[Küldetés] Égszinkék Viola

Hát… hogy őszinte legyek… nem erre számítottam. Na, igen még szép hogy még válaszra se méltat. Behunyom szememet, és próbálom nem kimutatni idegeskedésemet, mikor meghallom a férfi horkolását. A füst kissé beszédített, és fejemben lévő képzeletbeli fogaskerekek kattogását már hallani véltem. Snow kárörvendésére csak hűvös pillantást vetek rá, és nem is figyelek fel a feje tetején ülő színes mókusokra…. hm… várjunk csak? Mikor másztak fel a fejére? Mindegy inkább nem foglalkozom vele. Úgyis nekik is elegük lesz majd belőle... remélem egyikük majd leharapja a micsodáját a srácnak. A fejemet fogom, miközben felállok. Eddig hallgattam a többiek beszélgetését.
Végignézek Lichten, Asaselen, majd lenéző pillantást vetek Snowra is, miután szólok.
- Bocsi skacok kicsit ki kell levegőztetnem a fejemet. Meg van egy nemkívánatos személy, akinek nem szeretnék a közelébe lennie.
Szerintem bőven elég tisztán látszott arcomon, hogy kire célzok. Egy huncut mosolyt azért odaengedek Asaselnek, és kacsintok is egyet, majd a pulthoz lépek.
- Valami erőset legyen szíves… Köszönöm… és még kettőt ugyanebből.
Kifizettem, majd kiléptem a fogadó ajtaján. Arrébb lépek pár lépést. Lerogyok a földre, és az egyik üveg italt egy húzásra megiszom. Rohadt rosszul érzem magam. Muszáj innom, vagy úgy érzem, nekiugrok hamarosan annak a nyápic idomárnak. Legszívesebben azt nézném, ahogy Fullánk a mellkasába mélyed, és a méreg kifejti hatását, és élete a vörösbe megy át… ó milyen szép lenne. Ahogy az üveg tartalma kiürült hozzá is vágom az egyik falhoz, és nézem, ahogy pixeleire esik az üveg, majd nyúlok a második üveg felé, hogy azt is lehúzzam. Az a nyavalyás vacak dohány beszédített, és így ez a nyavalyás ital is kezdi gyorsabban kifejteni hatását… pedig előbb lehet kiirtani egy csótányt, mint hogy én részeg legyek… Ez az üveg is hamarosan kiürül. Hátamat nekivetem falnak, majd leülök a földre, és mély levegőket veszek, ahogy térdeimen pihentetem a kezemet, és az üres üveget fogom.

// bocsi nem jutott eszembe jobb ^^" //

Miután befejeztem mondandómat, Licht is felszólalt, és a hallottakon igencsak felcsúszott a szemöldököm.
- Ez a lány egy vörös céh tagja lenne? Sőt, egyenesen alvezére?! - hökkentem meg. Majd a legkézenfekvőbb kérdést tettem fel neki:
- És mégis milyen playereket kívántok kiiktatni? Mert nem lenne túl jó, ha csak úgy ok nélkül belefutnék egy pofonba tőled. - nevetek rá Lichtre.
Eközben a lány, aki Rodrigo előtt üldögélt felállt, és kissé imbolyogva odasétált az asztalunkhoz. Szavai hallatán egy kis fél mosoly jelent meg arcomon, de mivel nem akartam Macsekot megbántani, ezért nem mondtam semmit. Miután befejezte mondandóját, elsétált olyan ürügy kapcsán, hogy ki kell szellőztetnie a fejét. De láttam ahogy odalép a pulthoz, majd egy fél perccel később távozik a kijáraton keresztül, három üveg alkohol kíséretében.
- De még mindig nem tudom a nevét. - bosszankodtam magamban, majd elhatároztam magam. Mivel nem vagyok egy nagy kujon, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom Snowcat tanácsait. Felálltam az asztaltól, agyam még mindig lüktetett, de tudtam, hogy az ivás jót fog tenni. Így hát odasétáltam a pulthoz, rendeltem magamnak egy üveg sört, és kisétáltam a lány után. Ahogy kiléptem az ajtón, meg is pillantottam a hölgyeményt, aki pár lépéssel odébb üldögélt a fal tövében. Lassan odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle:
- Szabad lesz? - és rámutatok a mellette lévő betonkockára. Válaszától függően mellé ülök, ha esetleg nemleges választ kapok, akkor egy kissé távolabb helyezkedem el tőle, guggolva, hátam a falnak támasztva.
- Még nem volt szerencsém megtudni a nevedet. - nézek rá, és kinyújtom a jobb kezem. - Üdvözöllek, én Asasel vagyok! Benned kit tisztelhetek? - kérdeztem tőle. Ha kapok választ, akkor így folytatom (ha nem akkor is ):
- Én nem szoktam túl sűrűn alkoholt inni, mert agresszív leszek tőle, és nem tehetem meg, hogy felesleges bonyodalmakba kerüljek. Tudod, nem igazán tudok rólad semmit, és szeretnélek egy kicsit jobban megismerni. - közlöm vele, majd feleszmélve mondatomon, sietve mentegetőzni kezdek. - Természetesen csak azért, hogy tudjam kivel fogok együtt küldetésre indulni. Feltéve, hogy megtudjuk végre mi lesz a küldetésünk. - fejezem be gyorsan, és bizonyára el is pirultam a sok sületlenségen, amit összehordtam. Magamban jól leszólom magam. - Asasel, te most komolyan itt vagy egy lány mellett?! És még arra is képtelen vagy, hogy valami értelmeset kinyögj?! - szidom magam tovább. Ránézek a lányra, akinek kezében már csupán egy üres üveg van. - Téged megnyugtat ha iszol? - kérdezem tőle. - Nem igazán találkoztam olyan lányokkal, akik ennyit ittak volna, a rosszullét legkisebb jele nélkül. - próbálok szerencsétlenül bókolni neki. - Mondjuk nem mintha túl sok lánnyal találkoztam volna. - fejezem be esetlenül a mondatomat.
- Na, most szépen le sikerült járatnod magad, Gratulálok! - morgolódok magamban.
Felnézek a lányra, mélyen a szemeibe fúrom tekintetem, és várom az esetleges nevetést, gúnyolódást, bármit amit csak kapni lehet, egy ilyen rossz próbálkozás után. Lassan felállok, elfogyasztom sebtében az italomat, és immár tiszta fejjel, elindulok vissza befelé a kocsmába.

Éppen mikor végre befejeztem az előttem lévő betonkocka vizsgálatát hangra leszek figyelmes. Az egyik srác jött ki a fogadóból, aki Rodrigoval lenne egy küldiben, vagyis jelen pillanatban a társam. Kérdésére rögvest válaszolok.
- Nem. – ha esetleg megtorpanna, vagy zavarba jönne, felnevetek, majd mosolyogva mondom neki – Nyugi csak tréfáltam. Ülj le nyugodtan.
Ezután bemutatkozott. Az üvegcsét megfogtam, és csont nélkül bedobtam az egyik közeli kukába.
- Kosár! Amúgy, szia Asassel. Angelica Katharina. Szolgálatodra. És vidd innét a kezedet, egy lányt nem kezelni kell te kis butus. – mondom, és üdvözlés gyanánt egy puszit nyomok az arcára, ha elpirult nevetek, majd folytatom – 18 vagyok, egy szokványos lökött japán diáklány. Viszont nem vagyok az a tipikus plázacica. nem féltem bemocskolni a kezemet, és Fullánk is szereti döfködni az áldozataimat… vagy ellenfeleimet, ahogy jól esik. – magyarázok, miközben a fegyveremmel a földet kaparom, mire a felirat ugrik elő, de nem foglalkoztam vele.
Felhúzom ezt az italomat is, és ezzel az üveggel is elszórakozok. A piás szólásán nevettem egy jót.
- Na, igen. Ivásban nem lehet felül múlni. Eddig mindenkit levertem ivásban, aki kiállt ellenem. De ez a nyamvadt bagó megszédített… és már ez a nyamvadt ital is megárt. Mellesleg édes vagy. Nem hittem volna, hogy valamelyikkőtök kijönne megnézni, hogy smint vagyok. Vagy neked is eleged lett a Macsek okoskodásaiból? Mindenesetre kihozott a sodromból. Mindenestre mióta keresem az igazit, sok kényenc élvezetnek hódoltam már, ha érted mire gondolok. – kacsintok rá, ám végül ismét elkomorodok – Viszont ezzel a majommal biztos nem fogok együtt működni. Elhiheted nekem.. hogy..nem..fogja…megköszöni..ha….
Szemem egyre nehezebb lesz, és én csak arra eszmélek, hogy hirtelen a fiú felé dölök. Az biztos, hogy vagy elborítom Assaselt is, vagy ha időben reagál koppanok egyet a betonon.

Regina, mivel látta a kinti dolgokat, csak megvetően ráfújt Ancelicára.
- Buta kis tyúk, csoda, hogy valaki törődik veled - motyogta magában, és végül úgy döntött, bejön a kocsmába, és inkább elviseli a részegek éneklését és a füstöt, minthogy itt üljön kint egy olyan lány társaságában, aki sértegeti gazdáját minden ok nélkül. Bár lehet, hogy ezt hallották mások is, de mivel nagyon halkan beszélt, ezt a szitut az ital, a kábítószerek, a fáradtság és más hallucináló szer hatásának vélhették.

Eközben én bent figyeltem, amint Asasel kiment a már nagyon idegeskedő kiscsajhoz, hátha sikerül a tanács, amit mondtam neki. Bár én szerintem megy neki. De mégis... vagy tényleg ilyen jól bevált ez a módszer, vagy csak egyszerűen ilyen kis ribanc ez az Angelica?
Így már kettesben maradtunk a lánnyal, aki ugyanúgy nagyon sokat kezdett el hirtelen beszélni magáról, mint korábban Asasel. Annak ellenére, hogy a pajtás nem igazán akart volna beszélni. Az igen... szép kis sztorizások. A piás csajszit kivéve a többiekkel igen jól kijönnék. Ezelőtt nem nagyon haverkodtam kanfajtársakkal, de most úgy érzem, néha nem árt egy-két ilyen szövetséges, akiknek elmondhatom, hogy kellene barátkozni a lányokkal. No de nem mindig szkséges úgy, mint ahogy én csináltam eddig. Amíg Enhi-chan nem volt meg nekem, addig bájologtam rendesen a lányoknak, most meg már csak kedveskedő barátsággal közelítem meg őket, mivel én már elkeltem. Rodrigez bagója még mindig szédítő hatással van rám, de még bírom, nagyon jól bírom. De lehet, hogy majd ki kéne menni egy kicsit levegőzni.
Attól, hogy Asasel most elment egy kicsit, még indítványozom újra a beszélgetést a megmaradt lánytársammal.
- Nyo Licht... szóval Crazy Cementeryhez tartozol? Nem csoda, hogy még kialakulóban van, mert még sose hallottam róla. Mesélj a céhről valamit! Mit csinálnátok a jövőben, és hogy érted, hogy vörös? Úgy, hogy vörös indikátorosok is vannak benne? Nye haragudj, csak ezt a kérdést nem értettem. Végül is engem kíváncsivá tettél, és biztosíthatlak, hogy én szeretek beszélgetni és hallgatni másokat akár órákon keresztül is.
Regina eközben mégis meggondolta magát, és bejött hozzánk a kocsmába, hogy az ölembe dobja magát. Rendeltem neki egy tejet, magamnak egy józanító aszút és Lichnek azt, amit kér, miután megkérdeztem tőle, hogy mit iszik. Ha nem kér inni, akkor csak magamnak és bajszos partneremnek kérek.
Ha visszakérdez az én céhemről, elmondom neki: - Nos, a White Rose egy barátságos, átlagos céh, ami igyekszik minél több küldetésen és bosszoláson részt venni. De sajnos az én céhvezér kedvesem balszerencséjére a társaság nem egy összefogott társaság, bizony, főleg, amióta KÚ... köhöm, Kurosan, a hadnagy lemondott meg kilépett szó szerint evy vagy két ember, meg amióta a szerelmem meggondolatlanul egy erőszakos, NJK-kat verő iszákos gyereket nevezet ki Kurosan helyére. Nagyon felelőtlen, agresszív ember, és erre többször is rámutattam, de szerencsére csak próbaidős, és Enheriel is meggondolja leváltását. Ha rajtam múlna, rendet tennék a társaságban fittyet hányva rá, hogy az ilyesmit nem néznék ki belőlem. És nem is azért tenném, mert a szerelmem a céhvezért és hűséges vagyok, hanem mert én is szeretnék egy összefogott, jó társaságot a céhen belül. Mondjuk Asasel beléphetne közénk. És neked is lenne ott hely, ha ne adj isten mégsem jönne össze a céhed.
A kihozott italból ittam egy kortyot, és valahogy jobban éreztem tőle magam. Regina is jóízűen beleivott a tejecskéjébe, miközben megsimogattam a bundáját.
- Ha neked vagy barátaidnak szükségetek van segítségre, bármikor számíthattok ránk. Még most is segítségetekre vagyok, ha még mondjuk nem jöttel ki jól ezzel a kis alkoholistával. Szerinted jót fog neki tenni egy pasizás?
Abban is reménykedtem, hogy a horkolós, kábítós megbízónknak is most jól jön a kiadós szunya. És abban is, hogy hamar kiég a büdös bagója is.

Miután kimentem a lányhoz a nemleges válaszon egy kissé letörtem, de aztán közölte, hogy csak viccelt, így mosolyogva letelepedtem mellé. Az arcomra kapott puszin meglepődtem, majdnem el is kaptam a fejen, de rájöttem, hogy az faragatlanság lenne, így inkább élveztem puha ajkainak érintését arcomon. Jól bele is sikerült pirulnom.
- T-tudod...egy kicsit közvetlennek tartottam a puszit... - mondom neki megilletődve. - De látom te nem igazán foglalkozol ilyen apróságokkal! - nevetek rá. - Angelica, Angelica....nagyon szép neved van. - mosolygok tovább.
Mikor közölte korát, ami sejtésemet igazolta, azért egy kissé felhúztam a szemöldököm. - Jómagam 19 esztendős vagyok. És én sem voltam egy "pávagyerek" a régi világunkba, ha érted mire gondolok - mondom neki. - De mit értesz az alatt, hogy nem félted bemocskolni a kezeidet? Ezt nem igazán értem.
Az édes kifejezésnél megint csak sikerült elpirulnom.
- Én, édes?
Aztán azt mondta nem hitte volna, hogy kijönne valaki utána, erre egy jót nevetek.
- Tudod, mivel a többieket már szegről-végről ismerem, az utóbbi pár perc elbeszélése alapján, és mivel Neked még csak a nevedet sem tudtam, úgy döntöttem, hogy kijövök. - válaszolok megjegyzésére, és újfent csak magamat szidom "bénaságom" miatt.
- Az "igazi" mit keresel? - kérdezem tőle, egy kissé, a fejemben elképzelt válasz miatt, elpirulva. Macsekra tett megjegyzésén is csak somolygok, majd komoly arccal így felelek: - Az embereket nem kinézetük, beszédük, vagy barátaik alapján ítélem meg. A tetteik, a velem szemben való cselekvésük alapján szoktam viselkedni velük én is. És mivel Snow normálisan viselkedett velem, megállított ostoba dühömben is, és később is "tisztelettel", és nyíltan fordul felém, ezért nincs okom rá, hogy ne kedveljem. Bár, az igazat megvallva, az a sok "ny" a szavaiban zavarja hallószervemet, de ez csupán elviselhető kellemetlenség. Te felkeltetted érdeklődésemet, kihívó viselkedéseddel, amit hozzá tennék nem mindenki vett pozitívumnak, bár ez mindenkinek a saját problémája, merész beszédeddel, és nem kevésbé csinos külsőddel is - dobom be neki merészen.
Mikor azonban belekezd következő mondatába, szemhéjai le-leragadnak, beszéde összemosódik majd hirtelen el dől, irányomba. Reflexből azonnal érte nyúlok, és még mielőtt a földön végezné, elkapom, és megtartom. Nem nehéz, érdekes is lenne ha nem bírnám el könnyedén.
Ha eszméleténél van így cselekszem:
- Minden rendben? Jól vagy? - kérdem tőle aggódva, és testén, arcán, felszíni sérülések nyomait keresem, természetesen csak szemmel . Nem vagyok én perverz, hogy magatehetetlen hölgyeket molesztáljak  Ha nem találok semmi látható sérülést, akkor csak tartom a karomban. Válaszától függően, leültetem, hátát a falnak támasztom, én mellé guggolok, és megkérdezem tőle nem szeretne-e egy pohár vizet, vagy bármit. Ha igen, úgy ott hagyom egy pár pillanatra, míg kihozom a kívánt dolgot. Ha nem, hát megkérdezem tőle, hogy leszeretne esetleg pihenni, mert akkor a kocsmárostól megkérdezem merre van a legközelebbi szálláshely, vagy esetleg ha van kiadó szobája akkor oda felkísérem, és az ágyhoz segítem. Ha önszántából nem tud járni, akkor ölembe veszem és felviszem a kapott szobába. Amint elaludt leülök az ágy szélébe és gondolataimba temetkezve, síri csendben várakozok.
Ha nincs eszméleténél:
Felkapom, ölembe veszem, és bemegyek vele a kocsmába. Megkérdezem a csapost, hogy van-e kiadó szobája. Amennyiben van neki, úgy kiveszem estére, elkérem a kulcsot, felsétálok vele a szobába, és lefektetem az ágyba. Ezután lemegyek felviszek egy poharat és egy kancsó hideg vizet neki, és következő fordulóra egy kerámia lavórt is friss vízzel, mosakodás céljából. Leülök az ágya végében, és várakozok úgy egy-két órát. Ha az idő letelik, és nem ébred fel, akkor felállok kimegyek a szobából, és megnézem mit csinálnak a többiek. Ha még mindig az asztalnál ülnek, akkor rendelek egy korsó sört magamnak és letelepedek melléjük.

Most a Kalinkamatyot nyomatják ezerrel, és én, Licht és Regina üldögéltünk az asztalnál, míg Asasel pajti a kis piáscskás lánykánkhoz ment cseverészni (Regina állítása szerint). Ha Licht kezdeményezi velem a beszélgetést, akkor jól eldumálgatunk eddigi kalandjainkról, ismeretségeinkről és céheinkről. Legfőbbképpen meg akartam tudni tőle, hogy milyen is az úgymond újonnan alakuló céhe.
Ha valami folytán valamiért nem tudna beszélgetni velem a lány, nyo, akkor csak csendben iszogatom, hallgatom kuncogással a részegek idétlen énekléseit és hozzánk legközelebb ülők vicces történeteit, melyeket hangulatfeldobásként osztanak meg egymással. Beszélgetés, vagy nem beszélgetés, valami furcsa módon gyorsan telt el így három óra, és még csak észre sem vettem, hogy azóta Asasel elbandukolt vállán a kidőlt csajszikával. Ennyit a buta kistyúkról, aki azt hiszi, hogy jól bírja a piát!
Nya, de azt bizony észrevettem, hogy az eltelt idő után a nagy füves haverunk szemhéja felnyílt, aztán ment is a pulthoz kávét kérni. Sokszor visszapillantottam a Rodrigezünk felé, hátfa felébred, és nahát, én voltam az első, akinek csak sikerült észrevennie. Most, hogy jól kiütötte magát a szédületes büdös bagója és néhány jó erős pia után, nem biztos, hogy emlékszik a három órával ezelőtti dolgokra. Tehát újra kell kezdenünk az elejéről.
- Gyertek, most próbáljuk meg újra, hátha most már tisztább a feje, és emlékezni fog rá, hogy feladatot adott nekünk a pali! - szóltam Lichtnek és Reginának (meg Asaselnek, ha azóta visszatér), aztán rögtön ott teremtem a feladónk mellett.
- Erőt, egészséget, szép napot! - szólítottam meg. - Snowcat vagyok szolgálatára, ő meg az igaz partnernőm, Regina, ő/ők meg a barátom/aim, Licht (és Asasel /ha visszajött. Ha nem akkor nem mutatom be/)! Azért jöttünk, hogy elvállaljuk a küldetést, amit feladott nekünk, uram!
Előveszem a levelet, és megmutatom neki, de ha nem érti még mindig, akkor fel is olvasom neki.

Nos az, hogy megemlítettem a céhet egyből mindenki fejébe szöget ütött, bár nem nagyon akartam, kifejteni bővebben a dolgokat, hisz jelenleg katasztrofális ahogy állunk, de már nincs mit tenni. Asaseltől máris jött a kérdés, hogy még is kiket akarunk kiiktatni és hogy nehogy felkerüljön a listára csak úgy hirtlenjébe.
-Nyugalom, én nem igazán vagyok az a hirtelen típus, meg hát ok nélkül egyik céh tag sem végez ki senkit ez nálunk az egyik alap elv, de ha mondjuk felbérelnek minket jó indokkal, hogy iktassunk ki valakit akkor már mást tészta. Szóval idióta okokkal meg hirtelen felindulásból nem csapunk le senkit se. – kacsintok egyet Asasel felé és nevetek egy jót a dolgon.
Ezek után egyből távozott is köreinkből és kiment Angelica után, szóval most ők mindketten levegőznek egy kicsit. Közben Snowcat is elhalmozott, nem győztem hallgatni, bár kissé üdítő volt, hogy ennyit csacsog.
-Még szörnyek kialakulóban vagyunk, igazából a céhvezér az csak durr be a mélyvízbe aztán, ha szerencséd van nem fulladsz meg. No meg szinte alapítás után szinte egyből eltűnt egy időre, majd visszatért. Igazából mikor először jött a céh alapítás ötletével még azt se tudta milyen legyen, aztán hirtelen jött a dolog, hogy legyünk vörös céh, amolyan bérgyilkos félék, meg még azzal ötlettel rukkolt elő, hogy segítsük a kezdőket adományokkal vagy valami ilyesmi, igazából még ez sem tiszta. Igazából még a mostani tagok leírási is annyi lenne, hogy eltévedt mit sem tudó lelkek, akiknek fogalma sincs, hogy most mit csinálnak épp. Szóval kész káosz az egész, igazából igyekszem összetartani a dolgokat meg noszogatni a céhvezért aztán majd csak lesz valahogy. – a mondandó végén kissé kínosan, de nevetek egyet.
Közben betért hozzánk a kedves partner petje is és az ölébe telepedett, majd rendeltek maguknak, jött a kérdés, hogy én kérek e valamit, majd gondolkoztam egy kicsit, úgy döntöttem nem hagyom ki az ajánlatot és kérek egy tejeskávét csak, hogy magamhoz térjek végre. Amint mindenki megkapta amit kért jóízűen iszogattunk és még csak épp rákérdeztem volna az ő céhére, már jött is a válasz. Végig hallgattam majd ismét beszédbe kezdtem.
-Nos az összetartás az nálunk is fontos, bár szerintem ez egy céh lényege és teljesen mindegy, hogy milyen színű indikátorral rendelkeznek a tagok. Bár ahogy kivettem  a szavaidból ott is vannak káoszok, de végül is ezzel jár egy céh akármennyire is zavaró és fárasztó néha. A hely kínálatot nagyon köszönöm, de igazából reménykedem benne, hogy elindul az a nyikorgós szekér és a végére egy jó kis csapat lesz belőlünk a kezdeti nehézségek ellenére is. Viszont a segítséget bármikor elfogadom, mert igazából eléggé kezdő vagyok még így néha sok mindenbe mellé is nyúlok, a céh társak nevében nem beszélek azt ők tudják, hogy milyen lehetőségekkel élnek vagy nem.
Tartottam egy kis szünetet és közben kortyolgattam a kávémat. ~Kis alkoholista alatt Angelicát érti, pasizás allat meg tán azt, hogy Asasel kitelepedett mellé?!~
-Nos Angelicával kapcsolatban, igazából még nem sokat beszéltem vele, szerintem ki lehet jönni vele, bár igaz, hogy meg van a maga stílusa, de kinek nem. Pasizá? Hát én nem tudom, hogy jót tesz e neki. Igazából még nem ismerem meg jobban nem mondok róla semmit meg nem állapítgatok meg semmit.
Aztán az ölében lévő petre pillantottam és eszembe jutott a kis pöttöm párduc, így tereltem a témát még mielőtt valami kibeszélő showba kerülnénk.
-A peted egy párduc ugye? A neve pedig Regina, ha jól emlékszem, javíts ki, ha nem jó sajna borzasztó név memóriám van. Nos igazából az egyik új tagunknak is egy párduc a partnere, bár velük még csak most barátkozom össze, de igazán érdekes és szeleburdi páros.
Elmosolyodom és végre úgy érzem kezdek feloldódni, közben kiürült a bögrém is amiben a kávém volt. Majd kis idő elteltével arra lettem figyelmes, hogy a drága megbízónk felébredt és kávét rendel magának. Na persze Snowcat kapott egyből az alkalmon és már Rodrigó úr előtt állt újra és ismét a levelet mutatta neki. Persze én is rögtön oda mentem, csak előtte újra feltöltöttem a bögrém egy újabb adag tejeskávéval és már teli bögrével kávét szürcsölgetve vártam, hogy mi lesz végre. ~Remélem végre elkezdjük a feladatot, bár jó volt ez a beszélgetős est is, de eredetileg senki sem ezért jött ide.~


//Bocsánat azért, hogy nem vettem ki rendesen a részem a beszélgetésekből és hogy én még ott járok félig, de kissé elkavarogtam a dolgaim között.^^"//

- Hát én sose voltam az a közvetett típusú. Én mindenkiben meglátom a barátot, csak abban, nem akiben nem akarom. Köszönöm mellesleg a bókot. A te nevedről a bérgyilkos jut először eszembe. – mondom mosolyogva.
Szemem sarkából látom, ahogy egy fehér kismacska.. hehehe… bemegy a fogadóba. Eközben Asasel tovább beszél, én meg tovább mosolyogok, és megvonom a vállam.
- Hát én az a típus vagyok, akit elkerülnek a balhék. Így inkább én keresem azokat. Szeretek harcolni,
És a bajkeverő típus vagyok, nem tagadom, de ritkán hazudok, és őszinte vagyok mindenkivel. És ha mondjuk választanom kéne egy hosszabb, ám tiszta vagy egy rövidebb, de sáros út között, akkor utóbbit választom, és talán még egy-két barátot is elhívok, hogy eldagonyázzunk kicsit mókázásból. – mondom, miután felkacagok. Amúgy nem baj, ha csak emiatt jöttél ki. Mármint a személyes adatok ügyében. Én akkor is édesnek tartalak… vagy keserű szeretnél lenni? – mosolygok rá.
Mikor kissé bekomolyult, elfordítom fejemet, és végighallgatom. A végére nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Hát, na… Ha a legtöbb férfinek hihetünk a szép nők fejben 0-ák, szóval ez a butuska kislány nem képes néhány dolgot megérteni. – kacsintok rá, mondom már kicsit tompán.
Végül jön a borulás. Álmosan pislogva veszem észre, hogy Asasasel karjai tartanak a földre esés ellen, és kérdésére, csak egy ásítást tudok engedni, amit persze eltakarok, amennyit tudok a kezemmel. Aidor kérdezte kell-e valami, erre csak a fejemet csóválom, de mikor a pihenést kérdezte, arra bólintok viszont. Megfogom a kezét, ha akaródzik megfogni az enyémet és álmosokat pislogva követem. Ha végre elértünk egy ágyat álmosan rádőlök, és rögvest el is alszok. Halkan szuszogva alszok halvány mosollyal az arcomon.

//Köszönöm...Végre ^^ //

Miután lefektettem Angelicat (az ágyra), egy darabig várakoztam mellette, és néztem ahogy alszik. Gyermeteg arcán, halovány mosoly volt, olyan melyet az ember elégedettségkor enged meg magának. Nagyjából két, két és fél óra telhetett el. Mivel innivalót előzőleg hoztam neki, ezért csak betakargattam egy kissé, majd a lehető legcsendesebben - hogy fel ne ébresszen - távoztam az ajtón. Leérve a többieket még mindig az asztalnál ülve találtam, így rendeltem magamnak egy korsó sört, és letelepedtem melléjük. Mindenki csendben üldögélt és iszogatott.
- Tudnám díjazni, ha végre elkezdődne a küldetésünk. Itt rostokolunk már fél napja, de még csak azt sem tudjuk, hogy mit kell egyáltalán csinálnunk. - morgom a többieknek. - Nincs ínyemre a pali, és a türelmem is véges. Ha még tovább kell ülnünk itt, akkor elköszönök tőletek, és távozom. Találhatok gyorsabb melót is. - fejezem be a panaszkodást.
Szerencsére imáim meghallgatásra találtak, legalábbis úgy tűnt, mert mire végeztem a második korsó sörömmel, a jövőbeni munkaadónk szeme felrebbent, és lábai is működésbe léptek. Odament a pulthoz, kért egy kávét magának, majd visszaballagott a helyére. Macsek rögtön felbuzdul a látottakon, és magam is osztom a véleményét. Ideje lenne előre haladni. Felkeltem, és Snowcat-tel, Licht-tel együtt odasétáltunk a fószer asztalához. Macsek egyből bele is fogott a dologba. Én csak álltam mellette, és bizonyára nagyon értelmes fejet vágtam, miközben buzgón bólogattam az elhangzottakra. Aztán eszembe jutott Katha, aki még mindig fent durmolt. ~ Mindegy, elég ha akkor keltjük fel, mikor már megtudtuk, mi lesz a feladat. - döntöm el végül. Mikor Snow befejezte mondanivalóját, magam is elfoglaltam az egyik széket, és a fickóra pillantva megszólaltam.
- Tudja, több mint fél napot igénybe vett a maga kikapcsolódása, és ez nem szerepelt szerintem egyikünk tervében sem. Páran már el is mentek. Most itt vagyunk, még négyen, és szeretnénk minél előbb megtudni, majd túl lenni a feladaton, melyet kiszab ránk. Szóval ha kérhetném, legyen oly kedves, és ne játssza el újra a történteket! - fejezem be. Majd kiürítem a korsóm, a pulthoz lépek, rendelek még kettőt, majd a Rodrigo asztala melletti asztalra lecsapom őket. Letelepedek az italaim mellé, és nyugtatólag, bőszen nekiállok inni azt. Eközben figyelem az ürge reakcióját, és válaszát, melyben remélem már a munkánk is benne lesz.

Lich nagyon sokat mesélt a céhéről, bár kicsit felszökött a szemöldököm, mikor azt mondta, hogy amolyan bérgyilkos lenne a céh. Hát az igazából egyáltalán nem szép dolog, sőt. A vöröskéket senki se szereti, a bérgyilkosokat meg végképp nem! Bizony, bizony! Miért jó csinálni egyeseknek, akik haszonért másokat ölnek meg?
- Bérgyilkos, vörös céh... és nem gondoltál esetleg rá, hogy lesz egy olyan dinka, aki meg ártatlan zöld játékos haláláért bérelnének fel titeket? Nagyon sok az ilyen utálatos, agresszív alak! - Itt Kurocikára és Daneegyerekre gondoltam. - Persze, jó az, hogy adományoznátok kezdőknek, meg minden, de milyen áron? Bár nekem tökmindegy, mit csináltok, azért még nem foglak utálni, mert ilyet csinálsz? Ez a te döntésed, a te életed. Csak ugye mindenkinek van véleménye, és legyen akármilyen életre és halálra szólo ez a játék, nyo, azért még nem lennék némi jutalomért hajlandó másokat meggyilkolni.
Aztán végül Reginára, a kellemesebb témára váltottunk. A petem a neve említésére felkapta a fejét, és érdeklődve figyelte Lichtet.
- Igen, Regina a neve és vadmacska, bár tényleg párduc - magyaráztam el Lichtnek. - Áh, szóval hozzátok tartozik Lydia? Találkoztam már vele nemrég. Olyan petet én is majd szeretnék, ha igényem lehet második petre. Csak ha szerencsém van...
Mikor mind odamentünk a kijózanult Rodrigonkhoz és beszéltünk vele (Asasel beszéde igazán hatás keltő volt, és őszinte, kimutatott csodálattal néztem rá - nyo, második férfinemű, akit még barátomnak fogadok Jun után), elmagyarázta a lényeget, hogy nyo, menjünk el valami cuccért az erdőbe, a bebarikádozott helyre. Nyá, Égszínkék Viola? Ez virág lesz talán? Vagy mob? Hiszen egy korábbi küldimen taliztam már egy olyan növénykével, amivel harcolnunk kellett, így ezúttal óvatosabban fogtam fel azt a virágot, vagy bármi is legyen.
- Nyos, azért jöttünk mind, jóuram! Hogy vállaljuk ezt a kis feladatot! - ismét a régi lelkesedéssel benyomtam egy "elfogadást" a quest ablakon, aztán a társaimhoz fordultam. - Asasel, mivel csak veled haverkodik a kis részeg csajszika, menj el érte és ébreszd fel, ha még hajlandó elvégezni a küldit. Szeretné mihamarabb letudni ezt, úgyhogy nem nagyon váratnám meg azt az Égszínkék Violát egy részeg kislány miatt.
Jobb lesz, ha a kiscsaj most rögtön magához térne és összekapná magát, mert bár szeretek dolgokat csinálni és a várakozás sem nehéz nekem, de ennyi idő után az én türelmem sem végtelen.

Küldetésadónk végre valahára megemberelte magát. Bár nem tetszett neki a megjegyzésem, mégis egyből a lényegre tér. ~ Két napja? Azóta bizonyára folyamatosan iszik... - gondoltam rosszmájúan.
Miközben folytatja, elmondja, hogy el kell mennünk egy helyre, ahonnan el kell hoznunk neki valami tárgyat. Ennél a résznél felhúzom a szemöldökömet. Ugyanis emberünk nem igazán szándékozott többet elmondani erről a valamiről, csupán, hogy veszélyes lesz a megközelítése. A többiek látszólag meg sem hallották szavait, már indulnának is. Mikor felugrik a küldetés ablaka, gondolkodás nélkül elfogadják.
~ Hát egy kicsit értelmesebbnek hittem őket. - bosszankodok buzgóságukon. Magam habozok, várakozóan Rodrigo-ra nézek.
- Nos, nem vagyok egy türelmes típus magam sem, de elnézést kell kérnem, most én várakoztatnám meg a feladatunk. Ugyanis szeretnék megbizonyosodni róla, nem-e öngyilkos akcióban vegyek részt. - mondom lassan. - Ha kérhetem, mondjon egy kicsit többet nekünk arról amit el kell hoznunk önnek, hiszen alapos ismeret hiányában, egyáltalán nem biztos, hogy megtaláljuk a kívánt tárgyat. Illetve örülnék neki, ha azt is hozzáfűzné, mi volt az oka annak, hogy eddig senki nem jutott a közelébe. - fejezem be. Snowcat el kezdett nekem beszélni, azt kívánta, hogy menjek és keltsem fel Angelica-t. Felé fordulok, keményen a szemébe nézek úgy válaszolok.
- Kutyának meg légy szíves! - válaszom után már nem foglalkozva Macsekkal, Fiente-hez intézem szavaim.
- A válasszal várjon meg kérem minket.
Megfordulok, és felindulok az emeleti szobához. Felérve a szintre, halkan benyitok az ajtón. Ha Angelica ébren van, akkor közlöm vele, Rodrigo barátunk üde és friss, és kész arra, hogy indulhassunk a feladatunkra. Ha nincs ébren, úgy felkeltem, és elmondom az iménti dolgokat. Majd vele együtt lesétálok. Ott lent megállok Rodrigo asztalánál, és jelentőségteljes pillantással várom, hogy megtudjuk az igazságot a küldetésünkről.

Nem aludtam olyan jól, mint ahogy akkor szoktam, mikor magamtól megyek aludni, nem pedig valami ital, vagy szer dönt ki. Mindenesetre a semminél jobb volt ez a kis alvás. Mikro kinyitom a szemeimet, kipihentséget érzek magamon, és a fejem is kitisztult. Bár a fejem sajgott kicsit, ám ez mindig előjött, amikor felkelek, mert az alvásnak ezt a részét gyűlölöm a legjobban. Nyújtózkodok, egy jó nagyot, és akkorát ásítok, hogy kis híján félbe tudtam volna harapni egy egész dinnyét. Lerúgom magamról a takarót, mely most is csak alig-alig takart be folytonos forgolódásom miatt, és kikászálódok az ágyból. Kis ideig eltartott, hogy felfogjam, hogy egy fogadóba vagyok, és még tovább tartott, mire visszaemlékeztem miért is kerültem ide. Emlékeztem, hogy Assasel mellett ültem, és beszélgettem vele, mikor eltompult minden és elaludtam… nagyjából ez rémlik, de hogy hogyan kerültem ide a nem volt olyan nagy rejtély… vagy legalábbis az történt, ami remélem, hogy történt. Kikászálódok az ágyból. Megmozgatom elgémberedett végtagjaimat, majd miután kilépek, az ajtón elindulok lefele. Azonban amint leérek, felfigyelek társaim, és Rodrigo hangjára. Így nem mentem le teljesen csak hallgatóztam. Elhúztam a számat, mikro meghallom Snowcat hangját, majd Assasellét hallva elmosolyodok. Mikor hallom közeledni a fiú lépteit előrelépek.
- Hagyjad csak Assasel, már ébren vagyok, ahogy láthatod. – mondom mosolyogva a fiúnak, majd Snowcat felé nézek komoran – Néha azt kívánom miért nem mész egeret hajkurászni. Assaselnek igaza van. A Légy szíves, kérlek az luxus? Jó én se vagyok az a példakép típus, de ez a részeges kislánynak is vannak érzései amúgy képzeld el. És irányodba nem egészen pozitívak. – Rodirigo felé pillantok, és egy fejbiccentést követően egy „jó reggelttel” köszöntöm.

Igen ideges lehettem már a Rodrigezke miatt, így valahogy nem sikerült a kérésem Asasel felé, mint ahogy akartam volna.
- Jajj, ne haragudj, Asasel, nem így akartam fogalmazni - kértem bocsánatot őszinte bűnbánattal. - Egy kicsit már engem is kikészített a dolog, és még én papoltam neked a nyugalomról. ^^" Szóval légy szíves, ébreszd fel, ha még jönni akarna velünk azért az akármiért...
Ennek ellenére oda se figyeltem a közben megérkező kiscsajnak, mert én már a Rodrigezhez fordultam vissza. Asasel érdemel bocsánatot ne mez a kis bunkó. Ha nem mászott volna rám egyből, nem nevetett volna ki, nem szólt volna be, akkor még meggondolnám, hogy elnézést kérjek. Nyo, szóval nem csak nem hallottam a piás lányka szavait ebben a hangzavarban, hanem még ez szépen le is pergett a hátamról.
- Akkor ez az Égszínkék Viola tehát egy égszínkék viola szó legszorosabb értelmében - mondtam, mikor egyértelműen kijelentette a küldetésadónk, hogy nem a szavaival élve egy igazi virág lenne a dolog. Hát jó, ha csak egy virágot kell elhozni, akkor mehet a vonat! Még akkor is, ha netán iszapagyú trollok és kőfejű futballisták állnák utunkat. Azt mondta, nem kötelező elvállalni a küldetést, de mivel már régóta kell neki az a virág, és eddig nem nagyon vállalta senki se a feladatot, én és Regina rábólintottunk.
- Nyo, én és Regina vállaljuk a küldetést, de csak akkor, ha a többiek is jönnek, mert egyedül nem lenne buli.
Ha mindenki kész (én már rég az voltam), el is indultunk. Sima út volt, és nem túlzottan erős mobok állták utunkat. Regina hangos vadmacska-üvöltéssel vetette rájuk magát ragadozók módjára, én meg előkapva a botomat egy-két sansz-fordulattal rájuk csapkodtam. Nem kellett ide túl nagy erőfeszítés, ezek már egyből meghaltak. Nem volt szükség se speciális képességre, se nagyobb ügyességre, se látványosabb harcra. Nyo, legalább némi kis bemelegítőknek jók voltak ezek. És még csak egy apró sérülés sem... majd jöhetnek azok az erősebbeknél, de legalább jól fogjuk érezni magunkat!
- Asasel, van egy ötletem! Ha jönnek majd újabb mobok, csináljuk egy versenyt férfiak módjára! Aki a legtöbb mobot öli le, az meg van hívva egy itóra, persze a hölgyeket sem hagyjuk ki a játékból, esetleg a vesztes még nekik is befizet egyre - vetettem fel a srácnak az ötletet, persze, ha már megbocsátotta a kocsmában hangzott meggondolatlan szavaimat. Legrosszabb esetben csínyből a kis alkoholistánknak almalevet fogok rendelni, amíg mi majd isszuk a jó italokat.
Odaértünk egy sziklafalas tisztáshoz, aminek a közepén... egy kút? És hol van itt egy barlang? Keresés jártasságommal körülnéztem, de sehol semmilyen lyukat sem láttam.
- Azt hiszem, itt csak egy dologra van értve a "barlang". A kút - odamentem az említett dologhoz, és beletekintettem. Csak kicsit toltam a oda a fejem és belekapaszkodtam a kávába, mert ha mondjuk előrébb hajolnék kapaszkodás nélkül, még valamelyik bunkó belekökne, vagy pedig simán belecsúsznék.
Regina felugrott a kávára, és mélyen belenézett. Rögtön visszahúztam.
- Észnél légy, Regina, mielőtt beleesel! Na de ez vicces, srácok... Ha tényleg így van, akkor előbb meg kéne bizonyosodni róla. Mivel pont a petem a legkisebb és a legkönnyebb, őt kéne beleereszteni, hogy felderítse.

Még el sem indultam, mikor Angelica megérkezett. Snowcat bocsánatkérését elfogadom, és "barátinál" enyhén erőteljesebben vállba veregetem.
- Nem gond, viszont szavaidat válogasd meg légy szíves! Ahogy én teszem, úgy te is megteheted! - mondom neki mosollyal az arcomon. - Ó, és még valami! Még most, mielőtt bárhová is elindulnánk, szeretnélek megkérni titeket (itt Angelica-ra és Macsekra nézek...egyszerre *-*), amíg együtt dolgozunk, és velem vagytok mind a ketten, ne marjátok egymást! Ha valakinek nem tetszik, nem muszáj élveznie a társaságom! - jelentem ki, vitát nem tűrő hangon.
Miután hőn szeretett Rodrigo-nk semmi kézzel foghatót nem mondott a feladattal kapcsolatban, és már a többiek - és magam is - tűkön ültek, így válasz nélkül elfogadom a felkérést. Kilépve a kocsmából a célunk felé vesszük az irányt.
Útközben nem sok szó esik, legalábbis az én részemről nem. Próbálok rájönni a csapdára, a buktatóra, a gyenge pontjára a küldetésünknek. Túl szép, hogy igaz legyen. Csak bemegyünk elvesszük, odaadjuk, és minden happy. ~ Á, ez így túl egyszerű. - gondolkodom, és morgok mellé egyet.
Az út nem igazán izgalmas, egy-két zavaró légy, vagyis mob, állja csak utunkat, de létszám és erőfölényünk hamar megmutatja magát. Mindenki egy karcolás ( ) nélkül éli meg a harcot, és az ellen jó sokáig nem is fog visszatérni. Macsek ötlete tetszik, leginkább azért, mert unatkozom. Rá vigyorgok, majd Angelica-ra nézek, és biztos vagyok benne, hogy ő sem akarja kihagyni a remek alkalmat egy kis italozásra.
- Rendben, legyen. De a tét inkább az legyen, hogy a vesztes állja a többiek lerészegedését. Régen ittam már, és szerintem rám férne egy kis alkoholkúra. - nevetek fel.
Egy kis idő múlva elérjük a megjelölt helyet, barlang helyett azonban csak sziklák, és egy nagy kút magaslik előttünk. Snowcat ötlete hasznosítható, de előbb körül akarok nézni.
- És mond csak, a macskád is belemegy ilyen őrültségbe? - kérdezem meg tőle, miközben a pet-et figyelem. Amaz nem nagyon tiltakozik, biztos vagyok benne, hogy Snowcat mellett megélt már egy-két furcsaságot.
Lassan körbejárom a kutat, melynek ürege, feneketlen bendőként ásít, a reá tekintőkre. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megfordulok, és odasétálok a sziklafalhoz. Kezeimet végigsimítva rajta, keresek bármit, ami rendellenes egy sziklafalon. Kopogtatom, megpróbálok átnyúlni rajt, megpróbálom benyomkodni a kitüremkedő köveket. Mindenre figyelmesen matatok, a többiek véleménye, esetleges szavai ellenére is.

Bár a megbízónk kezdett leírást adni, azért én még mindig alig-alig figyelek rá, és karba font kézzel szemem sarkából szúrósan nézek Snowcatra. Igazság szerint most szívesen behúznék neki csak úgy. Olyan.. Jól eső érzés lenne... Hehe… De sajnos, míg itt van Assassel nem akarok felhajtást csinálni, és nagyobbacska bunyót elindítani. Az biztos, hogy nem szereznék jó pontot a fiúnál. Mindenesetre gyilkos pillantásoknál egyelőre nem teszek többet. Végül is Assassel megkért minket, és hát most nem akarok olyan gonosz lenni, hogy nem figyelek a kérésére. Meg, ha ő nem lenne itt, akkor már csak Licht választana el attól, hogy a fiú-lány hibridre támadjak, és hát nem tudom, hogy neki mennyire sikerülne megfékeznie. Mindazonáltal végül eldöntöm, hogy a végéig megpróbálom elhúzni a bosszúmat, és nem keresni a módot, hogy kárt okozzak a macsekban, meg a macsekban, hogy pontosítva legyen, amire gondolok, a kétlábú gazdára, és a négylábú Peter gondoltam most. Snow felvetésére csak a fejemet ingatom.
- Bocsi Assasel én nem szeretném. – mondom miután a fiú bátorítóan rám mosolyog.. vagy ösztönző volt az? Nem tudom különösebben nem számított. Lehalkítom a hangomat, és folytatom – Nincs nagy kedvem most hozzá, és nem lenne fair velünk szemben, hogy ők ketten vannak. jó idomár, de akkor is 4 szem többet ér 2-nél. De azért sok sikert, én rád szavazok – Súgom még oda Assasselnek.
Mikor a kúthoz érünk Snow elkezd nézelődni.
~ Gyerünk.. ess bele… csússzon meg a lábad… gyerünk… na milesz már? – gondolom ezrével, majd mikor azt javasolja engedjük le a petjét ez átformálódik a gondolatmenetem – Szakadjon le a kötél, szakadjon le a kötél, szakadjon le a kötél, vagy legalább essen ki a pet. Olyan jó lenne egy nagy placcsanást hallani…

// gomene (vagy mifene) a késésért //

//Itt kidobtam. Hát nem mindenki lehet szerencsés, de még mindig jobb, mint mindenkit ellenségnek nézni, lebénulni vagy hisztizni :DEgyedül megyek, bár fél esély van rá, hogy valaki szintén dobjon egy kettest //

Vonakodva bár, de a petem egy morgós vállrendítéssel belement a tervbe, hogy menjen le a kút mélyébe felderítő akciót intézni. Így Reginát szép lassan leeresztettem a kútba, ameddig tudtam. Ahogy nagyon pici hangú koppanást hallottam, és ellazult a kötél, Regina már kiszállt felderíteni a terepet. Vártam, amíg aztán Regina felnyávogott nekünk. Hangja a kút falain elnyúlt visszhangként érkezett felszínre.
- Ha jól értettem, azt mondja, hogy talált lent ajtót, folyosót, vagy valamit - mondtam a csapatnak. - Akkor hát le kell mennünk oda. Hölgyeké az elsőbbség, ragaszkodom hozzá! ˇUˇ
Igen, addig el nem mozdultam innen, amíg a két gyengébbik nemhez tartozó csapattárs le nem megy. Ilyen esetben is mindig udvariasan előreengedem a nőket, még akkor is, ha Kathicához hasonló kis alkoholista picsák lennének. :3
Eközben lent Regina várt fel és alá mászkálva. Nagyon idegesnek tűnt. Ha valaki akár egy kisujjal is hozzáér szőra szálához, azt úgy megkarmolja, vagy megharapja, hogy arról koldul. Nya igen, ha bántani akarják, keményen megvédi magát, és akkor ráveti magát a zavaró tényezőre. Ilyenkor a simogatást se nagyon tűri, de akkor legalább morgással jelzi nemtetszését. Az én esetemben rám szól, hogy most hagyjam békén.
Végül Asasel előtt vagy utána utolsóként leereszkedtem a csapathoz a kút mélyébe. Még előtte vettem egy utolsó szippantást a jó kis felszíni friss levegőből, mielőtt oda megyek, ahol a levegő nem túl kellemes, sötét és hideg is van.
Regina azt nem nyávogta, hogy itt ajtók is vannak a kút aljában. Na jól van, ezt hogyan? Bármelyik ajtó mögött ott lehet az Égszínkék Viola!
- Hát srácok, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de csak akkor tudunk gyorsabban végezni, ha külön válunk és bemegyünk külön egy-egy ajtón. Aztán majd itt találkozunk újra. Mindenesetre egy próbát megér. Csak a lényeg, hogy mire újra összegyűlünk maradjatok egyben :3 - lelkes mosolygásom alatt azonban sose veheti ki senki se, hogy igazából itt csak Asaselre és Lichtre gondoltam, hogy maradjanak egyben, egy szál karcolás nélkül. A kis piáskánk halálát ugyan nem kívánom, de egy kis stressz, nem életveszélyes baleset vagy egy kis egyedüllétes, klausztrofóbiás, sittes sokk jót fog neki tenni, bizony.  
Azzal elköszöntem egy időre a többiektől, amint megvártam a reakciókat. Reginával randomra bementünk egy ajtón keresztül, hol várt ránk némi kalandos érdekesség.
A folyosó végtelenül hosszú, sötét, hideg és nyirkos. És olyan csend honolt itt, akár köztünk, hogy itt akár egy tetű csámcsogását is lehetne hallani. De úgy látszik az sem volt ezen a folyosón.
Mi az? Sokáig elél, de meghal egy szóra?
A csönd.
Regina hosszas hallgatás után ezt meg is tette.
- Papa. Utálom azt a kis alkoholmániás perverz kiscsajt. Kint láttam, hogy félkómásan is hogy rámászott Asaselre. Egy buta ribanc.
- Én is utálom, de mi mást tehetnénk? Csak Asasel miatt nem történt semmi, mert megígértem neki, hogy félretesszük a viszályokat. De tudom, hogy megpróbálna megtámadni vagy valami. Abban az esetben kénytelen leszek kezet emelni egy nőre, és úgy ellátni a baját, hogy arról koldul. Tanulja meg, hogy egy nála leleményesebb, okosabb lénnyel soha ne kezdjen ki. De hát csak a szája és a mája nagy, hogy legyen sok hely annak a sok piának.
- Neked is nagy a szád és te se vagy éppenséggel erősebb nála szintben... de végül is azért le tudnánk rendezni.
- Na ugye!
- És a többiekről mi a véleményed, papa?
- Ők jó fejek. Asasel nagyszerű kanfajtárs, nem egy olyan idióta, mint a legtöbb. Azt leszámítva, hogy ízlésficama van Angeribanc Kathicabogár esetében, számíthatok rá bármikor, szívesen mennék vele küldikre. Amúgy pont belőle néztem volna ki a csapatvezért, de sajnos nem nagyon vette ki úgy a részét, és a fél esetben én intéztem a dolgokat. Lehet az is, hogy talán csak a lányok előtt nem nagyon akarja játszani a fú de kemény férfit, ami érthető is. Én is csak szórakoztató dolgokkal vágtam fel a csajok előtt még Enherielt megelőzően, de akkor is csak jóindulatból. Licht? Nos, ő jó csaj, meg minden, ővele is szívesen találkoznék bármikor és bárhol baráti vagy küldi vagy netán bossolási eseményeken, csak van két apró hibája. Egy: Enheriel-chanomat még mindig ezerszer szebb nála... talán a szerelem teszi ezt velem, de amúgy tényleg.  A második: egy olyan céh tagja, akik pénzért bármikor kinyírnak valakit, legyen az jó vagy rossz. És nekem ez a Crazy Cementery vagy mi a bánat nem tetszik nekem. De sebaj, azt mondta, csak alakulóban vannak, és nincsenek elegen. Szóval ha bárki lefizetné őket a fejemért - Angeribancból kinézném simán -, akkor csalódást fogunk nekik okozni, bizony! Legyőzzük vagy simán elillanunk előlük!
- De papa, hogy tudnál szembe szállni velük?
- Regina! - emeltem a hangom határozottan. - Ne felejtsd el, hogy sose erővel, hanem ésszel szokásunk győzni vagy veszíteni! Az erőszak, agresszió csak gyengít mindenkit. Mi kemény csapat vagyunk, akik soha nem hátrál meg. Legyen akármennyi akadály is az utunkban, mi...
Ekkor elzúg pont pár centivel az orrom előtt. Regina ijedten mögém futott. Egy nagy, lengő pallos himbálózott az orrunk előtt... és nem is egy volt belőle! A folyosó eme mentén vagy egy tucatnyi lengedezik megrendezett ütemmel, libasorban. Nyo, ezek szerint elkiabáltam magam, amikor azt mondtam, hogy akadály. O.o
- ... átmegyünk rajtuk - fejeztem be a mondatot meglepetten némi fáziskéséssel. Kész szerencse, hogy hirtelen álltunk meg, máskülönben már rég feldarabolt pixelekként hevernénk itt.
- Egek, itt hogy megyünk át? - nyafogott Regina. - Sose fogjuk megkerülni ezt a csapdát itt! És lehet, hogy több is van belőle.
Gondolkoztam egy kicsit. Ahogy nézegettem az előttünk lendülő pallosokat, és azon túl is eltekintettem lehetséges új csapdák után. Ez az egész olyan ismerős nekem... olyan... olyan filmbe illő lenne. De mit lehet tenni ez esetben?
Ahha! Ha ez kell, akkor ez kell! Játszunk akkor szerepjátékot, ha már egy MMORPG-ben élünk majdnem egy éve.
Bekapcsoltam az inventory-t, és alaposan beleturkáltam. Aztán megtaláltam azt, amit kerestem, és pillanatok múlva, ahogy a macskafülesemet lecseréltem egy bara felfedezős kalapra, már egy menő expedíciós holmiban feszítettem. Kezemben egy ostorral, amivel bár harcolni nem tudok, de kapaszkodni jól lehet vele.
A háttérben az Indiana Jones híres háttérzenéje. Legalábbis úgy tűnt, hogy az hangzik.

- Kalandra fel, Regina! - mondtam nagy keményen, és a hátamra raktam Reginát.
- Mit akarsz most csinálni, papa?! - kérdezte Regina kétségbeesve.
- Csak kapaszkodj! Akkor is átmegyünk itt, ha kell!
- NYÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!
Nekifutottam, aztán átbukfenceztem a lengő pallosok közt. Az utolsó pont Regina egy szőre szálát hasította le.
Aztán a bukfencemmel beindítottam egy újabb csapdát... mérgező íjjak! De ezeket is kikerültem úgy, hogy elővettem az inventoryból egy tálcát, ami nálam maradt az előző küldetésünkből. Majd mikor a nyílzáporoknak vége szakadt, a sündisznóvá vált tálcát eldobtam, és futottam tovább.
Az újabb akadály egy nagy tócsa a terem kellős közepén. A túloldalon volt egy domb, aminek a tetején egy égszínkék színű virág virított, amit fentről dícsfény világított reá. De hogy a fenébe jussak át a tavon, mikor ott csattog benne egy csapat krokodil?
Körülnéztem, de hamar megtaláltam az eszközt, amivel át tudnánk jutni: egy falhoz tapadt inda. No, probléma megoldva! Fogtam az indát, és lendültem egyet rajta, mint ahogy Tarzan teszi a filmekben.
- JODLIOLIOLIOLIOOOOOO!! - kiáltottam lendület alatt. Igazából teljesen mást ordít a Tarzan, de ez sokkal viccesebb holt rikkantásnak. Hamarosan elérem a túloldalt... már mindjárt...
Ekkor megjelent Kayaba Akihiko szelleme gúnyos vigyorával és csuklyás megjelenésével.
- Nono, Snowcat! Nincs is akrobatikád, máskülönben is, felvágós kis Indiana Jones-t játszó barátom, ez nem is inda.
- Was?! - kérdeztem vissza németül. - Dann das hier was???? D8
KA Star Warsba illő háromdimenziós hologramja eltűnt, a nagy anakonda nem örült, hogy lendülök a farkán, így dühösen rám sziszegett. De addigra már felfogtam, hogy nekem tényleg nincs akrobatikám, és már zuhantam is bele a tóba. Egy nagy loccsanással beleestem.
Nyo, most meg azok a fránya csattogó szájú krokodilok. Nem szálltam velük harcba, inkább olyan gyorsan elúsztam előlük, ahogy csak bírta a gyorsaságom is. Pont az utolsó pillanatban sikerült kiúsznom a partra, mert az elől úszó krokodilvezér már le akarta harapni a seggemet.
Nyoh... csak sikerült megúsznom a szó legszorosabb értelmében és felkapaszkodnom a dombra. A krokodilok csalódottan visszavonultak. Ám a dombon való mászás se volt könnyű, mert csúszós volt. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször... és még jó párszor visszacsúsztam az aljába.
Aztán végre felértem a csúcsra a rohadt virághoz! Küldetés eme része teljesítve, már csak fel kell kapnom, és elhúznom innen. Mikor egy mozdulattal kézbe kaptam, rögtön elkapott valami iszonyú rosszullét, és elhánytam magam. Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem, mert igencsak rosszul vagyok, és folyton hányok. De ennyit? Van bennem ennyi? No comment. :suspect:Nem hiszem, hogy ettem volna korábban valami romlott akármit, vagy ittam volna olyat a kocsmában. Ellenkezőleg majd kicsaptam az egészségtől... de akkor mi ez? Talán az Égszínkék Viola hatása... biztos, hogy ez Égszínkék Viola? Na jól van, legyen bármi is, viszem, hátha-nátha... blööööööö, újabb hányás.
Ekkor a lábam alatt megnyílt a domb, és beleestem a sötétségbe. És pont a saját hányásomba estem bele egy koppanással!
Hol vagyok?
Jaj ne! Préselő falak!
Körülnéztem valami kiút után, de nem csalódtam észlelésembe és keresésembe szerencsére. Ott volt egy ajtó. Gyorsan odafutottam, és próbáltam kinyitni, berúgni, vagy valami, de nem ment. A falak egyre közeledtek egymáshoz.
Nem adtam fel folytattam az ajtó kinyitási kísérleteit tolvajkulccsal, jelszavakkal (Szezám tágulj!), filmbe illő berúgással, szép kéréssel... mindent bevetettem, de semmi. Azt hiszem itt fogok meghalni palacsintává lapulva.
Odanyomtam a fejemet az ajtónak, mire az egyszer csak... kinyílt! Basszus, nyo! Mindvégig nyitva volt ez az átkozott ajtó, csak én huzigáltam folyton rossz felé, mikor nem belülre, hanem kívülre nyílik!
Ezen nem volt idő gondolkozni, gyorsan átmentem rajta, mielőtt a falak szétnyomtak (egy méter választotta őket egymástól). Kijutottam egy folyosóra. Az ajtó mögött a falak már összeértek egy hangos robajjal.
Azt hittem, végre nyugodtan elsétálhattam, de... de erre meg a semmiből mögöttem lezuhant egy nagy guruló szikla, ami gurulni kezdett a folyosón. Futottam, ahogy bírtam, és engedte a rendszer. Legalábbis ilyen gyorsasággal a legkisebb szintű távfutóbajnokot már keményen beelőztem vagy tízszer is... na jó, csak kétszer legalább. A lényeg. Pont. Futottam, mint az őrült.
A szikla meg gurult utánam, mintha vonzanám. Hess innen szikla, én már foglalt vagyok!
Hosszú utat tudtam így magam mögött menekülés közepette, de már fáradtam... nem szabad feladni... életben kell maradnom... ki kell jutnom innen épségben... egy fény az alagút végén... de nem olyan fény! A kijárat! Csak sajnso a kijárat lassan fentről lefelé záródni kezdett.
- 'Nyáját annak, aki kitalálta a csapdákat! - bosszankodtam.
A rosszullét és a hányás még mindig kitartott, és emiatt kicsit lassított. Még így sem adtam fel. Oda kellett érnem, mielőtt bezár a kapu, és a guruló szikla szétnyom.
Futottam... aztán egy újabb hányás, amin elcsúszok, majd végigszánkázok a folyosón fenekemen csúszva. Ejj, így valamiért sokkal gyorsabb voltam az előbbi tempónál... hányás, csúszás, hányás, csúszás, hányás, csúszás.
A záródó kapu alatt pont időben átcsúsztam. Még volt annyi időm is, hogy gyorsan átnyúljak a kapu előtt lehullt kalapomért és visszahúzzam, mire végleg bezáródott, és a sziklatömb erőteljesen nekiütközött.
Kifújtam magam, hánytam egyet, megvártam, amíg a rosszullétemben kicsit összeszedem magam. Megjegyeztem, Reginának, hogy ez nagyon meleg helyzet volt... nyo,a mindenit! Regina! Teljesen megfeledkeztem róla!
Szerencsére ő jól volt, csak a korábbi megpróbáltatások annyira megviselték, hogy mereven kapaszkodott belém összes karmával, az összes szőre az égnek meredt. Úgy nézett ki, mint egy stresszelt vastagszőrű pamacs.
Levettem a hátamról, megnyugtattam, letisztítottam és eltakarítottam róla a saját hányását (ő is úgy érzi magát valamiért, mint én, de ő több szőrgolyót is rókázik). Elsétáltunk a folyosó maradékán, mely visszavezetett a kút aljához.
Ha ott voltak a többiek, köszöntem nekik, és megnyugtattam őket, hogy szerencsére nem ért minket komoly baj, csak egy kicsit szenvedünk a virág hatása alatt, és szépen lerókáztam Angeribanckát.
Ha nem találom ott a többieket, nyilván vagy korábban értem ide, vagy már elindultak. Ez esetben megvártam őket, és akkor a fent leírt kis találkozási események és a kis róka-baleset ugyanúgy megtörténne a kislánykával szemben. A fenti két esetben meglepődnék, hogy ők velük is történt valami.
Ha meg senki sehol, akkor hát kénytelen-kelletlen el kell indulnunk nélkülük.
Mindegyik esetben így is-úgy is elindulunk vissza a kocsmába, ahol Rodrigez úr képébe nyomtam a növénykét. Azt mondtam neki, hogy ez itt az Égszínkék Viola, de igazából hazugság volt. Már lent a csapdák között és megannyi hányás és rosszullét alatt rájöttem, hogy ez nem lehet az, amit Rodrigez kért, de volt egy icipici bosszúvágyam iránta, és meg akartam szivatni. Remélem csinál belőle egy jó kis füvet, és rosszabb is érheti őt, mint engem. Talán már ő is annyira rosszul van, és belekezdett a rókázásokba.
Barátian elbúcsúztam Lichttől és Asaseltől, majd még Angeribanc Kathicabogár felé is meg búcsúzásnak szánt megvető bólintást is megengedtem magamnak, majd Reginával hazamentünk a Fehér Rózsa kastélyba, hol már várt rám az én drága szerelmem meleg ennivalókkal, ölelésekkel. Meg mivel még egy kicsit hatása alatt voltam annak az átkozott növénykének, azt is megengedtem neki, hogy ápolgasson.
Az én drága, szép, kedves, aranyos, hűséges, imádnivaló Enhi-chanom!   

/Köszönöm szépen a játékot, Lizbet, vicces kaland volt! Word szerint szmájlik, szerkesztő jelek és a kép nélkül 2114 szó O.O/