Re: Erdőség #2

by **Hinari** Csüt. Szept. 04 2014, 17:51

- Megkeressük őket? – fordultam Shu felé csillogó szemekkel, s már ugrottam is fel a szikláról, lenyitva a minimapot, kinagyítva a területet, ahol voltunk – Nem láttam még borzot, és… - kaptam észbe, hogy talán egy kicsit felfokozottan kezeltem a dolgot, majd zavartan vontam meg a vállam, közben azért elmosolyodva - Érdekes állatoknak tűnnek – fejeztem be végül. Tényleg kíváncsi voltam rájuk, akárhogy is számoltam, az egy méteres testhossz nem volt apró, s közvetlen testközelből látni egyet… jó kalandnak tűnt. Úgyis untam már a farmolást.
- Te tudod merre vannak? – pillantottam fel a térképből, majd kis átgondolás után már zártam is be, a menümmel együtt: valószínűleg a lánynak nem fog kelleni útmutatás, ha ismerte ezt a helyet, bizonyára tisztában van a szafari nagyrészével, butaság lenne azt feltételezni, hogy segítségre lenne szüksége. Ha beleegyeztek, úgy még utoljára körbenéztem, elnézve egy darabon a helyet, amerre Nestor eltűnt, szelíden hozzátéve, ha Shu arcán esetleg aggodalmat véltem volna felfedezni, hogy a tűzsárkány tud magára vigyázni. S ami azt illeti, Nestort tényleg nem kellett félteni, s abban is biztos voltam, hogy meg fog találni minket, ha pedig nem, úgy én fogom őt. Most viszont nem akartam magamhoz hívni, a hangos kiáltozás valahogy nem illett a borzleshez, s amilyen hiperaktív lett az átalakulása után, valószínű ő nem is érezné magát jól, ha csöndben és egyhelyben kéne maradnia. Nem, neki tökéletesen megfelelt az új kihívás, a gyorsan mozgó barna folt, a vadászat öröme és a fejlődés. Ha sikerrel jár, azt a rendszer úgyis jelzi nekem: ráérek akkor foglalkozni a kérdéskörrel, hogy hogyan fog felzárkózni hozzánk, ha tudom, hogy őt sem fogom megzavarni a vadászatában. Így egy utolsó pillantást vetettem még hátrafelé, majd követtem Shut, amennyiben mutatta az utat.

by **Shukaku** Csüt. Szept. 04 2014, 18:18

Kissé furcsállja a halálhír utáni gyors lelkesedést, de amit elgondolkodik rajta belátja, hogy Hinarinak igaza van. Hisame is ezt szeretné.
-Hát… izé… nem nagyon fogod tudni csak úgy megkeresni. Mondtam, hogy több négyzetkilométernyi területen vannak alagútjai, ráadásul nagyon nagyon óvatos is. Plusz még éjszakai állatok, azaz nem teljesen éjszakai, mert alkonyatkor kezd el vadászni, de nappal vagy az üregeiben bújik el, vagy pedig a magas fűben, az avarban, és csöndben marad. Főleg most, hogy megtaláltuk a várát, nem hiszem, hogy csak úgy előmerészkedne.
-Milyen jártasságaid vannak?
Teszi fel a kérdést hirtelen a sárkány, majd gyorsan meg is adja a magyarázatot.
-A nyomkövetés most jól jönne, és az egyéb kereső képességek is.
Meg persze ezen kívül Hinari többi képessége is érdekli, ha a céhvezér lesz olyan kedves, és megosztja velük.
-Igen, Timidusnak igaza van. Vannak csapások, ahol gyakrabban járnak az állatok, és ezt nyomkövetéssel még könnyebben meg lehet találni. Persze én már tudom az összeset, csináltam is pár térképet hozzá, de ha egyedül jönnél, akkor azokra hagyatkozhatsz.
És már le is hívja a menüjét, végigpörgetve a rengeteg elmentett térképrészletet, amelyet sokszínű vonalak hálóznak keresztül, jelezvén az állatok vonulásának az útját, gyakoriságát, a respawnolásuk gyakoriságát, és minden adatot, amit a két év alatt tartó megfigyelés folyamán le tudott magának jegyzetelni. Ezeknek a térképeknek hála, bár az elkészítésük hosszú ideig tartott, és az információszerzés rengeteg időt vett igénybe, de ma már pontosan tudja, hogy melyik vadat hol kell keresnie, de legalább is azt, hogy hol találja meg nagy valószínűséggel.
-Itt, itt és itt vannak kijáratai biztosan a várnak, amiket gyakran használnak, de nem hiszem, hogy sikerrel járnánk akár ott is nappal anélkül, hogy órákat kellene ücsörögnünk. De ha szeretnéd, akkor szívesen megmutatom, és hátha szerencsénk lesz.
A lány ereje neki is erőt adott, és persze nem akarta őt is letargiába süllyeszteni. Hisame vidámságából merített erőt, és Channak is megígérte, hogy igyekszik a jó dolgokra koncentrálni.

by **Hinari** Vas. Szept. 14 2014, 14:45

Figyelmesen hallgattam a kislányt, Timidus kérdése viszont kizökkentett, s mosolyogva kezdtem volna felelni, ám aztán mégsem akartam addig közbeszólni, amíg a sárkány és idomárja be nem fejezték. Elgondolkodtam kicsit, eddig nem is jutott eszembe, hogy például a keresést lehet másra is használni, mint itemek és nyersanyagok felfedezésére, bár, mivel sose volt ilyen jártasságom, nem érintett meg olyan nagyon a tény, hisz aligha tudtam hasznát venni.
- Hát nyomkövetésem az nincs, bár ha kell, meg tudom oldani, ne aggódjatok – mondtam végül, önkéntelenül is elképzelve a szituációt, ahogy majd pont én megyek borzlesre, és pont azzal az idióta fiúval. Megráztam a fejem. Nem, határozottan nem. Neutral

Az a két alkalom is bőven elég volt >.> - Viszont azzal segítenétek, ha a főbb kijáratok koordinátáit megosztanátok, bár remélem, hogy szerencsénk lesz, és nem lesz rá szükség – folytattam – A mostani útvonalat pedig lementem – tettem még hozzá, közben el is indítva a minimap adott funkcióját, jókedvűen, örülve neki, hogy eszembe jutott, és annak is, hogy Shu nem viselkedett teljesen elutasítóan az ötletem felvázolása után. Talán ő is képes lesz elterelni a gondolatait, legalább erre a kis időre. Mindkettőnknek erre volt most szüksége.
Amikor a lány megmutatta a jegyzeteit, a főbb kijáratokkal, csak bólintottam, megpróbálva átlátni, hogy mekkora távolságra lehetnek ezek egymástól, s hogy mekkora területet ölelnek fel, a szafari ezen területének egészéhez viszonyítva. Jó volt új dolgokat megtudni, s rájönni, hogy a szafari állatai kicsit másképpen működnek, máshogy vannak programozva, mint az egyszerű mobok a mezőkön. Azt hiszem, a mai napra le is tettem a vadhúsról, már amennyiben Nestor nem ejt el valamit, amíg távol vagyunk egymástól.
- Igen, örülnék neki, köszönöm – feleltem Shukaku kérdésére, majd követtem a párost, a borús hírek ellenére viszonylag jó hangulatban, várakozással telve. S alig haladtunk pár métert, meg is jelent a felugró ablak, mely tudatta velem, hogy a tűzsárkány medvét talált, ami azonban nem dobott semmit. Elmosolyodva zártam be a panelt. Majd legközelebb. Nem kell mindig a pixelezésre törekedni.

by **Shukaku** Vas. Szept. 14 2014, 15:11

Már a legutóbbi alkalommal is egyértelmű volt, hogy Hinari nem a bőbeszédűségéről lesz híres, és Timidusnak igencsak meg kell dolgoznia azért, hogy ebből a lányból bármifajta információt is kicsaljon. Persze egy halálhír után ez azért főleg igen nehéznek bizonyult, de míg másokat csak beszéltetni kellett, itt úgy tűnt, hogy Hinari tudja, hogy mekkora hatalom a tudás, és nem akart magáról semmit kiadni. Mindössze annyit tudtak meg eddig, hogy ő is sajnálja Hisamét, és haragszik Peterre -bár ezt jelenleg csak Shu sejtette, hiszen Timidus nem látta olyan jól meg azt, hogy az emberek érzelmei miként is jelennek meg az arcukon-, valamint azt, hogy nyomkövetés jártassága az éppenséggel nincs. De azt, hogy mi van helyette, azt már nem árulta el. Viszont valami más igencsak felkeltette a sárkány kíváncsiságát.
-Hogyan és mivel tudod helyettesíteni a nyomkövetés jártasságot?
Nem mintha nagyon aggódott volna azon, hogy szegény Hinari eltévedne, de az már nagyon is foglalkoztatta, hogy ha nekik nincs meg valami skilljük, az valamiképpen helyettesíthető lenne. Eddig ebbe bele sem gondolt, hiszen a skillek pont azért és úgy voltak kitalálva, hogy arra legyenek jók, amire ki vannak találva.
Shu persze csak bólintott, és már át is küldte Hinarinak azt a térképrészletet, amit a vár feltérképezése során készített magának. Nem volt ez annyira nagyon titkos, és mivel úgy tűnt, hogy a lány nem levadászni akarja az állatkákat, azt pedig senkitől nem tagadhatja meg, hogy gyönyörködjön bennük, így már röppent is az üzenet a céhvezérnek. Szép halkan közelítettek a főbejárat felé, amikor is a sárkány halk motoszkálásra lett figyelmes. Rögtön fel is röppent, és eltűnt a lombok között, majd kisvártatva egy csipogó hangot hallatott, mire Shu gyorsan Hinari felé fordult.
-Gyere!
És már rohant is, hiszen a sárkány a vészjelző hangját hallatta. Persze Timidus nem került veszélybe, de másvalaki igen. Nem mintha a sárkány nagyon meg akarta volna menteni a csapdába szorult kis cickányt, de tudta, hogy Shu így tenne, így hát jelzett neki. A kelepce még nem zárult össze, a kisemlős súlya nem volt elegendő hozzá, ám amint leszállt volna a kioldóról, amin éppen álldogált, bizonyára a szerkezet végzett volna vele. A kis idomár lassan közelített, majd egy hirtelen mozdulattal a pálcája segítségével taszajtott egy nagyot a mobocskán. A csapda persze a kezén csattant, és őt sebezte is, az állatka azonban sértetlenül elszaladhatott, és ez volt a legfontosabb. Shu egy könnyed mozdulattal nyitotta szét újra az eszközt, majd egy fejcsóválást kísérve eltette az eszköztárjába. Nem először találkozott ilyennel. Ezután csak egy mosollyal és egy biccentéssel jelzett Hinari felé, hogy semmi baj, mehetnek tovább.

/csapda, cickány, denevér/

by **Hinari** Csüt. Szept. 18 2014, 12:18

- Egyszerű – fordultam a sárkány felé – Szerezni kell olyan útitársat, akinek van – mosolyodtam el, elgondolkozva egy rövidke pillanatra: önkéntelenül is eszembe jutott az az este, amikor kétségbeesetten kérdeztem meg minden járókelőt, aki épp arra járt, s kértem, hogy segítsenek… lehet, hogy ha lett volna nyomkövetésem, még idejében odaérek? Talán nem késtem volna el… Sóhajtottam, s alig észrevehetően megráztam a fejem: Peter után nem hiányzott, hogy újra felidézzem Lewis halálát, ígyis eléggé elszomorított az előző fél óra, nem szabadna most ilyeneken agyalnom. Közben bólintva fogadtam el és mentettem le a Shu által elküldött adatokat, elcsodálkozva azok részletességén – Jó sokat foglalkozhattál vele – néztem a lányra elismerően – Köszönöm, azt hiszem még visszanézek párszor, hátha előhozzák a kicsiket is – azt ugyan nem tudtam, hogy milyen idős korban jönnek ki a járatokból a fiatal egyedek, ám kíváncsi voltam a borzokra, ha már tényleg az ő helyükön pihentünk Nestorral olyan sokat – Amúgy érdekes ez a szafari – mondtam hirtelen – Itt a vadak állatokként vannak programozva, s mindent csinálnak, amit odakint is, s amíg az egyszerű mobok ránk támadnak, amint a rendszerük érzékel minket, itt inkább elbújnak előlünk – gondolkodtam hangosan – Egészen más hozzáállást igényel…
Timidus előrerepülése megakasztott, s érdeklődve néztem utána, a jelzést követően gyorsan követve a lányt, kezemet a Katana markolatára helyezve, ha esetleg szükség lenne rá. A veszély azonban nem igényelt közbeavatkozást, már ami a kardot illeti: az állatka ugyan bajban volt, de mire leguggolhattam volna hozzá, Shu ügyesen ki is szabadította. Összeráncolt homlokkal néztem a helyet, ahol a csapda volt – Ki tesz ki ilyeneket a vadon közepére? – csóváltam a fejem rosszallóan – Mégcsak kapásnak sem minősül, ha elpixelezi a vadat – húztam el a számat. Az addig rendben, hogy vadászat, de én a magam részéről jobban preferáltam a tisztességes módszereket…

by **Shukaku** Csüt. Szept. 18 2014, 13:03

Oh, hát csak képesek akkor ezek a frontharcosok valamilyen szintű csapatmunkára, ha már odáig eljutottak, hogy egymás hiányzó képességeit egészítsék ki. Persze az továbbra is fura volt Timidus számára, hogy miként lehet az, hogy egy olyan nem igazán fontos eseménynél, mint a vadászat, ezek szerint sikerül ez nekik, és még ki is adják egymásnak az információkat, miközben amikor az állítólagos kijutásért küzdenek, ami olyan hű de fontos, akkor ez már nem megy. És ekkor még nem is fogalmazódott meg a petben, hogy pár nap múlva ott fog előttük állni a boss terme előtt, és segítő mancsot nyújtva hívja fel a figyelmüket erre a mulasztásukra, majd jön egy Ren, aki a tipikus szabályt nem követő, öntörvényű izgága valaki, meg persze Regi, aki még inkább, és szépen alá is írja az általa elmondottakat, és a magánakciójával már bajba is sodor mindenkit. Timi sokszor nem értette, hogy a frontharcosok közül ki is van igazából mellettük, és ki ellenük, és miért bomlasztják sokan a rendszert kérés nélkül is, mintha neki akarnának segíteni. Mindenesetre a magyarázatra rábólintott, mert a lánynak igaza volt. A Shuhoz intézett szavain azonban a kislány is csak mosolyogni tudott.
-Egy rózsaszín indikátoros mob szerintem nem támadna ránk, hanem ő is elmenekülne, ha nem kezdenénk vele harcot. Még mindig sokat járok a Kezdetek Erdejében, és nagyon régóta csak akkor kellett malacokkal harcolnom, ha kerestem őket. És ezek a mobok is megtámadnak, ha sarokba szorítod őket, csak ők nem nagyon tudnak sebezni, csak azt, amivel neked jönnek… mintha leesnél egy fáról.
A cickánymentés után elhangzott szavaira azonban Shu már fejcsóválással reagált.
-Ez nem igaz. Ha te helyezed ki a csapdát, és úgy kapja el a vadat, akkor jár érte hús, csak ezek a vackok megsebesíthetnek egy petet is, akinek kis szinten nincs olyan sok életük… és ezeket a csapdákat le lehet vinni a kisebb szintekre is.
Leguggolt a helyen, ahol a csapdát találta, és elkezdte nézegetni a nyomokat.
-És ezt is valaki idehozta. Ha követjük a nyomait, akkor lehet, hogy találunk még párat, mielőtt valaki belelépne.
És a lánynak igaza is lett. Egy mosómedvét szerencsére még időben megzavartak, mielőtt beleléphetett volna, és a csapdát is sikerült felszedni. Sajna ezekre a szerkezetekre hiába dobálna az ember követ, csak érintésre aktiválódnak, így mindig fel kellett áldozni azt az öt pontot, hogy valaki elpakolhassa. Persze nagy szinten ez nem jelentett semmit. Ami viszont jelentett, az egy kiselefánt feltűnése volt. Shu persze már látott elefántokat a szafari területén,. de mivel abban nem volt biztos, hogy Hinari is, így megpróbálta magukhoz csalogatni egy kis elemózsiával.

/mosómedve, csapda, elefánt/

by **Hinari** Hétf. Szept. 22 2014, 14:26

Egy pillanatra el kellett gondolkodnom rajta, milyen lehet a rózsaszín indikátor, de mivel a lényegen valószínű nem változtatott, így csak betudtam a jelzőt a kislány állatszeretetének, annál is inkább, mivel a piros mint szín általában a gyilkosokat jelöli. Nem mintha a sima mobok nem erre lettek volna programozva…
- Hát ha bekerülsz a látóterükbe, rád támadnak, a programjuk nem tudja, mekkora szintű vagy… az persze más kérdés, hogy még mindig elég sok a kis szintű játékos, akik rendre farmolják a vaddisznókat, így nem csoda, ha kevéssel találkozol – feleltem, miközben sétáltunk, időközben figyelmesen fülelve befelé, hátha a csapda kihelyezője még a közelben van. Azt hiszem, ha összefutnánk vele, lenne egy-két szavam hozzá.
– Tényleg? – emeltem fel a szemöldököm Shu kijavítására – Ezt nem tudtam. Akkor legalább megvan az ok… – sóhajtottam, kutatva egy kicsit a közeli bokorban, a fejemet csóválva, ahogy egy elrohanó mosómedve nyomán a kezemen csattant egy újabb csapda – Jó sok van belőlük – húztam el a szám s tettem magam elé a tárgyat, hatástalanítva azt, úgy, ahogy Shukakutól láttam az imént. Igaz, nekem nem ment olyan gyakorlottan, mint az idomárlánynak, de nem volt túl nehéz, s hamarosan már az inventorymban pihent az item, legalul, ahová az ilyenek valók – Amúgy mit csináltok a sok összeszedett csapdával? Van valami hely ahová ezeket le lehet adni, vagy csak le kell dobálni a szint széléről és kész? – kérdeztem, leporolva a szoknyámat, tovább nézelődve – Csak nem tárolhatjuk őket a játék kiviteléig…
Mire azonban gondolatban is a végére értem volna a lehetséges megoldásoknak, feltűnt a mozgás, így ajkaimat becsukva, kíváncsian néztem, ezúttal mi okozza a zajt. Az átlagnál egy kissé nagyobb tömegű állat baktatott a terepen. Csodálkozva figyeltem az elefántot, ahogy Shu megpróbálja közelebb hozni, még beszélni is elfelejtettem a nagy várakozásban. Már nem sok kellett volna, ám ekkor egy gyors röptű árny suhant el felettünk, nyomában enyhén megpörkölődött levelekkel. Nem lassított le, valószínű egy távolabbi esemény kelthette fel az érdeklődését. Én csak halkan sóhajtottam, úgy ingattam meg a fejem: vajon képes ő egyáltalán elfáradni?

by **Shukaku** Hétf. Szept. 22 2014, 15:10

Shu rengeteget gondolkodott már azon, hogy mennyire összetettek és bonyolultak at itteni állatok. Azt még neki is be kellett látnia, hogy a moboknak valóban csak az a céljuk, hogy kihívást jelentsenek a játékosoknak, és ennek a céluknak tökéletesen eleget is tesznek. Sajnos, ha valaki átlépi a támadási zónájukat, akkor sem menekülnek el, ha esetleg a saját indikátorukra rápillantva rájöhetnének, hogy mennyivel magasabb szintű is az ellenfelük. Vagy… igaz, azt nem tudhatta senki, hogy a mobok milyen színűnek látják a saját indikátorukat, hiszen a különböző szintű játékosok is különböző színűnek látták ugyanazon mob fölötti jelzőt még abban az esetben is, ha ugyanott, ugyanakkor tekintenek rá.
-Lehet. Viszont a magasabb szintű mobok már sokkal okosabbak. Például az elfek. Egyszer majd szeretnék az egyikükkel beszélgetni is. A magasabb szinteken szerintem pedig már ugyanolyan okosak és szervezettek lesznek, mintha petek lennének. Akkor talán már békét is lehetne velük kötni, feloszthatnánk a vadászterületeket meg ilyesmi…
Hirtelen hallgatott el. Egy frontharcossal beszél, nem Ozirisszel vagy nem Justinnal és Atoruval. Nem akart félni. Sokszor elhatározta már, hogy nem fog félni, nem fog hazudozni, és mindenkinek elmondja majd titkolózás nélkül a gondolatait egy békés Aincradról… de ez összeegyeztethetetlen volt azzal, hogy barátokat is akart. Illetve… már egyre kevésbé tudta. Még azok is elhagyták, akikkel úgy hitte, hogy jóban van. Össze sem kellett vesznie velük, egyszerűen csak eltűntek az életéből. Persze amiért hallgatott, az nem az volt, hogy félt, Hinari megutálja. Utálták elegen ahhoz, hogy ez már ne tudja nagyon foglalkoztatni. A lány utolsó szavai hallgattatták el. Valahogy mindig előkerült a játék vége… ami számára mindennek a végét jelentette. És a csapdák is… Timidus javaslatára tárolta őket, és a sárkánynak tervei is voltak velük.

by **Hinari** Kedd Szept. 30 2014, 14:17

Ahogy a lányt hallgattam, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mennyire és mit szóljak közbe, hogy mennyire érdemes pont ma, közvetlen Peter és Hisame után lelomboznom őt. Naiv volt, amilyenek a korabeli kislányok szoktak lenni, de nem én akartam az lenni, aki még az eddigieknél is jobba elszomorítja… úgy beszélt a mobokról, mintha képesek lennének a velünk való együttműködésre, mintha csakúgy, akarattal semmibe tudnák venni a programjuk által generált parancsokat. Arról nem is beszélve, hogy a játékosok se fognak csak azért lemondani a tapasztalatról, hogy „életben hagyjanak” pár óra múlva respawnoló mobokat. Amit Shu mondott, az mind szép és jó volt, de aligha akadhatott sok ember, aki hasonló álomvilágban élne… főleg, hogy ez csak számára volt az. Végül csak sóhajtottam. Elkezdhettem volna átbeszélni vele a dolgokat, de jelen helyzetben semmi értelmét nem láttam. Így csöndben sétáltam tovább, elnézve a közeledő elefántot, magamban elraktározva a lány szavait mint információt, de nem görgetve tovább a szálat, szándékosan nem folytatva azt.
- Jól letértünk az ösvényről – váltottam témát egy kis idő múlva, lenyitva a Shu által átküldött térképrészletet, pillantásom viszont még egy ideig a kislányon nyugodott: szomorúnak tűnt, hangulata csak ideiglenesen javult, s ezzel én se voltam másképpen. Önkéntelenül is eszembe jutottak a Peterrel eltöltött percek, és neki bizonyára sokkal több lehetett ezekből... olyan emlékek, amiket egy egyszerű borzles nem tud csakúgy elfeledtetni. Be kellett ismernem, hogy bármennyire is szeretném, képtelen vagyok hosszan elterelni az ő vagy akárcsak a saját figyelmem is, de ez nem jelentette azt, hogy ne próbáljam meg újra. Magam miatt is – Bár ahogy Nestor ténykedését elnézem, már rég elijesztett minden borzot a közelből – húztam el a szám, lemondó fejcsóválással nézve a füstöt, ami tőlünk nem messze szállt az ég felé.

by **Shukaku** Kedd Szept. 30 2014, 15:55

Hinari csöndben maradt, és a csönd olyan mélységes fájdalomként telepedett rájuk, úgy élte fel azt a kicsi, önmaga és az álmodozásai által gerjesztett jókedvet is, mintha valami százas szintű fegyver csapolná az életpontjait, csak ez éppenséggel boldogságpontokkal táplálkozott. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy miért hallgatott el Hinari. Az összes fölnőtt ezért hallgatott el mellette. Hülyének nézték, de nem akarták megbántani, így inkább nem szólaltak meg, Persze ez talán sokkal rosszabb volt, mintha megszólaltak volna, hiszen akkor lehetett volna tudni, hogy sajnálják vagy szánakoznak rajta, hülyének vagy naivnak gondolják-e, fogyatékosnak, vagy csak egyszerűen gyereknek nézik-e. Ezek olyan fontos különbségek voltak, amelyek bár magát a végeredményt nem változtatták volna meg, mégis képesek lennének árnyalni. Persze a felnőttek ilyenkor inkább hallgatnak, mert őszintének nem mernek lenni. Pedig az őszinteség egyszerű és nagyszerű dolog, de soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos. A fölnőttek másik tulajdonsága az volt, hogy azt hitték, ha valamiről elterelik a figyelmüket, akkor a probléma már nem is létezik. Pedig ezt igazából mindig is gyerekes dolognak tartották, és kinevették a gyermeket, aki szemét eltakarva gondolta magát láthatatlannak, vagy lenézték a kislányt, aki álomvilágban, Kayaba világában szeretett volna élni, és elmenekülni a kinti világból, miközben ők is ugyanazt tették mindössze azzal a különbséggel, hogy ők nem voltak képesek elhinni ezt, nem tudták rendesen becsapni magukat, így csak ideig-óráig működött a varázs. Hinari is ezt tette most, és beszélt az ösvényről, amelyről igazándiból nem is számított, hogy letértek, hiszen Shu egy szóval nem mondta, hogy végig azt fogják követni, és beszélt Nestorrol, aki pedig igen messze volt. Egy dologban azonban igazat tudott neki adni a kislány. A sárkány ténykedése miatt nem nagyon fognak borzba botlani, így hát erre kénytelen kelletlen, de rá kellett bólintania. Ám ha már Hinari előhozakodott vele, akkor Shu feltette a kérdését.
-Hogyan került melléd?

by **Hinari** Kedd Szept. 30 2014, 18:46

A lány kérdése kizökkentett. Nem feleltem azonnal, csupán lehunytam a szemeim egy pár másodpercre: nem akartam visszaemlékezni, de muszáj volt. Pont ő volt az, akinek nem vethettem oda, hogy „csakúgy”; hiszen sem ő, sem Nestor, sem a történtek nem érdemelték meg ezt a fajta bánásmódot.
- Meghalt az idomárja – feleltem komoran, megtörve a számomra nyomasztó csendet, továbbra is az eget fürkészve – Akkor került Hope-hoz, aki nem sokkal azután jött át a JLbe… akkor ismerkedtünk össze. Aztán… aztán Hope is meghalt.
Nehéz volt kimondani a szavakat, melyek ólomként nehezedtek rám, kimondásukkal elérve, hogy kénytelen legyek újra átélni mindent. Amikor a Black Ironban összefutottunk… Nes már akkor is erős volt, erősebb, mint bármelyikünk lenne, ha előtte halnának meg a társai. De Askr-nál jó helyen volt, Hati vidámsága pozitív hatással volt rá, s én is örültem neki, hogy fel tudta dolgozni Shiki halálát. Szinte nem is látszódott meg rajta, egyedül a dalt őrizte meg, melyet most is elénekelt. Askr elvesztése után pedig nekem segített az önmarcangolás helyett, rám vigyázott, pontosan úgy, ahogy Lewis halála után tette. Hihetetlen egy teremtmény volt, csodáltam a lelkierejét és a kitartását. Szomorú mosollyal néztem, ahogyan a távolban úszik a felhők között, azt hiszem, a repülés egyben felejtést is jelentett számára, ahol nem érte el őt semmi a lenti világból. Csatlakozni akartam hozzá, ott lenni vele, főleg most, amikor a bánat szinte kitörölhetetlen vírusként fertőzte meg gondolataim. Ám nem hagyhattam itt a kislányt. Szólni akartam, megkérdezni tőle, vesztett-e már el valakit Peteréken kívül, de nem jött ki hang a torkomon, mintha agyam tiltott volna minden próbálkozást, ami a téma folytatását segítené elő – Azt hinné az ember, hogy idővel lecsillapodik a fájdalom… de ehhez évek kellenek, a világ pedig nem vár – néztem rá végül, egy fáradt, de biztató mosolyt küldve felé, félig magamnak is szánva a szavakat. Tovább kell lépni, méghozzá minél gyorsabban, ha nem akarsz visszafordíthatatlanul lemaradni. Én is megpróbáltam így tenni, s reméltem, hogy ő is meg fogja...

by **Shukaku** Kedd Szept. 30 2014, 20:47

Azt, amit Hinari mondott valahogy sejteni lehetett, de az az információ, hogy szegény sárkánynak már két társa is életét vesztette, csak még inkább lesújtotta a lányt. Timidussal egymásra sem kellett nézniük ahhoz, hogy tudják, ugyanarra a két dologra gondolnak. Az első az volt, hogy Nestor nem végezte valami jól a feladatát, azaz az idomár védelmét, ha két társat is hagyott elmenni. Ám nem azért jutott mindkettejüknek ez előbb eszükbe, mert ezt valószínűsítették volna. Shu azért erre gondolt, mert ő valahol folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy önmagát is hibáztassa a történtekért, és ezt kivetítette másokra is, Timidusnak pedig azért, mert a Nestortól látott viselkedésminta alapján ezt tudta a leggyorsabban kizárni, ha végiggondolta, és így nem kellett vele túl sokáig foglalkoznia, és nem befolyásolta a további gondolatmenetet. A második lehetőség természetesen az volt, hogy ezek az idomárok is Peter példáját követték, és vagy önkezükkel vetettek véget az életüknek, vagy pedig belesétáltak valami olyan csapdába, ahol egyértelmű és elkerülhetetlen végzetük várta őket. Shu még mindig szentül hitte, megingathatatlanul biztos volt abban, hogy az embereken kívül ebben a világban csak legyőzhető akadályok várhatják őket, amivel ha meg akarnak, akkor meg képesek birkózni. Ezt bizonyította a számos küldetés, amin részt vett, és ezt bizonyította az Ozirisszel való beszélgetésük is. Sem Kayaba bácsi, sem a mesélők nem akarták bántani őket, mindössze játszani velük, és Shu a legtöbb játékukat még szerette is. A felvetésre Shu csak lassan, szomorúan csóválta meg a fejét.
-Csillapodik… de elmúlni sohasem fog… évek alatt sem…
És ezt tudta jól. Hisame halála pár napra újra előkotorta rémálmaiban az emlékképeket, amik még mindig ugyanolyan élesek voltak, vagy ha torzultak is, akkor is csak a rossz irányba.
-Hogyan történt?
Kérdezett rá Timidus, és Shu arcán, ha egy kis ijedtség tükröződött is ugyan, de az is látszott, hogy tudni akarja a válaszokat.

by **Hinari** Szer. Okt. 08 2014, 21:18

Úgy beszélt, mintha már átélt volna hasonlót. Valamikor régen, évekkel ezelőtt, s tudtam, hogy tapasztalatból beszél. Eddig nem is gondoltam rá, ez a világ olyannyira rányomta a bélyegét a gondolataimra, annyira előbbrevalónak és egyúttal fájdalmasabbnak is hatott, hogy nem is éreztem a kinti világgal való hasonlóságot, igen, hisz ott is történhet ilyen. Csupán idebent kegyetlenebb, nekem legalábbis, aki odakint nem veszített el még senki számára fontosat.
Nem tudtam mit mondani neki, értelmetlen lett volna, a részvétnyilvánítást sohasem tartottam helyénvalónak, nem is szólt volna helyesen olyasvalaki szájából, akinek fogalma sincs. Nekem talán volt, mostmár, Lewis és Hope után, de nem akartam tovább mélyíteni Shukaku szomorúságát, nem akartam több lenni, mint ami voltam. Így egyszerűen átöleltem, nem sokáig, csak egy pillanatra, s bár nem tudtam, hogyan fog reagálni rá, de nem bántam meg.
- Nem tudom… - feleltem a sárkány kérdésére egy kis szünet után, s tekintetem a felhőkre emeltem, mintha láthatnám Nestort, amint felettük siklik – Hogy Shiki, Nes idomárja hogyan halt meg… nem is kérdeztem rá. Majd elmondja, ha úgy gondolja – mosolyodtam el, ám amikor gondolataim továbbvezették a szálat, ajkaimat összeszorítva igyekeztem nem emlékezni arra a napra – Hope pedig… a farkasával kimentek a mezőre… akkor volt a viadal is… - lesütöttem a szemeimet, cipőmmel furcsa mintát rajzolva a puha földbe - …soha nem jöttek vissza. Egyikük sem – mondtam ki végül, megrázva a fejem, mintegy kiűzve belőle azokat az érzéseket, azt a hangulatot és legfőképpen azokat a gondolatokat, amik ott, akkor is előjöttek.
- Van amit jobb nem tudni… még akkor is, ha vágysz a megoldásra – emeltem tekintetem a kislányra, majd ráncoltam össze a homlokom egy kósza gondolattól – Peteréket… hogyan tudtátok meg? – kérdeztem végül, ezúttal inkább Timidustól; halkan, magamnak mormolva a folytatást: egyszerűen nem értettem, nem fért a fejembe, hogy miért tette, miért kellett Hisamét is megölni. Kell hogy legyen valami magyarázat. Magától a fiú nem tudná ezt megtenni, Ővele, a Lányával nem… még akkor sem, ha neki magának már elég volt ez a világ.

by **Shukaku** Csüt. Okt. 09 2014, 06:27

Tapasztalat. Általában pozitív dologként szokták értékelni, ám természetesen vannak olyan tapasztalások, amiket az emberek soha nem akartak volna megélni. Persze az élet rendje szerint az emberek meghalnak, és ha bár sohasem gondolunk bele, mindig vágyakozunk arra, hogy előbb halljunk meg, mint a gyermekünk, hiszen akkor nem nekünk kell továbbvinni azt a terhet, hogy láttuk valakinek az elmúlását, és érezni azt, mennyire hiányzik. Shu örült annak, hogy Hinari nem szólalt meg. Tudta, hogy a lány nem tudott volna mit mondani, és nem is várt tőle semmit. Szerette a csendet. Ilyenkor különösen. Ilyenkor ez volt a legjobb, legcélravezetőbb. A gyászos, együtt érző, beletörődő csend. Az ölelés azonban meglepte, és és teste reszketve össze is rándult egy pillanatra, de szerencsére Hinari hamar elengedte. Peter is megölelte… vagy ő ölelte meg a fiút? Hazugság volt. Hazugság volt az az ölelés is, ahogy minden más, amit az idomár neki mondott. És az volt a legrosszabb, hogy nem tudta, hogy miért. Ha becsapta volna úgy, hogy most itt lenne, és élvezné tettének jutalmát úgy, hogy röhög rajta, amiért gyászolja a sárkányt, amiért olyan hülye, hogy egy programhoz tudott közel kerülni, és ragaszkodni hozzá… de nem! Peter is meghalt, hogy ne lehessen számon kérni. Elmenekült, pedig megígérte neki… megígérte… és hazudott. Gyűlölte őt, teljes szívéből. A válaszra csak ingatta a fejét, és bár Timidus kérdezni akart, most leintette. Csak egy kis jelzés volt, amit talán Hinari észre sem vett, ám a sárkány értette. Volt egy ilyen megállapodás kettejük között. Shu jobban értett az emberekhez, és jelzett a petnek, amikor nem volt érdemes megszólalnia. Válasz helyett azonban a lány is csak megrázta a fejét. Látta, ahogy a kis jel és a név elfeketedik a listáján, és megérkezett az a levél. Kitörölte, mert soha többé nem akarta látni azokat a hazug szavakat.

/Peter még mindig nem volt hajlandó kijátszani a halálukat, és nem is lesz szerintem… elvileg úgy tervezte, hogy küld majd valami búcsúlevelet, szóval lehet tudni, hogy öngyilkolás történt, de ennyi, amit a karakter is tudhat…/

by **Hinari** Csüt. Okt. 09 2014, 13:06

Csak ekkor értettem meg igazán, mennyire más volt ő, mint a többiek. Az az aprócska rezzenés… Nestortól elfogadta, tőlem viszont nem, s hogy Peter váltotta-e ki belőle az emberekben való csalódást, vagy az érzésnek mélyebb gyökerei vannak, azt nem tudtam, s nem is akartam tudni. Elég volt maga a tény is, így csupán bólintottam, úgy léptem hátra, s bár nem értettem meg őt, de pillanatnyilag elfogadtam, le is engedve magam mellé a kezeimet, csöndben nézve rá, meghagyva a távolságot, hiszen ő így szerette volna. A kérdésemre is csak a fejét rázta meg Shu, ami sokmindent jelenthetett, tudatlanságot vagy felejteni akarást, ám nem akartam megfejteni, sem kihúzni belőlük: jó volt ez úgy, ahogy volt.

Nestor szerette a sebességet. Fák között cikázott, utolérve a vadat, vadászott. A leggyorsabb vadász szeretett volna lenni. Nestor repült, lehagyva a kacsákat, nagyobb préda után nézve. Gyakorolt. Szájából lángok törtek elő, de Nestor nem akarta felégetni az erdőt. Néhány parázsló levelet és ágat hagyott maga után. Nestor tudta, merre van Annabell, de még nem ment oda hozzá. Vijjogást hallott. Nestor kitárta szárnyait, felszállt. Sárkányszerű madarak az égen. Nestor nézte őket. Messze voltak. Nestor utánuk indult volna, de nem akarta egyedül hagyni Annabellt. Kanyarodott, meglátva a mozgást az erdőben. Érezte a csendet és a komorságot. Nestor tudta, hogy Annabell szomorú. Nem is kellett látnia őt hozzá. Némán suhant a lombok között, lelassítva. A lány mellett landolt. Nem kérdezett.
- Nestor látott egy borzot – mondta. De nem rögtön. Hagyott időt. Annabell megsimogatta Nestort. Nestor látta arcán a fáradt, de hálás mosolyt – Arra – mutatta aztán. Nestor érezte, hogy menni kellene. Megtörni a hangulatot. És Nestor segíteni akart.

Néha magam is meglepődtem a tűzsárkányon, aki talán többet tudott rólam, erről a felemről, mint bárki más. Ő ott volt mellettem, amikor Lewis halálhíre után az erdőbe rohantam. Követett végig, látott rajtam mindent, és talán most is képes volt megérezni a gyászt, amit igyekeztem elfojtani, habár ezúttal sokkal jobban viseltem, mint akkor. Egy szempillantás alatt itt volt, s elég volt körbenéznie, hogy mindent tudjon. Hálás voltam neki, az igyekezetéért, s tekintetemmel követtem az ujját, lenyitva a térképet, egyeztetve az ösvényt a tűzsárkány által mutatott útiránnyal, melyek nagyjából egyeztek is.
- Köszönöm Nes – feleltem, s tudtam, hogy nem kell konkretizálni, hisz Nestor anélkül is pontosan tudta, mire gondolok.

by **Shukaku** Csüt. Okt. 09 2014, 13:32

Őszinteség. Shukaku számára ez volt az elsődleges és a legfontosabb. Míg a petek, köztük Nestor is őszinte volt, addig az emberek csak nagyon ritkán voltak azok. Egy sárkány ölelése sokkal megnyugtatóbb volt, mint egy emberé, hiszen ő nem hazudott. Még Timidus odabújása is megnyugtatóbb volt, pedig tudta róla, bármennyire is próbálta magának bebizonyítani az ellenkezőjét, hogy a sárkány csak azért teszi, mert azzal segít. Timidusnak nem volt semmifajta empátia vagy együttérzés, mégis ezzel együtt volt őszintébb mint Hinari. Hinarinak ott kellett volna lennie. Ott kellett volna lennie Peter mellett úgy, ahogy Shu is megpróbált ott lenni. De legfőképpen Hisame mellett kellett volna ott lennie, hiszen a kislány még emlékezett arra, hogy a legelső találkozásuk alkalmával hogyan nevezte őt a jégsárkány. Hinari azonban nem volt ott. Anatole sem volt ott. Chan sem volt ott. Egyik felnőtt sem volt ott, mert annyira már nem fontosak egymásnak, hogy meg is védjék egymást. Céhvezérek. Frontharcosok. Talán bennük is csak annyi van, mint Timidusban, és csak annyit sajnálnak, hogy Peter halálával csökkent a bossokon való eredményességük, mert elvesztettek egy erős játékost. Timidusra nem tudott ezért haragudni, mert ő soha nem is mondott mást, az emberekre azonban, akik azzal tetszelegtek, hogy ők segítenek a többieken, már igen. Hazugság volt minden, és végig Ozirisznek volt igaza. Nestor érkezése meglepte Timidust. Nem volt értelme itt lennie. Persze kettejük gondolkodása olyan szinten tért el, hogy annál jobban már nem is különbözhetett volna. A tollas sárkány soha nem hagyatkozott érzésekre, és soha nem tudta, hogy az embereknek mikor mi a jó, és mit miért csinálnak. Vígasztalni is csak tanult módszerek alapján tudott, és ezt is használta fel. Amikor a lány szomorú volt, és olyan dolgok miatt volt szomorú, amelyek a logika útján megmagyarázhatatlanok, vagy megváltoztathatatlanok voltak, akkor a vigasztalást azt emberekre hagyta, jelen esetben Hinarira. Nestor azonban beleszólt az emberek dolgaiba, és ez érthetetlen volt a számára, ahogyan Shu számára is, hogy ezt Nes hogyan érzi, Timi pedig hogyan nem. Ám eszébe sem jutott irigykedni Hinarira, vagy sajnálni Timidust ezért. Bólintottak, majd elindultak a kijelölt irányba. Halkan, óvatosan, lépteik mindössze egyetlen kis denevért vertek fel, aki egy bokorban tanyázott.

/denevér/

by **Hinari** Pént. Okt. 10 2014, 22:38

A kislány továbbra sem szólt egy szót sem, én pedig nem akartam megtörni a csendet, így egy ideig némán mentünk: én elöl, lenyitva a térképet, hisz most nem akartam kérdezni, bár jól tudtam, hogy valószínű jobban tudják az utat, mint mi. Nestor mellettem sétált, világoskék szemeit többször is Shura emelte, a maga módján próbálta vigasztalni a lányt, de sosem maradt le túlságosan, aggódó pillantása legalább annyiszor esett rám, mint az idomárra. Csak egyszer kémlelt hosszabb ideig más irányba, fejét oldalra billentve: ekkor viszont már megálltam én is, kíváncsian tekintve az ösvény túloldalán lévő, a vastag tölgy melletti bokor felé. Ahogy Shukaku tette az előbb, én is előszedtem valami ennivalófélét, amit az efféle vadak megehetnek, igaz nem volt betervezve, így aligha hittem, hogy az a pár szem gyümölcs beválhat, de azért meg kellett próbálni.
- Úgy tűnik a kis barátunk elég kíváncsi – mosolyodtam el, amint megláttam a bokor mögül előmerészkedő ormányt, s már éppen szólni vagy inteni akartam Nestornak, hogy maradjon helyben, a tűzsárkány azonban magától is tudta mindezt: szárnyait összecsukva, türelmesen várt, habár a farkát szüntelenül lengette, csillapítva szűnni nem akaró mozgásigényét. Nekem viszont fogalmam sem volt, hogyan tovább, így egy ponton megálltam, visszanézve a kislányra, aztán úgy döntve, hogy mégiscsak lépek mégegyet. Kicsit úgy éreztem magam, mint horgászat közben, a megfelelő időzítés elsődleges volt, s nem akartam elrontani. A feladat pedig elterelte a figyelmem mindarról, amire nem is akartam emlékezni, a sóhajtás ezek után már reflexszerűen, szinte magától jött, s csak amikor vége lett, éreztem meg a megkönnyebbülést, mely egészen eddig elkerült. Elmosolyodtam, úgy néztem a kiselefánt szemébe. Mintha magasabb is lettem volna, pedig csak a súly került le rólam, engedve, hogy őszinte érdeklődéssel álljak hozzá a legapróbb dologhoz is, legyen az egy elefánt megérintése, vagy a közelben tanyázó borzok indította kalandvágy. Furcsa volt. Nem gondoltam volna, hogy pont egy állatles fogja megadni azt a mást, amire ebben a farmolásból álló világban szükségem van…

by **Shukaku** Szomb. Okt. 11 2014, 06:38

Hinari nem szólt semmit, és ezzel a szörnyű csönddel engedte gondolkodni a lányt. Hinari nem ismerte Shut. Nem ismerte azt a lányt, akit anno Peter megtalált az erdőben, aki foggal-körömmel védte a fióka Timidust, és helyette akarta kockáztatni az életét, hogy a kicsiny sárkánykának ne eshessen baja, aki csak azért ment Peterrel azon a délutánon, mert remélte, hogy talán, talán Kayabának hála, aki odaküldte hozzá azt az angyalt egy jégsárkány képében, talán visszatalálhat egy normális életbe, ahol ugyanolyan lehet, mint a többiek. A két magas szintű harcosnak semmi oka nem volt akkor abban az erdőben lenniük, mégis ott voltak, így csak Kayaba bácsi küldhette oda őket, és ebben Shu biztos volt. Azonban abban is biztos volt, hogy a kedves admin nem akarja teljesen irányítani őket, és bár adott egy kis lökést az eseményeknek, de annyira már nem nyúlt bele, hogy megakadályozza Peter szörnyű tettét. Shu azonban nem tudott emiatt rá haragudni. Kayaba bácsi mindenkinek megadta a lehetőséget egy jobb életre, voltak azonban olyanok, akik nem akartak élni vele, és olyanok is, akik másoktól is elvették ennek a lehetőségét. Peter is egy ilyen kegyetlen vörös indikátoros gyilkos volt. Hinari nem ismerte azt a Shut nem, aki a céhbelépés után bezárkózott a szobájába, vagy aki Shana menekülése után vált ugyanilyen szótlanná napokig. Azon a küldetésen olyan sokan ott voltak, látták, hogy milyen kegyetlen volt az a céhvezér mindenkivel, és nemcsak, hogy hagyták elmenekülni, de nem is keresték. Persze ezen nem volt mit csodálkozni, hiszen a nyilvánvaló vörösöket sem kapták el, és Shuval szemben itt állt az, aki egy állítólagos bűnüldöző céh fejeként ezt az egészet hagyta. Most kedves volt, és cselekvően talán tényleg nem tett semmit, de azzal, hogy egyáltalán nem tett semmit, ő is felelős volt több száz ember haláláért, és mindez csak azért, mert elhitte, hogy ez a játék farmolásból áll, elhitte, hogy nem lehet ölés nélkül fejlődni, és ez talán valamennyire felmentette a bűneik alól a szemében a gyilkosokat. Ozirisznak ebben is igaza volt. Ezeknek az embereknek a gyilkolás nem jelentett már semmit. Szűk látókörűségük és önzőségük odáig fajult, annyira az értelmetlen kijutáson kattogott az agyuk, hogy mindenféle gyilkosokkal szövetkeztek. Az is Hinari volt, aki őket odaengedte. És ekkor még a kislány nem is tudta, hogy mi fog következni pár nap múlva a boss terem előtt, és bent a teremben. Ott tesznek majd végső bizonyosságot arról a frontharcosok, hogy mennyire az emberek érdeklik őket, és mennyire a szintfőnökök legyőzése. Ott veszíthetik el utoljára a lány bizalmát, és azt a kifogást, miszerint az emberek megmentéséért harcolnak. Most már a kiselefánt sem tudta elterelni a lány figyelmét, sőt, róla is Dumbo jutott eszébe, akivel szintén rengeteg rossz dolog történt a mesében. Megállt, a lányra nézett, és halkan suttogott maga elé.
-Miért hagyjátok, hogy emberek haljanak meg?

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 15:29

Elvette a gyümölcsöt. Egész aranyos jószág volt, s új célként, igyekeztem hozzáérni, lassan közelítve a tenyerem, végig az elefántot nézve. Aztán megijedt, és elszaladt. Az egész olyan hirtelen történt, a rendszer igaz jelezte a fogást, tehát érinthettem az állatot, de én nem igazán törődtem már ezzel: a kislány felé fordulva, enyhe csodálkozással meredtem rá, csak jóval később véve észre, hogy azóta sem engedtem le a kezem magam mellé.
- Miért hagyjuk? – kérdeztem vissza, külön tagolva a két szót, várva egy pár pillanatot, mielőtt folytattam volna – Árulj el nekem valamit, Shu. Mit vársz az emberektől? – hangom inkább érdeklődő volt és kíváncsi, mintsem vádaskodó, s azzal a lendülettel zártam be a minimapot és a menümet, teljes figyelmemet a lánynak szentelve – Nem tudunk mindenhol ott lenni. Nem tudunk mindenkit megvédeni. … Még azokat sem, akik közel állnak hozzánk – mondtam csendesen, eleinte próbálva tárgyilagos maradni, ám a végére már az én kezem is önkéntelenül ökölbe szorult. Lewis… és Hope. Rita, Jasude. És most Peter és Hisame is. Behunytam szemeim, csak egy kicsit, csak pár másodpercre, s próbáltam nem rájuk gondolni. Nehezen ment – Minél több időt töltünk itt, annál többen fognak meghalni vagy gyilkossá válni. Egyre több ember tesz olyat, amiket eddig el se tudott képzelni magáról, s bár vannak gonosz játékosok, a legtöbbjét mégis a játék tette és teszi ilyenné. Nekik meg inkább segíteni kéne, mint megölni őket, nem? Ám amíg mi levadászunk és börtönbe küldünk egy-egy embert, közben másik három hal meg ilyen-olyan okból, akár akarjuk, akár nem. Sajnos nem lehet mindenkit megvédeni… - ráztam meg a fejem lassan; biztatón, de némi keserűséggel nézve a kislányra. Tudtam, hogy megrendítette Peter halála, de semmi jó nem származik abból, ha másokat kezd el okolni miatta. A rendszer nem jó, természetesen, de azon vagyunk, hogy tökéletesítsük, szem előtt tartva a kijutást mint célt s az erősödést, mint eszközt is. De vádaskodással semmire sem megyünk, s őszintén reméltem, hogy ezt Shukaku is belátja.

by **Shukaku** Hétf. Nov. 03 2014, 16:18

-Tachibana Makoto, Asuka, Drake Haru, Kazuma. Ők csak azok a gyilkosok, akikről én tudok. Egyedül Kazuma van börtönben, de őt sem ti küldtétek oda. Ti vagytok a bűnüldöző céh… küldtetek már valaha valakit is börtönbe?! Ne hazudj, mert tudom, hogy egyedül Jun tud börtön kristályt csinálni, és azt is tudom, hogy hányat adott el eddig belőle. Elmondta. Nem az van, hogy nem tudtad megvédeni Hisamét. Azt sem tudtad, hogy meg kellene menteni! Azt sem tudtad, hogy meghalt, pedig nem ma történt! Rá sem néztél a barátlistádra, nem is kerested, mert akkor tudtad volna, hogy halott! Téged hívott Hisame az anyukájának!
Szorította ökölbe a kezét, és könnyes szemeit, tekintetét a lányra emelte.
-Persze! A világ hibája! A játék tette ilyenné! Ezt te sem hiheted el! Könnyebb neked azt mondani, hogy Kayaba Bácsi hibája, meg a világ hibája, mert akkor mentegetheted magadat, hogy te nem tehettél semmit! Mit tettél te idáig azért, hogy a vörösök ne gyilkolják az embereket?! Mit tettél, Hinari?! Láttam a frontharcosokat! Láttam, hogy ott is ott vannak a vörösek! Még oda is odaengeditek őket, hogy erősödjenek, és még több embert tudjanak meggyilkolni!
Egy kicsit elhallgatott, és megrázta a fejét. Dühös volt, mert ahelyett, hogy Hinari kicsit is sajnálta volna, hogy nem tett meg mindent, már rögtön hárította is a felelősséget másra. Ahogyan a felnőttek mindig is szokták. Úgy, ahogyan a felnőttek a gyerekekről hiszik, hogy mindig kifogásokat keresnek.
-A játék tette ilyenné… persze! Az tette ilyenné, hogy míg kint voltak rendőrök, meg börtönök, meg büntetés, itt azt csinálhatnak amit akarnak, mert nem tesztek semmit! Az tette ilyenné őket, hogy semminek nincs következménye! Nem segítetek nekik! Semmit nem csináltok! Tudom! Te vagy a nagy frontharcos! A nagy bűnüldöző céhvezér, és nem csinálsz semmit! Hisame az olyanok miatt halt meg, mint te, Hinari!
Valakire dühösnek kellett lennie, és Hinari tökéletes alanya volt a dühének. Ő kereste Petert. Anatole legalább levélben bocsánatot kért, hogy nem tudott segíteni, és bevallotta, hogy gyenge volt. Képes volt ezt bevallani felnőttként. Hinari pedig… ő rögtön mutogatott másra. Mindenki hibás, csak ő nem. És még ezért is a játékot hibáztatta. Peter megölte Hisamét, és a játék a hibás. Kayaba a hibás. Hát nem! Shu akkorát lökött a lányon, amekkora csak erejéből kitelt, majd rögtön rohanni kezdett az ellenkező irányba. (Ha elkapnád a kezét, vagy ilyesmi, akkor azonnal elteleportál.) Azt sem vette észre, hogy átbucskázik egy szegény medvebocson, csak rohant és rohant, el az ilyen felelőtlen emberek elől. Timidus sem maradt sokkal tovább, azonban ő még pár szót szolt, nyugodt, érzelemmentes hangján.
-Tégy valamit, különben még többen fognak meghalni, és az is a te hibád lesz.
Majd bólintott, és már röppent is a lány után. Mindketten tudták, Ozirisznak igaza volt. A frontharcosok, a bűnüldözők pont magasról tesznek arra, hogy megmentsék az embereket. Minél gyorsabban és minél magasabbra jutni önző módon. Ez a céljuk. Egyedül ez. És ezért bármire képesek. Timidusnak azonban eszébe jutott még valami. A felsorolt nevek. Mind solosok. Hogyan maradhattak életben egyedül, ilyen sokáig?

Fogtam egy medvegyet, és köszönöm szépen a játékot. ^^

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 18:18

Döbbenten hallgattam a kifakadását, és bár tudtam, hogy csak dühből és keserűségből beszél, mégsem tudtam teljesen függetleníteni magam a szavaitól. Rengeteg dologban nem volt igaza. Azt hitte, mindent tud, de egyáltalán nem így volt. Mégsem szóltam vissza neki. Ugyan minek? Kifogásként kezelte volna a tényeket; most én voltam a gonosz, mindennek okozója, és ezen ha akartam volna se tudtam volna változtatni. Sajnáltam őt, és átéreztem a fájdalmát, de amennyire utált engem a szavaim miatt, hogy a rendszerre fogom, úgy fogott ő is rám mindent. A különbség csak annyi volt, hogy szavaiban inkább az érzelmek, mint a tények domináltak. És folytatta és folytatta, szinte ordibálva, s egyáltalán nem esett jól, még úgy sem, hogy közben azon járt az agyam, hogy ne válaszoljak neki, hogy nem érdemes.
Nestor szemei viszont haragosan villantak a lányra, ám mielőtt megszólalhatott volna, melléje léptem, rátettem kezem a sárkány vállára, megrázva a fejem. Shut azonban nem hagytam ott, egy pillanatig nem fordítottam neki hátat, s ahogy ordibált, lassan már számomra is kezdett világossá válni, hogy hogyan gondolkozik. A haragon túl, természetesen. Az emberek hibája, minden az övéké. Felnőttként kezel minket, csakmert idősebbek vagyunk nála. Egy pillanatra átsuhant arcomon egy keserű mosoly: mindenki többet vár, egyre többet és többet. Kár, hogy nem tudtunk beszélgetni, mielőtt meghaltál volna. Merengőn néztem a legközelebbi fa susogó leveleit, mintha kihallhattam volna belőlük Lewis válaszát. Vajon te hogy csináltad? Vajon jó döntés volt, hogy pont engem kértél? Egyre többet jutott eszembe. Tekintetem visszafordítottam a kislányra, annak könnyes szemeire, s bár tudtam, mit fog csinálni, mégse léptem arrébb a lökés elől. Még a végén elesne. Halk sóhaj, s mielőtt Timidus is elrepült volna, ránéztem a sárkányra, fel sem véve a szavait.
- Ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon – mondtam, bólintva is hozzá, abba az irányba bökve, amerre Shu elszaladt. Ezután pedig csak szótlanul néztem, ahogy mindketten eltűnnek.

- Annabell.
- Jól vagyok. … Semmi gond.
- Bántott.
- Igen.
- Nestor máskor nem fogja hagyni.
Szelíden néztem a tűzsárkányra, majd leültem a fűbe, tekintetem az égen repülő madarakat pásztázta.
- Aznap én is bántottam azt a mobot. Tönkretettem az üregeit, pedig semmi okom nem volt rá.
- De…
- A veszteség fájdalmas dolog, Nestor, s ilyenkor az ember tele van haraggal. Te énekelsz, ha valami bánt, más pedig máshogy adja ki magából. Ő így adta ki, s már régen gyűlhetett benne, azt hiszem.
Némán néztem a felettem úszó felhőket, Nestor pedig engem. Tudtam, hogy nincs megbékélve a történtekkel. A feltámadó szél végigsöpört a tisztáson, enyhe hűvösséget hozva magával.
– Furcsa, de kicsit örülök is neki, hogy így alakult – mondtam, továbbra is az eget fürkészve - Hisz azzal, hogy mindezeket a fejemhez vágta, talán ő is megnyugodott egy kicsit. Végeredményben tehát mégiscsak tudtam segíteni neki - mosolyodtam el. Most először őszintén, mióta itt voltunk. Felkeltem, kinyújtóztatva a tagjaim, ellépve a hitetlenkedő tűzsárkány mellett, befelé indulva az erdőbe. Rengeteg gondolkodnivalót adott ez a mai nap. Peterről, Hisaméről és mindarról, amit Shu nekem elmondott ma. Egy kis időre még szükségem volt, de semmit sem siettettem.
Mire a céhház elé értünk, az ég már vörösen izzott a Kezdetek Városa fölött, újra eszembe juttatva a lány szavait. Reméltem, hogy rendben lesz. Hiba volt egy ilyen kislánynak belépnie ebbe a játékba. Gyarapítani a kint szerzett fájdalmait…

/ Énis köszi ^^ És mégegyszer bocsi a késés miatt. /

by **Atoru** Hétf. Ápr. 20 2015, 16:02

Shukaku

A dolgok nem alakultak fényesen semmilyen szemszögből. Anatole meghalt, Mirika be sem enged a szobájába, és úgy látszik lassan egész Aincrad szétesik...
De lehet, hogy csak én hiszem így, és igazából semmi nem történt. Leszámítva azt, hogy az egyik legnagyobb játékos meghalt. Ökölbe szorul a kezem, hacsak rá gondolok. Ki volt? És miért? Ezek a kérdések járnak egyfolytában a fejemben, megdolgoztatva minden fogaskereket, amit csak találnak. Számomra túl sok a homályos rész. Ha talán Miri beengedne...
Holnap újra meg kell próbálnom. Nem hagyhatom, hogy feleméssze őt a gyász, mint egykor engem. Amikor majdnem őrültséget követtem el... De a már a múlt. Akkor még egy másik ember voltam, akinek nem volt senkije. Most viszont vannak barátaim, és céhtársaim, akikkel törődnöm kell.
És nem csak Miri volt az egyetlen, aki közel állt a híres-neves harcoshoz. Ott van még Shukaku is, kinek már az előző vezére is a halálát lelte. Meglehet, hogy ezek a titokzatos személyek őt akarják elkapni? Esetleg odakintről akad egy olyan ismerőse, aki mindenáron összeakarja törni a kicsiny szívét? Nem tudom. De azt igen, hogy biztosan rosszul érintette a céhvezér halálhíre. Nem elég, hogy át kellett esnie egy Viadalon, ahol még a túlélés sem volt teljesen készpénznek vehető, de most ez is...
Azonban azt nem tudtam, hogy merre keressem. Az Artes közelében nem hinném, hogy látni fogom, legalábbis abban nem bíztam meg annyira, mint a másik helyben, ahol találkozni szoktunk: A szafari területben. Bármikor is jártam erre, nagy valószínűséggel beléjük botlottam. Azonban az idomár és sárkánya már eléggé tökélyre fejleszthette vadászati tudását, mert az alsóbb szinteken nem találkoztam velük. A nagyobb szinteknek pedig hiába féltem nekimenni, ott is meg kellett próbálnom. Ki tudja, hátha...

by **Shukaku** Hétf. Ápr. 20 2015, 16:27

Nos, Ato buksijában eléggé összekuszálódtak a dolgok, de hát senki nem hibáztathatja, hiszen nem látta át annyira a helyzetet, ahogyan Shu átlátta. A lány rengeteg megerősítést és bátorítást kapott nem csak Timidustól, de most már a Sayonaratól is. Na jó, csak Gregtől személyesen, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy teljesen megnyugodjék. De akkor vegyük szépen sorba, hogy hol tévedett Atoru, a fiatal árnyharcos. Nem, Anatole nem halt meg. Anatole mindössze ebben a világban volt halott, de még itt sem teljesen, hiszen a kedves emlékek tovább éltek mindenki szívében. Na jó, Shut nem ez a szentimentalizmus nyugtatta meg, hanem az a tudat, hogy a harcos csak sztázisban van, és majd valamikor, ha eljön az az event is, akkor majd visszatér. Azután… nem, nem esik szét Aincrad. Az egyáltalán nem olyan dolog, ami csak úgy szét szokott esni. Elég brutálul nézne ki egy darabokra szakadó hatalmas világ, ám ilyen olcsó effektekkel biztosan nem élne senki. Ez kb olyan kaliberű dolog lenne, mintha KA-tól megkérdeznék, hogy miért csinálta ezt az egészet, és annyit válaszolna, hogy dunno LOL, elfelejtettem. Az pedig, hogy Shut akarnák elkapni… nos lehet benne valami, de azért ennyire nem volt nagyképű. Igazából ha nem zavarta volna, hogy kiesnek az ismerősei a játékból, meg a barátait zavarja, meg azt hiszik, hogy tényleg meghal. A viadalról pedig pláne rosszul gondolkodik, mert Shu nagyon jól szórakozott Junnal meg az összeszedett állatkákkal együtt, sőt még a végjáték is jól sikerült Tachiva, és a kis idomár teljesen biztos volt abban, hogy Kayaba Bácsi, na meg persze a Burok megvédi őket. Ja igen, és a legfontosabb, hogy Ato meglátja őket, ahogy éppen egy mező közepén üldögélnek, Shu hátát Timi hátának veti, és az eget bámulja, és vélhetően beszélgetnek.

by **Atoru** Hétf. Ápr. 20 2015, 20:31

Bár meglehet, hogy Atoru valóban félretájékozódott, és eléggé negatívan közelítette meg a dolgot, de senki nem mondhatja el róla, hogy nem aggodalomból tette. Aggódott Shukakuért, és ez az aggodalom sokszor olyan dolgokat is belelátott egyes helyzetekbe, amiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Ám erről is a kevés információ tehet, amit Atoru tudott az egyes ügyekről... És persze az is, ahogyan látta a dolgokat.
Elsőnek vegyük azt, hogy ő egyáltalán nem hitt abban, hogy kint felébrednek. Ha így lenne, akkor a testvére már rég kiszabadította volna. A Viadal pedig... Nos, a végét már nem követte nyomon. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy magát eméssze egy olyan vereség miatt, amiről nem tehet. Ez a fiú már csak ilyen. Rolling Eyes

Most is annyira el van foglalva egy gondolatával, hogy nem is veszi észre, hogy a narrátor helyette beszél...

Dehogynem vettem észre. Razz

De így legalább nem mondhatod, hogy nem engedek neked elég szabadságot. Most egy ideig legalább csendben maradsz. De legalább a stílusodon is csiszoltál, aminek örülök. Az a népmesés izé már tök tré volt.
Viszont a lényeg a lényeg. Shura és a sárkányára Timidusra rá is találtam a keleti részben. Hogy mit ne mondjak, itt már inkább óvakodtam az állatoktól. Nem hinném, hogy én lennék az, aki elkapja őket... Inkább ellenkezőleg.
- Szervusz Shu, Timidus. - biccentettem nekik, amikor megtaláltam őket. Vajon mit mondhatnék neki? "Sajnálom, hogy meghalt Anat?" Esetleg "Mondd, hogy viseled a céhvezér halálát?" Nem, ezek túl nyers kérdések. Valami jobb kell. Valami, amivel nem vagyok sem modortalan, sem pedig goromba, még ha a két dolog majdnem ugyanaz is.
Azonban ilyen dolog nem jutott eszembe. Így nem maradt más, minthogy én is leültem melléjük a fűbe. Ha kérdezné, hogy mi járatban vagyok, egyszerűen megvonom a vállam.
- Azt ajánlottad, hogy néha én is keressetek titeket. Most megtettem. - egyelőre hanyagoltam az Anat-témát. Majd később, ha eljön az ideje. Ha egyáltalán eljön...

by **Shukaku** Kedd Ápr. 21 2015, 05:42

Jajj de kis cseles! Az elején még sokat kellett küszködni azzal, hogy kicsoda Pom Pom, de lassan mindenkinek világossá vállt, hiszen elég sokatokkal találkoztam már. Nem, nem is a user, nem is egy külső elfogulatlan szemlélő, nem is a lány lelkiismerete… Timidusé meg pláne nem… igazából nehéz lenne meghatározni magamat, szóval inkább meg sem próbálom… de azért örvendetes, hogy már egymással is beszélgetünk. Kicsit uncsi volt mindig csak arra reagálni, ami nem is nekem szólt igazán. Viszont a lényeg a lényeg szófordulat az enyém. Ne tessék lenyúlni. Tehát lényeg a lényeg, hogy Shunak mindenre volt válasza, amit egyébként ha jól emlékszem meg is osztott Atoruval. A testvére azért nem szabadította ki, mert a kinti világban még csak pár másodperc telt el. Jelenleg a Limbo legmélyén vannak, és több száz évet tölthetnek el itt anélkül, hogy kint csak egyet is mozdulna a másodpercmutató. AZ álmok csodás dolgok. Ami pedig Shut és Timidust illeti, a lányt azért nem hagyta hidegen a halálhír akkor sem, ha nem omlott úgy össze, mint mások. Maga a tény, hogy Timidusnak tényleg igaza volt, és tényleg vadásznak rájuk, elég volt ahhoz, hogy féljen, így össze is rezzent, amikor Atoru köszönése kiszakította a merengésből. Persze hamar megnyugodott, hiszen Timidus is ott volt -aki vele ellentétben használta is a figyelő jártasságait-, Atoru pedig jó barát. Már éppen kérni akarta, hogy csak foglaljon helyet mellettük, ám úgy látszik az árnyharcos már mindent tud, és semmit sem kell mondani. Na jó, köszönni azért illik, és ha már amúgy is megszólalunk…
-Szia Ato! Éppen Anatnak meséltem el, hogy mik történtek a céhben. Meg Peternek is. Jó lenne ha lehetne még tőlük segítséget kérni, de… szerintem ha jól belegondolok abba, hogy mit tennének, ha még itt lennének, akkor valamennyire ők segítenek. Mondjuk nem tudom, hogy Anatnak mennyire tetszene ez a koncepció, amit Junnal tervezgetünk. Kicsit más, mint az Artes volt, de Mito azt mondta, hogy alkossunk valami újat. Tényleg… te nem üzensz neki valamit? Most egyedül vagyunk, nem fog senki hülyének nézni…
Timidus ezalatt mindössze egy bólintással oldotta meg a köszönést.

by Ajánlott tartalom