Re: [Küldetés] Vadvízi evezés Leo Maxwelddel

by **Kazura** Kedd Szept. 01 2015, 02:27

Folytatjuk a lapátolást.Közben végighallgatom Kemabat jövőbeni terveit. Ugyan arra nem tér ki, hogy pontosan mit is akar azzal a rengeteg pénzzel kezdeni, ha a frontra nem vágyik, de így is látszik, hogy eltökélt. Ezután a csapat többi tagjára terelődik a szó.
Érdekes, nem emlékszem, hogy Kokoro említette volna a szintjét. Bár azt sem mondta, hogy kezdő lenne. Talán ezért sorolja a második helyre. Arra azért kíváncsi leszek, hogy harci szituációban mennyire vedli le a félszegségét.
-Nem akarnám egyikőtök pártját sem fogni, de külső szemlélő számára tényleg nyersnek tűnhetett a fogalmazásmódod. És mint említetted nem ismerjük még egymást túlzottan, így lehet, hogy Kokoro kifejezetten a szívére vette. Eléggé visszahúzódó alaknak tűnik, az is lehet, hogy ezt próbálja leküzdeni egy ilyen küldetés elvállalásával, ahol akarva akaratlanul ismeretlenekkel kell együtt dolgoznia. És ekkor legnagyobb szerencsétlenségére pont veled hozza össze a sors, aki nem félsz szemtől szembe hangot adni a véleményednek. Azzal teljesen egyet értek, hogy egy kis egészséges magabiztosság nemcsak az ő hanem a csapat érdekeit is segítené, de lehet, hogy ezt nem pont ilyen szóhasználattal kellett volna az értésére hozni. De azt is megértem, hogy ha neked nincs kedved senki pesztrálására. Úgy tűnik erre ott lesz nekünk Silver. Az igazság bajnoka-mosolyodom el.
-Egyelőre nem ítélhetjük el a csapatmunka iránti elkötelezettségét, elvégre abba a tagba próbál lelket önteni, aki szociálisan a leggyengébbnek tűnik. Ezt akár elismerésnek is vehetjük irányunkba. Azt pedig, hogy mi lesz, ha harcra kerül a sor, majd meglátjuk. Én igyekszem mindegyikőtökkel kalkulálni. Elvégre mint korábban említetted közös a célunk.
-Továbbá úgy vélem még igencsak kevés időt töltöttünk el együtt ahhoz, hogy bárkiről is valós képet tudjunk festeni. Mint most is a csapat fel lett osztva, így nem is jutott ténylegesen idő arra hogy mindenki megismerjen mindenkit. Remélhetőleg a későbbiek során ez változni fog és akkor elsimíthatjuk az esetleges félreértéseket.
Tervem, mely szerint a társalgás az egyik legjobb módja az időtöltésnek láthatólag bevált, mert hamarosan érzékeljük, hogy a léghajó folyamatosan lassít majd megáll. Ezt követően pedig ereszkedésbe kezd. Összenézek Kemabattal, de mivel láthatólag rendesen végeztük a feladatunkat reménykedem, hogy szándékos megállóról van szól. Felmegyünk a fedélzetre ahonnan végignézhetjük a zökkenőmentes landolást.
-Úgy látszik döntetlenben maradunk-említem mosolyogva az eredményt miközben lekászálódunk a többiekkel együtt.
Mint kiderül egy lépéssel közelebb kerültünk úti célunkhoz, ám láthatólag újabb probléma elé nézünk. Tanácstalanul rázom meg a fejem a prof kérdésére.
-Sajnálom, de én egyik jártassággal sem rendelkezem-válaszolom, majd reménykedve tekintek a többiek felé, közben pedig már azon töröm a fejem, hogy mihez is kezdünk, ha nem érkezik elegendő igenlő válasz.

by **Kemabat** Szer. Szept. 02 2015, 09:32

Kemabat nem azért osztotta meg álláspontját lapátoló társával, mert annyira érdekelte a véleménye. Dühös volt, és csak a felgyülemlett, elfojtott haragját akarta kiadni magából. Mihelyt elhagyta az utolsó szó is ajkait, kedve rohamosan javult, mosolya, amit már unni lehet, szintén visszatért arcára.
Hiába nem igazán várt reakciót kirohanására, de csendben végighallgatta Kazura véleményét, és el is gondolkodott rajta.
- Talán egy kicsit, de ettől még nem kell leugatni a fejem. Egyébként is, ha annyira rosszul eset neki, akkor ez is a javára válhat. Nem mindenki úgy viszonyul a másikhoz, hogy „jaj, egy rossz szó, és lehet, hogy összetörik”, sokan még rosszabbak, mint én. Igazából az én szavaim nyári szellő lágy simogatása volt ahhoz képest, amit kaptam már másoktól. Ideje lenne megszoknia, hogy nem mindig azt hallja, amit szeretne, ez is megerősítheti valamilyen szinten. – tovább folytatta volna, de a léghajó mozgása megváltozott, lassult, és a magasságából is vesztett, így Kem arra a következtetésre jutott, hogy megérkeztek.
- Igen, döntetlen. – mondta, a hangját enyhe csalódottság itatta át, győzni szeretett volna.
A monstrum úgy tűnt el, ahogy előkerült, egy szempillantás alatt. Íjászunk le volt nyűgözve, egyszerre érzett csodálatot, és irigységet, amikor a profra nézett. Az öreg gyorsan felvázolta, mik a következő tervei, vagyis csak elmondta, hogy merre lesz a gaz, amiért ezt az utat megtették, meg, hogy a csónakok irányításához mi szükséges. Jah, igen elfelejtettem mondani, hogy a zeppelin elrakása után két csónak került elő, útra készen.
Kazura rögtön kijelentette, hogy ő semmi ilyesmivel nem rendelkezik, ebben nem különbözik a mi hősünktől. Kem is körbenézett, majd tekintete Silveren ragadt, és eszébe jutottak Zura szavai. „Továbbá úgy vélem még igencsak kevés időt töltöttünk el együtt ahhoz, hogy bárkiről is valós képet tudjunk festeni.” Ezen felül egy régi filmidézet a „Tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet.” is. Ezek hatására rámutatott a kardforgatóra, és vigyorogva megszólalt.
- Én sem rendelkezek semmivel ezek közül, de ha lehetséges, vele szeretnék egy csónakban evezni!

by **Kokoro** Hétf. Szept. 07 2015, 19:36

Nem szabad elfelejtenem. Nem szabad elfelejtenem. Nem szabad elfelejtenem. Halkan mantrázom magamban. Némán mantrázom magamban. Nem szabad elfelejtenem. Silver is egyre fehérebb. Biztos ez is a büntetésem része. Nem szabad elfelejtenem. Nem nézhetek a szemébe.
Nyökögve, majd csendben utazunk tovább. Silver-sama is néma. Egyre sápadtabb. Egyre jobban szégyellem magam. Túl sokat beszéltem. Ez volt a baj, bizonyára. Pedig kérdeznék, mert nem értem. Élvezzem? De hát... a Vendégeknek kéne élvezniük. Én nem vendég vagyok, hanem az, akinek nem szabad élveznie. Ránk lett szólva. Nekünk kell megtennünk mindent. Vagy ezt Silver-sama nem tudja? El kéne neki magyaráznom? Nyitom a szám, de végül inkább visszacsukom. Lényegtelen. Nem szabad. Nem szabad rávilágítanom, hogy téved. Különben újabb büntetést kapok.
Végül leszállunk. Én utoljára, ha lehet. Úgy biztos nem lesz semmi baj. Nem előzők meg senkit, tehát nem sértek meg senkit, tehát nem lesz büntetés. És végül odébb is állok a többiektől. Mindenki szótlan eleinte, figyelik a professzort. Valaki még az út alatt sem szólalt meg. Végül újabb fura akármik kerülnek elő. Nem tudom, micsodák. Sosem láttam ezeket.
-Csónak...?
Jack és Norm kíváncsian körbejárják mind a kettőt. Végül beugranak az egyikbe. Egy pillanatra eltűnnek, majd ismté felbukkannak. Jack mellső mancsai a kajak oldalán pihennek. Nyelvét nyújtva néz ránk kíváncsian. "Na, nem jöttök?"
-A...ak... akroba... -emelem fel a kezem, de nem merem végigmondani. Eleve leghátul vagyok. Összehúzom magam. Görcsösen markolom a szoknyám. Majd le is eresztem a kezem nyomban. Első szintű akrobatikám van. De... még sosem használtam. És a lovaglást megint nem értem. Hát... itt is kell?
Akkor ők nem Nevelők, hanem... Vendégek? pale

by **Silica** Kedd Szept. 08 2015, 08:54

Már csak Silverre várunk.

by **Silver** Kedd Szept. 08 2015, 18:27

Nem mondom, hogy megkönnyebbültem, mert ebben az állapotban jobb volt ezt inkább hanyagolni, hacsak nem szerettem volna randa látványt nyújtani. Azonban határozottan boldog voltam tőle, hogy egyszer csak ereszkedni kezdtünk. Még az is jobb lett volna ennél, ha lezuhanunk és gyalog kell eljutni Narniába. Az utolsó zöttyenés nagyon nem kellett volna, de ezután legalább nyugalomba kerültünk, így a gyomrom is lassan befejezte a háborgást, a szédülésem is elmúlni látszott, bár amikor felhúztam magam a hajó korlátját használva, azért még elég bizonytalanul álltam a lábamon. Lassú léptekkel botorkáltam le, a szilárd talajt érezve a lábam alatt majdnem megcsókoltam a földet, úgy örültem neki.
- Visszafelé inkább gyalogoljunk - nyögtem ki, majd mély levegővételekkel igyekeztem összekaparni magam. Nem volt könnyű, erősen párás és nehéz volt a levegő. Egy gyors folyású patak... vagy inkább folyó mellett landoltunk az esőerdő közepén. Vadvízi evezés lesz? Attól legalább nem leszek rosszul.
- Úszni tudsz? - kérdeztem Miss Kokorot, majd ahogy felnéztem, összeakadt a tekintetem Mr. Batmanével. A pillantása intenzív volt, de belőlem a jelenléte most csak egy kedves mosolyt csalt ki. Végül is nem volt miért haragudnom rá, lehet bármilyen barbár bunkó bastard.
- Akrobatikám van egy kevés - jeleztem a professornak. Aggasztó volt, hogy egyikünk se tud lovagolni. Én még csak legfeljebb chocobokat láttam, de nem éreztem semmi indíttatást, hogy rájuk üljek.
- Akkor Miss Kokoro, Mr. Batman és én lehetnénk az egyik csónakban, Miss Alma, Mr. Kazura és a Professor a másikban - javasoltam. Nem szerettem volna a lányt magára hagyni, a denevér uraságon meg látszott, hogy ég a vágytól, hogy együtt dolgozhasson velem. Talán az a legjobb, ha közel engedem őket egymáshoz, legrosszabb esetben meg ott leszek, hogy visszafogjam Batmant.

by **Silica** Csüt. Szept. 10 2015, 16:16

Maxweld somolyog a bajsza alatt, és bólogat, majd Kokoro kezébe nyomja az egyik evezőt, majd Kazura kezébe a másikat.
-Hölgyeim és Uraim, akkor kezdődjék hát a vadvízi evezés. Javaslom, hogy ezeket azért vegyék fel.
Kioszt mindenkinek mellényeket, amely az itteni ruhákhoz hasonlóan felveszi a játékos méreteit, tehát mindenkinek jó lesz, de még Jackalnak is felajánl egyet a prof.
-Sajnos ezt a páncél helyére kell felvenni, szóval azt le kell venniük, de az úgyis lehúzná Önöket, ha esetleg a vízbe esnek. Készen állnak?
Magabiztosan beugrik a csónakba, és ha követitek, máris elindul a vadvízi kaland. Akárcsak a mesékben, egyelőre a csendes folyón evezgethettek, a dzsungelből állatok neszezése hallatszik, néhol repülőhalak keresztezik az utatokat, akik közül egy-egy talán a csónakban is landol.

Határidő: szeptember 17.

by **Kazura** Csüt. Szept. 17 2015, 21:58

Kérdő tekintettel nézek a Professzorra, mikor az egyik evező az én kezemben köt ki.
-Öhm, ezek szerint mégsem annyira szükséges az előbb említett jártasságok megléte?
Végül is lovaglással egyikünk sem rendelkezik, de ha már az akrobatikát is említette amihez ketten is értenek, talán logikusabb lenne ha náluk lenne az evező. De gondolom akkor annyira mégsem annyira elengedhetetlen a meglétük, ha a prof rám bízza a saját csónakjának irányítását.
Kételyeimnek végül nem adok hangot, hanem a mentőmellényt felvéve beszállok a megbízónk után a számomra kijelölt csónakba. Miután pedig mindannyian elfoglaltuk a helyünket neki is vágunk az útnak. Odakint sohasem ültem még csónakban, filmen természetesen már láttam ilyesmit ott pedig nem tűnt túl bonyolultnak a dolog. Természetesen tisztában voltam vele, hogy sajnos amit a tévében lát az ember az leggyakrabban nem egyezik a valósággal, így felkészültem a legrosszabbakra. Szerencsére a folyó áramlata azonnal irányba állítja a csónakunkat és mivel a sodrás még nem túl erős, így ráérek kitapasztalni a manőverezés alapvető fogásait. Ehhez igyekszem a szomszédos csónakban ténykedő társam technikáját is figyelembe venni. Kezdetben egy-kétszer előfordul, hogy a két csónak vészesen megközelíti egymást, de az idő előrehaladtával kezdek belejönni a dologba. Lassacskán odáig is eljutok, hogy nem kell annyira az evezőre koncentrálnom, így a környezetemre is vethetek pár pillantást.
Bár nem vagyok valami nagy természetbúvár, de a környező dzsungel sokszínűsége mégis csodálattal tölt el. A napfény tükröződése a víz felszínén, a fák lombkoronája, mely helyenként mélyen behajlik a folyó felé, a fel-feltűnő rovarok neszezése, de még a jellegzetes illatok is hűen tükrözik a valóságot.
Az ember ilyenkor tényleg meg sem tudná mondani, hogy csupán egy számítógéppel megszerkesztett adathalmaz veszi körül. Egyszerűen lenyűgöző meddig képes fejlődni a technológia. Ugyanakkor mindez még inkább felszínre hozza az egyértelmű kérdést. Miért? Mégis milyen indíttatásból zárna be valaki ezreket egy ilyesfajta álomvilágba? Valamiféle társadalmi kísérlet lenne? Vagy egy őrült zseni bábjai lennénk csupán?
Gondolataim végül visszatérnek a könnyebben megfogható problémák felé, így megis fogalmazom azokat.
-Professzor úr, ha már úgy is van egy kis időnk így közösen tudna valamennyivel pontosabb leírást adni erről az úgynevezett Tündérliliom nevű növényről? Mivel egyikőnk sem rendelkezik növénylátással, így bármiféle információ a hasznunkra lehetne, alak, szín, akár különleges ismertetőjel.

by **Silica** Hétf. Szept. 21 2015, 08:21

-Ne aggódjon úrfi, ezen a folyón még senki nem maradt a csónakjában ötös akrobatika alatt. Tudom, mert ezen teszteltük a bétatesztek során. Remélem egyikőjük sem fél a víztől.
Kacsint az öreg Kazura, majd a kezébe nyom egy hatalmas növényhatározót, amit eddig a kabátja alatt rejtegetett... vagy az inventoryban.
-Nem nehéz megtalálni, egy van belőle az egész szinten, az ősi templomban, ahova pont besüt a holdfény.
Ha nem figyelmeztetitek, a szórakozott professzor a saját mellényét el is felejti felvenni, és úgy huppan a csónakba közétek. Mivel úgy tűnik a sima csónakázás unalmas, így a sodrás egyre erősebbé válik, és el kell kezdeni küzdeni a hullámokkal. Sziklák még nem állnak ki a vízből, de mintha a távolban ilyet is látnátok...

Mindenki dobjon hatossal a kidobósban, és írja a post végére az eredményt.

Kazurán kívül mindenki 500 szóval pótolhat.

Határidő: szept. 27.

by **Kokoro** Hétf. Szept. 21 2015, 16:03

Megrázom a fejem. És már én is sápadok. Nem tudok úszni. Emlékszem rá. Akkor ott is úszni kellett volna. De én lesüllyedtem. Atoru. Atoru visszajött értem. Akkor is néztem a szemét. Néztem, ahogy engem figyel. Ahogy egyre közelít, keze kinyújtva felém. Mögötte besütött a napfény. Olyan volt akkor is, mint egy angyal. Ő is egyike az angyaloknak a céhben. Én pedig még... még nem vagyok az. De szeretnék az lenni. Szeretnék angyal lenni én is.
A mellényre is kérdőn nézek. Mi lehet ez? Mire való? Érdekesen néz ki. Még sosem volt rajtam ilyen. Vajon ezt kell felvegyem? Vajon nekik... nekik ez fog tetszeni? Mit kell majd vajon csinálnom? Valami különlegeset? Vagy csak feküdni, mint máskor? Vagy ülni? Remélem, meg fogják mondani. Volt olyan, aki nem mondta meg. Nagyon fájt utána az arcom. És egy fogam is letört.
Nézem a többieket. Felveszik. Akkor nekem is az kell? Bizonyára. Ha biztos, akkor elbújok kicsit. Leveszem a páncélt, és felrakom a helyére. Vajon a divat-ruhát is vegyem le? A szoknyám meg az ingem? Bizonyára mondták volna. Meg rajtuk maradt. Akkor megmarad. Majd... majd mondják, ha mégse. Vagy kapom a pofont...
Beharapom az ajkam és visszamegyek. Jackre is ráadom a mellényt. Ő pattog közben és alig hagyja magát. Már nagyon menni akar. Előre ugrat, én utána mászom be a csónakba. És most jöhet az evező. Mert most azt nézem kérdőn. Ezzel mit kell csinálnom? Nagyon hosszú, szóval biztos nem... vagy mégis? pale

Mikor bent ülünk... én is ülök.
Mit kell csinálnom vajon?

//Engedelmeddel én kettőbe szedem a dolgot, mivel a többiek nélkül nem tudom folytatni. Koko-nak el kell magyaráznia valakinek az evező használatát, máskülönben ők maradnak a parton még egyenlőre :3
Ha jön hasonló reag, bepótlom egy újjal a maradékot. Meg a dobást is.//

by **Silver** Hétf. Szept. 28 2015, 16:26

Hűha, hát nem mondom, nem egy szószátyár társaság, én meg nem az a típus voltam, aki sok ember között nagyon lubickolna. Négyszemközt, vagy kettesben sokkal jobban szerettem beszélgetni, ha viszont egy egész sáskarajnak kell témát adnom, az kicsit más. Legalább úgy festett, hogy az összeállításomat elfogadták, legalábbis lassan szedelődzködtünk, és csónakba szálltunk, ki-ki a sajátjába. Töprengtem még egy kicsit rajta, hogy biztos jó lesz-e így, de ha Mr. Batman egy csónakban szeretne velem evezni, akkor nem nagyon volt más variáció. Miss Heart-ot ugyanis nem szívesen hagytam volna magára. A másik csónakban mondjuk ott lesz Miss Alma, aki veszély esetén távol tudja tartani a szörnyeket, legalább addig, amíg oda nem érünk. So... it'll be alright... probably.
- Ne aggódj, ez majd fenn tart a víz felszínén, ha esetleg beesnél, és én is ott leszek - nyugtattam meg a lányt közben, aki ezek szerint nem tud úszni, és mutattam neki a mentőmellényt, amit aztán neki is láttam felvenni, csak előbb le kellett szerelnem a vértemet hozzá. Aztán a köpenyemtől és a sisakomtól is megszabadultam, mert csak akadályoztak volna, ha felborulunk. Így is épp elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy megvédjek bárki és bármit, bármitől!
- A professzor nem veszi fel a mellényt? - kérdeztem az öreget, miközben bemásztam a vízre eresztett csónakba. Ő is ugyanezt tette éppen, csak az nem volt rajta, ami mindenki máson. Már Miss Kokoro is felvette, úgyhogy segítettem neki beszállni, nyújtottam a kezemet. Így, hogy még félig a parton voltunk, nem ingott meg a csónak veszélyesen, könnyű volt elfoglalni a helyünket.
- Támaszd meg a lapos végét a parton, és told el a csónakot vele - tanácsoltam, miközben azt néztem, hogy Mr. Kazura már vízre bocsátotta magukat, és engedte, hogy a sodrás elindítsa a csónakjukat. Sietnünk kellett, nem lett volna jó elszakadni tőlük.
- Még én se fogtam evezőt, de ha a vízbe mártod, és meghúzod, akkor tudjuk irányítani a csónakot vele. A teljes testsúlyoddal nehezedj rá a mozdulatra, és két-három húzás után válts oldalt, hogy egyenesen haladjunk - mondtam tovább a magamét, és kicsit közelebb másztam a lányhoz, hogy kvázi az ölembe ültethessem, és megmutassam neki, én hogy gondolom ezt az evezés dolgot. Rátettem én is a kezem a lapátra, és húztam vele együtt. Aztán, hogy jól csinálom-e, azt már innen senki se tudná megmondani, I think. Mindenesetre így remélhetőleg haladni fogunk, és amíg csendes, nyugodt a folyó sodrása, addig beletanulhat. A környezetre csak egy-egy pillantást tudtam vetni, meg engem nem is szoktak lenyűgözni a tájak, szóval nem voltam elájulva. Az ugráló halak viszont... azok zavartak.

by **Silica** Szer. Szept. 30 2015, 18:39

Kazura közlé vala, hogy az kaland folytatása holnap lészen esedékes.

by **Kazura** Csüt. Okt. 01 2015, 15:40

A professzor kijelentésére, majdnem kiesek a csónakból. Mint kiderül amúgy is csak elodázhatom a dolgot.
És ezt az apróságot csak most közli? Ha ezután az jön, hogy egyébként egy vízesés felé tartunk komolyan visszateleportálok a Kezdetek Városába.
-Már elnézést professzor úr, de nem gondolja, hogy ezt talán korábban is közölhette volna velünk? No nem attól tartok, hogy vizes leszek, de mi lesz, ha mindenki a folyóba borul és elragad minket az ár? Kétlem, hogy olyan jó úszók lennének köztünk, hogy többed magukkal kievickéljenek a partra ilyen sodrás mellett. Ha pedig különböző helyeken kötünk ki a sodrásnak hála, igencsak macerás lesz megtalálnunk egymást. Van esetleg valakinél kötél vagy valami hasonló, hogy legalább az egy csónakban evezők együtt maradhassanak vész esetén?-tekintek át a szomszédos ladik tagjaira.
Közben, csak hogy engem igazoljon jön is az első akadály. Nem igazán látom az okozóját, de a csónak kissé megrázkódik menet közben. Csupán a véletlennek tudom be, de egyelőre marad mindenki a helyén. Természetesen így az előkerülő kötetnek vajmi kevés figyelmet szentelek.
Templom, mi? Na legalább ez egy tájékozódási pont lehet, ha véletlenül én leszek a szerencsés aki lemarad a csapattól. Csak nem hemzseg ez a dzsungel az ősi templomoktól. Na meg ez a holdfényes utalás is a segítségünkre lehet. Csak nehogy a végén kiderüljön, hogy egy ritka együttállás szükséges a megtalálásához, amit ha elszalasztunk ki tudja mennyi idő múlva történik meg újra-kalandozok el kissé a regények és filmek tanulságait latolgatva. Mint kiderül pont nem a legjobbkor. Nem messze előttünk feltűnik az első vízből kiálló képződmény. Megteszek minden tőlem telhetőt, de csak Kayaba a megmondhatója mire is lesz ez elég.

/2-es a dobás eredménye/

by **Silica** Pént. Okt. 02 2015, 20:50

-Oh! Igaza van az úrfinak, majdnem el is felejtettem! Látja, ezért hozok magammal mindig csapatot. Öreg vagyok már, néha kimennek a fejemből ilyen apróságok.
Kocogtatja meg őszülő feje búbját, majd magára is ölti a mellényt.
-Az fiatalúrnak pedig fölösleges aggódnia. Aki vízbe esik, azt elnyeli egy örvény, majd partra mossa az első szinten a tavacskánál, méghozzá városon belül. Nem eshet senkinek baja, ezt még én magam terveztem, csak éppen egy kicsit nehézre sikeredett. Ezért is kellenek maguk. A kötél pedig nem jó ötlet, mert az örvény még a hármas szintű súlyemelőt is magával rántaná. Igyekezzenek a csónakban maradni, de ha nem, akkor se aggódjanak. Nem lehet semmi baj, hiszen ez egy könnyű küldetés. Nem igaz?
Kockáztassunk, tévedjünk, és legyünk maszatosak! Majd ahogy írtam is volt, sima csónakázás, majd egyre erősebb sodrás. Kapaszkodjatok az evezőkbe! Kazura dobása egyelőre megmentette a csapatot, Kokoro pedig egészítse ki a kövi körét annyi szóval, amennyi itt lemaradt. :3

by **Kokoro** Szer. Okt. 07 2015, 12:30

Hogy... hogy ellökni vele? A parttól? Picit még nézek. De aztán oké, megpróbálom. Jóóó erősen. Nem igazán megy, de azt hiszem, fog. Majd valamikor. Én ennyire nem vagyok erős. Valami mozdul végül. A csónak megingott kissé. És... jéé, már könnyebb tolni. Vajon mitől? Jack és Norm boldog hangokat hallatnak. Nagyon aranyosak. Ezek szerint sikerült? Igen... sikerült.
A professzor a másik csónakban ül. Nem igazán hallom, amit mond. Csak szavakat kapok el. Inkább az ittlévőkre figyelek. Rá is szeretnék, de nem megy. Túl messze van. Valahogy próbálom fogni az evezőt. Tehát... vajon így? Nem-nem, lapjával, azt mondta. Akkor így. Beleeresztem a vízbe, és máris nehezebb tartani. Majdnem kiejtem, de sikerül megtartani. És akkor húzni. Kihúzom az evezőt a vízből.
Jack kérdőn néz rám. Mintha azt akarná tudni, mit akarok csinálni. Még neki is támaszkodik a csónak oldalának. Kinyúlok felé fél kézzel és gyengéden visszatolom. Rámosolygok: Bocsáss meg, de nem szabad. Leül.
Megpróbálom még egyszer. Mi van, ha másképp kell húzni? Nem kihúzni a vízből, hanem máshogy? Hátrafordulok, és nézem a többieket. A másik csónakot, ami távolodik lassan. Ahaaa. Azt hiszem, már látom. Visszafordulok, evezőt a vízbe, magam mögé szinte. Majd meghúzom magam felé a rúdját. És haladunk. A csónak kissé oldalra fordul, elnézegeti a tájat. Evező a másik oldalra, meghúz, jó erősen. A csónak elfordul a másik irányba.
Így haladunk már lassacskán. Kicsit jobban ingunk, mint a másik. Én nagyon tapasztalatlan vagyok. Még sosem eveztem. Szóval forgunk egy kissé. Remélem, nem lesz semmi baj. Meg is ingunk, de egyenlőre még semmi sem történik. A professzor hangja már nem jut el felénk. Lemaradtunk. Mert még kezdő vagyok, és sosem csináltam.
A sodrás is visz végül minket. Annak örülök nagyon. Besegít a folyó is. Biztos jót akar nekem. Mosolygok, és evezek. Egyik oldal, másik oldal. Lassan ráérzek, azt hiszem. Ha nem húzom meg olyan erősen, akkor nem fordul el annyira. Nagyjából egyenesen így, de nem tökéletes. Jó lesz. Meg fogom tudni csinálni. Megcsinálom, és...
lesz vajon egy tollam a végén? Lesz vajon még egy tollam? Lehetek vajon egy nap én is angyal, mint Mirika és Atoru?
Ismét rázkódunk egy kicsit. Megijedek és magamhoz ölelem az evezőt, de semmi. Nincs folytatás. Mehetünk tovább. És már eléggé lemaradtunk. A másik csónak sokkal gyorsabban halad. Vajon miért? Mondjuk, lassan mi is gyorsulunk. Még nem teljesen, de mintha gyorsabb lenne? A szívem elkezd zakatolni. Mitől gyorsulunk? Mi a baj? Ennyire belejöttem volna? Nem, nem hiszem. Hisz nem csinálom gyorsabban. Csak ügyesebben, esetleg. Akkor mitől gyorsulunk? Kezdek megijedni. Kezdek nagyon megijedni. Elsápadok és megszédülök. Pedig ez még semmiség. Felcsap a víz a csónak oldalán. Sikkantok tőle, hangot adok már ki, elpirulok és magamhoz szorítom az evezőt. Jobban összehúzódom, a lábaimat is feljebb emelem, hogy még kisebb legyek. Vizes lettem, és megijedtem, nagyon. Aztán picit csendesülünk, de még elég gyorsak vagyunk. A másik csónak már néha el is tűnik a kanyarokban.
-Bocsánat...
Nagyon-nagyon halkan hebegem. Alig merem kimondani. Aztán beharapom az ajkam és vízbe eresztem az evezőt. Meghúzom, aztán a másik oldalon is. Haladni kell. Utol akarom érni a professzort. Nem akarok lemaradni. Nem szabad lemaradnom. Tudom, hogy nem szabad. Akkor baj lesz.
És a baj sosem jó.

2-es dobás

by **Kazura** Szer. Okt. 14 2015, 12:05

Vészes sebességgel közeledünk az elkerülhetetlen vég felé. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a csónak ha csak pár centivel is de forduljon el a sodrás diktálta iránytól. Úgy tűnik az erőfeszítéseim ezúttal nem lesznek kifizetődőek, de az utolsó pár méteren érezhető némi kitérés. Ám ez is elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy ne kapjuk telibe a kiálló szikladarabot, csak a csónak oldalát szántsa végig. Az ehhez társuló hang ugyan elég vészjósló és már várom, hogy a víz elkezdjen betódulni a keletkezett léken. Ám a szerencse ezúttal is ránk mosolyog, mert belülről nem látszik semmiféle karcolás járművünkön. Hangos sóhajtással nyugtázom pillanatnyi megmenekülésünket.
-Ez elég közel volt.
Majd jön is Maxweld professzor újabb „megnyugtató” kijelentése.
Micsoda??!! Megtettünk ennyi utat, csakhogy egy szeszélyes folyó egy pillanat alatt visszamoshasson minket a kiindulási helyünkre? Na még mit nem! Kevés vigasz lenne, hogy ha a mi csónakunk borul fel, akkor a professzor is velünk tart ami a többiek számára is a küldetés végét jelentené.
-A tesztelések során volt olyan csapat akik végigcsinálták ezt a részt?-kérdem a professzort a helyzet tisztázása végett.
-Esetleg ha úgyis Ön tervezte ezt a szakaszt megoszthatná velünk az előttünk álló akadályok elhelyezkedését, hátha így időben fel tudunk készülni a kikerülésükre.
Az időközben felmerülő problémák el is terelték a figyelmem a társaságunk többi tagjának hogyléte felől, így megkockáztatok egy gyors hátrafordulással egybekötött helyzetfelmérést.
Kissé lemaradva, de még egészben vannak. Ez jó. Annyi időm nem marad, hogy az evezőt szorongató Kokoro arcát tanulmányozni tudjam, de mivel még náluk is mindenki egészben van úgy gondolom nem lehet nagy baj. A köztünk lévő távolság pedig akár előnyös is lehet, így nekik is marad idejük reagálni ha velünk esetleg történne valami. De nem merengek ezen túl sokat, újfent az evezésre koncentrálva igyekszem legyőzni küldetésünk eddigi legnagyobb kihívását okozó szakaszát.

by **Silica** Vas. Okt. 18 2015, 11:40

Silver és Kemabat úrfik?

by **Silver** Szer. Okt. 21 2015, 11:19

Honestly nem tudom, miért Miss Kokoro kezébe nyomta a professor az evezőt, de nem szerettem volna a döntésébe beleszólni, mégis csak ő a tapasztaltabb, a professor, én meg a hero lovag, aki teljesíti a professor kéréseit, küldetéseit. Nekem most az maradt, hogy támogassam a lányt és segítsek neki, ahogy csak tudtam. És hogy tudtam? Hát... well... biztatással? Az not much, de mégis valami. A fiatal idomár megbirkózott a feladattal, de szó szerint. Láttam rajta, hogy erőlködik kicsit, hogy tétova, és egy kicsit teszetosza is, de végül a segítségem nélkül is bejutottunk a vízbe, és az első néhány ügyetlen húzás után úgy festett, hogy Miss Kokoro belejön az evezésbe. Elmosolyodtam, és míg fél szemmel őt és az ügyködését néztem, a másik fél szememet a folyópartra fordítottam, miközben a hátam mögött megtámaszkodtam a ladikban. Nem a tájat élveztem, inkább azt néztem, nem bukkannak-e fel szörnyek, vagy más hasonló rémségek, amik akadályoznának minket. Viszont néhány repülő halat leszámítva nem volt itt semmi. Csak a sodrás. Ami erősödött. Fokozatosan, de érezhetően gyorsultunk, de ami igazán aggasztó volt, hogy ennek ellenére lemaradtunk. Mit csinál Mr. Kazura, neki is figyelnie kellett volna!
- It's okay, csak szorítsd az evezőt erősen. Nem bánt a víz - tettem finoman a lány vállára kezem, hogy megnyugtassam kicsit. Truth to be told, én élveztem a rázós utat, és ebben a kis csónakban szerencsére rosszul se lettem. Csak az volt a lényeg, hogy Miss Kokoro ne engedje el az evezőt, hogy tudjuk irányítani a csónakot baj esetén. Mondjuk ha szembejön pár szikla. Mert szembe fog jönni, majdnem biztos voltam benne.
- Most már arra figyelj, hogy irányban tartsd a csónakot, a víz elég gyorsan visz minket - hajoltam közelebb, hogy a fülébe mondjam, és biztosan hallja így, hiszen a hullámveréssel a zaj is nőtt.

dobás

by **Silica** Csüt. Okt. 22 2015, 06:59

A professzor Kazura kérdésére elmosolyodott, majd megrázta a fejét.
-Ne aggódjon, még nem jutott át senki, de én bízom magukban.
Majd tovább mosolyog, azzal a tipikus mosollyal, amit az öregek a kedves emlékek visszaidézésénél szoktak az arcukra ölteni. Ő tudja, hogy mi következik. Mindannyian imádhatjátok a Sword Art Online realisztikáját. Azt, hogy részesei lehettek a játéknak, hogy ti magatok cselekszetek, és nem csak kattintgatni kell. Ez egy modern játék, azonban senki sem hagyhatja el teljesen az elődök nagy találmányait, és így van ez ezzel a játékkal is. Minigame Time! A sziklák kerülgetése, ha nem is megy látványosan jól, de azért sikeresnek mondható, még nem kenődtetek fel sehova. A hangulatot csak fokozza, hogy a semmiből mindegyikőtök fülébe lassan beleeszi magát a háttérzene, és kis lebegő csillagok és pénzérmék tűnnek fel a víz felett, egy kedves hang pedig mindig megdicsér titeket, ha sikerül elkapni egyet, és ha még erre is van időtök, és leellenőrzitek, valóban emelkedik az arany és Exp számotok. Jó mulatást!

by **Silica** Hétf. Nov. 02 2015, 07:06

Ezen a héten még várok...

by **Kokoro** Hétf. Nov. 02 2015, 12:02

//Én írtam, hogy majd hétfőn térek vissza. Bocsánat Embarassed

//

Hogy... hogy nem bánt? Miért, a víz bántani is tud? Surprised

Erre is teljesen eldöbbenek. Kicsit talán el is sápadok. Kerek szemekkel nézek vissza Silverre. A hajára, elsősorban. Vajon fog bántani a víz? Biztosan nem, ha gyengéd vagyok vele. Nem szabad majd úgy csapkodnom az evezőt. Nem is tudtam én ezt eddig. Jaj, vajon hányszor bánthattam már szegényt? Pedig én nem akartam. Mondjuk remélem, tudja. És ezért nem bántott még vissza.
Próbálok figyelni, de nem megy. Néha nagyon közel vagyunk a sziklákhoz. Bele is ütközünk egyszer. Felsikkantok, mikor megdob minket és felemelem mindkét evezőt. Becsukom a szemem és összehúzom magam. Mikor megnyugszom, sodródunk, akkor eresztem vissza. Próbálok jobban odafigyelni. Nem akarok még egy ilyet megélni. Mert ez nagyon rossz volt. Irányban tartani, irányban tartani. Mondogatom magamban. Vajon hogy kell? Nem tudom pontosan. Miért pont én? Miért pont nekem?
Aztán csing. Valami megüti a fülem. Eddig is szólt zene vajon? Nem nagyon hallottam a hullámverésben. De valami csilingelt. Egyértelműen csilingelt. Csodálkozva nézek fel. A másik csónak is pont elhalad valami alatt. Az egy csillag? És csilingelve eltűnik, mikor elmennek ott. Mi lehet ez? Mondjuk... nem bántanak. És a víz sem bánt még. Remélem, nem fog. Vagyis, mi van akkor, ha azért ütődtünk sziklának? Bántott a víz! D:
Ez már nekem sok ;_; Nem tehetek róla. Eltorzul az arcom, beharapom az ajkam. Úrrá kell lennem magamon. Nem szabad sírni. De a torkomban a szívem. És nagyon-nagyon félek. Nagyon-nagyon reszketek. Már a lábam is. Tovább evezek. Nem gyűjtögetek szándékosan, nem is tudom, mik azok ott. Ha elkapjuk őket, elkapjuk. Ha nem, nem. De én már nagyon félek, és szeretnék már kijutni innen. Kérlek, víz, bocsáss meg, én nem akartalak bántani Sad

by **Kazura** Szer. Nov. 04 2015, 21:55

És jött a megnyugtató válasz. Komolyan elgondolkodtam, hogy az evezővel kissé rásegítek a professzor mentőmellényének kipróbálására, de ha már eddig eljutottunk kár lenne ilyen apróságokon fennakadni. Ráérek akkor, ha tényleg jön egy vízesés. Ehelyett azonban felhangzik a fülbemászó dallam. Kissé meglepődök, mivel senkinél nem láttam Hangrögzítő Kristályt, meg amúgy is kinek jutna eszébe ilyesmit használni ilyen körülmények között. Azonban a helyzet hamar tisztázza magát, mikor az egyik kanyarban megjelenik előttünk egy vízfelszínen lebegő csillag. Viszonylag egyenes szakasz követi, így többet is észreveszek belőlük az előttünk álló szakaszon, sőt helyenként fényes aranyszín korongok formájában érmék is megjelennek.
-Ez most komoly?-teszem fel a költői kérdést egy nagy sóhaj kíséretében.
Mondjuk minek is csodálkozom, elvégre szólt, hogy ő tervezte. Az a szerencse, hogy a léghajós utazásból ez kimaradt. Komolyan mondom, mintha Super Mario-znék, már csak valami power up hiányzik. Eszem megáll, hogy mit ki nem tudtak találni a készítők küldetés néven. Ráadásul ha minden igaz volt béta teszt is. Komolyan nem kaptak elég visszajelzést, hogy ezt benne hagyták? Na mindegy remélhetőleg ha ezen túljutunk a továbbiakban már szilárd talajon folytatódik az út. Addig meg állítsuk be a high score-t.
A feladatunk érezhetően nehezedett, tekintve, hogy a megjelenő bónuszokon kívül az utunkat keresztező sziklák száma is növekedett. Elsődleges feladatomnak ezek kerülgetését tartom, így többször is kikerülök egy-egy csillagot vagy érmét, ezzel elkerülve egy frontális ütközést. Most már kezdem érteni, hogy az akrobatika vagy a lovaglás feltétele milyen előnnyel járt volna a csapatunk számára, de nem volt mit tenni, még mindig jobb ha a megszerezhető pontjaink száma lesz a béka feneke alatt, mintha kerülünk oda, csónakostul. És, ahogy a professzor is említette eddig még senkinek sem sikerült, így nem kell versengenünk sem. Bár ettől függetlenül párszor mégis hátranézek, hogy hogyan is áll a másik csónak, csak a miheztartás végett. Nehogy a partra érkezésünkkor tűnjön fel, hogy hiányzik a társaság fele.

by **Silica** Pént. Nov. 13 2015, 18:14

Úgy látszik Kazura valami jóstehetséggel bír. Annyit azért megsúgok, hogy a küldetés megtervezésében a professzor kisunokája is besegített, és azért vedd figyelembe azt, hogy sokan szeretik a retro dolgokat, ennél retrobbat pedig csak akkor találnátok, ha hirtelen 2D-be váltana az egész társaság. Nem, ez nem fog bekövetkezni, a vízesés azonban igen. próbálhattok evezni, kiugorhattok a csónakból, de ez úgy látszik akármit tesztek, one way ticket. A professzor persze végig nyugodt mosollyal fogadja a történteket... majd képszakadás. Valahogy meg kell oldanom a sok kiesőt. Lényeg a lényeg, Kazura, Kokoro és Silver maradtak a csapatban, akik egy folyó partján térhetnek magukhoz postolási sorrendben. Ja igen, és a prof, aki már tábortüzet is vert, és azon sütöget valamit. Nem tudjátok meddig szunyáltatok, de úgy tűnik esteledik.

Szigorú határidő: November 22.
Silver 500 szóval pótolhat

by **Kokoro** Szer. Nov. 18 2015, 09:15

Itt még nagyobb a képszakadás. Végül a szemeim elé kapom a karjaimat. Azt hiszem, sikoltok is. Nem biztos. Nem vagyok benne biztos. Tilos amúgy nekem sikítani, de... nem tudom. Egyszerűen nem tudom. Csak összehúztam magam, és sötétség.
Valami furára ébredtem. Nedves volt, hideg-meleg, és szagos. Mint Jackal szájszaga. Kicsit kinyitottam a szemem. Egy Jackal-pofa töltött be mindent. Tényleg Jackal-szájszag volt.
Nyalogatta az arcom. Biztos aggódott értem. Norm is, mert csipít, mikor felébredek. Ez olyan, mintha csipogna és sivítana egyszerre. Felemeli a két kis kezét. Jack pedig ráugrik a mellkasomra. Megijedek, de nem fáj. Örül nagyon. Csóválja a farkát. A nyelve kidugva. És nagyon pattog. Hol rajtam, hol a földön.
Megfogom az oldalát és odébb rakom. Én is nagyon örülök neki. Valahogy felkelek és leporolom magam. Már nem vagyok vizes. És kicsit sötétebb van. Kettőt látok. Két fiút. Silver és Kazura. Kazura a másik csónakban volt. Silver velem. Még alszanak. Jackal odamegy hozzájuk. Ugyanúgy elkezdi őket ébresztgetni. Nyalogatja az arcukat.
Jobban körülnézek. A professzor rendben van. Mi is a feladatunk? Hogy védelmezzük. Meg segítsük. És ez nem sikerült. De legalább baja nem esett. Négykézláb mászok a tűz közelébe. Ott melegebb van. Kicsit fázom. Nem nagyon, csak kicsikét. Tudom, hogy nem szabad panaszkodni.
Végül leülök a kör szélén. Felhúzom a térdeimet és magamhoz ölelem őket. Mikor felébredtek, Jack visszatér hozzám. Ő is leül, a lábaim alá, mint valami kis sátorba. Bebújt a szoknyám alá. Ő ott melegszik. Norm az előmászik, mellős lábaiban egy kis fehér valamivel. Egy kis mályvacukor. Keres egy botocskát, feltűzi rá, majd odaül a tűz közelébe. Neki még nem esik tőle baja, de legalább megolvad a mályvacukor. Szép barna lesz. És mikor szép barna lesz, eszegeti jókedvűen. A professzort is megkínálja csipogva.

by **Kazura** Szomb. Nov. 21 2015, 01:15

Ding, ding ding. Egészen belejövök a végére. Már majdnem átfut az agyamon, hogy a háttérzene ritmusának követése a kulcs a tökéletes manőverezéshez, mikor arra leszek figyelmes, hogy a már majdnem megszokott dallam eltűnik.
Furcsa. Hová lettek a sziklák? Végeztünk volna? Akkor meg nem kellene kiírni az elért pontszámot? Várjunk csak. Mi ez az erősödő zubogás? Na neeeee!
Csónakunk befordul az utolsó kanyarba. Utolsó, mivel a végén jól láthatóan közeledik felénk a vízesés.
-A ***** ******, ezt nem hiszem el-a rendszernek hála a káromkodásnak szánt kifejezés csak érthetetlen betűhalmazként hagyja el a számat, ám így is eléggé kifejezi mennyire örülök a fejleményeknek. Nem sokat javít a hangulatomon a professzor idegesítően nyugodt arckifejezése.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények mellett fogok elgondolkodni a narancs indikátor megszerzésén. A végén tényleg előfordulhat, hogy az öregnek nem a Mobokkal fog meggyűlnie a baja, ha így folytatja. No nem mintha most már számítana bármit is. Úgy tűnik ez a küldi ennyi volt. Game over.
Az idejét sem tudom mennyi időt töltök el a végtelen sötétség birodalmában. Megnyugtató, békés semmittevés. A múlt eseményei csupán rossz emlékekként lebegnek az elmém peremén. Átadom magam a gondtalan sík harmóniájának, amit semmi sem szakíthat meg. Még a folyamatos langyos-nedves érzés sem az arcomon.
-Jól van na, öt perc és kelek-nyúlok a képzeletbeli ébresztő után, miközben álomittasan igyekszem összekaparni környezetem darabkáit. Az arcomtól pár centire lihegő sakálpofa nagyban segíti a procedúrát. Meglepetten kiálltok fel és igyekszem talpra kecmeregni, majd mielőbb harcképes állásba tornázni magam. Persze az elképzeltek helyett csak a hátsó felemre érkezésig jutok el, arra azonban tökéletesen megfelelő ez a pozitúra, hogy felmérjem az érdeklődve figyelő „hatalmas fenevadat”. A sárga indikátor segít hamarabb mivel még mindig kissé kába vagyok, de hamarosan felismerem Kokoro egyik petjét. Jót derülök saját üldözési mániámon, majd végre eljutok a talpra állásig és a tényleges körülnézésig.
Először a bő karnyújtásnyira csörgedező folyó kelti fel a figyelmem, ezt követően a sötétedésre leszek figyelmes. Rögtön ki is zárom a lehetőségét annak, hogy a Kezdetek Városában lennénk. Majd megcsapja a fülem a tűz ropogása, így a hang irányába fordulok. Megpillantom Maxweld professzort, aki a tábortűz körül serénykedik és a nem messze tőle ülő Kokoro-t is.
Ezek szerint mégsem álom volt ez az egész. És úgy tűnik még mindig itt vagyunk a semmi közepén. Még ha hiányosan is.
Hangos sóhajtással indulok a jóleső meleg irányába, útközben azonban még feltűnik, hogy nem csupán én részesültem a nem túl kellemes ébresztésben Kokoro petjének részéről. Silver nem messze fekszik a parttól és láthatóan egyelőre még élvezi az eszméletlenség minden előnyét. Tekintve, hogy lassan belefullad a nyáltengerbe mellé érve letérdelek és megrázva a vállát szólongatni kezdem.
-Hahó, ébresztő! Lassan itt az este, ideje felkelni.
Próbálkozásom hamarosan siker koronázza, így egy gyors „fogalmam sincs, majd a tábortűznél megbeszéljük” válasszal elintézve a felmerülő kérdéseket végül egybegyűlnek a megmaradtak.
Helyet foglalok a kialakuló körben, majd pár percig némán bámulom a lángokat, valamint a többiekre is vetek pár fürkésző pillantást.
-Nyugi Kokoro, nem lesz semmi baj. Egyébként gratulálok, ügyesen tartottad a tempót, valószínűleg Silver is neked köszönheti, hogy nem kettesben táborozok a professzorral-próbálom felvidítani kissé a lányt. A körülmények miatt, ha lehet most még törékenyebbnek tűnik, ezért reménykedem, hogy egy bőséges vacsora, meg egy kiadós alvás jobb színbe hozza. Majd Maxweld-hez intézem szavaim.
-Nos professzor úr, úgy vélem Ön rendelkezik a legtöbb információval a történtekről, így itt a remek alkalom a dolgok tisztázására. Kezdjük ott, hogy hová tűntek a többiek, illetve pontosabban mi miért nem követtük őket a Kezdetek Városába? Ha jól emlékszem ugyanis úgy volt, hogy aki vízbe esik oda lyukad ki. Ezen kívül érdekelne, hogy tudja-e merre vagyunk illetve milyen távolságban lehetünk az úti célunktól? Végezetül pedig megkérném, hogy amennyiben tud még bármiféle a nemrég tapasztaltakhoz hasonló kihívásról legyen szíves előre tájékoztatni minket, ezzel is növelve azok megoldásának sikerességét és egyéb kellemetlenségek elkerülését.

by **Silver** Szomb. Nov. 21 2015, 14:04

Szegény lányt már mindennél jobban sajnáltam. Látszott rajta, hogy nagyon megrémíti a víz egyre vadabb áramlása, a növekvő méretű és egyre erősebb hullámok, az élesnek és veszélyesnek tűnő sziklák közelsége. Hogy őszinte legyek, én is az életemért kapaszkodtam a kis csónak ülőkéjébe, úgy szorongattam a fatákolmányt, hogy ha lett volna vér az ujjaimban, most valószínűleg teljesen elfehéredtek volna. Illetve előbb a vörös szín, és csak aztán a fehér. Whatever, lényeg hogy ezer meg egyszer álltam közel ahhoz, hogy átvegyem a csónak irányítását, és ezzel megszabadítsam ettől a tehertől Miss Heart lelkecskéjét, ugyanakkor nem voltam benne biztos, hogy ha csak simple utas lenne ebben a száguldó koporsóban, akkor nem lenne-e még ennél is ijedtebb. Összeszorítottam a fogaimat, nem törődve se a fülbemászóan annoying zenével, se a fejünk felett elhaladó érmékkel és csillagokkal. Persze az én arcomon is megjelent a what the fork kifejezés a minigame láttán. Seriously? Mi értelme volt ennek? Csak próbaképpen igyekeztem elkapni egy csillagot és egy érmét, de inkább a kapaszkodásra és lányra összpontosítottam a sodrás közepette. Nekimentünk egy sziklának is, jobb híján szóban igyekeztem nyugtatni társamat. Úgy döntöttem, hogy nem veszem a kezembe a sorsunkat, ezzel a próbával neki kellett megküzdenie, hogy erősebbé váljon. Legfeljebb csak akkor, ha igazán nagy baj van, bár mi lehet annál nagyobb baj, hogy belesünk a vízbe? Ha pedig én beleesek, akkor obviously nem tudok segíteni, ha meg ő esik bele, akkor nem lesz más választásom egyébként se.
Igazából a dallam elmúlása után az erősödő zúgás kezdett zavarni, aztán ahogy a horizont felé kémleltem, végül észrevettem a felszálló párarengeteget. Vízesés... nagyot nyeltem, de nem akartam még ennél is jobban megrémíteni Kokorot, ezért mielőtt odaértünk, összeszedtem minden erőmet és átöleltem, hogy ne veszítsük el egymást. Arra számítottam, hogy zuhanunk egy jó nagyot, aztán valahogy a felszínre evickélünk és kiúszunk a partra, ehelyett a zuhanás után a képszakadás jött.
Aztán meg a nyál. Hunyorogva próbáltam kitalálni, mi lehet az a hideg és rettentő nedves valami, ami az arcomhoz ér, aztán lassan észleltem, hogy fekszem, meg azt is, hogy a fényviszonyok már nem olyan jók, mint eddig. Megpróbáltam volna oldalra fordulni, mert zavart ez a nedves izé, és egyébként kényelmes volt a fekvés, de ekkor jött egy határozott hang és egy még határozottabb rázás. Na ekkor pattant fel a szemem, és fogtam fel, hogy hol is vagyunk. Vagyis, hogy ugye nem otthon vagyok, hanem egy expedíción. Ja igen, lezuhantunk egy vízesésbe. Miss Heart! Szélsebesen ültem fel, és néztem körbe. Tábortűz, felfedeztem a profot és a lányt is, úgyhogy kissé megnyugodva néztem Mr. Kazurára. Majd enyhe fejrázással próbáltam kitisztítani az elmémet a tompaságtól.
- Nem esett senkinek baja, right? - szólaltam meg még azért kicsit kótyagosan, majd bizonytalanul talpra álltam és közelebb húzódtam én is a jó meleg tábortűzhöz. Csak tudnám, mi volt ez a nedves valami az arcomon...
- Úgy van, úgy van! Neked köszönhetek mindent, Miss Kokoro! - értettem egyet, majd a kezeimmel megtámaszkodtam a hátam mögött, és felpillantottam a halványan pislákoló csillagokra. Vagyis azok utánzatára. Tulajdonképpen miért is vagyunk itt? Kezdte értelmét veszíteni a kaland...

by Ajánlott tartalom