Re: [Küldetés] A. R. kappája

by **Kusumi Ayani** Hétf. Okt. 07 2013, 07:14

A switch után hamar le lettek ütve a Tündérkék, és egy szempillantás alatt szusszanhattunk egyet. Legalábbis nagyjából, mert én még mindig csapdában voltam. Eh… azonban nem sokáig maradtam fogva. A vörös indikátoros lovag miután kiszabadult nekem is segített. Alig vágta el a kötelemet, már pattanok is fel, és egy „Köszönöm” után kigabalyítom pacim. Tűzrózsán nem látszott, hogy megviselte volna az indák szorítása, és ennek nagyon örültem. A … koordinátáin talált kislány beájult vagy nem tudom mi, de az egyik lány egy-két pofonnal felébresztette.
- Érdekes egy megoldás… majd én is kipróbálom egyszer. – mondom nevetve – De én jobban örülnék személy szerint valami hidegnek, az is ilyen hatást kelt, csak nem fog fájni az arcod… Bár itt Aincradban ugyan mindegy végül is…
Az engem kiszabadított srác bemutatkozott… Na és koppant valami odabent. Fogalmam sincs hol találkozhattunk, de ismerősen csengett a neve… biztosan hallottam egyszer, de hirtelen fogalmam sincs hol. Mindegy, talán majd később lesz rá lehetőségem, hogy kiderítsem. De mikor átölelte Szophie-t ledöbbentem. Nem hittem volna a lányról, hogy kikezd egy vörös indikátorossal, de végül is ugyan mindegy. A némát játszó kislány sorra mindenkit megölelgetett. Mosolyogva hagyom, had ölelkezzen. Eközben felfedeztem, hogy nemrégiben PM-et kaptam. Miután megnyitottam kissé kiakadtam.
- Öregem luxus lenne valami leírást adni? – kérdezem csak mókából.
Alig zártam be az ablakot füttyentek, majd mikor Tűzrózsa mellém ért már indulok is. Azért visszaszólok a pofozással ébresztő lánynak.
- Ha életben van, siessünk gyorsan, hogy ne maradjon egyedül. A végén még nagyobb bajba kerül. – ezután visszafordulok a menetirányba, és a kíváncsian haladok a koordinátákra.

by **Szophie** Hétf. Okt. 07 2013, 18:34

Könnyedén darabokra szedte petem az egyik tündért, míg az utolsót Jun pixelezte el. Fölényes vigyorral néztem a szállingózó darabkákat, majd a vergődő Ayanit az indák fogságában. És ekkor az én drága párom egy hanyag mozdulattal kiszabadította vigyorom tárgyát. -.-" Még el kell neki magyaráznom, hogy kik azok, akiket hagyni lehet egy picit szenvedni az ilyen esetekben. Közben figyelmemet az kötötte le, ahogy a kis, kék hajú lány hirtelen rám vetődött, és megölelt. Észrevettem azt is, hogy Bacchus nincs velünk. Egészen eddig fel sem tűnt. Mi történt? Agyam vadul kattogott, de nem emlékeztem arra, hogy elment volna.
- Meghalt? - sápadtam le, ahogy meghallottam, miről folyik a téma. Nem, az nem lehet! A sírás kerülgetett. A barátom.. Aztán a kedvesem megnyugtatott, hogy nem, ilyesmi nem történhetett, hisz semmi nem utalt erre.
- Biztos nem volt pixel? - kérdeztem Tachit halál sápadtan, miközben mellém lépkedett. Azért neki hiszek, ha azt mondja, nem halt meg. Sosem láttam karaktert meghalni, de ő biztosan tudom, hogy igen. Nem mintha mondta volna, de azért nem nehéz kitalálni.
- Egyébként hagyhattad volna még egy picit szenvedni. - súgtam neki, miközben fejemmel Ayani felé intettem.
- Hümm.. Erre harapsz? - raktam az ujjam a szájához vigyorogva. Ekkor viszont figyelmemet egy új dolog kötötte le. Kaptam egy üzenetet, és velem egy időben mindenki más is.
- Ha lenne leírás, nem lenne ennyire titokzatos, és minden bizonnyal nem is érdekelne annyira engem. Ez így olyan, mint a kincsvadászat. Csak annyit tudnunk, mikor hova kell menni, azt nem, hogy ott mi vár ránk. - feleltem Ayani kiakadására. Öregem, ő tényleg csak az unalmas, hétköznapi dolgokért van oda? Mondjuk ebben az esetben már tudom, hogy miért nem kedvel engem. Cool

- Nem minden, csak az érdekes dolgok iránt érdeklődöm. És természetes, hogy megyünk! Egy ilyen játéknál fel sem merülhet, hogy abba hagyjam. Nyernem kell! - ezzel meg is indultam a koordináták felé, még mindenki más előtt. Érdekel is engem, ki követ, ki nem..

by **Ozirisz** Kedd Okt. 08 2013, 22:57

Miután sikeres találatot vittem be a tündérkének, a speciális képességemre koncentráltam, és időközben jó pár támadást benyeltem. De álltam a sarat, és nem futamodtam meg. Nem szokásom menekülni, főleg, ha nem egyedül vagyok. Ha most menekültem volna, akkor valaki más megörökölte volna tőlem a tündéreket, és miattam lett volna nyakig abban a bizonyos dologban. És cseppet sem bántam, hogy kitartottam, hiszen Jay helyzetén javítottam, és legalább egyszer az életben hasznos voltam. Ám sajnos messze nem eléggé, hiszen az életerőm gyorsan fogyott, ellentétben a tündérkékkel. Aztán Szophie kiszabadult, Ayani átadta a körét Szophienak, aki rögtön az egyik tündérkét kivégezte, és végül leváltott engem is. Az erején nem lepődtem meg, hiszen láttam a szobrát a top10-ek között. A switchen viszont meglepődtem... Illetve, nem is ez a helyes szó, csak váratlanul ért... Általában nem szoktak az emberek segíteni egymásnak, bár Szophie nem az átlag emberek közé sorolható, és az ébredésem után is minden ok nélkül segített nekem. Noha már ismerem őt, és a barátomnak mondhatom, még a kinti, "valódi" "világ"-beli rossz tapasztalataimnak köszönhetően nehezemre esett elhinni, vagy reménykedni a csodában. Lelkiekben már felkészültem arra is, hogy távozok az örök bitmezőkre, és szép lassan a feledés homályába merülök. De tiszta lelkiismerettel, hiszen nem bántottam senkit, és legalább az utolsó cselekedetemmel jót tettem volna. De ezen most már kár agyalni, megmenekültem, hála egy igazi barátomnak.
Köszönöm Szophie - mondtam a lánynak - majd valahogy meghálálom!
Aztán a következő, és egyben az utolsó tündérke viszont Jun csapásának hála olyan laza lett, hogy azon nyomban szétesett.
Ahogy végződött a harc, megkönnyebbülve láttam, hogy újabb áldozatokat nem követeltek a tündérek. Kardom, amely még mindig szép kéken ragyogott, egy laza mozdulattal Jay felé fordítottam, és pár másodpercig vártam, amíg kialudt a fénye. Eredményeképp Jay életcsíkja kicsit normalizálódott (egész pontosan 9 életpontot gyógyítottam ezáltal, amennyit sebeztem az előző körben), és utána suhintottam magam elé a kardommal egyet jobbról balra, majd balról jobbra, és visszatettem a kardom a hátamon levő kardhüvelybe. Kicsit leültem, és egy kulacs vizet hívtam le az inventorymból, és belekortyoltam. Elég sokat kivesz belőlem ez a képesség, és általában mindig megszomjazok harc után. Ahogy pihengettem, közben láttam, ahogy Jun nem épp a legkedvesebb mozdulatokkal magához térítette a kékhajút, Aztán a kékhajú végigölelgette a jónépet, és természetesen én is felkeltem a földről, és amikor rám került a sor megölelgettem én is. Bacchus helyén kicsit elszontyolodott, majd kitört a vita, hogy él-e vagy sem.
Pixeleket én sem láttam, és jó esély van rá, hogy kiteleportálta valaki. Velem is történt már hasonló, csak a vízitündérek helyett vérpatkányok voltak akkortájt. Igaz akkor gyengébb voltam, és a találati esélyem sem volt az egekben. - mondtam a többieknek - De sosem lehetünk biztosak semmiben. Kayaba útjai kifürkészhetetlenek!
Aztán jött ismét egy üzenet, ismét egy ismeretlen feladótól, ismét csak egy koordináta. Ayaninál kivágta a biztosítékot, ahogy persze nekünk sem tetszett a dolog, hogy semmi infó, semmi szöveg, csak a csicska-hopp.
Ami viszont nálam okozott kisebbfajta rendszerhibát, az a következő volt: Mi a rákot keres Szophie egy piros indikátoros sráccal? Felettébb nem értettem, de különösképp nem akartam belebonyolódni. Nem ismerem, nem tudok róla kb semmit, leszámítva a nevét, mert valami csoda folytán bemutatkozott a harc után. De ha nincsenek az indák, és a harc, akkor csak szép sumákba követett volna minket végig? Sose tudni, de amíg nem ismerem, addig nem tudom ilyen szinten biztosra mondani, mit miért tesz, vagy nem tesz. Azt sem tudom biztosra megállapítani, hogy vajon miért kaphatta az indikátort? Gyilkolt, vagy csak meg kellett védenie magát? Nah mindegy, majd kiderül, vagy nem, de az egyik biztos. Ő nem bánt minket, ha mi nem bántjuk, legalábbis valami ilyesmit mondott. És a többiekkel együtt megindultam én is a koordináták felé. Remélem már valami választ kapunk, esetleg Bacchus helyzetét küldték el, legalábbis remélem valami előrelépés lesz...

by **Jay** Szomb. Okt. 12 2013, 14:20

Támadásom végül sikeres volt, aminek nagyon örültem, viszont a lény továbbra is életben maradt, és támadott is. Ám végül Jun szíven szúrta a tündért, és így az szétrobbant, mint egy szülinapi tűzijáték. A hirtelen csönd meglepett, mármint, hogy a csata heve milyen gyorsan elmúlt. Bacchus sehol, a kislány, akit követtünk pedig ájultan hever még mindig a földön. Szerencsénkre a többiek hamar kiszabadultak, Jun pedig jó néhány akkora pofont adott a lánynak, akinek még a nevét se tudjuk, hogy csak lestem. Mondjuk fel is ébredt rá, és elkezdett rohangálni körülöttünk. Eléggé meglepődtem, mikor odarohant hozzám, hogy átöleljen, de ellenállni már nem volt időm. Amúgy is rohant tovább a többiekhez. Bacchus helyén viszont szipogva állt egy kicsit.
Mikor Ozirisz felém fordította kardját kissé megijedtem, de nem éreztem, hogy támadó szándéka lenne. Épp ellenkezőleg, segített rajtam, és felgyógyította pár elveszett HP-mat.
-Nagyon köszönöm Ozirisz, gyakorlatilag az életemet mentetted meg. Örök hálám.

-Nem, szerintem se halt meg. A pixeldarabokat a csata hevében nem láttam. Meg azok úgyis megmaradnak egy ideig...legalábbis a moboknál. Viszont ha kiteleportálódott, akkor hova? - elmélkedtem.

Megintcsak pittyenés, és hoppla, P.Ü. Nahát, vajon mi lehet benne? Hát persze. Koordináták. És most? Kövessem őket a halálba? Bár elég erősnek tűnik mindenki körülöttem, inkább velük kellene menjek.
Vörösindikátor bemutatkozására és Szophie átkarolására kissé meglepődtem, de sebaj. A szerelem vak, hát kedves egészségükre.
-Üdv Tachibana. - nagyon mást nem tudtam mondani, még mindig kissé le voltam sokkolódva a dolgoktól.

-Az lehet, hogy követni kéne a koordinátákat, viszont ha továbbra is ilyen csapdák várnak minket, inkább engedjetek egy kicsit magatok elé. A képességem segítségével hamarabb észreveszem a csapdákat, mint ti, még ha magas szinten is vagytok. Megegyezhetünk ebben? - szóltam, majd mindenki után indultam, várva válaszukat.

by **Argo** Szomb. Okt. 12 2013, 17:11

Utatok során semmi meglepőbe, csapdába vagy mobba nem ütköztök, ám ahogy közeledtek, Kékhajú úgy lesz egyre izgatottabb. Egy pontnál, nem messze a céltól, előre robban ismét, pont, mint a tündérek támadása előtt, és eltűnik a növényzetben.
Mikor ti is kiértek az erdőből, ezúttal nem ütköztök csatába, csupán annak feltételezhető nyomaiba. Kékhajú szomorúan álldogál egy kiégett mező szélén, kezében egy földről felvett, elszáradt, satnya uborkával. A mező barna, használhatatlan földjén még ezer és millió ugyanilyen fonnyadt zöldség található, legalábbis első látásra.
Kékhajű tesz két lépést előre, hármat oldalra, közben a földet figyeli. Egyszer csak felderül az arca, lehajol, majd felemel egy viszonylag épen maradt uborkát és jókedvűen eszegetni kezdi. Két harapás után rátok néz, majd széles vigyorral odaszalad hozzátok és megmutatja nektek a félig megevett uborkát, majd kezével a hatalmas mező felé int. Vajon mit akarhat?

***

Bacchus:
-Ha, ha, ha, nagyon vicces. -feleli a hang, de olyan hangsúllyal, ami teljes ellentétében áll azzal, amit mond. Inkább mintha untatná. -Istenem, Kawako-nak miért pont egy ilyen agyalágyultat kellett ideküldenie?
Majd hatalmas sóhajtás, mintha egy unalmas feladathoz készülne, s a szokott unott, monoton, mégis parancsoló hangján folytatja.
-Van füled, hallasz, van szemed, látsz, van szád, tudsz beszélni, satöbbi, satöbbi meg satöbbi. Na, szedd össze magad tüstént, és gyere utánam.
Majd választ sem várva a fényforrás eltűnik, ahogy az alak megfordul és elindul visszafelé. Így a sziulettjét már láthatod, amiben az a legkülönlegesebb, hogy két hatalmas, meghatározhatatlan valami nő ki a hátából.
Alig pár perc séta után a fény erősödik, és egy ajtó körvonalai sejlenek fel előtted. Kísérőd minden teketória nélkül robban be az ajtón, a fény szinte elvakít egy pillanatra. Ha már eléggé hozzászoktál, és körbenézel, láthatod, hogy egy furcsa templomban vagy.
Hogy miért furcsa? Mert hatalmas, kőből épült, nincs teteje, és a csillagok folyamatosan mozognak, mintha az épület haladna valamerre. Nincsen oltár vagy pad sehol, csupán egy íróasztal az ajtóval szemben.
Kísérőd ismét sóhajt egyet. -Príma, még nem érkezett meg... -motyogja dühödten, majd lerakja a lámpást az asztalra és szembefordul veled. Most már láthatod, hogy valójában a meghatározhatatlan kinövések és a tollak surrogása hatalmas szárnyakból ered igazából. Na meg a tollakból álló ruhájából.

[Küldetés] A. R. kappája - Page 3 Konachan.com_-_75399_aqua_eyes_black_hair_wings_www.kepfeltoltes.hu_

-Na, akkor addig is... -kezdi, majd abbahagyja, és félredönti a fejét. -Ki a fene is vagy te?

----------------------------------

Határidő: 3 nap/fő
Szólimit: 250 szó

by **Jun** Szer. Okt. 16 2013, 15:25

Éppen indultam volna el amikor meghallottam, hogy nem igazán látott senki sem pixeleket amik a halálára utaltak volna.
- Tényleg nem láttátok szétesni...? - ráztam meg a fejem és a hangom határozottabbá vált. - Hát persze, hogy nem halt meg! - húztam ki magam.- Biztos csak... hazateleportált, Akkor Jay kérlek vezess minket. - mutattam az irányt a kezemmel, majd amikor elindult tartva vele a tempót követtem. Már egy ideje sétálgattunk, különös képen egyetlen ellenségbe sem futottunk bele, idegen játékosokkal sem találkoztunk. Minden teljesen békés volt pont ahogyan, legutóbb is. Már a fegyverem is visszacsúsztattam hüvelyébe amikor a kislány mintha nagyon menni készülne valahova. Arcáról csak úgy sugárzik az izgatottság, és amikor már nem bírta visszafogni magát ismét elkezdett rohanni keresztül pár bokron. Gondolván, ha ő simán átfért akkor nekem sem eshet nehezemre a dolog és követtem. De néhány ág, tövis és gally utamat állta, néhol fennakadtam. Végül valamilyen csoda folytán sikerült átverekednem magam az elburjánzott növényzeten és egy tisztásra értem. Miközben leporoltam a ruhám és a többiek is megérkeztek, örömmel tapasztalhattam, hogy ezúttal se tündérek sem élő gyökerek nem akadályoznak bennünket. De a kislány mégsem érzi magát önfeledten boldognak, mint ahogy azt elvárnánk, mindenki biztonságban van... A tisztáson egy hatalmas részen a föld elfeketedve, mindenhol szétszáradt illetve égett növények maradványai hevertek.
- Most meg mit csinálhat...? - tettem fel a költői kérdést, miközben a kislány valami ronda szénné égett növényt emel fel szinte már a sírás kerülgeti. Egy ideig lépdelt keresgél majd talált valamit amit a szájába vett és jóízűen eszegetni kezdte. Egy pillanatra felénk fordult és közel szaladt megmutatni mit talált. Egy uborkát emelt fel büszkén mint aki kincset talált.
- Nagyon ügyes vagy. Ilyen szép uborkát nem láttam még. - dicsértem meg közben megsimogattam a buksiját. Ő ennek láthatóan örült majd elkezdett a terméketlen föld felé mutogatni. Értetlenül néztem mit szeretne. - Mit akarsz mondani ... apropó még nem is tudjuk a neved. - jutott el a tudatomig a felismerés, kicsit problémás lenne állandóan kislánynak hívni. - Mit szólnál ha adnánk neked egy nevet? - mosolyogtam rá. - Legyen a neved...Marie, - mondtam ki hangosan a nevet, majd kérdőn a többiek felé fordultam. Mintha azt vártam volna, hogy beleegyezzenek vagy valami hasonló. A leégett szántóföld felé sétáltam, próbáltam hasonlóan jó állapotú növénykét keresni mint Marie, és ha sikerült alaposan szemügyre vettem, hátha rájövök mégis miért pusztították el őket.

by **Szophie** Szomb. Okt. 19 2013, 18:46

"Kayaba útjai kifürkészhetetlenek!" Kuncognom kellett a kifejezésen. De helyénvalónak is találtam egy bizonyos szempontból. Bár egy picit nem is. Szerintem Kayaba nem eszközölne ilyesfajta újításokat így hirtelen. A szabályok azok szabályok, és minden úgy is marad, ahogy eredetileg volt. Kayaba lehet, hogy pszichopata, lehet, hogy bezárt ide minket, de meg is adta a lehetőséget, hogy kijussunk. Tehát nem egy egyszerű szadista gyilkosról beszélünk itt. Ő annál sokkal agyafúrtabb, és számomra úgy tűnik, hogy mindezt inkább valami kísérletként, a játék öröméért tette. Valami bizarr hasonlóságot véltem felfedezni közte, és köztem. Ő is élvezte ha játszadozhat, még ha véresen, akkor is, csak ő nagyban teszi. Persze nem elfeledendő gondolat, hogy egyszer nekem sem lesz elég a játéktábla mérete, és én is valami nagyot, hatalmasat, és megbotránkozást keltőt alkotok. Hümm.. Nem is lenne rossz. Viszont én úgy gondolom, hogy a saját maga kreált szabályokat nem szegné meg. Azzal a játék élvezete csökkenne, ha kénye-kedve szerint alakítana mindent. Azzal a saját örömét rontaná el, azt hiszem. Elgondolkodtató nem úgy gondolni rá, mint egy gyilkosra, hanem egy fanatikus játék készítőre. És ha nem eszközölt volna ennyi triviális dolgot, akkor nem is lenne olyan jó ez az egész. Az emberek nem vennék komolyan, csak úgy ellébecolnának itt, vagy talán hamarosan megunnák, talán még a vége előtt. Ha nem lenne kötelező itt maradni, itt élni, ha nem kellene a haláltól félni, akkor bizony - és most ezt úgy mondom, mint egy játék szerető, nem pedig úgy, mint egy ide bezárt ember. - nem lenne értelme az egész belefektetett munkának. Miközben én ezen gondolkodtam, el is érkeztünk egy... uborka földre. Akarom mondani, egy kiégett uborka földre.O.o Ilyet sem láttam még. És a kislányt látszólag felvillanyozták a zöld növények.. Hát az én érdeklődésemet nem nagyon csigázta fel mindez, azt kell mondjam. Inkább csak odabújtam kedvesem vállához, és csendesen vártam a fejleményeket, miközben gondolataim teljesen máshol jártak. Például, hogy miért Tachinak hívom? Nem tudom, mennyire örülnék neki, ha engem Iryananak szólítana. De valami miatt ez rögzült belém. Hümmhümm..
- Szerinted hívhatlak Makotonak? Az valahogy személyesebb lenne.. - kérdeztem, továbbra is elgondolkodva. - De mégis furi. Nem ezt szoktam meg. - morfondíroztam továbbra is. Ez valahogy érdekesebb volt, mint az ubi úgy..

by **Jay** Kedd Okt. 22 2013, 23:05

Mivel mindenki kiszabadult és továbbindultunk, egyre jobban figyeltem magam elé, köré, jobban megfigyelve csapattársaimat is. De a piros indikátoron kívül semmi furcsát, semmi különöset nem vettem észre, hála az istennek. Talán jobb is így, nyugodtságban. Körülöttünk pedig az erdő, a nagy erdő. Néma társunk pedig egyre inkább siet előre, én pedig egyre inkább követem.
-Nem én mutatom az utat Jun, én csak követem ezt a lányt. Pontosítva, a koordinátákat követtem, de a második is gyakorlatilag erre mutat. Mellesleg, fogalmam sincs, hogy ki ez, de még azt se tudom, hogy mi a neve. Meg se szólalt, mióta megláttuk.
Ekkor az emlegetett leányka előre rohan, megint, mint legutóbb, ám a rossz érzés most nincs meg, semmi bajsejtelmem nincs.
-Na, most meg merre....
És akkor megláttam. Egy teljesen leégett mező, mely korábban rengeteg növénynek adhatott helyet. Bár, ahogy lánykánkat elnézem, főként csak uborkák vannak itt, melyekért úgy tűnik, nagyon odavan. Viszont nem kerüli el a figyelmemet az, hogy nem simán lépkedett rá a földre, hanem megadott sorrendben...hogy is volt? Kettől előre, hármat oldalra.
- Vigyázzatok, senki se lépjen rá a földre. Szerintem valami még mindig lehet itt. Láttátok, milyen óvatosan lépkedett oda ahhoz az uborkához? Egy név amúgy nem lenne rossz neki. Bár ha van neve, akkor már valahogy csak elmondta volna. Mindenesetre, felőlem hívhatjuk Marie-nek. - elmélkedem - Apropó, mit kezdjünk ezzel az uborkával? Feltöltheti a HP-nkat, vagy meg lehet mérgezve? Bár, ha meg lenne mérgezve, csak nem eszegetné ennyire vidáman. Én előre megyek egy kicsit, várjatok itt, fedezzetek.

És pontosan ott, ahol a lány, pontosan két lépést előre és pontosan hármat oldalra megteszek, és magam körül, egy helyben állva keresek nem túl fonnyadt uborkát keresek. Ha találok, akkor felveszem és beleharapok, miután letörölgettem. Ha nem találok, akkor visszamegyek ugyanazokkal a lépésekkel a mező elejére, és várok.
-Na és most?

by **Bacchus** Szer. Okt. 23 2013, 11:15

Meghaltam és egyből kinevetnek, ez mi? Ezért nem érdemes meghalni, elég mondani életünkben egy viccet és teljesítettem is a kaptafát. Ilyet. A susogó alak ironikusan nevetést intézett felém és ráadásként még kötekedik is.
- Na persze, mintha te okosabb lennél, amúgy meg kapcsold fel a lámpát, vagy inkább le és hagyj rendesen meghalni. Szétcsaptak azok a valamik, és most meg azzal jössz, hogy nem is haltam meg, hanem minden megy, mint korábban? - inkább csak magam elé dörmögtem, hisz hátat fordított és ment útjára. Ilyen megalázást nők ölnek meg. ezért odakint a temetésemen kiröhögnének. Legalább egy ellenséges bandavezér keze által esnék el, egy véres lövöldözésben. Vagy egy túl durvára sikeredett verekedésben, ahol többen agyba-főbe vernek. De így.. szánalmas.
Legalább lekapcsolta a lámpáját. És láthattam belőle valamit, nem csak a fényt az alagút végén. Követtem és nem szóltam hozzá, körvonalazódott már egyes más, de még messze álltam attól, hogy ráleljek, mi a pankráció lénye.
Alakja körül feldereng egy ajtó körvonalai, amin bemegy, és innen is olyan fényözön árad, hogy nem látok tőle semmit. Alkarommal próbálom takarni a vallató rendőrök fényét, és vártam egy kicsit. Lépésről lépésre haladtam előrébb, hogy bejussak a vallató szobába. Kezdett egyre elviselhetőbb lenni a reflektorok fénye és levettem karom. Sehol egy fakabát, sehol egy nyomozó. Tehát nem álmodtam ezt az egészet, pedig már kezdtem megörülni, hogy balesetem volt és kómából most keltem fel, miután kiraboltunk egy bankot, de nem. Valami tetőtlen terem volt hatalmas ablakokkal a semmire és a plafont vizslattam, ami a csillagos ég volt, ez azonban állandóan forgott, elég hihetetlen látvány volt még úgy is, hogy ismertem Hugi egyik barátnőjét. Az ő szobájában éreztem utoljára ilyet. Majd az előttem haladó galambra néztem és már kevésbe hasonlított egy kötekedő galambra (cinikus, csak Bacchus nem ismeri ezt a szót). Pöffeszkedett valakinek a hiányát emlegetve és felém vetette arcát.
- Bacchus, az alvilág ura, és ahogy látom te hamar az alvilág királynője leszel - bátorítón kacsintottam és dicsértem meg szárnyait és ruháját egyben. - Ezt kérdezhetném én is, nem tűnsz a halál angyalának, vagy holmi angyalnak.
Mint mondtam meghaltam és várom az elbírálást.. akkor pokol vagy menny? Ha számít nyolc éve levettem egy macskát a fáról. És véletlen öltem meg azt a srácot, túl nagy volt az arca és túl gyenge volt - igaz az a macska is meghalt, de nem tehetek róla, hogy Hiroji elgázolta.

by **Ozirisz** Vas. Okt. 27 2013, 11:05

Ugyan már, semmiség - mondtam Jaynek - Bár lehetne erősebb még ez a képességem, és ha sokat gyakorlok, talán kevesebb lesz az újratöltési ideje. Most először volt alkalmam használni éles helyzetben. Eddig csak a napi vadászatomkor a folyamatos harcot oldottam meg vele, hisz nem sűrűn kellett megállnom pihenni élettöltés végett. A Kayabás szólásomon Szophie kuncogott, ami belőlem is hasonló reakciót váltott ki. Elég érdekes dolgokat alkot az öreg folyton folyvást amióta idebenn vagyunk, az tény...
Aztán követtük ismét a kékhajút a következő koordinátákhoz, ahol kikerekedett szemekkel néztem az uborkás dolgokat. Aztán megszólaltam:
Rájöttem: Ez a lány az ACIS (Aincradi Helyszínelők) céhébe tartozik, és épp most próbálja megkeresni ki volt a gyújtogató! És ahogy elnézem minden nyom az "Uborkafaló Démon"-ra utal, aki nagy előszeretettel hagyja hátra a többnyire fonnyadt uborkákat, amik ugyebár nem felelnek meg egy miniboss ízlésének.
Aztán kicsit komolyabban folytattam - Minden esetre itt valami nagyon nem stimmel... De Jay elgondolása az uborkát és a HP visszatöltését illetőleg nem rossz. Bár a mérget, vagy a negatív hatásokat nem tudjuk kizárni, de amondó vagyok, szerintem keressünk még ehető uborkákat, később szükség lehet rá. Az, hogy van nálunk, az ártani nem használ, és hátha valamire bukkanunk a keresgélés közben - aztán elkezdtem keresgélni a közelben, ehető dolgok után, és persze minden olyan dolog után is, ami szokatlan, oda nem illő, stb.
Sok minden még nem tiszta ezzel a küldetéssel, és leginkább a megbízónk szűkszavúsága zavar. Semmi küldetésleírás, semmi infó, csak koordináták, és pontok, majd újra koordináták, újra pontok, néha egy-egy uborka, vagy lesből támadó vízitündér-kupac, vagy lesből támadó uborka, vagy a jó ég se tudja mi, de még mindig nem látom át, hogy mi lesz a cél, mi lesz a feladat. De legalább a kíváncsiságot fenntartja, egész addig, amíg el nem veszi a lelkesedésünket egy hozzánk képest túl erős csapda, amely azonnal az "Örök Bitmezők"-re küld minket.

by **Kusumi Ayani** Hétf. Nov. 04 2013, 07:08

Végül is mindenki elindult a rejtélyes koordinátákra. Szophie magyarázata rá most nem nagyon érdekelt. Csipkelődjön kicsit mással is, ne csak velem legyen ilyen… bár akkor biztos nem lenne népszerű… A koordinátákhoz közelítve az idegen lány szokása szerint megint elfutott előlünk. Bár előzőleg siettem, hogy utolérjem, most nem kapkodtam, mert előbb is így estem először csapdába. Most a többiekkel haladtam, de végül is kiértünk az erdőből egy tisztásra. A lány egy kiégett földön állt kezében egy uborkával. Kicsit érdekesen néztem rá, hogy vajon mi a francot akar egy uborkával, de megvontam a vállamat, hisz az ő dolga nem az enyém. Mindenesetre tovább nézem, ahogy keresgél, majd talál egy uborkát. Úgy örült annak az uborkának, mintha az jelentené neki a világot. Ezen egy kicsit elmosolyodtam, és ahogy visszajött hozzánk a többiek csevejbe kezdtek. Csak fél füllel hallgattam őket, közbe a mezőt néztem. Jun elnevezte a kislány Marienek. A Jay nevű gyerek szaván csak nézek, Oziriszén pedig inkább csak a szememet forgatom. Szerencsére a nevek elhangzására figyelek, így legalább a többiek nevét ismerem. Ráülök Tűzrózsára, és könnyebb tempóba elindítottam. Miközben Tűzrózsa halad, én a földet néztem, és a többiek példáját követve uborkát keresek. Magamnak és Tűzrózsának is kutatok, és jókedvűen elmajszoljuk, ha találok. Én sokkal jobban ragaszkodok a zöldségekhez, mint az édességhez… Mondjanak emiatt hülyének, aki akar, hogy még kölyökként gyűlölöm a csokit, de hát az nem az én stílusom. Egy friss zöldség sokkal többet ér, mint egy tömény csoki, mely édes, és ebben kimerül a jó tulajdonságai. Kíváncsian várom, hogy ezután vajon hova indulunk. Az ébresztő torna megvolt már, a reggeli is megvolt… most megyünk mosakodni vagy mi an fene? Bárhogy is már kíváncsi leszek ennek a „kalandnak” a végére.

by **Argo** Kedd Nov. 05 2013, 22:34

Gomen, Tachi. Majd 500 szóval pótolsz, rendben?

Résztvevők:

Bacchus
Szophie
Ozirisz
Jay
Jun
Kusumi Ayani
Tachibana Makoto

--------------------------------
Kékhajú elfintorodik a név hallatán és kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Mindazok felé is szomorúan néz, akik egyetértenek Junnal, majd sértődötten megfordul és pár dühödt lépést tesz a kiégett uborkamezőn, hogy végül ismét 180 fokos fordulatot vegyen és visszaszaladjon hozzátok.
Szophiék közömbössége sem igazán nyeri el a tetszését, fogja magát, ismét visszatér a mezőre, keres egy-egy uborkát, majd visszatér a csapathoz és Szophie kezébe nyomja őket. Miután megbizonyosodott róla, hogy mindenkinél van uborka, int egyet és határozott léptekkel elindul keresztül a mezőn.
Mikor eléritek a végét, egy felfordított, nádból szőtt kosárra lehettek figyelmesek. Kékhajú leguggol a tárgy elé és csodák csodájára, bár furcsán kiejtve, de egy szó hagyja el az ajkát. Kicsit úgy beszél, mintha ő maga nem hallaná a saját hangját, sután és ügyetlenül.
-...Appa... Appa! G-G... appa!
Valami válaszol is a kosár alól neki, és egy kis kacsacsőrű emlős bukkan elő. Kékhajú odanyújtja neki az uborkáját, amiből az állat, furamód, le is csippent egy darabot, majd a maradékát a lány eszegeti meg jóízűen, majd int nektek, hogy kövessétek a példáját.

***

Bacchus:
-Nicsak, milyen nagy pofával áldott meg valakit a Sors. -forgatja a szemét a fekete lény-lány, majd találomra előhúz egy papírt az asztalról és szórakozottan olvasni kezdi, úgy téve, mint aki innentől kezdve fikarcnyit sem törődne a szavaiddal. Persze ez néminemű hazugság, tekintve, hogy egy idő után láthatólag elege lesz a tudatlanságodból, és dühödten lecsapja a papírt az asztalra.
-Megmondtam: nem haltál meg. Egyszerűen csak lesz egy kis dolgod cserébe, amit nem hiszem, hogy élvezni fogsz. Ha pedig továbbra is ilyen szemtelen maradsz, akkor velem is meggyűlik a bajod. Amúgy nem hittem volna, hogy nekrofil vagy. -vigyorodik el végül, majd megfordul és az asztal mögé lép.
-Na, a Főnök csak nem akar megérkezni, szóval vázolom a lényeget. Eredetileg igen, meghaltál volna, ha nem lett volna Kawako. Bár megjegyzem, azok a tündérek nem a legerősebb mobok közé tartoznak, szóval véleményem szerint igencsak szánalmas egy halálod lett volna. -fintorodik el. -Szerintem fel is adhatod drága álmaidat, hogy majd olyan nagy és erős leszel, meg ölni fogsz. Ilyen hozzáállással nem fog menni.
Abban is igazad van, hogy nem vagyok angyal. Lélekrévész vagyok, afféle shinigami. Az én dolgom a holt lelkek megnyugtatása és túlvilágra vitele. Veled szerencsére nem kell így törődnöm, hisz nem haltál meg.
Ellenben a főnököd leszek, és megkeserülöd, ha nem teszed, amit mondok. A feladatod pedig hamarosan ismertetésre kerül, csak találjam meg azt a vackot... -kezd kutakodni a temérdek papír között.

----------------------------------

Megbarátkozni a fura "kappával"... Bacchusnak meg az angyalfajzattal :3 Kicsit passzív kör, de nyugodtan tessék csak interakcióba lépni akármivel
Szólimit: 250
Határidő: 3 nap/fő

by **Jun** Szer. Nov. 06 2013, 18:01

Amikor meghallotta a kis csöppség a tökéletes névötletem, majdnem elsírta magát.
- Bocsi, azt hiszem talán mégsem olyan jó ez a név. - kértem a lánytól bocsánatot. - Majd kitalálok egy jobb nevet. - mosolyogtam felé, hátha tényleg csak nem tetszett neki a név. Jay óvatosságával nem törődtem, ha valami történne akkor úgyis kicserélném magam valamire, hála a gyors reakcióidőmnek. Amíg az uborkaföldön nézelődtem valami nyom után kutatva amiből kiderül hogy miért is égették fel a földet, a kislány is sétálgatott és pillanatok alatt felszedett még két uborkát és vitte is a többieknek. Volt egy olyan sejtésem, hogy szükségünk lesz rá...Rövidesen visszasétáltam a többiekhez, megráztam a fejem.
- Azt hittem találok valamit amiből kiderül, mi történt itt, de néhány uborkán kívül nem sok mindent találtam... - ezúttal kudarcot vallott a detektív képességem. De még nincs minden veszve, a kislány úgy tűnik nyomot fogott mert elindult, sőt úgy tűnik átvette tőlem a vezető szerepét. Habár nem mintha eddig nem ő irányította volna a csapatot... sóhajtottam egyet és követtem. Egy rövid séta, át a mezőn...
- Szerintem valaki üldözi a lányt... Nem véletlen lehet, hogy az erdőben csatangolt... - sóhajtottam egyet. - Lehet, hogy üldözik? - félve kérdeztem meg, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg ilyesmi van a dologban.- és az előbbi leégett mező... kirázott tőle a hideg... - Furcsa egybeesés... valaki nagyon nem szeretheti az uborkát Aincradban, hogy még fel is égeti őket. A távolban valamit halványan látni, a kislány közelebb is rohant hozzá és lehajolt érte. Mielőtt még láthatóvá válna számomra mi is volt az. Sietve odamentem hozzá, mielőtt még valamit tesz vele. Egyszer a kíváncsiságom lesz a vesztem az biztos.
- Egy kosár? - komolyan... átszeltünk egy mezőt egy kosárért. Furcsa egy lány. De talán ebbe gyűjthetünk még uborkát. A kosár látszólag nagyon érdekli, alaposan nézegette, majd kinyílt a szája és döbbenten hallgattam, ahogy érthetően elhagyják betűk a száját. Eddig meg mertem volna rá esküdni, hogy néma, most pedig valamit próbál mondani. - Appa? - kérdeztem vissza, hátha válaszol valamit a lányka. Figyelmesen hallgattam mit próbál mondani, közben egy újabb betű is kicsúszott. - Gappa? - kérdeztem ismét vissza. - Miért mondja, azt hogy Kappa? - egy aprócska nyelvbotlás volt ugyan, de villámcsapás szerűen ért a felismerés.
- Megvan! Kappa igaz? - vigyorogtam elégedetten, - ugye az? - gondolva itt vissza az uborkára. A kislány kappára vadászik, vagy keres...vagy valami ilyesmi lehet a dologban, és ezért kellett az uborka. Közben a kosár is megmozdult, leguggoltam és figyeltem mi fog történni. Hirtelen kidugta a fejét egy kacsa a kosárból... A kezdeti lelkesedésem teljesen tovaszállt. Kicsit bele is pirultam mekkora ökörséget gondoltam. Hogy kerülne ide egy kappa, egy mezőre? Azok amúgy is vízparton élnek, ha jól emlékszem...
- Hjaj... azt hiszem tévedtem... Ez biztos csak egy pet... - álltam fel és szétnyitottam a kezem. - Az uborka biztos csak arra kellett, hogy megetessük... - hajoltam le és tettem a kosárba az általam felszedett példányt. Pedig már annyira beleéltem magam...

by **Jay** Pént. Nov. 15 2013, 11:10

A kékhajú nagyon nem szerette meg a nevét, sőt, kap(p)álózott ellene.
-Hát Jun, ahogy látom, nagyon nem tetszik ez neki, szerintem hagyjuk az elnevezését. Biztos van neve, csak nem akarja elmondani. Igaz-e? Smile

- fordulok mosolyogva a lányka felé, miután visszajött hozzánk sértődött elvonulása után.

Miután mindenki összeszedte az uborkákat, ki-ki amilyen módszerrel, elindult a mezőn, de már az óvatosságnak semmi nyoma nem volt. Az uborkának egyébként semmi hatása nem volt, nem gyógyított, de legalább nem is volt megmérgezve, sima uborka íze volt. Ígytehát még egyet felvettem a földről, eltettem későbbre, háthogyha.

-Én is ezt hittem Jun, de semmi, csak a felégetett uborkaföld. - gondolkoztam - Nem hiszem, hogy üldöznék. Amikor rá találtam, kacajokat hallottam felőle, a vízben játszott egyedül, semmi jelét nem mutatta, hogy félne, nem úgy, mint a vizitündérek előtt.
Mikor megérkeztünk a célállomáshoz, meglepődtem a lány hangján, mintha siket lenne szegény, nem tudná, hogy kell beszélni. De mostmár tudjuk legalább, hogy nem néma. Bár a némák is tudnak hangot kiadni magukból, de ezek kifejezett szavak voltak.
-Kappa, kappa, tényleg hogy lehet, hogy kappát akart mondani. Bár ez inkább egy kacsacsőrű emlős volt - mondom, miután én is megetettem a kicsikét.- Bár ki tudja, az is lehet, hogy ez csak megtévesztés. Most viszont ha itt a kicsi, akkor lehet, hogy az anyja is itt van a közelben? Márpedig egy kifejlett kappával nem nagyon lenne kedvem harcolni, ha nem muszáj, így is majdnem elpatkoltam az előző harcunkban..

Miután szemügyre vettem a terepet, ismét semmi különöset nem vettem észre.
-Na de most mégis mi és hogy, merre tovább, kékhajú? - jobb ötlet nem lévén, inkább így neveztem el magamban. Mert ha már nem hajlandó megmondnani vagy leírni a nevét, mégiscsak kell hívnunk valahogy.

/Off: Érdekesség: már egyszer megírtam és elküldtem a reagot, jópár napja. "szeretem" a wifit, hogy ő meg nem küldte el XD/

by **Szophie** Szomb. Nov. 16 2013, 11:42

Nevet adni a lánynak.. Nos, ha én nem tudnék beszélni, én sem tudnám megmondani, hogy hogyan hívnak. Ugyanakkor nem örülnék annak, ha valaki csak úgy neveket adna nekem. A végén még akaratom ellenére valami fura néven szólítanának. És Jun ötlete, ez a... Marie, nem is tudom, szerintem egy ilyen cuki kis kék hajú lányhoz nem illik. Inkább egy cuki kis barna hajúhoz, kedves barna szemekkel. Az ő kinézete más nevet követel. De én aztán nem fogok neki neveket keresni, marad "Hé, te ott" , és kész. Ha nem akarja, hogy megtudjuk, hogyan is hívják, akkor nem fogjuk sehogyan sem.
Felnevettem. - Hogy micsoda fantázia kell ahhoz, hogy ilyen az eszedbe jusson. - mondtam két röhögés között. - ACIS.. - kezemmel megtörölgettem a szemem, amelybe enyhe könny szökött a vihogástól.
Közben odajött a lány, és egy ubit nyomott a kezembe. Hát meg kell hagyni, elég értetlen fejet vágtam. Még sosem pózoltam uborkával a kezemben..
- Öhmm.. Köszönöm? Azt hiszem.. - forgattam meg az ujjaim között a növényt, megbámulva azt. Közben elindult keresztül a mezőn. Jobb híján követtem őt, egészen egy kosárig. És akkor csoda történt. Megszólalt. Bár azt nem értettem, mit mond.
- Appa.. Gappa.. - formáltam én is a szavakat. - Gatya! - csillant fel a szemem, mert azt hittem, rájöttem, mit is akar mondani. - Nyehh.. - horgasztottam le aztán a fejem, valószínűleg mégsem erre gondolt. Ekkor egy kis csőrös szőrös valami dugta ki az orrát a kosár alól, aminek oda adta az uborkáját a lány. - Óhh.. talán ő itt Gappa! Ez a neve.. - vagy nem. Mindenesetre ez tűnt akkor a legértelmesebb magyarázatnak az én szemszögemből. Mert hogy mi az a kappa, amiről a többiek hadoválnak, na azt nem tudom. - Hümmm.. - forgattam meg újra az ubt a kezemben. - Tessék. - nyújtottam az állatnak, majd ha elfogadta, meg is próbáltam simogatni. - Vajon milyen állat lehet? Talán egy pet ő is? A kislány petje? - tekintetem az állat indikátorára vándorolt, hogy megtudjam, ki is lehet az ubi faló pajtás.
- Milyen kis csendes, rendes jószág. - mosolyodtam el. Mennyivel jobb, mint egy morcos farkas, aki pár méterrel arrébb tőlünk, a legteljesebb mértékig unatkozva, közömbösen ácsorog..

by **Tachibana Makoto** Hétf. Nov. 18 2013, 19:31

Az igazat megvallva Szophie jelenléte immár sokkal jobban foglalkoztatott, mint bármi más, ami történt velünk. Folyton csak őt figyeltem, szinte teljesen kifordulva magamból, hiszen máskor minden apró részletre odafigyelek, ami a környezetemben történik. Most azonban lefoglalt szerelmem jelenléte, ragyogása elhomályosította a látóteremet is. Egyszerűen képtelen voltam róla levenni a szemem. Percről-percre egyre jobban elragadott szemének kíváncsi csillogása, puha, csókolni való ajkainak mozgása, selymes hajának hullámzása, miközben lépkedett, és persze másra se vágytam, csak hogy érinthessem kecses derekát. És ha már felajánlotta, haraptam is, finoman megízleltem az ujját. Előételnek megfelelt :]
- Nem számoltam azzal, hogy kötélidegzete van. Normális emberben védekező mechanizmusokat generál, ha egy karddal lesújtanak rá - magyaráztam kicsit elégedetlenül a lánynak, elvégre tényleges célom volt, hogy kicsit ráijesszek arra az idomárra. Még attól függetlenül is, hogy Szophie nem kedvelte, az már csak plusz motiváció volt. Sajnálatos, hogy kudarcot vallottam. Félszeg mosoly került az arcomra, hogy Kincsemet meghallottam a győzelemről beszélni, ezt a tulajdonságát már volt alkalmam megtapasztalni és megjegyezni. Játékos fantáziám pedig még építene is rá, ha alkalma adódna.
Nemsokára egy kiégett mezőre érkeztünk, és némi szöszmötölés után fény derült arra is, hogy egykoron uborkák termettek rajta. A kislány látszólag jól elvolt, a többiek sem különösebben zavartatták magukat miattunk, így nem is fogtam vissza magam, és kedvtelve járattam ujjaimat barátnőm karján, miközben magamhoz öleltem. Csupán fél füllel hallottam Jay-kun eszmefuttatását, de ez is elég volt ahhoz, hogy kellően intelligens személynek könyveljem el magamban, igaz még ezzel sem tudtam eleget foglalkozni, hiszen Csillagom igen gyorsan visszakövetelte magának a figyelmem.
- Örülnék neki, Szophie, de cserébe a te valódi neved is szívesen hallanám :] - simogattam meg a lány arcát, csakhogy rövidesen megzavart minket a kislány, és kezünkbe egy-egy uborkát nyomott. Semleges tekintettel meredtem rá, majd rá a zöldségre, mellyel persze tudtam volna mit csinálni azon kívül is, hogy megeszem, ám nyilvánvalóan kalauzunk célja nem fedte az elképzeléseimet. És valóban nem, rövidke séta után kikötöttünk a mező túloldalán, ahol kedvesemet szünet nélkül ölelve tanúja lehettem annak, ahogy az uborka egy állat csőrében landol. Vagy legalábbis egy kis része annak.
- Kappa - javítottam ki Szophie találgatását - Egy legendákban szereplő ártalmas víziszörny, és uborkával lehet lekenyerezni. Noha ez az állat nem tűnik kappának - folytattam, majd jómagam is leguggoltam a kosárkához, hogy megetessem a kacsaszerű lényt, a maradék uborkát azonban eltettem egyelőre. Ezt követően azonban nem álltam vissza Szophie mellé, hanem a kislány felé fordultam és tisztán artikulálva formáztam meg a kérdésemet, miközben jelnyelvvel mutogattam is mellé.
- Hogy hívnak, és miért hívtál ide miket? - tettem hozzá a szavakhoz a megfelelő kézjeleket, kíváncsian várva, hogy erre válaszol-e, vagy továbbra is némaságba burkolózik és alapvető jelzésekkel felel inkább.

by **Ozirisz** Csüt. Nov. 21 2013, 12:02

Kicsit még bóklásztunk a mezőn kerestünk uborkát. A magyarázatom, a lány kilétét illetőleg Szophiet megnevettette. - Hát, a hülyeség a DNS-embe van kódolva, szóval nem kell megerőltetnem magam egy-két érdekes elméletért. - feleltem Szophienak aki a nevetéssel küzdött...Végigmentünk a mezőn, és a lány talált egy kosarat. És valamit magyarázott: Appa? Gappa? És valami fura állat jött elő, és már voltak akik elkezdték etetni uborkával a jószágot. Én sem tettem másképp, és nekiadtam az uborkát. Tachi magyarázatán a Kappát illetőleg igencsak néztem. Nem hittem volna, hogy ennyit tudna róla. - Csak nem harcoltál már egy... kifejlett Kappa ellen? - kérdeztem meg tőle. De annak legalább örülhettünk hogy nem bukkantak elő a vízi tündérek sem, és az uborkafaló démon sem bukkant fel... De azt, hogy mit hoz a jövő, és ez a küldetés, az még számomra rejtély. Eddig végig a kék hajú után mentünk, ha csapdába rohant, csapdába rohantunk mi is, ha ubiföldre rohant ubiföldre rohantunk mi is. És ez így nem jó, hogy semmi kommunikáció nem zajlik le köztünk, és a megbízónk között. És ki tudja, nem szaladunk bele egy olyan kihívásba (csapdába) ahonnan már nem sikerül tovább jutnunk. Nem jó ez így, nagyon nem jó. A vízi tündérek is elég erősek voltak, arról nem is beszélve, hogy valami miatt az erősebb játékosok az indák fogságában nyüglődtek, Bacchust meg szétkapták a mobok mire a borosüvegje után nyúlhatott volna...

Kayaba útjai kifürkészhetetlenek... - mormogtam magam elé, ismét. És most kicsit belegondoltam valamibe. Amit még az a srác is mondott, aki ellen múltkor párbajoztam... Rossz érzés fogott el hirtelen, és bevillant egy kép a legnagyobb félelmemről. Éles tőrként hasítottak az elmémbe annak az íjásznak a szavai: "És mi lesz akkor, ha egyikőtök meghal?". Rettegek attól, hogy valami hasonló csapdába sétálna a Tündérkém is mint amibe nemrég mi is belefutottunk...

by **Bacchus** Pént. Nov. 22 2013, 18:28

- Jól áll, ha bókolsz, nekem, megtehetnéd többször is - mosolyogtam vissza gonoszan, miközben elmozdultam, de csak egy minimálisan, hogy kidomborítsam mellizmom előtte. Folytattam, nem álltam le, tudni akarom, hova kerülök, pokol vagy menny. Itt valószínűleg nem fogom tudni lefizetni, hogy odaküldjön, ahol több a buli.. néztem végig rajta, nem angyal ez hétszentség.
- Ne olyan sietősen, ha veled lesz az a dolog, biztosan élvezni fogom. Akkor nekrofilnak kell legyek, úgy elfogadod? - halványan rémlik valami erről a kifejezésről, de kitudja.. - Ugyan milyen bajom gyűlhetne meg veled. Halott vagyok, mit számít már innentől bármi is. Ebből nem engedek, láttam a halálom, és itt állok, látod - azzal karjaim összefontam pucér felsőtestem előtt és néztem előre. Fenébe tényleg megöltek. Visszadőlök a falnak, és várok, míg körbeér az asztal körül, úgy látszik megunta a banánt, vagyis az újságát. Öklöm ropogtatom, oldalamnál és megint azt mondja nem haltam meg, ennek beragadt a beszélőkéje, meghaltam!
- Ki az a Kawako? - vágtam szavába, de csak beszélt tovább. - Közöd? - eresztettem le karjaim és sétáltam közel ahhoz a bizonyos asztalhoz, ami mögött bujkált. Csúnyán nézhettem. Felszaladt szemöldököm, amikor álmaimról beszélt. Erről soha nem beszéltem kívülállónak, csak a bandatagoknak. De azt az igazság bajnokát kivéve, de őt csak hergelni akartam vele, hogy semmit sem képes ellenem tenni, mert egy gyenge kis pondró, ami mellesleg igaz is. Vakartam meg állam. Leeresztettem ökleim az asztal lapjára és recsegve érkezett pár papír fecnire. - Honnan tudsz a terveimről. Dalolj! - néztem mereven a fekete angyalra. Ha pillantásával ölni tudott, akkor én is, ha megkeményítette vigyorát, vagy arcátlanságát úgy ellenben merev és határozott maradtam. Tudnom kell honnan tud arról, hogy ölni akarok, és miért. - Neveket, időket, helyszíneket. Mondd el most, vagy meghalsz - majd hirtelen mosolyogni kezdtem és felkaptam ökleim az asztalról - vagy úgy, majdnem elhittem blöffölésed. Tudod kislány egy pillanatra tényleg elhittem, hogy valami révész vagy mi vagy, de egyet mondhatók, tippelésed egész közel járt. Azonban - tettem vissza jobb tenyerem - egy fogadásba benne lennék. Mit szólsz? - szegeztem kérdésem a jött mentnek.

by **Kusumi Ayani** Szomb. Nov. 23 2013, 19:11

A kisleány igencsak magára vette, hogy nevet próbálnának adni neki. Valahogy aranyosnak találtam, ahogy nekiállt durcázni. Halványan elmosolyodok, és nevetek egy kicsit. Junra, majd Jayre pillantok, majd odamegyek hozzájuk. Csipkelődve szólok hozzájuk, de hangomból kivehetik, hogy csak tréfálok.
- Enje-benje. Szegény lányt akarata ellenére elnevezni? Mélyen csalódtam bennetek. – olyan arcot vágok, mintha tényleg rosszallnám, de nem bírtam sokáig, és felnevettem, majd komolyabban folytattam, de még mindig mosolygok – Mindenesetre számolhatunk azzal is, hogy nem képes az értelmes beszédre. Van néhány ilyen betegség, szóval nem lepődnék meg. De az is lehet, hogy csak szórakozik. Nem baj, ha van neve, majd elárulja biztosan.. vagy nem… mellesleg az Annabeth szerintem illene hozzá… de nem akarom elnevezni, mert nem jönnék ki belőle szerintem én se jól.
Akárhogy is visszatérek Tűzrózsa mellé, majd megvárom, míg a kékhajú lány egy uborkát hoz Szophiéknak. Elmosolyodok, hogy a lány hogyan reagál rá, de mikor Makotoval kezd, elbeszélni inkább elfordulok. Hamarosan a lány határozott léptekkel elindul, és elkezd minket vezetni. Elég érdekesre sikerült eddig ez a nap, így várom mi lesz a folytatást. Pár perc múlva egy kosárra leszünk figyelmesek, majd a lány odamegy hozzá, és elkezd hozzá motyogni. A kosár alól hamarosan előbújik egy állatka. Nem bírtam tovább.
- De cukiiiii. – szólok, és odamegyek az állatkához.
Ahogy páran már megtették, én is odaadom neki az uborkát, amiből többet is szedtem. Ha engedi megcirógatom akis fejét, és csőrét, majd miközben őt simogatom Szophiehoz szólok.
- Ez egy nagyon aranyos Kacsacsőrű emlős. Legalábbis kint így hívják ezeket az állatokat… Kayabatól kitelne, hogy itt bent más nevet adjon nekik.

// bocsi késésért //

by **Argo** Szomb. Nov. 23 2013, 21:35

Résztvevők:

Bacchus
Szophie
Ozirisz
Jay
Jun
Kusumi Ayani
Tachibana Makoto

--------------------------------

A kis kacsacsőrű emlős jóízűen megfalatozza az uborkákat, majd csettintgetve mintha beszédbe elegyedne a kékhajú lánnyal, aki lelkesen csettintgetve válaszol is neki. Úgy fél perc aktív csettegés után boldogan feláll, és már indulna egy irányba, mikor a "kappa" szó hallatán kíváncsian felétek fordul.
Főleg Tachi magyarázata köti le a figyelmét, majd mikor a férfi jelelni kezd neki, felderül az arca és felemeli a két kezét. Az egyes jelek között elgondolkodva, sután, láthatólag nem begyakoroltan, de ezt feleli:

Az én nevem Kawako, és az apa keresem, mert jön a dühös tálca.

Főleg az utolsó szónál gondolkodik el nagyon, majd folytatja.

Kell segítség, hogy az apa meglegyen. Ezért én raktam ki a küldetést.

Picit még vár, van-e valami kérdés, amire tudna válaszolni, most, hogy kiderült, valaki a csapatból képes vele szót érteni, ha csak részben is.

***

Bacchus:
Az angyalszerű lány csak fintorog mindarra a sületlenségre, amit összehordasz, még mindig kutakodva a papírok között. Mikor látja, hogy kezdesz kiakadni, elmosolyodik.
-Én mindent tudok. -fenyegetésed hallatán pedig egyenesen elneveti magát, kacag, mint egy igazi lány. -Oh, nem tudsz megölni. Én már halott vagyok.
Majd meglegyinti a kezét, ami nem is jelentene semmit, ha nem következne a nyomán egy hatalmas lökéshullám, ami rögvest a templomszerű helyiség másik oldalára lök téged hatalmas erővel. Még a falat is berepeszted, mikor nekiütközöl, és ami rögvest feltűnhet neked, az az, hogy érzed a fájdalmat - és hogy ez ne lenne elég, mire magadhoz térsz, már erős kötelek szorítanak a földre, pont, mint ahogy az indák is tették a nagyszintű játékosokkal a tündéreknél.
Nincs is időd nagyon összeszedned magad, nyílik az ajtó és egy újabb alak lép be rajta.
-Kuro! Mi ez a nagy lárma már megint?
-Mi az, hogy megint? Ez az első alkalom... -fintorog a nő és rögvest elhúzódik az asztal közeléből, mintha valami rossz dolgon kapták volna rajta.
A jövevény lassan elindul a termen át a lány felé, ám mindebből először csak a léptek kopogását hallhatod. A fény csak fokozatosan világítja meg az érkezőt, először tépett nadrágját, majd hasonló sorsú fölsőjét és zsebre dugott kezeit. Orrodat megcsapja az égő hús és füst szaga, ahogy elhalad tőled nem messze.
Mire az asztalhoz ér, már teljes egészében láthatod őt. Közönséges ember, bozontos szőke hajjal, piros kendővel a fején. Nem néz rád, láthatólag még észre se vett.
-Érkezett valami?
-Ja. Ő. -bök feléd a lány, mire a férfi megfordul és rád néz. Elfintorodik, majd ismét Kurora veti vörös tekintetét.
-...Nem találtál jobbat ennél a nádszál-Jancsikánál?
-Nem én hoztam, Kawako küldte ide!
-Kawako... És mi a frász baja volt?
-Majdnem belehalt a tébolyult tündérek támadásába.
A férfi elmosolyodik, majd röhögni kezd, és szemmel láthatólag alig bírja abbahagyni. Mire szóhoz jut, csak ennyit képes kinyögni:
-Komolyan? Azokba a kis... izékbe?

----------------------------------

Tachinak hála jöhet az a kör, mikor szabadon tehettek fel neki kérdéseket, már aki szeretne \o/
Bacchus... na, te olvashatod :DA köteleket nem tudod eltépni, sőt, ha izegsz-mozogsz, még jobban szorítanak.
Szólimit: 250
Határidő: 3 nap/fő (és lassan visszatérek ám abba, hogy rátok pirítok késés esetén )

Rajznak egy jobbat akartam összehozni, de nem sikerült, szóval kaptatok egy skiccet. Egyenlőre, már ha valaha is rászánom magam a színes, kidolgozott alkotásra.

by **Tachibana Makoto** Kedd Nov. 26 2013, 00:07

Ozirisz... Ha nem csal az emlékezetem ilyen rövid távon, ami azért elképzelhető, ha senki sem ragadja meg igazán a figyelmemet, akkor ő az első, aki megpróbált kommunikációt kezdeményezni velem. Persze csak ha a testbeszédet nem számítjuk, bár a legkomolyabb megrökönyödést bennük az váltotta ki, hogy Szophie ennyire bújik hozzám, nem pedig például az indikátorom. Joggal hiszem, hogy ha a lány nem lenne itt, akkor a vörös kurzor foglalkoztatná őket a fejem fölött, de kicsi Csillagom jelenléte és az ismertsége ezek között az emberek között alapot adott egy minimális bizalomba az irányomban, úgy tűnik.
- Úgy tíz éves történet - fogtam hozzá a válasznak - Gyerekként a patak mellett játszottam, amikor megpróbált lehúzni egy kappa a víz alá és megenni. Azonban én hősiesen elkergettem :] - büszkélkedtem nyilvánvalóan hamis történetemmel a férfinak, még ki is húztam magam, bár az arcom nem tanúsította azt a kérkedő magatartást, amit elő kívántam adni. Közönyös maradt, mint mindig, amikor nem Szophieval beszélek. Ő volt az egyetlen, aki valós érzelmeket tudott belőlem kihozni.
Most viszont arra határoztam el magam, hogy berekesztem az idegesítő névadási törekvéseket, egyszer és mindenkorra véget vetek a kérdésnek. Eddig jól megvoltam anélkül is, hogy tudtam volna az ittlétünk okát, de a céltalannak látszó járkálás és a társak rendkívüli fantáziája arra sarkallt, hogy megszabadítsam a kicsiny társaságunk a szenvedéstől. Azonban leginkább magamat. Időnként bólogatva figyeltem, ahogy Kawako ha kissé ügyetlenül is, de próbálta kifejezni magát. A történet nem állt össze, de alapnak megfelelt.
- Kawakonak hívják és az apját keresi. Egyébként nem beteg, csak süketnéma. Ha szót akartok vele érteni, beszéljetek hozzá tisztán, artikuláltan, és mindig lássa a szátokat, még véletlenül se takarjátok el - közöltem unottan, majd visszafordultam a kislányhoz, és immár csak jeleléssel és tátogással folytattam a hozzá való beszédet.

Örvendek, Kawako. Én Tachi vagyok. Mi a dühös tálca? Körül tudod írni kicsit jobban? És vele mit beszéltél?

- intettem az uborkafalatozó állatkára, majd megkockáztattam egy halvány mosolyt a gyerek felé. Végtére is nem volt valószínű, hogy a társadalom megrontotta volna, így hát megérdemelte azt is, hogy emberibben bánjak vele, mint a sok gyarló idiótával.

by **Kusumi Ayani** Csüt. Nov. 28 2013, 16:01

A kis édest megetettem, ahogy a többiek is előttem. Nagyon aranyos volt, és megsimiztem a buksiját, és a kis csőröcskéjét, mindezt gügyögve… jó lehet kicsit érdekesen festhettem, de olyan ennivalóan néz ki, hogy nem bírtam magammal. Csak az után tűnik fel, hogy sikerült szót váltani a gyerekkel, miután Makoto elkezdte magyarázni hogyan is állnak a dolgok. Nos… én a jelbeszédet nem igazán értem… jóformán csak mutogatások garmadája. Egy-két szót talán kikövetkeztetek, de… mindegy. Makoto majd elvégzi a mutogatós dolgát, a mi dolgunk most az, hogy megkeressük a drága apukáját, így odamegyek a vöröskéhez. Azért a 3 lépés távolságot megtartom. Elgondolkozok, majd odaszólok neki.
- Jó lenne tudni, hogyan néz ki az apukája, és hogy hol látta utoljára. Meg tudnád légyszives kérdezni?
Ezután tovább gondolkozva leülök a földre, majd behunyt szemmel gondolkozok tovább. Sok kérdés felmerült bennem, de egyiket sem gondoltam fontosnak, így elvetettem annak ötletét, hogy megkérem a fiút, hogy fordítson. Végük sajnos nem jut eszembe más ötlet, így inkább visszasétálok drágaságomhoz. Petem megint morcos, mert más petet vagy mobot simogatok, így neki is kell egy kis szeretgetés. Megsimogatom lángoló sörényét. Rögtön eszembe jut egy kis örültség, mely végül is annyira nem olyan bolondság, mint elsőre tűnik. Oziriszre pillantok, aki eddig is elég bolondnak tűnt. Odamegyek hozzá.
- Te képzeld. Arra gondoltam benevezhetném petemet egy Lóversenyre. Nem buknék rajta semmit, és még nyerhetek is. Szerinted? – kérdezem tőle mosolyogva.
Valójában elsőre csak szórakoztam, de jobban átgondolva tényleg jól járnék vele. Pénzem nőne, és még szórakozni is el tudok így menni. De… azért Szophienak ezt nem mondom el… a végén még jobban lenéz, vagy nagyobb bolondnak nézne.

[Angyal 3/1]

by **Jun** Csüt. Nov. 28 2013, 17:15

Az állatka aranyosan falta az uborkát, a többiek is becsatlakoztak a kacsa etetésébe. De valami nem fér a fejembe... ha ez a kacsa egy pet, és valószínűleg a kislányé, akkor miért van itt a társadalomtól messze, elszigetelve magányosan, miért nem a feltehetőleg gazdájával van? Sosem láttam még, olyan állatidomárt aki a petjét hátrahagyja, majd idegenekkel eteti uborkával... De az alaptalan gondolataim egy pillantás alatt tova szálltak amikor a korábban némának vélt lány megszólalt, vagyis úgy tűnik Tachi valahogyan tud vele kommunikálni.
- Kawako...-chan? - tudatosult bennem, hogy akkor teljesen felesleges volt korábban azzal szenvednem, hogy egy jó nevet adjak a lánynak. Én hülye... Viszont itt az alkalom, hogy kérdéseket tegyünk fel neki. - Kawako-chan, ez a kacsa a tiéd? Ha igen akkor állatidomár vagy? - hajoltam le hozzá, és a lovag javaslatára próbáltam lassan, szépen kerekítve kimondani a lánynak a szavakat. Hátha sikerül megértetnem vele magam. Vártam egy picit, hogy válaszoljon, vagy valami..., utána pedig próbáltam nyomokat keresni, a kosár környékén. Biztos nem véletlen, hogy csak úgy itt lett hagyva a semmi közepén. Majd amíg a többiek a lánnyal voltak elfoglalva, addig visszatértem az uborka evő kacsához. Barátságosan közelítettem meg, először elmozdítottam a kosarát, hátha alatta van valami. Majd ha nem találtam semmit folytattam a nyomozást, ezúttal a kosárba próbáltam túrni, már amennyire ezt engedte a benne pihenő jószág.
- ne csípj meg, ne... ne... te egy jó kacsa vagy igaz? - próbáltam beszélni halkan hozzá, remélhetőleg a többiek nem hallják, ahogy égetem magam... A turkálás végeztével, visszasétáltam a többiekhez, hogy újabb kérdést tehessek fel.
- Nem emlékszel merre láttad utoljára az apukádat? - hajoltam le hozzá, ismételten, hátha elárul még némi információt ami alapján el tudunk indulni. - el tudsz vinni minket oda? - Ha rábólintott akkor, a kosarat is felkaptam, és azzal együtt indultam a lány irányába.
- Még mindig nem fér a fejembe, miért volt az erdőben... azt mondta a küldetést ő írta ki, de akkor miért indult előre el keresni? Nem lett volna sokkal könnyebb a csapatot kiküldeni? - ráztam meg a fejem, nekem ez túlságosan magas... De biztos fontos neki az apja, ezért próbálta minél előbb megtalálni.

by **Jay** Csüt. Dec. 05 2013, 19:42

Ahogy láttam, a kicsi pet, vagy mob vagy bármi is az, elég finomnak vélte az ubinkat.
Meglepetésemre viszont a kékhajú beszélgetni kezdett vele. Nocsak, tehát akkor állatokkal tud csak kommunikálni? Vagy...? Passz.
Mikor Tachi elkezdett neki "integetni" (sosem értettem a jelbeszédet), felderült az arcom. Hát persze, hogy "csak" süketnéma! Korábban sokat láttam ilyesmit az utcán, hogy két ember egymással szemben próbál artikulálva mutogatni egymásnak. Sajnálom az ilyet. Viszont legalább megtudtam, hogy Kawako-nak hívják. Na, végre egy név ami illik is rá.
-Kösz Tachibana a tájékoztatást, mostantól akkor Kawako-nak fogjuk hívni. Elveszett volna itt az erdőben? De hisz akkor miért játszogatott olyan boldogan? Valami itt nagyon nem stimmel... - emlélkedtem.
Hát igen, ha valaki valamit keres, akkor miért nevetgélve járkál? Érdekfeszítő.
Kissé közelebb mentem a kékhajúhoz, megérintettem a vállát, hogy rám figyeljen és megpróbáltam jól artikulálva mondani a következőt:
-Ne haragudj, hogy eddig neveket próbáltunk neked kitalálni Kawako. Az én nevem Jay, örülök a találkozásnak. Nem tudod véletlenül, hogy mi történt Bacchussal? Nem láttuk a pixeleket, mikor megtámadtak a tündérek, te pedig elájultál. Plusz szeretném megkérdezni, hogy az előző uborka-zöldséges ültetvény miért volt leégetve? Tudsz esetleg ezekől valamit?
Reménykedem, hogy nem kérdezgettem túl sokat és tud rá válaszolni. Jó lenne végre tudni, hogy egész pontosan mi is folyik itt, miért támadtak ránk és miért tűnt el egy társunk..mert hogy nem halt meg, abban olyan biztos vagyok, mint hogy az uborka maradéka szétpixeleződve tűnt el, miután nyílnak használva kilőttem vissza a mezőre...de íjat hogyan csináltam a kardomból? Meg miért lőtte ki azt az uborkát..? És miért nem repült el? Ööö.....? O_o

/Angyal 1/3, /

by **Szophie** Hétf. Dec. 09 2013, 18:09

- Ez mégis micsoda buta kérdés? - nevettem fel. - Természetesen ez az igazi és egyetlen nevem. Szophie, mint ahogy te is tudod. Szophie Iryana. - tényleg elmaradt a bemutatkozás, vagy csak ő nem emlékszik rá? És hogy a fenébe lehetünk úgy együtt, hogy nincs tisztában a nevemmel? És akkor a Szophiet honnan tudta? És úgy egyáltalán..
- Kis butus. - veregettem meg a fejét pajkosan. - Ma - ko - to. - húztam el a nevét azzal, hogy szótagolva mondtam ki. Majd a többiek után eredtem, hogy kalandozzunk egyet uborka földön.
Végül egy kosárkánál kötöttünk ki, melynek tartalma nem volt más, mint egy kis aranyos állatka. Megsimogattam, és megetettem az uborkámmal, ám fogalmam sem volt róla, mi is lehet ő, meg hogy mi lehet az a kappa. Egészen addig persze, míg meg nem magyarázták nekem.
- ahhamm.. - hallattam a felismerés hangját. - az ubi stimmel, de nem igazán vagyunk víz közelében. Meg ő nem is félelmetes. - csikiztem meg az állat hasacskáját.
- Ahhamm. - bólogattam ayani szavaira. - Azt hiszem, te a platyplus-ra gondolsz. - fordultam a lány felé hálás tekintettel. - Nálnuk így hívják. - most már rájöttem, mi is lehet ez. Közben Ozirisz megkérdezte kedvesemtől, hogy harcolt-e már kappával. Első reakcióm valami megrökönyödött "tényleg?" lett volna, ha nem tudom, hogy nem igaz. Kezdjük ott, hogy tíz éve még nem is vagyunk a játékban.. odakint meg.. egy 8 - 9 éves kisfiú.. Azért jót nevettem, bár nem tetszett, hogy szegény Ozikámmmal így bánik. Meg is kapta érte a fejbe verést. Bár ami azt illeti, aligha lehet igazi büntetésnek nevezmi, inkább tanító jellegű simogatásnak.
- Ne hogyj neki! - súgtam közben Ozinak, nem mintha akárki is bedőlne ennek.
- Én meg 6 évesen legyőztem az utolsó életben maradt T-Rexet. - súgtam kuncogva Makotonak. - De tsss, Ez titok! A végén elvisznek a hatóságok védett faj kipusztításáért..
Aztán az én okos kis párom elkezdett kékhajúnak mutogatni... sikerrel.
- Váó! te ilyet is tudsz? - ámuldoztam. A jelnyelv! De menő.. És sokoldalú.
- Szia Kawako! - integettem mosolyogva. Ekkor mindenki kérdésekkel bombázta meg a kiscsajt, úgyhogy én úgy döntöttem, a sajátjaimat késöbbre hagyom. Meg azt is, hogy megdicsérjem a drága okos páromat.
- Mizu veled? - próbáltam a farkasommal társalogni.
- Mrrrr.. - ennyi volt a beszélgetés..

by Ajánlott tartalom