Re: Bianka Néni Növényháza

by **Noxy** Pént. Május 17 2013, 13:42

Möraja elfogadta a meghívásomat, és már készen is álltunk az indulásra. Alig tettem meg ey lépést, megpillantottam egy görbe lábú, vörös NJK macskát. A macska bozontos farkát énnek emelve kergetett egy jókora sáros krumplira emlékeztető valamit. Egy kertitörpe-szerű lényecske volt. Hogy miként került ide egy mob, fene se tudja, de nem is érdekelt,majd az NJK macska lerendezi őt. A húsz-huszonöt centis magas lény karmos lábait szaporán szedve átsprintelt a kerten, és fejest ugrott egy romkerítés repedéseinek egyikébe. A macska bedugta a mancsát, majd ki is húzta, mert a törpe belemart. Bosszús képpel bedugta félig a fejét a résbe, testét lapuló állásba elhelyezve. Ám hiába, a törpe kárörvendően nevetett rajta. Egészen addig, amíg felbukkant egy másik NJK macska, aminek viharszürke, rövid szőre volt. Jóval nagyobb a vörösnél. Az bemászott egy másik résbe, majd kis rövid idő múlva kilökődött a réséből a törpe. Most már két macska elől menekült tovább a kertben.
Egy ideig néztem a kis vicces jelenetet, de észbe kaptam még időben; nemsokára este fél nyolc és a Sweet Dreams kilenckor zár. Nyolcra oda kell érnünk, ha még egy óráig szeretnénk élvezni a finom sütemények valóságba is illő aromás illatát és omlós ízeit. A gondolattól már összegyűlt a nyál a számban, édesszájú jellemem révén.
- Hát igen... Aincrad tartogat kellemes meglepetéseket, de én már megszoktam mindezt. Kár, hogy nincs nálam egy fotokristály, vagy csak egy sima kamera. - vontam le a következtetést a jelenetet kommentálva. - Na de most már induljunk, mielőtt bezár az orrunk előtt a cukrászda. Ha már jártál ott, gondolom a süteményekről is vannak jó véleményeid. Isteniek, szinte két-három naponta legalább két-három szeletet elfogyasztok ott egy kis cappuchinoval egyetemben.
Na most már nem húztam tovább az időt, a sütik csak ránk várnak. Amint Möraja is kész végre az indulásra, együtt egy kis időre búcsút vettünk Bianka néni csodálatos növényházától, hogy még zárás előtt megtiszteljük társaságunkkal a Sweet Dream cukrászdát, azaz a céhem legkedveltebb helyét. Hát igen, amikor bekerültem az Angelic Voice-be elég érdekes módon Kota "ármánykodása" által (midőn egy párbajt letudtunk), ezen a szent helyen ünnepeltük meg csatlakozásomat.

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Május 18 2013, 17:25

Judy Noxia: Vas Sisak (+7 páncél)
Möraja Chancery: Fényes Vaskard (+5 erő)

by **Hayashi Yuichi** Kedd Május 21 2013, 16:25

/ Yuna /

Körülbelül a kettőszázharmincnegyedik nap mióta itt vagyok és még most sem láttam esőt. Egyre inkább frusztrál, hogy sikeredett volna kívánságom. Mindig is azt szerettem volna, ha létezne egy olyan hely, ahol örökké süt a nap. Szeretem a fényt, hisz ez éltet legalábbis odakint, de Aincrad más hely. Itt napról napra élek, mobokon át jutok el célomhoz, és ez mind egy-egy küzdelem, ahol kockára teszem képességeim és életerőm. Most is így hozta a helyzet.
Farkas szemet nézek egy vaddisznóval. Nekilendülök, a fény a matt pengén megtörik, de az éleken felcsillan, és Niji is beindul, kérni se kell, csak van, ehhez már hozzászoktam. A színe az, amihez nem lehet hozzászokni, halovány fény dereng a kard körül, és egy alulról indított vágással, újabb vaddisznó került pixeltárolójába, hogy újra teremhessen később. Hajamat késztetve megvakarom, és felidézett kép előtt úgy számolom, ez volt a tizenkettedik malac. Soha ennyi nem került még utamba. Nem tartom magam babonásnak igazán, így semmilyen jelentőséget nem tulajdonítok ennek. Kardom visszadugtam hüvelyébe, ugyanis sosem teszem el a felszereléseim közé, valahogy biztonságérzetet nyújt, hogy állandóan kéznél van. Hogy van-e mitől félnem, ezen sokszor sokat gondolkodtam már, de mindig ugyan oda lyukadok ki.. kell, kint kell legyen.
Mai utam ismét a városba vezet, és mosolyogva állapítom meg mióta kimozdultam az erdőből, gyökeresen megváltozott az életem, egyre többet járok ide, de nem is ez a pláne, hanem egyre nagyobb kedvvel. Ez persze a feltérképezés rovására megy, de egy-két nap szünetet tarthatok azért benne.
Szemem felnyitom, ezekhez a mozdulatokhoz, hogy idejussak már nincs szükségem látásra, elég hallásomra és érzésekre hagyatkozni. Fejben pontosan tudom hol járok és az ismerős zajok is arra utalnak, ideje látni is. Cipőm talpa, már egy ideje kopog a kövön, és ez a hang is megnyugtató, de olyan szokványos. Pontosan odatartottam ahol tegnap voltam. Találtam végre egy nekem való szegletet a városban, szinte alig hittem a szememnek, hogy létezhet ilyen hely. Bár Aincrad, önmagában is gyönyörű, sok az ismétlődés ugyan, de mégiscsak egy program, a programozók, meg mint köztudott, nem szeretnek molyolni apróságokkal és inkább ismétlődéseket írnak.
Ez a kert viszont pont az ellentéte, mintha festők készítették volna. Tökéletes műalkotás. Következő magányos óráimat pontosan ilyen helyen akarom eltölteni, és bemegyek a díszes kapuk alatt.

by **Yuna** Csüt. Május 23 2013, 14:58

/Yuichi/

Amióta Yukiko kikelt a csöpp kis tojásából az elmúlt pár napot azzal töltöttem, hogy megfigyeljem a viselkedését. Ahogy eddig tapasztaltam minden pet eltérő jellemmel és viselkedési formával rendelkezik persze ezek száma nem végtelen hisz a fejlesztők tudásának, idejének és fantáziájának vannak korlátai ami a nagymennyiségű játékosok és ezzel egyűt petek száma rákényszeríti őket az ismétlődésre. Yukio, a legnagyobb örömömre egy olyan jellemet kapott ami nem üt el túlzottan a valóságtól és sok esetben ténylegesen úgy viselkedik mint egy kölyök tigris. Folyton elkószál a közelemből bizonyos mértékben amit persze a rendszer lekorlátoz így nem félek attól, hogy el tűnne mellőlem, de rettenetesen kíváncsi, folyamatos figyelmet igényel hiszen folyton játszana és mindent felborít, megrág, elvisz amit csak a piciny teste enged. Inkább nyűg mint sem segítség de ez nem feltétlen baj hiszen legalább más is leköti a figyelmem és kis túlzással kikapcsolódhatok de sajnos ez a munkám rovására is megy. Yuki annyi figyelmet vesz el, hogy már napok óta rá se kukkantottam a sao belső hírportáljára és a tervben lévő projectjeim sem haladnak sehova. Valamit ki kell találnom…

Miután bepötyögöm az utolsó betűket is elmentem az eddig írtakat és bezárom a menüm. Az utóbbi időben rászoktam a napló írásra arra az esetre, hogy ha nem élném túl legalább a szeretteim tudják miként éltem a játékban. Hátradőlők és kifújom magam majd Yukira nézek aki épp a takaróm szélét rágcsálja.
- Ajj! Mondtam már, hogy az nem rágcsálni való! – Szólok rá majd felpattanok és felkapom a kis kópét de ő ettől független nem engedte el az ágyneműt és szépen lehúztam az ágyról. – Nincs már elég nagy kupi a szobában? – Kérdem tőle mire kiköpi a takarót a szájából majd nyarvikolós hangon elkezd ficánkolni elérve azt, hogy le tegyem a földre. Amint lerakom az ajtó felé rohan és elkezdi kaparni azt.
- Csak nem ki szeretnél menni? – Kérdem tőle mire ő látható boldogsággal nyávog egyet amit vehetek igennek. – Na nem mintha megérdemelnéd! – Teszem csípőre a kezem mire ő össze húzza magát és hatalmas gomb szemeivel kérlően néz rám.
-Legyen! Mennyünk! – Adom meg magam egy jókora sóhaj kíséretében. – Azt hiszem tudom is, hogy mi lenne a leg megfelelőbb hely a sétára. – Nyitom ki az ajtót mire Yuki boldogan kiszalad rajta. Nem messze van egy növényház ami tökéletes egy ilyen tigriscsemete számára a séta helyszínére hiszen számára olyan mintha a Dzsungelben bóklászna. Nem volt messze a lakhelyemtől a növényház így gyorsan oda értünk bent pedig szabadjára engedtem Yukikot én pedig sétáltam a kijelölt ösvényeken. Nem féltem attól, hogy elszökik hisz bele van programozva, hogy mellettem maradjon így nem is nagyon figyeltem a mozdulatait. Helyette inkább lehívtam a menüm és az újdonságok között kezdtem el kutatgatni hátha van valami friss hír és csak időnként pillantottam az útra és Yukira. Néha elmosolyodtam ahogy játszik a számára hatalmas növények virágaival vagy bohókásan kergetni kezdett egy-egy pillangót amik rendszerint elrepültek előle és nyilván ezt meg elégelte. Mikor legutoljára ránéztem egy fiatal vagy legalábbis nálam fiatalabbnak tűnő srácot környékezett meg és mire észbe kaphattam volna Yuki beleharapott a fiú bokájába.
- Hé! – Rohanok oda és gyorsan felkapom a földről a rosszcsont kis bestiát. – Ne haragudj! Még nem igazán van betanítva az illemre, nem igaz? – Emelem fejmagasságba Yukit mire ő a mancsával az orromra csap. – Látod? -Nézek vissza a fiúra.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Május 23 2013, 16:36

Yuna

Ahogy betettem a lábam a növényházba, ismerős érzés fogott el, a Kezdetek erdejének illata, csak ez az illat valahogy töményebb. Biztosan több helyről vannak idegyűjtve a meseszép növények. Sétám alatt szinte lépésenként megálltam megcsodálni egy-egy eddig még nem látott egyedet. Az itteni növényvilághoz foghatót odakint még nem láttam, pedig ott is igyekeztem az ilyen helyeket szépen töviről-hegyire végig sétálni és tanulni. Mivel még nem rendelkeztem semmilyen kristállyal így csak a szememnek kellett beérnie a látvánnyal és az agyamnak elraktározni. Legutóbb jártam egy bolt előtt ahol kristályírással foglalkoztak, és a kínálat felettébb meglepő volt, hogy mi mindent lehet készíteni, de mélyebben nem fogott meg. Ez a növény egyed valahogy jobban megfogott, már egy ideje itt tűnődőm a részleteken, sötét virágszirmok, ezek már alapból is kirívóak, de mellé az enyhén kékes pára ami körbeveszi a bibéket, persze ha itt ezen a néven lehet említeni. És a szára az egy külön teremtmény, inkább hullámvasútnak tűnik nekem, mint növényi szárnak.
Viszont egy hang kizökkentett, az elmélkedésből, éreztem valamit a lábamnál, de hogy mi lehet az arra még nem jöttem rá, lehet ez a növény húsevő és rám pályázik? Lenézek, és egy tigris bébi úgy ahogy van elnyelte a nadrágom egy darabját és vele valószínűleg a lábamra pályázott. Elmosolyodtam, sőt már-már el is nevettem magam, amikor egy közel velem egyidős szemüveges nő felvette a tigrist. - Ugyan, nincs gond. - válaszoltam mosolyogva még mindig nem tudtam eldönteni, hogy kinevessem-e a tigrist vagy sem. Nem szeretném, ha haragudna rám a vadmacska, mert bizony a tigris megnő. Ahogy úgy álltak, a tigris a kezében és beszélt hozzá. Eszembe jutott, hogy gyermekként mennyire szerettem a tigriseket, az egyik macskámat teljesen úgy neveltem fel, mintha tigris lenne, sikeresen. Eléggé arrogáns lett, de mindemellett rettentően kedves, és nagydarab. Ez a tigris már most nagyobb, mint a macskám volt.
Végül is csak ki tört, még mindig láttam magam előtt, ahogy én vagyok a folyami hal a szájában. Nevetésben törtem, ki ahogy az is tetézte, ahogy a lánynak lekevert egyet a tigris. - Látom, és nagyon muris - igyekeztem összefüggően beszélni, de a nevetés még mindig hatott. Se perc alatt elfelejtettem a virágot, ami mögöttem van, vagy azt hogy akár az egy húsevő növény is lehet és az a kék pára vajon mi lehet.
- Szabad tudni a nevét? Csak hogy tudjam később kinek leszek ínyenc falat - kérdeztem jókedvvel. A szemüveg mögül zöld szempár néz vissza, lehet nem ezt a reakciót várta, de igazán jól lesett a nevetés. - Ne haragudj, nem akartam kinevetni - és itt a tigrisre nézek, nem tudom leolvasni ami, bele van írva a szemébe, lehet szereztem benne egy örök ellenséget, aki innentől üldözni fog, vagy nem - vagyis nem akartalak kinevetni - fordultam teljesen a tigrishez. - Benned kit ismerhetek meg? - legbarátságosabb mosolyomat elővéve kérdezem. Bár sokkal másabb mosolyon nem sok van. Talán a nevető mosoly, de azt az előbb nem tudtam benn tartani. Válaszát meghallgattam és amint volt lehetőségem bemutatkoztam én is.
- Örvendek, Hayashi Yuichinak hívnak, röviden csak Yuichi, még rövidebben Yui. Tudom a Yui női név, de sokan rövidítik a nevem szóval használhatod, ha szeretnéd - mondom mosolyogva, és közben tekintettemmel körbenézek - igazi paradicsom ami körbevesz, szerinted? - kezeim széttárva próbálom elmutogatni minden egyes kihagyott szót, amit a lélegzet elállító növényi csodák muttnak magukból.

by **Yuna** Csüt. Május 23 2013, 20:51

Féltem attól mit fog majd reagálni a srác Yuki khmm… közeledésére, talán félre rúgja vagy még rosszabb, igazából ezért is kaptam őt fel a földről, de láthatóan csudára tetszett neki.
- Yukiko! A kis falánk szörnyeteg neve Yukiko. – Válaszolok a kérdésére és fiú arca elé emelem őt, hogy jobban szemügyre vehesse mire Yuki felé nyújtotta mindkét pracliját és a levegőben fel alá kezdte mozgatni mintha próbálná elérni a fiút ezt látva én pedig magamhoz öleltem Yukit. Bele se merek gondolni a kis tigris mit akart véghezvinni ezzel. A fiú kedves volt így viszonzom azt a meleg mosolyt ami most őt is jellemezte. – Ne aggódj, nem sérted meg vele. Nem nagyon érti meg az emberi beszédet csupán az alapvető parancsokat és a nevét ahogy azt a valóságban is elvárnánk és aminek én kifejezetten örülök. Persze azt tudja ha neki beszélnek így bizonyos hanglejtésekre reagál de nem válik túl jó beszélgető partnerré. – És már kezdem is a szájmenést. – Yuna vagyok! Örvendek! – mosolygok rá a fiúra és közben leteszem Yukikot a földre aki rögtön kap a lehetőségen és megtámad egy nagyobb csoport pillangót aki a „fenevad” közeledtére a szélrózsa minden irányába szétszóródtak. Közben a fiú is bemutatkozik méghozzá elég szépen és hosszan. Ezt szeretem, nem csak úgy szimplán odadöfi a nevét.
- Ha te a teljes nevedet használod, akkor nekem is illik így tennem. A valódi nevem Yumiko Nakamura és ahogy az előbb is említettem itt a Yuna nevet használom. A Yui valóban lányos név de ha már mindenképpen rövidítenem kellene akkor Yu-kunnak szólítanálak, az valamivel férfiasabb. – Mosolygok ismét a fiúra. – Kellemes látványt nyújt az egyszer biztos. Van egy félkész helyleírásom a kezdetek városáról amiben megemlítem ezt a helyet, kiváló helyszín egy kis kikapcsolódásra különösen állatidomároknak. – Itt egy pillanatra Yukira néztem, aki még mindig a pillangókat molesztálta.

– Itt nem kell tartani, hogy a szieszta közben a nyakunkba szakad egy szakasznyi mob. Persze sok ilyen hely van nemcsak itt hanem minden városban vagy falucskában persze egyenlőre a kezdetek városa bővelkedik a legtöbb ilyen helyben. Nem sűrűn szoktam ide lejönni, jobb szeretem a cukrászdákat

. – Teszem még hozzá.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Május 24 2013, 14:24

Yuna

Yukiko, aranyos név, van odakint is egy Yukiko ismerősöm, és sokat szoktunk beszélgetni. Csodálkozom a kis tigris emberi nevén, de ennek szót nem adok. A kis falánk szörnyeteg, játszadozom a kifejezéssel, el is nevettem magam.
- Nem az látszik róla, hogy nem kap jó nevelést, hanem inkább rosszcsont még - folytattam jókedvvel.
Miközben bemutatkozik, szerencsére ő is jó hosszan, és hamar kapok is egy új becenevet. Yu-kun, majd meglátjuk, melyiket használja, Yumiko Nakamura. Yum Nak.. jah értem Yu Na így lesz Yuna, találó becenév, mosolyodom el.
Közben a kis tigris már bőszen zavarja a pillangókat. Tényleg rosszcsont én is ilyen voltam nagyon-nagyon régen. Tekintetem újfent Yunara száll - Örvendek Yuna. Igazad van itt szerencsére nincs félni való szörnyektől, és ahogyan támadástól sem. Találkoztam már egy nem zöld indikátoros játékossal. És őket nem tudom megérteni – kezdtem valamilyen teljesen más témához, de hamar rá is döbbentem, hogy a gondolataim csak úgy záporoztak kifelé a lányra. Elhallgattam egy pillanatra – Bocsi, kicsit elkalandoztam, szóval jobb szereted a cukrászdákat, ennek örülök – mosolygok, ha lesz legközelebb elhívom oda. És az hogy írással foglalkozik, vajon író lehet? – Ahogy látom Yukiko, szeret itt lenni – mutatok rá és épp ugrott az egyik pillangó felé, ami gonosz módon táncolt csak előtte, mert tudta, hogy nem érheti el a nálánál nagyobb teremtmény könnyen kicselezte így a tigris újfent üres helyre toppantott - bár a cukrászdát én is jobbnak tartom, itt is próbáltad már a városban? Nekem csak Nerve gear mentes tapasztalataim vannak –érdeklődtem.
- Említettél helyleírást, akkor jó pár helyen voltál már ugye? Tudsz ajánlani még valami ilyen csodálatosa, mint ez? – érdeklődtem szinte kisgyerekként, hirtelen rájöttem most nem sokban különbözhetek a kis tigristől, csak épp nem pillangókra vadászok, szavakra. De azt mégsem mondhatom neki, hogy én szinte vadembernek számítok itt, ő valószínűleg a kezdetek óta itt a városban van. Ahogy ő ismeri a várost, én úgy az erdőt és a mezőt. Talán még szolgálhatok neki én is némi segítséggel, ha kíváncsi lesz rá. Bár eddigiek alapján nem hinném, hogy szükség lesz ecsetelnem a tisztások szépségét, Aincradban. Mosolyodok el a gondolatra.
Közelben van egy pad, és válaszát megvárva felajánlom, hogy csüccsenjünk le, vagy akár sétálhatunk is, ezt a választást természetesen rá bízom. – Csak odakint örökmozgónak számítok, vagy igen lustának, itt Aincradban valahol a kettő között terülök el és a leg végletekig - vallottam be őszintén, hogy van egy ilyen bajom, egyhelyben álldogálás régóta nem megy itt.

by **Yuna** Pént. Május 24 2013, 16:43

- Csak nemrég kelt ki így nem igazán tudtam még nevelni. – Felelem Yu-kunnak. – Én még nem találkoztam se sárga se piros játékossal de valamilyen szinten megértem őket, mármint ha egy bizonyos szögből nézzük vagy inkább az ő szemszögükből. Végül is számtalan oka lehet annak ha valaki végez itt egy játékossal. Egyesek önvédelemből folyamodnak ami érthető és talán megbocsátható hisz az ember veszélyhelyzetben ösztön lénnyé alakul és a cselekedeteit a túlélés iránti vagy vezérli. Hasonló ok lehet a bosszú ami már kevéssé megbocsátható de ha az ő szemszögükből nézzük szerintem teljesen érthető. Vannak olyanok is akiknek az elméje összeroppant a tudattól, hogy egy játékban ragadtak és a józan ítélőképességük labilissá vált emiatt tesznek szörnyű dolgokat vagy épp úgy tartják, hogy nincs veszíteni valójuk és kifordulnak önmagukból. Végül pedig a leggyakoribb, hogy sokan nem tudják vagy nem akarják elhinni, hogy a nerve gear megöl minket és továbbra is egy következmények nélküli játékként tekintenek a saora. – Itt veszek egy mély levegőt, kicsit elkapott a hév. – Bocsi néha elég sokat tudok beszélni, szakmai ártalom. – Szabadkozok a fiú előtt. – Igen valóban szereti ezt a kertet. – Válaszolok Yu véleményére közben pedig Yukira pillantok aki közben megunta pillangok elleni harc folyamatos kudarcát és helyette inkább a virágokat kezdte el leharapdálni az alacsonyabb növényekről. – Vagy talán mégsem… - Csóválom meg mosolyogva a fejem Yuki pusztító viselkedésére célozva. – Igen, nem egy helyen voltam már a játékon belül ahol az igaziakhoz hasonló sütiket és italokat szolgálnak fel a lelkes npc-k. – Egy újabb kisebb szünet és már folytattam is választ adva a fiú újabb kérdésére. – Növényház tudtommal csak egy van de számos kisseb nagyobb park van elszórva a kezdetek városának különféle kerületein de ha esetleg másféle nevezetességre vágysz van bőven miből szemezgetni. Csak ezen a szinten rengeteg bárt, lokált, kocsmát vendéglőt találhatsz vagy ott van Orvidius kőszínháza ami szintén Pazar látvány már önmagában is de a város piac negyede is megér egy látogatást… - Itt elgondolkodtam milyen szép helyek lehetnek még. – Aztán ott van még Torubana város onsenje a második szint tavacskája ami szintén csodaszép, ennél grandiózusabb a negyedik szint tengerpartja és még van pár izgalmas hely és még a tíz százalékát sem fedeztük föl Aincrad hatalmas világának. – És már megint azon kaptam magam, hogy csak beszélek és beszélek. – Persze üljünk le! – Felelem és odasétálok a padhoz.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Május 27 2013, 13:40

Yuna

Nyugtáztam egy mosollyal Yukiko felé, új ismeret. Ilyen lehet a valóságban is tigriskölyök, mindig is szerettem volna egyet. De ő egyértelműen nem az enyém, és nem is baj, a gazdija is rendes embernek tűnik, viszont amiről beszél az új megvilágítást ad az indikátor problémámra. Lehet kicsit nagyobbra nyílt a szemem, mint gondoltam így elrémisztettem, de remélem nem.
- Igazad lehet, ebbe még nem is gondoltam bele, hogy nem önszántából bántott valakit, vagy esetleg ezzel egy nagyobb katasztrófát előzhetett meg. Ami a kijutást illeti, hogy ezért öli a játékos karaktert mert azt hiszi így hamarabb kijuttathatja a családjához a személyt? –tettem fel a tétova kérdést, amire nem hagytam neki időt válaszolni, legalábbis azonnal. – Nincs rá persze semmilyen bizonyítékom, de valamiért elhittem Kayaba szavait akkor és ott. Áh igen ilyen emberekre emlékszem akik azonnal megtörtek és még láttam is egy fiút aki leölette magát egy vaddisznóval, én épp akkor futottam ki a városból, de már későn értem oda. És az elől a mob elől én már elmenekültem, ki a városból, amilyen messze csak lehetett. –húztam el szám keserűen.
Viszont érdeklődő hangulatom visszatért, ahogy rátért a város szépségeinek és helyeinek elbeszélésére. Rádöbbentett, hogy az erdő ahol eddig éltem az egy igen kicsi világ szűk és komor. De nem tudtam azt igazán elhinni magamnak, hisz minden reggelem madárdallal indult, a szellő is csak úgy táncolt a lombozat között, szinte már-már valós nem is tűnik programnak. Kidolgozottság terén észveszejtő a hasonlóság a valósággal. Ilyen gondolattal, tértem vissza amikor a lány már a padon ült, és én csak tétován néztem felé, hogy miről maradhattam le. A kistigris rendesen pusztította már a növényeket is nem csak az állatvilág hervadozott nyomában.
- Óh, bocsi – kaptam tarkóm felé, és ültem le mellé a padra. Eszembe jutott, hogy a reggeli adag gyümölcs valamiből még maradt, és talán ha megkínálom vele elfogadja. Igaz nem egy sütemény, de szerintem finom. Még élek szóval nem árthat neki sem. Előveszem csendben az inventoryból és átnyújtom a felét, bár nézek tenyeremre, öt szem van még. Hármat átnyújtok neki.
- Tessék, van nálam némi gyümölcs legalábbis engem a gyümölcsre emlékeztet és nagyon finom. A nevét sajnos nem tudom, úgy gondoltam ebből a Yukiko-senseinek is jut. Direkt neveztem így látom már, hogy később ő, vagyis ti nagyon sokra fogjátok vinni – mondtam mosolyogva. Hogy ezt miből gondolom, amiket elmondtál én eddig elzárva éltem itt szinte elfogadtam, hogy börtönbe vagyok, és a kijutásomat egyértelműen az ásás jelenti. Persze képletesen. Te most rádöbbentettél, hogy nem ez a helyzet ezzel a világgal. Régen a szépségeit néztem én is amiket te elmondtál, azok is a világ szépségei. És nem tudom mennyire nézed-e munkának, ha nagyon is és van kedved egy kis bemutatóra. Ha munkának tudnád tekinteni, író vagy ugye? Szóval felkérnélek idegen vezetésre, kinyögöm végre. – lesütöm a szemem, tipikus kisgyerek érzésem van, amikor a bácsinál vagy néninél fagyi van. És nekem is kell, rángatnám meg anyukám szoknyáját. De itt más a helyzet felnőtt vagyok, és határozottnak kellene lennem. Itt ül mellettem egy lány, aki már a negyedik szinten is járt, tengerparton, mióta nem láttam már lehetőséget ilyen irányú örömszerzésnek. Kezem vállára tettem – Vigyél el kérlek ilyen helyekre, szeretném őket látni. Tekintetem elkaptam róla és kezemet is el, persze ha eddig nem lökte féle. – Bocsi, csak olyan régóta nem hallottam ilyen szépeket, színház, cukrászda, tengerpart, tó és még sorolhatnám – húztam fel szemöldököm, vétettem-e valahol, majd folytattam – és elragadtatott, hogy te ezt mind ismered.

by **Yuna** Kedd Május 28 2013, 10:07

- Nem feltétlen hiszik azt, hogy kijuttatja őket a családjukhoz csak nem fogadják el a tényt, hogy a Nerve Gear végezhet velünk de van olyan céh akik azzal „szabadítják” fel az embereket, hogy megölik őket. – Javítom ki Yu-t aki elmesélte, hogy valaki a szeme láttára öngyilkos lett és ez észrevehetően hagyott benne némi nyomot. Mikor leültem némi késlekedéssel de Yu is csatlakozott hozzám és még valamilyen gyümölccsel is megkínált.
- Köszönöm! – Veszem el a gyümölcsöket amit Yuki meg is látott és már felágaskodva a lábamra el kunyerálni kezdett amire elmosolyodom és az egyiket a szájába adom még a másikat leteszem mellé a földre, hogy legyen min csámcsognia. – Tessék! Ha kajáról van szó rögtön szemfüles leszel! – Nevetem el magam végül a harmadikat én magam kapom be. – Finom! – Állapítom meg. – Ezek a kezdetek erdejéből vannak? – Kérdezem a fiúra nézve. – Sensei? Még ha engem hívnál sensei-nek megérteném! – Emelem fel kicsit a hangom pukkadást színlelve de végül elnevetem magam. – Nem hinném, hogy sokkra vinnénk. Fél éve vagyok a játékban, de még mindig egyes szintű. – Yu ekkor kicsit ködösen kezdett el beszélni, látszódott, hogy zavarba jött. – Csak nem randira akarsz hívni? – Vonom föl a szemöldököm egy kacér mosollyal az arcomon, hogy gonosz módon még inkább zavarba hozzam majd még azelőtt, hogy válaszolna felpattanok a padról, megragadom a fiú egyik karját és felhúzom őt és a kijárat felé terelem. – Legyen, szívesen megmutogatom a legtöbb helyet amit ismerek. Innen a legközelebb az említett színház van, mi lenne ha ott kezdenénk? – Kérdezem a fiút. – Egyébként valóban író féle lennék. Ha pontosítani akarok akkor játékújságíró és így ki is találhatod, hogyan kerültem a játékba. És az igazság az, hogy ezeket a helyeket leginkább még a bétában fedeztem fel a negyedik szintre még nem merészkedtem itt legalábbis. De sok helyet tudok még mutatni! – Mosolygok rá a fiúra és ha engedi akkor elvezetem a színházhoz.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Május 28 2013, 13:54

Felszabadítani, gondolkodom a lány mondatán, lényegében lehet benne valami, mert amikor a srác is széthullott pixeleire, csak egyre tudtam gondolni, meghalt. De lehet ezzel ki is szabadult, és ő már kint él rendben van. Valahogy mégsem érzem ezt olyan biztosra, nem tudom, és lehet nem is akarom ezt elfogadni, és inkább hiszek a játékmesternek. Ez ostobaság lehet, de megélni szeretném a játék végét, játszva, és nem csak túlélve, ahogy eddig tettem az erdőben bujkálva. Sokadik alkalommal is ugyanazon a gondolat körül rágódom. Mit tettem én addig, amiért különbnek képzelem magam egy olyan játékostól, aki más játékosokat gyilkol? Egyértelműen csak az indikátorom, jelzi gyávaságom.
- Érdekes meglátás – értek vele egyet – ebbe eddig nem gondoltam bele, de lehet innentől még inkább távol fogok tartózkodni a nem zöld indikátorosoktól. Vontam le a feltehetően rossz következtetést. Miután leültem a padra és megkínáltam hamar visszatért jó kedvem, főleg látva, hogy azt a pár szemet is inkább a fejlődő szervezetű tigriskölyök kapta. Ránéztem a tenyeremben lévő két szemre, és egyiket elkezdtem a tigris felé nyújtani, majd inkább Yunának adtam, lehet az ujjam is úgy járna, mint a nadrágom mosolyodom el.
- Szívesen – mondom mosolyogva, és közben már kézfeje felé ért az enyém – tessék még egy Yukiko-senseinek. És igen senseinek fogom hívni, úgyis nagyobb lesz mindkettőnknél, ahogy megnő. – felelem nevetve. Mikor durcásan rám néz és kikéri magának, hogy miért nem őt szólítom így. - Yuna-sempai, nem is inkább Yuna-sama sokkal inkább illene, mint a sensei - állapítom meg kedvesen. Korát még nem mertem megkérdezni, ahogy felhozni azt sem, hogy több lehet-e a tudása az enyémnél. Tájékozott, ezt már tudom, és intelligens is. – Igen, onnan vannak a bogyók, ahol lakom ott terem pár bokron. Én állandóan ezeket eszem, más élelem még nem.. –hallgatok el és kezd elindulni némi elvörösödésem. Egyes szintű, harsogom belül, és ennyi fele járt egyre inkább azt érzem, mégis csak sensei lesz. Kérdése hallatán az elvörösödésem, megduplázódott. Hebegve, habogva kezdenék beszélni épp már nyitom szám, de nincs időm, se igenre, se nemre, már húzott is és nem is igazán tiltakoztak végtagjaim, már mentem is mellette a kijárat felé. Kissé nógatott, hogy gyorsabbra fogjam lépteim, és közben kérdezett. – Igen tökéletes lesz. – egyeztem bele vidáman, hamar el is tűnt, előző zavarom. Miközben beszélt, arcát néztem, és szemeit, vidámság jelei árulkodtak arról, hogy talán mégsem munkaként fog gondolni, arra hogy végig vezet pár helyen. Örültem, ténylegesen, és régóta most először igazán.
- Játékokról írsz? – kérdeztem vissza. Közben agyam pörgött Yumiko Nakamura néven. Olyan ismerős volt, mintha már találkoztam volna ezzel a névvel. A melyik újság is volt, tuti hogy az ő cikkét olvastam, de mi is az. Rövid agyam megakadályozott a visszaemlékezésben. Bezzeg most minden más régi újság cikk eszembe jutott. Pedig azt a cikket is bétáról még játék indulása előtt hónapokkal olvastam. – A bétás tapasztalatokról volt írásod? Van egy gondolatom, lehet tőled olvastam a „Kalandok a SAO-ban” cikk egy szösszenetét. De nem vagyok benne biztos, mert nem olvastam végig – kezdtem újfent elvörösödni, hogy itt ahol nem is számíthattam rá egy olyan lányba futok bele, akitől pont olvastam, ez kizárt, folytattam gondolatom. Ilyen szerencse vagy véletlen nem létezhet. – Akkor viszont szavadon foglak, nem ismerek egyetlen helyet sem - és tekintetem még mindig nem találta a helyét, Yukikoról Yunara vándorolt, lehet mégis senseinek kellene hívnom?

by **Askr** Hétf. Jún. 17 2013, 13:52

[Chan&Cylon]

Kellett egy kis magány. Bár hogy is érezzem magamat egyedül, egy szószátyár, öntelt farkas mellett, akit Hatinak hívnak? Bevallom, egy ilyen társsal az oldalamon nemigen érthetem meg, mi az igazi egyedüllét. Most azonban a kis démonfarkas is teljesen magába zárkózott a gondolataival, s egy "másik" világban járt. Ennek egy kicsit örültem is, így a kikapcsolt Hati úgy tett, ahogy én szerettem volna. Kicsit sem kapcsolódott vissza, amikor beléptünk ennek a csodálatos növényháznak a romkertjébe. Meglepve vettem észre, hogy mintha a levegőben keringő fényecskék foszforeszkálnának. Szikláról sziklára, némán szökdécseltem, miközben teljesen elszakadtam a petemtől. Visszapillantottam: Hati leült az egyik kisebb kőre és a vizet bámulva merengett magában. Békésen mosolyogva haladtam tovább, míg nem megláttam egy számomra tetszetős, magasabban fekvő sziklalapot, ami egy fa árnyékában helyezkedett el. Nehezen vetődtem rá, hiszen azt a sziklát szintúgy víz környékezte, de egy határozottabb ugrással megbirkóztam a kisebb akadállyal, s felküszködtem magamat a lapra. Lábamat lelógatva az eget, majd a vizet fürkésztem. Akkor sok minden járt a fejemben, egyrészt azok a szavak, amiket anya akkor mondott apáról, másrészt pedig az, hogy vajon mi lehet velük. Kifejezetten dühös lettem, mikor felvillant bennem az, amit apa tehetett anyával. Idegesen szorítottam meg egy kavicsot - miközben úgy tettem, mintha apa lett volna - és a vízbe ejtettem. Ökölbe szorított kézzel lehunytam szememet, míg nem azt vettem észre, hogy könnyeket hullatok. Nem, egyáltalán nem sírtam, csupán egy-két, dühből áradó könnycsepp volt. Gyorsan letöröltem őket és nagyot sóhajtva próbáltam lenyugtatni magamat, kisebb-nagyobb sikerrel. A hátamra dőltem, a tarkóm mögött keresztbe font karokkal a fák lombjainak ringatózását néztem, ahogy egy szellő megtáncoltatta azokat. Lassan lehunytam szememet, s mire kinyitottam, már egész máshol jártam. Egy sötét, köd fátyolos helyen, ameddig csak a szem ellát. A ködben egy hatalmas alak bontakozott ki, mely méltóságteljesen lépett elő. A fehér démonfarkas volt az, csupán sokkal másabban nézett ki, mint első találkozásunkkor: robusztus testfelépítés, hosszú, ívelt szarvak, dús, sörényszerű ezüstszürke bunda a hátán és persze a testén végigfutó világoskék motívumok. Bár szemei komolyságot tükröződtek, mégis egy gúnyos nevetés hangját hallatta.
- Mégis mi olyan vicces? - kérdeztem szinte felháborodottan.
- Annyi minden van, amit nem értesz, fiú. Sokat kell még tanulnod. - mondta a legnagyobb döbbenetemre a farkas.
- Ki a fene vagy te? - tettem fel az újabb kérdést.
- Sköll. És úgy hiszem, egyelőre elég ennyit tudnod. - zárta rövidre a témát, majd ködszerű lénnyé vált, s felém tartott. Száját hatalmasra tátotta, hogy egyszeriben bekapjon, de aztán:
- Askr, ébredj! - utasított egy ismerős hang. Rögtön felriadtam ebből az igen különös álmomból. Ugyanazon a sziklán ültem, de ott volt Hati is, aki a combomon ülve, gyanakvó aggodalommal nézett a szemembe. - Jól vagy?
- Igen. - feleltem neki halkan. - Csak egy újabb...
- Rémálom? - kérdezte, mire némán biccentettem. Őt aztán már nem tudtam becsapni, annyi szent. Hati magánkívül volt és még a saját merengését megzavarva is csak rám tudott gondolni. Elmosolyodva simogattam meg a démonfarkaskölyök jobb fülének tövét, majd a térdeimre támaszkodva ültem és folytattam a merengést, ezúttal Sköllről, aki már nem csak a játékban, de még az álmaimban sem hagyott nekem békét. Vajon mit akarhatott tőlem?

by **Chancery** Hétf. Jún. 17 2013, 17:10

//Askr és Cylon//

-Álom, úgy őszintén, szerinted van ennek a napnak bármi értelme? Mármint, annak örülök, hogy végre nem kapom a pofámba, hogy bár meg se születtem volna, de azért egy-két "boldog szülinapot" az jólesne...
A macska tovább nyalogatja a mancsát.
-Persze, úgyse várhatom el senkitől. Egy kezemen meg tudom számolni azokat, akiket ismerek, ez meg nem a fészbúk, hogy figyelmeztesse őket. Azon is csak azért kaptam mindig az üziket, mert ki volt írva... "Ma van a k*rva Möra szülinapja, köszöntsd fel, bémeg".
A macska a füle botját sem mozdítja, csak mosakszik tovább.
-Éhes vagyok... -folytatom. A gyomrom jóformán vitustáncot jár; ma még semmit sem ettem, mert szeretném a nagy nehezen összegyűjtött aranyamat megspórolni, mobolni meg nem volt kedvem. Legalábbis ma nem. Egyedül annak örülök, hogy a szokásos otthoni balhézást kihagyhatom. Köszönöm, KayaBá. Kivételesen örülök, hogy bezártál minket.
-Áh, amúgy is, kit érdekel? A világon senkit. Mindenkinek van szülinapja, valaki ünnepli, valaki nem. Kit érdekel, hogy én ünnepelni akarom, csak épp senki sem engedi vagy akarja. Nemigaz? Sz*rjuk le a Mörát magasról, hogy mit szeretne, akkor se lesz az, ha mi is akarjuk! Így működik ez. Most is, szerinted írt bárki is? Senki. Még Jay se. Jó, ő rágja napok óta a fülem, de akkor is...
Még jobban összehúzom magam a földön csücsülve, a hatalmas üvegbúrák mellett egyenesen eltörpülök. -Úgyse hiányzom senkinek, Álom. Egyáltalán senkinek.
A macska egy nagyot ásít, majd lustán rám néz. Lassú pislantásával mintha egyenesen azt kérdezné: minek kenődtél el ennyire? Ez is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi.
-Igazad van. Ez is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi... -mosolyodom el. A ruha ujjában megtörlöm a szemem, hogy legalább a könnyeim tűnjenek a fészkes fenébe, majd felkelek a földről. -Menjünk ki, ez is megvolt. Keressünk valami kajálnivalót.
Mire kilépek, már nagyjából jobban érzem magam. Ez kell nekem, pár óra koplaló egyedüllét, és máris jobban vagyok. Bár odakint is ilyen egyszerűen el lehetne bújni, minden sokkal szebb lenne. Nagy levegőt veszek, és elindulok kifelé, de ÁK megtorpan, és mereven a kert irányába néz.
-Mi az...? -kérdezném, de végig se mondom, már megugrik. -Hékás, gyere vissza!
Szaladok utána, ahogy csak tudok, de ÁK olyan ügyesen lavírozik a növények és a patak mentén, hogy alig bírom tartani a lépést. Mire utolérem, pont látom, ahogy felpúpozott háttal, minden szőrét szerteszét meresztve fúj dühösen egy nagy, kutyaszerű lény felé. Az állat egy srác mellett kuporgott, arra ugyan már nem figyelek, hogyan reagál, felkapom ÁK-t a földről és magamhoz szorítom.
-Nyughass te bestia, van épp elég bajom a balhézásod nélkül is! -de persze a kis szörnyeteg tovább mered fenyegetően a démonfarkas felé, miközben bűnbánóan nézek én is a kert vendégeire és enyhén meghajolok. -Bocsi, nem tudom, mi üthetett belé. Nem akartam zavarni. Izé... -'...már mennék is', akartam folytatni, mikor jobban megnéztem a petjét.
-...... de gyönyörűűűű... *_* -és a "csillogó szemű fangirl Möra mode" bekapcsol.

by **Reykashi Cylon** Hétf. Jún. 17 2013, 23:51

Askr és Chan

*Azon a reggelen erős fejfájással ébredt... Nem is volt csoda, eléggé durva estéje volt, ivott amennyit csak bírt, habár itt az alkohol is csak egy olyan dolog, amely programozás alapján fejti ki a hatását, de rettentően élethűre, meg valóságosra sikeredett. Ezért is szerette, mert itt nem lehetett rászokni.. Na igen, látott pár pozitívumot is ebben a virtuális környezetben, hiszen leszámítva a szimpla tényt, hogy ez a játék rossz, azért az, hogy kizártak olyan hatásokat mint a függőség nagyon pozitívnak mondható...
Visszakanyarodva a jelenbe, épp egy hatalmas kert közepén ébredt fel, az agya lüktetett a lábát elvágta a növény levele amin aludt... persze ez nem érződött, hiszen a fájdalom amit sérülésekben szerzett az ember az ki volt szintén zárva...
A másnaposságot is csak úgy megszokásból produkálta a szervezete, de mivel erről senki nem világosította fel, ezért nem is jött rá. Kinyitva a szemét feltápászkodott, majd körbenézett... Növényeket látott mindenütt, na meg embereket, akik fel alá járkáltak a helyszínen... Azt helyből beazonosította, hogy egy kertben tartózkodik, de hogy...*
- Hol vagyok??
*Sajna erre a kérdésre nem volt képes válaszolni, a kezdetek városában már kezdetek óta... micsoda szópoén mindig képes volt eltévedni. Itt, ott, amott ébredt fel, vagy épp lyukadt ki. Szerencsére a küldetések és a mobok helyét nagyjából képes volt felderíteni, de minden más megtalálása minden alkalommal kihívást jelentett. Még, ahol minden alkalommal megfordult ott is eléggé problémásan találta fel magát...
Már sokszor pontosítottuk, hogy nem volt teljesen tisztában a videojátékok világával, így a térképtől és a segítő ikonoktól sem lett okosabb. Vagyis inkább nem a térképen való eltájékozódással volt a gond, hanem azzal hogy nem tudta, hogy kell bekapcsolni a már említett térképet...
A SAO-nak talán nem volt más olyan karaktere, aki mindig eltévedt, na ő pont ilyen volt... Nem fedezett fel ismerősöket a helyszínen, nem mintha lett volna neki olyan komolyabb ismeretsége, nem sokat beszélgetett az emberekkel, inkább csak szólózott és magától csinálta, amit úgy megértett és tudott... Sajnos nem sok ilyen volt. Egy SAO szintű játék egy olyan ember számára, aki inkább a kardforgatásnak élt nem volt valami jó választás, elég sok dolgot kellett megtanulnia, amivel az általános játékosok már rég tisztában voltak.
Annak viszont nagyon örült, hogy volt opció hogy kardforgató legyen, hiszen nem értett máshoz, meg látott olyanokat mint lovag... harcos... állatidomár... nos a harcost nem tudta behatárolni, de biztos volt benne, hogy a lovag páncélt visel, ő pedig mindig ideges volt, ha valami hátráltatta a fegyver megfelelő irányításában... na a páncél és a pajzs számára két pont ilyen dolog volt... Az állatidomítás pedig... valami olyasmit hallott, hogy az állatok képesek beszélni... hát már csak azt hiányzik, hogy a fegyverével szócsatákat kelljen vívnia, hogy végre támadjon... Kisebb korában nézte a Pokemont, tisztában volt vele, hogy micsoda problémákkal járhat, ha az a tudatos valami, ami az ember helyett harcol, máshogy gondolja és nem úgy cselekszik mint kéne...
Nem volt kedve, hogy most valakivel leálljon csevegni, de valahogy mégis ki kellett deríteni, hogy merre jár... Így kiszúrta magának az első párost akiket meglátott... Nos az egyikük egy macska szerű lány volt, valami állattal, a másik egy srác, aki szintén állattal szaladgált... *
~ Állatidomárok... hm... Pokémonok...~
* Fordult meg a fejében, és elindult feléjük, tett pár lépést, közben leporolta a ruháját, megigazította a katanáját, majd a közelükbe érve így szólt.*
- Hey, emberek... és állatok... vagy mik... Na mindegy, szóval meg tudnátok mondani, hogy ez a hely, hol van a városon belül, vagy egyáltalán hol van?
* Közben lemérte kettőjüket, úgy nézett ki, mind a ketten fiatalok voltak...*

by **Askr** Kedd Jún. 18 2013, 18:47

[Chan&Cylon]

Valahol örültem a démonfarkas gondoskodásának, mégsem akartam, hogy aggódjon. Úgy éreztem, valahogyan egyáltalán nem állt jól neki ez a szerepkör. Hati idegesen nézett hol jobbra, hol balra, mintha pontosan tudta volna, mitől kéne megvédenie. Mire ismét lehunyhattam volna szememet, szemöldök ráncolva meredtem a komára. Meglepetten pislogott rám azokkal a nagy, kerek rubinvörös szemeivel, s oldalra billentette fejét, egy "Mivan már megint?" pillantással. Meglepődve mosolyodtam el a farkaskölyök zavarodott mimikáján.
- Nem te fújtál? - kérdeztem megszeppenve a démonfarkastól, mire az fejét rázva egy egyenes "Nem"-el válaszolt. Tekintetemet tovafordítva egy lányra lettem figyelmes, karjában egy igazán mérges macskával. Ahogy Hati is megnézte magának az állatidomárt és főleg a petet, szőrét felborzolva, agyarait megvillogtatva, fülét lehorgasztva, izmait pedig befeszítve, dühösen meredt a macskára. Fejét megrázva újfent a szarvával nagyzolt föl. Kezemet Hati fejére tettem: nem kicsit remegett, a rivális pet látványától. Ez az a tipikus kutya-macska undor volt, vagyis annak tűnt. A lány bocsánatkérésére csak legyintettem egyet.
- Ugyan. Van, amikor nem tudsz parancsolni a pet érzéseinek. - vontam meg vállamat és Hatira néztem. A kis fekete démonfarkas lassan bár, de kezdett lenyugodni. Ajkát összepréselve, egyik szemfogát megvillantva még korántsem hagyta abba a fenyegetőzést, csupán kivételesen szót fogadva nyugtatta magát. Még arra sem figyelt fel, amikor a lány ujjongva rajongott érte. Arra számítottam, hogy ez kizökkenti a rivalizálásból, ám vannak kivételes helyzetek.
- Köszi. - mondtam, tarkómat vakargatva. - Neked meg cuki a cicád. Mindig ilyen?
Nem nagyon szoktam hozzá az efféle töltelék-párbeszédekhez, azonban a két pet közötti feszültséget jó lett volna háttérbe szorítani. Hati eleve a domináns szerepet akarta betölteni, ráadásul egy macska puszta látványára jogosan tépheti a száját, bár ilyen véletlen helyzetekben jobban tette volna, ha visszafogja magát. Azonban a démonfarkas itt, ebben a szerepkörben kifejezetten önzőnek mutatkozott, habár azért igyekezett jó magatartással kiemelkedni. Talán pontosan azért higgadt le, mert ezzel be akarta bizonyítani a macskának, hogy ő jobb. Ez aztán jellemző volt Hatitól.
Miközben ez a fajta "vita" tűzszünet nélkül ment, - függetlenül attól, hogy a démonfarkas mennyire tudta lenyugtatni magát - egy újabb alak bukkant fel. Jómagam, de még a petem is meglepődött a feltett kérdésen. Tanácstalanul néztünk egymásra, majd újból megvonva vállamat eltekintettem. Hati szinte sértődött hangnemben hümmögött. Fölállt, nyújtózott egy nagyot és oldalról tekintett le az ott állókra, mint valami úr.
- Még mindig a Kezdetek városában vagy. - jelentette ki határozottan. Mást én se mondhattam volna, ezért inkább hagytam, hogy ő beszéljen. Amúgy is szerette, ha középpontba kerül és járathatja a locsogóját.
- Askr vagyok, a Young Justice céhtől, ez a szőrgombóc itt mellettem Hati. Bennetek kiket ismerhetek meg? - kezdeményeztem a bemutatást, miközben szembefordultam a két alakkal és a pettel, de továbbra is a lábamat lelógatva ültem a sziklán.

by **Chancery** Kedd Jún. 18 2013, 19:04

//Askr és Cylon//

Álom változatlanul, szőrét meresztve tartja a fenyegető fújtatást a farkas felé, és tudom, hogy sajnos egy macska nem nyugszik le olyan hamar. Bár a másik pet láthatólag több értelemmel rendelkezik, és kisvártatva mintha nem is törődne többet a macskámmal, az enyém viselkedésétől kezdtem enyhén cikisnek érezni magam. Próbálom simogatni, dögönyözni, hátha attól lecsitul, de nem. Végül úgy döntök, tartom a kezeim között tovább, előbb-utóbb majd megszokja a másik látványát.
-Köszi. -felelem, majd kicsit megakadok. -Igazából nem tudom. Nem ismerem még eléggé, és ez az első eset, hogy egy farkasfélével fut össze. Az istenit, Álom, nyughass már!
Már pont rákérdeznék, hogy hívják, hátha attól ismerősebb lesz, mikor Álom abbahagyja a fújtatást és megint merően oldalra néz. Egy alak közelít felénk, elég fura járással. Jaj, na ne... ugye nem egy részeg? Nem mintha bajom lenne velük, de kerüljenek el engem messzire. Semmi kedvem megint egy ilyen ember hányadékát takarítani, ha neadjisten kidobja a taccsot, a szaguk és a viselkedésük pedig eleve hátborzongató - az elképzelhető szituációkról, amikben részem nem volt, nem is beszélve. Szarvas-farkas ide vagy oda, közelebb lopózom a sráchoz és próbálok a háta mögé kerülni, hogy ennyivel távolabb legyek a gyanús idegentől. Igen, félek tőle, naésakkor?
Picit meglepődöm azon, hogy a farkas szólalt meg, de nem is ért teljesen váratlanul. Hisame is beszél, akkor egy ilyen különlegesség, amiről nem is hallottam előtte, szintén megteheti. Vajon Álom is fog beszélni? Kétlem, de reménykedni szabad.
-Azon belül Bianka Növényházánál... -egészítem ki a választ, és ha lehet még jobban Askr mögé bújok. Egészen addig, amíg be nem mutatkozik. Szinte érzem, ahogy felcsillan a szemem: hát ezért volt ismerős.
-Öö... Én Chancery vagyok, és szintén Young Justice-os. -mosolygok szélesen. Jajdejó, egy klántag! Őszintén szólva még nemigazán ismerkedtem velük, hisz elsősorban a fejlődésre, Álomkelő megismerésére és a pénzgyűjtésre koncentráltam, ezek szerint túlságosan is. Chan, Chan, jobban kéne figyelned a társadalmi életedre is, vagy könnyen vakvágányra kerülsz. A macskát is felemelem a magasba, így legalább megdöbben annyira, hogy abbahagyja a fújkálást. -Ő pedig Álomkelő.

by **Danee** Pént. Júl. 19 2013, 21:30

A Séta.

Immáron a sokadik napja, hogy e világ utainak porát tapodom.
A sokadik szürkületben indulok neki egyedül, a fárasztó nap után.
Cipőm orra az macskaköveken megtelepedett út porát rúgja, kezem a nadrágom zsebébe süllyesztve, csak a hüvelykujjak kandikálnak ki.
Mint mindig, valami ismerős melódia dallamfoszlányait dúdolom alig hallhatóan.
A várost járom: járó kelők némelyike sietve, futva hagy maga mögött, mások derűsen beszélgetnek, pletykálnak, vagy csak a kalandjaikkal büszkélkednek. Megint mások az úton poroszkálnak, itt-ott egy-egy boltocska ajtajában tűnnek el.
Számomra ez a gondolatok sétája. A megnyugvásé.
Ez az út vitt a sokadik estén egy zöldellő szélű sikátor szájához. A sikátort övező falak tövében hosszú szárú fű lengedezett az esti szellőben, a falakon vadszőlő kapaszkodott fiatal kacsóival, levelei a fűvel hasonkép járták táncukat a fuvallatban.
Beléptem a sikátorba. Csend honolt. Jól eső csend, a szőlő alkotta lugas-folyosó tetején a lemenő nap utolsó sugarai törtek át egyenként megvilágítva minden apró porszemet a levegőben, égi fátyolként aláhullva.
Hívogatott a hely. Nem akartam visszafordulni a zajos és hétköznapi utcára.
Megérintettem a falakat, a szőlőleveleket, végigsimítottam a tenyerem a hosszú szárú fű bojtján, becsuktam a szemem és az orromon át nagyot szippantottam az elvarázsolt sikátor levegőjéből. Nagy levegőt vettem, teleszívtam a tüdőmet, kihúztam a fáradtságtól görbe hátamat. És beljebb sétáltam.

Bianka Néni Növényháza - Page 2 A1_2013_7_19_1hs0jsa2i1

A menedék

A lugas a város egymásnak feszülő házai mögé vitt.
Egy olyan világba, aminek a létezését nem is sejtettem addig.
Egy kert volt. Zöldellő és vad. Hatalmas kert, még egy kúria falai is feltűntek, valahol féltájt talán.
Nem is pusztán kert volt, hanem egy egész park. Rejtett park.
Lélegzet visszafojtva tettem meg az első pár lépést odabent.
Lépteim lelassultak, csizmám talpa fokozatosan gördült végig a pázsiton minden lépésnél.
Fürkésztem a tájat jobbra balra, de nem veszély után, tekintetem a virágok sokszínű repertoárján legeltettem, a fák mohába burkolt törzsét csodálta.
A kúriába nem akartam belépni, bár annyira azért közelebb sétáltam, hogy elolvashassam az ajtó fölé ácsolt cégér betűit: Bianka néni növényháza
Magam mögött hagytam az épületet és egy kis tavacskából tovaszökő erecskét követve antik romkertbe futottam bele.
Letelepedtem a víz partján egy lapos kerek kőre, tenyerem a pázsiton támaszkodott meg két oldalt.
A szellő zörgette a fák leveleit, alig valamivel volt halkabb, mint a tücskök ciripelése. Madár fütty és csivitelés itatta át a hely nyugalmát.
A nap még kitartóan küldte vörösbe váló sárgás fénysugarait, kellemesen simogatva az arcomat, vállamat, tenyeremet. Lecsukott szemmel hallgattam e csodát, miközben apránként lelassítottam a lélegzetemet és vele együtt a szívverésemet.
Minden lelassult, minden megszépült. Gondolataim összeálltak. A felismerés folyamata megindult bennem.
Közben még egy tovaszálló gondolatként elhatároztam, hogy ezentúl mindég ide fogok megtérni esténként, amikor csak tehetem, s megtalálható leszek itt, a tücsköknek, madaraknak, és akár más idetévedőnek is.

by **Snowcat** Pént. Jan. 10 2014, 18:43

/Snowcat és Lydia/

Az egyetlen hely, ahol mindig tavasz van, csicseregnek a verebek, zöldellnek a fűk, illatoznak a virágok, keményen csobog a vízesés... egy pillanat! Hogy tudna keményen csobogni a vízesés? Meg hát ha úgy vesszük, ez a vízesés nem akkora, mint a Niagara vízesés, és bele sem lehet fulladni.
A kedveském mesélte, hogy van egy Pillangó kerthez hasonló kis helyecske a városban, de ő még sose járt itt. Majd elhozom ide, hogy ketteskében tölthessük itt a szabadidőnket távol a a zajos világtól, a reménytelen esetű nyárspolgároktól és a céhtársainktól, akiknek egy része annyira idegesítő, hogy az már-már fájni tud. Muszáj lesz majd a céhben valami rendet csinálni, bizony! Mint vezérőrnagya a White Rose-nak, tennem is kell róla, hogy ismét a jó összefogás megmaradjon a bandában, és "nem fogok kegyelmezni"! Először is kéne új tagok, másrészt valami programot kitalálni, ámbár most lesz a születésnapi bulim, nyo... ott majd szépen elcseveg a társaság, aki eljön. Jó lenne, ha eljönnének mind!
Hogy kerültem Ide Bianka néni kertjébe? Ja, mert ugye Enhi-chanom említette ezt a helyet, ezért úgy döntöttem, hogy idehozom Reginát egy kicsit rohangászni. A fehér ködfoltos vadcicusom majd bedilizett az örömtől, mikor idehoztam. Biztos a különböző növények illatának hatása alatt áll, hiszen rengeteg érdekes növényt is lehet találni az üvegházakban. Szaglászta a növényeket, amiket meg is dörgölt vagy rágicsált (akkor gyorsan elhúztam onnan, vagy egy húsevő növényke belecsípett az orrába önvédelemből); rohangált a kertben, pancsolt a kis patakocskában. Egy homokos résznél guggoló állást is vett fel, aminek az lett a következménye, hogy azt a szerencsétlen dolgot be is ásta.
- Imádom ezt a helyet, papa! - rikkantotta örömében Regina, mikor elfutott mellettem a bokrok közé, ahová bevágta magát a bokrokba. Úgy hempergett ott, mint egy játékos kiskutya.
Tényleg! Regina átment kutyába!

by **Lydia Einsberg** Hétf. Jan. 13 2014, 15:23

/Lydia & Snowcat/

Mostanában Dunkel kicsit hiperaktív volt úgyhogy elmentünk a városba szétnézni hátha találunk valami újat. Mivel egész úton csak össze vissza rohangált felvettem és úgy mentünk tovább. Nem örült neki, hogy felvettem és állandóan mozgolódott hátha elengedem de nem. Észre sem vettem és messze kerültünk a kiindulási ponttól pedig nem akartunk messzire menni.
-Hol vagyunk Mama?
-Nem egészen tudom de ez a hely érdekesnek tűnik menjünk be.
Mihelyst beléptem az ajtón kezemben Dunkellel rögtön el is ámultam a sok szép virág láttán. Persze Dunkel rögtön kapott is a lehetőségre, hogy kiszabaduljon a kezemből és el is szaladt körbenézni a sok növény között. Bennem még csak most tudatosult, hogy hova is jöttünk be, hogy Bianka néni növényházában vagyunk ezért néz ki az egész úgy mint egy esőerdő. Úgy látom Dunkelnek tetszik ez a hej de nem csoda végül is a párducok ilyesmi helyeken laknak.
-Mama gyere gyorsan ez milyen virág.
-Nem tudom de nagyon szép igaz.
-Nekem is tetszik Mama.
Dunkel az összes virágon körbevitt és megkérdezte mindnek a nevét hátha tudom. Miután körbe vitt elkezdett megint szaladgálni és egy kicsit meg is ált nézni a tükörképét a tavacskában. Miután rávett, hogy játsszak vele megint mint aki megkergült szaladt végig az egészen nagyon élvezte annak ellenér, hogy már néhányszor végigszaladt rajta. Mindig más pontból ment a tóhoz amibe néhányszor bele is szaladt. Ám mikor beszaladt a bokrok közé hirtelen vissza fordult ugyanis megijedt egy másik pettől. Mint akit ágyúból lőttek ki úgy szaladt vissza hozzám és mivel nagy erővel ugrott a nyakamba fenékre estem ezután már csak azzal törődtem, hogy megnyugtassam a kicsit és, hogy rájöjjek milyen állattól is ijedt meg.

by **Snowcat** Kedd Jan. 14 2014, 14:16

Regina jól elvolt a bokorban, amíg egyszer csak valami beszaladt a bokorba, és Regina ezt a hirtelen felbukkanást egy dühödt fújással kezdeményezte. Aztán meg elmenekült előle valami kis fekete, amiről kiderűlt, hogy egy kiscica.
- Hé, hé, hé, hé! Mit művelsz, Regina?! - szóltam rá fegyelmezően. - Mit ijesztgetsz más állatokat? Nem szégyelled magad?
- Visszatért! - felelte Regina. - Visszatért az a kis fekete nyavalyás, aki a Pet-oviban játszotta az eszét és a főnököt. Most pedig elkapom a kis mitugrászt, és megmutatom neki, hogy hol a helye!
Mielőtt elindult volna, elkaptam a farkát, és hisszahúztam. Regina a lendülettől, ahogy megindult volna, úgy hasalt bele a fűbe, és hagyta visszahúzni magát.
- Álljon meg a menet, nyo! - mondtam neki. - Honnan veszed, hogy az a kismacsek volt? Attól, hogy fekete vagy hasonló, még nem jelenti azt, hogy pont ő ment be hozzád a bokorba.
- Esküszöm, hogy ő volt, láttam!
- Na, azt nekem is látnom kell... na merre futott?
- Arra.
El is indultunk abba az irányba, amerre a kis feketeség futott. Regina mindenáron be akarta bizonyítani igazát, de én nem nagyon akartam ám neki hinni. Nyo, akkor sem nagyon hittem el neki azt a fekete kismacskás-sztorit, miután a Pet-Oviban ott találtam őt csupa mocsokban egy kajacsata kellős közepén!
Végül megérkeztünk. Egy csinos leányka üvdörgött a fűben, nyakában meg a fekete kismacskával. Végignéztem először az állatidomáron, majd az állatkán. Nem tűnt Vadmacskának, mint Regtina, viszont nagyon jól nézett ki, mintha démoni állat lenne... én is akarok egy ilyet Regina mellé! *.*
Lélekben lelkes voltam a kismacsek iránt, de a előttük udvarias, de komoly arcot vágtam.
- Üdv, kedves szép leány! Mondd csak, a peted nem volt véletlen valamikor egy petmegőrzőben? - kérdeztem tőle biztos, ami biztos alapon.

by **Lydia Einsberg** Szer. Jan. 15 2014, 18:51

Ahogy nyugtatgattam Dunkelt megjelent egy cica fiú egy pettel valószínűleg az ő petjétől ijedt meg a kicsi. Miután a fiú üdvözölt rögtön kérdezett is valamit persze a válaszomat csak két perc felfogási idő után mondtam meg.
-Üdv Lydia vagyok és ő pedig Dunkel. Egyébként nem Dunkel nem volt petmegőrzőben. Miért?
Mondtam a válaszom és a kérdést ezután pedig felálltam. Aztán az eszembe jutott, hogy nem tudom a fiú nevét.
-Egyébként téged, hogy hívnak?
Kérdeztem és közbe Dunkel még fentebb mászott a nyakamon és ezt súgta a fülembe:
-Mama az a hópárduc valamiért fújtatott rám.
Mondta még mindig ijedten. De biztos csak meglepte a kis vadmacskát, hogy Dunkel hirtelen beugrott a bokorba. Letettem Dunkelt a földre aki persze rögtön a lábamhoz simult a másik pet miatt. Míg vártam a macska úrfi válaszát a kérdéseimre addig rendesen kielemeztem az előttünk álló párost. Csak magamban tettem fel a kérdést. ( Vajon igaziak a fülei? ) Kérdeztem magamba és kicsit el döntött fejjel próbáltam ezt kisilabizálni. De ahogy rám vall idővel nem bírom tovább és megkérdezem. Csak ne jöjjön ki hülyén mert most tuti nem kérdezem meg majd csak később. Aztán elálmosodtam a liliomok illatától. De szerencsémre a pici ébren tartott azzal, hogy a lábamat piszkálta, idővel meguntam, hogy Dunkel állandóan karmolja a lábam, hogy vegyem fel így hát felvettem és kicsivel nyugodtabb lett. Úgy tűnt a kis macskaféle eléggé mérges ezért rá néztem és ezt kérdeztem:
-Mi a baj csak nem Dunkelre haragszol talán rád ugrott?
Kérdeztem a petet ás vártam mi is fog kisülni ebből a találkozásból később.

by **Snowcat** Csüt. Jan. 16 2014, 16:06

Regina csak azért is fújt a kis mitugrászkára a lány nyakában, mert még mindig szenttül hitte, hogy ő az a másik kiscicuska, aki felhúzta az idegeit abban az oviban. Nyo, nekem nem úgy tűnik, mintha gúnyt akarna belőle űzni, ellenkezőleg fél is tőle a kicsike. Nem is csoda, Regina tízes szinten már majdnem elérte a tini-szintet, és jócskán megnőtt. Már egyáltalán nem volt az a kicsi cicamica, mint amikor kikelt a pöttyös tojásból. Ejj, de szeretném én is a fajtársát ennek a félős kiscicának, ami olyan démonikusan néz! :3
- Szóval nem volt a Pet-Oviban? Akkor így már más a helyzet. Tudod, Regina összetévesztette őt valaki mással, aki rosszalkodott ott körülöttük egy kicsit... nya látod, hogy nem ő az, Regina! Kérj bocsánatot a kicsikétől! - Itt már Reginát szidtam le.
Regina makacsul felhúzta az orrát, de legalább ettől kezdve sokkal barátságosabb arcát mutatta az itt jelenlévőknek. Viszont a kérdésre nem válaszolt, csak adott ki egy semleges mormogást. Csendben ülve, érdeklődően figyelte, hogy mi jön ki ebből a beszélgetésből.
- Szóval Lydia a neved? Örvendek szépséges kisasszony, én pedig Snowcat vagyok, szolgálatra! - Aztán udvariasan megemeltem macskafüles fejhallgatómat előtte, és kéz csókot adtam neki, ahogy ezt illik egy szép hölgyikénél, aztán bemutatóan rámutattam Reginára, mikor visszatettem a fejemre a macskafülest. - Ő pedig a kedves partnernőm, Regina, a gyönyörű vadmacskám. Csak most haragszom rá azért, amit most csinált, úgyhogy én kérnék elnézést a kellemetlenségért! Való igaz, hogy a petjeink nem éppen olyan igaziak, mint én vagy te, kedves Lydia, de ugyanúgy hajlamosok egy csomó olyan rossz dologra, amit mi is megengedünk magunknak. Tehát le a cicakalappal Kayabácsi előtt a virtuális petekbe telepített mesterséges intelligencia-programért! Nyo, mesélj szépen, mi szél hozott erre a kedves kis nyugodt helyre, ha szabad megérdeklődnöm?
Végignéztem Lydia-chanen. Az biztos, hogy csinos leányzó, és talán már vannak is nekik udvarlói. Udvarlók körében utálok vergődni, de mindig is szerettem akár egy szép leányka társaságában lenni, mint barát, mint egy lovagiasabb udvarló. De hát ilyen macskás a természetem, nyo.

by **Lydia Einsberg** Csüt. Jan. 16 2014, 19:53

Értem tehát a vadmacskája volt petoviban és összekeverte Dunkelt valaki más petjével. Kicsit vártam és kaptam is a választ a kérdésemre. Szóval Snowcatnek hívják és nem igazi a macska füle. Tényleg eléggé illedelmes fiú de nekem kicsit sok a kézcsók. Kicsit megvoltam szeppenve az előzőtől de után már válaszoltam is a kérdésére.
-Hogy miért vagyunk itt? Hát Dunkel kicsit hiperaktív volt úgyhogy eljöttünk sétálni és itt kötöttünk ki.
Még csak most fogtam fel amit a petekről mondott és tényleg igaza van. Meg kéne kérdeznem mennyit tud a petekről hátha tud valami olyat amit én még nem vagy csak nem értem, igen meg is kérdezem.
-Őőő Snowcat van egy két dolog amit nem nagyon értek a petekkel kapcsolatban létszíves elmagyaráznál nekem néhány dolgot?
Kérdeztem és vártam a választ. Kis idő múlva megint kinyitottam a számat.
-Persze nem muszáj csak ha van kedved elmagyarázni.
Ezután megint várakozni kezdtem. (Hmmmmm.) Érdekel miért az idomár kasztot választotta de előbb a petekről kérdezem meg amit nem tudok.
-Egyébként engem az érdekelne, hogy hogyan fejlődnek a petek szóval létszíves elmagyaráznád mert eléggé nehezen tudok felfogni egyes dolgokat.
Várom a válasz vagyis a fejtágítást remélem elmondja ha tudja remélem sokkal okosabb mint én. Kis idő múlva megkérdezem miért az idomárkasztot választotta.
-Egyébként te miért az idomár kasztot választottad?
Kérdeztem nagyon kíváncsian remélem elmondja mondjuk ez nem biztos. (Vajon van háziállata?) Tényleg eléggé érdekes beszélgetés fog kisülni ebből, ha így folytatjuk. Mindegy jó ha van néhány ismerősöm és talán később még Dunkel meg Regina is jól kijöhetnek egymással.

by **Desdemona** Pént. Jan. 24 2014, 14:02

//FigtherBunny//

Kellemes tavaszias időre ébredtem, télhez képest tényleg eléggé meleg volt, bár igaz már a végét járja a tél is és egyre jobban érezhetővé válik a tavasz érkezése. Aisu már alig várta, hogy felkelljek és lemenjek reggelizni, ma a szokottnál is aktívabb volt, bár igaz este említette, hogy látott egy helyet amit szívesen meg nézne ma, ha már tegnap nem volt rá időnk. Bár ettől én nem szedtem jobban a lábam és saját nyugodt tempóban készültem össze, Aisu minden porcikája pattanásig feszült már-már azt várta az ember mikor robban szét apró kis jégszilánkok formájában. Annak ellenére, hogy mennyire izgalomban volt, én csak is dél utána indultam el vele az említett helyszínre. A kis gólem csak úgy hasította levegőt előttem, bár engem ez nem késztetett különbesebb sietségre, hisz bőven volt időnk és más dolgunk, programunk nem volt kitűzve a mai napra. Aisu néha meg-meg állt és hátra nézett ,hogy nem e hagyott még el, ügyelt arra, hogy csak látó távon belüli távolságra menjen el. Eléggé türelmetlen volt, sokszor jelezte, hogy siessek, de nem igazán foglalkoztam vele nem engedtem neki, megkell szokja a rendet és, hogy nem minden szavának fogok engedni. A kis gólem végül meg állt egy ponton és várakozni kezdett, mikor odaértem akkor láttam, hogy valaminek a bejáratánál állt, felnéztem és elolvastam a hely nevét, hogy még is tudjam hol járunk épp. Motyogva az orrom alatt elolvastam a táblára felírt nevet.
-Bianka Néni Növényháza.
~Nem ez a lényeg, hanem ami bent van, menjünk be végre Desdemona kérlek!
Szólalt meg a kis gólem, eleinte nem szimpatikus hang nemben, de a mondta végére stílust váltott és nyájasabb hangra váltott a mondandója végére.
-Ne követelőzz, igen is lényeges dolog, hogy hova is jöttünk, hisz később is jöhetünk még ide, ebben az esetben pedig előnyös, hogy tudjuk, hogy mit és hol keressünk.
Nem szokásom ilyen hangnemben beszélni, de már ideje volt egy kis dorgálásnak, hisz ha mindig csendben elnézem neki a dolgait, akkor úgy fog viselkedni mint egy elkényeztetett kölyök és annak nem igazán lenne jó vége.
~Bo..Bocsánat..én nem akartam, csak nagyon beszeretnék már menni szétnézni.
~Semmi baj, de attól, hogy valami nagyon szeretnél, ne felejts el a jobbik modorod a követelőzéssel és a hisztivel hosszútávon nem érsz el sokat.
~Értem. Igyekezni fogok, nagyon is.
~Rendben, én is tudom, hogy nem megy ez egyik napról a másikra. Nos akkor most már bemehetnénk, ne ácsorogjunk itt kint.
Belépve a bejáraton, egy igen burjánzó növény világ tárul elénk, egy amolyan parkhoz is lehetne hasonlítani a helyet, hisz minden kültérben helyezkedik el és a sok növény tényleg egy park látványát ébreszti az emberben. Aisu egyből meg is indult, minden bokor és fa mögé benézett, teljesen elveszett a rengetegben, nem tudta mit kezdjen ennyi újdonsággal, elkapta a bőség zavara és csak össze-vissza bóklászott. Jómagam kinéztem magamnak egy padot, ahonnan jól szemmel lehet követni a kis gólem körútját, leültem és figyeltem, ahogyan a kis jéggólem játszik. ~Gyakrabban is elnézhetnénk ide ezentúl. Már értem, hogy miért izgatta ennyire ez a hely, elég nyugodt és tágas, na meg sok új növény van itt, olyanok is amikkel még az erdőben se lehet találkozni.~

by **Aidor** Szomb. Jan. 25 2014, 23:05

//Licht//

Bianka néni növényháza... már rég elhagytam az első szintet, de még sosem jártam itt. Nem meglepő túlzottan el voltam foglalva és akkoriban még a mostaninál is jobban igyekeztem a felzárkózással. Ugyan még mindig nem sikerült rendesen, de már egy közép kategóriás játékosnak elmegyek... igaz annak is az alsó határán vagyok. Mióta számomra elkezdődött a játék azóta sok minden változott. A szint skála is jelentősen változott azok akik akkor 15- ös szintjükkel a fronton harcoltak most már a 30-ast tapossák. Lassan képes leszek a fronthoz csatlakozni viszont az már egész más kérdés, hogy képes leszek-e részt venni a boss harcon azon a szinten. Nem tudom... ha részt is tudok venni... képes leszek olyan teremtmények ellenharcolni amik ellen még a Top játékosok is alig tudják állni a sarat? Ez egy jó kérdés, és ez taglalja minden aggodalmam. A másik, komolyan fel kell szerelkezni rá, potionok, kristályok, burok, a felszerelésről, páncélokról fegyverekről ne is beszéljünk. Ez egy kész vagyon. Én meg nem engedhetem meg magamnak ezeket az összegeket. Ezért inkább meg próbálom a nyers anyagokat összeszedni... egyelőre nem sok sikerrel.
De ez a kert lenyűgöző, nem is értem miért nem néztem be hamarabb. Gondoltam ahogy haladtam a szobában ahol ember nagyságú üvegburák alatt nevelték a különlegesebbeknél különlegesebb növényeket. Gyönyörűek némelyik fényt is bocsájt ki magából. Meg van ennek a helynek a „hangulata”. Valamikor este is el kéne jönnöm ide. Kíváncsi vagyok milyenek lehetnek azok a foszforeszkáló gombák sötétben. Az idő gyorsan telt... már nem is tudom mióta barangoltam idebenn, mikor úgy döntöttem itt lenne az ideje máshol is körülnézni.

by Ajánlott tartalom