[Küldetés] Tavak mélyén

Nem hagyhatom annyiban, hogy az a fénylő tárgy rossz kezekbe kerüljön, és az illető, bárki legyen is az, olyan beláthatatlan dolgot műveljen vele, amit később ő maga is megbán, ha mondjuk kiírt vele sok-sok játékost Aincradban. Még előttük kell odaérnem, és megszereznem, hogy biztosabb helyre rejtsem el. Nem hagyhatom, hogy bárki más valami iszonyú dolgot tegyen a fénylő tárggyal! Erre késztetett az a különös érzés, amilyet eddig nem éreztem még ilyen erősen.
Úgy eveztem, ahogy csak bírtam, eső-áztatta köpenyben és ruhában a vihar kellős közepén. Szinte mindenkit beelőztem, egy valakit kivéve. Volt egy valaki is, aki inkább úszott, minthogy csónakban evezzen. Már majdnem ott voltam, már majdnem. De mégsem tudtam megszerezni azt a fénylő akármit, amiről már többé nem tudhattam meg, hogy egyáltalán mi a csuda az, bár annyit láttam még belőle, hogy gömb alakja volt. Minden előjel nélkül eltűnt, és egyik pillanatról a másikra éreztem, hogy a csónak forogni kezd először lassan, majd egyre gyorsabban. Egy örvénybe kerültem. Próbáltam minél kitartóbban kievezni onnét, de a csónak felett teljesen elvesztettem az irányítást, az örvényből meg lehetetlen volt kijutni a gyorsasága miatt.
- A fenébe! - Csak ennyi csúszott ki a számon, mikor a csónakom az evezőkkel együtt pixelekké robbant, és most már az örvényben pancsolva küzdöttem az ár ellen. Csónakkal se ment megmenteni a saját életem, de úszással meg mi esélyem van, akármennyire is jó úszónak számítok?
~ Na jól van, nincs más választás, vágjunk a közepébe. ~ gondoltam, aztán mély levegőt véve az örvény közepébe vetettem magam. Merész, mégis öngyilkos ideának tűnt, de meg kellett próbálnom, hátha a víz alatt ki tudok törni az körforgásból, és kiúszhatok a legközelebbi part felé.
Hiába vettem nagy levegőt, még így is alig kaptam levegőt, és már az ájulás keringett körül. Úgy tűnik, egy időre elvesztem most az eszméletem, és ki tudja, hogy addigra halott leszek, vagy kómásan ébredek fel a parton valahol. Vajon a többi "versenyző" is így jár?

The member 'Judy Noxia' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

Shizuka egyre erősebben érzi a birtoklási vágyat, ahogy közelebb kerül ahhoz az ismeretlen valamihez. A többiekre nem is figyel oda. Csak arra kíváncsi, ami előtte van. Nem gondol arra, hogy csapdába sétálhat. Ahhoz már túlságosan hatalmába kerítette a birtoklási vágy. Kellő közelségbe érve már legalább annyit lát, hogy gömb alakja van annak a valaminek. De ez még mindig nem elegendő. Közben azért hallja, hogy körülötte beszélnek páran.
~Akarom! Az enyém kell, hogy legyen! Elsőnek kell lennem!
Egyre hevesebben hajtja a csónakot, de ez sem elég ahhoz, hogy első legyen. De az első helyezet sem jár túl nagy szerencsével, mert valami különös örvénybe kerül az egész társaság. Persze erre csak akkor eszmél rá, amikor a fény eltűnik, mintha ott se lett volna.
~Hová lett? És mi ez az örvény?
A csónakok nem sokáig bírják a kiképzést és pixelekre robbannak. Talán egy fél lélegzetnyi ideje ha volt, mielőtt a vízbe került és beszippantotta az örvény. Visszatartja a levegőjét és próbál felúszni, de az örvény túl erős. Ez lehetetlen. Csak abban reménykedhet, hogy valami küldetés része és az örvény kidobja majd valahol.
~Nem hiszem el, így bedőltem egy csapdának! A pokolba!
Próbál továbbra is kiúszni, de teljesen reménytelen az egész. Ebből már nem jut ki. Rövidesen inkább feladja. Később még szüksége lehet az erejére. Ha most kifárasztja magát, abból semmi jó nem sülhet ki. Bár arra számít, hogy ha túl is éli az örvényt, akkor biztos valami parton fog magához térni. Rosszabb esetben valahol máshol, akár fogságban. Majd kiderül, jelenleg semmi sem múlik rajta.

The member 'Kazesubayai Shizuka' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

Egyre közelebb és közelebb van. Mindjárt az enyém. Gondoltam elvakulva, nem figyelve senki másra.
-Légy most tündér, csúfos lidérc akár. Karom hamarosan körbe zár. Minden mi tiéd enyém lesz, akaratod lassan a semmibe vesz. Mondom a birtoklási vágytól uralva. Evezek, mint az kinek eddigi élete csak erről szólt és ez minden vágya és álma. Evezni, evezni, evezni! Ahogy csak bírok. Amíg csak tudok. Elborult elmém tán azért tört annyira a fény felé mert, az volt az mi egyedül világosságot hozhat elborult elmémre, esetleg azért vágyok rá mert az volna a józan eszem? Meglopott volna a fény vagy egy részem volna? Valószínűleg így gondolkodtam volna ha elmémben zakatolt volna bármi is azon kívül, hogy: Gyerünk! Mindjárt a tiéd! Gyerünk! Mindjárt a tiéd!... Vég nélkül amíg hirtelen egyszerűen el nem tűnt. Elmém kitisztult és szépen lassan elkezdtem felfogni a dolgokat. Első kérdés mi megfogant fejemben az volt, hogy mi a fenét teszek. Aztán csak néztem Anika-t, ahogy ott repked előttem és aggodalommal telve tekint rám. Valószínűleg mikor észrevette, menyire nem ezen a világon voltam, próbált valahogy "felébreszteni" tudaton kívüli állapotomból. Ajkam nyílt volna a nyugtató szóra, amikor a víz örvényleni kezdett és csónakunkat felborult. Az örvény egyre gyorsulva középpontjához kényszerített. Kis kedvencem a levegőben volt és minden erejével megpróbált kihúzni. Esélytelen volt az eset. Ő is végül a vízbe esett, bár szerencsére sikerült megragadnom és magamhoz ölelnem, így csökkentve annak esélyét, hogy máshova sodorjon a víz. Ami lehet a vég felé sodort minket. Minket és még jó pár embert kit valószínűleg hasonlóan vonzott a fény, mely eltűnt és babonája mostanra hihetetlené vált, épp úgy mint hatása.

The member 'Elysion' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

Még hallom Kurokoto kiabálását, és el tudom képzelni, vajon miként folytathatja. Tudom jól, hogy nem bírja a búrám, hogy ugyanúgy félreismer, mint sokan mások, csak mert kiforgatta a szavaimat tövestül, mint a viharok a fákat.
Egyszerre szorítom magamhoz a fura gömböt és Álomkelőt, mikor zuhanunk lefelé, és bár nem merem kinyitni a szemem, muszáj vetnem egy pillantást a környezetemre. Nem látok semmit, de ha látnék, figyelmemet akkor is elvonná a vészesen apadó életcsík. Mikor már vörössé válik, a szívverésem úgy érzem, mindjárt kiszakítja a mellkasomat. Lepereg előttem minden, és végül nem tudok semmi másra gondolni, csak arra, mi lesz ezután Jay-el vajon?
Életemben kétszer vagy háromszor ájultam el, de ez is olyasmi, amit sosem felejt el az ember. Mikor ráborul a sötétség, és nem telik el számára egy másodperc sem, visszatér lassan a fény, majd később a hang is. Szinte hallom anyám aggodalmas hangját: Kicsim, jól vagy? Jézusom, mi történt?
Ahogy a látkép egyre tágabbá vált a szemeim előtt, úgy kezdtem érezni azt is, hogy Álomkelő hasonló aggodalommal telve paskolja az arcomat.
-Oké, már megvagyok, nyugi. -suttogom neki, de nem tűnik sokkal nyugodtabbnak, fel-alá járkál, és valahányszor eltűnik a szürke bunda a látóteremből, semmi mást nem látok, csak fehéret.
Mintha abba a szobába kerültem volna ismét, mint akkor, mikor megjelent a kilépés gomb a menüsoromban.
Feltápászkodom a földről, a mozgás kicsit felgyorsítja a magamhoz térési folyamatot, így hamarabb nézhetek körbe, hogy hova kerültem. Nem, ez most nem gumiszoba. Hanem egy börtön
-Príma. És most?
Álomkelő csak nyávog egyet és megpróbál kibújni a rácsok között, de nem sikerül neki. Én meg se próbálkozom hasonlóval, csak végigsimítom ujjaimmal a furcsa szerkezetet. Gyönyörű szép, mintha kristály lenne, talán az is.
Tekintetem tovább vándorol, a rácsokon túlra, még szinte az Oroszlánkirály-beli Timon hangja is megszólal a fejemben, hogy "a látvány mögé". Egy asztal, kör alakú terem, pipa. Látom Judy-t, a szakállas ürgét, a szőkeséget, mindenkit, aki a tónál is ott volt, tehát nem vagyok egyedül. Heh, még az íjász is rács mögé került. Normális esetben örülnöm kéne a bajának, legalábbis ha lenne bennem bármi, amit manapság az emberek normálisnak neveznek... én inkább sajnálom és szeretném kiszabadítani.
Megrázom a fejem. Nem, nem gondolhatok ilyesmire. Yuichi is megmondta, hogyaz efféle hülyékre ne figyeljek, ne zárjam őket ennyire a szívembe, mert ebben a játékban meg fognak ölni. És semmi kedvem pont Kurokoto nyilától elveszteni az életem. Sem az ő fegyverétől, sem senkiétől.
Visszahuppanok a földre a rácsok tövébe, törökülésbe és megszemlélem a tárgyaimat. Konstatálok, majd visszacsukom az egészet. Tipikusan nekem a hazatérés kristály nem jut eszembe, de ha valaki megpróbálkozik vele, akkor majd én is fogok. >.>
Álomkelő közben fel-alá járkál, néha elkezd kaparni vagy egy rácsot, vagy a földet, de láthatólag nem ér el eredményt. Én pedig úgy érzem, csak várnunk kell, pont, mint máskor is. Közben töprengek, vajon mi lehetett az a fénygömb ott fenn?

Rohamosan fogy az ÉP-m... meg fogok dögleni... ezt nem hiszem el...
Ahogy a vörösbe csúszik az életcsíkom, végső elkeseredésemben összehúzom magam, már nem érdekel, hogy jutok ki az örvényből, hiszen élve már nem fogok... aztán a gondolataim képei és hangjai is megszűnnek...

Tüsszentenem kell. Csavarja az orromat a nátha. Mindjárt, mindjárt...
- Hááááphűűűűű!!!!!
Hideg van. Összébb gömbölyödök. Fázik a kezem meg a fülem, a nyakam meg a lábam. Kell egy takaró! Hol lehet? Végigtapogatok magam körül de nem találom. És az ágy is olyan fura. Kemény és jéghideg. Jobb ha felkelek!
Ahogy kinyitom a szemem, fehér fény vakít bele. Aú, ez fáj! A szememben összefutnak a savas könnyek, amik mindig úgy marják a szemem reggelente.
Kezemmel törölgetve a szemem, s a köpenyem magamra borítva küzdök a hideggel és a reggeli vakító fénnyel.
Nincs ágy. Ez egy fehér padló. Akkor nem otthon vagyok!
Felnyomom magam ülésbe, féloldalt megtámaszkodva. Minden... olyan... fehhhhéééér...
Egy asztal. Egy kör alakú terem. A többiek! A fény! A többiek, akik kergették a fényt a csónakokkal, már emlékszem! Akkor még mindig a SAO-ban vagyok! Vagyis... nem tudom hol... de nem otthon, nem is kórházban... meghát... a köpenyem, és itt van rajtam minden felszerelésem... akkor még tuti a játékban vagyok bent!
- Héééééé! - kiáltom a többieknek
- Sango, Elysion!
- Hol vagyunk?
Felállok, és mennék feléjük, de beleütközök valamibe. Amit nem is látok.
Vagyis, de. Valami dereng előttem, olyan üvegszerűen, megtörik rajta a fény. Megtapintom, és érzem, hogy érdes kicsit a felülete, olyan kristály-szerű.
Belekapaszkodva próbálom egy csavarással kettétörni, hátha csak cukorkeménységű, de ellenáll. Neki feszülök, nyomom teljese erőből, de meg se mozdul. Hátrasétálok a ketrecem faláig, és nekifutok, vállal próbálom áttörni, de lepattanok róla.
A kard! A kardom! Majd azzal szétvágom! Szétzúzom!
Elő is húzom hűséges pengém, és nagyon sújtok rá. Semmi.
Na akkor majd!
És elkezdem szakadatlan csépelni a kristályketrecem rácsait. De semmi hatása. Csak én fáradok el bele.
Lihegve dőlök neki és csúszok vissza a padlóra
- Most akkor mi lesz? Nem jutok ki...
- Mit keresünk itt, miért tartanak fogva minket?
Összezavarodott elmémbe csak ekkor villan be:
- A Hazatérés Kristályom!
Gyorsan elő is veszem az övemre szíjazott kis táskából és a magasba tartom:
- Kezdetek Városába! - mondom mosolyogva, hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe!
De nem történik semmi.
- Hazatérés! - kiáltom most imígy és újra a levegőbe emelem a kristályt
Semmi.
- Teleport! - idegesen lóbálom - Vészteleport! Működj már te vacak! Gyerünk máááááár!!!! - ordítok
- Egy, Ketto, Harom, Mukodj!
Semmi nem segít.
- Miért nem engednek elmenni? - motyogom összetörve

Nem csak én, hanem mindenki más is az örvény fogságába került, lassan elszíva őket a mélybe. Hallottam, hogy némelyikük üvöltött, azt hiszem az egyikük közt felismertem Kurokotot, az egyik legjobb barátomat. Egy pillanatra láttam Möraja Chanchery-t is. De ők mit keresnek itt? Miért akarják ennyire maguknak azt a valamit, ami nem is az övék, és annak a valaminek az én biztonságomban, aztán később egy nálam biztosabb helyen lehessen, ahol már többé nem keresnék, hogy rossz dolgokra használják fel.
Éreztem, hogy a hp-m nagyon lemegy, így lassan az ájulás is kerülgetett a fulladozás alatt, míg hamarosan el is nyelt a "noxikus" sötétség...
Aztán valami fehér hasított bele a sötét retinába. Talán meghaltam? Kövessem a fényt?
Nem, nem haltam meg. Homályos látással, ahogy kezdte magamhoz térni, kiderült, hogy a fehér fény nem más, mint a fehér padló, ahogy a a kristályrácsok áttetsző fényétől csillog. Egy nagy teremben találtam magam, de akkor is egy kisebb cella mögött.
A terem közepén egy üres kristályasztal, a celláknak csak kis része volt csak üres. A többit mindazok töltötték be, akik ott voltak a tónál, hogy ellophassák maguknak azt a csillogó tárgyat. Ott volt Chan és Kurokoto is. Az utóbbi pont a szomszédomban volt.
- Kuro! Chan! Jól vagytok? Nem tudjátok, hogy kerültünk mi ide?
Csak ennyit tudtam kérdezni tőlük, mert szinte nem tudtam, hogy erre a furcsa helyzetre mégis mi a fenét kérdezzek.
Ahhoz képest, hogy a börtönbe kerültünk, mindenünk megvolt. Legalábbis ezt vettem észre mindenkin, és magamon is. Felszerelések oké, inventory, oké. Semmi se hiányzik, és... ráadásul ott volt valami.
~ Ez meg mi? ~ kérdeztem magamtól. Nem vettem elő, csak az inventorymban nézegettem ezt a valamit. A valaminek neve is volt.
De hogy került ez ide hozzám? Ki tette bele? Hogyan? Mikor? Nézegettem, de nem tudtam erre semmilyen logikus magyarázatot találni. De hát csak úgy nem kerülhet bele a zsebembe akármi! Ahhoz valakinek oda kellene adnia nekem.
Akárhogy is került ide hozzám, úgy éreztem, hogy talán jobb erről senkinek se szólni. Sőt! Nem is fognak a tárgy létezéséről tudni. Ha mondjuk ez az, amire gondolok, akkor tuti, hogy rám fognak mászni, és az életük árán is megpróbálnák elvenni tőlem. Én meg az életem árán is megvédem ezt a tárgyat, soha egy pillanatra nem fogom elővenni. Az inventorymban, főleg szem előtt biztonságban lesz.
Tényleg. Ha az, amire gondolok, akkor mégis nekem sikerült valahogy megszereznem ezt a cuccot, nem?

Tehetetlenségében csak azt várja, mi fog történni. Egyelőre semmi érdekes azon kívül, hogy az életereje rohamosan csökken. Ez felettébb kellemetlen. Kezd megijedni, amikor már a fele életereje elvész. Ismét úszni próbál kifele, amikor már a piros zónában tart az életcsíkja. De most sem segít sokat. Sőt, semmit. Elég hamar el is ájul. Az utolsó gondolata, hogy eljött a vég. De aztán mégsem ott találja magát, ahol várta. Nem túl vallásos, de azért kíváncsi volt, hogy van-e mennyország. Helyette egy eddig számára ismeretlen helyen tér magához. Hófehér, hideg padlón ébred, ráadásul rácsok között. Tehát valamilyen börtönben van. Azon belül is egy saját cella jutott neki. Ahogy körbenéz, azokat az embereket véli felfedezni, akiket a tónál is látott. Tehát szomszédok lettek. Felkelve jobban is körül néz, de nem lesz okosabb. A terem kör alakú és elég méretes. Jutna még hely pár delikvensnek. Még egy asztalt lát, de nem ül mögötte senki. Vajon hol vannak és miért? Még furcsább, hogy börtönben vannak, de a felszerelésük megvan. Előveszi a teleport kristályt és nézi pár pillanatig, majd elteszi.
-Túl egyszerű volna.- jelenti ki saját magának.
Óvatosan megérinti a rácsokat. Remélve, hogy nem ráz, vagy éget. Ha minden holmija nála van, akkor ez egy szökés biztos börtön lehet. Őrök is nyilván ezért nincsenek. Végül leül a padlóra. Minek is álldogáljon, ha nem tud hova menni. Az egyetlen, amit most tehet, hogy vár, míg történik valami. Esetleg, ha valaki megszólítja, akkor szóba elegyedik vele. Addig is, míg történik valami, felidézi azt a valamit, ami a tóhoz vonzotta, aztán az utána történteket. De ez nem segít jelenleg.

Kuro még nem reagált, de Chan az már rögtön adott pozitív életjelet magáról. Azért örültem, hogy mindannyian épségben megvagyunk, egyelőre. Ámde korántsem bízhatok meg bennük, így a titok, amit felfedeztem, az továbbra is rejtély marad, és leplezett.
- Szerintetek, hogy a fenébe kerültünk ide, és miért? - kérdeztem, de mindenkitől, várva a véleményüket.
Ha bárki el is mondja véleményét, vagy nem, inkább a saját gondolataimra és rejtélyes holmimra figyeltem jobban, de azért mégiscsak néztem a többiekre azt a látszatot keltve, hogy odafigyelek rájuk. Szerintem van itt valami igen nagy kavarás, amiért minket ide a kristályos helyre suvasztottak, a rácsok mögé. Talán van ennek a cuccnak vagy a tóparton látott csillogó akármihez köze, ami annyira kell mindenkinek?
Idővel később felbukkant egy fakó képű férfi a zárt ajtó mögül. A kellemes külseje leginkább szigorú vallatót, vagy smasszert takart, mert mikor beszélni kezdett, úgy éreztem a hanglejtéséből, mintha kínozni próbálna minket a puszta nézésével.
- Látom mind felébredtek.
Minden körbebeszélés nélkül kezdett beszélni, rögtön nyílt lapokkal akart játszani.
- Nem tudom, melyikük a tettes, de most még bevallhatja, akkora  többieket elengedjük. A tolvajokat mi sem látjuk szívesen, ezért nem kis büntetésre számíthatnak. Halljam melyikük volt? Gyorsan, mert fél órán belül kezdődik a tárgyalásuk, nem érünk rá.... egyébként van ügyvédjük?
Arra gondoltam, hogy talán én tolvaj vagyok. De az nem lehet. Nem loptam semmit, hanem valaki más csempészett be valamit nekem... akkor lehet, hogy akkor az igazi bűnös engem akarna bűnbaknak kiállítani? Na de vérjuk... mi van, ha ezt a cuccot senki se rabolta el közülünk, csupán csak megmentettük, és igazából ez a férfi és társai voltak az igazi bűnösök? Biztos vagyok benne, hogy ők voltak azok, akik azt az akármit ellopták, rossz célra felhasználva! Ezt én nem engedhetem meg. Senkinek sem, de ha kell, még magamnak sem.
Megszólaltam:
- Én magamat fogom képviselni, emellett minden jelenlévőt is én fogom megvédeni. És máskülönben is hogy akarnak tárgyalást indítani ellenünk azzal, hogy csak ránk van mutogatva, hogy elloptunk valamit, kérem szépen? Van-e önöknél kézzel fogható bizonyítékuk, hogy valóban valamelyikünk volt a tettes? Évi 20XX 34/7 paragrafusa szerint, amíg nincs tárgyi bizonyíték ellenünk, önöknek nincs joguk arra, hogy börtönben tartsanak minket, mint holmi bűnözőket, ez ellenben, ha gyanúsítottak is vagyunk, attól nekünk kötelességünk szabadlábon védekezni. Különben is nekünk is megvannak a saját jogaink, amit önöknek mindenképpen meg kellett volna adni, uram! Esetleg alaposabban is megvizsgálhatnák az ügyet, mielőtt a bíróságra vinnék!
Azzal komoly ügyvédnő módjára ölbe tettem a karjaimat, mint aki diadalt aratott volna egy védőbeszédével, és kíváncsian vártam a vegyes reakciókat.

Sangotól és Elysiontól nem jött válasz, bár láttam őket a zárkámból, nem tudtam leolvasni semmit sem az arcukról.
És akkor az egyik ismeretlen lány egy ismerős nevet kiáltott.
Kuro! Kuro... talán Kurokoto? Valahonnan ismerős ez a név, de nem ugrik be honnan! Ami beugrik róla, hogy valami kellemetlen alak lehetett, igen egy srác, tutira, ezzel a névvel, nem lehet más.
Talán... talán... még a kezdetem kezdetén... amikor Elysionnal nagyszabású terveket szőttünk... volt ott egy srác, egy harmadik a társaságunkban. A cukrászdában, igen. Elysion akarta beszervezni állandó partitagnak.
De miért? Nem emlékszem, olyan régen volt. Miért is kellett még egy ember? Hmmm. Nem a szárnyas dögök miatt? Mert nehezemre esett karddal leszedni a repülő mobokat! Áh-há! Akkor ... akkor tutira egy íjász lehetett. Bár nem tudom kinek szólt a lány, de van itt köztünk egy srác íjjal. És ismerős is arcra. Kurokoto? Az íjász és a Kurokoto és ez a srác egyazon személy? Tutira! De hogy felejthettem el? Talán mert idegesített, és nem akartam emlékezni rá? Lehet.
- Héj! Kurokoto! Emlékszel rám? A kardforgatóra a Sweet Dreams cukrászdából? Meg Elysionra, aki a másik cellában van? Emlékszel, én vagyok az akivel azt terveztük, hogy együtt fogunk szörnyekre vadászni!
Bár nem tudom végül miért nem mentünk végül. És már Elysionnal se jártunk össze, a párbajunkat leszámítva. Találkoztam Zakuroval és beálltam a céhbe... és utána már... utána már nem kerestem őket... az én hibám!
A töprengésemet és önvádaskodásomat az ajtón belépő idegen zavarta meg. A fogva tartónk.
Tettesekről, tolvajról, büntetésről meg tárgyalásról hadovált. Meg ügyvédről.
Ez őrült. EZ EGY ŐRÜLT!
- Maga őrült! - kiáltottam oda neki - Maga illegálisan tart minket fogva, és még maga beszél itt büntetésről?! Azonnal engedjen ki minket! A céhtársaim keresni fognak, és ha megtalálják magát, akkor a Feketevas Kastély tömlöcében fogja végezni! Ha tudni akarja, a játékban nem, ismétlem, nem létezik se bíróság, se ügyvédek! Biztos vagyok benne, hogy egyikőnk sem lopott el semmit se, ugyanis itt minden azé, aki megszerzi!
- Nem igaz? - intéztem a kérdést a többiek felé, és még körbe is hordoztam a tekintetem - Ti is így tudjátok, nem?

Azon kívül, hogy nem engedik távozni, a rácsok nem csinálnak semmit. Óvatosan megérintette, de semmi. Egy közönséges rács. A többiek beszélgetnek kicsit, bár nem túl hosszan. Idejük mondjuk van rá.
-Talán rosszkor voltunk rossz helyen. Lehet történt valami komoly bűncselekmény ott, annál a tónál és begyűjtöttek mindenkit, aki ott volt.- reagál az egyik lány kérdésére, bár inkább csak találgat. Mindenesetre kell lennie valami oka annak, hogy itt vannak most. Az idő egyre csak telik, végül csak megjelenik valami, hogy előadja, mi a helyzet.
-Mit követett el ez a bizonyos tettes? Elég nehéz bármit is beismerni, ha nem tudom, hogy mit kell.-válaszolt elég bicskanyitogató hangnemben. Nem volt ínyére ez a helyzet, ahogy a bánásmód sem.
Az ismeretlen folytatta a kis monológját, aztán rákérdezett, van-e ügyvédje a kis csapatnak. Persze hogyan is lehetne, ha nem készültek ilyesmire.
-Ó, sajnos az ügyvédem otthon maradt. Tudja nem arra készültem, hogy kirakatperre menjek. -vágott vissza kissé morcosan, aztán folytatta:- Apropó bűncselekmény, az emberrablás, amit maguk elkövettek, szintén az. Ráadásul még súlyosabb is, mint a lopás. Amit megjegyzem senki sem követett el szerintem a jelenlevők közül. Ha csak nem maguk közül valaki, most meg arra keresnek valakit, hogy elvigye a balhét.
Nem volt gondja azzal, hogy az a lány védje az ügyüket. Egy kirakatperben annyira mindegy, hogy ki az ügyvéd. Ezek bűnbakot akarnak, és ha valahogy nem akadályozzák meg a dolgot, akkor meg is fogják kapni.
-Egyébként nekem sem rémlik, hogy bárki is kinevezett volna itt bíróságot. Tehát ez egy nem hivatalos bíróság, csak öncélú bíráskodás. Egy kabaré, semmi több.

Olyan szúrósan néztem rá Chanra, amennyire csak tudtam.
- Dehogynem figyelek oda rá, mert az egyik barátom és ivótársam! És ezerszer okosabb nálad, amikor nem iszik éppen. - Aztán Kurokotohoz fordultam. - Kuro, te egy felnőtt ember vagy, ne húzd fel magad egy fiatalon. Nem tudom, mi bajotok egymással, de legalább erre a helyzetre tekintően béküljetek ki. Legalább csak addig, amíg ki nem jutunk innen valahogy.
A férfi, aki lopással vádol minket, egyáltalán nem figyelt se az én védőbeszédemre, se mások elveire, viszont már egyből én lettem kinevezve védőügyvédnek. Hát jó, ha magamra vállaltam ezt, akkor nekem is kell megtennem mindent, amit csak tudok, persze egy ilyen helyen, mint ez, nem lesz valami könnyű, főleg, ha mondjuk a bíróságon is éppen ilyen személyiségű ezek az emberek, mint ez a csóri itt.
- Lehet, hogy itt a ti törvényetek uralkodik, de nem vonhatjátok meg mindenki jogát. - vágtam vissza frappánsan. - Van jogunk felszólalni, és bizonyítani ártatlanságunkat, magának meg joga van ahhoz, hogy végighallgasson minket és ismét elindítsa a vizsgálatokat, mielőtt a bíróság elé vinné ezt a hamis ügyet.
Teljesen megdöbbentem, mikor Kurokoto magára vállalt olyasmit, amit egyáltalán nem kellett volna, hiszen senki se lopott ott semmit sem, máskülönben az egyikünk úgyis bevallotta volna, hogy véletlenül került hozzá valami, ami nem az övé... öhm, ez hülyén jött ki, hiszen én is véletlen áldozata lettem. Mielőtt szóltam volna is valamit, a férfi egy csettintésére Kurokoto ketrecébe ömleni kezd a víz olyan gyorsan, hogy gyorsan cselekedni kellett, hogy megmentsem az életét.
- Hagyja abba, nem lopott ő semmit! Csak azért mondta ezt, mert maga bűnbakot akar! Nem ölheti meg csak úgy! Előbb vizsgálja meg, hogy tényleg nála van-e cucc, aztán ítélheti el. Különben is egy lopásért nem halál járna, hanem pár év fegyház vagy végtag eltávolítás (ami itt úgysem lehetséges, mert egy virtuális játékban vagyunk benne ), de halálbüntetés csak akkor érvényes, ha ölt is! Azonnal állítsa le a vizet! Így nem lehet eljárni puszta vádaskodásból és szóból, minden bizonyíték nélkül!

- Hagyjuk ezt a vádaskodást, meg terrorizálást, Ügyész-sama! - szólok a "vendégünkhöz" bájos társalgó stílusban, mintha csak egy banketten lennénk
- Nem illik ez Önhöz, egy kifinomult urasághoz, hogy ilyen hirtelen elragadtassa magát, és halálba küldjön egy senkit! - fényezem tovább, had hízzon a mája
- Ügyész-sama, hagyja azt fickót, fölösleges megölni!
- Én ugyanis PONTOSAN tudom, ki volt a tettes! - a pontosan szónál felemelem a hangom, hogy jól halható legyen neki is. Majd hatásszünetet tartok, szétnézek mindenkin, majd a rácsok közt átbújtatva a kezem, csalogató mozdulatot teszek a mutatóujjammal
- Tudja mit? Leszek olyan jó, és megsúgom Uraságodnak! Jöjjön csak ide nyugodtan! A világért se szeretném, hogy a mi kis titkunkat a tolvajon kívül más is megtudja e teremben! - nyájaskodom tovább vele - Ezek itt nem érdemlik meg, hogy ilyen fontos és titkos információk birtokába juthassanak!
Várok, és ha kötélnek áll ennyi puhítás után, és oda jön a cellámhoz intek neki
- Jöjjön csak, így nem tudom megsúgni! - színlelek dzsentris felháborodást
S ha egészen közel hajolt én is odahajolok.
Majd hirtelen elkapom a nyakát, megszorítom, vasmarokkal fogva tartom, nem eresztem, a másik kezemmel a kardomat rántom elő és szegezem a hasának.
- Csak semmi huncutság! Azonnal enged le a rácsokat, vagy összeroppantom a csúf kis gigádat, te rohadék! Ne próbálkozz semmivel vagy lyukat tágítok a hasadba és a beleiddel fogok játszadozni, vagy talán inkább a férfiasságodtól szabadítsalak meg? - bökök a karddal a lába közé - Na hogy tetszik az ajánlatom?

Miközben a többiek egymással is szót váltogatnak, azért jut elég szó az ügyészt játszó bohócra is. Shizuka nem igazán vágyik semmiféle kivégzésre. De arra sem, hogy valaki elvigye a balhét ártatlanul. Valahogy ki kell innen jutniuk. De hogyan? Semmi nem derült ki, csak hogy valaki ellopott valamit.
-Azt mondják mindig az a leghangosabb, akinek vaj van a füle mögött. Akkor, kedves ügyész úr, árulja el legyen szíves, mit is loptak el? A gyorsított eljárás csak abban az esetben lehetséges, ha minden kéznél van az ítélethez. Ez nem tárgyalás így, csak egy bohócmutatvány, ahol maga ujjal mutogat ránk, mert jobbat nem tud felmutatni. Vagy talán igen? Mert akkor szerintem mindenki szeretné látni.
Az egyik sorstársa végül kijelenti, hogy ő a tolvaj. Persze nyilvánvaló, hogy nem ő az, de az ügyész máris lép és vízbe is akarja fojtani. Persze mindenki próbálja azonnal lebeszélni a dologról, de hát hajthatatlan ez az illető.
-Hagyja már abba! Megöl egy ártatlan embert!-rivall rá ő is, mert már tényleg nem tud mást tenni tehetetlenségében.
Legszívesebben elővette volna a kardját és elkezdte volna csapkodni a rácsokat, hátha valami csoda folytán kijut. De tudja, hogy ez hatástalan, ha semmi féle tárgy nem tűnt el tőle. Megragadja a rácsokat és rángatni kezdi dühében.
-Követelem, hogy eresszen el! Mindenkit! Vagy tán túl gyáva, hogy esélyt adjon nekünk?
Ha lenne nála valami eldobható, akkor bizony hozzávágná ehhez a bosszantó figurához. Valahogy meg kell akadályozni, hogy megölje szegény srácot.
~Ilyenkor bánom, hogy nem íjász vagyok. Kapna egyet a fejébe, hogy kezdje használni valami értelmesebbre!

- Te kis!!!! - szorult ökölbe mindkét kezem
- Nincs itt semmilyen tolvaj, hacsak te nem vagy az, magad! Engedj ki vagy a kínok kínját fogod kiállni, ha bármelyikünk is kiszabadul innen! – fogadkoztam, és tőlem bizony kitelik, hogy pépesre verem, akár JK akár NJK, páran már ismerhetnek, biztos híre ment már az NJK verő kardforgatónak, hála a kedves céhtársamnak...
Ahogy az öklöm rázom felé fogadkozva eszembe jut valami. És Kurokoto pont szembe van, az ürge takarja a celláját...
A biztonság kedvéért lehívom az inventoryból a vízipipám csövét, mert a vízipipám, bár lehet mások furcsállnák, szeretem magammal hurcolászni, hogy ha egy kellemes helyre tévedek, rágyújthassak.
Na de ez most nem egy olyan pillanat! -  hessentettem odébb az ábrándjaim,  és a cső végét át is dugom az egyik cella rácsai közt, még időben ráhelyezem a lábam, ne vehesse észre, még véletlenül se, hogy ott van. Semmi kedvem a fulladás általi halálhoz!
Most hogy ezzel megvagyok, előkerül valami más is a feneketlen zsákból: a Könnyű Kardom. Egyetlen egy alkalommal használtam mióta ajándékként megkaptam, egy párbajban. Azóta van sokkal jobb, ott az oldalamon pihen a hüvelyében, a Fényes Vaskard. Az ikertestvérét már visszaszolgáltattam a céhnek, ez már teljesen a sajátom volt, büszke is voltam rá. Na de ez megint nem érdekelne rajtam kívül senkit se, és már megint elkalandoztam, pedig Kurokoto haverom mindjárt megfullad ennek a veszélyes örültnek a hibája miatt!
A rácsok közt meg átnyúlva, kezemben a kardommal, emlékezetembe idéztem a kard képességem. Igen azt. A penge bíborvörösen felizzott, én pedig egyenest a fickónak hajítottam. Ha mázlim van, nem veszi észre időben és akkor felnyársalom vele. Ha viszont kitér előle, akkor Kurokoto cellájába fúródik, és bár a fal sérthetetlennek vagy közel elpusztíthatatlannak tűnhet. A kard mindenképpen fog rajta sérülét ejteni, mert a képesség ezt garantálja, és azt is, hogy életerőt szívjon el, abból, amibe beledöfik. A fal így bármennyire is erős, meg fog repedni, a víznyomás pedig tovább fogja növelni a sérülést, egészen, míg a fal szilánkokra nem törik, és a víz ki nem tör.