"Az éhezők viadala" 2 - Az önkéntes száműzetés

---

Csordogálunk lefele a folyón, közben keresünk barlangot, meg használható felszerelést a meglévő összes jártassággal.

Minthogy nem azonnal indultam neki a nagy ismeretlennek, hogy aztán lázas menekvésben érjek tüdőt passzírozó utolsó életbe csimpaszkodó ösztöneimmel a szárazra, ahol aztán hörögve dörgölőddzek a homokban, mint istenadta anyaföldbe, homlokommal érintve, meg csókolgatva, nem is beszélve a hamar feleszmélős, magamat csimpánz módjára visítva dzsungelbe (dzsenifer után szabadon) bevetős taktikáról.

Szóval nem. Hanem gondoltam, ha már mindenki szanaszét, hát én eltere-terelgetem majd Miu-chamát szépen Cearso és Shu irányába, ha ők úgyis éppen Boromírt utánozva szeretnének lesodo-sodródni az Anduinon.
Ami ekkor történt az nem volt benne egyik forgatókönyvben sem, amit a mai napról olvastam (pedig egyenest az Űrgolyhók 1-esről kaptam közvetítés, csak valamiért ők se tudták előrébb tekerni a műsort)

Egy szó mint száz (bár szerintem még mindig csak egy az az egy, akár hogy is nézzük matematikailag, najó, még lehet 100 a 0. hatványon is, végülis, az már 1) a veszedelmes, minden hájjal megkent és semmitől sem rettegő Helmet Tachi cápaként cserkészte be a mit sem sejtő szörfösünket, Miss Miut, aki hírtelen úgy döntött, hogy mégis inkább búvárkodni indul.

Ekkor fújtam le a meccset, szabályos T betűt formázva a tenyereimmel, jelezvén a bíró, meg partjelző uraknak (érted?    part! jelző), hogy gondolkodási időre van szükségem, hogy én és a csapatom meg tudjuk beszélni a taktikát. Erős tanakodásba estem, lévén mit évő egyek, de hamar elvetettem a nassolás gondolatát, és pedzegetni kezdtem magamban, hogy ha Miu és Tachi egy helyen merülnek alá abból vajon felszínre úszó női fehérneműk és halott leányzó kerül-e ki végeredménynek, mint legutóbb, vagy csupán mindketten úgy döntöttek hogy ott akarnak delfinekkel játszadozva a búvárkodás szépségeiben elmerülni.

Felsejlett benne az a gondolat is hogy ez biza nem a legjobb felállás itt a víztől csutakos sakkpályán, mert hiába is próbálnám én kimenteni a sötét király, akarom mondani paraszt markaiból a fehér királynőm, vizicsikó módjára száguldva a mélységbe, biza könnyen megeshet, hogy aztán a sötétség erői lebírják majd a világosságot, főleg, hogy a vízfelszín alatt minden sokkal és egyre sötétebb.

Így aztán tanakodni kezdtem magamban s a kerekasztalnyi gondolat-hangzavar közepette a fejemben, amikor is valamelyik felordítani vélte, hogy "Fegyverek kellenének, Nagyuram!" (copyrighted by Stronghold)

Nahát persze a tengernyi víz közipütt hiába is rimánkodnék én a tótündérnek, hogy hej te! Vagy is jer te! Artúró vagyok, inét Camelotbó', kőne a kardod, de izibe te varázsos tündér! Vágjad már hozzám azt a Caliburt, de rögvest, azt a békaember mindenedet!

Olyan is eszembe ötlött, hogy csak úgy kiragadok én a tóból egy szép nagy kövér lazacot, vagy lehet tőlem még pisztráng is, és jól megcsapkodom azzal a csudálatos pikkelysömörből kiguvadó felükkel a Tachi-bácsi orcáját. Jól. Amíg szépen el nem ereszti nekem az én szépséges Brünhildámat Miu-chanomat.

De tényleg, mit csináljak, mit csináljak? Ugorjak fejest rögtön, aztán lesz ami lesz? Leginkább veszítenék? Meg amúgy sem tudnék én már fejest ugrani. Hiszen bönne vagyok a vízben, de derekasan derékig!

Kimennék én valami bunkóst keresni, mert hát eszköz használók voltak már az őseink is, és azzal agyabugyálnám el jól a feketelovagot. De akkor meg semmi nem garantálná, hogy visszatalálnék Miu-chan merülési pontjához, így aztán fennen rimánkodtam én vala az isteneknek és isteni nézőseregnek, ki voltak most nap és hold, élet és halál urai:
- Tótündér és minden istenek az égben és itten a vizekben, no meg jó uraim ott a páholyban, adjatok egy kis esélyt, hogy izgalom is legyen ami most lészen következzék, de leginkább valami Excalibur formájában, az se baj ha egy tavitündér nyújtja át!

A lány biztatása jól eső érzéssel töltött el, és a kezdeti ügyetlenkedéseimet is sikerült kiküszöbölni már amennyire azzal, hogy elkezdtem utánozni az ö mozdulatait, illetve megfogadtam a tanácsait. Eleinte elég ügyetlenül, majd végül egész jól belejöttem a dologba, ugyan nem mesteri szinten de több a semminél.
- Nem is annyira nehéz mint amennyire tűnt elsőre. - picit nevettem is hozzá, persze azért a hangom mégis megremegett a végére. Nem vagyok elég bátor ehhez, olyan tehetetlennek érzem közben magam, hogy a víz csak úgy sodor, és gyakorlatilag hagyjuk, hogy vigyen amerre akar.
- Én is meg foglak védeni, ha nem találunk íjat... akkor majd addig keresünk amíg nem sikerül, egyet szereznünk. Esetleg... esetleg talán a nézők majd küldenek nekünk, mert látják, hogy mi vagyunk a legcukibb páros egész viadalon! Egyébként pedig ne aggódj, biztos, hogy minden rendben lesz. Amíg együtt vagyunk nem érhet semmi baj sem. Legalábbis addig ameddig az a sunyi lovag távol van tőlünk. Sőt lehet az lenne tényleg a legjobb ha elbujdosnánk valahol biztonságos helyen, amíg a viadal véget ér. - persze mire kimondtam hangosan addigra már elég butaságnak is hangzott a dolog. Korábban is mindenféle csapdák, maróköd, meg egyéb nyalánkságokkal szabotálták ezt a tervet... bizonyára élesben sem lesz másképp.
- Vagy majd meglátjuk...

//Keresés és észlelés jártasság aktív//

/előző posztban megjelőlve, hogy hogyan kerülhetett ide a kari/

Nézem a többieket, hogy indulnak el a szélrózsa minden irányába.
Mi elől futnak ezek?
Jun a folyó felé halad, amerre én is tervezek elindulni. Valószínűleg Shu is arra lesz akkor.
Egyvalaki már partot is ért nyugaton, és eltűnt a sűrűben.
Hárman pedig elindultak délre.
Ez eddig hat. Velem együtt hét. Még mindig hiányzik négy ember. Az ágyúdörrenés jelzi, hogy már csak három emberrel kell számolnom. Vajon mibe halhatott bele a tó közepén?
Remélem csak valamilyen technikai probléma lépett fel, és nem valami édesvízi ragadozóval van dolgunk.
Tehát maradt Miu, Dannee és a másik vörös, akiket keresnem kell.
Dannee nincs is olyan messze.
Te jó ég, ez meg mit csinál?
Nézek Dannee-ra, aki nem messze tőlem elég nagy ostobaságot követ el. Miközben közelebb úszok, hogy rájöjjek mi a baja.
-Miért nem fohászkodsz egyből Kayabához? Vagy Arthurhoz, ha már az ő kardját akarod elkérni.
Ekkor mérem fel a helyzetet.
Miu nem tudna úszni?
Nem, nem.
Dannee biztos a segítségére sietne.
Akkor valami turpisság van a dologban. És már csak egy lehetőség fordult meg a fejemben. Mármint kettő, de a másodikat egyből elvetettem. Egy ragadozó hal még mindig az íjász lányon nyámnogna, remélem.
-Ne imádkozz, cselekedj.
Szólok Dannee-nak, mikor nagyjából leestek a dolgok.
-Majd cserélj le. Vagy tartsd a másikat a víz alatt.

Veszek egy nagy levegőt, majd lemerülök a víz alá. Egészen Miu-ig, figyelve arra, hogy semmiképp ne érhessen el az, ami a lányt fogja, majd egy mozdulattal a lány ajkaihoz teszem a számat, és próbálok minél több levegőt juttatni a szervezetébe.
Kívűlről egy egyszerű csóknak tűnhet a mutatványom, de ez több annál, és mégis kevesebb. Ugyanis ebben a mozdulatba próbálok a legkevesebb érzelmet belevinni. Mégis kihasználom az embernek azt az adottságát, ami még egy angyalnak sincs.*
Körkörös légzés, ha a lány még az eszméleténél van, akkor remélem elég gyorsan kapcsol, és használja azt a kevéske oxigént, ami így a szervezetébe kerül. Az első, hogy Miu-ba visszatérjen az élet, a többit majd ki lehet találni később.

*referencia a No Game No Life-ra.

// 39 sebzés Miuba, csak egyes+koponya esetén ütök mellé, de megdobtam a találatot //

A víz felszínére érve végül Atoékat keresgélem, akit végül meg is találok. Azt mondta Kokoro nem tud úszni. Így hát eveztem is hozzájuk, és próbáltam segédkezni, Kokoro fennttartásában. Végül sikerült a partra érni, ahol kicsit összeszedhettük magunkat. Az erdőt és a partot fürkészem. Ato eközben Kokorot nyugtatja, és próbál invitálni, hogy öleljem meg én is szegény lányt. Bármennyire is szerettem volna, a helyzet nem engedi az ilyen kis ölelőpartikat, ehelyett inkább a játékosokat tartom szemmel, hátha valaki túl közel jön. Végül egy ágyúdörrenés. Egy ember meghalt. Ez volt a végszó. Szerencsére Atoru is reagált. Kokoro kérdésére csak legyintek.
- Nem fontos, hagyjad csak, azt jelzik, hogy vége a védettségnek. – hazudok a lánynak – Eddig biztonságban voltunk, ám most már támadhatnak.
Atorura pillantok, hogy elfojtsam egy határozott tekintettel, ha ki akarna javítani. Majd ha biztonságban leszünk, elmondom mi volt az, de most nem jó. Még egyszer a part felé pillantok, majd hátrafordulva, már szaladok is. Út közben Észlelésemmel a lopakodó, és rejtőzködő ellenfeleket keresem, míg Hallgatózásommal nagyjából mindenre figyelek. A Keresésemre is figyelek, hátha jelez valamilyen item után. De a Vadászatomat is próbálom hasznossá tenni, ezáltal vadállatok nyomát is próbálok kivenni. Célom az, hogy mihamarabb találjak egy-két mobot. Atoval, és Kokoroval a nyomomban elindulok, de kettejüktől jóval előrébb szaladok, hogy ha robbanok ők mégse tegyék ugyanezt,

Tótündér helyett egyszer csak Cearso úszott el a közelemben.
Fogalmam sincs mire készült, mert az én ismereteim szerint nem volt olyan forgatókönyv, ahol egy íjász, aki többnyire, vagy teljes egészében az irányítás pontjaira költ az erőpontokkal szemben, tehetne bármit is egy olyan közelharcossal szemben, aki ellen legutóbb is kevésnek érzetem még magam

- Mert nem ők a bírák, meg a díszvendégek! - nem értettem mire akar kilyukadni a kérdéssel, és tényleg ennyire nem lenne tisztában a játék lehetőségeivel, amit az előző viadalon volt lehetőségünk kielemezni, vagy csak simán le akar oltani, amiért nem merülök rögtön a lány meg a vöröske után, hanem helyett kipróbálom a szerencsémet (ha úgy tetszik) ?

Ő le is bukott a vízfelszín alá, amerre Miut és Tachit láttam eltűnni a hullámok közt, én meg hiába kardoskodhattam volna, hogy hova mész, nincs esélyed, mi a terv? Addigra már nem hallhatott.

Öklömet rázva az ég felé néztem körbe a kétségbeeséstől és a dühtől marcangolva. De aztán be kellett látnom. Vagy megpróbálok egyedül túlélni, vagy együtt halunk meg. Mert így meg fogunk. Anélkül, hogy igazán játszhattunk volna.

Nagy levegőt vettem, bár tudtam nincs különösebb jelentősége. Nem zavart hogy a vízfelszín alatt nem tudok majd újra oxigénhez jutni. Nem is próbálkoztam újabb levegővétellel, ahogy alá buktam a vízfelszínnek. A víz is csak egy másfajta közeg itt Aincradon. Nem fulladozol, ha nem akarsz. Mert valójában a kanál nem létezik, ahogy anno Neonak mondta a kis srác abban a filmben.

Az úszás se jelentett akadályt. Bár a SAO sehol sem jegyezte számokban és technikákban, a kintről hozott képességem elég volt.
Utánuk lestem, de sejtettem, hogy egyre mélyebbre süllyedtek idő közben, így hát egyenest lefelé löktem és rúgtam magam. A szemem a játék adta feljavított Látás képesség is segítette, az előttem kavargó áramlatok közt pedig a Nyomolvasás segített helyes irányban maradnom.
Rég úsztam, és majd csak élveztem is az érzést, ahogy körülvesz ez a selymesen simogató közeg, még ha némileg érezni lehetett, hogy megpróbál összébb préselni. De most nem volt időm kiélvezni a lehetőséget. Rúgtam, és toltam magam egyre mélyebbre, és nem kellett sok, hogy felfedezzem mindhármukat.

Miunak fele élete se volt, Tachi a lábán csimpaszkodott fél kézzel, Cearso pedig alig pár centire mögöttük. Nem tudhattam mi folyt eddig, hogy Cearso mit tudott tenni eddig, de ha már úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban és lejövök ide...
Tachi Miu után úszott, ez így tökéletes volt ahhoz, a körülöttük kavargó vízben észrevétlenül a hátába kerüljek.

A neheze csak most jött, de ha Tachinak ment gond nélkül Miut lehúzni a víz alá, akkor nekem se jelenthet problémát az Akrobatikámmal felvértezve, hogy az üstökében megkapaszkodva a nyakába üljek és a lábaimmal hátrafeszítsem mindkét karját, majd így dokkolva magam a vöröskén, a haját elengedve, azon nyomban a szemeibe vájjam a körmeim. Fura, nem is olyan rég, még én botránkoztam meg ezen, s most én folyamodok ugyanehhez a praktikához.
Eltakarni biztos el tudom a szemeit, és még talán meg is foszthatom egy időre a látásától az avatárját, ha sikerül a szemeket kinyomnom.

Remek, Dannee vette a lapot, vagy legalábbis valamit megértett abból, amit mondtam neki. Legalább is Tachit szemelte ki célpontjának. És ahogy nézem, nem is rossz stratégiát használ. Mondjuk Tachi nem sebzett keveset Miu-ba. Ha csak még egyet bele tud csapni, akkor azonnal el is búcsúzhatunk a lánytól. Csak reménykedhetek abban, hogy Tachi azt hiszi, hogy én vagyok a háta mögött. Ezt kihasználva megpróbálok felúszni a felszínre újabb adag levegőért. Egy hatalmas levegővétel után lefele menet közben megfogalmazok egy gyors üzenetet, és elküldöm Dannee-nak, mikor leérek. Majd megpróbálom átvenni a helyét Tachi víz alá szorításában.

üzenet szövege:

Fegyver nélkül amúgy se lehetnék túl sok hasznára egy csapatnak, és mi az esélye annak, hogy a tó közepén találni fogok egy íjat?


/Nem tudom milyen mély a víz, de amit a többiek vertikálisan tesznek meg, azt én ortogonálisan használnám ki/

Kellemes víz, jó társaság, szép kék ég, és egy elhagyatott, ismeretlen szigetecske valahol valamelyik szinten. Kettesben Shu-tannal, és előttünk a lehetőség, hogy felfedezzük, hát persze, hogy túl szép, hogy minden problémamentesen haladjon. Biztonságosan távolodunk a többiektől, és már majdnem, hogy sikerült megnyugodnom, elfelejtenem a legfőbb veszélyforrást, legalább egy kis időre, és helyette jön is egy másik. Az életpontjaim eszeveszett módra folynak lefelé, és még a mérgezés szimbóluma is ott villózik.
- Shu! Azt hiszem megmérgeződtem! - visítom oda a lánynak, és próbálkozom a part felé evickélni, amilyen gyorsan csak lehet. - Nem tudom mennyi időm van hátra, de gyümölcsre van szükségem. Gyümölcsre... gyümölcs kell. - mormolom, szemeimmel pedig rémülten kutatok bármi ehető, zamatos gyümölcs formájú dolog után. Nem hagyhatom magára Shu-tant. Amíg az az alattomos lovag bent van nekem is bent kell maradnom.

//keresés aktiválva, hátha talál nekem gyümit //

Félrerúgtam, nem is akármennyire félre. Ha egy picivel lentebb kerül a lábam talán le is ránt magukhoz a cicamica és darabokra tépnek. Szerencsére Shu-tan nem volt ilyen ügyetlen és hiperszuperkülönleges varázslatos idomítós támadásával le is mészároltatta az egyik csíkost, aki pár másodperccel később követte is társát. Szomorú, egészen idáig imádtam a tigrisek bundáját, de azt hiszem ezek után nem leszek hajlandó egy ideig hasonló mintázatú göncöket felvenni.
- Ah el sem hiszem, hogy legyőzted őket. - pislogok egy sort, és lemászok a fáról. Ennyire óvatos sem gyakran vagyok. Elvégre egy rossz mozdulat és megnyílik alattam a föld, kiélezett tüskékbe zuhanok vagy bármi egyéb. - Szerinted most már véget ért a balszerencse sorozatunk? Én félek megmozdulni is ezek után. - közben a husikákra is vetek egy pillantást, a gyümi adott életet, akkor talán a husi is ad. De nyersen megenni... Phej..
- Vajon sikerülhet megsütnünk tábortűz mellett? Habár a földön volt és lehet koszos is lett... - megrázkódok a gondolattól, hogy tényleg talán ez az egyetlen lehetőségünk, elvégre bármelyik pillanatban ránk támadhat valaki, vagy valami. Talán követtek minket..

7/120 hp

Huh még mindig nem tudom elhinni, hogy sikerült ennyi csapást túlélnünk. Ugyan nem hét csapás, de ez a három is bőven elég volt. Először a víz, majd a vad mérgező tüskék végül pedig a fára mászó tigrisek, és ez még csak a kezdet lehet. Hiszen ha az ember belegondol rájöhet, hogy ezek csak egyike lehettek a sok ezer csapdának amit csak azért találtak ki, hogy a mi túlélésünket nehezítsék meg, és a nézőközönség szórakozása fokozva legyen.
- Hát nekem egy életre elég volt a tigrisekből. Brrr. Még így fájdalom nélkül is rémisztő lett volna ha lekap a fáról és darabokra tépdelnek. - Shu-tan okos észrevételeit próbáltam elraktározni a buksimban, még hasznos lehet ez a tudás valamikor valahol, és elkezdtem szétnézni, többnyire a fákra pislogtam fel, hátha kiszúrok egy-két kósza gyümit, de azért a földre hullott példányokat is szívesen fogadom most, így életpont nélkül.
- Egyébként azt hallottam, hogy sok állat husija nem ehet. A tigrisét szerinted meg lehet enni? Mármint az oké, hogy megfőzhető, de nem fogunk belehalni, vagy bármi?

//Keresés és észlelés továbbra is aktív//

- Nem vagyok szigorú, de akkor is félelmetes volt. Még ha tudom is, hogy túl fogom élni sem szívesen feküdnék bele egy medvecsapdába vagy nyalogatnék mérget. Viszont... ha eltűntem volna és most a főtéren lennék vagy talán a szobámban akkor most egyedül kellene aludnod az éjszaka. Sőt nem is biztos, hogy tudnál aludni, hiszen egyedül nem járőrözhetsz és aludhatsz egyszerre. Szóval megpróbálok kitartani, hogy a burok se vesszen kárba, és én is itt maradhassak melletted. - húztam ki magam büszkén mintha én lennék a legnagyobb segítség. De persze valójában a burkot nem sajnáltam annyira, sokkal fontosabb, hogy Shu-chan biztonságban legyen, és ne maradjon egyedül. Borzalmas lenne ha odakint lennék a szigeten túl valahol egy szobában és popcorn eszegetése közben nézegetném miként próbál túlélni, kínozza meg a gonosz lovag, támadnak rá darazsak, vagy óvatlanul belelép egy csapdába és nem tud belőle kiszabadulni. Persze lehet, hogy picit túldramatizálom ezt az egészet, és én sokkal jobban félek ettől az egésztől mint mondjuk a lány. A gyümikeresést is a legkörültekintőbben próbáltam. Talán itt most nem a keresés jártasságon lenne a hangsúly hanem magas kertészkedés kellene. Nem lenne egy utolsó dolog ha a rendszer segítene megtalálni hogy hol nő minek mije.
- Nagyszerű! Remélem, hogy akkor ezek nem tigris husik hanem mondjuk... csirkehusi ami valahonnan kiesett a tigrisekből. Ah bárcsak lenne hozzá valami köret. Mondjuk egy kis rizs, esetleg párolt zöldségek. Szójaszósz! Hmm vagy mondjuk kenyér.. pirítós! - Igen bármi jó enne ami elfeledtetné velem, hogy ez bizony egy tigrincs husikája lesz, és legalább az ízek keverednének. Főleg akkor ha rossz íze van.
- Jó étvágyat! - már haraptam is volna bele a húsba, hogy minél előbb túlessek rajta, - Várj. Mit is mondtál? Neked jusson inkább a kettő, én nekem egy is bőven elég lesz. Erős vagyok, és majd ha találunk valami gyümikét akkor majd enyém lesz az első cserébe. - öltök nyelvet, még, hogy elegyem előle az ételt. Butaság. Sosem lennék képes ilyesmire. Éppen ismét nyitnám a szám, hogy mondjak valami okosságot, mire Shu-tan egy ügyes pillanatban belegyömöszöli a másik husikát is a számba.
- Muh. Csak találjak végre én is valami ehetőt..

A nyálkákat nagynehezen sikerült levernem, és az elhúzódó küzdelmet az életpontjaim bánták. A bikákhoz képest jóval nehezebb ellenfelek voltak, és semmi hasznos nem volt náluk, hacsak a kocsonya-maradványok nem mondhatók annak. A szomjúság már elég rendesen gyötört, és kocsma híján kénytelen leszek beérni sima, alkoholmentes vízzel... Pedig mindig azt tanácsolták, hogy "Vigyázz a vízzel", "Kiröhög a gyomrod!" és a hasonlók, na meg persze a nagy bölcsesség: "A víz az igen erős ital. Elbírja a hajót, és hajtja a vízimalmot is..." Hát van benne valami, tény és való, jobb vele vigyázni, de most sajnos elkerülhetetlen.
Visszasétáltam a tóhoz, amerről indultunk, és egy alapos mosdás után a szomjúság miatt kénytelen voltam inni is. Kicsit pihentem a tóparton, és jobb híján a bikákból kinyert húst nyersen elkezdtem ropogtatni, legfeljebb 6 darabot, a másik 6 jó lesz később is. Bár, nyersen nem az igazi, de mivel nincs nálam semmi tűzgyújtásra alkalmas cucc, kénytelen vagyok beérni a nyers husival. Nem hinném, hogy lesz olyan szerencsém, hogy valamelyik fába villám csap, és lesz egy kis tűz. Sőt, ha már a szerencséről van szó, előbb találna telibe engem egy olyan jófajta elektromos kisülés...

// Vissza a tóhoz, mosdás, vízivás, amennyiben nyersen is ehető a hús, akkor 6db elropogtatása.

Végül csak vége lett a harcnak. Bátorító mosollyal nézek a többiekre.
- Szép volt! Most egy lépéssel előrébb tartunk. Viszont nem szabad elfelednünk, hogy figyelnünk kell a farkasokra, mert nagyon kevés életük van. Na de akkor. Folytassuk is az utunkat.
Ha többiek rábólintanak, akkor máris indulok előre, de előbb még egy apróságot elintézek. A farkasokhoz irányítom a panelem, hogy átnevezzem őket. "Hadnagy, Radar, és Tapmancs". Az elsőt kicsit muszájnak éreztem... remélem Szophie is értékelni fogja, ha látja ezt kívülről. Amint megvagyok ezzel, indulok is tovább. A most már Radar nevű farkast előreküldve próbálom a bombákat hatástalanítani, míg hadnagyot és Tapmancsot a csapat végére küldöm, hogy hátulról fedezzék a kis csapatot. Egész szép számmal lettünk végül. Mindenesetre a környéket továbbra is keresek játékosokra utaló jelet Észleléssel, és hallgatózással, míg Kereséssel tűzgyújtó dolgokat szeretnék találni. A vadászatom továbbra is aktív. Jó lenne még több vadat befogni.