Mezőség

Má megint kezdik, miét nem lehet úy érteni a dolgokat, ahogy én mondom?
-Én is szeretem a békét, de a béke egy relatív fogalom, mert ha nem ismernénk a viszálykodást, akkor a békét se hívnánk békének. Egyszerűen nem lenne mihez viszonyítanunk, hogy is van a közmondás? Háború nélkül nem létezik béke.
Persze beszélek én sok hülyeséget, csak azért mert én ilyeneken is szoktam néha gondolkozni. Hiszen időm, mint a tenger, nem rohanok sehová, úgysem tehetek sok mindent azon kívül, amit már most is teszek. Ha mindent jól csinálok hamarosan úgyis beindul majd a gépezet, amire szükségem van.
-Nem szükséges. Ha türelmesen megvárod, hogy a vad jöjjön oda hozzád, és nem te üldözöd őket, azzal rengeteg energiát és időt megtakaríthatsz.
Majd a zsebemből előveszek egy maréknyi állat eledelt.
-Cserkészni egyébként is a vadászok szoktak, és én nem mondhatom el magamról, hogy az lennék.
Ez a módszer eddig nagyon jól bevált. És legalább egy fegyvert se kell elővennem ahhoz, hogy vadászhassak. Tényleg rengeteg energiát megspórolok vele, hiszen nem én megyek a vadhoz, hanem a vad jön ide hozzám.
-Ahogy jól esik, ha bunkó akarsz lenni, azt a nevem ismeretében is megteheted, és ugyanez igaz fordítva is. Ha nem tudod a nevem, akkor is meg tudsz szólítani anélkül, hogy bunkó lennél. Egyébként Cearso vagyok, ha a nevemet kérdezted.
Konkrétan nem kérdezett rá a nevemre, de azért elmondtam neki. Biztos, ami biztos. Soha nem tudhatja az ember, hogy miért tesznek fel mások hülyébbnél hülyébb kérdéseket. Talán csak azért, hogy feleslegesen beszéljenek. De sok beszédnek akkor is sok az alja.

Kösz a játékot! Részemről itt zárót raknék, hirtelen nem jut eszembe ok, amiért a Kari tovább maradna .

Mivel nem egyes szintű vagyok, hála a kiképzőtisztnek; így elhatározom, hogy elindulok felfedezni más szinteket. Egészen csak a második szintig jutok, ahol végül belefutok egy nagy mezőségbe. Kellemes hely, így döntök úgy, hogy kellő időt szentelek a megismeréséhez. Biztosan kell lennie küldetésnek, vagy különlegességnek. Ha pedig nincs, akkor úgy jártam. A mezőség szívébe sétálok, ahol minden további nélkül lefekszek pihenni. Elmélkedek azon, hogy miként menjenek tovább a dolgaim. Annyira belemerülök, hogy sikeresen elnyom engem az álom. Kezem közelében a két fegyverem, bár egy meglepetés támadás ellen nem sokat tudnék tenni.  Egy óra múlva ébredek meg, szerencsére az életcsíkom egy tapodtat sem mozdult el a jelenlegi helyéről. Az indikátorom szintén a régi, mármint a szép zöld. Megengedek magamnak egy mosolygást, miközben hatalmasat nyújtózkodok. Első dolgom szétnézni, hogy nem e támad valamelyik oldal felől valami rémség. Mivel ez sem valószínű, így unalmam elkergetése érdekében elkezdek különböző színű virágokat összeszedni. Találok egy kéket, fehéret és egy aranyos sárgát, amit rögtön csokorba rakok. Ehhez később találok egy zöldet és hosszú idő után egy pirosat. Egész gyönyörű látványt mutat ennyi szín, amiben perceken át gyönyörködöm. Egyedül vagyok, és nagyon valószínűtlennek tartom, hogy bárki megzavarna ezekben a percekben. Ezután látok neki az edzésnek, ami elég látványos. Természetesen légi ellenfeleket kaszabolok, akiket valójában csak odaképzelek. Teljesen belefeledkezem a különböző mozdulatok rögzítésébe.

A gyakorlatokat becsületesen végigcsinálom, mint a való életben. Mikor kezdek a végére érni, akkor tapsolást hallok a közelben, ami megállásra késztet. A két fegyverem a kezemben tartom, aztán a hang irányába tekintek. A nagy fű miatt nem igazán tudom elsőre megállapítani, hogy ki az vagy mi az. Lehet csak egy eltévedt vaddisznó, vagy valaki keresi az elveszett tárgyát. Sokáig nem mozdulok a helyemről, csak később veszem rá magam, hogy közeledjek. Mikor elég közel kerültem hozzájuk, akkor pillantom meg a furcsa párost, akivel volt szerencsém találkozni az Osenben. Első szint, Torunba falu, már ha az emlékezetem nem csal meg. Sóhajtok egyet, mert tudom jól, hogy nem találtuk meg a közös szót akkor, azóta pedig kissé megváltoztam. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy azóta jó pár dolgot megtudtam erről a játékról, ami segítségemre lehet. A legnagyobb áttörés, hogy a felnőttes viselkedésemből lejjebb vettem, hogy némi gyerekesség, de inkább játékosság kerüljön elő.
- Sziasztok – köszönök rájuk, miközben magamat meglepve lépek közel hozzájuk és egy-egy ölelésben részesítem őket. Több okból választom eme kifejezést. Egyik, hogy elég békés szándékaim vannak, másik oldal pedig mindenki érdemel egy ölelést. Még az is, akit jelenleg nem igazán kedvelek. Mikor eme rituálét letudom, akkor nyugodtan lépek hátra, hogy kellő terük legyen.
- Ti meg miért kerültetek ide? – teszem fel a kérdésem, mert bizony számos oka lehet a megjelenésüknek. Vagy utánam jöttek, vagy keresnek valamit, esetleg valami szép emlék tartozik ehhez a helyszínhez. A legtöbb ember gyakran jár olyan helyekre, mert tudományosan bizonyított tény, hogy fel tudnak töltődni, kikapcsolódni vagy gondolkodni. Erről eszembe jut, hogy nekem szintén ez lehetne az otthonom, ahol jól érezhetem magam, de túlságosan nyílt terep. Én inkább a fás, bokros és nem a legutolsó sorban sziklás környezetet kedvelem. Remélhetőleg egyszer találok egyet, amit majd meg fogok jelölni a térképemen.
- Én csupán felfedezek. Első esemény, hogy idáig kimerészkedtem. De vannak bizonyos céljaim, amit el szeretnék érni. – magyarázom neki, miközben szétnézek a mezőségen. Ezek után Shukakunak adom a virágcsokrot.

Bizony, megváltoztam. Rá kellett jönnöm, hogy most nem kell komoly küldetésekre mennem, ahol a legrosszabb esetben megölnek. Minden egyes alkalommal el kell tennem valaki láb alól, aztán eltüntetni a nyomait. Hosszú távon megerőltető, főleg ha az ember egyik után megy a másikba. Dolgozni fontos, de pihenni szintén tudni kell. Jó tudom, most itt szintén meghalhatok, de legalább kikapcsolódás közben. Néha mutatnak egy-egy geek srácot, hogy alig eszik és iszik, aludni meg csak egy keveset és éjjel nappal tolja a hőn vágyott játékát. Valami ilyet tudok elképzelni jelen esetben. Érzem én, hogy nagy nehezen visszaölel, ám cseppet sem vagyok tapintatlan, hogy rákérdezzek eme tétovázásra. Szerencsére a sárkány szintén hagyja magát megölelni. Első kérdésem tán furán rakom fel, de így utólag nem fogom kijavítani saját magam. Mikor Shu rámutat a holdacskára, akkor ügyesen követem annak kezének útmutatását. Kicsit hunyorgok, sőt mint az indiánok úgy teszek, hogy végül felfedezzem a messzeségben az égitestet.
- Valóban szép. Szóval rengeteg ilyen van? Nos mindegyik egy másik világ gondolom én. – mondom el saját meglátásomat, ami talán helyes megállapítás, de lehet nagyot tévedek. Fogalmam sem volt eddig, hogy léteznek ilyen repülő szigetek. Az ég felé nem igazán figyelek, de a jelenlegi eset felhívja a figyelmet arra, hogy tán kifizetődő a dolog.
- Igen, felfedezni. Tudod úgy vélem, hogy találhatok olyan dolgokat, amit ezelőtt senki sem, mert elkerülte a figyelmüket. Mi után kutatok? Ritkaságokért, élményért és információért. – adom meg neki a választ, de egyelőre nem mesélem el neki a kezdeményezésem, hogy miszerint egy közösséget szeretnék alkotni ebből. Nem hivatalosat, csak amolyan titkos félét. Egyáltalán nem tudnék céhvezérként viselkedni, mert alapból egyenlőnek tartom az embereket. Mikor Shu-n látom a zavartságot, akkor felkúszik rendesen a szemöldököm, mert nem tudom mire vélni. Ám a szavai után világossá válik számomra, hogy mi a célja. Ki akar békülni velem, ami nemes dolog a részéről, amit csak elismerni lehet.
- Nos én szintén elnézést kérek tőletek, mert felnőttként nem úgy láttam a dolgokat. Azóta már javult a dolog, úgy vélem. – mosolyodok el, ami egészen természetesen módon jön létre. Nem kényszerből jön, vagy pedig azért, hogy megtévesszem a beszélgető partnerem. Közben magamban tanakodok, hogy nekik felhozzam a csatlakozással kapcsolatban. A múltkori esetet nem tudom figyelmen kívül hagyni, ahol nem sikerült beszélnie Timidussal.
- Shukaku! Timidus! Szeretnék nektek elmesélni valamit, aztán ti döntötök. – vágok bele végül. Szent meggyőződésem, hogy nem sülhet el balul a dolog, de hamarosan úgyis megtudom. Leülök a fűbe, miközben jelzek mindkettejüknek, hogy üljenek le mellém.
- Szóval egy közösséget akarok alapítani, de egyáltalán nem lenne bejegyezve.  E csoportosulás célja a felfedezés, kalandozás és az információk szerzése, sőt annak eladása. A tagok folyamatosan jegyeznék fel a fontos eseményeket és történéseket, amit megoszt a többi társával. Például te a 7-es szinten bóklászol, de egy társad az ötösön van és folyamatosan értesít téged. Teljesen olyan érzés, mint ha ott lennél te is.

Elgondolkozok egy picit a szavain, amit elsőre közöl velem, mire felmerül bennem egy alapvető kérdés ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy megint furán fog hangzani, de fel vagyok készülve már erre az eshetőségre.
-Próbáltad már őket megszámolni, hogy pontosan hány darabról van szó? – hallatom a hangom, miközben a többin kezdek el rágódni. Határozottan lehet ebből előnyt kovácsolni bizonyos esetekben. Nagyon jó példát mond Shu a kis térképpel kapcsolatban, de mi van akkor, ha köd van? Vagy esetleg esőfelhők gyülekeznek? Akkor a csillagokat nem lehet látni, így a tájékozódás ugyanúgy lehetetlen.
- Minden évben készítettél egyet? Lassan kezdem azt hinni rólad, hogy valami vajákos vagy, aki csillagjóslással foglalkozik. – viccesen vetem oda a szavakat, majd később újfent komolyabbá válok. Mikor a lebegő szigeteket tartalmazó térképet veszi elő, akkor én finoman elkérem tőle. Becsben tartom a munkáját, s nem fogom kitépni a kezéből. Alaposan átnézem, hogy semmi se kerülje el a figyelmem.
- Érdekel ez a világ, hiszen a való életben más dolgokat művelek. Kiélvezem, hogy itt lehetek és más lehetek. – mondom neki őszintén, ami biztosan nem lehet neki újdonság. Közben visszanyújtom neki a térképeket, hogy biztosan meglegyen neki. Ekkor villan be nekem, hogy akár papír alapú térképeket gyárthatnánk, ha esetleg tényleg elromlana a kistérkép.
- Mit gondolsz, papír alapú térképeket készíthetünk az egyes szintekről? Vagy esetleg van lehetőség arra, hogy valami tájékozódó szerkezetet összehozni? – teszem fel neki a kérdést, miközben a lány olyannak képzeli el a közösséget, mint egy tudományos társaság. Nos, erre nem tudok mit tenni, mint széles vigyorral az arcomon őt nézni. Nem egészen tudományosra gondoltam, inkább hírhálózatra. Hamarosan érkezik a Shu-s kérdés, amire természetesen válaszolok.
- Nem minden információt adunk el. Az értékesek, vagy a veszélyesek megmaradnak nálunk. Én olyan esetre gondolok, hogy üldöznek valahol egy vörös indikátorost, s az egyik tagunk elárulja, hogy hol található. Vagy esetleg olyan, hogy kezdő a játékos és keres egy nem igazán ritka növényt, ámbár nem tudja hol találja. Természetesen el lehet árulni, de mindenképpen sok pénzért vagy anyagi javakért cserébe. Nem feltett szándékom, hogy minden apróságot felfedjek mások előtt. Annyira van eszem, hogy nem csinálok forgalmat az amúgy ritkán járt helyeken. – magyarázom el neki, miközben abban reménykedek, hogy kellően tetszik neki az, amit az imént felvázoltam.
- Különben a közösség elnevezése szintén megvan. Éjkötetek Őrzői. Sok érdekes információt gyűjtünk, hogy azáltal erőssé váljunk.

Egyre inkább kezd érdekessé válni a beszélgetés Shu-val, mert teljesen érdekes dolgokat mond el nekem. Természetesen nem szólok rá, hanem figyelmesen végighallgatom minden egyes alkalommal, mikor beszélni kezd. Megtudom, hogy 8 sziget van, amit szabad szemmel vagy távcsővel lehet látni. Jól megjegyzem ezt az információt, mert ebből későbbiek folyamán lehet építkezni. Azután hallok atlantisról és Kezdetek városának kútjáról.  Ezek mind olyan dolgok, amik alapos kivizsgálást igényelnek és a kockázatcsökkentés szempontjából egy jól képzett csapat szükséges.
- Nos én jelenleg csak csodálkozom, hogy mennyi mindenről tudsz, vagyis tudtok ketten – mondom Shu-nak, miközben ránézek Timidusra, aki ránk se néz. Úgy tűnik számomra, mint ha szándékosan maradna ki ebből a beszélgetésből, de nem sokáig maradhat így. Leginkább azt szeretné, hogy ne maradjon ki ebből a csevegésből. Jobb híján megpróbálkozik az az első adandó alkalommal, mikor megnyúlik kissé a csend.
- Timidus, neked mi a véleményed ezekről? – ejtem ki a szavakat felé, mert egyelőre ennyi telik tőlem. Valójában fogalmam sincs, hogy milyen lehet a személyisége. Így utólag belegondolok, hogy jelenleg min agyalok és önkénytelenül elmosolyodok. Már maga a tény, hogy sárkánnyal próbálok meg beszélni vicces eset. A többi csak hab a tortán. Természetesen ha hallgatni akar, akkor nem erőltetem.
- Nagyon ügyes vagy Shu. – dicsérem meg, mikor elmeséli nekem, hogy miként készítette el a csillagtérképet, mi alapján. Felmerül bennem a kérdés, hogy mennyire lehet okos a lány? Ezután elkezdünk elmélkedni a papír alapú térképeken, amik valóban sok időt igényelnének a készítőtől. Azután meg felvet egy érdekes esetet, ami nem olyan hülyeség első hallásra. Valóban, a játék készítője bármire képes lehet. Belenyúlni a kódba és minden másképp mükődik.
- Valóban, akiknek meg van a joguk hozzá, hogy belenyúljanak a kódba, akkor az íránytűk nem fognak működni. A papír alapú dolog meg könnyen elázik. – elhallgatok egy időre, mert egyre inkább kezd foglalkoztatni ez a téma. A tájékozódás igen csak fontos dolog, ráadásul itt eltévedni, akár végzetes lehet. Belefutni egy erős bossba, vagy esetleg más veszedelem leselkedik a játékosra.
- Hmm, szóval már vannak ilyen informátorok. Nos lehet ketten vannak, de nem elegen. Nem lehetnek ott mindenhol. Az értékes információval kapcsolatban pedig rendben, nem áruljuk el senkinek. De szerintem erre még visszatérünk rá, mikor többen leszünk. – mondom neki, miközben látom rajta, hogy a módszereket nem igazán értette meg. Így első nekifutásra szerintem nem rossz dolog tőlem, hogy próbáltam elmagyarázni neki a céljaim. Idővel kikristályosodik. Hosszú hallgatás után végül rákérdezek.
- Felvehetlek a baráti listámra? S van kedved csatlakozni hozzám? – teszem fel a kérdésem, de nem csak Shunak szól, hanem Timidusnak is. Én elküldöm a saját részemről a felkérést, aztán marad a másik kezében a döntés.

Tekintetemmel figyelem, ahogy a lány kissé elpirul a dicséretemre. Egy darabig nem szólalok meg, inkább végighallgatom Shu beszédét, hogy ők nem csinálnak butaságokat. A felsorolást illetően csak felvonom a szemöldököm, hogy akkor mégis hogyan gondolja a fejlődést vagy szintezést? Emellett miből van pénze vásárolni? Természetesen nem adok hangot ezen szavaimnak, inkább a végre megszólaló Timidusra sandítok. Kissé csodálkozom a szavain, hogy honnan veszi ezen gondolatokat. Jobban belegondolva teljesen úgy hangzik, mint egy előadást tartó oktató, aki a nebulók agyába próbálja beletuszkolni a tudást. Több érzés kerül felszinre bennem. Egyik az, hogy kissé ellenszenves ezáltal, másik részről rokonszenves. Harmadik oldalról pedig megint másképp tekintek rá. Végül nem állok le vitatkozni vele, hanem egyelőre tűröm a már-már nagyon kemény fogalmazását. Mikor végighallgattam az egészet, akkor felsóhajtok, mert nagyon jól tudom, hogy nem kicsi a kihívással jár az egész.
- Nos a tervekből születnek a tettek, s mivel egyelőre nincs elég számú tag, így nem gondoltam nagyobb dolgokba belevágni a fejszém. Elsősorban megbízható tagokra lenne szükség úgy vélem, akik ugyanolyan felfogásúak mint mi, vagy látnak elég fantáziát a közösségben. – mondom el az első lépést, ami a hosszú út megtételéhez szükséges. Mikor a barátlistára való felkérést elutasítja, akkor nem erősködök, viszont a nevét megjegyzem. Azt egy kedves mosollyal veszem tudomásul, hogy szívesen csatlakoznak hozzám. Ez szintén csak egy apró része az egésznek, de remélhetőleg nemsokára többen mellénk fognak állni. Amikor Timidus újfent megszólal, és arról kezd el beszélni, hogy a bizalmát el kell nyejem, akkor nem sikerül visszafognom magam. Egy apró mosoly válik láthatóvá, amolyan elfogadásképpen.  De ha már itt tartunk, akkor ők szintén ugyanabban a cipőben járnak nálam.  Beáll egy kisebb csend, amit végül én szakítok meg.
- Esetleg van valaki, akit ismersz és szívesen csatlakozna hozzánk? – próbálkozok náluk, hátha felmerül egy pár név, akiket érdemes meglátogatnom és elbeszélgetni velük.
- Jut eszembe egy nevet tudok, akit talán ismersz. Asuka, ő már a csoporthoz tartozik. Ezen kívül egyelőre senki.

Hosszú hallgatás következik a másik kettőnél, amiért én egyáltalán nem neheztelek rájuk. Úgy vélem, hogy jelenleg éppen emésztik mind a ketten, hogy miről van szó. Ebben nincs semmilyen megvetendő, sőt meg kell becsülni. Jó az, ha nem egyből vágják rá, hogy igen. Míg e nyugalom van, addig alkalmam van körülnézni a Mezőségen. Először a közelebb fekvő virágokat és növényeket nézem, aztán egyre távolabb kerülök. A végén a horizontnál állok meg, ahol feltűnik nekem, hogy a Nap igyekszik a horizont alatt eltünni. Csak ekkor jövök rá, hogy mennyire elrepült az idő, vagy csak ezen a helyen jár furán. Mindenesetre összeségében van mit tanulnom még erről a világról és miként müködnek az egyes tevékenységek. Azt biztosan ki merem magamban mondani, hogy unatkozni sosem fogok. Hármunk közül végül Shu töri meg a hallgatást, így a tekintetem rögtön ráfokuszál a lányra, aki valami okosságot szeretne mondani. Figyelmesen hallgatom végig, mire rögtön kérdőn nézek rá.
- Egy egész céh csatlakozna hozzám? Biztosan jól gondolod, hogy megbízható emberek? – rögtön támadom le egy kérdéssel, mert számomra elég hihetetlennek hangzik. Ráadásul ez esetben nekem kellene csatlakozni hozzájuk. Nem vágom rá egyből, hogy nem, vagy nincs szándékomban a csatlakozás. Át kell gondolnom, hogy tényleg hasznos lehet e avagy teljesen felejtős a téma.
- Különöm a lehetőséget, észben fogom tartani. Fogalmam sincs, hogy milyen lehet egy hivatalos cég, milyen előnyökkel jár és milyen élményt ad. Ezzel szemben, ha már belefogtam ebbe, akkor szeretném megnézni, hogy meddig jutok el. Mellesleg nem érzem enyémnek azt a dolgot, hogy egy szép logó alatt táborozzak. Én maradnék titkos, rejtett és csupán egy tárgy lenne az, ami kimondottan minket azonosítana. S ne feledd el, hogy egy hírhálozat lennénk inkább, ami valamennyi odafigyeléssel jár. Lebukás veszélye mindig fennáll. – mondom el neki, hogy nem csak a felfedezés lenne, meg a kutatás lenne hangsúlyban. Végezetül egy hangos sóhajtással hagyok fel mára eme témával kapcsolatban.
- Nos én indulok, mert igen csak lenn jár a nap. Nem szívesen töltenék itt egy éjszakát,mert ki tudja mik támadnának rám. Jól volt veletek beszélgetni, s annak örülök végre, hogy megértettük végül egymást.

Elkezdem hallgatni Shu-t, aki nagyon sokat beszél. Kíváncsi vagyok rá, hogy mi mindent fog és próbál nekem elmagyarázni, hogy jobban megértsem ezt a világot. Kissé furcsán nézek rá, mikor titkokról beszél, mert egyáltalán nem látom értelmét, hogy ezzel hová szeretne kilyukadni. A sárkányát nagyon védi, ami nem csoda ilyen esetben. Mikor sikeresen céget mondok céh helyett, akkor nem foglalkozom vele, hogy emiatt leszól. Biztosan még van pár pont bennem, ami görcsösen ragaszkodik az igazi világhoz, amiben biztosan cégek vannak és nem céhek. A végénél megszólalok, hogy ne csak a lány fárassza magát.
- Szóval azt mondod, hogy jó helyem lenne ott és egy csodás épületben lakhatnék veletek. Ami azt illeti, igen, kiképzős vagyok. Rátaláltam és kíváncsi voltam, hogy mit csinál. Végül ide jutottam. Szóval a tízes szinten van a céhházatok. Észben tartom és pár napon belül választ adok a csatlakozással kapcsolatban. – adom meg a választ a magam részéről. Nem tudom, hogy mi járhat Shu fejében, azonban eléggé elgondolkoztatott ezzel a csatlakozással kapcsolatban. Nem feltett szándékom csatlakozni egy logó alá, amit nem ismerek. Természetesen az ő érzéseiket sem szeretném megbántani, hogy minden további nélkül elutasítom.
- A hírhálózat nem kémkedés, csak olyan dolog, hogy folyamatosan friss információkkal vagy ellátva. Így sosem maradsz le az újdonságokról, s állandóan tájékozott vagy és nem tudnak átvágni a későbbiekben. – hallatom a hangom ez ügyben, aztán még meghallgatom Shu figyelmeztetését. Gondolom, hogy itt leginkább az emberektől kell félni, de mi van ha a mezőség közepén egy ritka agresszív boss spawnolodik miközben pihen az ember. Mire feleszmélne addigra már halott.
- Nem áll szándékomban védtelen helyeken pihenni. Mindenképpen szeretnél élni, így csakis városon belül alszok el. – Közben a páros meghajolt előttem, amit viszonozok. Így köszönünk el egy időre egymástól, de merem azt gondolni, hogy találkozunk még. Nemsokára én szintén elindulok, hogy a legközelebbi védett helyre kerüljek.

Ismételten csak a már annyira megszokott páncélzörgés volt hallható, mely szüntelenül követte utamat. Őszintén… nem nagyon szoktam leszerelkezni páncélzat ügyileg, még akkor sem, ha éppen csak szusszanok egyet. most, hogy jobban belegondolok, csak akkor szabadulok meg a páncélzatkor, mikor éjszaka aludni térek… meg persze fürdéskor, mert páncélzatban nem olyan mókás fürödni. Egy kis pillanatra végül megállok, és kezemmel ernyőzve a napfényt az ég felé nézek. Nagyjából dél körül lehetett, és elég fülledt idő lehetett, mert bogarak zümmögtek mindenfelé. Bár tekintve, hogy mezőségen vagyunk, ha lett volna sem mentem volna fedettebb területre. A páncélomat finoman körbevevő jégréteg lehűti a fémet, amely engem is lehűt vele együtt. Végül ismét lejjebb veszem a tekintetemet, majd a környéket fürkészem, hátha találok egy-két vadat. Halból sikerült egy-párat fognom múltkor, de nem sokáig lesz ez elég. Ha mondjuk, kifogok egy nagytestű állatot, akkor még talán, de így? Nem sokáig lesz elég. Talán mára vacsorának, de az sem biztos. Viszont így utólag lehet bele kellett volna gondolnom a dolgokba, hisz azt sem tudom van-e a céhben szakács jártasságot húzott személy. Nos, mindegy. Ha a céhben nem is, talán valaki más majd fel tudja használni, és akkor is tudok keresni rajta valamennyit. Az idő viszont nem sürget, és talán látszik is rajtam kívülről, mert nem igazán sietek sehova sem. Ha sietnék a nagy ricsajban a végén még elijeszteném a vadakat, és azért annyira nem érek rá, hogy a semmiért járjam szét a lábamat. A nap nagy részét úgyis hasonló tevékenységekkel szórakoztam el, így most már lassan le kéne állnom valamit harapni. Mondjuk nem létfontosságú.

/Szólítsd le különben nem foglalkozik mással. ^^"/