Re: Erdőség

by **Chakna** Szer. Júl. 19 2017, 23:35

Nem mintha bármiféle eredményt vártam volna a megjegyzésemtől… És magyarázhatnám, miért nem figyelmeztettem, de láthatóan felesleges volna. És az az igazság hogy nem is tudnám megfelelően megfogalmazni. De a csenddel pedig igazat adok neki, ami meg talán még rosszabb… - És pont ezért kértem elnézést. Éppen beszéltél, és elmulasztottam, hogy figyelmeztesselek. - választok egy talán köztesnek mondható utat. Igaza van, hibáztam, abban viszont nem, hogy bántanám… Igazából… talán még azt sem tudnám bántani, aki éppen a fejemet készül lecsapni, és meg is teszi, ha nem lövök bele egy nyilat…
Nem a tényen lepődöm meg, hogy ismeri Shut. Hanem azon, hogy felismerte a céhjelet, és tud róla, hogy Shu eltűnt… - Timidus ilyen… - jegyzem meg kifürkészhetetlen arccal. Van elképzelésem, hogy miféle dolog történhetett… - Aki veszélyt jelent Shura, azt nem kíméli. Még akkor sem, ha a saját életét sodorja komoly veszélybe. - nem cseng a hangom hidegen, inkább közömbösen. Valamicskét kezdek érteni belőle, hogy miféle lánnyal is van dolgom… És igen, ebben az is segít, hogy a kötél a kezembe vág… Nem lesz ez így jó… Kicsit megpróbálom feszegetni a köteleket, hogy mennyire engednek. Sokat ne remélek a dologtól, tekintve, hogy nem kerülne neki túl sokba azt a kést használni. Közben hallgatom, ahogy Shuról beszél. És egyre kiváncsibb vagyok mi történhetett, ha Shu, akit valószínűleg nem so kan nem kedvelnek, ilyen negatív figuraként maradt meg az emlékeiben…
Nem sok időm van ezen gondolkozni… Na most meg mi legyen? Mozdulni nem tudok, ergo védekezni sem… Már majdnem eluralkodik rajtam a pánik, amikor eszembe jut valami.
- És mit érsz vele? - kérdezem, az ijedtség minden látható jele nélkül, hűvös racionalitással.- Se maradandó nyoma nem maradna, se nem fájna - ezzel a gondolattal magamat legalább sikerül elég hatásosan megnyugatni, úgyhogy továbbra is nyílt tekintettel figyelem hogyan reagál. Még csak azt sem érné el, hogy pánikba essek, vagy féljek tőle… Úgyhogy igazából értelmetlen lenne bármit csinálnia, ha tényleg nem akar megölni. És ha ezt ő is felfogja akkor még a kellemetlenségtől sem kell tartanom. Ez pedig elég hozzá, hogy (látszólag) teljes nyugalommal várjam mi következik.

by **Marluna** Csüt. Júl. 20 2017, 10:02

- Remek. Tudod mit? Ezt elfogadom, de ez akkor sem változtat a tényen, hogy elrepült egy nyilad a fejem mellett.
Shu, vagyis Timidus csépelése nem váltott ki belőle semmilyen negatív reakciót. Tehát a céhtársai tudtak ezekről a dolgokról. Vagy legalább nem kérdőjelezik meg ezt a lehetőséget. Timidus mentése jobban érdekelte, mint az én szenvedésem... tipikus... Innen már nem lesz visszaút.
- Ne is próbálkozz. Amíg a közelben vagyok, azok ott nem fognak engedni a szorításból.
A kezeit és a lábait tartó kötelékekre mutatok.
Sokkal nyugodtabb, mint azt ilyenkor várná az ember. Eddig még csak egyetlen ember fogadta el ennyire nyugodtan a sorsát... Az is igaz, őt meg kellett volna ölnöm... Jelen pillanatban a nyugalom az egyetlen, ami tényleg segíthet neki valamit. Nem abban, hogy elengedjem természetesen...
- Nem, nem fájna. Ebben igazad van. Ezek szerint nem kell figyelmeztetnem. Mennyivel egyszerűbb, mikor a másik nincs elfoglalva ezzel az aprósággal, és jobban tud koncentrálni...
Előveszek egy másik kést, és eldobom, ami így végül a lány feje mellett landol. Egy kicsit azért szeretném, ha szenvedne... Ahogy állítólag én szenvedtem Timidus kínzása alatt. Még ha a valóságban ez sosem történt meg. Kezdtem élvezni ezt a kis játékot. Ráijesztek egy kicsit legalább.
- Abban nincs igazad, hogy nem maradna nyoma. A halálközeli élményeknek mindig marad valamilyen nyoma, még ha tudod is, hogy nem fogsz belehalni. Nem áll szándékomban megölni, de sosem tudhatod, hogy véletlenül nem sebzek-e többet a kelleténél, vagy esetleg nem tudom megállapítani, hogy mikor jár le az utolsó pillanat.
Megrántom a vállamat, és miközben odamegyek kiszedni a feje mellöl a késemet, végig a lány szemébe nézek.
-Ezek a véletlenek bármikor szóba kerülhetnek, főleg úgy, hogy a kínzás nem az én asztalom. Mikor meg kell ölni valakit, nem kell ilyen apróságokra odafigyelnem.

by **Chakna** Csüt. Júl. 20 2017, 21:34

Ha azt mondom, hogy "Akkor ezt megbeszéltük", akkor őszintén szólva nem egészen erre gondolok… Most mégis úgy néz ki, hogy ez a megbeszéltük. Feleslegesnek tűnik minden további próbálkozás, hogy elhiggye végre, hogy eszem ágában sem volt bántani, mint ahogy most sincs… Úgyhogy egy sóhajtssal fejezem ki, hogy nincs igaza, többel már nem.
Nem csodálkozom rajta, hogy egy Timidus méretű sárkány ijesztő tud lenni, ha akar. És ami azt illeti, nagyon is érdekelne a története, még rá is kérdeznék… De most… öhm.. Más köti le a figyelmemet, mondhatni szó szerint.
Észreveszi hogy próbálgatom, mennyit enged a kötél (vagyis, a kötél, meg a kendőm)Nem is próbálkoztam, hogy észrevétlenül csináljam, úgyhogy ez nem meglepő.
Ellenben elgondolkozom, hogy mit jelenthet amit mondott… Ezek szerint, ha eltávolodik akkor engedne a szorításból a kötél? Hát, majd kiderül, ha nem enged el…
Nem igazán tűnik úgy, hogy bármi hatása lett volna a megjegyzésnek, miszerint nem tudna sem fájdalmat, sem maradandó sérülést okozni…
Mikor a fülem mellé áll az egyik kése majdnem elvesztem az önuralmamat, és leolvad rólam a nyugodtság látszata… Majdnem. De szerencsére eléggé megnyugtattam magam a felismeréssel, hogy nem igazán eshet komoly bajom, ameddig nem akar megölni. És igaza is lenne, hogy ha fizikailag nem is, de tudna maradandó sérülést okozni… Hogyha nem nyugtatott volna meg ezzel kapcsolatban, hogy Aincardban nincs fájdalom…
Eléggé magabiztosan próbál meggyőzni, hogy félnem kellene… És ha nem lennék már így is épp eléggé megrémülve a nyugodtság látszata alatt, akkor talán lenne is hatása… Így viszont még mindig higgadtnak látszódva nézek a szemébe, mikor odajön, még mindig nyílt tekintettel, a harag legkisebb jele nélkül.
- Akkor azt hiszem, kénytelen vagyok bízni a képességeidben - jelentem ki, és más helyzetben még egy kihívó mosolyt is megengednék mellé… Most viszont nem merem megkockáztatni, hogy félreértse a mögötte meghúzódó szándékot. A mosoly így nem kihívó lesz, hanem inkább magabiztos. Jobb lesz, ha minél előbb tisztázom a helyzetet, mert azt hiszem kezdi felemészteni az erőmet hogy higgadt maradjak…

by **Marluna** Pént. Júl. 21 2017, 08:27

Ezt a lányt vagy nagyon nehéz kihozni a sodrából, vagy nagyon jó kis álarca van. Akármelyik is valós, ez nekem túl nyugodt. Persze volnának még trükkjeim, amivel húzhatnám az idegeit, de ha továbbra is ilyen nyugodt marad, akkor nem érek el vele semmit.
- Ó, a rohadt életbe.
Ez a nyugalom felidézi azt az egyetlen rossz emléket, ami idebent történt velem. Most már szinte biztos, hogy felér azzal a nyugalommal ez a nyugalom, hisz most már azzal is megfenyegettem, hogy bele is halhat. Ha akkor lett volna másik döntésem, akkor olyan szívesen döntöttem volna másképp... Most van másik választásom, hisz a saját félelmemen és frusztrációmon kívül nincs semmi okom bántani ezt lányt. Bár jobban örülnék, ha félne tőlem, ahogy én féltem tőle, viszont ezt azt hiszem már az elején elrontottam, mikor elmondtam neki, hogy nem szívesen ölném meg.
- Most már kvittek vagyunk. Elrepült a fejed mellett a késem...
Elrakosgattam a késeimet, és hátat fordítottam a másiknak, de mielőtt elindultam tettem egy halk megjegyzést, arra figyelve, hogy azért ő is meghallja, amit mondok.
- Hiányzik az a hülye lány. Sokkal egyszerűbb volt levezetni a feszültséget.
Nem pontosítok, hogy melyik lányra gondolok, neki még úgyis csak az egyikről beszéltem. Elindulok egy másik fához, ami nagyjából tizenöt, vagy húsz méterre lehet, és mikor félúton járok, érezheti, hogy lazul a szorítás, mind a kezén, mind a lábán.
Nem nézek a hátam mögé, enélkül is el tudom képzelni az értetlenkedő tekintetet. Ehelyett inkább csak leülök a fa tövébe, és előveszek egy Fotó kristállyal készített fotó, és azt kezdem el bámulni.

by **Chakna** Szer. Aug. 02 2017, 11:26

Nem tudom mi történt, csak azt, hogy láthatóan megváltozott valami a lányban…
Elrakja a késeit, és közli, hogy kvittek vagyunk. Őszintén szólva ennek hihetetlenül örülök… Nem tudom meddig bírtam volna cérnával, ha ennél több kell, hogy kiegyenlítve érezze a számlát…
Nem tudok mit mondani, bár hallom amit mond. "Az a lány" … de ki? Na majd nyugodtabb körülmények között rákérdezek, ha adódik rá alkalom. A ki nem mondott kérdésem viszont választ kap: Ahogy távolodik a kötél folyamatosan enged. Épp úgy, mint ahogy lassan rólam is lefoszlik a látszólagos nyugodtság. Földet ér a lábam, aztán ahogy a kötél enged, lassan lecsúszom a fa alá… Nincs erő a lábaimban, hogy megtartsanak… Csak félig-meddig figyelem a lányt, arra koncentrálok, hogy összeszedjem kicsit magam, amíg nem figyel.
Ha nem változik semmi, akkor pár perc múlva megkockáztatom, hogy felálljak, ami sikerül is. Sóhajtok, és odasétálok a lányhoz. Nem szeretném, ha ennyiben maradna a dolog
Úgy közelítem meg, hogy biztosan észrevegye, és ne ijedjen meg megint. Abból kicsit nehéz lenne jól kijönnöm... Az íjamat közben felveszem a földről, és elteszem az inventorymba, hasonló okból. Nem hiszem, hogy ne lenne elég időm előszedni, ha valami mob idetéved… A kezében tartott fotóra rá se nézve legugolok előtte, és barátságos arccal, de nem mosolyogva a kezemet nyújtom felé
- Szeretném, ha újrakezdenénk, mert kicsit… félresiklott a beszélgetésünk. - szólalok meg, és meg sem várva a válaszát, meg is teszem az első lépést.
- Chakna vagyok

by **Marluna** Hétf. Aug. 07 2017, 12:06

Nem is figyeltem arra, hogy mit csinál a másik lány, miután elengedtem. Most leginkább az lenne tőle a legnormálisabb reakció, ha lelépne, míg nem rá figyelek.
Úgy néz ki, valami nem stimmel a lánynál, hisz még a történtek után is ismerkedni akar.
Felnézek a lányra, és meg se próbálok mosolyogni. A nyújtott kezet nem fogadom el, csak megrázom a fejem, hogy ezzel most inkább ne próbálkozzunk. A bemutatkozást se viszonozom. Egyelőre. A lány szemébe nézek, és elmondom az igazat.
- Hazudtam. Egész itt töltött idő alatt, ketten voltak rám igazán komoly hatással. Az egyik Timmike volt, de egyáltalán nem azért, amit mondtam. Csak kerestem egy okot, amiért gyűlölhetném. Arról ő nem tehet, hogy Shu hülyén döntött, nem igaz? A flegma válaszoddal még ezt a csepp örömöt is elvetted tőlem.
Hiányzik az a sárkány, meg az idomárja.
A tekintetem ismét a fotóra téved. Eddig se volt túl valami boldog a tekintetem, hát ezután még kevésbé lesz az.
- A másik ez a lány volt. Bátran szembenézett a halállal többször is. Sajnos nem mindenkinek tetszett ez sem. Nem is igazán volt bűne, csak mindenki irigy volt rá. Miután találkozott velem, én is irigykedni kezdtem rá, de fel is néztem rá, úgy mint senki másra. Ha nem mardosta volna úgy a bűntudat, akkor talán még most is élne.
Elhallgatok. Sikerült elmondanom úgy a fontos részeket, anélkül hogy bármi lényegeset árultam volna el a részletekről.
- Azt hiszem jobb, ha egy darabig nem tudod a nevem. Addig szólíts nyugodtan csak Red-nek. Vagy Miss Rednek, ha az jobban megfelel.

by **Chakna** Csüt. Aug. 10 2017, 13:15

Nem figyel rám, ezért különösen esélyes, hogy esetleg megijed. Tehát a nagyonnál még egy kicsit körültekintőbben járok el, hogy ezt elkerüljük, és sikerül is.
A kinyújtott kezemet nem fogadja el… Ezt bólintással jelzett beletörődéssel fogadom… Ha nem akarja, nem fogom erőltetni, de remélem tudok változtatni rajta.
"Hazudtam"… Főleg magának, ahogy érzem… Gyűlölni akarja Timit… Azzal pedig amit mondtam, rámutattam, hogy semmi oka rá… Ejnye…
- Nem szoktam így beszélni a petekről, és ha Shu itt lenne le is harapná érte a fejemet, de… Felesleges, és butaság egy programozott lényt gyűlölni a viselkedéséért. Ha gyűlölni akarsz valakit, van Aincardban bőven elég alak, aki tehet is a viselkedéséről, élen Kayabával, és a programozókkal. - mondom neki, miközben leülök mellé. Eszembe jut, hogy mikor játszani kezdtem az egész világot gyűlöltem, mindenestől…
Amikor a másik lányról beszél a fényképre pillantok. Nem ismerem fel.
Bátor lány, és mégis, a bűntudat kikészítette… Mert irigyek voltak rá… Düh, és együttérzés van a tekintetemben… Nem ismertem ugyan a lányt, de ezek alapján tiszteletre méltó ember lehetett, akit az emberi hülyeség nem tűrt meg a világban… A bűntudat pedig nekem is ismerős érzés… Nagyon is. Nem tudom mit mondhatnék...
Végül mégiscsak reagál a bemutatkozásra is, bár a nevét nem tudom meg. Pajkosan elmosolyodom, és remélem nem érti félre.
- Szólíthatlak akkor Piroskának? -kérdezek rá. Nem mintha kislányosnak tartanám… De a kinézetéről egyértelműen ez a név jut eszembe. És talán a hangulatot is oldja kissé a könnyedebb hangnem, amit megütöttem. Vagyis... remélem.

by **Marluna** Csüt. Aug. 24 2017, 17:43

Elég hamar meg akarja változtatni a véleményem a dolgokról. Engem viszont nem olyan fából faragtak, aki ilyen könnyen hagyná magát meggyőzni. Gúnyosan válaszoltam a játék készítőjének a felhozására.
-Én nem akarok gyűlölni olyat, akit nem ismerek. Addig biztos nem, míg esélyt nem kap arra, hogy megmagyarázza a viselkedését.
Magamat.
Magamat gyűlölöm. Leginkább azért, mert ilyenné váltam.
Aki gondolkodás nélkül képes egy kis jutalomért bárkinek ártani. Aki azt nézi hol árthat a másiknak, míg ő a legjobban jön ki belőle.
-A sárkányt legalább volt lehetőségem közelebbről is megismerni. És igenis, valaki tehet arról, hogy olyan lett, mint amilyen. Hisz sok másik pet pedig nem lett olyan, mint ő...
Abbahagytam a gondolatmenetet. Ha követném, akkor elég hamar olyan ítéletekbe esnék, amilyenekbe nem akarok. Shu-t nem akarom semmilyen módon sértegetni. Még csak gondolatban sem. Eltűnt meg minden, de biztos volt oka arra, amit tett.
A képet néztem. Ahogy erre a régi fotóra koncentráltam, szomorú emlékek kavarogtak bennem. Eszembe jutott az a keserű érzés, ami azokban a napokban gyötört. Azok után rengeteg ideig nem tudtam semmit se tenni. Még kimozdulni se nagyon volt kedvem az én kis nevetségesen üres kis búvóhelyemről.
Egy darabig eltartott, mire felfogtam, mit is akar jelenteni a kérdése, majd felhorkantok.
-Piroskának? Mért akarsz egy buta mesefiguráról elnevezni?
Dühös voltam. Nem lett volna semmi okom rá, de nem tetszett ez a helyzet. Utálom az egészet. A lány kedvessége is lassan kezdett kikészíteni. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire közel akarna kerülni hozzám valaki.
-Sajnálom, mennem kell.
Elővettem a Hazatérés Kristályomat, és egyenesen Taftba utaztam vele.

by **Chakna** Vas. Szept. 17 2017, 23:41

Elmosolyodok a válaszára. Igen, igaza van… Lehet van olyan, amivel Kayaba neki elfogadható magyarázatot adhatna. Más kérdés, hogy számomra semmi nem lenne megfelelő magyarázat erre. Nem, mióta Shuval találkoztam, nem gyűlölöm Kayabát… De nem mondhatnám, hogy meg tudnám neki bocsátani azt a rengeteg tragédiát, ami idebent közvetlenül, vagy közvetve miatta történt.
Nem, nem mondom ki, azt hiszem ő is tudja. Timidust Shu nevelte, és tanítgatta… Nem tudom mi volt előre beleprogramozva az idomárjának védelmén kívül… de ami nem, azt Shu nevelése alakította ki a személyiségében. Ha engem kérdez valaki… bámulatos az eredmény: Timidus tiszteletre méltó egyéniség, bölcs, megfontolt, és hűséges.
Látom, milyen fájdalmas emlékek gyötrik… Ezért is próbáltam kicsit oldani a hangulatot. Úgy látszik sikertelenül. Azt hiszem végül félreértette…
- Ez a név jut eszembe rólad. Nem a mesebeli kislány, csak a név. De ha jobban tetszik, Rubynak is szólíthatlak… - teszek barátságos mosollyal újabb "javaslatot", hamár a nevét nem árulja el.
Túlzás lenne azt mondani, hogy közel akarok kerülni hozzá… Csak úgy érzem valahogy… szüksége van valakire… valamiféle segítségre. De úgy néz ki, nem én vagyok az, aki segíteni tud neki.
Óvatosan megérintem a kezét, mielőtt eltűnne. Nem, nem visszatartani akarom, csak még mondani neki valamit.
- Nem tudom mi történt veled a múltban, de felesleges emésztened magad miatta. Próbálj meg inkább a jóra koncentrálni, bármilyen kevésnek is tűnik. - mosolygok szelíden, és ezzel vissza is húzom a kezem, és ha eltűnt, én is visszaindulok a céhházba. Egy-két dolgot egészen más megvilágításból mutatott meg ez a találkozás, úgyhogy van min gondolkodnom a nap további részében.

by **Mia** Hétf. Márc. 08 2021, 18:24

Szóló szafari

Végre jó kedvvel indultam neki vadászni, egészen rákaptam az ízére. Bár még mindig zavart, hogy nem a tényleges fejlődésemre koncentrálok, valami kellett, ami lenyugtat az "ébredés" után. Ez pedig a vadászat volt. Bármilyen furcsa is, a zsákmány elejtése, a kergetése, a célom elérését szolgáló teljesítmények begyűjtése nyugtató hatással volt rám. Bár a valóságban felzaklatta volna a lelkemet, itt inkább megbékítette, hogy van erre lehetőség.
Egy órája jártam már az erdőt és a vad szépségét csodáltam. Láttam már szebbet, láttam már jobbat, de ilyet még soha. A tekergőző gyökerek nehéz haladást biztosítottak, valójában nem volt más, mint zavaró tényező, de megmutatta a természet erejét. Mármint.. A játék erejét, bár tudtam, hogy ilyen képződmények a valóságban is léteznek.
A szint "királya" állítólag egy kobold volt, én azonban egyet sem találtam, főleg nem egy uralkodót. Azzal semmiképp nem keresett meg, hogy hagyjam el az erdejét, így jól megvoltam magamban, egyedül, ebben az erdőben. Továbbra sem találtam társat "kalandozásaimhoz", de nem is kellett; már egészen megszoktam a magányt, a hálátlan útitársat.
Több vadat is megkergettem, megpróbáltam őket puszta kézzel elkapni, de egyiket sem sikerült. Nem voltam elég gyors, fürge, ügyes, vagy épp elbújtak egy gyökér alatt, a fára mászással meg inkább meg sem próbálkoztam. Így is jól szórakoztam. Az állatokkal való "játék" felébresztette addig nyugvó, boldog énemet. Csakhogy tudtam, hogy ezek a lények nem valódiak.. A játék nem valódi.. Ez az élet nem valódi.. Ezért kellett volna valaki, aki velem tart és tartja bennem a lelket, mert különben végül.. Nem, nem fogok összeroppanni, de még tovább süllyedek a magány tengerében. És ki tudja, hogy akkor hogy térnék vissza a valóságba? Távolságtartóan? Idegenül? Másoknak voltak itt barátaik, nekem nem volt senkim, csak az elhatározásom. Így tehát szükségem lett volna valakire, aki végigvisz ezeken az utakon, aki támogat, aki ott van mellettem, akire számíthatok, akivel megoszthatom ezeket a gondolatokat, érzéseket, félelmeket.
Annyira elkalandoztam ebben az eszmefuttatásban, hogy észre sem vettem egy gyökeret, ami miatt orra buktam. Talán csak képzelődtem, de mire feleszméltem már mintha koboldok álltak volna körül és valami furcsa, rituális táncot jártak.. Aztán az egész semmivé foszlott. Ezért lenne jó a társaság. A "valóságba" tudnék kapaszkodni, vissza tudna rántani és akkor nem képzelődnék ilyeneket. Az állatok viszont mintha eltűntek volna. Eddig mindig láttam egy-egy elszaladó példányt a messzeségben, akit felzavart hangos csörtetésem -mert még mindig nem tanultam meg vadászni-, vagy egy fára menekülő jószágot, esetleg a bokrok vagy gyökerek alól kíváncsian kikukucskáló egyedet, de most mintha a semmivé lettek volna. Elbújtak. Megunták a játékot, vagy egyszerűen valami sötét erő a helyükre tette őket. Esetleg mindet levadászták, bár ebben kételkedtem volna; túl sok volt belőlük és túl kevés a játékos ezen a szinten. Na igen, a frontharcosok.. Belőlük viszonylag sok volt a kis szintűekhez képest, mégsem mentek semmire, én legalábbis nem láttam haladást, mióta megérkeztem. Akárhogy is, a kudarcuk nekem talán haszon. Talán.. Kudarc.. Haszon.. Értelmetlen szavak, melyeknek nem kellene jelentőséggel bírniuk, mégis súlyuk volt. De persze mindez csupán az én képzeletemben volt így. Legtöbbjük nyilván vért izzadt volna, ha az elérhető lenne ebben a játékban.
Keserű mosoly futott a képemre a gondolatra. Talán túl előítéletes vagyok, hiszen én sem teszek meg mindent. Nem tudtam ugyan, hogyan fejlődhetnék olyan magasra, mint sokan közülünk -mert a legtöbben továbbra is ugyanazért a célért küzdöttünk-, de úgy döntöttem, a magam útján csinálom. Kaptam tippeket a fejlődésre, de jobbnak tűnt ez a módszer. Még úgyis túl gyenge és tapasztalatlan vagyok a felsőbb szintekhez, ráadásul nem is mentem át az alapokon úgy, mint mások..
Az is feltűnt, hogy túl sokat foglalkozok ezekkel a kérdésekkel. Vadászat közben a vadászattal kellene foglalkozni, a többivel ráérek máskor is.. De mikor, mikor ez a hely tökéletes alkalmat biztosít az elmélkedésre, főleg most, hogy egy vad sincs a közelben?
Mintha csak meg akarna hazudtolni a játék, észrevettem egy vadul áskálódó menyétet, amint éppen egy gyökér alá akart bebújni. Azt gondoltam túl könnyű zsákmány, nincs benne semmi élvezet, sem pedig dicsőség, ha így kapom el, aztán rájöttem, hogy ez nem a valóság, elvégre ott nem is vadásznék ilyen állatokra. Így úgy döntöttem hátulról kapom el, amíg próbál bemenekülni a menedékbe. Lassan közelítettem meg, megpróbálva nem neszezni, hátha észrevesz és a másik irányba elrohan. Óvatosan lépdeltem közelebb és mikor eljött a megfelelő pillanat, ugrottam és.. Végre puszta kézzel kaptam el valamit. Persze ott volt az a holló is, de ő önként adta magát, így sokkal nagyobb örömöt nyújtott a dolog, még ha nem is volt túl nehéz dolgom, hiszen az állat nem látott. Büszkén emeltem a magasba a kiérdemelt jutalmat és nekidőltem egy fának, azon gondolkodva, hova menjek legközelebb.

Menyét

by **Sarugami** Kedd Nov. 09 2021, 09:11

Moxie

Néha mindenkire ráfér a jól megérdemelt pihenés. Ezzel a legendás harcos sem volt másképp. Már maga a nevének fenntartása is megannyi felelősséggel járt. Elvégre egy hőstől elvárták, hogy tetteivel fenntartsa a jelentését, nem?
A Holt állatok erdejében kezdődött ez a nap. Nem túl biztató, de annál felemelőbb befejezéssel. Úgy tartotta a szóbeszéd, hogy a legközelebb eső falu kereskedőcsaládja valójában illegális szörnycsempészettel foglalkoztak. Gyűlölték az embereket, mert mind fizikai, mind elme korlátjában alulmaradtak a szörnyekkel szemben. Így hát nem is bánták, hogy néhány kobold portyázó kezére jutott volna az a teremtmény, amit a kocsi rejtett… A faölelő kereskedőknek valahol a keresztútnál kellett találkozniuk a koboldokkal. Igen ám, de ők maguk kevesek voltak ahhoz, hogy uralni tudják az elvadult farkaskölyköket! Ha az Aranyharcos nem lép közbe, szőröstül-bőröstül felfalta volna őket. Az életüket megkímélte, noha megérdemelték volna a halált, amiért embertársaikon ily csúf bosszút akartak állni. Ez viszont már a falusiak gondja volt.
Így esett, hogy Sarugaminak egy pár perc erejére egyedüllétre volt szüksége. A magány és a csend hozta meg a legbelsőbb gondolatokat… és a legnagyobb konfliktusokat.
„Miért nem végeztél velük? Mi a garancia rá, hogy nem fognak újabb bosszút forralni?”
Nem tagadta, valóban fennállt ennek az esélye. Azonban előbb meglátta az emberekben lévő jóságot. Ha rossz lóra fogadott, az már az ő felelőssége volt, nem az övéké. Így hát rábízta a gaztevők sorsát a falusiakra.
Egy hatalmas fa gyökerén foglalt helyet, törökülésben. A látvány fenséges volt, ahogyan a kinyúló gyökerek sokasága betelítette az erdei tájat. A megfelelő helynek tűnt haiku íráshoz… vagy új mozdulatok elnevezéséhez! Az ötlettől teli-szájas mosoly játszott az ajkán. Rögtön fel is kelt, kardját előrántotta. Egy-két suhintást tett maga előtt, aztán hümmögött.
- Lássuk csak… hmm, lehetne a „Szőrszálhasogató csapás”? Vagy esetleg a „Földrengető vágás?” Esetleg a „Pókliliom baljóslatú érintése”?! – Ahogyan megvitatta magával eme fontos kérdést, mozdulatát újból és újból megismételte. Mily kár, hogy nem járt arra egy lélek sem, gondolhatta. Tudhatták volna akkor, hogy az Aranyharcos sosem aludt. Még a pihenőidejében is a támadásainak precizitásán finomított, hogy jobban meg tudja védeni az ártatlanokat!

by **Moxie** Csüt. Nov. 18 2021, 12:33

Sarugami

Bolondok, csupán ennyi ugrik be az előttem elterülő bagázstól, akiket épp most ütöttem ki egy kis méreggel és míg mozgásképtelen voltak, addig a tartozásuk is rendeztem. Bár feleslegesnek éreztem a paralízis pocséklását a készleteimből, viszont azt sem hagyhattam, hogy csak úgy megússzák a dolgot, így kicsit megszedtem az életerejüket is, nehogy utánam támadjon kedvük jönni. Bolondok ugyan, viszont ez még nem volt elég ahhoz, hogy végezzek velük. Elégnek tartottam azt is, hogy rájuk ijesztek kicsit, aztán tovább állok. Nem is értem mit gondolhattak, hogy majd a létszám fölényük elég lesz a szint béli különbséggel szemben. Mindezt úgy, hogy nem is készültek különösebb tervvel és mindent a számokra alapoztak, pedig talán valami kis csellel még meg is leptek volna egy pillanatra, de így csak kudarcra ítéltek magukat. Bár azt sem értem, hogy miért érte meg nekik az, hogy felbérelnek csak azért, hogy utána megpróbáljanak átverni. Ráadásul kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, hogy velük jöjjek ehhez a semmilyen kis feladathoz és segédkezzem be nekik, mivel pedig épp jobb dolgom nem akadt, így belementem. Viszont elég egyértelműen ismertetve lettek a játékszabályok velük, így teljesen érthetetlen, hogy miért is próbálkoztak meg ezzel az egész csínytevéssel, hisz ez az egész komédia számomra nem ér fel semmi többel. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy azzal majd megszabadulok tőlük, ha alig hagyok valamit az életerejükből és míg tartott a méreg hatása odébb álltam. Mivel nem tudják kit is keressenek majd, így nem aggódtam túl a dolgokat, viszont a hátrahagyott kis csapat nem akarta feladni. Talán jobb lett volna azonnal eltűnni, a kellemes séta helyett, viszont tényleg nem gondoltam volna, hogy utánam találnak majd jönni azt pedig végképp nem gondoltam volna, hogy miután otthagytam őket úgy, hogy már csak egy ütést bírnak és ugyanabban az állapotukban fognak nekem rontani. Nem okozott problémát a kikerülésük, sőt a saját lendületüktől még a földre is érkeztek, hisz kezdőkről volt szó, akik eddig bujkáltak a városokban és mostanság mertek kimerészkedni terepre.
-Menjetek haza! - tettem a határozott kijelentés, miközben feltápászkodott az a kettő, akik rám támadtak. Viszont válaszra se méltatták, csak támadtak tovább. Kicsit még eljátszottam velük hátha megunják, majd egy határozott mozdulattal a pixelek mezejére küldtem őket. Villámló tekintettel a harmadik tagra pillantottam, aki csak remegett egész végig hátul, mint a nyárfalevél és közben egy mókust szorongatott. “Tehát így követtek le a kiskedvenc utánam jöhetett, mikor leléptem korábban.” Tettem egy határozott lépést a nyeszlett idomár felé, mire az visítva, mint egy malac elrohant. Nem vettem a fáradtságot arra, hogy utána menjek, legalább neki volt esze felfogni a veszélyt és elfutott, amúgy se akartam a barátait se kivégezni, szóval hadd szaladjon, többet úgy se fogom látni. Lenyitottam az menüm és a biztonság kedvért felírtam a nevét a fekete listámra, hogy véletlenül se legyen több dolgom vele. Továbbá elkezdtem gyors leadminisztráltam a dolgokat és amolyan gyors jelentés formájában üzentem az összekötőmnek is. Ez az egész robaj teljesen lekötötte a figyelmem, így nem is vettem azonnal észre, hogy nem vagyok egyedül a környéken. Valahogy ez a mai nem az én napom. Ugyan nem tudom mióta lehet itt és mennyit láthatott és hallhatott, bár mivel a kuncsaftjaim elég hangos műsort adtak, így nem volt nehéz nem meghallani az egészet. Mielőtt megint valami kellemetlenség történne, inkább megpróbálom felmérni a helyzetet. Remélve, hogy az idegen nem szándékozik bele ütni az orrát és lehetőségem van békésen tovább állni vagy tisztázni a történéseket. Tehát felé fordultam és mintha mi sem történ volna egy ártatlan mosoly kíséretében intettem neki, mintha csak valami ártalmatlan erdei túrázó lennék.

by **Sarugami** Szer. Nov. 24 2021, 10:42

Először fel sem tűntek neki a hangok. Annyira elmélyült a harci technikájának a csinosításában, hogy öntudatlanságában figyelemre se méltatta a zavaró tényezőket. A lefelé irányuló kardlendítés erején csiszolt. Több erőt kellett belevinnie a mindent elsöprő csapásaiba. Ha több ellennel végezhetett így, több ártatlan életét tudott megvédeni. Így hát valahányszor erre gondolt, minden egyes függőleges hasításakor csatakiáltás hagyta el száját. A két üvöltés közepette csak később tűnt fel számára, hogy nem volt teljesen egyedül. Először szemével kereste ennek a zavaró tényezőnek a forrását, de aztán rájött, hogy az nem volt elég. Beletörődő sóhajtással és vállrándítással tette el kardját.
- Pedig amikor majdnem megvolt a negyvenkettedik… a titkos technika neve idő előtt biztosan felfedte volna magát. – mormolta fennhangon, fejét ide-oda fordítva, a jelenség eredetét keresve. Elég volt csak a kimagasló fagyökérről letekintenie, hogy lássa, mi is folyt valójában. Ugyan nem volt szemtanúja az egész merényletnek, de olybá úgy tűnt, a fiatalhölgy egypár kölyköt leckéztetett meg. A kardforgató addig nem szólt semmit, amíg a szóban forgó merénylő üzenetet továbbított valakinek. Ugyan nem akarta megzavarni, de ha Sarugami jobban megvizsgálta, pontosan tudta, milyen nővel állt szemben. A jelekből ösztönösen olvasott. Az az ifjú, akinek sikerült megszöknie, minden bizonnyal szemtanúja volt ennek az egésznek. Már késő volt utána erednie, de a bűnöző még nem hagyta el fészkét. Amíg nem látott eleget, a Majomszellem nem vonhatott egy ifjú hölgyet felelősségre. Elképzelhető volt, hogy önvédelemből szegezte rájuk tőrét. Bizonyosságot kellett szereznie erről.
Az integetést szívélyesen viszonozta, miközben a maga komótos sebességében baktatott le a gigászi fagyökérről.
- Repül, mint a pillangó, de szúr, mint egy darázs. – kezdett bele üdvözlésképpen a férfi, félmosollyal az arcán. Háta mögött összekulcsolta kezeit, úgy lépett az idegen nőhöz. – Hatékonynak találom a késforgató technikáját. Milyen kár, hogy az apróságok megleckéztetésében kamatoztatja tehetségét. – Fejét itt szomorúan megrázta. – Tudja, hiszem, hogy sokkal hamarabb tudná megmászni a Végtelenség tornyát, mint bárki más.
A derűs szóváltása ellenére nem engedhette le védelmét. Sejtette, kivel – vagy pontosabban, mivel – állt szemben. A jelek magukért árulkodtak. Ennek ellenére hitt benne, hogy a körülmények dacára valóban csak az életét védte. Előbb hitt az emberek jóságában, még ha ez azzal is járt, hogy ostobának nézték. Egyelőre várt és figyelt erre a veszélyes szépségre.

by **Moxie** Pént. Dec. 03 2021, 14:08

Problémás ügyfelekkel mindig csak a baj van, valahogy mindig bevonzanak valami más gondot is vagy szimplán kellemetlenségekkel járnak, kezdve például azzal, hogy jelenleg a háromból kettőt ki kellet iktatnom, annak ellenére, hogy kicsit sem szerepelt ez az opció a terveim között. Továbbá az egész folyamat közben a képbe került még egy nem tervezett szemtanú is. Bár azt nem tudom mennyit láthatott és mire juthatott belőle, de a történtek után nem igazán volt kedvem kideríteni és erősen reménykedtem abban, hogy különösebben nem fog foglalkozni ezzel. Viszont úgy tűnt a mai “szerencse” sorozatom folytatódik és nem fogom megúszni egy elegáns eloldalgással a témát. Viszont első benyomásra úgy tűnik, hogy nem az idegen kerüli az elhamarkodott döntés hozatalt, ami kissé felüdülés számomra, hisz a felesleges tovább bonyolódást, így sikerült elkerülnöm.
-Ha úgy vesszük a leckén már rég túl voltunk, ha megértették volna, akkor még élnének.
Jelentem ki nemes egyszerűséggel, mindeközben megőrizve a magamra vett ártatlan lány álarcát. Van az a sanda gyanúm, hogy nem igazán csevegni jött ide, hanem kíváncsi lenne a történtekre, viszont én úgy érzem nem tartozom magyarázattal és kérdés híján feleslegesnek is tartom további szavakat fecsérelni erre. Egy röpke pillanat erejéig a tekintetem levéve az idegenről, körbe néztem, nem szeretnék további meglepetéseket. Viszont egyelőre, úgy tűnik, hogy nincs a környéken más.
-Ha már szó volt itt eltékozolt tehetségről és toronymászásról. Akkor megkérdezhetem, hogy itt a céltól legtávolabb eső szinten, még is mi járatban? - kezeim a hátam mögött deréktájon összefonva, kissé előre dőlve a fejem érdeklődően oldalra biccentve tettem fel a kérdést, mindeközben a magamra vett ártatlan mosoly is az arcomon maradt. Próbálom terelni a témát és kideríteni, hogy mennyire nyugodtan állhatok itt és cseveghetek tovább.

by **Sarugami** Kedd Dec. 14 2021, 15:32

A harcos jól sejtette, mivel és kivel van. Habár örült volna, ha ezúttal tévedhetett volna. A hölgyemény a maga természetességgel hangoztatta szavait. Egyszerűen, világosan fejtette ki álláspontját. Sarugami egyelőre hallgatott. Bár szemeiből a derűség és a jókedv áradt, határozottan méregette ennek a nőnek lelkének súlyát. Mert akárhogy is – önvédelemből vagy anélkül – de vér tapadt a kezeihez. Ennek a világnak a szabályszerűségei miatt könnyebb volt megkülönböztetni az ártatlant a gyilkostól.
Az Aranyharcos viszont nem tette ezt szóvá. A maga nemében ítélkezett: nem túl korán. Bár ha hamarabb észreveszi a nyomokat, talán azok az emberek nem haltak volna meg.
- Nagyon könnyelműen beszél az élet súlyáról, kisasszony. – közölte vele barátságosan, mégis élesen. Kezeit kitárta. Haorija alól megmutatkozott az övén lógó kard. – Úgy beszél, aki ennél több halállal találkozott. Jóval többel.
Nem mosolygott. Semleges arckifejezéssel nézett rá, miközben bezárta a kettejük lévő távolságot. Nagyjából két méterre állt meg tőle. Nem volt elég óvatos, de meggondolatlan sem. Tudta, mivel áll szemben, viszont nem tekintett rá egyszerű szörnyetegként. Inkább egy virágot látott maga előtt. Egy nagyon szép, de nagyon veszélyes virágot. Ha megérintette volna, vagy megszúrja töviseivel, vagy megmérgezi. Tetszett neki, amit látott, de tudta, mégse nyúlhatott hozzá.
A nőhöz hasonlóképpen tekintett körbe. Az őserdő varázsa korábban is magával ragadta. Ami belépett rajta, annak legkisebb neszét is elfojtotta a sötétség. Az állatok nesze, az eső zaja? Minden, ami életről árulkodott, azt a dzsungel ősi csendje elhallgatatta a külvilág számára. Így, amiképpen a veszélyes virág feltette kérdését, úgy törte meg azt a nématagságot. Ránézett, elvigyorodott.
- Noha ínyemre van az emberek társasága – és élete – tette hozzá itt némi szurkálódással. – A harci mozdulataimat nem tudom tökélyre fejleszteni, ha megzavarnak közben! A „Pókliliom baljóslatú érintését” nem lehet mesterfokon művelni, ha nem koncentrálok eléggé!
Mellkasát dagasztva, majdhogynem büszkeséggel tette csípőre kezeit. Tűz és erő áradt szavaiból. Ő volt a Nap a végtelen sötét és csend őserdejében. Ő volt az Aranyharcos, ahogyan szavait teljes magabiztossággal kiejtette!

by **Moxie** Hétf. Dec. 27 2021, 21:48

-Könnyelműség vagy sem, attól még a tények nem változnak. Ha többre tartották volna az életük mintsem, hogy engem átverjenek, majd miután ez nem sikerült tovább űzzenek, akkor most nem lennénk itt. Én tényleg minden lehetőséget megadtam nekik a túlélésre. - a hangszínem és a témához való hozzáállásom nem változott - Mióta bezártak ide, határozottan sokkal többel, mint kint. Bár ez inkább amolyan szakami ártalom féle.
Kicsit olyan ez, mint mikor két állat méregeti egymást, tiszteletben tartják egymás erejét és csupán a szándékaikat mérik fel, ha nem szükséges akkor pedig kerülnék a harcot. Hisz, ha nem szükséges ölre menni a falatért, akkor miért is tennék meg? A felesleges összetűzéseknek sosincs jó vége, tehát jobb elkerülni és békésebb megoldást találni.
-Pókliliom? - mit sem törődve a férfi odaszúrásával, azt egyszerűen átugrottam, meglepettség és érdeklődés keveredett az arcomon, miközben motyogva kicsúszott a kérdés a számon - Nos, sajnálom, hogy megzavartam a gyakorlást. Nem állt szándékomban ilyesmi, ahogy a korábbi kis malőröm sem volt betervezve. - visszatért az arcomra a barátságos mosoly és teljes színpadiassággal adtam elő magam – Amennyiben óhajtja, akkor nem is zavarom tovább. Hisz, ha jól tudom, akkor semmi dolgunk sincs egymással.
Megpróbáltam megragadni a kínálkozó kiskaput arra, hogy megléphessek a beszélgetés elől. Már amennyiben a rejtélyes idegen engedi számomra ezt a lehetőséget. Ugyan érdekes figurának tűnik és meglehet nem próbálnék meg kibújni a beszélgetés alól, ha nem ilyen balszerencsés módon találkozunk. Mindenesetre az érdeklődésem fent tartom és amennyiben nem kapok egérutat, akkor szívesen folytatom a beszélgetést, ha úgy tűnik, hogy törhető az a bizonyos jég.

by Ajánlott tartalom