Re: Arany Legelők

by **Koshitsu Esutel** Hétf. Dec. 30 2013, 17:56

* Végre felbukkant a lány. Hiányoltam mellőle a petjét.*
~ Nocsak, milyen magabiztos, hogy nem védett területen a fegyvere nélkül eljön. Ch.. ~
* Mindegy. Nem véleményezem inkább, lehet, hogy egyszerűen csak biztonságos ez a hely, s valahol megbújva kódorog az állatkája. Mosolyogtam, amikor megláttam őt, de nem álltam fel, nem fárasztottam magam eme tisztelet megadásáért. Egyébként sem tartottam fontosnak, nem hinném, hogy megsértődne amiatt, hogy nem állok fel, s nem nyújtok neki kezet. Mellém huppant, köszönt, s vidáman már mondott is pár szót, ahogy azt illik. Én mosolyogva biccentettem neki.*
- Szia!
* Pici hatásszünettel folytattam. *
- Milyen vidám vagy ma. Ahm... igazából én is megleptem magam. ^^
* Mosolyodtam el kedvesen. *
- De úgy döntöttem, hogy szeretnék személyesebben megismerkedni azokkal, akikkel már összefutottam. Ráadásul úgy érzékeltem a 13-as bosszon, hogy te is szívesen ismerkednél, de ott persze nem volt alkalmunk a nagy csevegésekre.
* Nevettem fel egy kicsit. Majd a füvet néztem magam előtt. *
- Kayaba különös ember.
* Szólaltam meg egy kis idő után. *
- Biztos nem teljesen normális. De az alkotása remek!
* Majd lélegeztem egy nagyot, hogy mélyen magamba szívjam az aranyszínű legelő illatát. Kellemes szellő fújdogált, itt nem volt tél, mint lent az első szinten. Nincs szükség kabátra, semmire. Igen... miért is élek odalent? Talán mert a legalsó szint hasonlít a legjobban a külvilághoz. Miért ragaszkodom annyira hozzá? Miért nem élem és használom ki minden percét annak, hogy itt vagyok? Ennek már vége! Megfogadtam, mától változtatok, s új életet kezdek! Mindent megismerek, Aincrad minden szegletét, s annyi embert, amennyit csak tudok! Elmosolyodtam gondolataimra, bár egy enyhe görbe ív mindvégig húzódott szám szegletében. Szophira néztem ismét. Annyi, de annyi kérdésem lenne, de mégsem vághatok a közepébe.Előbb meg kell teremteni a bizalmi légkört. Én sem felelnék mindenre a helyében. Főleg nem tárulkoznék ki "akárkinek". *
- Mondd csak, hogy telnek a mindennapjaid? Főleg, hogy te idomár vagy, biztos, hogy neked különlegesebbek a napok, mint azoknak, akiknek nincsen petjük.
* Néztem rá őszinte érdeklődéssel. *

by **Szophie** Hétf. Dec. 30 2013, 19:05

Furcsa volt. Ott üldögéltem egy számomra eddig majdhogynem ismeretlen ember mellett, és próbáltunk csevegni. Vicces helyzet volt. Mint minden ismerkedés..
- Szerintem ez egy nagyon jó gondolat. - gondolkodtam el. - Szerintem nekem is be kéne vezetni. Bár már így is próbálok annyi emberrel kapcsolatot tartani, amennyivel csak lehet, azért nálam is vannak olyanok, akiket szívesebben megismernék közelebbről. - eszembe jutott Alex. Az íjász fiúval csak egy harcom volt, még nagyon régen, és ennyi. Aztán ott van Yuichi. A céhem tagja, mégis alig tudok róla valamit. Na jó, nálam azért alacsony azok száma, akiket ismerek, de úgy igazán mégsem. És ezen is próbálok azért változtatni. A legjobb lenne nullára redukálni, de azt hiszem, ez nem annyira sikerülhet, hiszen akkor is lesznek majd új emberek.. Azért én sem ismerhetek mindenkit. - Egyébként te is azon kevesek közé tartozol. De már nem sokáig. - mosolyogtam. - Miénk a délután. - csak elégnek kell lenie ismerkedésre.
- Azt mondják, vidám személyiség vagyok. - reagáltam gondolatára, miszerint ma jó a kedvem. - Persze ez nem feltétlenül igaz, de minek búslakodjak? A vidámsággal elnyomom a felesleges rossz gondolatokat, és az emberekben sem keltek rossz érzést. - magyaráztam. - Szeretek ilyen lenni. Így másokat is felvidíthatok akár. Egyébként te is sokat mosolyogsz. - jegyeztem meg, és visszamosolyogtam rá.
Felnevettem.
- Nos, cseveghettünk volna boss közben, csak nem nézték volna jó szemmel. Szerintem már az is betett a többieknek, hogy leültem eszegetni. - ráncoltam a homlokom, miközben visszaemlékeztem,majd újra nevettem, ahogy elképzeltem, milyen fejet vághattak, miközben Tachival tízóraiztam. Hehee.
- Igen, ez a hely gyönyörű. - bólogattam helyeslően. - Bár nem vagyok benne biztos, hogy tényleg az ő ötlete volt ez. Lehet ugyanúgy akármelyik programozójának műve. - gondolkodtam hangosan. - Viszont én nem szeretek ilyesmikre gondolni. Inkább próbálok úgy tekinteni az egészre, mintha az igazi természet alkotása lenne. A csillagok bámulása közt nem jó arra gondolni, hogy éppen egy másik szint alját nézem, mint ahogy egy romantikus pillanatot is tönkretehet, ha arra gondolsz, az egész naplemente dolog csak egy program. - a lányhoz fordultam, és elmosolyodtam kedvesen. - Szóval szerintem mellőzd az ezen való elmélkedést, és csak csodáld a dolgokat. Kevesebb fölös gondolatot szül. - mondja ezt az, aki folyamatosan butaságokra és értelmetlenségekre gondol, és folyton csak rágódik._.
Újra felnevettem.
- Nos igen, idomárnak lenni nem egy hétköznapi dolog. Folyamatosan el kell viselnem Vezér viselkedését. Amúgy a Vezér a farkasom neve. És neki aztán nagyon sajátos gondolkodása van. Például elvesztegetett, fölös időnek tartja, ha nem mobokat gyilkolunk. Ezért küldtem el most is. Így is meg fogom kapni, hogy már megint csak lopom a napot, semmi értelmeset nem teszek, és ezért nem vagyunk elég erősek. Mániája a fejlődés. Ha ő nem lenne, én kábé valahol az egyes és négyes szint között tengődnék még csak. Nem lenne kedvem ennyit harcolni, az tuti. És ha nem akarná, bosszolni sem járnék. Nélkülem is ugyanaz lenne a helyzet, mint velem. Nem vagyok olyan jó, hogy nélkülözhetetlen legyek. - egy nagyot sóhajtottam, majd legyintettem. Gondolatsim másik petemre terelődtek, őt is be akartam mutatni Esutelnek. Csakhogy Falat nem volt a vállamon, ahol hagytam. Idegesen néztem körül, de hamarosan megtaláltam az én kis gekkómat.
- Ne ijedj meg - kuncogtam - de a másik petem meg épp a válladon csücsül. - és lefelé tekintgetett a gyík. Biztos neki is tetszik a fű. (User súgás: a perverz gyík nem a füvet nézi.) - Ő itt Falat, a gekkóm. Sajnos harcokban nem jó, de egyébként vicces kis társ. Nemrég idomítottam be, az egyik küldetésem alkalmával. - mosolyogtam, és megpróbáltam Falatot levenni a lány válláról.

by **Koshitsu Esutel** Szer. Jan. 01 2014, 19:33

*Miénk a délután! Mármint a nap, ha a délutánját is nekem adja, mert csak délelőtt van. De hát mindegy is, mosolyogva hallgattam a szavaimra adott válaszait. Ahogy elhangzottak a beszélgetést elindító általánosságokról szóló mondatok, arra gondoltam, mikor válthatok komolyabb témát. Én már csak ilyen vagyok. Nehezen tudok cseverészgetni csak úgy. Ha valakivel beszélgetek, általában azért teszem, mert célom van vele. Haszon, ha őszinte vagyok magamhoz. Ha nem én kezdeményezem, akkor kedvesnek akarok mutatkozni. Ha én kezdeményezem, akkor valószínűleg valamit meg akarok tudni a másiktól, tehát igazából kihasználom? Hm... hmm... És csak azért cseverészek vele, hogy a hangulat enyhüljön, s végül rátérhessek ama témára ami oly nagyon foglalkoztat. Eztán a bossról beszélgettünk. Felvontam a szemöldököm.*
- Mondjuk az tényleg érdekes volt, hogy eszegettetek, de úgy voltam vele, hogy mindegy, nem az én dolgom beleszólni.
* Forgattam meg a szemeimet, majd kicsit elnevettem magam a szitu miatt. *
- Fuf, a boss amúgy nem volt semmi! Nem mondom, hogy nagyon erőltettem volna a gondolkodást, de nem tudtam rájönni a cselre. Így, amikor Hinari és Kazuma hirtelen kinyírta a Bosst, én csak pislogtam egy párat, hogy nah, mi történt!
* Mondtam vidáman. Ezután volt egy kis csend, s hoztam fel Kayabát. Bár csak említettem, s nem gondoltam, hogy Szophie reagálni fog rá, azért mégis sz volt titkon a célom ezzel a témával, hogy gondolkodóba ejtsem a lányt. Viszont a válasza meglepett. Sőt... olyan idegen volt tőlem. Tanácsára kicsit értetlen fejet vágtam. Mondhattam volna, hogy az is nagy dolog Kayabától, s igazából az az ő érdeme, hogy hagyja a segítőtársainak, hogy ilyen szép dolgokat alkossanak. De ez mégsem volt lényeg, mert csak pontoskodás lett volna a részemről. A lényeg inkább az, ahogy Szophie hozzááll a világhoz. Elmosolyodtam gyengéden. *
- Értem a gondolkodásmódodat. De nem értek vele egyet. Mármint te gondolkodj csak így, ha ez jó neked, de ez számomra idegen. Én arra gondolok, ami van. Ne érts félre, én nagyon is idealista vagyok, szoktam álmodozni. De nem tudok hazudni magamnak, amikor a tájat nézem, vagy az eget. S nem biztos, hogy rombolja a romantikus hangulatot az, ha tudod, hogy a csillagos ég képében látod az eggyel fentebb lévő szint alját. Inkább többet ad. Ezt. "Nézd, Kedvesem! Látod milyen csodálatos ez a hazugsággal , ámítással teli világ? De nem ez számít, hanem az, hogy te velem vagy!" Csak mert tudatosítom magamban az igazságot, az nem biztos, hogy torzít a hangulat mélységén. Talán épp, hogy még jobban mélyíti. Az igazság szabaddá tesz!
* Fejeztem be filozofálásomat e kijelentéssel. Vagy elfogadja a véleményem, vagy nem, én ezt vallom. Lehet, hogy szomorúbb vagyok e hozzáállásom miatt, mint a többiek. De én ezt választottam. Nem vagyok még olyan, mint Anat, aki teljesen megtalálta magát ebben a világban. Én még keresem az ittlétem értelmét, s keresem az itt meglelhető boldogságom. Ezután végre az idomárságra tértünk. A lány válaszát érdeklődve hallgattam, s vidáman mosolyogtam, miközben mesélt. Mikor azt mondta, ne ijedjek meg, hát megijedtem. Jó, nem nagyon, csak egy pillanatra megállt bennem az ütő. Miért ne ijedjek meg? S mikor elmondta, én lassan a vállamra néztem. Te jó ég! What is it? *
- Aham, nagyon aranyos... Izé... leszednéd rólam?
* Kérdeztem zavart mosollyal az arcomon. Ő pedig már nyúlt is felém, s megpróbált megszabadítani újonnan idomított petjének fogságából. Ha sikerült, ha nem, én folytattam a beszélgetést. *
- Bocsáss meg! Már mondtad korábban, hogy te másképpen gondolkozol, s lehet, hogy felkavarom a lelkivilágodat, de őszintén érdekelnek a gondolataid, a hozzáállásod. Milyen érzés Vezért a petedként tudni? Mennyire hasonlít egy igazi állatra. Nem... nem furcsa érzés az, hogy bármit is tesz, ha engedelmeskedik, ha ellenkezik, ha hezitál, ha bátor, akkor is azt teszi, amit Kayaba vagy a segítői belé programoztak? Kayabától kapott ajándékok ezek a petek, amik képtelenek a valós érzelmekre, s ha ez a világ annyira nem is, de a petekkel való baráti, szoros viszony a legnagyobb hazugság, ami csak létezhet itt a SAO-ban. Mármint... ha te másképp gondolod, akkor csak mondd...
* Már szabadkoztam is védekezésképen. *
- ...de egyszerűen nem látok bele ebbe a dologba, s nekem valahogy egyelőre ez a véleményem. Nem tudom, hogy álljak a petekhez. Az NJK-k számomra olyanok, mint a szükséges valamik, amik segíthetnek, vagy akik nélkülözhetetlenek, hogy továbbéljek. De nem jelentenek számomra semmit. Nem többek, mint egy váza a ház díszeként.
* Talán kicsit még nyers is voltam. Nem tudok ez ellen mit tenni. Ha valamire erős indulattokkal gondolok, akkor azt nem tudom ez indulatok kifejezése nélkül elmondani másoknak. *

by **Szophie** Szer. Jan. 01 2014, 21:51

- Igen-igen. - bólogattam. - Én meg mindenféle túlbonyolított dologra gondoltam. Aztán csak néztem, hogy Hi miért sebzi meg magát. Aztán ahogy zu végzett vele.. Mondjuk én már kezdtem kicsit unni. Túlságosan elhúzódott. - mondjuk mások tudtára is adtam unalmam azzal, hogy félrevonultam. Bezzeg Vezér nem unatkozott. Csak morgott,, mert nem harcolhatott. És azóta is ki van akadva, mert nem mutathatta meg, hogy ő az igazi falkavezér, mert nem győzhete ő le a bosst, egymaga. Mintha lehetne esélyünk. Rolling Eyes

Elmosolyodtam. - tetszik, ahogy látod a világot. - suttogtam, miközben elgondolkodtam. Ő azt nézi, ami tényleg a valóság, és ennek tudja megragadni a boldog oldalá. Furcsa, de mély érzés. - Mintha csak tökéletesen elfogadtad volna ezt a világot, és magadénak éreznéd. Talán így is van. - felnéztem rá, próbáltam a szeméből olvasni. - Te legalább nem ragadtál a valós világ, a múlt képzeletében. - hangosan mondtam ki gondolataimat. Reakciót vártam rá. - Tudod nekem egyszerűbb arra gondolni,hogy ez itt a valóság, és a másik nem létezik. Ha úgy gondolkodnék, mint te, azzal elfogadnám a múltamat. Akkor pedig szóba sem állnék most veled. - nem, nekem ezen a helyen élnem kell, és kiheverni a múlt fájdalmait. És majd a százas szinten gondolhatok arra, hogy egy programban vagyok csupán. Addigra kiheverek talán mindent, ami fáj. És akkor boldogan mehetek vissza bátyóhoz. Akkor majd lehet az a valóság. Most még nem. De akkor is.. tetszenek a gondolatai, imádom, ahogy látja a világot. Akarom még hallgatni, tudni, hog mi jár a fejében.
- És mit gondolsz a testedről? Hisz ez sem te vagy, nemde? Ha én most hozzád érek, azt érzed ugyan, ám a valóságban mi sosem találkoztunk. Csak egy ismeretlen leszel, ám mégis ismerős, hisz már beszéltünk. Fejben. Információkat osztottunk meg fejben, ám akár több száz méter, kilóméter is elválaszthat. És mindezért kisujjunkat sem mozdítottuk. Én megölelhetek valakit úgy, hogy sosem érintettem. Tudom valakiről, hogy néz ki, ám a szememmel még sosem pillanthattam meg. Az agyamban látlak téged. Ez nem fura. - fuuú.. ez eddig is megrémisztett, ám most egyenesen kiráz a hideg, ha rá gondolok.. A petekről való gondolatai után pedig egyszerűen dobtam fejben egy hátast, és eldobtam szegény Falatot vagy két méterrel arrébb. Jajj nekem.>.< Ezentúl vajon kiráz a hideg Vezértől?
Falat félszegen sompolygott a kezemhez. Kissé remegve bújt annak árnyékába. Ám valami megragadta a figyelmem. Hogy ők érzéstelenek? KA által vannak irányítva. Nem, ez itt nem igaz. És ez az, amiért továbbra is kedvelem a peteket. Végig simítottam Falat hátán.
- Ha a petek viselkedését KA szabályozná, azzal minket, idomárokat befolyásolna. Deneki eznem szándéka. Nem tudná irányítani, hogy milyen jellemű pet milyen ember mellé kerül. És a petek a mi jellemünkön változtatnának. Ezt semelyik másik kaszttal nem teszi Kayaba, miért velünk tenné? Nem. A pet jellemek igazából a gazdától függenek,. Legalábbis egyik jó barátom szerint. És szerintem igaza van. Ők olyanok, amilyenekre nekünk szükségünk van a lelkünk mélyén. Nekem Vezér kel, hogy ne hagyjamel magam, és Falat.. nos, ő még nem tudom, mire kell. De ez is ki fog derülni, bizonyosan. - határozott voltam. Hittem az elméletemben. De kíváncsi is voltam, mi lesz erre az ő gondolatmenete. Azt akartam tudni, mit is reagál lerre az ő kivételes látásmódja.

by **Koshitsu Esutel** Csüt. Jan. 02 2014, 09:56

- Igen, te könnyen megteheted, hogy ücsörögsz, míg a farkasod harcol.
* Mondtam mosolyogva. Ezután kicsit aggódtam, hogy ha ellenkezek a véleményével, s elmondom az én látásomat, akkor elmenekül tőlem, vagy ostobának néz. De nem ez történt. Tetszik neki a látásmódom. Kicsit elcsodálkoztam, s úgy néztem rá Szophira. Hogy lehet, hogy ez neki tetszik? Amit utána mondott, elgondolkodtatott. Elfogadtam volna azt, ami itt van? Körbenéztem. Tudom, hol vagyok, tudom, hogy ez egy játék, s tudom, hogy a testem a szobámban van, s ott fekszek. Vajon tényleg elfogadtam volna ezt a helyzetet? Sóhajtottam egy nagyot. Hmm... lehet, hogy igen. Bár sokszor depizek, de tudom, hol tartok, s van már egy halvány cél, amerre tartok, de még mindig nem vagyok benne biztos. De azt hiszem, a helyes úton járok. Nemet intettem a fejemben.*
- Nem... valóban nem ragadtam a múltban.
* Ebben biztos voltam, csak azt nem tudtam, hogy ez miért olyan különleges dolog. Azt nem értettem, miért nem szólhatna hozzám más helyzetben. Biztos valami komoly dolog. Nem kérdezhetek rá, hisz közel sem vagyunk olyan kapcsolatban. Csak lágyan bólintottam, s csendesen megszólaltam, hogy értem. Csak azért, hogy lássa az együttérzésem. Hogy ez lenne a valóság? Jelenleg ez... De nincs olyan nap, vagy talán pillanat? amikor ne tudatosodna bennem, hogy a valódi testem kint van. Rámosolyogtam. *
- Kívánom, hogy leld meg itt a boldogságodat, s találd meg önmagadat, hogy mire kijutsz, valóban szabad lehess!
* Most ő tett fel kérdést. Örültem neki, mert az azt jelenti, hogy vevő a témára, s nem csak bájcseveg velem. És azt is jelenti, hogy megragadta a gondolatom. Akkor már megérte vele beszélgetni. Nem akarom, hogy fájjon neki, csak azt akarom, hogy növekedjen. A gondolatsora alatt egyre szélesebben mosolyogtam.*
- Oh, ha tudnád hányszor és hányszor gondoltam ezt végig! Látod? Ez a pokol, és ez a menny egyszerre! Egy őrült elme mennyei ajándéka! Furcsa, mert bár tudom, hogy ez nem az én testem, annak kezelem. Ez egy ideiglenes porhüvely, ami talán az utolsó is. Vagy inkább adathalmaz. >< Most ezekkel a lehetőségekkel kell kezdenem valamit. Itt vagyok már egy éve, de most értem igazán azt, amit mások már az első nap megértettek! Hogy tegyek meg mindent, amire csak képes vagyok! Sirdogálhatok a szobámban, depizhetek mob gyakolása közben, de ez semmi. Az a valami, ha amit csak lehet, bevállalok. Régen féltem a bossoktól, nem mertem menni. De most már ez a második volt, s a következőre is el fogok menni, hiába fejlődök olyan lassan. De megígértem magamnak, hogy tovább fogok fejlődni, és kicsit gyorsabban.-
* Kicsit jobban úgy helyezkedtem, hogy szembe legyek vele. *
- Tudod mit? Neked is megígérem! Szophie! Nem fogom feladni, mindent megteszek, ami tőlem telik, s fejlődni fogok, hogy kijuttassam a többieket innen! Majd kérj számon! ^^
* Mondtam neki mosolyogva. A petes monológom után Szophie eléggé furcsának tűnt. Ajajj, mégis beletiportam volna lágy lelkivilágába? Bocsánat! Végül el is mondta a véleményét. Nagyon meglepett, amit mondott, így el is gondolkodtam. Kényelmesen ültem, s elmerengtem, miközben elfordítottam a fejem, hogy a mezőt nézzem. Sokáig nem szóltam. *
- Talán igazad van. Talán a pet lelki segítség. De talán így van programozva, hogy kiegészítse az idomárt. Ők nem igaziak. Értsd meg...
* Mondtam csendesen. Nem néztem rá, még mindig a mezőt, vagy inkább valamit azon túl figyeltem.*
- Mert ha valódi érzelmeik vannak, akkor ez mélyebb gonoszságot bizonyít. Valódi elméket zárt Kayaba a petek alakjába.

by **Szophie** Vas. Jan. 12 2014, 12:32

- Megtehetném. - nevettem fel. - De általában rákényszerít, hogy én is mozogjak. Csoda, hogy nem korbácsolt meg eddig. Persze néha azért még megteszem, mint most is, ő elment fejlődősdit játszani, én meg veled vagyok. De igazából ez veszélyes dolog, könnyen kipurcanhat szegényem, még ha ő nem is fogja fel ennek a tényét. De had menjen. Ha egyszer veszélybe kerül, majd megtanulja. - úgy tanítok, mint az indiánok. Nem szólok rá a "gyerekre", hogy ne menjen oda a tűzhöz, majd megtanulja, ha megégeti magát. A farkasom amúgy sem hallgat a szép szóra, így vele nem tudok nagyon mást kezdeni. És száz szintet kel kibírni vele, úgyhogy ideje lenne rendes nevelésnek alávetni. Talán nekem kéne beszereznem egy ostort.. Bár fájdalom híján nem lehet sok haszna annak sem. Csak elterjedne rólam a pletyka, hogy.. állatkínzó vagyok. Pedig nem, sőt, a farkasom ember kínzó._.
Elterelődött aztán a téma a farkasról, és egy sokkal elgondolkodtatóbb ténybe kezdett. Meglehetősen ínyemre voltak az ilyen témák, akármennyire is nem látszik elsőre. Szerettem ilyen módon átértelmezni a világot. És mások véleménye formálhatja az enyémet is. Szeretem más látószögét megismerni, az mindig újszerű élmény.
- Köszönöm. - mondtam hálásan, miközben felhúztam térdeimet, és átkulcsoltam őket
- Őrült elme mennyei ajándéka.. - rágódtam a kifejezésen. Hehehh.. Ez jó, ezt megjegyzem magamnak. Virulva hallgattam, ahogy mondogatja, hogy változtatni fog mindenen. Mondhatnám neki, hogy "ez a jó hozzáállás, kis csaj" , miközben hátba veregetem, de az nem jellemző rám. Így aztán nem mondtam. Inkább csak csendesen ültem, és a végén bólintottam egyet.
- Számon kérlek majd. Meg arról is, hogy hány emberrel ismerkedtél! - a végén elmosolyodtam. - Elárulhatok egy titkot? - somolyogtam, majd meg sem várva a válaszát fojtattam. - Én kerültem az embereket. Próbáltam csak a legszükségesebbekkel kapcsolatot tartani. Aztán egy nap úgy keltem fel, hogy a csudába az egésszel. Azóta akit csak lehet, megpróbálok megismerni. Sokszor idegenekkel ülök le beszélgetni. - mondtam el az én kis titkomat, miszerint én.. nem is vagyok voltaképp valami nagy társas személy. Csak most mégis.. A játék tehette, az új légkör. Vagy én nem is tudom. Azt sem tudom, meddig marad ez fent, vagy odahazára is átviszem-e ezt a viselkedést. Fogalmam sincs. De nem kell a jövőre gondolnom még, elég a jelen baja is.
Persze, tudom hogy nem igaziak. Bár én szeretek mágis úgy gondolni rá. - mosolyogtam. - Jót tesz a lelkemnek, ha arra gondolok, hogy egy örök társam van, ahelyett, hogy arra gondolnék, egy programnak vagyok kiszolgáltatva._. - az tényleg nem lenne egy jó gondolat. Ha így állnék hozzá, már rég lecseréltem volna Vezért valami cuki kis fegyverre. Mondjuk egy olyan hatalmas bárdra.*-* Vagy egy szép kis kardra. De azokkal az a baj, hogy nem egyediek. Bezzeg az én farkasemberem. Aztán meglepődve hallgattam tovább.
- Nem, igaziak semmiképpen sem lehetnek. Én már csak tudom. Az alap programjuk, hogy mindent értsenek, ami a játékhoz kell, de többet nem tudnak ennél. Így Vezér nem tudta, mi az a karácsony. m mivel a programjában van a japán nyelv összes szava, így azt tudja, velem szemben, aki néhány szót még nem ismer. Persze nem sok olyan van, de azért akad pár. - eszembe jutott a csoki miniboss. Azt hittem, az is valami szó, vagy én nem is tudom, hogy most tényleg az volt-e, avagy sem. Mindenesetre kimondhatatlan.

by **Koshitsu Esutel** Hétf. Feb. 10 2014, 15:00

* Csak szélesen mosolyogtam Vezérrel való kapcsolatát hallgatva, de nem reagáltam rá egyebet, mert nem is tudtam volna mit mondani. Soha nem volt petem, s be kell vallanom, nem is érdekel az ilyesmi. Valahogy úgy érzem, csak egy "élő", cuki vagy éppen nem cuki lehallgató készüléket tennék magam mellé. Jó, nem biztos, hogy Kayaba a petek fülén át hallgatózik, de azt tudni kell rólam, hogy semmiben sem bízok. A küldetéseken osztogatott kajákban sem. Nah igen, jó ideje magam által készített szendvicseket cipelek magammal a küldetésekre. Hupsz, de nagyon elkalandoztunk. Örültem, hogy tetszett neki az egyik kifejezésem. Ahogy megismételte, valóban jól csengett. Ezért eldöntöttem, hogy jól megjegyzem magamnak. Nem gondoltam volna régebben, de mostanra kiderült, hogy általam kreált vallomások alapján élek. Ez a világ "Egy őrült elme mennyei ajándéka", "A halál csak egy átjáró az álomvilágból a valóságba", "A legnagyobb hazugság az, amiben van egy kis igazság", stb, stb, és ezek alapján élem az életemet. Látszik, hogy túl sok időm van a filózgatásra, s akkor elkezdek minden ilyen ostobaságokon elmélkedni, s ilyen nagy "bölcsességek" születnek meg az elmémben. Pf... tényleg kezdenem kellene valamit magammal. Ezért is fordultam oda Szophie-hoz, hogy megkérjem, kérjen számon, hogy betartom-e a magamnak tett ígéretet. Hálásan biccentettem neki, amikor belement.*
- Köszönöm! ^^ -
* Kicsit megkönnyebbültem már csak azért is, mert tudom, hogy így már nem lehet légből kapott a döntésem. *
~ Talán a következő ember, akivel beszélgetek, lehetne Raven. Kb semmit nem tudok arról a srácról... ~
* Titok? *
- Hát persze!
* Mondtam csillogó szemekkel. A titkok mindig is érdekeltek. Ha másért nem is, azért biztosan, mert úgy éreztem, megbíznak bennem annyira, hogy megosszanak valamit az emberek a lelkükből. S azt hiszem, ennél nagyobb ajándékot senki sem adhat a másiknak. Mikor elárulta titkát, sunyin elmosolyogtam. Nesze, engem nem csapott be. Én láttam rajta, hogy nem az a nagy társasági ember. Mindig is visszafogott volt és csendes. Vagy lehet, én képzelek bele túl sokat, de én eleve ilyennek ismertem. *
- Akkor ebben hasonlóak vagyunk. ^^
* Mondtam reagálásképen. Ezután következett ugyebár az elég mély kérdésfelvetés. Mi is a helyzet a petekkel? Szophie hirtelen őszintén elmondta, hogy tudja, hogy nem igaziak. Kicsit már össze is szorult a szívem. Talán nem kellett volna ezt az egészet erőltetnem. Elgondolkodtam szavai után. Kicsit hosszabb csend következett, de végül megszólaltam. *
- Hát, nem is tudom... sok idomár nem ezt mondaná. Tudod mit? Ezen ne is gondolkodj, mert nem ez a lényeg. Egy valamiben úgy tűnik, igazán egyetértünk. A pet segítőtársnak van. Tanulj meg vele annyi mindent az életről és önmagadról, amennyit csak tudsz. Amit meg megtanulsz, azt kamatoztasd a társaiddal.
* Imé, Esutel újabb bölcsessége, hallgassátok! Hát, tanácsot osztogatni úgy tűnik szeretek, csak nem biztos, hogy tudok. *

by **Szophie** Hétf. Márc. 03 2014, 21:09

- Igen, azt teszem. - biccentettem. - Ám neked ki segít? - kérdeztem. - Nekem a petem, akármilyen hóbortosan is hangzik, nekem ő a lelki társam. Ám egy hozzád hasonlónak? - kissé félredöntött fejjel néztem végig a lányon.
- Érdekes gondolataid vannak. - fordultam aztán el, miközben felnéztem az égre, az azon kúszó felhőket vizslattam. - Ám nem gondolod, hogy megfulladsz beléjük? Persze értem én.. Megértem a gondolataidat. És bölcsek, mind. Ám szerintem.. Nem is tudom. - újra ránéztem. - Magányosnak tűnsz. - böktem ki. Magányosnak, és zárkózottnak.
- Nem szeretek általánosítani, sőt.. - kezdtem újra bele. - Azt sem szeretem, ha valaki olyan, mint a többi.. Imádom az egyéniségeket. A te egyéniségedet is. - mosolyodtam el. - Ám nem gondolod, hogy a mi korunkban.. kevesebbet kéne gondolkodni, és többet.. szórakozni? - felnevettem. Annyira abszurdak voltak a szavaim. Mégis erre törekedtem nap, mint nap. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom tenni. Szórakozni? Csak, mert ez a korunk? Hehh.. Vicces, nagyon vicces. A régi én talán meg is vetne emiatt. Ám most mégis szórakozásomat lelem ezekben a játékokban, az ismerkedésekben, meg minden. Így élni az életet. Felemelő..Még hogy kevesebbet gondolkodni._. Mikor veszett oda az én bölcs énem? Mikor lettem ilyenné? A végén még közönségessé válok. Azt viszonyt nagyon nem akarom. Talán egy picit vissza kéne fogni magam, és neki állni gondolkodni. Esutellel közösen. Az ő fejében nagyon érdekes dolgok jönnek létre. Nem kétséges, hogy kitágítja a világról alkotott képemet az, hogy most vele beszélek. És ha még többet beszélnék vele, akkor mi történne.*-* Többet kéne összefutnunk. Bár ez a fogadalom.. Többet kéne Zuval, Hianrival, Makotoval, Hopepal, stb. stb. Annyiszor megfogadtam, hogy megismerem ezt is, meg azt is, meg többet leszek együtt ezzel is, meg azzal is.. És soha nincs időm semmire. Szörnyű az az élet. Nahh de.. elég ebből. Vissza a beszélgetéshez.
- Egyébként.. Kezdjük valami természetesen egyszerűvel. - fordultam újra hozzá. - Mikor fogócskáztál utoljára? - kérdeztem, arcomon játékos mosollyal. Közben megpöcköltem kicsit Falat orrát, aki már megint lefelé tekintgetett a vállamról. Nagyon érdekli ezt a fű. Lehet, hogy füvet eszik? O.o

by **Peter Worker** Pént. Jún. 13 2014, 18:57

Szóló szafari

A könyvtár egyik asztalánál ültem, s az asztalon előttem könyvek sokasága hevert. Némelyiket még ki sem nyitottam, némelyiket pedig már átolvastam és félretettem. Volt olyan is amelyikben csak a képeket tanulmányoztam. Az egyikben például csak egyszerű barlangrajzok voltak, vadászatokról és egyszerű állatokról. Hol kellett megszúrni őket, s mivel. Persze ebben a világban talán ennek nem lehetett komolyabb hasznát venni, vagy ha lehetett is, úgy azt nem az én kettes szintű vadászat jártasságommal. Nem értettem hozzá, lehetett arról szó, hogy a későbbi szinteken számított, hogy hol is szúrtak meg bizonyos állatokat, de én még távol álltam attól, hogy ennyire értsek hozzá.
A vadászat nagy feladat volt, ha nem csinálta olyan sűrűn az ember, s én bizony nem voltam járatos ebben. Valahogy nem ez vonzott. Lovaglás, bűvészkedés és kis kerti munka Leanak köszönhetően. Ezek fejlődtek nálam inkább. Szolid, s visszafogott viselkedést produkáltam. Talán a pontjaimmal és jártasságaimmal is azt sugalltam, hogy az erőszak távol állt tőlem. Hisz hát ki ütött oly keveset, mint én, s ki törődött ennyire a kitartásával, mint én? Persze e mögött volt más is, nem kellett félteni engem, de tény, hogy nem foglalkoztatott engem a csapásaim ereje és lépéseim gyorsasága olyannyira, mint a körülöttem levőket. Talán rossz taktikát követtem, de tisztességesen kiálltam emellett. A figyelmem hamar elkalandozott, de a vadászatra kellett koncentrálnom!
Az asztalnál ülve egy újabb kupac könyv került a földre. Persze az olvasásom enyhén felületes volt, de voltak olyan apró betűs részek, melyek teljesen feleslegesek voltak a számomra.
Egy túlélésről szóló könyv volt a következő, melyhez én nem nagyon ragaszkodtam, de Arisa végül csak ide tette a többi közé mondván, hogy lehet benne hasznos dolog. A túlélésről kellemetlen emlékek jutottak az eszembe. Emlékek, jelenetek az egykori viadalról. A videók az igazinak nevezhető énemről, s nem akartam újra túlélni semmit sem. Vagyis inkább csak nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy túl kelljen élnem, elég volt egészében úgy maga ez a világ, de minden ilyesfajta túlélési apróságát inkább kerülni akartam benne. A könyv olvasás nélkül került a földre, nem tettem, hanem magasról ejtettem.
- Arisa. - álltam fel az asztaltól, befejezettnek éreztem a felkészülést – Arisa. - bár a könyvtárban csend volt, a hangom hosszan visszhangzott, de úgy tűnt nem hallott engem és én sem őt. Nem estem kétségbe. Úgy véltem, hogy kimehetett valamiért a teremből, azonban csak hogy használjam ismét fölöslegesen – és mert megtehettem - úgy bekapcsoltam a nyomkövetés jártasságom, hogy lássam a lány nyomait. Ez a jártasságom már harmadik szintű volt, így biztos voltam benne, hogy látni fogom, de arra nem számítottam, hogy majd az egész padló zöldben fog virítani előttem. Arisa bejárta az egész termet a könyvek rendezése közben. Aranyosan bolond lány volt.
- Itt vagyok.
- Oh, rendben. - mosolyogtam felé – Csak szólni akartam, hogy most megyek, de a könyveket hagyd ott, majd elpakolom.
- Ott? - dőlt oldalra, hogy eltekintsen mellettem. Az asztal körül a földön összevissza voltak a földön a könyvek, s az asztalon magán sem volt nagyobb rend.
- Ühüm.
- Hát... - nagyot nyelt – Oké. - és folytatta a dolgát időnként vissza – vissza tekintve.

A kilencedik szint mezőségén egyetlen egy fa sem volt, ez a szint nem arról szólt, hogy esetleg egy árnyékban meg lehetett volna pihenni. Nem, nem volt árnyék. Bár a leírás enyhén kellemesnek írta le ezt a szintet az időjárást és a hőmérsékletet tekintve, azonban egy árnyékban szívesen meghúzódtam volna jelen pillanatban, mert ez nem az én világom volt. Arra már rájöttem, hogy a páncélom nem ide való volt, kellemetlen volt a viselése ilyen időben. A fém és a tűző Nap sugarai rossz párosítást alkottak, s hamar félmeztelenül álltam a semmi közepén. A rejtőzködésre semmi esélyem sem volt. A fehér bőröm szinte lámpaként szolgált, s riasztottam el így a vadakat.
A távolba egy kisebb bölény csordát láttam és egy – egy nagyobb alkat mögött szarvasok húzódtak meg. Messze el lehetett látni. A horizont fölött volt még bőven a Nap. Tehetetlenül néztem körbe, forgolódtam a tengelyem körül, s bizonyosodtam meg arról, hogy milyen pocsék dolog is lehetett a vadászás. És belegondolva, hogy ezt a régi időkben kötelező jelleggel kellett csinálni. A fejemet csóváltam és sajnáltam az akkori embereket. Azonban azt is el kellett ismerni, hogy én bizony nem akkor éltem és nem ott. A nadrágom zsebéből egy könnyed mozdulattal vettem elő a Mirikától kapott napszemüveget, majd azt felvéve tekintettem a magasba. Sokkal kellemesebb volt így, a Nap sugarai már nem bántották a szemeim, s egy igencsak hűvös, mondhatni jeges szellő érkezett hozzám.
- Héj, világ, van egy sárkányom! - nevettem hangosan, miként Hisame felém repült a mellső lábai között egy levadászott állattal, majd futottam látva, hogy bizony nem akart megállni a nyavalyás.

by **Koshitsu Esutel** Szomb. Júl. 05 2014, 18:41

//Szophie//

*Bármennyire is segítőkész volt Szophie a kérdésével, mégis mélyen megrendített. Nekem mégis ki segít? Jó kérdés, mert mindig is egyedül éreztem magam. De azóta sok minden történt. Igen... Az Artes!*
- Tudod, sokáig magányosnak éreztem magam. De amióta Anatole csapatában vagyok, Az Artes Limenben, azóta úgy érzem, van otthonom és családom. Nagyon szeretem a srácokat! Alex sokszor megnevettet, a csajok egyediek, cukik, bár jó volna jobban megismernem őket, Anatot pedig igazán tisztelem, olyan, mint egy családapa. ^^
* Sokszor úgy érzem, mintha én magam lennék a családanya, de végülis mégsem olyan. Inkább olyan, mintha a legidősebb gyermek lennék, akivel egyidős kb Alex, s mi vagyok a rossz gyerekek, akik állandóan egymást marják, ugyanakkor mi vagyunk azok, akik mindig készek arra, hogy Anatolnak segítsenek. És mintha Viio lenne a családanya... s emiatt... Anatole özvegy. És ez fájdalmasan szomorú.*
- Raven meg... hmmm... ő róla nem tudok sok mindent. nagyon csendes és titokzatos. Kiismerhetetlen számomra. O.o
* Ezután Szophie megismételte, hogy érdekesnek tartja a gondolataimat. Kérdései... kijelentései apró tőrként szúródtak a szívembe. Ránéztem, s csak szomorúan elmosolyodtam. igaza van. Hiába az Artes. Bár az otthon funkcióját betöltik, de nincs barátom, nincs... lelkitársam. *
- Játék? Szórakozás? Talán valóban kevés van belőle. ^^
* Majd felvetette a fogócskázást. Őszinte rémületet vehetett észre arcomon és szemeimben.*
- ÖÖöhm... hogy mikor?? Hát izé... tudod... hogy is mondjam... szal... én nem nagyon... khm... fogócskázok. Mármint... nem a stílusom... öhm... nem szeretek.
* Fejeztem be nyögdécselésemet végül nagyon halkan és szégyellve magam. *
- Ne haragudj, de amit te most egyszerűnek neveztél... ^^ az nekem túl nehéz.
* Próbáltam úgy mosolyogni, hogy ne vegye sértésnek a visszautasításomat. Aggódtam. Nem akartam, hogy megbántódjon, azonban képtelen vagyok rávenni magam a fogócskázásra. Talán kisgyerekekkel még belemennék. Talán Sayával még fogócskáznék. De mi érett, felnőtt nők vagyunk, akik igazából nem is nagyon ismerjük egymást, s úgy érzem, kicsit erőltetett lenne, s mint pszichológiai "gyógytorna" volna ez. Nincs az ilyesmi az ínyemre. Engem nem kell megmenteni. Csak magamon segíthetek. Talán csak egy valaki volna képes megmenteni. De ő nincs itt. És talán soha nem is fogok vele találkozni. Főleg akkor nem, ha örökre ebben a játékban ragadok. *
- Valamikor átjöhetnél az Artesbe. Ott sok jó és vicces dolgot lehet csinálni. ^^
*Gyorsan enyhíteni próbáltam a feszültséget egy meghívással. *
- Egyébként meg... ha nem tartasz túl tolakodónak... öhm... nyugodtan mondd, ha nem akarod elmondani... de nagyon érdekelne, hogyan ismerkedtél össze Tachival, s hogy jöttetek össze. Elmondanád?
* Mosolyogtam a lányra kedvesen. na igen... igazából ezért akartam vele beszélgetni. *

by **Hime** Pént. Júl. 11 2014, 11:18

/Dretan/

A hajnal első fénysugarai már úton találtak. Magam se tudom, hogy mi űzte szívemet erre az aranylegelőre, de úgy éreztem, hogy nekem valami miatt ide kell jönnöm. Mesebeli táj ez, ami, ameddig a szem ellát aranysárgán bontakozik ki a világ elé. Költői mégis elgondolkodtató. Hisz ez egy véresen komoly játék, mégis olyan területekkel, amik egy gyermek mese könyvben is megállnák a helyüket illusztrációként. Nem tudom mi hajtott ma ide. Nyughatatlan szívem már megint nem tudja, hogy mire és miért kényszerít engem. Azóta az eset óta sokszor indulok magányos sétákra a legkülönfélébb helyekre. Felélénkítenek ezek a séták, amik általában edzésbe csapnak át. Most is, mire a nap kissé feljebb halad az égen és már a hajnalt elkerülve reggelbe fordul, szorgalmasan rovom a köröket ezen az arany csodán. Magam se tudom megmondani, hogy miért teszem ezt, de érzem, hogy szükségem van rá. Ilyenkor nem törődök a világgal, kirekesztem minden érzésemet, és csak a futással törődök. Persze a körülöttem lévő dolgokra is oda figyelek, hisz könnyen eshetek idekinn áldozatául akár egy felbőszült mobnak, akár egy piros indikátoros játéknak. Azt pedig nem szeretném. Most még nem halhatok meg. Még elég sok dolgom van itt is és a kinti világban is. De most ezzel nem akartam foglalkozni. Csak szorgalmasan edzettem, hogy még erősebb legyek, és hogy többé ne legyek védtelen és gyenge, aki mások segítségére szorul. Ezt nem engedhetem meg magamnak még egyszer. Nem leszek soha többé mások játékszere, amit ha megunnak eldobhatnak, mint egy használt zsepit. De ez van. Ha bárki erre jár, azzal addig nem foglalkozok, amíg esetleg meg nem szólít engem. Csak futom a magam kis köreit amíg le nem megy a nap.

by **Dretan** Pént. Júl. 11 2014, 19:09

Úgy gondoltam, nem árt, ha még nem megyek a tizes szintre. Először még eggyel lejjebb, a kilencesen bemelegítek, és utána szabad a pálya.
Az egész napot azzal töltöttem, hogy összeszedjek pár mobot, amin gyakorolhatok. Egészen jól ment a dolog a végére, pedig nem volt olyan könnyű majdnem kezdőcuccban végigvinni az egészet... De a képességem remek segítőtársnak bizonyult, egész jól besegített. De még mindig egyedül vagyok... Leszámítva valami lányt, akit néha láttam futkorászni. Biztosan edz... Inkább nem akarom benne zavarni. Inkább azon gondolkozom, hogy a bátyám vajon merre van. Valahol össze kéne szednem, hátha ki tud segíteni. Már ha akar... Igazából azután a nap után nem is nagyon tudom, hogy mit higgyek róla. Lehet, hogy totálisan félreismertem eddig, vagy csak egyszeri szelídülése volt?
Lecsaptam az utolsó óriáspókot. Elvonultam egy biztonságosabbnak vélt részre. Még mindig láttam, ahogy a lány futkos, de nem zavart. Lefeküdtem a fűbe, és a bátyámon tűnődtem. Vajon hol lehet most? Mit csinál? És mennyivel lehet előrébb nálam? Eközben egyszer csak rohanó lépteket hallottam. Egyre közeledik a lány. Megfordult a fejemben, hogy egyáltalán látja, hogy itt vagyok? Lehet, hogy keresztül fog rajtam esni. Vagy lehet, hogy nem is a lány az? Bekészítettem a tőrömet, és amikor már becsléseim szerint fél-egy méter volt a távolság, kirobbanva a két késemmel a kezemben álltam, készen bármire, akár mob, akár a lány. Persze, ha a lány az, akkor el fogom tenni a fegyvereimet, és bocsánatot is kérek tőle.

by **Hime** Szomb. Júl. 12 2014, 21:04

/Dretan/

Egyre csak róttam a magam köreit, és hála isten nem is láttam szinte egész nap senkit és semmi veszélyeset. Utolsó köreim egyikét futottam, amikor hirtelen megtorpanni kényszerültem. Egy fiatal srác állt velem szemben kezében támadásra kész tőreivel. Hmmm ezek szerint árnyharcos. Ugrottam egyet hátra, hátha támadni akar, és kezemmel a menümet nyitottam fel, hogy ha arra lenne szükség, gyors fel tudjam venni a fegyverzetem és a páncélom. Elgondolkodtam, de nem volt ismerős a srác, bár lehet, hogy az alatt az idő alatt fejlődött fel, amíg én elvonultam magányomba. Minden esetre jobb félni, mint megijedni. Vártam, hogy támad-e vagy nem, de eltette a fegyverét, és bocsánatot kért. Ez meglepő volt számomra. Még az itteni világban is furcsa az ilyen gesztus. Más, mivel láthatóan fegyverzet nélkül voltam, védtelenül, már simán letámadott volna. De minden esetre tuti, hogy sakkban tartott volna a fegyverével még egy ideig. De ő más volt. Ám még kicsit bizalmatlan voltam, hisz ő is csak pasiból van, bár ránézésre nem tudnám a korát megmondani. Kicsit hátrább léptem még egyet, és így szóltam.
- Sya! Nem tesz semmit, hisz könnyen lehetett volna, hogy nem én futok erre, hanem mondjuk egy veszélyes mob. Itt egy óvatlan lépés az ember életébe kerülhet. Nagyon vigyázz magadra, és légy óvatos.- Ezzel a mondattal megálltam vele szemben, és vártam, hogy mit reagál. Ha semmit nem reagált, akkor újra felvettem a futáshoz a kezdő pozíciót, ha viszont mondott valamit, akkor csak álltam vele szemben, és figyelmesen hallgattam, amit mondani szeretne nekem.

by **Dretan** Kedd Júl. 15 2014, 00:44

A lány láthatóan kicsit meglepődött, ugrott is hátra, és bekészítette a menüjét. Akkor még vártam, hogy nekem jön-e, de a végén nem vett elő semmit. Hála az égnek...
- Sya! Nem tesz semmit, hisz könnyen lehetett volna, hogy nem én futok erre, hanem mondjuk egy veszélyes mob. Itt egy óvatlan lépés az ember életébe kerülhet. Nagyon vigyázz magadra, és légy óvatos.
Nagyon kedvesnek látszott, és még tanácsot is adott. Kilences szintű, tehát nem ismeri a kiképzőtisztet. Nem volt sem páncélja, sem fegyvere. Nem is nagyon tudtam kitalálni a kasztját. Végül a páncélom is levettem, csak a sima ruhámban voltam. Kicsit már elég volt a móka mára, nem akarok harcolni többet. Ahogy a páncélom darabkái lassan eltűntek, és csak a ruhám maradt rajtam, lehajtottam a fejem.
- Köszi... Tudod... Még kicsit új vagyok, és minden kis neszre már rántom a tőröket... Még egyszer bocsi.
Ott álltam, lehajtott fejjel. Látszott rajta, hogy nem haragszik, de picit én ideges voltam magamra, hogy majdnem letámadtam valakit. Aztán láttam, hogy felvette a futásához szánt kezdőpozíciót. Ismeretlen volt, nem tudtam, továbbra is ilyen kedves lesz-e, de egyedül voltam, kezdő voltam, és az indikátora is zöld... Próba szerencse. Vettem egy nagy levegőt...
- Izé... Baj, ha futok egy kicsit veled? Úgysincs nagyon mit csinálni errefelé, és remélem nem bánod a társaságot.
Azért hozzáeresztettem egy esetlen kis mosolyt.

by **Hime** Kedd Júl. 15 2014, 15:56

-Semmi baj nincs, én is voltam valamikor kezdő. De nem értem, ha te kezdő vagy, akkor hogy tudtál feljönni a kilences szintre? Nekem elég sok időmbe telt, mire mindent megtanultam, és elég sok idő volt leküzdeni, hogy ne rántsam elő minden apróságra a kardom és a pajzsom. De ha te most kezdted a játékot, akkor kissé fura hogy 9-es szinten vagy, ha még csak most kezdted. Ha jól rémlik, csak a szintednek megfelelő, vagy az alatti szinteken lehetsz.- Néztem rá kérdő tekintettel. Majd eszembe jutott valami.
- Milyen faragatlan vagyok, még be se mutatkoztam. Hime vagyok.- Mosolyogtam rá bátorítóan a fiúra. Bár ez szigorúan csak baráti megmozdulás, hisz a szerelemből egy jó darabig elegem volt.
- Ha szeretnél valamit megtudni az itteni világról, akkor szívesen segítek, amiben csak tudok. Bár én még csak 9-es szintű vagyok, de van már valamennyi játék tapasztalatom, annak ellenére is, hogy egy kicsit hosszabb ideig nem igen voltam aktív.- Hagytam, hogy megeméssze a hallottakat, közben egy pár nyújtó gyakorlatot végeztem, majd újra megszólaltam.
- Nyugodtan futhatsz velem, bár én már csak pár kört tervezek, hisz nemsokára alkonyodik, és nem túl szerencsés olyankor már védett területen kívül tartózkodni.- Mosolyogtam rá ismét. Na persze, és ezt pont én mondom, aki hónapokon keresztül szinte a közelébe se mentem a védett területeknek. Közben eszembe jutottak az első szárnypróbálgatásaim. Amikor majdnem felsikítottam az első vaddisznótól, és amikor meghökkentettem Yui-t a képimmel. Agyam ez most hagyd abba de rögtön... Ez így nem lesz jó... Egy pár pillanatra elkomorult az arcom, és az emlékezés borús felhője fedte be, de amint észhez tértem, újra felvettem szokásos mosolyom. Remélem az ismeretlen ifjú nem vette észre.

by **Atoru** Csüt. Júl. 17 2014, 18:30

/Shu és Timidus/

A kilences szint. Először nem értettem, hogy eddig miért nem jártam errefelé, de végül rájöttem. Egy település sincs a környéken. És éppen ez az egyik különlegessége a szintnek. Hiszen ameddig csak a szem ellát, csak az aranyló búzakalászokat és virágzó növényeket látni. Habár télen sem jártam errefelé, de az az érzésem van, hogy akkor is zöldell és virágzik minden. Mint az Örök Nyár Birodalma. Én pedig ebben a birodalomban fogok vadászni. Hogy mire? Amit találok. Mióta találkoztam Utával a második szinten, bele kóstolhattam a mezőségi vadászatba. És eléggé élvezetes volt. De akkor volt egy társam. Most nincs itt senki. Abban pedig nem lehetek biztos, hogy találok valamit. Egy ismerős kéne, akivel el tudok lenni. Hm-hm...
És akkor eszembe jutottak Shu-ék. Timidus-nak még úgyis tartozom egy stat tippeléssel, így aztán éppen kapóra jönne, hogy ők is jönnek velem egy vadászatra. Kellemest a hasznossal. Már küldöm is nekik az üzenetet.

Kód:: Szia Shu! Arra gondoltam, hogy eljöhetnétek velem a kilences szintre egy vadászatra. A vadászat alatt pedig elmondhatnám azt is, hogy melyik pontotokat tudom behatárolni. Mit szóltok hozzá? Várom a válaszod! Atoru

Ennyi lenne a levél. Most jön a neheze: a Házi feladatom. Én eddig is az a tipikus diák voltam, aki az utolsó pillanatban készíti el a leckéjét. És ezt a jó szokásom most is megőriztem.
Akkor lássuk csak. Néhány jegyzetet már készítettem a harc után, gondolva arra, hogy az emlékek megfakulnak. És jól is tettem, mert néhány részlet már most homályos a számomra. De akkor kezdjünk bele.
Az életpontokra egy jó nagy kérdőjelet írok. Még megsebezni sem tudtam őket, így ez a pontozás teljesen homályba borul. De abból kiindulva, hogy nem tudtam hozzájuk sem érni, a fegyverkezelésük legalább huszonnyolc lesz. Ez azért elég magas... De akkor lássuk az erőt. Az biztos, hogy Timidus nagyon erős lehet, hiszen két csapásból levitt hetvenhárom pontot. Ehhez pedig legalább harminchetes sebzés kell. Ehhez nem tudok mit hozzá fűzni... Jöjjön a kitartás. Ha jól emlékeztem, akkor már a második körben pihennem kellett, ami Shu-ék javára huszonkettes kitartást jelent, vagy többet. Ezután pedig jön a gyorsaság... Hm... Timidus először mind a négy végtagjával támadott, és úgy biztosan levitte az életemet. De a második menetben már csak a kettő mellső lábával támadott, és az vitte le. Így viszont nem értem... Timidus az első körben a mellső és hátsó lávával is támadott, amire azt hittem, hogy kettő támadás. Azonban a második menetben is annyit ütött a két mellsővel, hogy levitte az életemet. De... az lehetetlen, hogy olyan gyors legyen, hogy négyszer támadhasson. O.o De azt se hinném, hogy akkora ereje van, hogy egy ütéssel legyőzne. ._. Ez így viszont lehetetlen! Olyan nincs, hogy egyik sem lehetséges, egyiknek igaznak kell lennie! De melyiknek? Az erőt szerintem már most kilőhetem, hiszen elnézve a Leg-eket, a legjobb irányítónak - Jéé, egy Szophie o.o- felszereléssel együtt is csak hatvanhárom pontot sebez. Akkir viszont négyszeres gyorsaság kell... Az mennyi is? Hetvenkettő? Huhú, mekkora számok! Ez viszont lehetséges, hiszen a leggyorsabb egy bizonyos Ryuninji Ren, potom hetvennyolc ponttal... Szerintem most csukom be ezt a könyvet!
Egy kicsit elszégyelltem magam azon, hogy nekem ekkorka pontom van, és irigykedtem is a többi játékosra, hogy nekik mennyi van. De irigységgel most nem sokra megyünk. Jöjjön inkább a következő pontozás. Legalább tizennyolcas speciális képesség pont. Ezt a nagy sebzéshez képest furcsálltam. Hm... Na jó, egy kis pihenő belefér most, hiszen már nincs hátra olyan sok minden. Addig is visszamegyek a portálhoz, hogy fogadjam Shu-éket.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 17 2014, 19:40

Kód:: Szia Atoru! Legközelebb köszönj kérlek Timidusnak is, együtt szoktuk elolvasni a leveleket. Ott leszünk, ott még egyébként sem vadásztunk olyan nagyon sokat. Üdv: Shu és Timi

Timidus nem mondott határidőt a házi feladat elkészítésére, így egyáltalán nem sürgette a fiút. Jó munkához idő kell, ezt ő is tudta, és egyrészt kíváncsi volt, hogy mennyi időre is van szüksége Atorunak, amíg egy magabiztos, vagy legalább is számára elküldhetően valószínű választ tud összeszedni, másrészt azt akarta látni, ami a fiú szerint a legjobb válasz. Ha azt a választ kapta, amin a fiú a legtöbbet dolgozott, akkor megérte rá várni.
Az üzenet elküldése előtt azon még tanakodtak egy keveset, hogy Atoru vajon mikorra szeretné vajon időzíteni a vadászatot, de mivel nem írt időpontot a levélben, így arra jutottak, hogy azonnali hatállyal kéreti őket oda. Sok dolguk nem volt, tehát problémába sem ütközött, így hát el is indultak az említett rész felé. Timidus ugyan tanakodott azon, hogy kiképzőszintesként vajon jó ötlet-e majdnem a maximum elérhető szintjére engedni, vagy hagyni, hogy ott mászkáljon, de mivel remélték, hogy megvárja amíg ők is odaérnek, és megvédik a csúnya gonosz moboktól, és ugye Timidus a harc után bízott abban, hogy ennyi esze azért csak van a fiúnak, így hát nyugodtan indultak el. Nem is tartott sokáig az út, hiszen a teleport jelentősen megkönnyítette és meggyorsította a közlekedést, és a sejtésük be is igazolódott, amikor Atoru ott várta őket, amikor megjelentek. Újabb meghajlás, majd mindketten köszöntötték, és Timidus már el is kezdte a számonkérést.
-Remek ötlet volt a vadászat, legalább megfigyelhetlek itt is, és adhatok tanácsokat. Vadásztál már valaha?
Hagyott időt a válaszadásra, majd fülei hegyezésével egyértelműen jelezte, hogy vár valamire, ez a valami pedig nem lehetett más, mint a pontok elsorolása.

by **Atoru** Csüt. Júl. 17 2014, 21:47

Az üzenetet elolvasva egy kicsit elszégyelltem magam, hiszen Timidus-nak tényleg nem köszöntem. De majd amikor ideérnek, akkor fogok bocsánatot kérni. Hiszen azért bocsánatot kérni egy levélben mégis csak illetlenség lenne...
Közben pedig a jegyzeteket olvastam. Szerencsére mindent meghagyok, amit leírok, így megvan Shu páncélzata is. Lássuk csak...

Kód:: Élet: ??? FK: 28 - 6 = 22 Irányítás: 37 - 4 = 33 Kitartás: 22 - 10 = 12 Gyorsaság: 72 - 6 = 66 SK: 18 - 10 = 8

És ez összesen... 141 pont. Ebből pedig levonunk tizenötöt a kaszt alap pontozása és az első szint utáni pontok miatt. Így marad 131 pont, és az élet pontjai. Hm... Az életre Shukaku biztosan gondolt, hiszen alig van páncélja, szóval legalább tizennégy pont, így 145 lesz. Ezt elosztjuk öttel... 29... Hm... Shu ilyen magas szintű lenne? De várjunk. A gyűrűket nem szabad elfelejtenem. Azoknak a startját nem számoltam. Na lássuk... Ha Shu-nek ilyen magas a szintje, akkor már hordhat Tier3-as felszereléseket. És ahogyan elnézem, egy gyűrű legalább tizenöt pontot ad, így két darab harmincat. Az egyből hat szint vissza, vagyis huszonhármas szint. De valami nem hagy nyugodni... Hm... Majd megkérdezem tőlük, ha ideérnek. Szóval huszonhármas szint...
És nem sokára már villant is a portál, és a kislány állt ott a sárkánnyal együtt. Miután köszöntem nekik, meghajoltam Timidus felé.
- Elnézést, hogy a levélben nem köszöntöttelek téged is. Másszor nem fog előfordulni! - mondtam a sárkánynak. A kérdésére pedig kissé bizonytalanul válaszoltam.
- Nos... Egyszer voltam már a második szinten és egyszer a felettünk lévő tizediken. Hm... Többször nem. - válaszoltam a sárkánynak. Gondolom, hogy azért kérdezte, hogy kiderüljön, mennyi tapasztalatom van. Legutóbbi alkalommal Utának is tudtam segíteni, szóval gondolom nem lehetek annyira eltévedve. Viszont Timidus továbbra is várakozóan nézett rám. Kihagytam volna valamit?
Egy kis idő múlva eszembe is jutott.
- Oh, persze, a statok! - kaptam észbe, és már elő is húztam a jegyzetet, amin már rajta volt a saccolt szint és annak a kiszámolása is. - Szóval, a szintetek legalább huszonhármas, a statok pedig a következőek, felszerelés nélkül. Persze, csak ha legkisebb lehetséges pontokkal. - teszem hozzá, és már bele is kezdek. - Az életetek tizennégy, fegyverkezelés huszonkettő, irányítás harminchárom, kitartás tizenkettő, a gyorsaság pedig hatvankettes. - itt egy kicsit bizonytalan lett a hangon, és inkább volt kérdés, mint kijelentés. - Viszont, mivel nem tudom, hogy milyen gyűrűitek vannak, így azt nem vettem vontam ki ezekből a pontokból, csak amikor a szintet akartam megállapítani. - mondom a sárkánynak, majd kis gondolkodás után folytatom.
- Timidus, számodra melyik lenne a fontosabb, ha választanod kéne? Shu kényelme, vagy a biztonsága? - kérdezem meg a sárkánytól. Ez az egész dllog nem hagy nyugodni... De talán majd most kiderül.

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 09:10

A teleportáció mindig is fura volt, és talán mindig fura is marad majd a lánynak, akármennyiszer is hajtja végre. Persze itt a fura szó hallatán egyáltalán nem arra kell gondolni, hogy rossz érzéssel töltené el, vagy idegenkedne tőle, sokkal inkább továbbra is az újdonság erejével hat. Számos olyan dologra képes ebben a világban, amire a kinti világban soha nem lenne lehetősége. Néhány reflex már kezd is kopni, ilyen a felszisszenés a sebződésnél, a jajszó, a kéz elkapása… szóval a fájdalomra való automatikus reakciók. Azonban például a tériszony továbbra sem akar csillapodni, és a magasság gondolata még mindig émelyítő érzésekkel tölti el. Anatoletól tudja, hogy Aldo is hasonló okokból viszolyog a teleportációtól, és emiatt rákérdezett Timidusnál is. Aincradban, mivel nincs fájdalom, így a fejfájás szónak sincs létjogosultsága, mégis valahogy ezzel gondolja legkönnyebben körülírhatónak azt a kellemetlen érzést, amellyel a pet jellemezte a teleportációt. Sohasem ellenkezik miatta, azt sem lehetne mondani, hogy zavarná, ettől függetlenül érzi, amit a macska is. Ha a lány belegondolna ebbe az egészbe, rengeteg morális kérdést vethetne fel. Az elpixeleződés a halált jelenti ebben a világban, és nem is tudják, hogy ez is mennyire jól leképezi a valóságot, hiszen ha lehetséges lenne a teleportáció, ott is meghalna közben az ember, majd újraépülne… bár a valóságban ezt még csak pár atommal sikerült elérni, így az egész csak elméleti kérdés maradt, mégis érdekes, hogy mennyi etikai vitát generálhatna ez az egész, ha az emberek foglalkoznának vele.
Megérkezvén a másik oldalra, Timidus csak értetlenül pislog a fiú mondandójára. Természetesen őt nem nagyon érdekli, hogy Atoru köszönt-e neki a levében, vagy sem, hiszen még személyes találkozó esetén is csak azért gyakorolja ezt a szokást, mert Shu erre kérte. Rá is pislant a lányra, hiszen tudja, hogy ő lehet emögött az egész mögött, és be is igazolódik a sejtése, amikor Shu megszólal.
-Semmi baj, köszönjük szépen.
Picit idegesen elpirul, hiszen nem gondolta volna, hogy a fiú ennyire a lelkére veszi ezt az egyszerű kis kérést. A gyakorlat ismertetését és a beszámolót mindketten csöndben hallgatják végig, majd Timidus gyorsan le is zárja, hiszen lassan el is érik a védett övezet határát, ahol már elkezdhetnek vadászni.
-Igen, nem, nem, nem, nem, nem. Természetesen a biztonsága. Shu, mutasd meg neki kérlek a gyűrűket.
A lány mosolyogva előre is nyújtja a kezét, és Atoru elé tartja, hogy megszemlélhesse az itemeket. A sárkányt a kérdés egy picit meglepi, hiszen a válasz annyira egyértelmű, hogy nem is érti, miként lehet ilyet kérdezni. Nyugodtan baktat kettejük mellett, de már a látóhatárt kémleli, elejtendő vad után kutatva.

by **Atoru** Pént. Júl. 18 2014, 16:34

Talán kicsit furcsa benyomást kelthettem, ahogyan a köszöntésük után egyből elnézést kértem, de ezt kívánta az illem. Hogy bocsánatot kérjek. És milyen irónikus, hogy Miu is ezt tette az erdőben, mégis rászóltam, fejezze be. Shu-ék is megtehették volna, vagy mondhatták volna, hogy "Erre semmi szükség...", de nem tették, mivel jobb emberek nálam. Jobban mondva Timidus jobb sárkány nálam...
Mikor Timidus elkezdte mondani, hogy mi talált, vagy mi sem, kissé vegyesen fogadtam. Egyfelől szomorú voltam, hogy csak egyet találtam el, másfelől pedig örültem, hogy legalább egyet eltaláltam. A többi pontra pedig a gyűrűk lesznek a válaszok. Hm... Egy Macskaszem Gyűrű és egy Kapcsolat Gyűrű... Tényleg, mintha valahol hallottam volna, hogy az idomárok körében eléggé közkedvelt ez a gyűrű, mivel a pet is kap egy ugyanilyent. Akkor lássuk a statokat...
- Így, hogy tudom a gyűrűket... Az élet tizennégy, fegyverkezelés tizenhét, irányítás huszonhét, kitartás hetes, gyorsaság hatvanegy, speciális képesség pedig nyolc. - soroltam a jegyzetemről a megváltoztatott adatokat. Aztán Timidus válaszolt a kérdésemre. Ahogy gondoltam... De akkor elég különös... Hm... Jobb, ha rákérdezek.
- Öhm... Timidus... Ez a védelem a felszerelésre is kiterjed? Mivel kicsit furcsállom, hogy Shu-nek a mellvértje mindössze nyolc páncélpontot ad... - osztom meg az aggályaimat Timidus-szal. Hiszen ez mégiscsak különös... De biztosan van rá magyarázat, ahogyan a pontokra is. Persze nem mintha bármilyen hiba lenne a pontozásban, de mintha nem lenne elég... kiegyensúlyozott. De lehet, hogy ez csak számomra furcsa, hiszen eddig én mindig arra mentem, hogy egyenlőek legyenek a pontjaim, és mindenből ugyanolyan jó legyek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mások nem csinálhatják máshogy az elosztást, csak én ehhez szoktam. És ez is az egyik nagy problémám lesz Tier váltás esetén. Ezért nem is osztottam el egy pontot sem az elméleti szintlépéseknél. Minél több elosztható pontom van, annál kisebb lehet a különbség a pontjaim között. De ehhez még kell némi exp...
Közben pedig elhagytuk a védett terület határát is, így mostantól már vadászhattunk. De egy dologra még kíváncsi voltam...
- Shu, Timidus, ti hogyan szoktatok vadászni? Gyorsan ejtitek el a vadat, vagy lassan cserkészitek be? - kérdeztem meg tőlük. Ez az információ szükséges volt, hiszen tudnom kell a módszerüket, hogyha együtt fogok velük vadászni. Mindenesetre, már most érzem, hogy ez is egy jó nap lesz.

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 16:58

Azt meg kell hagyni, és azt hiszem mindannyian egyetérthetünk vele, hogy Atoru valóban csapnivaló sárkány, és ezáltal Timidus természetesen jobb sárkány, mint a fiatal árnyharcos fiú. Azonban az, hogy egyébként is jobb lenne, természetesen csak Shu képzeletében élt, aki számára a petek általánosan jobbak voltak az embereknél, de ebben az esetben még nem is ez motiválta. Egyszerűen az történt, hogy mivel már együtt olvassák el a leveleket, és ő megtanította a sárkánynak, hogy köszönjön, logikus volt elvárni az emberektől, hogy ők is köszönjenek a sárkánynak. És mivel ugye ő kérte ezt Atorutól –bár azt nem, hogy kérjen bocsánatot-, így azt mondani, hogy semmi szükség erre… hát eléggé furán vette volna ki magát. Mindenesetre úgy érezhette, hogy már rég továbbléptek ezen a problémán, így hát nem is foglalatoskodott vele sokat. A válaszok hallatán Timidus csak tovább csóválta a fejét, de a kérdésekre már felkapta, és egy farkasfüttyel adta tudtára Atorunak, hogy mégis csak megcsillogtatta előtte a tehetségét.
-Természetesen kiterjed. Ügyes, hogy nem csak a feladatra koncentrálsz, hanem képes vagy a feladat elemeiből is következtetéseket levonni, és meg is találtad a megoldást. A megoldás az, hogy nem tudhatod a megoldást. Shu mellvértje nem nyolc páncélpontot ad. Említettük neked a páncél kinézet változtató boltot, és már ott is majdnem rájöttél a válaszra. Nem azt viseli Shu, mint ami látszik. Nem kell tovább számolnod, mert mire eljutnál a megoldáshoz az eredeti adataid alapján, már rég több szinttel magasabban lennénk. Nem fogom elmondani a pontjainkat továbbra sem, és azt sem, hogy milyen páncélt visel, de a feladatodat megoldottad. Gratulálok.
Shu csak mosolygott, bár azért a tapsolást egy kicsit soknak érezte volna, de egy elismerő pillantást mindenképpen kapott a fiú. Utoljára Álomkelő kapott ennyi pozitív szót a sárkánytól… és az, hogy most egy embernek mondta ezeket, csak még nagyobb jelentőséggel bírtak. A következő kérdésre azonban már Shu adta meg a választ.
-Mindketten különbözőképpen. Én szeretek óvatosan odalopódzni a vadakhoz… ami ugye jártasság nélkül egy picit nehéz, de a kisebb vadakat lehet eleséggel is magadhoz csalogatni. Ha valami viszont gyors, vagy nem akar idejönni, akkor általában Timidus szokta zuhanórepülésben elkapni őket, és ha esetleg olyan állatról van szó, akit még nem láttam, és elbírja, akkor ide is hozza nekem.
-Megmutatom.
Ezzel felröppent a levegőbe, becélozta az egyik fa lombkoronáját, átrepült rajta, majd egy kanyart leírva megugrasztott a magas fűben egy gazellát is, ezután pedig nyugodtan tért vissza a páros mellé.
-Elég csak megérinteni őket, nem kell bántani, ha csak nem szeretnél húst szerezni.

/mókus, gazella/

by **Atoru** Pént. Júl. 18 2014, 21:47

Timidus válaszának hallatán kissé meglepődtem. Kellett egy kis idő, mire fel tudtam fogni, hogy miről is beszélt. Szóval... Shu páncélja nem nyolc pontot ad, mivel csak a kinézete olyan, mintha nyolc páncélt adna... És ezt meglehet oldani a Páncél Kinézet Változtató boltban? O.o Ilyen meg se fordult volna az eszemben... De vajon miért kéne kinéznie úgy a páncélnak, mintha kevesebb pontot kapna? Erre gondolom válasz az, amit Shu mondott még a párbaj előtt: A kinézetük. Így olyan páncélban járhat, ami elég pontot ad, és úgy néz ki, ahogyan szeretne. Kellemest a hasznossal... Brilliáns! Az viszont kissé elszomorít, hogy úgymond hiába dolgoztam a pontokon... Viszont leckének jó volt. Ha megjegyezném azt, hogy mennyi pontot ad az adott felszerelés, és ki tudnám következtetni a támadásokból, hogy milyen pontjai lehetnek az ellenfélnek, akkor nem érne sok meglepetés... Lehet, hogy ezt mostmár alkalmazni is fogom. Mindenesetre Timidus gratulációjára csak egy felénk "Köszönöm. " volt a válasz, hiszen mostanában elég sok jót mond rólam. Talán motivációnak szánja, hogy jobban fejlődjek? Vagy csak tényként kezeli ezt is, és semmi szándéka nincs a szavakkal? Esetleg mindkettő? Nem tudom.
Aztán jött a vadászat! Valamiért ilyenkor mindig máshogyan érzem magam. Az érzékeim felerősödnek, és már lesem is a vadat. Azonban Shukaku válaszára odafordulok.
- Étellel? Ezt még nem próbáltam... Köszi a tippet, Shu! - mosolygok a lányra. Étellel... Ezt ki kell majd próbálnom.
De az nem most lesz, mert most Timidus légi bemutatóját figyeltem. Szép volt, nem mondom, meg is lett az eredménye. Most viszont én jövök.
- Igen, az egyik vadászatom alkalmával rájöttem. - mosolygtam Shu-re. Azért kedves tőle, hogy szólt. De ideje indulni!
Elindultam a mező felé, és egy kicsit görnyesztettem a hátamat is, de még így is kilátszódtam. Én meg az a 176 centim... De nem tudom magam összezsugorítani, nem igaz? Hacsak nem leszek megint tízéves. De arra most nincs lehetőség...
Hirtelen zörejt hallottam jobbról, ezért egy ugrással - amit szerintem még egy macska is megirigyelne - rávetettem magam a prédámra... Azaz a kis állatkára... És így fogtam egy jómadarat is... Szó szerint. De csirkére most nem volt szükségem, így elengedtem. Ezután felálltam, és miután leporoltam magam - ez a reflex valamiért megmaradt, pedig nem lehetek koszos - elindultam vissza Shu-ék felé.
- Na és Shu, mi volt eddig a legnagyobb vad, amit elkaptál? - kérdeztem kedélyesen, puszta kíváncsiságból a kislányt, miközben már kerestem a következő vadat.

/csirke/

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 22:10

A sárkány nem csak azért osztotta meg ezt az információt, hogy segítsen Atorunak, vagy azért, hogy esetleg a fiú is felhasználhassa a megszerzett tudást, hanem azért is, hogy meglássa, milyen következtetéseket képes belőle levonni. Bár az eredeti ötlet valóban Shué volt, és a kislány tényleg csak addig gondolkodott, hogy a köpeny az sárkányos, a sisak az sólymos, a cipő pedig indamintás… de szerencsére a sárkány is mellette volt, és azonnal előnyt kovácsolt abból, hogy az idomárnak nagyrészt a kisebb tierű tárgyak tetszettek meg. Atoru ugyan addig eljutott, hogy ő is figyelheti ezentúl az ellenfél páncélzatát és felszerelését, de azt már nem kötötte össze, hogy az ellenfél is megteheti ezt, ennek megakadályozására pedig a legeslegjobb módszer, ha eleve megelőzzük, és becsapjuk, így teljesen hibás adatokat fog kigondolni, így pedig a kidolgozott taktikája is hemzsegni fog a hibáktól. Timidus azonban hiába várt arra, hogy majd a fiú elemezgetésbe kezd, és messzemenő következtetésekbe fog kezdeni, mert Atoru semmi ilyet nem tett, ehelyett már át is adta magát a vadászat szenvedélyének. A dicséret egyébként pedig nála nem is igazán magának az embernek szólt, hanem a helyes válasznak. Helyes válasz dicséret, helytelen válasz pedig megrovás… nem volt szükség túlbonyolításra. Az ötlet megköszönésére Shu csak mosolyogva bólintott.
-Persze. A mobok is szeretik a pet eledelt, meg a mindenféle finomságot. Azt is igyekszem kifigyelni, hogy melyik mit szeret, és akkor ki lehet helyezni, és olyan vadat vonz oda, amilyet el szeretnék kapni. Persze rengeteg türelem kell hozzá, de megéri.
Ezután egy újabb mosolygós bólintás arra, hogy Atoru már tényleg tapasztalt valamicskét, ráadásul ha erre rájött, akkor nem is az volt a célja, hogy legyilkolássza a vadakat, hiszen ha sohasem próbálkozik az elfogással, akkor erre nem is jöhetett volna rá, és a csirke elkapása és elengedése is ezt bizonyította. A legnagyobb vadat firtató kérdésre pedig már azonnal jött is a válasz, gondolkodás nélkül.
-Szép fogás! A legnagyobbak pedig elefánt és bölény. Ha… visszanézem a jegyzeteket, akkor azt is meg tudom mondani, hogy hol fogtuk.
-Elefántot a déli rész erdőségében, bölényt a déli és nyugati rész erdőségében, és az ötödik és a hetedik szint mezőségén.
-Hát… igen… akkor nem is kellett jegyzet…
Vakargatta meg a tarkóját Shu, és még ő is ámulattal figyelte a sárkányt. Fogalma nem volt, hogy mennyi mindent képes megjegyezni, de a memóriája sokszor volt félelmetes… persze nem az az ijesztő félelmetes, hanem csak olyan… csodálatra méltó.

by **Atoru** Vas. Júl. 27 2014, 20:23

Shukaku mondandójára kicsit elcsodlálkoztam.
- Pet eledel? Te szoktál készíteni külön ételt nekik? - kérdeztem, kissé kíváncsian. Erre eddig nem is nagyon gondoltam. Persze, ésszerű, hogy a petek is esznek, és az is, hogy az állatoknak szükségük van élelemre az életben maradáshoz. De a peteknek is? Emlékszem, amikor Desdemonával találkoztam, megpróbáltam megkínálni Aisu-t a jégkrémemmel. Nem jött össze. Viszont... Viszont ott van ellenpéldának az, amikor gyilkososat játszottunk, és Shu készített ételt, és Timidus is evett... Nem hiába, az agyam egy helyen lyukas, és kiereszti az emlékeket, amik kisodródnak a tudatom szélére... Vagy pedig egyszerűen elraktározódnak, és a kellő pillanatban felszínre törnek... vagy nem. Az utóbbi többször esett meg, mint ahogyan most is. De semmi probléma, hiszen hogyan is mondják? "Homo sum, nihil humani a me alienum puto?" Valami ilyesmi lesz... Mostanában olvastam egy latin könyvet, amiben ez volt. Még szerencse, hogy ott volt japánul is, így meg is értettem, hogy mit jelent.
Amikor rákérdeztem a legnagyobb vadra, meglepődtem a válaszon.
- Elefánt és bölény? Azta! De ha jól értettem, akkor nem az Északi részben találkoztatok vele, hanem a többin, igaz? - kérdeztem meg a kislánytól. Azon már meg sem lepődtem szinte, hogy Timidus ilyen pontosan, hogy hol és mit fogtak. Ez szinte már átlagos velejárónak tekintettem a sárkányhoz. És már megint csak az a kérdés merül fel bennem, hogy mégis mekkora kapacitása van a memóriájának? És mi történik, ha túlterheli az agyát? Talán alapállásba áll a memóriája? Vagy kiszelektálja, hogy mi lényeges és mi nem? De mi alapján tudná ezt eldönteni? Hiszen gondolom csak a lényegesebb dolgokat jegyezte meg Timidus is, így nem maradna törölni való, ha arra kerül a sor. De ilyenekről most kár gondolkodni. Inkább élvezni kéne ezt a szép kilátást.
- Hát nem szép? - kérdezem meg Shu-től, miközben körbenéztem. Szép, aranyló mezők, ameddig csak a szem ellát. Madár csiripelés, és tücsökzene. Igen, ez bizony csodálatos. De vajon Shu hogyan vélekedik minderről?

by **Shukaku** Hétf. Júl. 28 2014, 14:43

A lány elmosolyodott, majd kicsit kuncogott is, amikor meglátta Atoru arcán a csodálkozást, amit az váltott ki, hogy a fiú megtudta, hogy ő inkább a peteknek készít finomságokat, mint az embereknek. Pedig nem volt ebben ám semmi különös, hiszen a főzés jártasság kimaxolása azt eredményezte, hogy akármilyen finomságot képes volt elkészíteni mesterszakács szintjén, és ha erre már volt lehetősége, akkor ugyen miért is ne használta volna fel arra, hogy a kedvenc petjeinek kedveskedjen vele?
-Persze! Teljesen ki van maxolva a jártasságom, és akkor már miért ne? Ők is érzik az ízeket, legalább is a legtöbbjük… bár szerintem nem pontosan ugyanúgy, mint ahogy mi. Próbálgattam, hogy Timidusnak mi ízlik, és mi nem, de elvileg mindenevő… szó szerint. A nagyon édes dolgokat, mint a cukorka mondjuk annyira nem szereti, de a sütiket például igen, meg a nyers halat, vagy a félnyerset. És… ha belegondolsz, akkor nem csak olyan vadakat lehet levadászni, amit mi emberek megennénk, és nem hiszem, hogy…
Kicsit elgondolkodott, majd Timidus miatt másképpen fejezte ki magát, mint ahogy eredetileg tette volna.
-Nem hiszem, hogy feleslegesen lehetne állatokat levadászni. Persze valamelyik ember szeretheti mondjuk a cickány vagy a sikló húst… de szerintem ezek a vadak azért vadászhatóak, hogy a madaraknak vagy a macskáknak, vagy más peteknek készíthessünk belőlük eledelt. Anélkül semmi értelme nem lenne annak, hogy megkapjuk a húsukat.
Ő is szétnézett a tájon, és a fiúval együtt csodálta annak gyönyörűségét, meg persze ennek a logikának a gyönyörűségét. Semmi sem haszontalan, semmi sem vész kárba. Minden okkal történik, és mindennek van értelme és haszna. Csodálatos.
-Igen. A nagyobb vadak a nagyobb szinten vannak azért, hogy a kis szintű játékosok ne akadjanak velük össze. Ha eleget vadászol, akkor talán lesz benned egy kis tisztelet irántuk, és akkor már odaengedhetnek a nagyobb vadakhoz…
~Legalább is apa ezt mondta, és Kayaba bácsi biztosan felkért szakértőket, amikor az állatvilágot építette. Azért ennyire tökéletes minden, mert mindent hozzáértők építettek… vagy Kayaba maga ekkora zseni egyedül…~
Egy halk sóhaj, mint amikor az ember hosszú útról ér végre haza, az ismerős, és biztonságot nyújtó lakásba.
-De igen. Meseszép...

by Ajánlott tartalom