"Az éhezők viadala" 2 - Az önkéntes száműzetés

Pajzs felszerelése után:
27/110 HP
30/30 páncél

Mit tesz az ember ha a semmiből felbukkan előtte egy járkáló fa? Természetesen automatikusan rátámad félelmében, majd pedig addig döfködi, rugdossa, csiklandozza amíg az meg nem adja magát, vagy el nem pusztul. Szomorú. Viszont néha nem kell több csak egy kis furfangosság és szeretet. Az ember máris rájöhet, hogy a vastag kéreg alatt valahol egy meleg, kedves szív lapul. Bizonyára csak társaságra vágyott, és ezért jelent meg, persze nekem eszem ágában sem volt megölni, és az első támadását benyelve meg is bizonyosodtam róla, hogy bizony félni sem kell majd tőle. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy utazni is enged majd magán. Értetlenül pislogtam a lányra, majd pedig bármilyen furcsa is de egy fával néztem farkasszemet legalább öt másodpercen keresztül.
- Mármint a fára? - értetlenkedtem, majd visszatértem a szürke szempár bámulásához, mintha csak a lelkembe nézne ez a teremtés, kicsit megrémít, mintha azt sugallná felém, hogy megbántottam. Megbántottam? Meg. Meg bizony. Sóhajtok egyet, majd pedig elindulok a dús lombkorona felé, és nevetek egy jót Shu-tan poénján.
- Ez jó! Tényleg jó! - veregetem vállon a lányt miközben egy jót kacagok, majd feleszmélek, hogy nem is a vicc nevettetett meg, hanem a szituáció amibe csöppentünk. - Oh várj. Én nem tudok angolul. Azt hittem az egyik medvémről, Timberről nevezted el. - és már hozzá is láttam volna a megmászásához, amikor megint összetalálkozott a tekintetem. Azok a mély szürke, szomorú szemek megbabonáztak. Egyszerűen nem bírtam másra koncentrálni, minél tovább néztem, sőt végül belepirultam a szemezgetésbe, és egy hangos sóhajtás hagyja el a szám, ezzel egyetemben pedig hátrálni kezdek.
- Bocsánat a gonoszságaimért Timber-tan. Nem gondoltam komolyan, hogy dinnyéket nemzenél. Tudom, hogy valójában férfi fa vagy. Szóval bocsi. Bocsi. Bocsi. - háromszoros meghajlás, egy fa előtt. Majd pedig ha elfogadta, akkor boldogan másztam meg szegénykét, és Shu-tan felett nemsokkal el is helyezkedtem kényelmesen, majd pedig megpaskoltam az új játszótársunkat.
- Szerintem is jó ötlet ha a vízközelben maradunk. Sötétedés előtt akár még horgászhatnánk is. Szerintem néhány bottal pillanatok alatt összeszedünk néhány fincsiséget. - az ágyúdörrenés hangjára felkapom a fejem, és megrázom. Túl korán van még, és mégis ilyen hamar megfogyatkoztunk. Ha így megy tovább holnapra már nem marad senki sem a szigeten.

//Keresés 3, észlelés 1, hallgatózás 1, továbbra is aktív.//

Furcsa volt. Luna és Fenrir is alaposan megharapta. A nyálka élete mégsem mozdult. Ayani és Atoru nagyokat ütött bele. Én miért nem? Miért nem voltam rá képes? Visszahúzom a maszkom a helyére. A földet bámulom. Nem. Nem voltam ügyes. Nem tudtam csinálni semmit. A szemeim egyre nehezebbek.
Luna néz fel rám. Nyüszít egyet, aggódón. Pont úgy, ahogy Jackal szokott. Leguggolok, megsimogatom a fejét. Nyugalom, nincs semmi baj. Csak szomorú vagyok.
Ayanira nézek. A homlokára, a hajára, a füleire. Elmosolyodom és bólintok. Persze, semmi baj. Nekem elég a két farkas. Erősek és hűségesek. Rájuk számíthatok. Fenrir mögém lopakodik, onnan néz a többiekre. Fenyegetőn, mint egy árnyék. Főleg a nyálkát méregeti, megnyalja a szája szélét. Érintéssel tartom a helyén. Nem szabad, hogy nekiugorjon. Nem szabad, hogy megtámadja. Hisz ő is egy pet most már, a csapatunk tagja. Nem bánthatja a saját csapattársát.
Felállok a földről és végignézek a ruhámon. Kérem vissza a sajátom...
Nem tudom, mit tehetnék. Nem tudom, mikre lehetnék képes. Luna és Fenrir továbbra is mellettem vannak, a bal oldalamon. A jobbomon Atoru. Közel maradok hozzá, de nem merem megérinteni. Szégyellem magam. Kudarcot vallottam. Viszont a nyálka él, és mellettünk van. Mégis... valami nem jó.
Ayani megindulhat. Én követem, olyan távolságban, amennyire utasít. Figyelek mindenre, de ez kevés. Ők ketten... sokkal fejlettebbek. Én...
Halálra vagyok ítélve. Nem fogom tudni végigvinni. Hiszen egy nyertes lehet. Engem ők védenek. Mi lesz ha hárman maradunk...? Könnyek szöknek a szemembe a gondolatra. Mi lesz akkor velünk? Lunára és Fenrirre pillantok. Ők céltudatosan haladnak előre a talajon. Ügyesen kerülgetve a gyökereket és köveket. Karmaik megcsikordulnak a földön. Mi lesz ővelük? El fogom veszíteni őket?

Egyes szintű Észlelés még aktív. Speciális képesség elhasználva.

A nyálka és a harcos is átállt. Most jöhet az elnevezés… Bevallom… lehet a nyálkánál elkalandoztam egy kicsit… Végül Bob lett a neve. Már csak egy csótánytudós és egy hiperaktív halember, meg egy radioaktív óriás lepke hiányzik…. na meg gigalány. Ej, de rég volt már. No, mindegy. A harcosomhoz viszont tényleg nincs túlontúl sok ötletem… így jobb ötletem nem névén a Lothar név marad. Hm… vajon ez a kobold vezér még él, vagy valaki már megdöntötte a hatalmát? Hm… majd el kéne látogatnom egyszer hozzá. Hm… a sors viszont néha nem kedvez nekem. Ahogy ismerem a szerencsémet, vagy már levadászták, vagy átköltöztette az új népét egy fedettebb, kevésbé láthatóbb helyre. Lehet, hogy azonban nem most kéne ezeket a dolgokat megfirtatnom. Az új hadirend a következő. Elöl Radar bombák után kutatva, hátul Tapmancs és Hadnagy, jobb oldalt Bob a kéknyálka, bal oldalt pedig Lothar sétált. Hát igen… most már jól fedeztük magunkat. De nem baj, fő az, hogy már nem érhet minket meglepetés. De természetesen továbbra is él még a Hallgatózásom és az Észlelésem. A Keresésem most ismét aktív újból tűzgyújtó eszközt keresve. A Vadászatomat viszont egyelőre kikapcsolom. Nem kell most még több szörny, ha más nincs, úgyis találkozunk még mobbal. Kokoro mellé lassítok, és vállára teszem a kezemet, és biztatóan rámosolygok. Erős kislány ő, de túl félénk. De ha egyedül is kéne harcolnom, akkor is túl fogja élni…. esküszöm, nem fogom hagyni, hogy bárki megölje őt. Még Tachibana sem állhat az utamba, ha elég sok mobot összeszedek. És akkor már nincs kiút. Ha vörös ülnöm kell, hát vörösülök, de a céhet megmentem.

A két kardforgató kiesése után már nem nagyon van kedvem folytatni ezt az értelmetlen küzdelmet. És fegyver nélkül még esélyem se lenne. Már lassan ott tartok, hogy leugrok a szirtől, megnézve vajon mennyire tud megvédeni az akrobatikám, de az utolsó pillanatban kapok egy "szeretet" csomagot.
Ajándék? Egy Rubin íj? Nekem? Vajon ki küldhette? Megnézem a feladót:
Gyorsan keresztet is vetek. Nem lehetek annyira szerencsés, hogy a szivitől ellenszolgáltatás nélkül ilyen hatalmas ajándékot kapjak. Már előre is félek, hogy vajon mit kérhet érte cserébe. Azért elolvasom a mellékelt üzenetet, és derülök rajta egy jót. Csak azért nem kacagok, hogy ne ébresszek fel vele akármilyen közelben ólálkodó fenevadat, vagy ne hívjam fel magamra a többiek figyelmét. Mondjuk a másodiknak megemlített fegyver elvenné a küzdelem varázsát. Ezért magamban csak hálálkodni tudok a korrupt postásoknak. A köszönetemet kinyilvánítva egy csókot dobok a levegőbe, majd a két kezem mutató- és hüvelykujjából szívecskét formálva feltartom a kezem abba az irányba, amerre dobtam azt a csókot.
-Szivi, játszani fogok a kedvedért.
 Így tartom a kezem egy darabig, hogy biztos lássa a közönség is. Most már csak egy másik csapatot kell találjak. Nem hiszem, hogy nyugodt szivvel neki tudnék menni az utolsó vörinek egyedül. És kinek nem jönne jól egy íjász? Majd felszerelem a kapott "ajándékot", és elindulok az erdőben a faágakon ugrálva, (remélem ehhez elegendő a kettes akrobatika), a nyomkövetésemet kihasználva más játékosok nyomai után kutatva. Ha rálelek egy csapásra, ahol nagy valószínűséggel játékos haladt, akkor az eredeti útirányt megváltoztatva azon megyek tovább. Természetesen a pocsolyától (a térkép közepén) eltávolodva. Útközben azért megpróbálok néhány faágat letördelni a fákról, ha már úgyis az erdőben sétálok.
Majd ha a rendszer engedi, a következő üzenetet küldöm Tachibanának:

Cearso írta:Gratula a győzelmedhez!
De van egy olyan érzésem, hogy mind a ketten híján vagyunk a szövetségeseknek. Ha Shuék üldözését az én legyőzésem utánra tartogatod, segíthetek likvidálni a céhes csapatot.

Kerek perec kimondtam a feltételeimet. Ezzel remélem elég időt nyerek Shuéknak a felkészüléshez. Bár szerintem én a végére tartogatnám a könnyű ellenfeleket. És a levelemben egyértelműen jeleztem, hogy a szövetség nem állna valami biztos lábakon.

A megváltozott statjaim:
Irányitás: 23
FK: 13

Víz... Hihetetlen, hogy egyszer hálát adtam ennek a folyadéknak. Ritka pillanatok egyike, szóval ki kell használni. Elég szomjas voltam, és persze a nyálkák. Annak ellenére, hogy látszólag elpixeleződött a kocsonya a kezeimről, mégis éreztem a zselés ragacsot... Bár lehet, hogy csak én képzeltem be, de a víz ezt a problémát is megoldotta. De hát akkor is víz. Alkoholmentes. Nem az igazi. Miért nem rakott Kayaba egy tavat sörből erre a terepre? Miért nem gondolt ismét a magamfajtákra? Miért...
Rengeteg kérdés, amin rágódhatnék, de most inkább a nyers húson rágódtam, ami szerencsére így is visszatöltötte az életpontjaimat. Persze nem az igazi, de semminél több. És ha már nincs tűzgyújtó cucc, amivel esetleg a fakupacot meg tudnám gyújtani, hogy legyen egy kis tábortűz, amin esetleg megsütni... Ismét a nélkülözés ismerős érzése, pont mint odakinn... De még itt, Aincradban is?! Ismét a sok kérdés, amin a gondolataim szívesebben rágódnak, mint a husin... hol lehet lekapcsolni a fogaskerekeket?
Miután az életpontjaim zömét visszakajáltam, kicsit pihentem a tóparton. Gyakoroltam a távolbanézés olimpiára, ahogy néztem a víz felé. Ejj, ha ez mind sör lenne...
Aztán egy dörrenés. Majd nemsokkal később még egy. Majd mintha valamit láttam volna a vízben. Talán valakinek pancsolhatnékja támadt? Vagy csupán a halak? Vagy csupán ismét a képzeletem szüleményét láttam? Kezdek időnként elbizonytalanodni abban, hogy mit is látok, és mit csak a fránya tudatalattim láttat velem a kialvatlanság hatására...
De akárhogy is, jobb eltűnni szem elől, így visszamentem az erdőbe. Nem rohantam, nem kapkodtam, csak szép nyugiban. Ha rohanok, és zörgök, talán még a vadakat is magamra haragítom ismét, vagy valaki észrevesz. Ahová korábban a fákat gyűjtögettem, oda tértem vissza. Amennyiben megvolt még a fakupac, akkor felmértem a mennyiségét, és valami menedékfélén agyaltam. Mivel se baltám, se semmi eszközöm nincs, ezért csak ötleteltem, hogy mi kellhet, miből lehet valami "luxuslakosztályt" összedobni. Elsősorban favágásra-fűrészelésre-... való eszközök után néztem, valamint bármit amit ponyvaként lehet használni, esetleg takaróként, ha hidegek lesznek az éjszakák. Valamint még további fa, főleg tűzrevaló és gyújtós kategóriába tartozókat, amivel jobb híján tűzcsiholással próbálkozhatok. Nagyon úgy néz ki, hogy ez marad az egyetlen lehetőség, ha fényt, meleget és sült húst is szeretnék vacsorára. Mindezek mellett minden hasznosnak tűnő cókmókot összeszedek, amibe belebotlok, és amivel kivitelezhető. Mondjuk mobok is hasznosak, de kicsit vicces lenne, hogy csak úgy előkapom inventoryból, ha valaki rám támadna... Valószínűleg pont ilyenek miatt nem lehet inventoryban tárolni őket....

// kis lustálkodás után vissza az erdőbe a farakáshoz, további gyűjtögetés, főleg fa, gyújtósnak való fa, ponyvának valók után, de más hasznosnak tűnő dolgot is összeszedek ha találok

Határidő: március 3. éjfél

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Bocsánatot kértem a fától, illendően, ahogyan azt szokás. Hát ha mást nem is de most már elmondhatom magamról, hogy ez is megtörtént velem az életem során, és ha valaha is lesznek unokáim biztosan elmesélem nekik a kalandos történetet amikor meglovagoltunk egy aranyos majdnem dinnyefát, és a folyóparton kalandoztunk vele, miközben kincsek után kutattunk. Persze kicsit színes így a sztori, mert a kincsek valójában a túlélésünk kulcsai, élelem, és esetleg fegyvernek alkalmas eszközök után való kutatás. De ezt nekik nem kell tudniuk majd. Sokkal jobban hangzik, és jobban is illik a lakatlan szigethez a kincs, mint a túlélés. Az alma még megvolt, nem akartam elpocsékolni, hiszen ez gyógyszer is egyben, bármikor jól jöhet a későbbiekben, ezért kincsként őriztem. Sőt így belegondolva, ha az alma a kincs akkor a kincs nem is lenne olyan füllentés. Shu-tan ajándékát látva, azonnal gratuláltam neki, úgy tűnik akadnak támogatóink, akik szeretnek minket. Majd látva az üzenetet amit megmutatott nekem, hangosan felnevetek.
- Nagyon szép. Én azt hiszem pontosan tudom, hogy ki küldhette az ajándékot. Integessünk neki is! - Nem tudom mennyivel lennénk most előrébb ha küldhetett volna nekünk egy csábos hóembert ,de azt hiszem a gesztus a fontos. Egy kis kalimpálásba kezdek, azt nem tudom pontosan, hogy milyen szögből látnak minket a mozizók, viszont csak nem égek be, azzal, hogy egyik irányba integetek. Talán pont szerencsém van. Az integetés végével pedig átveszem én is a botot, és szerencsét próbálok, a horgászolás terén, némi bámészkodással persze, mert az elengedhetetlen.
- Meglátod, egy percbe sem fog kerülni, és a legfincsibb halakat össze is kapirgálom vacsihoz!

//Megpróbálok horgászni, és továbbra is nyitott szemmel járok, keresgélek a parton//

The member 'Jun' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Ha Cear tudná, hogy Shu most épp egy entet lovagol, akkor valószínűleg nem is foglalkozna a nyilak megszerzésével... Ugyanis ahhoz, hogy ez a tudomására jusson, ott kéne lennie az idomár lány közelében, ami teljesen ellentétes az íjász mostani szándékával, hogy a veszélyes játékost elcsalja az Artesesek közeléből.*
Tudtam, hogy nem a legjobb ötleteim közé fog tartozni az erdőbe rohanás, hisz itt nagyobb eséllyel futhatok bele a játékosoknál is veszélyesebb mobokba. Amikor meglátom a kutyulikat, első másodpercben kitör rajta a frász. Szerencsére van egy titkos hódolóm, aki egy kis ajándékkal dobja fel a hangulatomat.
Gyorsan át is futom a levelet.
Marie megemlítése elég gyorsan tiszta víz kerül a pohárba, hogy ki küldte ezt a csomagot. Nem is sejtette, hogy egy ilyen gyűrűnek ne is venné sok hasznát az ilyen kuttyizék ellen. Ahhoz egyszerűen túl magas minden egyes statjuk  Még szerencse, hogy, végig olvastam a Guide Bookban szereplő összes bestia leírását. És ha jol rémlik a dolog, valami olyasmi is volt benne, hogy ok nélkül nem támad játékosra. Nekem meg eszem ágában sincs okot adni arra, hogy kivégezzenek. Ezért inkább csendben elsunnyogok a fák lombjának a takarásában. És reménykedek, hogy több ilyen viszonylag békés lénnyel hoz össze a sors.

-Su-su, te nagyon átlátsz rajtam. Ez is egy érdekes megoldás lenne, de én tartom az adott szavam. De amíg Tachi-koma nem válaszol, addig élszórákozhatók vele egy kicsikét, ha szeretnéd.
 Ezzel a mondattal fel is szerelem a most szerzett felszerelést a kezemre. Csak azért nem kacagok, hogy nehogy mások figyelmét a magamra vonjam.  
* Nagyon logikus kővetkeztetés... trololol...

Határidő 8. vasárnap 15:00

Szerencsére a zombifarkasizék (ahogy Su nagy tehetséggel elkeresztelte a lényeket) tényleg egy kikerülhető akadálynak számítottak, ezért tehát nyugodtan mehettem tovább amerre akartam. Közben el is olvastam Tachi levelét. Hogy ő most találkozni szeretne? És a szigetnek azon részén ami valszeg hozzá van közelebb? Nice try, guy... Very nice try... A legrosszabb az egészben, hogy Shuék is valahol arrafelé vannak.

Rendben van, de előtte teszek egy kitérőt. Láttam valakit északra menni mielőtt nekikezdtünk volna a dulakodásnak. Megpróbálom őt is magammal vinni. If you know, what I mean...

Ez remélhetőleg lefoglalja egy darabig, hogy ne nagyon kóboroljon el az épülettől, és üzeneteket se nagyon küldözgessen, mert a végén még leleplez. Remélem annyi idő, mire Tachi rájön, hogy átvágtam elég lesz Shu-éknak, hogy még messzebb távolodjanak a veszélyes játékostól.
Azért nem árt őket figyelmeztetni a veszélyről. Ezért elkezdek egy levelet Shu-nak:

Sziasztok, remélem mind a ketten jól érezitek magatokat, Miu-ékat sajnos nem tudtam megmenteni, de fel szeretném hívni a figyelmeteket, hogy Tachi a keleti épületeket vette célba, és nagy valószinűséggel ott is fog maradni egy darabig. Bár eléggé megcsappant az élete a küzdelem alatt, de szerintem még mindig nagyon veszélyes.

Ekkor nem várt társaságom érkezett. Mármint vártam arra. hogy rá támad néhány mobocska, de hogy a fegyveremet is el akarják venni... Na ez azért nem járja... Gyorsan visszarángatom az ijamat, és felkészülök a harcra (és vele a kudarcra*), de ne volt valami izgalmas a küzdelem,  ezért hogy ne terheljük le túlságosan az admin dolgát feleslegesen, nem is nyitott neki párbaj topicot.
Összesen hat életpont elvesztésével sikerül magam alá gyűrnöm a majmócákat (támadásra nem kell dobnom, első kör leszedem az egyik majmócát, másik belém üt 3-at, pihizek, újabb 3 sérülés, majd leszedem a másik majmócát is).
Ha a majmok dobtak valamit, azt magamhoz veszem, majd lemászok a fáról, és lecsúszok a szakadék aljáig.  Majd megyek tovább délnek.

Maradék élet: 64
NA, ki jön rá ennyiből az utalásra?