[Küldetés] A. R. kappája

Hmm-hmm... - hümmögtem magam elé, ahogy hallottam a kialakult konfliktust Szophie és Ayani között. Tea miatt civakodni? Ejj-ejj... még ha az utolsó korsó sör lenne, akkor még megérteném. De tea. Pálinka nélküli tea. Hová fajul a világ...
No de vissza a lényegre, közben befutott egy egész Ryuunosuke is, akiből tapéta lett szinte azonnal. - Na ennyit a felmentőseregről... - mormogtam magam elé.
De legalább Szophie és Vezér sikeres támadással jutalmazták a főgonoszt. Ami viszont jobban elgondolkodtatott, amit mondott: adjuk át a támadásunkat neki. Van benne igazság, ő legalább nem luftol, nem repül a következő falig, nem tanyál el támadás helyett, mint jómagam. Bár kicsit megkérdőjelezhető ennek az értelme, hiszen legutóbb igaz támadott, de előtte teázgatott. Bár lehet, hogy az észérvek meggyőzték Szophiet és tudatosult benne, hogy most harcolni kell, az ötórai tea ideje elmúlt. Ismerem annyira Szophiet, hogy ha nem is Kawako miatt, akkor miattunk fog mindent beleadni, hogy legyőzzük a gonoszt. Az Igazság Liga tagja, és kétlem, hogy hagyná azt, hogy így, ok nélkül és igazságtalanul érjen végig a pályafutásunk.
Tehát, összességében jobban járunk, ha ő támad, és nem én bénázok ismét.
- Switch Szophie! - kiáltottam, majd pár lépést tettem oldalra, a fal mellé, hogy ne legyek véletlen se útban amikor nekiugranak Traynak

// teljes kör átadva Szophienak //

The member 'Szophie' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Végre valahára Miss Teadélután is elhatározásra jutott, hogy segít nekünk. Véééégre. Nem sokáig lett azonban húzva a „játék”. Vezérnek az ereje és a találati esélye is sokkal nagyobb volt a miénknél, így nem lepődtem meg, hogy semmi perc alatt ledarálta az enemy életét. Már-már azt hittem, hogy Szophie utolsó csapása, már a végső is lesz, mert Tray élete nagyon megesett, és nem nagyon szándékozott megállni. Most olyannyira ideges voltam, hogy azt sem bántam volna, hogyha meghal, de bármennyire rossz viszonyban is vagyunk Szophieval sejtem, hogy a lányt ez nagyon rosszul érintené… vagy nem, hát végül is egy pirivel van kapcsolatban. Tray magához hívja Kurot, majd legnagyobb meglepődöttségemben egyszeriben kijelentkeztek… naná hogy a rosszfiúknak van ilyenjük, nekünk ártatlan játékosok meg szenvedjük végig az egészet. Na, mindegy, hisz hiába nyafognánk, akkor sem lenne változás. Kawako hamarosan Ryuu máris Ryuu karjaiban teremt. A lány boldogsága az apjával mosolyt csalt az arcomra. Nagyon jó érzés, ha valakinek van hova visszamennie. Azonban a látottak sok rossz emléket is felhoztak. A nap, amikor lelőtték szüleimet, a nap, amikor a nagyi haláláról értesültem… és a nap, amikor megtudtam, hogy Zhel a bátyám ugyanúgy halott. Semmit sem tudtam valódi szüleim kilétéről, vagy, hogy egyáltalán élnek-e még. Nem tudtam egyszerűen semmit sem… Egy bánatos könnycseppet morzsolok le az arcomról, és elvonultam a többiektől, míg Ryuu mesélt, én felmentem a lépcsőn. Míg felértem egy-kétszer nem sikerült visszatartanom a sírást, de volt bennem annyi lélekjelenlét, hogy ne csapjak zajt. Mire felértem teljesen, már ismét a normális voltam. Megkerestem Bacchust, és vele együtt megvártam a többieket, hogy aztán végre kiérve mindenki elindulhasson a maga dolgára.

Kérdés, kérdés hátán, vita, ismét kérdések, egy-egy félresikerült támadás, majd pihi. Legegyszerűbben ezzel lehetne jellemezni a harc menetét. De ami a legidegesítőbb, az, hogy teljesen feleslegesnek bizonyulnak a kérdéseink, ugyanis értelmes választ egyikre sem kapunk, inkább csak talányokat tár elénk. A tartozásos dologra sem reagált különösebben, csak felvetett bennem egy kérdést. Mégis mi mással tartozhatna neki ha nem pénzzel? Szerencsére most sem kellett csalódnom Szophie-ban, a kis teapartija, majdnem annyira kísérteties, mint amennyire végtelen a türelme. Támadásaim semmisnek mondhatóak, ahogyan a többiek sem jártak több sikerrel, időközben még Ryuunosuke is bevágtatott, rémült arckifejezéssel, ami teljes mértékben érthető, végtére is a lányát fojtogatják éppen. Tehetetlenül figyeltem, szinte mozdulatlanul az eseményeket, ahogy a férfi a fura angyalizével, Szophie pedig Trayyel viaskodik.
- Hajrá Szophie - szurkoltam a lánynak, aki időközben bevitte a végső csapást Traynek. Viszont nem várt fordulat következett be. A megszokott pixelvihar, és elhalálozásos dolog helyett, sokkal inkább eltűnt. Utolsó pillanataiban biztos vagyok benne, hogy a menüben babrált...  A pasi történetét végighallgattam ugyan, de már különösebb jelentőséggel nem bírt számomra, kérdést nem tettem fel, nem éreztem szükséget rá. Az pedig, amit láttunk mondhatni tanulságos volt.
- Kawako-chan nagyon, nagyon vigyázz magadra. - öleltem meg a pici lánykát, akit a rövidke kalandozás alatt megszerettem, és búcsúztam el tőle. A kazamatából kijutva örömmel láttam, hogy indikátorszínt is váltott.
- Egyébként, ezek után mihez fogtok kezdeni? - fordultam Ryuunosuke felé, kíváncsian, végtére is csak nem folytatják a város védő falain kívüli szerencsejáték életet.

// Köszönet a mesélésért :] //

Tray semmitmondósága még jobban felidegesít, mint eddig bármi. Legszívesebben odamennék, és lekevernék neki egy pofont neki, hogy érezze, törődünk mi vele. Idegesítő egy mobember, hogy akadna ki a szeme. Na, de Tachi sem volt rest és hozta a formáját: tojt úgy mindenre magasról. Mondjuk legalább írt egy levelet Ryuu-nak, ennyivel legalább hozzátett ahhoz, hogy megoldódjon a helyzet.
És ismét jönnek részletek: figyelmeztetés volt az uborkaföld. Aha, meg az öreganyád térde kalácsa, az a figyelmeztetés, gondolom magamban.
Ayani meg kifejtette azt, amire gondoltam: hogy Szophie egy lustaság, és hogy biza nem kéne itt fojtogatósdit játszani. Ha kell neki a harc, intézze el privátban Ryuu-val, aztán kész.
Aztán Ryuu megjelenik, mint derült égből a villámcsapás, majd úgy is lapult a falhoz. *facepalm* Hatalmas segítség, még egy ember, akit meg kell menteni. De legalább így már nem tud Kuro Tray elé ugrani...igaz..?
És igen, igen, igen!!!! Szophie végre feláll, hölgyeim és uraim, és belekezd, micsoda őrület, micsoda harc, és hová tünt Damon Hill, hová...he? /facepalm/
Támadás sikeres, nagyon tetszik. Na, most végre megkapod a magadét! Bár remélem, nem öljük meg, azért megérdemelné, hogy harcképtelenné tegyük.
Ozirisz vált, újabb sikeres támadás, és biza az élet piros oldala tűnik fel, majd Tray meg el. Viszont..... kijelentkezés. Gyorsan lehívom én is a menümet, hátha ebben a szobában ki lehet lépni, de csalódottan vissza is csukom: semmi sem változott. Mit is képzeltem? Hisz ebben a világban fogok már meghalni. Vagy nem.

Ez az a pillanat, amit ma reggel óta vártam: a vége. Szophie-ék sutyorogva elvonulnak, Ayani is kiment, én meg csak álltam döbbenten még mindig a kilépés gomb miatt. Bezzeg ő kiléphetett akkor, amikor akart....hihetetlen. De jó is lenne...vagy mégsem? Ki tudja mi vár odakint..

Aztán a búcsú: odamegyek Kawako-hoz, megpaskolom a fejét, majd elköszönök:
-Csak ügyesen, kicsi lány. Te meg Ryuu, ne játszogass semmilyen gépeken. Főleg ne rángass bele mást is, konkrétan a lányodat. És csak tisztességesen. Rendben?

Majd válaszukat megvárva, én is elindultam kifelé, és amint kiértem, egyből el is teleportáltam haza, egy jó zuhanyra, majd Chant megkerestem, és átöleltem, amennyire csak tudtam.