Re: Erdőség #2

by **Shukaku** Csüt. Okt. 09 2014, 13:32

Őszinteség. Shukaku számára ez volt az elsődleges és a legfontosabb. Míg a petek, köztük Nestor is őszinte volt, addig az emberek csak nagyon ritkán voltak azok. Egy sárkány ölelése sokkal megnyugtatóbb volt, mint egy emberé, hiszen ő nem hazudott. Még Timidus odabújása is megnyugtatóbb volt, pedig tudta róla, bármennyire is próbálta magának bebizonyítani az ellenkezőjét, hogy a sárkány csak azért teszi, mert azzal segít. Timidusnak nem volt semmifajta empátia vagy együttérzés, mégis ezzel együtt volt őszintébb mint Hinari. Hinarinak ott kellett volna lennie. Ott kellett volna lennie Peter mellett úgy, ahogy Shu is megpróbált ott lenni. De legfőképpen Hisame mellett kellett volna ott lennie, hiszen a kislány még emlékezett arra, hogy a legelső találkozásuk alkalmával hogyan nevezte őt a jégsárkány. Hinari azonban nem volt ott. Anatole sem volt ott. Chan sem volt ott. Egyik felnőtt sem volt ott, mert annyira már nem fontosak egymásnak, hogy meg is védjék egymást. Céhvezérek. Frontharcosok. Talán bennük is csak annyi van, mint Timidusban, és csak annyit sajnálnak, hogy Peter halálával csökkent a bossokon való eredményességük, mert elvesztettek egy erős játékost. Timidusra nem tudott ezért haragudni, mert ő soha nem is mondott mást, az emberekre azonban, akik azzal tetszelegtek, hogy ők segítenek a többieken, már igen. Hazugság volt minden, és végig Ozirisznek volt igaza. Nestor érkezése meglepte Timidust. Nem volt értelme itt lennie. Persze kettejük gondolkodása olyan szinten tért el, hogy annál jobban már nem is különbözhetett volna. A tollas sárkány soha nem hagyatkozott érzésekre, és soha nem tudta, hogy az embereknek mikor mi a jó, és mit miért csinálnak. Vígasztalni is csak tanult módszerek alapján tudott, és ezt is használta fel. Amikor a lány szomorú volt, és olyan dolgok miatt volt szomorú, amelyek a logika útján megmagyarázhatatlanok, vagy megváltoztathatatlanok voltak, akkor a vigasztalást azt emberekre hagyta, jelen esetben Hinarira. Nestor azonban beleszólt az emberek dolgaiba, és ez érthetetlen volt a számára, ahogyan Shu számára is, hogy ezt Nes hogyan érzi, Timi pedig hogyan nem. Ám eszébe sem jutott irigykedni Hinarira, vagy sajnálni Timidust ezért. Bólintottak, majd elindultak a kijelölt irányba. Halkan, óvatosan, lépteik mindössze egyetlen kis denevért vertek fel, aki egy bokorban tanyázott.

/denevér/

by **Hinari** Pént. Okt. 10 2014, 22:38

A kislány továbbra sem szólt egy szót sem, én pedig nem akartam megtörni a csendet, így egy ideig némán mentünk: én elöl, lenyitva a térképet, hisz most nem akartam kérdezni, bár jól tudtam, hogy valószínű jobban tudják az utat, mint mi. Nestor mellettem sétált, világoskék szemeit többször is Shura emelte, a maga módján próbálta vigasztalni a lányt, de sosem maradt le túlságosan, aggódó pillantása legalább annyiszor esett rám, mint az idomárra. Csak egyszer kémlelt hosszabb ideig más irányba, fejét oldalra billentve: ekkor viszont már megálltam én is, kíváncsian tekintve az ösvény túloldalán lévő, a vastag tölgy melletti bokor felé. Ahogy Shukaku tette az előbb, én is előszedtem valami ennivalófélét, amit az efféle vadak megehetnek, igaz nem volt betervezve, így aligha hittem, hogy az a pár szem gyümölcs beválhat, de azért meg kellett próbálni.
- Úgy tűnik a kis barátunk elég kíváncsi – mosolyodtam el, amint megláttam a bokor mögül előmerészkedő ormányt, s már éppen szólni vagy inteni akartam Nestornak, hogy maradjon helyben, a tűzsárkány azonban magától is tudta mindezt: szárnyait összecsukva, türelmesen várt, habár a farkát szüntelenül lengette, csillapítva szűnni nem akaró mozgásigényét. Nekem viszont fogalmam sem volt, hogyan tovább, így egy ponton megálltam, visszanézve a kislányra, aztán úgy döntve, hogy mégiscsak lépek mégegyet. Kicsit úgy éreztem magam, mint horgászat közben, a megfelelő időzítés elsődleges volt, s nem akartam elrontani. A feladat pedig elterelte a figyelmem mindarról, amire nem is akartam emlékezni, a sóhajtás ezek után már reflexszerűen, szinte magától jött, s csak amikor vége lett, éreztem meg a megkönnyebbülést, mely egészen eddig elkerült. Elmosolyodtam, úgy néztem a kiselefánt szemébe. Mintha magasabb is lettem volna, pedig csak a súly került le rólam, engedve, hogy őszinte érdeklődéssel álljak hozzá a legapróbb dologhoz is, legyen az egy elefánt megérintése, vagy a közelben tanyázó borzok indította kalandvágy. Furcsa volt. Nem gondoltam volna, hogy pont egy állatles fogja megadni azt a mást, amire ebben a farmolásból álló világban szükségem van…

by **Shukaku** Szomb. Okt. 11 2014, 06:38

Hinari nem szólt semmit, és ezzel a szörnyű csönddel engedte gondolkodni a lányt. Hinari nem ismerte Shut. Nem ismerte azt a lányt, akit anno Peter megtalált az erdőben, aki foggal-körömmel védte a fióka Timidust, és helyette akarta kockáztatni az életét, hogy a kicsiny sárkánykának ne eshessen baja, aki csak azért ment Peterrel azon a délutánon, mert remélte, hogy talán, talán Kayabának hála, aki odaküldte hozzá azt az angyalt egy jégsárkány képében, talán visszatalálhat egy normális életbe, ahol ugyanolyan lehet, mint a többiek. A két magas szintű harcosnak semmi oka nem volt akkor abban az erdőben lenniük, mégis ott voltak, így csak Kayaba bácsi küldhette oda őket, és ebben Shu biztos volt. Azonban abban is biztos volt, hogy a kedves admin nem akarja teljesen irányítani őket, és bár adott egy kis lökést az eseményeknek, de annyira már nem nyúlt bele, hogy megakadályozza Peter szörnyű tettét. Shu azonban nem tudott emiatt rá haragudni. Kayaba bácsi mindenkinek megadta a lehetőséget egy jobb életre, voltak azonban olyanok, akik nem akartak élni vele, és olyanok is, akik másoktól is elvették ennek a lehetőségét. Peter is egy ilyen kegyetlen vörös indikátoros gyilkos volt. Hinari nem ismerte azt a Shut nem, aki a céhbelépés után bezárkózott a szobájába, vagy aki Shana menekülése után vált ugyanilyen szótlanná napokig. Azon a küldetésen olyan sokan ott voltak, látták, hogy milyen kegyetlen volt az a céhvezér mindenkivel, és nemcsak, hogy hagyták elmenekülni, de nem is keresték. Persze ezen nem volt mit csodálkozni, hiszen a nyilvánvaló vörösöket sem kapták el, és Shuval szemben itt állt az, aki egy állítólagos bűnüldöző céh fejeként ezt az egészet hagyta. Most kedves volt, és cselekvően talán tényleg nem tett semmit, de azzal, hogy egyáltalán nem tett semmit, ő is felelős volt több száz ember haláláért, és mindez csak azért, mert elhitte, hogy ez a játék farmolásból áll, elhitte, hogy nem lehet ölés nélkül fejlődni, és ez talán valamennyire felmentette a bűneik alól a szemében a gyilkosokat. Ozirisznak ebben is igaza volt. Ezeknek az embereknek a gyilkolás nem jelentett már semmit. Szűk látókörűségük és önzőségük odáig fajult, annyira az értelmetlen kijutáson kattogott az agyuk, hogy mindenféle gyilkosokkal szövetkeztek. Az is Hinari volt, aki őket odaengedte. És ekkor még a kislány nem is tudta, hogy mi fog következni pár nap múlva a boss terem előtt, és bent a teremben. Ott tesznek majd végső bizonyosságot arról a frontharcosok, hogy mennyire az emberek érdeklik őket, és mennyire a szintfőnökök legyőzése. Ott veszíthetik el utoljára a lány bizalmát, és azt a kifogást, miszerint az emberek megmentéséért harcolnak. Most már a kiselefánt sem tudta elterelni a lány figyelmét, sőt, róla is Dumbo jutott eszébe, akivel szintén rengeteg rossz dolog történt a mesében. Megállt, a lányra nézett, és halkan suttogott maga elé.
-Miért hagyjátok, hogy emberek haljanak meg?

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 15:29

Elvette a gyümölcsöt. Egész aranyos jószág volt, s új célként, igyekeztem hozzáérni, lassan közelítve a tenyerem, végig az elefántot nézve. Aztán megijedt, és elszaladt. Az egész olyan hirtelen történt, a rendszer igaz jelezte a fogást, tehát érinthettem az állatot, de én nem igazán törődtem már ezzel: a kislány felé fordulva, enyhe csodálkozással meredtem rá, csak jóval később véve észre, hogy azóta sem engedtem le a kezem magam mellé.
- Miért hagyjuk? – kérdeztem vissza, külön tagolva a két szót, várva egy pár pillanatot, mielőtt folytattam volna – Árulj el nekem valamit, Shu. Mit vársz az emberektől? – hangom inkább érdeklődő volt és kíváncsi, mintsem vádaskodó, s azzal a lendülettel zártam be a minimapot és a menümet, teljes figyelmemet a lánynak szentelve – Nem tudunk mindenhol ott lenni. Nem tudunk mindenkit megvédeni. … Még azokat sem, akik közel állnak hozzánk – mondtam csendesen, eleinte próbálva tárgyilagos maradni, ám a végére már az én kezem is önkéntelenül ökölbe szorult. Lewis… és Hope. Rita, Jasude. És most Peter és Hisame is. Behunytam szemeim, csak egy kicsit, csak pár másodpercre, s próbáltam nem rájuk gondolni. Nehezen ment – Minél több időt töltünk itt, annál többen fognak meghalni vagy gyilkossá válni. Egyre több ember tesz olyat, amiket eddig el se tudott képzelni magáról, s bár vannak gonosz játékosok, a legtöbbjét mégis a játék tette és teszi ilyenné. Nekik meg inkább segíteni kéne, mint megölni őket, nem? Ám amíg mi levadászunk és börtönbe küldünk egy-egy embert, közben másik három hal meg ilyen-olyan okból, akár akarjuk, akár nem. Sajnos nem lehet mindenkit megvédeni… - ráztam meg a fejem lassan; biztatón, de némi keserűséggel nézve a kislányra. Tudtam, hogy megrendítette Peter halála, de semmi jó nem származik abból, ha másokat kezd el okolni miatta. A rendszer nem jó, természetesen, de azon vagyunk, hogy tökéletesítsük, szem előtt tartva a kijutást mint célt s az erősödést, mint eszközt is. De vádaskodással semmire sem megyünk, s őszintén reméltem, hogy ezt Shukaku is belátja.

by **Shukaku** Hétf. Nov. 03 2014, 16:18

-Tachibana Makoto, Asuka, Drake Haru, Kazuma. Ők csak azok a gyilkosok, akikről én tudok. Egyedül Kazuma van börtönben, de őt sem ti küldtétek oda. Ti vagytok a bűnüldöző céh… küldtetek már valaha valakit is börtönbe?! Ne hazudj, mert tudom, hogy egyedül Jun tud börtön kristályt csinálni, és azt is tudom, hogy hányat adott el eddig belőle. Elmondta. Nem az van, hogy nem tudtad megvédeni Hisamét. Azt sem tudtad, hogy meg kellene menteni! Azt sem tudtad, hogy meghalt, pedig nem ma történt! Rá sem néztél a barátlistádra, nem is kerested, mert akkor tudtad volna, hogy halott! Téged hívott Hisame az anyukájának!
Szorította ökölbe a kezét, és könnyes szemeit, tekintetét a lányra emelte.
-Persze! A világ hibája! A játék tette ilyenné! Ezt te sem hiheted el! Könnyebb neked azt mondani, hogy Kayaba Bácsi hibája, meg a világ hibája, mert akkor mentegetheted magadat, hogy te nem tehettél semmit! Mit tettél te idáig azért, hogy a vörösök ne gyilkolják az embereket?! Mit tettél, Hinari?! Láttam a frontharcosokat! Láttam, hogy ott is ott vannak a vörösek! Még oda is odaengeditek őket, hogy erősödjenek, és még több embert tudjanak meggyilkolni!
Egy kicsit elhallgatott, és megrázta a fejét. Dühös volt, mert ahelyett, hogy Hinari kicsit is sajnálta volna, hogy nem tett meg mindent, már rögtön hárította is a felelősséget másra. Ahogyan a felnőttek mindig is szokták. Úgy, ahogyan a felnőttek a gyerekekről hiszik, hogy mindig kifogásokat keresnek.
-A játék tette ilyenné… persze! Az tette ilyenné, hogy míg kint voltak rendőrök, meg börtönök, meg büntetés, itt azt csinálhatnak amit akarnak, mert nem tesztek semmit! Az tette ilyenné őket, hogy semminek nincs következménye! Nem segítetek nekik! Semmit nem csináltok! Tudom! Te vagy a nagy frontharcos! A nagy bűnüldöző céhvezér, és nem csinálsz semmit! Hisame az olyanok miatt halt meg, mint te, Hinari!
Valakire dühösnek kellett lennie, és Hinari tökéletes alanya volt a dühének. Ő kereste Petert. Anatole legalább levélben bocsánatot kért, hogy nem tudott segíteni, és bevallotta, hogy gyenge volt. Képes volt ezt bevallani felnőttként. Hinari pedig… ő rögtön mutogatott másra. Mindenki hibás, csak ő nem. És még ezért is a játékot hibáztatta. Peter megölte Hisamét, és a játék a hibás. Kayaba a hibás. Hát nem! Shu akkorát lökött a lányon, amekkora csak erejéből kitelt, majd rögtön rohanni kezdett az ellenkező irányba. (Ha elkapnád a kezét, vagy ilyesmi, akkor azonnal elteleportál.) Azt sem vette észre, hogy átbucskázik egy szegény medvebocson, csak rohant és rohant, el az ilyen felelőtlen emberek elől. Timidus sem maradt sokkal tovább, azonban ő még pár szót szolt, nyugodt, érzelemmentes hangján.
-Tégy valamit, különben még többen fognak meghalni, és az is a te hibád lesz.
Majd bólintott, és már röppent is a lány után. Mindketten tudták, Ozirisznak igaza volt. A frontharcosok, a bűnüldözők pont magasról tesznek arra, hogy megmentsék az embereket. Minél gyorsabban és minél magasabbra jutni önző módon. Ez a céljuk. Egyedül ez. És ezért bármire képesek. Timidusnak azonban eszébe jutott még valami. A felsorolt nevek. Mind solosok. Hogyan maradhattak életben egyedül, ilyen sokáig?

Fogtam egy medvegyet, és köszönöm szépen a játékot. ^^

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 18:18

Döbbenten hallgattam a kifakadását, és bár tudtam, hogy csak dühből és keserűségből beszél, mégsem tudtam teljesen függetleníteni magam a szavaitól. Rengeteg dologban nem volt igaza. Azt hitte, mindent tud, de egyáltalán nem így volt. Mégsem szóltam vissza neki. Ugyan minek? Kifogásként kezelte volna a tényeket; most én voltam a gonosz, mindennek okozója, és ezen ha akartam volna se tudtam volna változtatni. Sajnáltam őt, és átéreztem a fájdalmát, de amennyire utált engem a szavaim miatt, hogy a rendszerre fogom, úgy fogott ő is rám mindent. A különbség csak annyi volt, hogy szavaiban inkább az érzelmek, mint a tények domináltak. És folytatta és folytatta, szinte ordibálva, s egyáltalán nem esett jól, még úgy sem, hogy közben azon járt az agyam, hogy ne válaszoljak neki, hogy nem érdemes.
Nestor szemei viszont haragosan villantak a lányra, ám mielőtt megszólalhatott volna, melléje léptem, rátettem kezem a sárkány vállára, megrázva a fejem. Shut azonban nem hagytam ott, egy pillanatig nem fordítottam neki hátat, s ahogy ordibált, lassan már számomra is kezdett világossá válni, hogy hogyan gondolkozik. A haragon túl, természetesen. Az emberek hibája, minden az övéké. Felnőttként kezel minket, csakmert idősebbek vagyunk nála. Egy pillanatra átsuhant arcomon egy keserű mosoly: mindenki többet vár, egyre többet és többet. Kár, hogy nem tudtunk beszélgetni, mielőtt meghaltál volna. Merengőn néztem a legközelebbi fa susogó leveleit, mintha kihallhattam volna belőlük Lewis válaszát. Vajon te hogy csináltad? Vajon jó döntés volt, hogy pont engem kértél? Egyre többet jutott eszembe. Tekintetem visszafordítottam a kislányra, annak könnyes szemeire, s bár tudtam, mit fog csinálni, mégse léptem arrébb a lökés elől. Még a végén elesne. Halk sóhaj, s mielőtt Timidus is elrepült volna, ránéztem a sárkányra, fel sem véve a szavait.
- Ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon – mondtam, bólintva is hozzá, abba az irányba bökve, amerre Shu elszaladt. Ezután pedig csak szótlanul néztem, ahogy mindketten eltűnnek.

- Annabell.
- Jól vagyok. … Semmi gond.
- Bántott.
- Igen.
- Nestor máskor nem fogja hagyni.
Szelíden néztem a tűzsárkányra, majd leültem a fűbe, tekintetem az égen repülő madarakat pásztázta.
- Aznap én is bántottam azt a mobot. Tönkretettem az üregeit, pedig semmi okom nem volt rá.
- De…
- A veszteség fájdalmas dolog, Nestor, s ilyenkor az ember tele van haraggal. Te énekelsz, ha valami bánt, más pedig máshogy adja ki magából. Ő így adta ki, s már régen gyűlhetett benne, azt hiszem.
Némán néztem a felettem úszó felhőket, Nestor pedig engem. Tudtam, hogy nincs megbékélve a történtekkel. A feltámadó szél végigsöpört a tisztáson, enyhe hűvösséget hozva magával.
– Furcsa, de kicsit örülök is neki, hogy így alakult – mondtam, továbbra is az eget fürkészve - Hisz azzal, hogy mindezeket a fejemhez vágta, talán ő is megnyugodott egy kicsit. Végeredményben tehát mégiscsak tudtam segíteni neki - mosolyodtam el. Most először őszintén, mióta itt voltunk. Felkeltem, kinyújtóztatva a tagjaim, ellépve a hitetlenkedő tűzsárkány mellett, befelé indulva az erdőbe. Rengeteg gondolkodnivalót adott ez a mai nap. Peterről, Hisaméről és mindarról, amit Shu nekem elmondott ma. Egy kis időre még szükségem volt, de semmit sem siettettem.
Mire a céhház elé értünk, az ég már vörösen izzott a Kezdetek Városa fölött, újra eszembe juttatva a lány szavait. Reméltem, hogy rendben lesz. Hiba volt egy ilyen kislánynak belépnie ebbe a játékba. Gyarapítani a kint szerzett fájdalmait…

/ Énis köszi ^^ És mégegyszer bocsi a késés miatt. /

by **Atoru** Hétf. Ápr. 20 2015, 16:02

Shukaku

A dolgok nem alakultak fényesen semmilyen szemszögből. Anatole meghalt, Mirika be sem enged a szobájába, és úgy látszik lassan egész Aincrad szétesik...
De lehet, hogy csak én hiszem így, és igazából semmi nem történt. Leszámítva azt, hogy az egyik legnagyobb játékos meghalt. Ökölbe szorul a kezem, hacsak rá gondolok. Ki volt? És miért? Ezek a kérdések járnak egyfolytában a fejemben, megdolgoztatva minden fogaskereket, amit csak találnak. Számomra túl sok a homályos rész. Ha talán Miri beengedne...
Holnap újra meg kell próbálnom. Nem hagyhatom, hogy feleméssze őt a gyász, mint egykor engem. Amikor majdnem őrültséget követtem el... De a már a múlt. Akkor még egy másik ember voltam, akinek nem volt senkije. Most viszont vannak barátaim, és céhtársaim, akikkel törődnöm kell.
És nem csak Miri volt az egyetlen, aki közel állt a híres-neves harcoshoz. Ott van még Shukaku is, kinek már az előző vezére is a halálát lelte. Meglehet, hogy ezek a titokzatos személyek őt akarják elkapni? Esetleg odakintről akad egy olyan ismerőse, aki mindenáron összeakarja törni a kicsiny szívét? Nem tudom. De azt igen, hogy biztosan rosszul érintette a céhvezér halálhíre. Nem elég, hogy át kellett esnie egy Viadalon, ahol még a túlélés sem volt teljesen készpénznek vehető, de most ez is...
Azonban azt nem tudtam, hogy merre keressem. Az Artes közelében nem hinném, hogy látni fogom, legalábbis abban nem bíztam meg annyira, mint a másik helyben, ahol találkozni szoktunk: A szafari területben. Bármikor is jártam erre, nagy valószínűséggel beléjük botlottam. Azonban az idomár és sárkánya már eléggé tökélyre fejleszthette vadászati tudását, mert az alsóbb szinteken nem találkoztam velük. A nagyobb szinteknek pedig hiába féltem nekimenni, ott is meg kellett próbálnom. Ki tudja, hátha...

by **Shukaku** Hétf. Ápr. 20 2015, 16:27

Nos, Ato buksijában eléggé összekuszálódtak a dolgok, de hát senki nem hibáztathatja, hiszen nem látta át annyira a helyzetet, ahogyan Shu átlátta. A lány rengeteg megerősítést és bátorítást kapott nem csak Timidustól, de most már a Sayonaratól is. Na jó, csak Gregtől személyesen, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy teljesen megnyugodjék. De akkor vegyük szépen sorba, hogy hol tévedett Atoru, a fiatal árnyharcos. Nem, Anatole nem halt meg. Anatole mindössze ebben a világban volt halott, de még itt sem teljesen, hiszen a kedves emlékek tovább éltek mindenki szívében. Na jó, Shut nem ez a szentimentalizmus nyugtatta meg, hanem az a tudat, hogy a harcos csak sztázisban van, és majd valamikor, ha eljön az az event is, akkor majd visszatér. Azután… nem, nem esik szét Aincrad. Az egyáltalán nem olyan dolog, ami csak úgy szét szokott esni. Elég brutálul nézne ki egy darabokra szakadó hatalmas világ, ám ilyen olcsó effektekkel biztosan nem élne senki. Ez kb olyan kaliberű dolog lenne, mintha KA-tól megkérdeznék, hogy miért csinálta ezt az egészet, és annyit válaszolna, hogy dunno LOL, elfelejtettem. Az pedig, hogy Shut akarnák elkapni… nos lehet benne valami, de azért ennyire nem volt nagyképű. Igazából ha nem zavarta volna, hogy kiesnek az ismerősei a játékból, meg a barátait zavarja, meg azt hiszik, hogy tényleg meghal. A viadalról pedig pláne rosszul gondolkodik, mert Shu nagyon jól szórakozott Junnal meg az összeszedett állatkákkal együtt, sőt még a végjáték is jól sikerült Tachiva, és a kis idomár teljesen biztos volt abban, hogy Kayaba Bácsi, na meg persze a Burok megvédi őket. Ja igen, és a legfontosabb, hogy Ato meglátja őket, ahogy éppen egy mező közepén üldögélnek, Shu hátát Timi hátának veti, és az eget bámulja, és vélhetően beszélgetnek.

by **Atoru** Hétf. Ápr. 20 2015, 20:31

Bár meglehet, hogy Atoru valóban félretájékozódott, és eléggé negatívan közelítette meg a dolgot, de senki nem mondhatja el róla, hogy nem aggodalomból tette. Aggódott Shukakuért, és ez az aggodalom sokszor olyan dolgokat is belelátott egyes helyzetekbe, amiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Ám erről is a kevés információ tehet, amit Atoru tudott az egyes ügyekről... És persze az is, ahogyan látta a dolgokat.
Elsőnek vegyük azt, hogy ő egyáltalán nem hitt abban, hogy kint felébrednek. Ha így lenne, akkor a testvére már rég kiszabadította volna. A Viadal pedig... Nos, a végét már nem követte nyomon. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy magát eméssze egy olyan vereség miatt, amiről nem tehet. Ez a fiú már csak ilyen. Rolling Eyes

Most is annyira el van foglalva egy gondolatával, hogy nem is veszi észre, hogy a narrátor helyette beszél...

Dehogynem vettem észre. Razz

De így legalább nem mondhatod, hogy nem engedek neked elég szabadságot. Most egy ideig legalább csendben maradsz. De legalább a stílusodon is csiszoltál, aminek örülök. Az a népmesés izé már tök tré volt.
Viszont a lényeg a lényeg. Shura és a sárkányára Timidusra rá is találtam a keleti részben. Hogy mit ne mondjak, itt már inkább óvakodtam az állatoktól. Nem hinném, hogy én lennék az, aki elkapja őket... Inkább ellenkezőleg.
- Szervusz Shu, Timidus. - biccentettem nekik, amikor megtaláltam őket. Vajon mit mondhatnék neki? "Sajnálom, hogy meghalt Anat?" Esetleg "Mondd, hogy viseled a céhvezér halálát?" Nem, ezek túl nyers kérdések. Valami jobb kell. Valami, amivel nem vagyok sem modortalan, sem pedig goromba, még ha a két dolog majdnem ugyanaz is.
Azonban ilyen dolog nem jutott eszembe. Így nem maradt más, minthogy én is leültem melléjük a fűbe. Ha kérdezné, hogy mi járatban vagyok, egyszerűen megvonom a vállam.
- Azt ajánlottad, hogy néha én is keressetek titeket. Most megtettem. - egyelőre hanyagoltam az Anat-témát. Majd később, ha eljön az ideje. Ha egyáltalán eljön...

by **Shukaku** Kedd Ápr. 21 2015, 05:42

Jajj de kis cseles! Az elején még sokat kellett küszködni azzal, hogy kicsoda Pom Pom, de lassan mindenkinek világossá vállt, hiszen elég sokatokkal találkoztam már. Nem, nem is a user, nem is egy külső elfogulatlan szemlélő, nem is a lány lelkiismerete… Timidusé meg pláne nem… igazából nehéz lenne meghatározni magamat, szóval inkább meg sem próbálom… de azért örvendetes, hogy már egymással is beszélgetünk. Kicsit uncsi volt mindig csak arra reagálni, ami nem is nekem szólt igazán. Viszont a lényeg a lényeg szófordulat az enyém. Ne tessék lenyúlni. Tehát lényeg a lényeg, hogy Shunak mindenre volt válasza, amit egyébként ha jól emlékszem meg is osztott Atoruval. A testvére azért nem szabadította ki, mert a kinti világban még csak pár másodperc telt el. Jelenleg a Limbo legmélyén vannak, és több száz évet tölthetnek el itt anélkül, hogy kint csak egyet is mozdulna a másodpercmutató. AZ álmok csodás dolgok. Ami pedig Shut és Timidust illeti, a lányt azért nem hagyta hidegen a halálhír akkor sem, ha nem omlott úgy össze, mint mások. Maga a tény, hogy Timidusnak tényleg igaza volt, és tényleg vadásznak rájuk, elég volt ahhoz, hogy féljen, így össze is rezzent, amikor Atoru köszönése kiszakította a merengésből. Persze hamar megnyugodott, hiszen Timidus is ott volt -aki vele ellentétben használta is a figyelő jártasságait-, Atoru pedig jó barát. Már éppen kérni akarta, hogy csak foglaljon helyet mellettük, ám úgy látszik az árnyharcos már mindent tud, és semmit sem kell mondani. Na jó, köszönni azért illik, és ha már amúgy is megszólalunk…
-Szia Ato! Éppen Anatnak meséltem el, hogy mik történtek a céhben. Meg Peternek is. Jó lenne ha lehetne még tőlük segítséget kérni, de… szerintem ha jól belegondolok abba, hogy mit tennének, ha még itt lennének, akkor valamennyire ők segítenek. Mondjuk nem tudom, hogy Anatnak mennyire tetszene ez a koncepció, amit Junnal tervezgetünk. Kicsit más, mint az Artes volt, de Mito azt mondta, hogy alkossunk valami újat. Tényleg… te nem üzensz neki valamit? Most egyedül vagyunk, nem fog senki hülyének nézni…
Timidus ezalatt mindössze egy bólintással oldotta meg a köszönést.

by **Atoru** Kedd Ápr. 21 2015, 19:47

Oh, nocsak, hiszen itt van egy kolléga is. Mily remek, hogy végre találkozhatok eggyel. Általában történeteim főhőse nem hagyja, hogy egy posztnál tovább szerepeltessem magam egy-egy kalandja során, de szerintem most megengedi, hogy maradjak. Mostanában eléggé engedékennyé vált szegénykém, de ez van, ezt kell szeretni, ahogy a szállóige mondaná.
Azonban nem túl kedves a kollégától, hogy kisajátít magának egy teljes kifejezést. Ez olyan, mintha úgy határozna, hogy a kék hajú cuki kislány(ok) csak az ön történetének szereplő(i) lehetnek, és egy nagy Trademark feliratot nyomna szegény hősének a buksijára. Ez pedig nagyban rontana az összképen, nem így van, kolléga?
Emellett pedig sutba vetném az elméletét, amit az Inception című filmre épített fel. Ha igaza van, miszerint két év alatt - már majdnem három - mindössze néhány másodperc telt el, akkor maga szerint hogyan hallja meg a Harcosok gyöngye, és a Mount Justice egykori céhvezére, amit ez a kislány mond? Ez merő képtelenség, ha engem kérdez. Azonban amondó vagyok, hogy ez nem rám tartozik.
Az öröme pedig jogos. Én ezért nem is szoktam mesélni eme ifjonc történeteit, mert megteszi helyettem is. Így az én munkám is könnyebb, és ő is csiszolja a tudását. Persze valljuk be, azok a cikkek, amiket én közlök le sokkal tartalmasabbak és minőségibbek, mint az ifjú úr alkotásai. Azonban be kell látni, próbálkozik rendesen, és elég remek irományok is születtek már.

Héj, nem azt mondtam, hogy csendesedj le? Erre szinte csak te beszélsz. Neutral

Értem, hogy narrátor vagy, és mostanában nem akadt dolgod, de... Ez azért sok. Neutral

És még csak nem is az én hőstetteimről beszélsz. Persze nem mintha lennének, de remélem érted a célzást.
No, miközben a narrátorom beszélt, addig én egy kicsit furcsán pillantottam Shu-ra. Hogy... Anatnak és Peternek? Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy Peter volt a régi céhvezére... De akkor hogyan beszél hozzájuk? Netán úgy gondolja, hogy kintről figyelnek minket? Végülis, ki tudja? Talán Hachi is kint figyel, és jót mulat minden baklövésemen. Ezért persze megölöm, de ezt jobb, ha nem tudja még. Razz

A kislány még azt is felajánlja, hogy én is üzenjek Anatole-nak. Ezen egy pillanatra elgondolkodtam. Sok kapcsolatom nem volt a céhvezérrel, mindössze két alkalommal találkoztam vele ténylegesen... De mit árthat?
Nyeltem egy nagyot és belekezdtem.
- Öhm, szervusz Anatole, nem tudom, hogy emlékszel-e rám... Én vagyok az a fiú, aki ott volt a téglás játékon, ahol megismerkedtem Shuval is, és a Konferencián is tiszteletemet tettem... Emellett pedig Mirinek a céhében vagyok, és ne aggódj, nem hagyom, hogy őrültséget csináljon. - biztattam, magam sem tudom kit. Talán Anatole-t... De esélyesebbnek láttam, hogy ez saját magamnak szólt.
Még nem tudom, hogy mit mondhattam volna, így egyszerűen elköszöntem a harcostól, és Shu felé fordultam.
- Tudom, hogy ez most egy kicsit hirtelen jött, de ha már szóba hoztad... Nem tudsz, vagy tudtok valamit a halálkörülményekről? Valamivel leszeretném nyugtatni Mirit, és szerintem ő is szeretné tudni, hogy mi is történt pontosan. - mondtam a lánynak. Végül mégis feltettem a kérdést. Nehezemre esett, de sikerült megtennem. Csak azt remélem, hogy ezzel nem szaggatok fel olyan sebeket, amik már most kezdtek behegedni...

by **Shukaku** Kedd Ápr. 21 2015, 20:20

Kedves kollega, avagy kollegina, avagy egyéb. Egy szóval adok magyarázatot a kérdésére. Hit. Annak sohasem kell logikusnak lennie, csak reménykeltőnek. Egyébként pedig attól, hogy kint egy másodperc telik el, attól még Anat szelleme továbbra is lebeghet az aincradi éterben, és hallgathatja kicsiny hőseink szeánszát. Mert miért ne? Az emberek szoktak ilyet csinálni, ha jól emlékszem imának hívják. Vagy valami ilyesmi. Ez a világ tényleg befolyásolja az embert, és egy végletekig ateista materialista user karijából hívőt fabrikál… de hát ha ő így boldogabb, lelke rajta. Shu pedig le van védetve, csak éppenséggel részletesebb leírással, mint ahogy ön tette. Tessen meglesni az avatarfoglalót. No de haladjunk, mert ennek a postnak a végén még dobni is kell. Shu is látta, hogy egy kicsit nagy terhet rak Ato vállára, amikor csak úgy a kezébe nyomja a telefont, amikor már tárcsázott a szellemvilágba, de legalább nem nézte hülyének. Mosolyogva hallgatta végig a beszédet, és persze már akkor gondolkodni kezdett rajta. Főleg azon, hogy ha Ato ott volt azon a Konferencián, amiről ő csak hallomásból tudott, akkor még miért nem mesélte el neki. A Miriről szóló rész pedig még inkább megérintette. Ő rögtön elment hozzá, és… hát megpróbálta megnyugtatni. Viszonylag jól ment, csak két pofont kapott. Aztán következett a kérdés, és Shu megcsóválta a fejét.
-Nem. Nem tudok. De Timi tud dolgokat…
-Viszont én még nem fogom elárulni. Mirinek meg főleg nem. Anat is azért halt meg, mert egyedül akart hadakozni. Megvárjuk amíg rendeződnek a dolgok, és akkor majd együtt kezdünk valamihez.
Egy bokor zörrent meg a közelben, és egy farkas ugrott ki belőle. Egyedül volt, de attól még mob. Támadó mob.

(farkas)

by **Atoru** Vas. Ápr. 26 2015, 19:38

Elnézését kell kérnem kedves sorstársam, tekintve, hogy én nem ügyeltem a helyes megszólításra, ami rossz fényt vethet az elkövetkező együtt töltött, úgynevezett játékokra. Ha nem bánja, miután karaktere, és mint kiderült, usere is lány, ezért a kollegina megszólítást használom az elkövetkezendőkben.
Tehát kedves kollegina! A felvetése jogos, és nem is próbálom megdönteni, tekintve, hogy a karakter továbbra is gyakorolja a saját hitének a szokásait, és a user is eléggé istenfélő. Azonban az számomra kissé meredek - hogy éljek a szlenggel -, hogy az eddig meghalt személyek itt keringenek körülöttünk, keresve az utat a Pixel Pokol, esetleg Valhalla felé. Bár a feltételezés igencsak érdekes, de én elutasítanám ezt az álláspontot.
A levédetést pedig félreértette, kedves hölgyem. Arra gondoltam, hogy még hasonló sem lehetne, nem pedig arra, hogy magát a forráskaraktert védeti le. Ezenkívül pedig megemlíteném, hogy nem emelte ki a cuki jelzőt. Pedig a cuki nem csak külső, hanem belső jellemvonás is lehet, ami személyes véleményem szerint nem levédethető. De inkább térjünk a tárgyra.

... Ó, én jövök? Végre! Szóval, eléggé furcsának éreztem, hogy olyanhoz beszéljek így, aki már nincs közöttünk. Azonban megtettem, és maga módján jó érzés is volt.
Azt viszont már sajnáltam, hogy Shu nem tud semmit sem a halálkörülményeiről... Azt pedig még jobban, hogy Timidus nem árulta el. Értem, hogy Miri biztonsága érdekében, de akkor is...
- Értem... És mi lenne, ha megosztanád ezt Hinarival, Mirivel... És azokkal, akik jóban voltak Anattal? Összefogva nem lenne olyan nagy a veszély az elkövetők ellen... - vetettem fel az ötletet. Nem tudtam pontosan, hogy mit tudhat Timidus, de abból kiindulva, hogy Anatole-lal végeztek... Vagy hátba támadták, vagy pedig erősebbek voltak nála. Mondjuk az utóbbit nehezen tudom elképzelni, de amióta a Sayonara feltűnt, már semmi sem elképzelhetetlen.
Közben előugrott egy farkas is, én pedig megijedtem, mert még hallani sem hallottam a lépteit. O.o
Látszik, hogy ez nem az én tudásomnak megfelelő hely... De majd belejövök! Valahogyan...
Ezek után csendesen üldögéltem. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék hirtelen. A gondolataim egyre csak Miri körül jártak, remélve, hogy nem csinál semmi hülyeséget. Ő a céhvezér, ez igaz, de ennek ellenére is vannak kétségeim. Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan fog majd viselkedni, ha hajlandó lesz kinyitni az ajtót. De ez a holnap nyűge lesz, nem a máé. Ma Shuval fogok foglalkozni. Csak azt nem tudom hogyan, ha egy rendes témát sem tudok felvetni...

by **Shukaku** Hétf. Ápr. 27 2015, 04:47

Nos… szerintem egy istenfélő embernek azzal érvelni, hogy egy állítás, amelyben elhiszünk egy mesét meredek… minimum megmosolyogtató. A cukiságot pedig már Jun levédette. Mindenki más csak olcsó utánzat.
Timidus csak csóválta a fejét, Shu arcán pedig keserű, talán még gúnyos mosoly is átfutott. Egymásra néztek, mint „vendég velsz urak”, majd mindketten úgy döntöttek, hogy Timidusnak érdemesebb megszólalnia. Shuban még túl erősen lángoltak az érzelmek. A düh, az elkeseredettség, és félt, hogy olyat mondott volna, amivel megbántja Atorut, vagy éppen félreértheti. Igen, a maga módján rendkívül jó érzés volt halottakkal beszélgetni, de azért csak jobb lett volna, ha még itt van Anat, és mellettük üldögél, és úgy beszélgetnek vele… arról pedig, hogy ez ne így legyen, pont az előbb felsorolt nevek tehetnek majdhogynem leginkább. Persze leginkább természetesen Anat gyilkosa tehet erről, vagy maga Anatole, aki Timidus kérésével ellentétben csak nem kért maga mellé soha segítséget.
-Ebben igazad van. Összefogva valóban nem lenne olyan nagy a veszély az elkövetőkkel szemben, de nincs semmilyen fajta összefogás az ilyen ügyekben. Beszéltünk Hinarival is, Mirikával is. Figyelmeztettük őket. Konkrétumokat adtunk a kezükbe, és nem tettek semmilyen jelentős lépést az ügy érdekében. Mirika még az eset után is azt hiszi, hogy csak veszélybe sodorjuk magunkat azzal, hogy a gyilkosokat keressük. Nem hajlandóak nekünk segíteni, mert elmondása szerint ő csak a bossoláshoz ért. Nem gondolom, hogy az ellenfeleink erősebbek lennének nálunk. Csak sokkal jobban szervezettek. Együttműködnek. Ezt egyik céh sem teszi. Én is most próbálom megszervezni a céhünket. Biztonsági protokollt bevezetni. Ha majd képesek lesznek összefogni, akkor lesz esélyünk is. Addig csak azon dolgozhatom, hogy a védelme minél erősebb legyen az enyéimnek. A gyilkosok pedig szabadon mászkálnak, és ölnek, ahogyan eddig is.
Fura, hogy a támadni készülő ordas mindössze megijesztette Atorut, és a fiú utána nem tett semmit. Shu megsértődhetett volna, ám ehelyett örült. Örült, mert az, hogy a kardforgató nem kelt rögtön a védelmére azt jelentette, hogy végre valaki megértette az itteni világ szabályait. Csak intett egyet a farkasnak, akinek ennek következtében megremegett az indikátora, majd halványan besárgult, ezután pedig odament hozzájuk, é letelepedett Shu ölébe, aki simogatni kezdte.
-Még mindig az emberek a legnagyobb ellenségeink… bárcsak őket is ilyen könnyen lehetne idomítani…

by **Atoru** Szer. Május 06 2015, 20:53

Az ön állítása abszurdum, kedves. Van különbség Hit és Hit között, így egyáltalán nem különös, ha valaki meglepőnek találja a másik eszméit és hitét. Akár pontos példát is felhozhatnék erre, de megkímélném ettől, ha nem haragszik.

No, most egész rövidre fogtad, köszi. Razz

Szóval... Bár egy kicsit furcsálltam, hogy ez az ügyetlen kérés ilyet hozott ki a sárkányból és gazdájából - a Téglás játékok tettek arról, hogy olvassak a mimikából -, mégsem szóltam semmit. Tudom, hogy Shunak most nehéz, hiszen rövid időn belül ez már a második céhvezére, akit elvesztett, és bizonyára ezért érez úgy, ahogyan. Persze nem tudom pontosan, hogy hogyan érezhet... De egy keserű mosoly sok mindent elárul.
Gondolom ezért is szólalt fel helyette Timidus, előállva a tényekkel. A sárkányt hallgatva többször is olyan érzésem támadt, hogy fel kéne szólalnom, de nem tudtam, mert nem lett volna értelme.
Timidus egy program, így a logikája jóval nagyobb, mint az embereké. De ez már nem teljesen igaz az érzelmi intelligenciájára. És a logika sem ér semmit, ha nem vagyunk az összes tudás birtokában.
- Az összetartásról mondottak nem az összes céhre igazak. - ráztam a fejemet. - Én már két küldetésen is részt vettem a céhvel, emellett a céhházunkban is történt egy kisebb incidens, ami egy vele járó küldetés volt. És bár igaz, hogy az első küldetésen nem voltunk túl összetartóak, de az utána következő már könnyebben ment. - magyaráztam a sárkánynak. - Mirivel pedig... Nos, akár én is beszélhetek majd vele, ha gondoljátok. - ajánlottam fel. Elvégre pont a napokban akarom majd meglátogatni, így akár ezt is megemlíthetem. - A gyilkosok ellen sem tehetünk sokat. Úgy hallottam, hogy van egy piros indikátoros, aki meglógott a börtönből, így abban sem lehetünk biztosak. - osztottam meg a véleményem velük. Azt beszélik, hogy miután kiszabadult a börtönből, bosszút állt azokon, akik bezárták, és "legálisan" ölte meg őket. Az ilyen embereknek szerintem nem kéne létezniük...
Ezek után jelent meg nem sokkal az ordas is, hogy nem létező fenyegetést jelentsen ránk. Hogy miért? Nos, Shu gondolom nem üldögélne itt vígan, ha nem lenne elég nagy a szintje ahhoz, hogy elintézzen egy itteni mobot. Mellesleg pedig Timidus is itt volt, így a védelme garantált volt.
Emellett pedig egy képességére is fény derült.
- Shu, nem kezelheted az embereket ellenségként... És főleg nem irányíthatod őket. Szabad akaratuk van, ahogy mindenki másnak is. - a hangom nem szidalmazó volt, hanem inkább nyugodt. Felhúztam a térdeimet, és átkaroltam őket, így néztem el a messzeségbe, át a fákon és tisztásokon. Most megint olyan nyugis minden...
Beszívom a friss eredi levegőt és lehunyom a szemem. Elszökhetnék a gondok elöl, és élhetnék magányosan az erdőben, mint egykor Ayani is. Nem kéne sok mindent tennem... De mégsem tehetem meg. Túl sok mindent veszítenék el vele, ami fontos számomra.
- Shu, te már gondolkodtál rajta, hogy elvonulsz, és remeteként éled le hátralévő életedet? - teszem fel a kérdést a lánynak. Valamiért most egy kicsit filozofálgatós kedvem lett. Talán a környezet teszi, talán nem. Ki tudja...

by **Shukaku** Csüt. Május 07 2015, 07:09

Nem különös, sőt igen gyakori, ám attól még megmosolyogtató a számomra, akinek minden istenség egyforma. Képzeld magad elé Zeuszt. Sorold fel, hogy miért nem hiszel benne. Na én majdnem ugyanezen okok miatt nem hiszek a te istenedben. Ellenben Shu valószínűleg ugyanazon okok miatt bízik Kayabában, amiért te a saját istenedben. Nincs ebben semmi különös. Smile

Hogy hogyan érez Shu? Teljesen máshogyan, mint ahogyan Peterrel kapcsolatban érzett. Fájlalja, hogy elveszítette Anatot, ám most már nem kell önmagát hibáztatnia, mert úgy érzi, hogy ők mindent megtettek, ráadásul szentül hiszi, hogy ha Anatole nem is került egy jobb helyre, de minimum sztázisban van, ahol nem eshet baja. Timidus pedig… nos ő csak Timidus. A vicces az, hogy a sárkányt talán jobban megviselte Anat halála, hiszen számított vele Shu védelmében, ami a programjának az alapja, és Shu védelme Anat halálával rendkívülit csappant, amit ugye neki kellene biztosítani. Ergo azzal, hogy nem védte meg Anatot, veszélybe sodorta az idomárt. Attól persze nem kell félni, hogy Timike rituális öngyilkosságot követne el. Az élet megy tovább.
-Mirivel kapcsolatban csak annyit ismeretem van, amit te és ő maga elmondott, valamint a céhetek többi tagja. Azt azonban nem először tapasztalom, hogy a vezéred képes rendet tartani, és átlátni a dolgokat. Köszönöm, hogy segítesz.
Igen, Timi ilyet is tud… és nem csak azért, mert Shu megtanította neki, hogy így illik. Ha túl sokáig vagy az emberek közelében… Rolling Eyes

-Nem tudjuk, hogy Kazuma meséje, miszerint meglógott a börtönből igaz-e. Ha igaz, akkor onnantól kezdve ismét kevesebb lehetőségünk van a gyilkosok megfékezésére.
Shu Atoru fejtegetésére csak mosolygott, és tovább simizte a farkast.
-Kezelhetem. Miért ne kezelhetném? És őt sem irányítom, csak köteleztem arra, hogy szeressen, de onnantól kezdve már minden az ő döntése. Szerintem ez sokkal jobb így, mintha bántana. Gondolkodni pedig… igen. Az első fél évet így is csináltuk, csak Timivel. De most már nem akarom. Van egy csomó dolgom. Például megvédeni Junt, meg neked segíteni, meg a többieknek, akik olyanok, mint mi, meg a kicsiknek… és örülök, hogy van mit csinálnom…

by **Atoru** Szer. Május 27 2015, 20:29

Én egy szóval nem állítottam, hogy különös lenne sőt, azt emeltem ki, hogy egyáltalán nem különös, kedves kollegina. Én csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy a megmosolygás teljesen szükségtelen egy ilyen helyzetben. Hittel kapcsolatos vitákba pedig nem bocsátkozom, miután vallom a vallásszabadságot.(Éljen a megfogalmazás...)

Timidus köszönet nyilvánítására nem tudtam mit válaszolni hirtelen. Egy részem azt súgta, hogy ez csak egy csel, amit direkt azért csinál, hogy megbízzak benne... De miért ne tenném? Ha Timidus lélektani taktikának is szánta, akkor sajnálattal kellene közölnöm vele, hogy nálam ez teljesen felesleges. Rolling Eyes

Mindenesetre, ha annak szánta, ha nem, nekem jólesett.
- Nincs miért, Timidus. A céhvezérem, így ez a legkevesebb, amit érte tehetek, nem igaz? - mosolygok a sárkányra, és Shu-ra is. - Elvégre most mi vagyunk azok, akik a legközelebb állnak hozzá... Most már. - tettem hozzá kelletlenül is. Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy Anatole sincs már köztünk. De az élet megy tovább...
- Tehát Kazumának hívták... - mondtam. Ez volt az egyetlen dolog, amit hozzá tudtam fűzni. - Viszont úgy hallottam, hogy régebben frontos volt, és eléggé erős. Biztosan nem lehet könnyű kijutnia... Ha valóban sikerült neki. - tettem hozzá. Így már nem olyan jó ötlet bezárni a vörösöket. Ki tudja, hogy mennyi felszerelést és exp-t tudnak odalent gyűjteni?
- Shu, a kezelés más dolog. - válaszolom a lánynak. - És... Mondd csak, olvastál már Asimov-könyveket? Neki az egyik regényében volt egy Öszvér nevű ember, aki... Mutáns volt. Tudta irányítani az emberek érzelmeit, és úgy fordította, hogy szeressék, és lojálisak legyenek hozzá. - meséltem a lánynak. De amilyen művelt, szerintem már ő is olvasta. - Végül aztán a saját érzelmei miatt veszített az ellenfeleivel szemben. Szerintem nem okos cselekedet irányítani másokat még úgy sem, hogyha a szabad akaratuk megmarad. - fokozom tovább az előző álláspontom. De lehet, hogy csak én vallok ilyen szabad lelkületű nézeteket... - Ha így érzed, azzal nincsen semmi baj. - mosolygok őszintén a lányra. - Csak egy kósza gondolat volt, ennyi az egész. - hagyom annyiban a témát. Azt mondják, hogy azok az emberek, akiknek sok a tennivalójuk, sokkal boldogabbak, mert nincs idejük törődni a gondjaikkal. Vajon Shu is ezért csinálja? Mi történne, ha egyszer megállna, és visszanézne?
Brrr, ezeket a gondolatokat inkább hanyagoljuk is. A sötét gondolatok sötét tetteket szülnek. Ezért inkább kinyújtóztatom a lábamat és elterülök a fűben.

by **Shukaku** Szer. Május 27 2015, 21:05

Olvass vissza, kedves kolléga, mert el méltóztattad veszíteni a fonalat. És míg te a vallásszabadságban hiszel, én magam a szólásszabadságban hiszek, na és persze a mosolygás szabadságában, akár szükségtelennek ítéled azt, akár nem. Bizonyára mást látok benne, mint amit te.

Ugyanúgy, hogy ilyen gyönyörűen fűzzem egymásba a mondatokat, ahogyan Timidus is mást lát a szavaid mögé, mint amiket mondani szeretnél.
-Nem igaz. Nem ez a legkevesebb, amit tehetsz érte.
Shu, aki már várta ezt a választ, vagy legalább is valami nagyon hasonlót, halkan kuncogott, és egy apró csipogással az oly sokszor hallható közös hangukkal jelezte Timidusnak, hogy ez is csak egy szófordulat az ezernyi szófordulat közül, amit nem kell szó szerint venni. Akárhogy kutatott a könyvtárban, nem talált egy szólások és közmondások könyvet, pedig az rengeteget segített volna Timidusnak. A sárkány bólintott, majd várta Atorutól a magyarázatot, hogy akkor hogyan is kellene értenie helyesen a mondatot.
-Izé… az ilyen hasonlatokat nem mindig érti Timi, szóval próbáld meg máshogyan kifejezni magadat. Mondjuk a mi állunk hozzá legközelebb…
-Azt már hallottam, tudom, hogy mit jelent.
És nem, nem lélektani hadviselésnek szánta, egyszerűen kimondta amit gondolt, vagy kimondta, amit Shutól tanult, hogy mondani illik, na és persze azon okból, mert Atoru tényleg rengeteget segített a lánynak, a segítséget pedig az emberek megköszönik, tehát Timidus is megköszöni, hiszen ha nem köszönné meg, az bántaná Atorut, és ő nem akarja bántani Atorut. Mikor megtörtént a magyarázat, Shu folytatta.
-Hát… régebben lehet, hogy frontos volt, de nem hiszem, hogy most is olyan nagyon erős lenne. Voltam vele közös küldin. Persze azért ne állj le vele verekedni, de ő nem egy olyan mumus, akitől félni kellene.
Asimovra Shu halkan felkuncogott, és bólintott.
-Attól, mert neki nem sikerült, nekem még sikerülhet. Tanultam az ő hibáiból.
Tovább nevetett, majd megrázta a fejét.
-Ne aggódj, nem akarok én világuralomra törni. Meg… Timi is bevallotta, hogy bár eljutottunk együtt a nulladik törvényig, sajnos nem tudunk eleget ahhoz, hogy tegyünk is valamit, és biztosan tudjuk, hogy amit teszünk, az jó. De szerintem Kayaba Akihiko tudja. Ezért is nem félek. És… segíteni valakiknek abban, hogy biztonságban legyenek, nem lehet rossz dolog. Oké, tudom, hogy én találom meg őket, és nem hagyom, hogy a frontosok teletömjék a fejüket a mindenféle ijesztős maszlaggal… és ez a frontosoknak talán rossz, mert nem tudják őket manipulálni… de nem is nagyon láttam, hogy nekik érdekükben állna, hogy újoncok kerüljenek közéjük. Ők a frontosok, övék a dicsőség, és nekik ez jó is így.

by **Atoru** Szomb. Jún. 13 2015, 19:33

Valóban elvesztettem a fonalat, ezért most összegeznék: A különböző hitek miatt nem különös, ha a hívőknek különös a másik fél eszméje, hite. Különösnek mindössze az ön megmosolygását tartottam. de erre is adott magyarázatot. A szólásszabadság pedig egy nagyon szép eszme, és jómagam is vallom. Ezért nem szoktam kertelni, és megmondom a véleményem, ha kérdezik. És szerény véleményem szerint túltárgyaltuk a témát, de szóljon, ha tévedek.

Akár még rossz szokás is lehetne, amit Timidus művel, ha nem egy program lenne. Sajnos a szófordulatok annyira beleivódtak a nyelvezetünkbe, hogy nélkülük nem is tudnánk értelmesen kifejezni magunkat... Vagy csak igen nehezen.
- Hm... - gondolkodtam a megfelelő szinonimákon. - Akkor úgy mondom, hogy ezzel tartozom neki, amiért beléphettem a céhbe és egy zártabb közösség tagja lehettem. - mondom a sárkánynak, és mielőtt megkérdezhetné, hozzáteszem. - Ő egy szóval sem említette, hogy tartozom neki ezért bármivel is. De szerintem ha valaki ad neked valamit, akkor valamivel viszonozni kell a szívességet. - magyarázom el a sárkánynak. Persze az is megeshet, hogy nem kérdezett volna semmi ilyesmit. Most már mindegy.
A kislány kijelentésére egy pillanatra lefagytam. Azt hittem, hogy rosszul hallom.
- Várj csak, Shu. Azt mondod, hogy voltál vele közös küldetésen? - kérdezem meg aggódva... Nem is, elképedve. Ez sokkal jobb szó rá. - És senkinek nem esett baja, igaz? - reménykedek a nyugtató válaszban.
- Hm... Szóval neked is vannak érzelembefolyásoló képességeid, Shu? Vagy... Te magad vagy az Öszvér, akiről Asimov írt? - kérdezem meg viccelődve. - Akkor védd magad! - kiáltom, mintha egy lovag lennék, aki éppen egy sárkánynak ront, kiderítettem, hogy mennyire is csikis Shukaku. Reménykedtem benne, hogy nagyon.
- Hm? Ijesztős maszlag? - nézek kíváncsian a lányra, várva a kifejtésre. - Egyébként gondolkodtam rajta, hogy elnézek egy ilyen boss harcra. Így a saját szememmel is láthatnám mennyire összetartóak, és mennyire profik. - mondom Shunak. Tudom, hogy ő ellenzi ezeket a harcokat, de én kíváncsi vagyok, hogy hogyan zajlik le. - És nem próbáltatok nekik szólni, hogy ez így nem jó? Hogy így a maguk sírját fogják megásni? Hogy... Ne legyenek ennyire nagyra magukkal? - az utolsó kérdést már félve tettem fel, mert nem tudtam, hogy mennyire igaz. De a kislány szavaiból azt tudtam kivenni, hogy eléggé így áll a dolog.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 13 2015, 20:10

Nem szól, mert nem tévedsz. Razz

Vagy talán nem is sajnos. Vagy a sajnos is csak egy szófordulat volt? Persze már Timidus is kezdte átvenni ezeket a szófordulatokat, és amiknek értette a jelentését, mert Shu elmagyarázta neki, azokat ő is használta, hiszen ezekkel könnyebben megértethette magát az emberekkel, és ugye amikor velük beszélt, akkor ez volt a cél. A teljesen töltelékszavakat viszont, mint például az „őszintén mondva”, soha nem használta, hiszen egy ilyen mondat azt feltételezné, hogy ki kell emelnie, hogy őszintén fog beszélni, mintha az idáig nem így tett volna. Ezzel már szegény Asuu is pórul járt. Olyan kifejezést is, mint a „tudni illik”, csak akkor használt, amikor már eléggé megbizonyosodott afelől, hogy az információt valóban illik tudni. Ilyen tekintetben tényleg nem volt egy rugalmas lény. És igen, rákérdezett volna a tartozás kérdésére, ám ezt Atoru ügyesen kikerülte. Ehelyett azonban Timidus mást mondott.
-Úgy veszem észre, hogy a céhetekben divatja van ennek a tartozásnak. Ayani pont ugyanezen okok miatt jár a frontra a saját elmondása szerint. Ő is azt mondta, hogy tartozik Mirinek ennyivel.
Shu egy kicsit kuncogott a lefagyáson, majd hevesen bólogatott.
-Azt, azt, és senkinek nem esett baja. Vagyis… de igen, kazu egy picit szerintem zavarba jött, meg egy állítólagos szafari szakértőnek csorbult a büszkesége, amikor kiderült, hogy én jobban értek a szafarihoz, mint ő… de ennyi. Mondom, nem kell tőle rettegni, igazából kedves srác, csak picit félénk, meg gondolom kint nem voltak barátai, és ezért mutatja magát gorombának. De ezt nem tőlem tudod!
A csikizés bevált. Szerencsére Shunak még volt ideje jelezni Timidus számára, hogy nem szükséges a közbeavatkozás, vagy a valódi védelem, ehelyett inkább arra koncentrált, hogy védett területen kívül még véletlenül se rúgja meg úgy Atorut, hogy annak sebződés legyen a vége. Hála a pontozásuknak, Shu ugyan nem sebzett sokat, tehát a onehitelés veszélye nem állt fent, de akkor sem akart sárgulni. Amikor a harc véget ért, a lánynak végre válaszolni is volt ideje.
-Egyébként… igen, van érzelem befolyásoló képességem. Az előbb mutattam a farkasnál. A legtöbb vadállatot semmi perc alatt meg tudom szelídíteni. Nézd!
Mutatott egy, a bokrok alatt kószáló madárra, majd lehunyta a szemét, tett egy jedi elmetrükkös mozdulatot, a madárnak megremegett az indikátora, és pár másodperc múlva, már ott ült a lány ölében.
-De… nem tudom, hogy elég okos lennék-e ilyesmihez. Szerintem nem. De azt tudom, hogy Timidus nagyon hasonlít Giskardra… vagy Daneelra… és a sárkányok törvényei is hasonlóak, mint a négy törvény.
A bossos bigyuszra elhúzta a száját.
-Feleslegesen mennél el. Vagy veszekednek, vagy hallgatják a parancsnokot, aki ugráltatja őket… de legtöbbször inkább veszekednek. Hidd el, tudom jól. És… igenis szóltunk nekik, de hát tagadják az egészet. Persze nem minden frontos ilyen, Chan például nem, agy ha Saya ott van, akkor ő sem. De mindegy, nekem csak jó, ha ők egymást tépik a Bossozás helyett. Azért az elég sokatmondó, hogy Kayabának kellett megváltoztatnia a szabályokat a Bossos loottal kapcsolatban, mert azok az idióták egymás nyakára léptek azért, hogy ki viszi be az utolsó ütést. Persze most sem veszik észre magukat…

(riasztómadár)

by **Atoru** Hétf. Jún. 15 2015, 20:48

Timidus megjegyzésén elmosolyodtam.
- Hát igen, mi már csak ilyen anyagiasak vagyunk. Nem szeretjük a tartozásokat. - próbálom viccesebbre venni a figurát... Feltehetőleg rossz személynél. De ezt a helyzetkomikumot nem hagyhattam ki.
Shu elmesélésének hallatán megnyugodtam, és néhány helyen fel is kacagtam.
- Nem csodálom, hogy jobban értettél hozzá. Én nem tudok olyan dologhoz, amiről nem te, vagy Timidus tudnátok a legtöbbet... És ne aggódj, megtartom a titkot. Egyébként sem tudom hogyan néz ki ez a Kazuma, és ha elárulnám neki ezt a titkot... Akkor lehet, hogy pórul járnék. - vakartam meg zavartan a tarkómat. Meghalni még nem szeretnék, ha lehet róla szó. Azt hiszem ezt a titkot is el kell zárnom a Hét Pecsétesek közé. Lassan teli lesz a raktáram.

A csikizés jól sikerült, és Shu... Akarom mondani az Öszvér egyhamar legyőzetett. És ezt nem tudta megoldani az Első Alapítvány...
- Hm... Tehát csak félig vagy Öszvér. - vakartam meg az államat, eljátszva a bizalmatlant. De a hamiskás mosoly így is megjelent az arcomon. - Szerencsésnek mondhatom magam, hogy rám nem hat erőd, nem igaz? - nyújtom ki a nyelvemet játékosan a kicsi idomárlányra. Shuval jókat lehet viccelődni, és ezt élvezem is, minden alkalommal.
A robotok hallatán összevontam a szemöldököm.
- R. Daneel-ról már olvastam. Eléggé szimpatikus személynek tűnt nekem és nekem is egyből Timidus ugrott be, amikor olvastam a könyveket. - mondtam, de aztán eszembe jutott, hogy milyen hibát is vétettem. - Akarom mondani te jutottál eszembe, Timidus. - javítom ki magamat. Hiába, az ilyenekre is figyelni kell. - Giskard-ról viszont nem olvastam. - rázom meg a fejemet. - Ő lenne Daneel utódja? - a kérdés teljesen vak volt, mindössze a felsorolás alapján próbáltam következtetni... Talán sikerül.
Shu bossos bigyuszán csak elmosolyodom.
- Én erre szoktam mondani, hogy a gyakorlat jobb tanár, mint az elmélet. És azt is, hogy a kíváncsiság nagyúr. Nekem hiába mesélik el, hogy milyen íze van egy nyúlragunak. Én inkább szeretem a saját bőrömön megtapasztalni a dolgokat. - magyarázom, de az utolsó mondatokra a szemöldököm újból összegyűrődött. - Loot szabályváltozás? Erről nem hallottam. A last hittel járó jutalommal van kapcsolatban? - kérdezem kíváncsian, mert a szavaiból mintha ezt szűrném ki... De ez is csak egy felvetés.
És hogyha már szó volt az ételekről! Azt hiszem van valamim Shu számára, aminek én nem olyan sok hasznát veszem...
- Apropó, valamit szeretnék átadni neked. - mondom a lánynak, és már keresem is a megfelelő tárgyat. Amint megtaláltam, már küldtem is a lánynak. A tárgy nem volt más, mint a következő: >>Ragunyúl hús<< - Az én jártasságszintemmel csak elpocsékolnám... A te főzésjártasságod pedig tudtommal maxolva van, így nyugodt szívvel nyújtom át. - mondom a lánynak. Tudom, hogy a ragunyúl húsát sokan keresik... De inkább adom egy jó barátnak, mint egy idegennek.

by **Shukaku** Kedd Jún. 16 2015, 06:34

Valóban nem a megfelelő személynél, hiszen bár Shu elmosolyodott… amit elég nehéz volt észrevenni, hiszen Atoru mellett végig mosolygott, Timidus viszont teljesen komolyan vette a mondandót, sőt, ő is pontosan így gondolta. Az emberek általában szeretnek tartozni egymásnak és egymáshoz, kötelességüknek érzik ezt, és rendkívül anyagiasak. Nincs ezen mit szépíteni.
-Óh, azért nem kell ám ennyire túldicsérni egyikőnket sem!
Pirult bele kissé Shu újra, de határozottan megrázta a fejét.
-Bűvészkedésen például egyetlen pontocskám sincsen, mert nem akarom megtanulni. Szeretem a varázslatot varázslatnak hinni, és ha tudnám, hogy hogyan működik, oda lenne a csoda. Timidus pedig például a csapatos bigyuszokhoz nem ért annyira, mert ugye nagyon ritkán megyünk kazizni vagy TCS-zni, általában egy az egy… vagyis hát egy a kettő, vagy idomár ellen kettő a kettő ellen szoktunk párbajozni. Kazuma pedig maszkban járkál mindenhova. Gondoltam, hogy egyszer elcsenem tőle, mert kíváncsi vagyok, hogy mit rejteget alatta…
A félig öszvérre felkacagott, elengedte a madarat az öléből, majd teljes testével Atoru felé fordult.
-Az Öszvér már eleve félig ló, félig szamár… egy fél öszvér pedig… vagy te a csacsi!
Nyújtotta nyevét ismételten a srácra, és újra nevetésben tört ki.
-Azt pedig meglátjuk, hogy hat-e rád a képességem.
És valóban megpróbálta aktiválni a képességét, a jedi mozdulatot ezúttal Atoru orra előtt megtéve. Vicces lett volna, ha kiderül, hogy Atoru igazából a világ egyik mobja, játékosnak álcázva. Giskardra csak bólintott. Hosszadalmas lenne most elmesélni az egész életművet, amit Asimov letett az asztalra, majd egy újabb bólintás érkezett a last hitre is.
-Igen, az. A közösenlegyőzzükazellenségetmiegycsapatvagyunkésakijutásértküzdünk nagy komoly frontharcosok képesek voltak összeverekedni az utolsó ütés miatt, és Kayabának kellett rendet tennie köztük. Komolyan, mint az oviban! Nevetséges! Egyébként pedig ha nem akarunk kijutni, márpedig nekem te ezt mondtad, akkor semmi keresnivalónk nincs ott. Hadd lássák csak, hogy egyre kevesebben akarnak az ő értelmetlen harcukba beszállni, és akkor talán hamarabb véget ér ez a nyűglődés. Egy csomószor sajnálom már őket, mert szegények még mindig elhiszik, hogy kijuthatnak…
Egy kicsit keserűre sikeredett a mondandó vége, ám jött is a fenséges lakoma, ami majd elveszi a rossz szájízt. Shu egy ideig forgatta a kezében a húsit, majd felállt, tett hátra pár lépést, és ledobta közéjük az instant tábortüzet.
-Csak nem gondolod, hogy nélküled kóstolom meg, amikor az előbb mondtad, hogy szeretnéd megkóstolni? De…honnan szerezted?

by **Atoru** Pént. Jún. 19 2015, 11:28

- Shu, én sohasem dicséret miatt mondom, amit mondok. Egyszerűen így gondolom. - magyarázom. Most ideírhatnám, hogy mosolyogva, de... Amikor Shu-val vagyok, akkor általában a mosoly is ott leledzik az arcomon, így lassan feleslegessé válik kiemelni.
Az idomár mindenképpen be akarta bizonyítani, hogy nem ők a legjobbak... Én pedig nem hittem nekik.
- Ha én azt mondtam, hogy ti vagytok, akkor ti vagytok. ˇ^ˇ - kötöttem az ebet a karóhoz. - Ilyen lárifári badarságokról pedig hallani sem akarok. Ha ilyenekre gondoltam volna, akkor megemlítem azt is, hogy nem ti tudtok a legjobban taoko-n, vagy koto-n játszani. - csóválom meg a fejemet, moso... Tudjátok. - Ha pedig Timidus annyira nem értene a csapatos bigyuszokhoz, akkor kettőtök csapatmunkája sem lenne a legjobb. Itt mindössze annyiról van szó, hogy kis létszámban, de maximálisan tudja irányítani a csapatot. - felelem. Ha én a fejembe veszek valamit, akkor makacsul kitartok mellette.
Úgy látszik Shu-nak feltűnt, hogy mire is gondoltam valójában a félöszvér alatt. Sebaj! Legalább nem vette rossz néven, aminek örülök.
Nem tudtam, hogy jelzi-e nála valami, ha besülne a képessége... De próbáltam úgy tenni, mintha sikerülne.
- Úrnőm. - ereszkedtem féltrédre a kislány előtt. - A szolgálatára állok. - próbáltam úgy kimondani a szavakat, hogy nehogy elnevessem magam, így a komoly arckifejezésem is egy torz fintorba fordult a nagy erőlködéstől. Még szerencse, hogy az arcom a föld felé néz.
De nem bírtam sokáig, talán már Shu első utasításának teljesítése közben elnevettem magam. Túlságosan is komolytalan vagyok, úgy látszik.

- Elnézést Shu, - lihegtem. - de nem bírtam tovább. - majd elterültem a pázsiton. Reméltem, hogy nem fog bedurcázni, amiért csőbe húztam... Ha ugyan a képesség besülését nem jelezte nála valami.
Shu frontharcosokról alkotott képén csóváltam a fejem. Igen, mosolyogva.
- Ezt nem hallottam. De erről jó tudni... És ki mondta, hogy ezután mindig oda fogok járni? Mint mondtam: én inkább megkóstolom a nyúlragut és utána döntök, hogy ízlik-e, vagy sem. Esetleg kinézed belőlem, hogy megszegem az ígéretemet? - a kérdést viccnek szántam, de lehet, hogy túllőttem vele a célon. Mindenesetre nem volt szándékom. - Az embereket pedig sose sajnáld, Shu. - paskoltam meg a fejét. - Kell nekünk a hit, bármiben is higgyünk. Legyen az a kijutás, az ellenkezője, vagy éppen az, hogy játékosokat ölünk... Az embereknek szükség van hitre, hogy kibírják. - kezdtem bele mélyebb gondolatokba, de észbe kaptam. - Ah, bocsi. Csak hangosan gondolkodtam.
A kis idomár kérdésére a válasz nem váratott sokáig.
- Egy küldetésnek a végén kaptuk. Valamilyen rendszer béta tesztelői voltunk, azt hiszem. - mondom bizonytalanul. Ha sHu-t érdeklik a részletek, akkor elárulom... A lakoma közben.
Addig is figyelem, hogy mit is hoz össze a mesterszakács.

by **Shukaku** Pént. Jún. 19 2015, 12:04

Nos, a mesterszakácskodás úgy kezdődik, hogy egy mesterszakács sem tud csodát tenni megfelelő felszerelések nélkül. Hála a jártasság kimaxolásának, a kések és a felszerelés bármikor elővarázsolható volt, akárcsak a tábortűz, ám a hozzávalókkal már egy kicsit gondban lett volna, ha nincs Chizu. De szerencsére Chizu van, úgyhogy egy rövid levélváltás és receptegyeztetés után már meg is érkeztek Shuhoz a hozzávalók, amiket szépen ki is pakolt egy nagy lapos kőre.
-Most ez lesz a konyhapult jobb híján. Ugye itt van a husi, egy fej vöröshagyma, két paradicsom, kell bele fokhagyma, de azt majd csak a tiédbe teszek, kell egy deci bor… ha…
Itt egy kicsit elgondolkodott, de nagyon remélte, hogy Atoru nem akar bébicsőszködni felette az alkohol miatt, és ez egyébként is elengedhetetlen az ételhez… szóval nyugodtan kipakolta a kis flaskát is.
-Egy kis víz is kellene. Van itt a közelben egy forrás. Hozol nekem addig, amíg előkészítem a többit? Ha már úgyis csak a parancsaimat lesed.
Nyomott a srác kezébe egy kulacsot, majd folytatta.
-Mazsola, sárgabaracklekvár, citrom, olívaolaj, fahéj, római kömény, gyömbér, pirospaprika, só és bors. És akkor meg is leszünk. Kuszkusszal vagy rizzsel kéred?
Remélhetőleg Atoru visszaért, mire összekészülődött, tehát a hagymát azonnal a kezébe nyomhatta, amíg ő a paradicsommal bíbelődött. És ha megtörtént a választás, akkor nemsokára el is készült a finom ebéd. A valóságban 3-4 órát igényelt volna az összefőzés, itt azonban Shu egy kicsit csalt, és igénybe vette a rendszer segítségét, meggyorsítva a folyamatot. Persze annyi időt azért hagyott, hogy főzőcskézés közben válaszolni tudjon.
-Hát… ha mindig azt mondod, amit gondolsz, akkor ebben hasonlítasz Timire. Viszont… ebben a csapatos izében igazad lehet, de akkor sem vagyunk mi a legjobbak, mert nem elég, hogy nem tudok játszani taokon, de azt sem tudom, hogy mi az…
Ráadásul még a Google is azt mondja, hogy az inkább taiko… Mindenesetre a képesség besülését nem jelezte semmi Shunak, csak a sikert szokta jelezni az adott mob indikátorának megremegése és színváltása, ám mivel Atoru indikátora még mindig zöld volt, nem pedig sárga, mint a peteké, így valahonnan lehetett sejteni, hogy valami turpisság van a dologban. Mindenesetre most már kellett hoznia vizet, ez alól nem bújhatott ki, és nem is heverészhetett a fűben tovább. A mondandóján viszont elgondolkodott az idomár, és halkan sóhajtott egyet.
-Sokkal könnyebb lenne nekik, ha valóságos dolgokban hinnének. Viszont… erről a béta-tesztelésről igazán mesélhetnél ebéd közben…
Igen, közben, hiszen ebben a pillanatban már szolgálta is fel a finomságot. Sajnos gyertyafény meg zene nem volt, és asztalként is csak a lapos követ lehetett körbeülni, de az étel ízéért és látványáért azért mindent megtett…

by **Atoru** Csüt. Jún. 25 2015, 20:27

Csak ámultam, miközben Shu előkészítette a hozzávalókat. Én ehhez a főzés micsodához sosem fogok érteni. Ez maradjon meg a többieknek, én pedig majd kertészkedem. Az úgyis izgalmasabb.
Mikor Shu elgondolkodva rám nézett a bor miatt, védekezően magam elé emeltem a karjaim.
- Lelkem rajta, azt teszel bele amit szeretnél. - a bor amúgy sem olyan súlyos. Bezzeg a szaké... Abból a kevés is sok. - Viszont... Hogyhogy csak az enyémbe kerül fokhagyma? Talán nem szereted? - érdeklődtem. Ha nem szereti, akkor előkerítek egy karót valahonnan a biztonság kedvéért.
És Shu meg is adta a kitűnő lehetőséget: vízhordás.
- Értettem. - szalutáltam, és indultam is volna, amikor jött a kérdés. - Ööö... Kuszkusszal. - vágtam rá gyorsan, és már úton is voltam. Először csak a patakot találtam meg, de végül a forrást is megleltem, és teli töltöttem a kulacsot, távolba révedő tekintettel. Jól esett ez a kis piknik Shuval - mivel ez már piknik volt. Feledtette velem azt a gondolatot, hogy Anatole meghalt, és hogy Miri milyen reményvesztett lehet. És talán ennek a találkozásnak köszönhetően tudok kitartani amellett, hogy a céhvezéremmel találkozzak. Már túl sok dolog...
A kulacs megtelt, én pedig szaladtam is vissza a vízzel. A következő utasításra már várni sem kellett, egyértelmű volt: hagymaszeletelés. Csak azt nem tudtam, hogy Shunak jó lesz gerezdenként, vagy teljesen aprítsam össze, ezért ezt meg is kérdeztem tőle.
Ezután a választól függően aprítom fel a hagymát, és várom a további teendőket, ha van. Ha nincs, akkor próbálok nem láb alatt lenni. ninja

És folytatni a beszélgetést. Talán egy kicsit belepirultam abba, hogy Timidus-hoz hasonlított, de kislányos zavaromat megzavarta egy szó, ezért furcsán néztem az idomárra.
- Taoko? - pislogtam néhányat. - Én ilyenről nem is hallottam. Taiko-ról beszéltem. Ez egy régi, hagyományos dobfajta. Régebben csatákban ezzel adták meg a ritmust, és a parancsokat is könnyebb volt így közvetíteni... Csodálom, hogy még nem hallottál róla. - nézek továbbra is furcsán a lányra. Hiszen Shukaku elég művelt leányzó, így nem hinném, hogy kultúrában elmaradott lenne. Lehet, hogy csak azért nem értette, mert félrehallotta, amit mondtam.
- Shu, minden valóságos. Az is lehet, hogy egy rinocérosz fog elgaloppozni előttünk. Csak kicsi rá az esély. - nézek rá komiszul. - A béta-tesztelésről pedig... Nem sokat tudok mondani. - összekulcsolom a kezeim, és komolyabb arcszerkezetet öltök magamra. - Annyi biztos, hogy egy kényszerített teleportálással kezdődött, gondolom véletlen folytán választottak pont minket. Ez... Lényegében olyan volt, mintha egy újfajta küldetéssorozatot szeretne valamelyik staff tag indítani. A SAO keretein belül, de mindig más helyszínen találtuk magunkat. Ó, és a helyek nem voltak a térképen. Mivel mindegyik egy-egy anime helyszínei voltak. - ha Shu hangot adna a csodálkozásának, akkor várok és csak azután folytatom. - Egyik sem volt mai darab, mindegyik legalább tízéves, vagy annál is régibb. Ennek ellenére élveztük. Minden élethű volt, a környezettől kezdve a karakterek viselkedéséig minden. És... Igazából csak teleportáltak minket, majd végül a játéktér megalkotója elmagyarázta, hogy hol is vagyunk. Lényegében ennyi. - fejezem be mondandómat, miközben eszegetek a raguból. Nekem valamiért van egy olyan rossz szokásom, hogy ameddig eszem, addig nem szólalok meg magamtól. Ez a rossz szokás most is jelen van, és miután elmeséltem a történteket csak csendben falatozom. Hacsak nem áll elő egy témával Shu.

by Ajánlott tartalom