Bianka Néni Növényháza

Nagy erőfeszítések és kemény munka után édes a pihenés. Ezt ezúttal nem a Kezdetek Erdejében akartam eltölteni, hanem Aincrad egy békésebb helyén. Engem hidegen hagynak bizonyos zsibongós helyszínek, és a kedvenc cukrászdám ma zárva volt. Nagy utat tettem meg körbe-körbe a városban, amíg egyszer csak találtam egy olyan helyet, amiről nem tudtam, hogy létezik, de még csak nem is sejtettem, hogy előfordulhat itt a Kezdetek Városában.
Érdeklődve álltam és figyeltem a Bianka néni növény házát. Nem is olyan régen hallottam már egy szóbeszédet két filozofáló lány között magáról a szépségről és az ilyen típusú helyekről, és egészen jól is emlékszem, hogy mit mondott az egyik a másiknak, amit ő hallott:

A szépség a részek olyan összessége, amelyhez nem kell semmit hozzátenni, sem elvenni belőle, sem bármit megváltoztatni rajta.

Nemhogy igaza volt, de egyet kellett értenem vele. Az a hely maga volt a Tökéletesség és a Szépség. KA és a kedves cimborái ezúttal kitettek magukért... egy ilyen hely való nekem. Minden képzeletemet felülmúlja a hely. Gyönyörű. Ha tudtam volna már korábban, hogy ez a hely létezik, biztos itt töltöttem volna el azt a bizonyos első félévet.
Beléptem a növényházba, de épphogy bejöttem, már megcsapta az orromat a jellegzetes, természetes, finom illat. Rengeteg növény mindenütt, minden helyiségben más és más növény. Minden rendezett, pompás, gyönyörű - a kertről meg inkább ne is beszéljünk! A romkert volt az, ami igazán tetszett nekem.
Itt sétáltam könnyed lassúsággal, ami legalább két órába telhetett, mert mindig megálltam, hogy megnézhessek valami egzotikus növényt, vagy kerti szobrot, vagy pedig egy-egy ideillő romot. Minden meseszép és természetes.
A sétámat a kis tavaknál fejeztem be. Itt is sokéig kellett körülnéznem, mire elhatározhattam, hogy egy kis csobogó vízesés melletti romkőre leülök, és meditálok.
Érdekes módon sokkal könnyebb itt a meditálás, mint a Kezdetek Erdejében. Itt semmi se zavarhat, és az itteni természetes hangok nagyobb megnyugvást adnak. Éppen ideje volt, hogy végre megtalálhassam ezt a békét, s harmóniát.

//Judy//

Kivételesen "egyedül" vagyok. Igazából nem tudom, egy idomár és egy pet kapcsolatában okoz-e bármi kárt, ha messzebb vannak egymástól, de kivételesen nem akartam magammal hozni a városba. Olyan rossz érzés, hogy amint meglátják a közelemben vagy rajtam, máris undorodva elfordulnak és odébb sietnek, mintha valami fertőző beteg lennék. Egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik mégis a közelembe merészkedtek, de ők sem voltak feszélytelenek a látványától.
Az idézőjel viszont kell... mert Norm követ, de tisztes távolságban a kövek között. Külön utakon vagyunk most, az is lehet, hogy a város másik oldalán leledzik éppen, miközben bolyongok. Most így elgondolva... merre is járok éppen?
Csak most fogom fel, hogy magam mögött hagytam a zsibongást és a tömeget, hogy helyette a béka egy kis szigetén találjam magam. Mit nem ad a szerencse néha, ha csak gondolataiba merülve sétálgat az ember lánya. Első látásra beleszerettem a kis házba és a körülötte lévő életbe. Ha hazamegyek Normhoz, kezdeményezni fogom, hogy közelebb költözzünk, esetleg pont ide be. Miért is ne? Vajon megtiltaná bárki is?
Rövid kutatás után megtaláltam a hely nevét és alaposan megjegyeztem magamnak: Bianka Néni Növényháza. Végül úgy döntök, elleszek itt egy pár órát. A menetet a csobogás hangja felé veszem, és kisvártatva a romkertben találom magam. Ám nem egyedül. Valaki már ül az egyik kövön és relaxál, ahogy még én csináltam régen. Vajon eljönne az aranysakál újra, ha behunynám a szemem és ellazulnék? Kétlem... ez sajnos digitális világ marad.
Nem merek köszönni, nehogy megzavarjam, és a lépteimet is óvatosabbra veszem annak ellenére, hogy a szüleim is mindig sikoltva fogadtak, hogy "hogy tudsz te így osonni?". Nem messze én is leülök egy kisebb kőre, és csak nézem a patak zubogó vízét.
Azt hiszem, mosolygok is.

Egy jó ideig meditáltam, aztán nagy könnyedséggel is hagytam abba. Nagyon jólesik mindig egy ilyen kiadós meditáció, de néha a gondolatok kiürítése okozhatnak kellemes "mellékhatásokat".
Ez a "mellékhatás" meg éppen most alakult ki; a tó túlsó oldalán egy nagyon öreg fa. Tudom, hogy a növények is élőlények, és bizony előfordulnak meglepetések velük kapcsolatban ebben a virtuális valóságban (például az indák az egyik küldetésemben, akik díjazták az irántuk kimutatott gyengédségemet), de úgy tűnt, mintha ez az öreg fa kitartóan rajtam legeltetné a nem létező szemeit. Már-már nagyon kíván engem, de fordítva nem így van. Néha van egy olyan hóbortom, hogy a növényekkel is beszélek, így aki már nagyon jól ismer, az tudja nagyon jól, mire számítson tőlem ebben az esetben.
- Elnézést, kedves öreg fa úr. - mondom neki. - Elhiszem, hogy bennem látja az álmai nőjét, akivel leélni az életét, de ki kell ábrándítsam önt: maga egyrészt túl öreg már hozzám, én meg egy fiatal felnőtt lány vagyok még, és annyi mindent szeretnék elérni az életben, amíg be nem kötöm a fejem. Másrészt meg nem gondolja, hogy fajilag össze se illenénk? Ne tessék haragudni, én egy emberi avatár vagyok ebben a játékvilágban, ön csak egy virtuális fa, aki igazából nem is létezik. Remélem, megérti és emelt fővel el tudja viselni a kikosarazást. Van még rajtam kívül megannyi szép lány és fa, akik biztos elfogadnák az ön közeledését.
Ezzel majdnem filmbe illő meghajlással lerendeztem a fát, majd már csak a kertben felcsendülő természetes zajok zenéjére szántam minden figyelmemet. Legalábbis nagy részben. Nem néztem se jobbra, se balra, de úgy éreztem, hogy társaságom van. Hallottam a kis nesz zajait, ahogy a láb alatt ropog halkan a fű, a levél és a kis kavicsok. Ez a fajta lépés ismerős volt, mert ezzel már volt szerencsém a Darázskirálynő elleni harcban, akár osont, akár futott. Mindenkinek egyedi járása van stílusától, súlyától és magasságától függően - akár az ujjlenyomatok.
- Szervusz, Möraja. - köszöntem egy cinkes mosollyal, de még mindig nem fordultam el abba az irányba.

Mikor meghallom a nevem, úgy rezzenek össze, mintha villám csapott volna belém. Az egy dolog, hogy félelmetesnek hatott elsőre a jelenet; felém se néz, én meg igyekeztem lopakodni (amennyire azt jártasság nélkül lehet), mégis észrevett. Na de hogy az igazi nevemet találja ki, amit nem is használok a játékban, az már egyenesen kísérteties. O.o Végül betudom annak a rejtélyt, hogy valószínűleg a teljes nevemen mutatkoztam be neki régebben, és onnan emlékezett rá.
-Sz-szia! -köszönök vissza egy gombóccal a torkomban. Vagy a szívem ugrott fel oda, nem is tudom pontosan. Igyekszem visszaemlékezni a nevére, de hiába jó az arcmemóriám, a névmemória már hagy kívánnivalókat maga után. Láttam már ezt a lányt, de hol...?
Kicsit mélyebbeket lélegezve inkább lenyugtatom magam. Úgyis be fog ugrani, ha nem lovagolok rajta sokat. Végül eszembe jut, hogy a neve hasonlít egy mágikus szóra; nox, Noxia, Judy! Mondjuk most már inkább nem tűzöm hozzá utólag szóban is, az már túl ciki lenne, és valószínűleg így is épp elég fura csajnak tarthat, mint a játékosok többsége, akikkel eddig összefutottam. De a cicafülekről akkor sem fogok lemondani ><.
Elkezdek töprengeni. Hangtalanul akartam jönni, nehogy megzavarjam, de nem sikerült, azt viszont nem tudom, tényleg zavarom-e. Vagy egyszerűen csak magas az Észlelése? Egyáltalán az Észlelés hatásos olyanok ellen, akik nem használnak Lopakodást? Nojó, úgy tűnik, tényleg kezdek eltöprengeni lassan a fejlődés következő lépcsőjén, és ez fura érzés így elsőre. A Jártasságok amúgy is egy olyan dologba tartoznak, amit még nem értek kristálytisztán; de szorgalmasan tanulmányozom őket, és már tervezgetem, miket tanulnék meg szívesen. De inkább térjünk vissza most a jelenbe, ahol még mindig nem tudom, most követtem-e el bűnt vagy sem.
Az Istenit, Chan, kérdezd már meg!
-Izé... bocs, ha megzavartalak... meg szólj ha zavarok és... szóval nem akarok zavarni. -hebegek-habogok, mint valami kislány az első randiján. Ajh, lehetne már bennem több kurázsi is.

Amikor megszólítottam a lányt, Möraja teljesen megzavarodott. Nem számított rá, hogy megszólítom, az tény és való, de látszott rajta, hogy igencsak megrázta a dolog egy huzavonásabb időre. Ezen egy kicsit én is elcsodálkoztam, úgy néztem a macskafül-pántos lányra egy darabig, mikor végre felé fordultam. Most akkor merre is kellene tennem ezt a hebegés-habogást? Néha nem tudom megérteni az emberek többjét, akik valami csekélységnél fogva úgy tudnak reagálni, mintha attól félnének, hogy agyaraim és hosszú, éles karmaim lennének. Igaz, szigorú és ítélkező vagyok általában, de a negatív szokásaim semmiképpen nem adhatnak okot arra, hogy a nyúlszívű egyének megijedjenek tőlem. Néha ezek a rossz jellemeim is segítenek mindenkinek, akiknek lehetséges, és mindig bevált. Kivételt képez Nariko, aki a világért se volt hajlandó még a tanácsaimat sem megjegyezni, annyira reménytelen, amikor "kisegér" üzemmódban van. Skizofréniáját kezeltetnie kellene, de az úgynevezett másik énje sokkal, de sokkal szimpatikusabb.
- Izé... bocs, ha megzavartalak... meg szólj ha zavarok és... szóval nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz. - mondtam. - Már befejeztem a "ne zavarj státuszt". Csak ülök és nézegetem ezt a pompás helyet. Nem kell miattam elmenned, ha te is itt akarsz pihenni, nyugodtan gyere ide.
Bár Mörajával se kéne jópofiznom, hiszen még nem is ismerem annyira, csak névből és harcstílusból a Darázskirálynő óta, de mivel az én részemről ő még teljesen rendben volt, örömmel tűröm a társaságát bárhol bármikor - még ha látszólag nem szívesen akarna vele bárki barátkozni, mert macskafüles pántot visel és egy pók a petje. Ennyire azért nem kéne mindenkinek félnie egy póktól, akik a valóságban is a mindennapjaink része. Ott vannak a raktárban, a konyhafelszerelések mélyében, a szobák plafonsarkaiban, a kerítéseken, a lyukakban. Vagy tíz-húszezer faj létezik belőlük.
Ha már a pók téma, észrevettem valami furcsát. Möraja állatidomár. Az állatidomárok petjének meg kötelessége a gazdája mellett maradnia.
- Mondd csak, merre hagytad el a pókodat? - kérdeztem érdeklődve.

- Már befejeztem a "ne zavarj státuszt". Csak ülök és nézegetem ezt a pompás helyet. Nem kell miattam elmenned, ha te is itt akarsz pihenni, nyugodtan gyere ide.
Kicsit megnyugszom, és áldom a szerencsémet, hogy nem a "ne zavarj" státuszában értem ide, már ha az utóbbi percekben élte át a dolgot. Egy halk 'oké' kíséretében elmosolyodom, nagy levegőt veszek és lenyugtatom a szívem a levegőben terjengő, üdítő illatokkal. Ha már eldöntöttem, hogy kilépek az árnyékból és játszani kezdek, akkor ideje lenne jó benyomást kelteni a játékostársakba, és valljuk be, egy ilyen ijedős kis libáról, mint én, senki sem gondol jókat, pláne egy esetleges harc során. A Darázskirálynő egy dolog volt, de ha egy szintboss legyőzésébe fogok belesegíteni, az már nem lesz gyalog-galopp. Adrenalin ide vagy oda, a társadalmi életbe is bele kell illeszkedjek idővel, csak elmondás alapján pedig senki sem fogja elhinni, hogy csatában bátrabb vagyok, mint beszélgetések alatt. És ha a lányt valóban nem zavarom, kicsit bátrabban közelebb megyek, átlibbenve a patakocska felett - najó, ugorva.
-Sokszor voltál már itt? -kérdezem. Én most találtam csak a helyet, de máris a szívembe zártam. Azt hiszem, sokszor ide fogok még sétálni a szabadidőmben. Az ő kérdése sem kerül el, de hallatán úgy érzem, kicsit elpirultam.
-Valahol máshol kószál. Mostanában szeret egyedül lenni, én meg hagyom, amíg nem viszi túlzásba. -válaszolok. A hangom nyugodt, az én fülemnek legalábbis, de magamban azért aggódom kicsit.

- Ami azt illeti, a peteknek nem szabad magukra hagyniuk az állatidomárokat. - mondtam bölcsen. - Ha netán valaki kihív, vagy védett zónán kívül neked ront, és nem lesz ott a peted, akkor semmi esélyed a túlélésre. Mindenki tudja, hogy az állatidomárok pet nélkül gyenge, mint a harmat. De ti tudjátok, hogy ez így jó ötlet-e, csak bátorkodtam elmondani a véleményem.
A kérdésére nagylelkűen adtam meg a válaszomat.
- Nem, most vagyok én is itt először. Unatkoztam, gondoltam, teszek egy sétát a városban, aztán megtaláltam ezt a kellemes helyet. - magyaráztam el. - Semmi küldetés, semmi rendelés a boltomban... páncélkészítő vagyok. Neked van valami jártasságod?
A kérdésem talán egy picinykével tolakodónak minősült, de kíváncsi voltam rá. Megdöbbennék, ha nem lenne semmi jártassága, hiszen ezek nélkül sem garantált a túlélése vagy az anyagi fejlődése. Mondjuk az elsődleges jártasságok még több pénzbe is kerül, mint a másodlagosok. A harmadlagosak azok meg csak maguktól jönnek... hogy miként, ki tudja. Az biztos, hogy jó vagyok vadászatból, és a lovaglás is gyakorlói szintre összejött nekem. Tegnapelőtt találtam egy lovas helyet, ahol gyakorolhattam egy hátas mobon lovagolni. Ha még belaadok valamennyit, akár más lényeken is megtanulhatok lovagolni. Vajon lesz majd egy olyan lehetőség, hogy vásárolhatunk magunknak különböző hátasokat, mint a WoW-ban szokás?
De kérdem én, van értelme annak, hogy némelyik játékos nem tud vagy nem akar jártasságokra költeni? Azokon is gyakran áll, hogy keresésekben és csatákban milyenek vagyunk. Nekem a keresés jól jön a szakmámhoz, az akrobatika meg a ruganyosságomhoz. Még nincsen harmadik és negyedik elsődlegesem, de előbb vagy utóbb úgyis eldöntöm, hogy miket akarok majd megvenni alapban. Ezzel annyi a probléma, hogy sok más szükséges jártasság is van, és aztán nagyon nehéz választani közülük. De azért ha kell, szívesen segítek tanácsokat adni azoknak, akiknek még nincs jártasságaik, de nem tudják, hogy mit kellene választaniuk.
Miközben vártam a válaszra, Möraja felé fordultam töröküléses pózban.

-Tudom. De egyszerűen nem hajlandó mellettem maradni. Így felemeli a lábait is és fenyeget, én meg rettentően félek a pókoktól... őt is hiába szerettem meg, ha dühös, akkor félelmetes. -felelek. Jó érzés végre valakinek elmondani, amit művel néha, ki tudja, talán még válasszal is szolgálhat. Igaz, Judy íjász, személyesen nem lehetett még dolga petekkel. A figyelmeztetésén elgondolkodom, de azt már nem mondom, hogy remélem, Norm azért elég közel marad ahhoz, hogy támadás esetén időben közbeavatkozzon. Most mondjuk úgyis védett zónában vagyunk, még nem lesz baj.
-Nálam is hasonló a helyzet. -mosolygok. -Mondjuk küldetésem még nem is volt. A Pengék Tánca és a Darázskirálynő eddig minden, amit átéltem. Nem is tudom... talán két hete bújtam elő a rejtekemből, szóval még erősen noob vagyok.
A képesség említésére reflexből elkezdem rázni a fejem, hogy nincs, hogy aztán a fejemre csapjak. -De. Két elsődlegest szereztem a napokban, de még nemigazán használtam. A másodlagosokra meg még gyűjtök, ami eltelik egy kis időbe... meg sosem voltam a kereskedő-fajta. -kuncogok és visszaemlékszem arra, amikor először nyílt alkalmam munkahelyet találni. Valami nagyvállalat volt, és kereskednem kellett volna egy csodalámpával, ami egyébként semmit sem ért a világításon kívül. Végül egyrészt azért hagytam ott, mert sosem tudtam volna olyasmit eladni, amiben én sem hiszek, és mert végül én jártam volna rosszul: ha nem adok el elég lámpát, még nem kellett volna fizetnem ahelyett, hogy én kaptam volna fizetést.
-Viszont én magam a kristályírással szemezek. Más játékokban mindig Tailor voltam, de már unom is... meg páncélokhoz nem tudom, mennyire értenék. Meg úgyis körbenézek, melyikből vannak kevesebben, és az leszek. Egyensúlyra törekvő típus vagyok ^^
Jól van, megy ez. Judy nem olyan félelmetes, mint elsőnek tűnik, így lassan kezd elillanni a kezdeti félelmem. És a Jártasságokról sem beszélgettem még senkivel, hát ha most tanulok még pár trükköt vagy tippet.

- Hát ez furcsa... egy pet egy olyan JK-állat, ami arra programozódott, hogy mindig a gazdája mellett maradjon, és segítsen neki a harcokban. - gondolkoztam el. - Lehet, hogy bugos a pókod, vagy valami. Más ötletem nincs. Sajnos gyakori a bugok, amiket vagy megjavítanak, vagy nem.
Szerintem is talán bug az oka, hogy ilyen agresszív vagy távolságtartó legyen. Másfelől egy állatidomár petjének nem szokása így viselkedni. Tudom, rengeteg állatidomárral volt már dolgom.
A válasz meg s érkezett a képességekkel kapcsolatban.
- De. Két elsődlegest szereztem a napokban, de még nemigazán használtam. A másodlagosokra meg még gyűjtök, ami eltelik egy kis időbe... meg sosem voltam a kereskedő-fajta. Viszont én magam a kristályírással szemezek. Más játékokban mindig Tailor voltam, de már unom is... meg páncélokhoz nem tudom, mennyire értenék. Meg úgyis körbenézek, melyikből vannak kevesebben, és az leszek. Egyensúlyra törekvő típus vagyok.
A válasz bő volt, épp elég információ-dús. Gondolkoztam rajta egy kicsit. Végül is jó, hogy ha van kristályíró, csakhogy nem túl nagy a kereslet irántuk. A céhtársam, Kota is az, de aligha van belőle valami haszna. De mint páncélkészítő, ezt nem igazán tudhatom, még a boltjában sem jártam. Azt tudom, hogy nem nagy az érdeklődés a kristályok után, mikor vannak képességnövelők is.
- Nos, egész konkrét választás, és ezzel tényleg próbálnál egyensúlyt teremteni, csakhogy úgy is kell gondolkoznod, hogy az adott szakmához mennyi is az érdeklődés. - magyaráztam. - Ha mégis biztos vagy a választásodban, akkor mellé válaszd a növénylátást is, mert növényekből készülnek ezek. De ha úgy tartja a kedved, a kristályírás helyett a méregfőzést is választhatod. A kristályokkal ellentétben több a felhasználási lehetőségük. De akár kristályírás, akár méregfőzés, a növénylátással jársz a legjobban. A növénylátók "hiánycikkek", és nagy irántuk a kereset.
Észrevettem, hogy Möraja már nem olyan tartózkodó irántam, mint előtte. Nagy érdeklődéssel hallgatja végig minden egyes szavaimat. Az biztos, hogy végre valahára olyasvalakivel találkoztam, akivel ilyesmit vagy bármi más meg lehet beszélni. Akikkel eddig beszélgettem, alig tudtam velük szót érteni. Jó, Enheriel más tészta, de abban az értelemben is, hogy vele nem tudnék ennyi mindent átbeszélni. Szegény különben is azzal van elátkozva, hogy egy adott időben felbukkan valaki, aki bántja. Nem egyszer megmondtam már neki, hogy nem kéne mindenkihez olyan barátságosan közelíteni, s jobb inkább bizalmatlanul távol állni tőle, amíg ki nem ismeri az illetőt, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy megbízhat-e benne, vagy nem. Nagyon sok ember elköveti ezt a hibát, és van, amikor soha nem akarnak belőle tanulni. Ha meg a magam (néha szigorú) módján próbálok meg rajtuk segíteni, akkor meg engem hordanak le mindennek. Aztán meg nagyot esnek, amire minden bűntudat nélkül csak ennyit mondok: megmondtam.

-A növénylátást a kristályírás nyomán amúgy is terveztem. -felelem mosolyogva, de jó érzés, hogy tényleg segíteni akar. *.* Viszont a méregfőzés hallatán kicsit megdöbbenek. Magam elé idézem a kézikönyv adott oldalát emlékezetből, és mintha valóban lett volna ott még valami a kristályírás felett. Szó szerint elsiklottam felette. A név, hogy méreg, amúgy se vonzott, viszont Judynak igaza van. Arra nem gondoltam, eszembe se jutott, hogy ezekből profitot is termelhetnék, és ha szerinte a kristályírásból nem tudnék megélni, akkor nagy eséllyel igaza van.
-Ezen el fogok gondolkodni. Mérgekkel nem vagyok (még) barátságban. De legalább a növénylátás biztos. -bólogatok hümmögve, majd felkapom a fejem. -Tényleg! Az Árnyharcosok is azokat a mérgeket használják, amit a méregfőzők készítenek?
Végülis, van benne logika. Árnyharcosok vannak, harcokban használják a mérgeket, az elfogy, vagy maguk főzik ki a következő adagot, vagy elmennek megvenni. Kristályíróként viszont... igazából azt sem tudom, mik is pontosan ezek a kristályok, egy pár darabnak olvasgattam a leírását, és bár globálisak - legalábbis azok, amiket ismerek -, nem szokás olyan mértékben használni őket. Mondjuk igaz, hogy eddig egyiknek a használatát sem láttam. Egy Árnyharcossal találkoztam életemben, azzal is szembekerültem, és úgy leverte az életcsíkomat pillanatok alatt mindenféle kencefice nélkül, hogy csak lestem napokig. Mondjuk hozzá kell tennem, hogy nem vagyok egy boss-szintű ellenfél...
-Vagy el lehet adni csak azt, amit növénylátással találok? Azt nem tiltja valami szabály vagy ilyesmi? -vetem fel egy újabb gondolatomat. Igazából sosem hallottam hasonló tiltásról, de jobb szeretek biztosra menni. Na igen, hozzám türelmes tanárok kellenek; hamar megértek mindent, de inkább utánakérdezek a legbiztosabb dolgoknak is, mint hogy tévedjek.

- A méregfőzés nem konkrétan mérgekről van szó. - magyaráztam el. - Nos, igaz, vannak köztük mérgek, de ebből inkább képességnövelők vagy csökkentők egy részben, más részben hp-növelők kerülnek ki. A méregnek is nevezhető löttyök valóban az Árnyharcosok fegyvereit szolgálják, ámde mégis alig akad köztük, akik méregfőzők lennének. Nekik úgy a lazább megoldás, ha mástól veszik meg. Éppen ezért előnyösebb szakma a méregfőzés, mivel hogy őket keresik fel ez a kaszt. Ha igaz a hír, hogy az íjászok is megkenegethetik velük a nyilaikat, talán én nekem is fel kell egyet keresnem, hogy kipróbáljam. Arra lennék kíváncsi, vannak-e bizonyos szerelmi főzeteik.
Felálltam, és büszkén kihúztam magam.
- Ha lenne ilyen, akkor íjász révén én lennék a női Cupido! Sőt! Én az is lehetek Na nézzük csak meg...
Tekintetemmel kerestem egy célpontot. Hamar meg is pillantottam egy egész jó vágású lovag srácot, aki nyugodt léptekkel sétált az ösvényen. Elővettem az íjamat, amivel becéloztam a fenekét, majd hosszas koncentrációval teli célzás után bele is lövök. Noha nincs fájdalomérzet ebben a virtuális világban, a srác ijedten felugrik, majd zavartam a fenekébe álló nyílra fordította a tekintetét, aztán rám. Incselkedő vigyorral integettem utána, amint elvörösödött arccal elfutott a helyszínről.
- Hát... úgy tűnik, mégsem vagyok Cupido, de legalább egy pillanatra magamra vontam a figyelmét. - vontam le a következtetést, aztán visszaültem a helyemre. Kicsit meglepett Möraja következő kérdése.
- Hát persze, el lehet adni a növényi alapanyagot bárkinek, aki igényt tart rá. - bólintottam. - Nincs abban semmi törtvénytelen. Ha törvénytelen lenne, akkor nem is működne a piac, és én se tudtam volna eladni pár ércet, amit már múltkor megtettem.

-Tehát végülis potifőző, ugye? -vonom le a következtetést. Nem egyértelmű, hogy a poti mindkettőnknek ugyanazt jelent-e, de sebaj. Találkoztam már ilyennel az előző, még hagyományos MMOban, de ott Apothecary volt a neve, gyógyszerész. Milyen fura, hogy majdnem ugyanaz a mesterség az egyik helyen gyógyszer, a másikban méreg elnevezésű. Csoda, hogy néha összekeveredik az ember lánya?
-Akkor viszont az leszek, és majd kikutatom neked a tökéletes szerelmi receptet. -kuncogok. Bár viccnek szánom, tisztában vagyok vele, hogy "sosem lehet tudni", és talán tényleg sikerül kikutatnom. Milyen fura lesz egyáltalán az, ha elég magas szintű leszek, hogy egy-egy recept mellett ott fog virítani a nevem: felfedező: Chancery. Vagy hasonló.
Judy akcióját szinte cicamosollyal és csillogó szemekkel néztem végig. Az íjászat mindig is tetszett (meg a kardforgatás, meg a harcolás, meg a harcművészet... izé, van itt olyan kaszt, ami engem nem érdekel egyáltalán???), a lovagok (és katonák) pedig mindig is a gyengéim voltak. Nevetve figyelem szegény áldozat reakcióját.
-Nincsenek szárnyaid. -mutatok rá egy lehetséges bibire. -Cupido szárnyas, pici, duci és meztelen. Vagy tógás, a szégyenlősebb fajtája.
A következő választ is figyelmesen hallgatom végig, és persze kiderül, hogy tényleg nem tévedtem, nincs ebben semmi törvényellenes. Ami jó. Ha csak a növénylátást fogom tudni, kezdetben talán abból is teremhet némi pénz, hogy megvegyem a méregkeverést, amivel aztán még többet fogok tudni segíteni másoknak. Alig várom, és miután hazamegyek, első dolgom lesz összeszámolni a pénzem és megnézni, hogyan is mennek ezek a dolgok. Viszont az agyam picit még visszatér az eredeti témára.
-Viszont a kristályok akkor mire jók? Szégyenszemre csak egy olyat láttam működés közben, ami farkasokat idézett, meg van egy teleportom, többet igazából nem ismerek.
Konklúzió: legközelebb ha valamit tervezek, JOBBAN olvassam át a hozzá tartozó tárgyak leírásait. Pont.

- Ki tudja, lehet, hogy a Cupido igazából egy csinos lány vagy egy jóképű pasi. - mondtam mosolyogva Möraja megjegyzésére. - Középkorban azt hitték, lapos a Föld, de Kolumbusz óta mindenki tudja, hogy gömbölyű. Ugyan ez vonatkozhat akár a Cupidora is.
A következő kérdés, hogy a kristályok mire jók, ezen egy kicsit el kellett gondolkoznom. Igazából nem sok kristályt ismerek a foton és a teleportkristályon kívül, ezért segítségre volt szükségem egy papír személyében, ami igazából Kota boltjának kínálatai sorakoztak fel áraikkal egyetemben. Ki is vettem az inventorymból, és átfutottam őket.

Pajzs Kristály-ár: ~100 arany
Halvány gyógyító kristály-ár: ~15arany
Magasugrás Kristály-ár: ~15arany
Hangrögzítő Kristály-ár: ~25arany
Gyenge Kinézet Kristály-ár: ~40 arany
Bohóc Kristály-ár: ~90 arany
Fotó Kristály-ár: ~25 arany
Alap Repülő Segéd Kristály-ár: ~120 arany
Fagytér Kristály-ár: ~150 arany
Hullám Kristály -ár: ~90 arany
Denevér Kristály -ár: ~60 arany

- Nos, a Hazatérés Kristályt ismerjük, mint a rossz pénzt. A fotokristály egyszerűen csak egy alkalmi fotózásra jó... volt ilyenem, de nem kellett és adományként besuvasztottam a céh raktárába. A Denevér Kristály denevéreket idéz, a Pajzs Kristály a minket érő támadás felét védi ki, a Hangrögzítő meg felvesz egy hangot. Jó van köztük egy-két hasznos, de a többi számomra felesleges, meg a nevükből úgyis rájössz simán, hogy melyik mire való... amúgy Fuun Kotaru, akinek a kínálatait nézzük, recepteket is ad el. Tessék, legyen a tied, még jól jöhet, ha a kristályoknál maradsz. - Adtam át Mörajának a papírt.
Ha már Kotánál tartunk, eszembe jutott, hogy egy jó ideje nem láttam a srácot. Utoljára a nyulak elleni csatában ütköztünk, és a szó legszorosabb értelmében. Mirika mondhat bármit, de számomra az az ember, aki által kerültem be a céhbe, áruló marad. Áruló, mert azokkal az ostoba nyulakkal összeállt, és ezzel szó szerint a klánja ellen volt. Hát igen, túl komolyan veszem a céh-hűséget, ami nem abból áll, hogy valaki nyalja Mirika talpát, és adományozgat éjjel-nappal. Ha hűséges céhtag akarsz lenni, azért alaposan meg kell dolgoznod, és elnyerned a céh bizalmát, például követned kell az Angelic Voice etikáját, részt kell venned az általuk rendezett eseményeken (céhküldetés vagy gyűlés), legalább próbálj meg összebarátkozni néhány taggal a lehető legnormálisabban, véd meg és segítsd ki a kezdőket/bajbajutottakat/rászorulókat, válj ígéretes harcossá, s ne csak a szád járjon. Nekem is van még mit tanulnom, de legalább én úgy érzem, hogy egyelőre a céh bizalmába fogadott.
- Van még valami, amit nem értesz? - kérdeztem segítségre készen.

-A Föld igazából geoid alakú. -jegyzem meg halkan. -Nem szabályos gömbölyű, annál laposabb... tehát végülis nagyon részben igazuk volt a Kolumbusz előtt élőknek. Még mindig jobb, mint például a Canis Aureluson élni.
Igazából nem tudom, jól mondtam-e a nevét a jelenleg ismert legnagyobb csillagnak. Miután egy méretösszemérő videóban, amit Jay mutatott, kutakodtam utána, azóta mindig eszembe jut, vajon milyen lehetne azon élni, már ha alkalmas lenne rá. Már az több generációba telne, hogy fénysebességgel körberepüljük, nemhogy belakni. Bár az emberiség, ha elég időt adnak neki, még arra is képes lenne.
Az újabb magyarázat és a papír gyors átolvasása után ismét rájöttem, hogy Judynak igaza van. A kristályok inkább... hogy is mondjam... játékszínesítők, de nem sok hasznuk van. Tényleg alaposan el kell ezen gondolkodnom, és bőven elég, ha a jelenlegi érdeklődést irántuk meghagyom azoknak, akik foglalkoznak vele, ha én is csatlakozom melléjük, a végén még közösen kézenfogva fogunk éhenpusztulni. Alaposan át fogom nézni a piacot a döntés előtt, észben tartva, amiket eddig tanultam.
Hogy én mekkorát tévedtem eddig. Féltem előbújni, mert ahogy telt az idő, úgy hittem egyre inkább azt, hogy kezdőként ki fognak közösíteni. Erre akárkivel is találkoztam és elegyedtem beszélgetésbe, mindenféle fintor és "hülyenoob"-olás nélkül segített, tanított, magyarázott. "Faith in humanity is restored". Mennyivel másabb ez a világ, mint odakint a Valóságban, talán pont a körülményeink miatt. Vajon ha az osztálytársaim vagy egyéb rosszakaróim kerülnének ide, megváltoznának? És én vajon hogy viszonyulnék hozzájuk?
Judy kérdése picit hirtelen ér, és eltöprengek, de annyira belelovaltam magam ebbe a piaci kérdéskörbe, hogy nagyon nem jut eszembe semmi. A másodlagos jártasságok ki lettek beszélve és már körvonalazódik is előttem, merre induljak még.
-Az elsődlegesekről van bármi, amit tudni kell? -kérdezem végül, a szokásos alapján. -Mármint van már kettőm, de... van olyan, amiből kevés van, de szükség lehet rá csapatérdekben, vagy ilyesmi...?

- Nos, az elsődlegesekről bőven... - fogtam bele az újabb magyarázkodásba. - Az egyik leghasznosabb, ami nekem van, az a szakmások barátja, a keresés. Ezzel az elsődleges jártassággal plusz esélyed van találni valami hasznos tárgyat, amivel tudnál kezdeni valamit. Aztán van még az észlelés és a lopakodás, ami körözi egymást. Ha az egyik nagyobb, mint a másik, akkor az üti a másikat. Van a súlyemelés, ami szerintem nagy hülyeség, mert anélkül is tudunk néhány dolgot emelni, és emellett vannak, akik az erőre feszítenek kasztjuk miatt. De amúgy láttál már íjászt vagy árnyharcost naaagy köveket emelni? Na jó, vannak, akiknek kell, de szerintem ez túlzás... van még a hallgatózás, az akrobatika, a nyomkövetés, látás... egyértelmű végül is az egész, de ha minél nagyobb szintűek, annál jobbak. Ha ötös szintű a keresésed, akkor mindig fogsz találni nagy eséllyel valami igazán érdekes tárgyakat. Akármelyiket is választod másik kettőnek, mindegyikkel előre segítheted magadat és a csapatodat. El kell dönteni rendesen, mert ha felveszed, az marad meg, és maximum négy elsődlegeset választhatsz. A szakmásokból ugye kettőt, a harmadlagosakból az összeset lehet nyugodtan.
Nem is tudom, mikor magyarázkodtam ennyit egy nap alatt, vagy okoskodtam, akár szoktam tévedni vagy nem. Végül is ez egy pozitív értelmű magyarázkodás volt, nem észosztogatás, amit általában a gyengébb elméjűeknél szeretem bevetni. Möraja inkább egy érdeklődő kezdő, de annál értelmesebb ember benyomását keltette. Na most levegőhöz kell jutnom, mert tartottam egy kicsi pihenőt ennyi szövegelés után. Nem erőltettem magam, nem hadartam, tök normálisan elmondtam az egészet, csak ideje volna pihentetni akkor is a számat akár egy pár másodpercre is.
Kis csend után megkérdeztem:
- Melyik két jártasságot is vetted fel amúgy?

Érdeklődve, bólogatva tanulok újra. Örülök, hogy látszólag nem tart hülyének, és nem is unja a dolgot vagy fintorog, hogy "atyaég, kivel hozott össze a Sors". Örülök, hogy a szintén előre kinézett jártasságokról nem mond rosszakat, és gyakorlatilag csak egyetérteni tudok vele.
-Súlyemelés... az végülis Harcosoknak jó, hogy felemeljék azokat a batár zizéket. -még a kezemet is felemelem, mintha egy kalapácsot tartanék a markomban. -Meg Egil-nek, hogy felemelje az első szintet és feldobja a századikra...
Ez az utolsó poén már nem is tudom, honnan származott. Azt hiszem, két játékos beszélgetéséből hallottam, de még az is lehet, hogy Judy is jelen volt és ismeri már. Az egyik kovácsról volt szó, aki gyakorolja a Súlyemelést és megkérték, ha elég erős lesz, dobja már fel az első szintet, had fejezzük be hamar a játékot. Percekig tartó nevetés volt a hatása, a háttérben én is mosolyogtam és azt gondoltam, "de szóljon, mielőtt dobálózik, had kapaszkodjak meg".
-A Keresést és az Akribatikát. [color=brown][-felelem, picit büszkén is, hogy a nagyon dicsért jártassággal már rendelkezem is egy rövidke ideje, még ha a hatását nem is volt alkalmam megtapasztalni./color] -A Keresésnél gondoltam, jól fog jönni, hisz a talált tárgyakat vagy használhatom, vagy eladhatom, ha pedig a Növénylátásban is besegít majd, az dupla-öröm. Az Akrobatikával... idomárként nem sok hasznát veszem, de ha úgy alakul, talán még jól jöhet. Ha például a pet helyett engem támadnak gyors győzelem reményében, vagy a boss engem szemel ki. Vagy ha valami más akadályba ütközünk, amin Norm átugrik, én meg bénáznék. Ezeken kívül a Látást meg az Észlelést szemeltem ki. Észlelést egyértelmű; ha esetleg csapattal dolgozom, hátha pont én leszek az, aki hamar észrevesz valami bajt vagy egy Lopakodó ellenfelet, és tud szólni. A Látáson igazából még töprengek egy picit. -igazítom meg a szemüvegem. -Az van a tervben, de ha valamiről azt gondolom, jobban megéri, akkor majd azt választom.

- Akkor jól választottál. - bólintottam. - Én is rögtön ezt a kettőt választottam. Akrobatikát azért is, hogy könnyebben gyakorolhassam tovább azt a hobbit, amit a valóságban is űzök másfél évtizedes tapasztalattal a rajzművészet mellett, ez pedig a harcművészet. Egy íjásznak a legjobb jártasság. Ami a keresést illeti, szinte mindenki azt választja ugyanazokból az okokból, amiért te is. És észlelésből és látásból is mindenkinek szinte van. Látás szerintem tök felesleges, mert anélkül is megláthatunk dolgokat, amiket kellene, máskülönben így még azt is gátolhatják, hogy vakok legyünk, amíg fel nem vesszük ezt a képességet... na igaz, hogy igazából én is szemüveges vagyok, de azzal nem akartam a fejemre húzni a NervGeart, de itt ebben a világban nincs rá szükségem. De mint látod, senki se vak, aki nem vette fel - tehát részemről felesleges. Észlelés az jó, én is azt veszem meg, de a látás helyett inkább nyomkövetésre hajts. Küldetések során több hasznát veheted, mert sok az ilyen keresős küldetés. Ám ha megfogadod a tanácsom, akkor olyan jártasság mellett dönts, ami passzolna a legelső speciális képességedhez.
Fogalmam se volt igazából, ki ez az Egil, de nem is érdekelt. Amíg nincs dolgom vadidegenekkel, akiket hírből se ismerek, és nem tett semmi komoly bűncselekményt a tisztelt játékostársaim, főleg az Angelic Voice ellen, addig nem kerítek ennek túlzott figyelmet. Egy "bugos" idomár volt eddig a nagy bűnláda, aki után nyomoztunk Enhivel, de ennek voltak súlyos következményei, de nagyon... kemény fába vágtuk fejszénket (a mi esetükben én a nyilamat, Enhi a kését, petje pedig a karmait), ám a legvégére sikerült ellátnunk a srác baját, és az illető a legsúlyosabb büntetést érdemelte ki, amilyet még egy megátalkodottabb, gonoszabbik részről származó beater se kaphatott volna. A részleteket nem is szeretném leírni, mert kemény menetünk volt azzal az alakkal. /OFF: meg azért sem, mert még nem játszottuk ezt le Enheriellel /
Ami volt, megvolt, én még élek és virulok, meg jelenpillanatban Mörajának segítek megértetni egy-két dolgot, amivel én már tisztában vagyok. Olyasmiket azért nem akarok neki mondani, amihez még nem igazán értek, mert még a végén batár nagy ostobaságot mondok akkor neki, ő meg ezt komolyan veszi akkor, és olyasmit csinál, amit nem szabadna az én hibámból.
- Na és egyedül járod itt az utad, vagy vannak barátaid? - Ez már egy olyan általános kérdés volt, amit egy normális ismerkedésnél szokás megérdeklődni. Úgy éreztem, hogy már azon a szinten állunk Mörajával, hogy megoszthassunk magunkról dolgokat. Ez az első ilyen eset, amióta be vagyok zárva SAO-ba. Még Enhivel se nagyon akartam így elbeszélgetni, mert ő továbbra se nyerte el a bizalmamat. Sajnos azoknak az emberek táborát képviseli, akik könnyen megbízik a legrosszabb emberekben is és sajnáltatják magukat ahelyett, hogy tanulnának hibáikból. Ha százszor nem mondtam neki, hogy legyen óvatosabb és senkiben se bízzon meg, akkor egyszer sem, ő meg most is oly naivitással hiszi azt rólam, hogy akárhányszor én húztam ki a pácból, akkor csak magamért tettem, mert "önző" és "tökéletes" vagyok. Én csak vele ellentétben sokkal jobban odafigyelek mindenkire, mert szorult belém ennyi óvatosság.

-Én ha itt leveszem a szemüvegem ugyanolyan gyengén látok, mint odakint. -felelem, és le is veszem a jóformán hozzám nőtt holmit, mire az éles Judyból az én szememben lesz egy fura barna-fehér paca, körülvéve sok-sok kék-zöld-szürke-barna pacább pacával. Ha hunyorgok, akkor kicsit élesebb, de nem az igazi, inkább vissza is veszem a látássegítőmet. -Először is szemüveg nélkül próbáltam ki valami próbajátékkal, de nem láttam abból se semmit. -végül magamban arra a következtetésre jutok, hogy Judynak a szemüveg ellenére jobb a szeme, és azt a NerveGear még tudta korrigálni, vagy ilyesmi. Ám az egyik mondatán csak-csak fennakadok picit.
-Lehet, hogy vannak köztünk vakok is, csak nem tudjuk. Elvégre ezt a képet a NerveGear az agyunkba vetíti, és ha valakinek a vaksága ellenére az agyának az a része működik, akkor itt ugyanúgy lát, mint mi. Legalábbis szerintem, ha logikusan gondolom végig a menetet.
Persze lehet, hogy nincs igazam, az egézségügyről és neurológiáról csak azon a szinten van tudásom, amit kórházban dolgozó vagy ilyen területen tanult családtagjaim meséltek.
Mikor megemlíti a speciális képességet, és hogy ahhoz igazítva döntsek, felkapom a fejem... hogy aztán magamban egy gyors mégse szóval elintézzem. -Izé... én tüzeket tudok gyújtani. Egyenlőre csak piciket. Az jól jöhet valamelyiknél?
Következő kérdésén nyugodtan elmosolyodom. -Egyedül kezdtem, de már vannak ismerőseim. Van, aki megtanított egy-két alap dologra, harcolni, párbajozni, felszerelést kezelni. És most te a jártasságokról tanítottál, köszönöm. -még ültömben is meghajolok kicsit, ahogy a japánok szokták, még ha én csak animékből is ismerem a dolgot. -Meg... még keresem a páromat, akivel együtt akartuk kezdeni a játékot, de nem tudom, végül belépett-e.
Neveket inkább még nem mondtam. Hiába beszélgetünk egy ideje, jobb az óvatosság, és nem tudhatom, tanítóim-ismerőseim között nincs-e olyan, akit Judy nem kedvel.

- Lehet, hogy vannak köztünk vakok is, csak nem tudjuk. Elvégre ezt a képet a NerveGear az agyunkba vetíti, és ha valakinek a vaksága ellenére az agyának az a része működik, akkor itt ugyanúgy lát, mint mi. Legalábbis szerintem, ha logikusan gondolom végig a menetet.
- És tökéletesen jól mondtad. - mutattam rá a lényegre. - SAO nem a valóság, és még ha igazi arcunkkal kell megmutatkoznunk, az avatarjaink se valóságosak, és ebben a formációnkban egészségesek lennénk. Mondjuk ha nekem levágták volna valamiért a lábam, és így léptem volna be a játékba, akkor itt meg lenne mindkét lábam. A látásnál is ugyanez a helyzet: itt mindenki jól lát. Ezért felesleges szerintem az a jártasság.
Möraja elmondta, hogy neki milyen képessége van, és megkérdezte, hogy jól jöhet-e valamelyiknél. Kicsit megdöbbentem, hogy így elárulta a speciális képességét. Merengve hümmögtem egyet, vajon valamelyik jó-e ehhez a képességhez, de aztán csak némán, enyhe csalódottsággal megcsóváltam a fejem.
- Hát... erre a képességre pont egyik sem... de hát előfordul az ilyen. Talán majd a második speciális képességed dominálni fog a jelenlegi jártasságaidhoz. Persze, csak ha sikerül eljutnod a tizedik szintig élve.
A kérdésemre a lány készséggel válaszolt. Ő is egyedül kezdett, ahogy én, de hamarabb szerzett barátokat, mint én. Nos nekem is vannak kint a valóságban barátaim, nem is kevés, és még itt is van egy-két ismerős, de nehéz sajnos a legtöbb játékossal összeférni, ezt pedig már tapasztalatból tudom. Mindenesetre jólesett, hogy Möraja hálás nekem, amiért "tanítom" a jártasságokról, egy udvarias meghajlással nyomatékosítva. Említette, hogy még van egy párja is, akiről jelenleg nem tud semmit.
- Igazán? Biztos, nagyon szerethetitek egymást. Lehet, hogy érted ő is belépett a játékba és itt van valahol, csak mindig elkerülitek egymást. De lehet, hogy nem lépett be, mert még az utolsó pillanatban jutott fülébe a hír SAO-val kapcsolatban, és talán most melletted van, hogy vigyázzon rád, amíg itt vagy, és eléred a századik szintet. Nekem még nincs senkim, de jobb is így egyelőre. Van elég gondom is nélkülük.

-Az még kilenc szint. De élve fogok eljutni oda, ameddig csak tudom. Ha már úgy érzem, nem kockáztatnék többet, megállok és várok, de remélem, addig majd sikerül valahogy besegítenem a fronton, vagy bárhol, ami előbbre viheti a többieket.
Kevesebbet akartam mondani, de ez kibukott belőlem. Jelenleg valóban nem érzem úgy, hogy valaha is elérnem a 100. szintet, de már elindultam, és nem akarok hamar megállni az alján. Lehet, hogy valahol meg fogok, de az nem itt lesz és nem most. Talán egy-két szintbossba is sikerül besegítenem idővel, ha úgy alakul, csak fejlődnöm kell. Holnap első dolgom lesz elmenni a küldetésfalhoz megnézni, mik vannak még, amikkel szintet léphetek anélkül, hogy bajom esne.
-Lehet. Igazából jó lenne, ha itt lenne, és együtt mehetnénk, de az is, ha csak kint imádkozna értem. -nem vagyok vallásos, legalábbis részben, de egyre többször jön számra ez a szó. Kint is hittem, hogy van valaki vagy valami, ami figyel ránk, de nem ad meg mindent, amit csak szeretnénk. Mikor nagyapámat műtötték, deista lévén néha megálltam a templom előtt imát rebegni érte a magam módján, és az öreg végül egézségesen és erősen került ki a kórházból. Akkor ott a templom előtt mindig éreztem valami furcsát, mintha valami tényleg hallgatna engem. Bár a lényeg úgyis a végeredmény volt.
Judy utolsó mondatán keserűen elmosolyodom kicsit. Az a fájdalmas, hogy igaza is van meg nem is. Hangot adjak vajon ennek? Azt hiszem, igen.
-Ahogy érzed. Szerintem a fájdalom ellenére is jó, ha van valakid, akit a párodnak mondhatsz. Akiért aggódhatsz folyton, mert mikor látod, hogy jól van, annál jobb érzés nincs. Persze ez emberfüggő, mert egy féltékeny ember mellett senki sem szeret megmaradni, a féltékeny meg úgysem tud változni. -nem ezt mondtam régebben, de miután én sem tudom néha kiverni a fejemből az effajta féltékenységi rohamokat, inkább ennél maradtam. -Viszont ha elfogadjátok egymást úgy, ahogy vagytok...
Az ember társas lény, és mindenkinek van valahol párja. A gond mégis rendszeresen az, hogy az egyik a másik idegeire megy, vagy túl hamar nyílnak meg egymásnak és végül megunják a másikat. Hiába találja meg az ember az igaz szerelmet, ha nem tud egyensúlyt tartani. A gondokról meg csak annyit, hogy azok is okoznak néha, de rengeteg külsős bajban viszont nagy segítség, ha van valaki az oldaladon, aki vagy tanácsadással, vagy csak azzal segít, hogy meghallgatja a panaszkodásod... esetleg dühöngésed.

- Ahogy érzed. Szerintem a fájdalom ellenére is jó, ha van valakid, akit a párodnak mondhatsz. Akiért aggódhatsz folyton, mert mikor látod, hogy jól van, annál jobb érzés nincs. Persze ez emberfüggő, mert egy féltékeny ember mellett senki sem szeret megmaradni, a féltékeny meg úgysem tud változni. Az ember társas lény, és mindenkinek van valahol párja. A gond mégis rendszeresen az, hogy az egyik a másik idegeire megy, vagy túl hamar nyílnak meg egymásnak és végül megunják a másikat. Hiába találja meg az ember az igaz szerelmet, ha nem tud egyensúlyt tartani. A gondokról meg csak annyit, hogy azok is okoznak néha, de rengeteg külsős bajban viszont nagy segítség, ha van valaki az oldaladon, aki vagy tanácsadással, vagy csak azzal segít, hogy meghallgatja a panaszkodásod... esetleg dühöngésed.
Igen meglepett engem ez a hosszas beszéd arról, hogy milyen jó, ha van valakinek párja. Igazat adtam neki ezzel kapcsolatban, de hangot kellett adnom annak, hogy a szerelemet nem olyan egyszerű megtalálni. Plusz bennem még él az a régi álom, ami miatt van egy olyan összetett félelmem, ami tényleg bekövetkezhet bármikor, és ezt még a legellenszenvesebb nőknek se kívánnám. Senkinek nem beszéltem sose erről, de nem is kívánom, ezennel a félelmeim körüli kérdéskör le is zárult.
Visszatérve a szerelemre csak úgy nem mehet, hogy csak tapsolok egyet, és hipp-hopp, már ott van előttem az álmaim szőke hercege.
- Teljes mértékben igazad van. De tudod, ez nem mindig így működik. Azaz, hogy legyen valakim, akiért aggódhatok, és ilyesmi. Időt kell ennek adni, nem lehet csak úgy nekilátni, hogy keressük a Nagy Ő-t. Nem. És az se biztos, hogy a megfelelő emberrel jönnék össze, ha akarnám is. Könnyű szerrel lehet, hogy biológiai tudat alatt talán nem is a fiúkat, hanem a lányokat szeretem, vagy esetleg mindkettő... ízé, nyugi, csak feltételesen mondtam, nem vagyok leszbikus. Szóval nem ilyen egyszerű mindenkinek megtalálnia a párját, főleg nekem... de érted, mit akarok ezzel mondani. Másrészt az számomra az utolsó probléma, mert most az a fontos, hogy túléljük SAO-t.
Kicsit zavarban is éreztem magam. Lehet, hogy talán nem a legjobb szavakat használtam. Ki hitte volna, hogy a párkapcsolat bizonyos részei képesek még engem is zavarba ejteni. De hála istennek csak egy aprócska piros szín halványodott az orcámon. Attól, hogy bizonytalan vagyok a vonzódásaimat illetően, egyáltalán nem esne jól, ha emiatt valaki azt terjesztené rólam, hogy a yuri-lányok csoportjába tartozom.

-Egy szóval sem mondtam, hogy könnyű megtalálni a Nagy Ő-t. -mondom kicsit meglepődve, de mosolyogva. -Megkönnyíteni lehet a dolgot, de tapsra sosem fog jönni. Az első-látás meg ennél is ritkább, én például mikor megismertem a páromat, egyszerűen nem tudtam megjegyezni a nevét. -kuncogok kicsit az emlékek felidézésére. Jay-t egy nagyobb baráti csapattal ismertem meg, sorban elhadarták nekem a nevüket, és mentünk is a dolgunkra, és annak ellenére, hogy mindenkiét sikerült megjegyeznem, az övét nem. -Olyanról pedig, hogy elsőre megtalálták egymást, csak a nagyszüleimnél hallottam, senki másnál.
Újabb mosoly. Édes, ahogy magyarázkodik, de engem úgyse zavarna, akármilyen beállítottságú. Egy lezbikus van az életemben, akit nem szeretek, de csak mert kis híján tönkretette a kapcsolatomat, és nem hajlandó elárulni, miért, én pedig spekulálok olykor-olykor. Igazán nem is érdekel, a lényeg, hogy nem sikerült neki, más lezbikusokat meg nem fogok emiatt leírni. Kétszer-ismerd-meg-az-embert.
-Tudom. De ha majd kijutunk a SAOból, előtt-utóbb lehet, ez is az életeddé válik. Vagy még a játékban. Nem jön könnyen a dolog, de sosem tudhatod, mikor csap le rád. A pozitív hozzáállás meg nem csak ebben, de mindenben segít: ha csak pozitív dolgokra gondolsz, meg fognak veled történni előbb utóbb. ^^
Milyen fura, hogy mindig ilyesmiket mondok másoknak is, és ha meghallgatnak, még jobbá is válik az életük, de én magam bezzeg mégse tartom be őket, vagy legalábbis nem mindig.

- Tudom. De ha majd kijutunk a SAOból, előtt-utóbb lehet, ez is az életeddé válik. Vagy még a játékban. Nem jön könnyen a dolog, de sosem tudhatod, mikor csap le rád. A pozitív hozzáállás meg nem csak ebben, de mindenben segít: ha csak pozitív dolgokra gondolsz, meg fognak veled történni előbb utóbb.
Möraját a leszbikus-téma nem izgatta, és ezzel visszatértem lelkileg a régi kerékvágásba. Tény és való, hogy igaza van a szerelmi élettel kapcsolatban, de akárhogy is próbálkozom, nem tudnám megmagyarázni neki, hogy nekem hosszú távon is egy jó időre miért jobb egyedül lenni. Senki nem értheti meg, hogy egykor miken kellett keresztül mennem, hogy lecsitítsam magamban a félelmemet, ami még tizennégy éves koromban csak puszta álomként követett. Pszichológus is kellett a dologhoz, annyira megviselt engem. De most már tudok uralkodni lelkileg magamon, és minden feszültségemet úgyis a harctudásokban és rajzolásban vezettem le.
Néha előfordul, hogy egy egész jó vágású srácot meg szoktam nézni, de soha nem jutott eszembe kikezdeni vele. A nekem udvarló zavaró tényezőkkel viszont nem foglalkoztam, de ha mégis volt olyaski, aki még szép szóra se akart tágulni, muszáj volt szigorúbban viselkednem vele, és állítólagos önvédelmi testi sértések keretén megértetnem vele, hogy nálam bizony semmi esélye. Nem az eseteim a felvágós izomagyúak, a ragaszkodó sznobok és más bunkó tényezők. Tudom, hogy nem létezik tökéletes ember a világon, de ha valaha mégis összehoz a sors egy olyan sráccal, akiben a reménybeli partnert lelem, legalább legyen normális... vagy legalábbis egyedi, mégis jó észjárású jellem. Visszatérve az én összetett problémámra az én lelki-gondomra nincs segítség. Egyelőre semmilyen. Csak az idő és a csoda tudja begyógyítani a sebeket.
Csendben hallgattam meg Möraja szavait, és csak bólintottam. Egyszerűen ráhagytam, de nem mutattam ki. Kedvesen mosolyogtam. Az idő lassan "nyugalmi üzemmódba" kerül. Lassan ideje volna elmenni, de nem szeretnék még egyelőre búcsúzkodni Mörajától. Nem tagadom, jó volt a beszélgetés vele, és ezt a lassan kiburjánzó barátságot meg kell pecsételni még valamivel, ami bizonyára neki is tetszene, nem csak én élvezném azt.
- No, figyelj... lassan megy lefelé a nap. Mit szólnál hozzá, ha ezt a napot egy kiadós sütizéssel zárnánk a Sweet Dream cukrászdában? - tettem fel a ajánlatot. - Nekem és a céhemnek az a kedvenc zarándokhelye. Én fizetem.

Úgy tűnik Judy picit elmerült a gondolataiban. Remélem, nem bolygattam fel semmi olyasmit, amit nem kellett volna. Tisztában vagyok vele, hogy minden ember más, és sosem lehet tudni, a cocoon alatt mi rejlik. Rengetegszer találkoztam olyan lányokkal például, akik ismerősi környezetben vagy az osztályban egy bunkó, "úgyis én vagyok a legjobb" királynőként viselkedett, kettesben viszont meglepően értelmesen és illendően viselkedett. Igaz, az már elenyésző százalékú volt, akinek a négyszemközti viselkedése volt az igazi...
Kétszínű rongyok voltak és kész.
És fiúban is vannak ilyenek, sajnos, bár meglátásaim szerint jóval kevesebb. Én legalábbis több őszinte sráccal találkoztam életemben, mint lánnyal. A Valóságban ferdén is állok hozzájuk, bizalmatlanul, de a SAO más. Itt eleve olyan emberek vannak, akiknek közös a hobbijuk: az MMO, ez pedig részben összeköt mindenkit, aki nem NJK ebben a világban. Az, hogy valaki piros indokátoros, valaki meg nem, már személyiség kérdése.
Judy mondatára az égre nézek. Valóban, vajon hány órája ülhetünk itt elmerülve? Norm is lehet, már a fánál jár, hogy hol maradok, bár logikusan kigondolva éreznie kéne a helyzetemet, vagy valami hasonló. Biztos előkerül valamikor. A Cukrászda említésére felvidul az arcom.
-Benne vagyok. Egyszer voltam eddig ott, imádtam a teájukat. -azt már nem mondom, hogy sütire akkor még nem akartam pénzt költeni, pláne az árak láttán. Tényleg, vajon a kis íjászlánnyal mi lehet azóta?