Nagy Síkság

Végül, igazam volt, azt a kötelet tényleg nekem szánta, vagyis egyet magának is először furcsálltam, hogy mért is kötné meg a saját kezeit és mégis hogyan..? Majd rájöttem, hogy a fához is oda köt minket, ahogy korábban gondoltam. Megerősítette, hogy nem csinál velem semmi rosszat, bár ha még nem is bíztam benne teljesen, nem tudtam mit csinálni, hiszen akár úgy is dönthet, hogyha nem engedelmeskedek, akkor akár le is lökhet a fáról. Így már tettem is a kezeimet a hátam mögé. Eltartott egy ideig a csomó megkötése, valami lehet a kezével, gondoltam.. Majd rájöttem, hogy elméletileg a játékban mindennek tökéletesen kell működnie, szóval csak szimplán béna. Majd egy másik kötelet a derekamra kötött, szerencsére nem lett túl szoros, bár talán még ez is mindegy volt, hiszen eléggé fáradt voltam ahhoz, hogy nem érdekeljen ilyen apróság. „Mobokat látok? Én aludni terveztem, most valahogy nem érdekel semmi, és ha jön valami, akkor valószínűleg Kazuma-sama eléggé tapasztalt ahhoz is, hogy ezt észrevegye."
- O-oyasuminasai Kazuma-sama.
Mondtam, majd megpróbáltam jól elhelyezkedni az ágak közt, majd elnyomott az álom. Kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy Kazuma-sama rajtam van, és benyúlt a ruhám alá, majd elkezdett fogdosni.
- Ne, kérlek, ne tedd, azt mondtad, nem csinálsz velem semmit.
Semmit nem reagált, de a keze egyre feljebb csúszott, majd érzékeny pontot érintett.
- Ahh, ne ott ne!
Nyögtem fel piros arccal. „A mellemet fogdossa, beteg perverz, nincs menekvés, most meg fog erőszakolni igaz? Hogy hagyhattam, hogy kikössön ide…?” Majd a maszkját feljebb húzta, és elkezdte csókolgatni a nyakam, miközben kezével továbbra is a mellemmel játszott. Végül, elérkezett a számig, ekkor már teljesen kikészültem az intenzív érzésektől, kezdtem elveszíteni a józan gondolkodásomat, hiszen bármennyire is rossz, amit tesz, mégis jól teszi. Majd, néhány csók után, felkelt rólam. Kezdtem örülni, arra gondoltam, hogy csak ennyi volt, csak ennyit akart velem tenni, ezt még megbosszulhatom rajta. De ekkor elkezdte kicsatolni az övét.
- M-mégis mit csinálsz!? Tedd vissza a micsodádat!
Üvöltöttem rá, de továbbra sem reagált, viszont a felhúzott maszk alatt, megjelent egy perverz mosoly. Bele piszkát a panelembe, hogy hozzám nyúlhasson, ekkor lerántotta szinte rólam a gatyám, semmi nem volt rajtam alul, elkezdtem sírni, és könyörögtem neki, hogy ne tegyen velem semmit, de csak tovább mosolygott, és felemelte a derekam, hogy betegye a micsodáját. Ekkor sikítottam egy nagyot, majd zuhanásérzés fogott el, végül, arra keltem, hogy egy erős rándulást éreztem a derekamnál. „Cs-csak álom volt!?” Könnyebbültem meg, hiszen annyira valóságosnak tűnt, annyira hogy a könnyeim valóban cseperegtek az alattam lévő talajra, miközben én lógtam a kötélen, bár ekkor már reggel volt. „Átéltem egy egész estés rémálmot, Kazuma-samával. Ezek után még kevésbé merek majd a szemébe nézni, hiszen álmomban… álmomban megerőszakolt.” Olyan valóságosnak hatott, és úgy féltem, hogy a könnyeim még ezek után sem szűntek meg csepegni. Ha Kazuma-sama elengedett, akkor csak a fa törzsének támaszkodva ültem egy ideig, összekuporodva és próbáltam túltenni magam az álmomon.

„Ez az álom szörnyű volt. Még sosem álmodtam, még csak hasonlót sem, volt már erotikus álmom, de idáig sosem jutottam, és az nem is erőszak volt, és ami még rémosztóbbé tette, hogy akár meg is történhetett volna, hiszen épp úgy kötötte meg a kezem előtte Kazuma-sama.”
- K-kazuma-sama…
Néztem rá vörös arccal a korábbi rémálom miatt, majd felkeltem az induláshoz.
- Napi 60 aranyért, levennéd a maszkod, amíg velem vagy? Vagyis, inkább… Kérlek, vedd le a maszkod. R-rossz érzés, hogy nem láthatom az arcodat. Van aranyam, kérlek, mondj egy árat, ha a 60 nem elég…
Remélve, hogy nem mond túl sokat, végül felkeltem, és ha levette maszkját, ha nem, siránkozás nélkül folytattam az utat és próbáltam felvenni a ritmusát, hogy ne okozzak több kellemetlenséget. Bár a távolságot így is tartottam, mert azt az álmot, sehogy sem tudtam kiverni a fejemből. Nem szoktam túl sokat nadrágot hordani, és végül visszacseréltem szoknyára, a garbós pulóverből kapucnis lett, hiszen zavaromban, valahogy takarni akartam arcomat. Eszembe jutott, hogy már fordult elő, hogy beszéltem álmomban és a gondolat is szörnyű volt.
- U-ugye nem beszéltem álmomban Kazuma-sama?
Kérdeztem rettegve a választól, közben egyre közelebb értünk, az első szintű kazamatához, legalábbis azt hiszem, ez lehet az, bár még sosem voltam itt, egyedül be sem merném tenni a lábam, bár így se nagyon szeretném megtenni ezt. *korog* Megkordult a gyomrom, hiszen már lassan több mint egy napja nem ettem semmit, és a játék fenntartja az éhségérzetet, de Kazuma-samáva ellentétben, én semmit sem hoztam magammal. Így csak haladtam tovább, remélve, hogy ő nem hallotta ezt a kínos hangot és nem okozok vele több gondot neki.

Végül, a pénz felajánlása nem jött be, már lassan tényleg nem tudom felfogni, hogy mért takargatja az arcát, másrészt, legalább a pénzért levettem volna a maszkot. Megkönnyebbültem, hogy csendben sikerült átvészelnem az éjszakát, zavaró lett volna, ha kitudódik az álmom. „Lehet, hogy azért van maszk az arcán, mert zavarban van a lányok előtt vagy, mert folyamatosan perverzen vigyorog, vagy sebhelyes az arca, vagy csak szimplán ronda?...” Gondolataimat, Kazuma-sama félbeszakította, a rá eddig jellemző hideg módon.
- Igen van, Kazuma-sama.
Tudtam, hogy nemsoká különválnak az útjaink, de már nem tudtam örülni ennek.
- S-segíteni szeretnék, had maradjak veled Kazuma-sama. Ígérem, nem leszek útban, és nem nyávogok többé, de nem akarok ha-haszontalan lenni. Igazad volt, abban, amit mondtál, hogy eddig nem tettem semmit, semmi hasznosat, a többi játékos számára semmit, csak öltem, öltem és öltem, de valahogy egyszerűbb volt ezt az utat választani, mint az életemet kockáztatva harcolni a mobokkal. Perverz férfiakat öltem, és büszke vagyok rá, szerintem semmi rosszat nem tettem, és ha lenne rá alkalmam, akkor újra megtenném.. P-persze téged nem ölnélek meg, nem úgy értettem… Te semmi rosszat nem tettél velem. Ha kell, ezentúl csak a sebességemet fejlesztem.
Végül, abban a nyomasztó sötétségben, nekem is nyomasztó és sötét gondolataim támadtak.
„He-he.. egyre közeledünk Kazuma-sama kivégzéséhez, ha továbbra is vele maradok, akkor, talán néhány éjszaka, és már nem lesz megkötve a kezem esténként, és mivel jó felszerelése és sok aranya van, valószínűleg szép xp-t is kapok érte, bár tényleg nem tett velem semmi rosszat.” Rövid idő elteltével egy újabb gondolat, sőt inkább magamhoz intézett kérdés fogant meg bennem. „Ha nem tett velem semmi rosszat, akkor, ezt hogy fogom elszámolni, a lelkiismeretemmel?” A kedvem, valahogy elment a korábbi gondolattól hiszen, talán ha vele maradok, akkor is szépen fejlődhetek, bár aranyam nem nagyon marad.

>>Hime<<

- Te kérsz még valamit Hane?- Kérdezte tőllem Hime.
- Nem köszi. - Mondtam, majd hátradőltem a székemben, s kicsit nyújtózkodtam.
- Ha itt végeztünk, akkor indulhatnánk.- Mondtam egy kis idő elteltével.
- Rendben. - Majd felálltam, s letettem az asztalra a fizetni kívánt összeget. Talán volt benne némi borravaló is. Lassan indultam az ajtó irányába, hogy Himeko és Hime is utolérjen, majd elindultunk a nagy síkság irányába.
- Amúgy gratulálok neked, hogy neked is van párod. Itt nem tudom, hogy könnyűnek, vagy nehéznek mondjam a pár megtalálását, hisz nekem egy napomba se telt, de lehet hogy van olyan is, aki meg sem találja a párját. De talán itt amiatt könnyebb lehet a szerelem megtalálása, mert itt egy kicsit másmilyen az érzelmi szintünk, hisz itt jobban aggódunk másokért, és jobban védjük a másikat. - Mondta Hime, miközben célunk felé tartottunk.
Nekem mindig is nehéz volt erről beszélni. A magánéletemről. Mondjuk nem mintha sok ember lenne akivel ezt megvitathatom.
- Öhm.. köszi. Tényleg nehezen lehet olyas valakit találni aki megért. Nekem az életemben ezidáig nem volt ilyen ember. - Mondtam, majd folytattam. - De tényleg könnyebb megvédeni magad ha nem egyedül vagy. Bár nekem itt van Himeko is. - Fejeztem be a mondandómat, s máris megérkeztünk a célhelyünkhöz. Közbenézve máris láttam egy-két mobocskát, de egyenlőre nem tudtam merre is fogunk tartani, vagy mire vadászunk pontosan.
- Mivel nekem kicsit nagyobb a védelmem, így talán jobb, ha én megyek előre, de persze nem árt a hátunk mögé is figyelni. Soha nem tudhatjuk. mi és honnan támad ránk. - Szólt hozzám újra Hime, ami igen bölcs tanács volt.
- Rendben menj előre, én jövök mögötted, Himeko pedig tud figyelni a hátunk mögé, ha ez így megfelel neked is. - Mondtam, miközben ő a környéket pásztázta szemeivel. Kicsit talán idegesnek nézett ki, de minden harc előtt ilyen az ember. Én sem voltam nyugodtabb nála, sőt. Nagyon ritka, hogy én együtt jövök harcolni valakivel, így talán még idegesebb lehettem nála. Hiszen nem tudom,hogyan is kell csapatban dolgozni, de majd igyekszem odafigyelni rá.

/Yokuatsu/


*Amikor a dal végetért, Shu is el tudott gondolkodni.*
~Lehet, hogy illetlenül videlkedtem, amiért belehallgatóztam. Talán a fiú ugyanúgy magányra vágyott, mint én, de hát Timidus erősködött, és egy mező közepén van, és mégiscsak… de olyan gyönyörű volt a dal.~
*Ekkor húzta elő a fiú a fegyverét, és nézett körbe. Timidus a fegyver láttán azonnal kiugrott a lány karjaiból, és megvetette lábait előte a földön, halk morgással jelezve, hogy nem fogja engedni, hogy bárki is bántsa Shut. Amikor a fiú végre észrevette őket, és a fegyverei eltételével jelezte, hogy nem akarja őket bántani, Timidus még mindig várt. Talán ugyanarra, amire Shu is, hogy az idegen mondjon valamit.*
~Talán mégis nekünk kellene kezdeni, hiszen mi zavartuk meg az éneklésben és a játékban. De mit mondjak? Kérjek bocsánatot, vagy dícsérjem meg, amiért ilyen ügyes? Szerintem mindkettőt kellene, de vajon melyikkel kezdjem? Most már nem tűnhetek el, hiszen észrevett… akkor kellett volna, ahogy befejezte a dalt. Sehol sem maradhatok egyedül.~
*Ekkor azonban, mint ahogy már sokszor megtörtént, Timidus vette át a kezdeményező szerepet, és hangos kattogással és csiviteléssel gratulált a fiúnak, majd Shukakuhoz fordult, oldalra döntötte a fejét, kissé hátrahajtotta a füleit, majd nagyra tátotta a száját, és hosszú, ásítás szerű hangot adott ki. A lány búlintott, majd halkan fordította a fiúnak a sárkány szavait.*
-Timidus szerint olyan a hangja az énekednek, mint a felkelés. Tudod… nem szeret felkelni, így ez neki egy nagyon rossz dolog. Igazából lefeküdni sem szeret, de az valamivel jobb, mert azután az alvás jön, amit pedig szeret, csak azt nem szereti, hogy meg kell szakítania a játékot.
*Egy kicsit elgondolkodott, majd mivel jobb megoldás nem jutott az eszébe, így folytatta.*
-Szerintem azt szerette volna mondani, hogy szomorú, de ő a szomorút csak élő dolgokra használja, a dalra nem… legalább is azt hiszem. Így van értelme.
*Ezidáig fel sem emelte a fejét, nem nézett a fiúra, így amikor eszébe jutott, hogy a fordítás mellett neki is mondania kellene valamit, ő is elpirult.*
-Szerintem is szomorú amit játszottál, de nagyon szép… és bocsánat, hogy megzavartunk benne, de szerettük volna hallgatni, és Timidus szeretett volna gratulálni. Nyugodtan játssz tovább, és még egyszer, ne haragudj.
*Mélyen meghajolt, egy halk füttyentéssel jelezte Timidusnak, hogy indulnak, aki fellebegett a vállaira, majd megfordult és elindult. A sárkány a vállai fölött figyelte a fiút, de a lány nem nézett vissza.*  

/Yokuatsu/

*Amikor Timidus meghallotta a fiú szavait, azonnal mocorogni és vinnyogni kezdett, hogy visszafordulásra késztesse a lányt, aki azonban igyekezett a vállán tartani a sárkányt, és továbbra is magabiztosan haladt az ellenkező irányba, egészen addig, amíg Timidus a fülébe nem suttogott valamit, amit a fiú még akkor sem érthetett volna, ha hallja, hiszen nem ismerte a sárkány beszédét. Természetesen Shukaku sem tudott beszélgetni Timidussal, hiszen az a pár szó, amit egyelőre megértett nem volt elég erre, de egyszerű kifejezéseket már tudtak közölni egymással. A lány megfordult, és a fiú szemébe nézett. Arca még mindig kifejezéstelen volt, hangját is mindössze közlésre használta, semmi érzelem nem tükröződött benne már, nem úgy, mint amikor a sárkányával beszélt, vagy amikor bocsánatot kért.*
-Örülök, hogy nem zavartunk meg.
*Kérdőn nézett Timidusra, aki alig észrevehetetlenül bólintott.*
-Miért örülnél, ha maradnánk?
*Ekkor a sárkány kicsit megbökte az orrával, és követelőző hangon mordult egyet.*
-Oké, oké… mondom már.
*Visszafordult a fiú felé.*
-Szóval… igazából nincs semmi dolgunk, csak Timidussal gyakoroltunk… és persze akkor nincs semmi dolgunk, mert szerinte már befejeztük a gyakorlást, és nyugodtan lehet mást csinálni, hiszen neki már nem is kell gyakorolni…
*A mondat második fele inkább a sárkánynak szólt, aki erre bőszen bólogatni kezdett, és még egy vigyort is megengedett magának. A lány sóhajtott, majd kibökte a sárkány kérését, amit valahol ő is szeretett volna tudni.*  
-Timidus kíváncsi arra, hogy mit énekeltél, és szeretné, ha játszanál neki valamit.
*A mondat befejezése után, ő ismét a sárkányra nézett, mintegy ’Így megfelel végre?’ kérdést intézve hozzá szótlanul, majd lehajtotta a fejét. Timidus azonban izgatott tekintettel, türelmetlenül várta a választ.*

/Yokuatsu/

*Igyekezett koncentrálni arra, hogy ne gondolja túl, vagy éppen tovább a fiú szavait. Már régen nem zavarta az, ha valaki a szüleiről beszélt, illetve nem mutatta azt, hogy zavarná, nem haragudott rájuk, nem fakadt ki, és nevezte őket szerencsésnek, hogy nekik legalább van valakijük, de belül még mindig szomorú volt minden egyes alkalommal. Már nem volt féltékeny, sem irigy, inkább örült annak, hogy másoknak megmaradtak azok, akiket szerethettek, és már saját magát sem sajnáltatta emiatt. Persze ezeket az érzéseket sohasem mondta el senkinek, mindössze magában tisztázta őket. Amikor ezen gondolkodott, mindig elhatározta, hogy egyszer megkérdezi Hisamét, hogy miként gondolkodik a szülőkről, hiszen ő mindig az apukájának nevezte Petert. Tudta, hogy óvatosan kell hozzáfognia majd a beszélgetéshez, hiszen nem akarta, hogy Hisame hiányt érezzen olyasvalaki iránt, akije neki sohasem volt, így nem is kellene hiányolnia. Azonban azt is tudta, hogy ha belemerül egy témába, akkor egy idő után már azonnal ki fogja kotyogni a kérdéseit, mert bele fog lendülni a kérdezgetésbe, így inkább várt addig, amíg vagy Hisame nem kezd el erről magától beszélni, vagy megfelelő nem lesz az alkalom, vagy esetleg még beszél erről Peterrel is előtte, hiszen a fiú biztosan jobban ismeri a sárkányt és a várható reakcióit, mint ő. Mivel Timidussal az ő viszonyuk egyáltalán nem olyan volt, mint Hisamének Peterrel, ezért abban nem is gondolkodott, hogy Timidussal beszélne erről. Fel sem hozta neki ezt a témát, csak akkor magyarázta el egy picit, amikor a sárkány rákérdezett, mivel sokat hallotta Hisamét, ahogy Petert apának hívja. Szerencsére a sárkány elfogadta az egyszerű magyarázatot, és nem kérdezgetett túl sokat, mert Shu nem volt felkészülve arra, ha esetleg a sárkány az ő családjáról kezdi el kérdezgetni.*
~Vajon miben érezné jól magát? Talán a zenélést szereti… de akkor miért ilyen szomorú számokat játszik? Ha nem szeretne egyedül maradni, akkor miért nem a városban van?~  
-Ha nem szeretnél egyedül lenni…
~Talán felajánlhatnám neki a céhet, de nem tudom, hogy Peter szeretné-e. Előbb mindenképpen vele kell beszélnem, hiszen az övé. Chan biztosan örülne a könyvtár látogatóinak, és biztosan vannak ott kották is. Talán még egy indulót is írhatna a céhnek.~
*Mivel nem volt biztos a mondandójában, inkább elhallgatott a mondat felénél. A válasz első részére inkább nem reagált, nem is nagyon tudta, hogyan kellene. Sokszor hallotta már, ahogy próbáltak nem beszélni vele a vele történtekről, vagy ahogyan sajnálatukat fejezték ki, ahogy ’együtt éreztek’. Sohasem azt kapta, amire vágyott, de azt, hogy az mi lett volna, azt ő sem tudta, így inkább ő sem mondott semmit. A közöttük lévő hasonlóságba sem volt hajlandó belegondolni, hiszen az árvaházban elég sok nyomorult sorsú gyerekkel találkozott, nem volt számára újdonság, és nem is kereste a társaságukat. Mindenki nyomora más volt, és csak a reakciójuk volt néha hasonló, ami nem jelentett semmit, hiszen nem sokféleképpen reagálhatták volna le. Volt, aki nem vett tudomást semmiről, volt, aki igyekezett felhívni magára a figyelmet, és ezzel elterelni a saját figyelmét is a dolgokról, és voltak akik némaságba burkolóztak. Emiatt egyikük sem volt különleges, nem állt közelebb hozzá, mint a másik.*
-Timidus szereti az altatókat és a játékos dalokat… tudod, mint a kiszámolók és ilyenek… és persze a győzelmi dalokat is, bár azokat általában ő írja, és saját magának, saját magáról.