[Küldetés] Morpheus

Most netán szégyelem kéne magam?... Húztam lentebb a fejem és vettem hörcsög feelingre az arcocskámat. Nem tartom ezt rossznak, nem több puszta kíváncsiságnál, amúgy is rég láttam a kicsikéket.  o///o Kissé bele is pirultam. Felhúztam a blózom és megigazítottam a ruhám, Rita tükörképe hasonlóképp. Már épp végeztem a blúzom bekapcsolásával mikor egy furcsa repedést véltem felfedezni. Elkerekedett szemekkel néztem végig ahogy az tovább és tovább repedezik. Majd mikor Rita közelébe ér a puszta kezeimmel próbálom valahogy megállítani a repedés továbbterjedését. Sikertelenül. Ilyedten tekintek körbe hogy most mi is történik, mint ha minden pixeljeire hullana szét. Pár pillanat és… öntudatlanul fekszem a földön, először az ujjaim moccannak meg jelezve egy kis életet bennem…
- Ri…chan… - Motyogom ki az első szót amit ki tudok préselni, magamból. Lassan össze szedem magam, és föl is tápászkodok. Furcsa látványban van részem… Valami mint ha mozogna… nem is inkább mint ha dogogna, és a falak és a talaj is olyan furcsa… nem tudom hova tenni a dolgokat. Körbe nézek de nem látok senkit, pár percnyi sétálás után egy alakot vélek felfedezni… messziről még nem tudtam ki venni hogy ki is az így ösztönösen a fegyverem után kaptam… majd…
- Rii-chaaan!- Kiálltok fel örömömben. A lány gyorsan oda siet hozzám és tőle kissé szokatlanul gondoskodóan végig pillant rajtam. Meg is illetődök kicsit, majd mivel mellmagasságban van vele a fejem a domborulatai felidézik bennem mit is tettem, fülig elvörösödtem…
- Öhh, etoo jó.. jól vagyok. És te? – Kérdeztem vissza bár láttam rajta hogy az aggodalom kivételével különösebb bántódása nem esett.
- Nem és nem tudom. – Adtam választ a kérdéseire. Majd figyelemmel követtem végig Rii-chan elméletét.
- Érdekes… - emeltem a számhoz a kezem mint aki tanakodik, Rita már emelte is a kardját, mikor oda állok elé és megpróbálom megállítani.
- Vááárj! – Kiáltok fel.
- Ne bántsd! Mivel ha igazad van, akkor Ő a szívébe zárt minket. A teste és lelke legmélyebb és legszebb pontjába. Tehát ez nem más mint szerelem! – Jelentek meg virágok körülöttem, és burkolózott rózsaszínbe minden.

Riii-nyan gyorsan elvetette az ötletemet. Pedig ha bele gondolunk van benne logika ;3 És gyorsan bele is hajította az egyik kardját a lüktető fal micsodába… Félve hogy mégis mi lesz ebből, és nagy elkerekedett szemekkel vettem tudomásul hogy semmi jó. Amire emlékszem az Rita hangja miszerint futást kiállt. Én még toporgok picit, majd Rita után szaladok látva az eltűnő folyosót.
- Én mondtam hogy ne bántsuuuuk! De te…te nem hallga… auch… - Megbotlottam és el is estem, gyorsan felpattantam és ott folytattam a mondatot ahol abba hagytam.
- tsz rám!.... – ha esetleg felsegített, akkor nem engedtem el a lány kezét. Végig szorosan tartottam, nehogy elengedjen. Igyekeztem nem lemaradni, de Rita jóval gyorsabb nálam. Hátra szerettem volna pillantani hogy hol tartunk, de nem volt rá sem időm sem bátorságom, így végig inkább Rii-chan arcát néztem. Majd ami egy kis világító pont volt eddig egyre csak nőni kezdett, nőni és nőni egészen addig amíg el nem lepett minket. Majd egy csarnokban találunk magunk. A mennyezetről egy furcsa valami lógott le. Bentebb érve feltűnt hogy már nem csak ketten vagyunk. Rii-chan végig kommentálta a helyzetet mármint végig morgott magában. Nem értem miért, pedig tök mókás egy helyzet, ilyen helyen még sosem voltam, és valószínű nem is leszek. Sőt ha nem kerülünk ide be akkor meg végkép nem láthattunk volna hasonlót.
- Rii-chan…Rii-chan! Ha olyan gonosz ez a Morpheus akkor miért figyelmeztetett minket hogy vigyázzunk a katonákkal, és .. és hogy értette hogy mindjárt utól ér? – Nem tudtam eldönteni hogy ez fenyegetés volt-e vagy valami más, netán figyelmeztetés, esetleg biztatás?.... Furcsa volt. Nem kellett sok, megjelent egy helyes pasi, és néhány furcsa fejetlen katona is. Jobban megnézve a pasast nem is nézett ki rosszul… sőt. Bár véres ruhája nem volt túl biztató, de kérem szépen egy szívben vagy hol vagyunk ;p Itt akad vér bőven. Még voltak olyan kedvesek hogy be is mutatkoztak, sőt még tisztelegtek is a tiszteletünkre. Ezt nagyon kedves húzásnak tartottam, és indultam is hogy megköszönjem. Szinte szökdécselve, mosolyogva oda sétáltam a vezérükhöz, és egy nagy naaagy öleléssel akartam jutalmazni. Még a magasba is felugrottam hogy onnan, támadjam le eme nemes gesztussal. Nem hallottam hogy a többiek miket beszéltek, Rii-chan a szív felé repülő kardját vettem csak észre. Ha sikerült megölelnem, egy szúrós pillantást vetettem az én Ritámra. Hogy már megint gonoszkodik, pedig lehet nem is olyan rossz fiúk. A fejetlenek meg hát… hogy is tudnának gondolkodni fej nélkül, nem véletlen van egy helyes vezérük

Igen, igen a gonosznak tűnő helyes srác kapott tőlem egy naaagy-naaagy ölelést. Sőt még viszonozta is *-* Mint általában ilyenkor most is a szívem hevesebben dobogott és… és szerettem volna Rita orra alá dörgölni hogy tévedett, és hogy a szeretet ereje mindent helyre hozhat. Ittam a pasas szavát egészen addig amíg gyanússá vált a dolog, mivel egy furcsa szóval jellemzett: zsákmány. Nem értettem hogy-hogy érti így vissza is akartam kérdezni de nem maradt sok időm, az ölelésnek szánt szorítása egyre erősebb lett, így nem tudtam magam kitépni a karjaiból, és már villant is a rövid kardja, amit egyenest bele is szúrt az oldalamba. Azt hittem fel fogok nyögni, de nem tettem, össze szorított foggal álltam hogy bele szúrja az oldalamba, a karommal próbáltam kivédeni sikertelenül. Majd el is lökött magától. Egy világ tört össze bennem, nem jövök be neki, nem kedvelt meg. Pedig én olyan közvetlen és szeretetteljes voltam vele.
- Ehh?? Csak ennyi? – Néztem meg az életcsíkom. De a páncélomból is kevés élet ment le, mármint kevesebb mint amennyire számítottam.
- Gyér ez a pasas, nem is tudom mit láttam benne -_-"…- Nem kellett sok, pár másodperc után össze is szedtem magam. Rita kardja megremegtette a földet, így azt hiszem tudom mit kell tennem. Újra a régi voltam, mint ha az előző megalázó eset meg sem történt volna, felpattantam, és igyekeztem megkerülni a fejetleneket, ha nem sikerül észrevétlenül, akkor bizony megküzdök velük. Ügyet sem veszek az új látogatóra, engem csak a szív érdekel. Amint kikerültem a slamasztikából, neki ugrok a falnak majd a falról rápattanok a szívre. Majdnem megcsúsztam és vissza estem, de szerencsémre egy kiálló vénába vagy fogalmam sincs mibe sikerült megkapaszkodnom. >< Már fent vagyok.
- Halihóóó srácook, itt vagyoook fent! -Fedtem fel a helyzetemet mindenki előtt.
- Kérlek, fel tudnátok tartani őket. – Mutattam a katonákra ha közeledtek volna felém. - N Először bele vetem magam a szívet tartó vénák vagy erek vagy mik szabdalásába, de rá kellett jöjjek hogy nem is olyan egyszerű ez. Hallottam hogy Szophie mondott valamit Rii-channak de nem értettem hogy mit, és mivel nem volt egy pöppet veszélyben éreztem magunk én is sietősre fogtam. Ha az inak vagy vénák nem mennek akkor támadom egyenest a szívet, pedig pont olyan jól elterveztem hogy lenyisszantom majd volt nincs szív mi győztünk, és csak simán kisétálunk, remélve az felső felén. Amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem bele szurkálni a kardom, ha megremegett, akkor is igyekeztem talpon és a szíven maradni. Majd utána jöttem rá valamire. Nekem van egy tök szuper képességem és még nem is használtam?... Teljesen ki ment a fejemből, majd a kezeim a magasba és meg is idéztem a kalapácsom. Meglepett hogy milyen nagy és hogy milyen gyors, és az is hogy elfelejtettem hogy én is a szíven vagyok >< Azt támadtam vele, de hogy ne essen bántódásom, bár nem tudom hogy esne-e, még ilyen helyzetben nem voltam. Gyorsan odébb ugrottam és bele kapaszkodtam a legközelebbi artériába. Igaz a szívet nem tudom hogy tudom-e kábítani, de valamennyivel csak többet sebeztem, ha tudtam.