Re: Bianka Néni Növényháza

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 10 2015, 12:21

Kusumi Ayani

Borongós őszi nap volt, de a fényt hozó gömb még magasan járt. Alig múlt délután kettő. Ugyan alig volt pár napja, hogy Nioval újra találkozhattam és egészen másképp, mint korábban. Ugyan még a kérdés itt volt és zavaró is. Ayani miért nem küldött akár egyetlen üzenetet, az elmúl hat hónapban? Amiből több mint felét a szobámba zárva töltöttem. Nem vettem részt semmiben, nem érdekelt semmi. Egy senki voltam, akinek még arra sincs mersze, hogy a tizenhatodik szint utáni vereségemen túl lépjek. Feláldozható vagyok és se sebzésem, semmim sincs. Bár próbáltak menteni, de a boss nem így gondolta, és nem tehettek semmit, ahogyan én sem. Rossz volt felidézni, minden momentumát. Hazatértem és Ayani még nem volt ott, céltalan bolyongva neki indultam, hogy meg keressem a világon létezésem okát. Hisz már nem volt. Senkinek nem fogok hiányozni. Keserű, lelombozott kedvvel feszengtem egy hideg padon, ami körül sokasodtak már a lehullott őszi levelek, hogy lassú bomlásnak indulva visszaadják megjelenésük a rendszer ciklusainak. Nem volt kedvem ehhez a találkához, hisz oly rég volt már hogy láttam, öleltem és csókoltam. A magány burka teljesen megemésztett, de kellett ez a lezárása a történetünknek. Hogy miért is? Nyissak egy újat.. nem, inkább, hogy tudjam miért voltam neki ennyire érdektelen, hogy egyetlen üzenetet miért nem írt meg. Ennyit nem jelentettem neki? Csak eszköz voltam, ahhoz hogy.. Újra összegyűrtem a papír fecnit, amit öklömben szorongattam. Órákkal ezelőtt véstem rá négy szót, és még mindig nem tudom, egyszerűen csak itt hagyjam a megbeszélt találkahelyen, vagy bevárjam Ayanit. Akarom még látni? Bosson úgy is fogom, meg kell tegyem.
- Szia – köszöntöttem halkan a lányt, amint megérkezett és mutattam neki kezemmel, hogy foglaljon helyet.

//Időpont karácsony előtt 3 hónappal.

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Ápr. 24 2016, 17:05

Danieru

Elég meglepő lehet egyeseknek, hogy tulajdonképpen egy társkereső hirdetést adok fel szinte minden nagyobb városban, őszintén szólva egy cseppet engem is meglepett. A fő ok amit úgysem vallanák be magamnak se, az erőteljes irigységnek tudható be. Rettenetesen irigyeltem Hinarit amiért ott van neki Alex és nem csak ők de a céhben a legtöbbjüknek van valami hasonló kapcsolata. De ugyan úgy a kíváncsiság is vezérelt mert tudni akartam milyen érzés az a bizonyos fiú-lány kapcsolat. Ebből már könnyen kilehet találni, hogy még soha senkivel nem jártam, sőt még csak nem is gondoltam úgy senkire. Mondjuk lehet, hogy kicsit másképp kellet volna megközelítenem a dolgot. Vicces mert eleinte féltem attól ki fog majd jelentkezni aztán mikor napok óta egyetlen árva üzenetet sem kaptam már sokkal inkább azon izgultam, hogy egyáltalán nem is érdeklek senkit. Igaz nem is adtam meg sok adatot magamról azon felül, hogy néztem ki de még ez is csal alap infókat tartalmaz. Haj, szem, magasság meg ehhez hasonlók ami eléggé kevés képet festenek rólam ha azt vesszük. Aztán jó pár nap után végre megtört a jég. Danieru. Így hívták a fiút és szeretne velem találkozni. Nem csak szimplán izgatott lettem, de egyenesen majd ki ugrottam a bőrömből. Pedig fogalmam sem volt ki ő. Amolyan vak randinak is felfogható. Nem is várattam túl sokat az üzenettel és sűrű köszönettel fűszerezve meg is írtam az időpontot és a helyszínt. Tavaszodik és jó idő van, szerettem volna valami ehhez méltó helyszínt választani. A városon kívüli szabadba még nem akartam menni de mindenképp egy szabadtéri programban gondolkodtam. A parkok jó helyek de, ott sok mindent nem lehet csinálni ha esetleg beállna az a kínos csend. Végül egy olyan alternatíva maradt ami valahol a park és a védett területek között helyezkedik el. Bianka Néni növénykertje tökéletes. Szabadtéren van, gyönyörű és rengeteg látni való van hála annak, hogy egy csomó olyan növény van amik alapjáraton nem találhatók meg ezen a szinten. Na meg nem utolsó sorban még picit romantikus is ami azért nem hátrány egy randevú esetében.
Picit féltem attól, hogy talán túl lelkes vagyok és az üzenetemmel inkább elriasztom mint sem fordítva, de ez hamar kiderül.
Cseppet vicces, hogy attól független, hogy nem sűrűn veszek részt ilyen jellegű találkozókon egy cseppet sem voltam ideges. Sok időt töltöttem el azzal mit vegyek fel, talán valami egyszerűt vagy inkább elegánst? Esetleg kirívót? Ahogy a tükör előtt próbálgattam a ruhákat és utóbbi kategóriához értem, akkor jöttem rá, hogy a gyerekes külsőmhöz ez egyáltalán nem passzol. Halva született ötlet volt. Végül az egyszerű maradt. Egy fehér rövid ujjú, amire egy fekete, ujjatlan mellényt vettem fel egy kék szoknyával és fekete térdzoknival. A hajamat kivételes nem kiengedve, hordtam hanem egy vörös szalaggal lófarokba kötöttem ami egyébként azt a célt szolgálta, hogy a fiú könnyebben megismerjen.
~ Vajon milyen lesz? ~ Játszottam el a gondolattal miközben a bejárat előtt vártam rá, Előre hátra billegve. Még mindig nem vagyok ideges pedig most már lehet, hogy kellene.

by **Danieru** Vas. Ápr. 24 2016, 23:44

Yuuki

Egyik reggel mikor felkeltem a fogadóban semmi különösre nem számítottam. Nem gondoltam semmi extrára, semmi olyan fura dologra aminek nagyobb jelentőséget tulajdonítottam volna. Csak felálltam felöltöztem és lesétáltam a lépcsőkön. A fogadós már meleg étellel várt hisz az utóbbi küldetésének egy ingyen napi ellátás volt a jutalma. Mikor körbenéztem arra lettem figyelmes hogy minden tele van plakátokkal… ugyanazzal a plakáttal. Ekkor már majdnem végeztem, ígyhát csak a számba vettem az utolsó falatot és odasétáltam a legközelebbi plakáthoz.
-Miért van ez mindenhol?… Randi? -lepődtem meg hirtelen.
-Mi mi? Randi? - mosolygott rám Eryn.
-Igen az. Kurokawa Yuuki. Aranyos neve van. - mosolyodtam el.
-Küldj neki egy üzenetet! -mondta tündérkém lelkesen.
-De… de… de…
-Te sem tudsz kifogást találni látod? Írj neki egy üzenetet. -mondta egyre jobban közeledve az arcom felé.
-Még átgondolom. Rendben? -kérdeztem makacs kis szárnyas társamtól.
-Rendben. -mondta ártatlanul.
Aznap még sokat gondolkodtam rajta mit is tegyek. Írjak neki vagy ne írjak?…
Egész nap azok a gondolatok szálltak a fejemben, hogy milyen népszerű is voltam a suliban, hogy mennyi lány rajongott irántam. De sosem foglalkoztam velük… valahogy hidegen hagyott hogy szimplán a külsőm és mások pletykái miatt akartak velem összejönni. Ha jobban végiggondolom… nem is volt még barátnőm… soha nem randiztam senkivel…
Aztán eltelt az egész nap. Gondoltam alszok rá egyet és úgy, kitisztult fejjel hozom meg a döntésemet. Mikor reggel egy puha párnán feküdve ébredtem eldöntöttem.
-Írok neki. -mondtam miután Eryn is felkelt.
-Tényleg? -örvendezett a kis tünde.
Megírtam a levelet amiben az állt, hogy láttam a plakátokat és szeretnék vele találkozni, szeretném megismerni.
Alig fél percel később már jött is a válasz amibe le volt írva legalább tíz köszönöm, egy időpont és egy helyszín. Hirtelen elkezdtem izgulni… örül, hogy találkozhatok vele… és még senki nem vette el tőlem a lehetőséget. Megkönnyebbültem és mosolyogni kezdtem. Ekkor jutott eszembe, hogy illetlenség lenne ajándék nélkül odaállítani. Legalább egy szál virágot… vagy egy csokor virágot vihetnék. És keresnem kell valami alkalomhoz illőt. Egy öltöny… nem az túl flancos lenne egy vakrandihoz… azt hiszem egy hétköznapi szettben fogok elmenni. Egy rövidujju vörös ing, egy vékony fekete mellényel, és egy fekete nadrág bordó övvel, sötétszürke nadrággal. Miután felöltöztem szóltam Erynnek hogy maradjon ott a fogadóban majd visszamegyek érte. Ezután elugrottam a legközelebbi virágboltba és egy gyönyörű csokor virágot rakattam össze csupán aprópénzből. Mikor készen álltam, és már csak épp annyi időm maradt, hogy odaérjek a helyszínre úgy gondoltam elindulok. Épp odaértem… kicsit előbb akartam ideérni de így is tökéletes. Épp ő állt az épület ajtajában… alacsony, szőke, hosszú hajú… igen ő lesz az. Várjunk… tényleg 17 éves? Alig néz ki 15-nek… inkább 14. Mindegy, most elhiszem neki. Ismerkedni jöttem és nem gondolkodni. Ha ezt írta biztos hogy így van. Végülis én sem 17-nek nézek ki… inkább 18-19… Mire ráeszméltem miért is jöttem már majdnem elötte álltam. Hirtelen kicsit elpirultam mert attól függetlenül hogy fiatalabbnak néz ki a koránál, így is gyönyörű.
Összeszedtem magam és közelebb léptem.
-Szia! Te lehetsz Yuuki igaz? Örülök hogy megismerhetlek! -egy nagyon picit elpirultam, majd lassan de nyugodtan átnyújtottam neki a virágcsokrot ami főleg tűzliliomból állt.

by **Kurokawa Yuuki** Kedd Ápr. 26 2016, 09:30

A fiú nem váratott sokáig, sőt még a megbeszélt idő előtt érkezett valamivel csak ugye én még annál is előbb. Mellesleg ha belegondolok bárkivel beszélek meg találkozót, valahogy mindig vagy pont időben vagy még előtte odaér. Sose késnek az emberek, ez tök vicces. Na de visszakanyarodva, randi partnerem megérkezett méghozzá egy virágcsokorral.
- Igen én vagyok. – Felelem kicsit meglepetten. Elbambultam egy cseppet és picit váratlanul ért ahogy odalépett és leszólított. Egész idáig féltem attól, hogyan fog kinézni. Pontosítva inkább az indikátora Szinétől de a félelmeim nem igazolódtak be sőt, kifejezetten egy jóképű srác állt előttem.
- köszönöm... – Veszem át a virágot. – Öhm, én nem hoztam semmit. – Nézek bűnbánóan. Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy ajándékot kellene vennem. – Nagyon szépek. – Teszem még hozzá azért, megszagolva a csokrot. ~Vajon azért hozott tűzliliomokat mert már tudta kivagyok? ~ Ötlik fel bennem, hisz egészen mostanáig a vörös volt a védjegyem.
Ahogy Danieru közelebb lépett rögtön az jutott eszembe mennyivel is magasabb nálam, majd egy fejjel, de lehet, hogy másféllel. Nem is tudom. Bár ennek egyáltalán nem kellene meglepnie, hisz sose számítottam magasnak és általában ez így is van rendjén, hogy a fiú magasabb a lány alacsonyabb szóval ez végül is így kipipálva. Ahogy minden más is, hogy a randevú jól is sikerüljön. Az első benyomás állítólag nagyon fontos és ő sikerrel vette ezt az akadályt. Jóképű, kedves és illemtudónak tűnik de a többi úgyis menet közben derül ki.
- Menjünk be. – Javaslom és megragadva a csuklóját finoman húzni kezdem. – Ilyenkor különösen szép a kert, mert a legtöbb növény és fa ilyenkor kezd el virágozni, igazi szín kavalkáddá varázsolja az egész helyet. – Magyarázom mialatt vezetem őt. De nem csak ezért csodás hanem a rengeteg illat miatt is ami a levegőben terjeng ám ezt direkt nem teszem hozzá hisz úgyis rögtön megcsapja az orrát a sok nyíló virág illata. – Szereted a virágokat? – Kicsit már lehet késő van ehhez a kérdéshez mert már itt vagyunk meg lehet ha nem szeretné nem is jött volna el ide.

by **Danieru** Szer. Ápr. 27 2016, 00:14

Megnyugodtam… nem rossz embert szólítottam meg. Mikor átnyújtottam a virágcsokrot arra gondoltam hirtelen, hogy vajon mióta várhat itt? Végül is egy picit korán érkeztem de még így is előbb volt itt ő mint én. Így közelről is csak annyit tudok mondani, hogy aranyos… kislányos de komolyan viselkedik. Azért remélem nem lesz egész nap ilyen komoly. Ekkor jöttem rá, hogy az első benyomása tökéletes volt… vajon ő is ezt gondolja rólam? Ugye nem rontottam el semmit?…
-Ugyan semmiség! -mondtam- Semmi baj. Csak reméltem tetszeni fog. - próbáltam megnyugtatni becsukott szemmel, mosolyogva.
Azta… tényleg alacsonyabb nálam… sokkal. Miért az jár folyamatosan a fejemben, hogy milyen aranyos?
Rendbe~… -próbáltam befejezni a mondatomat de mire elkezdtem már megfogta a kezem és húzott is befele. Tuti hogy sokkal erősebb nálam… érzem, hogy finoman húz… de még így sem tudnám megállítani szerintem… simán továbbhúzna. Ennek ellenére meglepően puha az érintése.
Ahogy a virágokról beszélt az jutott eszembe, hogy ennél jobb helyet nehezen találhatott volna bárki is egy randira. Szépek a fények… finomak az illatok... gyönyörű a kert is… egyszerűen egy csodaszép festői táj tárul elém ahogy a virágzó fákra, vagy a csobogó kis patakra tekintek.
-Igazad van. - mást nem nagyon tudtam mondani… egyszerűen elragadott a hely szépsége… feltűnően csillogott a szemem...
Ekkor megráztam a fejem, hogy észhez térjek. Nem a kert vagy a hely miatt vagyok itt hanem miatta. És csak is miatta, tehát nem a környezettel kellene foglalkoznom. Néztem vissza rá mosolyogva.
-Igen szeretem a virágokat. - vágtam rá határozottan – Majd egyszer mutatok pár festményt amin főleg virágok vannak.
Egyik pillanatról a másikra már egy virágzó cseresznyefa előtt kötöttünk ki, ami mellett a kis patak szép nyugodtan csordogált, sőt majdnem csak mozdulatlan volt. A szobába beszűrődő, narancssárga napfény megcsillant a cseresznyefa minden egyes apró szirmán, majd mindez visszatükröződött a kis patak vizén. A fa alatt volt egy kisebb pad, így az egész kép egy romantikusan csodaszép tavaszi délutánra emlékeztette az embert.
-Lenne kedved itt leülni? -próbáltam egy picit ellenállni a húzásnak, hogy érezze mit szeretnék - De ha nincs kedved vagy nem tetszik nyugodtan továbbmehetünk. - mosolyogtam őszintén.

by **Kurokawa Yuuki** Szer. Ápr. 27 2016, 12:01

- Nagyon szépek. – Szimatolok bele ismét a virágokba. Attól független, hogy igyekszem szakítani a karmazsin kardforgató énemmel valóban csodaszépek ezek a virágok, ahogy a kertben levők szintén.
Szerencsére ő is szereti a virágokat, vagy legalábbis ezt mondta így ez miatt nem kell, hogy így utólag Fájon a fejem. ~ Vajon csak azért mondta, hogy nehogy megbántson? ~ Teszem fel magamnak a kérdést de ahogy észreveszem milyen szemmel figyeli a kertet ezt gyorsan el is vetem magamban.
- Festmények? – Kérdezek vissza. – Te magad csináltad festetted őket? – Nem csak jóképű de még művelt is. Egyre jobban tetszik a fiú. Én viszont a harcon kívül nem értek semmihez. Jó, potikat is tudok csinálni de ennyi.
Gyorsan elértünk ahhoz a bizonyos cseresznyefához ami nélkül nem is lenne igazi kert a kert. Végül is egy szimbólumról beszélünk.
- Persze pihenjünk egy picit és élvezzük a látványt. – Mosolygok rá. Szó mi szó valóban romantikus kis hely a patakkal és a fával na meg a lehulló virágokkal.
Ahogy leülünk akkor tűnik fel, hogy milyen sok pár választja ezt a helyet ha vissza gondolok úton útfélen egymás kezét szorongató fiú-lány párosok mellet haladtunk el. Meg egy fiú-fiú párt is láttam. Oh, a szerelem nem ismer határokat, ellentétben velem mert ahogy leültünk és ha csak Danierunak nincs mit mondania akkor beáll az a tipikus kínos csend. Nem éreztem magam feszélyezve vagy ilyesmi de még se tudtam mit mondani. Pedig általában dől belőlem a szó… ezek szerint de, mégis kényelmetlenül érzem magam a szituáció miatt.
~ Gyerünk mondj valami. Érdekeset, vagy valamit. ~ Noszogatom magam.
- Otthon… vagyis ahol régen laktam volt egy hatalmas kert ahol ugyan úgy folydogált egy kis patak és volt egy tő aminek a közepén volt egy hasonló cseresznyefa. – Kezdek bele valamiféle történet szerűségbe. – Az ősi harcosok úgy tartják, hogy a fa feltölti a teste és lelket egyaránt pozitív energiával ezért népszerű meditációs hely. Régebben én is sokat használtam. – A vége valószínűleg nem volt igaz ugyanis az már az én világom agyszüleménye volt mint ahogy sok minden más is.

by **Danieru** Csüt. Ápr. 28 2016, 00:48

- Örülök hogy tetszik. - Válaszoltam vidáman, pedig észrevettem, hogy közben valami másra is gondolt. Mire gondolhatott? A virágok miatt gondolkodott el valamin? Vagy esetleg valami máson?
Néhol egy egy pillanatra még mindig elmerülök a tájban, egyszerűen újra előtört bennem a művészi lélek… Remélem azért nincs baja a művészekkel.
- Igen festmények, és szintén igen, én csináltam őket. Egy művészeti középiskolába jelentkeztem… Nekem lett a legtöbb pontom a felvételin. -vigyorogtam magamban- De végül mégsem kezdhettem el ott tanulni… -túrtam bele a hajamba- Viszont ahelyett hogy abba hagyjam amit szeretek inkább itt folytattam. - mosolyogtam picit, mert úgy éreztem ha most nagyon vidámnak tűnnék tuti azt hinné, hogy egoista vagyok. Minden ismerősöm így gondolta a valóságban. De ez nem a valóság, itt más emberek vannak… nem olyanok, akik leszólják… legalábbis eddig ezt vettem észre.
A cseresznyefa alatt még jobban elkezdett verni a szívem… de miért? Alig ismerem őt… mégis hogy válthatja ezt ki belőlem?… Remélem ő is egy kicsit érzi amit most én is. Amíg körbenézett azon agyaltam mit mondjak. Majd elkezdett mesélni.
- Tényleg? Majd egyszer megmutatod? Érdekes lenne… amúgy sem jártam még hasonló helyen. - próbáltam még lazának tűnni, és viszonylag jól is sikerült.
- Velem itt a játékon belül nem sok minden történt… Még mindig csak hármas szintű vagyok. - Húztam félre a számat.- Bár nem zavar, most egy hosszú ideig nem nagyon csináltam semmit… De mindenképpen utol akarom érni a többieket. Végül is van egy célom, amit bármi áron el fogok érni! - közben felnéztem a tető üveglapjaira egy féloldalas mosollyal párosítva. Ezután visszanéztem rá – Ugye nem untatlak? Ahmm – döntöttem le a fejem vigyorogva – Tudom hogy unalmas volt… Bocsi, csak elragadtattam magam. - Mondtam enyhén pirulva – Ha unalmas akkor nyugodtan szólj. - mosolyogtam rá becsukott szemekkel de őszintén.

by **Kurokawa Yuuki** Csüt. Ápr. 28 2016, 11:49

- Értem. – Felelem a művész sulis dologra. Szerettem volna rákérdezni, hogy miért nem tanulhatott ott, de sejtette a választ ami pedig nem illet volna az én illúzió világomba. – Mi mást szoktál még festeni a virágokon kívül? – Tettem fel inkább egy másik kérdést nehogy azt, gondolja, nem érdekel a dolog. Első benyomásra úgy tűnik kivételesen nem egy harcias típusú fiúval találkoztam. Ellentétek vonzzák egymást?
- Sajnos már nem tudom. – Hajtottam le kissé szomorúan a fejem a kis patakot figyelve. – A régi otthonom teljesen megsemmisült a kobold háború alatt így sajnos már nem tudom megmutatni. A mostani lakhelyemen pedig nem nagyon vannak cseresznyefák. – Pillantok vissza rá elmosolyodva. – Sőt igazából szinte semmilyen növény nem marad meg pár kifejezetten a hideget kedvelőn kívül.
Ahogy Danieru mondott még pár érdekességet magáról szerettem volna több mindent kérdezni tőle ezekkel kapcsolatban de rögtön szabadkozni kezdet.
- Nem, dehogy unalmas! – Rázom meg hevesen a fejem.
~Remélem semmi olyat nem csináltam ami miatt azt hiszi, hogy unalmasnak tartom. ~ Szólalnak meg bennem a vészharangok.
- Kifejezetten élvezetes, hogy nem egy sokat megélt, nagyképű kalandorral beszélgetek. – Próbálom jobb kedvre deríteni. – Elmondod nekem mi az a cél? Persze ha nem szeretnéd nem kell. Nem szeretném erőltetni. De talán segíthetek is elérni. – Ajánlottam fel neki. – Persze nyilván vannak nálam sokkal ügyesebbek és erősebbek, de vannak olyan dolgok amiket rajtam kívül senki nem ismer. – Mosolygok rá egy sejtelmes kacsintással fűszerezve. Meg sem fordult az a fejembe, hogy ez elég félre érthető lehetett, hisz még csak most találkoztunk így nem is sejthette mire gondolok. Az ősök, tudása, a lélekrészecskék és a többi Yuuki féle agymenés Smile

by **Danieru** Pént. Ápr. 29 2016, 00:06

Egy kicsikét meglepett mennyire hamar eltértünk az iskola témától. Bár nem is zavar… nemlett volna már mit mondani.
-Hát igazából bármit ami épp megtetszik. -Mosolyogtam- Festettem már le városokat, tájakat, Npc-ket de még mobokat is.- Remélem nem baj, hogy nekem nem a harc a minden… mint a legtöbb fiúnak. - De ha arról van szó festhetek játékosokat is. - Mosolyogtam a lányra enyhén utalva arra, hogy őt is lefesteném ha szeretné.
-Kár… pedig jó lett volna! – nézek egy kicsit bűnbánóan. - Én is részt vettem a kobold háborúban de nem tudtam semmit se tenni… túl gyenge voltam. -lehajtom a fejem és magam elé nézek. - A hetes szintet próbáltuk megvédeni egy apró céhhel… nem nagyon sikerült -húztam félre a számat- Bocsii tudom, hogy illetlenség harcról beszélni ilyenkor. -tettem össze a két kezemet és hajoltam meg picit, felé nézve.
Nem akartam untatni a meséimmel… hisz semmi érdekes nincs bennük szerintem…
-Biztos hogy nem unalmas?… Nem szeretnélek untatni. - mondom majd meghallgatom, jól esett hogy van aki meg szeretne hallgatni – Persze elmondom. Végülis semmi olyan nincs benne ami a többieknek ne lenne céljuk. Az a célom, hogy a legerősebbek közé kerüljek… szeretnék segíteni a fronton harcolni, hogy végül kijuthassunk a játékból. Szeretném végre ha nem csak történeteket kellene hallgatnom a frontharcosokról… Szeretnék én is egy lenni! -csillogtak szemeim- Ezt szeretném annyira elérni… - meglepődök picit mikor elmondja, hogy segítene – Tényleg segítenél?… Biztos nem lennék útban folyamatosan? És mikre gondolsz olyan dolgok alatt, hogy csak te tudod? Amit más nem ismer? -Ezek a szavai elég érdekesen hatottak rám… nagyon kíváncsi lettem.
-Jahj sajnálom… nem kellene folyamatosan erről beszélnem – mosolygok rád miközben a két gyönyörű szemedbe nézek és nagyon picit pirulok közben – Aztaaa... upsz sajnálom! Vagyis...- Majd elkezdek pirulni... nagyon... majdnem a szemébe mondtam hogy gyönyörű... hogy lehetek ilyen idióta?...

by **Kurokawa Yuuki** Pént. Ápr. 29 2016, 09:22

Nem arra akartam célozni, hogy engem is fessen le de az arckifejezése elárulta nagyjából mire is gondol.
- Nem hiszem, hogy jó modell lennék. – Kaptam el róla a tekintetem. – Elég nehezen maradok meg egy helyben hosszabb ideig. – Nevettem el.
Ahogy a háború téma feljött felötlött bennem, hogy melyik is a rosszabb. Elbukni egy szintet vagy épp visszaverni a koboldokat de azt sokan úgy állítsák be mint ha valami, lelketlen gonosztevők lennénk, hála annak, hogy a falu is teljesen megsemmisült amit védtünk. Gondoltam rá, hogy elmesélem a történetet de végül letettem róla, ahogy bocsánatot kért.
- Semmi gond. Az én hibám, én hoztam fel az egész kobold témát. – Rázom meg a fejem és talán ez ennyiben is marad.
A sűrű aggodalma viszont az unalommal kapcsolatban, megmosolyogtat. – Ne aggódj! – Szólok rá finoman és megfogom a hozzám közelebb eső kezét. – Jól érzem magam veled, szívesen hallgatlak. – Tudtommal ilyen esetekben a testi kontaktus nyugtató hatású így hát igyekszem is alkalmazni.
Ahogy végighallgatom a történetét csak még inkább arra a következtetésre jutok, hogy segíteni szeretnék rajta.
- Dehogy hátráltatsz. Szeretek másoknak segíteni, igaz még tanítani sose tanítottam senkit. Általában fordítva szokott lenni. – Kuncogom el magam ismét majd az utolsó kérdésre egy sejtelmes vigyor ül ki az arcomra. - Úgy értem, hogy én vagyok az egyetlen Aincradban aki még őrzi az ősök tudását. - Húzom ki magam. – Ismerem a történetet, hogy Aincrad hogyan került a levegőbe, az ősi harcstílusokat, a szörnyek és az állatok kapcsolatait és sok más olyat a világról amit más senki sem. – Persze mivel ezt mind én találtam ki. :3
Viszont annyira belelkesültem, hogy nem tűnt fel, Danieru miért is pirult el vagy, hogy miért is kér bocsánatot.
- Öhm… semmi gond. – Mosolygok rá. – Jut eszembe. Milyen fegyvert forgatsz?

by **Danieru** Szomb. Május 07 2016, 12:03

Halkan elkezdek nevetni a megjegyzésén.
-Mindenki ezt mondja.- kuncogok- Senki nem egyezett még bele csak úgy. De végül mindenkit meggyőztem.
Kicsit örülök, hogy a koboldos témának vége… de akkor is… én is hibás vagyok hogy elbuktunk egy szintet… én sem tettem érte semmit.
-Csak inkább beszéljünk valami másról… Rendben? -és már is mosolyogtam.
Meglepett mikor megfogta a kezem… de megnyugtatott és jól esett… kicsit zavarba is hozott… így enyhén pirulva válaszoltam.
-Ennek örülök! Én is jól érzem magam veled. -mosolygok a lányra öszintén.
Csillogó szemekkel hallgatom végig a mondatait, nagyon izgalmasnak tűnnek… még akkor is ha ez csak egy játékon belüli világról szól. Ez mind eszméletlen izgalmas lehet.
-Aincrad története? Azta! Majd elmeséled? A stílusokat is megmutatod majd? Milyen?… és mennyi ősi harcstílus van? Milyen kapcsolatról van szó? -kérdezgettem lelkesen, csillogó szemekkel.
Hirtelen azt sem tudtam ő találhatja vajon ki ezeket… vagy tényleg vannak ilyen dolgok a játékban?… már nagyon meg akarom tudni… pedig még csak most hallottam erről először!
-Fegyver… most épp egy chokutō-t használok. De nem hiszem hogy túl sokáig forgatom már. -húztam félre a számat. - Úgy érzem hogy a harcművész kaszt nem nekem való -dörzsölöm meg a fejem hátulját. - Azt hiszem kardforgatóra szeretnék váltani. Nem érzem úgy hogy ez én lennék... Egy kicsit gyorsabb szeretnék lenni. Valahogy ha mindig kardokat kéne használnom az jobb lenne. Bár azokkat is úgy forgathatnám ahogy épp szeretném! -vigyorgok kicsit.

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Május 08 2016, 17:59

- Ezek szerint engem is meg akarsz győzni? – Vigyorogtam rá. ~ Ha belegondolok nem is lenne rossz ha valaki lefestene engem. Kivéve ha mondjuk akt képet akar csinálni, abba nem mennék bele senkinek. Oké, talán valaki, különlegesnek… Esetleg Hinari one-channak, bár nem tudom, hogy ő miért akarhatna pucéran lefesteni. ~ Kalandoztam el teljesen ami talán fel is tűnhet a számára.
A koboldos témát picivel később teljesen elvetettük. Úgy tűnik egyikünknek sem szívesen gondolt vissza arra a napra. Ellenben ami számomra sokkal izgalmasabb és örömtelibb témának bizonyult, az került most terítékre. Nem csoda hisz végül is én hoztam fel. Jöjjön a kamu történelem óra.
- Persze. – Bólintottam egy nagyot. – Igaz vannak bizonyos részletek amik homályba vesznek és további kutatást igényel, de például tudom miért van Aincrad a levegőben, milyenek a többi sziget amiket a szint széléről lehet látni. – Pontosítottam, hogy mire is számítson. – Ami stílusokat illeti én egy nagyon ritka harcstílust használok, ami a háromkardos technika. – Húztam ki ismét magam, bár ennél jobban már nem is lehet viszont a szörnyek említésére már kissé összébb görnyedtem, mivel nem tudtam hirtelen azt miként vezessem fel. – A szörnyek és az állatok, na meg persze az emberek kapcsolata kicsit bonyolult. De össze foglalhatom ha szeretnéd, bár lehet így is picit hosszú lesz. – Pillantottam rá és csak is akkor folytattam ha ő ezt nem bánta.
- Chokutö? – Kérdeztem vissza megvakargatva a fejem búbját. Ebből könnyen kitalálhatta, hogy fogalmam sincs az mi ám ahogy tovább hallgattam rögtön felcsillant a szemem.
- Tudom, hogy nem látszik rajtam, de nem csak ritka harcstílus használok, de történetesen igen ügyes kardforgató hírében is járok… illetve jártam. – Javítottam ki magam. – Ha gondolod segíthetek gyakorolni. – Kapott tőlem egy újabb mosolyt majd némi kérdő pillantást. – Hogy szeretnéd őket forgatni?

by **Danieru** Hétf. Május 09 2016, 23:25

- Igen meg akarlak -mosolyogtam- és szerintem sikerülni is fog. Szerintem nagyon jó modell lennél. -majd keretet formáltam két kezemmel és felé tartottam- Tökély- mosolyodtam el mégjobban.
Ahogy elkalandozott a figyelme az arcát néztem… A csillogó szemét… A mosolyát… A hosszú haját… és… és az ajkait. Ebben a pillanatban hatalmasat nyeltem… még nem akartam rá gondolni… de sikerült… Hirtelen a csókolózás jutott eszembe. Pedig még mindig alig ismerem, és mégis… milyen lenne? Milyen lehet vele csókolózni… Hát ezt lehet soha nem fogom megérezni… ezután megráztam a fejem és próbáltam visszatérni a beszélgetéshez.
- Majd segíthetek azokat a dolgokat felkutatni? Hogy teljes legyen a kép? Végül is jó lenne tudni hol is vagyunk igazából nem? -a harcstílusok nagyon megfogtak és láthatóan azokra vagyok a legkíváncsibb hirtelen. - Három kard? … Hogyan?… két kezeddel hogyan forgatsz három kardot? -Hirtelen elég érdekes dolgokat képzeltem el… mint például hogy lábbal használja a harmadik kardot… esetleg könyöke hajlatánál tartja?… Hmmm… vagy a szájával forgatja? - Ez érdekes… és ezen kívül milyeneket ismersz még? - hajolok közelebb csillogó szemekkel… de nagyon közel. Majd később visszahúzódom kicsit pirulva.
- Van időnk összefoglalni -vigyorogtam- De ha nincs kedved akkor majd legközelebb. - becsukom egy pillanatra a szemeim mosolygás közben.
- Gondolom nem hallottál még róla -vigyorgok- igazából semmi extra csak egy egyenes pengéjű katana, a kis védő nélkül. -mosolyogtam és próbáltam kicsit egyszerűsíteni a leírást mert lehet még jobban összezavartam volna ha azt mondtam volna, hogy Tsuba vagy hogy keresztvas…
- Tényleg? -döbbentem meg- Igen jó lenne! Köszönöm köszönöm köszönöm! - annyira megörültem annak hogy még ebben is segíthet, hogy hirtelen még gyerekesebben viselkedtem egy pillanatra. - Hogy érted, hogy jártál? Mi történt?
- Hát igazából magam sem tudom hogy szeretném forgatni őket… csak máshogy… mármint… Ah megfogtál. -Mosolyogtam lefelé vetve a tekintetem.

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Május 15 2016, 09:37

- Úgy gondolod? – Kérdeztem vissza halványan mosolyogva és kissé zavarba esve a képzeletbeli keretet látva. – Nos talán tehetünk egy próbát, még akár mókás is lehet. – Jelentettem ki. ~ Ez akkor bele egyezés egy második randira? ~ Gondolkodtam el magamban a kérdésen.
Amikor felajánlotta a segítségét igen csak felcsillant a szemem.
- Persze, nagyon is örülnék neki. Egy barátommal már egy csomó mindenre rájöttünk. Például, hogy a sárkányok is egy külön lebegő szigetről származnak. Draconia a neve és azt hiszem a harmadik vagy a negyedik szintről lehet is látni. – Ebben nem igazán voltam biztos, mivel ezt Shu fedezte fel és ő is csak mesélt nekem róla így már nem emlékeztem pontosan.
- Ha szeretnéd majd megmutathatom. – Vigyorodtam el mikor azon elmélkedett, hogyan is lehet három kardot forgatni. Hagyni kell legközelebbre is valamit. Viszont mikor arra kérdez rá milyen más technikákat ismerek hirtelen hátra hökköltem. Nem számítottam erre a kérdésre.
- Hát… ő… Bot… - Nyögtem ki gyorsan. – Jelenleg botharcot tanulok és ezek titkos harcstílusait tanulmányozom. – Még csak nem is hazudtam olyan nagyot. Viszont annyira sikerült meglepnie, hogy fel sem tűnt mennyire közel hajolt csak akkor mikor már visszahúzódott és teljesen elpirult.
- Öhm… jól vagy? Nagyon ki vagy pirosodva? – Kérdeztem rá. Én kis naiv azt gondoltam, hogy valamiért rosszul lett, a gondolataimat viszont gyorsan elterelte a kíváncsisága.
- Hát… még ha össze is foglalnám, lehet akkor is hirtelen túl sok infót zúdítanák rád. Hmm… - Gondolkodtam el egy rövid időre. – Csináljuk így. Mindig mesélek egy keveset Aincradról amikor csak találkozunk. Megfelel? – Mosolyodom el.
Ami a fegyverét illeti, nagyon is hallottam róla és egy kissé zavarban is éreztem magam emiatt mivel nem akartam, hogy más tudja, hogy titokban én is ilyen fegyvert akarok használni.
- Keresztvas nélkül elég nehéz lehet harcolni, vagy nem? – Kérdem, de már tudtam a választ. Szokatlan volt számomra, igaz még nem sokat gyakoroltam vele.
A lelkesedése viszont kifejezetten tetszet mikor megígértem neki, hogy segítek a kardforgatás megtanulásában és megerősítésként egy nagyot bólintottam és mivel még ő sem tudta, hogyan kezdjen neki így úgy döntöttem segítek. Gyorsan felpattantam a padról és a kezénél fogva őt is felhúztam, majd mivel nem volt itt senki elő is szedtem az egyik arany katanát és egy szabdalót a céhbankból és felé is nyújtom.
- Próbáljuk ki. Támadj rám a kardal és meglátjuk melyik stílus illik hozzád.

by **Kiwi** Hétf. Márc. 20 2017, 22:20

/Tsubaki Sawabe/

Nyersanyag gyűjtőként ajánlották nekem, hogy itt nézzek szét. Ez több hónapja volt már, hogy megtettem, azóta ha egy picit csendre, kikapcsolódásra vagy feltöltődésre vágyok ide jövök. Megfordulnak errefelé emberek, de inkább természet szerető békés fajták, így hamar törzshelyemmé nőtte ki magát. Meg volt a kedvenc szobám, a kedvenc teraszom, de a kert volt az ahova mindig is kivágytam. Egy épületen kellett végig haladni, hogy a hátsó kertbe jussunk, és az a gyengéden kevert édes illat, már messziről felismerhető. Voltaképp egy önálló párlattá nőtte ki magát, hisz egyedi, és az épület minden szeglete magába szívta, beitta már. Magával Bianka nénivel is találkozhattál, és igaz npc, de igyekszik minden kis vendégével szóba elegyedni, miközben szinte egyedül tartja fent ezt a helyet.

Ismét hátra vonultam, keresztül a virágokkal, a falra aggatott festményekkel, valamint a csodásabb díszekkel borított szobákon, a hátsókertbe. Szerettem a benti illatot, de egy idő után csiklandozta az orrom, így ha picit csendre vágyok, vagy csak rajzolgatni szeretnék, akkor a hátsó kerti kis patakhoz sétálok, keresztül vágok az ösvényen, majd ahol nagyobb sziklák pihennek a földön, és ami messzebb van a hídtól, foglaltam helyet. Egy pokrócot azért leterítettem a földre, hiába tavaszodik, azért még hideg a föld. A piros anyag fekete kockákkal vannak átszőve, és úgy fektettem le, hogy a hátamat könnyedén az egyik sziklának döntsem, de kellő távolságban legyek a pataktól, amiben arany és narancs színben pompázó halak próbáltak megküzdeni a sodrással. Valahogy, olyan békés volt, csendes és nyugodt. Ekkor vettem elő a kis táblámat, a grafitomat és próbáltam kitalálni, mit is alkossak. Magukat a halakat is szívesen lerajzoltam volna, de a víz csillogó tükrözésével meggyűlt volna a bajom, így inkább tervezőre fogtam a dolgot. Akarok egy praktikus övet magamnak, ahol a pálcát valamint, néhány potiont és pár hasznosabb dolgot kézközelben tárolhatok. A legutóbb Shukakunak alkottam egyet karácsonyra, neki kifejezetten a rajzeszközei tárolására alkalmasat csináltam. Nekem… nagyobb fog kelleni, és masszívabb. Lehetne talán műbőr és farmer az anyaga… Az elmélkedésem közepette azon kaptam magam, hogy neszelést hallok közeledni, így megfordultam és megnéztem ki, vagy mi lehet az.

by **Tsubaki Sawabe** Kedd Márc. 21 2017, 18:12

/Kiwi/

Már egy ideje itt vagyok, egészen kezdem megszokni a játékot és az ezzel járó dolgokat is. Igen, "játéknak" hívom, az elején még talán az is volt, mostanra viszont a saját életünkkel való játszadozás lett az egészből. Ma reggel úgy döntöttem, hogy megnézek valami új helyet ahol még nem jártam. Eddig csak a Kezdetek Városában barangoltam ide-oda, soha sem mertem kimerészkedni veszélyesebb helyekre. Itt biztonságban voltam és nem esett semmi bajom, csak néha megbotlottam egy-egy kőbe, esetleg futás közben nekimentem valaminek. Persze más területeken nem ilyesfajta veszélytől tartottam, inkább a harcolástól... az valahogy nem az én világom. Pár napja hallottam egy beszélgetést miközben a téren a szökőkutat mentem megnézni, a társalgás lényege valami növényház volt. Az egyik fél éppen mesélte a másiknak, hogy milyen szép volt és nagyon szuperül ki lehet kapcsolódni ott. Tökéletes lesz arra, hogy megnézzem. Seperc alatt eltaláltam az említett helyre, ugyanis utam közben megkérdeztem egy másik játékostól, aki szerencsére elég jártas volt az itteni dolgokban és kedvesen elmondta nekem merre találom. Nagyon hálás voltam neki, többször előfordult már, hogy kérdeztem valakitől valamit és rám sem hederített, válaszra pedig nem méltatott vagy éppen az, hogy gorombán elküldött. Az ilyen embereket nem szeretem. A hely kívülről elég takarosnak tűnt, szép kiépítésű ház ami kívülről-belülről tele van növényekkel. Felfedezőútra indultam bent, benéztem pár szobába és csak ámultam-bámultam a szebbnél szebb virágokat nézegetve. Szerintem még sosem láttam egy helyen ilyen sok gyönyörű és ápolt növényt. A benti rész bejárása után, kimentem a hátsókertbe - illetve nem is tudom hová, a ház mögötti területre - ahol sétálgatni kezdtem. Itt frissebbnek éreztem a levegőt, mint a zsúfolt városban. Egy-egy már kinyílott virágnál, bokornál vagy esetleg fánál megálltam, hogy közelebbről megnézhessem őket. Nem nyúltam hozzájuk, mert a növényeket nem ismertem és nem szerettem volna, hogy valami bajom legyen tőlük. Épp egy lila színben pompázó ibolya szerű növénybe szippantottam bele, amikor kicsit messzebb tőlem megláttam egy patakot. Egyből kíváncsi lettem és elindultam felé. Lassan, ráérősen lépkedtem és ahogy minél közelebb értem a csordogáló vízhez, egyre jobban kezdett kirajzolódni egy személy.

by **Kiwi** Csüt. Márc. 30 2017, 12:04

Hezitáltam, önmagamban, mivel is foglalkozzak. Kedvem lett volna a halakat lerajzolni, több kép is megszületett a fejemben, hogyan is ábrázoljam a narancssárga csöppségeket, de azt úgy visszaadni, ahogy az elmémben megjelent, képtelen lettem volna, így ez az önbizalom pusztító gondolat a kedvemet is szegte, és inkább kezdtem neki egy hasznosabbnak bizonyuló gondolatnak. Tervezésnek, azon belül egy öv tervezésének. A vázat hamar fel is rajzoltam, azt amivel magamra tudom erősíteni, utána jöttek a további kérdések. Lehet egy nadrágot kellene átalakítani, egy farmert, és ahhoz hozzávarrni a zsebeket, egyszerűbb mint bőrrel szenvedni, viszont nem olyan csinos és tartós, kevésbé masszív, ha bőrből csinálnám az egészet. Mindegy, az anyagtervezetet elhalasztottam későbbre, azt akartam látni, miként is nézhetne ki papíron, és utána már könnyebb lesz dönteni. Jobb oldalra több „zsebet” rajzoltam mint bal oldalra, hisz a bal kezemben lesz a fegyver vagy a pálca. Viszont arra is ügyelnem kell, hogy ne tudjanak könnyen… meglopni. Gomb, patent, cipzár, tépőzár? Lényeges hogy könnyen hozzá tudjak férni, viszont nem szabad hogy könnyen kiemeljék, valamint… hogy bele lássanak, vagy hogy akadályozzon a mozgásban. De az is lényeges hogy tartós legyen. Szóval a cipzár és a tépőzár a legpraktikusabb, mert annak hangja is van, ha esetleg bele akarnak nyúlni. Ameddig fejben rakosgattam össze a képet, addig kis pontokat ütögettem a ceruzám hegyével a lap sarkára. Pár zseb megvolt már, az öv nagy része… de nem volt kész, nem tetszett úgy, ahogy gondoltam, hogy tetszeni fog. A gondolatomból, halk és lassú léptek neszei ébresztettek fel. Valamint, ha nem akadok el, akkor lehet észre sem vettem volna, de így a fél törzsemet és a fejemet hátra fordítva egy lányt véltem felfedezni. Azok akik itt járnak, vagy magányt szeretnének, csendet nyugalmat és békét, vagy ezeknek megfelelő beszélgetőpartnert. Vagyis én így tapasztaltam, hisz harcot, még egyszer sem láttam errefelé, bár szerintem Bianka néni azon nyomban, kipaterolná őket innen. Rámosolyogtam és ha nem láttam rajta olyat, hogy megtorpanjon vagy észrevehetően nem akarna társaságot, így odaköszöntem neki.
- Szia. – És ezzel el is akadtam. Nem tudtam mit kérdezzek egy idegentől, a mi járatban erre… annyira, izé mondat. Így visszafordultam és a piros-fekete kockás pléden arrébb húzódtam, majd ha nem láttam, hogy az útját másfelé venné, akkor a pléd szélét megigazítva magam mellett picit megpaskoltam, jelezve neki.
- Örülnék a társaságnak. – Invitáltam meg magamhoz, és éreztem, hogy önmagamban mekkora gátat győztem le, hisz én magam hívtam meg, magam mellé, máskor ha szerettem volna sem tudtam… miként tehetném meg, de most sikerült. A lányra pillantottam, ő miként fogadja a kezdeményezésem.

by **Tsubaki Sawabe** Hétf. Ápr. 10 2017, 18:31

Már majdnem ott voltam a lány mögött, mikor hátrafordult. Kicsit megijedtem attól, hogy észrevett, nem mintha lett volna okom rá, csak félreérthető volt a helyzet. Ő nyugodtan ott ül és valaki meg settenkedik mögötte, ebben az esetben pont én. Ez nem valami biztató dolog számára, legalábbis ha én lennék az ő helyében, számomra biztos nem lenne az. Pedig én tényleg nem pont hozzá akartam jönni, csak a mellette lévő patakhoz. Leskelődni vagy bármilyen rossz szándékú dolog még meg sem fordult a fejemben. Magamban mondtam az imákat, hogy ne értsen félre és ne zavarjon el emiatt, ekkor megszólalt, jobban mondva rám köszönt.
- Szia. - Köszöntem én is neki, bátortalanul az egyik kezemet kissé felemelve intettem is. Zavarban voltam, mindig én mentem oda másokhoz, de most fordult a kocka és nem én hanem a másik fél szólt elsőnek hozzám. Mondjuk egy ilyen helyzetben talán ez normális, biztos látta rajtam, hogy eléggé lefagytam. Szemeimmel figyeltem ezután mit fog lépni, közben pedig azon gondolkoztam, hogy nekem mit kellene tennem. Csak ott álltam és pislogtam rá, mint a mondás szerint "borjú az anyjára". Odahívott maga mellé, megtisztelve éreztem magam. Leültem a plédje szélére és vettem egy mély levegőt.
- Köszönöm... Mármint azt, hogy idehívtál. És azt is, hogy szóba állsz velem. - Motyogtam halkan, éppen annyira, hogy ő hallja amit mondok.
- A nevem Tsubaki. Benned kit tisztelhetek? - Nagyjából összeszedtem magam és már hangosabban kezdtem beszélni. Felé nyújtottam kezemet és vártam arra, hogy megrázza azt, ha nem tette ezt meg, kezemet óvatosan leengedem magam mellé. Zavarodottan néztem körbe, valamivel kapcsolatban keresnem kellett egy témát. Itt mindenhol fák, virágok és egyéb növények vannak.
- Szép ez a hely. Most vagyok itt elsőnek, de máris beleszerettem. - Nyögtem ki végül, végignéztem a lányon és megláttam nála egy ceruzát és egy papírt.
- Rajzolsz? Vagy írsz valamit? - Kérdeztem tőle mosolyogva, talán megvan az első téma.

by **Kiwi** Hétf. Május 08 2017, 23:15

Mivel ez pont az a hely volt, ahol még semmi rossz vagy kellemetlen tapasztalatom nem volt, így a hang hatására érdeklődve fordultam hátra. El voltam kissé vonulva a hátsókertben ugyan, de szabad a ki-be járkálás, bárki jöhet mehet, így váratlanul sem ért, hogy lépteket hallok magam mögött. Az arcomról is leolvashatta, hogy nem gondolok rosszra és nem készülök sem védekezni, sem pedig támadni. Viszont illendőnek találtam, ha már halló távolságba jött, valamint a pillantásunk is találkozott, hogy ráköszönjek. Békés és barátságos hangulatban voltam, gondolom azért ez a hely is hozzá segített, valamint szívesen fürödtem ebben a nyugodt érzelemhullámban.
Első benyomásra nagyon kis szerénynek tűnt, aimit nem is bántam. Szeretem a harsány embereket is, de velük nehezebb. A szerények szeretik ha irányítják a társalgást, szeretnek illemtudóak lenni és ritkán vannak feltűnő hangulatváltozásaik. Míg a harsány emberek ugyan kiemelnek a tömegből, de sokuknál fordul elő, hogy nem érdekli úgy a másik, mint ahogy mutatják. A csendes embereknél viszont pont fordítva van. Sokszor nem is gondolod, mennyi dolgot észrevesznek és megjegyeznek, ami jóleső, de akár fegyver is.

A köszönést viszonozta, és ahogy az illem adta, ha már erre jár, és a plédem elég akár két embernek is, szívesen ajánlottam fel neki. Láttam rajta a meglepettséget, ami megmelengette a szívem, legalábbis az a kissé feszengős szorongás, amit sugallt szinte egész testéből. Kicsit hezitált, majd elfogadta a meghívásom és leült mellém. A kezemben tartottam a firkálmányomat, és húztam pár vonalat rajta. Nem voltam ugyan zavarban, még akkor is ha picit szokatlan volt a helyzet amit alkottam, de mégis bizgatott. Olyan volt mint egy kihívás, amit jól meg kell csinálni. És úgy tekintettem rá, mint egy pillangóra, akit nem szabad elijeszteni. Csendesen ültem, de gesztusaimmal, fülemmel és szemeimmel nyitottan az irányába. A mondata meglepett, azt gondoltam hogy, szerény… de úgy éreztem, önértékelési baja is lehetnek. Vagy netán, tényleg ennyire furcsa volna valakit meginvitálni? Nem hiszem, ha az volna… soha nem kötődnének új ismeretségek. Vagy…. csakis haszon lapúak. És bár sokáig gondoltam úgy, hogy maga a barátság és a szerelem is egy effajta üzlet, manapság kezdem lágyabban érzékelni a világot.
- Szívesen, miért ne tettem volna, ha erre tévedtél. – Vontam meg a vállam természetesen és barátságosan, miközben nem reagáltam arra, hogy megköszönte, hogy szóba állok vele. Egyrészt… nem tudom, miként is lehet ezt normálisan lereagálni, hisz egy természetes dolog. Viszont… neki talán nem így, lehet kényelmetlen helyzetbe hoznám, ha megkérdezném miért lepődött meg ezen.
- Kiwi vagyok. – Mutatkoztam be, és mivel ilyen illedelmesen kérdezte, így mélyen meghajoltam ültömben előtte. Hódolva a japán illemnek. De meglepett, hogy kezet nyújtott nekem. Vagyis nem, a másodperc törtrésze alatt kapcsoltam, hogy viszonozta az illemet, és európai módon üdvözölt, így kezemet nyújtottam neki, erős de nem szorító, enyhén felfelé emelő kézzel ráztam meg az övét. Meleg és puha, ez volt az első gondolatom, ahogy a bőrünk érintkezett. Éreztem a zavarát, de próbáltam nem átvenni tőle, csendesen hagytam, hagy bontakozzon ki. Ha nem szólalt volna meg ő, akkor én kerestem volna témát, ami adott is volt. A hely. Biztató mosollyal fogadtam a mondatát, miközben legbelül picit vigyorogtam. Örültem magamnak, és annak, úgy éreztem helyesen érzékelem a lányt. Értve a félénkségét, a viselkedését, a felépítését. Azt adja, amit gondolok. Persze… nem kell sok ész az ilyesmihez, de mivel sokszor értek félre embereket, így tudatosan is elkezdtem elemezni a típusokat, az attitűdöket, sokaknál. Önmagamnál is.
- Nekem is ez volt az első érzésem amikor itt jártam. Alap imádom a természetet, de itt még változatosabb. Tényleg olyan mint a tündérmesékben. – Nevettem el magam szerényen a magam osztotta hasonlaton. Majd pillantása a kezeim irányába vetült.
- Rajzolok… vagyis, tervezgetek… vagy, hát.. próbálok. – Most rajtam volt a sor, hogy zavarba jöjjek, hisz nem akartam beképzeltnek tűnni, vagy kérkedni.
- Én… most épp egy olyan övet tervezek, aminek zsebei vannak, de mégis zárhatóak, tehát a lényeg hogy gyorsabban elérjek dolgokat mint a menüben lévő két kattintásos gyors-hívóval. – Magyaráztam, miközben felé mutattam a táblát és a rajta lévő lapot, amin láthatta, sőt a ceruzával lágyan végig követtem az éleket, miközben a mondatomat hallgathatta.
- Pár zsebet szeretnék, de ügyelnem kell arra, hogy ne lophassanak meg, valamint… ne essen ki, de ne legyen lassabb, sem mint a menü. Viszont sokszor alapvetően praktikus elől vagy, zsebben tárolni dolgokat. Ha mást nem némi kekszet a madaraknak. – Próbáltam viccelődni.
- És mióta vagy ébren? Kicsit félénknek tűnsz, még szokod a helyet. – Pillantottam rá barátságosan, és most kifejezetten az arcát és a szemét fürkésztem, de nem tolakodóan. Megérzés volt, vagyis… inkább az a fajta tapasztalat, hogy az elmúlt időben rengeteg ébredővel találkoztam.

by **Eru** Kedd Okt. 22 2019, 17:50

*Enhi*

Fur, de itt még sosem voltam. Általában a városon kívül mászkálok, hiszen meg untam azt hiába keresem a társaságot. Az nem akar engem, vagy is, ha volnának itt szagok tuti valami durva illat áradna belőlem.
Pedig elméletileg itt ilyen nincs, és nem hasonlítok egyik bossra vagy ijesztő szörnyre sem.
Na se baj ez mind az ő vagy is a mások gondja, én igazán nem fogom erőltetni. Nem akar valaki engem, hát őse a kavics és macska is rúgja fel. Nem tudják mit veszítenek, igy legalább nekem is egy gonddal kevesebb.
Növények, virágok közt sétálva meg állok az egyik romnál. Leülök, hogy egy almát elfogáskák közben pedig gondolkodom. Merre is menyek ezután, szintem miatt a lehetőségeim még korlátozottak sajnos. Igy talán legjobb lenne, ha szintezni mének, fejlődni és lootolni.
Egy kazán mattá tökéletes hely lenne, de egyedül még Zitával is nehéz, ha nem lehetetlen lenne végig vinnem. Talán egy laza futár küldetés, vagy ilyesmi nem fizet túl sál és sok tapasz pontot sem ad sajnos, de semminél jobb.
Alma felét elrágcsálom jó ízűen a másik felét Zitának adom. Az alma pedig pixeleire pukkan amint meg szorítom bal kezemmel.
Térképem ki nyitva gondolkodom merre haladjak ezután, talán kicsit hangosabban, mint kellene.
- Hm Horu-ban talán vagy a környékén akad egy két jó dolog. Úgy hallottam itt van egy onsen is az első szinten. Azt se lenne rossz meglátogatni egyszer.
Ujjammal követem végig az ösvények kanyargását és most annyira bele merülök, hogy ha valaki nem köszön rám vagy telepszik mellém észre sem veszem.

by **Enheriel** Vas. Nov. 10 2019, 10:51

Bianka néni növényháza olyan csendes és békés tud sokszor lenni… Tele van csodás növényekkel, patakokkal, növényekkel beborított romokkal. Villámlás is szívesen jött ide, bár most méretei miatt nem tud elbújni oda játékból, ahova fióka korában be tudott, hogy játsszak vele bújócskát. Az egyik régi búvóhelyéről egy másik idomár farkaskölyke ugrott ki, hogy ugatva körbe-körbe rohangálja üdvözlésképpen, mielőtt visszament a gazdájához pocaksimiért. Jaaaj, olyan édesek tudnak lenni a petek, mikor még kicsik! Boldogan sétálgattunk a növényeket nézegetve, amiket üvegekben növesztettek, megadva a különlegességet a növényháznak, mint a romkert. Utunkban akad egy Loli stílusban öltöző lány, aki hangosan gondolkodott valamiről, de nem igazán figyeltem oda, mivel gondoltam magánügyi terveit rendezgeti éppen ezen a szép helyen.
- Szia! ^^ - köszöntem a lánynak mosollyal, amikor elmentünk mellette, olyan jó kedvem lett a farkaskölyöktől. Na persze Villámlást nem cserélném le más petre. Illetve még egyre nincs szükségem, hiszen a vőlegényem petje is ott van, akiről gondoskodni kell majd, mikor egy család leszünk. Végül leültem egy padra olvasni, miközben Villámlás lefeküdt mellém pihenni, s figyelni a környezetet, hátha lát valami érdekes dolgot magának. Lassan a könyv végéhez érek, amit szoktam olvasgatni, s remélem, happy end lesz a vége, mint ahogy az ilyen fajta romantikus könyveknél szokott lenni. Persze a Rómeó és Júlia kivétel, abban sajnos csak akkor volt hajlandó kibékülni a két család, mikor elvesztették a gyermeküket, ami megmutatta nekik, mit hoz az állandó viaskodásuk. Tényleg, sose volt megírva, miért is viaskodtak. A hatalomért? Személyes dolog? Egyéb miatt? Bármi is legyen az, valószínűleg sose írja meg senki se.

by **Eru** Vas. Dec. 08 2019, 22:42

Annyira elmélyültem a gondolataimban, felsem tűntek mások. Biztosan sokan jöttek és mentek a közelemben amig valaki...
Rám köszönt, én meg ijedtem és ahogy felugrottam hanyatt is estem. Jó alaposan bele hempregetme a levelekbe és indákba. Mikor nagy nehezen felálltam egy levél volt orromra tapadva, egy durcás fújtatással el is intéztem a sorsát.
- Pfffff pffpfff
De csak a második próbálkozáskor vitorlázót a föld felé. Azt hiszem, már majd nem meg is néztem mikor le eset az itt bent lehetetlen. Körbe is pillantok hajam rendezgetve, nem túl sok sikerrel mert egy két levél és inda darab még marad benne. Kezem fél után meg áll mikor megpillantom a patet és gazdáját. Eru powa módba kapcsolok és Max gyorsaságom kihasználva ott is termek. Egy szó nélkül vizsgálom a patet. Körbe járom, és jó alaposan meg szemlélem. Lenne bátorságom még meg is érinteném.
- Szia, mit eszik?
Érdeklődök közepébe csapva rögtön a dolgoknak, nem palástolva menyire érdekel őőő hát ő akinek még nevét nem tudom. Aztán végül a nőt is vagy is nénit is szemügyre veszem, alaposan természetesen. Körbe járom, de úgy talán koffeinnel és adrenalinnal telepumpált pocoknak tűnők a szemében.
- Mit olvasol, valami izgalmas? Vannak benn kincsek és kukacok?

by **Enheriel** Szer. Jún. 10 2020, 20:10

- Parancsolsz? - szeppenve és egy kicsit ijedten néztem a lányra, mikor váratlanul megjelent Villámlást megszemlélni. Majd végül felfogtam a kérdést – óh, bocsánat, nem figyeltem! Halat és szárnyast általában, ritkán nutellát, pontosabban a mogyorós-kakaós masszát, amit a játékban lehet kapni.
Igen, még mindig szereti, de csak ritkán kapja, mint nasi, nehogy valami baja legyen a sok cukor miatt. S jött a következő kérdése, pontosabban a következő kettő kérdése. Az első nem is volt olyan megdöbbenő, mint a második.
- Öhm… Szerelmes regényt, s kincs az van benne, de kukac nem… - mondtam neki még mindig csodálkozva. Azt hiszem a horror könyvekben vannak kukacok. Vagy milyenekre gondolt? Közben Villámlás védelmező pózbaállt, ha a lány hirtelen olyant csinál, amit nem kéne, akkor időbe közbe tudjon lépni. Láttam rajta, hogy zavarja, ahogy bámulja a másik játékos, pedig már kezdi szokni, hogy a mérete miatt mindenki rábámul néhány másodpercre. Volt egy olyan eset, hogy valaki emiatt a szökőkútba kötött ki, mert Villámlásra csodálkozott, így nem figyelt maga elé.
- Enheriel vagyok, a petem pedig Villámlás, s te? - mutatkoztam végül be a lánynak egy kedves mosollyal, amit igaz, előbb is megtehettem volna, de így alakult.

Ki ez a lány, s miért nézeget így? Ha azt gondolja, hogy Enhi odaad neki esetleg, csalódni fog. Ráadásul nem hiszem, hogy idomár. A kérdése tényleg fura volt. Ennyire szereti a kukacokat? Minek? A lányok utálni szokták, nem? Vagy csak… hogy is hívják? Sztereotípia? Igen, azt hiszem az. Éreztem, hogy valami nem stimmel vele, de nem tudtam megállapítani, hogy mi.

by Ajánlott tartalom