Re: Obszidián Kastély

by **Kincaid** Hétf. Ápr. 21 2014, 14:57

Bevallom, kicsit féltettem a friss husinkat Ryuu-tól. Nem nézett ki jól a rozsdás bökő sem, de ugyan már, az csak színházi elem. Másrészről a sárga indikátora jobban aggasztott. Annyira már ismertem őt, hogy a saját bőröm ne féltsem tőle. Bármennyit is fejlődött már, akkor is csak egy óvodás még, alacsony szintű játékos. Nem tudna úgy meglepni, hogy abból én rosszul jöjjek ki.
Másrészről drága és egyetlen hajas babánk vörös indikátora után nekem aztán teljesen mindegy, hogy ők ketten mit is csinálnak egymással. Bár… ez azért nem teljesen igaz így, nem véletlenül izgat a jelenlétük ebben a teremben, de azért például egy gyilkolászós KT-t nem akadályoznék meg közöttük. Nekem egy bőven elég kettejükből, a gyengébb felőlem elpusztulhat.
Ilyen alapon a feltett kérdésre sem válaszoltam. Egyrészről már nem is volt téma. Másrészről ne tőlem várjon segítséget a fiú. Már ha jól láttam, hogy fiú. A fantáziám kicsit meglódult, én pedig szédülten dőltem utána, ahogy gyorsan alánéztünk a páncéljának, hogy mit is rejthet alatt. Aztán csak összeszedtem magam.
– Örülök, hogy összejöttünk… – kezdtem bele fennhangon, ahogy az ajtótól sétáltam minden sietség nélkül visszafelé. – Egy kis leszámolást terveztem közöttetek. – Tekintetem először az egyiken pihent meg, majd a másikat mértem végig tetőtől talpig. Elgondolkozva időztem a rozsdás bökőn.
– Más fegyvered nincs? Az nem túl higiénikus – kacsintottam. Kacsintottam, mert úgy tartotta kedvem. És mert nem érdekelt, hogy ezek itt előttem mit is gondolnak.
– A büszkeséged nem érdekel. Más már annál inkább – sandítottam végig a páncélzatán, egy ponton kicsit jobban ott felejtve szemem világát. Időközben kis rozoga asztalra csüccsentem. Lehet, hogy egy termetesebb karaktert már nem bírt volna el, de az én súlyom pehely volt.
– Ryuu, neked volt terved? – passzoltam át a labdát egy kérdő pillantással, ha már ezek ketten láthatóan egymással kívántak szemezni.

by **Ryuu** Hétf. Ápr. 21 2014, 22:48

Megkérdezi, hogy jó ötlet e. Avagy az nem nekem szólt, pardon. Az Óvatosant szegezte felém, de a reakcióm ugyanazt maradt! Háháhá, hát nem tudhatjuk amíg ki nem próbáljuk, de nekem szórakoztatónak tűnik. *.* Ezért csak annyit vetek oda neki, hangomban kiérezhetően a lelkesedés hallatszott ki közben, míg én; "Ne ficánkolj! *.*" Imádom ezt csinálni. *-* Hora \o\ és csaptam egy nagyot a rozsdás bökővel. Lovag sant viszont a nagy portól, meg füsttől nem találtam először. majd lassan kirajzolódott az alakja, és megint mindent láthattunk. Aztán lelki gyógyítást emleget a mi fekete hajú Rapunzelünk.
- Nem tudom segít e, de azelőtt nekem is hosszú hajam volt. Rolling Eyes

És volt egy teknősöm, amit elástam a kertben. x3 - Jelentettem ki mintha valóban arra adtam volna segítséget, amire kért. Mondjuk ad1. Én vágom, hogy magasabb nálam, és valószínűleg időseb is, meg nagyon coolosnak gondolja magát, de ad2, ne nézzen hülyébe ha lehet. x3 Talán ez észhez téríti. Rolling Eyes

A következő mondata már egyenesen kacagtató volt. Egyből felvette a tempót és dobja a magasabbnál magasabb labdákat felénk. Tetszik!*.*
- Ó, ő persze! Minden tücsköt, bogarat összeszed. Rolling Eyes

- Tettem hozzá gyorsan. A kérdése adta magát, csak vissza kellett pattintanom. :3 Aztán Perverz san is adta magát. Leült valami asztal féleségre, habár attól féltem, hogy összeroppan a súlya alatt. Sajnálom, de akkor hangosan röhögtem volna ki. >.> A szavai meglepőek voltak, keményebben beszélt mint eddig és ehhez mérten és is komolyabban szólaltam meg. Lehet az a baja, hogy az új tagunkat pátyolgattam és nem foglalkoztam vele? Rolling Eyes

A bökőt a vállamra emeltem, mint a Final Fantasys mmokban. Menő. Cool

És mikor megszólított már nem is volt kérdéses, hogy hagyjam e szóhoz jutni új tagunkat, hiszen engem hívott. x3
- Hát én azt hittem, hogy hármasban tolunk le egy meccset, ha már így összejöttünk. Tudod, mindig is szerettem volna megdolgozni kicsit a pajzsod. :3 - Határtalaan perverz vigyor. Ő akarta! Razz

by **Tachibana Makoto** Pént. Május 16 2014, 16:01

Levontam a megfelelő következtetéseket, miközben a két férfit... vagyis inkább fiút tanulmányoztam. Ők is méregettek engem, de minden bizonnyal nem azt keresték, amit én is. Az egyik teljesen logikátlan agyműködést prezentált, habár miért is zártam volna ki, hogy a terveit ad hoc, egyik pillanatról a másikra dobta össze? Mégis úgy éreztem, hogy a kettőnk közötti... leszámolás egy légből kapott ostobaság volt csupán. Vagy, ha adok nekik némi hitelt, akkor akár kódnyelvként is értelmezhető volt kommunikációjuk. Két bandita, akik az áldozatukra fenik a foguk. Végső soron az egyiknek ott volt a sárga indikátora, ugyanakkor meglehetősen vakmerő dolog lett volna egy vörös indikátoros játékost csőbe húzniuk.
- Sajnálom, nem szokásom a büszkeségemen kívül mást felajánlani :] Ha másra vagy kíváncsi, koppanni fogsz - feleltem az asztalra ülő félnek, miközben magamban kigondoltam a félmondatom befejezését is: "...a földön holtan" :] Legalább is, ha megpróbálnak megállítani, ugyanis úgy ítéltem meg, hogy veszélytelenek a küldetésemre. Azonban nem volt arra most időm, hogy bohóckodjak velük.
- Azt hiszem nem várom meg, amíg egyenként kitépkeditek a bogár szárnyait, majd lábait, és végül agyontapossátok - jegyeztem meg hűvösen, érzéketlen arccal, majd ellenőriztem hajam állapotát. Kicsit szétesett a fonat vége, de ez könnyen orvosolható lesz, ha odaérek sűrű teendőim fonalán, hogy megigazítsam a frizurámat. A por ellenben nem különösebben érdekelt, ebben a világban a kosz mulandó jelenség.
- Jó szórakozást, biztosan felemelő lehet egy pajzsot megdolgozni. Sajnálatos, hogy nekem nincs ilyesmim :] - tagadtam meg egy szemrebbenés nélkül kasztomat, még csak véletlenül se pillantva oda a csuklómon függő karkötőre. Hátat fordítottam, az ajtóhoz sétáltam, és a tenyeremet a megfelelő helyre illesztve megnyitottam a titkos ajtót, hogy kiléphessek a térképek által is ismert folyosóra, és ezzel kettesben hagyhassam a párost elfoglaltságukban. Én pedig végzem a magam dolgát.

// Nem tartalak fel titeket, jó játékot :] //

by **Kincaid** Hétf. Május 19 2014, 10:18

Yayayayay, a vad menekül! Surprised

Tucatnyinál is több gondolat futott át a fejemen a terepben tartására. Nyilván nála nem működtek volna azok a típusú érvek, hogy ezzel a gyengeségét bizonyítja. Ugyan már, ő sem az a fajta, aki szereti, ha bárki bármit is tud róla! Ilyen alapon pedig pont leszarja, hogy éppen gyengének tartjuk-e. Ha nekünk így jó, az neki is megfelel.
Utána vághattam volna egy kardot… Értsd: valamelyik random rozsdás bökőt. Aztán hadd lássuk, milyen páncélzata is van. Egyáltalán nem garantálta volna, hogy a pajzsa előkerül. Már ha van neki. Mégis remekül esett volna. Ó, igen, megérdemelte volna, a kis álnok! Huncut!
Biztos vagyok benne, hogy nem akart válaszokat sem kapni arra, amiket mondott. A levegőben lógott minden elhangzott szava, de hát nem is véletlenül voltunk ebben a teremben, láncok tömkelege volt még ugyan így körülöttünk. Tudom, hogy messze még az út addig, de már most akartam, hogy egyszer felköthessem őt rájuk. A szavaira. És megadjam neki, amit akkor követel majd tőlem.

Néma figyelmem övezte minden kifelé vezető lépését. A nap kérdése: ki nevet a végén? És bizony az én szám sarkában már mosoly bujkált.
– Hát, úgy tűnik, hogy vége a partynak – mondtam hangosan alig néhány pillanattal később, hogy az ajtó becsukódott. – Lelépett a bohóc, a zsúr ennyi volt – lesek Ryuura. Kíváncsi vagyok, hogy ő mit gondol – még ha ez nem is nagyon látszik. Lepattanok az átmeneti ülőhelyemként szolgáló tákolmányról, és a titkos helyiség távolabbi pontjai felé indulok. Savanyúan állapítom meg, hogy üres. Vagy kifosztották, vagy ez az információ nem érte meg az érte adott pénzt. Csessze meg a Besúgó!

//Sajnálom, hogy így alakult, és ezért köszi, hogy nekiálltál velünk!//

by **Ryuu** Kedd Május 20 2014, 00:05

Mély csöndben álltam. Figyeltem az eseményeket, melyek már rég rajtam kívül működtek. Elgondolkozhatnék azon, hogy az én hibám e, és hogy hol vétettem, hogy legközelebb talán ne vétsek ekkora bakit, de akkor nem én volnék, hanem valaki más, aki azon görcsöl, hogy már megint elszúrt a p-pinnokió orrlyukába egy parafadugót. >.>
- Ah nigeta! - Hát így állunk, nyit magának egy helyes kis vészkijáratot, és lelép. Elmenekül. Neutral

Utána menjek? Hmmm. Annyi már biztos, hogy ketté válunk, ha nem hárman három felé. Már nincs kedvem lánykák után kajtatni, azt hittem, hogy itt lesz valami érdekes. Valami szórakozni való. Az új fiú viszont szintén jól felszereltnek látszik, és azt még nem szeretném megkockáztatni, hogy begőzöljön és kinyírjon. Surprised

Habár ettől aztán nem kell félnem, sose tettem. Mindig ki tudtam dumálni magam minden helyzetből, és ez így is van rendjén. Jó beszélőke kell ahhoz, hogy az ember jól szórakozhasson. *-*
Tehát azon kívül, hogy követem a Rapunzelu kun példáját és itt hagyom Lovag sant, még maradhatok is, hátha csinál valami érdekeset. Ami azt illeti nem gondoltam volna, hogy ilyen tettre szánja el magát és mindezidáig nem tudtam rájönni a logikai menetére. Már ha van neki. Rolling Eyes

Szóval fogtam a rozsdás bökőt és kis szerencsével fejen vágtam vele Kin chant. De legalább is a közelébe próbáltam találni. Abban reménykedtem, hogy most mivel nem küzdőterezünk és védett övezeten belül vagyunk... remélhetőleg Suspect

.... és nem is használtam a rendszer adta skilleket, el tudom találni a magam erejéből is a fiút. Célbadobásból nincs párom. Cool

Úgy bizony, és jószerivel ezt most ő is érezheti. *-* Perverz kun. \o\

by **Aeon** Pént. Feb. 27 2015, 19:04

Vezér

- KERESÉS. TESTVÉR. – S nyíltan elhatároztam, hogy akár az idomár beleegyezése nélkül is meglelem azt a Ruben nevezetű, Aeon miniatűr másolatát. Különben is, legalább lesz valaki, akire nem kell felnéznem, éppen egy vonalban lesz a tekintetemmel – már ha van olyan kisméretű ember. Shukaku is elvileg kicsinek volt mondható, de fel kellett tekintenem, hogyha fel akartam venni vele a szemkontaktust. Olyan furcsa. Mióta az éhségem hosszú távon csillapodott, nem hiszem, s nem is éreztem, hogy egy centit is nőttem volna. Az Aeon-idomár elmondta, mi az a fejlődés, miután rákérdeztem: természetes folyamat, melyen mind a test, mind az elme keresztülmegy. Érdekes, mennyire vártam erre az alkalomra, mégsem tudtam igazán elképzelni azt, hogy jelenlegi állapotomnál nagyobb és szívósabb leszek. Az eszemmel nem volt baj, noha annak épségéről rajtam kívül senki sem tudhatott. Megvolt az okom arra, hogy így beszéljek, s bánjak a kétlábú, pikkelytelen humanoidokkal, de még a saját fajtársaimmal, a sárkányokkal vagy más petekkel is. Bennük még mindig azt láttam, amivel étvágyamat csillapíthatom: a végtelenségig űzhető vadat. Ennek oka ismeretlen. Mióta Aeonnal vagyok, egyre homályosabbak azok a képek, amik előtte történtek. Egy mező és az életét féltő fácánmadár az, ami még kristálytiszta volt. A többi napról napra homályosabb.
Amit megmondtam, azt az idomár tudomásul vette. Éppen valami fekete, kesernyés ízű folyadékot szürcsölt, mikor megmutatta azt, amivel állítólag meg tudom különböztetni őt a többi száz embertől: a füttyöt. Már hallottam ezt a hangot valahol, de az valamivel másabb volt. A különbség fekete-fehér, a neszkeltés technikájától függetlenül. Azt mondta, hogyha fütyül, sebtében teremjek ott, bármit is teszek. Megfogadtam, így lesz. Az emberek nem különösebben foglalkoztak velem, a városban csatangoló, magányos sárkánnyal. Úgy tekintettek énrám, mintha az idomárom mellett lennék. Valószínűleg természetessé vált, ha egy idomár társa többé-kevésbé elválik attól az egyéntől, akit az élete árán is óvnia kéne. Egy kicsit sem tartottam helyesnek, de nem fejezhettem ki nemtetszésemet – most még nem. Egyelőre megelégedtem azzal a látvánnyal, amit ennek az ódon kastélynak a földrajzi elhelyezkedése nyújtott. Magasan volt, messzire lehetett látni. Szimpátiát ébresztett bennem ez a hely, bármily oka is lehetett. Felettébb különös. Megálltam a tó mellett, és a nap felé néztem. Tél volt, de az a fényes korong némi meleget ontott magából. A forróság volt az életelemem, semmint a jéghideg. Szárnyaimat kinyújtóztattam, hogy a szelíd melegség azokat is átjárja ebben az elviselhetetlen időben. Egy tűzsárkánynak zordak a telek.

by **Szophie** Pént. Márc. 13 2015, 23:47

Seto

Az idő esősre állott, s a farkasnak minden egyes csöppnyi kis szőrszál felállt a hátán, mikor arra gondolt, hogy ebbe a nyirkos hidegbe kell kimennie. Na persze a hideg nem zavarta, sőt, azt egyáltalán nem érezte. Viszont a bundája átnedvesedett egy csöppnyit, és összevissza állt ebben az időben. Felborzolódott, és úgy nézett ki, mint valami túlméretezett perzsamacska. Egy macskához pedig a legkevésbé sem akart hasonlítani. Emberi alakban pedig még szörnyűbb volt az összevissza kócolt haja. Azért farkasunk is adott a külsejére, noha ez a morgó felszín miatt aligha lehet egyértelmű.
De legalább nem esett. Még. És később úgy tűnt, hogy a felhők teljesen el is vonulnak lassacskán fejem fölül.
Viszont visszatérve a jelenbe, könnyen gondolhatná mindenki azt, mennyire is felelőtlen farkasunk, amiért elhagyta gazdáját. Egyáltalán mi dolga lehet, mely miatt kimerészkedik a kényelmesre lehűtött, ám teljesen száraz vackából? Mi az, ami erre késztetheti egy gyűlöletes esős napon?
A gazdája. A legfőbb parancs, hogy őt meg kell védeni. De bizony más módon is szolgálni köteles. Szophie pedig parancsot adott. Vezérnek meg teljesítenie kellett, akár az élete árán is eme küldetést, ahogy akármelyiket. Minden egyes apróságot ugyanolyan komolyan vett, ugyanoly elhatározással állt neki, ugyanolyan precizitással, mégis mindig követve a gazdát, és őt a feladat elé helyezni. Mert amit Szophie akart, legyen az akármilyen butaság, vagy haszontalanság, általában megvalósította. És a farkasnak pedig ebben segítenie kell a mestert, hiába akarja néha megdorgálni ezekért a dolgokért. És sokszor meg is tette. Pedig az illetlenség volt, a lehető legalantasabb dolog, amit szolgaként, őrzőként elkövethetett. Ő nem állhat a gazda felett! Nincs joga megkérdőjeleznie a döntéseit. Neki csak követnie kell őt, akár a vízbe is!
Már előrehaladt jócskán a napkorong, mire feladatával majdnem végzett, már csak egy apróság volt hátra mindössze. Addigra a felhők is visszább vonultak, és utat engedtek a velőig hatoló hidegnek. Az emberek házaikba vonultak ez elől, ám a farkas úgy érezte, végre nincs melege. Sokkal ritkábban lógott ki nyelve, mint általában. Ereit pedig mintha feltöltötte volna ez a fagy, beleolvadt a szélbe, és engedte, hogy átjárja őt, felborzolva bundája minden kis centijét. Valami ősi ösztönös erőt érzett magában. Fenséget, mely mindenek. Igen, Szophie volt az alfa az ő falkájában. Ám miért ne lehetne az emberiség, sőt egész Aincrad falkáját nézve ő maga az alfa?
Óvatosan lépdelt a névtáblák mellett, halkan, szinte lopakodva, beleolvadva a sötétbe, csak néha-néha szemét megvillantva. Ezzel adózott a gyásznak. Végül letette a csokrokat a megfelelő nevek előtt a sok többi közé. Megállt, tisztelgett a halál előtt, hisz a jó farkas mindig magával egyenrangúnak tekinti azt, és nem becsüli kevesebbre. Végül elindult fölfelé a toronyba. Volt még egy dolga, melyre nem Szophie parancsolta. Erre ő maga volt kíváncsi, mint az Aincradi falka vezére. A sötét foltra a torony tetején.

by **Aeon** Hétf. Jún. 08 2015, 22:45

Elgondolkodtam. Szárnyaim voltak, mégsem tudtam repülni. Az Aeon-idomár azt mondta, ha nagyobb leszek, tudni fogok. De az mikor lesz? Ő szüntelenül Nestorra hivatkozott, holott nem is ismerhette annyira, hogy ennyit beszéljen róla. Inkább úgy tűnt, hogy a nem túl intelligens embergyerek magáról akarta elterelni a figyelmet. Fura egy kölyök. Végülis a repülés és a növekedés között lehet kapcsolat, ha már a fajtársamnál jártunk. Szükségem lesz a szárnyaimra, hogy felülkerekedjek az embereken. Lenéznek, mert kicsi vagyok. Azt hiszik, egyedül nem éltem volna túl a vadonban. Hah, ha az a dallam nem lenne, úgy is életben lennék. Csak azért volt szükségem Aeonra, hogy ne legyen ott az állandó éhség. Egyébként tudnám csillapítani, de akkor nem érezném ilyen jól magamat. Azonban megesküdtem, ha függetlenné válok, akkor azzal én leszek a legerősebb. A lény, akinek nem kell az idomára. De mégis, a keze melege olyan volt, mintha belülről simogatna. Jól esett, de ennyi. Többre nincs szükségem, s amíg a gondjára vagyok utalva, követem a parancsait.
A tó tükrére hajoltam, hogy megnézhessem magamat. Az aranysárga szempár visszanézett rám. Bár eleinte megijedtem a tükörképemtől, netán esetleg valaki más bujkálhat a vízben, de hamar rájöttem, hogy a lény velem mozgott – csak ellentétes irányban. Karmaimmal az üres levegőbe nyúltam, mintha meg akartam volna fogni valamit. Hiányzott a vadászat, a kötetlenség. Nagyon unatkoztam, s nyomok híján még a miniatűr Aeont sem lelhettem meg. Szagmintára volt szükségem, és az idomár nem rendelkezett más, jellemző odorral. Egy kísérletet azért mégis tettem, hátha, de nem fűztem hozzá sok esélyt. Nyom nélkül valóban nem ment, ugyanakkor, orromat egy jellegzetes szag csapta meg. Nagyon tömör, szinte fojtogató volt. A levegőt megtelítette, s amint jókorát szippantottam, éreztem, hogy egy szőrszál csiklandozza az orrjárataimat. Frusztráltan prüszkölve néztem körbe. Egy négylábú fehérséget láttam: egy farkast. Nem észleltem az idomárát a közelében, ami arra engedett következtetni, hogy ő is küldetést teljesít. Szárnyaimat összecsuktam, mellső lábaimra ereszkedve, komótos tempóban lépdeltem utána. A kastély falain belül bóklászott, virágcsokrokkal a fogai között. Csendben, egyhelyben állva figyeltem, miközben farkamat meglengettem. Egy ponton szinte tetsző zümmögést hallattam. Amint a fehér farkas tovább akart állni, megvillantottam sárga, pupillátlan szemeimet. Egy próbát megért, meglátjuk, mennyire független a gazdájától.
– KÜLDETÉS? – kérdeztem tőle, színtelen, de erőteljes hangomon, még mielőtt továbbállhatott volna.

by **Szophie** Hétf. Jún. 29 2015, 14:39

És ahogy a farkas a söttéség felé indult, amaz is ugyanúgy indult meg a fehér jószág felé. Két ellentétes szín, két ellentétes természet. Mégis ugyanazon gondolattól vezérelve keresték fel egymást végül. Ám Vezérnek dolga is volt, így a sárkány előbb ért hozzá, mint ahogy farkasunk igazán megkereshette volna.
Már megérezte a jelenlétét jóval előre, hiába, az észlelés egy igen hasznos jártasság.
Csendben leült, lehunyta a szemét, és várt. Meg akarta tudni, a másik vajon mit akar tőle. Csak megfigyeli a sötétségben, vagy elő is merészkedik? Elkerüli őt, és tovább megy, vagy marad?
Csak fülének apró mozdulatai jelezték, hogy ébren van, csak mellkasának emelkedése mutatta, hogy él, és nem egy hófehér márványból kifaragott kőszobor ül a sötét terem közepén, mintegy szoborként a temetőben. A halál szobraként.
A nap egy ponton besütött, óvatosan megvilágítva a köveket, melyeket itt-ott moha nőtt. A programozók talán hangulatteremtés céljából, talán a valódihoz hasonlóvá tétel miatt tették oda. Hisz a sarkokban még némi por is összegyűlt, hogy hirdesse azt a világot, a valóságot, melyet ők, a petek sohasem ismerhetnek meg igazán.
Érezte, ahogy a másik pet közeledik. Felállt, és próbaképp elindult a lépcsők felé, melyek a toronyba vezetnek. Ennek hatására amaz előugrott végre a sötétből.
Vezér a levegőbe szimatolt egy hosszút, hogy minden szagot magába szívjon. Moha, por, pollen, és.. egy sárkány szaga. Megfordult, és farkasszemet nézett a pettel, ki gazdájától elhagyatottan kószált erre. Vagy talán az ő gazdája is itt van, ahogy Hatié is? Vezér nem tudta volna elviselni, ha Szophie idekerül. Az azt jelentené, hogy elbukta feladatát.
A hófehér pet kihúzta magát fölényesen, és úgy ült le, farkát lassan ingatva maga mögött. A kérdésre csak bólintott egyet, majd várta, hogy megtudja, mit is akar tőle a sárkány.

by **Kayaba Akihiko** Vas. Szept. 20 2015, 14:49

A kobold invázió után.

by Ajánlott tartalom