Re: Erdőség #1

by **Szophie** Vas. Aug. 24 2014, 22:35

- Aranyosak.. Nem is tudom.. Azért, mert olyan aranyosak vagytok. Az ilyesmit nem lehet megmagyarázni rendesen. Mint amikor valamit szépnek látsz. Fogalmad sincs, miért tartod annak, csak felsorolni tudod, hogy mit tartasz benne szépnek, de azt nem tudod megmagyarázni, hogy miért vált ki belőled ilyen érzéseket. Ez is egy olyan nekem. Érdekesek pedig azért vagytok, mert rengeteg okos dolgot tudok meg tőletek, merőben eltér a világnézetetek azokétól, akikkel eddig találkoztam, és szeretném ezt jobban megismerni. Mindig minden találkozás egy élménnyel szolgál, és minden beszélgetés valamilyen új információval. És a veletek való beszélgetések olyan információkat hordoznak, amik tetszenek. Olyan dolgokat vesztek észre, amit más nem, olyan dolgokkal foglalkoztok, amivel más nem, és olyan a kapcsolatotok, amilyet eddig még egy idomár és pet között sem láttam. - magyaráztam el, habár egyáltalán nem számítottam arra, hogy visszakérdeznek, és hogy nekem ezt el kell mondanom. De éppen ezért voltak érdekesek. Mert sosem számítok arra, amit tesznek, vagy mondanak.
- Dehogynem. Rengeteg képet készítettem akkoriban Vezérről, mert olyan aranyos volt..
- Hál Istennek kinőttem ebből az aranyos korból, és nem kell többé eltűrnöm a fényképezgetést...>.>
- Igen... Szóval.. Lehet a tiéd. Hisz ha nem akarnék megválni tőle, eleve nem adtam volna oda.
- Hümm.. Én viszont ezen nem gondolkodtam egészen mostanáig. Mint ahogy erről a nyelves dologról sem hallottam még. Azt hittem, itt mindenki alapból tudja a japánt. O.o - igen, tudom, ez egy hülye gondolat, ha így jobban belegondolunk.. - Szóval semmi nyelvi tudással is ugyanúgy megértenék mindent? - ámuldoztam.
- Nem hiszi el? - kérdeztem vissza. - Ez meg hogy lehet? - ilyennel még nemigazán találkoztam. - Vezér tud róla, mintha csak egy ember lenne, aki beleszületett. De közömbös iránta, nem kíváncsi rá. És az sem érdekli, hogy egyszer majd itt kell hagyjam, ha kijutunk. Tudja, mint ahogy mi emberek tudjuk, hogy egyszer meghalunk. Talán számára ez olyan, mintha mi meghalnánk.. Fogalmam sincs. - néztem rá a petemre.
- Nem fogsz hiányozni.
- Kösz. - húztam fel az orrom sértődötten. Persze nem gondolta komolyan, látszott a vigyornak szánt vicsorából. Viszont egyszer tényleg el fog jönni a pillanat, és akkor.. nem is tudom, mi lesz. Furcsa belegondolni, hogy egy programnak hiányozzak. Mégis azt akarom, hogy hiányoljon. Hiszen én is fogom őt. Közben Vezér inkább lelépett egerészni.. avagy mosómedvészni, ugyanis egy ilyen állatka farkát fogta meg.

by **Shukaku** Hétf. Aug. 25 2014, 07:19

Valahogy az első mondat után a sárkány tudta, hogy feleslegesen tette fel a kérdését, hiszen a lány nem volt képes értelmes magyarázattal szolgálni, és megint az érzelmekről és érzésekről kezdett el habogni. Ezt a szép kérdést már akkor sem értette, amikor Shu a páncélokkal kapcsolatban mondta, és nem volt hajlandó fémpáncélt viselni, lévén az nem szép. Timi nem értette, és nem is foglalkozott ilyenekkel, ő csak azt figyelte, hogy mi mennyire válik hasznukra. Azt azonban például már tudta, hogy általában minél veszélyesebb valami, annál ijesztőbb az emberek számára, és általában annál csúnyábbnak találják. Ez persze nem mindig volt igaz, hiszen sok nőnemű egyedet látott már megrettenni az általuk undorítónak nevezett siklótól, Utahime pedig például a pillangóktól is félt, pedig Shu szerint mindkét állat szép volt. Shu szerint mondjuk minden állat szép volt, szóval a lány véleménye nem volt releváns. A sárkány sohasem alkotott véleményt úgy, hogy ne tudta volna levezetni annak okait. Nem voltak megérzései, mindig a meglévő információk alapján hozta meg a legjobb döntéseket. Az érdekes részt azonban már értette. Okosabbak lévén természetesen számos olyan információval rendelkeznek, amivel a lány nem, világnézeti kérdésekről pedig már Ozirisz is beszélt, bár nála viszont nem feltétlenül voltak okosabbak. Shu még mindig egy kicsit hitetlenkedve, de hálás mosollyal az arcán leste meg a képet, nézegette egy picit, majd egy köszönöm mellett tette el az eszköztárába.
-És… most nincs nálam Fotókristály, mert nemrég használtam el az utolsót… de majd készíthetnék egy képet a mostani Vezérről is, hogy össze tudjam hasonlítani? Ha megnézem a tereptárgyakat, akkor talán azt is vissza tudom számolni, hogy mekkora volt picinek, és mennyit nőtt azóta…
A nyelves kérdésre csak bizonytalanul bólogatott. Ez csak egy hipotézis volt a sok közül, amire jutott. Ő rengeteget gondolkodott a világ dolgain, mert érdekelte Aincrad és a benne élők, de tudni nem tudott többet mint mások, legalább is a saját véleménye szerint. A következő kérdéskörre viszont már Timidus szólalt fel.
-Badarság. Hogyan tudhatna, lehetne biztos olyasvalamiben, amit még sohasem tapasztalt? Egyes petek minden gondolkodás nélkül elhiszik az idomárnak a kinti világról szövögetett meséiket, meg azt, hogy ez a világ egy játék, mások pedig, akiknek bizonyítékokra is van szükségük, ők kritikusak.
A további megszólalásukra azonban egyikük sem reagált. Shu azért nem, mert félt, hogy kiderül a titka, Timidus pedig azért nem, mert nem volt biztos abban, hogy Vezér viccel-e. Ő, mivel sohasem hazudott, a vicc ilyesfajta formáját sem alkalmazta gyakorta, de ha Vezér valóban képes érdektelenséget mutatni legfőbb feladata, az idomár megvédése iránt, akkor Timidus szemében kilométereket fog zuhanni.

by **Szophie** Pént. Aug. 29 2014, 12:02

- Persze, készíthetsz. - mosolyogtam a lányra.
- Mint valami kiállítási tárgyról.. - morogta Vezér.
- Jajj, ne máár.. Ennek teljesen hasznos céljai vannak. Ne morogj, hanem legyél egy kicsit segítőkész. Még neked is jól jöhet, ha tudod magadról ezeket. - szálltam vitába vele, teljes kutatás iránti elkötelezettségem hevében, amire csak egy morgás volt a válasz, de legalább belenyugvó morgás.
- Én nem beszéltem neki a kinti világról, ő már akkor is tudott róla. - magyaráztam a sárkánynak, ezzel megvédve Vezért is, akit egyébként nem tartottam annak a hiszékeny fajtának. És nem akartam, hogy Timidus annak tartsa.
- Én sem láttam még élőben a Himaláját, de tudom, hogy létezik. Tények felvételek és elmondások támasztják alá. És a te szellemi szegénységed, avagy kötözködésed az, ha nem hiszed el az idomárodnak, avagy akármelyik embernek azt, hogy a kinti világ létezik. - közöltem nyugodt, tárgyilagos hangnemben a sárkánnyal álláspontomat. Persze - mint már említettem - Vezérnek nem kellett mindezt elmondanom. Ő tudott róla. Mintha csak az emlékeibe lenne vésve az egész.
- De ő nem elhiszi. Ő tudja. - magyaráztam tovább. Vezér egész eddig csak füle állásával jelezte, hogy figyel, mert közben a mosómedvével volt elfoglalva -, most viszont közelebb lépkedett, egyenesen mellém, és egyetértően bólogatott.
- Mint ahogy azt tudjuk, hogy ami a lábunk alatt van, az fű. Soha senki nem mondta el nekem, hogy azt fűnek nevezik, én mégis tudom. - magyarázott ő is.
Viszont gondolkodóba is ejtett ez az egész. Ha Timidus nem tud a kinti világról, és neki úgy kellett ezeket elmagyarázni - mert gondolom akkor Shukaku biztosan beszélt neki erről -, akkor a petek nem ugyanúgy vannak programozva. Persze ez nem meglepő, hiszen amúgy is mindegyik teljesen különböző, de ilyen értelemben még az alapvető dolgok sem ugyanazok bennük. Talán ahhoz lehet közük, hogy nem egy programozó dolgozott rajtuk, és talán mindegyik másképp állította be őket. Avagy lehet köze ahhoz is, hogy..
- Lehet, hogy a képességgel függ össze? - mondtam ki gondolataimat hangosan. - Mert emberi alakot tud felvenni, emberi nyelven tud beszélni. Így talán emberi emlékezetet is kapott a kinti világról.. - persze ez csak felvetés. De a 10. képességem előtti Vezért már nem tudom megkérdezni, hogy akkor is tudott-e a kintről, vagy sem.
- Badarság. Attól még nem változtak meg a gondolataim.
- Honnan tudod?
- Csak mert tudom, és kész. - Persze én már nem voltam ennyire biztos benne. Sőt, egészen értelmesnek találtam a saját magyarázatomat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy igazam is lenne..

by **Shukaku** Pént. Aug. 29 2014, 12:23

A lány Vezér ellenkezésén már igencsak elbizonytalanodott, és gyorsan visszakozni kezdett, nem akart ő semmiféle ellentétet szítani kettejük között, főleg nem rákényszeríteni a farkaskára az akaratát.
-Én… ha Vezér nem szeretné, akkor egyáltalán nem kötelező. Csak akkor, ha ő is beleegyezik. Majd… majd akkor megjegyzem így, és nagyjából le tudom rajzolni a füzetembe, meg a méreteit is meg tudom saccolni… már az is több int a semmi… és ezt is nagyon szépen köszönöm…
Timidus azonban már nem hallgatta ilyen lelkesedéssel azt a sok badarságot, amit ezek ketten összehalmoztak.
-Nem tudom, hogy mi az a Himalája, de amíg nem láttad, addig nem tudod, hogy létezik. Addig, csak mások elmondásai alapján elhiszed, hogy létezik. Képeket pedig akármiről készíthetek, attól még egyik sem lesz létező dolog. Az pedig, hogy vezér mindent elhisz, az nem az én szegénységem, hanem az ő hiszékenysége.
Elvigyorodott, majd megcsóválta a fejét.
-Az, hogy emberré tud változni csak gyengévé és sebezhetővé teszi. Talán ezért is vált ilyen hiszékennyé, és a képesség, az emberi tudatlansággal együtt beférkőzött az ő tudatába. Én sohasem hagyatkoznék az emberi emlékezetre. Legtöbbször félrevezetőek. Ismered Ravent? Az elmondása alapján amnéziás, és semmire sem emlékszik a kinti világból, mégis tudja, hogy a fűt fűnek hívjuk. Ha ez igaz, ez két dolgot jelent. Egyrészt az eleve kisebb kapacitású agyatok könnyen becsapható, másrészt a bizonyításod nem bizonyítás. ott vannak az álmaitok is. Shu szerint azt is valóságosnak élitek meg. Mi van, ha az egész kinti világotok csak egy álom, amit el akartok hinni? én nem álmodom, így nem eshetem ebbe a hibába. Az én emlékezetem pontos, az embereké nem. Tudom, hogy mi a teljes neved, pedig csak egyszer említetted. Emlékszem mindenre, és nekem jegyzetfüzetre sincs szükségem hozzá. Hogyan hagyatkozhatnál teljes bizonyossággal egy olyan memóriára, ami nem képes még erre sem?

by **Szophie** Szer. Szept. 10 2014, 11:58

Felsóhajtottam. Ez a lány túlságosan kedves a petekkel. Persze érthető valamilyen szinten, de azért... Vezér csak nyafog, alapvetően csak arra vágyik, hogy veszekedhessen velem valami miatt. Meg nyafogós. És kiállhatatlan. És lehetetlen vele együtt élni.. Nekem mégis ilyen szörnyű sorsban kell részesülnöm.. Rolling Eyes

De azért kedvelem. És talán ő is engem. Csak a világért nem fogom bevallani neki, ahogy talán ő sem nekem. Már ha a petek egyáltalán kedvelhetnek valakit, és nem csak a programozás miatt maradnak mellette. Persze hallottam már olyanról is, akit elhagyott az állatkája. Így pedig ha annyira rossz sora lenne, Vezér akár itt is hagyhatott volna már engem.. Azt hiszem.
- Természetesen Vezér benne van a fotózásban. - néztem ellentmondást nem tűrően a farkaskára, aki visszavonulót ugyan nem fújt, az látszott a nézéséből, de azért bólintott egy beleegyezőt Shukaku felé nézve.
Timidus viszont szép lassan kiakasztott.. Rendben. Csak nagy levegő. Nem fogok semmi rosszat tenni vagy mondani. Egyszerű nézetbeli különbségeink vannak csupán. Semmi szükség arra, hogy most el kezdjünk azon vitatkozni, hogy Timidus is csak egy program, és csak azért tud ilyeneket és csak azért is mondja ezt, mert ilyenre csinálták.. Az ember pont azért valószerű, mert hibázik. A pet pedig pont azért csak egy program, mert minden tökéletesen tud. És a kinti világ ha tényleg csak a képzeletemben létezne, sokkal szebb lenne, kevesebb fájdalommal. Nem, senki sem képes csak úgy ilyet képzelni vagy álmodni. Pedig szép is lenne elhinni, talán egy rosszabb, kevésbé beszámítható napomon talán el is fogok gondolkodni a lehetőségen.. De azt hiszem, túlságosan földhöz ragadt vagyok ahhoz, hogy tényleg el tudjam hinni, hogy ez a világ a valódi, és a kinti nincs. Pedig jó lenne..
Elmosolyodtam, és hallgattam. Azt hiszem, ez volt a legjobb, amit tehettem. Nem akartam összeveszni, mert alapvetően kedveltem a lányt, és a sárkány is aranyos volt.. a maga furcsa módján... Így pedig higgyen, amit akar. Semmi szükség arra, hogy felvilágosítsam a valóságról. Addig jó neki, amíg képes ebben hinni. És lehet, hogy az ő szemszögükből most én veszítettem, de azt hiszem, pont ezzel nyerek legbelül.
- Lehetséges. - bólintottam. Vezér pedig nagy szemeket meresztgetett rám.
^o.o^ Azt hiszem, nem ezt várta... Valljuk be, kevésszer kerültünk csak vitatkozós helyzetbe, és ehhez hasonlóba pedig még talán sosem. Így talán még ő sem tudja, mire is számíthat ilyenkor. Ahogy én sem értettem ezt a csendességet részéről. Na nem mintha alapvetően nagyon beszédes lenne.. De most azért láttam a kérdést a szemében. És éreztem benne, hogy nem érti. Mintha csak azt akarná kérdezni, én tényleg elhiszem-e, amit a sárkány mond. De közben látszott rajta az is, hogy tudja, hogy nem így vélekedek ebben a kérdésben. És ezért ült arcán az a tipikus "most mit csinálsz?" nézés.
Aztán inkább úgy döntött, elmegy, és fog valamit.. Egy újabb borzot.

by **Shukaku** Szer. Szept. 10 2014, 12:16

-Nanananana!
Rázta meg az ujját nevetve a kis idomár a lány előtt, majd Vezér felé fordult, és kizárólagosan neki tette fel a kérdését.
-Ha te nem szeretnéd, akkor nem fényképezlek le. Tudom, hogy sokan nem szeretik, meg mindig elbujdosnak a szülinapokon is, én pedig nem szeretném, hogy rosszul érezd magad emiatt. Te vagy a képen, szóval az lesz, amit te szeretnél, és nem akarom, hogy Szophie döntsön helyetted, és neked sem kell azt csinálnod, amit ő mond. Hidd el, nem fogsz megbántani ha nemet mondasz, szóval nyugodtan mondj nemet, ha úgy szeretnéd. A te döntésed.
És még egy biztató mosolyt is küldött a farkaska felé. Hogy Shu túl kedves lett volna a petekhez? Bizonyára. De ki felé is viseltessen kedvesen, ha nem azok felé a lények felé, akikbe minden bizalmát építette, akik bár sokszínűek és változatosak voltak, akárcsak az emberek, mégsem csapták be soha őt. Shu pedig még az emberekhez is kedves volt, pedig félt tőlük. Félt attól, hogy újra és újra be fogják csapni, elhagyják, hazudnak neki… és mégis, akárki kért volna tőle segítséget, akár Chan, akár Alex, aki olyan csúnyákat mondtak Timidusról és róla, mindkettejüknek segített, és még megbocsájtani is igyekezett, ha bár ez nehezen ment. A petek felé megérte kedvesnek lenni, mert ők viszonozták a kedvességet, mindenfajta hátsó szándék nélkül. Képesek voltak önzetlenségre. A legtöbbjük az életüket adta volna a gazdájáért, sőt, akik a kijutásért küzdöttek az idomár mellett, tulajdonképpen a saját halálukat sürgették. Az emberek még soha nem mutattak önzetlenséget. Bár képesek voltak olyanok, akik a reciprok altruizmus miatt még képesek voltak segíteni, ám a tökéletes önzetlenség csak a petekre volt jellemző, ezekre a csodálatos lényekre. Timidus pedig… Timidus pedig megelégedett azzal, hogy a lány legalább nem makacskodott tovább, és annyit elismert, hogy van valóságalapja a mondandójának. Nem is várt többet, hiszen az emberek külvilágának elképzeléseit a hit alapozta meg, amely a legnagyobb ellentéte volt egy logikusan gondolkodó lénynek, így hát ő is csak rábólintott a feleletre.

by **Justin Taylor** Szomb. Okt. 25 2014, 19:13

/Shukaku és Szophie/

Most, hogy sikerült magasabb szintre lépnem úgy gondoltam, hogy kicsit bejárom azokat a helyeket ahova még az alacsony szintem miatt nem mehettem. Mindent meg szerettem volna nézni … minél több mindent. Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyivel jobbak a magasabb szintek mint azok ahol eddig voltam. Inkább főleg azok a helyek ahol lehetett ételt kapni. Rolling Eyes

Ugyanis mielőtt el indultam otthonról el felejtettem reggelizni és eléggé éhes voltam. De természetesen nem csak azzal töltöttem el az időt, hogy degeszre egyem magam hanem például bejártam az 5. szinten Nystert. A többi magasabb szinten nem igazán volt semmi érdekes … az alacsonyabb szinteken meg már nagyjából tudtam, hogy mi hol van. Egyre csak jártam szintről szintre, de csak nem találtam semmi kedvemre valót. Végül felérte a 10. szintre ahol két hely volt ami szóba jöhetett, hogy megnézzem. Vagy Mashava city vagy pedig a 10. szinten található Szafari. Hát … Mashava city külvárosa nem igazán nyerte el a tetszésemet, eléggé lepukkant hely volt. Akkor menjek Szafarira? Hmmm … bánom is én … ha már egyszer eddig el jöttem akkor el megyek egyet Szafarizni. Vagy is pontosabban a Szafari Déli részének Erdőségébe.
Csendben sétálgattam a magas fák között, hogy ha szembe jön velem egy vad akkor el ne ijesszem. Hála Shunak megtanultam, hogy az erdőben csendben kell lenni, különben soha az életben nem fogunk látni semmi állatot. Ha itt lenne biztos büszke lenne rám, hogy szép csendben vagyok. Rolling Eyes

Sikerült is találnom egy vadat … és még hozzá nem is akármilyen vadat. Egy szarvast. Egy erdei kis tisztáson legelészett mit sem sejtve arról, hogy mögötte vagyok. Lassan, csendben kezdtem el megközelíteni az állatot. Már majdnem sikerült meg fognom amikor sikerült rálépnem egy gallyra. A szarvas pedig meghallotta és elszökdécselt. Üldözőbe vettem az állatott, de sajnos nem tudtam vele tartani az iramot. Francba! Pedig jó préda lett volna. No se baj … akkor keresek valami mást … cöhh mit nekem szarvas. Razz

Csak jártam keltem az erdőben, de vad nem akadt a szemem elé. Tévedtem az előbb … kel nekem szarvas. Sad

De már elszalasztottam. Ahogy jártam úttalan utamat az erdőben, az erdőség egy eldugottabb szegletében egy ismerős alakot vettem észre.
- Szophie? – Közelebb mentem, hogy megnézzem ki van ott. Vagy is, hogy kik vannak ott ugyanis ketten voltak … és azt hiszem mindkettőjüket ismerem, vagy is innen úgy látszik.
- Szophie … Shukaku. – Kiabáltam oda nekik, miközben kezeimmel nagyokat intettem feléjük. De jó … egy Shu és egy Szo. o/ Jobb társakra nem is lelhettem volna itt az erdőben. Smile

by **Szophie** Csüt. Nov. 06 2014, 18:04

A farkas megrázta a fejét.
- Nem az van, hogy nem szeretném. Nem olyan értelemben. Csak felesleges időpocsékolásnak tartom, amely nem szolgálja gazdám érdekeit. - magyarázta Shukakunak az álláspontját. - De ha Szophie erre kér, és ha nem tudom meggyőzni róla, hogy ne tegyük meg, akkor megteszem. - néz aztán rám.
- Ő a gazdám. Neki nem mondok soha nemet, csupán megpróbálom meggyőzni dolgokról. - folytatja. Én pedig csak nagy szemekkel pislogok rá, és próbálom kitalálni, hogy erre most mégis hogyan kéne reagálnom. Sosem kértem azt, hogy hódoljon be nekem. És vele talán inkább társként viselkedtem, mintsem irányítójaként. A veszekedéseinket is ez miatt értettem meg. Mert nem engedek semmibe beleszólást annak, aki alattam áll. Szóval az ő felfogása nem teljesen igaz. Mi társak vagyunk. Én nem irányítom, és nem vagyok a gazdája. Saját döntése, hogy engedelmeskedik. Persze minderről a világért sem világosítom fel. Valószínűleg úgy is tudja, érzi.
Az ismerős hangra elkerekedett a szemem. Hát még akkor, amikor azt is kiabálta, hogy Shukaku. Elsőre nem tudtam hova rakni az egészet, csak lassan kezdett belém szökni a gondolat, hogy talán ismerik egymást. Ha már a nevén szólította. Micsoda véletlen. Biztos találkoztak valahol, hisz nem lehetetlen. Egy kis, tízezer főt sem számláló közösség vagyunk mi. A véletlenek pedig a 7 milliárd főnél is közrejátszhatnak, hát még itt.
- Justin. - köszöntöttem a fiút egy mosollyal és egy integetéssel, aztán megvártam, hogy mellénk érjen, akkor barátságosan, ám kissé esetlenül magamhoz öleltem, ahogy közöttünk ez szokás.. volt. De úgy gondoltam, most is szokás. Hisz soha nem mondta senki, hogy többé nem az, csak annyi történt, hogy azóta nem találkoztunk. Egészen a SAOig.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 06 2014, 18:50

Timidus jelentőségteljes, egyetértő csipogó hangokat ad ki Vezér szavaira, és ezt úgy teszi, hogy Shu is jól hallhassa, és láthassa a bólogatást, aki veszi is a lapot, és a sárkány máris kap egy jelentőségteljes nyelvkiöltést. Shu is tudja jól, hogy az ő időtöltése, a hobbijai, a szórakozása nem éppen összeegyeztethető a fejlődésükkel, ami ugye természetesen az érdeküket szolgálja, hiszen minél magasabb a szintjük, annál nagyobb esélyük van az életben maradásra, főleg a vörösökkel szemben. Shu azonban azt is tudja, hogy Timidus a kijelentés második felével már nem fog ilyen könnyen egyetérteni, és nem is kell várni semmit ahhoz, hogy ezt a kutyuli orrára kösse.
-Igazad van abban, hogy nem szolgálja a gazdád érdekeit, azonban vedd figyelembe azt is, hogy az embereknek szüksége van értelmetlen cselekedetekre is. Valamiért ez az életük része, és gyakran tesznek így.
-És ettől boldogok leszünk, és örülünk neki, ami nagyon is jót tesz. Ezt már megbeszéltük, Timidus, és szerintem Vezér is és Szophie is tudja.
Fejezi be a lány, direkt dalolászós, versfelmondós hangnemben, jelezvén, hogy már unásig tudja Timidus mondókáját, de persze nincs benne csúfolódás, inkább csak a jelzés, hogy megértette és el is fogadta a pet által mondottakat.
-Arra azonban felhívom a figyelmedet, hogy az emberek gyakran hoznak hibás döntéseket, és ilyenkor, a védelme érdekében köteles vagy kijavítani. Ha nem mondasz neki nemet, azzal túlságosan magabiztossá válik, és nem szabad, hogy tévedhetetlennek higgyék magukat.
-Hát… ebben mondjuk tényleg igaza van Timidusnak. Sokszor védett már meg engem is attól, hogy butaságot csináljak… és ha akkor…
Ám a mondatát nem tudta befejezni, mert olyasvalaki tűnt fel a színen, akire igazán nem számított. Justin. Azonnal elöntötte az arcát a pír, és csak állt, és nézte a fiút, ahogy integetett és közeledett feléjük. Ahhoz, képest, hogy ők elvileg igen szoros barátok, sajnos ritkán tudtak találkozni… valahogy sohasem jött össze a közös program… így már abban sem volt biztos, hogy a fiú valóban… úgy gondol-e rá… szóval úgy úgy… mint barátra… de azt tudta, hogy ő még mindig nagyon zavarban volt, amikor meglátta, főleg úgy, hogy Szophie már le is rohanta az ölelésével… pedig ő akarta először megölelni… neki kellett volna…

by **Justin Taylor** Vas. Nov. 16 2014, 21:14

Őszintén szóval minden másra számítottam volna amikor el indultam ebbe az erdőségbe kivéve arra, hogy két számomra nagyon kedves ismerőssel fogok találkozni. Shukaku és Szophie a mondhatni legjobb barátaim ebben a világban … vagy is Szo a kinti világban is … meg ő olyan számomra mintha a testvérem lenne. Smile

Shuval pedig ide bent ismerkedtem meg egy vakrandin. Rolling Eyes

Ilyenkor az ember azt hiheti, hogy ha két ember el megy egy vakrandira akkor nagy az esély arra, hogy egypárként távoznak. Ám ez a mi esetünkben másként alakult, de nagyon jó barátok vagyunk attól még … legalább i szerintem. Mikor odaértem a csajokhoz akkor Szophie természetesen egy öleléssel köszöntött mint ahogy azt általában szokta. Nálunk már ez megszokott. ^^ Természetesen én is átöleltem Szophiet, de én még meg is pörgettem párszor a levegőben. Ne kérdezzétek miért egyszerűen csak így jött. Mondjuk Szophie egy kicsit nehezebb volt mint amire számítottam, de még így is könnyen tettem vele a köröket így az ölemben. Amikor lettem Szophiet nem tudtam nem észre venni a mögötte magányosan álldogáló Shukakut. Szegényke olyan kis elveszetten figyelte a háttérből ahogyan mi „enyelgünk”. Oda sétáltam Shukakuhoz is és mosollyal az arcomon szóltam hozzá:
- Szia. – Széttártam a karjaimat. – Hát már meg sem ölelsz? – Mondtam majd magamhoz öleltem az elveszett lánykát is.
Most gondolok csak bele … hogy Shu és Szo … együtt vadásznak? Hiszen ők ahogyan ismerem őket ég és föld. És, hogy pont őket látom együtt … mondjuk ki tudja. Lehet, hogy jól ki jönnek egymással attól függetlenül, hogy szerintem nem igazán illenek össze. Hiszen Szophie az a tipikus mindig mindent jobban tudok, anyáskodó fajta … Shukaku pedig az a kis el esett, vissza húzódó kislány fajta. Habár … pont így egészítik jól ki eymást. Szophie mit a gondoskodó anyuka és Shukaku mint az elveszett kisgyermek akinek egy anyukára van szüksége. Miközben ezen gondolkoztam akarva akaratlanul is ki tört belőlem a nevetés. Bocsánat, de ebbe még bele gondolni is furcsa … és most, hogy így látom így meg aztán. *Justin off* xD

by **Jun** Pént. Jan. 16 2015, 20:14

Avagy a gyakorlás után.. Embarassed

Elégedett voltam, a munkámmal, még ha nem is sikerült legyőznöm Timidust, de persze nem is az volt a harcnak a lényege. Csak gyakorlás, és egyébként sem lenne túl sok esélyem Timidus ellen, még akkor sem ha visszafogja magát. Ettől függetlenül mégis jól éreztem magam, egy kis baráti csevej, okosságok, és új ötletek kipróbálása. Lehet nem látszik, de érzem, hogy rengeteget fejlődtem az első összecsapásunk óta. Régen eszembe sem jutott volna, hogy a Metamorph ezernyi előnyt jelenthet számomra, hála a gyors alakváltoztatásának, másrészről pedig a sword skillek elhagyása is fontos lépés lehet annak érdekében, hogy meglepetésszerű támadásokat zúdítsak az ellenfélre. Shu-tannal egyetértettünk, az emberi irigységgel kapcsolatban, hevesen bólogattam a lánynak majd pedig úsztam picit a dicsfényben, amit Timidus gratulációja jelentett számomra. Talán még egy picikét bele is pirultam, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar fogja ezt mondani. Mostantól még jobban kell teljesítenem, hogy lenyűgözhessem.
- Vettem - szalutálok a sárkánynak, aki épp jó tanácsokkal lát el, majd pedig az órára pillantok, még bőven van időnk, a nap magasan jár.
- Esetleg lenne kedvetek egy kis erdészgetéshez? Már egy ideje itt vagyunk az új céhházban, közel a szafarihoz, mégsem sikerült még szétnéznem igazán. - majd pedig lenyitom a térképem, majd a jánykák felé fordítom, és arra a részre bökök amelyik igazán érdekelne.
- Apropó, elfelejtettél valami fontosat elmesélni te Lány. - kacsintok Shu-nyanra, majd szétnézek végül pedig mellé sasszézom. - azt mondtad elmeséled az üzenet történetét. - már majdnem kimondtam az adminunk nevét, amikor is jött az ötlet.
- Kitaláltam! Mi lenne ha adnánk neki valami megnevezést, ami alapján csak mi fogjuk tudni ha róla beszélünk? Így talán senkinek sem keltjük fel a figyelmét vele ha valamikor beszélünk majd Kayaba-sanról. - a végét persze elsuttogva, az arcom elé tartva a kezem mondom. Habár nincs ok igazán az aggodalomra, mert a céhház több mint üres, de azért biztos ami biztos.
- Persze nem sértésnek szánnám neki vagy valami ilyesmi. Ez majdnem olyan mint amikor két lány beszélget a kiszemeltről de a neve helyett inkább valami alapján nevezik meg őt. Biztosan tudod miről beszélek.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 17 2015, 15:27

Még soha senki nem szalutált Timidusnak, legalább is soha senki olyan, aki meghaladta volna a tizedik szintet. Az, hogy most Junt is a soraiban tudhatta, újabb nagy lépést tett afelé, hogy az idomár védelmét teljes körűre szélesítse, valamint átvegye a tényleges hatalmat az Artes felett. Alex már az övé volt, a fiú vagy azt tette, amit ő mondott, vagy nem csinált semmit. Anatole is az ő oldalán állt, belátván vezetői képességeinek hiányát, az ő utasításait követte… nagyrészt… még akkor is, amikor erről nem tudott. Persze Timidusnak is ugyanaz volt a célja, mint Anatolenak, szóval ez nem jelentett semmi rosszat, bár sokan bizonyára nem így értékelték volna a segítségét. Mindenesetre a sárkány értette a jelzést, és egy bólintással pihenjt intett a lánynak. Az utána következő kérésen Shu természetesen kapva kapott, hiszen habár ő már felfedezgette a szafarit, szívesen volt Junnal, és ez csak újabb lehetőség volt erre. Másrészt pedig a magasabb jártasságot igénylő részek, ahova nemrég kerültek friss vadak, neki is tartogattak újdonságot.
-Persze, induljunk, és akkor közben megtervezhetjük a pihenőknek a helyét is, és akkor akár koordinátákat is küldhetünk. A levél pedig… hát…
Na már kezdte volna elmesélni, amikor Jun félbeszakította a fura ötletével. Nem nagyon tudott rá mit mondani, és bár tudta, hogy miről beszél, sohasem gondolkodott ilyesmin.
-Hát… oké… találj ki valamit. De… de szóval az üzenet úgy volt, hogy én már az idekerüléskor megköszöntem neki, hogy ideengedett, mert ugye nekem eredetileg nem volt sisakom, csak véletlenül pont akkor történt a csoda, amikor kipróbálhattam. És… és… és azután egy csomó mindent megköszöntem neki, meg írtam észrevételeket, meg ilyesmit… és most szülinapomra kaptam ezt… ennyi. Jajj, Jun! Annyira csodálatos ez az egész!
Lelkendezett, majd karon ragadta a lányt, és úgy indultak el, szinte szökellve a szafari felé.

by **Jun** Szomb. Jan. 17 2015, 17:33

Szerencsére Shuéknak volt rám idejük, és örömmel fogadták a szafari meghívásomat. Persze ha nem jöttek volna akkor is elnéztem volna, de az nem ugyanaz. Közösen kalandozgatni, együtt felfedezni vad erdőségeket, új, eddig nem látott lényeg után kutatni. Persze ez nem csak játék és mese.. bizonyára hallott mindenki a csúnya gonosz vörikékről, akik szeretnek erdőkben rejtőzködni, várva a gyanútlan kalandozókra. Persze ez remélhetőleg nem sokáig lesz így, hála a védett területes ötletünknek, és már csak Kayaba-tan elbírálására kell várnunk. Persze csupa pozitív energia leng körbe, így nem is feltételezem azt, hogy elutasítaná akár.
- Akkor nevezzük Suzuki-sannak. Az egy elég gyakori Japán férfinév, ezért biztos senki sem fog gyanakodni, ha egy bizonyos Suzukiról beszélünk. Dee ha nem tetszik kitalálhatok valami egzotikusabbat is. - persze a név valójában csak az első eszembe ötlő név volt, de ezt inkább nem osztottam meg velük. Bizonyára látszott is, hogy elég hamar kiböktem, az ötletem.
- Szóval lehet emlékezett rád akkorról, és úgy érezte eljött az ideje, hogy megköszönje a szereteted. Ez... ez... annyira... Romantikus *-* Mintha a végzet vörös fonala segített volna, hogy egymásra találjatok. Még ha valójában egy láthatatlan fal el is választ egymástól titeket. AAh olyan szerencsés vagy. Én is szeretném, hogy valaki így gondoljon rám. - Nem mintha bárki fejébe belelátnék, vagy valami ilyesmi, de hiába is próbálkoztam még a saját szerelmeteseimet sem sikerült meghódítanom. Mer-chan gyakorlatilag megközelíthetetlennek tűnik, hiába határoztam el, hogy az enyém lesz.
- Hmm én is a véletlennek köszönhetem, hogy idekerültem. Én picikét később kezdtem a játékot mint a többiek, körülbelül fél évvel, de szerencsére sok kedves srác elmesélt minden fontosat amit tudni kellett. Ezért olyan mintha veletek együtt kezdtem volna a játékot. Viszont... azt nem értem, hogy engem miért nem a hibernáltak közé rakott be a rendszer... különös.. - miközben szökelltünk a cél felé, időnként a térképre pillantottam, hogy biztosan a tervezett hely felé haladjunk, az erdő közelít, de mint a legtöbb erdős szinten itt is figyelni kell, hogy jó helyre menjünk.
- Egyébként te milyen környezetre gondoltál ami megfelelne a kempingzónánkhoz?

by **Shukaku** Szomb. Jan. 17 2015, 18:07

-A suzuki nem jó. Az már amúgy is egy autó, és nem nevezhetjük el Kayaba Bácsit egy autóról. Hogy néz az ki? Meg… meg… meg azt sem szabadna tudni, hogy most fiúról vagy lányról beszélünk, meg azt sem, hogy felnőtt… szóval valami olyan kell, amiből nem lehet rájönni. Legyen… hmm… Akira! Az fiú név is meg lánynév is, meg eleve fényességet jelent… szerintem a fényesség teljesen illik hozzá. Biztosan nagyon okos, ha egy egész világot fel tudott építeni. De… de akkor arra is vigyáznunk kell, hogy mit beszélünk róla mások előtt, mert egy csomó dolgot például csak ő tud, és akkor az feltűnő lesz, meg hamar kiderül…
Jun okfejtése Kayaba szándékairól szinte sokkolta a kislányt, aki azonnal ledermedt, szinte ugrás közben fagyott meg a levegőben, és fülig vörösödve, értetlenül pislogott pár percig a másikra, majd hevesen rázni kezdte a fejét.
-Jajj dehogy is! Nem, nem, nem! Semennyire se nem romantikus, meg semmi ilyesmi sem! Kayaba Bácsi eleve felnőtt… én meg… és az… és… és fúj! Nem! Meg ő biztosan nem! Akkor olyan lenne mint Danee, de ő nem, mert ő… nem! Ebben semmi romantika… nincsen! Ez… ez… ez csak simán… ilyen… mintha… izé…
Teljesen elfordult Juntól, és még a haját is igyekezett úgy birizgálni, hogy eltakarják a vöröslő fülét.
-Én csak… én nem is! Én csak olyan vagyok… mint egy… egy rajongó… vagy valami… és ő eleve olyan nagyon hatalmas… mint az istenek… biztosan nem velem… meg nekem… és nem is…
Egy pillanatra, csak egy tizedmásodpercre újra a lányra pillantott. Még sohasem látta Kayaba Akihikot, de mindig valami magas, daliás, jó kiállású férfinak képzelte el… és ha álmodozott is róla, akkor is arról, hogy egyszer majd mellette dolgozhat, az ő kezei alatt.
-Tényleg… tényleg azt hiszed, hogy kedvelhet engem? Mármint… olyan… olyan romantikusan… mert én… én soha… sohase nem… tényleg nem…

by **Jun** Vas. Jan. 18 2015, 17:06

Igen ahogy gondoltam, kicsit átlátszó volt, hogy milyen hamar jött egy névihlet, és Shu-tannak nem is tetszett a dolog. Persze teljesen igaza volt, a Suzuki nem egy tökéletes név.
- Szóval akkor nevezzük Akira-sannak? Hát jobban is hangzik mint az én ötletem. Az pedig kétséget kizáró dolog, hogy okos. Szerintem ha végigtanulnám az életem sem tudnék ennyi mindent kitalálni, és megvalósítani, mint amit ö tett, egyetlen világba. - valóban lenyűgöző ha az ember művészetként tekint erre a világra, eleinte talán sablonosnak, gusztustalannak éreztem, de lassacskán sikerült az apróbb örömöket is felfedeznem. Eleinte a fegyverekben, majd a kristályok sokszínűsége, a bútorok, a testre szabhatóság. Mind mind olyan dolgok amiket lehet csodálni, és hosszasan elmerengni bennük.
- Ne aggódj majd okosan fogjuk emlegetni. Meg egy idő után már sokkal könnyebb lesz társaságban említenünk egymás között, és nem is kell majd attól félni, hogy esetleg valaki csúnyán néz majd emiatt. - néha még saját magam is meglepődök azon, hogy milyen jó ötleteim vannak, elégedetten szökellek tovább, majd állok meg amikor a lány is megáll, és kíváncsian fordulok felé, félredöntött fejjel, hogy mégis mi történt.
- Valami baj van? - kérdezem, de persze lényegtelen volt, mert máris mosolyra fakasztott a lányka reakciója, amiből ki is derült mi volt a bibi a dologban. A mosoly, kuncogásba vált át, majd pedig megveregetem a vállait. - Annyira szeretem amikor ilyen ártatlan vagy. Természetesen nem lenne olyan mint Danee, vagy bármelyik olcsó lolicon egyén. Sőt szerintem ha igazán szeretsz valakit akkor az kortalan. - Úgy tűnik sikerült egy érdekes pontot elkapnom, ha jól emlékszem már korábban is volt hasonló, de akkor még nem is igazán fogtam fel, hogy mi is történt, de most már tényleg világossá vált minden.
- Nem tudhatod biztosra, mit gondol :3 De azzal nem vitatkozom, hogy elérhetetlennek tűnik. Én még csak azt sem tudom, hogy hogy néz ki. Sosem láttam, képen sem, bizonyára ha elmenne mellettem az utcán nem jönnék rá, hogy ö az. - A félő pillantást sikerült elkapni, talán éppen ezért is vetette le a szemét a lányka mert zavarba jött.
- Persze! Szerintem kedvel. Elvégre te is kedveled, ezért viszonozta a kedvelésed, szóval kedvelve vagytok egymásnak. De ha belegondolsz az élet olyan mint a vadászat, lehajolsz, kiszemeled a prédát, még ha nem is tudod biztosra milyen is valójában, de lélekben elkapod. Követed, és amikor készen állsz rá, ráveted magad. - miközben ecseteltem neki a buta kis elméletem valóban lehajoltam, és előre osontam, a fű tőlem távolabb megrezzent, és mint egy tigris ugrottam is előre.
- Deee... ezt inkább csak képletesen értem. Furi lenne ha mindenki úgy romantikuskodna, hogy ráugrik messziről valakire :3

nyuszi

by **Shukaku** Hétf. Jan. 19 2015, 07:36

Shu csak bőszen és vidáman bólogatott az Akira névre. Ő találta ki. Kitalált végre valami okosat, és ezután nem kell félnie attól, hogy valaki már emiatt is utálhatja. Akira-san. Akira-sama. Bármennyire is nem akarta, hogy tudják, hogy egy felnőttről beszél, egyszerűen nem merte elhagyni a megnevezéseket, mert tiszteletlenségnek érezte. Fényesség. És Kayaba Akihiko fényessége belengte az egész világot.
-Nem kell majd félni…
De jó is lenne! Szinte csak álmodni tudott olyan időkről, amikor neki majd nem kell félnie. Itt erős volt. Nem akarta sokáig magának sem beismerni, de szeretett fejlődni. Meg akart előzni mindenkit, de nem azért, hogy ő visszaéljen az erejével, hanem azért, hogy végre békénhagyják. Nem tudják eltaposni, nem merik eltaposni. Nem akarta, hogy féljenek tőle, csak ne merjenek belé kötni. Ha kell, akkor Timidus miatt ne. Az ezután érkező döbbenet azonban lesokkolta. Most már nemcsak, hogy megtorpant, hanem egyszerűen le kellett ülnie a fűbe. Ő sem látta még Kayaba Akihikot, de rengetegszer elképzelte már. Biztosan magas, és vékony… japános… és okos kinézete van… szemüveggel… és fiatal… kortalan, ahogy Jun mondja. Az arca elé kapta a kezét, hogy rejtse azt a végtelen vörösséget és szégyent, ami kiült rá.
-Nem, nem, nem, nem, nem! Az nem lehet! Én… én nem lehetek szerelmes egy felnőttbe! Azt nem lehet! Azt nem szabad!
Csak gondolkodni akart, de egyszerűen kiszaladtak a száján a gondolatok, talán észre sem vette, annyira pánikba esett.
-De… de Kayaba bácsi… segített nekem… és kedves volt… soha senki nem volt ilyen kedves… és neki nem is kéne kedvesnek lennie… ő itt egy isten… és mégis… és már találkozott is velem… azt mondta, hogy találkozott… és… és… Juuuuun!
Hátravetette magát a fűben, és rákvörös arcal bámulta az eget. Tudta, hogy mindig is imádta Kayaba Akihikot. Csodált mindent, amit tett, imádkozott hozzá, rajongói leveleket írt neki… de nem volt szerelmes… biztosan nem… azt nem szabad! Oldalra fordult, és magához szorította Timidust. Vagyis… ő csak azt hitte, hogy Timidust, ám a sárkány a másik oldalán volt, és az az élőlény, ami az ölelésébe akadt, egy, a fura zajokra kíváncsi medvebocs volt, aki most hasonlóképpen meglepődött, mint maga az idomár is, ám nem engedte el, csak belefúrta a bundájába az arcát.
-Ugye nem történhet ilyen, Brumi? Ugye nem?!
Timidus pedig ezalatt a szokásos félrebiggyesztett fülével jelezte, hogy fogalma sincs arról, hogy mi történik.

(maci)

by **Jun** Pént. Jan. 30 2015, 20:47

Próbáltam a lehető legértelmesebben előadni, hogy hogyan is gondolok a szerelemről, miként fogom fel, és hogy a lány is biztosan érezze milyen kemény dolog is az ha valaki szerelmes valakibe. Vagyis szerelembe esni nem nehéz, csak egy pillanat, de az, hogy a szerelem viszonzásra találjon... nem is sokkal inkább a másik féllel tudatni az érzéseinket is éppen elég nehéz és bonyolult. De csupán addig amíg össze nem szedjük rá a bátorságot. Pont mint a horgászat, türelem kell hozzá, és elszántság. Vagy mint a vadászat, céltudatosság, és egy kis szerencse. Büszke voltam amiért ilyen jól előadtam magam, és a lányra pillantottam aki ismét megállt, és lesokkoltan motyogni kezdett, a legcukibb módon, ahogyan mindig is teszi amikor elmerül valami nagyon izgalmas gondolatokban, majd zavarba jön tőle. Már vártam is az ellenkezést, vagy hogy gyorsan témát váltson, de ez nem történt meg, vagyis inkább csak félig.
- Miért nem lehetsz? - kérdeztem vissza, és közelebb léptem hozzá - Szerintem semmi baj sincs abban ha egy tőled picit idősebb férfiba szeretsz bele. Szerintem ö sem lehet olyan idős, maximum 25 évesre tippelném. - oh hát persze, fiatal, jóképű és ért a gépekhez is. Persze az elég ciki lenne ha időközben kiderülne, hogy valójában már nyugdíjas az úr. De nem sok esélyt látok rá. Az idősebbek nem olyan eltökéltek és maximalisták mint a fiatal célratörő programozók.
- Ühüm, segített neked. Támogatott, és kedves volt. Azért mert szeret téged. Miért ne lehetne kedves valaki azzal a személlyel akit szeret? Nem kell hozzá ok. - nyomkodom meg a mutató ujjammal a vörös arcocskáját, és persze leguggoltam mellé, hogy egy szinten legyünk. - Szerintem nem véletlen, hogy találkoztatok. Biztosan azért mondta el ezt is, mert szerette volna jelezni feléd valahogyan, hogy számára sokkal többet jelentesz mint bárki más a játékosok közül. Gondolj csak bele. Az üzenet, az, hogy megnézett téged közelről is. - kezeimet hátravetem, és leülök a főbe, kényelmesen az ég felé meresztem a tekintetem. Talán Akira-kun még most is ránk figyel valahonnan, hogy szemmel tarthassa Shu-tant. Micsoda szerelmi történet lenne az övék. A személy akit annyian gyűlölnek, és a kislány akinek titokban kell tartania imádatát. Micsoda tragikus szerelem, de mégis olyan csodálatos.
- Én támogatlak titeket mindenben! - vágom ökölbe a kezemet, és elszántságom új szinte lépett. Ah pár év és lehet én fogom tartani a párnácskát az eljegyzési gyűrűkkel. Milyen szépséges lenne.
- Ne aggódj, tényleg nem olyan nagy dolog egy kis korkülönbség. Én is szerettem már bele néhány tanáromba, boltosnénikbe akik kedvesek voltak velem, még régen. Jó persze ezek tényleg nagyon régen voltak... de még mielőtt saoba léptem volna, sőt még itt saoban is voltak sokkkaaal idősebb partner lehetőségeim is. - próbálom picit megnyugtatni a lányt, hátha megérti, hogy ez nem olyan nagy dolog. Sőt valójában semmi rossz nincs benne.

//gome gome a sok kimaradásért Rest in peace

//

by **Shukaku** Szomb. Jan. 31 2015, 07:50

-Mert nem és kész!
Vetette vissza már egy kicsit erélyesebben a lány, de inkább kétségbeesett volt mint dühös.
-Mert Daneera haragudtam, amikor… és teljesen jogosan haragudtam, és ez ugyanolyan, csak fordítva, és Kayaba Bácsi biztosan nem, és… és… és huszonöt éves… de… de én csak tizenöt vagyok… az tíz év! Tíz év Jun! Az… az… az a kétharmada annak, amit eddig egész életemben éltem! Az nagyonrengetegsok! És… és még sohase nem is láttam őt, mármint olyan csuklyás izén kívül. Honnan tudjam, hogy… de… de biztos jóképű… mert magas… láttam, hogy magas… biztosan neki is az igazi kinézetét atta a rendszer… nem hiszem, hogy ő csalna, amikor mi nem csalhatunk… biztosan nem…
Egy pár másodpercig csak zavartan bámulta a felhőket. Zavartabb volt, mint a maci, akit időközben útjára engedett, és immár valóban a sárkányt szorongatta.
-Biztosan nem véletlen. Meg az sem véletlen, hogy Matsuyama megkaphatta a sisakot. Tudom, hogy nagyon keveseknek sikerült megszerezni, meg hosszú sor volt. És… és nem kedvességből adta nekem, hanem biztos azért, mert azt hitte, hogy megijedek és akkor kinevethet. De… de akkor is itt vagyok, és én vagyok itt és nem ő… és… és.. de ilyet akkor sem lehet Juuun! Szerintem csak simán kedves-kedves akart lenni Kayaba Bácsi, és nem úgy, ahogy te mondod. És… és megnézett közelről. De hát… de hát ő bármikor láthat szerintem… bármikor láthat…
Na ebbe újra belepirult, és gyorsan megigazgatta a ruháját meg a haját, és tovább bámulta az eget.
-Szerinted most is figyel? De… de akkor most biztosan kinevetne. Meg…
Az, hogy Jun tanárt is, meg boltosnénit is említett, tehát mindkét nemet, egyáltalán nem kerülte el a figyelmét, de nem nagyon volt ideje foglalkozni ezzel, úgy döntött, hogy maximum majd később rákérdez. Meg eszébe jutott az is, hogy ő ugyanúgy rajongana azért a programozóért, aki ennyi jót tett vele, ha történetesen nő lenne… de ez már tényleg nagyon sok volt.
-És… és most mit csináljak Jun? Hogyan tudjam meg? És mit mondjak? És… és hogyan tudjam meg, hogy neked van-e igazad? Juuuuuun, mindjárt február van, és én semmivel nem is készültem. Q.Q

by **Jun** Hétf. Feb. 02 2015, 19:17

Igen ennél aranyosabb jelenetet ritkán lát az ember, egy szégyellős szerelmes kislány vergődései. Ez nem rajongás, ez nem csupán felnézni valakire, ez bizony szerelem, és nehéz is lenne elrejtenem a mosolyomat, és amúgy sem lenne értelme ilyesmit tenni. Csupán türelmesen ülök, és jobbra, balra fésülgetem a fűszálakat.
- Akira-san közel sem olyan mint Danee vagy bármelyik másik lolicon. Elvégre nem ő nem mászott rád, vagy próbálkozott be nálad nyíltan bármi illetlenséggel. Vagy talán mégis? Hümmmm? - hangosan felhümmögök, és közben várom mit reagál a lányka, persze biztosan zavarba fog ettől jönni ha esetleg mégis történt valami, szóval már a reakciójából is leszűrhetem, hogy milyen jellegű dolog is lehetett ha volt egyáltalán valami közelebbi.
- Ö inkább csak kedvesen, visszafogottan küldözgeti a válaszokat a jeleidre. Mert hát, ezt így szokás ha viszonzásra kerülnek az érzelmek nem? De ne aggódj, ha lesz rá lehetőségem azonnal kinyomozom, hogy mit is érez irántad igazából! Az én szemeim nem hazudnak. Nyihi. - forgatom össze vissza őket, majd ismét a Shu-tanon kötnek ki, elvégre szemmel kell tartani. Közben szegény maci is elmászkált valamerre, pedig igazán maradhatott volna még egy picikét, ha másra nem is de legalább a puha bundácskájával támogathatott volna bennünket. Mégiscsak kellemesebb tapintása van mint a fűnek.
- Igen. Ez a sors akarata. Szerintem nem szabad elszalasztani az alkalmat! Tovább kell járnod az utat amit az élet adott. Éééés azt hiszem ezen az úton össze fogsz találkozni valakivel aki... hogy is mondtad? "Jóképű" " és magas". Biztosan ö is épp annyit aggódik a dolgon mint most te is. Talán rengeteget figyel téged, és mindig azon rágódik, hogy bárcsak odamehetne hozzád és beszélhetne veled. Megérinthetné a cuki fürtöcskéid. - közben pedig én is éppen megtapicskolom a lány haját - Vagy mondjuk megigazíthatná a ruhád. - és ahogy mondom már cselekszem is, a ruhája ujját picit elsimítom az ujjaimmal. - Vagy valami hasonló dolgot csinálni. De persze ö is férfiból van és a legtöbb férfi embernek ez sokkal nehezebb mint azt hinnéd. Ezért kell a nőknek mindig erősnek lenni, és magabiztosnak, határozottnak lenni. Kevés olyan férfiú létezik aki képes meglépni az első pár ezer lépést. Lást Alex példáját. - hát igen, nem kevés támogatásra volt szüksége, hogy meglépkedje azokat a lépéseket, és bizony elég sokáig neki is fogni kellett a kezét annak ellenére, hogy elvileg férfiból van. Reméljük, hogy Kayaba-san kicsit magabiztosabb e téren, és nem kell majd megkeresnem és őt is megtéríteni.
- Tudod mit? Ha.. - kezdek bele a mondatba, majd elkapom a fejem, és megrázom - Áh mindegy. - közben pedig egy huncut vigyor húzódik az arcomon, picit elpirulva, elfordítom a tekintetem végre szegénykéről és helyette inkább végigtekintek az erdőségen.

by **Shukaku** Kedd Feb. 03 2015, 07:20

-Nem! Nincs hümm! Semmilyen hümm! Nem is volt, és ne is gondolkodj semmilyen hümmön! Kayaba Bá… izé… Akira-san…
Na igen, ezek után hogyan is bácsizhatná le azt a valakit, akit talán… na jó, magának azért már igazán bevallhatta volna, de még ez sem nagyon ment. Mindenesetre az már most teljesen nyilvánvaló volt a számára is, hogy Jun soha nem fog leszállni erről a témáról. Szegény kislány már annyira vörös volt, úgy lángolt az arca, hogy már valami buta szerelmetes anime főszereplőjének érezte magát, és ezen nem segítettek semmit Jun szavai sem a titkos jelekről, meg a kettős titkos hódolóról, hiszen ezek szerint, legalább is ahogy a lány szavaiból kivette, Kayaba Akihiko is lehetett volna egyenesebb olyasvalakivel, akinek ő volt az első igazi szerelme. Igen…most már teljesen egyértelmű volt. Az admint már a kezdetek óta imádta, és Justin biztos csak valamiféle kívánság volt, egy pótléka a megközelíthetetlen és elérhetetlen Kayaba Akihikonak, és egyébként is oda Timidus rángatta el, és Tachiról is kiderült közben, hogy Anat szerint rosszfiú, és… egy szó mint száz, a tinédzserek élete sohasem volt egyszerű. Úgy meg pláne nem egyszerű, ha a barátnőjük úgy birizgálja meg igazgatja őket, mintha már most a randira készülnének. Ennyi kliséhez már Shunak is valami klisé jelenet kellett, amivel talán érzékeltetheti Junnal, hogy ez neki már egy pöppet sok. Szerencsére ahogy körülnézett, meg is akadt a tekintete egy szimpatikus tavacskán. Szinte felpattant ültéből, faképnél hagyva a másikat, meg persze Timidust is, aki már meg sem próbálkozott a helyzet megértésével, és nyugodt tempóval belesétált a vízbe, ami talán forrt is körülötte, ha a világ programozói odafigyeltek ilyen apróságokra.

~A sors akarata.
Nem szabad elszalasztani az alkalmat.
Jóképű és magas.
Ő biztosan nem aggódik a dolgon úgy mint én.
Nem hiszem, hogy ő is a víz alatt álldogálna, hogy ne kelljen hallgatnia Junt!
Ott állni mellette és nézni Aincradot a felhőkben.
Fogni a kezét... nem... csak az ingujját... biztosan ingben van... az elegáns...
Ő tudna válaszolni minden kérdésemre.
Ó fogd már be Jun!~

Talán ennyi elég volt ahhoz, hogy egy kicsit hűsítse magát. És Akira-san most is figyeli. Miközben csuromvizesen lépdel ki a tóból. Ő már igenis tizenöt éves! És... most azért lenne mit igazítani a ruháján. Olyan kétségbeesett volt a tekintete, és annyira könyörgően nézett a másikra...
-És... és... de akkor már mondd végig, ha elkezdted... és azt is mondd meg, hogy mit csináljak! Meg... meg mit akarsz kinyomozni? Hogyan? Ne merj nekem semmit se... ha itt... ha elkezdesz szervezkedni, én visszamegyek a vízbe, és ki sem fogok jönni! ˇ^ˇ De... izé... hogyan akarod megtudni?

by **Jun** Kedd Feb. 03 2015, 18:45

- Biztos, hogy nincs? Hümmm? - ismét egy hangos hümmögés és figyelés a lányka reakciójára, persze az előbbi heves ellenkezés, és önismétlés is elég bizonyíték lehetne arra, hogy van még valami amiről nem tudok, de inkább nem firtatom tovább, mert ha így megy tovább a hátamon kell hazavinnem a túlhevült lánykát, inkább csak elnevetem magam, és kinyújtóztatom a lábaim a füvön, és az ég felé meresztem a tekintetem. Kitudja, lehet most is éppen figyeli, egy kényelmes karosszékben ülve teácskát szürcsölget, és féltékenységében akár még meg is gyilkolna amiért az ö kincsével beszélgetek. Az előbbi tapicskolás, és ruhaigazgatás is félig meddig provokációnak szántam az admin felé, hátha esetleg előbújna rejtekéből, hogy szerelmet valljon, vagy valami hasonló. De ez csak egy rossz romantikus történetben valósulna meg, még nem lehetek semmiben sem biztos, és legkevésbé sem akarom, hogy ez egy egy irányú plátói szerelemként érjen véget. Mint ahogyan az én egyik szerelmem is nem olyan régen.. A lány felkelt, és elindult, nem szóltam utána, de azért meglepett, hogy így eltűnik. Úgy tűnik sikerült szegénykét annyira beindítanom a témával, hogy ki kell eresztenie magából a felgyülemlett feszültséget.
- Ne aggódj Timidus. Shu valójában most nagyon boldog, és reméljük még ennél is boldogabb lesz egyszer. Sokkkkkal boldogabb. - vigyorgok a sárkányra, majd én is felkelek a fűből gondosan lefésülgetem kezeimmel a fűszálakat a ruhámról, majd pedig megvárom, hogy esetleg Timidus is felkeljen, és együtt mehessünk a lány után. Óvatosan sétáltam, itt ott elég nagy fűcsomók miatt félő, hogy egy gödörbe lépek. Szerencsére még időben feleszméltem amikor egy csinos kis madár tollkupac mozdult meg a lábam előtt. Majd megállok egy pillanatra, hogy alaposabban is szemügyre vehessem a mintázatát a tollak újabban elég divatosak, és talán egy-két fácántoll jól állna nekem is, egy szép kalapon. Óvatosan végigsimítom a kezem a madár hátán, mire az megrémül és menekülőre fogja. Vállat vonok, és inkább beérem a lányt, aki a lehűti magát a tó kellemes vizében. Nem egy utolsó gondolat, de nekem bőven elég az, hogy láthatom, hogy jól szórakozik.
- Na most már jobban érzed magad? Az előbb annyira piros voltál, hogy kicsit aggódni kezdtem, hogy rosszul leszel x3 - öltök nyelvet, majd leülök a tó partján, lehámozom magamról a pipiellőt és beleengedem a lábam a vízbe.
- Ne aggódj! Ne aggódj! Nem szeretném mindenféle levéllel zaklatni szegénykét, hogy megtudjam mit érez irántad. Nem lennék képes ilyen elvetemült dologra. - öltök nyelvet, közben pedig a lány vizel ruhájára pillantok. - Viszont ha most is figyel lehet sikerült nagyon nagyon zavarba hoznod. A vizes ruha nagyon szépen kihangsúlyozza az alakodat. - persze a vizespólós dolgok elég huncut módja a férfiak elcsábításának, ki gondolta volna, hogy Shu-tan a pancsival csak el akarta terelni a figyelmem, és valójában Kayaba-san elcsábításán fáradozik még most is?
- Valld be az érzéseidet neki. Nincs mit veszítened. Ha ö is szeret viszonozni fogja, ha pedig mégsem akkor azt tudni fogod. De ez a lehetőség ki van zárva. - kis szünetet tartva elkezdi összeszedni a bátorságát, majd pedig egy hatalmasat nyelve hozzá is kezd ahhoz amit már korábban is szeretett volna mondani, de megfutamodott.
- Ha.. mégis visszautasítana... én... én szívesen elveszlek feleségül.

//fácán//

by **Shukaku** Kedd Feb. 03 2015, 19:56

-Nem, nincs. Nincs hümm. Semmilyen hümm nincs, és…
És nem is lesz. Ezt nem mondhatja. Nem akarja mondani. Ettől csak még vörösebb lett. Akarja, hogy legyen. Tizenöt éves… jövőre már tizenhat lesz. Az… az már nagy lány. Felnőtt. Shu, mint felnőtt. Ezt eddig el sem tudta képzelni. Oké, szilveszterkor már rebelliskedett egy picit, amikor Timivel megittak egy pohárka pezsgőt, de az semmiség volt, még meg sem érezték. Timidus biztosan nem. Oké, Shu jobban aludt aznap este… de az biztosan azért volt, mert megvárta az éjfélt. Ő és Kayaba. És Kayaba Akihiko látja az álmait is. Szerencsére az etikai mód még sohasem volt kikapcsolva nála, de azért kis romantikázást már… de Kayabával nem… Kayabával csak olyan álmai voltak, hogy találkozhat vele, és mellette dolgozhat. Kayaba Akihiko beosztottja… munkatársa… és Jun szerint… A sárkány ezalatt nem nagyon tudott többet tenni, minthogy elhitte Junnak, hogy Shu most jól érzi magát. Végül is kivörösödött akkor is, amikor nevetett, és úszni is szeretett, a vizet is szerette… bár ilyen ruhában, ami nem fürdőruha volt igen ritkán tette meg. De hát az embereket amúgy is csak az emberek érthetik, vagy legalább is jobban értik, mint Timidus, így nyugodtan visszahajtotta a fejét a mancsaira, és tovább figyelt, na meg persze megbökte a mellé leszálló baglyot, aki szintén figyelt, csak nagyobb szemekkel, mint a sárkány. Amikor Shu végre kievickélt a vízből, Jun ismételten mindenféle butasággal fogadta, szóval legszívesebben vetett volna egy hátast vissza a tóba… ám nem tette. Csak felnézett az égre, Kayabától várva a segítséget, hogy csináljon végre valamit.
-A vizes ruha… az alakomat… milyen alakomat? És…
Nem. Nem akarta megérteni a célzást. Nem is volt alakja. Na jó, igazából ezt eddig is tervezte, de nem úúúúúgy… viszont most már biztos volt benne.
-Mi lenne ha… ha sütnék neki tortát Valentin-napra? Meg… meg rajzolnék kártyát. Meg… biztosan lesz valami event megint… talán meghívhatnám oda. Nem hiszem, hogy eljönne… vagy csak titokban…
Jun felajánlkozását már nem is értette, és azonnal viccnek, vagy valamiféle előzetes gyors nyugtatgatásnak gondolta, így hát úgy is állt hozzá. A vizes ruha addigra már meg is száradt, és ha KA nagyon figyelni akarta, akkor figyelhette a kádban is… de biztos volt abban, hogy az Admin nem ilyen perverz. Bár… most érdekes módon ezt hízelgőnek gondolta volna, de szerencsére nem jutott ideje ezen elgondolkodni, mert Junnak kellett válaszolnia.
-Izé… kedves tőled… vagy… nem tudom…
-A jegygyűrű elfoglal egy értékes item helyet, ezzel veszélyeztetve az idomár életét. Ezt nem engedélyezhetem.
Szólt közbe a sárkány, ismét csak a legfontosabbakat kiemelve, Shu pedig erre már csak kacagni tudott, ezúttal azonban ügyelve arra, hogy a földre vesse le magát. Ez az egész helyzet elképzelhetetlenül fura volt.

(bagoly)

by **Jun** Csüt. Feb. 05 2015, 17:54

Szóval nincs hümm.. Milyen kár. Pedig mennyivel izgibb lenne a dolog ha lenne egy kis hümm, meg még egy kicsike, majd egy komolyabb hümm is, és most rengeteg izgalmas dolgot mesélhetne Shu-tan a sok hümmögésből. Na majd legközelebb.. vagyis inkább majd egyszer. Szerencsére türelmes ember vagyok, ezért nem fogom siettetni a dolgokat. Jó azért a türelmemben az is közrejátszik, hogy nem ismerem Kayaba-sant, nem tudom hogy néz ki és nem tudok vele beszélni... Nembaj, nembaj, persze, hogy nem az, elvégre nem foghatom a felek kezeit, és vezethetem őket egymás elő, egy forgatókönyvvel, hogy mit is csináljanak, mit mondjanak egymásnak és hogyan. Pedig szívesen kipróbálnám így élőben mások szereplésében az az elképzeléseim és dumáim, talán külső szemlélőként érezném is melyik mennyire gáz vagy elcsépelt esetleg romantikus és megható. Hmm igen, ez érdekes lenne, de valószínűleg egyhamar nem próbálhatom ki őket. Pedig ha most akadna rá jelentkező biztosan össze tudnék írni egy tizenöt perces kis beszélgetést nekik. Annyira elmerengek a gondolataimban, hogy még kuncogni is kezdek, majd feleszmélek, hogy ezt talán mégsem kéne, és kisegítem a lánykát a vízből, persze csak ha igényli a segítségem.
- Tudod a vizes ruha, testhez simul és nagyon szépen kiemeli a tested szépségeit. Valójában ez egy nagyon hasznos csábító technika. Tudod épp a kiszemelted kezében van egy kancsó víz "véletlenül" neki mész és rád borítja majd bocsánatot kér tőled és beléd szerelmesedik. Deee... a siker nem százszázalékos. Nem mindenkin válik be sajnos. Szóval csak okosan használd eme szent technikát! - kacsintok a lányra aki bizonyára már el is raktározta a fontos információt. Talán még hasznos lehet számára is. Egy életben egyszer működnie kell.
- Majd számolj be az élményedről, hogy hogy vált be a módszer, szeretnék minél több visszajelzést kapni. - húzom ki magam mintha én találtam volna fel a dolgot pedig ez nem igaz, valójában elég elcsépelt manapság, de a férfiak szeretik az ilyesmit. Ad egy kis löketet, legalább lehetőséget a beszélgetésre, érintkezésre.
- Rendben! Süssünk tortát. Imádok tortát sütni, de a kedvenc részem a torta kóstolás, elvégre az a fénypontja az egész dolognak. Elkészítjük a legtökéletesebb tortácskát, amit Aincrad valaha látott Akira-sannak. - persze ekkor még nem is sejti szegény picinyke Jun, hogy mire vállalkozott...
- Majd a Fehér napon biztosan ö is meglep valami ajándékkal, hogy viszonozza a szeretetedet. - Nincs is az olyan messze, ah már alig várom, hogy lássam miféle cukisággal lepi meg majd. Apropó Valentin nap.. lehet nekem is kellene valami cukit sütni Shu-tannak, és Timidusnak.
- Hümmm? Jól hallottam azt amit az előbb hallottam? Titokban? Hüümmm? - persze a fáziskésés most is megvolt, de nembaj. Kell egy kis idő mire feldolgozom minden egyes szavát. Közel hajolok hozzá és még egy hangos hümmögés - Hümmm, szóval titokban. Értem én. Végül is... kettesben tölteni néhány meghitt percet, órácskát.. egy finom torta társaságában.. Esetleg ha szeretnéd írj majd egy üzenetet, és elmegyünk Timidussal sétálni egy kicsit. - majd pedig Timidushoz hajolok, és súgom neki a következőket " Majd követjük őket ha ez megtörténik rendben?" majd pedig huncut mosollyal vissza is pattanok a helyemre, és kiegyenesedve várom a vallomásomra érkező választ. Még pislogni sem bírtam, és az erdő zajait is próbáltam kizárni a fejemből, hogy tisztán hallhassam a boldog igent, vagy kegyetlen nemet. De mégis mit jelentsem ez ? Nem tudom?
- Akkor majd Timidust veszem el. Vagy mindkettőtöket. Esetleg még Anatot is beszervezhetem a házasságba.. De.. inkább maradjunk a klasszikusnál.

by **Shukaku** Pént. Feb. 06 2015, 05:38

Shu már nem pirult el, hiszen először is értette a vizes ruhás célzást, csak finoman utalni szeretett volna arra, hogy az ő alakjában semmi olyan nincsen, amit a vízzel nagyon ki lehetne emelni. Úgy tűnik a harcművész viszont nem vette a lapot, így hát Shu igazgatni kezdte a ruháit, majd oldalasan beállt, hogy a másik lány is láthassa, hogy miről is beszél.
-Látod? Nincs nagy alakom. Neked jól jöhet ez a vizes bigyusz, de rajtam nem sokat segít. Meg… eleve nem is akarom, hogy csak… szóval… hogy csak a kinézetem miatt…
Szerencsére sikerült a témaváltás… talán… és a fiatal idomárnak újra csilloghattak a szemei. Jun remek tortakóstoló lesz, ebben biztos volt. És ha Kayaba Akihiko egy hét múlva küldene neki vissza valamit… hát az elképesztő lenne… nem is tudná kivárni azt az egy hetet. Na persze Junci megint kombinálni kezdett, és még jól bevonta Timidust is, akinek a bal füle már annyira oldalra volt billentve az értetlenkedéstől, hogy Shu kezdett félni, hogy eltörik… mármint ha eltörhetne bármi is Aincradban…
-Nem hümm! Most sem hümm! Csak azért kellene titokban, hogy ne rohamozza meg mindenki szegény Akira-sant. Ha a szokásos piros köntösében tűnne fel, az bizti nagy port kavarna. Abban meg biztos vagyok, hogy Timidus nem fog zavarni. Ráadásul Kayaba Timidust is kedveli. A közös küldinken meg is dicsérte. Szóval nem kell sehova mennie. És… a házasságos bigyuszon majd még gondolkodom… de mindenképpen Akira-san van az első helyen.
Hál istennek csak vicc volt, mint kiderült, így Shu is viccelhetett, na meg persze fellélegezhetett. Timidus ezen szemben… hát… ennek a beszélgetésnek eddig sem volt semmi értelme, de ezidáig legalább feltételezhette szegény Timidus, hogy csak az emberek fura dolgait nem érti. Most azonban, hogy már ő is bekerült az egyenletbe, egyre inkább tudatosult benne, hogy Jun egyáltalán nem fog csak Shun csimpaszkodni, és nem elég az az egy masni, amit a sárkány farkára aggatott. A pet számára a házasság maga nem több volt, mint a világ által nyújtott lehetőség, hogy az egyik fél elpixeleződése esetén a tárgyait a másik kapja meg. Semmi több. Ehhez kellett ugye a gyűrű item, amiről az előbb már kifejtette a véleményét. Egyetlen olyan momentum volt az életben, amire Timidusnak nem volt terve, és ez az idomár halálának esete volt. Nem foglalkozott vele, és nem is érdekelte. Amikor Shu vagy Anat beszélt neki erről, mindig valami kavarodást érzett… na igen, érzett a programjában. Az idomár elvesztése ellentétes volt mindennel, amit a sárkány képviselt. Visszatérve tehát a gyűrűre, hogy ne borzoljuk tovább Timi kedélyeit, a pet Jun felé fordult, és ismételten megszólalt.
-A petek, így én sem viselhetek semmilyen itemet úgy, hogy annak hatása legyen rám. Emiatt lehetetlen, hogy te és én összeházasodjunk a gyűrű által. Erre a célra egy embert kell találnod, de mint mondtam, ez az ember nem Shu lesz.

by **Jun** Pént. Feb. 06 2015, 19:46

Ah a gondos magyarázat végül célt ért, és ugyan a lány nem ismeri be magának, de biztos vagyok benne, hogy örökre az agyacskájába égtek ezek a szavak, és egy adandó alkalommal örömmel fogja alkalmazni. Legalábbis egyszer talán biztosan eljön az a pillanat amikor szükség lesz rá. De ha nem is önszántából de akaratlanul is megtörténhet majd. Véletlenül egy komisz kavics kigáncsolja Shu-tan élete szerelmét és pont a lányra ejti majd a kancsó vizet amit sétáltatott. Véletlenek mindig történnek, és ezek pont olyan dolgok amik a minden napi életben is előfordulhatnak, több mint valószínű, hogy hamarosan meg is fognak történni. Csak a két személyt először egy légtérbe kell csalni, illetve a kavics és a kancsó is elengedhetetlen szereplői lennének a romantikus történetnek. Talán Shu-tannak és Timidusnak is fura lehet, hogy ismét csendben bólogatok magam elé, és vigyorgok, időnként felkuncogva, de biztosan megszokták már a dolgot.
- Ah? Hol is tartottunk? Azt hiszem elkalandoztak a gondolataim... - oh hát persze a kancsónál! - Shu-tan majd ha megyünk haza juttasd eszembe, hogy vegyünk egy új kancsót... vagy vázát. A váza is tökéletes lesz! Esetleg tartályt.. Mindenképp vennünk kell legalább egyet valamelyikből! - figyelmeztetem a lányt, mert a végén saját szenilitásomból fakadóan fogjuk elfelejteni, és nem akarom, hogy a nagy napon majd keresgélni kelljen, és végül elszalasztódjon a lehetőség. Szörnyű lenne. Sőt a szörnyű erre nem kifejezés.
- Nem azért akarunk titokban követni mert Akira-kun esetleg nem szeret engem vagy Timidust, hanem azért mert az úgy izgalmasabb. Csak ti ketten, legalábbis ti azt hiszitek, amíg mi lépten-nyomon, sarokról sarokra vándorolgatunk. Kayaba? Ah ez.. ez annnyira romantikus! Alig várom, hogy tényleg legyen valami. - persze ha valaki másról van szó bátran javasolgatnám a fotókristályokat, meg minden egyebet a szép közös emlékek megőrzése miatt, de talán itt ez most nem lenne helyénvaló, végtére is most éppen Shu-tan és Kayaba Akihiko tiltott szerelméről van szó. Ezért sem lenne rögtön az első randevún képkészítésen törni a fejünket.
- Ejnye. Ki beszélt itt eljegyzési gyűrűről? Az olyan hétköznapi. Mindenkinek lehet eljegyzési gyűrűje, de eljegyzési plüss csak azoknak adatik meg akik mernek nagyokat bevállalni Cool

. Egyébként is te különleges vagy, ezért ha gyűrűről lenne szó is biztos találnánk neki helyet rajtad.

by Ajánlott tartalom