni egy férfi haja. Jay-é is ilyen.
-Tudtad, hogy veszett jól nézel ki...? -vigyorgok tovább. -Miáu :3 Le akarok ülni... x_x
Ha keresünk ülőhelyet, akkor keresünk, ha nem, akkor egyszerűen lehuppanok a fal mellé és a hideg falnak vetem a fejem. Mennyei érzés, pedig nincs is fájdalom... nem fáj semmi, csak veszettül szédülök és kezd elegem lenni. Talán ezen a ponton kívánják az iszákosok, hogy bár ne ittak volna, és soha nem is fognak? Hogy aztán majd meggondolják magukat?
Hogy is írják a könyvben? Belső istennőm most artikulálatlan röhögéssel adja a tudtomra, hogy üldögélés helyett inkább húzzak vissza a kocsmába szerezni még piát. Nagy önerőbe telik nem engedelmeskedni neki, és ebbe talán beleszól az is, hogy Yuichi előtt már nem akarom folytatni. Egyenlőre. A halántékomat dörzsölve próbálok életet lehelni magamba, de az ostoba vigyor csak nem akar még teljesen eltűnni.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 21 2013, 09:04

//Chancery//

Chan részeg. Vajon ez hányadik üveg lehet kezében és mi miatt ihatott? Ahogy megfogtam a vállát, azóta kevesebbet imbolyog, és meg is lepődtem, amikor elkezdett dőlni, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy ne padlót fogjon, hanem inkább puhábbra, rám essen. Elkövettem azt a hibát, hogy nem koboztam el a piás üvegét, és törődött is róla, hogy megigya és elküldje a süllyesztőbe, ahonnét nem fog egyhamar visszatérni. A miértje kérdés, de az biztos, hogy ebben az állapotban nem jutna messzire, és vajon honnan jön? Honnan indult el így?
- Ejnye-bejnye Chan - suttogtam magam elé, ha nem róla lenne szó, hagynám hogy eltébláboljon a világból, nem tudom tolerálni a piát és a piásokat, azóta az alkalom óta undorodom az italtól, meredtem magam elé. Teljes meglepetésként ért, hogy nyakamba borult, és mellkasomon keresett vigaszt, de mire? Azt tudom a pia csak felerősíti a boldogságot, vagy a szomorúságot, rá vajon melyik hatott?
Ahogy elkezdett dőlni, utána kaptam, bár a röppályáját módosította és pont úgy esett, hogy biztosan elkapjam, szememet összehúzva néztem rá, direkt csinálta vajon? Fejét még mindig mellkasomhoz nyomta és most felnézett rám. Az a két szó, villámként mart gerincembe, és szívembe. Nagy lehet a baj, vagy csak a pia beszél belőle. Kérdésére inkább nem válaszoltam, de amikor nyávogott egyet, enyhült szigorú nézésem és felnevettem. Legalább humoránál van Chan. Egyértelmű határozott kijelentése, viszont mozgásra bírt már engem is. A pia már a gyűjtőben van, szóval az már bonyodalmat nem okozhat.
- Máris keresünk egy ülőhelyet.. - körbenéztem és olyan tizenöt-húsz méterre árvállot egy pad, felét belepte az este sötétje, de másik felét bevilágította a mellette ácsorgó időtlen gyertyakristály lámpa. Egyszer kíváncsi lennék, ezeket is folyamatosan cserélik, mert amit mi játékosok gyártunk, az mind szavatosságra megy, legalábbis Chan ezt mondta nekem nem sokkal boltnyitás után - na, gyere, most felkaplak, és kapaszkodj belém addig. Van is ülőhely - egy apró mosolyra görbült szám széle, félre tekintve, a beszédéből áradó erjedt anyagokról. Válláról hátára helyeztem kezem és addig hajoltam, míg bal kezemmel elértem térdhajlatát, felkaptam és olyan volt, mint egy só zsák. Hiányzik a súlyemelés jártasságom, szóval imádkoztam, hogy két karom elbírja addig. Ő bőszen kapaszkodhatott ez alatt nyakamba, majd pár lassabb lépés után odaértünk a padhoz. És nincs háttámlája, fene. Viszont határozottan mondta le akar ülni. Magam sem tudom, hogyan sikerült menümben megtalálni a pulóvert, ami megjelent kezemben, de közben vagy háromszor kellett ficánkolnom, mire elértem a megfelelő menüpontot. Ledobtam a padra, ahogy sikerült és leültettem rá Chant. Hátát még nem engedtem el és leültem mellé. Ha sikerült neki, megtalálni egy közepesen ingó, de akár egyenes tartást, akkor elengedtem és a kérdések tömkelege vándorolt agyamba.
- Mire emlékszel, mielőtt.. - leszegeztem egy pillanatra a tekintetem - mielőtt ennyit ittál? - kérdeztem újra ránézve. Egy kicsit józanodjon a hideg levegőn, aztán beviszem a fogadóba, de talán segít neki a hideg őszi este hűvös levegője. Ez után tudatosult bennem, hogy ugyan mégis mit visel? Előkotorásztam kezdeti zakóm és ráterítettem hátára. Nem venném jó szíven, ha megfázna egy barátom.

by **Chancery** Hétf. Okt. 21 2013, 11:15

//Yuichi//

Yuichi felkapott, mint vőlegény az arát, én meg nevetni kezdtem, arcomat a vállába fúrva. -Hehe, te is nekiütsz az ajtófélfának mindjárt, ugye?
Eddig jóformán csak egyszer cipeltek így, akkor józanul, és Jay, még a kapcsolatunk elején. Eljátszottuk, ahogy bevisz a küszöbön, de persze elmértük a távolságot és a fejem koppant egy hatalmasat az ajtófélfán. Én csak nevettem, hisz alig fájt, ő pedig teljesen ki volt készülve az aggodalomtól.
Jéé, egy kristály. Vajon ez kerül abba a vacak faeno levélbe? Ja, nem, jóformán minden kristály abba kerül, én meg emiatt folyton hiányban vagyok belőle. Igaz, mostanában úgyse vásárol tőlem senki. Na persze, minek is vásárolnának tőlem? Erről is biztos a történelemtanár tehet. Miután ő vásárolt, elhíresztelte, hogy biztos rossz lett, és senki se jöjjön be hozzám, és nem jön senki. Vagy Chitose ezzel bosszulja meg, hogy annyit késtem a rendelésével.
Vagy csak egyszerűen én magam a puszta viselkedésemmel. Csak tudnám, mit rontottam el...
Mikor ismét változik a horizont helyzete, a gyomrom újabb bukfencet vet. Már azt sem tudom, milyen helyzetben leledzik, de biztos nem úgy, ahogy eredetileg lennie kéne. Tovább pörög a világ, mintha egy centrifugában lennék, így inkább lehajtom a fejem és a digitális földet kezdem bámulni egy darabig, amíg el nem múlik az egyhelyben-mozgás. Érzem, hogy valami a vállamra is kerül, de egyenlőre nem törődöm vele... de az biztos, hogy soha többet nem fogok inni.
Egyáltalán nem fázom, de mikor némileg lecsillapodott a forgás, kitapogatom a rám került akármit és összébb húzom. Mikor feljebb nézek, mintha élesebb lenne minden, de nem sokkal. Vajon a rendszer mennyi idő múlva józanítja ki az embert? Bizonyára gyorsabban, mint a valóság, még az is lehet, hogy van erre kitalált poti vagy kristály. Potiról jut eszembe... sután Yuichire vigyorgok.
-Van valami főzet másnaposság ellen? Asszem az nagyon kelleni fog... -majd ismét lehajtom a fejem, had bújhassak a hajam mögé.
Tőle is érkezik egy kérdés, de nem tudok azonnal felelni. Az ajkamba harapok és összébb húzom magamon a pulcsit, akárkié is legyen - na nem mintha ne lenne egyértelmű, de ezt egyenlőre az agyam lusta felfogni. Végül elvigyorodom és vállat vonok.
-Pontosabban? -kérdezek vissza nevetve, amit végül egy kis köhögés szakít félbe. Úristen, sosem voltam még ilyen pocsékul, betegség idején sem. Mi olyan jó ebben az egészben? Na, de előbb a kérdés, mielőtt nagyon elkalandozom...
-Hát, hogy idejöttem... -vigyorodom ismét, kibújva kicsit a hajam menedéke alól. -Ki akartam próbálni valamit.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 21 2013, 12:01

//Chancery//

- Milyen ajtófélfának? - kérdeztem tőle, hanglejtése kicsit csukladozott, de még így sem értettem, miért kérdez ilyet. Amikor én voltam ilyen állapotban, akkor és ott nem volt velem senki az égvilágon. Egyedül voltam és teljesen védtelen. Azt hiszem csak egy kisebb szerencse volt, hogy túléltem azt az éjszakát, azóta nem akarok inni, még úgy sem, hogy vannak mellettem. És ahogy most ránézek Chanra teljesen kiábrándító az ital hatása az emberekre. Persze minimális hangulatoldásra hatásos, de másra nem nagyon. Ahogy lettem a padra nem ellenkezett és nem bucskázott hátra. Szépen előre dőlt és enyhe aggodalommal néztem mozdulatait, merre fog borulni. De csak a földet nézte, majd fel rám. Szemében látszódott a fokozott izgalom, amit az ital okozhat és azaz álmos éberség. Amikor ránézek el alhatnékom van, és beszéde is lassabb, de emellett végig éber. Láttam ezt a tekintetet már pár szemben, de nem hittem volna, hogy testvéremként szeretett Chan is ide jut. A miértje gyökeret vetett, de persze találgatni nem fogok. Nem illene.
Kérdése azonban már sokkal józanabb volt, le akarja gyűrni, az alkohol hatását. Végre némi nyugalom telepedhetett arcomra és mellkasom is kevésbé zakatolt aggódva, hogy alkoholmérgezése van. Keserűen ráztam meg a fejem. ( // Nincs faenó levelem hozzá Razz

//) Nem ismertem még ilyen receptet és az elixir tesztelgetés alatt sem találtam még ilyet. - Nincsen még ilyen potionom, egy jó gyógymódot tudok rá, az pedig az alvás. Újra lenézett, de végre kicsit beszédesebb és nem firtatta, hogy miért nem válaszoltam kérdésére.
- Pontosabban, miért ittad meg az első pohárral, vagy üveggel? - kérdeztem komolyan. Az hogy a szememből mit láthatott ki, talán továbbra is aggodalmat és kétséget irányában.
Újra rám nézett és ez a mosoly valahogy másabb volt, mint a korábbiak, határozottabb, nyíltabb. - Mit szeretnél kipróbálni? - elnéztem a kastély felé és vissza Chanra. Este van, ilyenkor ő bolt zárás után visszaszokott menni a YJ céhházba, tudom hisz sokszor ott a kapujában köszönünk el és indulunk saját utunkra. Tulajdonképp ott még sosem látogattam meg és ő sem a JL-nél engem. A boltban csak, de ott is kevesebbet foglalkoztam vele az utóbbi időben, főleg azóta, hogy azt a piros indikátoros lányt küldözgette hozzám, azóta is bejár a boltba és nem vesz semmit. Lassan felfogadom jogos helyettesítőmnek, azzal legalább keres is pár aranyat havonta. Óh, nagyon elkalandoztam. Visszatértem a transzból és nem akartam találgatni, valamit arról mondott, ki akar próbálni. Hisz már megtette, ivott ki tudja mennyit is.. Kíváncsian néztem barna szemébe? Vajon képesség, hogy meg tudja idézni ÁKt?

by **Chancery** Hétf. Okt. 21 2013, 21:19

//Yuichi//

Csak legyintek az ajtófélfának. Ugyan már. Úgyse érdekel az téged igazából, tudom. Az önutálat újabb hulláma csap át a fejem felett és már emelem a kezem, hogy meghúzzam az üveget, de rájövök, hogy már nincs, már elfogyott. Oh my. Legszívesebben mennék venni egy újabbat, de már így is épp eléggé lecsappant az aranykészletem. Meg hát mégiscsak Yuichi ült le mellém. "Belső istennőm" rinyálni kezd, hogy ő még inni akar, de én csak csitítom, ahogy tudom. Már nem akarok inni. Épp eléggé ki vagyok készülve, és az alkohol semmit nem feledtetett velem. Szó szerint semmit.
Nem felejtettem el az egyre gyakoribb megalázást. Nem felejtettem el a vidámparkban történteket. Nem felejtettem el egyik álmomat sem, amiben romokba döntöttem a Kezdetek Városát egy rózsaszín hajú cicalány képében. Nem felejtettem semmit. Rohadtul semmit.
Miért ittam meg az első pohárral? Mit akartam kipróbálni? Szomorú mosollyal hallgatom a kérdést és lehunyom a szemem. Vajon hátradőljek? Nem emlékszem, van-e háttámlánk... bezzeg ezeket elfelejtem.
-Hogy valóban megnyugtat-e a pia... de vagy nagyon el vagyok rontva, vagy ez valóban nem működik...
Felnézek az égre, és érzem, ahogy egy tűzfolyam csorog le az arcomon. Beharapom az alsó ajkam, hogy visszafogjam, de végül nem megy. A csillagok hirtelen tűnnek el a szemem elől, ahogy inkább ismét előre dőlök, fejemet a térdeim közé hajtom és a tenyerembe temetem az arcom. Még nem zokogok, de közel állok hozzá.
-Fogadok, hogy te is gyűlölsz engem. -motyogom a kezeim közé, és igazából nem is tudom, akarom-e, hogy hallja. Mindegy is, hisz amilyen hangos vagyok, biztos értette minden szavam. Bánom is meg nem is, miután ezt kimondtam. Saját sötétségemben szinte látom magam előtt a sok-sok megalázóm vigyori képét, ahogy győzedelmesen nevetnek és ujjal mutogatnak rám.
A tenyerem már nedves. Reszketek és rettegek, legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, legszívesebben most felállnék és mindenkin keresztülgázolnék, akit csak érek, de tudom, ez utóbbira a legnagyobb akaraterővel sem lennék képes.
Aztán rájövök, mi történik velem. Az agyam egy még józan zugában sejlik fel egy pillanatra, és hiába fogom fel, tenni nem tudok ellene.
Rohamom lesz. Biztosan az lesz mindjárt, a torkomban érzem. De Yuichi még sosem látott ilyet... meséltem már neki egyáltalán? Valószínű... de ha mégsem?
Szomorúan vigyorgok magamban. Akkor legfeljebb egy baráttal kevesebb. Csak a kérdés az, hogy elviselem-e egyáltalán ennek a barátnak - vagy inkább testvérnek - az elvesztését...

by **Hayashi Yuichi** Kedd Okt. 22 2013, 14:26

Https:Chancery dot com

Ott ült, és azt hittem már el is aludt. Lehajtott fejjel, azonban, a túlivásra jellemzően zihált lélegzés és aprókat nyöszörgött. Végül is haja alól és még így előre dőlve érkezett válasz, de ez még mindig messze volt attól, mint amire értettem.
- Nyugtatólag? Egyszerűbb lett volna, ha írsz egy üzenetet vannak praktikáim, a rosszabb időkre - bár ez lehet még tetézi a baját, de jobb ha tudja az igazat, a pia nem megoldás, úgytűnik. Legalábbis számára nem az. Szólni készültem, de arcát kezébe temette és sírni is kezdett. Sajnáltam és tudtam, hogy rossz érzéseit, a pia felerősíti. Kétélű fegyverhez nyúlt, míg végül saját magát vágta meg vele. Tudom láttam már, a kettő, nem is.. négy útját a piának. Saját bőrömön is tapasztaltam az egyik utat. És köszönöm, nem kérek abból.
- Nem gyűlöllek Chan, épp ellenkezőleg - mondtam komolyan, és fájt, hogy ilyet feltételez, az igaz, hogy a bolton kívül nem vagyok vele sokat, de nem akarok útjában lenni. Néha, nem tudom kifejezni, azt, amit szeretnék, és ez nem a tudás hiánya, és nem lustaság, hogy úgyis tudja. Csak egyszerűen jellemem adja a zárkózottság, biztonságát és nyugalmát. Ha valaki ezt meg akarja bolygatni ahhoz.. hasonló képp kell tegyen? Én magam sem tudom erre a választ, de rá kell leljek. Konfliktuskerülő voltam odakint is és, idebent sem vagyok különb, hasonulok az eszmékhez és a jellemekhez, mert a békesség jobb, mint az állandó háború. Azonban így magam ellen fogok menni, főleg itt. Lehajtottam fejem és hallgattam halk sírását, ami egyre hangosabb lett. Egyszer már találkoztam ezzel a helyzettel odakint, bár itt a miértje ismeretlen, ott hibáztam, itt nem fogok.
- Chan? - kezem vállára tettem és távolabbi vállát próbáltam felém húzni, ha engedett, vártam addig, míg felnéz és átöleltem. - Chan nincs baj, bármi is történt, holnap a felkelsz jobb lesz. Ebben biztos vagyok. A gondok, tudom nem olyan, ami hirtelen elillan, de leküzdhető. Mióta kiléptem abból a furcsa cirkuszból, azóta megváltoztál. Megváltoztunk. Látom az emberek tekintetét, rémültek és rémnek tartanak. Nem tudom, mi történhetett ott. És.. ennek annyi jelentősége van, azt a rémületet a te szemedben is láttam. Remélem, a piától emlékezni fogsz erre, ha nem, akkor holnap újra elmondom, hogy ne aggódj, mindenért. Nem a világ nehezedik a válladra, neked kell a világ vállára nehezedned, pihenj rajta, ha szeretnél, erősödj és élj - próbáltam rá mosolyogni, amennyire csak tudtam de nem ment. Hol rá, hol a hajába és hol az égre néztem. Ha eddig is engedte, hogy átöleljem, most engedtem a fogáson. Hogy utálhatnálak, hogy gondolhattál ilyenre? Egyáltalán utálok-e én valakit? ..Igen, egyetlen embert.. már csak a gondolat hatására is bal kezem ökölbe szorult.

by **Chancery** Kedd Okt. 22 2013, 23:09

Hátétépé perper Yuichi Very Happy

-Nem akartam írni senkinek. Konkrétan ezt akartam kipróbálni, ha már Kurokoto rábeszélt... -legyintek dühösen, küzdve a roham ellen, ami nem igazán megy. Főleg így. Egyrészt füllentek, hisz Kurokoto semmire sem beszélt rá, egyszerűen csak tudni akartam, valóban működik-e a módszere, ha már Judy is a pártjára állt.
Másrészt Yuichi pont most kezd sokat beszélni... és ilyenkor sosem jó, ha valaki megpróbál nekem példabeszédet tartani. Hiába tudom, hogy jót akar, hiába tudok mindent... ilyenkor akkor sem megy az elfogadás.
Talán még a monológja közepén szólok közbe. -Szerintem fuss inkább... -motyogom, majd még összébb húzom magam, olyan picire, amennyire tudom. Úgy érzem, mindjárt robbanni fogok, mint a vulkán, és félek, hogy kő kövön nem fog maradni. Pedig olyan rég volt már utoljára ilyen, úgy örültem, hogy talán végre vége. Erre... miért vagyok én ilyen elcseszett?
Érzem, hogy magához húz inkább és tovább beszél, én pedig végérvényesen zokogni kezdek. Csak halványan érnek el hozzám a szavai, amikre csak magamban válaszolok, másodpercről másodpercre egyre ingerültebben. A cirkusz említésekkor viszont végérvényesen robbanok...
Szinte felüvöltök, mint a sebzett farkas, ahogy zokogni kezdek, és a könnyek áradata folyóként indul meg. Az ujjaim begörbülnek, végigkaristolom az arcom a körmeimmel, ami odakint fáj, de itt semmilyen hatást nem kelt, nagy bánatomra. Végül megragadom Yuichi pólóját, de nem nézek fel rá, csak üvöltök torkom szakadtából. Tán egy perc telik el így, mire a sírásnak ugyan vége, de érkezik a düh, a tetemet marcangoló vörös szemű bestia, és végül felnézek könnyáztatta arccal a férfira, és legszívesebben egy pofont is lekevernék neki. Csak azért nem teszem, mert még tudom, ki ő.
-A világ egy szemét k...va, aki csak azt akarja, hogy mindenkit jól megb...asson... -kiabálom dühösen, és alig bírom visszafogni magam, hogy ne tépjek szét valamit, jelen esetben a fehér pólót. -Ahogy abban a cirkuszban is. -az ajkamba harapok, alig bírom megállni, hogy kimondjam, ami ott történt. Az Istenit, Hürrem már segített túllennem rajta, akkor most mi a fene folyik velem? A férfi torkát kezdem nézni, de ezzel nagy hibát követtem el, mert a szavak tovább kezdtek pörögni a számból.
-Tudni akarod, mi volt a cirkuszban? Mindenki kifordult önmagából! Volt, aki még ölt is. Én is megváltoztam akkor, egy rohadék elvette a testem és megpróbálta magát megd....ni veled, te meg meg akartál ölni.
A tekintetem lejjebb vándorol közben, már csak a fehérség ölel körbe. Egy fehér póló. A szám pedig nem képes csipeszt tenni magára. -Egy szánalmas hülye vagyok. Azt képzeltem, ez a világ más, hogy itt mindenki normális és elfogadja a másikat, ha már idekerültünk, erre kiderül, hogy mégsem. Hogy én ugyanúgy ki vagyok rekesztve itt is, mint odakint. Nem csináltam pedig semmi rosszat! Csak önmagam vagyok! Yuichi, most őszintén, ennyire nagy baj? Máris ennyire meg kell engem aláznia szinte mindenkinek, meg lenézni? Miért? Vagy mi a jó franc baja van mindenkinek velem? Elviselhetetlen vagyok, vagy tényleg irányításmániás? Pont én?
A hangom egyre halkabb és halkabb lesz, a sírás pedig ismét felerősödik. Két kézzel kapaszkodom a karjába, nekidőlök a mellkasának, és csak arra eszmélek, hogy ölel.
Az utolsó szavaira emlékszem, semmi másra. Valami mégis azt súgja, hogy azok a szavak már régen voltak.
Bódultan nézek fel, majd eltávolodom tőle egy kicsit, még szipogva-könnyezve, s immár szégyenkezve. Elengedem a karját, remélve, hogy nem szorítottam el benne minden eret, már ha van ilyesmi egyáltalán a testünkben jelenleg, majd ismét a földet kezdem bámulni. Úgy érzem, mindjárt elájulok, mintha maratont futottam végig, többet is egymás után. Dührohamom volt, legalábbis egy rövid biztosan.
-...Gomenne. Vagy sumimasen... -nem tudom, épp melyiket kéne használnom. Nyitom a szám, hogy szóljak, de nem tudok mit mondani. -Sajnálom...
Semmire sem emlékszem attól a ponttól, hogy azt mondja, ne a világ nehezedjen rám, hanem fordítva...
Úristen... vajon miket mondtam? Miket tettem? Vajon bántottam? De legalább még józanabbul érzem magam... jól esne megint egy nagy korty erős pia.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 23 2013, 13:05

Ilyen butaságra rábeszélte valaki Chant? Ki hallott még ilyet.
- Nem kell minden jött mentre hallgatni Chan - csóváltam meg a fejem. Az ötlete is elbukott az illetőnek, hisz még rosszabb passzban van, mintha nem ivott volna. De a miértje még mindig nem tiszta. Próbáltam érvelni számára, de hatástalan volt és kért is valamire, hogy menjek el, nem is fussak el. Zokogott, ugyan hogyan hagyhatnám magára? Ilyen állapotban? A fogadó ablaka felé néztem, ahonnét jöttem, talán tényleg jobb lenne, ha aludna. Zokogása üvöltéssé alakult és szorított, szorította tépte a pólóm, és csak üvöltött Chan fájdalmában. Jay tett vele valamit, ütött szöget fejemben egy gondolat? Vagy ez az illető, aki azt mondta igyon? Próbáltam hajába belesimítani, hogy csillapodjon, de én magam is megrémültem tőle, és talán most először féltem is tőle. Üvöltése szavakban folytatódott és robbant, mint a bomba. Leteremtettek a szavak, ugyan a program kiszűrte a túl csúnyákat, azonban jelentése egyértelműen érthető volt. Valami nagy baj lehet, pólóm átázott könnyeitől és próbáltam magamhoz ölelni, hogy érezze nem így van.
Cirkusz. Itt is a program egy szót kisípolt, de csak közepét. Eleresztettem haját és hátát csak úgy a levegőbe rántottam kezeim. Mit tettem? Hűltem le azonnal, lélegzetem is elállt, meg akartam ölni és szeretkezni akartam vele a cirkuszban? Fejem lehajtottam és kerestem a válaszokat. Arra emlékszem, hogy bemegyek, és amikor kijövök, romokban volt minden, de ott volt egy képszakadás. Láttam magam meghalni, és nem értettem, hogyan láthatok újra. Egy ágyon volt az a személy, a gyilkosom, alatta pedig egy nő. Chan volt az a személy! Úristen! Felugrottam miközben kitéptem magam a szorításából.
- Te is végig ott voltál a cirkuszban a mezőségen? És miért, miért akartad magad meg.....ni velem? És miért akartalak megölni? - törtem ki én is - Hisz aznap én meghaltam, nem árultam el neked, de engem a cirkuszban legyőztek, később, amikor éppen veled lehettem, úristen, azt ne mond hogy.. hogy benned voltam? - összerogytam a pad előtt és ezzel a járkálásom is megszakadt, ideges voltam, nem is tudom miért igazán nem tudom kontrollálni a helyzetet. Ha ott volt és végig látott mindent, akkor miért nem tett ellene és a gyilkosom.. kivégeztem azt a mocskot. Hatástalan volt rám, bármennyi szintje is volt. Hisz megértettem életem értelmét halálomban. Védeni az olyanokat, mint Chan valamint a JL eszméjét kiszélesíteni, bizony megéri küzdeni és harcolni. Térden csúszva közel mentem Chanhoz, bár nem tudom, hogy fogadná az érintést.. és én hogy fogadnám. Remélem sose fog válaszolni kérdésemre. Tudni akarom és nem is akarom tudni. Lehajtottam a fejem és ez a nap nem csak neki szörnyű.
- Chan - azzal megpróbáltam átölelni, ha nem lökött félre - Bocsájts meg. Ami ott történt arra nem emlékszem, csak arra emlékszek, hogy bementem egy tükrös terembe, ott meghaltam és.. - megeredtek könnyeim - megzavartam a d...sban azt a fickót. Épp egy nővel volt, mielőtt megöltem. Nem tudom.. Sajnálom - próbáltam jobban átölelni, ha engedte.
Szavaira én sem tudtam másképp felelni - én is sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked. Ez a világ nem taszítja ki a hozzánk hasonlókat. Csak önmagunk lehetünk ebben a vétkesek, ha mégis így alakul. Igen Chan veled van a hiba, ahogyan velem is. Küzdenünk kell, hogy érvényesülni tudjunk itt is, de.. tudom ezt most tőlem nem fogod elfogadni ezeket a szavakat. De jó szívvel harcolj az igazadért és akkor jobb lesz Chan. Ha most elmész, ne igyál kérlek többet. Szeretném, hogy maradj.. és hogy jobban legyél, de amit tettem veled ott, azt nem akartam, nem azért mert utállak, és nem azért mert megvetlek, amilyen vagy. Neked megvan a helyed a világban, itt is, nem csak kint amikor kiszabadulsz – hagytam abba ezen a ponton. Felnéztem rá, bár nem tudtam mit várjak, szeretném biztonságban és jólétben tudni és mosolygósnak látni, de ez nem az az alkalom, rosszat tettem vele, és meg akartam ölni. Hogy tehettem ezt vele? Csendben nem tudtam végig hallgatni, de miért nem? Hisz általában csendes vagyok és kedves és mosolygós, most azonban.. félek. - Ne félj, nem vagy elviselhetetlen.. - halkultak le szavaim.
Azt nem tudom meg nem történté tenni, hogy bementem a cirkuszba. És másnap érkezett ismeretlen küldőtől több mint ezer arany. Mit tehettem azért a pénzért. Nem tudom. Ez irányíthatatlan, Chan üvöltése. A múlt, tönkre teszek mindent. Elengedtem Chant, ha eddig engedte az ölelést és hátra zuhantam. A földön ültem és a fejemet fogtam, összegubóztam magam olyan kicsire, amennyire csak tudtam. És csak ültem ott, latoltam.

by **Chancery** Szer. Okt. 23 2013, 14:17

Kicsit elmosolyodom. "Nem kell minden jött-mentre hallgatni"...
-De ők is ugyanolyan emberek, ugyanolyan élettel, a minimum, hogy meghallgatom őket és adok a szavukra... legalább részben... -válaszolom halkan és megrázom a fejem, hogy kiűzzem a részegség minden morzsáját. Rossz ötlet volt, a szédülés elemi erővel tőr rám és egy ideig hiába áll meg a fejem, a világ még mozog tovább és kis híján lefordulok a padról. Erősen kapaszkodom a szélébe, így sikerül megtartanom magam, de a rosszullét miatt ismét némaságba kell burkolózzam, ha nem akarok nem-vörös-lompos-rókát látni.
Yuichi ezek után szintén kiakad, a cirkuszt emlegeti. Szavaiból kitalálom, hogy ezek szerint mindent elmondtam neki, annak ellenére, hogy Hürremnek megesküdtem, hogy sosem fogom. Szégyenlősen összébb húzom magam, de a srác egyre rémültebb és kétségbeesőbb hangja végül visszarángat a valóságba. Megvárom, amíg befejezi, de addig is kinyújtom a kezem, ha engedi, megragadom a tarkóját és magamhoz húzom, hogy ezúttal én öleljem meg.
-Ott voltam. Én is bementem a terembe, találkoztam egy fekete hajú szemétládával, aki megölt, vagy ilyesmi... úgy néztem végig mindent, mintha csak a tévé előtt ülnék, miközben ecsetelte, hogy mennyire meg fog most kínozni. Hogy eléri... hogy eléri... hogy... mindegy. Aki téged ragadott el, fehér hajú volt és vörös szemű, már nem is emlékszem, mit csinált... egyébként nem történt semmi. A lényegre térés előtt zűrzavar keletkezett, megtámadtak minket, és amíg Leptys... aki engem foglalt el... velük volt elfoglalva, a te másik éned egy újabb lánnyal kezdett kavarni. Arra nem emlékszem, kivel... a lényeg, hogy nem történt köztünk végül semmi, csak...
Nagy levegőt veszek, hogy ne remegjen annyira a hangom. Nem sikerül. -Hürrem... tudod, a fehér hajú nő, aki sokszor látogat minket... ő segít feldolgozni valahogy. Jay semmiről sem tud, képtelen vagyok elárulni neki egyenlőre. Ismerem, biztos, hogy minimum laposra verne téged, azt meg nem szeretném.
Próbálom egy mosollyal oldani a hangulatot, de még nem megy. Bár ez a sok-sok izgalom átlendített a részegségen, és már úgy-ahogy józannak tudom magam nevezni, most azt kívánom, bár inkább lennék ittas, csak ne jött volna rám az a roham. Vajon hogy mondhattam el mindent? Dühösen? Lenézően? Sajnálkozva? Istenem, miért nem emlékszem szinte soha a kirohanásaimra?
Mintha egy kést szúrnának a szívembe, mikor Yuichi szipogni kezd, miattam. Már megint hülye voltam, annyira, hogy sikeresen megríkattam egy felnőtt férfit. Szégyenletes egy nőszemély vagyok, az már biztos. Ha engedi, tovább ölelem őt magamhoz, simogatva a haját, hogy némiképp lenyugodjon, csitítgatva, mint anya a gyermekét.
-Semmi baj nem történt. Én sajnálom... -suttogom lehunyt szemmel. -Tudtam, hogy nem emlékszel, és nem is akartam elmondani... nem kellett volna innom, akkor nem lett volna rohamom... -átkozom magam tovább.
Így, egymásba gabalyodva hallgatom őt tovább, amivel, tán cserébe az előzőért, ugyan nagy pofonnal illeti női hiúságomat egy pillanatra, de egyben tudom, hogy igaza van. Egy félmosollyal és némi kuncogással fogadom el a szavait.
-Nem vagyok az a típus, aki csak önmagáért harcolna. Én folyton mindenkiért akarok, akkor is, ha az illető egy álnok bunkó szemét kígyó... -sóhajtok. -Volt már egyszer ilyen. És most megint. Javíthatatlan vagyok. De inni nem fogok többet... ennyit legalábbis.
A folytatásra viszont másképp akartam válaszolni. Elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek. Még van bennem a piából bőven, de a hideg levegő, a kiakadás, a tiszta lap talán nem fogja velem elfeledtetni azt, amik itt történtek, és azt akarom, hogy ezt a legteljesebben lássa rajtam.
-Tudom. Yui, idefigyelj, a cirkuszon ennél többet ne rágódjunk. Az nem te voltál igazából, engem is egy szemét irányított, ennyi. Tudom jól, hogy te sosem ártanál nekem, hogy nem utálsz, ahogy én sem téged. Egyszerűen csak össze voltam zavarodva az elmúlt hetekben, és... úgy tűnik, nekem tényleg nem használ a női társaság. Amúgy sem emiatt ittam... -nevetek fel végül sután.
Yuichi ennek ellenére elenged és összekuporodik a földön, én pedig fél percig csak figyelem, kicsit összébb húzva magamon a pulcsiját. Kicsit még szédülök, de már nem vészes, és a piát sem kívánom annyira, mint eddig. A szívemről egyszerre hullt le egy kő és termett a helyébe egy másik, miközben arra gondolok: jóformán már csak Jay van hátra. Egy nap el kell neki meséljek mindent, ami a vidámparkban történt, csak nem tudom, hogy tegyem. Még.
Felkelek a padról, lassan, Yui mellé léptem, majd letérdeltem mellé és a pulcsi egyik felét az ő hátára terítettem... úgy-ahogy. Nem szóltam semmit. Egyrészt mert semmi nem jutott eszembe, másrészt mert tudtam, ha az ember fel akar dolgozni valamit, akkor a csend általában jó segítője a dolognak.

by Ajánlott tartalom

Obszidián Kastély

Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély

Re: Obszidián Kastély