[Küldetés] Picinyke Gyertyafény

Mostanság egy igen csak különös küldetés jelent meg a hirdető táblákon. A felhívás szerint egy árvaházból tünedeznek el a lakói, nyomtalanul. Persze foglalkoztatott a dolog, de sokadjára kellet találkoznom a hirdetéssel, mire ténylegesen elfogadtam a küldetést. Sokáig nem éreztem magam alkalmasnak arra, hogy egy ilyen faladatba kezdjek bele, de Aisu tartós nógatása megetette a hatását és még is csak egy árvaházról van szó, ahol a SAO-ban ragadt gyerekekre vigyáznak, hogy ne essen bajuk, míg a front elér a 100. szintig. Aggódom miattuk, hisz az ott élők a játék legnagyobb áldozatai, így nem igazán jó azt hallani, hogy nyom nélkül tűnnek el, csak úgy. A küldetés elfogadása után rögtön meg is kaptam a koordinátákat és egy időpontot, hogy mikor is jelenjek meg a helyszínen. Mivel az időnkből kitelt, így már egy fél órával hamarabb ott voltunk a kívánt intézménynél. Egy tízpercet rászántunk arra, hogy kívülről nézzük meg az épültet, majd az ajtóhoz sétáltunk és bekopogtam rajta. Nem sokra rá már nyílt is az ajtó és egy öreg hölgy jelent meg előttem. Megszólalni sem volt időm, mert már rögtön kaptam is az útba igazítást. Miután a nénike befejezte a mondandóját köszöntöttem és megköszöntem neki az útba igazítást is. Elég szegényes kis hely volt ez. Ezek szerint nem igazán foglalkoznak az ilyen intézmények rendben tartásával az egyéb játékosok és ahogy látom akik foglalkoznak is a hellyel, azok pedig nem igazán tudják a szükséges aranyat előteremteni a hely rendben tartásához. Én szívesen segítenék az itt lévőknek a nyomozás végrehajtásán kívül, de sajnos én sem úszkálok az aranyban. Még is az állapota ellenére, egy egész nyugodt és kedves kis helynek tűnik ez a árvaház. Megérkezve a váróba meglepve fedeztem fel, hogy én vagyok az első ide érkező. Pedig, ha jól emlékszem akkor több főt kértek fel az ügy felgöngyölítésére. Viszont arra már nem emlékszem, hogy mennyi is volt a kiírt létszám. Mindenesetre helyet foglaltam az egyik fotelben, Aisu pedig letelepedett a fotel mellé és csendben vártuk a játékos társakat és azt, hogy fogadjon minket az Igazgató úr.

Nem sokat kellet kettesben várakoznunk, nem sokkal az érkezésünk után már jött is valaki. Felálltam és egy enyhe meghajlással egybekötve köszöntöttem is az idegent, Aisu szintén követte példát és ugyanabban a formátumban köszöntötte az előtte álló személyt, mint a gazdája.
-Örvendek én Desdemona vagyok.
~Én pedig Aisu, jéggólem. És igen mi is a küldetés miatt vagyunk itt.
Nem sokkal Joey érkezése után, jött még valaki. Mindkettőnk meglepetésére pedig egy régen látott ismerős toppant be a kis várószobába. Ha jól emlékszem, akkor első alkalommal Aisu nem igazán jött ki vele, bár azóta a gólem sokat változott és látszólag úgy tesz mintha a múltban történt dolgok meg sem történtek volna igazán.
-Örvendek a viszont találkozásnak Atoru-san. Köszönöm, jól vagyunk. És te hogy vagy?
~Üdv Atoru.
Részemről itt meg is akad a beszélgetés fonala. Nem igazán tudom, hogy miről is beszélhetnénk vagy, hogy még is mi okom lenne arra, hogy baráti beszélgetésbe kezdjek. Hisz kettejük közül az egyikük teljesen idegen számomra és meglehet, hogy az egyiküket ismerem, de egyszerűen csak nem teljesen idegen a részemről. Viszont ez nem jelenti azt, hogy baráti viszonyban vagy bármilyen viszonyban lennénk. Hisz ha jól emlékszem egyszer vagy kétszer ha találkoztunk és azok se voltak hosszú idejűek. Persze egy kis bizalmat megszavaztam neki a részemről, hisz mikor először találkoztam Atoruval akkor Aisun akart segíteni, mikor olvadozott, de még ez egy törékeny dolog, ami pillanatok alatt elveszhet. Aisu sem szentel különösebb figyelmet a két fiúra. Várja, hogy az igazgató fogadjon végre minket. Én közben újra helyet foglalok a fotelben és szintén várok, ha esetleg a két fiatalember beszeretne vonni a társalgásba, akkor igyekszem a tőlem telhető legjobban részt venni benne. Végül is most velük leszek egy csapatban, míg tart ez a küldetés, nem árt ha kicsit beszélgetünk feloldjuk a hangulatot. Bár igaz én vagyok az aki feszélyezve érzi magát a társaságukban, tehát nekem kéne kissé feloldódnom. Ami viszont egy elég nehéz feladat lesz számomra.

Nem igazán kerekedett ki párbeszéd egyikünk részéről sem. Bár az is igaz, hogy nem sokkal azután, hogy Atoru megérkezett már fogadott is minket az igazgató úr és innentől be is indultak a dolgok. Minden eddig álltaluk ismert tényt elénk tárt a kedves igazgató úr és Atoru van is annyira leleményes, hogy további kérdéseket tegyen fel az ügy kapcson. Nos igen, a kérdeződi volt az ami miatt kissé ódzkodtam a küldetés elfogadásától, ugyanis nem nevezném magam a szavak emberének. De szerencsémre itt van Aisu kiegészítésnek, ha netán én leblokkolnék. Már jó ideje bent vagyunk az irodában, mikor is kintről csörömpölést lehet hallani. Joey szinte azonnal ki is adta az utasításokat és valaki után eredt. Én pedig kissé megszeppenve álltam az ajtóban. Nekem kéne beszélnem a kintiekkel? Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan beindulnak majd az események.
-Atoru-san, akkor én kimegyek kérdezősködni.
Szóltam vissza a fiúnak, aki úgy döntött, hogy marad és faggatja még kicsit az igazgatót. Majd Aisuval az oldalamon elindultunk kifelé az épületből, egyenesen a kertbe. Kiss szorongva odaléptem a kertészhez és a kis lurkóhoz akivel beszélgetett épp.
-Ü-üdv. Én Desdemona vagyok és amiatt vagyok itt, hogy…
Hirtelen elakadtam a beszédben, nem igazán tudtam rendesen megfogalmazni azt, hogy mit is szeretnék mondani vagy is inkább túlságosan is szorongok ahhoz, hogy rendesen tudjak beszélni.
~Hogy megoldjuk az eltűnt gyerekek rejtélyét. Ohh és én pedig Aisu vagyok, Desdemona társa.
Végül csak bólintottam egy nagyot miután Aisu kisegített.
~Desdemona miatt nem kell aggódni ő mindig ilyen, nehezen oldódik fel. Szóval folytatom én a dolgot.
A gólem még előtte megkereste a gazdája tekintetét, hogy biztosra vegye azt, hogy övé lehet a szó, majd bele kezd a feladatba.
~Először is. Az előbb bent valaki elrohant az igazgató úr irodája előtt. Az gyik társunk utána lépett, mert gyanúsnak ítéltük meg. Viszont én arra lennék kíváncsi, hogy ti ketten láttátok e, hogy ki lehetett az? Mivel tökéletesen ide lehet látni az ablakból, így befelé is működik a dolog. Ezért várnám a válaszaitok, mert az is lehet, hogy csak egy itt lakó volt aki megijedt a sok idegentől hirtelen és ezért szaladt el.
A gólem vár egy kicsit, hogy mit is reagálnak rá, majd folytatja.
~Másodszor pedig. Az igazgató ugyan ellátott minket némi nemű információval, viszont kíváncsi lennék arra, hogy ti mit gondoltok a mostanában itt lezajló eseményekről.
-E-esetleg…Látattok e gyanús alakokat a környéken? V-vagy történtek e olyan fura események az eltűnések előtt, amik kiválthatták a mostani helyzetet?
Vettem át hirtelen a szót és ennyivel be is fejeztem, innentől Aisu és én is kíváncsian várjuk a válaszokat, felvetéseket, véleményeket.

//Váza? O.o Nem üvegpohár volt az? O.o//

- Hé, megállni! - kiáltom, ahogy megindulok. - Azt mondtam, hogy megWOAAAAAAAAAAAAAH! - PUFF! F***a, sikerült megtalálnom a most már törött üvegpohárban/vázában eddig lézengő vizet, ami szépen szétfolyt a földön, amikor kiborult, s csináltam egy szaltót pofára eséssel! Bazzki, a lépcsőn megy fel!
- Gyere vissza paraszt! - rohanok én is a lépcsőre fel... HOPPÁ, egy alak!O.O
- Vigyázz! D8 – próbálom elkapni, amikor elkezd esni a lépcsőn. El is kaptam, de vele együtt én is leszánkóztam a lépcsőn. Mint párszor mondtam, jó hogy nincs itt fájdalomérzet, mert ez most tuti, hogy k*****a fájna! X.X Akkor látom, hogy egy srác volt az.
- Hé, jól vagy? - Ezt a hálátlant! Neki áll pattogni, mint bolha a kutyavásáron, hogy miért áll mindenki az útjában, meg hogy miattam nem fogja már tudni mi volt az a csörömpölés, s még le akar lépni!
- Állj csak meg, kölök! - kapom el. - Majd én megmondom neked, mi volt az a csörömpölés! Az a pohár/váza tört össze, amit a feltételezhető gyerekrabló vert le menekülés közben! S a lépcsőn rohant fel, úgyhogy ha láttál valakit felrohanni a lépcsőn, akkor arra kérlek, hogy most mondd meg, hogy merre ment, hogy meg legyen akadályozva a további gyerekrablás! - Ha válaszolt, ha nem, én megint nekiállok felrohanni a lépcsőn, hogy elkapjam. Hosszú folyosó, két oldalt ajtók. Jaj de örül a lelkem ennek, mert így végig mehetek minden szobába. Nézzük csak... Gyerekek, gyerekek, gyerekek, gyerekek... Mindenhol gyerekek, de sehol a menekülő alak! Az ördög vinné el! Hová a fenébe tűnt el?! Várjunk csak... Édes istenem, hülyébb vagyok, mint Patrik a Spongya Bobból, hiszen van nyomkövetésem! Na akkor bekapcs!

//1. szintű Nyomkövetés aktiválva//

Kicsit sem oldódtam fel attól, hogy Nathan rajtam legelteti a szemét. Sőt még inkább feszélyezve éreztem magam. Igyekeztem tartani magam és nem kimutatni az érzéseim. Csak kifejezéstelen és rezzenéstelen arccal hallgattam az elhangzó válaszokat. Ránéztem Aisura és bár ő képtelen bármiféle mimikára vagy külsőleg megjelenő érzelmek kimutatására, én még is láttam rajta, hogy elég csalódottnak néz ki. Az én fülem viszont megütötte egy-két dolog, amire nem árt rákérdezni és azt sem hagyhatom, hogy Aisu túlságosan is átvegye az irányítást. Valamiért sokaknak nem igazán tetszik az, ahogy mi ketten működünk és nem szívesen fogadják azt, ha a gólem szól hozzájuk helyettem vagy ő is válaszol egy kérdésre, esetleg ő maga tesz fel kérdéseket. Ilyenkor van aki teljesen figyelmen kívül hagyja Aisut és van aki veszi az adást csak nem igazán reagál vissza a dolgokra.
-Ki az doki pontosa?...Ha szabad megérdeklődnöm.
Egy pillanatra félre kaptam a tekintetem, majd újra megkerestem Nathan tekintetét és vártam a válaszát. Majd eszembe jutott még valami. Említettek egy egy Shin-chan nevű gyereket, akit örökbe akart valaki fogadni. Atoru pedig bent maradt az igazgatónál, tehát az ő kacsán lehet előrébb tudnánk jutni, ha Atoru rákérdezne, hogy ki akarta örökbe fogadni, akkor már lenne egy ember akit megkereshetnénk és kikérdezhetnénk. Le is nyitottam az üzenet küldő panelt  és már írtam is a rövidke üzenetet a fiúnak.

Üdv Atoru-san!

Kint említettek egy bizonyos Shin-chant, akit ez eltűnése előtt örökbe akartak fogadni. Viszont a kertész és a kis segítője nem tudnak többet. Ha még az igazgató úrnál vagy, akkor rá kérdeznél nála a dologra. Hátha ő tudja, hogy ki vagy kik szerették volna magukhoz venni őt.

Amint megírtam az üzenetet már el is küldtem. Rögtön ezután Aisu lökte meg picit a vállam, hogy figyeljek rá.
~Szerinted a kislány tőlem fél?
~Szerintem mindkettőnktől fél, mert idegenek vagyunk a számára. Biztos félénk típus.
~Akkor olyan mint te.
Hirtelen meglepettség ült ki az arcomra. Valahogy kissé fura volt hallani ezt a megalapítást Aisutól.
~Most miért lepődtél meg? Te is nehezen és félve szólsz másokhoz és legtöbbször mögém bújsz. Bár ez engem ne zavar. De, ha a kislány olyan mint te, akkor megpróbálhatnál beszélni vele kicsit, hogy ne féljen annyira.
Csak döbbentem néztem a gólemre pár másodpercig, majd biccentettem egyet és odaléptem a kislány elé, aztán leguggoltam vele szemben. Nem igazán tudtam, hogy miképp is kezdjek neki a dolognak. De az talán jó, ha beszélgetek vele. Bár kissé zavarban vagyok, de muszáj neki kezdenem a feladatnak, talán még így jobban előre is tudunk majd haladni a nyomozással is.
-Szervusz! Desdemona vagyok, de ha szeretnéd akkor szólíthatsz az egyik becenevemen is. Tehát hívhatsz Desu-nak vagy Des-nek vagy Dézi-nek. Azon szólíthatsz amelyiken szeretnél csak neked engedem meg ezt.
Nem igazán tudtam elrejteni a zavarom és valahogy az előbbit így kimondva, már nem tartottam olyan jó dolognak.
-És téged hogy hívnak?
Ha megtörni látszik a jég, akkor felteszek neki még néhány további kérdést.
-Shin-channal jóba voltatok? Tudnál nekem róla mesélni kicsit, ha igen?
-Esetleg megkérhetlek arra, hogy körbe vezess minket az árvaházba és segítenél majd beszél a többiekkel? Persze csak akkor, ha Nathan-sannak sem probléma, hogy elviszem kicsit a segítőjét.
Itt Nathanra néztem és vártam valamiféle visszaigazolást a részéről. Majd várok picit és figyelem a lány reakcióját. Már kissé sikerül túllendülnöm a zavaromon, bár enyhén vörös az arcom még, de már egy nyugodt és kedves mosoly ült ki az arcomra.

Óriás mesélés sok sok információval 
Atoru:
Úgy tűnik érzékeny pontra tapintottál a kérdéseddel, a férfi elcsendesedik és az ablakhoz sétál, kitekint rajta.
- Természetesen történtek, viszont véleményem szerint nincs közük a gyermekek eltűnéséhez. Valaki rendszeresen megdézsmálja az éléskamránk tartalmát, és rengeteg használati tárgy tűnt el a raktárból. Többek között ruhák, pokrócok. - itt visszafordul, és ismét rád néz - De a tárgyak eltűnése még a gyermekek eltűnése előtt hetekkel megkezdődtek. Gondolja, hogy ez egyfajta figyelmeztetés volt? Lehetséges, hogy az alávaló tolvajok játszadoznak velünk, miközben halálra aggódjuk magunkat! - erőteljesen az asztalra csap, néhány irat a földre hullik, de látszólag nem törődik velük, helyette inkább egy cetlit vesz le a parafatáblájáról.
- Örömmel fogadjuk az önkénteseket. Nagyra értékelnénk a segítségét, valahol a fészerben megfelelő eszközöket is tudunk biztosítani a kert megműveléséhez, és rendbetételéhez. De efelől majd a kertésszel egyeztessen. Addig is ha nem bánja felírom a nevét. - Miközben ö neved leírásával ügyködik, amihez természetesen egy íróeszközt is kell kerítenie, van időd alaposan körülnézni. De csupán a szemeiddel, ha nem akarsz nagyon gyanússá válni. Az asztalon gyermekek aktái sorakoznak, szépen összefűzve, a sarokban irattartó szekrények, az egyik fiók félig kihúzva, rajta szereplő táblácska "(A-C)"-t jelöl, bizonyára a nevek kezdőbetűi alapján vannak rendszerezve. Az plafonról itt-ott pókhálók lógnak le.
- Ha váltságdíj reményében rabolják el őket akkor miért nem hagytak üzenetet? Abszurdum. Kétlem, hogy pont egy szegény árvaházat kezdenének el fosztogatni. Ráadásul nem is tudnánk mit felajánlani ha cserére kerülne a sor. - magyaráz, közben kezeivel gesztikulál, mondandója befejeztével pedig megrázza a fejét. Látszik rajta, hogy csalódott, és mintha megrémült volna, talán a szavaid ijesztették meg..
- Nem töltünk sok időt együtt a dolgozókkal, többnyire csak az értekezletek alkalmával. Viszont mindegyikük odaadóan végzi a munkáját. Az új szakácsnő előszeretettel panaszkodik, és szeret csipkelődni, viszont aranyból van a szíve. Sosem lenne képes akár megütni egy gyermeket. A Kukta korábban az árvaházunk egyik lakója volt, hét éves korában került hozzánk a szülei rablótámadás áldozatai lettek, viszont ennek ellenére egy mindig mosolygós, segítőkész, ámde kissé kétbalkezes lánnyá cseperedett. Könyörgött, hogy hadd maradhasson, és segítse az árvaházat. A gyerekek nagyon a szívéhez nőttek, mindenki szereti. Edward az oktatónk nem túl bőbeszédű, mindene a munkája, ö az a fajta ember aki mindent megtesz azért, hogy kihozza a tehetséges diákokból a maximumot. Dora és Richard házasok, édesapám gyermekkori barátai, a kezdetek óta itt dolgoznak. Richard kissé zsémbes, de ez a korral jár, a gyerekek nem szeretik, mert mindig rájuk szól, és fegyelmez mindenkit. Dora teljesen az ellentéte, ritkán panaszkodik, de nem szokott egy rossz szót sem szólni, eljárt felette az idő ugyan, de még mindig büszkén végzi a munkáját. Tavaly felvetődött, hogy felveszünk még egy takarítónőt, azonban könyörgött, hogy ne küldjük el. Nathan szintén korábbi lakója az árvaháznak, egy igazi vásott kölyök, neveletlen, és tiszteletlen másokkal, viszont imádja a természetet. A korábbi kertészünkkel nagyon jól kijött, és mindig segített neki a munkájában, hónapokon keresztül gyászolta a halálát. Korábbi munkahelyeikkel kapcsolatban nem áll rendelkezésemre semmilyen információ sajnos. Ha szeretné nyugodt lelkiismerettel beszélgessen el velük. - az utolsó kérdésedre megrázza a fejét. Talán sejtheted is miért. Időigényes lenne külön listát vezetni a rossz és jó gyermekekről, hiszen az aktáikban fel vannak jegyezve a nagyobb "cselekedeteik". Majd pedig miután végeztetek ö kienged az ajtón, megnyugtat, hogy bátran visszajöhetsz hozzá a későbbiekben is, ha kérdésed adódna, majd pedig hallhatod, hogy kulcsra zárja az ajtót, ahogyan korábban is tette. Ha esetleg arra vetemednél, hogy bepillants a kulcslyukon, nem látsz semmit mert az ajtóban hagyta a kulcsot. A folyosó üres, és csendes, a korábbi csörömpölésből semmi sem maradt hátra. Egyik oldalt ajtók a másikon pedig ablakok sorakoznak. Az ablakból láthatod Dest, aki egy kislánnyal és egy vasvillán támaszkodó fiúval beszélget. Oldalt az ajtókon hol szerepel hol pedig nem szerepel név. Viszont amelyiken szerepel a következőket láthatod. "Raktár 01" "Raktár 02" "Raktár 03" "Raktár 0-" "tanterem" Közvetlenül a tanterem mellett pedig jobbra egy rövidke folyosó ahol a lépcsőt láthatod, egyenesen tovább pedig ismét egy hosszú folyosót, továbbra is ajtókkal. Néhány másodperc elteltével azonban valaki belép a bejárati ajtón, és megjelenik a takarítónő, láthatod ahogyan üdvözli majd ismét megy a dolgára ahogyan azt akkor is tette amikor te érkeztél.
//Ha van rá igény lerajzolhatom az átláthatóság kedvéért, ha megdobsz egy pü-vel holnap össze is dobom szívesen :3//

Olvasd el Ayse-hoz tartozó részt is mindenképp, mert ö pont akkor érkezik meg amikor kilépsz az irodából, ezért ugyanazoknak az eseményeknek lehetsz szemtanúja.

Joey:
A fiúk összenéznek, Thomas pedig az ajtónak támaszkodik, és várja a vallomást amit ígérnek. A néhány másodpercnyi néma csendet végül az a gyermek töri meg amelyik az ajánlattal állt elő.
- Amikor a második eltűnés történt, mindenkit kifaggattak, hogy mit láttunk és mit nem. Viszont ez nem jelenti azt, hogy az igazat is mondtuk.
- Ti nem itteniek vagytok. Nem tudjátok, hogy megy ez errefelé. Ha van valamit ami a másiknak nincs hatalmad van. Te leszel a főnök. Azon az estén amikor Dot tűnt el, fura zajokat hallottunk a lépcsőházból, ezért kilopóztunk megnézni. Hárman voltak. Két magas, és egy alacsony.
- Igen és az a csaj is látta!
- Mármint Chelsea? - itt összenéznek egy pillanatra, mintha nem is lennétek már ott.
- Persze. Láttam az ajtaja nyitva volt.
- Tuti nem. Hazudsz. Chelsea jó kislány... Kitálalt tutira..
- Akkor is látta... - majd egymásnak ugrik a két srác, és felváltva kiáltozzák, a saját igazukat. Végül Thomas szedi szét őket.
- Ezzel nem lettünk előrébb. - sóhajt fel a fiú. - Én itt végeztem. Jó szórakozást. - int a kezével és elindul lefelé a lépcsőn.

Ha maradsz és folytatod a beszélgetést a fiúkkal nem jutsz sokra, elvégre újra és újra vitába keverednek erről a lányról. Viszont ha fülelsz hallhatod, hogy mögötted egy ajtó becsukódik pont akkor amikor Thomas elment. Talán valaki hallgatózott? Különös...
Talán itt az ideje visszatérni a csapathoz, vagy új úti-cél után keresni. Esetleg még rohanhatsz Thomas után, akit a lépcső közepe felé kaphatsz el.
//Ha lemész a lépcsőn összefutsz Ayse-vel illetve találkozhatsz Atoru-val is.//

Desdemona:
500 szóval pótol.

Ayse//illetve picit Atoru:
Kicsit késve ugyan de sikerül megtalálnod az Árvaházat. Romos ódon épület, nem egy szívmelengető látvány az biztos, amikor belépsz az ajtón a semmiből egy idős nő fogad, aki közli, hogy az igazgató úr elfoglalt, így nem tud fogadni, majd pedig elmegy a dolgára. Szerencsédre a rendszer küld egy rövidke küldetésismertetőt, ami pontosan ugyanazt tartalmazza amit a többiek megtudhattak az igazgató irodájában a kérdések feltevése előtt. Egy nyomozást kell lebonyolítanod. Ha a folyosón szétnézel pont láthatsz egy fiút(Atoru-t) a lépcső felől pedig léptek zajára figyelhetsz fel. Ezen kívül a másik folyosóról pedig egy magas jóképű férfi és egy barna hajú kislány közeledik, könyvekkel a kezükben. Arca komoly, egy bólintással köszöntenek, majd pedig ha nem szólítod le tovább mennek egyenesen abba az irányba amerről a fiút(Atoru) láttad közeledni.

A férfi:

A kislány:

A folyosót finom illat lengi be, abból az irányból amerről a két emberke jött, hangos csörömpölést hallhatsz, amire úgy tűnik ők ügyet sem vetnek. Vajon mi lehetett az?

Elindulhatsz felfedező útra, illetve a többi játékostól akik véletlenül pont látóhatáron belül vannak szerezhetsz információt, esetleg megkísérelheted az igazgatót zaklatni, aki viszont elutasítja a kopogásod. Esetleg utánajárhatsz a különös zajnak.

/Bocsánat a hosszú kimaradás miatt Minden eddigi postot csak nagyjából átfutottam, szóval ha valamit nem jól írtam vagy kihagytam valamit vagy ütközöm valakivel a csapatból akkor szóljatok rám egy pü-ben. /

Nathan kis szó vicce nem igazán nyerte el a hatását. Legalább is most elég rossz közönséget talált hozzá. Hisz én eléggé zavarban vagyok most ahhoz, hogy még csak illendőségből is kicsikarjak magamból valami reakciót, Aisu pedig nem igazán érti a vicceket, tehát ő még véletlenül sem tud mit reagálni rá. Na meg persze, most a gólem átment a szótlan testőrbe és jó ideig nem is igazán fogja hallatni a hangját. Legalább addig, amíg én bírom szóval biztos, hogy nem fog megszólalni. Valahol örültem annak, hogy Febrie is hasonló képp viselkedik, mint jó magam. Talán még is csak igaza volt Aisunak az imént. Szerencsémre sikerült elérnem azt, hogy legyen egy kis segítőm a nyomozás során, bár igaz, hogy nem igazán tudom, hogy hol is kezdjem el a dolgokat és mi is legyen pontosan az első állomásunk. Viszont már az is nagy előre haladás a részemről, hogy idáig eljutottam.
-Örvendek a találkozásnak Febrie-chan.
Egy pillanatra felnéztem Aisura, hátha szeretne ő is mondai valamit. De a gólem a viszont örvendést letudta egy a lányka felé címzett meghajlással. Még mindig nincs beszédes kedvében, kíváncsi vagyok arra, hogy meddig is fogja bírni ezt a nagy szótlanságot. Időközben kaptam egy újabb üzenetet Atorutól, amibe kaptam néhány új információt.
-Nos…Mi lenne, ha megnéznénk, hogy itt van e már Foxx doktorúr. Utána pedig segíthetnél megkeresni Wakefield tanárurat. A most kapott üzenetem szerint Shion-chant ő látta utoljára az eltűnése előtt.
Sóhajtok egyet majd folytatom tovább a beszédet.
-Majd ezek után kitalálom a többit, ha lesz még időnk a gyülekezőig, na meg a vacsoráig. Nem szeretném, ha arról is lemaradnál miatta, szóval mikor idő van nyugodtan szólj rám és be is fejezhetjük a kis körutunkat.
Már tényleg nem tudtam mit összehordani. Valahol már szégyelltem is magam amiatt, hogy magammal rángatom ezt a kislányt. Viszont Aisuval együtt nem igazán boldogulnánk. Hisz elég nagy ez az árvaház és még kívülállók is vagyunk. Még, ha Aisu most tud is veselkedni és nem egy vérengző fenevad, egy jéggólem lehet, hogy elsőre inkább ijesztő lesz a gyerekeknek, mintsem barátságos és kedves. Szóval csak reménykedni tudok abban, hogy Febrie-vel az oldalunkon egyszerűbb lesz, majd beszélni az itt dolgozókkal és majd később a többi itt lakó gyerekkel. Még mielőtt újfent felegyenesedtem volna a lány elől, ismét átolvastam az Atorutól kapott levelet. Bár így, hogy külön vagyunk egymástól, nem igazán tudom, hogy a két fiú mire is haladt már azon idő alatt, míg én kint süttetem magam a napon. Viszont az sem ártalmas, hogy ha többször vannak átbeszélve a dolgok valakikkel. Mindaddig, míg senki sem zavar az, hogy itt kutakodunk és kérdezősködünk.
-Szerintem, minden fontosat megbeszéltünk. Ha valami netán kimaradt volna, akkor azt majd útközben is megbeszélhetjük…Akkor…indulhatunk Febrie-chan?
Majd felálltam, nyújtóztam egy picit, majd odanyújtottam a kezem a kislánynak, hogy ha akarja akkor megfoghatja és kézen fogva indulhatunk neki az utunknak, hogy nehogy elveszítsük egymást útközben. Persze nem kötelező jellegű a dolog. Ha szeretne önállóan idegenvezetőt játszani, akkor nekem az is megfelel. Megvárom míg Febrie kezdeményezi az indulást, hisz nem azért kértem fel idegenvezetőnek, hogy én irányítsam őt. Aisu mögénk húzódik és kicsit lemaradva követ minket és figyel minden egyes gyanús neszre és mozgásra és teljes készenlétben marad, arra az esetre, ha netán szükséges lenne közbe avatkoznia a dolgokban.

/Gome a késésért és köszi a lehetőséget! :3/

Úgy néz ki, hogy sikerült kicsit összebarátkoznom Febrievel. Megfogtuk egymás kezét és a pici lány máris elkezdett vezetni az árvaház irányába. Nem haladtunk valami gyorsan, bár ez nem igazán zavar. Felveszem a kis idegen vezetőm tempóját és csendben haladun előre, egészem addig, míg Febrie meg nem töri azt.
-Persze csak nyugodtan.
A kislányka kérdése és zavara valahogy oldott az enyémen. Egy nagy és felszabadult mosoly ült ki az arcomra és bár a pöttöm lányka nem igazán fejezte be, amit szeretett volna, viszont én megválaszoltam azon a kérdésének azon felét, amit hallottam.
-Nem a korrepetálás miatt keresem fel a tanár urat. Mint ahogy már odakint elmondtam az innen eltűnt társaidat szeretném megtalálni. És mivel Shion-csant a tanár úr látta utoljára, szeretnék vele beszélni arról, hogy nem e vett észre valami furcsát Shion-on.
-De igazából az ember a nap minden egyes percében tanulhat valami újat…
A hirtelen felkaptam a fejem a nagy zajongásra. Aisu rögtön elénk is vágott és készenlétbe helyezte magát. Csak akkor engedett mikor meglátta Atorut és Joeyt, ahogyan épp az ajtó kinyitásával bajlódnak.
~Szerintem hagyjuk, hogy a fiuk kinyissák az ajtót és utána nézzük meg mi is, hogy mi történt. Addig is maradjatok mindketten mögöttem.
Látva azt, hogy Febriet és Aisut is érdekli az események, eltértem az eredeti tervtől és felsorakoztunk az ajtóhoz, persze hagytunk elég teret a fiúknak, hogy nyugodtan tudják mahinálni az ajtót. Aisu ismét visszahelyezte magát készenlétbe és igyekezett úgy helyezkedni, hogy ha szükséges lesz, akkor Febrit és engem is könnyedén és gyorsan megtudjon védeni könnyedén és gyorsan.