Re: "Az éhezők viadala" 2 - Az önkéntes száműzetés

by **Shukaku** Pént. Jan. 16 2015, 08:33

Cearso megszólalására, miszerint Miunak is bele kell egyeznie, egy kérlelő pillantást vetett a lányka felé. Nem emlékezett arra, hogy vele rosszban lenne, szóval semmi oka nem volt annak, hogy ne lehetnének egy csapat, és szerencsére a lánynak nem is volt ellenvetése. Ja igen, Danee most nem létezett, vagy ha létezett is, akkor jelenleg csak annyira, mint a levegő. Junnak azonban igaza volt, és ezt Shunak is el kellett ismernie. Timidus is biztosan ezt mondta volna, hiszen eléggé logikusnak hangzott… na de mit mondana ezután Timidus? Egy pár másodperc gondolkodás azért kellett, de addig meg már elteleportálódtak, szóval csak az előadás után tudott rá választ adni. Na persze az előadás meg mindenkinek tetszett. Shu látta a zsűri szemében a mosolyt, meg a csillogást, meg minden ilyesmit. Direkt lyan előadást készített, ami megfelel Hölgyeknek is, Uraknak is, van benne egy kis kaszabolás, de azért cuki is volt, ahogy Cerbi kölyökkutyaként ugrándozott. Az ilyesmi mindenkinek tetszik. Na de visszatérve a gyűlésterembe, vagy abba a valamibe, ahol most újra voltak, végre válaszolni lehetett Junnak meg Cearsonak, meg Miunak.
-Junnak igaza van, így túl nagy lesz a csapat. Csináljuk úgy, hogy Én leszek Junnal, te Miuval, és… és mondjuk nem leszünk úgy együtt-együtt, de azért nem is harcolunk egymás ellen, meg semmi ilyesmi. Így jó lesz?
Ha pedig jó volt, akkor a térképet kezdte el nézegetni, és hangosan is kimondta a legnagyobb kérdést, amit most feltehetett.
-Vajon mit tenne most Timidus? Hova menne?
Azután elmosolyodott, és közelebb húzódott a céhtársához, és suttogósra fogta.
-Már tudom, hogy hova fogunk menni. Te láttad az előző viadalt? Én nem néztem sokáig, csak amíg Peter kiesett…
~A folyó. Nem az, ami a tengerből jön, hanem a másik picibb, ami a tavat táplálja. Ott édesvíz lesz. Van erdő is, ahol elbújhatunk, meg több menekülési útvonal. Van kimaxolt horgászatom, majd keresünk valamit, amivel tudunk halat fogni, és akkor éhesek sem leszünk. Csak jussunk el valahogy odáig…~
-Jun, ha bármi történik, nem kell aggódnod. Tudod, hogy Kayaba Bácsi megvéd minket, és nem kell félnünk semmitől. Ha én esek ki előbb, akkor teával meg sütivel várlak a főtéren, és ott fogok neked szurkolni.

by **Danee** Vas. Jan. 18 2015, 16:09

- Benne vagyok, kedves Cearso - biztosítom a támogatásomról egy vállveregetéssel, majd Shukakuhoz fordulok.
Sőt, egyenesen elé állok, hogy ne tudja azt játszani, amit elkezdett, hogy észre se vesz:
- Azt hiszem, bocsánatot kell kérjek az előbbi beszólásomért, ha valóban Cearsoval és Miuval szeretnél egy csapatot alkotni, akkor el kellene, hogy viselje engem is
- Szeretném, ha elásnánk a csatabárdot, és most nem úgy, mint az elrablás idején, hanem tényleg! Már csak azért is, mert Anatole-san is meg kért rá, hogy legyek veled korrekt
Nagyot sóhajtottam, bumm bele, nem tudom mit fog rá reagálni, de meg kellett próbálnom:
- Szóval? Mit mondasz? Tudunk egy csapatként dolgozni? Ha a fontosabb döntéseket megvitatjuk, esküszöm, hogy egy rossz szavam nem lesz!
Majd a megjelenő térkép felé fordulok, elsőként a fontosabb terepalakzatokat memorizálva, majd apránként végigvéve a kulcsfontosságú jelentőséggel bíró helyeket
- Nyilván lesznek, akik valamelyik vízlelőhelyt fogják favorizálni, míg mások talán a hegyen húzzák meg magukat, de majd odabent úgyis eldöntjük, azt hiszem
A térképről nem derült ugyan ki, hogy merre lesz a kezdőhelyünk, és hogy most is egy helyen lesz-e egyáltalán, de ha esetleg nem lesz minden aláaknázva, akkor talán megéri majd szétnézni itt-ott felszerelés után, legalábbis, a Battle Royalban, amit olvastam, azért volt jelentősége. Igaz, ott nem is az aknák leselkedtek a szerencsétlenekre, hanem egymástól kellett, hogy tartsanak.
Majd Miura vetettem egy röpke pillantást, és meglepve láttam, hogy nagyon maga alatt van
- Ne izgulj ennyire Miu-chan - tettem a vállára a kezem - nem lesz semmi baj, nem fogsz belehalni, hiszen a burok megvéd minket! Fogd fel úgy, mint egy csapatépítést!

by **Miu** Vas. Jan. 18 2015, 21:00

Véget ért a végig méregetés. Ez a dolog azok közé tartozott, amik egy örökké valóságnak tűntek, addig míg tartanak. Lehet még is kellet volna valamit csinálnom? De amúgy ez miért is kellet?...Talán még is csak meg kéne tudnom, hogy mibe is veszek éppen részt. Itt állok ebbe a nagy terembe és látszólag csak én vagyok az egyetlen akinek lövése sincs a dolgokról. Fél füllel hallgatom a többieket, de nem igazán érdekelnek a részletek. Engem nem igazán érdekel, hogy mint meg hogy leszünk. Na jó igazából nem tudom eldönteni, hogy most aggódjak e vagy sem, így inkább nem szállok be túlzottan a beszélgetésbe, én amúgy se vagyok nagyokos az ilyen dolgokban, meg úgy semmibe se. Nézem a térképet és közbe próbálok úgy kinézni, mintha érteném is mit csinálok. Bár ez úgy sem fog sikerülni, mindig egyszerű leolvasni rólam a hangulatom. Most akkor ezen a terepen leszünk. És akkor mit is kéne itt csinálnunk? Én miért nem tudom, hogy miről van szó? T.T Már magamba siránkozok, ez semmi jóhoz nem fog vezet az én esetemben. De nem merem meg kérdezni a nyilvánvalónak tűnő dolgot, amiről csak én nem tudok. De valahogy úgy érzem, hogy semmi jó nem fog származni abból, ha a meglepetés ereje fogja fel fedni előttem a dolgokat. Viszont már sikerült annyit agyalnom és ráparáznom a dolgokra, hogy már sikerült gyökeret eresztenem és egyszerűen képtelen vagyok levenni a tekintetem a térképről és felvetni a kérdést a többieknek. Mikor hozzám szóltak kicsit összerezzentem sikerült annyira kikapcsolnom, hogy már nem igazán érzékeltem külvilágot. Miután végig hallgattam Daneet egy kicsi felé fordultam és mindkét kezemmel megfogtam a vállát, majd picit meghúztam magam felé, hogy jelezzem hajoljon kicsit lentebb. Amint lehajol kicsit úgy, hogy a füléhez tudjak hajolni picit máris elkezdem megsúgni neki, hogy igazából mi is a bajom.
-Izéé…Ne nevess ki, de nekem igazából fogalmam sincs arról, hogy milyen rendezvényen vagyok és semmit se értek abból ami most itt történik.
Sikerült máris megbánnom azt, hogy ezt most kifejtettem. Az arcom Danee vállába fúrom és folytatom magamba a szenvedést. Igazából én most elbújtam, mert már nekem fáj az, hogy mennyire tudatlan tudok lenni időnként. Pedig biztos valami teljesen nyilván való dolgot nem tudok, valami olyat amihez bármikor hozzájuthattam volna csak egyszerűen én vagyok olyan kuka, hogy nem vettem észre azt a valamit.

by **Atoru** Kedd Jan. 20 2015, 20:22

Vége lett a bemutatónak, amiért én a legkevésbé lelkesedtem. Nem tetszett nekem ez az egész helyzet. Egyáltalán mi volt az értelme, hogy ezt a borzalmat újból megrendezték? A legutóbbi résztvevők szerintem örültek, hogy igazából nem is ők, hanem egy róluk mintázott adathalom szerepelt. Most viszont igazi. Érzem, hogy igazi. És mondhatják, a játékmesterek, hogy a Burok majd megvéd. Ennek az esélye szerintem majdnem egyenlő a nullával. Hiszen mindenki jól tudja, hogy a burkokat csak a bossteremben lehet rendeltetésszerűen használni. És most mégis megpróbálkoznak ezzel? Ugyan...
Bár ki tudja? A játékmesterek bármit megtehetnek. Talán még a burkok hatását is megváltoztathatják. De ebben nem lehetünk biztosak, tehát jobb, ha nem csinálunk semmi veszélyeset.
Ezután pedig összehívtak minket megint, a bemutatóteremben. Nem értettem, hogy mi lehet a célja. Talán hogy lássuk, hogy mennyi ellenfelünk is van? Taán.
De úgy látszik, hogy nem találtam el, mert nem sokára a szemünk előtt volt egy térkép. Gondolom a terepet ábrázolja, ahol küzdeni fogunk. Akkor lássuk csak... Kis csücsök keleten, tengerpart nyugaton, északra erdő, középen mi vagyunk - a tavon.- próbáltam egy kis versikét költeni, amiből talán megjegyzem. A házakat inkább nem vettem bele, mert azoknak a közelébe mennék a legkevésbé. Akárcsak a keleti részre, ahol olyan nyílt a terep, és teli van dombokkal. Ott könnyen csapdába eshetünk. Viszont keletre van egy kisebb folyó, aminek mentén talán kialakíthatnánk egy kis bázist. Vagy pedig lemegyünk délre, a tengerpartra, arrafelé nem hinné, hogy olyan sok csapda lehet, és fák is vannak, a vízből pedig foghatnánk halakat. A folyót úgyis lehet, hogy megmérgezték. Bár erre lenne szerintem a legkisebb esély. Miután így átgondoltam a dolgokat, megkerestem Ayanit és Kokorot - ha addig nem jöttek oda hozzám - és megpróbáltam megbeszélni velük a tervet. Emlékszem, hogy Aya azt mondta, hogy próbáljunk zsákmányolni a tárgyakból, de nem tudom... Én maximum egy táskát vennék el, nem hinném, hogy bemennék a közepéig. De egy próbát megérhet. Azonban akkor egy találkozási helyet is meg kéne beszélnünk egymással, ha netalántán elszakadnánk egymástól.
- Ayani, mit szólnál, ha délre mennék, a tengerpartra? Ha szerzünk egy horgászbotot, akkor ott el tudnánk lenni egy ideig. Neked is jó így, Kokoro?- mondom nekik halkan úgy, hogy más ne hallja meg. Legalábbis megpróbálom.
Még Shuval is szeretnék beszélni. Legalább annyit, hogy vigyázzon magára, és harc esetén inkább fusson, mintsem meghaljon. De gondolom ezekkel ő is tisztában van. Így már tényleg nem maradt más hátra, minthogy kezdetét vegye a Viadal.

by **Kokoro** Szer. Jan. 21 2015, 18:55

Mire visszatérünk, már oldalt a maszk. Nem hordhatom mindig. Jackal nincs itt. Norm sincs, de rajta nem is használhatom. Vele nem engedte soha a rendszer. Megállok a tömeg szélén. Végigfuttatom rajtuk a tekintetem. Shukakut ismerem meg. Neki sincs itt Timidus. Timidus, akiről maszkom is van. Kis papír, vékony, gyenge. Majd kell csináljak erőset. Igazit. És ajándék lesz neki. Ajándék: kedves tárgyi gesztus a másik felé.
Atoru. Atorunak is kell egy ajándékot adnom.
Meglátom őt is. Odalépek hozzá. Így csak Ayanihoz kell menjünk. Elpirulok, mikor hallom a hangját. Mikor megszólal. Mikor megrezzen a levegő a fülemnél. Lehajtom a fejem. Le kell hajtanom a fejem. Beszélj még.
Én csendben maradok úgyis.
Hatalmas képet nézegetnek. Én is megteszem, többször is. Ez a kép fontos, érzem. Tudom. Hallom. Térkép. Egy sziget. Sziklákkal. Magaslatokkal. Erdővel és vízzel. A tenger sós, azt nem lehet inni. Mást nem tudok. Veszélyes lesz. Nagyon veszélyes. Nem figyeltem az előző viadalt.
-Persze. Jó.
Bólintok. Délre, a tengerpartra.
-Majd... mit kell csinálnom? Az elején.
Jobb most kérdezni. Még tudnak válaszolni. Valami lesz. Valami nagy és hatalmas. Valami félelmetes. Egyre jobban szorítja a szívem. Egyre jobban reszketek. Végig fogom Atoru-t. A ruhájának kis szélét. Talán észre se veszi. Talán senki se veszi észre. Még én sem tettem. Kényelmetlen ez a ruha. Kérem vissza a sajátom. Meg Jackalt. Meg Normot. De nincsenek. Nem adják. Most nélkülük kell erősnek lennem. Minél erősebbnek. Segíteni Ayaniékat. Nekem van burkom. Megvettem, mert nem tudtam, micsoda. Elmagyarázták, de még nem mehetek bossra. Gondoltam, odaadom Mirikának. Nem sikerült, nem találkoztam vele. Szóval van Burkom. Talán nekik is. Mondjuk Shu osztott. Akkor biztos.

by **Jun** Szer. Jan. 21 2015, 18:57

Semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy előadjam magam, persze ha nagyon megerőltetem az agyam biztosan eszembe jutott volna valami fantasztikus produkció amely láttán a közönségem állva tapsolt volna vissza. De nem most. Nem azért jöttem, hogy előadjak, nem is azért, hogy másokat szórakoztassak, vagy megnyerjem őket magamnak. Én most Shu miatt vagyok itt, kell valaki Shu mellé, akarom, hogy mellette legyek. Vigyázni fogok rá. Bizony bizony. Sokan nem is sejtik milyen erőssé váltam. Magabiztosan tértem vissza a többiekhez, már ideje volt az újra egyesülésnek, miután olyan gonosz módon választottak el bennünket egymástól. Egy intéssel köszönök nekik, és mielőtt még bármit is mondhatnék Shu-chan máris hozzákezd a beszédéhez. Először nem értettem mit akar, majd pedig leesett, hogy a korábbi beszélgetést folytatja.
- Örülök, hogy egyetértünk. Én egyébként sem szívesen harcolnék Cearnya... vagyis Cearso-val. Ahogyan Cearso szövetségeseivel sem. - pillantok a lánykára, ugyan találkoztunk már, de azt hiszem a nevét nem árulta el, vagy csak én vagyok olyan buta, hogy nem tudok visszaemlékezni a nevére. Próbálom megerőltetni az agyam, de inkább nem kérdezem meg tőle, mert az nagyon kellemetlen lenne. A térkép most fontosabb mint a névmemóriám temetése. Alaposan végigpásztázom minden szegletét, majd egyszerűen közlöm a megállapításom.
- Úgy tűnik nincs olyan része ahol biztonságban lehetünk. Szerintem mindenki azt a kis tavacskát fogja megrohamozni, esetleg azokat a házszerű bigyókat. Az a szirt is elég zavarónak tűnik, ahogyan az a rész is amire rálátni onnan. - böködök az ujjammal a térkép irányába és miközben magyarázok persze nem túl hangosan, szépen vezetem is az ujjam a megfelelő irányokba. - Hmmm... Mi lenne haaaa.... - hajolok közelebb a lányhoz. - Van egy ötletem hova lenne érdemes mennünk. De most nem biztonságos, biztos sokan kihasználják a hallgatózás jártasságukat... - alig bírom visszatartani a gondolataimat, de ez most egy nagyszerű alkalom a kitartásom fejlesztésére. Mindenesetre ha a tó nem is tűnik jó ötletnek, de tótól északra eső rész, ahol azok a vékonyka erecskék is tartanak a folyó felé, már barátságosabbnak látszanak.

by **Ozirisz** Csüt. Jan. 22 2015, 11:47

Összeterelték a bandát, és már-már a teleportot vártam, amikor megjelent a kivetítő, azon pedig a teljes térkép. Valószínűleg a Viadal helyszínének a térképe, bár abban nem lehetünk biztosak. De azért mindenesetre igyekeztem memorizálni a látottakat, és agyaltam azon, hogy hol lenne legjobb kihúzni a végéig. Harcolni nem igazán áll szándékomban. Igaz, hogy a burok megvéd minket, de ki tudja, nem-e jött el valaki burok nélkül. És az indikátorszíneződést sem engedhetem meg magamnak. Inkább a menekülés-bújkálás a számomra járható út. A csoportosulások kezdtek kialakulni, és hívatlanul nem pofátlankodok oda sehová. Nem akarok zavarni, így kerestem egy falat, oszlopot, ami épp van a teremben, aminek lehet támaszkodni, és néztem a térképet. Tó, folyó, tengerpart, sűrűbb erdő, ritkább erdő, sziklás részek, valami épület, és távolabb is valami épület. Az épületek betámadása tűnne az egyik logikus lépésnek, ha menedéket keresnénk, de ez nem csak nekem fordult meg a fejemben, szóval valószínűleg a többen is arra fognak tartani. Épületek kilőve... Az erdők kissé kockázatosak, és nem csak a mobok miatt. A nagyobb gyorsasággal rendelkező játékosok előbb eljuthatnak, és ha még lopakodásuk is van, simán elrejtőzhetnek és lesben állhatnak. Erdő kilőve, legalábbis a sűrűbb fajta. A ritkább erdőkre is elmondható ugyanez, de ott úgy érzem, több esély van az észlelés jártasságommal kiszúrni a sunnyogókat, feltéve ha nem vitték túlzásba a lopakodásuk fejlesztését. A tengerpart, pálmafákkal. Jó lehet, kétlem hogy a jónép nyaralásra készülne, de lehet, hogy mégis ott kötnek ki, mivel a tengerparton elég messze el lehet látni, és messziről kiszúrható ha valaki közeledik. Aztán lássuk, mi is van még. A sziklás-dombos terep nem tűnik túl könnyűnek, ráadásuk könnyű célpontot is nyújtunk már messziről. A meredek hegyoldal. Hát, a tetejéről lelökhetik az embert, ha pedig az aljánál ver tábort, akkor a meteorológiai előrejelzésbe nyugodtan belefoglalható a kőzápor is. A tó és környéke. Nyugisnak tűnik, de valahogy semmi sem az, aminek látszik. Étel-ital szempontjából... Hát, az erdőben vannak vadak, és vannak fák, amin jobb esetben ehető gyümölcsök. A tó környékén szintén lehetnek gyümölcsfák, a tóban halak, és talán iható víz. Viszont a két épület. Talán raktár lehet? Vagy csak szimpla menedék? Vagy esetleg kocsma? Á... az úgy túl könnyű lenne. Vagy túlságosan csapda? Apropó, csapda. Abból biztos lesz rengeteg útközben. Legfeljebb, ha az éhenhalás szélén járok, és nincs burkolnivalóm, majd úgyis belefutok egybe, és instant burkolok...
Lehetőségek vannak bőven, bár azon múlik merre indul a jónép, hogy hova teleportálnak minket. De ez majd elválik. Addigis csak támaszkodom, és felváltva a térképet és a csoportosulásokat figyelem...

by **Cearso** Csüt. Jan. 22 2015, 12:37

-Ha ennyire szeretnétek, akkor külön válnak az útjaink.
Hárman talán pont elegen leszünk, hogy megvédjük magunkat.
-De akkor vigyázz rá rendesen. Mert ha nem...
Fenyegetem meg viccesen Jun-t. Talán teljesen feleslegesen jöttem el megvédeni akármelyik lányt. Hisz Shu-nak itt van Jun. Miu-nak pedig Danee. Akármelyik csapattal is maradok, csak koloncnak érezném magam. De egyedül kóborolnék, akkor csak feleslegesen jöttem el erre a rendezvényre, mert akkor szinte biztos, hogy az esők között esnék ki. Legalább az egyik vöröset ki kéne ütni az előtt. Mármint nem Miu-t. Róla nem tudnám elképzelni, hogy bárkinek is ártson.
Megnézem a térképet.
És megpróbálom vadászként értelmezni a lehetőségeket.
Vízlelőhely van bőven. Tehát arra nem számíthatok, hogy valaki egy víz mellett állított csapdába beleesne. Vagyis a legtöbb víz biztonságos lesz, hacsak nincs valamelyik megmérgezve.
A partot mindenki nagy ívben kerülni fogja.
Az a meredek fal azonban érdekesnek néz ki.
Oda nem lehet túl könnyen eljutni. Csak a tavat nagy ívben megkerülve. Szóval nem hiszem, hogy ott túl nagy konkurencira számítanék, oda még csapdát is értelmetlen lenne állítani. Csak el kell oda jutni. És ha valaki megpróbálna esetleg lelökni, akkor az akrobatikám még hasznomra is lehet. Talán még meg is lephetek egy vicces húzással néhány játékost. Ott csak a vízzel lenne probléma. Már is tudom, hogy mit fogok majd keresni, ha lesz rá lehetőségem. És remélem, hogy most nem lesz aláaknázva az egész színpad.

by **Tachibana Makoto** Csüt. Jan. 22 2015, 18:19

Visszahívtak. Az ok gyorsan kiderült, újra egyetlen helyre tereltek minden játékost. Ezúttal nem kerestem senki társaságát, egyszerűen a falnak támaszkodtam és memorizáltam az ellenségeink mozgását. Arc nélkül is fel kívántam ismerni a játékosokat, minél messzebbről, ehhez pedig az kellett, hogy néhány jellemző mozdulatot megjegyezzek. Természetesen ha Suzume-chan kereste a társaságom ezalatt, nem utasítottam el, de egyelőre nem volt mit megbeszélnünk. A csapatok már kialakultak, innentől kezdve helyzetfüggő lesz, hogy kik lesznek a célpontjaink a játék folyamán. Olyan triviális dolgokat pedig szükségtelen volt vele megosztani, hogy miképpen tudunk biztonságban haladni, amíg ki nem derül, hogy vajon a kis beszédemre hogyan reagáltak a játékot irányító vízfejűek.
A dolog akkor vált érdekessé, amikor az egyik kivetítőre egy képet varázsoltak. Egy térképet. Felvontam a szemöldököm, és nagyjából megjegyeztem a terepet. Az erdő, a tengerpart, az öböl, a tó, a folyótorkolat, a szirt és az épületek tűntek a legjelentősebb domborzati elemnek a szigeten, és természetesen azonnal hallgatózni kezdtem azon csoportok irányába, akik élénken tárgyalni kezdtek.
- Shukaku-chan és csapata korántsem ostoba - jegyeztem meg a bajszom alatt mormogva. Megállták, hogy ne tárgyalják ki, ugyanakkor az angyalok máris célponttá váltak a szemeimben. Különösen azért, mert a homokban nehezebb mozogni, nekem pedig van egy íjászom, aki a rejtekéből könnyedén levadászhatja a lassan mozgó célpontokat. Hogy parittyával teszi-e, vagy íjjal, az már attól fog függeni, hogy a felszerelésvadászat hogy sikerül. Abban kételkedtem, hogy bárki is harcba kíván majd keveredni, legutóbb is mindenkinek jutott elég felszerelés, és relatíve békésen oldották meg, majd szétszéledtek és egyenként felrobbantak :] Egyébként is csak mi ketten vagyunk harciasak, a többiek valószínűleg a túlélésre fognak törekedni. Mi a rendszer egy különleges csapdája leszünk :]

by **Kusumi Ayani** Csüt. Jan. 22 2015, 20:55

Végre sorjában kezdett mindenki bemenni utánam is (legalábbis gondolom), és leges legvégül az utolsó is megnézettette magát, és ismét mindenki egy helyen álldogáltunk. Amint tudtam megkerestem Kokoroékat, hogy minél közelebb legyünk egymáshoz. Nagy valószínűséggel viszont nem fogunk egymás mellé kerülni, amikor kikerülünk az aréna helyszínére. Vagyis most először az a lényeg, hogy minél előbb megbeszéljük a stratégiát, hogy megtudjuk miként is fogjuk túlélni a dolgokat. Miközben zajlott itt a mindenség én már sorjában agyaltam mindenfajta stratégián. Az elénk helyezett térképet fürkészve, azért még figyelek a többiekre. Ato előállt egy statégiával, de úgy vélem csak halászással nem mennénk sokra, de azért sokat kell ezen még agyalnom. De persze sok időnk nincsen, szóval most kéne az a strategy. Bólintok, majd végül közelebb hívom a többieket.
- No, gyerekek úgy vélem mikor bejutunk, mindannyian egy Bőségszaruhoz kerülünk közel. Semmiképp ne lépjetek le elsőre, mindenképp legalább 2.-ként induljatok el, mert nagy valószínűséggel alá lesz aknázva a terep. De ne féljetek, lehet idén már ez nincs. A Hallgatózásom jelenleg 2-es szintű, így ha nem egymás mellé kerülünk, csettintgessetek a nyelvetekkel, hogy könnyebben megtaláljalak titeket. A gyorsabb haladásért javaslom, hogy szakadjunk több felé kereséskor. Ato te keress horgászbotot, tűzgyújtó eszközt, kulacsot, és esetleg sátrat, vagy plédet. Kokoro te, kérlek, próbálj meg keresni kapcsolat gyűrűket, illetve páncélzatotot. Rád bízom őket. Én intézem a fegyvereket, illetve még egy-két plusz dolgot is megpróbálok összekaparni, hátha segít a keresésem, ami jelenleg 3-as szintű. Ha valaki rátok támadna, és nem venném észre, akkor kiáltsatok értem, meg a másikért. Viszont… ha az elején leragadnak az enemyk rajtunk, amennyire tudom, megpróbálom feltartani őket, ti viszont meneküljetek. Értitek? – ha megpróbálnak akadékoskodni, akkor ismét visszakérdezek most már komolyabban – Értitek?
És addig nem hagyom ezt a témát, míg bele nem mennek, hogy ebben a helyzetben futni nem fognak. Végül bólintok és mosolyogva nézek rájuk
- Rendben. Akkor kezdjünk neki. és ahogy egy ismerős alak mondá: „És sose hagyjon el benneteket a Remény”

by **Rosalia** Vas. Jan. 25 2015, 14:15

Immáron mindannyian bemutatkoztatok a nézők és a rendezők előtt, ideje hát, hogy az Éhezők viadala kezdetét vegye. Felsorakoztatnak benneteket annyi számú ajtóhoz, ahányan vagytok. Itt még elbúcsúzhattok egymástól, vethettek a másikra egy utolsó pillantást, listát készíthettek fejben arról, hogy kit érdemes elkerülni, számot vethettek magatokban még utoljára a lehetőségeitekről. Aztán kinyílnak a zsilipkapuk és egy-egy kapszulába kell belelépnetek. Egyszerre indul be a szerkezet alattatok és egy-egy átlátszó üvegcsövön keresztül halad fölfelé a kapszulátok, mígnem azt vehetitek észre, hogy víz alatt haladtok felfelé. A kapszulátok lassanként elkezd megtelni vízzel és amikor már nyakig ér a vízszint, akkor kipattan a kapszula fedele és lehetőségetek van felúszni a levegőért. Amikor kidugjátok a fejeteket és sikerül rendeznetek a légzéseteket, akkor rájöhettek, hogy a nagy tó közepén veszi kezdetét a játék. Aki nem tud úszni, annak javaslom, hogy kezdjen el segítségért kiabálni Twisted Evil

térkép:

Határidő: 1 hét (jan. 31. éjfél), aki addig nem ír, kiesik a játékból
Szólimit: 250

Boldog viadalt, és sose hagyjon el benneteket a remény!

by **Danee** Vas. Jan. 25 2015, 15:26

- De, ahogy akarod Shu... – mindketten előadtuk magunkat, de úgy tűnik se Cearso, se Jun nem kötelezte el magát az 5 fős csapat elképzelése mellett
-Nekem az is megteszi, ha, ahogy mondod, nem harcolunk egymást közt – azt hiszem nem álszentség kimondani ilyesmit, mert talán nem is lesz olyan helyzet, ahol rá lennénk kényszerítve arra, hogy konkrétan egymásnak essünk, vagy a másik életébe kerüljön, hogy valami vagy valaki elől megmenekülhessünk
-Cearso, én ugyan nem ismerlek, de látom, hogy Miu megbízik benned, és... – haraptam el a szót, nem tudtam hirtelen hogy fogalmazzak, hogy ne kerekedjen ki belőle valami nem kívánt mögöttes értelem
-Szóval, én örülnék neki, ha Miuval tartanál te is! Szükség minden emberre! - néztem egyenest a fiú szemébe, hogy lássa, komolyan gondolom, amit mondok
Talán nem volt egészen jó a pillanat, arra hogy eloszlassam Cearso kételyeit ezzel az egésszel kapcsolatban, pont miután Miu maga felé húzva, a fülembe suttogott valamit
-Oh, ez igaz, szóval ez az egész viadal... – vakartam meg a homlokom, mert elsőre én se tudtam egy koherens képpé összegyúrni magamban
-A Viadal egy túlélőtáborra hasonlít leginkább, magunknak kell gondoskodni az élelemről, ivóvízről, a fedélről a fejünk felett, meg kell birkóznunk az időjárási viszontagságokkal, a vadon állatainak, növényeinek fenyegetésével, az ember készítette csapdákkal, mint az aknák vagy mérges gázok, és végül, mivel csak egy maradhat – vettem nagy levegőt - a többi játékossal is valószínű, hogy meg kell majd küzdeni
Aztán itt terelgetnek minket össze-vissza, mint a birkákat, és csak azt veszem észre, hogy két perc sem telik bele, egy kapszulában állok, amit liftnek csúfolnak, és ömlik be a víz.
Na jó, ez így... nem túl vicces, konstatáltam, karba tett kézzel, az államat megtámasztva a karommal. Ha mégis eljutnánk oda, hogy már csak egy fejnyi magas levegő maradjon a kapszula tetejében, akkor... - persze mindezt akkor már vígan lubickolva, a vizet taposva gondoltam végig
Szóval, lehet a végén még az lesz hogy megtámasztom a hátam a kapszula alján, mielőtt nagy levegőt véve leúszok oda, és telitalppal letesztelem a törésállóságát az üvegezésnek
De hogy, hogy nem, csak kijutottunk, a levegőre. Persze a víz maradt. Miközben a vizet prüszköltem, magamat a vízfelszínre felnyomva, hogy tüdőmbe is jusson az éltető virtuális levegőből. És mint tudjuk a kanál valójában nem létezik... De ezt magyarázd meg egy látszólag fuldokló alaknak, aki reflex szerűen az életért küzd... szóval...
- Héj, mindenki meg van? - kiáltottam, s csapkodtam magam körül körbe-körbe, hogy megtaláljam Miut, Cearsot, Shut és Junt is. Az se baj, ha a többieket is észreveszem.
Miu az elsődleges, őt keresem, s ha esetleg azt látom, hogy nem tud úszni, és csak kétségbeesetten kapálódzik, akkor magamhoz húzom, és hátúszásban kiviszem a partra. De ugyanezt a kis társaság többi tagjáért is megteszem, ha kell.

by **Atoru** Vas. Jan. 25 2015, 21:06

Suttogás közben - ugyan később, de - bekapcsoltam az észlelésemet. Azonban nem érzékeltem semmit. Ezek szerint nem hallgattak ki minket. Akkor viszont minden rendben. A lányok is rábólintanak az ötletre, viszont Kokoro felvet egy kérdést, amire... Nem tudok válaszolni.
Viszont Aya igen, és egyből ki is osztja a feladatokat. Tehát én gyűjtsem össze a túléléshez elengedhetetlen dolgokat. Bár én még említettem volna valamiféle ennivalót is, de nem vitatkozom Ayanival, hanem rábólintok. Kokoronak adja a védelmi feladatot, ő pedig majd a harci dolgokat gyűjti össze. Viszont az utolsó részen felháborodtam. Nem, Aya nem kockáztathatja az életét miattunk.
- Ayani, ezt nem teheted. Rád nagyobb szükség van. Te vagy Miri jobbkeze, és nem mellesleg, egy healer is, aki harcol a fronton! Mi történne, ha véletlenül meghalnál?- suttogom még mindig, közben érzem, hogy Kokoro megfogja a ruhám szélét. Ebben a feszülős ruhában mindent érez az ember. És látom, hogy bizony Kokoro fél. Még egyszer sem láttam ilyennek. Lehajolok hozzá, és a szemébe nézek biztatóan.
- Ne aggódj, Kokoro. Ameddig mi itt vagyunk, addig nem eshet bajod. Rendben?- mosolygok a lányra. Hogy kényszeríthetnek ilyen kislányokat játékra? Inkább legyenek itt olyanok, akik szívesen harcolnak, de Kokoro-t ne küldjék be. Nem tudom... Ez egyszerűen szemétségnek tűnik, bárhogyan is nézem. Neutral

De nem érdekel mit mondott Aya, meg fogom őket védeni, múljon bármin is. Hiszen Ayani most teljesen védtelen. A legtöbb idomár nem tesz sok pontot erőre, és most még Tűzrózsa sincs itt, így támadó képessége sincs. Könnyedén végeznének vele, utána pedig egyszerűen utánunk jöhetnének. Mondjuk, hogyha én maradok ott, akkor pedig védtelenek lesznek a többi támadással szemben, tehát az megint nem jó... Hacsak nem szelídítenek meg addigra egy kisállatot, akkor lehet esélyük.
Ezután egy ajtóhoz visznek minket, ahol még gyorsan kikeresek három arcot. Ayanit, Kokorot, és Shut. Ha akármelyikükkel is találkozna a tekintetem, akkor egy biztató mosolyt küldök feléjük, majd belépek.
Ezek a kapszulák számomra elég bizarrnak tűntek. Túl hightech volt a SAO világához képest. És észrevettem felfelé menet valamit. Azt, hogy vízben vagyunk! O.o Ez így nem lesz jó. Igaz, én tudok úszni, azt viszont nem tudom, hogy Kokoro, vagy Ayani tud-e.
Amikor kinyílik a kapszula, még az utolsó pillanatban veszek egy nagy levegőt, és elkezdek úszni a felszín felé. Ha a felértem után tíz másodpercig nem bukkannak fel Ayaniék, akkor visszamerülök, és megpróbálom megkeresni őket, amennyire a látóköröm engedi. Ha megtalálom valamelyikőjüket, akkor segítek neki feljutni, majd visszamerülök, hogy a másik lányt is megtaláljam. Egyelőre ez a legfontosabb, nem pedig a vacak tárgyak.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 08:19

Minden ment a maga megfelelő kerékvágásában. Illetve nem minden. Történt egy rendkívül különös dolog, ez pedig Danee bocsánatkérése volt. Ez a viadal tényleg valami csoda hely lehet, ha ilyen is megtörténik. Nemrég volt karácsony, és Shunak ismét a kezébe került az a függő, amit még a fiú csinált neki, a Timidus formájú. Azt nem dobta ki, mert bár nem volt szimpi az, akitől kapta, remek kis dísz volt, és nem keltett rossz emlékeket, nem úgy mint az a nyaklánc, amit bevágott a tóba, és ami a céhvezér hazugságaira és árulására emlékeztette. Na persze amikor Anatole neve is felmerült, akkor már biztos volt a döntés. Úgy tűnik a céhvezér tényleg céhvezérként működik, és belekotnyeleskedik mindenbe… de Shu ennek kifejezetten örült, mert a törődést látta benne.
-Elfogadom a bocsánatkérést, és megbocsájtok. Azért, amit a randis eventen tettél… azért nem… de akkor igyekszem úgy csinálni, mintha nem haragudnék… és… és ha befejezed az ilyesmit, akkor majd megbocsájtok teljesen… de rendben, most egy csapat vagyunk…
Még egy mosolyt is az arcára erőltetett, és most először valami kis őszinteség is volt benne. Nem kedvelte Daneet, továbbra is egy perverz disznónak gondolta, de értékelte az igyekezetét. Mivel már úgyis feloszlott a csipet-csapat, Shu elköszönt mindenkitől, sok sikert kívánt nekik, és teljesen Jun mellé húzódott.
-Majd ott meglátjuk Jun. A lényeg, hogy mi együtt legyünk. És tudod, ne ess pánikba.
Shu elégedett volt. Elégedett a helyzettel, elégedett Daneeval, elégedett mindennel. Az ilyen kis játékok összehozták az embereket, rendkívül jó csapatépítő tréningnek bizonyultak, és azt is megmutatták, hogy milyen némelyek valódi énje. Na meg persze mi lehetett volna jobb egy kis túrázásnál Juncival? Szafarizásnak kell felfogni az egészet, és akkor nem lesz semmi baj. A kapszula is egész csinos volt, az idomár még meg is kocogtatta, majd integetett még egyet.
-Ugye eddig ügyes vagyok, Timidus? Tudom ám, hogy nézed. A konyhában a harmadik polcon jobbra találsz valami finomat. Együtt akartam megenni olvasgatás közben, de most bizti jó lesz filmezéshez. Kívánj szerencsét!
És már röppent is felfele. A vízhez értek, és már azt is látta, hogy a tavacskához. Ha volt erre ideje, egy üzenetet küldött Junnak, mindössze egyetlen szóval: FOLYÓ. Nagyon remélte, hogy a kapszula majd teljesen megtelik vízzel, és akkor nem kell a kellemetlen berobbanással foglalkozni, de persze nem így volt, hiszen az nem lett volna elég hatásvadász. Nagy levegőt vett még utoljára, és tekintetével Junt kereste. Az irányt már a burokban belőtte, és a vízben csak akkor nyitotta ki a szemét, ha nyelvét egy picit kidugva megbizonyosodott arról, hogy nem sós. A viadal szervezői fifikásak, gondolhattak arra, hogy egy kicsit megvicceljék a lubickolókat. Nem úszott azonnal a felszínre, igyekezett a folyó felé úszni, és csak akkor feljönni, ha már egyáltalán nem volt levegője. Ha a sodrás nem a tenger felől érkezett, hanem a tenger felé, akkor még azt is kihasználta, hogy minél jobban eltávolodjon a tömegtől.

by **Kusumi Ayani** Hétf. Jan. 26 2015, 09:29

Atoru akadékoskodni kezdett. Hosszan nézek rá, de nem szólok. Hogyan is állhatnék Miri elé, ha nem tennék meg mindent, hogy Kokoroékat kijutassam. Oh, igen, én már elhatároztam magam, és nem fogom hagyni, hogy másképp történjen. De egyelőre most úgy teszek, mintha beletörődtem volna, de szokásomhoz híven makacs maradok mélyen legbelül. Kokorot nyugtató Ato viszont mosolyt csal az arcomra. Vajon a fiú érzi, hogy Kokoro, hogyan érez iránta? Néha elég nyilvánvalónak tűnik, bár én ezt távolabbról látom, mint Ato. Bár lehet csak Kokoro valami bátyként érez Ato iránt, azért ilyen… bár kitudja. Nem most kéne ezt megvitatni. Végül elérkezett az indulás ideje. Mindenki belépett az indulásra kiválasztott kapszulákba, majd végül egyedül maradtunk. Érzem, ahogy megindulunk felfelé. Némán ácsorogva nézek át az üvegen, és hirtelen kitágult szemekkel meredek elém. Víz. Víz vesz körbe. A víz már be is kezdett el ömleni a kapszulába, és egy elfojtott káromkodás után néztem mikor érjük el végre a felszínt. Már a térdemig van a víz… semmi. Már a derekamnál van. Még mindig semmi. Már a mellkasomnál van… semmi, de ez a ruha rohadt irritáló, főleg az én bőségemben… mikor a nyakamnál jár a víz egyszer csak lepattan a kapszula teteje, és fentről víz zúdul rám. Kétségbe esve tartom vissza a levegőt, szinte majdnem levegőért kaptam. Amilyen gyorsan csak tudok, a felszín felé kapkodok. Mikro felértem fellélegezve rugdalom magam a víz felett. Lebegek csak, egyelőre.
- Ato, Kokoro! – kiáltom.
Ha bármelyiküket meghallom, vagy meglátom, máris úszok feléjük, és ha nem sikerül nekik úszniuk, akkor megpróbálok nekik segíteni, ha mind a hárman együttvagyunk, végre intek nekik, hogy kövessenek. A part felé úszok, arra, amelyik legközelebb van. Mikor kiérünk, lihegve nézem őket, hogy jól vannak-e. Ha jól vannak, akkor bólintok, majd felállok.
- Nem szabad part közelben maradni, indulnunk kell. Gyertek! De maradjatok le tőlem mindig egy kicsit, ha csapdába lépnék, akkor nekem nagyobb esélyem van túlélni, mivel nekem van a legtöbb életem. Na, gyerünk!
És el is indulok, de csak olyan tempóba, amit mindannyian tudunk tartani, de ha túl közel jönnének, akkor előbbrébb szaladok, hogy véletlenül se legyenek túl közel, ha esetleg berobbannék. Megpróbálkozok, amennyire csak lehet dél felé tartani, így előbb utóbb az erdőbe fogunk kijutni, ahol is rögtön aktiválom az észlelésem, a hallgatózásomat, és a keresésemet is. Útirányunk a déli partok.

// amennyiben mindenkit megtaláltam, és sikerült kiúsznunk, dél felé haladást próbáljuk meg elkezdeni, eközben bekapcsolom az észlelésemet játékosok után kutatva, a hallgatózásommal az erdő zaját követem, illetve álaltok hangját, a Kereséssel pedig elrejtett fegyverek után kutatok //

by **Miu** Hétf. Jan. 26 2015, 19:20

A szemem hatalmasra kerekedett az információk hallatán és talán egy kicsit látható is volt benne a hirtelen rám szálló félelem és riadalom. Persze sok időm nem volt lefagyni, mert elkezdtek terelni minket, aztán bezártak egy kapszulába. Ilyen nincs! Megint sikerült valami őrült játékba keverednem.T.T Szerintem az őrangyalaim szárnya elég ritka lehet már, mert biztos,hogy gyors ütemben hullik a tolluk az akcióimtól. Pedig nem szándékosan keveredek én mindig bele az ilyesmikbe.
>.<" Áldom magamba azt a hű, de szerencsés sorsom, aztán csak azon kapom magam, hogy a kapszula a vízben halad tovább és persze ezzel mi más járhatna együtt? Persze, hogy bejut a víz és a kapszula elkezd megtelni vele, ez természetes, valamiért másra nem is számítottam. Viszont azok a bizonyos játék mesterek sem lacafacáznak, már az elején igyekeznek kivégezni minket. A víz csak ömlik befelé és már hely sincs, ahol levegőt vehetnék. Most akkor ebbe az izébe fogok megfulladni?! Nem kellet volna valami játéktérre is bekerülnöm?! O.O Kezdtem kétségbe esni, de még mielőtt tényleg kezdtem volna megijedni a kapszula teteje kinyílott, én meg őrülten kezdtem el felfelé úszni a vízfelszínére. Nem tudom, hogy ez mennyire lesz jó ötlet vagy sem, de már nem bírom tovább itt lent, muszáj feljutnom. Egy örökké valóságnak tűnt felúszni a felszínre, de végül sikerült. Kapálództam kettőt-hármat, addig míg egy kis levegő meg nem ütötte a fejem és lentebb nem hagyott a köhögésem, utána sikerült is nem a fuldoklót játszanom. Amint kicsit magamhoz tértem, már kezdtem is kifelé evickélni a vízből, még mielőtt valami nagyobb hal nem néz ki az ebédjének, bár biztos a parton is lesz mindenféle, de egyelőre ki akarok jutni a vízből és reménykedem abban, hogy a parton lesz egy szusszanásnyi időm és nem kell majd rögtön tovább szaladnom, mert az nem fog menni. Amint kijutok a partra és amennyiben semmi sem történik, akkor elterülök a földön pihegek kicsit, majd felülök és igyekszem kifigyelni, hogy merre is keveredtek azok akikkel elvbe egy csapatba kéne játszanom.

by **Cearso** Hétf. Jan. 26 2015, 23:45

Állom Dannee tekintetét, majd egy bólintással a tudtára adom, hogy értem, és elfogadom amit mondani akar. Vagy legalább is ezt akarom elhitetni vele. Majd egy csövön keresztül eljutunk az indulóhelyre, ami nem más mint egy vízfelszín alatt elhelyezkedő terület. Egy darabig azt hittem, hogy a cső egészen addig megtelik, amíg biztonságosan meg nem lehet fulladni.
Amint felérek a felszínre gyorsan szemügyre veszem a helyzetet. Minden irányból szárazföld vesz minket körbe. Vagyis ahol most vagyunk, annak a tónak kell lennie a térkép közepén. Vagyis ez itt édesvíz. Ahhoz hogy ezt a feltételezésemet bebizonyítsam bele is kortyoltam egy keveset. Már csak az a kérdés, hogy hogyan tudjuk ezt a vizet szállítani majd. Mert ha ezt a problémát nem tudjuk megoldani, akkor sajnálatos módon a vízhez leszünk láncolva.
Mindenki az eszét vesztve úszik ki a partra. Ha olyan sok veszélyes állat volna ebben a tóban, akkor a rendezők valszeg nem kockáztattak volna azzal, hogy innen kezdödjön a játék, mert az nem ígérkezett volna hosszú játéknak. És reményeim szerint a többiek még nem találtak olyan felszerelést, ami veszélyes volna rám. Ezért inkább kiélvezem azt az időt, amit még tehetem. Közben azt figyelem, hogy a többi játékos merre hagyja el a tavat.
Majd azon kezdek el gondolkodni, hogy hol találhatnék valami rendes felszerelést. Elsőre azt a sok épületet és a tornyot tippelném keletre. Ha jól emlékszem, akkor tóból a folyó pont oda vezet. Annak a sodrását használva talán a leggyorsabban lehet oda eljutni. Máris megdőlt az egy helyben lubickolás elmélet előnye. Irány a folyó delta torkolata. Innentől kezdve amíg csak tehetem a víz alatt tartózkodom. Azon már meg se lepődök, hogy Shu-chan is ezt az irányt választotta. De inkább mögötte maradok lemaradva, hogyha történne valami a lánnyal, akkor a helyzettől függően segítsek neki, vagy meneküljek.

by **Kokoro** Pént. Jan. 30 2015, 19:36

Rengeteg szó. Ayani hangja tölti be a teret. A mi kis egyedi terünket. Magyaráz, mesél, tervez, alkot. Néha a térképre pillantok. Bólogatok, figyelek, fülelek, jegyzek. Kapcsolat gyűrűk. Kérdésem immár felesleges. Kaptam választ, mit kell tennem. Gyűrűket kell keresnem. Gyűrűket és páncélokat, amiket csak lehet. Vajon lesznek ott ilyenek? Valami miatt úgy érzem, nem biztos. Semmi sem biztos. Magam elé képzelem a helyet. Bőségszaru. Mi lehet az? Hogy nézhet ki? Merre kell majd pontosan induljak? Tudom, hogy Ayani erre nem tudja a választ.
Beszélgetnek. Én tervezgetek. Felkészülök. Reszketek.
Egy arc hajol elém. Ismerős illat csapja meg az orrom. Az Ő illata. Atoru mindent eltakar. Hatalmas szemei rám szegeződnek, mosolyognak. Nem lesz semmi baj, mondja. Arcomba fut a vér, elszédülök. Atoru. Igen. Maradj velem. Én is megvédelek téged.
Nyitom a szám, nem jön ki hang rajta. Atoru visszafordul Ayani felé. Nem tudom levenni a tekintetem róla. A szeme...
A...
szemébe...
néztem...
És nem járt pofon érte. Nem ütött meg. Nem lett mérges. Vagy tán az lett, és ezért fordult el? Nem, nem lehet. Akkor mondott is volna valamit. Kíváncsian nézem az arcát, a tekintetét, a mimikáját.
Nem haragszik. Semmi baja. Pedig a szemébe néztem. Nem akartam, de abba néztem. Láttam az íriszének színét...

Szétszedtek bennünket, máshova tettek. Zsilipekbe kellett lépnünk. Fél szemmel figyeltem mindig őt. A szeme színe lebegett előttem. Az első szem, mely ilyen közel volt hozzám. Az első, amibe büntetlenül nézhettem. Ayani pedig vigyáz ránk. Mind a kettőnkre. Nekem is vigyáznom kell rájuk. Mind a kettejükre.
Emelkedünk. Különös helyre érünk. Valami elúszik előttem. Egy hal. A halak vízben élnek. Víz alatt vagyunk?
Megérintem a kapszula falát, végigsimítom a kezem rajta. A lábam vizes lesz. Lassan megtelik az életterem vele. Mit tegyek? Mit kell csinálni? Kiér a kapszula még időben. Egyre több a víz. Egyre kevesebb a levegő. Mit kell csinálni?
Már a nyakamnál lesz hamarosan. Mély levegő, Kokoro. Súgja valami belül. Vegyél mély levegőt. Megteszem. Kinyílik a fedő, bezuhan a víz. Levegőt próbálok venni. Nem megy. Behatol az orromon is. Mit tegyek? Mit kell csinálnom?
Megszorul a szívem. Bajban vagyok, érzem. Nagyon-nagy bajban. Csinálnom kell valamit, de mit. Kinyújtom a kezem az ég felé. Valami mozog ott fent. Úgy mozog, ahogy a víz szokott, mikor fürdünk. Arra kéne mennem. Próbálok lépni, de nem közelítek felé. Próbálom a kezeimmel elérni, de nem sikerül. Löknöm kell magam, de hiába. A kapszulából kimászok, megragadom a szélét. De nincs tovább. Nem tudom, mit tegyek. Máris vége az egésznek.
Ismerős színek.
Valaki közelít. Kinyújtom a kezem felé. Talán képes megragadni. Talán képes segíteni. Ez a haj. Ez az alkat. A szemei.
Atoru.
Sajnálom, hogy máris csalódást okozok.

S végül sikerül? Kint vagyunk? Kapok levegőt? Ayani hangját hallom. Nem szabad a partnál maradjunk. Görcsösen kapaszkodom valamibe. Valami melegbe. A víz egyre kevésbé fed el. Szilárd a talaj a lábam alatt. Túl fényes minden...
Idő. Hozzászokom. Atoru és Ayani. Kicsivel előttünk megy, azt mondja, ne kövessük közvetlen. Mellettem Atoru, belé kapaszkodom oly görcsösen.

by **Jun** Pént. Jan. 30 2015, 20:25

Alaposan szemügyre vettem a térképet, talán azóta nem is vizsgáltam át egyetlen térképet olyan részletességgel és figyelmességgel mint akkor amikor még kezdő játékosként először tanulmányoztam ki a városka térképét, és folyton folyvást sikerült eltévednem. Persze azóta már eltelt egy kis idő és hála sok jólelkű játékosnak mára már tökéletesen ura vagyok az irányérzékemnek. Jó persze ez nem mindig van így, az elhamarkodott döntések még akaratlanul is előtörnek a buksimból krízishelyzetekkor, de most itt a tökéletes alkalom, hogy bebizonyítsam mindenkinek, hogy a sok gyakorlás, az a rengeteg drága idő amit Shutól és Timidustól loptam el, nem volt hiábavaló. Félve a többiek felé pillantgattam, hallgatózásom nincs ugyan, de nem is kell tudnom miről beszélnek, csak összezavarna, és elbátortalanítana a céljaimtól. Sokkal inkább az érdekelt, hogy ki miként foghatja fel ezt az egészet. Nem érzem azt a pánik hangulatot amit az "előző viadalon" jelen volt. Talán a burok miatt olyan más minden. Fél füllel azért hallgattam a társaim beszélgetését, és picit meglepett, hogy Danee és Shu beszélgetnek annak ellenére, hogy a lány mennyit szidta a fiút mindig amikor előkerült a neve. Picit megmosolyogtatott, de inkább nem csatlakoztam a beszélgetéshez. Sok megbízható alakot látok, közeli és távoli ismerősöket egyaránt, viszont Tachi látványa egyáltalán nem megnyugtató. Korábban fenyegetett a nyelvem kitépésével, és hasonló szadista megjegyzésekkel is illetett.
- Ne aggódj nem fogok. A pánik csak eltereli a figyelmet a fontosabb dolgokról. Türelmes és körültekintő leszek. - húzom ki magam, és egy vigyort is elvillantottam, szalutálás közben, majd a kétes külsejű üvegburákra pillantok, közelebb lépek és megtapogatom még mielőtt beszállnák a sajátomba. A lánynak visszaintegettem, és türelmesen vártam, hogy elinduljon aminek el kell indulnia.

A kapszula lassan emelkedik fel, majd egy bizonyos magasság után, a kupak csak úgy lerobban, és sebesen szökik be a víz. Rémültek kapom a kezeimet az üvegfalat tapicskolva, ütögetve, majd mély levegőt veszek és felugrok a magasba, remélve, hogy az akrobatika jártasságom elég lesz ahhoz, hogy elkapjam a tetejét, és felhúzzam magam.
- Blah. Shu! - kiáltozok, majd gyorsan realizálom a helyzetet, nem éppen előnyös ha felkeltem mások figyelmét, ezért megpróbáltam lenyugtatni magam, és bízni abban, hogy az a kevéske tudásom amit az úszásról tudok elég lesz ahhoz, hogy partot érjek még élve. Ha megláttam a lányt akkor azért, ha pedig sikerült elküldenie az üzenetet és elolvastam akkor pedig azért kezdtem a folyó irányába úszni. De merre vannak az eszközök a túléléshez?

by **Tachibana Makoto** Pént. Jan. 30 2015, 20:42

Elérkezett hát az idő :] Még egy utolsó pillantást vetettem a résztvevőkre, és a fejemben nagyjából rangsoroltam őket, és a csapataikat. Abban biztos voltam, hogy Shukakuék lesznek a legpotensebb ellenfeleink, de a többiek így második-harmadik megfontolásra sem keltettek bennem különösebb aggodalmat. Vagy gyengék voltak, vagy buták :] Odaléptem az ajtóhoz, amin túl egy kisebb szoba várt engem, benne egy kapszulával. A jelek szerint ebbe volt érdemes belépni, még a visszaszámlálás vége előtt. Megtettem, természetesen, hiszen bár dróton rángattak, ez vezetett ahhoz, hogy elszabadulhasson a káosz... vagyis hogy én magam elhozhassam azt Suzu-channal karöltve :]
A kapszula meglehetősen szűkös volt, de arra számítottam, hogy nem kell sokáig benne tartózkodnom. Aztán ahogy felemelkedett, és a vízbe kerültünk, újabb részletek váltak világossá. A ruha is olyasmi volt, ami alkalmas volt úszkálásra, testhez álló és áramvonalas. Impresszív :] Amíg lehetett, igyekeztem betájolni az üvegfalon és a zavaros vízen keresztül, hogy ki merre van, de nem vezetett sok eredményre. Csak egyvalakit pillantottam meg, aki ott volt a potenciális első áldozataim között. Nem zavart, hogy a kapszulába víz került, nem az volt a szervezők célja, hogy megfulladjunk rögtön az első percben, így az sem ért meglepetésként, hogy a fedél egyszer csak kipattant, és az eddigi kényelmes tempózás, a víz ütemes taposása véget ért a számomra. Fellöktem magam, hogy kiszabaduljak, és elérhessem a nyílt vizet. Csak egy rövid időre úsztam fel a víz felszíne fölé, hogy vethessek egy gyors pillantást a környezetre. Fákat láttam mindenfelé... tehát ez a tó lesz minden bizonnyal. Nagy levegőt vettem, majd nyomban vissza is buktam a felszín alá, és elindultam egy szürke kobak tulajdonosa felé. Sebesen siklottam a tó vizében, és végig követtem a kalimpáló lábat, amelyet kineveztem célpontomnak. Meg kívántam mutatni, hogy nem vicceltem, és számíthatnak rám a vérszomjas szervezők, és a nézők is. Egy percig sem tétováztam, hogy elhozzam a káoszt, megragadtam Miu lábát, és lehúztam a lányt a víz alá. Ő volt az egyik legsebezhetőbb és leggyengébb játékos, nagyjából ismertem a határait is. Egyedül tehetetlen, könnyű célpont. Ideális áldozat bemelegítésként, és ha szerencsém van, még ki is fújta a tüdejéből az összes levegőt ijedtségében, így könnyen belefullaszthatom a vízbe :]

by **Ozirisz** Szomb. Jan. 31 2015, 23:33

Hamarabb véget értek a lazsálós percek, mint gondoltam. Pedig már kezdtem megszokni, hogy csak támaszkodok, és csak nézek ki a fejemből, de hát, ez van. Aztán irány az ajtók, és a kapszulák. Felettébb érdekes, és ahogy láttam, a többiek már elkezdtek beszállni ezekbe az izékbe. Tény és való, elég szűkös, és nem vagyok oda a bezártságért, de remélhetőleg nem sokat kell nyomorognom a szűk helyen. Alighogy helyet foglaltam, pár másodperccel rá, bepattant az ajtó, és elindult valamerre. Valószínűleg a kezdő helyre szállít minket, csupán az a két kérdés a fontos, hogy hol is van a kezdő hely, és mindenki számára ugyanott, vagy sem? Aztán egyszer csak víz. Majd még több víz. Rengeteg víz.... Nem hiába, a víz az erős ital, mert még a hajót is elbírja. Valószínűleg a nagy tó közepén kötöttünk ki, legalábbis ahogy kiszabadultam a kapszulából, és nagy nehezen sikerült felúsznom levegőért, nyugtáztam: A többiek is itt vannak, legalább a csapat fele. Nem álltam neki számolni, de így hirtelen nem tűnt kevésnek az úszkáló-evickélő tömeg. És még annyira rájöttem, hogy ha a térképnek lehet hinni, akkor a nagy tó közepén kötöttünk ki. Na akkor merre is akartam indulni? Ja igen, a pálmafák felé, messze nyugaton. Ha jól rémlik, egy kisebb erdősáv keresztezi az utam, ott talán találok valami élelmet, felszerelést, esetleg egy vízipipát némi elfüstölhető faeno levéllel, meg lángoló kardot vagy bármi tűzgyújtásra alkalmas eszközt, némi piát, és hasonlókat. Első körben az erdőbe igyekeztem, nyugat fele, majd megvártam amíg elhaladnak a többiek. Bár lopakodás jártasságom nincs, egy-egy vastagabb fa eltakar attól független, és ha nem mozdulok, akkor elvileg nem is zörgök. Gyakorlatilag kiderül. A meglepetések ellen némileg fel vagyok készülve, észlelés, látás, hallgatózás jártasságok, még ha csak egyes szinten is, de sokat segítenek. Aztán ha elhaladtak a többiek, akkor kicsit szétnézek az erdőben, némi felszerelés, gyümölcsök, víz tárolására alkalmasnak tűnő cumó (amíg közel a tó az édesvízzel), ha pedig van valami fegyvernek tűnő dolog, akkor pedig keresek husinak valót.

by **Rosalia** Vas. Feb. 01 2015, 18:31

Ayani kis csapata a déli partot választja, míg Shu csapata inkább észak felé, vagyis a folyó medrét követve próbál előre jutni. Úgy tűnik a teljes legénység két felé osztódik, de az igazság az, hogy inkább öt felé. Van ugyanis Tachi, aki külön manőverbe kezd azáltal, hogy Miu ellen gaz merényletet indít a víz alatt. Na és van Suzume, aki nem bukkan fel a víz felszínén. Kopoltyút növesztett volna? Aligha... és egy ágyúlövés hangja jelzi is, hogy mi lett a sorsa /user kérésére Suzume kiírva az eventből/. Hogy pontosan mi végzett vele, az aligha derül ki számotokra a nagy kavarodás közepette.
Végezetül pedig Oziról sem feledkezzünk meg, aki a nyugati irányt választotta, így elsőként érte el közületek a partot és már be is veti magát az erdőbe, ahol rögtön szembe is találja magát 12 feldühödött bikával. /10-et tudsz egyhitelni, 2 sebez rajtad összesen 8 hp-t./

___________________________________________________________________________________________

A továbbiakban kérnék mindenkit, hogy valamilyen módon emelje i a szövegéből azokat a részeket, amik a meséléssel kapcsolatosan fontosak, mert nem győzöm végigolvasni a postokat Szóval a haladási irányt, fő cselekményt vagy jártasságok felhasználását emeljétek ki, úgy biztosan nem kerüli el a figyelmem, miközben próbálom kihámozni a szövegekből a számomra lényeges dolgokat

Annak érdekében, hogy az event pörgősebben haladjon, nem kötelező 250 szót írni, csak 100-at. Többször is írhattok, ha a kommunikáció vagy az egymás közti viaskodások megkívánják, de arra figyeljetek, hogy egy nagy körben maximum 2 cm-et haladjatok az általam megadott térképen. Egy nagy kör addig tart, amíg nem ír mindenki legalább egyszer, beleértve engem is. Akárhányszor írtok egy nagy körben, jutalmazás szempontjából csak egyetlen nagy körnek fogom venni, a rövidke körök a játék kördülékenysége miatt lettek bevezetve.

A továbbiakban kérném, hogy küldjétek el nekem a csoportok által egységesen megjelölt térképeken a tartózkodási helyeteket és nyíllal jelölni a haladási irányotokat.

Amennyiben párbaj szituáció alakul ki, párbajra hívás nélkül az indikátor szabályok, párbajra hívás esetén a párbaj szabályok érvényesek. Mindkét harci szituáció esetén küldjetek pm-et és nyitom is a párbaj topicot, ahol aréna harcrendszer alapján küzdhettek meg.

Nagy kör határideje: február 7. éjfél

by **Shukaku** Vas. Feb. 01 2015, 19:42

Megnyugvás. Ugyan rosszul érezte magát amiatt, hogy ezt érezte, de nem tudta nem jobban félteni a társait Suzutól, mint Suzut a haláltól. Akármilyen megállapodást kötött vele Anatole, Shunak akkor sem tudta magát belopni a szívébe, azt pedig egy percig sem hitte el, hogy nincs nála burok. Az egész ott kezdődött, hogy hazudott a börtönről, akkor biztosan hazudott erről is. Suzuból nem nézte ki, hogy ne lenne annyi esze, hogy ne hordana magával ilyet, vagy ne kapott volna az alkalmon, hogy Shu kedvességét kihasználva szerezzen egyet. Lényeg a lényeg, tőle már nem kellett tartani, és Jun is szerencsésen megérkezett mellé.
-Jun! Íjat kell szerezned! Ezt Timidus csak a kiképzés következő szakaszában szerette volna neked elmondani, de most jól jöhet. Szerezz egy messzire hordó íjat, és ne az ellenfelet lődd, hanem felfele az égbe. Ha sikerül húsz, huszonöt méterre fellőni, és ott kicseréled az ellenféllel a képességeddel, a zuhanás sebzés elég ahhoz, hogy ne kelljen harcolnunk. Figyeld te is a partot. Összegyűjtöttem pár kavicsot, így ha meglátunk valami fontosat, akkor nem kell érte mennünk, csak ezekkel kicseréled. Most viszont csak el kell tűnnünk innen. Tudsz háton úszni? Fogd meg a kezem, és akkor a folyó leúsztat minket. Nem gyors a folyása, és a térképen nem láttam zúgót… de azért maradjunk partközelben.

by **Atoru** Vas. Feb. 01 2015, 20:57

Vártam a víz tetején. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt. Miután nem láttam felbukkanni senkit, merültem vissza. Viszont a szemem sarkából még láttam a felfelé tartó Ayanit, amennyire ki tudtam szúrni az alakját a víz alatt.
És lejjebb, a tó alja felé észrevettem még egy embert.
Kokoro!
Egy kicsit gyorsítottam a tempómon. Tudtam jól, hogy még fel is kell vinnem őt a felszínre, így aztán nem használtam el inkább olyan sok energiát. Amint tudtam megfogtam a kezét, ás magamhoz szorítva a lányt, kemény lábtempóval úsztam a felszín felé.
Miután felértünk, megláttam Ayanit a tó felszínén taposni, és egyből odamentem hozzá.
- Ayani, Kokoro nem tud úszni. - mondom a lánynak, miközben nehézkesen ugyan, de valahogyan odaértünk hozzá. Ha Aya segít Kokoro partra juttatásában, azt megköszönöm neki, majd a parton egy kicsit pihegve kérdezem tőlük. - Jól vagytok, lányok? - Bár látszik, hogy igazából csak Kokoronak esett kisebb baja, viszont ezt ki tudtuk küszöbölni. Még szerencse, hogy a szüleim elvittek még kiskoromban vízi mentőképzésre, mert most bizony megütöttük volna a bokánkat.
Ayani szavaira csak bólintok egyet. Igaza van, így nagyobb esélyünk van túlélni, azonban nem hinném, hogy teljesen igazat mondana. Tavaly sem volt olyan csapda, ami nem ölte volna meg a játékost, tehát nem hinném, hogy idén kivételt tennének.
Közben észreveszem, hogy Kokoro eléggé görcsösen kapaszkodik belém. - Jól vagy, Kokoro? - kérdezem aggódva a lánytól. Lehet, hogy még mindig sokkos állapotban maradt az előbbi fulladás közeli élménye miatt.
Ezért aztán fogom magam, és átölelem. Nem szólok semmit, csak ölelem. Sőt, ha Ayani néz, akkor neki is mutatok a kezemmel, hogy jöjjön, és ő is ölelődjön. Én most nem szólok egy szót sem, mert az szerintem csak tönkretenné a hangulatot, amit nem szeretnék.
Viszont így is megzavar minket az ágyúdörrenés, ami tudtunkra adja, hogy bizony a Viadal már elkezdődött.
Hátranézek a tóra, majd Ayanira pillantok.
- Ideje indulnunk. - mondom kicsit aggódva, és komolyan. Kokoroval az oldalamon, öt méter távolságban követtük Ayanit. Én közben bekapcsoltam az észlelésemet és keresésemet, hátha felfedezek valamilyen rejtett dolgot.

by **Jun** Vas. Feb. 01 2015, 21:26

Szerencsére gyorsan a lánykára bukkantam, előbb mint, hogy bárki más tehette volna, ez pozitív, sietve kapkodtam a kezeim, és löktem magam előre, hogy beérjem. Az úszás sosem tartozott az erősségeim közé, de azt hiszem éppen itt az ideje, hogy tökéletesítsem. Az ágyúdörrenés hangjára először megijedek, majd felnézek, mint ahogyan azt sokan mások is tehetik a közelben. Félig meddig megnyugtat, hogy eggyel kevesebb veszélyforrással lesz dolgunk a későbbiekben, de mégsem érzem teljesen nyugodtnak magam.
- Íjat?! - kérdezek vissza, - Ezer éve nem tartottam a kezemben íjat! - válaszolom, miközben levegőért kapkodok. Nem egyszerű dolog úszni az árral, és a másikkal megértetni mit is akarok. A lány persze megnyugtat, hogy nem kell senkit sem lelőnöm vele, és az ötlete több mint érdekes.
- De mégis, hol találhatnék én íjat? A régen abban a szimulációban azt hiszem volt valami placc a kezdőrészen ahol mindenféle tárgyak voltak. De kétlem, hogy bárhol is lenne bármi. Ha csak nem a víz alatt vannak a felszerelések. - és persze én biztos nem fogom most a vízbe dugni a fejem, hogy leellenőrizzem, inkább megpróbálok a lány utasításai szerint úszni.

by Ajánlott tartalom