Re: Arany Legelők

by **Hime** Pént. Júl. 11 2014, 11:18

/Dretan/

A hajnal első fénysugarai már úton találtak. Magam se tudom, hogy mi űzte szívemet erre az aranylegelőre, de úgy éreztem, hogy nekem valami miatt ide kell jönnöm. Mesebeli táj ez, ami, ameddig a szem ellát aranysárgán bontakozik ki a világ elé. Költői mégis elgondolkodtató. Hisz ez egy véresen komoly játék, mégis olyan területekkel, amik egy gyermek mese könyvben is megállnák a helyüket illusztrációként. Nem tudom mi hajtott ma ide. Nyughatatlan szívem már megint nem tudja, hogy mire és miért kényszerít engem. Azóta az eset óta sokszor indulok magányos sétákra a legkülönfélébb helyekre. Felélénkítenek ezek a séták, amik általában edzésbe csapnak át. Most is, mire a nap kissé feljebb halad az égen és már a hajnalt elkerülve reggelbe fordul, szorgalmasan rovom a köröket ezen az arany csodán. Magam se tudom megmondani, hogy miért teszem ezt, de érzem, hogy szükségem van rá. Ilyenkor nem törődök a világgal, kirekesztem minden érzésemet, és csak a futással törődök. Persze a körülöttem lévő dolgokra is oda figyelek, hisz könnyen eshetek idekinn áldozatául akár egy felbőszült mobnak, akár egy piros indikátoros játéknak. Azt pedig nem szeretném. Most még nem halhatok meg. Még elég sok dolgom van itt is és a kinti világban is. De most ezzel nem akartam foglalkozni. Csak szorgalmasan edzettem, hogy még erősebb legyek, és hogy többé ne legyek védtelen és gyenge, aki mások segítségére szorul. Ezt nem engedhetem meg magamnak még egyszer. Nem leszek soha többé mások játékszere, amit ha megunnak eldobhatnak, mint egy használt zsepit. De ez van. Ha bárki erre jár, azzal addig nem foglalkozok, amíg esetleg meg nem szólít engem. Csak futom a magam kis köreit amíg le nem megy a nap.

by **Dretan** Pént. Júl. 11 2014, 19:09

Úgy gondoltam, nem árt, ha még nem megyek a tizes szintre. Először még eggyel lejjebb, a kilencesen bemelegítek, és utána szabad a pálya.
Az egész napot azzal töltöttem, hogy összeszedjek pár mobot, amin gyakorolhatok. Egészen jól ment a dolog a végére, pedig nem volt olyan könnyű majdnem kezdőcuccban végigvinni az egészet... De a képességem remek segítőtársnak bizonyult, egész jól besegített. De még mindig egyedül vagyok... Leszámítva valami lányt, akit néha láttam futkorászni. Biztosan edz... Inkább nem akarom benne zavarni. Inkább azon gondolkozom, hogy a bátyám vajon merre van. Valahol össze kéne szednem, hátha ki tud segíteni. Már ha akar... Igazából azután a nap után nem is nagyon tudom, hogy mit higgyek róla. Lehet, hogy totálisan félreismertem eddig, vagy csak egyszeri szelídülése volt?
Lecsaptam az utolsó óriáspókot. Elvonultam egy biztonságosabbnak vélt részre. Még mindig láttam, ahogy a lány futkos, de nem zavart. Lefeküdtem a fűbe, és a bátyámon tűnődtem. Vajon hol lehet most? Mit csinál? És mennyivel lehet előrébb nálam? Eközben egyszer csak rohanó lépteket hallottam. Egyre közeledik a lány. Megfordult a fejemben, hogy egyáltalán látja, hogy itt vagyok? Lehet, hogy keresztül fog rajtam esni. Vagy lehet, hogy nem is a lány az? Bekészítettem a tőrömet, és amikor már becsléseim szerint fél-egy méter volt a távolság, kirobbanva a két késemmel a kezemben álltam, készen bármire, akár mob, akár a lány. Persze, ha a lány az, akkor el fogom tenni a fegyvereimet, és bocsánatot is kérek tőle.

by **Hime** Szomb. Júl. 12 2014, 21:04

/Dretan/

Egyre csak róttam a magam köreit, és hála isten nem is láttam szinte egész nap senkit és semmi veszélyeset. Utolsó köreim egyikét futottam, amikor hirtelen megtorpanni kényszerültem. Egy fiatal srác állt velem szemben kezében támadásra kész tőreivel. Hmmm ezek szerint árnyharcos. Ugrottam egyet hátra, hátha támadni akar, és kezemmel a menümet nyitottam fel, hogy ha arra lenne szükség, gyors fel tudjam venni a fegyverzetem és a páncélom. Elgondolkodtam, de nem volt ismerős a srác, bár lehet, hogy az alatt az idő alatt fejlődött fel, amíg én elvonultam magányomba. Minden esetre jobb félni, mint megijedni. Vártam, hogy támad-e vagy nem, de eltette a fegyverét, és bocsánatot kért. Ez meglepő volt számomra. Még az itteni világban is furcsa az ilyen gesztus. Más, mivel láthatóan fegyverzet nélkül voltam, védtelenül, már simán letámadott volna. De minden esetre tuti, hogy sakkban tartott volna a fegyverével még egy ideig. De ő más volt. Ám még kicsit bizalmatlan voltam, hisz ő is csak pasiból van, bár ránézésre nem tudnám a korát megmondani. Kicsit hátrább léptem még egyet, és így szóltam.
- Sya! Nem tesz semmit, hisz könnyen lehetett volna, hogy nem én futok erre, hanem mondjuk egy veszélyes mob. Itt egy óvatlan lépés az ember életébe kerülhet. Nagyon vigyázz magadra, és légy óvatos.- Ezzel a mondattal megálltam vele szemben, és vártam, hogy mit reagál. Ha semmit nem reagált, akkor újra felvettem a futáshoz a kezdő pozíciót, ha viszont mondott valamit, akkor csak álltam vele szemben, és figyelmesen hallgattam, amit mondani szeretne nekem.

by **Dretan** Kedd Júl. 15 2014, 00:44

A lány láthatóan kicsit meglepődött, ugrott is hátra, és bekészítette a menüjét. Akkor még vártam, hogy nekem jön-e, de a végén nem vett elő semmit. Hála az égnek...
- Sya! Nem tesz semmit, hisz könnyen lehetett volna, hogy nem én futok erre, hanem mondjuk egy veszélyes mob. Itt egy óvatlan lépés az ember életébe kerülhet. Nagyon vigyázz magadra, és légy óvatos.
Nagyon kedvesnek látszott, és még tanácsot is adott. Kilences szintű, tehát nem ismeri a kiképzőtisztet. Nem volt sem páncélja, sem fegyvere. Nem is nagyon tudtam kitalálni a kasztját. Végül a páncélom is levettem, csak a sima ruhámban voltam. Kicsit már elég volt a móka mára, nem akarok harcolni többet. Ahogy a páncélom darabkái lassan eltűntek, és csak a ruhám maradt rajtam, lehajtottam a fejem.
- Köszi... Tudod... Még kicsit új vagyok, és minden kis neszre már rántom a tőröket... Még egyszer bocsi.
Ott álltam, lehajtott fejjel. Látszott rajta, hogy nem haragszik, de picit én ideges voltam magamra, hogy majdnem letámadtam valakit. Aztán láttam, hogy felvette a futásához szánt kezdőpozíciót. Ismeretlen volt, nem tudtam, továbbra is ilyen kedves lesz-e, de egyedül voltam, kezdő voltam, és az indikátora is zöld... Próba szerencse. Vettem egy nagy levegőt...
- Izé... Baj, ha futok egy kicsit veled? Úgysincs nagyon mit csinálni errefelé, és remélem nem bánod a társaságot.
Azért hozzáeresztettem egy esetlen kis mosolyt.

by **Hime** Kedd Júl. 15 2014, 15:56

-Semmi baj nincs, én is voltam valamikor kezdő. De nem értem, ha te kezdő vagy, akkor hogy tudtál feljönni a kilences szintre? Nekem elég sok időmbe telt, mire mindent megtanultam, és elég sok idő volt leküzdeni, hogy ne rántsam elő minden apróságra a kardom és a pajzsom. De ha te most kezdted a játékot, akkor kissé fura hogy 9-es szinten vagy, ha még csak most kezdted. Ha jól rémlik, csak a szintednek megfelelő, vagy az alatti szinteken lehetsz.- Néztem rá kérdő tekintettel. Majd eszembe jutott valami.
- Milyen faragatlan vagyok, még be se mutatkoztam. Hime vagyok.- Mosolyogtam rá bátorítóan a fiúra. Bár ez szigorúan csak baráti megmozdulás, hisz a szerelemből egy jó darabig elegem volt.
- Ha szeretnél valamit megtudni az itteni világról, akkor szívesen segítek, amiben csak tudok. Bár én még csak 9-es szintű vagyok, de van már valamennyi játék tapasztalatom, annak ellenére is, hogy egy kicsit hosszabb ideig nem igen voltam aktív.- Hagytam, hogy megeméssze a hallottakat, közben egy pár nyújtó gyakorlatot végeztem, majd újra megszólaltam.
- Nyugodtan futhatsz velem, bár én már csak pár kört tervezek, hisz nemsokára alkonyodik, és nem túl szerencsés olyankor már védett területen kívül tartózkodni.- Mosolyogtam rá ismét. Na persze, és ezt pont én mondom, aki hónapokon keresztül szinte a közelébe se mentem a védett területeknek. Közben eszembe jutottak az első szárnypróbálgatásaim. Amikor majdnem felsikítottam az első vaddisznótól, és amikor meghökkentettem Yui-t a képimmel. Agyam ez most hagyd abba de rögtön... Ez így nem lesz jó... Egy pár pillanatra elkomorult az arcom, és az emlékezés borús felhője fedte be, de amint észhez tértem, újra felvettem szokásos mosolyom. Remélem az ismeretlen ifjú nem vette észre.

by **Atoru** Csüt. Júl. 17 2014, 18:30

/Shu és Timidus/

A kilences szint. Először nem értettem, hogy eddig miért nem jártam errefelé, de végül rájöttem. Egy település sincs a környéken. És éppen ez az egyik különlegessége a szintnek. Hiszen ameddig csak a szem ellát, csak az aranyló búzakalászokat és virágzó növényeket látni. Habár télen sem jártam errefelé, de az az érzésem van, hogy akkor is zöldell és virágzik minden. Mint az Örök Nyár Birodalma. Én pedig ebben a birodalomban fogok vadászni. Hogy mire? Amit találok. Mióta találkoztam Utával a második szinten, bele kóstolhattam a mezőségi vadászatba. És eléggé élvezetes volt. De akkor volt egy társam. Most nincs itt senki. Abban pedig nem lehetek biztos, hogy találok valamit. Egy ismerős kéne, akivel el tudok lenni. Hm-hm...
És akkor eszembe jutottak Shu-ék. Timidus-nak még úgyis tartozom egy stat tippeléssel, így aztán éppen kapóra jönne, hogy ők is jönnek velem egy vadászatra. Kellemest a hasznossal. Már küldöm is nekik az üzenetet.

Kód:: Szia Shu! Arra gondoltam, hogy eljöhetnétek velem a kilences szintre egy vadászatra. A vadászat alatt pedig elmondhatnám azt is, hogy melyik pontotokat tudom behatárolni. Mit szóltok hozzá? Várom a válaszod! Atoru

Ennyi lenne a levél. Most jön a neheze: a Házi feladatom. Én eddig is az a tipikus diák voltam, aki az utolsó pillanatban készíti el a leckéjét. És ezt a jó szokásom most is megőriztem.
Akkor lássuk csak. Néhány jegyzetet már készítettem a harc után, gondolva arra, hogy az emlékek megfakulnak. És jól is tettem, mert néhány részlet már most homályos a számomra. De akkor kezdjünk bele.
Az életpontokra egy jó nagy kérdőjelet írok. Még megsebezni sem tudtam őket, így ez a pontozás teljesen homályba borul. De abból kiindulva, hogy nem tudtam hozzájuk sem érni, a fegyverkezelésük legalább huszonnyolc lesz. Ez azért elég magas... De akkor lássuk az erőt. Az biztos, hogy Timidus nagyon erős lehet, hiszen két csapásból levitt hetvenhárom pontot. Ehhez pedig legalább harminchetes sebzés kell. Ehhez nem tudok mit hozzá fűzni... Jöjjön a kitartás. Ha jól emlékeztem, akkor már a második körben pihennem kellett, ami Shu-ék javára huszonkettes kitartást jelent, vagy többet. Ezután pedig jön a gyorsaság... Hm... Timidus először mind a négy végtagjával támadott, és úgy biztosan levitte az életemet. De a második menetben már csak a kettő mellső lábával támadott, és az vitte le. Így viszont nem értem... Timidus az első körben a mellső és hátsó lávával is támadott, amire azt hittem, hogy kettő támadás. Azonban a második menetben is annyit ütött a két mellsővel, hogy levitte az életemet. De... az lehetetlen, hogy olyan gyors legyen, hogy négyszer támadhasson. O.o De azt se hinném, hogy akkora ereje van, hogy egy ütéssel legyőzne. ._. Ez így viszont lehetetlen! Olyan nincs, hogy egyik sem lehetséges, egyiknek igaznak kell lennie! De melyiknek? Az erőt szerintem már most kilőhetem, hiszen elnézve a Leg-eket, a legjobb irányítónak - Jéé, egy Szophie o.o- felszereléssel együtt is csak hatvanhárom pontot sebez. Akkir viszont négyszeres gyorsaság kell... Az mennyi is? Hetvenkettő? Huhú, mekkora számok! Ez viszont lehetséges, hiszen a leggyorsabb egy bizonyos Ryuninji Ren, potom hetvennyolc ponttal... Szerintem most csukom be ezt a könyvet!
Egy kicsit elszégyelltem magam azon, hogy nekem ekkorka pontom van, és irigykedtem is a többi játékosra, hogy nekik mennyi van. De irigységgel most nem sokra megyünk. Jöjjön inkább a következő pontozás. Legalább tizennyolcas speciális képesség pont. Ezt a nagy sebzéshez képest furcsálltam. Hm... Na jó, egy kis pihenő belefér most, hiszen már nincs hátra olyan sok minden. Addig is visszamegyek a portálhoz, hogy fogadjam Shu-éket.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 17 2014, 19:40

Kód:: Szia Atoru! Legközelebb köszönj kérlek Timidusnak is, együtt szoktuk elolvasni a leveleket. Ott leszünk, ott még egyébként sem vadásztunk olyan nagyon sokat. Üdv: Shu és Timi

Timidus nem mondott határidőt a házi feladat elkészítésére, így egyáltalán nem sürgette a fiút. Jó munkához idő kell, ezt ő is tudta, és egyrészt kíváncsi volt, hogy mennyi időre is van szüksége Atorunak, amíg egy magabiztos, vagy legalább is számára elküldhetően valószínű választ tud összeszedni, másrészt azt akarta látni, ami a fiú szerint a legjobb válasz. Ha azt a választ kapta, amin a fiú a legtöbbet dolgozott, akkor megérte rá várni.
Az üzenet elküldése előtt azon még tanakodtak egy keveset, hogy Atoru vajon mikorra szeretné vajon időzíteni a vadászatot, de mivel nem írt időpontot a levélben, így arra jutottak, hogy azonnali hatállyal kéreti őket oda. Sok dolguk nem volt, tehát problémába sem ütközött, így hát el is indultak az említett rész felé. Timidus ugyan tanakodott azon, hogy kiképzőszintesként vajon jó ötlet-e majdnem a maximum elérhető szintjére engedni, vagy hagyni, hogy ott mászkáljon, de mivel remélték, hogy megvárja amíg ők is odaérnek, és megvédik a csúnya gonosz moboktól, és ugye Timidus a harc után bízott abban, hogy ennyi esze azért csak van a fiúnak, így hát nyugodtan indultak el. Nem is tartott sokáig az út, hiszen a teleport jelentősen megkönnyítette és meggyorsította a közlekedést, és a sejtésük be is igazolódott, amikor Atoru ott várta őket, amikor megjelentek. Újabb meghajlás, majd mindketten köszöntötték, és Timidus már el is kezdte a számonkérést.
-Remek ötlet volt a vadászat, legalább megfigyelhetlek itt is, és adhatok tanácsokat. Vadásztál már valaha?
Hagyott időt a válaszadásra, majd fülei hegyezésével egyértelműen jelezte, hogy vár valamire, ez a valami pedig nem lehetett más, mint a pontok elsorolása.

by **Atoru** Csüt. Júl. 17 2014, 21:47

Az üzenetet elolvasva egy kicsit elszégyelltem magam, hiszen Timidus-nak tényleg nem köszöntem. De majd amikor ideérnek, akkor fogok bocsánatot kérni. Hiszen azért bocsánatot kérni egy levélben mégis csak illetlenség lenne...
Közben pedig a jegyzeteket olvastam. Szerencsére mindent meghagyok, amit leírok, így megvan Shu páncélzata is. Lássuk csak...

Kód:: Élet: ??? FK: 28 - 6 = 22 Irányítás: 37 - 4 = 33 Kitartás: 22 - 10 = 12 Gyorsaság: 72 - 6 = 66 SK: 18 - 10 = 8

És ez összesen... 141 pont. Ebből pedig levonunk tizenötöt a kaszt alap pontozása és az első szint utáni pontok miatt. Így marad 131 pont, és az élet pontjai. Hm... Az életre Shukaku biztosan gondolt, hiszen alig van páncélja, szóval legalább tizennégy pont, így 145 lesz. Ezt elosztjuk öttel... 29... Hm... Shu ilyen magas szintű lenne? De várjunk. A gyűrűket nem szabad elfelejtenem. Azoknak a startját nem számoltam. Na lássuk... Ha Shu-nek ilyen magas a szintje, akkor már hordhat Tier3-as felszereléseket. És ahogyan elnézem, egy gyűrű legalább tizenöt pontot ad, így két darab harmincat. Az egyből hat szint vissza, vagyis huszonhármas szint. De valami nem hagy nyugodni... Hm... Majd megkérdezem tőlük, ha ideérnek. Szóval huszonhármas szint...
És nem sokára már villant is a portál, és a kislány állt ott a sárkánnyal együtt. Miután köszöntem nekik, meghajoltam Timidus felé.
- Elnézést, hogy a levélben nem köszöntöttelek téged is. Másszor nem fog előfordulni! - mondtam a sárkánynak. A kérdésére pedig kissé bizonytalanul válaszoltam.
- Nos... Egyszer voltam már a második szinten és egyszer a felettünk lévő tizediken. Hm... Többször nem. - válaszoltam a sárkánynak. Gondolom, hogy azért kérdezte, hogy kiderüljön, mennyi tapasztalatom van. Legutóbbi alkalommal Utának is tudtam segíteni, szóval gondolom nem lehetek annyira eltévedve. Viszont Timidus továbbra is várakozóan nézett rám. Kihagytam volna valamit?
Egy kis idő múlva eszembe is jutott.
- Oh, persze, a statok! - kaptam észbe, és már elő is húztam a jegyzetet, amin már rajta volt a saccolt szint és annak a kiszámolása is. - Szóval, a szintetek legalább huszonhármas, a statok pedig a következőek, felszerelés nélkül. Persze, csak ha legkisebb lehetséges pontokkal. - teszem hozzá, és már bele is kezdek. - Az életetek tizennégy, fegyverkezelés huszonkettő, irányítás harminchárom, kitartás tizenkettő, a gyorsaság pedig hatvankettes. - itt egy kicsit bizonytalan lett a hangon, és inkább volt kérdés, mint kijelentés. - Viszont, mivel nem tudom, hogy milyen gyűrűitek vannak, így azt nem vettem vontam ki ezekből a pontokból, csak amikor a szintet akartam megállapítani. - mondom a sárkánynak, majd kis gondolkodás után folytatom.
- Timidus, számodra melyik lenne a fontosabb, ha választanod kéne? Shu kényelme, vagy a biztonsága? - kérdezem meg a sárkánytól. Ez az egész dllog nem hagy nyugodni... De talán majd most kiderül.

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 09:10

A teleportáció mindig is fura volt, és talán mindig fura is marad majd a lánynak, akármennyiszer is hajtja végre. Persze itt a fura szó hallatán egyáltalán nem arra kell gondolni, hogy rossz érzéssel töltené el, vagy idegenkedne tőle, sokkal inkább továbbra is az újdonság erejével hat. Számos olyan dologra képes ebben a világban, amire a kinti világban soha nem lenne lehetősége. Néhány reflex már kezd is kopni, ilyen a felszisszenés a sebződésnél, a jajszó, a kéz elkapása… szóval a fájdalomra való automatikus reakciók. Azonban például a tériszony továbbra sem akar csillapodni, és a magasság gondolata még mindig émelyítő érzésekkel tölti el. Anatoletól tudja, hogy Aldo is hasonló okokból viszolyog a teleportációtól, és emiatt rákérdezett Timidusnál is. Aincradban, mivel nincs fájdalom, így a fejfájás szónak sincs létjogosultsága, mégis valahogy ezzel gondolja legkönnyebben körülírhatónak azt a kellemetlen érzést, amellyel a pet jellemezte a teleportációt. Sohasem ellenkezik miatta, azt sem lehetne mondani, hogy zavarná, ettől függetlenül érzi, amit a macska is. Ha a lány belegondolna ebbe az egészbe, rengeteg morális kérdést vethetne fel. Az elpixeleződés a halált jelenti ebben a világban, és nem is tudják, hogy ez is mennyire jól leképezi a valóságot, hiszen ha lehetséges lenne a teleportáció, ott is meghalna közben az ember, majd újraépülne… bár a valóságban ezt még csak pár atommal sikerült elérni, így az egész csak elméleti kérdés maradt, mégis érdekes, hogy mennyi etikai vitát generálhatna ez az egész, ha az emberek foglalkoznának vele.
Megérkezvén a másik oldalra, Timidus csak értetlenül pislog a fiú mondandójára. Természetesen őt nem nagyon érdekli, hogy Atoru köszönt-e neki a levében, vagy sem, hiszen még személyes találkozó esetén is csak azért gyakorolja ezt a szokást, mert Shu erre kérte. Rá is pislant a lányra, hiszen tudja, hogy ő lehet emögött az egész mögött, és be is igazolódik a sejtése, amikor Shu megszólal.
-Semmi baj, köszönjük szépen.
Picit idegesen elpirul, hiszen nem gondolta volna, hogy a fiú ennyire a lelkére veszi ezt az egyszerű kis kérést. A gyakorlat ismertetését és a beszámolót mindketten csöndben hallgatják végig, majd Timidus gyorsan le is zárja, hiszen lassan el is érik a védett övezet határát, ahol már elkezdhetnek vadászni.
-Igen, nem, nem, nem, nem, nem. Természetesen a biztonsága. Shu, mutasd meg neki kérlek a gyűrűket.
A lány mosolyogva előre is nyújtja a kezét, és Atoru elé tartja, hogy megszemlélhesse az itemeket. A sárkányt a kérdés egy picit meglepi, hiszen a válasz annyira egyértelmű, hogy nem is érti, miként lehet ilyet kérdezni. Nyugodtan baktat kettejük mellett, de már a látóhatárt kémleli, elejtendő vad után kutatva.

by **Atoru** Pént. Júl. 18 2014, 16:34

Talán kicsit furcsa benyomást kelthettem, ahogyan a köszöntésük után egyből elnézést kértem, de ezt kívánta az illem. Hogy bocsánatot kérjek. És milyen irónikus, hogy Miu is ezt tette az erdőben, mégis rászóltam, fejezze be. Shu-ék is megtehették volna, vagy mondhatták volna, hogy "Erre semmi szükség...", de nem tették, mivel jobb emberek nálam. Jobban mondva Timidus jobb sárkány nálam...
Mikor Timidus elkezdte mondani, hogy mi talált, vagy mi sem, kissé vegyesen fogadtam. Egyfelől szomorú voltam, hogy csak egyet találtam el, másfelől pedig örültem, hogy legalább egyet eltaláltam. A többi pontra pedig a gyűrűk lesznek a válaszok. Hm... Egy Macskaszem Gyűrű és egy Kapcsolat Gyűrű... Tényleg, mintha valahol hallottam volna, hogy az idomárok körében eléggé közkedvelt ez a gyűrű, mivel a pet is kap egy ugyanilyent. Akkor lássuk a statokat...
- Így, hogy tudom a gyűrűket... Az élet tizennégy, fegyverkezelés tizenhét, irányítás huszonhét, kitartás hetes, gyorsaság hatvanegy, speciális képesség pedig nyolc. - soroltam a jegyzetemről a megváltoztatott adatokat. Aztán Timidus válaszolt a kérdésemre. Ahogy gondoltam... De akkor elég különös... Hm... Jobb, ha rákérdezek.
- Öhm... Timidus... Ez a védelem a felszerelésre is kiterjed? Mivel kicsit furcsállom, hogy Shu-nek a mellvértje mindössze nyolc páncélpontot ad... - osztom meg az aggályaimat Timidus-szal. Hiszen ez mégiscsak különös... De biztosan van rá magyarázat, ahogyan a pontokra is. Persze nem mintha bármilyen hiba lenne a pontozásban, de mintha nem lenne elég... kiegyensúlyozott. De lehet, hogy ez csak számomra furcsa, hiszen eddig én mindig arra mentem, hogy egyenlőek legyenek a pontjaim, és mindenből ugyanolyan jó legyek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mások nem csinálhatják máshogy az elosztást, csak én ehhez szoktam. És ez is az egyik nagy problémám lesz Tier váltás esetén. Ezért nem is osztottam el egy pontot sem az elméleti szintlépéseknél. Minél több elosztható pontom van, annál kisebb lehet a különbség a pontjaim között. De ehhez még kell némi exp...
Közben pedig elhagytuk a védett terület határát is, így mostantól már vadászhattunk. De egy dologra még kíváncsi voltam...
- Shu, Timidus, ti hogyan szoktatok vadászni? Gyorsan ejtitek el a vadat, vagy lassan cserkészitek be? - kérdeztem meg tőlük. Ez az információ szükséges volt, hiszen tudnom kell a módszerüket, hogyha együtt fogok velük vadászni. Mindenesetre, már most érzem, hogy ez is egy jó nap lesz.

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 16:58

Azt meg kell hagyni, és azt hiszem mindannyian egyetérthetünk vele, hogy Atoru valóban csapnivaló sárkány, és ezáltal Timidus természetesen jobb sárkány, mint a fiatal árnyharcos fiú. Azonban az, hogy egyébként is jobb lenne, természetesen csak Shu képzeletében élt, aki számára a petek általánosan jobbak voltak az embereknél, de ebben az esetben még nem is ez motiválta. Egyszerűen az történt, hogy mivel már együtt olvassák el a leveleket, és ő megtanította a sárkánynak, hogy köszönjön, logikus volt elvárni az emberektől, hogy ők is köszönjenek a sárkánynak. És mivel ugye ő kérte ezt Atorutól –bár azt nem, hogy kérjen bocsánatot-, így azt mondani, hogy semmi szükség erre… hát eléggé furán vette volna ki magát. Mindenesetre úgy érezhette, hogy már rég továbbléptek ezen a problémán, így hát nem is foglalatoskodott vele sokat. A válaszok hallatán Timidus csak tovább csóválta a fejét, de a kérdésekre már felkapta, és egy farkasfüttyel adta tudtára Atorunak, hogy mégis csak megcsillogtatta előtte a tehetségét.
-Természetesen kiterjed. Ügyes, hogy nem csak a feladatra koncentrálsz, hanem képes vagy a feladat elemeiből is következtetéseket levonni, és meg is találtad a megoldást. A megoldás az, hogy nem tudhatod a megoldást. Shu mellvértje nem nyolc páncélpontot ad. Említettük neked a páncél kinézet változtató boltot, és már ott is majdnem rájöttél a válaszra. Nem azt viseli Shu, mint ami látszik. Nem kell tovább számolnod, mert mire eljutnál a megoldáshoz az eredeti adataid alapján, már rég több szinttel magasabban lennénk. Nem fogom elmondani a pontjainkat továbbra sem, és azt sem, hogy milyen páncélt visel, de a feladatodat megoldottad. Gratulálok.
Shu csak mosolygott, bár azért a tapsolást egy kicsit soknak érezte volna, de egy elismerő pillantást mindenképpen kapott a fiú. Utoljára Álomkelő kapott ennyi pozitív szót a sárkánytól… és az, hogy most egy embernek mondta ezeket, csak még nagyobb jelentőséggel bírtak. A következő kérdésre azonban már Shu adta meg a választ.
-Mindketten különbözőképpen. Én szeretek óvatosan odalopódzni a vadakhoz… ami ugye jártasság nélkül egy picit nehéz, de a kisebb vadakat lehet eleséggel is magadhoz csalogatni. Ha valami viszont gyors, vagy nem akar idejönni, akkor általában Timidus szokta zuhanórepülésben elkapni őket, és ha esetleg olyan állatról van szó, akit még nem láttam, és elbírja, akkor ide is hozza nekem.
-Megmutatom.
Ezzel felröppent a levegőbe, becélozta az egyik fa lombkoronáját, átrepült rajta, majd egy kanyart leírva megugrasztott a magas fűben egy gazellát is, ezután pedig nyugodtan tért vissza a páros mellé.
-Elég csak megérinteni őket, nem kell bántani, ha csak nem szeretnél húst szerezni.

/mókus, gazella/

by **Atoru** Pént. Júl. 18 2014, 21:47

Timidus válaszának hallatán kissé meglepődtem. Kellett egy kis idő, mire fel tudtam fogni, hogy miről is beszélt. Szóval... Shu páncélja nem nyolc pontot ad, mivel csak a kinézete olyan, mintha nyolc páncélt adna... És ezt meglehet oldani a Páncél Kinézet Változtató boltban? O.o Ilyen meg se fordult volna az eszemben... De vajon miért kéne kinéznie úgy a páncélnak, mintha kevesebb pontot kapna? Erre gondolom válasz az, amit Shu mondott még a párbaj előtt: A kinézetük. Így olyan páncélban járhat, ami elég pontot ad, és úgy néz ki, ahogyan szeretne. Kellemest a hasznossal... Brilliáns! Az viszont kissé elszomorít, hogy úgymond hiába dolgoztam a pontokon... Viszont leckének jó volt. Ha megjegyezném azt, hogy mennyi pontot ad az adott felszerelés, és ki tudnám következtetni a támadásokból, hogy milyen pontjai lehetnek az ellenfélnek, akkor nem érne sok meglepetés... Lehet, hogy ezt mostmár alkalmazni is fogom. Mindenesetre Timidus gratulációjára csak egy felénk "Köszönöm. " volt a válasz, hiszen mostanában elég sok jót mond rólam. Talán motivációnak szánja, hogy jobban fejlődjek? Vagy csak tényként kezeli ezt is, és semmi szándéka nincs a szavakkal? Esetleg mindkettő? Nem tudom.
Aztán jött a vadászat! Valamiért ilyenkor mindig máshogyan érzem magam. Az érzékeim felerősödnek, és már lesem is a vadat. Azonban Shukaku válaszára odafordulok.
- Étellel? Ezt még nem próbáltam... Köszi a tippet, Shu! - mosolygok a lányra. Étellel... Ezt ki kell majd próbálnom.
De az nem most lesz, mert most Timidus légi bemutatóját figyeltem. Szép volt, nem mondom, meg is lett az eredménye. Most viszont én jövök.
- Igen, az egyik vadászatom alkalmával rájöttem. - mosolygtam Shu-re. Azért kedves tőle, hogy szólt. De ideje indulni!
Elindultam a mező felé, és egy kicsit görnyesztettem a hátamat is, de még így is kilátszódtam. Én meg az a 176 centim... De nem tudom magam összezsugorítani, nem igaz? Hacsak nem leszek megint tízéves. De arra most nincs lehetőség...
Hirtelen zörejt hallottam jobbról, ezért egy ugrással - amit szerintem még egy macska is megirigyelne - rávetettem magam a prédámra... Azaz a kis állatkára... És így fogtam egy jómadarat is... Szó szerint. De csirkére most nem volt szükségem, így elengedtem. Ezután felálltam, és miután leporoltam magam - ez a reflex valamiért megmaradt, pedig nem lehetek koszos - elindultam vissza Shu-ék felé.
- Na és Shu, mi volt eddig a legnagyobb vad, amit elkaptál? - kérdeztem kedélyesen, puszta kíváncsiságból a kislányt, miközben már kerestem a következő vadat.

/csirke/

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 22:10

A sárkány nem csak azért osztotta meg ezt az információt, hogy segítsen Atorunak, vagy azért, hogy esetleg a fiú is felhasználhassa a megszerzett tudást, hanem azért is, hogy meglássa, milyen következtetéseket képes belőle levonni. Bár az eredeti ötlet valóban Shué volt, és a kislány tényleg csak addig gondolkodott, hogy a köpeny az sárkányos, a sisak az sólymos, a cipő pedig indamintás… de szerencsére a sárkány is mellette volt, és azonnal előnyt kovácsolt abból, hogy az idomárnak nagyrészt a kisebb tierű tárgyak tetszettek meg. Atoru ugyan addig eljutott, hogy ő is figyelheti ezentúl az ellenfél páncélzatát és felszerelését, de azt már nem kötötte össze, hogy az ellenfél is megteheti ezt, ennek megakadályozására pedig a legeslegjobb módszer, ha eleve megelőzzük, és becsapjuk, így teljesen hibás adatokat fog kigondolni, így pedig a kidolgozott taktikája is hemzsegni fog a hibáktól. Timidus azonban hiába várt arra, hogy majd a fiú elemezgetésbe kezd, és messzemenő következtetésekbe fog kezdeni, mert Atoru semmi ilyet nem tett, ehelyett már át is adta magát a vadászat szenvedélyének. A dicséret egyébként pedig nála nem is igazán magának az embernek szólt, hanem a helyes válasznak. Helyes válasz dicséret, helytelen válasz pedig megrovás… nem volt szükség túlbonyolításra. Az ötlet megköszönésére Shu csak mosolyogva bólintott.
-Persze. A mobok is szeretik a pet eledelt, meg a mindenféle finomságot. Azt is igyekszem kifigyelni, hogy melyik mit szeret, és akkor ki lehet helyezni, és olyan vadat vonz oda, amilyet el szeretnék kapni. Persze rengeteg türelem kell hozzá, de megéri.
Ezután egy újabb mosolygós bólintás arra, hogy Atoru már tényleg tapasztalt valamicskét, ráadásul ha erre rájött, akkor nem is az volt a célja, hogy legyilkolássza a vadakat, hiszen ha sohasem próbálkozik az elfogással, akkor erre nem is jöhetett volna rá, és a csirke elkapása és elengedése is ezt bizonyította. A legnagyobb vadat firtató kérdésre pedig már azonnal jött is a válasz, gondolkodás nélkül.
-Szép fogás! A legnagyobbak pedig elefánt és bölény. Ha… visszanézem a jegyzeteket, akkor azt is meg tudom mondani, hogy hol fogtuk.
-Elefántot a déli rész erdőségében, bölényt a déli és nyugati rész erdőségében, és az ötödik és a hetedik szint mezőségén.
-Hát… igen… akkor nem is kellett jegyzet…
Vakargatta meg a tarkóját Shu, és még ő is ámulattal figyelte a sárkányt. Fogalma nem volt, hogy mennyi mindent képes megjegyezni, de a memóriája sokszor volt félelmetes… persze nem az az ijesztő félelmetes, hanem csak olyan… csodálatra méltó.

by **Atoru** Vas. Júl. 27 2014, 20:23

Shukaku mondandójára kicsit elcsodlálkoztam.
- Pet eledel? Te szoktál készíteni külön ételt nekik? - kérdeztem, kissé kíváncsian. Erre eddig nem is nagyon gondoltam. Persze, ésszerű, hogy a petek is esznek, és az is, hogy az állatoknak szükségük van élelemre az életben maradáshoz. De a peteknek is? Emlékszem, amikor Desdemonával találkoztam, megpróbáltam megkínálni Aisu-t a jégkrémemmel. Nem jött össze. Viszont... Viszont ott van ellenpéldának az, amikor gyilkososat játszottunk, és Shu készített ételt, és Timidus is evett... Nem hiába, az agyam egy helyen lyukas, és kiereszti az emlékeket, amik kisodródnak a tudatom szélére... Vagy pedig egyszerűen elraktározódnak, és a kellő pillanatban felszínre törnek... vagy nem. Az utóbbi többször esett meg, mint ahogyan most is. De semmi probléma, hiszen hogyan is mondják? "Homo sum, nihil humani a me alienum puto?" Valami ilyesmi lesz... Mostanában olvastam egy latin könyvet, amiben ez volt. Még szerencse, hogy ott volt japánul is, így meg is értettem, hogy mit jelent.
Amikor rákérdeztem a legnagyobb vadra, meglepődtem a válaszon.
- Elefánt és bölény? Azta! De ha jól értettem, akkor nem az Északi részben találkoztatok vele, hanem a többin, igaz? - kérdeztem meg a kislánytól. Azon már meg sem lepődtem szinte, hogy Timidus ilyen pontosan, hogy hol és mit fogtak. Ez szinte már átlagos velejárónak tekintettem a sárkányhoz. És már megint csak az a kérdés merül fel bennem, hogy mégis mekkora kapacitása van a memóriájának? És mi történik, ha túlterheli az agyát? Talán alapállásba áll a memóriája? Vagy kiszelektálja, hogy mi lényeges és mi nem? De mi alapján tudná ezt eldönteni? Hiszen gondolom csak a lényegesebb dolgokat jegyezte meg Timidus is, így nem maradna törölni való, ha arra kerül a sor. De ilyenekről most kár gondolkodni. Inkább élvezni kéne ezt a szép kilátást.
- Hát nem szép? - kérdezem meg Shu-től, miközben körbenéztem. Szép, aranyló mezők, ameddig csak a szem ellát. Madár csiripelés, és tücsökzene. Igen, ez bizony csodálatos. De vajon Shu hogyan vélekedik minderről?

by **Shukaku** Hétf. Júl. 28 2014, 14:43

A lány elmosolyodott, majd kicsit kuncogott is, amikor meglátta Atoru arcán a csodálkozást, amit az váltott ki, hogy a fiú megtudta, hogy ő inkább a peteknek készít finomságokat, mint az embereknek. Pedig nem volt ebben ám semmi különös, hiszen a főzés jártasság kimaxolása azt eredményezte, hogy akármilyen finomságot képes volt elkészíteni mesterszakács szintjén, és ha erre már volt lehetősége, akkor ugyen miért is ne használta volna fel arra, hogy a kedvenc petjeinek kedveskedjen vele?
-Persze! Teljesen ki van maxolva a jártasságom, és akkor már miért ne? Ők is érzik az ízeket, legalább is a legtöbbjük… bár szerintem nem pontosan ugyanúgy, mint ahogy mi. Próbálgattam, hogy Timidusnak mi ízlik, és mi nem, de elvileg mindenevő… szó szerint. A nagyon édes dolgokat, mint a cukorka mondjuk annyira nem szereti, de a sütiket például igen, meg a nyers halat, vagy a félnyerset. És… ha belegondolsz, akkor nem csak olyan vadakat lehet levadászni, amit mi emberek megennénk, és nem hiszem, hogy…
Kicsit elgondolkodott, majd Timidus miatt másképpen fejezte ki magát, mint ahogy eredetileg tette volna.
-Nem hiszem, hogy feleslegesen lehetne állatokat levadászni. Persze valamelyik ember szeretheti mondjuk a cickány vagy a sikló húst… de szerintem ezek a vadak azért vadászhatóak, hogy a madaraknak vagy a macskáknak, vagy más peteknek készíthessünk belőlük eledelt. Anélkül semmi értelme nem lenne annak, hogy megkapjuk a húsukat.
Ő is szétnézett a tájon, és a fiúval együtt csodálta annak gyönyörűségét, meg persze ennek a logikának a gyönyörűségét. Semmi sem haszontalan, semmi sem vész kárba. Minden okkal történik, és mindennek van értelme és haszna. Csodálatos.
-Igen. A nagyobb vadak a nagyobb szinten vannak azért, hogy a kis szintű játékosok ne akadjanak velük össze. Ha eleget vadászol, akkor talán lesz benned egy kis tisztelet irántuk, és akkor már odaengedhetnek a nagyobb vadakhoz…
~Legalább is apa ezt mondta, és Kayaba bácsi biztosan felkért szakértőket, amikor az állatvilágot építette. Azért ennyire tökéletes minden, mert mindent hozzáértők építettek… vagy Kayaba maga ekkora zseni egyedül…~
Egy halk sóhaj, mint amikor az ember hosszú útról ér végre haza, az ismerős, és biztonságot nyújtó lakásba.
-De igen. Meseszép...

by **Atoru** Hétf. Júl. 28 2014, 17:36

A meglepődésem kicsit sem lett kisebb, amíg Shukaku válaszát hallgattam. Bár a vége felé már kezdett logikusnak tűnni.
- Ez most nekem újdonság volt, a petekkel a kapcsolatban. Persze nem azért, mintha nem nézném ki a petekből, hogy képesek-e ízlelni, erről szó sincs! Csak eddig nem gondolkodtam el ezen. - magyaráztam a lánykának. És tényleg, eddig rgyszer nem gondoltam bele, hogy tudnak-e ízlelni, vagy sem. Esetleg, hogy ők is olyanok-e, mint kinti társaik, hogy csak egy korlátozott színtartományban látnak mindent. Vagy ugyanígy, hogy az idomár jártsságait - mint a Súlyemelést, Lopakodást, esetleg Látást - tudják- e használni. Ezek számomra akár érdektelennek mondható tény is lehet, de számukra biztosan fontos lehez, így gondolom ezzel tisztában is vannak.
- A húsokkal kapcsolatban viszont nem biztos, hogy igazad van. Én is találkoztam már olyan játékossal, akinek a hazájában megették a lóhúst, míg ez számomra teljesen bizarr volt. Viszont náluk ez tradicionális ételnek számít. - magyaráztam Shu-nek. Azóta se tudtam kiverni a fejemből azt a küzdelmet, amikor Aya ellen Danee és Lanc kitalálta a "Team Lókolbász"-t. Azóta sem békéltem meg ezzel az étellel. Már akkor is megmondtam nekik, hogy a lovak nemes állatok, így nem ehetjük meg őket. Szerencsére Tűzrózsából nem lett kolbász.
- Tisztelet? Hogy érted? - kérdeztem, minden lenézés nélkül. Amióta ismerem Timidus-t, megtanultam, hogy ők is ugyanúgy élőlények, mint mi is. Leszámítva azt, hogy kint nincs egy kómában fekvő testük. De tudatuk ugyanúgy van, és bár nem olyan, mint az embereké, de azért tudat. Így aztán állíthatja a többi játékos, hogy csak egyesekből és nullából állnak, de mi is abból állunk idebent. Ilyenkor pedig jöhet a replikázás, hogy "Hát jakjj már, de van kinti testünk is!" És? Idebent fikarcnyit sem ér az, hogy van kint is testünk. Csak annyit segít, hogy ad nekünk kinézetet és tudatot. De ugyanezt egy program is megteszi a petekkel és mobokkal. Így nem is vagyunk annyival különbek náluk, ha a benti létet nézzük. Ezáltal egyenrangúak is vagyunk, nem igaz? Vagy nem erre gondolt Shu tisztelet alatt? Gondolom úgyis kifejti majd.
Shukaku-nek is tetszett a kilátás és a táj, amin nem csodálkozom. Ez a hely ugyanolyan szép, mint a legtöbb hasonló hely idebent.
- Mondd Shu, ha nem veszed tolakodásnak, megkérdezhetem, hogy odakint milyen tájakat láttál? - kérdeztem meg, kicsit vonakodva. Tudom, hogy nem illik megkérdezni ilyeneket másoktól, főleg, ha bent szeretne maradni. Így nem is értem, hogy miért vetettem fel ezt a kérdést. Talán csak kíváncsiságból? Nem tudom megmondani biztosan. De talán nem is tudnám. Jó pár olyan döntésem volt már, amit logikusan nem tudtam megmagyarázni. Így ezekből kisültek jobb és rosszabb dolgok is.
Viszont arról sem szabad elfeledkeznem, hogy miért is érkeztem ide, emlékeztettem magamat. Így próbáltam hegyezni a fülemet, hátha meghallok valamit.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 28 2014, 18:35

A lány halkan felnevetett. Atoru olyan aranyos volt, ahogy szabadkozott, már a köszönés megemlítésénél is, meg eleve, ahogyan Timidussal beszélt… tényleg, mintha valami mester és tanítvány kapcsolat lenne kettejük között. Persze Shu azért szerette volna kordában tartani ezeket a dolgokat, hiszen nagyon jól tudta, hogy Timidus már így is eléggé el van szállva magától, így gyorsan igyekezett is elé menni ennek a folytonos óvatoskodásnak.
-Nem kell kifogásokat keresned. Eleve nem vagy idomár, lehetőséged sincs úgy megismerni a peteket, ahogy nekem, ráadásul még az idomárok sem ismerik annyira a társaikat, mint szerintem kellene… persze vannak kivételek, de sok idomár nagyon… felületes… vagy nem tudom…
Megrázta a fejét, de nem nagyon talált jobb kifejezést, így inkább folytatta.
-Semelyikünk nem fog rosszat gondolni rólad azért, mert nem gondolkodtál el ilyeneken. Tudod én eleve egy évet töltöttem csak Timidussal az erdőben kettesben, ráadásul a Young tele van petekkel, meg én kerestem is az idomárokat… vagyis a peteket… és mindent leírtam, amit elmondtak tóluk, vagy magukról… ezzel foglalkozom.
Itt újabb kicsi kuncogás, meg egy kis elpirulás. Eleve nem gondolt erre soha munkaként, meg nem is akart vele felvágni, szóval gyorsan helysbített is.
-Vagy… inkább hobbi… szeretem csinálni, és sok időt töltök vele… többet, mint más idomárok. És… azt mondtam is, hogy valaki szeretheti a cickányt is, meg a siklót is… én nem enném meg… a lóhúst pedig sok helyen megeszik, de ott sem vadásszák érte a lovat, nem azért tartják, csak ha elpusztul, akkor felhasználják. Szerintem ez nem rossz dolog… bár ahol nem csinálják ezt, ott biztosan furcsa… a tisztelet pedig…
Hú de gyors témaváltások… újabb szünet kellett, hogy picit összeszedje a gondolatait.
-Szóval… amikor vadászol, akkor tisztelned kell az állatokat. Ahogyan például a harcban is tiszteled az ellenfeledet. Nem játszol vele, nem kínzod, nem ölsz meg olyan vadat, akit nem szabad… ilyenek.
A kinti világ kérdése azonban elbizonytalanította. Egy ideig hallgatott, majd egy sóhaj után úgy döntött, hogy válaszol.
-A szüleimmel Hokkaidoban éltünk, apu egy nemzeti parkban dolgozott vadőrként. Hatalmas hegyek vannak, hévíz források, erdők… rengeteg állat…
Az a nap… a kislány emlékezete banditáknak színezte ki a gonosz embereket… erdő mélyén lakó banditáknak… pedig valószínűleg valami csempészek lehettek, vagy sima fosztogatók, akik a holtszezonban járták a turistaházakat, amikor nem volt ott senki… és éppen a körzeti megbízott házára akadtak rá… éppen ott… éppen akkor…
-Miután meghaltak intézetbe kerültem… ott már nem nagyon láttam semmit…
-És most már itt vagy, és együtt vadászunk...
Gyorsan körbepillantott, majd megakadt a tekintete egy madáron.
-Olyanra!
-Fácán, Timidus.
-Az.
Vigyorodott el a sárkány, és már szökkent is a vad után. Még kis piruetteket is tett, hogy felvidítsa a lányt, mielőtt lecsapott a madárra, és azt sem felejtette el, hogy egy lesújtó pillantást intézzen Atoru felé, amiért felbolygatta a kinti világ témáját.

/fácán/

by **Atoru** Kedd Júl. 29 2014, 17:41

Egy kicsit szerintem értettem, hogy mit szeretne ezzel mondani Shu. Talán.
- Hm... Arra gondolsz, hogy nincs meg köztük a kötelék, és az idomár nem foglalkozik vele annyit, amennyit kéne, és beéri annyival, hogy ismeri a harci képességeit? - kérdeztem meg a lánytól. Ilyesmi kapcsolatot, mint ami Timidus és közte van, eléggé ritkán láttam. Vagy csak nem vagyok eléggé szemfüles? Ki tudja, hogy hogyan kommunikálnak egymással? Desdemona és Aisu telepatikus kommunikációja is eléggé egyedi volt - a számomra.
Hiszen Shu is remekül rávilágított, hogy én bizony nem vagyok idomár, így a petekkel való kapcsolatnak és tudásnak csak egy töredéke jut el hozzám. Persze a töredék is lehet hasznos, ha olyan jellegű. Ha valaki elég furfangos, akár ki is tudja tölteni a lyukakat és jobban meg fogja érteni. Vajon én elég furfangos vagyok? Vagy csak a kíváncsiságomra támaszkodhatom? Ezt nem tudnám megállapítani.
Ezután szépen, figyelmesen végighallgattam Shukakut. Lesz mire reagálnom.
- Ezek szerint téged eléggé érdekelnek az itteni lények. Ez szerintem jó. Hiszen meg kell ismernünk azokat, akik mellett élünk, nem igaz? - kérdeztem meg a lánytól, míg felkészültem regálni a másik témára. - Szóval arra gondolsz, hogy nem nézzük le, hogy feleslegesen nem öljük le őket, és nem szórakozunk vele, ha tudjuk, hogy nyerni fogunk, igaz? - mondtam. Próbáltam a legtömörebben megfogalmazni, hogy mit is fogtam fel belőle, de szerintem így is kimaradt néhány érdemes gondolat. Elég nehéz körülírni a tiszteletet.
Shu történetét kíváncsian hallgattam végig. Az elejével még nem is volt semmi gond, de mire a végére ért, úgy éreztem, hiba volt felvetni a témát.
- Részvétem. - mondtam együttérzően. Tudom, hogy milyen érzés, ha az ember elveszti a családját. De nem hittem volna, hogy Shu-vel is megtörtént ez.
És most mit tegyek? Vígasztaljam, hogy nem csak vele történt ez? Vagy öleljem át? Esetleg mást tegyek? Nem tudom. Ezekben soha nem voltam jó, és ha ilyesmi történt, akkor leblokkoltam. Timidus piruettjei sem tudták csitítani a bűntudatom, főleg, mert láttam a szúrós tekintetét. Ő csak meg akarja védeni Shut, legyen szó fizikai, vagy lelki támadásról. És gondolom most csalódott bennem, mert pont a szövetségese okoz fájdalmat a gazdájának, a barátjának.
Közben megláttam egy nagy fenevadat. Egy szarvast. Legszívesebben levezettem voltam a dühömet, amit magam iránt éreztem, és már indultam is feléje, hogy levadászom.
De közben eszembe jutott, hogy mit mondott Shu a tiszteletről, így lenyugodtam, és amikor utolértem, csak elkaptam, és engedtem is az útjára. Az állat nem tehet arról, hogy én rákérdeztem, így nem érdemli meg, hogy ezért leöljem őt. Ezért most csak én vagyok a felelős. Vajon megbocsájt nekem? Egyáltalán haragszik rám? Nem tudom eldönteni, és nem merem megkérdezni. Nem tudom, hogy mit tegyek.
Így aztán csak lassan visszabandukoltam a lányhoz és sárkányához.

/szarvas/

by **Shukaku** Kedd Júl. 29 2014, 18:22

-Igazából… nem is tudom. Nem tudom, hogy honnan lehet azt tudni, hogy mennyit is kell foglalkozni a petekkel. Az is lehet, hogy én túl sokat foglalkozom Timidussal és elkényeztetem, de az is lehet, hogy inden idomárnak ennyit kellene foglalkoznia a társával. A harci képességeik pedig… hát… igen… vannak olyanok, akik csak fegyvert látnak bennük. Találkoztam is már olyannal, aki azt hitte, hogy jó csapatot alkothatnak úgy, hogy ő csak parancsolgat, a pet meg teszi amit mond.
-Le is győztük őket, pont ezt a hátrányukat kihasználva.
-Hát… igen… de nem az a lényeg, hanem az, hogy szerintem fel kellene fogniuk az embereknek, hogy függnek a petektől. A petek ezt tudják, és ezért is védik az olyan embereket is, akikben már mondjuk megcsappant a bizalmuk… legalább is szerintem…
Itt a sárkányra pislantott, de az csak legyintett a farkával. Ő sohasem volt bizalmatlan a lány felé, azt pedig nem tudta, hogy más petek hogyan gondolkodnak. Ugyanannyira látott bele az ő fejükbe, mint Atoru mondjuk Shu fejébe. A tisztelet kérdése valóban sokkal széleskörűbb fogalom volt ennél, és az idomár sem tudta elég jól elmagyarázni, hogy pontosan mit is jelent. Ő egyszerűen használta ezt a szót, és ő értette is, hogy mire gondol ilyenkor, de megfogalmazni nehéz volt… mindenesetre bólintott.
-Igen. Meg kellene ismernünk szerintem is. A tisztelet pedig… ezek is… meg sok más dolog. Például… láttál már vadászni ragadozókat? Mindig a leggyengébb, legöregebb példányt viszik el egy csordából. A kölyköket ugye általában jobban védik az állatok, de az oroszlánok megtehetnék, hogy mégis őket, vagy a vezért vadásszák le, és mégsem azt teszik. És ugye azt tudjuk, hogy egy csapat annyira erős, mint a leggyengébb tagja… és ezt az oroszlánok is tudják, mégis erősítik a prédaállataikat. Rengeteg ilyen dolog van, amit figyelembe kell venni a vadászatnál…
A részvét kérdésére nem akart mondani semmit. Nem is tudta, hogy mit mondjon, és csak olyat mondott volna, amivel megbántja a fiút. Valamit azonban mondania kellett…
-Nem kell… csak… csak ne beszéljünk erről, kérlek, ha nem muszáj. Tudod, hogy nem akarok kijutni. Te sem akarsz. Ha fontosnak gondolod, akkor elmondhatjuk egymásnak, hogy melyikünk miért nem… de én nem akartam nálad rákérdezni…
A sárkány ezúttal nem nézett a fiúra, és nem mondott. Nem akarta befolyásolni a döntését, mert jelen esetben fogalma sem volt arról, hogy mi is lenne jó a lánynak.

by **Atoru** Csüt. Júl. 31 2014, 20:06

- Hm. Nem tudom, hogy mivel töltitek a szabadidőtöket, így az sem tudom megmondani, hogy elkényezteted-e Timidust. De az biztos, hogy szerintem az olyan kapcsolat, mint a tiétek, a legmegfelelőbb. Hiszen csak rátok kell nézni! Úgy viselkedtek, mint két jó barát, és gondolom mindent megtennétek a másikért. Vagy mondjuk az, hogy Timidus tud beszélni a nyelvünkön. Hiszen a párbajunk során is hallottam őt... csiripelni? Nem tudom, hogy mi lenne a beszédjére a megfelelő szó. Te pedig gondolom megértetted, így ő is megtaníthatott a saját nyelvén. Tanultok egymástól. Szerintem ez jó. - mondtam. Ez volt a véleményem. De mit számíthat egy ember véleménye? Talán nem sokat. Mondjuk, ha Galilei is így gondolta volna, nem tudom, hogy hol tartanánk. De talán nem kéne magamat egy híres csillagászhoz hasonlítanom. Lehet, hogy a példák helyett csak egyszerűen nem kéne kishitűnek lennem. Azt hallottam, hogy ez hosszútávon nem túl kedvező hozzáállás.
- Hm... Függés a petektől? - kérdeztem vissza. - Ez talán egy kicsit túlzás. Az én hozzáállásom szerint az embereknek is szükségük van a petekre és a peteknek is ránk. Hiszen a petek is hiába védelmeznének valakit, ha az ellenfél erősebb. - vetem fel Shunek. Abba már nem megyek bele, hogy így a pet csak feláldozná magát. Erről már beszéltem Timidusszal, és akkor megmondta, hogy ő feláldozná magát, ha Shu megmenekülne így. De csak végső esetben tenné ezt meg.
Shu ragadozó-préda kapcsolatán kicsit meglepődtem.
- Hogy erősítik? Erre még nem gondoltam. Én mindig úgy hittem, hogy azért teszik ezt, mivel az öregebbek, vagy a sebesültek könnyebb prédát jelentenek. De így legközelebb pedig nehezebb dolguk lesz, mivel már erősebb vadakkal találják szembe magukat. Hm... Ezen még nem gondolkodtam el. - vallottam be őszintén. Pedig van benne logika. Még ha nem is akarva teszik, akkor is ez a vége. Hm...
Egy kissé lelkiismeret furdalásom volt, miközben Shut hallgattam. Persze, igaza van, igazából semmi értelme nem volt annak, hogy rákérdeztem. Vagy mégis?
- Rendben. Csak kíváncsi voltam arra, hogy kint milyenek helyeket láttál. Tudod, nekem volt egy balesetem, ami után nem tudtam járni. De a baleset előtt a családommal évente elmentünk a Fuji-hoz, és megmásztuk. Volt egy kis tisztás, ahol mindig megálltunk és piknikeztünk egy jót a csillagos ég alatt. Lehet, hogy még emlékszel arra, amikor a csillagokról beszéltem. Azokat a történeteket még az apukám mesélte, miközben azt is megmutatta, hogy melyik csillagképről van szó, és hogyan néz ki. Egy idő után már versenyeztünk is a bátyámmal, hogy ki talál meg több csillagképet. És újakat is készítettünk. Szép idők voltak. - mondtam, elmerülve a gondolataimban. De aztán feleszméltem. - Oh, bocsi, kicsit elkalandoztam az emlékek között. - szabadkoztam. - Gondolom ilyen emlékek ellenére kicsit furcsa, hogy bent szeretnék maradni. Említettem, hogy volt egy balesetem. Nos, ez a baleset csak az előfutára volt a szerencsétlenségünknek. Apa ezután életét vesztette, miközben kimentett néhány gyereket a lángok közül. Anyukám pedig összeroskadt a két szerencsétlenség alatt, így a testvére örökbe fogadott minket. Ekkor hallottunk a testvéremmel a Nerve Gearről. A béta tesztelésről lemaradtunk, a sor pedig hatalmas volt, amikor odaértünk. De a bácsikánk szerzett nekünk. Így újra kaptam lábakat, és a testvérem is velem lehetett, ő jelentette számomra a családot. Viszont... Hogyan is mondják a keresztények? Az Úr adta, az Úr elvette. A testvérem feláldozta magát értem. Én pedig úgy döntöttem, hogy nem hagyom, hogy mások is így járjanak, ezért erősödni akartam. Nos, ez lenne az én történetem. Bocsánat, hogy rákérdeztem, de sajnos nem tudtam, hogy ez történt veled és ez sarkallt arra, hogy bent maradj. Csak... egy kicsit kíváncsi voltam, hogy mást mi késztet ilyen döntésre. De tényleg sajnálom. - hajoltam meg a lány felé, amilyen mélyen csak tudtam. Tudom, hogy nem kért meg rá, hogy mondjam el a történetem. De úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom neki, hogyha ő is elmesélte. Vagy ez hiba volt? Esetleg úgy érzi, hogy csak sajnáltatni szeretném magam? Nem tudom. Nem látok mások fejébe. És vajon mi lesz a reakciója? Haragudni fog rám? Vagy szimpátiát fog érezni? Esetleg elviharzik, mert itt feleslegesen mesélek neki ilyen történetet? Nem tudom. Csak ő tudja, hogy hogyan fog reagálni.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 31 2014, 20:46

-Hát… mi csak…
Kicsit elgondolkodott, és mosolyogva idézte fel egyetlen napjukat, mikét is folyik le.
-Szabadidőnkben általában beszélgetünk, olvasgatunk, vagy a főzést próbálgatom, és Timidus segít, megkóstolja amiket készítek, elmondja a véleményét…
És amikor hirtelen az ételekre terelődött a szó, Shu észrevette, hogy ő igazából rettenetesen éhes. Még a gyomra is megkordult, és olyan hangosan, hogy bele is pirult. Gyorsan a menüjében kezdett el kotorászni, de csupa pet eledel volt eltéve, és semmi olyan, amit eredetileg saját magának pakolt volna… de éhség… rettenetes éhség… vajon mitől tört rá ilyen hirtelen? Már a gyomra lyukadt ki, annyira gyötörte, így gyorsan kiválasztott egy nyúlragut, amit még Álomkelőnek pakolt el, mielőtt Atoru levele… hát ez az! Ezért nincs nála semmi emberi kaja, mert sietett Atoruhoz. Na mindegy, előkapta a kis dobozkát, kanál (meg egy egész konyhakészlet) szerencsére a kimaxolt főzés jártasságnak hála mindig volt nála, így hát sebtében be is kapott pár falatot, majd kitört belőle a nevetés. Hogy mire nem képesek az emberek amikor az alapvető szükségleteiket kell kielégíteni… a nevetés közben pedig még válaszolni is megpróbált.
-És néha én is megkóstolom, hátha valami kivételesen finomat sikerült nekik készítenem. Itt ugye nem sok különbség van az emberek és a petek eledele között, ha meg vannak főzve, talán csak az ízük… ez nyúlragu… kérsz? Nem kell aggódnod, ha megromlik az étel akkor úgyis elpixeleződik, és néhány drágább macskaeledelben még kint is több és jobb minőségű színhús van mint az olcsó felvágottakban.
Újabb nevetés, és ha Atoru kért az ételből, akkor elővarázsolt neki is egy kanalat, és átnyújtotta a dobozkát.
-És… hát… igen. Úgy viselkedünk, mert azok vagyunk, és tényleg mindent megteszünk a másikért. Szerintem ebben nincs semmi különös. A csiripelését pedig egy évem volt eltanulni, miután pedig már ő is tudott a mi nyelvünkön beszélni, még könnyebb volt, mert el is tudta mondani, hogy pontosan mit jelentenek a szavai. Igaz, hogy én csak füttyögve tudom leutánozni úgy-ahogy, és csak nagyon keveset… de ez is több, mint amit sokan mások. A függést pedig én is így értettem, jó értelemben. Szükségünk van egymásra.
A történetet halkan és figyelmesen hallgatta végig, egyszer sem szólalt meg, és utána sem nagyon tudott mit mondani.
-Ha most azt várod, hogy…
Sóhajtott, és lesütötte a tekintetét.
-Megölték őket. A szemem előtt. És… ennyi… most már tudod.
Egy pár percig csak bámult maga elé, majd megrázta a fejét.
-De… ez már mindegy… most itt vagyunk, és…
Valamit mondania kellene. Valamit, amivel tereli a témát… de hirtelen semmi ilyesmi nem jutott az eszébe… vagy csak félt terelni a témát, ha egyszer Atoru felhozta… ő mert emlékezni a szép dolgokra is, míg Shu mindent el akart felejteni.

by **Atoru** Pént. Aug. 08 2014, 20:07

Amíg Shu arró beszélt, hogy mit is szoktak csinálni, én figyelmesen végig hallgattam. És rájöttem arra is, hogy a jártasságok szempontjából miért könnyebb egy kicsivel a dolga. Ott van neki Timidus, aki megkóstolja, ha készít valamit. Oké, ez csak főzés, a többi jártassághoz nem tudom, hogy mennyire járul hozzá, de azt tudom, hogy másnak készíteni, vagy mással csinálni valamit sokkal szórakoztatók, mint egyedül, vagy csak magadnak csinálni valamit. Mondjuk az még rendben, hogy egyedül olvasol, mert ha valaki jól el tud mélyülni egy könyvben, akkor észre sem veszi, vagy csak kicsit foglalkozik azzal, hogy mi történik körülötte. Ez velem is megszokott esni. Néha egy-egy délután leülök olvasni, és arra eszmélek, hogy már meg kell gyújtani egy gyertyát, mert sötét van. Azután pedig már annyira kedvem sincs, mivel tűzvilágnál nem ugyanaz. A legjobb az szokott lenni, amikor kiülök egy padra, és a szabad ég alatt olvasok. Ilyenkor néhányan meg is szoktak bámulni, viszont Friben még ezt sem teszik. Olyan nyugis az a falu...
A boldog gondolatokból egy korgás riaszt fel, de a meglepődött arcom egyből nyugodtabb lett, amikor megláttam Shu kipirult arcát.
~Szóval csak ő volt.~ jegyeztem meg magamban.~ De vajon miért nem evett reggelit? Vagy ilyen gyorsan megéhezne? Passz... ~ rendezem le magamban a dolgot.
Aztán megkérdezte tőlem, hogy kérek-e. Először elutasítottam volna, azonban a gyomrom velem is tudatta, hogy enni kéne...
- Eto... Arigatou... – mondom, miközben átveszem a dobozkát, és a kapott kanállal enni kezdek. – Mondd, Shu, miért hoztad szóba a macska eledeleket? – kérdezem kíváncsian. Most tényleg nem értettem az összefüggést.
- Ez az egy év gondolom egybevág az erdőben töltött időddel. – mondom. És kissé lenyűgöz, hogy Shu milyen jól csinálja. Szerintem a többi idomárnak is ezt kéne csinálnia. Jobban megismerni, és kiismerni a petjét és erősebbé tenni a köteléket. De lehet, hogy pont ezt csinálják, csak a többi idomár ismerősömmel még nem beszélgettem el erről. Talán majd egyszer megtehetném.
Amikor a történetem után Shu még hozzá teszi azt a tényt, elkerekednek a szemeim. Hát nem csak annyi volt a történet? Én azt hittem... De... Ahj, én meg az a hülye a fejem! Minek kellett egyáltalán felhoznom ezt a témát? Pedig csak annyira voltam kíváncsi, hogy milyen helyeket látott, erre itt lyukadunk ki. Remek...
Látom, most Shu se találja a megfelelő szavakat, és nem tud témát sem váltani. Lehet, hogy jobb lesz, ha most hagyom kicsit, hogy lecsillapodjanak az érzelmei, amik az emlékektől törtek fel.

by **Shukaku** Pént. Aug. 08 2014, 20:36

Milyen jó érzés is megosztani mással az ennivalónkat. Milyen jó érzés, hogy úgy érezhetjük, hogy ez a valaki meg is érdemli, hiszen figyelmes hallgatóságot biztosít a számunkra, kiáll egy olyan ügy mellett, amit bár ő is képvisel, ő is szeretné, ha az érdekeit képviselné valaki, mégis megtehetné, hogy elsunnyog a függöny mögé, és inkább kivárja, hogy mi fog történni ahelyett, hogy ilyen eltökélten és félelmet nem ismerve áll ki mellettünk. Még valahol az is jó érzés, hogy ez a valaki ugyanúgy szenvedéseken ment keresztül, mint mi magunk, hiszen ezek miatt a közös pontok miatt, ha teljesen nem is érthet meg minket, valamit azért átérezhet abból, ami minket körülvesz. Olyan jó érzés volt a lánynak figyelni, ahogy az árnyharcos is szinte belepirul az ő gyomrának a korgásába, majd jóízűen falatozni kezd abból az ételből, amit ő készített. És milyen vicces is volt, ahogy nem sikerült még összekötnie a szavakat, és kihámoznia belőle a kellő jelentést. A lány csak mosolygott, és már nem is érdekelte a múlt. Elhatározta, hogy elfelejti, és ehhez fogja tartani magát. Az már a múlt. Elmúlt. Lényegtelen. Most itt vannak mindketten, új esélyt kaptak az élettől, és Kayaba Akihikótól, és nem lehetnek olyan szívtelenek, hogy nem élnek vele. Shu szépen megvárta, míg Atoru teljesen végez az ennivalóval, és bár közben az erdős kérdésre bólintott, de a másikra csak ekkor adta meg a választ.
-Azért, mert amit most faltál be, azt eredetileg Álomkelőnek készítettem. Nyúlragu. Szerinte kevesebb fűszer kell bele, de ahogy látom, neked ízlett.
Elmosolyodott, egy mozdulattal kikapta a fiú kezéből a tálat, eltüntette az eszköztárában, majd karon ragadta Atorut, és futni kezdett a legközelebbi vad után, amit csak látott.
-Igyekezz! Vadászni jöttünk, nem?
A sárkány is felröppent, útközben elsodort egy kacsát az égen, míg Shu egy mókust lökött meg az egyik cserjés ágán, ahogy elhaladt mellette. A hatalmas csorda lomhán lépkedett a mezőn, szinte tudomást sem vett a felé közeledő idomárról, hiszen annál egy fia fegyver nem volt, és nem is tűnt úgy, mintha támadni akarna, sőt, le is lassította a lépteit ahogy közelebb ért az állathoz, majd lassú tempóban sétált mellé, és végigsimított az egyik egyed hatalmas, gyapjas oldalán.
-Ugye milyen gyönyörű állat? Nem véletlenül tisztelték annyira az indiánok. És most itt van előttünk és megérintheted.

[kacsa, bölény, mókus]

by **Atoru** Csüt. Aug. 21 2014, 19:54

Shu nem válaszolt egyből a kérdésemre, ami egy kicsit hogy is mondjam... furcsa volt. Mintha el akarna valamit titkolni, vagy tervezne valamit. Hm... Mindenesetre egész finom, amit főz. Nem is csoda, hiszen már a maffia alatt is megízlelhettem egy kicsit belőle.
Azonban amint befejeztem, mint derült égből villámcsapás, már el is mondta, hogy miért mondta. Habár ezzel az Álomkelő névvel sem lettem sokkal okosabb...
Vagy várjunk csak... Gondolom Shu a céhének is készít ételeket. Kit is ismerek a céhéből? Lássuk csak: Ott van Desdemona, és a góleme, Aisu. Aztán velük van még Uta és Falco is. És Chan is ott van a cicájával... Hogy is hívják a cicusát? Csak nem?!
Elkerekedett a szemem, ahogyan belegondoltam, hogy egy macska elemózsiáját falatozgattam, alig fél perccel ezelőtt. Viszont a szám csukva maradt, talán a meglepettségtől.
A következő, amire felfigyeltem, hogy Shu mosolyogva karon ragad, és már el is kezd húzni, hogy vadásszunk tovább. Először megdöbbentem, de aztán egy mosoly terült szét az arcomon.
Szóval túltette magát a múlton, amit felhántorgattam. Már csak azt sajnálom, hogy ebben nem segítettem neki. Sajnos túl gyáva vagyok ezekhez a dolgokhoz. De talán... egyszer talán majd segíthetek valakinek. Kíváncsi leszek arra a napra.
Azonban sokat nem gondolkodhattam azon, hogy milyen is lesz az a nap, mivel Shuék diktálták az iramot, nekem pedig oda kellett figyelnem, hogy bírjam a tempót. És amíg Shu és Timidus annyi állatot „kapott” el, nekem egyet sem sikerült.
Aztán odaértünk egy állatcsoporthoz. Elámultam. Ilyen hatalmas lényeket csak igen ritkán láttam, akkor is vagy az állatkertben, vagy a tankönyvekben.
- Szóval ez a bölény... – mondtam, és tényleg, mintha rémlene, hogy valahogyan így nézett ki. És talán egy filmben is szerepelt... – Shu, nem ezt az állatot hívják az indiánok véletlenül Tatonkának, vagy ilyesminek? scratch

- kérdezem fejvakarva a lánytól. Eh, de régen láttam azt a filmet. >.>
Amikor viszont Shu azt mondja, hogy érintsem meg, egy kissé megijedek.
- Oh, nem, nem, nem, nem! – felelem fejcsóválva. – Tudod, egy kissé félek a nálam nagyobb testű állatoktól és a nálam magasabb embereknél... – vallom be az igazat. Egyedül a lovakat kedvelem, mert ők aranyosak. De az elefántok, bőlények és zsiráfok ki vannak zárva.

Az pedig csak szerencse, hogy ennyire nagyra nőttem. Ha akkorka lennék, mint Shu... Talán ki sem mozdulnék otthonról.
- Inkább el leszek a kisebb állatokkal, mint... – néztem gyorsan körbe, és észrevettem egy fűben szaglászó borzot. – Mint például ezzel a borzzal. ^^ - emeltem fel két kézzel újdonsült barátomat, és mutattam Shu-nek. De úgy látszik a borz nem értékelte annyira ezt az új barátságot, és egy nagyot harapott az ujjamba. Én felszisszentem, és elengedtem a borzot, aki érezvén, hogy itt a szabadulás pillanata, elfutott.
- Úgy látszik nem szereti, ha emelgetik. – mondom, miközben még mindig a mutatóujjamat fogom. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nincs fájdalomérzet. De ha nem imitálom, akkor olyan... furcsa lenne. Tizenöt éven keresztül képes voltam arra, hogy érezzem a fájdalmat. Az ösztönös reakciók, amik ez alatt kialakultak, nem fognak két év alatt elmúlni.
- És most merre tovább? Esetleg kövejük a bölényeket? – kérdeztem meg Shu-től. Abból csak baj lesz, ha én mondom meg, hogy merre menjünk. Főleg, mivel kiképzős vagyok, így egy kicsit veszélyes ekkora szinten bóklásznom. De itt van Shu, ő megvéd, ha kell...
Hova süllyedtem? T^T Egy lánynak kell már engem megvédenie. De ha gyorsan fejlődöm, akkor nem kell majd rájuk támaszkodnom, hanem akkor majd én védhetem meg őket!
De erre a napra is várni kell...

[borz]

by **Shukaku** Pént. Aug. 22 2014, 07:48

Shu nagyon ritkán cselekedett indulatosan, vagy hirtelen felindulásból, és bár sokat tanult Timidustól arról, hogy megéri a dolgokat előre megtervezni, de ő még nem volt képes arra, hogy néha-néha ne ragadtassa el magát. Azonban ez az eset azért volt különleges, mert itt az öröm, a kellemes érzések indították el benne a hirtelenkedést, és ez az amúgy is ritka esetek között szinte elenyésző számba menő jelenet volt. Az már ebben a világban talán megszokottá vált, hogy igen hevesen reagált arra, ha valaki a peteket, vagy az ő érdekeiket csorbítgatta, azonban ezen a problémán nem is nagyon akart változtatni, hiszen nem látta problémának, mindössze egy jogos sérelem miatti felindulást látott benne akkor is, ha jó páran megszólták már emiatt. Egyre kevésbé érdekelte az emberek véleménye, és egyre jobban ragaszkodott ahhoz, hogy ebben neki van igaza, bárki bármit mond.
Atoru mosolya, amelyet csak egy pillanatra vett észre, most is pozitív visszajelzés volt, amire általában szükség volt az ilyen eseteknél, hogy ne vonuljon azonnal vissza, és ne kezdjen újra óvatoskodni, hanem megmaradjon ez a lendülete. Ráadásul még kérdés is érkezett, amire csak mosolyogva megcsóválta a fejét.
-Lehet, hogy valamelyik indiánok hívták, de az indiánok annyi fajta nyelvet beszéltek, ahány fajta törzs volt, szóval ez így…
Nem akarta azt mondani, hogy buta kérdés, mert hát egy kérdés nem lehet buta, meg nem akart ismételten tudálékosnak tűnni… de ez olyan nehéz volt, amikor állatokról volt szó, akik körében otthonosan mozgott. A fiú tiltakozása azonban meglepte. Azt már megszokta, hogy a lányok viszolyognak a kígyóktól és a bogaraktól, de az, hogy Atoru is félt, ráadásul fiúként ezt ilyen könnyedén bevallotta, az nagyon meglepte. Persze nem nevette ki a fiút, sőt még a mosolyt is próbálta mérsékelni, de valahogy aranyosnak találta ezt a vallomást. Már gondolkodott is azon, hogy hogyan segíthetne neki, amikor az árnyharcos maga fogott egy másik állatkát, aki gyorsan és egyszerűen fejezte ki a nemtetszését a megfogása iránt. Persze ezen már nem tudott nem nevetni, de csak egy kis kuncogást engedett meg magának. Ekkor azonban a bölények követéséről remek ötlete támadt, és kihasználva magas akrobatika jártasságát felpattant az egyik állat hátára… majd át is került a másik oldalra, a földön fekve.
-Lovaglás jártasság.
Jegyezte meg Timidus, csak úgy mellékesen, jelezvén, hogy pontosan nulla pontja van a lánynak ezen a skillen, de ő csak elterült a földön, bámulta az eget és nevetett, a sárkány pedig értetlenkedve pillantott a másik emberre, magyarázatot várva a lány megőrülésére.

by Ajánlott tartalom