Tündöklő Tó

by **Strea** Hétf. Jún. 01 2020, 16:16

Átlátszó tisztaságú, több méteres hínárokkal szegélyezett tó a központi rész közepén. Nehéz ráakadni, csak térképpel vagy különleges szerencsével lehetséges.

by **Leonard** Kedd Jún. 09 2020, 11:24

Ismi folytatása

Furcsa egy lány volt Miko, de Leonak tetszett a belőle áradó vidámság és pozitivizmus. Ki más ítélne meg ennyi idő után egy embert ilyen pozitívan? És valóban, lehet, hogy átverték a jelmezekkel, mert elsőre hisz bárkinek, aki szembejön vele, de cserébe ha rá is döbben az átverés tényére, nem keseredik el, és kezd hibáztatásba. A kardforgató maga is szerette az ilyen társaságot, és igyekezett hasonló vidámságot csempészni az életébe és másokéba, de belőle ez sosem jött olyan ösztönösen, mint a lányból. Leo néha túl sokat agyalt, stresszelt és majrézott. Mikoból hiányoztak ezek a tulajdonságok, ő csak teljes természetességében volt ilyen kis lüke.
- Anyukád nagy bölcs lehet - mosolyodott el ő is szélesen, és igyekezett, hogy a hátralévő időben már ne is tűnjön el az arcára kerülő boldog vigyor.
- Szerintem az a tanítványodtól is függ, milyen tanár vagy. Nekem például a tanárokhoz nem volt soha türelmem, gyűlöltem őket - elevenítette fel iskolás emlékeit szemöldökráncolva.
- Valószínűleg ők sem kedveltek engem, de a szemembe ezt soha nem mondták. Csak kaptam mindenféle büntetéseket és figyelmeztetéseket, de soha nem lett semmilyen következménye - vonta meg a vállát, azon töprengve, hogy talán épp ezért engedte meg magának azt a viselkedést, amit. Azon kívül persze, hogy egyáltalán nem érdekelte az iskola, és csak fölösleges időpocsékolásnak tartotta, ráadásul amit tanítottak, az mind idejétmúlt volt és haszontalan.
- Áhh, hát ez egy nagyon szép dolog, hogy így kitartasz az ígéreteid mellett. Kevés ilyen ember van, pedig becsülendő - mosolygott kedvesen a fiú, de aztán hirtelen elkapták a karját, ő pedig egy kicsit meglepődött, egy kicsit zavart arcot vágott.
- Igen, igen, barátok - motyogta kevés meggyőződéssel, miközben a kezét lóbálta a lány. Végül is, miért ne? Akkor aztán hirtelen elrántották őt a helyéről, és úgy érezte magát, mint a kisgyerekek, akiket az anyjuk cibál maguk után. Mire kettőt pislogott, Miko már egy bokorból lógott ki, ahonnan rövidesen előhalászott egy.. borzot. Még szinte fel sem fogta, mit lát, az állat már szemen is spriccelte őket.
- Fuj-fuj-fuj-fujfujfuj! - kiabálta ő is, miközben kezeivel kalimpálni kezdett a levegőben, és összevissza rohangászott. Közben az orra előtt igyekezett legyezni, és igyekezett visszatartani a feltörni készülő öklendezést. Rohangászása közben meglátott a közelben egy kisebb tavat, hát gondolt egyet, és belevetette magát. Jó alaposan dörgölni kezdte a testét, főleg azon a részen, ahol eltalálta az állat bűzmérge.
- Ez a szörnyűség soha nem jön leee - nyüszítette, miközben levette magáról a felsőjét, és messzire hajította. Ha szerencséje van, el is fog pixeleződni a büdössé lett ruhadarab.

by **Miko** Kedd Jún. 09 2020, 20:21

Bőszen bólogatva figyelek arra amit mond, mikor anyukámról volt szó, viszont kissé furcsálltam, mikor a tanulásról volt szó. Nem tudom miért, szimplán nekem sosem voltak túlságosan bonyolult viszonyaim az oktatóimmal. Kedveltem őket és ők is engem… az esetek többségében legalábbis. Bár lehet azért, mert ha valami verekedés volt az osztályba én is be akartam szállni és az emberek egy idő után megunták a verekedéseket és így viszonylag békesség volt az osztályba. Lehet vajon ez köze ahhoz vajon, hogy elég korán elkezdtem a küzdősportokat? Nem tudom.
- Még szép, hogy kitartok! Yui-chan azt mondta még régen, hogy olyan vagyok neki, mint egy hős! És a hősöknek mindig állni kell a szavukat!
Ezután megragadva kezét, jólesett, hogy megerősítette a barátságunk jelképét, még ha nem is tűnt fel számomra a kevésbé meggyőző hangsúly. Viszont minden esetleges beszélgetést azonnal elnyomott a zörrenő avar és a lelkes rohamozásom, ahogy a zaj felé sprintelek kézen fogva a fiút. Azonban, mint kiderült ez már nem volt olyan jó ötlet. Hamarosan mindketten hol így, hol úgy szenvedtünk a bűz hatásaitól. A gyomrom kérte szépen elég jól volt, ugyanis elég jól bírtam a gyomorforgató dolgokat, bár ettől függetlenül a szag elviselhetetlen volt. Mindenesetre Leo azonnal kapcsolt, amint meglátta a közeli kis tavacskát, rögtön ledobta a felsőjét és belevetette magát a vízbe. Mivel úgy voltam vele, hogy biztos jobban tudja a dolgokat, azonnal követtem és mivel biztos okkal vette le a felsőjét, így követtem a példáját, lekaptam magamról a pólómat és egy bonba kíséretében mellé ugrottam a partról hatalmas csobbanást követően. A víz alatt maradva nyitom ki a szemem csöppet. Láttam, ahogy a bűzösségért felelős számláló gyorsítva, ugrál, ahogy a víz hatására a szag el-elnyomódik. Végül mikor már nem bírva tovább feljövök és mély levegőt véve kissé összeszedem magam.
- Azt hiszem ez nem medve volt. – mondom bocsánatkérő mosollyal, kis humorral kárpótolni a fiút.
A vizes hajamat hátra simítva, kicsit megrázom magam, hogy lejöjjön az arcomba folyó víz, majd kissé megigazítom a bombától kissé félrecsúszott melltartómat, egyáltalán nem zavartatva magamat azzal, hogy esetleg Leo néz és mit láthatott.
- Jó ötlet volt ez a vízi kaland, nézd, már el is tűnt a szag! – mutatok az állapotjelzőre, mely ebben a pillanatban tűnt el, megszabadulva a szag forrásától – Csak nem szeretem, amikor vizes lesz a bugyim, mert olyankor kényelmetlenül tapad mindenhova… - mondom miközben enyhén hátra nyúlva a nadrágszáron benyúlva kissé megigazítom az említett ruhaneműt – Lehetnem volt a legjobb ötlet bombát ugrani, hehe.

by **Leonard** Kedd Jún. 09 2020, 20:41

Nos, igen. Pontosan ilyen egyszerű barátokat szerezni. Leo hajlamos volt az utóbbi időben elfelejteni, hogy mennyire is könnyű dolga van ebben a tekintetben, ha egy kicsit is nyitott az új ismertségekre. Ebben a játékban hasonló érdeklődésű és korú fiatalok garmadája gyűlt össze. Könnyű volt összeszedni új ismerősöket a kocsmában, egy küldetés során, vagy akár az erdő közepén egy erdőben is. A furcsa rész pedig még csak az után következik - mint jelen helyzetben is -, hogy az ember hivatalosan is kikiáltotta barátságát a másikkal. Esetükben már maga a találkozás is kételkedésre adott okot az épelméjűségben, de talán éppen erre a pozitivuzmusra volt most szüksége, ami a lányból áradt. Leo egy pillanatig csak figyelte őt, és az járt a fejében, hogy Miko nem is tud róla, valójában mekkora hős. Lám, az ő napját is hogy fel tudta dobni.
Valójában minden embernek volt varázsereje, ez pedig nem másban rejlett, mint hogy képesek voltak pusztán szavakkal feldobni vagy lelombozni másokat, befolyásolni az érzéseiket. Miko mellett pedig nem lehetett nem mosolyogni.
Nos, a lánynak volt egy másik, kevésbé hasznos képessége is; méghozzá a bajba keveredés. Valami hihetetlen módon vonzotta a furcsa szituációkat, jöjjön az medve helyett ember vagy éppen borz formájában. Rövid időn belül hát a tóban kötöttek ki, undorodva sikálva magukról a bűzt.
A fiúnak ekkor még fel sem tűnt igazán, hogy Miko nem csak a vízbe ugrásban, de másban is követte példáját. Jobban el volt foglalva azzal, hogy lenyúzza magáról a szagokat, amik még az ő férfias illatokhoz szokott orrát is facsarták. A következőben azonban kezdett megnyugodni, azzal egy időben, hogy lekerült róla a szagjelző ikon is.
- Óvatosabban kellene vadásznunk - sóhajtotta, beletúrva kócos és vizes szőke fürtjeibe. - Szörnyű élmény volt - mosolygott rá a lányra, aztán egy pillanatra megállt, és megbámulta. Miko épp a bugyiját igazgatta minden zavar nélkül, a fiúnak pedig fél pillanat alatt kiröppentek fejéből a gondolatok. Elfordult, és morcosan összefonta karjait.
- Ha így viselkedsz, még a végén félre találom érteni - motyogta zavarban. Közben érezte, ahogy valamibe belelép a vízben. Lenyúlt érte, és egy korsó került a kezei közé. Komolyan, már megint?

Korsó

by **Miko** Kedd Jún. 09 2020, 20:56

Nem tagadtam, hogy már az elejétől szórakoztatott a férfi társasága. Hogy miért azt igazándiból nem is igazán tudom… igazából… engem elég könnyű szórakoztatni. Nem kell hozzá túl sok minden, így talán annyira nem is nagy durranás ez a fiútól, de akkor is jó dolog, ha nem unatkozik az ember, bár én tényleg naaaaagyon ritkán nem tudom csak lefoglalni magamat, és akkor is csak azért, mert alszok. Hát… mert aludni ugye kell. De hát én ilyen vagyok, állandóan pörgök és szeretem az izgi dolgokat. Pont emiatt is lehet az, hogy nem épp „baj”-ként nevezem azokat a dolgokat, melyekre mások azonnal rávágják ezt és a legtöbb dologban én magam is megtalálom magamtól a pozitív dolgokat előbb vagy utóbb. Ebben a körülményben például akadályos volt a bűz és a nedves fehérneműm, de igazából tök mulis volt a vízben uszikálni, hisz kellemesen langyos volt és ráadásul csak a derekunkig ért itt, szóval nem is volt kifejezetten bajos. Viszont ahogy a fiúra nézek miután megigazítottam a fehérneműm, ő duzzogva elfordult. Szinte azonnal furcsán nézek rá és felé togyogva a vízbe úgy lépegetek, hogy oda kerüljek, ahova néz.
- Mi-mi-mi-mi? Mi a gond? Valami rosszat csináltam? Nem volt szándékos a Borzika! Esküszöm! – mondom őszintén – Naaaa! Ne haragudj!
Ha esetleg továbbra is kapkodná a fejét el felőlem, úgy hátulról átkarolva odahúzom magam hozzá és most már kicsit kétségbeesettebb hangon kérlelném tovább.
- De ne harizz! Leoooooo! Naaaa! Nem volt direkt, léééégyszi higyjed el! – és addig szorongatom, míg meg nem bocsájtana.
Legalábbis ez volt a terv. Ugyanis ahogy szorongatom, érzem, ahogy valami vaskos csúszik végig a lábaim között. Nem sok dolog rémiszt be, de elég váratlanul érintett ez a nyálkás érintés, így kezem akaratlanul is szorosabbá válva sikkantok fel.
- IIIIIIIkh! Valami átcsúszott a lábam közt! Valami hozzáért a combomhoz! És fuj-fuj-fuj nagyon nyálkás!
Szinte azonnal elengedem a fiút és arrébb szökkenek a part felé, és lábamat a part felé összezárva nézek morcosan a vízfelszín közelébe ott ahol a fiú volt, bár egyelőre nem tűnt fel semmi. Ha esetleg Leo benn maradna, úgy utána kérdeznék.
- Te nem félsz, hogy a lábaid közé csúszik az a valami? – kérdezném meglepődve.

Korsó

by **Leonard** Kedd Jún. 09 2020, 22:32

Ha valaki épp arra járt volna - tényleg, hol is vannak? -, bizonyára viccesnek találja a jelenetet, ahogy két megtermett felnőtt ember sikítva menekülve beleveti magát egy gyönyörűen szikrázó tóba. Leonak szinte még arra sem maradt elég ideje, hogy elcsodálkozzon rajta, milyen gyönyörű és különleges ez a tó, egyszerűen csak lekötötték az események, amelyek mozgalmas egymásutánban követték egymást.
- Semmi baj nem történt a borzzal - nevetett fel a hajába túrva. - Csak legközelebb legyél óvatosabb - mondta, de aztán Miko átölelte a derekát. Nos igen, ez a tanács nem csak a borzokra vonatkozik.
- Egyáltalán nem haragszom - sóhajtott mélyet, és megfordult, hogy megpaskolja a lány fejének búbját, de amaz hirtelen éktelen ricsajba kezdett. Leo azon csodálkozott, hogy ezek után még bármilyen élőlény képes a közelükbe jönni. Lehet, hogy az a "hal", amelyiket a kardforgató az előbb fogott, de az is lehet, hogy egy másik, úgy döntött, hogy megkörnyékezi a lányt. Szerencsés hal.
- Csak egy vad volt, ne aggódj - nevetett a jelenet láttán. - Bár nem gyakori, hogy az ember közelébe merészkedjenek. Nem írta ki a rendszer elkapottnak, nézd csak meg? Ha igen, ez maga a joker fogás, még csak meg sem kellett érte izzadnod - kacsintott rá, és közben körbenézett. Ez a tó idefelé jövet is itt volt?
- És nem voltam mérges rád, csak tudod... - megtorpant és idegesen a hajába túrt. Mégis hogyan fejezze ki azt, amit mondani szeretne? - Neked nem mondták még, hogy lányoknak nem illik meztelenkedni? Ha nem veszel fel valamit, könnyen zavarba jönnek az olyan férfiak, mint én.
A rosszabbak pedig mást is csinálnak - tette hozzá sötéten gondolataiba merülve. Akkor pedig az a sikamlós izé rosszabb is lesz, mint egy hal.

by **Miko** Szer. Jún. 10 2020, 00:44

Bár látszólag a fiú nem volt mérges, én mégse voltam túlságosan meggyőzve, mert nem akart a szemembe nézni. Így hát próbáltam puhítgatni, kérlelni, hogy ne haragudjon rám, mely úgy tűnt eredményesnek látszik. Egy sóhajtással felém fordul és megpaskolja a fejemet, melytől akaratlanul is lehunytam a szemeimet és elmosolyodtam. Már készültem valamit mondani, amikor is valami túlságosan közel került hozzám, mely nyomán azonnal kiszökkentem a vízből és ricsajkodva kisiettem a vízből. A fiú pedig jóízűen nevetett rajtam. Akarva-akaratlanul enyhe bír futott végig az arcomon, amiért Leo nevetett, mely nyomán gyermetegen felfújva az arcomon duzzogva nézek rá.
- Baka! Én is tudom, hogy hal volt, de akkor is!!!! – mondom, ám mikor a rendszeres dolog után érdeklődött ott oldalra pillantottam – De… azt hiszem de… igen azt jelzi, hogy kaptam el valami halacskát. Furi.
Ezután hagyta, hogy a fiú körbe nézelődjön és megint furcsán viselkedjen. Úgy tűnik ez a fiú nagyon szeret furcsán viselkedni, mert most már jó sokadjára furizódik, de hát mindenkiben van valami szépséghiba. Azonban szavai, ha lehet talán még jobban meglepett, mint a hal. Először csak furcsállóan pislogok, majd lenézek magamra, sőt a hátam mögé nézve le ellenőrzőm, hogy ott is minden rendben van-e. És úgy ítélte… hogy igen…
- Meztelen? – kérdezem furcsállva – Pedig van rajtam fehérnemű! Még a bugyim is rajtam van, látod? – mondom miközben picit lehúzom a nadrágom, hogy láthassa, hogy tényleg rajtam van – De ha nem is lenne, a nadrágom akkor is rajtam van, meg a melltartóm is… szóval nem vagyok meztelen! – mondom meggyőzödve – De nem kell zavarban lenned! Barátok vagyunk nem? Anyu azt mondta, hogy a barátoknak nem szép dolog, ha titkolni valója van a másik előtt. Bár nem egészen így értette, de én sosem voltam félénk. Onsenbe járni is szeretek, pedig ott is le kell venned a ruháid! - felelem úgy, mintha megtalálnám a hibát az állításába.

by **Leonard** Szer. Jún. 10 2020, 11:58

Leo kezdett gyanakodni rá, hogy Miko soha életében nem kapott felvilágosítást. Vagy túl fiatalnak ítélték hozzá, vagy... Vagy semmi. Ha a lányomnak veszek melltartót meg csipkés bugyit, csak elmondom neki, hogy azt ne mutogassa másoknak, nem? Ráadásul ez ömlik az emberre a médiából, reklámokból, plakátokról, mint a szemét, ellepve az ember tudatát. Leo jól emlékezett rá, hogy már kisiskolásként nevetni kellett, ha valaki "hegyezi a ceruzát". Persze, ahány nemzet, annyi szokás, ráadásul ahány család, annyi módszer. Mégis, lehetséges lenne, hogy Miko valóban ennyire naív és ártatlan?
Akárhogy is, nem volt itt az ideje a felvilágosításnak, ráadásul ez nem a fiú szerepe. Az viszont tény, hogy ha Miko már jó pár éve a játék rabja, és már a belépéskori teste nőies volt, nem lehet olyan fiatal, mint arra a szavaiból lehetne következtetni.
A viselkedése tehát tökéletesen abszurd. Ráadásul tök abszurd volt azon gondolkodni, hogy ez most akkor pedofíliának számít-e vagy sem. Nem minthogyha a fiúnak bármi köze lett volna az események alakulásához, ő egész egyszerűen csak belecsöppent.
- Igen, valóban nem vagy meztelen - sóhajtotta, és azon gondolkodott, a lány vajon direkt játszik vele, vagy ez teljesen komoly. Ha az előbbi, akkor remek színésznőnek kell lennie. A kardforgató azonban gyanította, hogy valóban az utóbbi lehetőségről lehet szó.
- Szerintem vannak dolgok, amiket még az igazán jó barátok sem osztanak meg egymással - ráncolta homlokát a felvetésre, miközben elképzelte, hogy Ilja előtt mászkáljon meztelenül. Kicsit sem tűnt csábítónak a homárbuli ötlete.
- Megkérdezhetem, hány éves is vagy? - pillantott fel óvatosan a parton ácsorgó lányra, előre tartva a reakciótól, hiszen a nők többsége gyűlöli ezt a kérdést. Amolyan tabu téma, habár Miko egy kicsit sem tűnt olyannak, mint a többi nő.
- Voltál már valaha is szerelmes? - toldotta aztán hozzá, hiszen úgysem volt jobb dolga, mint kibontani a kérdéskört. Vagyis de. Ott a nádasban csak nem megmozdult valami?

Jégmadár

by **Miko** Szer. Jún. 10 2020, 17:21

A győzelem légköre lengett be, ahogy a fiú megerősítette a szavaim és tudtam, hogy ebben most nem maradhatok alul, hisz valóban nem voltam meztelen. Vagyis, ha szó szoros értelmében vesszük a dolgot akkor igen, mert nem viselek mezt, de ezt nem szoktuk szó szoros értelmébe venni. Ez amolyan kulturáltabb megfogalmazása a pucérságnak. Vagy mi. Mindenesetre látszik, hogy egyáltalán nem vagyok zavarba, még a bugyivillantás után se, mely látszólag azért kissé felkavarta a fiú lélekvilágát. Persze azért szavaira én se tudtam volna kifogásokat keresni és nem is akartam.
- Jó-jó persze! Ez alatt nem azt értettem, hogy minden nap megmutatom, hogy milyen bugyit viselek, hanem azt, hogyha esetleg arra kerülne sor, hogy meg kell mutassam, akkor ne szégyenkezzek emiatt! Hisz mégse vadidegennel beszélgetek. – mondom a fiúra mosolyogva - Lehet, hogy nem rég óta ismerlek, de kedves vagy és érzem, hogy csak nekem akarsz jót. Ezért is mondom, hogy cuki vagy. – nevetgélek vidáman.
Eközben leguggoltam a part mellé, egy iszapban játszadozó halacskát nézegetve, melyet ujjhegyemmel böködőm meg és mivel nem úszott el, finoman megsimizem pikkelyes testét. Természetesen figyelek a fiúra is közben, és bár leköt a halacskával való játék, gyakorlatilag szinte azonnal válaszolok a fiúnak.
- Nemrég lettem 19. A 12. születésnapom környékén kaptam meg a játékot, így könnyű számolni az éveket, még itt a játékban is. – mondom jószerével a halacskának, és a második kérdésre is szinte azonnal mondom az őszinte választ, hogy még gondolkozni se gondolkoztam rajta – És nem, még nem voltam. Apumék azt mondják, hogy elterelné a figyelmemet a versenyekről, bőven ráér majd szerelmet keresnem, ha kiépítettem már a karrieremet. Jó persze, ha szerethetőségről van szó, akkor ott van Yui-chan vagy Riko-neechan, de Yuit csak mint barátnőm, Neechant, meg mint nővérem szeretem… bár igaz csak uncsitesók vagyok, de nekem mindig is olyan volt, mint egy nagy nővér, de tudom, hogy nem így értetted. – fejezem be, mire a hal eliszkol az egyik erősebb bökésem nyomán, ami után a fiúra emelem a tekintetem kíváncsian – Miért te voltál már szerelmes?
Hangomon érződik kíváncsiságom és szemem is csillog. Még ha magam nem is kerestem soha a szerelmet, attól függetlenül ugyanúgy érdekeltek a romantikus történetek és filmek, főleg, ha némi akció is van bennük. Persze érezheti, hogy a fiú a saját sírját ásta meg ezzel a kérdéssel, de igazából látszik az is, hogy nem fogom erőltetni a kérdést, ha nem akar rá válaszolni. Nagy valószínűséggel úgyis elterelődik a témáról a figyelmem, ha kapok még egy-két független kérdést.

Naphal

by **Leonard** Szer. Jún. 10 2020, 19:33

Cuki.
Végül is, nem először kapta meg már ezt a jelzőt, és több értelemben is használták már rá. Attól függetlenül ez nem túl férfias jellemzés, habár Miko szájából nem tűnt túl idegennek. Leo úgy döntött, szimplán bóknak veszi, vagy még annak sem. Igazából a lány túlságosan könnyedén dobálózott a szavakkal, és sosem győződött meg jobban a dolgokról előtte. Nem mintha nagyot tévedett volna, Leo tényleg nem akart neki rosszat.
A fiú mélyet sóhajtott, ahogy megkapta a kérdésére a választ. Szóval tizenkilenc. Milyen érzés lehet egy közel felnőtt nő számára, ha mindvégig egy fejlődő kislány testébe van zárva? És vajon milyen rendellenességeket okoz a fejlődésben, ha az embert épp ebben a korban zárják be?
Nos, talán épp azt, amit a férfi is tapasztalhatott. Miko naiv volt és nyitott. Ez volt egyszerre a pozitív tulajdonsága is, de a sebezhető pontja is. Átfutott az agyán a gondolat, hogy talán jobb is így neki - hogy kimaradt a változókort érintő minden negatív dologból, az osztályharcokból, a külsőségekből és a szerelemből.
Na jó, ez utóbbit talán mégsem olyan jó, hogy kihagyta, ellenben a vele járó csalódásokkal.
- De a játékban nincsenek versenyek. Itt sem próbálkoztál soha a fiúkkal? És ők sem veled? - kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel, de aztán megakadt a füle egy néven.
- Riko? Mármint, az a Rikomono, akit én is ismerek? Vállig érő, ezüst haj, aranyos pofi? Az unokatestvéred? - Valahol jobban belegondolva igazából ez nem is volt annyira meglepő dolog. Ha másban nem is, stílusban kicsit hasonlítottak egymáshoz. Talán ezért jutott eszébe az első pillanatban Rikora asszociálni?
- Én? - mosolyodott el a visszakérdést hallva. - Rengetegszer. A szerelem jó dolog. Szerintem nincs is jobb élmény az életben. Én nem hagynám ki holmi versenyek miatt. Ez végtére is a te életed, nem a szüleidé.
- És tudod, a lányok általában csak a szerelmük előtt vetkőznek le. Ezzel is mutatva, hogy bennük megbíznak, jobban, mint bárki másban a Földön. Ezért nem gondolom, hogy csak úgy húzogatnod kellene előttem a bugyidat, hacsak nem vagy belém szerelmes - öltött nyelvet játékosan.

by **Miko** Szer. Jún. 10 2020, 23:03

Mintha a fiú kicsit elgondolkozott volna, mikor közöltem vele a koromat. Mintha csak a valami megerősítést nyert magában, bár nem tudom mi és miért. Mindenesetre nem igazán foglalkoztam vele, jószerével észre se vettem, hisz volt mivel elfoglalni magam. Bár az is igaz, hogy ezzel nagy valószínűséggel mások annyira már nem foglalkoztak volna. A fiú kérdésére csak megvontam a vállam.
- Nem igazán. És vannak versenyek, csak itt a harcművészeti kevésbé fontosak. – mutatok rá a mondatának hibájába, hisz az Aréna ugyanúgy állandóan pörgő versenysorozat jószerével – Amúgy nem tudom. Volt néhány furi férfi, akik furcsán próbáltak meg közeledni felém, de igazából nem éreztem semmit felőlük és nem bántottak. Általában pár kérdés után ott hagytak. Mondom, furik voltak. Még a valóságba volt olyan, hogy négy rosszarcú bűnöző próbált velünk rosszat csinálni, mikor Yuival eltévedtünk… talán… tizenegy lehettem. Azt hiszem a vége az volt, hogy 3 borda-, egy orrcsont- és egy lábszártörés volt a kisebb nagyobb zúzódásokat leszámítva. A kiérkező rendőr bácsik meg nem akartak hinni nekem, amikor azt mondtam nekik, hogy én voltam, aki elkapta a rosszfiúkat!
Látszik, hogy a múltra való visszaemlékezés kissé megerőlteti az agyamat, emiatt kissé furán hangozhatott a dolog, pedig valóban megtörtént. Igazából akkoriban már jó pár versenyen túl voltam és a „felnőtt” férfiak csak pár idősebb suhanc gimnazista volt, de természetesen az én emlékező tehetségem nem olyan éles, hogy ezekre emlékezzek. Viszont ahogy a beszélgetést áttért Nee-chanra azonnal felcsillant a szemem.
- Igen! Pontosan így néz ki! Ismered? Hát nem lenyűgöző egy csajszi? Ő a példaképem! Erős, dögös és határozott! Igazi minta nő! Jaj bár csak én is ilyen lehetnék… - mondom szomorkásan, majd izgatottan hallgatom, ahogy a fiú a szerelmi életéről kezd el beszélni. – Én szeretem a versenyeket. Szeretek harcolni, mert teljesen átmozgat. Az egész olyan… olyan… extázis! Mikor belépsz egy ringbe és tudod, hogy mindketten min mentetek keresztül, hogy idáig eljussatok! Ekkor még nem tudod, hogy a győzelem mámora, vagy a vereség fémes ízét fogod érezni! De ez benne az izgalmas! Hogy még semmi sem biztos! Bár… tényleg azt szeretem, hogy minden porcikámat átmozgat egy intenzív harc! Egyszerűen érzed, hogy élsz egy ilyen harc után! Jó… már ha nem ütnek ki, de az részletkérdés. – ezután a férfi okfejtésére csak elmosolyodok és nevetve válaszolok neki – Én mindenkiben megbízok. Aki meg rosszaságot akar, azt meg megverem! Nee-chan is hasonlóan csinálja a dolgokat. De vigyázz Leo-kun, mert a végén azt fogom hinni, hogy tetszem neked. Nagyon érdeklődsz a szerelmi életem után, jaj mindjárt zavarba jövök.
Mindig is pocsék színész voltam, a szarkazmust sem tudtam normálisan használni, így elég jól látszik, hogy csak viccelődök vele.
- De amúgy nem tehetek róla… most is tök furin van… - mondom kicsit fészkelődve végül – Irigyellek titeket fiúkat… nektek olyan könnyű.

by **Leonard** Szer. Jún. 10 2020, 23:55

Leo hangosan és őszintén felkacagott. Valóban, Mikot egyáltalán nem kellett félteni, ha férfiakról volt szó. Ügyes lány volt, meg tudta védeni magát. Habár bizonyos sötét alakoktól még így is óvakodnia kell, azokból nem élt olyan sok a bolygón - és főleg nem itt a játékban -, hogy valódi veszedelmet jelentsenek. A többségük csak béna volt, és a végletekig átlagos.
Persze a fiúnak esze ágában sem volt megkérdőjelezni a történet hitelességét. Látta már Miko képességeit, és beszélgettek a versenyekről is, így tisztában volt vele, hogy bőven előfordulhat. Még akár egy tizenegy éves kislány is megverhet egy meglepett, esetleg tohonya vagy vézna férfit. És valljuk be, a mai világban kevés a sportoló alkat. A téma aztán tovább folytatódott, és Leo meglepődve hallgatta, hogy Riko és Miko unokatestvérek. Még a nevük is milyen rímes.
- Valóban, én is nagyon kedvelem - bólintott mosolyogva. - Szerintem már most hasonlítotok, bár neki kicsit nagyobb és mocskosabb a szája - gondolkodott el röviden. Ráadásul jobban ismeri a férfiak természetét - tette hozzá fejben.
- Szóval azt szeretnéd mondani, hogy te a versenyekbe vagy szerelmes? - nézett Miko szemébe kérdőn, amikor belekezdtek a következő témakörbe. Igazából bőven lehetséges volt. Leo azon gondolkodott, talán nem is akkora baj meghagyni őt ebben a kedves, gyermekies és boldog világban. Minek összezavarni a férfiakkal? Azokkal csak a gond van. Meg az érzelmekkel is, erre épp Leo volt a legnagyobb bizonyíték. Ráadásul a lány épp úgy festett, mint aki összezavarodott. Leo agyát elkerülte az arckifejezés, ami arra engedett volna következtetni, hogy csak viccet hall.
- Csak beszélgetünk - mutatott rá. - Egyszerűen csak nem találkoztam még olyan lánnyal, mint te vagy, ezért érdekel. Meg szeretném ismerni az új barátomat - mosolygott bizalomkeltően, és leült a fűbe. Felnézett a napra, az jó melegen sütött le rájuk. Jól esett a hideg víz után, a cseppecskék apró pixelek formájában távoztak a testéről.
- Tudod, most is szerelmes vagyok - sóhajtott mélyet. - És ha sok időt töltenénk együtt, biztosan szerelmes lennék Rikoba is. Te viszont más vagy. A barátom, nemigaz? Viszont akkor se húzogasd előttem a bugyidat, mert ha neked nem is, számomra kellemetlen! - húzta fel az orrát játékosan, aztán elnevette magát. Való igaz, bármennyi és bármennyire is kényes szituáción voltak túl, Miko inkább kezdett egy kishúg szerepébe öltözködni, mint egy nőébe. Jó is volt ez így, Leo kicsit sem bánta. Ahogy pedig ezen filozofált, valami hirtelen megcsillant a vízben, erről pedig eszébe jutott, hogy még ezelőtt vásárolt egy térképet egy kofától. Elsőre azt hitte, átverés, de aztán nagyon meggyőző volt a férfi, így végül megvette. Utólag is azt hitte, hogy kamu az egész, de azért magával cipelte. Most elővette, és kiterítette maga elé, majd kidugott nyelvvel figyelni kezdte.
- Bingó! - csapott rá, utána pedig belevetette magát a vízbe, épp ott, ahol az előbb csillogott. Nemsokára elégedetten bukkant elő a feje, aztán a teste és a keze, amiben ott ficánkolt egy naphal. Nem sokáig, ugyanis a következő pillanatban aztán elengedte, csak hogy utána kaphasson egy másik állatnak - egy bluggynak.

Először kifogtam egy naphalat - Eventes térképpel + 1 ingyen dobással, zsetonnal
Utána pedig egy Buggyt. :3

by **Miko** Szer. Jún. 17 2020, 15:00

Nem tudom mit tartott, olyan viccesnek a történetemben a fiú, de nem igazán bántam, sőt. Kifejezetten jól esett a jókedve és üdítő volt így összességében. Viszont, ahogy a téma kezdett ismét visszatérni Riko-neechanhoz, ismét érzem, hogy kezdek fellelkesülni. Megjegyzésére persze kissé meglepődők.
- Én? Hasonlítani? Egek szerintem még közel se! Nézd meg ő itt is egy kifejezetten top harcos! Esélyem se lenne semmiben ellene! Nos igen… Anyuék is kifogásolták a jellemét, de tudom, hogy mélyen egy nagyon kedves és szeretetteljes nő! Végtére is ő Nee-chan! – mondom végül, mikor pedig ismét elterelődik a felvett beszélgetés, kicsit azért elgondolkozok – A versenyekbe? Nem. Nem hiszem. Szeretek versenyezni, de csak, mint hobbi. Biztos te is szerettél tazokat vagy kártyákat gyűjtögetni, mikor pici voltál! Én is hasonlóan vagyok a versenyekkel. Egyszerűen izgatott leszek, ha új ellenfelekkel harcolhatok, ennyi az egész.
Igazából őszinte voltam. Bár élveztem a versenyeket, valahogy sosem tudtak teljes igazából elnyerni a szívem. Igen szomorú voltam, ha nem tudtam végül elvenni egy versenyre, de csak annyira, mint mikor pont lecsúszol egy hiányzó alkotmányról a gyűjteményedbe. Így bár valamennyire igaza van, de téved is a férfi, bár nem állok le ez ügyben vitatkozni, mert csak problémás lenne. A végén még túlságosan összekuszálódnának a gondolataim! Mikor a fiú a barátságunkról beszélt, csak „Ühüm”-özni tudtam, hisz nem igazán sejtettem miért is válaszol a viccemre. De igazából nem zavart. Mikor viszont hallottam a vallomást, akaratlanul is kiszaladt a számon egy „Wiiiiiii”. Miután sikerült, úgy ahogy megnyugtatnom, magam akaratlanul is kiszaladt amúgy a számon:
- Ez cuki amúgy. Bár szerintem nem vagy Nee-chan esete. – ha pedig megkérdezi, hogy miért ítélem így, csak hosszasan gondolkodnék, bár nyílt választ nem tudnék adni, csak annyit, hogy „női megérzés” – Hm… Aye-aye! – egyezek bele végül a férfi kérésébe.
Így végül visszaindultam a pólóm felé, hogy összekaparjam, majd miközben nagy ívben öltözködök, úgy egyszer csak a bokor zörgésére leszek én is csak figyelmes.
- Találtál valamit? – kérdezem Leo felé fordulva, mondom, ám ahogy előbukkan a bokor mögül a hatalmas nyak, szinte nem bírok magammal és azonnal rávetem magam a nyakra. - Wii! Zsiráfolgatok!

// Zsiráf //

by **Leonard** Pént. Jún. 19 2020, 17:17

- A játékban top harcosnak lenni teljesen más dolog, mint odakint - mosolygott le rá szelíden a fiú. - Habár biztos köze lehet a lány harci kedvéhez is, hogy odáig jutott, de például sokan vannak, akik nagyon erősek, pedig ki sem néznéd belőlük, és sokan, akik erősnek néznek ki, de harmat gyengék. Az egész csak a szorgalmon és a szerencsén múlik - vont vállat, és akaratlanul arra gondolt, hol lehetne ma már, ha annak idején nem veszíti el az összes pontját és exp-jét egy csapásra. Aztán az is eszébe jutott, mennyire sehol sem tartana a céh segítsége nélkül, és egy pillanatra megnyugodott. Már utolérte a frontot, és csak ez számított. A régi veszteség már tovaszállt.
- Igazad lehet. Ráadásul te biztosan jól ismered őt - bólintott lazán. - Akkor pedig tudod azt is, hogy milyen legbelül. És csak az számít.
- Hühm, ez így logikusnak hangzik. Tényleg gyűjtögettem ilyesmiket, habár nem értem, miben hasonlít egy versenyhez. Mármint tök jó volt, amikor megszereztél egy ritka darabot, de azért nem igazán kellett megdolgozni. Egyszerűen csak megvetted.
Mondjuk neki annyira nem is volt nehéz dolga soha, ha gyűjteni kezdett valamit, mert mindig volt pénze rá. Persze az is igaz, hogy a szülei hülyeségnek tartották a szenvedélyeit, de ez már legyen az ő bajuk. Egy hét éves kisfiútól senki sem fogja elvitatni a kártyákat vagy tazókat, ráadásul nem voltak ártalmasak a fejlődésére és karrierjére nézve. Bár Leo önmagában is ártalmas volt ezekre a dolgokra, jelleméből fakadóan.
- Ha te mondod - vonta meg a vállát nevetve. - Csak azt akarom mondani, hogy szerintem sincs semmi baj a rokonoddal, én bírom. De az is igaz, hogy van, aki jobban az... esetem - fogalmazott végül úgy, ahogy partnere is. Közben megjelent egy zsiráf, Leo pedig hatalmasra tátotta volna a száját döbbenetében, ha nem lett volna elfoglalva közben a horgászási bravúrjaival. Nemcsak hogy teljesítette az egyik tök nehéznek kinéző küldetést, de meg is toldotta ráadásképp egy bluggyval. Ez csak egyetlen dolgot jelentett - lehetőséget a következő teljesítmény véghezvitelére. A férfi elő is kapta a másik térképet, amit nemrég vásárolt, és jó alaposan megnézte a rajta bejelölt helyeket. Óvatosan odacaplatott a vízben, és lebukott. Pár pillanat múlva két kezében tartva az állatot bukkant fel.
Kész főnyeremény!
Ahogy vigyorogva társára emelte a tekintetét, a hal hirtelen ki is csúszott a kezéből. Annyira meglepődött a látványon, hogy még normálisan fogni is elfelejtett. Kikerekedett szemmel figyelte a zsiráfolgató lányt, majd hirtelen kibuggyant belőle a nevetés.

Térképes Bluggy

by **Chakna** Szer. Jún. 24 2020, 01:05

// Ozirisz

Nem akartam túlságosan sokáig elhúzni. Köszönettel tartoztam Ozinak, mert magamban nemigen jutottam volna haza, épségben szinte biztosan nem. Az új szafaris event pedig jó apropó volt, hogy találkozzunk és megbeszélhessük tiszta fejjel, hogy mi is történt a harmincegyedik szinten. Már amennyire emlékszem belőle... Pedig már megfogadtam, hogy nem iszom annyit, hogy elveszítsem a kontrollt... erre egy játékban megtörténik...
Az időpontot az event közepe tájára beszéltük meg, sok teendő volt, nem volt előbb elég szabadidő ellátogatni a szafari központjába. Még úgy sem, hogy a szomszédban van. Belekezdtem a céhbank felmérésébe, és a beszerzendő itemek összeírásába. Nem árt felkészültnek lenni.
Nem volt különösebb uticélunk, csak egy része volt a tervnek a felfedezés.
- Szia. Látom te is kiheverted a kagylókat - mosolyogtam az érkező fiúra. - Ez az időjárás viszont nem a kagylóvadászatnak kedvez, ne. gondolod? - néztem fel kuncogva a felhős, borult égboltra. Vadászathoz kiváló időjárás, a mélytengeri túrához viszont hideg lenne.
- Jártál már erre? Mire lehet számítani? - kérdeztem rá, miközben elindultunk, hogy egy részét feltérképezzük az újonnan látogathatóvá vált szafari területnek.
Nem tudom hogy csinálták a programozók, hogy ennek a helynek tényleg olyan a hangulata, mint az ember által érintetlen vadonnak. Tele madárcsicsergéssel, zümmögéssel, és egyéb neszezéssel.
- Vajon ha még az event vége előtt építek ide egy házikót magamnak, és beköltözöm, kitessékel a rendszer, ha újra lezárják a területet? - kérdezem, talán kissé váratlanul Oziriszt. Ez a hely nagyon megnyugtató. Mint a 14. szint, bár talán sűrűbben lakott erdő. Nagyon is el tudtam képzelni, hogy itt lakjak, ráadásnak pedig a céh sincs messze, így nem okozna problémát, hogy végezzem a dolgaimat.

by **Ozirisz** Csüt. Jún. 25 2020, 12:11

// Chakna

Sietősen indultam meg a szafari felé. Nem, még nem voltam késésben egyáltalán, csak "jó" szokásomhoz híven hajlamos vagyok az utolsó pillanatra hagyni az indulást. Persze ezúttal nem a henyélés volt az oka, hanem az, hogy alaposan rákészüljek a délutánra, ne felejtsek itthol semmit. Na nem mintha az inventory korszakában ez olyan könnyen előfordulhat, de sose tudni. Pecabotból tartalékokról is gondoskodtam – elvégre sose tudni, mikor keverednek alő azok a fenevadak. Meg persze az inventory elejére pakolásztam a szükséges védőitalokat – minden eshetőségre felkészülve.
És kissé feszült is voltam. Azóta a gyöngykagylós-merülős-részegedős alkalom óta még nem is találkoztunk. Vajon mit gondolhat rólam ezek után? Hát, biztos nem vet rám túl jó fényt, hogy első alkalommal megyünk el egy látszólag sima, gyűjtögetős küldetésre, aztán estére csacsi részegen tántorgunk vissza a faluba. Vajon mennyire emlékszik belőle? Nem tudom...
- Szia. Ki bizony - válaszoltam mosolyogva a lánynak - Eléggé készen lehettünk... És te? Könnyen kiheverted? - érdeklődtem Chakna hogyléte felől. Persze az, hogy mosolyog, az jót jelent, de attól függetlenül követhette a kalandunkat egy elég durva másnap

A kagylóvadászatos megjegyzést illetőleg egyetértettem – Bár abban a mélységben mindenképp hideg van, azért a napfény nem ártana... - na igen, amikor szétfagyva feljön az ember a mélyből, és minden vágya egy kis forró napsütés, és erre kapja a hideg szelet. Olyant nem játszunk

- Igen, egyszer voltam már – válaszoltam az íjászlánynak – Hát, elég sokmindenre. Elég nagy ez az új rész... - majd folytattam pár konkrétummal - Vannak új vadak, új halak amik csak itt fordulnak elő elvileg. Meg új teljesítmények. És persze pecabot-faló krokodilok a sás között – nevettem fel, ahogy eszembe jutott az a délután Hinarival.
- Hát, őszintén szólva... nem látok rá sok esélyt. Elvileg a házba be tudnál menni – ha le nem takarítja a rendszer. Viszont a lezárt területre akkor is valahogy be kellene jutni, amin a házikó áll... Vagy csak nemes egyszerűséggel egy teleport a főtérig, nem érdekelve a rendszert, hogy épp mit csinálsz, csak sutty – húztam el a számat. A kényszerített teleportok elég durván ellenérzést váltanak ki belőlem. Se egy figyelmeztetés X idővel előtte, se egy opció, hogy mégy vagy maradsz. Csak mégy, mert azt mondtuk. Nem más, mint az erőfitogtatás eszköze, hogy emlékezzünk rá, bármikor és bármit megtehet velünk, ha akar. A hatalma megvan...

by **Chakna** Pént. Jún. 26 2020, 11:42

Ozirisz

- Kellett hozzá pár nap - ismertem be. Nem volt miért szégyellnem magam előtte, végülis semmi rosszat nem csináltunk... Remélem.
Egyetértőn bólogattam. Igen, akkor is szerencsénk volt a napsütéssel. Könnyebben kihevertük a fagyos víz hatásait.
Kívéncsian hallgattam a beszámolóját. Kalandos lesz, az biztos. A krokodilokkal meg majd vigyázunk.
Igazából nem reméltem pozitív választ, csak úgy... felmerült bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne ide elvonulni, ahol nyugalom van, és maximum a mobok háborgatnak. De hát... Megszokhattam volna már, hogy ebben a játékban minden éppen ellenkezőleg történik, mint ahogy szeretném.
- Igazából az még a jobbik eset, ha úgy tessékel ki, hogy a főtéren találod magad. Jobb, mintha mobokat küldene rád, és csak szerencsével tudsz kijutni, de esélyesebb hogy pixelek formájában távozol. - állapítottam meg a kelleténél jóval szkeptikusabban. Nem tudtam elképzelni, hogy ne fizetne majdnem biztosan az életével, aki bent ragad a lezáráskor.
Közben haladtunk, és igyekeztem valamennyire fel is térképezni a helyet. Ezért is lettem figyelmes a vakondtúrásokra. Bekapcsolt észleléssel kerestem, hol járhat éppen az állatka, és már csak azért is nekilendültem, hogy elkapjam, mert nem tetszett, milyen sötét helyekre tartottak a gondolataim.
A jártasságoknak hála sikerült is az egyik vakondtúrásba nyúlva nyakon csípnem az állatkát, és kíváncsian emeltem ki a föld alól. Még nem láttam idebent ilyen állatot, érdekelt, melyik fajtát vehették be a rendszerbe. Enyhén félrebillent fejjel néztem az ijedten remegő, és kapálózó vakondot, aztán óvatosan letettem a túrásra, hogy elbújhasson, ha szeretne.
- Szerinted miért hívják mindegyikóket Ondnak? Miért nincs Vakryu vagy Vaknezu? - kérdeztem Oziriszt, kis vidámságot próbálva csempészni a beszélgetésbe. Annyira nem megy jól nekem, mint neki, de hátha sikerül megnevettetnem.

//Vakond

by **Ozirisz** Szomb. Jún. 27 2020, 20:48

- Az alkohol már csak ilyen... főleg az erős, tömény fajta... - válaszoltam Chaknának, majd az időjáráson át a kagylóvadászatra terelődött a téma. Abban viszont egyetértettünk az íjászlánnyal, hogy nem búvárkodós, be a gyöngybe ki a kagylóval című játékra van optimalizálva az időjárás. De attól függetlenül egy kis mókára még bőven van lehetőség. Az pedig valószínűleg most is garantálva lesz. Váratlan helyzetek és fordulatok mindig és mindenütt akadnak.
Majd útközben Chakna feldobott egy érdekes témát. Vajon mi történne, ha valaki az event végével bennmaradna a majdan lezárt területen. Amit viszont nem hagyhattam szó nélkül, az a lány negativizmusa. Persze, részben egyetértettem vele, de bőven akadtak logikus érvek is, amikkel nagy valószínűséggel megcáfolható. - Volt már részem hasonlóban, de onnan a főtérre dobott a rendszer. Jó eséllyel csak hibának gondolja, ha ott vagy, ahol nem kellene – szóltam hozzá a témához, kicsit próbálva elűzni a lány negatív gondolatait. Avagy amikor az az istenverte kazamata elkezdett "összeomlani", akkor tényleg azt hittem, hogy utolér a vég. Főleg azon a ponton, amikor szó szerint lefagytam, úgy ahogy voltam, Mirikástól-mindenestől. Amikor minden erőddel futnál, menekülnél a vég elől, és csak remélni tudod, hogy eljuss a kijáratig, és ennek ellenére az avatárod ledermedve szobrozik az épp megszűnésben levő textúrák közt... - Még magam is meglepődtem, hogy megúsztam, pedig egyáltalán nem számítottam rá. - mondjuk ha Kayaba még az összeomlás előtt belenéz az NPC-k által rögzített adatokba, akkor viszont vége lett volna a dalnak. Főleg, hogy mostani fejjel, hála az utóbbi pár bossharcnak hála, láttam, mennyire is szadista tud lenni ezen világ ura...
Majd Chakna észrevett valamit a vakondtúrásoknál, én pedig kíváncsian figyeltem, mi fog kisülni belőle. Mondjuk azon meglepődnék, ha egy krokodilt húzna elő onnan. Vagy egy zsiráfot. Tényleg, a vakondjáratokban hogy férne el a zsiráf? Mert amíg egyenes a járat, oké, de kanyarban? Komolyan, láttatok már zsiráfot össze-vissza hajtogatott nyakkal? Azonban mire túl messze sodródtam volna az abszurdabbnál abszurdabb képekkel, az íjászlány ki is emelte a nap nyertesét, Mr Vakondot. - Hát, nem tudom. Talán Ond volt az egyedüli, akit a tervezők lemodelleztek? - folytattam a viccelődést – De legalább abban egyetértünk, hogy Vak, csak a keresztnevét nem tudjuk hová tenni. Mondjuk a sötét üregekben nem csoda, hogy nem lát semmit, ha vak, ha nem... - nevettem el magam a végére.
Kicsit később pedig ismét bejelzett az észlelés. - Lesz itt még valami... - mondtam az íjászlánynak, majd el is kezdtem szétnézni a forrás irányába. Először a vakondokra gyanakodtam, aztán megfordult a fejemben az a kósza gondolat, hogy "hé, ezek a vakondtúrások rejtekhelynek is jók" – avagy ha a pszichopata mókus felgyújtja az erdőt, valószínűleg nem szeretne ott lenni, amikor rendesen ég. De lehet, hogy a Tűzoltóparancsnok elől akarna eltűnni? Ezt mondjuk meg tudom érteni, nekem se a szívem csücske. De azt azért el kell ismerni, Hooráék valamit nagyon tudnak. Elvégre nyomot találtak akkor, amikor én több mint egy hónap alatt az ég világon semmit. És mindenre volt valami tervük. Valószínűleg arra is van, ha leégne az erdő...
- Jééézusom! - kiáltottam fel, ahogy a vakondtúrások nézegetéséből hirtelen előre néztem, és megpillantottam az előttem békésen legelésző zsiráfot, aminek kis híján nekimentem – Szervusz Cimbi! Legközelebb ne ijessz meg ennyire – korholtam le játékosan az állatot, majd szép óvatosan megsimogattam az oldalát. Vagy ez nem ugyanaz a zsiráf? Nem valószínű, mert kaptam rá felugró ablakot. De mégis, teljesen ugyanúgy néz ki, mint az a másik volt, pár nappal ezelőtt. Vagy respawn? Nem tudom... de van egy módszer, hogy kiderítsem – Kérsz egy kis finomságot? - kérdeztem az állatot, tudatomig el sem jutott, hogy valószínűleg nem érti a szavakat. Kezemben pedig egy bokor letört ágát tartottam felé. Közben fél szemmel Chaknát kerestem, aki remélhetőleg még a közelben van – elvégre nem nagyon tértem le az ösvényről.
Amennyiben Chakna a közelben volt, úgy egyből, ellenkező esetben pedig amikor ismét együtt sétáltunk úgy akkor tettem fel a kérdést – De miért hívják mindegyiket Zsiráfnak? Miért nincs mondjuk Vajáf vagy Húsáf? - avagy az örök kérdés: De miért?!

// zsiráf :3

by **Chakna** Szomb. Jún. 27 2020, 21:36

Bólintottam. Nem igazán lepett meg, hogy napokig rosszul voltam még az után a mennyiség után. Szerencsémre viszonylag hatásos technikám volt a másnaposság átvészelésére, így nagyon komoly gondot nem okozott a dolog.
- Igen, nekem is volt hasonló. Sokan voltunk éppen együtt, és azt hittem valakinek baja eshetett... - emlékeztem vissza, szavaim keserűségével ellentétben mosollyal. Nekem megszépítette az emléket, hogy végül rengeteg játékost sikerült kivinniük innen.
Sikerült nevetést csempészni a komor témák közé, ha nem is kacagtam a sráccal. Elmosolyodni viszont elmosolyodtam, mert jó volt hallani a nevetést magam körül.
- Ha sokáig élnék olyan sötétben, én is megvakulnék. - bólogattam elnagyolt mozdulatokkal.
Amikor észrevett valamit, hagytam előre menni Oziriszt (igazából a már berögződött csapatmunkának megfelelően), és kicsit lemaradva követtem a kardforgatót.
Megállva néhány méterre az események színterétől, értetlenül pislogtam, hogy Ozirisz mit csinál? Hiszen ott egy zsiráf, nem látja?
Akár dühös is lehettem volna, de látva, ahogy megriad, nem tudtam nevetés nélkül megállni.
- Ha így folytatod, te is felveheted az Ond nevet, és beállhatsz a Vak Ondok sorába - adtam azért hangot nevetve, és nem túl komolyan az aggályomnak a figyelmetlensége miatt.
Elnézem hogy a zsiráf értetlenül pislog az ágra, majd egy magasabban található, kevesebb tornászást igénylő levélcsomót kezdett csócsálni.
- Nem tudom, de Tearáf is igazán lehetne - vigyorodtam el megjátszott duzzogással.
Séta közben azért megint elmerengtem egy kicsit. El is felejtettem, hogy micsoda élvezet tud lenni egy-egy ilyen pixelfelhők nélküli állatsimogató séta.
- Ha megkérlek mondod, hogy az ilyen sétákkal is legalább annyit lehet fejlődni, mint a pixelfelhőkkel? - tettem fel a költőinek mondható kérdést, kíváncsian fürkészve a terepet, a következő állat nyomait keresgélve.

by **Ozirisz** Szomb. Jún. 27 2020, 22:35

Érdeklődve figyeltem Chakna szavait. Mint kiderült, neki is volt hasonlóban része. Persze nem tudtam hová tenni a történéseket így elsőre, de a mondat vége... hogy is mondjam, olyan tipikus Chaknás. - Nálam csak szép fokozatosan kezdett összeomlani a hely... míg végül csak mi maradtunk, a semmi közepén... - idéztem fel az emléket – De amúgy jobban aggódok hasonló helyzetben amiatt, hogy "véletlenül" nem a főtérre vinne a teleport, hanem Aincradon kívülre, mint a mobok miatt – persze, mobokkal is el tudná intézni a játékosokat, kit előbb, kit utóbb, de miért is vacakolna mobokkal. Jobban belegondolva, a teleport sem feltétlenül kellene, elég egyetlen egy parancs, és volt-nincs... A teleportnál viszont még mindig benne van a pakliban – annak ellenére, hogy elég rendesen próbálja a rendszer kiismerni a kiismerhetőt, behelyettesíteni a változókat a világ egyenleteiben – mégis akadnak kisebb-nagyobb bugok. Ilyen bug lehet, hogy a hibakereső program nem vett volna észre minket Mirivel, és mentünk volna a díszlet után a levesbe. Vagy éppenséggel még mindig ledermedve lennénk ott a semmi és a valami határán...
Majd a vakondokra terelődött a téma Chakna sikeres vadászata után. Pontosabban a Vak család Ond-on kívüli tagjain viccelődtünk, hogy vajon ők hol maradhattak. - Kivéve, ha van látás jártasságod. - tettem hozzá az íjászlány meglátásához. - Bár, ha odalent nincs semmi látnivaló, akkor teljesen mindegy – nevettem fel. Avagy ha látsz, és nincs ott semmi, akkor ugyanúgy nem látsz semmit, mintha nem látnál, vagy nem?
Aztán nem sokkal később a helyi metróhálózatot vettem szemügyre, megnézve egy-egy vakondtúrásnak álcázott állomást, és túlságosan eltűnődtem a helyzeten. Mi lehet odalent, mármint a vakondokon kívül? Vakryu? Vaknezu? Pszichopata mókus gyújtogatás után? Aztán jött is a fordulat – egy zsiráf képében, ami szó szerint a frászt hozta rám. Amit követett a lány nevetése. - Olyan hirtelen itt termett... honnan került ide? - próbáltam menteni a menthetőt. De az még tőlem is meredek, hogy bemagyarázzam, hogy nem én voltam a vaksi, hanem épp az orrom előtt jött fel a metróról... végül ismét megszólaltam a lány megjegyzésére – Hmm... Gyöngykagylószemű Vak Ond? Nem is hangzik olyan rosszul – vigyorodtam el. Gyűlnek a becenevek, az tény, és minél többet együtt leszünk Chaknával, ezek szerint annál jobban. Aztán ahogy visszanéztem a zsiráfra, konstatáltam – Látom nem te vagy az... - az a másik zsiráf legalább rákapott a leveles ágra. - De attól még lehetsz cimbi, csak legközelebb ne ijessz meg – beszéltem a zsiráfhoz, és néztem ahogy egy fentebbi ágról csemegézett.
- Tearáf? - kaptam fel a fejem egyből – Akkor teafa-levelekkel kellett volna lekenyerezni... lekenyerezni? Kenyráf? Zsiráfkenyér? Az már majdnem olyan mint a zsíroskenyér... lehet, hogy nem is zsírból, hanem zsiráfból gyártják? - avagy hogy a viharba jön elő belőlem ennyi sületlenség? Lehet kétszersültet kellett volna ennem, az legalább biztos nem lenne sületlen...
- A fejlődésnek számtalan módja létezik – válaszoltam Chaknának – A mobok önmagukban alig-alig adnak valamicske expet... Aprítjuk a mamutokat, kapunk valamicskét, de hamar monotonná válik. De ha előtte vettünk fel küldetést, amiben például mamutagyarakat és bundákat kér az NPC, úgy már más a helyzet. A sima mobolás inkább csak gyakorlás vagy unaloműzés, legalábbis szerintem. - elvégre rutinból aprítjuk a mobokat, jóformán néhány félét mindössze. Ha egyedül, akkor a gondolataink úgysem akkörül forognak, hogy "na még 6884 vaddisznó a szintlépésig". Ha pedig többen, akkor úgyis van valami téma, ami eltereli a figyelmet a munkáról. - Mintha csak a munka itteni verziója lenne az egész mobolás... ami kell is, hogy azért formában legyünk, de ugyanolyan lassan jut az ember előre, mint odakint... - tűnődtem el egy kicsit a párhuzamon. - A szafarit azt leginkább ahhoz tudom hasonlítani, amikor egy nehéz nap után az ember kimegy egyet sétálni a természetbe, aztán a kellemest a hasznossal módjára elkap vagy kifog ezt-azt... - legalábbis nincs az a folytonos "légy résen mert jönnek a mobok", "vigyázz, idespawnol egy kéttonnás mamut" meg a hasonló dolgok. Persze a teljes nyugalomtól azért édes messze van – avagy a pecabot rágcsáló krokodil, és az öccse, ami ha akkor egyedül vagyok... hogy is mondjam, Himének is elrontotta volna az estéjét

by **Chakna** Szomb. Jún. 27 2020, 23:26

- Fokozatosan, de elég gyorsan, hogy ne tudjunk kifutni - bólogattam kissé ráncolva a szemöldökömet. Ez gyanúsan egybevág...
- Ez a legrosszabb az egészben. Hogy nem tudod, mire számíts, mert odafentről bármit megtehetnek... - húztam tehetetlen dühvel a számat, ahogy ez az "apróág" eszembe jutott.
A vakond szerencsére elterelte a témát, és egyre szélesebben mosolyogtam Ozirisz ökörködésén, amivel jócskán rátett sok lapáttal az én gyenge kis tréfámra.
- Hát Vak Ondéknál biztos nem sok arany jön be a látványosságok megtekintéséből - húztam még egyel tovább a szálat, mielőtt a zsiráf megjelent a színen.
Tovább nevettem a megjegyzésemre adott reakcióján, helyeslően bólogatva a hangzatos névre.
- Mostmár ha ezt az álnevet használod valahol, tudni fogom, hogy te vagy - mosolyogtam egy praktikus oldalát is felvillantva az ökörködésből született névnek.
- Hogy ez nekem nem jutott eszembe! - ámultam látványosan Ozirisz továbbgondolásán, el is nevetve magam.
A felvetett kérdésemre nem igazán vártam ilyen komoly választ... De volt abban valami, amit Ozirisz mondott...
- Kár, hogy a szafaris feladatok nagyon kevés mobölés után járó exp-t hoznak vissza - jegyeztem meg fintorral, de az utolsó mondatával nem tudtam nem egyetérteni. A szafari inkább fogható fel helyi hobbinak.
- És pont olyan jól is esik néha szafarizni - fűztem hozzá mosollyal.
Nagyjából ekkor megakadt a szemem egy újabb sor vakondtúráson.
- Szerintem Ondék megszállták ezt a részét a szafarinak. Mit gondolsz, jobbak lesznek, mint a koboldok, vagy rosszabbak? - kérdezem Oziriszt hamiskás mosollyal, kissé összeborzolva a tőlem nem messze előbukkanó állatka hátát. - Még szerencse, hogy vakok, így nappal előnyben leszünk! - kezdtem haditervgyártásba, ami szórakoztató volt, ráadásnak pedig jó agytorna is.

//Vakond

by **Ozirisz** Vas. Jún. 28 2020, 00:43

- Az idő mindig kevés... - sóhajtottam. Gyakorlatilag nem csak a kazamatával, hanem úgy mindennel így van. Még tíz perc amikor reggel kelni kéne, de nincs energia. Szintén nincs idő, amikor sietünk valahova, és késésben vagyunk. És továbbra sincs elég idő, amikor menekül az ember, mert omlik a fal, elfogy a talaj a lába alól, és hasonlók. Azonban Chakna következő mondatával teljes mértékben egyetértettem – A bossok is kezdenek átmenni pszichológiai hadviselésbe... - szólaltam meg ismét. - Egyre durvább bossok jönnek, van, amikor Kayabának, van amikor fuldokló lánynak álcázva... - fejtettem ki egy kicsit bővebben. A bossok boncolgatásába jobban nem mentem bele, mert a vége valószínűleg úgyis az lenne, hogy Chakna borúlátását fokoznám vele. Neki pedig nem szabad már most elvesztenie a reményt, hisz még fel se jutott odáig. Pedig eléggé arra mutatnak a jelek, hogy egy olyan háborút vívunk, amit nem nyerhetünk meg...
Majd a vakondoknak hála vidámabb témák kerültek terítékre. - Pedig szerintem olyan kis aranyosak – kontráztam rá vigyorogva a lány szavaira. Avagy ha a vakondok aranyosak, akkor még szép, hogy jön be nekik arany. Igaz, nem a látnivalókból, hanem legfeljebb a kisvakondokból... Aztán, egy zsiráffal és némi nevetéssel később már az álneveknél tartottunk. Míg én összeraktam a múltkori és a mostani kalandunkból származó névtöredékeket, Chakna helyeslően bólogatott rá. - Az mondjuk kifejezetten hasznos, ha valamiért álcázva kell, hogy legyek, de mégis felismerj – értettem egyet a lánnyal mosolyogva. Végülis, még a spontán ökörködésből is kisülhet valami hasznos. Álcázás esetére meg nem árt minden ilyen kis apróság, hogy akit álcázva felkeresünk felismerjen, de más még véletlen se. És véletlen se járjak úgy, mint amikor Szophieékat felkerestem anno...
Aztán a zsiráfokat kezdtük átkeresztelni, először az íjászlány vakondos ötletén indulva, majd lett belőle Tearáf, végül eljutottunk a zsiráfos... akarom mondani zsíroskenyérhez. De legalább Chaknából ismét előhozta a nevetést, ami hatalmas nagy plusz. Bár ha úgy vesszük, csak ellensúlyozta a tiltott területen tartózkodás és a menekülés az összeomló helyről kérdéskör nyomott hangulatát. - És ismét jó látni, hogy nevetsz – tettem hozzá mosolyogva.
Kicsit később már a fejlődésről beszélgettünk – Hát nem épp a tapasztalati pontokra van kihegyezve a szafari. Viszont egy kisebb vagyont össze lehet vele szedni – majd egy levegővétel után kifejtettem kicsit bővebben – Vannak olyan vadak és halak, amiknek a húsát akár száz aranyért is el lehet adni, ha jó helyen próbálkozol. Például a kacsa is elég ínyencségnek számít, és a szakácsok is viszik mint a cukrot... vagy ha jó vagy főzésből, még többet tudsz keresni vele...
- Igen, szerintem is – értettem egyet a lánnyal – Pedig legutóbb még évekkel ezelőtt vadászgattam-halászgattam így, pedig kétségkívül jól tud esni egy kis lazítás... főleg ha jó a társaság – tettem hozzá mosolyogva – Amikor az ember unja a mobokat, és nincs kedve a végeláthatatlan farmoláshoz, pont jó egy kis laza séta az erdőben, vagy kiülni a partra egy pecabottal meg egy üveg borral... - osztottam meg az én meglátásomat az íjászlánnyal.
Rövidesen Chakna egy újabb sor vakondtúrást kezdett el vizslatni. - Hát, a koboldoktól minden jobb – szólaltam meg, majd eszembe jutott valami, ahogy lelki szemeim előtt megjelent a vakondinvázió kezdő képsora. - Valószínűleg szövetkeznének a koboldokkal, mert szegények ahogy kiesnek a portálból már nem látnak... mégis mit kezdenének? - nevettem fel, ahogy elképzeltem az ügyetlenül csetlő-botló állatkákat. - Viszont, ha szövetkeznek, és idővel keverednek is... akkor az új faj lesz a Vakobold? - tört ki belőlem a nevetés egy újabb elborult gondolat hatására.
- Nem lehet, hogy körbe-körbe járkálunk? - tettem fel a kérdést, ahogy megpillantottam a zsiráfot – Mintha a történelem ismételné önmagát. Még egy vakond, még egy zsiráf... - vajon mennyi ennek a statisztikai valószínűsége? Közben odasétáltam a legelésző állathoz, szép óvatosan, nyugodt léptekkel. Most nem vacakoltam vele, hogy kísérletezzek a faággal. Az előbb se nagyon foglalkoztatta, már ha ugyanarról az állatról van szó. Majd megsimogattam a zsiráf oldalát – Mizu Cimbi? Kis délutáni nasi? - vigyorodtam el, majd az állat is visszanézett rám. Pár másodpercig nézett, és annak ellenére, hogy nem vettem fel a "Legendás állatok és megfigyelésük" kiegészítő jártasságot, azt megállapítottam a zsiráf mimikájából, hogy valami ilyemit mondana, ha tudna beszélni. "Ez meg mit akar?". Majd visszafordult az érdekfeszítő tevékenységéhez. Én pedig visszasoroltam Chakna mellé. - Kezd furcsa lenni ez az ismétlődés...

// zsiráf :3

by **Chakna** Vas. Jún. 28 2020, 13:40

Nem akartam erőltetni a témát. Ozirisz nem volt ott abban a barlangban... De mégis pontosan a karácsonyi történteket írta le...
- Az egész játék az... - válaszoltam rezignáltan. Sokkal inkább voltak az itteni harcok megterhelőel mentálisan, mint fizikailag.
Fellélegeztem kicsit amikor a feldobott labdám nyomán vidámabban
Folytattuk a beszélgetést.
- Na látod, ezért nem is szurolnak aranybevételre - nevettem Ozirisszal, amikor megállapította, hogy aranyosak az állatkák.
Mosolyogtam akkor is, mikor ő ki is mondta, hogy az ökörködésből valami hasznos is kisült. Nem is csak egy szempontból volt hasznos a poénkodás.
- Pedig mostanában gyakrabban csinálom - vontam vállat a nevetésem fölötti örömére. A gyakrabban az nagyjából heti rendszerességet jelent, de az részletkérdés.
A fejlődéses felvetésem egész érdemi eszmefuttatásba torkollott, de ebben is egyet értettünk. Aranyat lehet vele szerezni, ráadásul sokkal lényegesebb, hogy jól esik.
- Akkor nem ártana rendszeresebbé tenni. Mit gondolsz, belefér a farmolós programunkba? - vetettem fel az ötletet, hogy visszaszoktathatnánk magunkat közösen a szfariba. Amikor csak jól esik. A jó társaság Ozirisszal garantált, és érte aggódnom sem kell, hogy nagy baja esne... annyira.

A vakondtútásokat észrevéve kuncogva hallgattam Ozi okfejtését a szövetségről, és a keveredésről.
- Nézd a jó oldalát. Ha keverednel, akkor azok a vakoboldok Vak koboldok lesznek - mosolyogtam rá, aztán én is kissé gyanakodva néztem körül, mert egymás után belefutni ugyan azokba az állatokba nem utal jóra.
Találtam pár alkalmas fát, és egy nyílvesszővel nyilacskát véstem a törzsükbe, míg Oziriz a zsiráfot tanulmányozta.
- Mostmar nem fogunk körbe-körbe járni - mutattam Ozinak a kis útjelzőt, és sétálhattunl tovább, párméterenként megjelölve egy fát.
Az erdő mintha egyre világosabb lett volna... Lenyűgöző!

by **Ozirisz** Vas. Jún. 28 2020, 15:21

- És még alig kerültük el a harmadát... - tettem hozzá Chakna megállapításához. Abba pedig jobb bele se gondolni, hogy Kayaba mi mindent fog még a nyakunkba zúdítani a századikig. Pedig a jelek nagyon arra mutatnak, hogy nem fogja könnyen adni magát... - Nagy szükség van a fronton az új emberekre. Akik még tele vannak reménnyel és bizakodással. Akik még nem fáradtak bele az idegőrlőbbnél idegőrlőbb csatákba és váratlan meglepikbe... - hát azért valljuk be, a fuldokló "játékos" odarakása azért átlépett egy bizonyos határt. Főleg, amikor kiderült, hogy valójában nem bajba jutott játékos, hanem egy bosszúszomjas, kegyetlen boss, aki a világuralomra akart törni... De a logikus gondolkodás valahogy Glitchből kimaradt, gyakorlatilag minden tettét a bosszú irányította. A logikusabb verzió az lett volna, hogy a kiszabadítása után fogja magát, és lelép. Legalábbis én biztos elpárologtam volna a helyében, ha X éve rohadok a kupola alatt, és valaki kiszabadít onnan. Erre ő mit csinált? Kapásból nekünk támadt... Just Kayaba...
Majd vidámabb témák felé sodródtunk, épp a vakondokat kaptuk szét – legalábbis verbálisan. És milyen meglepő, abban is egyetértettünk, hogy a vakondok aranyosak – aminek következménye hogy tényleg nem szorulnak aranybevételre. Chakna szavaira csak hevesen bólogattam. Bizony így igaz.
Aztán egy zsiráffal később pedig már a leendő álnevemen poénkodtunk. És valóban, valami hasznos is kisült belőle. Legalább szorult helyzetben Chaknával nem fogok úgy járni, mint Szophieékkal, hogy nem esett le neki a tantusz egyből.
- Sosem lehet elég gyakran csinálni – válaszoltam az íjászlánynak mosolyogva – Mármint a nevetést – tettem hozzá, mielőtt esetleg félreértés lenne belőle. Bár, az sem baj, nevetünk egy jót ismét, mint a múltkor, amikor már kilátásba helyezték, hogy a szemeim akár le is adhatók gyöngykagylónak. Mindenesetre pár napja, amikor Hinarival szafariztam, ismét megtapasztaltam, hogy az önfeledt nevetés az tényleg gyógyír a rossz közérzetre. Nem is tudom, hogy felejthettem el...
Majd a fejlődésről esett szó, és kielemeztük a szafarit is. Bár a tapasztalati pontok szempontjából messze nem a leghatékonyabb – igaz, önmagában a mobolás sem az – de attól függetlenül kellemes időtöltés, amiben egyetértünk. - Belefér, simán. Sőt, kifejezetten jó ötlet lenne gyakrabban eljárni ide – mármint a szafariba, és az eventes területre event után – tettem hozzá, mielőtt esetleg visszakanyarodnánk a mi van, ha bent ragadunk a lezárt területen témához. - Valahogy úgy érzem, gyakrabban kapnék kedvet ehhez, mint a végeláthatatlan moboláshoz. Vagy kicsit ezt is, kicsit azt is, amikor megunjuk a pixelfelhőket, levezetésként szafari – kezdtem el ötletelni a jövőt illetőleg. Sok év alatt amennyi mobot elpixeleztünk, nem csoda, ha időnként úgy érzi az ember, hogy a könyökén jön ki. Főleg, amiután már belassulnak a szintlépések – vagy éppenséggel elmaradnak egy láthatatlan kéz láthatatlan korlátozásai miatt. A szafari pedig kifejezetten újdonságként hat rám – legalábbis most, amíg még tényleg újdonságnak élem meg a több évnyi kihagyás után.
Majd a vakondok és a koboldok szövetségéről beszélgettünk, és eljutottunk a Vakobold névig, ami Chaknából kiváltotta a várva várt kuncogást. - Igaz. Mondjuk azért megnéztem volna úgy a koboldinváziót, hogy a Vakoboldok kiesnek a kapuból, majd szépen megfejelik a teleport körüli oszlopok egyikét, vagy épp a lépcsőn lebukfenceznek – mint akinek nem tanították meg, hogy nézz a lábad elé... - folytattam a gondolatmenetet, fel-felnevetve – Vagy ahogy tántorog mint a részeg kalandor, és beleesik a kútba, fejjel előre... - na igen, ha vakodoldok özönlötték volna el Aincrad első húsz szintjét, akkor azt hiszem nem évekbe telt volna a kiűzésük. És még így is az a furcsa járvány okozta elég sok helyen a koboldpopuláció invázió előtti szintre csökkenését. - Bár, jobban belegondolva, a vérnyulaktól sem ártana távoltartani az Ond család tagjait. Avagy a húsvéti eventnek is befellegzik, ha csak Vaksifülesek ugrabugrálnak a mezőkön... - nevettem fel, ahogy elképzeltem a csetlő-botló nyulakat.
Aztán az újabb vakond mellé újabb zsiráf is jött, ami felkeltette bennem a gyanút. Lehet, hogy körbe-körbe járkálunk, mint az Elátkozott Erdőben, ahol ha nem a jó ösvényen indul tovább az ember, ugyanaz a terep ismétlődik a végtelenségig. Azonban Chakna megoldotta a dilemmát, és amíg én a zsiráffal voltam elfoglalva, addig gondoskodott az útjelzőről. - De azért ne az összes nyilad lődd el, éles helyzetben problémás lehet, ha szó szerint lövésed sincs... - figyelmeztettem az íjászlányt, persze szigorúan csak játékosan, viccelődve, és véletlenül se kioktatva vagy ilyesmi. Elvégre a lány annyira nem felelőtlen, hogy az utolsó nyilait is ellője az útjelzők kedvéért, annak ellenére, hogy a krokodilokat leszámítva kicsi az esélye, hogy bármibe belefutnánk, ami valós veszélyt jelent. És persze fogalmam sem volt róla, hogy íjászoknál hogy működik a dolog. Automatán adja a rendszer a lőszert? Vagy a nyílkészítésre szakosodott NPC-khez kell beugraniuk időről időre az üres tegezekkel? De valószínűleg erre is fény derül hamarosan.

by **Chakna** Vas. Jún. 28 2020, 16:31

- Akkor nekem nincs ott a helyem - jegyeztem meg, egy percig sem gondolva komolyan, hogy nem akarnék a bossokon részt venni. Akarok, éppen azért, mert nem látok sok reményt. Talán a fronton valahogy képes lehetek én teremteni reményt a többi játékosnak.
Szükség volt a közbeékelt vidámabb kis társalgásra. Aminek az lett az egyik konklúziója, hogy jó engem nevetni látni... Egy bólintással ráhagytam Oziriszra. Nem szoktam érteni, mostanában különösen azokat a szerintem komolytalan alakokat, akik folyton mindenen nevetnek. Eiki valahol ebbe a kategóriába tartozott, bár esetében ez inkább növelte a szőle bolond varázsát. Csak nem eléggé.
A felvetés legalább osztatlan sikert aratott, hogy gyakrabban szafarizhatnánk együtt. Azt hiszem ez a fajta kikapcsolódás ráfér mindkettőnkre.
- Akkor ezt megbeszéltük. Éljenek az állatvilág felfedezői - emeltem játékosan a levegőbe az öklömet mosolyogva.
Mondjuk nem úgy, hogy vakondokat és zsiráfokat látunk.
- Hé, ne becsüld le a Vakoboldokat! Gondolj bele milyen nehéz elzavarni egy támadó sereget, aminek a látványától nevetőgörcsöt kapsz - kuncogtam a felvázolt offenzíván. Közben pedig nem említettem, hogy még nem voltam a játékban, amikor a kobdok megtámadták az akkor elérhető szinteket. Nekem az volt az új, hogy már nincsenek ott.
- A vérnyulak így is veszélyes népség - csóváltam a fejem egyetértésben, hogy nem sülne ki jó a vaksifülesekből húsvétkor.

Közben a felmerült gyanú tisztázása érdekében is tettünk lépéseket.
- Ne aggódj, nem indulok el nyilakkal dugigtömött inventory nélkül - mosolyogtam Ozirisz aggodalmán.
De talán túlbiztosítottuk magunkat az útjelzéssel, mert nem jött szembe egyik sem, ellenen a világosodó erdőben előbukkanó nagy, és fénylő tóval.
- Ezért a látványért már megérte idáig sétálni - jegyeztem meg, elismerve, hogy van a rendszerben szépség.
Ekkor szarvasbogár repült a kezemre, amit óvatosan felemeltem, hogy megszemléljem a gyönyörű állatot.
- Annyi jóra lehetne ezt a rendszert használni... - sóhajtottam, ahogy kicsit meglendítettem a kezem, hogy a bogár repülhessen útjara.

//szarvasbogár

by Ajánlott tartalom

Tündöklő Tó

Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Bohémok

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó

Re: Tündöklő Tó