Re: Mezőség

by **Shukaku** Hétf. Május 12 2014, 12:28

A lány rámosolyog a gólemre, majd Desdemonára is, hogy jelezze, tényleg nincs semmi baj, és egyáltalán nincsen megsértődve a történtek miatt. Aisu saját döntésén múlik, hogy meg szeretne-e szólalni, avagy továbbra is csöndben marad. Shu nem szokta az ilyen dolgokat erőltetni.
-Persze! Nekem teljesen elég a bólogatás is. Ha nem szeretnél beszélni, akkor nem kell. Semmi baj. A jelnyelvet pedig… hát… nem sokat értek belőle. Köszönni tudok, és azt a jelet, hogy köszönöm. Ez… nem sok. De ha Desdemona fordít, akkor majd nagyon figyelek, és igyekszem minél hamarabb megtanulni.
Picit kíváncsi volt ugyan arra, hogy a lány honnan ismeri a jelnyelvet, de természetesen nem kérdezett rá. Ha Des esetleg siket volt vagy néma a kinti világban, akkor bizonyára nem szívesen beszélne erről a témáról, de Shu kissé örült annak, hogy ha ez tényleg így volt, akkor bizonyára ez a lány is örül annak, hogy Kayaba bácsi megadta neki egy másik élet lehetőségét. Shu ezen igazándiból még nem gondolkodott el, de most eszébe jutott, hogy mennyi embernek nyílhatott meg a lehetőségek végtelen tárháza hála a NerveGiernek.
-Nem… nem kell elnézést kérned. És…
~Nem vagyok már annyira kislány…~
-…ez tényleg vicces.
Ő is kuncogott egy keveset a felvetésen, de ő ennek már régen tudta a miértjét.
-Itt annyira nem a kor számít, hanem a szintek. Ha én régebb óta vadászom, akkor nagyobb a szintem és ügyesebb vagyok. Még egy felnőttnél is. Vagy akár erősebb is lehetek, ha éppen olyan jártasságom van. Szeretem ezt a világot.
Elmosolyodott újra, és a sárkányra tekintett, majd vissza a lányra.
-Szerintem így sokkal igazságosabb. Az kap jutalmat, aki megdolgozott érte, nem aki nagyobbra nőtt.
-A vadászathoz pedig nincs szükség semmire. Egyszerűen észreveszed a vadat, becserkészed, lecsapsz és már meg is van. Megmutatom.
A sárkány ugrott, felröppent, kémlelt egy kicsit a levegőben, majd bevágódott az egyik bokorba, pár másodperc után pedig már vissza is tért, szájában egy siklóval. Szépen letette a lány elé, mire az állat azonnal el is indult a fűben tekeregve valami menedéket találni.
-Tessék. Kígyó. Ilyen egyszerű.
-Egy sikló volt, Timidus.
-Az is kígyó, nem?
-De… igen. Az.
-Látjátok? Semmiség az egész.

/sikló/

by **Desdemona** Hétf. Május 12 2014, 17:55

-A jel nyelv alatt nem kell, olyan nagy dologra gondolni. A kinti világban foglalkoztam vele egy időben, de én se vagyok olyan nagy tudású benne. Igazából most is csak Aisu makacssága miatt vettem elő, mivel ha szóban nem hajlandó kommunikálni akkor legalább jelekkel tudjon. De én is most kezdek újra visszarázódni bele, így Aisu se tud sok mindent még…
Bár ez annyira nem volt lényeges dolog, de jobbnak tartottam lemondani, hogy nem egy túlzottan extra dologról van szó. Annak örültem, hogy nem vette sértésnek a nevetésem. Majd végig hallgattam kifejtését, nos igen itt tényleg a szintek számítanak és hogy mire mennyi pontot tesz az ember.
-Igen a szintekkel és a jártasságokkal már tisztában vagyok…csak idő még teljesen megszokom ezt a világot. A kinti világban elég gyakran ágyhoz voltam kötve, így még szoknom kell ezt a nagy mozgás szabadságot. Itt nem akadályoz a gyenge szerveztem semmiben sem és külön öröm, hogy itt van Aisu, nélküle lehet nem is tennék semmit se itt bent…
Közben Timidus megmutatta miképp is folyik a vadászat, bár igaz Aisu nem tud az égbe röppenni, de neki se olyan nehéz kicsit magasabbról végig nézni a terepen. Miután a sárkány visszatért egy siklóval szájában és elmondtam milyen egyszerű is ez Aisu még inkább elbizonytalanodott.
~Mi baj? Ne szégyenlősködj, inkább tegyél egy próbát.
A kis gólem nem válaszolt csak bólintott egy nagyot felém, majd végignézett Shun és Timiduson és neki is indult keresni valami vadat amit ő is elkaphat. Ugyan kiszúrt valami mozgást a fűben, de nem sikerült elkapni a prédát, kissé bizonytalanul indult neki és az áldozata közben elillant. Kissé csalódottan tért vissza, amiatt hogy nem sikerült neki az első próbálkozása, de van még időnk még próbálkozhat elég sokszor a mai nap.

by **Shukaku** Hétf. Május 12 2014, 18:37

-Oh… így már értem. Minden világos.
Mosolygott rá újra mindkettejükre, majd bíztatóan a kisgólemre helyezte a kezét, ha az nem röppent arrébb.
-Biztosan nagyon ügyes vagy Aisu, és már rengeteg mindent tudsz. Nálam biztosan többet. Ha a jelnyelven szeretnél beszélgetni, akkor az is tökéletes lesz, én pedig majd nagyon figyelek.
Igaz még egy kukkot sem tudott kiszedni se szavakkal, se telepátiával, se jelnyelvvel a petből, és bár ez zavarta, egyáltalán nem mutatta és türelmetlen sem volt. Majd Aisu megszólal, ha jól esik neki. Shu persze még mindig érdekelte, hogy Desdemona miért foglalkozott a jelnyelvvel, de még mindig udvariasabb dolognak tartotta nem rákérdezni. A hallgatása el is nyerte a jutalmát, bár éppenséggel igen szomorú jutalom volt, hiszen beigazolódott a sejtése. A lánynak ugyanolyan feszültségekkel és csapásokkal teli lehetett a kinti élete, mint neki magának. Persze emellett jó volt hallgatni, hogy ő is olyan lelkesen és szeretettel beszél erről a helyről, ahogyan azt Shu is teszi néha-néha este, eldugottan Timidusnak. Furcsa volt, ahogy egyre jobban köré gyűltek az olyan emberkék, akik hasonlóképpen gondolkodtak, mint ő maga. Szerette ezt a világot, és valahol biztos volt abban, hogy ez is ennek a világnak a hatása. Természetesen a rossz dolgokra nem akarta tovább emlékeztetni a lányt, inkább rátért a kellemesebb témákra.
-És… neked sem kell aggódnod… gyorsan bele lehet rázódni mindenbe, és akkor hamar rájöttök a dolgokra. A vadászatra is, és a világot is hamar meg lehet szokni. Az pedig valóban nagyon jó, hogy ilyen remekül kijöttök. Mi is nagyon jó barátok vagyunk Timidussal.
A sárkány a „vadászat” után kissé elbizonytalanodva nézett a lányra, aki gyorsan megcsóválta a fejét. Timidusnak bizonyára lett volna egy pár jó tippje, hogy miért nem sikerült elkapni a zsákmányt, de Shu valahogy sejtette, hogy Aisunak most nem az ilyesfajta biztatásra van szüksége, így inkább ő szólalt meg.
-Első próbálkozásnak nem rossz.
-Nem?
-Pillangó.
-Valóban nem is rossz.
Helyeselt a sárkány, ahogy eszébe jutott az említett eset, amiről soha senkinek nem beszéltek. Valamikor régen még Timidus is volt fióka, és neki is el kellett kezdenie valahol a vadászatot, Shu pedig mivel ott volt, képes volt erre emlékeztetni.
-Csak… egy kicsit próbálj gyorsabb lenni.
-Azt nagyon ügyesen csinálod, hogy... hogy nem csapsz zajt.
A sárkány erősen próbálkozott, hogy valami dicsérni valót találjon. Abban biztos volt, hogy hazudni nem fog.

by **Desdemona** Vas. Jún. 22 2014, 17:00

A vadászat első próbálkozásra nem sikerül Aisunak. Eléggé elszontyolodott emiatt. Valahogy a biztatás sem esett jól neki. Kissé merev és zavart. Persze számomra kissé érthető miért, ő még nem lendült túl a kezdeti kis közjátékon. Pedig azt már rég elfelejtette mindenki. Mindenesetre valahogy fel kéne dobni kicsit Aisut. A probléma ott kezdődik, hogy a biztatáson kívül mást én sem tudok tenni. Tekintettel a közjátékra, amiből kiderült, hogy a most megismert személyek nem igazán örültek annak, hogy telepátiával szólok a gólemhez, most hangosan kimondva szólok hozzá.
-Aisu ne legyél ennyire letörve. Nem sikerülhet mindig minden elsőre. Próbálkozz csak bátran. Senki sem nevet ki vagy gondol rosszat amiatt, mert nem ügyetlen vagy.
Ezt követve Aisu kicsit megrezzent és máris összeszedettebbnek látszott, mint ez idáig. Újra és újra neki lendült a feladatnak. A mezőn lévő füvet egy ideig csak szépen lekaszálta. De a sikertelen próbálkozások után nem jött vissza, hanem ismét neki lendült és próbálkozások hosszú sora következett. Míg végül taktikát nem váltott és hirtelen eltűnt egy magasabb fű tengerben. Szépen lassan halad előre és igyekezett nem nagy feltűnést kelteni, hogy ezúttal ne ijessze el a kiszemelt áldozatát. Végül sikerrel is járt. Sikerül elkapni egy kis menyétet. Nem bántotta az állatot, csak szoros ölelésbe fogta és diadal ittasan indul el vissza felénk. Sajnos nem tudta odahozni, mivel fél úton a menyétnek sikerül kivergődni Aisu szorításából és el is tűnt a rengetegbe. A kis gólem pár pillanatig még kereste a tekintettével, majd kicsattanó örömmel sietett vissza az őt figyelő díszes társasághoz. Az öröme elfeledtette az eddig szótlanságát és annyira kiakart jelenteni a sikerét, hogy nem csak felém közvetítette a mondandóját, hanem mindenki számára jól halhatóvá tette.
~Láttátok? Elkaptam! Csak megszökött…nem tudtam ide hozni. De elkaptam!
Nem szóltam neki semmit. Csak a kezem a szám elé téve kuncogtam. Kissé mókás volt az, hogy mennyire lelkes és boldog és jó volt viszont látni a megszokott formáját. A próbálkozásait figyelve fel sem tűnt, hogy elszalad az idő. Mára már fel kell függeszteni a tevékenységünk és ideje haza menni.
-Ügyes vagy. Viszont jól elszaladt az idő, ideje mennünk. – a lányra és a sárkányra néztem - Örülök, hogy találkozhattam veletek és, hogy elég sajátos mód, de tanítottatok valamit mind kettőnknek. De mára búcsúznunk kell, remélem még látjuk egymást. Viszlát, további szép délutánt nektek.
~Máris? Pedig, most kezdtem bele jönni. – kis tétovázás után ismét, úgy szólalt meg, hogy azt mindenki hallja – Akkor mára ennyi volt. Sziasztok!
Aisu még egyszer próbálta megtalálni a menyétet aki megszökött tőle, majd kis idő után rájött, hogy többet mát nem fogja látni. Rávárta kicsit míg teljesen feldolgozza Aisu a ma történteket és indultunk is utunkra.

/Menyét/

//Köszöntem a játékot és a sok türelmet is ^^//

by **Shukaku** Vas. Jún. 22 2014, 17:49

A sárkány fejcsóválva figyelte ahogyan a kisgólem próbálkozik a vadászattal, igyekszik becserkészni az áldozatát, azonban mindezt igyekezett úgy csinálni, hogy ezt Aisu ne láthassa, és még hangot sem adott azon irányú megrökönyödésének, hogy egy pet ennyire ne érthessen a vadászathoz. Persze nem saját gondolatai során jutott arra a következtetésre, hogy hallgasson, hanem azért, mert amikor a társára pillantott, a lány egyértelműen jelezte, hogy hagyja a petet próbálkozni. Persze Timidus tanítási módszerei gyökeresen eltértek attól, amit Shu alkalmazott, de ezt már megszokta. A lány inkább annak a híve volt, hogy hagyta a másikat –Timidust magát is- kibontakozni, és nem nagyon mondta meg, hogy szerinte mit hogyan kellene csinálni. A sárkány ezzel szemben ugyan ő is hagyta, hadd próbálkozzon a delikvens, de azért magyarázott, és egyszer mindenképpen elmondta, hogy mi a legcélravezetőbb út, hogy megelőzze a hasztalan időpocsékolást. Szerencsére nem kellett nagyon kipróbálni egyikük türelmét sem, hiszen a kis gólem viszonylag hamar sikerrel járt, és ugyan ha vissza nem is sikerült térnie a zsákmánnyal, de az való igaz volt, hogy elkapott egy vadat, amire természetesen Shu is azonnal dicséretben részesítette.
-Persze, hogy láttuk! És te is látod? Mondtuk, hogy nem is annyira nehéz, főleg nem neked! Nagyon ügyes vagy Aisu!
-Szép munka.
Persze a lány öröme inkább annak szólt, hogy végre meghallhatta a pet hangját, mint a vadászszerencsének, de természetesen annak is nagyon örült, hiszen nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kissé oldódjon a hangulat. Timidus is egy bólintással jelezte az elismerését, azt azonban már mindketten kicsit szomorkodva vették tudomásul, hogy a csapatnak ilyen rövid ismeretség után távoznia kell.
-Hát… izé… rendben. Nem akarunk feltartani. Most már… tudjátok a nevünket, ha gondoljátok küldhettek üzenetet, ha szeretnétek újra találkozni. Sziasztok!
A sárkány is intett, majd egy ideig még figyelték a két távozó alakot, mielőtt ők is elindultak volna.

/ Én is köszönöm szépen! ^^ /

by **Anatole Saito** Szomb. Jún. 28 2014, 18:12

Nincs most kedvem csak lazsálni és áztatni magam az onsenben, s a céhtársaim társasága sem tudott volna helyrerázni. Rendkívül társaságkedvelő ember vagyok, egymagam már biztos megkattantam volna a SAO-ban, de van, amikor az embernek magára kell koncentrálnia és a magány jobban esik, mint a móka és kacagás. Igen, még nekem is. Először úgy terveztem, hogy kiülök a teraszra, hogy Aldoval az ölembe nekiveselkedjek egy jó könyvnek, de valami hiányzott. Mégpedig a természet közelsége. Tisztában vagyok vele, hogy mindez csak virtuális illúzió, de régen nem zavartatom már magam emiatt. Egyszerűen felesleges örökké nyúzni magam és emlékeztetni az elmém, hogy ez csak átverés. Ha a szabadban akartam lenni, akkor nem vehettem le a sisakot és nem biciklizhettem el a Shinjuku Gyoen kerthez. Pedig mennyire szerettem ott tölteni a délutánjaimat. Órákig tudtam üldögélni ott és a legjobb dallamok is ott születtek a fejemben. Éles ellentétet képzett a park meghitt nyugalma és a nem messze lévő pályaudvar zajos forgataga. Imádtam Tokyo mindkét arcát! Úgy gondoltam, egy kis zenélés most is jót tenne nekem, s a Limen kertbe kiülve, ha lehunyom a szemem, olyan lehetne, mintha most is a Shinjuku Gyoenben ücsörögnék és a jobbnál-jobb dallamokat dúdolgatnám. Azonban félő volt, hogy valaki megzavar, s nyilván egyik céhtársamat sem küldeném el, ha már a társaságomat keresi.
Így hát végül úgy döntök, hogy meglépek otthonról és a nagyobb és még igazibbnak tűnő természetben keresem a megnyugvást. Azonban túl sok gondolat cikázik a fejemben, s ilyenkor mi lehetne a legjobb gyógyír a megfáradt elmének, ha nem egy kis vadászat, ami közben kikapcsolódhat. Persze a vadászathoz is kell ész, s ha már úgy döntök, hogy komolyan is veszem, akkor viszont nem árt rendet tenni a szafaris adatbázisomban és célirányosan választani vadászhelyet. A horgászattal egy ideje felhagytam. Lehet jobb döntés lett volna most is inkább leheveredni a kempingszékembe és várni a kapásokra, meg azokra a bizonyos dallamokra, amelyek elkergetik minden komorságom, de ennél valami sokkal aktívabbra van most szükségem. Folyamatosan edzésben kell tartanom magam és fejlődnöm kell. Így nem maradhat ki egyetlen nap sem, amit tétlenséggel töltök. Nem tehetem meg, szégyent hoznék a céhemre. A sajátomra is, de a Sayonarara különösképpen. Hol vagyok én Nabnoshoz vagy Terumihoz képest, Yoshiagáról már nem is beszélve!? Nem, ha csak ülök otthon tétlenül a kertben és várom a sült galambot, akkor sosem érem be őket és sosem vívhatom ki a tiszteletüket. Márpedig Sayonaran belül a tiszteletet nem lehet másként kivívni, hacsak le nem győzöd azt, aki rangsorban feletted nem áll. Legalább is én így vélem.
Így hát rendet teszek mind a nappaliban, mind a szafaris adatbázisomban, s csakhamar kiderül, hogy több roppant könnyű teljesítmény is van, amik eddig elkerülték a figyelmemet. Az egyik rögtön nem is olyan messze, itt a második szinten. Még mielőtt távoznék, gondosan megetetem Aldot, majd felszerelkezve minden szükségesnek vélt holmival, sietősen a teleportkapu felé veszem az irányt.
Nem időzök sokat Urbusban, csak amennyit muszáj, s átvágva a városon, nekiveselkedek a mezőségnek. Nem szeretem ezeket a füves pusztaságokat, de az itteni bokrokban is akadhat az ember érdekességekre. Éppen ezen a mezőségen fedeztem fel egy új fajt, a kék csigákét. Azóta se láttam ilyen lényt, bár túl gyengének vélem ahhoz, hogy magasabb szinteken is előforduljon. Ráadásul a csiga az a 2. szint sajátossága lehet, emlékezve a bossra, mint ahogyan a koboldok az első szint sajátosságai. Bár lehet téves az egész gondolatmenetem, hiszen az 5. szinten még egyetlen bikával sem találkoztam...
Fellapozom a szafari kiskönyvemet, s a derékig érő fűben botorkálva igyekszem átnézni az új fajok listáját. A minap kerültek be a rendszerbe a neveik és a leírásaik, akkor gyorsan átfutottam őket, viszont még nem rendszereztem magamnak, hogy melyikhez milyen teljesítmény csatlakozik. Hallgatózásom aktiválva, így nem lephetnek meg orv támadók, tehát könnyedén belefeledkezhetek a listák szövevényes rengetegébe. Aztán megakad a szemem egy teljesítményen és nem tudom türtőztetni magamat, egyszerűen felröhögök. - Elefánt egy bokorban? Háhh - Igencsak nagy bokrot kell találnia szegény párának, ha el akar bújni mögötte x"D
Azonban a hallgatózásom neszezést jelez a közelből. A nevetésem bizonyára felvert egy vadat. Ki is szúrok egy nagyobbacska bokrot és komolyan már azon merengek, hogy mi van, ha egy elefántot találok mögötte. Mondjuk igazán nagy fáni nem lehet, ahhoz túl kicsinyke a bokor. Aztán ahogy megfontolt léptekkel közeledek, kezemben az izgatott Falánkfiúval, egyszer csak felröppen a jószág! Úgy tűnik csak kacsa ez az egész elefánt a bokorban sztori Razz

Mármint hogy tényleg kacsa, az szállt föl az imént. Olyanom még nincs! A csirke mellé kell az ínyenc madarakhoz! Nem szabad futni... vagyis repülni hagynom. De hogy a francba csípjem el? O.o Nem gondolkozok, csak lendületet veszek és a madár után hajítom a pörölyömet. Szerencsétlent teljesen miszlikbe aprítja Falánk és a belőle fröcsögő vércseppek elég borzalmas haláltusa látványát keltik. Item felvillan, egy újabb pipa a gyűjteményemben Cool

by **Utahime** Pént. Júl. 11 2014, 01:54

//Atoru//

Csípőre tett kézzel nézek körbe, kilépve a város kapuján. A második szint... Ezt eddig valamiért kihagytam. Az emeletre még mindig alig merészkedtem, annak ellenére is, hogy a szintem már megnőtt. Eléggé ahhoz, hogy az első szinten az egyszerű mobok már ne adjanak annyi tapasztalati pontot, hogy az észrevehető legyen mutatón. És még ennek ellenére is csak kísérettel mertem elhagyni az első szintet... Vagy legalábbis kellően felkészülve. De nem lóghatok folyton céhtársaim nyakán, és a szintemet tekintve már itt sem érhet komolyabb probléma. Még így sem, hogy először járok a környéken. A terepet márpedig fel kell fedezni, hiszen a játék a felfedezésről szól! Engedve hát az ismeretlen csábításának kiléptem a mezőre, és Facoval a nyomomban megindultam egyenesen előre. Természetesen nem volt különösebb úti célom, csupán mentem az orrom után. Forgatom a fejem, hátha látok valami érdekeset, ami felé érdemes lenne haladni, de első pillantásra csak egy újabb végtelen pusztának tűnik. A fák is ritkábbak, de itt-ott azért csak előfordul egy-két ritkás liget. A távolban pedig talán egy tó csillogását látom? Elmosolyodom a sétám alatt, majd bólogatok magamban. Kellemes helynek látszik, talán gyakrabban kéne idelátogatnom a vadász gyakorlat alatt. Mert hogy akármilyen céltalanul nézelődök is, mégsem csak tájat nézni jöttem -bizonyára még az első szinten is bőven akad hely, ahol nem jártam. De amíg lassan bandukoltam a magas fűben, Falco már szárnyra is kelt, hogy felderítse a terepet. Az égen szinte hullócsillagként cikázott, nagy köröket írva a mezőség felett, így elég távol érve a várostól és is megálltam, és petem példáját követve zsákmány után néztem. Mikor rájöttem, hogy közel s távol nem látok semmit, eszembe jutott Shu, és hogy a nem agresszív mobok elmenekülnek a zajra. Igaz, hogy még mindig alacsony szinten vagyok, tehát a mob sem mind támadnak. Kicsit megvakarva a állam arra jutottam, hogy búvóhelyet keresek, így a közelben spawnoló mobok majd nem menekülnek el... A tervet követve egy közeli sziklacsoport felé vettem az irányt, amit dús fű nőtt be. Úgy gondoltam, köztük eléggé el leszek rejtve, ha erre jönne valami, nem vehet észre könnyen, ha a sziklák közé ülök. Majd melléjük érve, szűknek ítéltem a rést, ezért inkább megmásztam az egyiket. Elég magas az akrobatika szintem, hogy ne szenvedjek balesetet, így a kezeimmel takarva a fényt, körbenéztem a sziklán állva, hátha találok másik lest, vagy egy vadat, amihez ezúttal majd igyekszem halkan közelíteni. ...Majd léptem egy lépést hátra. A repedésbe azonnal bele is zúgtam, és néhány életpont elvesztése mellett megállapíthattam: Valóban szűk. Mozdulni alig bírtam, de legalább nem szorultam be. Vagy mégis? Oldalt néztem jobbra, néztem balra, de a még szűkebb réseken talán csak egy kisgyermek férne át... Felfele viszont kiférnék de hogy jutok fel? Falco nem tudna felhúzni... Megfordult a fejemben, hogy újra segélykérő üzenetet küldjek Shunek, de gyorsan lebeszéltem magam. Már így is folyton a szerencsétlenségeimmel nyaggatom szegény kislányt, és Timidusztól is biztos megkapnám a magamat... Legalább megpróbálok felmászni, és ha nem megy, még utána is kérhetek segítséget.
Evvel fogást kerestem a sziklán, amiből hamarosan folyamatos zajok szűrődtek. Az apróbb földomlásokat tompa nyöszörgés, kis puffanás kíséretében kavics csikorgás követte, ahogy visszaestem. Pedig igyekeztem minél kevesebb zajt csapni, már nem a mobok miatt, hisz ha egy harciasabb fajta meg is lát, itt talán nem ér el, ha mellém nem esik. A játékosoktól annál inkább tartottam, hisz ilyen szorult helyzetben könnyen kirabolhatnak. Igaz Falco a közelben körözött, figyelve minden mozdulatom, így biztos lehettem benne, hogy az esetleges veszélyről is értesít majd.

Hangoskodó szikla:

by **Atoru** Pént. Júl. 11 2014, 10:52

//Utahime\\

A második szint. Hogy én mennyire szeretem ezt a helyet! Elég szép emlék köt engem ide, az Újévtől kezdve egészen a találkozásig Desdemonával. Igen, régi szép idők.
Talán az emlékek miatt, vagy más okokból nem tudom, de ma megint ellátogattam ide, hogy egy kicsit nosztalgiázzak és felderítsem a terepet. Hogy miért kell felderíteni a terepet? Erre kettő logikus magyarázatom is van. Az első az, hogy eddig még nem jártam errefelé, hiszen a városon belül voltam csak itt, így most felfedezném ezt is.
Most persze jöhetne a kérdés, hogy miért pont a második szinten teszem mindezt? Erre válasz a második magyarázatom: Timidus.
Miután azon az estén találkoztam a sárkánnyal, sok dolgot átgondoltam. Nem, nem arról, hogy helyes-e, amit teszünk - bár ez is megfordult néhányszor a fejemben -, hanem arról, hogy hogyan is tudnám elősegíteni ezt a célt. Mert az csak egy dolog, hogy sorra felkeresek mindenkit, akit csak ismerek, de ezzel nem lendül előre a cél,csak annyit, hogy az ismerőseim szándékait kiismerjük.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy sorban bejárom a szinteket, felfedezve a területi adottságaikat. Az első szint felfedezése volt igazán fárasztó. De azzal már kész vagyok, most jön a kettes szint! Azonban itt is lesz munkám bőven. Eddig még csak Urbus-ban jártam, sem a környező falukat, sem pedig a természetet nem fedeztem fel. De úgy döntöttem, hogy a településeket most hanyagolom, inkább maradok a jó öreg Floránál és Faunánál. És meg kell hagyni, hogy a kettes szint is legalább annyira gyönyörű, mint az egyes. Szép táj, elszórt fák, napfényben fürdőző tótükör, egy szikla felett köröző lángcsóva... hogy mi?! O.o
Értetlenül bámultam a jelenségre, amit láttam. De az értetlenségemet hamar felülmúlta a kíváncsiságom, így közelebb mentem a sziklához.
A távolságot nyílt terepen kiszámítani szinte lehetetlen, és nem is nagyon lehetséges, így csak saccolni tudtam, hogy mennyi időre van szükség ahhoz, hogy odaérjek.
De ahogy közelebb értem, már jobban kirajzolódtak a körvonalak is, és azt is megtudtam állapítani, hogy a köröző lángcsóva egy madár. Talán főnix? Vagy egy egyszerű tűzmadár? Mindkettő lehetséges.
Nem sokára viszont másra lettem figyelmes. Hangok. Próbáltam keresni a forrását, és nagyjából arra jutottam, hogy a sziklából jön a hang. Nem, nem a szikla tetejéről, nem mögüle, hanem belőle. Talán egy küldetés lesz? Lehet.
- Hahó, Szikla úr, jól van? - kérdeztem meg tőle. Most ha lett volna itt valaki, biztosan zakkantnak nézett volna, hogy egy sziklával beszélgetek. De sajna ez van, ha valaki rejtett küldetésre vágyik, akkor mindent meg kell tennie.
Bár beszélgetni egy sziklával talán mégiscsak túlzás...

by **Utahime** Pént. Júl. 11 2014, 19:13

Megkapaszkodtam a földben, míg hátamat a mögöttem lévő tömbnek támasztottam. A föld leomlott, a kavicsok pattogtak. Kis puffanással talajt fogtam, és megint csak felmordultam. Kicsit kifújva magam felnéztem az égre, mióta is próbálkozok már? Mindegy is, biztosan fejleszti az ügyességem... hisz láthatóan nincs elég pontom, hogy kijussak. Falco már nem kőrözött felettem, egy közeli fa ágára szállta le, ahol még épp láthattam, a résből. Valamit igen szúrós szemmel nézett, így én is érdeklődve próbáltam követni a tekintetét. A látóköröm viszont elég szűk volt, így újabb erőlködő nyikorgást adtam magamból, ahogy a résnek szorítva magam igyekeztem kilátni. Majd megszólalt egy hang a szikla túloldaláról. Azonnal mozdulatlanra fagyva hallgatóztam, még a lélegzetem is visszafojtva. Bizonyára az előbb körbejárta a sziklát... De azt mondta, szikla úr? Vagyis nem látott meg. Kifújva a levegőm hátrébb húzódtam az árnyékba, hogy ne lásson meg könnyen akkor se, ha benézne a résbe. Majd leülve elkezdtem gondolkodni a hallottakon, míg a kobakom püföltem. Gondolj, gondolj... Szikla úr... Tehát most a sziklához beszélt? Igaz, az előbb meglehetősen nagy zajt csaphattam, talán azt hitte a szikla volt az. Ebben a világban nem teljesen szokatlanok a beszélő tereptárgyak, így az sem meglepő, ha valaki leáll beszélgetni egy sziklával. Ami azt illeti az ilyesmik gyakran küldetés adók lehetnek, tehát biztos azt hiszik, egy ilyen küldetésbe botlott. Egy kicsit el is mosolyodtam, de hamar összeráncoltam a homlokom... De hogy ÚR? Persze, csak nyöszörögtem, és a hangom is viszonylag mély... de akkor is. Legalább kölyöknek nézhetne... Egy sóhaj kíséretében megállapítottam, hogy talán nem csak az öltözködési szokásaimban van a hiba. Persze talán a szikla akusztikája is ludas lehet a dologban.
Valamit válaszolnom kéne neki? Pislogtam a rés felé. Igaz, megvárhatnám, amíg rájön, hogy a szikla nem beszél, és nem okozna több fejfájást, viszont akkor hogy jutok ki? Most itt a lehetőség, hogy segítséget kérjek, de nem tudhatom, hogy nem-e rabolna ki, ha így meglátna. Persze, a legtöbb játékos csak nem tenne ilyent... ugye? Mire észbe kaptam, már újra hangosan hümmögtem, gondolkozva, hogy megszólaljak-e. Pislogtam néhányat, és úgy döntöttem, azért illene legalább válaszolni, abból csak nem lehet baj.
-Szervusz, Ifjú harcos...- Mondtam, gyanítva, hogy evvel nem sokat tévedhetek.
-Nem kifejezettem állíthatom, hogy jól vagyok, de ami azt illeti igazán rosszul sem vagyok.- Mondtam őszintén, és a fény felé pislogtam. Majd egy kis szünet után újra megszólaltam.
-Hát, te hogy vagy? Mi járatban vagy erre?- Talán jobb megtudni, hogy ki is vetődött erre, mielőtt a segítségét kérném? De ha beszélek hozzá, nem csak rájön, hogy bibi van a dologban? Mindenesetre ezután elhallgattam, és füleltem. Vajon a szikla melyik oldalánál jár? Falco végig a fáról nézi a jelenetet, és néha, ha ránézek megbillegeti a fejét. Viszont hiába látom, nem értem mit akar mondani.

by **Atoru** Pént. Júl. 11 2014, 20:50

Amilyen gyorsan szólaltam meg, olyan gyorsan hallgatott el a szikla. Mondjuk eddig sem adott ki magából túl lelkesítő hangokat, de most, hogy elhallgatott, egy kissé zavartan éreztem magam. Mi van akkor, hogyha az egészet, csak hallucináltam, és igazából semmilyen hang nem volt. Vagy a kismadár volt? Ha jól láttam, már ő sem köröz, hanem csak leszállt egy ágra. Szép madár. És abból ítélve, hogy nem támadott le egyből, nem veszélyes. Vagy csak ekkora hatással lenne rá az, hogy magasabb szintű vagyok? De ez is milyen szintkülönbség? Csak az a nyavalyás Kiképzőtiszt segített. Hogyha nincs az az NJK, még mindig csak az első pár szinten lehetnék továbbra is. Így viszont eljárhatok már a tizedik szintig is. Ennek egyfelől örülök, mert máskülönben nem találhattam volna egy állandó szállást a békés Friben falucskában. Másfelől viszont sokkal nagyobb a lemaradásom az átlagos tízesekhez képest.
Ekkor szólalt meg a szikla visszhangos hangon. Szóval nem vagyok őrült! Ez nagy megkönnyebbülés számomra. A harcossal pedig nem is sokat tévedett.
- Ömm... Hello, Atoru vagyok. - mondom kissé bizalmatlanul. Ez akkor most tényleg egy küldetés lesz? Akkor viszont közelebb megyek a réshez, hogy jobban hallhassam, hogy mit mond. Hisz gondolom, ezt használja szájként.
- Ééértem... - válaszolom a sziklának. Ez így bizony elég nyögvenyelős lesz, hogyha még nem avat be a küldetés lényegébe. De talán majd később.
- Oh, a célom. Felfedezem a terepet, mert egy barátom beszéde elgondolkodtatott, és szeretném bővíteni a helyismeretemet és a tudásomat egyaránt. És különben is, ez a hely egyszerűen gyönyörű, mint Aincrad többi része is. És a növények! Azok külön egzotikumnak számítanak. Ezért is lettem potion készítő... Oh, de ne haragudj, elvesztem a mondandómba. Szeretnél esetleg te is mondani valamit? - kérdezem meg a sziklától, aki a hangja után, már nem olyan biztos, hogy úr lesz... De az azért mégiscsak hülyébben hangzik, hogy Szikla Kisasszony, nem igaz? Vagy csak nekem ilyen a felfogásom? Meglehet. De ő sem sértődött meg, szóval gondolom nem jártam messze az igazságtól. Már csak ezt a kis madárkát nem értem. Talán a küldetés része lesz? Talán a szikla megmondja.

by **Utahime** Pént. Júl. 11 2014, 21:43

Ahogy köszöntöttem be is mutatkozott. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd épp nyitottam volna a szám, hogy hasonlóképp tegyek, mikor közelebb jött a nyíláshoz. Az Atoruként bemutatkozó játékos egész közel ért, eltakarva a kilátásom oldalra.
-Woáh!- Kiáltottam el magam, majd lekuporodva a földre a legárnyékosabb részbe húzódtam. Félve pilantgattam kifelé és a fölém magasodó alakot vettem szemügyre. Mivel csak kintről jött fény, nem láttam sokat, csupán egy sötét árnyat,
-Öh, izé...bocsi. Én Utahime vagyok, örvendek...- Pislogtam a fényt elálló árnyékra. Úgy hangzott a válaszom nem feltétlen tetszett neki. Igaz is, az ilyesmire nem szoktak igazán válaszolni... Ennek ellenére ő is válaszolt, mire egyre kerekebb szemekkel meredtem az árnyékra. Ahogy hallgattam, szinte el is felejtettem, milyen helyzetbe pottyantam épp, és mosolyogva bólogattam. Aki szereti a virágokat, az rossz ember nem lehet -tartja a mondás. Mindenesetre amikor a szakmájához ért, már nem tudtam csöndben maradni, meglepetésemtől. "Heee...?" Ámultam hangosan, amivel talán kizökkentettem a mesélésből. Nekem adta a szót, mire elmosolyodva megráztam a fejem, -bár úgysem láthatta.
-Ah, nem... Csak tudod én is potion főző vagyok.- Válaszoltam vidáman, bár még egy potiont sem főztem még ki igazából, csak a receptolvasásnál tartottam még, a szakma legelején.
-És nekem is nagyon tetszik ez a vidék. Arra gondoltam, megpróbálok vadászni errefelé, de sajnos nem igazán megy...- Eddig minden vadat elkergettem magam mellől, de most meg hiába bújtam el. Mintha azt hallottam volna, hogy lesből kell támadni, de hiába is várnék itt csendben, ha nem tudok kimenni, mire ideérne valami? Talán egy jobb búvóhelyet kéne választanom... Már nem mintha szándékosan estem volna ide, de lehet, hogy maga a szikla sem megfelelő, mint búvóhely. Legalábbis valami kevésbé szilárd búvóhelyből, mint például egy bokorból azért csak ki tudnék menekülni, ha mégis a vad támadna meg engem. Itt pedig, még ha ki is férnék oldalt, csak csapdába ejteném magam, ha bemerészkedik valami kígyó.
-Mond csak, te szoktál vadászni?- Kaptam fel a fejem hirtelen, hátha valami új tippet is kapok. Végül is, ha a városon kívül bóklészik valaki, akkor bizonyára ismerős az ilyesmikben is.

by **Atoru** Pént. Júl. 11 2014, 23:19

Amint közelebb értem a réshez, a szikla felkiáltott. De nem olyan hangon, amilyenen hittem, hanem magasabban. Ezek szerint... Egy lány lenne a szikla? Már látom is kirajzolödni magam előtt a történetet. Egy gonosz boszi elátkozott egy gyönyörű szép hercegkisasszonyt, és csak akkor változik vissza, hogyha elmúlik a varázs. A varázs... ami a SAO-ban nincs. Ilyen alapon pedig el is vetettem ezt az ötletemet. De akkor vajon ki lehet ő valójában?
Bekukucskáltam a résen át is, de így eltakartam a fényt is, és nem láttam semmit a sötéttől. Ezért távolabb léptem, de így meg a távolságtól nem láttam semmit... Talán többet kéne költenem Látásra? Talán. De ezt majd később fogom kitaktikázni.
A bemutatkozásom hatására ő is elárulta a nevét, amiből kettő következtetést vontam le. Először is, tényleg egy nővel, esetlegesen egy lánnyal állok szemben. Másodszor pedig, a neve maga. Persze, az első következtetésre is ebből jutottam, de ezt most máshogy értem. Egy NPC-nél sem hallottam, még ehhez hasonló nevet sem. Nekik általában nem viszik túlzásba és nem is próbálják túlcifrázni. Utahime pedig eléggé összetettnek hangzik ahhoz, hogy NPC legyen. Szóval... játékos?
Ezt a feltevésem igazolja az is, hogy ő is potionfőző. Kicsi a világ. Very Happy

De... Vajon miért van odabent? Szóval neki is tetszett ez a táj... És vadászni szeretett volna? o.o Most egy kicsit furán éreztem magam. Én eddig csak a vadászatra kijelölt Szafarin vadásztam. Arra nem is gondoltam, hogy alacsonyabb szinteken is lehet ilyet csinálni. Mondjuk logikus, hiszen a kisebb szintűeknek is szükségük van a fejlődésre.
A mondandója második része viszont érdekesebb volt. Szóval beesett oda?
- És mondd csak, jól vagy? Ki tudsz jönni? - kérdeztem, bár éreztem, hogy feleslegesen. Hogyha ki tudott volna jönni, már régen megtette volna. És gondolom a madárka is az övé. Vagy pedig csak el akarta érni, hogy megtámadja, csak nem sikerült. Bár ezt nem hinném. Lángoló madarakat mob-ként még nem láttam. Akkor pet lenne, mint Aisu és Timidus? Lehet. Utahime biztosan tudna bővebb választ adni. De előtte én válaszolok neki.
- Néha. Eddig két alkalommal voltam, egyszer egy patak partján, egyszer pedig egy erdőben. - mondtam. Azt már nem említettem meg, hogy mindkét alkalommal egy-egy lányba futottam bele. Ez pedig a harmadik alkalom volt, és a helyzet semmit sem változott. Leszámítva, hogy szegénykém most be van ragadva két szikla mögé.
- És hogyan jutottál be? Talán tudok segíteni, hogy kijuss. Közben pedig elkezdtem keresgelni az Inventory-ban, valami használható eszköz után. Bárhogyan is, de segítenem kell neki.

by **Utahime** Kedd Júl. 15 2014, 19:13

Az árny bekukucskált, majd hátrébb állt, s újra közelebb. Bizonyára igyekezett megtalálni a legjobb helyet, hogy beláthasson a résbe. Beszélgetésünk közben pedig ki is merészkedtem az árnyékból, és felálltam, így a fentről jövő fényben már láthatta a "madárfészket" a fejem tetején, talán a körvonalaimat is.
Öhm, igen... jól vagyok. Válaszoltam most már tömörebben a megismételt kérdésére. Tekintve, hogy fájdalom nincs is a játékban, a sérülések nem fájhatnak, sőt az avatár azonnal be is gyógyul egy kis pixeles csillogás után, még ha a kezem is vágná le valaki. Tehát rosszul akkor lehetnék csak, ha a kinti valódi testemmel történne valami. Sokakkal fordult már elő, hogy összeestek, mert megbetegedett a testük, de ez hamar el is múlik, hiszen mégiscsak egy kórházban fekszünk... Persze ahogy belegondoltam, rájöttem, hogy apróbb kellemetlenségek itt is érhetnek, és ebben a világban valószínű, hogy csak ilyesmire értette a kérdést.
-De kijönni sajnos nem tudnék... magamtól.- Pillantottam fel, a fény felé fordítva arcom. Nem magas, és az akrobatikám is elég kell legyen hozzá. De nincs elég erőm, hogy felhúzzam magam. Más kasztoknak biztos nem sok gondot jelentene, de idomárként nem az erő az elsődleges, amire teszem a pontjaim. Ráadásul az irányításom is a pet tűzerejét jelenti, nem a fizikai erejét, így Falco sem tud segíteni... Bár meg kell hagyni, madárfiókához mérten, a lábai is elég erősek, így talán mégis hat rá valamennyit.
-Felmásztam a tetejére, hogy búvóhelyet keressek, de beestem... és nem tudom felhúzni magam.- Vallottam be. Majd az árny felé néztem reménykedve.
-Esetleg... ki tudnál húzni valahogy?- Pislogtam felé reménykedve. Ami azt illeti, már megölhetett, vagy csak kábíthatott volna, ha akar, így bizonyára nem akar sárgulni sem. A legrosszabb ami történhet, hogy kirabol, de már ezt sem tartottam valószínűnek. Még ha ijesztő is a jelenlétük, de a legtöbb játékos nem él ilyenekkel. És felajánlotta a segítségét, tehát nem utasíthatom vissza, miután közöltem hogy magamtól reménytelen a helyzetem...
A vadászatra adott válaszán mosolyogva bólintottam. Tehát ő sem nagy vadász... ahogy még én sem. De lassan csak megtanuljuk a fortélyait, és ha már próbálta, talán ötlete is van hozzá.
-Esetleg mezőn is lenne kedved?- kérdeztem elpirulva, és hálát adtam, a gyér fénynek, ami körbevett idebent.Több ember bizonyára többre jüt, akármiről is legyen szó, még ha csak gyakoroló fázisban is vagyunk mindketten.

by **Atoru** Szer. Júl. 16 2014, 21:11

A lány válaszának hallatán megnyugodtam. Szóval nincs baja. Legalább ezt tudom biztosan. Akkor már csak azt kell megtudni, hogy vajon ki tud-e mászni. Hogyha nem, akkor kénytelen leszek valamilyen módszert találni.De a kisördög csak nem hagyott nyugton. Ugyan miért segítenék neki? Mit tett, amivel kiérdemelte azt, hogy segítsek neki? De ezeket a gondolatokat hamar elhessegettem. Nekem mindig azt tanították, hogy segítsek a bajbajutottakon. Akkor miért pont most szegülnék ellen ennek? Nem, ezen nem fogok változtatni. Haeegyszer megfogadtam, akkor meg is teszem.
Amikor meghallottam, hogy nem tud kijutni, nem lepődtem meg. Hiszen már rég megtehette volna, hogy kimászik. Annak pedig esélyét sem látom, hogy tőrbe akarna csalni. Hogy miért? A zöld indikátora miatt, amit leskelődés közben vettem észre az árnnyal együtt, aki valószínűleg a bajba jutott Utahime lesz.
Amikor pedig elmesélte, hogy hogyan került ebbe a -szó szerint- szorult helyzetbe, már körvonalazódott is a terv a fejemben. Ha fent jutott be, akkor fent is fog kijönni. De vajon hogyan? Ahhoz nem hinném, hogy eléggé megnyúlt lennék, hogy ki tudjam húzni. Akkor maradt az inventory.
- Ne félj, segítek kijutni. - mondom neki, és lehúzva a menüt már keresem is a megfelelő tárgyat. Nem kell sokat keresgélnem, hogy megtaláljam azt, amit keresek.
- Fogd meg! - mondtam, miközben a kötél egyik végét fogva a másik végét bedobtam a felső lyukon. Elméletileg ott ki kell majd férnie.
- A vadászatban benne leszek, csak előbb juss ki onnan. - válaszoltam a kérdésére. - Most elkezdelek húzni, készen állsz? - kérdeztem meg, és helyeslő válasz esetén lassan, de erőteljesen elkezdtem húzni a kötelet. Reméltem, hogy segíteni fog valahogy bentről, hiszen Súlyemelés híján sajnos csak a saját erőmben reménykedhettem. De talán majd ez is elég lesz.
A kihúzás közben viszont eszembe jutott valami. Eddig kétszer voltam vadlesen, és mindkét alkalommal lánnyal voltam, ahogyan most is. A sors akarata? Esetleg csak én vagyok szerencsés? Egyáltalán lehet ezt szerencsének nevezni? Ez mindegy is, ha úgy vesszük. Ha új emberekkel találkozhatok, akkor ez csak jó lehet az én számomra.

by **Utahime** Szer. Júl. 16 2014, 22:06

-Köszönöm!-Mondtam reménykedve, ahogy az Atoru nevű árny lenyitotta az inventoryját. Keresett egy kötelet, mit feldobva sikerült a lyukba irányítania. Megörülve a kapaszkodónak azonnal meg is fogtam.
-Kész vagyok.-Bólintottam, majd hamar fel is másztam a sziklára. A fénytől hunyorogva egy kicsit elengedtem a kötelet, majd újra megcsúszva a sziklán leestem, ezúttal a fiú elé. Az akrobatika jártasságomnak köszönhetően egy szaltó után sikerült talpra érkeznem, majd felegyenesedve léptem egy lépést hátra. Nem tudtam eldönteni, ez szerencse-e, vagy sem, hisz nélküle fel se tudtam volna mászni, hogy beessek...
-Köszönöm a segítséged! Utahime vagyok a Young Justice-ből... szólíts csak Utának.- Hajoltam meg hálálkodva, s ezúttal rendesen bemutatkozva.
-Ő pedig Falco, a főnix fióka.- Mondtam, mikor felegyenesedtem, és a fán ücsörgő madár azonnal elfoglalta helyét a fejem búbján. Ő is hálásan csipogott néhányat, majd nekilátott az elromlott fészek helyreállításának. A csibém nyugodt maradt, vagyis egyenlőre nem kell tartanom az illetőtől. Ráadásul épp az előbb mentett meg, így nem is igazán kételkedettem már benne. Illene valahogy meghálálnom, hogy kihúzott, de semmi ötletem sincs, mivel... S eztán szaván fogva sak még több segítséget kérek tőle, akaratlan is.
-Öhm... Szóval... Segítenél a vadászatban?- Akadtam el a beszélgetésben. Végül is már mondta, hogy segítene, de ilyesmire kérni valakit, ki épp csak megmentett...
-Igazság szerint, még sosem próbáltam egyedül, az egyik céhtársam próbált tanítani rá...- Pontosabban a petje, és igazából csak Falcot... De miután feladatul kaptuk, hogy gyakorolnunk kell a csapatmunkát, úgy Falconak is velem kell gyakorolnia ezúttal. Arról pedig nem volt szó, hogy egyéb csapattagot nem gyűjthetünk... Vagyis a plusz egy személy befogása még nem lehet csalás.
-De ahogy láthatod, nem sok sikerrel jártam. Volna talán ötleted, hogyan válasszunk búvóhelyet?- Kérdeztem közbenézve a mezőn. Vagy tán nem is búvóhely kell, csak ügyesen közelítsük meg a vadat? De hogy lehet, hogy az ne fusson el? A piros mobok persze nem futnak el, de azoknak valamiért még nem akaródzott a közelükbe menni. Még így sem, hogy egy bőven alacsonyabb szinten vagyok.

by **Atoru** Szer. Júl. 16 2014, 23:20

- Ugyan-ugyan, semmiség. Te is megtetted volna fordított esetben. - szabadkoztam. Hiszen így is volt. Ha valaki bajba kerül, csak bele kell magunkat gondolni a helyzetébe, és az biztosan jobb belátára bír minket. Meg amúgy is, segíteni jólesik. Jó annak is, akinek segítenek, és jó annak is, aki segít.
Amikor Utahime szólt, lassan elkezdtem húzni a kötelet. Szerencsénre nem volt súlyos, így könnyedén ki tudott jönni. Még meglestem az akrobatka mutatványát, majd én is illedelmesen bemutatkoztam.
- Üdv, én pedig Atoru vagyok az Angelic Voice-ból. De a barátaimnak csak Ato. - mosolyodtam el. Mindenesetre, ahogy látom, Uta eléggé magas, talán a legmagasabb lány, akit eddig a játékban láttam. De azért így is volt köztünk egy fél fej különbség az én javamra. Viszont a céh nevéről eszembe jutott valami.
- Akkor biztosan Chancery-t, a Desdemona-Aisu párost és Shukaku-éket is, nem igaz? - kérdeztem meg tőle. Na igen, eddig a Young Justice-ból van a legtöbb ismerősöm, ha a saját céhemet nem számolom. És mindegyikük lány. Pedig úgy hallottam, hogy a vezérük egy fiú. Egyszer majd vele is szívesen találkoznék, így legalább megnyugodhatnék, hogy igazak az állítások. Persze nem mintha probléma lenne az, hogyha csak lányok lennének a céhükben. Csak a nem koedukált céh nekem furcsának tűnik. De embere válogatja.
Ezután pedig észrevettem a madárkát.
- Szia Falco. Köszönöm, hogy ide vezettél engem. - hajoltam meg a madár felé. Ha Uta furcsállná a dolgot, akkor elmagyarázom neki. - Éppen sétálgattam, amikor megláttam egy tűzcsóvát az égen, és ide jutottam. - mondtam. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi történt volna, hogyha nem járok erre. Vajon más is megtette volna ugyanezt? Talán.
Uta kérésére felkapom a fejem.
- Persze, segítek, nyugodtan kérdezz. - válaszolom a lánynak. Hiszen nem tudom, hogy mennyit tudhat a vadászatról, de gondolom majd megkérdezi. Amikor pedig arról beszél, hogy az egyik céhtársa segített neki, egyből egy kérdés merül fel bennem.
- Shukaku és Timidus? - kérdezem meg hangosan is. Gondolom ez is lesz a helyes válasz, hiszen nekem is sokat segítettek és segítenek is. Főleg Timidus...
Aztán jött is egy remek kérdés.
- Nos, az biztos, hogy a szikla nem jó búvóhely. - mondom kicsit viccelődve. - Viszont, mivel mezőn vagyunk... Vagy ásunk egy gödröt, vagy meglapulunk a magasabb fű között, vagy pedig keresünk egy bokrot, és abban elrejtőzve várjuk, hogy vagy a bogyó miatt, vagy pedig csak egyszerűen arra járjanak a vadak. Szerintem az utolsó lenne a legjobb megoldás. - mondom. Persze ő nyugodtan ellenezheti ezt az egészet, és választhatjuk akár a gödröt is, vagy a füvet. Nekem végtére is mindegy, hiszen most én vagyok a tanár, és a diák döntésétők függően fognak alakulni a tananyagok. Szerintem egy kicsit túlságosan is bele éltem magamat...

by **Utahime** Szomb. Júl. 19 2014, 15:28

Válaszára elmosolyodtam a szikla rejtekében. Való igaz, az MMO-kban gyakrabban találni segítő szándékú embert... Ahogy tolvajokat és hasonszőrűeket is. A kinti világgal ellentétben itt kevésbé hagyják figyelmen kívül a könnyű prédát jelentő segítségre szorulókat. S mégis, igaza lehet, az emberek többsége inkább segít. Én is ezt tenném, ha már szóba elegyedtünk, de magam sem igen tudom miért... Megingattam a fejem, és felkapaszkodtam a kötélen. A bemutatkozás után pedig heves bólogatásba kezdtem.
-Igen, igen. Bár még új vagyok... Velük lakom az Igazság Hegyén.- Bár már nem vagyok olyan friss tag, de egyikükről sem mondhatom, hogy valóban ismerném. S bár kellemetlen, nem is voltam túl aktív a céhbelépés előtt sem, így nincs is sok ismeretem a játékról, és más céhekről csupán hírből hallottam, főleg Shutól. Az övéről pedig csak egészen keveset. Falco elfoglalta a helyét, majd miután bemutattam őt is, kérdő pillantásom után megtudhattam, hogyan is talált a sziklára.
-Oh, tehát ezért...- Mosolyogtam rá, s felnyúltam Falcohoz, ki a fejem tetejéről kedvesen megcsipkedte az ujjamat. Tehát Falco vezette hozzám, ő pedig bizonyára felismeri, ha valaki megbízható. Vagy legalábbis biztosan megbújik, ha más lenne az indikátora... Ha pedig itt vagyunk már, még egy kérdésből nem lehet baj. Gondoltam, újra a segítségét kérve. Biztatására bólintottam és cseppet bátrabban vágtam fogtam bele kérdésbe... Ahová még el sem értem, de már is újabb felfedezést tett.
-Ühm, valóban. Shukaku hívott a céhbe, és azóta rengeteget tanított.- Bólintottam újra, majd csak kiböktem, miben is kéne a segítség. Persze, az egész vadászathoz nem értek, de legalább sikerülne közel férkőznöm valamelyik vadhoz...
-Hm, úgy látszik, nem.- Biccentettem megint, kissé keserűen. Bár inkább kilátónak szántam, mikor rámásztam, de még annak sem bizonyult megfelelőnek. Majd tovább sorolta a lehetőségeket, amiket érdeklődve hallgattam, végül ezekből a legjobb tippje...
-Egy bokor?- Néztem szét elgondolkodva. Magam is gondoltam már rá, de a bokrokkal mindig balszerencsés voltam. Főleg a tüskés gonoszságokkal, amik akár életpontokat is lophatnak...
-Hm, rendben. Ott van egy nagyobb bozótos...- mutattam egy közeli bokorcsoportra -...Tehetnénk egy próbát a környékén.- Tettem pár lépést felé, és féloldalasan Ato felé fordulva folytattam a beszédet.
-Nagyon hálás vagyok, amiért segítesz nekem. Ha én bármiben tudnék majd segíteni, kérlek ne habozz megkérni rá.- Evvel elszökdeltem a bokrok felé. Tétován megállva előttük kissé a medálomat kezdtem piszkálni.
-Melyik oldalán bújjunk el?- Valószínű, hogy mellé gugyulunk, míg valami erre nem téved. Belemászni bizonyára nem akarunk, hiszen az lassíthat, és a sziklánál is megtanultam, hogy az nem jó búvóhely, ami gátol a mozgásban...

by **Atoru** Szer. Júl. 23 2014, 23:23

Nagyon úgy tűnt, hogy bizony van bennünk néhány közös dolog. Ő is potionfőző, és no lám, ugyanúgy újonc, akárcsak én.
- Én is még csak nem rég érkeztem az Angelic Voice-ba, viszont a céhházba még nem költöztem be. Helyette találtam egy nyugisabb helyet. - mosolyogtam rá. Sosem voltam olyan alak, aki szerette volna a nagy sürgés-forgást, esetleg a tömeget. Ezek nélkül is nyugodtan tudtam élni az életemet eddig, és szerintem továbbra is megleszek nélkülük.
A reakciója arra, hogy hogyan jutottam ide, nem mondanám, hogy várható volt, sem azt, hogy meglepő. Inkább a kettő között valahol. Hiszen ki ne köszönné meg az állatkájának, ha ilyet tesz? De ez felvet bennem egy kérdést is. Engem vajon ki venne észre, ha ilyen helyzetbe kerülnék? Kint a mezőn, kiszolgáltatva az ártó játékosoknak, bent rekedve egy sziklában... Elég rosszul állnék. De ilyenkor is reménykedni kell abban, hogy aki segíteni próbál, nem ártó szándékkal teszi ezt. Uta is bízott bennem, ami jólesik. Remélem, hogy kiérdemeltem a bizalmát.
És úgy tűnt, a következő tippem is igaznak bizonyult.
- Úgy látszik, Shu már csak ilyen segítőkész. - mondom kicsit elkalandozva. Shu és Timidus ezek szerint már legalább kettő embernek segített, de lehet, hogy többnek. Jó lenne a nyomdokaiba lépni, és ugyanúgy segíteni másokon, mint ahogyan ő teszi. De nem hinném, hogy nagyon képes lennék rá. Egy idő után úrrá lenne rajtam a gőg, és büszkeség, ami semmi jóra nem vezetne. Ezért csak szépen lassan, kis adagokban kell segítenem, egyszerre csak egy embert. Így semmi gond nem lehet.
Nagyon úgy tűnt, hogy Utának a bokor ötlete tetszett a legjobban, és kis időn belül talált is egy bozótost.
- Igazán semmiség, de tényleg. Bárki megtette volna a helyemben. Viszont akkor szavadon foglak. - mosolyogtam a lányra. Egy kérés, amit teljesíthetne? Hm-hm... Majd kiderül, hogy mi lesz az.
Igazából már a bozót felé elkezdtem volna Uta okítását, de látva, elszökken, letettem róla. Majd a bokornál.
Amikor odaértünk, Utának egyből volt is egy frappáns kérdésé.
- Hm-hm... - mondtam elgondolkozva, miközben felmértem a két oldalt. - Szerintem... legyen ez. - mondtam, és a hozzánk közelebbi oldalon álltam meg. Igazából egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban, de mit tehettem? Választ várt, én pedig azt választottam, amelyiket helyesnek véltem.
Ha nem volt semmi ellenvetése, akkor le is térdeltem arra az oldalra, amit kiválasztottunk, és valami rés után nézelődtem, ahol láthatom a másik oldalt. Miután ezzel megvoltam, belekezdtem a fejtágításba.
- Szóval, a vadászat. - kezdtem bele, suttogva. - A vadászatnak az a lényege, hogy elkapod az állatot. Az, hogy mit csinálsz vele utána, már lényegtelen. El is engedheted, esetleg végezhetsz vele, hogy hozzá juss a húsához, de ez inkább a ritka állatoknál javasolt, azoknak jobb az íze, bár a gyakori állatok se rosszak, úgy hallottam. - Igen, még nem főztem meg egy elejtett vadat sem. Nem vitt rá a lélek... - Szóval csak az a lényeg, hogy fizikai érintkezés történjen, legyen az akár csak az egyik ujjad. - mutattam fel a mutatóujjamat. Most egyelőre csak ennyi lenne, még ezt is be kellene mutatnum, hogy hogyan is megy... Akkor hát füleljünk, hátha jön valami.

by **Utahime** Pént. Aug. 01 2014, 22:21

Meglepetten pislogtam a fiúra, mikor hallottam, hogy egy céh tagja... és mégsem költözött be. Én elsősorban egy ingyenes szállásért csatlakoztam a céhhez, ami biztonságot nyújt mind a mobok, mind a hidegebb éjszakák elől, de főképp a vörös játékosok elől. A város ugyan biztonságot nyújt a veszedelmes lényekkel szemben, de kint aludni nem kellemes, már a játékosok miatt se, akik hozzáférnének az adataimhoz a tulajdon kezemmel, hogy kifosszanak, vagy megöljenek. A fogadók védelmet adnak a játékosokkal szemben is, de maximum tíz napra bérelhető, vagyis aki egy helyben maradna, folyamatosan meg kell újítsa. Persze lehet házat is venni, de még csak a játék első felében vagyunk, a frontharcosok még a huszadik szintnél sem járnak... Mégis kinek lenne annyi fölös aranya, hogy saját házat vegyen?
-Miért lép valaki céhbe, ha nem kért védelmet...?- Elsőre alig tudtam becsukni a szám, hisz számomra a céh a biztonságot jelentette. De lassan rá kellett jönnöm, hogy minden bizonnyal más bónuszokkal is járhat az ilyesmi, mint csak a lakhellyel. Dézi sem költőzött be hozzánk, miután tag lett... Zavaromban végül mindenhova néztem, csak rá nem, míg a tagokra nem terelődött a téma. Ekkor szélesedő mosollyal bólogattam felé.
-Igen, az. Ahogy a többiek is... És te is...- Bólogattam tovább, újra elpirulva a végére. Mégis hova lennék én egyedül? Most is úgy mentették meg az életem, mint már annyiszor idegen játékosok. Mosolyom keserűen féloldalasra húzódott, ahogy a közeli fa kéregmintázatából igyekeztem olvasni. Annyiszor kísértettem a szerencsém, és mindig segítő kezek nyúltak felém, hogy hamarosan valami igazán rossz dologra kéne számítanom... De lassan kezdtem kételkedni a "vörös játékosokról" és tolvajoktól szóló "mesékben". Igaz, a rendszer engedélyezné, ahogy a legtöbb RPG játékban lehet rossz fiút játszani, de ebben a játékban mind csapdába estünk. Hát nem természetesebb, hogy mindenki segít a társain? Ezen gondolatmeneten felbátorodva kértem további segítséget a vadászatban, illetve felajánlottam a segítségem -már ha lenne valami, amiben képes lennék segíteni...
A bokor mellett várakoztam, míg Atoru terepszemlét tartott, végül bólintottam, és összehúztam magam a bokor mellett. Figyelmesen hallgattam a tanítómat és bólintottam, majd a tenyeremre néztem. Igaz még sosem eltettem vadat ténylegesen, de a rendszer akkor is megadta a zsákmányt, ha kicsúszott a kezemből. Nehéz eldönteni, hogy ezt a javára írjam-e, vagy se. Természetesen sokan elengedik a vadakat, mert csak a pontért vadásznak -így pedig nem ürül ki a terület olyan gyorsan és nem egymás elől vesszük el a lassan visszatermő lényeket. Mégis, nehéz zsákmánynak hívni a szarvascsordát, ami megtaposott egy alkalommal, még ha a kapálózás közben hozzá is értem valamelyikhez. Egy megadó sóhajjal újra bólintottam.
-Azt mondod, elég egy újjal hozzáérni... De mi van akkor, ha megdobom egy kővel?- Ilyesmit még nem próbáltam, de az íjászok is messziről terítik le a vadat, és a halhoz se kell hozzáérnem... Lehet, hogy ez kasztfüggő? Bizonyára az is érne, ha a pálcámmal bököm meg...
-És ha a nem akarnak a bokor mellé jönni, hogyan kerüljünk közel?- Pillantottam fel homlokomat ráncolgatva. Persze mondják, hogy a türelem csodákra képes, de vajon elénk varázsol-e valamit, ha eleget várunk?

by **Atoru** Szomb. Aug. 02 2014, 16:13

Uta kérdésére egy kicsit megdöbbentem. Hogy védelem miatt céhbe lépni? Persze, ezt is ad egy céh, főleg, ha eléggé erős, de erre eddig nem gondoltam.
- Hm... Hogy miért? A társaság miatt.A céhem tagjai elég kedves emberek, és segítenek is, hogy fejlődjek. Tudod... Az Angelic Voice egy kereskedőcéh, és a céhvezérem segít abban, hogy fejlesszem a potifőzésem. - és ekkor eszembe jutott valami. - Tényleg, te is mondtad, hogy potifőző vagy, igaz? Esetleg árulsz is? - kérdezem kíváncsian. Nekem egyelőre még nincs boltom, és nem is árultam nagyon a potikat. de talán így majd be tudok segíteni neki a boltban. Hiszen ő is említette, hogy tenne nekem szívességet, amiért megmentettem. Így pedig ő sem lenne egyedül a boltjában. Bár így se lenne egyedül, mert ott van neki Falco. Inkább én nem szeretnék egyedül maradni. Ezért is léptem céhbe - részben. Sosem voltam az a tipikus szólójátékos. Szerettem csapatban játszani, és általában támogató szerepet töltöttem be. A testvérem támadott a többiekkel, én pedig segítettem őket. Pap, druida, szerzetes, és ilyesmi kasztok, akik buffolták és healelték a többieket a mágiájukkal. Igen, mágia. Itt nincs mágia. Csak kardok. A kardok pedig nem tudják feltölteni az életet, ha nem olyan típusú, vagy nem olyan a képességed. Ezért lettem potifőző, és ezért lettem árnyharcos is. Hiszen azzal is segítjük a társainkat, ha az ellenfelet gyengítjük. Az árnyharcos pedig képes arra, hogy akár kettő ellenfelet is legyengítsen egyszerre.
Amikor arról beszélt, hogy én is segítőkész vagyok, egy kicsit vörösebb árnyalatot vett fel az arcom.
- Nos... Izé... Köszönöm. - mondtam. Erre nem tudtam mit szólni. Nem sokszor éreztem magam olyan segítőkésznek... Inkább éreztem magam nyűgnek az emberek hátán. De lehet, hogy csak képzelődtem és nem voltam nyűg. Erről igazából a többieket kellett volna megkérdeznem, de nem tudom, hogy mit szóltak volna erre.
A bokornál tartott kiselőadás után úgy tűnt, hogy utának még maradtak kérdései.
- Hogy kővel? Nem tudom. Azt szerintem nem érzékelné érintésnek... De biztosat csak akkor mondhatok, ha kipróbálom. - mondtam fejvakarva a lánynak. A következő kérdésre viszont egyből tudtam a választ.
- Hogy olyankor? Kettő lehetőség: vagy maradsz, vagy pedig mész felderíteni a terepet. Várjunk... hallgasd csak! - mondom, miközben én magam is hallgatózok. nem sokára meglátok egy kacsát is.
- Most majd kiderül. - mondtam, és felkaptam egy követ, amit a kacsához vágtam. el is találtam, mire a kacsa elterült a földön és elpixeleződött. ._. ezt azért nem akartam. viszont megkaptam a húst, szóval betaláltam.
- Úgy tűnik, hogy elfogadta. Viszont sajnálom, hogy meghalt. - húztam el a számat. Nem akartam levadászni, csak elkapni. Talán legközelebb gyengébben kéne neki dobni a követ...

/kacsa/

by **Utahime** Szomb. Aug. 02 2014, 22:03

Továbbra is meglepetten de bólogattam a fiú felé. Természetesen a céhem nekem is rengeteget segített -amit talán egy kívülállónak nem tenne- a megfelelő felszerelés beszerzésében, és tanácsokkal is elláttak. De rengetegen vannak, akik segítik a kezdő játékosokat úgy is, ha nem lépnek céhbe -jutott eszembe az Artes Fogd&Vidd akciója, ami a cégen kívülieket is támogatta. A barátkozáshoz pedig nem kell céhbe lépni... A kedves emberek bizonyára akkor is kedvesek, ha nem a céh falai közt vannak.
-Öhm... Sok kedves ember van, sok külön céhben is... És te is segítesz nekem, pedig más céh tagjai vagyunk...- Próbáltam megfogalmazni szám további kerekedésének okát. Igaz, az enyém nem kereskedő céh, és végül elmosolyodva bólintottam is egy nagyot jelezve, sikerült megértenem. A szakmafejlesztésben bizonyára elkél egy céh a hátunk mögött, hiszen ez nem kis munka, nem is közvetlenül fontos a túléléshez, tehát ilyen céllal hasznosabb egy kereskedő céh segítségét kérni. Ahogy a mi közösségi céhünknél a védelmet... Lassan kezdem felfedezni a játékot, és talán sikerül megértenem a különböző céhek közti különbséget is. Ahogy viszont rám és a szakmámra terelődött a szó, vörös képpel felcsuklottam és elkaptam a fejem... Hiszen és még egy italt sem készítettem. Bólintottam egyet talán a kérdésre, de inkább csak magamnak. Nyugtáztam, hogy bizonyára ez a különbség.
-Izé... Terveztem, hogy fogok.- Válaszoltam beleegyezőn, de egyértelműen még nem árultam semmit. De a terv már elég határozottan kezd körvonalazódni.
-Shu meghívott a céhes boltjába... eddig csak beszállító voltam, de talán én is árulok majd, ha lesz receptem...- Alighanem most árultam el magam -fogalmam sincs, hogy működnek a szakmák -persze csak ugyanannyira, ahogy semmi másról sem tudok. Viszont ahogy Shukaku mondta, szeretne minél több embert bevonni, így talán elég nyüzsgő helyé válhat -még ha nem is a vásárlóktól nyüzsög. Mi pedig közösségi céh volnánk, erre készülődni, és boltost játszani pedig remek közösségi mulatság lehet... Kíváncsi vagyok, a többiek is hasonlóan gondolnák-e, de a becsületkasszából ítélve senki nem számít gazdagodásra. Végül is nem mi vagyunk a kereskedők -szerencsémre.
A bokor mellé telepedve meg is kezdtük a vadászatról folytatott fejtágítást. Atoru be is mutatta, hogyan lehet egy kővel elejteni a zsákmányt, így tágra nyílt szemekkel figyeltem az akciót.
-Voáh! Szóval így...- Amennyire csak tudtam, visszafojtott hangon lelkendeztem. Majd a bólintottam felé, hogy megnyugtassam. Helytelen értelmetlenül ölni az állatokat, és ilyen alacsony szinten már tapasztalati pontokat sem kap tőle az ember. Viszont amikor visszakaptam a fejem, láttam az előtte felvillanó ablakot, amit bár üresnek láttam, sejtettem mit kapott.
-Talán megsüthetnénk, hogy ne vesszen kárba...- Mondtam, majd kissé összehúzott szemekkel vigyorogtam rá.
-...Vagy eladhatnád, ha nem szereted a kacsát.- Ami azt illeti, ebben a világban nem létszükséglet az evés. A valódi testünk úgysem jut táplálékhoz, ha evést szimulálunk. Ennek ellenére viszont van éhségérzet -amit igazán sokalltam az elején- valóságosabbá téve az ittlétet. Evvel együtt pedig mondhatjuk, hogy csak élelemért vadászunk, hiszen ha mardos az éhség, nehéz másra koncentrálni.
-Én is megpróbálkozom vele...- Kaptam kézhez egy követ, ahogy megrezzent a szomszéd bokor, és egy nyuszi pattogott ki belőle. Az állat hamarosan elpixeleződött, és mikor felvillant előttem is az ablakocska hümmögve visszafordultam.
-Talán túl erős az ilyen kistestű állatokkal szemben? Vagy csak magas szintűek vagyunk ide?- Ami azt illeti, biztos voltam benne, hogy Atou magasabb szintű nálam, de én valószínűleg akkor sem közelíteném meg az erejét, ha magasabb lennék.
-Vagy csak ilyen a szafari, hogy elpixelezi, ha nem kézzel fogod meg, hanem eszközzel? Így akárki szerezhet magának táplálékot...- Hiszen enni kell, még a kicsiknek is... A szafarival pedig könnyebben szerez az ember húst, mint ahogy pénzt farmol...

by **Miu** Vas. Aug. 03 2014, 21:10

//Ragnar//

Második szint…Már jártam ezen a szinten egyszer, mikor a horgászáshoz volt szerencsém. Aztán utána nem is nagyon néztem el errefelé. Nem néztem meg se az egyéb helyeket, de még a városokba sem jártam ezen a szinten. De most itt vagyok megint és a mezőn bóklászom. Elterültem a fűbe sütetem a hasam a napon kicsit, közben hallgattam a környéken mozgolódó állatok halk motoszkálásait. Múltkor egész jó móka volt a vadászat. Lehet most is szórakozhatnék vele. Elfogócskázhatnék az itteni állatkákkal, hátha szerencsém is lesz és elkapok egyet. De előbb még heverészem kicsit itt a fűben. Sütkéreztem a napon és élveztem a kellemesen lágy napsugarak simogatását. Kicsit el is szundítottam. Arra keltem, hogy valami birizgálja az arcom egy nyuszi volt az aki kíváncsian szimatolva próbálta kitalálni, hogy miféle szerzet fekszik a fűben. Amint kicsit is mozdultam a nyúl már szaladt is és el is tűnt a nagy fűben. Felültem nyújtóztam egy nagyot egy kisebb ásítozással közben. ~Elaludtam volna? Na mindegy akkor kövessük az nem tervbe vett alvás előtti tervet…~ Kicsit mintha hűvösödött volna az idő. Ki matatás után az invertorymból elő is halásztam a pulcsim, aminek a kapucniján macska fülek díszelegtek. Lehet, hogy ez gyerekes dolog, de nekem teszik ez a pulcsi és szeretem. Felvettem a pulcsit a fejembe húztam kapucnit és neki is indultam a mezőn való vadászatnak. Nem volt valami sok szerencsém, a csendben osonás nem az erősségem és ahogy a fűben bóklásztam vagy épp kúsztam, nem volt szerencsés az állatok mindig messziről kiszúrtak és már futottak is. Én meg volt mikor, hogy egy szerencsétlen jószágot kergettem órákig, majd vagy felbuktam valami vagy feladtam az üldözést és mentebb tovább. Akárhogy próbálkoztam sose volt szerencsém és vagy rögtön el is tűnt az adott vad a szemem elől vagy reménytelen kergetőzésbe torkollott a dolog. Végül teljesen kifáradva terültem le a fűbe.
-Ilyen nincs akármit csinálok, akárhogy nem sikerül a mutatvány.
Nyöszörgök ott magamba az orrom alatt. Jó ideig lihegve feküdtem a fűben, majd ismét talpra álltam és zombi módban kóvályogtam tovább a mezőn. Míg nem egy hiúz láttam, amint egy bokorból elő ugorva kapja el az aznapi ebédjét…Ez nem is hülyeség, ha elbújok és várok, lehet több sikerem lesz, minthogy feltűnően csörtetek itt a réten fel és alá…Kezdjünk is neki a bokor harcnak! Ez a mutatvány sem akar összejönni, mindig zajoltam valamit a bokor mögött és ugyanúgy kiszúrtak és otthagytak az állatok, mint eddig. Vándoroltam bokorról,bokorra és reménykedtem, hogy egyszer majd csak sikerül elkapnom valaki és végre sikeres lesz a mai napi tevékenységem. Kitartóan szenvedtem tovább. Volt olyan is mikor engem lepett meg egy már a bokorban megbújó állatka és jól egymásra ijesztettünk. Aztán azokból lettek a reménytelen hajszák ami szintén azzal végződött, hogy ismét elterülve lihegek a fűben, kezdek egyre fáradtabb lenni, de nem adom fel addig amíg legalább egy kisebb méretű vadat nem fogok elkapni. Bár tudnák az álaltok, hogy nem akarom őket bántani csak megfogni, esetleg megsimogatni és ide jönnének maguktól hozzám vagy nem futnának el. Tényleg nem akarom bántani őket csak kicsit megszeretgetni őket, ha hagyják és engedni is őket útjukra, had folytassák tovább azt amit eddig is csináltak. Sokkal egyszerűbb lenne, mint ez a kúszás-mászás és hajkurászás. Ez a mostani pihenő ismét egy rövidebb elszundításhoz vezetett. Mikor felkeltem már késő délután volt és erős korgással jelezte a gyomrom, hogy nem ártana harapni valamit végre. Elkezdtem kutakodni az invertorymba, hogy van e valami nasi nálam és siker volt nálam egy kis csokis süti. Nem volt olyan sok és nem valami nagy étek volt, de annyira elég volt, hogy a pocakom agresszív követelőzésén enyhítsen és még kis ideig nyugton legyen. Akkor folytassuk tovább a azt a vadászatot, nem kéne megvárni míg rám sötétedik a sötétben már nem lenne valami szerencsés botorkálnom. Amúgy se látnék semmit és mindentől szívbajt kapnék a sötétben. Meg persze vissza sem lelnék már este és a végén a szabad ég alatt éjszakáznék…Kicsit felhagytam a bokorban bujkálással és ismét a nyílt terepen kezdtem el hajkurászni az állatokat. Jó ideig kergetőztem velük, míg ismét kidőltem és kezdtem érezni, hogy majd megveszem a szomjúságtól. Újabb invertoryban matatás és már a kezemben is volt egy falakon víz, amit egy húzásra meg is ittam. Akkor folytassuk a szórakozást, míg fent van a nap, aztán irány haza vagy egy fogadóba…Visszatértem a bokorban bujkálós játékhoz. Még mindig semmi siker.
-Talán, ha tennék ki valami nasit és megvárnám, hogy valamelyik állatka elkezdje enni, lehet hamarabb elkapnám…
Gondolkoztam hangosan, majd megnéztem maradt e még sütim. Két darab volt még, akkor csak két esélyem van, kivéve ha a vad nem ejti el a sütit mikor rárontok…Lettem a sütit a bokor tövébe majd én is meglapultam bokorban kicsit odébb és vártam, hogy milyen állatka fog falatozni a sütiből. Egy kis cickány kívánta meg a nasit és kezdte el körbe szimatolni a sütit. Én már mozdultam is a kis cimbora már meneklibe is kezdett, én pedig rávetve magam a bokorból el kaptam, majd bukfenceztem egyet és jó erősen magamhoz szorítottam riadt cickánykát. Elővettem a másik sütit és a riad kis fickónak oda tartva vártam, hogy megnyugodjon kicsit és egyen egy kis sütit inkább…

/Cickány/

by **Ragnar** Hétf. Aug. 04 2014, 19:32

*A épp aktuális nap délelőttjén sikerrel megleckéztetett egy csapat suhancot, akik épp egy kislányt akartak megölni... Ámbár őt nem nagyon érdekelte a lány sorsa, arra viszont kíváncsi volt, hogy mi rejlik az óriási pofák mögött, s gyors küzdelemben elhajtotta őket, majd időt sem hagyva hálálkodásra, vagy akármi hasonlóra fogta magát, s tovább állt.
Nem kellett sem gratuláció, sem elismerés, csak a saját újonnan megismert képességeit tesztelte, hiszen nem hogy VRMMORPG-vel, de még egy sima MMO-val sem volt dolga soha korábban.
Lehet persze, hogy könnyebb úgy beleszokni a játékmenetbe, hogy valaki a saját karakterét ízig vérig irányítja. Viszont ez a mostani helyzet a beszorulással ebbe a játékba, már-már fárasztóan hatott hősünkre, aki azt vette észre magán, hogy ahelyett hogy a karakterét fejlesztené, inkább bevonult egy védett területre és fekvőtámaszokkal, és felülésekkel kötötte le magát, mintha csak ezzel valamerre is előre jutna a fejlődésben.
Időnként pedig csak sétálgatott az alacsonyabb szinteken figyelve az alacsonyabb szintűek fejlődését. Jól elvolt, s néha segédkezett is, ezzel fejlesztette a saját harci stílusát, s tapasztalata is nőtt harc szempontjából egy kicsit.
Pont egy ilyen alkalommal tévedt egy mezőre valahol a második szint környékén, ahol sosem járt korábban, és most sem oda indult, csak ott kötött ki...
Unottan nézett végig a kopár, kisállatoktól hemzsegő réten, ami nem tartalmazott számára semmi érdekeset... Legalábbis ezt hitte addig a pontig, amikor is történetesen egy kislányt, aki fel alá rohangált egy macskás pulcsiban..
Sajnos, mivel kezdett sötétedni, RR nem látta pontosan, hogy mi az, és egy nagy macska mob-nak nézte...*
~ Egy macskaaaa....~
* Odasettenkedett az apró lény mögé, majd egy hirtelen ugrással megragadta, és hangosan elkiáltotta magát...*
- Megvagy macsek... - *Pár másodperc múlva realizálta, hogy mi is az amit megragadott, és letette...* - … Kölyök... -
*Ingatta meg a fejét... *

by **Miu** Hétf. Aug. 04 2014, 19:58

Teljesen lekötött a kis cickány akit elkaptam. Már-már kezdett megnyugodni és egy kis kíváncsi szimatolás után már a sütit el kezdte enni. Már erőst kezdett sötétedni, de még egész világos volt. Még egy kicsit elszórakozom a cickánykával és indulok is a legközelebbi védett területre, ott meg majd keres egy fogadót. Fel se tűnt, hogy más is van a környéken. Bár az eszembe se jutott, hogy már megint elfog kapni valaki csak úgy hirtelen a semmiből és ez is kiabálva add hangot annak, hogy elkapott. Csak most nem lolinak lettem kiabálva, hanem macskának. Mikor elkapott a hirtelen jött személy egy hangos vinnyogós, nyüszítés szerű hangot adtam ki. A vér is belém fagyott és szegény cickáykát is jól megszorongattam ijedtembe. Mikor vissza letettek a földre az eddig általam szorongatott ki állatka kétségbe esetten fúrta ki magát az ölemből és menekül el. Ennyit arról, hogy elbabusgatom az állatkát, elfutott. Mikor megfordultam és egy hegyomlás állt mögöttem. Ha talpon lennék is óriás lenne, de így a földről nézve még inkább. Megint kiütött rajtam pánik, hátrébb küszködtem magam a földön, majd remegve kardot rántottam és remegő kézzel tartottam a kardot a férfi felé. Majd remegő hangon, mint aki mindjárt sírva fakad kezdtem el nyöszörögve beszélni.
-Ne bánts! Én eskü nem csináltam semmit! És egyébként se ártanék senkinek se, az indikátorom színe becsapós!
Éreztem, hogy gyűlnek a könnyek a szeme sarkába és egyre jobban remegtem, így a kard is egyre nagyobb kilengéssel volt a kezembe. Így képtelenség támadni és védekezni is, de akkor se engedtem le fegyverem. Megijedtem nagyon is azt se tudom eldönteni, hogy hány felé szaladjak most hirtelen és, hogy miképp lógjak meg, ha tényleg megtámad az előttem álló óriás.

by **Ragnar** Szer. Aug. 06 2014, 21:12

*Miután elkapott egy kislányt nem tudta, mit mondjon neki, s hogy mivel indokolja a hirtelen előugrást minden figyelmeztetés nélkül... A kislány egy cikányt szorongatott a kezében.
Az állatka riadtan ficánkolt a kezében, s sikeresen kiugrott, majd megszökött a fűben...*
- Ne aggódj, nem bántalak, csak macskafélének néztelek... -
*Folytatta a lányra nézve, aki riadtan nézett rá, s egy kenyérkenő késre, emlékeztető tárggyal tartott rá... Tudta, hogy nem gondolja komolyan, s hogy csak riadt és ezért cselekszik hirtelen...
A félelem bizony, olyas fajta motiváló erő, amely egy átlag emberből is harcost, vagy ostobát faraghat, ez csak attól függ, hogy milyen a szituáció.
Abban a pillanatban egyikre sem volt szükség, mert RR akármennyire rossz volt, és akármennyire szeretett harcolni, sosem süllyedt volna oda, hogy gyerekekre vagy nőkre emeljen fegyvert...
Gyerekekre semmilyen esetben, nőkre pedig csak legvégsőben...
Unottan elfeküdt a fűben, a két kezét a feje alatt összekulcsolva, hiszen tudta, hogy a lány nemsokára megnyugszik, és talán még egy csöppet beszédesebbé is válik.*
- Tedd le a vajazódat és feküdj el te is... -
*Amint meglátta a könnyező lányt felült, majd megsimogatta a lány fejét, ha az hagyja... Majd törökülésben folytatta a diskurálást.*
- A nevem Ragnar, vagy RR, ahogy tetszik... Mi a te neved? -
* Kérdezett rá, s összefonva a karjait maga előtt várta a lány válaszát.*

by Ajánlott tartalom