Re: [Event]Vakrandi

by **Szophie** Pént. Jan. 31 2014, 19:28

Csend. Egy szót sem szólt. Azért annyit illene böfögni, hogy.. böff. Vagy legalább egy sziát mondhatna. Nahh persze nekem aztán teljesen mindegy, nekem sincs sok kedvem a társalgáshoz. Csak így lassabban telik majd el az idő. Ez alatt hány mobot is tudtam volna megölni? Egy mob, kettő, még egy.. Attól is függ, milyen szintűek. De ha olyanokkal számolok, akkor.. Aaahhww! Akárhogy is, siralmas az eredmény! De legalább a sütemény ízletes. Bár nincs épp olyan kedvem, hogy édes dolgot egyek.
- Pincér, egy nagy darab húst! Sütés nélkül. - rendeltem, a maci - pet - embert ez sem akasztotta ki, ám a pincért igen. Nem is kicsit vágott meglepődött fejet.
- Má- máris hölgyem. - hebegte, én pedig kivillantottam egy csábosnak nem igazán mondható, elégedett mosolyt. Még mindig mosolyogtam, amikor visszatért, így aztán megláthatta nagyra nőtt szemfogaimat is.
- Esetleg kedveli a vámpírokat? - kérdezte, utalva agyaraimra.
- Szeretné, hogy a nyúl helyett a maga pixeleit ízlelgessem? - morogtam sértődötten, és támadásra készen. Mégis milyen ember ez? Engem holmi denevérrel összetéveszteni. >.>
Na ekkor történt az, hogy elkerekedett a szeme, gyorsan, remegve lerakta az ételt, és távozott, én pedig el is kezdtem falatozni a véres, darabos, nagy darab, finom husikát. Ahogy a fogam szaggatta.. Mennyei.
És lassan vége is ennek az egésznek. Tik-tak, telik az idő. Már csak pár percig kell tűrnöm ezt a néma medvét, és mehetek megkeresni gazdimat. És kinyírni őt. És mindezen szenvedéseimért egészen estig, sőt hajnalig kell majd mobokat gyilkolásznia velem. A létező legmagasabb szinten! Éljen a fejlődés, és hogy nem kötelező aludni!

by **Shukaku** Pént. Jan. 31 2014, 21:16

-Rendben, akkor majd… majd úgy lesz.
~Csak ne felejtsem el a legvégén megkeresni őt is, meg valaki pincért is, hogy ezt elintézhessük. De… de mondjuk akkor emiatt meg kell keresnem a végén, és akkor utána akár beszélgethetnénk tovább is. Jajj, ezt el kell mondanom, mert Timidus biztosan nagyon örülni fog neki.~
-Majd megkereslek ha az összes ismerkedős… izének vége, és lerendezzük.
Mosolygott rá a fiúra, és nagyon remélte, hogy az udvariaskodásból nem fogja mégis kifizetni, majd eltűnni.
-Senki sem szent, emiatt ne aggódj. A buta embereket én általában igyekszem kikerülni, meg otthagyni őket, de van amikor tényleg nem hagyják, és akkor csak elteleportálni tudok. Örülök, hogy te vagy olyan bátor, hogy megvédd magadat velük szemben.
Ebbe ismét belepirult, és nagyon remélte, hogy egyszer majd ő is lesz olyan bátor, hogy esetleg ki merjen állni magáért. Az már könnyebben ment neki, hogy a petek ügyeiért, vagy az ő becsületük érdekében fellépjen, hiszen ezt már bizonyította mind Alex, mind Elysion esetében, de az utóbbinál még mindig nagyon bántotta, hogy nem tudta meggyőzni szavakkal a férfit, és az csak úgy faképnél hagyhatta azok után a rémtettei után, neki pedig mindezt tehetetlenül kellett végignéznie, mert túl gyenge volt.
-Sárkánylovag?
Nézett fel Shu a merengésből, és halkan kuncogni kezdett, és még Timidus is elvigyorodott a megnevezésen. Nem emlékezett arra, hogy Peter valaha is így hívta volna magát, és egyébként sem volt egy dicsekvő fiú, szóval Shu biztos volt abban, hogy a fiú és Hisame valamilyen csodálatosan nemes cselekedetükkel érdemelték ki ezt a megnevezést, nem pedig csak hencegésből aggatták magukra.
-Az a fajta játék is nagyon érdekes lehetett… de én ezekről a dolgokról… szóval bevallom, hogy ennek még nem néztem annyira utána. Bár… lehet, hogy valóban érdekes lenne, és biztos vagyok abban, hogy a városlakóknak vannak történeteik a petekkel kapcsolatban. Talán némelyiknek még eredete is lehet, vagy legendája. Mindenképpen meg kell majd kérdeznem őket, csak ehhez…
~…ehhez be kellene mennem a városba. Amit nem nagyon szeretnék… túl sok… túl sok sok mindenki van ott.~
A lányt nem nagyon foglalkoztatta, hogy az őt körülvevő nyomasztó tömeg játékosokból vagy NPC-kből állt, nem nagyon tett különbséget, és mindegyikükkel udvariasan viselkedett abban a néhány esetben, amikor vásárlás miatt fel kellett keresnie a piacokat, bemenni viszont még mindig nem szeretett az emberek közé. A sárkány természetesen bólogatott arra, hogy elfogadja a tanácsot, és igazából el sem kellett fogadnia, hiszen érdeklődött ő eléggé a sárkányok iránt. A legtöbb olyan könyvet már átlapozgatták, aminek a borítóján vagy a címében sárkányok szerepeltek, és néha tetszett neki, néha pedig lealacsonyítónak és értelmetlennek találta az ott leírt meséket, és inkább hallgatta Shu történeteit egy ideig a sárkányokról, amik tényleg a sárkányokról szóltak… azaz róla, mielőtt újra a mancsai közé fogott egy könyvet.
~Hát… a sárkányokkal való találkozás után Timidus nem nagyon akarta hangoztatni, hogy ő is közéjük tartozna… és szerintem sem kell így beskatujázni szegénykét. Timidus az Timidus.~
Ismételte magában újra a lány.
-Máris?
Nézett fel a sárkány a simogatásból. Arra a hírre, hogy lassan lejár az idejük, egy kicsit mindketten elszomorodtak, de mivel tudták, hogy valószínűleg nem utoljára látják Tachit, annyira azért nem voltak letörve.
-Nekünk is nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy megismerhettünk.
-Igen! Nagyon nagyra!
Csipogta Timidus, és erősen bólogatott, hogy a fiú biztosan érthesse, fordítás nélkül is. A lány meghajolt, Timidus azonban felemelkedett, és mind mancsaival, mind farkával integetett. Valahogy sokkal ideillőbbnek érezte ezt a köszönési formát, mint a formalitásokat.
-Ja mata! Arigató godzaimasz! Sayounara Tachi-san!
-Pápá Tachi!
Amikor a fiú kilépett az ajtón, Timidus egy hatalmas kört írt le a levegőben, boldog csipogások közepette, így levezetve ezzel picit a felgyülemlett feszültségét. Shu visszahuppant a székbe, és onnan nézte a sárkányt.
-Ugye mondtam?
-Mondtad-mondtad. Igazad volt… de ő csak az első volt. Kezdők szerencséje… vagy… hogy mondják ezt.
-Igazam van, igazam van, igazaaaam vaaaan!

by **Jun** Pént. Jan. 31 2014, 22:00

Határidő: Február 7.
Szólimit: 250 (Egy körben akármennyiszer írhattok, hogy minél jobban megismerhető legyen a partner)

A szobácskák elfoglalása után szinte kifulladásig dolgoztattátok a személyzetet, különféle fogásokat rendelve. Talán senki sem gondolta volna, hogy az ingyen kaja az ami idevonzotta a társaság nagy részét, viszont a legtöbbjük próbálta fenntartani a kedves mosolyt és engedelmesen továbbra is készen állt arra, hogy teljesíthesse az általatok rendelt fogások felszolgálását. Az a tíz perc amit párotok társaságában tölthettetek van akinek egy örökkévalóságig, van akinek pedig egy pillanatig tartott csak. A búcsú nem a legkellemesebb dolog, viszont minden jel arra mutat, hogy ideje elhagyni a szobátokat és visszatérni a saját oldalatokra. A kivilágított szobák fokozatosan elsötétülnek az utolsó másodpercekben. Kint pedig újabb sorsolások következnek a fiúk oldalán. A lányok megtartják a korábban kapott számkártyájukat.

Amint ismét beléptek a szobákba, egy teljesen új kép fogad titeket, gyönyörű szép tapéta ami tökéletesen takarja a tömör, vastag falakat(hallgatózás jártassággal a szobához legközelebb eső szobában folyó beszélgetést hallhatod halkan, jártasság nélkül pedig semmit sem ami a fal túl oldalán folyik), egy üvegasztal, kényelmes fotelek, virágok, díszes lámpa, ami a korábbihoz hasonlóan kapcsolgatható, és egy csengettyű amivel jelezni tudjátok, hogy rendelni szeretnétek. Innentől további tíz perc áll rendelkezésetekre, hogy minél többet megtudhassatok a partneretekről.

Akinek a partnere valami oknál fogva nem ír az nyugodtan felhasználhatja a partner alibijét, hogy valamivel kitölthesse a reagját, elvégre ezért van. Illetve még azt kérném, hogy ne várjunk arra, hogy a másik kezdje el, mert letelik az időtök és végül semmit sem csináltatok. :/

Kérdésekkel, észrevételekkel nyugodtan zaklathattok pü formájában, illetve chaten is. Kellemes időtöltést és rengeteg izgalmas posztot mindenkinek \o/

Sorsolás 2:

Lányok:

Így kialakult párok:

by **Peter Worker** Szomb. Feb. 01 2014, 00:49

RenAi

Kezembe volt a hirdetés, mely nyersen fogalmazva programot csinált nekem a mai napra. Egyedül voltam, távol hagytam most mindenkit magam mellől, senki ismerősömnek sem kellett tudnia arról, hogy mit is terveztem én a ma délelőttömre. Hogy készen álltam e rá? Nem, egyáltalán nem. A tenyereim izzadtak, a térdeim remegtek, igencsak nehezen álltam meg a lábaimon. Mint egy beteg kisfiú, ki támaszra várt, kinek egy – egy mankó kellett volna a kezei alá, hogy biztosan álljon. Persze jól néztem ki, már amennyire megengedhettem, hogy ezt gondoljam magamról, de valami most mégis más volt. Zavart, de nem tudtam mi.
Egy bolt előtt lassan elhaladva láttam magam annak a sötét kirakatában. Egyszerű fekete cipő, egy szürkébb bársonynadrág és egy fehér ing. Az utóbbinak nem volt begombolva a legfelsőbb gombja, nem szerettem a fojtogató érzést, túl szoros lett volna. A napszemüvegem a ruhára akasztottam, a mellkasomnál lógott, hisz úgy is le kellett volna venni azt. Az arcomon erőltetett mosoly, a hajam hátul felcsatolva, elől a szemeim elé lógott egy – egy rakoncátlan tincs.
A helyszín megvolt és az időpont is… legalábbis ebben a hitben éltem mindaddig, míg meg nem érkeztem. Mintha egy mosdóba nyitottam volna, úgy választottam a férfialakos ajtót, azonban annak a túloldalán nem túl szívélyes fogadtatásban részesültem. Egy tokás néni fogadott és ragadva meg a karom húzott magával a sok ajtó egyikéhez. Pont én voltam a hiányzó személy, kire pont most volt szükség. Talán elszámolták magukat, talán idő előtt visszamondta valaki, lehet épp elfutott a bent levőtől, azonban minél tovább gondolva a lehetőségeken egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy nekem itt kellett lennem most. A tokás nő megállított, majd megfordított kicsit erőszakosan és igazította meg az időközben megtépett ruhámat.
- Hát hajrá. - nagy sóhaj, majd a gyengéd, halk kopogás.

Volt egy tervem, egy amolyan első benyomás, mi talán a legtöbb lányt levette volna a lábáról. Nem akartam túlzásba vinni, az nem én lettem volna, de a mellkasomnál lógó napszemüveg már sok mindenre megtanított. A kérdés most csak az volt, hogy tudtam e mindezt úgy végrehajtani, hogy az nem volt rajtam. Ostoba gondolatok lehettek ezek, nem tagadtam, azonban valahol el kellett kezdenem, hogy a fejlődés útjára lépjek és ha ehhez e sötét eszköz kellett, hát úgy volt az nálam. Nevetséges dolog volt függeni egy ilyen törékeny tárgytól, de senki sem lehetett tökéletes… még.
Vártam a hívó szóra, az engedélyre, majd hogy hallhattam a bent levő hangját, úgy nyomtam is le a kilincset, nyitottam be hozzá.
Nem kis meglepetés ért, hogy ő ült az asztal mögött. Az ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódtak, fel is nevettem szolidan és úgy tűnt, hogy váratlan minden egyéb szorongásom is alábbhagyott. Szokatlan volt, hogy egy ismerős arc hirtelen ilyen kellemes hatással volt rám.
- Hehe. Szia RenAi. – léptem közelebb hozzá – Kellemes meglepetés vagy.
Ekkor a kezemet nyújtottam felé és az egyik képességemhez fordulva idéztem egy rózsát a tenyeremben, mely bár jégből volt és tudtam, hogy nem marad meg oly soká, a szoba fényében most mégis csodásan csillogott.
- Talán el is fog tűnni, mire ez az egész véget ér, de fogadd el, kérlek. Nem tudom mi az illendő ilyenkor. – a szabad kezemmel kicsit zavartan vakartam a tarkóm.
Talán kicsit túl komolyan is gondoltam az itt történteket, de már nem volt visszaút és talán nem is sajnáltam ezt olyannyira.

by **Szophie** Szomb. Feb. 01 2014, 13:54

Snowcat

Még utoljára megnyaltam szám szélét, melyen lehetett érezni még a hús édes zamatát. A pincér elpakolt, a medve elment, én pedig elégedetten álltam fel a helyemről azzal a szándékkal, hogy most azonnal megkeresem Szophiet. Csakhogy minderre nem volt esélyem, mert a pincér csakhamar visszatessékelt a terembe, amely teljes sötétségbe borult, és közölte, hogy nem szabad kimennem. Rosszallóan rámorogtam, mire ő csak annyit dünnyögött, hogy ne csodálkozzak, amiért nem találok párt magamnak. Mégis miről beszél ez az ember?
- Pár? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, elkapva a pincér könyökét.
- Egy randin az ember azt keres. Rolling Eyes

- forgatta a szemét. Randi?
- Az meg mi? - kérdeztem újra, még mindig felvont szemöldökkel.
- Na ne szórakozzon velem! - rázta le magáról a kezem, ám én továbbra is kérdőn és értetlen pillantásokat küldtem felé.
- Amikor a nők és a férfiak, ahogy már mondtam is, párt keresnek. Szerelmet. Ilyesmik.. - magyarázta, majd sietve távozott. A macskafáját, mi a franc?! Már megint? O.o Nem nagyon értem az embereket, de azért már kezd elegem lenni ezekből a randikból, amiket Szophie művel folyamatosan. Egy dolog ez párzási időszakban... Rolling Eyes

.. de folyamatosan? És most engem is belerángatott._. Hát akkor.. Pározódjunk. :suspect:Bár nem érzek nagy késztetést erre. Pláne nem nőstény szerepben. Meg nem is nagyon értek az emberek szokásaihoz. De talán azért valamit mégis össze tudok hozni.
Csendesen vártam, merengve a párzási szokások emberi formáján. Viszont ekkor különösen irritáló szagot éreztem meg. Talán egy macska? Két macska?? Murrrgghh.. Orromat a levegőbe emelve szaglásztam, ám a szag egyre csak közelebb került hozzám, míg végül belépett.. két macska! >.< Ez fajtalanság! Nem! Biztosan nem keveredem egy ilyen elfajzott szőr csomóval. Az én csodás farkas vérem.. Azt várhatják, hogy én randizzak vele! >.> De mégis.. Hehehh. Játszani szabad! :twisted:Nézzük meg, mennyire okosak ezek a szőr csomók.
- Sziasztok! - mosolyogtam félrebillentett fejjel, hangom ismét lányosra ocsmányítva.

by **Chancery** Szomb. Feb. 01 2014, 14:07

//Ren, majd Tachi//

Az idő lejárt, Ren-sama pedig semmit nem felelt. Talán alkalma sem volt rá, nem igazán figyeltem. Tíz perc... ez az egész tíz perc lett volna?
Gyors letörlöm a még kósza könnyeket a szemeimből, és felkelek az asztal mellől. Ideje menni, lehetőleg minél előbb. Azok a szavak a pöccre indulásról még mindig visszhangzanak a fejemben és fájnak.
Nem vagyok prűd, szó se róla, velem el lehet beszélgetni a témáról... de az, hogy k**ának nézzenek... az nekem túl sok.
Sosem gondoltam rosszakat azokról, akik több embert is engedtek már az életük szentélyébe, de ez még nem jelenti azt, hogy értettem őket valaha is. Elképzelni nem tudnék senki mást a közelemben ilyen helyzetben, és talán soha nem is fogok tudni. Én ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek, és soha nem is bántam meg. Ez az én életem.
-Viszlát, és üdvözlöm Regit. Majd... majd ugorjatok be a boltomba egy kis sütire. -hebegem még utólag, és gyorsan elhagyom a sötétedő szobát. Sötét. Még rosszabb.

Mikor ismét a közös teremben vagyunk, lerogyok egy távolabbi asztalhoz és a hajamba túrva, lehajtott fejjel próbálok nyugalmat erőltetni magamra. Az idegeim vitustáncot járnak, és még mindig tart az érzés, hogy haza akarok menni. Cserben viszont már nem akarom hagyni a szervezőket - kialakították a következő párokat is már, ha most kiszállok, egy talán szegény, de rendes fiú hoppon marad.
Hátradőlök és figyelem, ahogy a többiek sorban bemennek az ajtókon. Van, aki még kint marad, felkészül, várja, hogy elhatározásra jusson. Most én is köztük vagyok.
Előzőleg végül nem rendeltem semmit, és már abban sem vagyok biztos, hogy mit is kérek igazából. Végül felkelek, odalépek az egyik pincérlányhoz és halkan mondom neki.
-Ha majd nem leszel olyan elfoglalt... kérek egy vanilliás teát.
Mosolyogva bólint és elszelel, én pedig odalépek az ajtómhoz, ahova kell. Ugyanaz. Vajon most ki fog ülni mögötte?
A tea majd jót tesz. Meg fog nyugtatni, remélem, azért korán ki fogja tudni hozni... Ren után muszáj lesz lecsillapodnom, különben ismét bőgni fogok egy vadidegen előtt.

Kinyitom az ajtót és belépek. Teljesen más kép fogad, sokkal nyugodtabb, mint az iménti, kevésbé privát, lakájos. A nyugtalanságom csak kissé hagy alább a látványra, és rögvest arra kell gondoljak, "legalább ágy az nincs..."
Csupán a második, ami szemet szúr, hogy a fényesen világító emberi jelzés ezúttal szokatlan színben pompázik. Vérvörösben, baljóslatún. Mégsem az fut át az agyamon, hogy "gyilkos", hanem egy egyszer "hoppá". Automatikusan nyúlok, hogy felkapcsoljam a lámpát... nem akarok sötétet. Elvégre, nem azért jöttem én ide...
-He... helló...
A hangom túl halk és reszket az elfojtott könnyektől. Remélem, nem fogja zokon venni. Hisz nem félelemtől reszketek... hanem rossz emlékektől kísérve.

by **Shukaku** Szomb. Feb. 01 2014, 18:20

-Sárkánylovag?
Ereszkedett lassan le Timidus a székre, és figyelte, ahogy Shu visszarendez szépen mindent úgy, hogy a következő vendégüket is megfelelőképpen várhassák. Visszahelyezte az asztal közepére a sütis tálat, és elrendezte benne a süteményeket úgy, hogy ne látszódjon, hogy egy már el lett belőle fogyasztva. Bár tudta, hogy itt nem piszkolódhat be a keze, de még így is megtörölgette előte a ruhájában, és csak két ujjal ért hozzájuk, miközben rendezgette. Nem akart ő ezzel senkit megsérteni, hiszen ugye ez sem volt illendő, meg eleve már csalás is, de nem szerette volna megzavarni a felszolgálószemélyzetet a kérésével, így ez volt a legokosabb dolog, amit tehetett. Timidusnak esze ágába nem volt segíteni, hiszen most volt elég dolga. Egyrészt továbbra is Tachin merengett, meg gondolkodott a közös jövőjükön, másrészt azon tanakodott, hogy neki és Shukakunak milyen ragadványnevet kellene magukra aggatniuk.
~Nem is tudom… mi csak barátok vagyunk, akik közösen mennek mindenhová. Ugye az én nagyságomat mindenki ismeri, nekem nem kell becenév, de Shu csöndes, így őt nem fogják megismerni. Viszont nagyon kedves, és barátságos és segítőkész. De ezek nagyon nem jók becenévnek. Kell egyáltalán nekünk becenév? Álomkelőnek sincsen, pedig Álomkelő is nagyon híres ám. Akkor nekünk sem lesz, hanem csak mi leszünk Shu és Timidus. Vagy Timidus és Shu… vagy majd felváltva.~
Shu ezúttal már nem ült vissza, hanem a széke mellett álldogált, hogy azonnal köszönthesse az érkezőt. Közben a személyzet persze magától is érdeklődött a kívánságai után, de Shu nem cseréltette ki a süteményes tálat, azonban más az eszébe jutott.
-I-igen. Lenne szíves hozni valami édes innivalót is a tonik mellé, meg vizet is? Lehet, hogy valaki nem szereti a tonikot, én pedig erre nem is gondoltam. Azt hittem, hogy a fiúktól is megtetszenek kérdezni, hogy mit szeretnének, de Tachit nem szolgálta ki senki… szóval ha nem nagy probléma akkor legyen szíves ilyeneket is hozni. Nagyon szépen köszönöm a kedvességét!
A kérést halkan, és pironkodva tette fel. Nem igazán szeretett követelőzni, de most úgy érezte, hogy valamennyire ő is a vendéglátó, és ki kell elégítenie vendégei összes igényét. Főleg akkor, ha a következő vendég is ilyen kedves lesz, mint Tachi volt. A behozott dolgokat eligazította az asztalon, a megmaradt fél sütit, amit Tachi nem vitt magával pedig odaadta Timidusnak. A sárkány legszívesebben eltette volna emlékbe, de tudta, hogy nemsokára úgyis elpixeleződne, így nem hagyhatta, hogy kárba vesszen. Timidus a széken ülve, szépen kihúzva magát, Shu pedig mellette állva figyelte az ajtót, és várták a következő érkezőt.

by **Danee** Szomb. Feb. 01 2014, 19:17

//Szophie

Nagy sóhajjal hagytam magam mögött a négyes ajtaját. Amikor elhatároztam, hogy részt veszek ezen a rendezvényen, már tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, de azt nem sejtettem, hogy valaki ennyire passzívan álljon hozzám.

Rosszkedvűen dobtam be a visszadugaszolt borospalackot a tárolómba, a két poharat pedig a legközelebbi asztalon hagytam. Hisz a pincérek úgyis hamar eltakarítanak utánunk. Ahogy a fölöstől megszabadultam, egyenest a mosdóba vezetett az utam. Magam is csodálkoztam rajta, de a ruházatom épp azaz összeállítás volt, amiben a mobokat szeleteltem nap mint nap. Igaz, ezúttal a vértezetem nem volt rajtam, csak amit alá szoktam venni.
Úgy éreztem, itt van az ideje egy kis átváltozásnak: fekete farmert húztam, felülre pedig egy vékony, de magas-nyakú, hosszú-ujjú póló került, színben egyező. A nyakát pedig gondosan visszahajtottam, máskülönben az államig ért volna. Az egész fölé egy drapp kordbársony zakót húztam fel. A cipőm is lekerült, helyén fekete puha bőrből készült tánccipőm díszelgett. Átfésültem a hajamat jobbról balra, oldalt választva el. Végül felcsatoltam a bal csuklómra egy világos bőrszíjas, egyszerűen, letisztult kinézetű, számlapos karórát. Nézegettem az eredményt a tükörben, fordultam jobbra-balra, körbe-körbe, de úgy éreztem valami hiányzott a lezser eleganciához. Sosem hordtam még ilyet, de múltkor valamelyik üzletben megtetszett, azóta se hordtam, most viszont épp jól jött. Fekete, egyszerű, hagyományos keret, és nulldioptriás lencsék.

A váróban meggyőződtem róla, hogy a megfelelő szobába nyitok majd be, és kissé lelket vesztetten, de mégis, az alkalomhoz illően léptem be kopogást követően
- Hello - szóltam szelíden, de mégis egyszerűen, egy kis mosolyt megengedve magamnak
- Danee vagyok - mutatkoztam be nyitott zakó mögé, a nadrágzsebekbe süllyesztett kézzel. Épp csak a hüvelyujjaim kandikáltak ki
- Megengeded... ? - mutattam a rám váró üres szék felé
A pincér sietett utánam, a még nyitva hagyott ajtón át
- Hozhatok valamit önöknek? - kérdezte, s én oldalt fordulva léptem kicsit hátrébb hogy ne takarjam el a hölgyet előle, és viszont
- Ömmm... Egy teát kérnék, és egy Daily Aincradet! - adtam le a rendelésem
- Milyen teát hozhatok? Van gyümölcs teánk, fehér, zöld és vörös, illetve fekete, azok közül tudnám ajánlani, még a jázmint, az earl greyt, a gunpowdert, az erdei gyümölcsöset és a ...
- Egy Earl Grey tökéletes lesz, köszönöm... a hölgynek pedig... - néztem a partneremre kérdőn

by **Szophie** Szomb. Feb. 01 2014, 20:17

Csendesen ücsörögtem, miközben a pincér letakarította az asztalról a temérdek sütemény maradékát, és átrendezte a helyet. Ugyanis, mivel ígyis-úgyis ebben a teremben maradok, eszem ágában sem volt lelépni, amíg a szervezők dolgoztak. Csak addig álltam fel, amíg a székemet kicserélték egy kényelmes fotelra, hogy aztán abban kényelembe helyezve magam pihenjek egyet a hatalmas süticsata után. Snowcat igazán nagy kihívást jelentett édesség ügyben, ám én hősiesen helyt álltam, és nyertem. Habár annyira tele ettem magam, hogy a gyomrom fájlalja azt. És most azt hiszem nem fogok tudni több édességre rá sem nézni, egészen holnapig. Vagy talán csak estig.. De most akor is hányingerem lesz, ha evésre gondolok. Közben elmerengtem azon, hogy a következő partnerem vajon ki lesz, milyen lesz, és mit is fogok mondani neki. A hárem témát jó volna megpróbálni most elkerülni, nem épp ez az, amiről szívesen társalgok. Szörnyű, hogy olyan férfiak is léteznek, akik trófeákat gyűjtenek.. mármint trófeaként a nőket. De az én közelemben lehetetlen, hogy legyen ilyesmi.. Vagy mindezt tényleg ennyire jól titkolják? Mondjuk mondom, Zu egészen gyanús nekem. Mi van, ha én is csak egy háremtag voltam az életében? És ha azóta is arra pályázik, hogy az legyek? Inkább bele sem merek gondolni..
Gondolataimból egy szolid hello szakított ki. Nagy hirtelen összezavarodtam, és felpattantam a helyemről, úgy üdvözöltem az érkezőt a félhomályban. Észre sem vettem, mikor varázsolták ezt mellém a szervezők..
- Sz-szia, az én nevem Szophie. - mondtam ügyetlenül, ám végig bájosan mosolyogva, majd lecsüccsentem. Immár mindem zavarom oda lett, és teljes testi és lelki valómban a helyszínen voltam, és az ismerkedésre koncentráltam. Legalábbis miután a villanyt megtalálva kicsit világosabbat teremtettem. Nem csak azért, mert előtte olyan érzésem volt, mint valami.. bordély házban, hanem azért is, hogy jobban szemügyre vehessem ezt a bizonyos Daneet. Nocsak, egy szöszi! Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy japán játékban hogy lehet ennyi belőlük. Esu, Hi, Ren, Alex.. Danee. Egyre több és több. És hol marad a fekete haj? Ami errefelé sokal inkább jellemző? Nos igen, az megmaradt nekem, az angolnak.
A fiú a pincért hívta, és reménykedtem az édesség.. sőt, az étel elkerülésében.
- Én is egy earl Greyt. Három cukorral. - váltottam széles mosolyra, majd a fiú felé fordultam.
- A rendelésed igazán jó ízlésre utal. - mosolyogtam rá, és jobban végigmértem. Az öltözködése is. Habár az ő szolid eleganciájához képest az én egyszerű, szokásos öltözetem szinte parasztiasnak tűnt. Na nem mintha a kedvenc kis hófehér, kék masnis szoknyám és hozzá illő felsőm annyira szörnyű lett volna, sőt.. csak talán illett volna nekem is kiöltöznöm.
- Elnézést az öltözetemért. - szabadkoztam zavartan. - Csak nem ismerkedésre készültem ma, és.. Sajnálom. - hajtottam le a fejem, és gyorsan megkavargattam az ebben a pillanatban megérkező teámat. Különös, hogy előző partneremnél nem zavart ez a ruha dolog. Sőt, arra sem figyeltem, mi volt rajta. Kivéve persze a macskafüleket.

by **Licht** Szomb. Feb. 01 2014, 20:26

Nem igazán tűnt fel, hogy elment az idő, igazából gyors is volt, általában nálam kínszenvedés az idő múlása, de most épp az ellentettje történt. Danee gyorsan felpattant a helyéről kezet csókolt és már ment is, bár még épp sikerült nekem is elköszöni.
-Viszlát!...

Leintettem az egyik pincért, majd eltáncoltam neki, hogy ha másik szoba lesz akkor pakoljon át oda mindent amit még előző körben rendeltem. Tehát nasiból marad az eddigi felhozatal apró süti, perec meg italnak egy kancsó vegyes gyümölcs tea. Az eddig számom megtartva egy kis ácsingózás után végül csak befáradtam újfent a szobába, most sikerül elsőre villanyt kapcsolni, bár teljesen új kép fogadott egy égészen szép tapéta volt a falon, volt még bent pár virág, meg most székek helyett fotelek voltak, aminek kicsit örültem mert sose voltam jóba az üvegasztalokkal, főleg amiatt, hogy már volt szerencsém összetörni egyet, bár akkor is az volt a probléma, hogy nem volt rendesen rögzítve az üveglap én meg pont szerencsésen kifogtam az alkalmat, de most ez nem lényeg. Szóval úgymond belefeküdtem a fotelba és messziről barátkoztam az üvegasztal jelenlétével, meg megnéztem, hogy mindent bepakoltak e amit mondtam és igen azok megvoltak, szépen le voltak rakva az asztal közepére, így már nem kellet ugráltatni egy pincért se a rendelésemmel. Forgattam körbe-körbe a tekintetem a szobában, közben kicsit szuggeráltam az ajtó kilincset is, hogy mikor toppan be rajta a következő beszélgető partner. Ücsörögtem ott és már unatkozni kezdtem, így elkezdtem olyan közép hangon dalolni egy kis dalocskát ami igazából végteles és addig lehet énekelni amíg meg nem unom vagy lenem csapnak, szóval nem érdekelt, hogy most aki belép majd hülyének néz, én énekeltem ott önszórakoztatás céljából. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem a dalocskába.
- Egyszer egy kutya a csontot ellopta.
Mérgében a gazdasszony a kést belé dobta.
Jött a sok kutya,hogy eltemesse őt,
és fejfájára ráírták a most következőt,hogy:
Egyszer egy kutya...

by **Danee** Szomb. Feb. 01 2014, 22:02

Szophie példáját követve én is helyet foglaltam a szabadon álló széken: zakóm hátulját lazán hátradobva, s kissé igazítva térdnél a nadrágon
- Köszönöm, bár azt hiszem, ez csupán annak tudható be, hogy nem kedvelem igazán a kávét, a teakultúrát teástul, teaházastul viszont annál inkább! - dőltem hátra székben, kicsit féloldalt fordulva, a pincér érkeztét várva
- Az öltözékedért? - pislogtam értetlenül - De hiszen remekül festesz ebben a szoknya-blúz összeállításban, igazán illik az alakodhoz, és azok a masnik is nagyon aranyosak, amiket az imént láttam a szoknyádon! Ami azt illeti, én kifejezetten szeretem látni, ha egy lány szoknyában jár, és gondosan ápolt, hosszú haja van
- Ha megengeded megjegyeznem: rendkívül szexin festesz így!
Feltűnt, hogy az elébb végigvizslatott, különösen a hajam volt ahova vissza-visszatérni láttam a pillantását egy-egy röpke pillanatra
- Jól gondolom, hogy egyikünk sem idevalósi Miss Szophie? Mármint japán? - mert, bár fekete haja volt, az arca egyáltalán nem hasonlított semmilyen eddig látott ázsiai vonású arcra sem - Én a magam részéről, az öreg Európából jöttem, egy egészen kis országból, Magyaroszágból, de talán Hungaryként jobban ismerős lehet! - puhatolóztam rögtön a kiléte felől
Idő közben megérkezett a pincérünk, lerakosgatta a tálcájáról elénk a üres teáscsészéket, csészealjakkal természetesen, egy kis, gőzölgő teáskancsót és egy kis tányért, tele cukros tasakokkal, és két citromfacsaró közé szorított citromgerezddel. Végezetül a félbehajtott újságot is lehelyezte elém, az asztalra
- Köszönjük! - szóltam a távozó pincér után, majd a székről felállva nyúltam is a kancsóért
- Önthetek neked? - kérdeztem, s ha megengedte, akkor az övével kezdve kitöltöttem mindkettőnk csészéjébe a kellemes illatú feketéből

by **Tachibana Makoto** Szomb. Feb. 01 2014, 22:21

Chan-chan :]

Igencsak jó hangulatban léptem ki az ajtón, pedig még csak nem is egy telt keblekkel megáldott szépséggel "cseréltünk számot" az esti kaland reményében. Épp ellenkezőleg, egy 10-12 éves forma kislány és a sárkánya varázsolt el, és nem abban az értelemben, amire először számítottam egy vakrandi kapcsán. Még az én fagyos szívemet is megmelengették ártatlan bájukkal és kedvességükkel, remekül éreztem magam majdnem felnőtt ember létemre a társaságukban. Ezek után úgy voltam vele, hogy innen már csak hab lesz a tortán, ha bugyik is fognak hullani, már most úgy gondoltam, hogy megérte eljönni, nem távozok üres kézzel. No de ez nem jelentette azt, hogy eredeti célomat máris feladnám, hiszen kilátásom nyílt néhány szemrevaló hölgyikére szándékos eltévedésem során :]
Némi várakozás után megkaptuk az újabb kártyákat, és ezúttal a hármas számot sodorta a kezembe a szél. Megigazítottam az öltözékem, és vettem egy mély levegőt. Nem kívántam még egy olyan baklövést elkövetni, mint az előző belépéskor, még akkor sem fogok meglepődni, ha egy női ruhákba öltözött farkasember fog velem szemben állni, bizony :] Megragadtam a kilincset és határozottan belöktem az ajtót, arcomon egy sármos mosollyal léptem be a következő szobába... a sötétbe. Nahát, újabb váratlan fejlemény. Az okra, ahogy a szobára is, hamar fény derül, hiszen kicsit korán érkeztem, de nem késlekedett sokat asztaltársaságom sem, és immár szembenézhettem a hölggyel. Az első gondolatom róla a "csodabogár" szó volt, elnézve rózsaszínnel csíkozott barna haját és a fején ülő álfüleket, ám természetesen semmilyen ítélet nem született az elmémben, leszámítva azt, hogy nem az én ízlésem.
- Vau... vagyis... szervusz :] - köszöntem vissza, korántsem olyan lovagiasan, mint szoktam, inkább közvetlenül megszólítva a leányt. Nem tudtam nem észrevenni, mennyire fel volt zaklatva, így kicsit aggódva pillantottam feléje.
- Rosszul sült tán el az előző randid? - kérdeztem rá kertelés nélkül, majd bűvészet jártasságomhoz folyamodva odaléptem hozzá, és látszólag a füle mögül rántottam elő egy vászonzsebkendőt, majd nyújtottam át neki.

by **Szophie** Szomb. Feb. 01 2014, 22:40

- Oh.. értem. - mosolyogtam. - Nekem is gyermekkorom óta nagy kedvencem a tea, és főleg a fekete. Természetesen csak erősre főzve. Az olaszok szokása gyengén inni, ami voltaképp szinte már-már gasztro bűnnek is számít. De persze ez nekik elnézhető, hiszen náluk a fő ital a kávé, és teát csak igazán ritkán isznak. - momdtam elmélyedve az általam vélt teakultúra fejtegetéseben. - Én mindig csak cukorral iszom. A citrom vagy tej véleményem szerint elnyomja magát a tealevelek ízét. Így csak cukorral ízesítem, hogy ne legyen annyira keserű, ám mégis csak annyira, hogy édessé se válljon. Én mondom, csak így éri meg teát inni. Főleg, ha az mínőségi, és rendesen el van készítve. - teljesen elmerültem a témában, talán túl hosszan is. De egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy elmondjam áláspontomat, szokásaimat, nem csak országom tradíciója miatt, hanem sokkal inkább magam miatt.
Végül észrevetem, mennyire elegánsra fogta, és elszégyelltem magam átlagos, mindennapi viseletem miatt.
- Értem én, nem is azért hordom, mert nem csinos.. Csak úgy gondolom, ha te így kicsinosítottad magad, egy hölgynek is illendő lenne. Sőt.. - dünnyögtem.
- A hajam? - fogtam meg az egyik tincsemet, emeltem fel a vállamról, és kezdtem el azt vizslatni. Tetszik neki.. a hajam? Nem is tudom, miért, mindeddig lényegtelen elemnek tűntek szinte hosszú tincseim. Egyszer még azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy levágom, nehogy zavarjon a harcban.. Végül nem tettem. Talán azért, mert körülöttem mindenkinek hosszú haja volt, anyának, a szolgálóknak, minden nőnek. Talán azért, mert valóban szeretem fürtjeimet, eljátszadozhatok velük unalmas órákon, fésülgethetem, miegyéb. Talán csak a megszokás miatt.. Na meg ki látott nemes hölgyet férfiasan rövid hajjal?
Szavaira elöntötte arcomat a pír, habár ezt mindig próbálom rejteni, mellőzni. Most viszont egy pár pillanatig teljesen zavarba jöttem, és nem is tudtam vonásaimat rendezni egy hamar. Ilyen nyíltan kijelenteni, hogy... szexi vagyok. Hát..o///o Könyörgöm, alig ismerem pár perce.>.< Mondjuk még mindig jobb, mintha a combomat taperolná, mint nem is tudom ki. Rolling Eyes

- Kö..köszönöm. - hebegtem. Erre most mit lehet mondani? O///O
Végül nemzetiségek felé terelődött a téma. Különös, hogy mennyi itt a külföldi, és hogy mind mennyire jól tud japánul.
- Arról a helyről hallottam. - mosolyodtam el. - Jártam is a fővárosotokban kicsi koromban, igazán gyönyörű helyként él emlékeimben. Én Angliában születtem, mint őseim legtöbbje is, habár immár hat.. vagyis inkább már hét éve Japán szigetén élek. - adtam meg kérdésére a választ. Voltaképp én egy bevándorló vagyok ott. Vagyis a testem az, mivel az elmém és lelkem már Aincradba vándorolt.
- Igen, köszönöm. - hagytam, hogy töltsön nekem, majd beleraktam három cukrot a teámba, elkevertem, és csendesen iszogatni kezdtem.

by **Chancery** Szomb. Feb. 01 2014, 23:57

//Tachi//

Megbotlott kutya-köszöntése azért egy halovány mosolyt csak-csak kölcsönöz sápadt arcomra. Még mindig jobb, mint mikor egyszer, odakint, medvének csúfoltak. Életemben egyszer vettem a bátorságot arra, hogy egy farsang alkalmával macskafüleket aggassak magamra, de persze a lányoknak ez valahogy nem tetszett... és rendre azt mondták, hogy azok medvefülek inkább. Mondjuk, azoknak a lányoknak mi tetszett egyáltalán, már a fiúk lába közötti területtől eltekintve?
Megszólalni viszont nem igazán tudok. Ő kérdez, egyenesen kitalálva, hogy mi is történt pontosan, amitől azért picit csak-csak fellélegzek. Nem értett félre, nem gondolta a legrosszabbat rólam, mint egyesek. Mikor közelebb jön, akkor mondjuk megijedek kicsit, és fejemben ismét felvillan Ren-sama utolsó mondata. A szemétláda... hát már sosem fog kimenni a fülemből?
Érdeklődve figyelem, mit csinál, mielőtt válaszolnék, s hála az égnek, semmi különöset. Már persze azon kívül, hogy elővarázsol egy zsebkendőt. Hálás mosollyal fogadom el, bár nagy szükségem hála az égnek már nincs rá.
-Köszönöm. -bólintok és még utoljára, illetőleg remélve, hogy utoljára, megtörlöm vele a szemem. -És igen... valami olyasmi.
Nem akarok rosszakat gondolni vagy mondani Ren-ről..... szerencsére mielőtt túl hosszúra nyúlna a csend, bekopog a pincérnő a teámmal, leteszi, majd perdül is kifele sebesen. A vanília lágy illata szinte azonnal betölti a szobát és megnyugtatja a szívem.
A kérdés az, mihez kezdjek ezután? Leülök az asztalkához az egyik fotelba, kezemben a forró tea, előttem pedig egy, valljuk be, jóképű pasi, aki velem ellentétben randizni érkezett. Bár mosolyogva tisztába vagyok azzal, hogy úgyse hajtana rám. Jay-en kívül szerencsére senki se hajt rám... csak neki vagyok vonzó, aminek ugyan örülök, de azért picit el is szomorít.
Hisz melyik lánynak ne esne jól, ha bomlanának utána a pasik? :3
-Hát akkor... -hebegem végül, a tea immár fél kézben fogva, a másikkal egy hajtincsemet csavargatva. Mosolygok. Még reszketek picit, de mosolygok. Ideje kivernem Ren-t a fejemből, majd akkor törődöm vele, miután vége ennek az egésznek. -Izé... én Chan vagyok. És... benned kit tisztelhetek, bűvész úr? Smile

Azért annyira próbálok elővigyázatos lenni, hogy nem a teljes nevemen mutatkozom be... ha már ahhoz túl későn kapcsoltam, hogy talán be sem kéne :roll:Mégiscsak... szóval... tudjátok. Óvatosság. Csak nem is tudom...
Kell valaki, aki megért, és ilyenkor hajlamos vagyok túl könnyelmű lenni. Bár itt lenne Álom...

by **Aidor** Vas. Feb. 02 2014, 11:06

Egy nagy terembe kísértek bennünket, ami tele volt kisebb szobákkal. A nő mindannyiunknak adott egy számot és elmondta, hogy a lányok bent várnak bennünket. 10 percünk van, addig lehet beszélni. Ez elég kevésnek tűnik... ismerkedéshez nagyon. De nyilván azt akarják, hogy haladjunk. A szerelmet pedig nem szabad sürgetni... legalábbis így vélekedek. Bár a TV-ben ezt csinálják... jó 2 óra alatt megismerkednek és már házasodnak az utolsó 5 percben. A 2. epizód meg már a gyerekkel kezdődik. Persze a film az film... de ez most valahogy erre emlékeztet.

Végül megtaláltam a szobát ebbe kell bemennem... Nagyot nyeltem... Hirtelen kétségeim támadtak. Tényleg jó ötlet ez? Mi van ha meg se tudok mukkanni és szimplán hülyét csinálok magamból? Mi van ha egy ismerősömmel futok össze? Rengeteg a kétely... Hirtelen letört a kezdeti maga biztosságom. Egyre inkább azon járt az eszem inkább haza megyek és szégyenemben fel „süllyedek” 1-2 emeletet. Abban nincs semmi extra. Mész ütöd ami az utadba áll. Futsz ha piros zónába ér az életed és ennyi... Nem kell tőle félni. A legrosszabb az, hogy feldobod a talpad és szétrobban az agyad. De itt sokkal több forog kockán. Nem mindegy, hogy büszkén vagy megszégyenülve halsz vagy élsz... Szóval a logikus megoldás az.... nem... nem... nem. Bent várnak rám. Nem okozhatok csalódást. Ha már idáig eljöttem végig csinálom! Megragadtam a kilincset... és ekkor jeleztek. Lejárt az idő. Mi???? *gondoltam* Annyit agyaltam, hogy lejárt az idő. Most aztán... ne inkább nem is foglalkozok vele. Nem sokára megtudtam merre kell tovább mennem. Itt már nem haboztam. Sóhajtottam egyet és beléptem a szobába...

Alibi:

by **Halász Alex** Vas. Feb. 02 2014, 15:46

Hime samához érve

Az a mondat, és az a kérdés! O.O Csak bámulni tudott, ahova eddig is. xP Viszont abba a kérdésbe belevörösödött, és félre is vitte a tekintetét, majd megakadt egy édes süteményen. Akkor lehetett hallani egy halovány csengettyűt. Mennie kell, de még válaszolnia is valamennyire.
- Hát, jól vagyok köszönöm. :3 További szép napot. Razz

-
Hátrállt ki nevetgélve. És persze nem is kell hozzá tenni, hogy mit tartva közben szemmel, nehogy eltűnjenek.
Kiérve kifújta magát. Ez a szoba rettenetes volt!
~ Azt hittem meghalok :no ~
Majd kapott egy újabb cetlit egy újabb szép számmal, aminek volt egy hozzá tartozó szobácska is, és érthető okokból kiindulva, vélhetőleg volt is bent valakit. Egy lány. Rolling Eyes

Egyszerűen nem akart bemenni. ._.
Semmi kedve nemvolt hozzá, így csak álldogált egy darabig, de csak betuszkolták őt is. ._.
Ha már megjelent szépen csinálja is végig, mi? Ezért valamit ki kell találnia Anatnak. Bosszúúúú ><
Mikor azonban nyitotta az ajtót a kellemes szoba és a kényelmesnek tűnő fotelek mellett azonban ott volt ő is. Régen látott ismerős. Még az első küldijében ismerte meg igazán a lányt. JLes, és még Lewis alatt csatlakozhatott hozzájuk, vagy még előbb. Talán még Ran ideje alatt. Szegény lány, akkor két céhvezért is elveszített. Jobb nem ezt a témát felhozni. Kedvesen integetve közelítette meg a neki szánt ülőhelyet és köszöntötte a ~szintén~ nagy mellekkel megáldott teremtést. :3
- Szép napot Hime chan! ^^ ööhm, hívhatlak így? Embarassed

-
Azonban a mosolygós arc, ami szinte soha nem tűnik el a kedves lány arcáról feljebb vonzotta a tekintetét, s csak egy pillanatra időzött el a telt idomokon. Leült, majd eszébe is jutott egyből, hogy a másik szobában elfelejtette elvenni a sütit. Rámutatott az egyik csokisabbra, ami jól nézett ki.
- Szabad? Surprised

-
Most, hogy régi ismerőssel került össze kissé szabadabb is lett. Gyorsan rá is kérdezed, hogy miért is van itt.
- Ismerkedni jöttél, vagy téged is a céhvezéred rángatott el? :3 - majd csokis sütit harap. :3

by **Asasel** Vas. Feb. 02 2014, 17:06

Találkozás Michiko-val, hirtelen elválás, majd az új szoba.

A teremben ülve figyeltem a befelé igyekvő férfi/fiú hadát. Pár perc múlva belépett Snowcat, aki barátságosan köszöntött, és jó létem felől érdeklődött. Udvarias, lényegre törő szavakkal biztosítottam, és hárítottam el kérdéseit. Bár közben folyamatosan a bejáratot figyeltem. Egyszer csak megjelent egy vörös indikátoros, majd egy csuklyás fazon is, aki valahogy ismerősnek tűnt nekem. Nem volt sok időm agyalni rajta, mert megérkezett a névsorolvasónk, egy nem kis méretű nőnek a képében. Míg elmeséltük neki neveinket, ő elmondta, hogy mi lesz a feladatunk. Kapunk egy papírt, rajta egy számmal. Ahogy megláttam az ötös számot, felnéztem, tekintetemmel megkerestem a kijelölt szobát, és leültem várakozni. Nagyjából nyolc percen keresztül ültem, és vártam, hogy megjelenjen egy nő/lány, és besétáljon azon az ajtón. A többiek - mármint a fiúk - eltűntek, a számukra kiszabott szobában. Zajok érkeztek belőlük, és ekkor döbbentem rá ostobaságomra. Felpattantam, és szinte sietve lépdeltem a kis szoba ajtajához. Kirántottam, és beléptem rajta. Nem foglalkoztam a környezetemmel, még csak rá sem pillantottam. Szemem ugyanis egy gyönyörű lány tapasztotta magára. Odasétált hozzám, kezet nyújtott, és köszöntött. Megdermedésemben csupán egy finom kéz csók, és egy enyhe meghajlást sikerül bemutatnom, majd akadozó szavakkal magam is kimondom a nevem.
- Üdvözöllek, a nevem Asasel. - aztán visszaváltok a saját énemre, és enyhe határozottsággal a már jól előkészített asztalka felé terelem. Székét kihúzom, leültetem, majd magam is helyet foglalok vele szemben. - Nos, elnézést a megvárakoztatásért, egy kissé bolond voltam. Vártam, míg betér valaki előttem ebbe a szobába, és csak később döbbentem rá, hogy már akár bent is lehetsz. - nevetem el magam feszengve. Meglátom közöttünk a csészéket, a teás kancsót, és megemelve megkérdezem, kér-e esetleg egy csészével. Ha kér, úgy öntök neki. Magam nem iszok.
- Hmm...hmmm. Miről akartam veled beszélgetni? - mosolyodok el, miközben a kezdésen agyalok. - Szeretném először is leszögezni, hogy nem pár keresésen volnék, bár hozzáteszem, semmi jónak nem állom útját, inkább ismerkedés céljából jöttem el erre az eseményre. - fogok bele, és végig mosolygok. Próbálom elővenni barátságos mosolyaim egyikét, és mivel nem igazán vagy gyakorlott benne, így nem is tudom mekkora sikerrel működik. Ahogy belefognék mesélni magamról valamit, halk zajra leszek figyelmes, mely a társalgás végét hívatott jelezni. Szomorúan megcsóválom a fejemet, bocsánatkérően ránézek Michiko-ra, majd lassan feltápászkodok.
- Elnézésedet kell kérnem, a botorságom szülte a késést. Pedig örültem volna a beszélgetésünknek. Talán, ha később lesz még kedved, és összefutunk valahol, megpróbálhatjuk újra. Majd egy gyors kéz csókkal, és meghajlással elköszönök, és távozok a szobából.
Onnan kiérve visszatérek az előző terembe, ahol emberek habzsolják az ingyen ételt. Sokuk bizonyára csak azért van itt, vélekedek a dologról. Leülök egy fotelbe, egy üveg ásványvizet szorongatva várom a folytatást. Lassan meg is tudom, szintén egy papír segítségével, hogy most a tizenhármas szoba lesz a cél. Elmosolyodok. ~ Ha már a szerencse számom, remélem szerencsével is járok. - gondolom, miközben megindulok a kiszabott szoba irányába. Belépve az ajtaján egy tágasabb, takarosabb, és minden szempontból kényelmesebb szobát pillantok meg, mint amibe az imént jártam. A várakozó lány felé fordultam, miután megfigyeltem a környezetem. Alacsony, még hozzám képest is. Ez volt az első gondolatom, és erre magabiztosabban elmosolyodom. Míg közeledem felé lassan végigmérem. Nem erőszakosan, nem bántón, csak megszemlélem azt, akivel talán még kapcsolatot is alakíthatok ki. Fekete egyenes szálú haja, két copfba fogva himbálózik, akár az inga. Barna, csillogó szemeiben mosoly bujkál. Odalépek, meghajtom derekamat kissé, majd felegyenesedve kezemet nyújtom felé.
- Üdvözöllek. A nevem Asasel. Én leszek az elkövetkező kis időre, a beszélgetőpartnered. - majd asztal felé invitálom, vagy egy fotelba, és leülök mellé, vagy vele szembe.
- Az előző beszélgetésem sajnálatos módon rövidre sikeredett, de szeretném, ha ez nem így lenne. Szeretném még az elején tisztázni, hogy magam csupán ismeretségeket kötni jöttem, bár a párkapcsolatot sem vetem meg, ha úgy alakul. - nevetek rá, és ezzel befejezettnek is vélem a bemutatkozást. - Általában a hölgyeké a lehetőség, hogy meséljenek először magukról, de úgy vélem, te is inkább hárítanád a kezdeményezést, így mesélek egy kicsit magamról. - egy kisebb levegőt veszek, pár másodpercre kitekintek magamból mielőtt folytatnám. - A kinti világban Tokióban éltem a családommal. Nem voltunk igazán tehetősek. Én pedig nem voltam mindig az a gyermek, melyet a szüleim kívántak. Így az iskolát elhagytam, helyette munkába álltam. Mikor hallottam a SAO-ról, úgy éreztem eljött az ideje a lépésemnek. Így hát megvásároltam a sisakot, és a játékot, és beléptem a világába. Árnyharcos kasztom van, és nekem nagyon tetszik az itt lét. Bár egy-két szabállyal nem értek egyet, azért elboldogulok. Egészen idáig szólóban játszottam, de úgy döntöttem, most már eléggé magányos vagyok ahhoz, hogy keressek egy barátot, céhet, vagy bármit, akivel megbeszélhetem a kis dolgaimat. Célom egyetlen, szeretnék a legerősebbé válni, ami tipikus MMO sablon cél, de én mindent megtennék, hogy az lehessek. Sajnos nem túl nagy rá az esélyem. - mosolyodom el savanykásan. Felnézek, bele a lány szemébe, és reagálás után kutatok. Amennyiben unalmat, vagy ellenszenvet vélek felfedezni szemében, úgy lassan elhallgatok. Elkomorulok, mosolyom lehervad, és az asztalt fixírozom. Ha nem, akkor is befejezem a mondanivalóm, és ránevetek.
- Nos dióhéjban ennyi. Remélem nem nézel ostobának, vagy nagyképűnek. Most pedig, mesélj magadról egy kicsit. - nézek rá, és teljes figyelmem leköti válasza.

//Michiko elnézést, nem sikerült hamarabb írnom. Most próbálok odafigyelni rá.//

by **Yurihime** Vas. Feb. 02 2014, 17:37

Hiába vártam, hogy valaki belépjen, az ajtó nem nyílt ki. Bizonytalanul üldögéltem, egyre többször vetettem rövidke pillantást arra a bejáratra, ahol bejöttem. Nem voltam benne biztos, hogy jó helyen járok, ugyanakkor azt sem tudtam, mit tehetnék. Nem szerettem volna kínos helyzetbe kerülni azzal, hogy megbizonyosodok róla, abba a szobába jöttem be, ahová irányítottak, így jobb híján óvatosan elvettem egy süteményt, és majszolni kezdtem a két kezembe véve, mint egy aranyos mókus Embarassed

Nem tudom, hány perc telhetett el így, de egyszer csak egy csengettyű szólt, és kihívtak a helyiségből anélkül, hogy vendéget láttam volna. Kérdő tekintettel pillantottam a segítő személyzetre, de nem mertem zavarni őket, amikor amúgy is olyan elfoglaltnak tűntek Embarassed

A fülke száma viszont jó volt, meggyőződtem róla, félénken rápislantva az ajtóra. Összezavarodtam, és még az előbbinél is bizonytalanabbul tértem vissza, mikor azt mondták, hogy fáradjak be újra, és érzéseim csak fokozódtak, mikor megláttam, milyen változásokon ment keresztül a szoba o.O
Szerencsére ezúttal nem maradtam egyedül, pedig már-már arra gondoltam, hogy magányom kiteljesedéseként senki sem fog bejönni hozzám Sad

Ámde Alex-sama megmentett, és egyből felderült az arcom, ahogy megláttam a szőke hajú fiatalembert ^.^
- Ohisashiburi, Alex-sama ^.^ - hajoltam meg tiszteletteljesen, mosolyogva - Anou... ha szabadna megjegyeznem, jobban örülnék, ha még a Hime-sannál maradna - jegyeztem meg félénken, majd kicsit zavartan helyet foglaltam az asztalnál, ám rögtön fel is pattantam, ahogy ráébredtem, én itt vendéglátó vagyok. Figyelmetlenné váltam, csak mert egy ismerőst láttam meg, hogy lehetek ilyen udvariatlan? Sad

- T-természetesen, Alex-sama! Megkínálhatom esetleg valami üdítővel is? ^.^ Van mindenféle tea és gyümölcslé is ^.^ - igyekeztem jó házigazda módjára érdeklődni, ám azt hiszem kicsit lámpalázas voltam, feszélyezett az ismeretlen helyzet. Legalább nem lesznek rólam katasztrofális véleménnyel... talán

- I-igen, azt hiszem Mármint barátkozni, Hinari-sama nincs itt ^.^ Miért, mit lehet itt még csinálni? - kérdeztem kissé oldalra billentett fejjel a fiatalúrtól, miközben ugrásra készen vártam, hogy ha valamilyen kívánsága lenne, akkor a legjobb tudásom szerint szerettem volna teljesíteni.

by **Noxy** Vas. Feb. 02 2014, 17:54

Joey Chrome

Miután búcsút kellett vennem Jintől az idő lejárata után, vártam egy kis ideig, hogy jöjjön a következő fiú vagy férfi, akivel el kell töltenem a következő tíz percet. Abban reménykedtem, hogy nem fogok olyan fiúkkal találkozni, akik nem nagyképű, sötét, trollkodó alakok. Mivel én már több centit növesztettem azon a bizonyos páncélon, így könnyebben fogom tudni elviselni az ilyeneket - már csak azért is, hogy egy-két új barátot vagy csupán ismerettséget tudjak szerezni. Jin pipa.
Mivel itt alig fogyott valami, nem kellett az újratöltés, de mivel megkívántam a kedvencemet, a kókuszos roládot, abból elég bő mennyiségű adagot rendeltem a jobb napokat is látott pincértől, aki már ment is mogorva képével a rendelésért. Mi van ezekkel? Úgy csinál, mintha leordítottam volna a fejét vagy olyan dolgokat rendeltem volna, amit nem akarna hozni. Pedig csak három finom kókuszos roládot kértem... hacsak nem futott össze olyan párocskákkal, akik igencsak kihozzák őt a sodrából. Hát igen, amikor jelentkeztek erre a munkára, számítaniuk kellett volna arra, hogy a munkájuk korántsem lesz napfény és kacagás. Tessék rám nézni! Én csak mostanság alapítottam a céhemet, ami szintén kemény munkával jár fenntartani, mégis fel voltam rá készülve ilyesmikre.
Megkaptam végül a kókusz roládomat, de még nem láttam neki. Kicsit modortalannak tartom azt, hogy jön hozzám valaki és látja, hogy én már nagyban csipegetek mindenből, még azelőtt, hogy elkezdünk beszélgetni. Nos, ami igaz, az igaz, a fiúkat az ilyesmi nem érdekli, de a nők nélkül nem maradt volna meg mára a jó kultúrák, amit nekik sem ártana néha betartani, máskülönben elég durva barbári világot élnénk... barbári világ! Hah! Hát a SAO nem lenne elég barbári, hogy a játékosok fele ölik egymást, mint például ez a titokzatos Crazy Cementery és a Liberators?! Pont ezért is alapítottam meg a céhet, hogy segítsünk másoknak és igazságot szolgáltassunk a bűnözők ellen.
Végül a várakozás után végül megérkezik a következő fiú, aki szerencsére egy ismerős arc volt.
- Szervusz, Joey! - üdvözöltem a fiút kedves mosolyommal. - Miújság van veled? Kiheverted azt a múltkori Darkness-akciót?
Vártam, hogy mit mond, vagy mit csinál, és ezekre reagálok is /majd kövi posztban/, aztán mikor végre leül, ettem egy falatot a roládból, és beszélni kezdtem.
- Ne haragudj, ha a múltkor megrémisztettelek, de végül is nem ölt meg téged az a kis bérgyilkos... na, más téma! Miújság van veled mostanság?

by **Tachibana Makoto** Vas. Feb. 02 2014, 22:11

Megnyugodva vettem tudomásul, hogy ezúttal nem léptem aknára. Bármennyire is nem kívánok általánosítani, az első benyomás azzal kezdődik, hogy vizuális képet nyerek a partneremről, és az első szavaimat többnyire csupán ez alapján tudom megválasztani. A megannyi formátum pedig meghatározott elemekre épül, amit az öltözködés stílusa, a mimika és a testbeszéd, valamint az én saját, szubjektív tetszési indexem dönt el. A lány sápadt arca, vörös szeme és remegő hangja mind-mind elkeserítőek voltak, ám gondosan odaszúrt, apró humorbonbonom máris felfelé kanyarította azt a csöppnyi kis szájat, további tetteim pedig lassan, fokozatosan enyhítették a rossz közérzetét. Neki is, és nekem is jobb, ha mindketten jó hangulatban vagyunk, még ha nem is szándékoztam romantikus légkört teremteni, a tíz percet némi beszélgetéssel könnyen el lehet tölteni :]
- Igazán nincs mit, egy megtört hölgy láttán nem maradhatok tétlen :] Bár talán nem vadidegenként kellene ilyesmit mondanom, de ha kikívánkozik valami, ne légy rest megosztani velem. Nem fogok vele visszaélni, bármit is mondasz :] - ajánlottam fel a segítségem, megkockáztatva, hogy egy rövid időre megérintem a vállát, törékeny állapot ide vagy oda. Hogy rokonszenvesen viselkedtem-e, az kétségtelen volt, ám nem kívántam túlságosan elhalmozni a törődésemmel, és így megijeszteni, ezért végül visszakoztam, amit a pincér megérkezése is segített. Megvártam, amíg a leány helyet foglal, majd én is követtem a példáját. A bőrfotel ízléstelenül nyikorgott alattam, cseppet sem illett a hangulathoz a kellemetlen zaj. A helyszín nem nyerte el a tetszésemet, az előző berendezés hiába volt sterilebb, mégis sokkal praktikusabb volt.
- Oh, milyen figyelmetlen vagyok, hát be sem mutatkoztam még - mentegetőztem komikusan rémüldözve, majd megköszörültem a torkom és megigazítottam az ingem gallérját, minta fojtogatna - Örvendek, Chan kisasszony. Az én nevem Kun :] - mosolyodtam el, egyértelművé téve, hogy cseppet sem szántam komolynak ezt a bemutatkozást, azonban troll valóm nem hagyhatta ki ezt az ordító gólhelyzetet. Legyen a neve valós, avagy álnév, mint az enyém, talán nem sértődik meg, ha némi tréfálkozást még becsempészek a szobába :]

by **Chancery** Vas. Feb. 02 2014, 22:52

//Tachi//

Először nem is értem, miért vidul ennyire a bemutatkozást illetően. El kell telnie pár másodpercnek, mire felfogom. Chan és Kun... Chan-chan és Kun-kun. Talán mert nem vagyok japán, s nem tűnt fel rögvest a véletlen egybeesés, amivel nem is igazán akarok törődni, hogy szándékos-e vagy sem. Jóleső, immár vidám kuncogással veszem tudomásul a dolgot, tán rémülettől sápadt arcom is nyer ezzel egy kis színt, nem tudom. Itt nincsenek tükrök, nem is kívánom őket. Nem akarom látni a pofázatom...
-Jóóólvan... -tör elő belőlem magyarul, ahogy az lenni szokott, miközben hátradőlök, megízlelve a tea finom illatát. Hiába, egy jó rooibosnál nincs fenségesebb és megnyugtatóbb ezen a világon. A cappucinó ráér későbbre is.
Félig lesütött szemmel, immár fényben, alkalmam nyílik jobban megfigyelni mostani partnerem. Ren-samát már ismertem, így végül csak frizurájának változására figyeltem fel, ezúttal viszont egy vadidegennel találtam szemben magam. Még sosem láttam őt ezelőtt, vagy ha mégis, akkor már nem emlékszem rá. Vásárlóm... talán, bár erre se vennék mérget. Hiába, az én memóriám sosem volt a legjobb...
-Hát... -nem tudom, mit mondjak. Hiába ajánlja fel, hogy bármit, most valahogy nem akarok sokat beszélni az előbbi esetről. El akarom felejteni. Meg akarom beszélni Rennel. Tudni akarom, mi a fenét gondolhatott, mikor megszólalt... és mit akkor, mikor csendben maradt. -Egyszerűen csak olyasminek néztek, ami nem vagyok.
Ennyi talán elég is lesz okfejtésnek. Kun nem tűnik hülyének, szerintem rögvest kitalálja a szavaim mögötti rejtelmet, és ezek után csak remélni tudom, hogy nem fog ő is annak nézni, vagy úgy viselkedni velem. Bár ha így tenne, itt a csengő... szólhatok a személyzetnek. És akkor elhagyom ezt a helyet. Addig is viszont nézzünk előre pozitívan... és kéne valami téma.
-És mivel foglalkozol, Kun-kun? -mosolyodom el. Kun-kun. Erről eszembe jut egy réges-régi japán rajzfilm, amiben így hívtak egy plüsskutyát. Nyomozó volt, mindenféle csiri-csáré rejtélyt kellett megoldania, s fő ellensége természetesen egy nagy gonosz macska volt.

by **Mirika** Hétf. Feb. 03 2014, 01:47

No, akkor összegezzünk. Volt egyszer egy krapek, aki a kezdetektől fogva egy kommunikációs csőd volt, hülye kérdéseket tett fel, aztán ahelyett, hogy válaszolt volna az én értelmes, jól megalapozott, normális beszélgetésre hajazó érdeklődésemre, egyszerűen magába mélyedt és elrabolt tíz percet az életemből. Hát ezek után nem csoda, hogy még annál is morcosabban intettem neki búcsút, mint amilyen hangulatban elkezdtem ezt az egészet, és a számat húzogatva dobtam le magam az előtérben, amíg a következő körre előkészítették a szobákat. De legalább amíg unatkoztam, bedobtam a sütit és megittam a tejecskémet :3
Aztán most itt van nekem egy srác, aki a komplett ellentéte a másiknak, de úgy, hogy átesett a ló túlsó felére is. Kezet nyújtott, oké, elfogadtam. Bemutatkozott, megtettem én is: "Szia, Mirika vagyok :3" Tiszta sor, nem? Még oda is invitált az asztalhoz, egész udvarias volt. De aztán? Szóhoz se hagyott jutni, csak beszélt, beszélt, és beszélt. Az tuti, hogy baromira szereti hallani a saját hangját, és ha figyeltem volna, az elcsípett szavak alapján az egész élettörténetét meghallgathattam volna, de a legkevésbé sem érdekelt, hogy milyen gyerek volt és hányast kapott hatodikban a fizikadolgozatára, amit leöntött kakaóval. Persze próbáltam jó pofát vágni az egészhez, mosolyogni olyan édesen, ahogy csak tudtam, mert nem akartam vele nagyon bunkó lenni, de nem tudtam, mennyire látszódott az arcomon, hogy műmosoly díszíti, és ami azt illeti, egyre nehezebb volt fenntartani. Huh, Anat... megfojtalak :3 Ő bezzeg tuti keblekben lubickol >.> Bárcsak a helyében lehetnék Sad

Fészkelődtem egy sort a fotelben, aztán megköszörültem a torkom, mivel végre lepasszolta nekem a szót a fiú.
- Hát, köszönöm nagylelkűséged, de ha ennyire biztos vagy benne, hogy mit fogok mondani, akkor miért parancsolsz rám, hogy beszéljek magamról? :3 - feleltem némileg rángatózó szemöldökkel, majd hozzátettem - Beszélj csak nyugodtan, az előző körben úgyis egy olyan fazonnal hozott össze a sors, aki meg se mukkant. Legalább ellensúlyozod, nekem meg tökmindegy, hogy unatkozok :3 - döntöttem kissé oldalra a fejem cseppet sem őszinte mosollyal. Lehet kicsit bunkó voltam, sőt talán nagyon is, de amúgy is a hátam közepére kívántam ezt az egész vakrandit. Még a cicafüleim is lekonyultak, bágyadtan ültek a fejem tetején, pedig máskor ha figyelek, mindig hegyezem őket.

by **Asasel** Hétf. Feb. 03 2014, 10:34

Csak állt, aztán ült, és próbált magára valamiféle odafigyelő arckifejezést varázsolni, és egy-egy mosollyal bújtatni ásítozását. Hangom lassan elhal, felnézek rá, látszik rajta, hogy unatkozik. Szavai nem bántanak, helyette ostobának érzem magam, spontán. Bár tény, hogy lehet benne valami. Ahogy beléptem a következő szobán eldöntöttem, hogy mostantól megnyílok a lány előtt aki szembe jön. Úgy sem hinném, hogy újra találkoznánk. Így hát, sikeresen elújságoltam minden érdektelent magamról - ő is érdektelennek tartotta -, és közben nem igazán sikerült izgalmassá tenni a beszélgetést. Felnézek rá, sóhaj mögé rejtett ásítás vigyorog vissza rám, így hát befejezem a süket dumát, és felállok.
- Elnézésedet kérem. Nem állt szándékomban zavarni téged. Nem tudom ki borított ki, de nekem semmi közöm hozzá, ebben biztos vagyok. Viszont, ha úgy döntesz beszélnél róla, vagy bármiről ami veled kapcsolatos, kérlek jelezd! - közlöm vele komoly arccal, majd hátat fordítok neki, és leülök egy távolabbi fotelbe. Kezembe kapok valami alkoholfélét, egy hajtásra lenyelem, majd kényelembe helyezem magam, az elkövetkező hat-nyolc percre. Félig lehunyt szemmel mormogok, csak úgy magamnak, szokásomhoz híven.
- Szép kis ötlet volt, meg kell hagyni Asasel! - kezdek bele. - Mit gondoltál, majd bárkit is érdekelni fogod? Ostoba, ostoba ember vagy! Ezután fogd magad aztán ugorj le a szintről. Még egy programozott madár is többet beszél ennél a lánynál. - morgolódok, környezetem háttérbe szorul. - Te! Te majd itt megismerkedsz valakivel, aki biztos a barátod lesz. Hahahaha... - nevetek fel zordan saját sületlenségemen. - Ne viccelj! Én sem állnék szóba magammal, ha nem lenne muszáj. Áááá... - csapok térdeimre, és ismét felállok ültömből. - Hagyjuk is. - visszafordulok a feketeséghez - nem foglalkozok az arcára kiülő érzelemmel, melyet az előbbi párbeszéd (saját magammal) okozott - és hideg, lassú hangon rákérdezek.
- Nos, mivel eléggé nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt vártuk, úgy érzem beszélhetek a te nevedben is ezzel kapcsolatban, így csupán annyi kérdésem lenne, hogy kérsz-e egy pohár italt?. - férfihez méltó cselekedet volt, legalábbis szerény személyem így vélekedik róla. Aztán meg ki tudja, ő, hogy fogja ezt feldolgozni. Eddig is lapos hangulata, talán már az első szint alsó részét súrolja, kitudja. Bár, az igazat megvallva engem is kezd felbosszantani ez a vakrandis dolog. Erre még ő is rátett egy lapáttal. Ha nem mutat semmi akaratot a beszélgetésre, úgy leülök egy távolabbi fotelba, és érdeklődve figyelem a lányt, és a környezetünket.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Feb. 03 2014, 18:20

Kellett egy kis idő, mire Channak leesett a tantusz, mindazonáltal megmosolyogtató volt végignézni a folyamatot, mely az értetlenkedés állapotából indult, és végül vidám kuncogással fejeződött be. Mindig örömömre szolgál, ha képes vagyok vidámságot csalni egy hölgy arcára, legyen az udvarlásom tárgya, vagy egy számomra semleges leány, mint most Chan. Habár elképzelhetőnek tartottam, hogy belőle is lehetne olyan szép kisasszonyt varázsolni, aki után minden férfi megfordul az utcán, azonban az nyilván ellenkezne a stílusával, amit szeret.
- Engedd meg, hogy kíváncsiskodjak: ez milyen nyelven volt? :] - kérdeztem mosolyogva, államat pedig végül kézfejem megnyugtató támaszára helyeztem, és pillantásommal ragadtam rá a lányra, mintegy figyelmemmel megtisztelve a jelenlétét és a felém közlendő szavait. Elmém egy elrejtett zugában felrémlett alakja, majdnem biztos voltam benne, hogy már láttam valahol, azonban nem tudtam eldönteni, az merre is lehetett. Nem is volt fontos, csak az itt és a most a lényeg :]
- Nahát... - töprengtem el, ezúttal talán kicsit zavarbaejtőbben végigmérve Chant, ám végül ingatni kezdtem a fejem - Akárhogy is nézlek, nekem nem tűnsz kutyának ;] - kacsintottam rá, majd elkomolyodott a tekintetem és a lány szemébe néztem - Megnyugtatlak, vonzom azt a típust, így van velük tapasztalatom. Szemernyi közöd sincs hozzájuk. Legalább felpofoztad? :] - hajoltam kicsit előrébb, bizalmasabb légkört próbálva teremteni ezzel. Természetesen nem kellett bővebben kifejtenie, mire gondolt, ugyanakkor bárki is ült vele szemben tíz-tizenöt perccel ezelőtt, azt az illetőt csak egyetlen, ide nem illő szóval tudnám jellemezni, ha ezt a lányt ribancnak nézte. Én magam éreztem sértésnek, hogy azonos fajba tartozom vele, pedig nem is tudtam róla semmit azon kívül, hogy szörnyen megbántott egy nőt.
- Nos, embereket gyilkolászok, szoknyákat hajkurászok, lopok, csalok és minden ilyesmi, amit csak el tudsz képzelni. Én rossz ember vagyok, Chan-chan :] - vigyorodtam el fejemet kissé lehajtva, számat aljas félmosolyra húzva. Rendkívül hitelesek lehettek azok után a szavaim, hogy mindent megtettem a vigasztalása kedvéért, és a hangsúlyom sem volt éppen egy gonosz alakhoz illő.
- És te, cicus? Tejecskét iszol, halacskát eszel és dorombolsz, ha simogatnak? :] - kérdeztem vissza hátradőlve a fotelben, és kényelmesen elhelyezkedtem, miközben hasamon összefűztem az ujjamat, leszámítva a két hüvelykujjamat, melyek egymást támasztották meg.

by **Chancery** Hétf. Feb. 03 2014, 21:54

//Tachi//

Hogy milyen nyelven? Oh, persze. Bár az itteni hosszú idő óta a japán eléggé a nyelvemre nőtt, néha még nem veszem észre azonnal, ha megszólalok az anyanyelvemen is. Szerencsére ez már csak akkor esik meg, ha csak valamilyen töltelékszót mondok, mint az iménti is, hangulatkeltőnek. Egyébként már... gondolkodni is többet gondolkodom angolul és japánul... Suspect

-Magyarul ^^ Kifejeztem, hogy "értem én a viccet".
Mosolygok. Egyre őszintébben, főleg a férfi következő szavai után. Felnyúlok a fejemhez és megérintem a macskafüles pánt oldalát, ami úgy szorul a fejemhez, hogy érezzem, mégis jól essen, hogy ott van. Egyedül a folyamatos nézés zavar, jómagam is inkább az asztallapot bámulom, és csak ritkán pillantok fel, a hangulatom mégis kezd feloldódni. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezúttal egy normális és humoros partnert sorsoltak ki nekem... ha egy másik Ren-félével hozott volna össze a Sors, már sírva szaladtam volna ki.
"Remélem is, hogy nincs közöm hozzájuk", gondolok magamban, de hangosan már nem mondom ki inkább. Nem akarom sértegetni a lányokat, főleg a hátuk mögött, akármilyenek is legyenek. Az, hogy alapvetően irtózom az olyanoktól, az az én dolgom, de attól még jogom nincs ócsárolni őket... igaz?
-Elszalasztottam sajna, pedig talán megérdemelte. -kuncogok és tovább csavarom az egyik hajtincset szorgosan, nyugtatón. Olyan ez nekem, mint másoknak a cigaretta... és ha valakit zavar, majd úgyis szól, hogy ne csináljam, legalábbis remélem.
Rövid bemutatkozása viszont úgy érzem, rosszkedvem utolsó szeleteit is elfújják lassan. Most már merek feljebb nézni hosszabb ideig, és kezemet a szám elé téve nevetek. Gyűlölöm a csálé fogamat mutogatni, így ha eszembe jut, mindig így teszek inkább... oh, KayaBá, legalább ezt elvehetted volna tőlem >.>
-Szerintem nem rossz ember vagy, hanem politikus. -no jó, ez talán nem olyan jó, mint amiket ő süt el, de sebaj. Mentségemre legyen, legalább próbálkozom, amit ritkán szoktam. Majd fejemet rázva ismét a teámért nyúlok - lassan kezd hűlni.
-Oh, nem. Nem szeretem a halat... vagyis mondjuk úgy, hogy barátkozom vele >.> De egyesek szerint dorombolok, ha simogatnak :3
Egyesek szerint... Jay szerint :3 Oh, Istenem, könyörgöm, bocsáss meg nekem, amiért most kicsit élvezem egy másik férfi társaságát is... >.> Legalábbis bizonyos keretek között.

by Ajánlott tartalom