Re: [Event] Vidámpark!

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 08:16

Legfrissebb híreink: Yuichi bejelentette a részvételtől való visszalépést. Aki rá várt eddig, ezután ne tegye.

by **Maci** Hétf. Feb. 17 2014, 12:23

- Mi ez a nagy macirkusz itt! – Pislogok hatalmasakat ahogy az egyre gyülekvő tömeget látom középen egy fiúval ami valamiket dobál. Odáig nem halottam el hála az emberek morajlásának így kénytelen voltam közelebb menni.
- Vigyázz, jövök, medvebocsánat… hehe, medvebocs-ánat. Utat, ne lépj rám! – Próbálok áttörni a tömegen ami nem könnyű mivel jóval alacsonyabb vagyok mint egy átlagos ember. Végre hallom mit is beszél a fiú. Vidámpark? Vajon az milyen lehet? Nyilván nekem találták ki, hisz vidám is vagyok, a parkokat is szeretem, úgyhogy ott a helyem. Már most jobban hangzik mint a vakrandi, nem akarok megvakulni, de vidám szeretek lenni.
- Nekem is! – Nyújtom fel a mancsaim amit alig ha láthat a fiú. – Itt… vagy… ok! – Ugrálok fel a magasba folyamatosan mikorra végre észrevesz és felém is eldob egy repülőt. – Végre! – Ugrok fel utoljára de nem sikerül elkapni a repülőt ami így átsuhan a tömegen. – Hééé! Gyere vissza! – Kiáltok fel és ismét átverekedem magam a tömegen ezúttal sokkal agresszívabban, majd fellökve egy-egy embert.
- Hova a maciba lettél? – Nézek szét mikor kiérek a tömegből. – Meg vagy! Vagy medveagy? -Koppintok rá a fejem felkuncogva a saját viccemtől és amilyen gyorsan csak tudok rohanok a papír repülő után. – Állj már meg! – Kiáltok fel rá mire egy apró széllökés vissza fordította a papírrepülőt. – Na azért… Auch! – Örülök meg de majdnem meg is őrülök mikor a repülő egyenes az én aranyos homlokom kellős közepén landol. – Gonosz vagy! – Vetem a nem létező szemére, majd szétnyitom a szórólapot. Amint hogy megteszem hirtelen minden féle kép kezd el felvillanni egy szöveggel kisérve.
- köszönöm! – Húzom ki magam büszkén. – Mindig is jó macizlésem volt és ez rólad is elmondható, mert ide jöttél hozzám. – A dicséretemre nem szólt semmit így egy bunkó megjegyzéssel nyomtam a tovább gombra. - Lépjünk tovább és borítsunk fátylat a múltra Mr. Szórólap! – Ahogy, tovább lépetem a lap további szövegeket pöfékelt ki magából majd hirtelen egy csomó kérdést kaptam tőle. – Szóval szeretsz ismerkedni mi? Én is, legyünk minél jobb barátok! – Szépen válaszolgattam a kérdésre majd a lap ismét egy üzenetet küldött. – Máris szeretnél elmenni valahová? Legyen! –Emeltem ismét a magasba a mancsom. Másnap felkerestem a helyszínt Mr. Szórólappal és már elég sokan álltak itt sorban. Sokáig kellet ácsorogni ami biztos Mr. Szórólapot is megviselte mert ma(ci) sokkal csendesebb volt mint legutóbb. Amikor végre mi kerültünk sorra az őr a szórólap felé nyúlt de én morcosan elhúztam tőle.
- Ácsi, bácsi! Mr. Szórólap és én együtt akarunk menni a vidámparkba. Nem veheti csak úgy el tőlem! – Néztem rá mérgesen mire elkezdett füttyögni. – Fütyülni én is tudok! Pfuuuu… pfuuuuuu… Na jó nem tudok. – Néztem a földre szomorúan. Ha mindenképp meg kell válnom tőle akkor végül odaadom a férfinak. – Várjon, egy percet kérek csupán! – Intettem gyorsan az őrnek végül a papírra néztem. – Mr. Szórólap, úgy néz ki rövid kalandunk a végére ért, elválnak útjaink. – Néztem rá párásodó szemmel, de a szórólap csak csöndben pihent a kezemben. – Tudom, nehéz szavakat találni. Ég veled. – Nyújtottam át végül a szórólapot. Már épp léptem volna tovább (vagy esetleg már tovább léptem Mr. szórólapon) mire az őr visszanyújtsa a papírt. –Mr. Szórólap! Hát végül mégis úgy döntöttél, hogy velem tartasz. – Ölelem magamhoz boldogan és immár együtt indultunk el a színpad felé ahol leültettek minket és egy kalapos férfi minden félét beszélt és sorra mindenki kérdezgetett. Nekem nem volt kényelmetlen a szék, majdhogynem a méretem volt. Csillogó szemekkel néztem a körülöttem lévő embereket, ahogy sorra gyerekké változnak.
- Én, én is! – Kezdtem el pattogni a széken izgalmamban és gyorsan előkaptam egy tükröt, hogy lássam én hogyan is festek gyerekként de… ugyan úgy néztem ki mint eddig, talán egy picivel alacsonyabb lettem. Egy kis ideig még méregetem magam forgatom a tükröt végül egy fontos felismerésre jutottam.
- Úgy néz ki én már kisbocs korom óta ilyen jóvágású, derék medve vagyok. – Kezdem el egy önelégült mosollyal simogatni az állam. – Ku-MAAAAAAN! – Kiáltom el magam és a hüvelykujjam a magasba emelem.. Sőt, most hogy nézem nem vagyok pici. Nem vagyok alacsonyabb az embereknél. Sőt pár csöppségtől talán még magasabb is vagyok. – Gihihihi… - Ül ki egy gonosz mosoly az arcomra és kihúzva magam, előre tolva a mellem közlekedve néztem körbe a sok kis emberbocs között. – Nézd Mr. Szórólap! Milyen aprók! – Szólalok meg de kiengedve a levegőt rögtön „össze is esett” a mellkasom. – Sebaj, még mindig én vagyok a legmenőbb medve a sok kis apróság között. – Vígasztalom magam. – Nos Mr. Szórólap? Melyik játékot próbáljuk ki először? – Kérdem meg újdonsült barátomat de ő nem válaszol, lehet hogy megsértődött amiért ott akartam hagyni őt az őrnél. Neeeem. Ennél jóval érettebb a kapcsolatunk. Tudom, biztosan izgul. – Zavarban vagy a sok embertől ugye? – Kérdem tőle. – Ne aggódj én is félek egy picit, még sosem láttam ennyi embert egy helyen egyszerre. Még ha ilyen aprók is. – Néztem körbe.

by **Atoru** Hétf. Feb. 17 2014, 15:49

Lassan egyre többre lettünk, aztán még annál is többen. A tömegben észrevettem Judy-t is. Tehát megkapta a szórólapom. cheers

Én is köszönök neki, majd beállok a sorba. A sor szép lassan haladt, de azért valahogy én is odaértem a kapuhoz, ahol egy férfi állt, valami harci felszerelésben, de nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mégis milyenben. A katana még rendben lenne, arról tudni, hogy japán, de a lándzsa az már elbizonytalanít. Amikor boldogan köszönök neki, ő csak morog valamit, mennék tovább, de megállít.
- A szórólap? – Oh, persze, biztos az alapján azonosítanak, mint valami igazolvány, vagy belépő kártya. Gyorsan lehúzom a menümet és elkezdem keresni. Nem találom. o.o Nem baj, nem esek kétségbe, keresem tovább, azonban az őrön is látszik, hogy kezdi elveszteni a türelmét és akármelyik pillanatban kikészülhet. De szerencsére megtaláltam. Odanyújtom a férfinak, aki kitépi a kezemből. ~Ez már most nem indul túl jól.~- mondja megint egy hang. Lassan kezd belőle elegem lenni. Amikor megszólal, akkor mindig csak parancsolgat, vagy kritizál engem. :suspect:A kapun belől sokat nem tehetek, sodródok az árral, jobban mondva a tömeggel, így nem sokára egy színpadhoz érünk, ahol elég pici székeket látok. :suspect:Ebbe nem nagyon fogok beleférni, de legyen. Leülök és nagy nehezen kényelembe helyezem magam, már ha ezt kényelmesnek lehet nevezni. A színpadon nem sokára egy elég fura kinézetű alak jelenik meg, majd elkezdi a beszédét. Milyen csokigyárról beszél? o.o A csoki még talán, de a gyár része elmaradt félúton, ha jól látom. Látszik, hogy kicsit lökött az igazgató, hisz kicsit furán beszélt. Szóval csoportokban leszünk? Mintha írta is volna a szórólap, de nem emlékszem tisztán. Szóval lesz hullámvasút. \o/ De szellemkastély nincs. :(Csak valami szanatórium nevű hely, de erről nekem valamiért egyből egy magán klinika ugrik be. És miért vagyunk hozzá kicsik? :suspect:Hiszen ahogy láttam, már szinte felnőtt játékosok is vannak itt. Körbenéztem, és valami nem stimmelt. :suspect:Ennyi kisgyerekre nem emlékszem, vagyis jobban mondva, több tini, vagy félig felnőtt játékos volt. De most egyet se látok! o.o
- Mi folyik itt? – kérdezem félhangosan, de egyből a szám elé kapom mindkettő kezem. Mi lett a hangommal? Most teljesen olyan, mintha héliumot szívtam volna, egyáltalán nem hallatszik rajta a férfiasság. Majd végig mérem a testem is, és rá kell jönnöm, hogy gyerek lettem. Mármint, kisgyerek. ._.
- Hát ez jemek. – morgok magamban. Még a beszédhibám is visszatért. -.-” Akkor nem leszek valami beszédes, ahogy látom. Közben megint próbálok a színpadon lévő emberre figyelni, már amennyire tudok, közben nézem, hogy mi is változott. A késeim műanyagból voltak, mint azok a régi játékaim, amiken már látszott az idő vasfoga. A ruhám egy régi ingem lett, amiből arra következtetek, hogy Kayaba egy régi képet nézhetett meg. Mivel elmerültem magamban így csak azt hallom meg, amikor azt kérdezi, hogy van-e kérdés. Azonban ilyen kiejtéssel inkább meg se szólalok, inkább a többiek kérdezgessék, én csak hallgatom, hogy miről van szó.

Atoru kicsiben:

by **Noxy** Hétf. Feb. 17 2014, 15:55

Tetszett nekem a szamuráj-jelmezek a vidámparki dolgozókon, akiknek felmutattam a belépéshez feljogosító szórólapomat, amivel beregisztráltam azért, hogy adjak még egy esélyt a vidámparkoknak és hullámvasutazzak egy párat és teletömjem magam finomabbnál finomabb vidámparki édességekkel (pl a karamellás alma), lövöldében becélozzak egy-egy céltáblát, vagy pálcikára tűzött jutalmat.
El lettem terelve néhány ember társaságában egy színpadhoz, ami előtt egészen kicsi sámlik sorakoztak fel. A majdnem százhetven centimmel igen kicsikének bizonyult ez az átkozott ülőhelyem. Aztán jött egy cilinderes ifiúr, aki először csokigyárt mondott vidámpark helyett és üdvözölt. Egész végig csak csendben ültem és hallgattam csendben az információkat, ami a vidámparkkal és annak játékainak használatával fontos. Mikor szóba jött, hogy néhányunknak rossz élménye volt előzőleg, lesütöttem a szememet és eszembe jutott Judy Lolita és a fehérhajú szadista Yuichi. Remélem, hogy ezúttal valóban tudnak biztosítani valami olyasmit, hogy több ilyen ne forduljon elő.
Ám miközben a cilinderes beszélt, beszélt és beszélt, úgy éreztem, mintha összemennék, vagy maga az ülőhelyem lesz egyre nagyobb. Azt is észrevettem, hogy a többiek, többek között az ismerőseim legalább tíz éves szintjére süllyed a szó legszorosabb értelmében, hogy mentálisan is, az jó kérdés. Hmm, mintha úgy érezném, hogy semmi bajom nincs a nagy világgal, és szívesen kipróbálnék mindent az életben. Az a hullámvasút nagyon-nagyon-nagyon kell nekem...
Aztán észrevettem magamon is, hogy én is ugyanolyan gyerek lettem mind a többiek.

Gyerek Judy:

Minden felszerelésem az inventorymban, mint fegyver és páncélzat gyermeki játékokká változtak át (sima vidámparkhoz illő öltözetben voltam, így a felszereléseim mind a tatyómban voltak szükség esetére). A késeim mind fákká változtak át.
Mindenki kezdte feltenni a maga kérdését. Nekem is kérdésem volt, így nagy lelkesedéssel emeltem fel a kis kezecskémet a magasba, aztán jó kislány módjára megvártam, amíg a cilinderes bácsi hozzám fordul és megszólít akkor felteszem a kérdést.
- Cilinderes bácsi, kérem szépen, nekem csak annyi lenne a kérdésem, hogy ilyen gyermeki magassággal beülhetek-e a hullámvasútra? A másik kérdésem meg az lenne, hogy egy jegy az adott helyre mennyiszer használható fel? És ugye a jegyeket büféknél, céllövöldéknél és egyéb édességesnél is be lehet váltani? Meg aztán mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik mégis úgy döntenek, hogy felborítják a rendet, mint például a gonosz klónok és a földönkívüliek? Kaphatok szamuráj-jelmezt én is, mitn azok a bácsik a bejáratnál? - kérdezősködtem gyermekibb hangocskámmal és vártam, hogy a cilinderes bácsi válaszoljon a kérdésemre.

by **Jun** Hétf. Feb. 17 2014, 16:16

A kérdéssorra egy pillanat alatt válaszoltam, még ha nem is teljesen érdekelt mit is. A helyszínen pedig elég sok ismerős és ismeretlen arc is felbukkant, többek között Szophie, Judy, Chan, de még az a fura vörös indikátoros fazon is, az Abrahamos küldetésből. A sor gyorsan haladt, legalábbis én ilyennek éreztem, ugyanis kipihenten, friss és üde fejjel álltam be, és inkább a körülöttem lévő dolgokkal kötöttel le a figyelmem mint, hogy idegesen várjak a helyemen, hogy mégis mikor kerülök sorra. Egy idő után már teljesen automatikusan léptem előre, ahogyan a sor haladt, még akkor is amikor már a jegyszedő úr elé kerültem. Ha nem mordul rám, talán észre sem veszem, hogy ott áll. Kínos pillanat, és mint ahogy azt sokan is teszik, én is egy cuki vigyort húztam az arcomra, majd egy két perces mosoly kíséretében átnyújtottam neki a kért papirost, illetve amint lehetőségem adódott rá, be is rohantam a parkba, ahova már tegnap is vágyakoztam belépi. Röviden megterveztem mivel is kezdhetném az itteni kalandozásaimat, illetve egy pillanatnyi álmodozás között próbáltam megtalálni azt a helyet ahova az eligazításon küldtek. Nem lenne túl kellemes élmény, hogy ha már az első percben eltévednék... Egy aranyos kis kültéri színház szerűségre kerültem, sok aprócska székkel, hamar előtörtek azok a fajta emlékek amiket szívem szerint elfelejtenék. Sok gyerek, nagy tömeg, ikercopfok és egy idióta bohóc aki tönkretette a mesteri ötletemet, és még meg is szégyenített... Kiráz a hideg már a puszta gondolatától is, de szerencsére annyira azért nem tiszta minden emlékem arról a bizonyos napról... csak a bugyivillantás és a megszégyenülés... Karba tett kézzel odavánszorogtam ahol a tömeg lassan kialakult, éppen időben ugyanis hamarosan megjelent egy szőke alak, aki üdvözölt is minket és helyfoglalásra biztatta a tömeget. Nem szívesen ugyan de leültem a gyerekméretekre szabott háromlábúra pontosan Chan és ÁK mellé, mert miért is ne. Majd meghallgattam a nyitó beszédet... feltéve ha egyáltalán ezt annak szánta az ürge. Őszintén szólva sokkal inkább foglalkoztatott a vidámpark és az, hogy mit rejt, mint az amit mondott, amikor a nevemet hallottam kaptam csak fel a fejem, és természetes arcszínem vöröses árnyalatot vett fel, éreztem, hogy el tudnék süllyedni a szégyenben. Mondani akartam valamit, amolyan magyarázat félét viszont, nem sikerült helyette csak csendben meghúztam magam a helyemen, próbálva nem arra gondolni, hogy mindenki engem bámul.
- Mi a... - ijedten a számra tapasztottam kezeimet. - Miféle hang ez? - majd ismét. Még le sem tudtam nyugodni mire jött a felismerés, ez a hang ismerős. Gyermekhang, szemeimmel lassan végignéztem a cipőmtől a mellkasomig. Egy hófehér vékony kabátka, egy fodros babarózsaszín szoknya csipkés fehér zokni, és egy bájos lolita cipellő. Óvatosan végighúztam aprócska tenyeremet a virágformájú gombocskákon amik hosszában díszítették a rózsaszín ruhácskát, utána pedig hajamhoz kaptam, amit úgy érzek, nem igazán változott, talán a hajdíszeim. Körbeforgattam a fejem, hozzám hasonlóan többen is erre a sorsra jutottak. Az első akin megakadt a szemem a sárga ruhácskás lányon, és macskáján. Furcsa látványt nyújtott ilyen gyermeteg külsővel, de egyben aranyosnak is mondható. A mutatóujjamat a lány arca felé emeltem majd egy egyszerű böködéssel ellenőriztem annak puhaságát.
- Hmm.. Milyen puha - csillogtak meg huncut kis szemeim majd izgatottan mindkét kezemmel huzigálni kezdtem az arcát, kicsit magamba feledkezve, és viszonylag hamar be is fejeztem, ugyanis megint éreztem magamon a szúrós szemeket, főleg a színpadon álló úr felől.
- Izé... Bocsánat.. ehehe - ültem vissza a helyemre és csendben hallgattam a többiek kérdéssorozatát, majd én is feltettem a kezem és amint felszólított elő is álltam a sajátommal - Meddig fog tartani ez az "átváltozás"? - kezeimmel próbáltam mutogatni az idézőjeleket.

Pici Jun :3:

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 17:03

Dokusai először Judyra mutat, de Jun valóban érezheti magán azokat a bizonyos szúrós szemeket közben. Judyra azonban mosolyogva tekint, és kedvesen válaszol.
-Oh, de aranyos vagy! Mindössze csak ennyi lenne a kérdésed?
Nevet öblösen, és megcsóválja a fejét.
-Hát akkor vegyük szépen sorba. Az egész vidámparkot, mint ahogy mondtam is, és a hirdetés is mondta, nektek terveztük. Azaz ha a vidámparkot nektek terveztük, akkor a hullámvasutat is. Na mármost, ha a nektek tervezett hullámvasútra nem tudnátok felülni, az nagyon rossz lenne, mert akkor ki kéne rúgnom az összes-összes mérnökömet meg tervezőmet. Az ő érdekükben nagyon remélem, hogy mindegyik játék mérete rátok van tervezve.
Újra nevet egyet, és biztatóan rátok tekint, hogy nehogy azt higgyétek, hogy miattatok valóban kirúgnának bárkit is.
-Mint mondtam, a jegyet a biztonságos, azaz zöld jelzésű játékokra bármennyiszer felhasználhatjátok. A belépéskor elvesznek ugyan egyet, de amikor kijöttök, akkor visszakapjátok, és mehettek megint. Ez csak azért kell, hogy felmérhessük, hogy mire hányan ülnek fel, miket szeretnek a gyerekek és miket nem, és ebből okos emberkék statisztikákat meg grafikonokat készítenek… de ez már bizti nem érdekel titeket. Az ételek és az italok ingyen vannak, azokért nem kell fizetni, az ajándékboltban pedig arannyal tudtok majd, de ne aggódjatok, bőven elég lesz rá a zsebpénzetek, és majd a kijáratnál is kaptok még ajándékokat, ahogy le is volt írva a szórólapon.
Ezután azonban gyorsan komoly képet vágott, és úgy folytatta.
-Félni pedig egyáltalán nem kell senkinek. A rosszalkodó gyerekeket kirakjuk a parkból…
Pillant gyorsan a Chan arcocskáját cibáló Jun felé.
-A gonosz klónok pedig nem tudnak bejönni. Le van írva a szabályokba, hogy egy játékos csak egyszer jöhet be, és pont ezért vannak az őrök a kapuban. Ti bejöttetek a saját nevetekkel és képetekkel. Ha egy gonosz klón be akarna jönni ugyanazzal a névvel és arccal, akkor azt az őrök észrevennék, és megállítanák őket. A gonosz földönkívülieket ugyanígy megállítják, de a kedveseket beengedik. Ők viszont nem okoznak bajt. A jelmez pedig…
Itt felcsillan a szeme, hogy lehetősége van az önreklámozásra, és bele is kezd hangzatosan.
-A vidámparknak van külön páncélboltja, meg minden boltja. Ott tudtok vásárolni. Arra azért vigyázzatok, hogy ne hasonlítsatok túlságosan az alkalmazottakra, mert akkor még véletlenül beállít titeket valaki jegykezelni, és unatkozhattok egész nap.
Kicsit kifújja magát a rengeteg válaszolás után, majd Junra tekint.
-Minél tovább rosszalkodsz, annál tovább tart.
Egy pár másodpercig szigorúan néz a lányra, majd ismét elmosolyodik.
-De ha jól viselkedsz, akkor csak addig, amíg ki nem léptek a park kijáratán.

Még ilyen okos kérdéseket! \o/
A többi alkalmazottal már nem fogtok tudni így csevegni. Razz

by **Szophie** Hétf. Feb. 17 2014, 18:44

[Event] Vidámpark! - Page 2 1503676-bigthumbnail

- De én nem később akarok játszani, hanem most. - -dünnyögtem. - Nem igaz, hogy itt vagyok, és ilyen unalmas dolgokkal kell foglalkoznom! - tettem karba magam előtt a kezem, miközben egyre felerősítettem a hangomat. - Ismerkedni meg úgy lehet jó, ha játszunk is! - durcáskodtam. - Egyébként meg mégis mit képzelsz te rólam, hogy holmi édességgel meg nyalókával akarsz zsarolni? Tudd meg, annyi édességet vehetek, amennyit csak akarok! Nem vagyok rád szorulva. - kiabáltam az embernek. - És annyit ehetek, amennyit csak anyu enged! És én akkor is most akarok játszani! - nyafogtam, és akaratom nyomatékosítása érdekében még toppantottam is egyet a lábammal. - De jól van, még pár percet várhatok. De siessetek! - rivalltam rá most a többi gyerekre. És remélem, senki sem fog most elkezdeni wc-re járkálni.
Hallgattam a kérdéseket, néztem a többieket, és közben dobogtam a lábammal, meg néha-néha a farkasra pillantottam a lábam tövében. Kissé értetlenül méregetett. Buta állat. Micsoda egy szerencsétlen fejet képes vágni! Nekem egy okos kutya kell! Az már biztosan leharapta volna a csúnya bácsi fejét cilinderestül, mindenestül, amiért nem enged most azonnal játszanom.
A grafikonos, összegzéses dologra felcsillant a szemem. Ez olyan, amit a nagy áruházak is szoktak csinálni, meg ilyesmi. Megnézik, hogy mi az, amit érdemes eladni, tovább csinálni, a piacot kiterjeszteni, esetleg a termelést növelni, és mi az, amit felesleges tovább termelni, vagy csak kisebb mértékben is elegendő. Igen, erre emlékszem! Erről beszélt nekem a tanítónéni is a múltkor. Meg hogy azokon a kártyákon, amiken jutalompontokat kell gyűjteni, az áruházak többet nyernek, mint mi. Mert ugyan ők engednek ezt-azt, de azok alapján felmérést készítenek az adott vásárló vásárlási szokásairól, adatokat gyűjtenek rólunk, és ennek segítségével alakítják ki a struktúrájukat. Igen, ez az a különös szó, amit a tanító néni nemrégen magyarázott nekem. Struktúra! Remélem, helyesen használom..
De várjunk csak! Ez önkényes információgyűjtés rólunk! Az információ pedig érték! Nagy-nagy érték! Nincs semmi joguk erre! Vagy mégis?
- Ez is az ÁSZF-ben volt? Hogy információkat nyerhetnek rólunk? Rólam csak ne használjon fel senki információkat holmi felmérés céljából! Ezt nem szabad, ilyenbe nem egyezek bele! Nem fog engem irányítani marketing, meg felmérés, meg kutyafüle farka! Buta gazdaságis emberek! Mindig minden csak e körül forog! - fejeztem ki nemtetszésemet, és még csak véletlenül sem jutott eszembe feltenni a kezem. Ezt mégis miért? Nem értem. Még a szólásszabadságomat is korlátozni akarja?! Na azt már nem! Elegem van a tömegből, meg a beszélgetésekből! Leszaladtam a színpadra, egyenesen a sunyin vigyorgó férfi mellé.
- Figyelj! Elmagyarázom, hogy te is megértsd! - tartottam fel a mutatóujjamat felé. - Én JÁT-SZA-NI A-KA-ROK! - kiabáltam hangosan. Remélem, megérti a parancsomat, miszerint most azonnal vigyen játszani, és fogja végre be! És csak hogy még teljesebbé tegyem hisztimet, lehajoltam, a kezembe vettem a csöpp kis farkasomat, és egy nagyot lendítettem rajta, egyenesen a férfi fejét megcélozva, hogy leessen a fejéről a buta kalap. Akkor amilyen gyorsan csak tudtam, a bácsi mögé szaladtam, és elloptam a kalapját. Illetlenül viselkedek, persze, értem én. Csakhogy nem kaptam meg, amit akartam, és így senki se várja el tőlem, hogy jó gyerek legyek.
- Visszakapod, ha elindulunk most azonnal játszani! - zsaroltam msot én, magamhoz szorítva a fejfedőt.

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 19:14

A férfi először a jól bevált taktikával próbálkozott, azaz egyszerűen figyelmen kívül hagyta a lány toporzékolását, és nyugodtan kutatta a szemével a jól viselkedő, szépen jelentkező gyerekeket, és még igyekezett is nekik kedvesen válaszolni, próbálva elnyomni Szophie kiabálását. Amikor azonban a lány fellépdelt a színpadra, már muszáj volt rá figyelnie. Ugyan a porond széleinél állt két keleti őr figura, azok meg sem moccantak, és még Dokusai is leintette őket, hogy maradjanak. Szophie szavalása közben csak vigyorgott, és nyugodtan hallgatta végig a lánykát, és amikor az felé hajította a farkast, inkább az állatka után kapott, így az ellenfele valóban könnyebb meg tudta szerezni a cilinderét. Dokusai azonban nem esett kétségbe, egyik karján a petet pihentette, a másikkal simagatta. Az állat vagy túlságosan ijedt volt ahhoz, hogy ellenkezzen, vagy egyszerűen jó hatással volt rá a simagatás, de valamiért nyugodt maradt egy ideig. A férfi kedvesen a lányra emelte a tekintetét és elismerően bólintott.
-Nagy szavak egy pici lánytól, csak az a baj, hogy tévedsz. Itt nem a pénzedért kapsz édességet, hanem ingyen, tehát mindenki annyi édességet kap, amennyit te. Nem vagy semmivel sem előrébb. Azonban azok, akiknek nincsen jegyük, semmi édességet nem kapnak, és a játékokra sem ülhetnek fel. Már pedig jegyet csak a jó gyerekek kapnak, te pedig éppen nem vagy valami jó.
Ő is durcás arcot vágott, és kiöltötte a nyelvét.
-Az információátadásba pedig te magad egyeztél bele, amikor beléptél a vidámparkba. Sőt, te magad töltötted ki a tesztet. Vagy nem így volt? Ugye nem hazudtad azt, hogy te töltötted ki, amikor nem is? Nem… nem hiszem, hogy hazudós lennél, szóval mégis csak te töltötted ki.
A farkaskölyköt finoman betette ruhája bő ujjába, majd ő is keresztbe fonta a karjait, és elfordult.
-Nekem is van ám ötletem! Addig vagytok itt, amíg a többieknek van kérdése. Nem én tartalak itt, hanem a többiek, amíg kérdeznek. Nem az én hibám!
Jelentette ki durcásan, majd felszegte a fejét.
-A kalapomat meg kérem vissza! Ha visszaadod, akkor visszakapod a kutyusodat. Hova is tettem…
Az ingujjából először egy nyuszit húz elő, amit szépen letesz, és az állatka el is ugrál a többi gyerek felé. Ezután egy plüss farkas kerül elő, amit le is tesz Szophie elé.
-Ő volt az? Hmm…
A kölyök közben egy belső zsebben pihen.

(Döntsd el, hogy vissza akar-e hozzád jutni miután elhajítottad, vagy a kedves bácsival marad, aki simogatta. Very Happy

)

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 22:58

Újabb közérdekű közlemények:

1) Kérem mindenki emelje ki valahogyan, hogy kihez szól a reagja.

2) Ettől függetlenül továbbra is szeretném, ha mindent elolvasnátok, de ezzel megkönnyítitek egymás dolgát.

3) A mostani kis katyvasz csak szombatig fog fennállni, utána mehet ki merre lát a saját kis csoportjával, így nem kell ennyi emberre figyelni. Most viszont szerintem még picit életszerűbb is így. Very Happy

4) Bárkinek bármi észrevétele, javaslata van, továbbra is szeretettel várom.

by **RenAi** Hétf. Feb. 17 2014, 23:19

A sorban állás unalmas… és mivel nem is aludtam sokat az este még nyúzott is vagyok. >< Megpaskolom az arcom, hogy kissé észhez térjek. >< A tömegeket nem szeretem, főleg nem ha egy kígyózó sor végén kell dekkolnom… de éltet a tudat hogy még ma… vagyis remélem hogy még ma be jutok oda.. csillantak fel a szemeim a kivetítőt bámulva *-* ~ Uhh, én is ott akarok lenni… *-*~ És jobb híján a vetítést nézem újra.. újra és újra.. furcsa mert valahogy mégsem tűnt unalmasnak pedig végig ugyanazokat képeket, felvételeket vetítették. Majd mikor kicsit közelebb értem, tűnt fel pár másik kivetítő ami azokat amutatta akik már bejutottak. *-* Uhh… >< Akarooom. >< Ébresztette fel bennem azt a vágyat amit egy asztalra kikészített habos torta látványa kelt bennem. >< A kivetítők bámulásából az rángatott ki hogy valami nekem repült.. ><” A fejemnek… ><” Jobban szét nézve egy lufi kalapácsot láttam amit egy furcsa csukjás srác tartott. Értetlenkedve néztem rá, hogy már az előtt elkezdi a hülyéskedést mielőtt be kerül. Se gond, biztos gyakorol o/ Lehet nekem is azt kéne. *-* Majd a nekem szánt mondataira csak pislogni tudtam. >< ~Most mi van?? ~ Értetlenkedtem. Nem emlékeztem a fiúra és mégis úgy beszél hozzám mintha ismerne. oO ><
- Izé.. azt hiszem össze keversz valakivel, nem nagyon vágom miről is beszélsz. – Világosítom fel. ~Hálátlan, szépség, és békejobb… ><~ Ezek a szavak maradtak meg bennem, meg hogy csatlakozni szeretne hozzám, amivel nincs bajom, még annak ellenére sem hogy fejbe vágott a lufi kalapácsával… kalapácsom nekem is van, lehet meg kéne mutatni neki milyen is egy igazi. o/
- De ha ezek után is velem akarsz tartani, nincs ellene kifogásom, csak ne engem csapkodj azzal a játékkal ami a kezedben van. – Feleltem. Tényleg nem értettem hogy most mégis mit akarhat, de hisz azért vagyok itt hogy minél több emberrel ismerkedjek, így nem mondhatok nemet neki sem.
- RenAi vagyok, örvendek vagy mi.. – Mutatkozok be, és jövök zavarba… kicsit furán érzem magam, bár nem tudom megmondani hogy miért is. Talán a nem épp bizalomgerjesztő csuklyája végett.. ><
Amint beértük az őr az előttünk álló emberkéktől elkérte a szórólapot, így úgy voltam vele hogy jobb ha előkeresem még most. Gyorsabban haladunk, és hamarabb bejutok majd. Nézem a zsebem, nincs>< Nézem hátul, nincs>< Gyorsan felkutatom a táskám … nincs, ijedten egyre feszültebben és idegesebben kutatom a táskám át még egyszer… >< Majd rá jöttem. >< Nem ez a felső volt rajtam tegnap mikor felvételeztem az eventre, így gyorsan előhívtam felvettem, és a gyanum beigazolódott… >< Ott volt. >< Annak a zsebébe. >< Már pont én kerültem sorra mire sikeresen előhalásztam. Az őr csak unottan morgott egyet és tovább engedett.
- Uhh *-* Bent vagyoook *-* >< - Kiáltok fel örömömben, majd követem a tömeget ahol az eligaziítás történik meg. Kicsit furcsa hogy eligazítás kell, de nem panaszkodok, azt várom hogy minél hamarabb osszanak csapatra és kezdődjék meg a kalandunk. o/ Mikor köszönt minket méghozzá maga a gyár.. mármint akarom mondani a vidámpark igazgatója, kicsit furcsa érzést kelt bennem, nem mondanám hogy szimpatikus, sőt inkább zavaró az állandó mosoly és mázas kedvesség… nem azért mert kedves vagy mi.. inkább csak fura… inkább hátborzongató. Majd szét nézek a jelenlévők között. *-* Akadnak ismerős és ismeretlen arcok is. Nem tudom hogy ki mellé is kéne ülnöm. Furcsa emberkék is megfordulnak erre úgy vélem. >< Szophie, Chan és Hinari… >< Őket ismerem csak. >< Oda is intek nekik. Leülök Szophie és Hinari közé ha még volt hely, ha nem akkor épp csak lehuppantam egy üres székre. Kérdés áradatokkal látta el főként Chan Dokusai-t. Majd sorra mindenki. A kérdések felét nem értettem, és azt sem hogy mégis miért olyan fontosak.. QQ Hisz, minél több kérdést tesznek, fel annál tovább kell itt ücsörögnünk. >< De mindegy is. Az eddig kellemetlen székek valahogy már nem nyomják annyira a popóm mint eddig, majd félre pillantok és elkerekedet szemekkel vissza. oO Ismét félre, majd ismét vissza.:O ~Jól látok? oO~ Az eddigi emberkék akik mellettem ültek, mind lecserélődtek gyerkőcökre. >< Wtf >< Ők bementek engem meg itt hagytak? oO Majd mikor felpattanok a székemből, megpillantom a kezemet, és tűnik fel hogy szokatlanul pöttöm újjacskáim vannak. Wtf? oO Majd végig mértem magam, és jöttem rá hogy én is egy kis gyerkőc lettem közüllük. >< Első dolog amit megnézek hogy meg vannak-e még a „büszkeségeim”… keresem őket…>< Tapogatom, de csupán a hüllt helyüket érzem aprócska újjacskáimmal. QQ Közel állok ahoz hogy sírva fakadjak…. Magam elé bámulva huppanok vissza a székbe.
- Kicsi lettem és még Ők is eltűntek…QQ Szomojú nyan-dess – Majd sóhajtottam egy nagyot és már tényleg vártam hogy elosszanak minket. >< És hogy végre kezdetét vegye a játék amiért jöttünk, mert eddig igencsak úgy néz ki hogy át lettünk verve. Kérdések hadát teszik fel a többiek, de nekem nincs kérdezni valóm. És csak vártam… vártam és vártam… >< Bleeeah >< Bele halok ha nem történik valami. >< Úgy látom mások is unatkoznak, a rövid hajú lány bántja Szophie arcát… majd Dokusai is vele kezd el foglakozni. Yeah game timee! o/ Óvatosan felálltam a székről, majd az ajtóhoz siettem. >< Lopakodva ugyan, legalábbis legjobb tudásomhoz mérten, de megkíséreltem megtenni. Megszökni innen, ki a játékokhoz. Hisz azok már várnak rám, és ugye nem szép ha megvárattatnom őket. Razz

Ha észrevett és vissza parancsolt más taktiához folyamodtam. Pár perc múlva oda léptem Dokusaihoz, a szoknyám szélébe kapaszkodva, könnybe lábadt szemekkel.
- Pisijnem kell!- Mondtam panaszos hanggal, kissé elvörödödve a tömeg végett. De egy próbát megért. Talán így megpattanhatok innen. Ha ez sem sikerült ismét mással próbálkozok. Bosszúsan eszelem ki körmön font tervem. Elvben Dokusai egyedül van nem? Mi meg ennyien ellene. Néztem körbe. Hehee. Ördög szarvacskák és farkinca és sunyi mosoly. Razz

Ismételten felpattantam a székből kiálltam a többiek elé, úgy hogy azért távol maradjak a gonosz Dokusai-bácsitól. >< Ha ez meg volt, akkor megköszörültem a torkom és megszólaltam:

-Kedves mindenki!- Nah jó, sosem mondtam hogy a szavak embere volnék.
- Úgy érzem át lettünk verve.>< A szórólapban azt ígérték hogy szórakozás vár ránk. – Intettem dühösen.
- Mégis már napoknak tűnő hosszú percek óta csak itt rostokolunk bezárva! – Tartottam egy kis szünetet.
- Álljatok fel, és döntsünk mi a sorsunkról! Nem tarthatnak minket itt bezárva, mikor már mindenki javában odakint játszik. Nekünk is ott a helyünk! – Kezdtem el lázítani a többieket.
- Nem kell itt lennünk ha kint is lehetünk!- Folytattam, miközben mintha csatára készülnék emeltem fel a kardom a magasba.
- Kedves mindenki! Közös erővel kitörhetünk az unalom rabsága alól! És nem kell hozzá más csak a két lábunk és a kezecskék. Tehát álljunk fel, és sétáljunk ki azon az ajtón, a játékok birodalmába, ahol már csak ránk várnak! Whaaaaaaaaaaaa csatáraaaaaaaaaaaa!!! – Invitáltam mindenkit élete talán legnehezebb háborújába. >< Ha a gonosz Dokusai bácsi megpróbált leállítani, én elfutottam és közben is folytattam a monológom. Mindenképp igyekeztem közölni másokkal a szavaim. >< Mert igazam van és kész. ><

Kicsi én:

Játék fegyvereim pajzsom kardom, és öltözékem:

by **Hinari** Hétf. Feb. 17 2014, 23:46

Első dolgom volt kérni egy másolatot magamnak a Feltételekről, ahogy az a dokumentumban le volt írva, így oda is mentem a jegyirodához, s amíg ez el nem volt intézve, nem is néztem körül. Utána már annál inkább, tekintetem végigjártam a parkon és az embereken, biccentettem az őrnek, átadva neki az inventoryból előszedett szórólapot, majd megköszönve az útbaigazítást, indultam el arra, amerre menni kellett. Mit szólsz ahhoz a katanához? – kérdeztem a fegyveremet, félig előhúzva őt a tokjából, hogy addigis, amíg nem történik semmi, elüssem az időt valamivel.
- Nem igazi – mondta ő, röviden és tömören, mire elnevettem magam: hiába, büszkesége még mindig volt. Igazad van – adtam meg magam, leplezetlen vidámsággal, s nyújtóztam egyet, miközben a színpad felé sétáltam. A jó idő és a körülöttem lévők jókedve fokról fokra ragasztotta rám az érzést, s mikor feltűnt a kalapos alak, mégcsak össze se ráncoltam a homlokom. Persze a karjaimat összefontam magam előtt, és a társaságtól úgy négy-öt méterre álldogáltam, egyelőre nem akartam belefolyni semmibe, hadd intézzék ők a dolgaikat úgy, ahogy ők szeretnék. Biztos voltam benne, hogy csupán a szokásos tájékoztatóval van dolgom, így élénken figyelve várakoztam, megpróbáltam megjegyezni a fiú minden szavát.
- Én aztán nem ülök le – dünnyögtem félhangosan: engem nem tudott átvágni a behízelgő vigyorával és a kérlelésével, makacsul néztem az üres széket, amely bizonyára nekem lett odahelyezve. S mivel továbbra se nézett felém senki, úgy döntöttem, hogy én aztán nem fogok úgy tenni, ahogyan ők diktálnak – ez az első lépés, s én hiába voltam egyre vidámabb, az óvatosságom egy kicsit sem halványult el.

Túl sokat beszélt. Mintha csak azt várná, hogy ne figyeljünk oda, ráadásul mindezt úgy tette, mintha minimum értelmi fogyatékosokkal vagy a korosztályunknál jóval kisebbekkel beszélne. Minden mondata egyre jobban idegesített – majd egyre kevésbé. Furcsa volt, hirtelen elkezdtem bólogatni, közelebb is léptem, azt hiszem, s már nem is tűnt annyira frusztrálónak a beszédstílusa. Mostmár inkább türelmetlen voltam, a szemeimet forgattam, s örültem neki, amikor végre befejezte a monológját.
- Na végre – fordultam sarkon, és már indultam is volna a térkép felé, ha nem botlok meg egy padkában, és esek egy hatalmasat – Csúnya, rossz aszfalt – hisztiztem, és álltam föl, majd gondoltam egyet, és kikapcsoltam a lopakodás jártasságot. Hiszen ha engem senki sem lát és hall, úgy biztosan a buckák se tudják, hogy ott vagyok, és rendre az utamba kerülnek. Logikus, nem? Biztosan így van, s most, hogy már ők is látnak, biztosan ők is jobban fognak figyelni rám, úgy bizony. Ám észrevettem valamit: megnőttek a játékok, mindegyik vagy egy fejjel magasabb volt, mint eddig. Félrebillentett fejjel, csodálkozva nézegettem őket, majd már vettem is a kezembe a Katanát, hogy megkérdezzem, ő hogyan látja, ám ujjaim csupán egy fakardot markoltak. Magam elé vettem, forgattam, volt rajta sárkányminta, de kisebb és egy picit aranyosabb is, mint az eredeti.
- Te meg miért nézel rám így? – kérdezte, hangja kisfiús volt a megszokott mély helyett, s szinte már sértődve beszélt.
- Játék lett belőled! – nevettem – Egy gyerekkard, még annál is kisebb, mint ami annak az őrnek volt!
- Egy gyereknek gyerekkard való – felelte durcásan, s én csak ekkor néztem meg magamat. Óóó. Egészen kicsi lettem, s a ruházatom és a felszereléseim is megváltoztak, a kardhüvely helyére is valami nagy kék izé került. Nézegettem, majd szemem felragyogott, és már szaladtam is a legközelebbi édességbolthoz.
- Hova mész?
- Kerítek valamit, ami jobban beleillik ebbe a tokba – mondtam vidáman, egy kicsit se foglalkozva vele, hogy ehhez mit szól majd a Katana. Öt perc múlva pedig már büszkén szökdécseltem vissza a színpadhoz, kezemben a friss szerzeményemmel, egy dinnye mintájú nyalókával.
- Azt a ragacsos izét akarod beletenni a helyemre? – panaszkodott, mire én csak a nyelvemet öltöttem rá.
- Nyalóka. Nyalókának hívják.
- De…
- Figyelj, figyelj csak! – vágtam közbe – Ott van Szophie! – és már robogtam is fel a színpadra, még éppen elcsípve a gonosz bácsi utolsó mondatait. Gonosz volt, bizony, nem adta vissza Szophienak a farkasát, az pedig nem szép dolog, nem ám!
- Te, add neki vissza, vagy lekardozlak! – szegeztem rá a nálamnál majdnem nagyobb édességet. A fakardot csak beletűztem az övembe, jó szorosan, hogy ne essen ki, most biztosan irigykedik a nyalókámra, az irigy kutyáknak pedig el kell bújniuk. És a kardoknak is, igen.

by **Tachibana Makoto** Kedd Feb. 18 2014, 00:57

Nos, nem ismert fel. Megvakartam a fejemet, így értelmetlenné vált az egész hadműveletem, és ha elmagyaráztam volna neki, honnan fakad a kezemben lévő lufi ötlete, mit értek hálátlan vagy éppen békejobb alatt, az még kellemetlen is lett volna mind neki, mind nekem. Yare-yare... ki számított arra, hogy az alaposan kifundált tervem kudarcot vall rögtön az első lépésnél? Ahogy a GPS mondaná, újratervezés :]
- Ez igazán sajnálatos. Ami engem illet, én örökre megjegyzem egy olyan bájos teremtés arcát, mint amilyen te vagy. Bizton állíthatom, hogy nincs tévedés, és a szemet-szemért, kalapácsot-kalapácsért elv alapján megérdemelted a büntit :] - kuncogtam, immár teljesen felfedve az arcomat előtte. Bár elég hosszú ideje harcolunk egymás oldalán, az való igaz, hogy a csuklyám nélkül még nem nagyon láthatott, de egy olyan karakteres arc, mint amilyen nekem van, biztosan megragadt a fejében. Ha máshogy nem, ismerős kell legyek neki.
- Én Tachi vagyok, részemről a megtiszteltetés, hogy társasága lehetek, RenAi kisasszony :] - hajbókoltam egy kézcsókot is lopva, miközben araszoltunk előrefelé a sorban. Hiszen a beengedés megkezdődött, és a marcona kapuőrök mindenkitől kíméletlenül elkérték a szórólapját. Nem lennék a helyükben, utálatos munka lehet, és mint ilyen, megkönnyítettem a dolgukat azzal, hogy problémamentes áthaladást biztosítottam a magam számára. Rólam aztán senki se mondja, hogy feltartom a sort, az különben is túl nagy feltűnést keltene, és ha minden igaz, Szophie is valahol itt van. Nem találhat meg olyan egyszerűen, nemde? Apropó, én gyorsan meg is pillantottam őt, igaz Vezérrel az oldalán elég nagy feltűnést keltett egyébként is. Látom elrángatta magával Kazuma-kunt. Szerencsétlen, meg van áldva vele :] Ami pedig Ait illeti, ő mindent elkövetett azért, hogy keresztbe tegyen nekem, úgyhogy gyorsan el kellett kapnom a karját, mielőtt odafutna. Reflexből cselekedtem, de gyorsan dolgoztak a fogaskerekek a fejemben. Ha vidámparkban vagyunk, akkor hát indokoljuk meg játékkal.
- Bújócskázok velük, kérlek ne buktass le rögtön. Inkább csatlakozz te is - kacsintottam Ai-chanra, és azon nyomban el is engedtem a karját, melyet egyébként is finoman tartottam, egyáltalán nem voltam erőszakos. Remélhetőleg ennyi elég lesz, hogy ne kelljen változtatnom a terveimen, hiszen Szophie közelébe nem mehettem, ugyanakkor el kívántam tölteni egy kis időt ezzel az oppai-tündérrel. És ha ők ketten egymás mellett tartózkodnak, az bizony ellehetetlenített volna.
A Dokusai-féle süketelés különösebben nem érdekelt, amit tudnom kellett a parkról, azt már az ÁSZF-nek köszönhetően tudtam. A stílusa egyébként is roppantul idegölő volt, rosszabb volt, mint egy cukrosbácsi, és az idétlen szerelése is tökéletesen illett hozzá. Inkább azzal voltam elfoglalva, hogy felmérjem, kiket sodort erre a szél, miközben a széken kuporogtam. Habár... különös módon egyre kevésbé zavart a rendellenes testtartásom, és nem azért, mert megszoktam. És nem is azért, mert megnőttek a székek. Vagyis... azt hiszem mégiscsak megnőttek a székek egy kicsit, ahogy minden más is. Nem volt sok kedvem ülni, a suliban is folyton csak ezt csináltam. Legalább lenne a kezemben egy jó könyv... vagy nem, az ciki hobbi, nem kívántam hogy csúfoljanak még amiatt is. Egyedül Mikoto-channak olvasok szívesen, de neki is csak azért, mert a tesóm.
Fújtattam egyet, majd Ai nee-chan elszórakoztat. Ő felnőtt és vannak nagy boing-boingjai is, ha átölelem, pont belefúrhatom a fejemet, és még csak fel se tűnt volna neki =] Már fordultam is feléje, és nyitottam a számat, de Ai nee-chan eltűnt. Csak egy kislány állt mellettem, de ez a kislány... olyan... kawaii volt *.* Kicsit bele is pirultam a látványba, de megráztam gyorsan a fejemet, az nem menő, ha úgy viselkedek mint bárki más.
- Ne legyél szomorú, majd én megkeresem őket neked! Makoto vagyok, téged hogy hívnak? - pattantam fel én is, de olyan lendülettel, hogy még a csuklya is lehullott a fejemről. Hé, egyáltalán minek van ez rajtam? Csak eltakarja a hajamat, amire annyira büszke voltam, már a hátam közepéig ért! Szóval levetettem a zavaró köpenyt, de addigra a lány már el is tűnt mellőlem. Kétségbeesve forgattam utána a fejem, mindenki olyan hangos volt, elterelték a figyelmem :/ Fáj a fejem a zsivajtól. Aztán végre felfedeztem a kék hajat, úgyhogy bár belerúgtam véletlenül egy székbe és az felborult, de csak utána tudtam szaladni. Pont akkor értem utol, amikor rászóltak és ő megtorpant.
- Ha menni akarsz, menjünk! Futás! - ragadtam meg a kezét és máris rohantam. A bácsik biztos gyorsabbak, de mi meg fürgébbek és leleményesebbek voltunk, és ott volt nálam a játékkardom és a nagy pajzsom is, ami megvéd minket Cool

by **Shukaku** Kedd Feb. 18 2014, 01:21

RenAi

Dokusai természetesen onnan magasról, a színpadról, és mivel eleve magasabb is volt nálatok mindent látott. Azonnal rá is kérdezett a somfordáló RenAira, hogy hova is készül, bár nem utasította semmire, még azt sem mondta neki, hogy nem mehetne el, de a lánynak valószínűleg az is elég volt már, hogy észrevették. A pisilnem kell jelenetre mindössze megcsóválta a fejét, ugyanazzal a vigyorral, és nyugodtan válaszolt.
-Azt hiszem valakit itt füllentésen kaptunk nem de bár? Egyébként vannak mosdóink, pont a kijárat mellett, de ha most elindulsz, akkor szerintem lemaradsz a csoportosztásról, és nem fogod tudni, hogy ki mellé kerülsz.
Bár ezt inkább már csak magának dünnyögte, hisz a lány talán már nem is figyelt rá, hanem az ördögi tervén dolgozott, amire ismét csak ugyanaz volt a válasz, mint eddig.
-Akkor mehettek el, ha mindenki feltette az összes kérdését. Okos vagy, hogy a többiekhez beszélsz, mert miattuk vagy még itt, nem miattam.

Hinari

A cukros bácsi először Hinari jegyeit szerette volna látni, hiszen csak akkor adhatott volna neki édességet, amennyiben a vidámpark játékait is használja, de ezúttal valahogy ki tudott bújni a szabályzat alól, amíg a főnök a játszotta az eszét, és nem figyelt. Nem sokkal ezután már Hinari is ott termett. Mivel lassan az összes gyerek a színpadon volt, Dokusai úgy döntött, hogy belemegy a játékba. Előhúzta a farkast a zsebéből és szépen letett a földre. Feltette a kezeit és nyugodtan lesétált a porondról, majd leült az egyik székecskére törökülésben.
-Oké-oké. Megadom magam! És most? Kín vallatni fogtok? Eddig is szívesen válaszoltam a kérdéseitekre, szóval nem fogtok tudni bibíí!
Öltötte ki újra a nyelvét, majd billegni kezdett a sámlin.
-Mondtam, hogy mehettek, ha mindenkinek válaszoltam. Nézzetek körbe mennyi kis társatok nem jutott még szóhoz. Hát ennyire önzők lennétek?
Szomorúan csóválta a fejét, és arcán tényleg az tükröződött, hogy valóban csalódott.
-Pedig én azt hittem, hogy tényleg sokkal érettebb gyerekek lesztek mint a többiek…

Tachi

Ai úgy döntött, hogy nem akar veled tartani a szöktetés során.

Ezek után felzárkóztató rész következik. Mostantól aki már írt, még egy posttal lereagálhatja az eseményeket, utána viszont várjuk be azokat is, akik még nem írtak. Ha előbb végeztek mint szombat, és nincs már mit írnotok, akkor előrehozom a mesélést is, ha lesz rá időm. :3

by **RenAi** Kedd Feb. 18 2014, 09:55

Bámészkodásomat egy idegen és annak nem épp hagyományos bemutatkozási szokása szakította meg. Nem mondanám hogy bánom vagy ilyesmi, csak fura volt. A srác úgy közelített hozzám mintha ismerne, ami még picit meg is rémített, persze első gondolatom az volt hogy összetéveszt valakivel, de mint a válaszából kiderült nem így van. Értetlen arckifejezéssel próbáltam beazonosítani a csuklyás illetőt, de még mindig nem sikerült. Nem akartam bunkó lenni, sőt egy bemutatkozás végleg pontot tehet a kérdésemre, ami döntött. Úgy látszik tényleg én vagyok az aki nem tudja kivel is áll itt szembe, mivel nem kaptam olyan választ hogy hoppá, tényleg téves. Helyette ős is bemutatkozott. A neve ismerősen csengett újra és újra vissza a fülemben, de még mindig semmi. Majd a „kalapácsot-kalapácsért” szópáros elhangzása után rádöbbentem kivel is hozott össze a sors. Persze mindebben segített az is hogy immáron csuklya nélkül láthattam a teljes arcát és haját. Egy pillanatra megijedtem, sőt ledöbbentem. És első gondolatom az volt hogy most biztos bosszút állni jött. >< Hiába volt eddig kedves, amikor leütöttem a kalapácsal nem épp tűnt annak mintsem inkább arrogánsnak és fennhéjázónak, most meg tök normális. Nem értem mire fel ez a kettősség, igaz a bos-harcon nem feltétlen nekem szánta azokat a szavakat de többes számban beszélt. Ráadásul rátaposott egy ártatlan fiúcska kobakjára, ami épp csak azért zavart mert a föld alatt esélye sem lett volna megvédenie magát. Nah, nekem ez nem tetszett. Zavartan pislogtam párat, de eszem ágában sem volt kijelenteni, hogy hoppá én voltam a buta már emlékszem. Dehogy is, játszom továbbra is a hülyét, hahaa ez egy hozzám illő feladat :PBár így már világos a kalapcsáos attrakciója is. >< Sőt tényleg én voltam a buta hogy nem ismertem meg elsőnek, de ezen már kár búsulni. Zavarodottságom gyorsan átváltottam az álltalános mosolygós hangulatomra, így csak akkor tűnhetett fel neki ez az egész ha nagyon szemfüles, de az oka azt hiszem akkor is rejtve maradhat számára. Mikor megpillantottam Szophie-t gyorsan oda akartam szaladni hozzá hogy köszönjek neki, de Tachi megállított, karomat megfogva kapott el talán még épp időben és elmagyarázta hogy mégis mi a helyzet.
- Uhh*-* Tehát bújócskáztok? *-* - Tudatosult benne, és így még a csuklya is értelmet nyert. Persze ott volt bennem a kisördög hogy most kéne oda kiabálni neki hogy: „Hahóó, Tachi itt bújkál Szophie!” És még a kísértés is elég nagy volt, bár láttam hogy a lány egy másik srácc-al beszélget. Sokat nem tudtam felfogni az eseményekből. Hisz a lány a boss-oknál is sokszor beszél vele, de akkor is Tachival vannak együtt. Első gondolatom hogy Tachi átver, és csak Ő bújócskázik, vagyis inkább kémkedik Szophie-san után, hogy megbízhat-e benne, vagy mi. De nem tudtam merjem-e megkérdezni hogy így van-e. Sőt lehet az ötlet is butaság… nem tudom…QQ
- Tachi-sama? Ti ha ti tényleg bújócskáztok miért nem látom hogy Szophie-san kutatná a tömeget? oO – Kérdeztem, és tényleg nem láttam hogy akár csak szemmel végig nézné a körülötte lévőket hogy megtalálja Tachit.
- És még egy dolog, úgy vettem ki a boss-on hogy ti együtt vagytok, akkor miért kell ilyen körítést csinálni a dolgoknak? Miért nem mész csak oda és köszöntöd egy forró csókkal ahogy eddig is. – És hoppá >< Már kimondtam, mire észbe kaptam, hogy ezzel a mondattal bizony lebuktattam magam..>< Buta én..>< Buta, buta, buta én…>< Reménykedtem benne hogy nem tűnik fel ez a botlás, ha igen akkor hát istenem. >< Hamarosan sorra is kerültünk a bejáratnál és a belépőket elkérve be is juthattunk. De hamar rá jöttem hogy a játék és szórakozás még messze van. >< Előbb eligazítás volt, amit valahol hasznosnak találtam, ugyanakkor nem tudott különösebben lekötni. >< Unottan hallgattam végig a kérdéseket, és a rájuk érkező válaszokat. Csupán fél füllel figyeltem, legbelül pedig morogtam hogy nem ezért jöttünk. >< A kényelmetlen székek amik eddig kényelmetlen helyet biztosítottak, most egyre kényelmesebbek lettek, bár lehet csak hozzá szoktam. Gondoltam, majd hamar rá jöttem hogy ismételten nincs igazam. >< A székek kicsik a világ meg egyre csak nagyobb lett számomra. Össze mentünk, kicsi kölykök lettünk. Alig tízen évesek…>< Bajom különösképp nincs vele, de ezzel a húzással az is eltűnt amit annyira szerettem magamban. QQ Idő kellett hogy megbékéljek a dologgal, de úgy döntöttem nincs kedvem tovább várakozni a csodára…>< Lelépek! >< Meg is kíséreltem, ki akartam sunnyogni, megkeresni a játékokat hogy fellopózhassak rájuk, de egy kezecskét éreztem a karomon, majd Dokusai hangjára lettem figyelmes. Megkérdezte hogy hova somfordálok, és ugye nem mertem neki azt mondani hogy játszani a játékokhoz, miközben mindenkit türelemre intett még… QQ A srácra pillantottam aki úgy néz ki velem tartott volna. Haja hasonlított Tachiéra, de a köpeny már egyáltalán nem volt rajta. De attól még Őrá tippeltem volna.
- Tachi-san, ez kedves tőled. És ígérem kijuttatlak innen titeket. – Néztem a srácra és végig sorra a rasszosságokon, akik szintén csak annyit szeretnének mint én.
Majd új módszerrel próbálkoztam. >< Oda mentem hozzá hogy pisilnem kell, persze ebben a világban ilyenre nincs szükség, de akkor is. >< Jobb nem jutott az eszembe. >< Majd leszidott hogy füllentek, ami persze igaz volt de nah. >< Úgy voltam vele, kijutok és egy bebiztosított úton szépen lassan ki menekítek mindenkit, hogy ne itt kelljen dekkolnunk még délután is. >< Majd tudatosult bennem életem legzseniálisabb terve. Hehee, képtelenség hogy a gonosz Dokusai-bácsi ennyiőnket meg tudjon állítani. o/ Így egy beszédet intézve a többiek felé, igyekeztem lázadást szítani, remélve hogy bejön o/ ><
Majd furcsa választ kaptam. Hehh>< Mehetnénk ha nincs több kérdés. >< Ezt már én is tudom, de hisz…hisz nekik kellett volna már mindent leírni érhetően és akkor nem lenne erre szükség. QQ Gonosz Dokusai-bácsi csak kifogásként használja ezt. >< Valójában tényleg csak itt akar minket tartani még… valamiért. Olyan sok kérdést tettek már fel, és olyan sokan… >< Valamire várna? oO Ki tudja egy egy próbát megér. Oda mentem hozzá, és most én kérdeztem.
- Dokusai-bácsi, mit kéne kérdezni ahhoz, hogy végje játszhassunk! QQ – Toporogtam a bácsi előtt aki török ülésben ülve foglalkozott a többiekkel. Hiába nekem igencsak úgy tűnt hogy vár valamire, és a legtöbb kérdésünk úgyis akkor akad majd ha már rajta csücsülünk a játékokon és szembe találjuk magunkat a feltételezett problémával, már ha lesz olyan…Persze ha butaságnak is találta a kérdést, nem érdekelt, csakis az hogy vége legyen az eligazításnak, ki legyünk osztva csapatokba és végre megtámadhassuk, a játékokat. Körbe néztem és a fiút kerestem, úgy döntöttem jobb ha elütöm az időt valahogy. Amint kiszemeltem, oda somfordáltam hozzá hátulról, és egy gyors mozdulattal rá ugrottam a hátára.
- Gyiaa paciii! Vigyél! – Kiáltottam, el magam, és közbe a haját használtam kantárnak. Hehee, ezért előnyösek a hosszú hajú gyerkőcök... Razz

/Ha valami nem érhető, vagy hibás, vagy bármi akkor szóljatok és azonnal javítom./

by **Noxy** Kedd Feb. 18 2014, 15:28

Néztem-néztem, és ültem a helyemen lógó lábakkal, és combra tett kezekkel, egyenes tartásban, mint a jókislányok szoktak. A cilinderes bácsi nagyon kedves volt velem, és mindenre válaszolt, amit kérdeztem tőle szinte szóáradatban. Jujj de jó, nem kell félnem a csúnya gonosz bácsiktól/néniktől, sem a földönkívüliektől, és attól a még csúnyább és gonoszabb Judy Lolitától sem! Juhúúúú, nyugodtan mehetek mindjárt hullámvasutazni és édességeket tömni a kicsi pofikámba, méghozzá szamuráj jelmezben! \o/
De mégsem... itt vannak a többiek is, akik nagyon rosszak. Hova kerültem én? Valami rossz gyerekecskéket megőrző szomorú szobába? Nagyon csúnyán viselkednek, és szerintem a cilinderes bácsinak meg kell büntetni mindenkit. De engem nem mert én jó kislány vagyok, és szeretem, ha nyugi és béke van. ^^
Amikor láttam, hogy egy kiskutyás kislány ellopta a cilinderes bácsi kalapját, és ezért büntetésből elkobozta a kutyáját. Erre meg egy másik csúnya rossz kislány (Hinari) rávetette magát, hogy visszavegye a kiskutyát. Nem szeretem a nem szót fogadó, gonosz gyerekeket! Meg kell mentenem a bácsit!
Felfújt pofival rávetettem magam hátulról a kardos kislányra, aki megtámadta a kardocskájával a cilinderes bácsit.
- Csúnya vagy és rossz! Hagyd békén szegény ártatlan cilinderes bácsit! Ő nem csinált semmit, hanem az a buta rossz másik kislány lopja a kalapját, úgyhogy megérdemelte, hogy elvette tőle a kiskutyáját!
Elkezdtem akaratosan csapkodni a kislányt, hogy megmentsem a bácsi életét.
- Többé nem vagyok az unokatestvéred! Mostantól kezdve te leszel az én unokatestvérem, és ez így is lesz! Szót fogsz nekem fogadni, és nem fogom többé megengedni, hogy ártatlan bácsikat bántsál, te rossz csúnya lány! Megértetted? Nesze neked, nesze, nesze! ><
Úgy csapkodtam rá a fakéseimmel, ahogy bírtam. Ha visszaüt nekem azért, hogy megtámadtam, elterülök a földön, és sírni kezdek.
- Cilinderes bácsi! Szólj rá ezekre a butákra! Miattuk nem fogok tudni hullámvasutazni és édességet enni! Legalább az unokatesócskámat büntesse meg azzal, hogy elveszi a kardocskáját, mert a végén megöl vele valakit, és én azt nem akarom! T.T

/Ördög kijátszva, bocsi érte, Hina XD/

by **Szophie** Kedd Feb. 18 2014, 17:57

"Mindenki annyi édességet kap, amennyit te" ... Mindenki.. Ugyanannyit...
Mégis mi ez? Demokrácia?? Na jó, az.>.> De akkor is! Mi az, hogy a többieknek ugyanannyi jár, mint nekem? Én többet érdemlek!!! Kivételesen többet! Gonosz bácsi! Mintha csak nem tudná, hogy kivel beszél! Mi az, hogy nekik is jár? És ha jár is, mi az, hogy ugyanannyi? Miért kezel ugyanúgy, mint őket? Én kivételezést érdemlek! Én..én.. Ezért bezáratom az egész vidámparkot! Elmesélem anyuéknak, hogy ez milyen rossz, és bezárják! Igen, biztosan!
Egy játékban vagy.. ~ Jött belülről az érzés, mint Isteni sugallat. Nem nagyon fogtam fel, nem értettem teljesen a lényeget, de azt biztosra tudtam, hogy a bezáratás valahogy nem fog menni. Amit újra csak nem értettem. Hiszen amit én akarok, az mindig megy! Szóval be fogják zárni, ha én ezt elmondom a szüleimnek! Igen!
Nagyokat pislogtam. Ooohhh.. Igen, azt kitöltöttem, emlékszem. Bólintottam. Tényleg nem vagyok hazudós. Mégis mi értelme lenne annak? Semmi, az ég világon semmi. Szóval most akkor igaza van? Talán.. Mindenesetre megnyugodtam, és a bácsira mosolyogtam.
~ Nekem nincs szükségem arra az állatra! ~ Akartam mondani.
Viszont akkor előhúzott játékosan egy nyuszit, amire felnevettem, vidáman felkacagtam, arcom pedig felderült. Egy műsor. Csak nekem! És ekkor előkerült egy nyuszika is.*-* Vidáman megtapsoltam a bácsit, és a kezembe vettem a plüssöt, majd jól megölelgettem.
Vezér közben kidugta az orrát a zseben, láttam én. De nem tudta eldönteni, mit is tegyen. Félve és értetlenül meresztgette rám a szemeit, majd tétován felnézett a férfira. Hálátlan dög. Maradj csaj ott! Mondtam volna, hogy a nyuszit elfogadom a farkas helyett,
de akkor egy lány lépett mellém nyalókával a szájában - ő, szóval vele kivételeznek? Ő már kapott is?? - és levágott valami szuperhősös dumát az oldalamon. Mégis mit képzel ez magáról? Hogy micsoda beképzelt egy lány ez! Csak úgy az én oldalamra állni?! Mintha csak szükségem lenne rá! Az eszem megáll!
- Hogy gondoltad ezt? Megkért valaki, hogy idegyere? - érdeklődtem nem épp kedvesen. - Szerinted kellesz ide? Ha vissza akarom kapni azt az állatot, akkor visszaszerzem egymagam is. Nem kell holmi beképzelt, "mindenkinek segítek" lány segítsége! Egyébként meg nem kell nekem az az állat! - húztam fel az orrom. - És mi az, hogy ő már kapott nyalókát? - fordultam vissza a bácsihoz, miközben ujjammal a szőke lányra mutattam, aki oly ismerősnek tűnt. De a fenébe is vele, nem érdekel, hogy ismerem-e, ő beképzelt, és még kivételeznek is vele. Pedig velem kéne azt tenniük! Belülről felrémlett egy név: Anna.. Bella..? Valami ilyesmi. Szóval ismerem. De ez persze nem jelent semmit, ugyanúgy azokat a kiváltságokat élvezi, amiket nekem kellene. - Én is szeretnék nyalókát. - rángattam meg a férfi kabátját, hogy újra magamra tereljem a figyelmet - egyáltalán mégis mi az, hogy másokkal is foglalkozik, nem csak velem? Ez sértés! Azt akarom, hogy csak velem foglalkozzanak! Gyűlölöm, ha nem Én vagyok a középpontban. Most az egyszer a kérésemnél a szeretnék szót használtam az akarom helyett. Mert most tényleg szerettem volna, kedvesen. Most nem akartam. Akarni csak azt akartam, hogy menjünk játszani, meg hogy csak rám figyeljen a bácsi.
Ekkor egy újabb beképzelt lány jött oda hozzánk, és mindenféle rossz dolgokat mondott.
- Mégis tudod, hogy te kivel beszélsz? - néztem rá elképedve. De honnan is tudná? Buta gyerek ez, biztosan nem is szeret olvasni.
- Velem csak ne beszélj így! Illetlen vagy, és goromba! Neveletlen. - mondtam csendesen, lassan, hangomban fölénnyel. Bőven felette állok. És a bácsi nem büntet meg, mert engem csak anyu meg apu büntethet meg. Holmi köznép még csak fel sem emelheti a hangját velem szemben, nemhogy egy ujjal is hozzámérjen, ha én azt nem akarom!
- Bácsi! - ráncigáltam meg újra a kabátot. - Most már csak rám figyelj, jó?! - kérleltem csendesen, és a végén elmosolyodtam. Itt az ideje, hogy a többi, egyszerű gyerekkel ne törődjenek. Elegem van abból, hogy ők is kapnak a figyelemből, aminek teljesen rám kéne ragyognia.
- Te meg kapd meg méltó büntetésed, amiért butának és rossznak neveztél! - fordultam vissza a nagyképű lányhoz. (Judy) - Most megtapasztalod, milyen is az alázat! - ezzel löktem egyet rajta. Megmutatom, milyen is az, hogy az én Felségem mindenki felett áll. Ő lesz mostantól a cselédem. És most nem szeretnék sétálni. Szóval pacigolni fogok. Fogtam magam, és a hátára ültem. - Vigyél! - csaptam rá a fenekére, és parancsoltam, majd fogtam a varázspálcámat, amit eddig észre sem vettem - pedig egy nagy csillag díszítette a végét, és kis fehér izékák lógtak le róla, ilyen papír valamik - és azzal is ütlegelni kezdtem, mintha csak lovaglópálca volna. Még a térdemmel is rászorítottam az oldalára. - Gyí! Paci! - és boldogan felnevettem. Végre van egy cselédem is. Talán lassan a helyére állnak így a dolgok..

by **Chancery** Kedd Feb. 18 2014, 18:36

Olyanok. Sőt, rosszabbak. Dokusai közölte velünk, hogy viselkedjünk rendesen. Ezek meg egyből elkezdenek randalírozni, mint az óvodások. Ismét lenézek a ruhámra, próbálom felmérni, vajon hova repülhettem vissza. Bár én sosem voltam egy magas alkat, mégsem vagyok benne biztos, hogy ennyire a kiscsoportos elme korába siklottunk volna vissza. Bár jobban belegondolva, manapság még a 20 éves felnőtt emberek is úgy viselkednek, mint a pici gyerekek, akiktől elvették a nyalókát.
Hát, de legalább a szék már kényelmes.
Álomkelő panaszos nyávogással húzogatja karmaival a ruhám szegélyét, mire lehajolok és az ölembe ültetem. A dolog legnagyobb pozitívumának azt tudom felróni, hogy a bundája ismét a selymes, puha állagát vette fel, mint kölyökkorában, ami most, jobban belegondolva, már nagyon régen volt. Füle tövét és nyaka hátulját simogatva figyelem tovább üres szemekkel a többiek gyerekes randalírozását, ahogy ellopják Dokusai cilinderét, játszanak egy farkassal, panaszkodnak, sírnak, nyafognak, borzalom. Éles hangjuk és a magas frekvencia szó szerint fejfájást okoznának, ha a SAO rendszere ezt nem gátolná meg, így csak fintorogva és félig lehunyt szemmel próbálok minden zavaró tényezőt kizárni a környezetemből.
'Játszunk!' hangzik fel folyton-folyvást, ugyanolyan hangsúllyal, mint réges-régen az informatikaóráimon. 'Játszunk'! Az Isten verjen meg titeket! Senki anyukája nem tanította meg a kölykeinek, hogy előbb a munka, és utána a szórakozás? Most előbb ülni kell, csendben maradni, várni, és majd utána lehet 'játszani'. Szívem szerint ökölbe szorított kézzel ordítanék és még pofonokat is osztanék, hogy ha már anyuci ezt elmulasztotta náluk megtanítani, akkor majd én bepótlom. A gond csak az, hogy ez most Dokusai dolga, és picit nem is értem, miért nem csattant már valahol pofon. Ha én viselkednék így, mint ezek, akkor nem hogy vöröslene a képem, de a falon is mozaikból lennék kirakva.
Szorgosan simogatom tovább a macskát, csendben ülve, mire Álomkelő a jelek szerint eléggé lenyugodott és dorombolva lehunyja a szemét.
Rajtam kívül csak Judy ilyen nyugodt még, bár a beszéde neki is inkább egy oviséhoz hasonlít. Én inkább meg sem szólalok. Fölösleges. Mit mondjak? Nem kell nekem mondanom semmit. A csuklómra kötött lila nyuszis lufi változatlan ábrázattal, a levegőben imbolyogva figyeli szintén a többiek ténykedéseit.
Hogy mi a negatívuma annak, hogy ismét gyerek vagyok? Hogy visszatért valami, amiről igazából még huszonéves fejjel sem sikerült teljesen leszoknom.
A hangzavar csak folyik és folyik tovább, én pedig egyre idegesebb vagyok. Egy ideje már csorognak a könnyeim és szipogok, de nem bőgök. Nem vagyok hangos, egy árva mukkanás sem szabadul ki a torkomból, csupán az orrom ad ki néha valamit, mikor visszaszívom a nyálkás akármit. Az arcom tiszta nedv a sós könnyektől, de nem vagyok hangos. Csak sírdogálok, hogy hagyják már abba a ricsajt. Mert félek. Rettegek, hogy vajon mikor vesznek észre és kezdenek el engem is ütlegelni, verni, csépelni, vagy csak szóval bántani. Nem akarok kikapni, pedig ki fogok, mert ezek nem képesek viselkedni, és ha valaki rosszul viselkedik, akkor a Chancery is ki fog kapni, mert jelen van, tehát biztos ő a felbujtó.
Ki fogok kapni, ki fognak dobni, és ilyen alakban kell majd hazamenjek... már tudom. Pedig nem csináltam semmi rosszat. Csak vagyok.

//Kezd olyan érzésem lenni, hogy kisebb koromban sokkal pesszimistább voltam, mint most... Suspect

//

by **Noxy** Kedd Feb. 18 2014, 23:36

//Bocsi, hogy még egyszer írok, de karakterileg nem kéne hagyni ezt a megaláztatást, amit meg kell bizony torolni Razz

//

- Még szép, hogy rossznak és butának nevezlek, elkényeztetett királylány - szóltam le a kiskutyás lányt. - Aki lopkodja mások cilinderét, és magának akarja az egész "hatalmat" vagy mit, akkor ne is csodálkozzon, hogy ezek után mindenki utálni fogja! Úgyhogy te készülj a minden idők legnagyobb igazságos büntetésére!
Az egy dolog, hogy hirtelen fellökött, és a hátamra ült, hogy csapkodjon a kezével és a buta pálcájával, de nem hagyhattam magam- Visszaadtam neki a kölcsönt: felpattantam hirtelen, és leborítottam magamról az elkényeztetett kis rossz hercegnőcskét, és amíg a földön hevert, addig gyorsan kivettem a kezéből a pálcikáját, ha sikerül, és eldobtam valamerre.
Aláztatást akar? Hát megkapja! Most megtanulja, hogy nem ő a világ közepe, hihihihihi. Rolling Eyes

Engem a nevelőszüleim arra tanítottak, hogy a jó megérdemli a jutalmát, a rossz meg a büntetését, és a rosszat meg kell büntetnie a jónak, és mivel én jó kislány vagyok, ezért kötelességemben áll a cilinderes bácsi érdekében igazságot szolgáltatni.
- No, most végül én vagyok az, aki utoljára nevetgél, hihihihi! - nevettem rá a rossz hercegnőcskére. - Most megtanulod, hogy nem te vagy egyedül a világon, kényes hencegő hercegnő. :] Most azt akarnám, hogy tisztelet jeléül csókold meg a lábamat, de én nem bántok senkit ennyire, de helyette elveszek tőled valamit és nem adom vissza, amíg bocsánatot nem kérsz a cilinderes bácsitól, amiért elloptad a kalapját és megzsaroltad őt! Ilyen az igazságszolgáltatás! - Azzal elvettem tőle a plüssállatot és gyorsan elfutottam vele, hogy eldugjam valahová addig a plüssállatot, amíg bocsánatot nem kér a buta kiskirálylány a bácsitól. Na most hová is dugjam el a plüssállatot? Na majd itt ebben a helyiségben találok valamit, de nekem folyamatosan futnom kell, mert nem szeretném, ha a (talán a játéka miatt hisztizni kezdő) rossz csúnya kislány jogtalanul visszakapja.
- Én jó kislány vagyok, és vissza fogom adni a nyuszikádat, amint bocsánatot nem kérsz a bácsitól, addig nem kapod vissza! Razz

- Szóltam a hátam mögé, miközben csak futottam, futottam, futottam és futottam a plüssel a kezemben, és még mindig nem találtam meg a megfelelő rejtekhelyet. Vicces volt átugrani a az ülőhelyecskéket, vagy rajtuk futni. Amíg nincs hullámvasút, addig jó lesz fogócskát játszani ezekkel az undok, csúnya, gonosz és elkényeztetett gyerekecskékkel.
- Legyen ez példa mindenkinek, pupákok! Aki ellopja a jók játékait, akkor a jók is ellopják tőlük, ami fontos nekik! Ez az igazságszolgáltatás, hihihihihihihi! Éljenek a jó gyerekek és éljen a cilinderes jó bácsi! Razz

Ha nem sikerült a nyuszi ellopása, akkor is elfutok valamerre, hogy ne kapjanak el. Very Happy

by **Utahime** Szer. Feb. 19 2014, 00:01

A porondmester bácsi megszidott, pedig én jelentkeztem is... de honnan tudta, hogy szeretem a virágokat? Már épp akartam ellenkezni, hogy én elég türelmes vagyok, hiszem megvártam, hogy rám nézzen, és a kezemet is feltettem... ekkor egy másik bácsi, aki hátul állt, a kezembe nyomott egy nyalókát.....
- Én nem szeretem a nyalókát. - Néztem rá komolyan. De ha el akarta venni nem adtam vissza. Már megkaptam... és virág alakú. Majd a kedves porondmester bácsi megnyugtatott, hogy később én is kaphatok lufit. Talán virág alakút is. De mi a baj a galamb etetéssel? Én szeretem a galambokat... kergetni. Márpedig a kedves bácsik és nénik azért eteti a galambokat, hogy sok galamb legyen egy helyen, és nem is repülnek olyankor messze, csak egy kicsit arrébb.... Viszont még mindig nem válaszolt. Minek ennyit beszélni, én kérdeztem az előbb, és még mindig nem válaszolt. Az előző kislánynak is sokat beszélt, de legalább rögtön mondta, hogy igen.
Majd végre válaszolt nekem is. Tehát ugyanannyit, akkor mindenhova mehetünk együtt. Majd ekkor letámadott egy kis farkas bébi, de a mögötte futó kislány nem állt velem szóba. Biztos összetévesztettem, és nem ő volt a boltos lány. De hát, ha ilyen kicsi mindenki, igazán nem haragudhat, ha összetévesztettem valakivel. Majd felkapta a farkast és... eldobta?! Csak tátott szájjal néztem a jelenséget. Gyorsan magamhoz öleltem Falcot, hogy őt véletlenül se dobálja senki. A kislány nem akart velem játszani... biztos azért mert azt mondtam, hogy rossz a farkasa. Pedig nem is. Ő volt rossz, és nem a farkas. Nem szabad a kicsiket dobálni.
Ezután mintha bomba robbant volna, kitört az őskáosz. Nem igazán értettem mi történik, de a gyerekek összevissza szaladgáltak, amiből azt a következtetést vontam le, hogy már nem kell itt ülni. Megkerestem a szememmel korábban is látott sárga ruhás kislányt a lufival. Még mindig ott ült a helyén. Bizonyára ő sem érti miért rohangálnak a többiek. De a kutyusos lány nem akart velem játszani, és az ő feje mellett ugyanolyan jel van, mit amit én kaptam... ez a céhjelzés vagy mi, és én még nem is köszöntem neki. Akkor itt az ideje, hogy köszönjek, és talán ő hajlandó velem játszani.
- Odamegyek a lufis lányhoz. Gyertek ti is! - Mondtam Desdemonának, de a választ meg sem vártam, és Falcoval a kezemben futottam is előre. Az egyel mögötte lévő sorból közelítettem meg, és megböködtem a hátát.
- Szia, én Utahime vagyok. Játszol velem? - Evvel átugrottam a széken és elé tartottam Falcot is, hogy őt is bemutassam, és ekkor vettem észre, hogy csupa könnyes az arca. Egy kicsit megszeppenten álltam előtte egy ideig, nem tudva, mit kéne tennem. A céhjelzését fixíroztam, és innen közel már biztos, hogy ugyanolyan mint az enyém. De miért sír... talán bántotta valaki? Felé nyújtottam a valamikor még virág alakú nyalókámat. Egy kicsit megolvadt, hiszen a főnixem mellett tartogattam végig a kezemben. Igaz, hogy én nem szeretem a nyalókát, de ez nem zárja ki azt, hogy más szeresse. A biztonság kedvéért azért meg is kérdezem.
- Szereted a nyalókát? - Reméltem, hogy kicsit felvidul tőle.
Ha megengedi, leülök mellé, ha nem csak előtte állva mondom.
- Én nemrég csatlakoztam a céhhez, remélem sokat játszunk majd együtt. Ugye te is szereted a hullámvasutat? Szeretsz énekelni? Mi a kedvenc állatod? Kölcsönkaphatom a lufidat? - Nem hiszem, hogy egy síró kislánytól még el kéne vennem a játékát, de egy picit talán nem bánja, ha én is játszok vele...

by **Aidor** Szer. Feb. 19 2014, 16:16

Ahogy terveztem... reggel elindultam. Teleporttal érkeztem a kezdetek városába ahonnan gyalog indultam tovább Horunka felé. Az út hosszú volt ugyan, de legalább volt időm többé kevésbé magamhoz térni ez idő alatt. Korán indultam így még időben megérkeztem a vidámpark kijelölt helyszínére. Kíváncsi vagyok tényleg annyira vidám lesz-e... A legutóbbiból okulva legjobb lesz ha elkerülöm a tükrökkel teli helyeket... hm remélem nem a legutóbbi ismétlése kicsit más köntösbe öntve... Azt nem csinálnám szívesen újra. De majd meglátjuk...
A bejárathoz érve egy szamuráj jelmezes NPC kérte el a szórólapomat amin keresztül a regisztrációt végeztem. Így utólag örülök, hogy úgy döntöttem, hogy egyelőre meg őrzöm és nem hajítottam mindjárt ki. A szerencsétlen fazon elég megviseltnek tűnik ahhoz képest, hogy csak egy NPC... de kinek mi a hívatása. Én se vagyok jobb bőrben egy egész napos kazamatázás után. Szóval valamilyen szinten megértem... Mindenesetre a bejutás így nem okozhatott problémát. Odabent úgy tűnik javában készültek a köszöntő elő készítésére. Amihez számunkra, érkezők számára több tucat széket készítettek elő... Mivel úgy tűnt mindjárt kezdődik úgy láttam a legjobbnak, hogy én is foglalok magamnak egy helyet valahol. A szék sorok nagyon szűkösen voltak és a székek is... enyhén méreten aluliak, hogy így fogalmazzak. Kényelmetlenül fészkelődtem, amíg egy cilinderes fazon fel nem sétált a színpadra és beszélni nem kezdett. Sőt... még közben is. Néha elgondolkodtam rajta a beszéde közben, hogy minek néz ez minket. Nem tűnik sokkal idősebbnek nála. Annyira semmikép, hogy gyereknek szólíthasson és vannak itt még jó néhányan akikhez mérten ez főleg igaz. Eközben egyre kevésbé fészkelődtem. Úgy éreztem végre sikerül kényelmesen elhelyezkednem. Ugyanakkor egyre inkább fogyott a türelmem. Menni akartam játszani. Hirtelen bármit megtettem volna azért, hogy befejezze a dumát és indulhassunk felfedezni a parkot.
Hogy mi az a szanatórium? Diliház... érdekes neve van meg kell hagyni, de miért ne tudnám? Most ennél a résznél szívesen megkérdeztem volna, hogy hány éves. De felfigyeltem arra, hogy mozgolódás támadt. Felálltam és ekkor valami teljesen váratlan dolog történt... valahogy mindenki másnak tűnt... a környezetem meg sokkal nagyobbnak. Amikor megszólaltam volna feltűnt, hogy a hangom is más.
-Mi az ördög? Kérdeztem teljesen jogosan. Magamra néztem. A ruhám olyan volt mint eddig csak kicsit, színesebb... A fejemen sisakom helyett egy baseball sapkát találta. A fegyvereim helyett meg egy pár ujjatlan biciklis kesztyűt. Shocked

Ez csak egyet jelenthet... megfiatalodtam. mattaku

Kb 9 évet... Már érzem, hogy innen se lesznek túl mámoros emlékeim. Ellenállhatatlan vágyam arra vonatkozóan, hogy elrohanjak és felpattanjak a legközelebbi játékra még egy ideig kordában tudtam tartani és a cilinderes felé pillantottam. A kérdések záporoztak, de semmi olyat nem tudtam meg ami érdekelt volna... vagy eddig ne tudtam vagy sejtettem volna... Eközben a színpadon kitört a káosz... rapülő palota pincsi... cilinder lopás... egy csaj aki konan a barbárnak képzeli magát.... egy újdonsült rendőr. Izgalmas nap lesz a mai... mattaku

De végül valamilyen belső kényszerből kifolyólag felmentem én is a színpadra és hátulról kikaptam a lány //Judy// kezéből a plüss nyulat és azt mondtam:
-Ez nem igazság szolgáltatás. Majd ha megpróbálta vissza venni a bal kezemmel megpróbáltam távol tartani magamtól miközben a jobbal a hátam mögött tartottam a nyulat.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 20 2014, 13:22

A szombati tali miatt az eddig szombat éjféli határidő
vasárnap (02.23.) éjfélre (GMT+1) tevődik át.

Nem emlékszem arra, hogy ki kérdezte, hogy melyik időzóna, de most már ez sem lehet kifogás.

by **Cú Chulainn** Csüt. Feb. 20 2014, 14:40

Végre rám került a sor. ^o^/ Már eléggé untam, remélem mostantól izgalmasabb lesz ez az egész. A kapuban az őr egész pofás. Még lándzsája is van, ami majdnem olyan mint az enyém. Csak neki van rajta egy kis zászló, ha jól láttam a vidámpark neve van ráírva. Látom nem csak én untam ezt, ő is eléggé mogorvának tűnik, befogom annak, hogy ő is unja reggeltől ezt az egészet. Ráadásul ő még nem is játszhat később sem. Szomorú az élet. ˘˘ Elkéri a szórólapom, még jó, hogy nem dobtam ki. Mondtam én, hogy jó tulajdonság a takarítás mellőzése, legyen szó a házamról vagy tárgylistámról. Elvette és bejutottam. \^o^/ Hát...nem olyan mint ahol én voltam már, de ez is szép. Addig bóklászok, míg végül a színpad előtt kötök ki, a székeknél. Helyet foglalok, gondolom ez lesz az eligazítás, amit a kapuban emlegettek. Pontosítok...helyet foglalnák. Ezek a székek nagyon kicsik. Túl kicsik. Leülök rájuk, de két ember helyét foglalom el, ha valaki le akar ülni, kénytelen leszek összehúzni magam. Mire elhelyezkedem, felsétál a színpadra egy férfi, fiú, nem tűnik sokkal idősebbnek mint én. Tetszik a kalapja, mindig is szerettem volna egyet. Elkezd beszélni és állandóan gyereknek szólít...nem tetszik ez nekem, de nem fogok közbeszólni. Majd leáll vele, remélem. A végére már egészen megszoktam ezt a széket és kényelmes lett, nem akaródzott felállni, de befejezte a beszédét, végre mehetek játszaniii. ^o^/ Valahogy most nagyon vágyom rá..az előbb még nem volt ez. Felállok és megnőttek a székek. Nem, nem ez lesz a helyes megfogalmazás...én mentem össze. ._. Kb. 10 évnyit, még a fülbevalóm is eltűnt. A lándzsám műanyaggá változott. Már értem miért szólított gyereknek minket ez a Dokusai. Már nem tud annyira érdekelni, a dolog, játszani akarok. >< De ez a sok másik gyerek idegesít a nagy kiabálásukkal, nem is figyelek rájuk, inkább körülnézek a székeken, ki ül még. Nem sokan, vagy állnak vagy felmentek a színpadra és ott csinálnak...érdekes dolgokat. Lényegtelen, de meglátok egy sírdogáló velem egykorú (hahaha, milyen meglepő) lánykát //Chancery// . Mennék már játszani, de előtte megnézem őt. Van egy lufija. Sosem szerettem őket, nem tudom miért. Visszatérve a lányra, miért sírhat? Odamegyek hozzá és gyengén megbököm a játéklándzsámmal, hogy rám figyeljen.

-Miért sírsz? Játszunk inkább. ^o^/ –mondtam neki és észreveszem, hogy más mások is odamennek hozzá, mellé is telepednek, majd társalogni próbálnak vele. Én kicsit távolabb vagyok tőle ugyan, de várok és remélem, hogy rám is figyelni fog.

by **Tachibana Makoto** Vas. Feb. 23 2014, 21:54

Ijedtség, döbbenet, zavartság, felismerés. Előlem semmilyen érzelem nem menekülhetett, Ai-chan arca pedig egytől-egyig végigzongorázott ezen a skálán, ugyanakkor természetesen csupán sejtettem, hogy a lány fejében mi járhat. Talán szégyelli magát, talán azt várja, hogy revansot veszek, vagy csak egyszerűen fél tőlem, mert az indikátorom a fejem fölött vérveres. Sokféle gondolatmenet benne volt a pakliban, ám számomra teljesen mindegy volt, mi jár a buksijában. Ha szimpatikusan viselkedek, akkor előbb-utóbb rokonszenvet kelthetek benne, és onnantól kezdve az ismerkedésünk már rá fog tévedni a megfelelő útra, melynek vége még ugyan számomra is bizonytalan, hiszen alig tudtam a lányról valamit, de feltétlenül pozitív kell legyen. És ha előre, ismeretek hiányában választanom kellett volna, akkor bizony már lett is volna ötletem, mit csinálhatnánk a vidámparkozás után... vagy esetleg közben :]
- Ami késik, nem múlik. Szophie-chan szeret játszani, ahogy én is, és különben sem az én stílusom, hogy egy ilyen alkalommal ennyire... szokványos módon találkozzak valakivel :] - meredtem Csillagomra a nem is olyan nagy távolban, majd visszanéztem a kék hajú leányra. Nos, az előbbi gondolatomat rögtön keresztül is húzta azzal, hogy ilyen nyíltan kifejezte a tudását rólam és róla, ugyanakkor a játék láthatólag őt is felvillanyozta, így volt egy megfelelő kiindulópontom. A követendő stratégia ezúttal más lesz, mint általában, amennyiben tartom magam a megfogalmazott célomhoz...

...ami hamar el is veszett a múlt homályában, ahogy a néni neve is, méretes párnáiról nem is beszélve :/ Volt helyette viszont egy nagyon aranyos kislány, szintén kék hajjal, és csillogó szemekkel. Csak játszani akart, én pedig örömmel lettem volna a párja, így határoztam el, hogy kiszabadítom innen és keresünk egy helyet, ahol játszhatunk kettecskén. Halvány pír kúszott az arcomra a gondolattól, de gyorsan megráztam a fejem. Nem volt szabad, hogy bárki is így lásson.
- Makoto vagyok, Makoto! Gyere! - hívtam makacsul, de ő nem jött, hanem odaszaladt az okoskodó és unalmas bácsihoz. Nem követtem, minek tettem volna? Nem szándékoztam beljebb merészkedni ebbe a zsivajba, én más voltam, mint ők. Undorodva néztem végig a veszekedő lányokon, vagy a síró lufis kicsit nyugtató fiúkon. Mit akarnak tőle? Hagyják békén, ha kisírja magát, semmi baja nem lesz. Ő, a kék hajú lány azonban más volt, nem csak magára gondolt, hanem még ezekre a bénákra is, még ha ezzel engem csalódottá is tett. Nem örültem neki, magamnak akartam, csak magamnak. Önző voltam, de én lehettem önző. Engem sose kényeztettek el, és nem is akartam olyanná válni, mint azok a nyavalygó lányok, ők csak azért önzőek, mert eddig mindent megkaptak. Én másért voltam önző, azért, mert én eddig nem kaptam semmit, és nekem jár az, amit megszerzek a saját, két kezemmel. A kislányt pedig én vettem észre először, így az enyém a társasága!
Csakhogy hiába vártam, egyelőre nem jött vissza, szóval az idegesítő trióhoz lépdeltem, hogy végre elhallgassanak. Odaosontam az egyik lány mögé (Judy), leguggoltam és kíváncsian felemeltem a szoknyáját, hogy láthassam, mi van alatta :] A lányokban mindig ez volt a legérdekesebb, főleg mert utána sikítoztak és megpróbáltak megverni, csakhogy én erősebb voltam náluk és gyorsabb. Szemtelen vigyorral az arcomon bújtam ki, talán még észre sem vett, de ekkor visszajött Ai és amíg görnyedtem, ráugrott a hátamra. Örültem volna neki, ha nem a hajamat fogja meg, de így egyből mérges lettem.
- A hajamat NE! Hagyd békén! - kiabáltam rá, és azonnal kirántottam magam a kezei közül, ellöktem és a színpad mögé futottam, ahol nem láthatott és nem üldözhetett. Rögtön megbántam, hogy így viselkedtem, de a hajam, azt nem bánthatja még ő sem! Az volt az egyetlen dolog, ami miatt különböztem a többi fiútól.

by **Desdemona** Vas. Feb. 23 2014, 22:13

Utahime kissé elképedt azon, hogy én még nem jártam vidámparkban vagy ehhez hasonló helyen, de ez a szörnyű igazság.
-Nem jártam még ilyen helyen, sajna elég beteges vagyok, így nem nagyon tudtam elszakadni az ágyamtól, de most a SAO lehetővé teszi azon dolgok végrehajtását amire eddig nem igazán volt esélyem. Bár igaz ez a vidámpark még mindig Aisu ötlete volt, az igazat megvallva nem tartom magam ide valónak…Bár még változhat a véleményem…
Közben haladta a kígyózó sor és Aisu és Falco is elcseverésztek a játékokról, persze a gazdik se tettek másképp, hisz addig is telik az idő.
-Nos még mindig nem tudom, miféle dolgok vannak egy vidámparkban, de ha nem egedül van az ember már nagyobb lendülettel vág bele…Igazából örülök annak, hogy összefutottunk, nem igazán tudom mit csináltam volna egyedül. Szerintem a játékok veszélyességi fokában a kis petek fognak dönteni inkább, mármint Aisut ismerve biztos beleveti magát majd mindenbe.
~Nagyon érdekesen és mókásan hangzik mind ez. Majd igyekezzünk mindet kipróbálni!
A kis gólem teljesen feltüzelte magát, közben haladta az a hosszú kígyózó sor is, míg végül a bejáratnál kötöttünk ki, ahol az őr vagy inkább jegyszedő egy ősi keleti harci páncélzatban várta az érkezőket, de nem volt valami jó kedve, bár lehet mindenki megkomorulna az egész napos üdvözlés és jegy szedés, osztás közben. Kérte a szórólapot, hát átadtam majd tovább is lettünk vezényelve egy színpad elé ami előtt furcsa mód apró kis székeke voltak, bát inkább nevezhetőek sámlinak mint széknek. Próbáltam nem elveszteni Utahimét a tömegben, bár mivel a kis gólem jól elbeszélgetett a kis főnixel nem volt nehéz nyomon követni őket, hisz Aisu egy elég feltűnő jelenség, akármekkora is a tömeg. Kissé nehézkesen, de helyet foglaltam azon a kis sámlin és vártam mi is lesz, egy szót se szóltam, bár láttam mindenki más eléggé izgatott, viszont én nem tudtam hogyan is kéne most viselkednem vagy mit is kéne éreznem, igazából kissé kellemetlen érzés volt azon a ki s széken kuporogni el nem tudtam képzelni mi fog következni most. Kis idő elteltével egy cilinderes alak lépett fel a porondra és eligazítást tartott, én csendben ültem és figyeltem mivel én ráférek az eligazításra, hisz fogalmam sincs miféle rendezvényre jöttem csak itt vagyok. Az alak elég hosszasan magyarázott számomra eléggé értetlen volt miről is hablagyol épp, hisz volt minden valakik közötti ellentét meg valami szanatórium, ez kicsit kérdést hagyott bennem, minek kell egy vidámparkba szanatórium, bár lehet itt más fogalommal bír nem tudom, viszont az a sámli kényelmesebb lett sőt Aisu is mintha kissé nagyobb lett volna nem értettem mi történt, de mikor végig néztem magamon még inkább elképedtem, hisz újra gyerek lettem, amiről nem tudtam eldönteni, hogy most jó vagy rossz, szívem szerint én nem élném újra a gyerekkorom, de lehet itt most más a helyzet, bár nem értem ezt a dolgot, de elkönyvelem az egyik játékbéli funkcióként, nekem így a legérthetőbb, bár lehet nem is kéne megértenem a dolgot. Jobban megnézve magam egy yukata volt rajtam egy kék színű aranyhalakkal díszítve, és az aranyhalak színével egyező szalag a hajamban, a hajam két copfba volt fogva, mint akkoriban mikor ténylegesen is gyerek voltam, sose szerettem de a dajkám szerint jól állt, sőt mintha rémlene ez a yukata is mintha tényleg lett volna egy ilyenem akkor, bár sok minden nem tetszett akkoriban, ez az aranyos gyerekes öltözék hajviselet se amit akkoriban mindig rám erőltettek és tessék ismét visszajött és ismét csak rám van erőltetve, de nem foglakozom vele, kérdéseket se teszek fel csak csendben meghúzom magam amíg azt nem mondják mehetünk, akkor elindulok Utahimével és szétnézek ezen a helyen.
~Desdemona veled meg mi történ? Hogy lettél ilyen kicsi és miért van rajtad ilyen furcsa ruha?
~Nos…azt hiszem gyerek lettem, de nem tudom miért és miképp…Ne is firtassuk a dolgot inkább…
~Re…Rendben…
Most éreztem magam csak igazán kellemetlenül, erre tényleg nem tudtam mit reagáljak, egyszerűen csak szótlanul és megszeppenve ültem ott azon a sámlin, miközben kisebb káosz keletkezett körülöttem, hisz mindenki kérdezett és elég aktívak is voltak, talán azért mert gyerekek lettek megint, lehet ez a normális ilyenkor, bár számomra ez idegen, hisz nekem csak a megfelelő nevelésről és taníttatásról szólt a gyermek korom. Bár már értem miért is voltak ilyen kicsik a székek, de mintha kissé szédülnék és szoronganék, igen ez a legjellemzőbb érzés akkoriról, hisz akkoriban voltam a legbetegesebb és még annál is jobban szorongtam a társaságokban, talán emiatt a rosszullét, talán a lelkivilágunk is úgymond visszatért a gyermekkorunkba. Akkor ez így nem jó, így nem tudom mit csináljak, így még ahhoz az egy ismerőshöz is nehéz szólni, igaz jut is eszembe közben oda ment valakihez nem igazán figyeltem mi történik itt, káosz van mindenki kérdezősködik, tombol, én pedig itt összeroskadok a tömeg súlya alatt, mi lesz most, mit csináljak, olyan sokan vannak,olyan hangosak, mindek csak víz hangzik a fejemben, rosszul vagyok, legyen már ennek vége, induljunk el valamerre, talán akkor kisebb lesz a tömeg, de legalább Aisu itt van mellettem, elég zaklatottnak néz ki talán miattam, de jelenleg még gondolatba is nehéz szólnom, nem tudok neki mit mondani. Meg kell nyugodnom, így lehet másokat is kellemetlen helyzetbe hozok, de nem bírom ez a nyomás sok, miért is vagyok itt, igen tudom Aisu miatt, muszáj összeszednem magam, nem ronthatom el az ő szórakozását, meg kell nyugodnom, de olyan nehéz, idefagytam a sámlihoz se szólni, se mozdulni nem tudok, valaki mondja már azt, hogy mehetünk, szűnjön meg ez a tömeg végre, ez túl sok nekem, a sok hang csak úgy víz hangzik a fejemben ez zavaró és ijesztő. Megszeppenve ülök már-már úgy néz ki sírva fakadok, de nem teszem egész indulásig ülök a sámlin mozdulatlanul, a földet bámulva és a ruhámat markolva a térdemnél, addig amíg valaki ki nem zökkent vagy arra nem leszek figyelmes, hogy megindulnak a körülöttem levők, addig is próbálok lenyugodni és nem lefordulni a székről.

//Desdemona gyerek ként Mármint csak a ruha és a frizura, hol lenne ilyen magabiztos kiállása szegénynek ^^" Ohh és igen bocsánat a kései reag miatt//

by **Meredith White** Vas. Feb. 23 2014, 23:04

Mintha egy sziklaszirt legszélén ültem volna, úgy lóbáltam a lábam. Eleinte leért, aztán pedig nem, de hogy ez nem csak velem történt, úgy nem nagyon aggódtam most semmiért sem. Egy gyerek ritkán aggódott, főleg, ha semmi rosszat sem tett, azonban a gyerekes düh pillanatok alatt festette az arcomat vörössé, mint ahogy én magamat reggel, hogy jól nézzek ki a mai nap. Persze e alakulással most mit sem ért ez az egész reggeli készülődés, így a dühöm talán pont ezért volt teljes. Na meg mert nem sikerült még elkölteni az Anattól kunyerált aranyat, pedig jó kislányként és most még kisebbként már rég meg kellett volna tennem. Ej, hát így hogy lesz ebből valami? A vattacukrot az tette finommá, hogy annyiba került amennyi volt és hogy itt ingyen kínálták, nos, azzal rontottak az értékéből a nyavalyások, nem értettek hozzá.
Kérdéseket várt, de én tudtam mindent, neki kellett volna kérdeznie tőlem. Vagyis nem egészen, mert nem volt kedvem válaszolni, meg hát unalmas is volt a kalapos fiú. Csak beszélt és beszélt. Fúj. A mutató ujjamat igyekeztem lenyomni a torkomon öklendezést szimulálva, hogy mutassam mennyire is nem tetszik ez a beszélgetés, na meg látványosan ásítottam nagyokat, azonban amint páran produkálták magukat, úgy azt már valamelyest nyitottabb szemekkel figyeltem. Pofont érdemelt volna az egyik is és a másik is, azonban nem voltam egyikük szüleje sem, hogy ezt tegyem. Nem mintha ez máskor visszatartott volna, de mindegy is. Tapsoltam inkább, hogy igyekeztek tönkretenni az unalmas Bácsi műsorát. Egy sereg gyermekembert teremtettek a következménnyel viszont csak reméltem, hogy nem számoltak.
Köptem a tenyereimbe, mert így szoktak csinálni, majd ugrottam fel a székből.
- Verekszünk Unalmas Bácsi? – a piciny kézfejemről csak csöpögött a földre a nyál és kuncogtam ezen. A nedves pofon biztos nagyobbat csattan!

Kisebb Mer

by Ajánlott tartalom