[Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

by **Strea** Vas. Ápr. 26 2020, 21:44

Résztvevők: Hinari (lv50), Mirika (lv33), Leonard (lv36)

by **Hinari** Vas. Ápr. 26 2020, 22:01

Amikor először megláttam a lila sapkás, pirospozsgás, szakállas női kertitörpe npc-t a Kezdetek Városának szökőkútjánál, felkiáltójellel a feje felett, még nem gondoltam volna, hogy egyszer még fontosként fogok alakjára visszaemlékezni. Sőt, azt sem, hogy csak azon játékosoknak ad valójában is küldetést, akik vettek már exp tablettát a mellette álló figurától. Nem, amikor én léptem oda hozzá, csak valami összefüggéstelen, furcsa mondatot ismételgetett valamilyen forró-jeges folyóról, ahol mindig szól a rock'n roll.
Nem tudtam mit kezdeni vele, hát otthagytam.
A "vásárlóknak" viszont valódi küldetést adott: valamit elhozni onnan, cserébe pedig olyan exp tablettacsomag jár, ami bőven használható lv30 felett. Megéri a bossra igyekvőknek, nem? Persze, Hallgatózás híján erről mit sem tudhattam, az pedig, hogy én hogyan csöppentem a huszonkilencesre, egy egészen másik történet. Fülest kaptam: a Hoorától jött levél egy titokzatos alakról szólt, aki kiképzősöket csábít el és tartja ott őket valamilyen furfangos módszerrel. Kiléte, kasztja, neme ismeretlen, de annyi bizonyos, hogy több eltűnés is köthető hozzá és a huszonkilencedik szinthez. Ott látták őket utoljára. Öt-hat játékost legalább. Alnak szóltam, hogy ha pár napon belül nem érnék haza, jelentse a Rendnek és bár így nem igazán akart elengedni, de végül meggyőztem, hogy nem leszek meggondolatlan. Soha nem voltam, miért lenne hát ez kivétel? Útra keltem hát.
Egyedül.
Egyedül?
Mirikával és Leoval a teleportkapunál találkoztunk. De hogy melyikük hogyan került oda, én szóltam-e nekik vagy épp egy teljesen más okból voltak ott... ahogy Leot elnéztem, lehet pont randira hívta Mirikát és gyorsan el kéne mennem, még mielőtt észrevesznek, ugye? Hisz véletlenül sem akartam valami romantikusba tenyerelni, de ha Leo velem jött és úgy láttuk meg, hát bizton integettem a lánynak, Leo helyett is. Ideje, hogy megtudjam végre, mi folyik itt! :3

by **Leonard** Vas. Ápr. 26 2020, 22:58

Leo, aki egész eddig a sorsra várt, hogy valamilyen előrelépés következzen be az életében, hát most megkapta, méghozzá egy nagy vödörrel. Valójában a sors várt egészen eddig Leora, hátha végre összekaparja férfiasságát, és képes lesz találkozót megszervezni Mirikával. Ez a bizonyos aprócska, vörös fonal pár nappal ezelőtt, egy éjszaka álmában emlékeztette a kardforgatót rá, miféle ígéretet tett korábban a lánynak egy randiról. Kár, hogy Leo olyan feledékeny, mint egy aranyhal. Vajon hány lánynak tehetett még hasonló ígéreteket?
Persze ébredését követően nagyjából egy órán belül újra kiment a fejéből az egész, így aztán a sors megunta a várakozást, és kénytelen volt seggbe rúgni a kardforgatót. Nem is kicsit. Ráadásul egy nyomulós kertitörpe képében.
A fiú az elmúlt hónapokban már hozzászokott, hogy a küldetések gyakorta abszurdak vagy kellemetlenek, így aztán meg sem lepődött, amikor egy gyanús kinézetű kertész aznap reggel a segítségét kérte. Egyszerű és gyors fizikai munkákat kellett végrehajtania, némi aranyért és növényekért cserébe. A küldetés ezen része kifejezetten kellemesnek bizonyult, a történet azonban - mint ahogy az lenni szokott - ennyivel nem ért véget. Leo, a furcsa, de élethű szobrokkal díszített kőkerten vágott éppen át, amikor megpillantotta az első gyanús jelet. Az egyik szobor rápislogott! Közelebb lépett, hogy megvizsgálhassa a vicces, állatidomár felszerelésben pompázó férfialakot, akinek vállán egy kolibri ült, fején - hasonlóan a többi szoborhoz - egy csúcsos kalap, öltözéke fölött pedig egy kantáros nadrág kapott helyet. Még egy műszakállat is rögzítettek rá, hogy élethűbb legyen. A szobor újra pislogott, és ahogy Leo közelebb ért, észrevette azt is, hogy lélegzik. A furcsa külsejű, és felbőszült kertész ekkor lépett színre. Kiderült, hogy ez az NJK óvatlan játékosokat változtat kővé. Habár az átok legkésőbb egy napon belül megtörik, és komoly károkat nem okoz a személyben, attól még kifejezetten kényelmetlen. Leo bátran és hősiesen küzdött, ahogy az elvárható egy férfitól, és természetesen megmentette az egész csapatnyi kővé változott játékost.
A helyzet azonban még csak ekkor hágott a tetőfokára!
Az egyik nagy darab, kissé kövérkés, harmincéves forma harcos hölgyről kiderült, hogy már több alkalommal is a kertész áldozata lett. Leo hősiessége - és talán aranyos pofija - megragadta, és mindenképp szerette volna meghálálni a segítséget. A testével.
Így történt, hogy ennek a barátságtalan szint aprócska falujának a főutcáján végigszáguldott egy vörös-szőke villanás, mögötte egy törpe sapkás, kantáros nadrágos, erősen barna bőrű, és fekete hajú - talán spanyol? - nővel. A hab a tortán az, hogy a bajusz az orra alatt teljesen igazi volt! Nem csoda hát, hogy Leo úgy szedte a lábát, ahogy csak bírta, és hálát adott az isteneknek, hogy ennyi pontot rakott kitartásra is.
A nő azonban hajthatatlan volt. Mint egy buldózer, úgy követte a fiút, bevetve minden speciális képességét, amik sajnos elősegítették az üldözést. Habár Leo sokkal gyorsabb volt, a furcsa törpe-gnóm-szörny egy hatalmas ugrással végül előtte termett, a kardforgató fiú pedig egyenesen a karjaiba futott.
A hölgy aztán csontropogtató ölelésbe fogta ódzkodó hősét, és egy hatalmas cuppanóst nyomott az arcára.
Mindezt természetesen a teleport kapu mellett.
Mirika és Hinari szeme láttára.
Ez volt tehát a sors egyetlen eszköze, hogy végre Mirika közelébe sodorja őt...

by **Mirika** Hétf. Ápr. 27 2020, 13:51

Amikor először megláttam a lila sapkás, borvirágos arcú, szakállas törpenőt a Kezdetek Városának szökőkútjánál, felkiáltójellel a feje felett, nem is törődtem vele. Hogy is törődtem volna, ha egyszer másra sem tudtam gondolni, csak a tablettára, amit a mellette szobrozó gyanús alak árusított. Számomra azonban már nem volt gyanús, régi kedves ismerős volt, aki nagyon sokat segített, és nagyon sok bajt is hozott a fejemre. Most inkább az utóbbit, lévén számomra több tablettája már nem volt. Ha vettem is volna tőle, hatástalan lenne. Ennyi józan ész azért még maradt bennem, a remény azonban élt, hogy talán bővült a kínálat.
Nos, ma sem bővült. Eleinte a harmincas szint elérése után csak néha-néha, mondjuk heti egyszer néztem el ide, mostanra azonban mindennapos dologgá vált. Már amikor itt vagyok. Hogy miért? ~~Hát minél gyorsabban el akarom érni a frontot!~~ Khm... inkább hagyjuk. Lényeg, hogy úgy éreztem, meg tudom oldani egyedül is, nincs szükségem se segítségre, se tanácsra. Csak egy kicsi kitartásra van szükségem, nem? Egy kicsi önfegyelemre. ~~Már csak néhány szint, és ott vagyok a fronton.~~
Az NPC-t csak véletlenül triggereltem, amikor csalódottan elindultam vissza. A szavai azonban megállítottak. Feléje fordultam, szemem felcsillant. Nagyot nyeltem. Nem szabad. Nem szabad kísértésbe esnem. Nem helyes. Én nem voltam olyan lány. Ez a küldetés amúgy is biztosan kamu. Vagy csapda. Sőt, biztosan csapda. Pont az olyan kiszolgáltatott helyzetben lévő lányokra utaznak, mint amilyen én is vagyok. Hamis ígéretekkel csalják el őket, aztán onnan már nincs hová menekülni. Ezer ilyen sztorit hallottam már. De... azért... ha felveszem a küldetést, abból még nem lesz semmi baj, nem? Csak nem szabad odamennem. Ennyi.
Még aznap délután kaptam egy üzenetet Hina-chantól. Segítséget kért, és hát miért is mondtam volna neki nemet? Nem, egyáltalán nem volt szerepe a döntésemben annak, hogy a huszonkilences szintre ment, pont oda, ahová a küldetésem is szólt. Én a Justice League tagja vagyok, kötelességem segíteni a bajba jutott embereknek! ~~Főleg, ha pont ott vannak bajba jutott emberek, ahol nekem is... hát... dolgom van.~~ Szóval én így kerültem oda. Hina-chan mellett nem volt miért tartanom egy ilyen magas szinttől, bár egy bizonyos jégsárkány óta nem igazán rajongtam a hóval borított hegyekért.
- Nahát... te is látod, amit én, Hina-chan? - mosolyodtam el az elénk táruló jelenetet látva. Nem a kedves, aranyos mosoly volt ez, sokkal inkább a "odamegyek és egyenként eltöröm az összes ujját, mindjárt jövök" mosoly.
- Most már értem, hová tűnik el folyton - csaptam össze a tenyereimet felismerésemben, és bámultam a fiút. Hosszasan. Az ujjtörős mosollyal az arcomon.

by **Hinari** Hétf. Ápr. 27 2020, 15:27

Az ember általában nem ilyesmi látványra számít, ahogy gyanútlanul materializálódik egy teleportkapu bejáratában, oldalán az egyetlen céhtársával, akit megtalált éppen - és akivel amúgyis nagyon régóta szeretett volna egy kis időt tölteni. A szőke-vörös csík, ami felénk közelített, már ismerős volt, ahogy viszont feltűnt mögötte egy... kertitörpe? (A kertitörpék üldöznek.) - úgy már cseppet sem volt olyan mulatságos a szituáció. Fejemben persze a szinthez kapcsolható emberrablások jártak, így talán érthető volt az első reakcióm: már léptem is előre, előhúzott Katanával, ahogy pedig a nő Leo elé ugrott, álltam meg mögöttük, higgadt és hűvös arccal.
A kardom hegye a nő tarkóját érintette.
- Mit ak... - kérdeztem volna, de a szakállas megelőzött, a hatalmas cuppanósra pedig én voltam az, aki egy kicsit leblokkolt. Zavartan sóhajtottam és még mielőtt Leo feje előbukkanhatott volna a keblek közül, tettem el végül a fegyverem és néztem rá Mirikára.
- Az biztos, hogy nem pont ilyen fogadtatást vártam - nevettem a lányra és léptem is hátrébb, ezzel úgymond át is adva neki a lehetőséget, hogy megtegye, amit ilyenkor meg kell tenni. A következő megjegyzésére csak egyetértőn bólogattam, hogy hát bizony, így már minden világos - Már azt is értem, miért bírja olyan jól a fagyos szinteket - tettem hozzá és igaz szavaim Mirihez szóltak, de kellő hangerővel ahhoz, hogy a szőke srác is minden szót tisztán értsen.
Mirikával együtt bámultam a párost. Elég érthetetlen csere volt; Miri után ez a nő, annyi bizonyos. Az ott tényleg igazi szakáll? És az öltözködése is... de, hát, ha Leo erre bukik, szíve joga hozzá. Fél szemmel azért végig az idomárlányt figyeltem, arcomon sokatmondó mosollyal és egy pillanatra meg is feledkeztem róla, miért is vagyunk itt tulajdonképpen. Nem, a következő pár másodperc sokat megért volna nekem, hogy lássam. Az eltűnések meg ennyit igazán várhattak, nem?

by **Leonard** Hétf. Ápr. 27 2020, 22:05

Leo szemében felcsillant a remény, amikor egy szőke villanásban ráismert Hinarira, ez azonban sajnos hamar tovaszállt, és eltűnt a dús keblek útvesztőjében. Ráadásul ezek a hónaljszagú mellek nem voltak kifejezetten kívánatosak. A fiú kapálódzva igyekezett szabadulni az ölelésből, de mindhiába. A groteszk gnómnőnek valószínűleg még súlyemelése is volt. A nőnek természetesen nem tetszett, hogy megzavarták őket, és csúnya pillantásokat küldött a lányok felé, mielőtt elengedte végre fuldokló foglyát. Leo lilás arccal tántorgott arrébb, csak az járt a fejében, hogy minél messzebb, minél hamarabb.. Kezdte megérteni Tapsi viselkedését.
A gnómnak szerencsére elment a kedve a puszizkodástól. Ehelyett most a szempilláit rebegtetve, és nyájasnak szánt hangon intézte Leohoz kérdését.
- Mi a neved, én hősöm?
A kardforgató fiú agyában megszólalt a kisördög. Ott csilingelt a gondolat..
- Ozirisz - válaszolta fapofával.
- Én Rebecca, két c-vel írják a nicknevemet - mutatkozott be a lány is, bár persze ez az információ senkit sem érdekelt. - Minden este írni fogok!
- Remélem is - bólogatott nagy komolyan a srác, és belül majd megpukkadt a nevetéstől. Egészen addig, amíg rá nem pillantott két céhtársára, akik várakozóan, és mintha dühösen néztek volna felé, habár nagyon nehezen értett az érzelmek definiálásához. Már megint mit ronthatott el?
- Khm - köszörülte meg a torkát, újra visszafordulva a gnómhoz, azaz Rebeccához, hosszú cével. - Most sietnem kell. Tudod, még rengeteg küldetés vár rám - mosolygott rá erőltetetten, majd felkapta a nyúlcipőt, és huss, már ott sem volt.
Még jó, hogy tényleg igazán sokat tett gyorsaságra. A gnóm ezúttal szerencsére nem követte, elég volt számára az üzenetváltás ígérete. Abban viszont biztos volt, hogy nem úszhatja meg ennyivel a lányokkal való találkozót.
Kicsivel odébb, egy fákkal lazán borított résznél aztán megpihent. Össze kellett szednie magát és a gondolatait. Lelkét és szellemét is a gnómnál hagyta, meg talán minden valahavolt férfiasságát is elvesztette abban az ölelésben. Úgy érezte magát, mint akit kizsigereltek. Ahogy eszébe jutott a jelenet, megint elsápadt, majd ellilult. Lehuppant a hideg hóba, hátha segít magához térni, közben látványosan elszállni készült belőle a lélek.
Főleg akkor, amikor eszébe jutott, hogy talán azért néztek rá olyan gorombán, mert nem céhtársa nevét kellett volna bemondania. Mit is mondana Hinari erre? Még veszélyes is lehet, hogy a srác nevét csak így kiadta. Meg egyébként is erkölcstelen, és hogy képzeli, hogy így átver egy szerencsétlen lányt. Ezt már Vio mondaná.
Leo megrázta a fejét, hogy kiröppenjenek belőle a gondolatok. Hihetetlen, hogy az exei néha még a fejében is képesek tanácsokat osztogatni a számára. Erre nincs valami pszichológiai megfelelő?
Nem mintha valaha is megfogadta volna bármelyiket is. Még mindig úgy gondolta, hogy ezzel megszívatni Oziriszt kifejezetten hatásos poén. Ki a franc akarna egy bajszos, nagy darab, hónaljszagú hódolót?
Hinari meg örüljön, hogy nem Alex neve jutott eszébe először.
Mindeközben lenyitotta a menüjét, és megnézte a másik küldetésének leírását is. Mivelhogy tényleg volt még dolga ezen a szinten, ez nem hazugság volt. Valójában ez volt az ok, amiért erre tévedt, de mivel út közben belefutott a különös kertészbe, végül félbeszakította, amíg azt a másik, könnyű fizikai munkát gyorsan letudja. Gyakran csinált ilyet mostanában, általában több, egy helyre szóló küldetést is felvett, hogy növelje a sikerességét. Kár, hogy még ez sem volt elég a valódi sikerekhez.

by **Mirika** Kedd Ápr. 28 2020, 12:15

- Tudomást sem vett rólunk. Tényleg még csak tudomást sem vett rólunk? - képedtem el, és néztem rá Hina-chanra tanácstalanul. Mondjuk úgy, hogy kezdtem morcos lenni. Amúgy is ingerlékenyebb voltam most a szokásosnál, de azt hiszem ez a fajta bánásmód akkor is bosszantana, ha nem lenne semmilyen befolyásoló tényező. Nem szoktam meg, hogy az ismerőseim se puszi, se pá, elsétálnak mellettem. Vagy elmenekülnek. Különösen nem a jóképű fiúk. Még úgy sem, hogy most éppenséggel a hideg miatt kabát van rajtam, így a legelőnyösebb tulajdonságaim nincsenek szem előtt.
Momo, merthogy persze ő is velünk volt, valószínűleg érzékelte a negatívba forduló hangulatomat, mert aggodalmasan dugta a buksiját a kezem alá. Ő zökkentett kicsit ki, és késztetett kedves mosolyra, miközben néhányszor megsimiztem az immár kicsikét terebélyesebb állat fejét.
- Hm, mi lenne ha... - gondolkodtam kicsit el félhangosan, majd bólintottam és mutattam pár jelet a dragoonnak, aki prüszkölve vette tudomásul a kérésemet, és azon nyomban neki is lendült egy rövid túrának a fák közé.
- Szóval hová is tartunk pontosan, Hina-chan? :3 - kérdeztem a lányt kíváncsian, miközben a háttérben Leo szemtanúja lehetett annak, ahogy egy méretes gyíkszerű lény megtorpan előtte, és néhány erős szárnycsapással felkavarja nem csak a jéghideg levegőt, de a havat is, és ezáltal cuki, félkész hóembert csinál a fiúból. Én nem lennék senki helyében, amikor Momo így, relatíve fenyegető sziluettjével valaki fölé magasodik, csak hát a hatást tompítja az, hogy a sárkányszerű lény a feladatát elvégezve leszállt Leo mellé, és békésen csicseregve kezdeményezett valamiféle beszélgetést, úgyhogy a srácban felébredhetett a remény, hogy nem támadás érte, és nem akarják megenni. Bár ahhoz még Momo nem elég nagy, hogy egy ekkora mamlaszt egyben elfogyasszon, de mondjuk a kézfejét simán leharaphatná például.
- Momo, indulunk! - kiáltottam a dragoonnak, aki a nevét meghallva felénk fordult, és látva az intésemet újra el is rugaszkodott, további hókupaccal betemetve így a szőke fiatalembert. Aki akár tőlem maradhatna is ott, ahol van :3

by **Hinari** Kedd Ápr. 28 2020, 22:16

Sokmindenre számítottam azzal a hátralépéssel, de talán pont a helyzet abszurditása volt az, ami miatt egy ideig még csodálkozón néztem az elrohanó alak után. Eszembe se jutott dühösnek lenni.
- ... úgy tűnik... - válaszoltam végül Mirinek egy kicsit megkésve, de vele ellentétben én inkább értetlen-zavart voltam, mintsem tanácstalan. Pillantásom lassan vándorolt vissza a földön ülő, Rebeccaként bemutatkozó nőre, aki nemsokára tovább is állt. Megkapta, amit akart.
Még utána is szólhattam volna.
- Szerinted jó ez így? Értesíteni kéne Oziriszt - húztam el a szám szélét, a helyzet viszont, bármennyire is lehetett vicces, én mégsem tudtam nevetni rajta. Persze más kérdés, hogy miért nem tisztáztam a dolgokat és bár felmerült bennem Leo szemszöge is, éshogy biztos egy frappáns menekülőútnak gondolta ezt akkor... de a másik szemszögből igencsak feldühített. Így utólag. De majd ha hazaértünk, felkeresem őt személyesen. Azaz felkeressük. Leoval.
Poén ide vagy oda, nem akartam, hogy a kettőjük közti pengeélen táncoló nyugodtság újra elmérgesedjen.
Mirika intései és Momo távozása zökkentett vissza: még elnéztem a nagyranőtt tűzsárkány után, aki mostmár Nestorral is egy súlycsoportba került, aztán hátraigazítottam egy szőke tincset az arcom elől és úgy fordultam oda céhtársnőmhöz, mintha... az előző közjáték meg sem történt volna.
- Nem tudom pontosan - ráztam meg a fejem, végül egy nagyobb sóhajjal engedve el az előzőeket és egyben tekintve is előre az újakra - Hoora annyit írt, hogy többeket is ezen a szinten láttak utoljára, mielőtt a helyzetjelzőjük kikapcsolt volna - vettem egy mélyebb levegőt, mert a bennem felötlő párhuzam nem töltött el épp jókedvvel. A hirtelen feltoluló feszültségem kézzel foghatóvá vált és bár Miri mit sem tudhatott arról a fél évről, de azt tisztán láthatta, hogy a gondolataim ellen küzdök.
Legalábbis egy ideig.
- Örülök, hogy itt vagytok - mosolyogtam rá és az időközben előkerülő petre, majd másodszor is csekkoltam, hogy nem-e hallgatózik valaki - Igazából először az itteniektől gondoltam körbekérdezni, persze nem feltűnően. Más alakban, mondjuk úgy - tűnődtem el és indultam is el közben - A közös pont viszont egyértelműen a célszemélyek szintje. Mindegyik vagy kiképzős, vagy éppenhogy azt meghaladó. Többek ismerősei számoltak be arról, hogy barátaik a boss szintjét akarták elérni, mindenáron, mielőtt eltűntek volna - folytattam és közben befordultunk egy sarkon, ami mögött már a legközelebbi fogadó füstje szállt fel, meleget és megnyugvást ígérve a hidegtől átfagyó tagjainknak.
- Próbáljuk meg ott először - intettem az épület felé és megsimítottam a kabátom alá felszerelt köpeny szegélyét - Neked talán eleve többet mondanak, én pedig elintézem, hogy ne ismerhessenek fel - mosolyodtam el magabiztosan, majd befordultam az első sikátorba, hogy pár perc múlva az onnan nyíló épület kapualjából egy alacsony, nagyszemű, naiv kislány léphessen elő.

És Leo? Nos, ha úgyis bírja a hideget, biztosan a Momo által "épített" hókupac alatt is ugyanilyen jól érzi majd magát - ha viszont utánunk loholna, hát először Mirivel kellene letisztáznia a dolgot. Mert én most a lány pártján álltam. Egyértelműen és karba font kezekkel.

by **Leonard** Szer. Ápr. 29 2020, 22:01

Leo elmélyült a menüjének tanulmányozásában, így csak az utolsó pillanatban kapta fel a fejét a sárkány érkezésére. Addigra azonban késő volt, pár pillanaton belül jókora hó borította a fiút, aki egy kissé meg is szeppent a fölé magasodó sárkány látványától. Elfutni azonban nem tudott, köszönhetően annak, hogy lábain rengeteg hó landolt. Újra mozdíthatatlanok, remek. Prüszkölve letörölte az arcát és karjait, a lábaihoz azonban több idő kellett, ha ki akarta őket ásni.
- Ezt meg miért? - pillantott fel Momóra, de persze valahol mélyen tudta a választ. Már előtte is látta a lányokon, hogy valami nem tetszik nekik, csak arra nem jött rá, hogy mi. - Ne mondd, hogy ennyire a szívén viseli Ozirisz sorsát - húzta össze a szemöldökét, miközben a sárkány vidám csipogását hallgatta, amiről azt hitte, válasszal szolgál. Csak sajnos egyáltalán nem értette, mit is jelentenek ezek a hangok. Apropó sárkány. Mintha valami különös lenne Momón, olyan más, mint eddig. Leo azonban, hiába nézte, meg nem tudta volna mondani, mi változott. Talán a taraja lett más színű? Vagy mintha a testén lenne valamiféle változás...
A fiúnak halvány lila gőze nem volt róla, mi olyan furcsa, és sok ideje nem is volt rá, hogy ezen töprengjen, mert rövid időn belül újra egy jó adag hó lepte be.
- Ez valami sárkányelköszönés? - kiáltott bele a semmibe a kardforgató bosszúsan, mikor újra sikerült szóhoz jutnia. Rögtön egy másodperccel később azonban sikerült visszatalálnia újból humorához, és elvigyorodott. - Szóval elástál, mint macskák a salakot. Értem Momo, értem. Legközelebb meghálálom - nevetgélt magában, ami kissé szánalmas látványt nyújthatott, de így jár a magányos hóember.
Mindeközben nekilátott, hogy szó szerint kiássa magát a hókupac alól. Mire ezzel végzett, teljesen átfagytak ujjai és lábujjai is, így újra kissé kedvetlenül, morcosan indult útnak, hogy teljesítse a küldetését. Szerencséjére az első feladat éppen egy közeli fogadóba vezette, ahol egy titkos alakkal kellett találkoznia. Remélte, hogy ott majd lehúzhat egy jó forralt bort, vagy bármit, ami alaposan átmelegíti. Összedörzsölte fázós tenyereit, meglapogatta hidegtől kipirult arcát, majd turbó fokozatra kapcsolt egészen az apró kis kőházig. Ott aztán nem közvetlen a bejárati ajtón ment be, hanem - ahogy a küldetés szólt - egy külön úton, egy mellék ajtón át hátulról érkezett. A csapos még csak meg sem lepődött, amikor felbukkant a raktárban, mi több, egyenesen az egyik sötét sarokhoz vezette, ahol egy pohár rumos csokoládé, és egy talpig feketébe öltözött, csuklyás alak várta. Leo kényelmesen elhelyezkedett, kortyolt egyet az italból. Sehová sem sietett, és jól esett átfagyott tagjainak a meleg levegő, azonban nem nézelődött, így ha nem hívták fel magukra a figyelmet, egyáltalán nem látta a lányokat. A férfi az asztal túlsó oldalán egészen idő alatt semmit nem szólt. Valójában bárki is ült oda hozzá, és bármit is kérdezett tőle vagy mondott, semmit nem mondott, csak akkor, ha az ember tudta a jelszót. Leo pedig tudta. Letörölte a csokifoltot szája széléről, aztán közelebb hajolt, és csak annyit mondott:
- Mákvirág.

by **Mirika** Csüt. Ápr. 30 2020, 16:07

- Egy kis csíny nem árt meg - vontam vállat Hina-chan kérdésére - Szokás szerint túl komoly vagy :3 - tettem hozzá a lányra nézve egy pillanatra, aztán a tekintetem megint Leo-kun felé kalandozott. Furcsa volt. Mármint nem úgy, hanem az, ahogy került engem. Minket. Nem csak most, hanem úgy egy ideje általában. Nem tudom, hogy Hina-chan mennyit látja, de én, aki amúgy sincs itt 24/7-ben, én egyáltalán nem láttam már hetek óta. Csak a kis ajándékait, amiről csak azért tudom, hogy tőle vannak, mert jellegzetesek. Odáig még nem jutottam el, hogy tanácsot kérjek bárkitől, de lassan az jön, mert ez már színtiszta menekülés volt Rolling Eyes

- Oh, ez... érdekes - szakítottam el a gondolataim a fiúról némi erőszakkal, hogy oda tudjak figyelni Hina-chanra. Ez nem is esett nehezemre, mert amit mondott, az elgondolkodtató volt. Igazából egybevágott valamennyire azzal a küldetéssel, amit felvettem. Harmincas szint környéke, meg az ígéret hogy gyorsabban elérheted a frontot... Csak azt nem láttam, hol lehet benne a buktató, ahol elrabolnak.
- Azt hiszem tökéletes csali vagyok :3 - vigyorodtam el, majd bólintottam a lány szavaira, aki rövidesen eltűnt a szemem elől. Nem tudtam, hogy akarja elintézni, hogy ne ismerjék fel, de úgy voltam vele, hogy nem faggatózok, és jobb, ha én se tudom, ez hogy működik. Abban biztos voltam, hogy rajtam tartja a szemét.
Ha nem lenne a normálisnál érzékenyebb a látásom, valószínűleg az épület másik oldalán elsuhanó szőke kobakot meg se láttam volna, de így arra kaptam a fejemet, és mivel Leo-kunra emlékeztetett az alak, így a bejárat helyett mégis inkább arra fordítottam a lépteimet. Igaz, előtte Momónak meghagytam, hogy maradjon ott, mivel nem akartam feltűnést kelteni. A dragoon mellett egyszerűen reménytelen eset lopakodni, már túl nagy ahhoz, hogy ne verje ki az ember szemét. Szóval megkerültem az épületet, és aktiváltam a menümben a sisakom által adott nyomkövetés jártasságot, Leo-kunra keresve.
- Bingó - suttogtam diadalittasan, ahogy a talajra rajzolódó világító lábnyomok megjelentek. Úgy voltam vele, hogy nyakon csípem a srácot és elrángatom magunkkal, szóval szapora léptekkel a nyomok után eredtem, mielőtt eltűntek volna. Igaz, az ajtóhoz érve már egy kicsit óvatosabbá váltam, és felhúztam a fejemre a csuklyámat is. Ettől függetlenül jól esett a jég és hó birodalmából betérni egy... nos, raktárba. Nem is tudom, mire gondoltam, mi lehet egy kocsma hátuljában, amiért óvatossá váltam Neutral

Sóhajtottam egyet, és a félhomályban, a tornyokban álló dobozok között bujkálva követtem az utolsó néhány lábnyomot, ami visszavitt az előtérbe, és azon belül is egy félreeső asztalra mutattak, ahol Leo-kun nagy titokzatosan kortyolgatott valamit egy még titokzatosabb alakkal szemben ülve. Egy üres asztalhoz csempésztem magam, és megpróbáltam felmérni a terepet, de senki sem figyelt rájuk rajtam kívül. Illetve... mégis. Nem tudtam nem meglátni azt a nőcit, aki lopott pillantásokat vetett a szőke srác felé. Bár az is lehet, hogy az csak Hina-chan, nem? A helyében én is ki akarnám próbálni, milyen az, ha nagy melleim vannak :3

by **Hinari** Pént. Május 01 2020, 17:41

Miri feleletére csak halkan elnevettem magam:
- Lehet - gondolkodtam el és ha csak az én tréfámra gondolok Ozirisszal szemben, máris sokkal kevésbé tűnik Leoé olyan nagy horderejűnek. Legalábbis ha a törpenő ártalmatlan, márpedig egy veszélyesebb játékost csak nem küld Leo a céhtársára, nem? Mégha majdnem meg is fulladt az ölelésétől.
Én is követtem Miri pillantását a fákkal tarkított rész felé, amerre a fiú eltűnt, de hamarosan szóbakerült a küldetés és ez szinte azonnal visszarántott abba az óvatosságba, ahogyan a szintre érkeztem. Mirire pedig csak biccentettem: igen, valóban jó csalinak; a szintje is megfelelő hozzá és, végtére is, sokan tudhatják róla, hogy régen frontos volt. Ám ahogyan előbukkantam a sikátorból, már nem volt sehol. Ennyire gyors lett volna? - tűnődtem el, de Momo még ott volt az épület előtt, így akárhogy is, nemsokára én is beléptem. Mondjuk, választhattam volna nagykorú külsőt is. Így nem fogok tudni forraltbort inni Neutral

Odasétáltam a pulthoz, amit alig értem fel, de azért csak felkászálódtam egy bárszékre, több, kellemetlenül erőteljes vigyor által kísérve. Innen legalább körbe tudtam nézni normálisan is és mivel tudtam, kit keresek, viszonylag hamar megtaláltam Mirikát - tőle nem messze pedig Leot, aki... már megint hogy került ide? De ez talán jól is fog jönni. Igen. Ő is tökéletes célpont és talán az sem véletlen, hogy pont itt van.
- Hát te mit keresel itt, kislány? - nyomult bele az intimszférámba egy borostás, alkoholszagú férfi - Nem ilyen kislányoknak való ez a hely!
És elkezdődött a játék.
- Nem is vagyok kicsi! - csattantam fel mérgesen, gyermeki sértettséggel - Márcsak kevés szint kell a fronthoz! - fontam karba a kezeim és figyelmem nem kerülhette el, ahogy az egyik kiszolgáló megáll a pohártörlésben és felém néz - Ne akard, hogy kihívjalak! - húztam fel az orrom, mire a tag nevetve lépett hátrébb.
- Valaki mondta, hogy itt tudnak segíteni fejlődni - tettem hozzá csillogó szemekkel és nagyjából két perc sem telt el, hogy a korábbi pincér közel hajoljon és a fülembe súgja, ki tud bővebb információt adni.
Miért is nem lepődtem meg rajta, hogy pont a Leoval szemben ülő fazonhoz irányított? Rolling Eyes

- Sziasztok! - huppantam le a szőke srác mellett lévő, üres székre izgatottan - Az a pincér küldött ide - mosolyogtam rájuk, rámutatva a segítőmre és kezdtem el lóbálni a lábam, mivel... nos, éppenhogy, de nem ért le. Alacsonynak lenni pocsék; nem is tudom, Miri hogy bírja Rolling Eyes

De úgy tűnik, az ártatlan, naiv külső mindig meghozza a kívánt hatást, mert a velünk szemközt ülő hamar beszélni kezdett és nemsokára már mindkettőnknél ott volt a koordináta, ahova mennünk kellett. Elég távol innen, a szinthez tartozó vulkán aljára valahová.
- Menjünk együtt, jó? ^.^ - pillogtam Leo felé és eldöntöttem, hogy nem fogom felfedni magam előtte. Így sokkal viccesebb lesz, nem? :3 Persze, hogy a férfi mit mondott és hogy mi is a küldetés tárgya, az is biztos fontos lehet. De talán majd mások elmondják helyettem... én csak azt reméltem, Miri is megtalálta a módját, hogy csatlakozzon hozzánk.

by **Leonard** Pént. Május 01 2020, 18:52

A jelszót hallva a férfi elvigyorodott, és egy apró csomagot vett elő a zsebéből. Amaz tele volt kékeszölden fénylő porszerű anyaggal. Az asztal alatt Leo tenyerébe csúsztatta pár aranyéremért cserébe, és rávigyorgott. Leo előredőlt, a lehető legközelebb hajolva a férfihoz. Suttogóra fogta a hangját.
- Pontosan hogyan kell használni?
Az alak, akinek így közelről kirajzolódott az arca egy kis vonala is, dús fekete szemöldöke és sötétzölden villanó szeme, továbbra is szélesen vigyorgott.
- Elég egy szippantás, de jól oszd be, mert csak egy adag jár - kacsintott nagy titokzatosan a férfi, aztán újra hátradőlt, hogy alakját elnyerje az árnyék. Leo egy pillanatig felháborodottan pislogott rá, de aztán rájött, miért húzódott vissza a csigaházába, mikor vidoran lehuppant melléjük egy tökmag. A csapos röviden előadta, mit is keres a lány, a férfi pedig ezt hallva megint elmosolyodott. Leo legszívesebben elzavarta volna a kölyköt az asztaltól, csakhogy azzal lebuktatta volna magát.
Azt pedig nem engedhette meg.
A furcsa, csuklyás alak röviden elmagyarázta a lánynak, hogy a különleges exp növelő tablettákat egy forrásnál kell keresnie, nem messze onnan, egy meredek hegyoldalból nyíló vulkanikus barlangban. Leonak már önmagában a helyszín leírása sem tetszett, az ilyen barlangok általában veszélyes kazamatákat vagy bűntanyákat rejtenek. Ráadásul a férfi készségesen osztotta meg velük még a koordinátákat is, mielőtt útjára bocsátotta a lányt.
- Menj csak, ott majd megtalálsz mindent, amire szükséged van - mosolygott még rá csuklyája alól, aztán Leohoz fordult, és újból suttogóra fogta.
- Te pedig ha látni akarod a szer hatását, kövesd.
A kardforgató elkomorult, de ezt csupán a szeme villanása jelezte. Egy biccentéssel elköszönt a seggfejtől, aztán a kölyök nyomába eredt. Nagyjából az ajtónál sikerült felzárkóznia. Megvárta, amíg kilépnek a hidegbe - most szinte meg sem érezte a hőmérséklet változást -, aztán pár méter megtétele után a lányhoz fordult, és aggódó arckifejezéssel kezdte darálni.
- Figyelj! Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy oda menj! Ezek rossz alakok, át akarnak verni. Nincs olyan módszer, amivel meggyorsíthatod a fejlődésed ugrásszerűen. Erre csak kőkemény munkával van lehetőség. Ha gondolod, nagyon szívesen segítek a farmolásban és a küldetésekben, de most arra kérlek, hogy fordulj vissza. Ez nem kislányoknak való dolog - magyarázta nagy komolyan, közben végig figyelve a gyerek arckifejezését, és ha kellett, még a vállát is elkapta, hogy megtorpanásra késztesse. Nem akart nagyon ráijeszteni, de azt sem engedhette, hogy ilyen drogbizniszbe keveredjen.
Alig pár nappal ezelőtt találkozott néhány régebbi ismerősével a kocsmában. Nem voltak különösebben nagy barátok, de azért néha összejártak; most viszont valami más volt. A hely, ahová invitálták, még aincradi körökben is mocskosnak számított, táncoslányokkal, vizezett alkohollal és hatalmas orgiákkal. Persze a szex csak a színfalak mögött folyt, ahová nem ért már el a dübörgő rock n' roll. Leo vonakodva tett eleget a kérésüknek, nem kedvelte a szórakozóhelyet, és a vendégkörét sem. Most pedig, hogy JL-es volt, különösen vigyáznia kellett a hírnevére.
Már első pillantásra is látta, hogy valami nagyon nincs rendben a fiúkkal, sem a táncos lányokkal. Akkor látta először a kékeszölden világító anyagot, de rögtön tudta, mire való. A kába tekintetek, az irracionális viselkedés mind-mind erre utaló jelek voltak. Persze a fiúk készségesen válaszoltak érdeklődő kérdéseire. Rögtön meséltek neki az NJK-ról, aki különös küldetést ad, meg a szintről, ahol ilyen anyagot lehet szerezni, de nem sokat. Személyenként alig egy kis adagnyit adnak. Motyogtak még valamit arról, hogy az volt életük legjobb napja, de Leo ezt már nem teljesen értette. Arra viszont még ő is rájött, hogy valamiféle bűnbanda működhet a háttérben, ez pedig mélyen aggasztotta. Nem a szórakozni vágyó bezártságtól depressziós játékosokat féltette, hanem épp az ilyen hülye kis pöttömöket, akiket bármikor rá lehet szedni. Ugye nincsenek bebörtönözve, hogy kísérletekhez használják fel őket?

by **Mirika** Pént. Május 01 2020, 20:07

Úgy fordítottam a fejem, hogy a cicafülem kikandikáljon a csuklya alól. Innentől kezdve már csak arra kellett fordítanom, ahol Leo-kun ült, nem is kellett rájuk néznem, hogy halljam, amit mondanak. Mármint amikor nem suttogtak, mert ahhoz használnom kellett volna a jártasságom is, és azt ezen a szinten nem mertem megkockáztatni. Az ilyen sötét alakoknak mindig van valamennyi észlelése, tök reménytelen lett volna észrevétlenül kihallgatnom őket. A sima hangerejű beszédet azonban így is hallottam,és amit a fószer mondott, az nagyjából egybevágott azzal a küldetéssel, amit kaptam. A helyszín stimmelt, a forrás vizéből táplálkozó növényekből kellett volna aratom valamennyit ahhoz, hogy a jóságos kertitörpék tablettát készítsenek belőle. Elméletileg.
Más kérdés, hogy a csuklyás alaknak ehhez tuti semmi köze, és valami másban sántikált. Leo-kun simán lehet, hogy beletenyerelt abba a bigyóba, amit Hina-chan is kinyomozott, tőle függetlenül. És ha ehhez hozzácsapjuk, hogy az én küldetésemnek is köze lehet ehhez az egészhez, a véletlenek egybecsengése már-már ijesztő :3 Csali viszont így nem lettem, ami talán nem is baj. Azt is tökéletesen el tudnám játszani, de így, hogy Leo-kun és az a kiscsaj már ott voltak, nekem ebben a szerepben már nem igazán volt helyem. Más területen kell csillogtatnom a tehetségem :3
Kicsit még vártam, majd felpattantam az asztaltól, és kireppentem az ajtón. Átöleltem Momo nyakát, hogy ne vegye annyira zokon, hogy magára hagytam, majd Leo és az újdonsült partnere után siettünk. Csak azt nem vágtam, Hina-chan hová tűnt, mert majdnem biztos voltam benne, hogy nem az a nő volt, akit meggyanúsítottam vele. Nem... szóval nem úgy nézett Leo-kunra Rolling Eyes

- Ez nem igaz, van olyan móóó...! - szóltam volna bele a diskurzusba, ha nem léptem volna rá óvatlanul egy jól elrejtett jégfoltra az úton. Szóval... egy kislányosat sikkantva hanyatt estem és meglepetten pislogtam a párosra.
- Aucs... izé... segítség? - nyilvánítottam is ki az érzelmeimet azt követően, hogy sikerült tökéletesen elrontanom a belépőmet, így élét vesztené minden korholó szavam, ha most nyögném ki őket Neutral

- Ja bocs, te a bálnákra buksz - állapítottam meg, majd ha kicsit nehezen is, de feltápászkodtam. Magamtól - Hina-chant nem láttad? - söpörtem le magamról a havat kérdésem közepette, majd Momóra pillantottam, aki igencsak élénk érdeklődést mutatott a kiscsaj iránt, merthogy leszállt mellé, csivitelt egy sort, majd szaglászni kezdte.
- Momo! Jaj, ne haragudj :3 - léptem be közéjük, mielőtt esetleg a dragoonnak olyan ötlete támad, hogy mit tudom én, megkóstolja a sapkáját, vagy valami hasonló. Kicsit furcsa volt, nem szokott idegenekkel szemben így viselkedni.
- Öhm... Leo-kun, mi lenne ha magánakciózás helyett bevonnád a céhedet is? Tudod, társak vagyunk, meg ilyesmi >.> - döntöttem úgy, hogy itt az ideje a feddésnek - Muti a koordinátákat - tettem hozzá, csak hogy levágja, tudom, miben sántikál. Vagyis van róla valamicske fogalmam, ha más nem is. Azt hiszem kéne egy üzenetet írni Hina-channak, mégse kéne ennek nekimenni az ő iránymutatása és tanácsai nélkül.
- Van egy küldetésem, ami gyanús, hogy ugyanoda szól, ahová a koordináták :3 - hogy miért van nekem ilyen küldetésem, azt inkább ne kérdezzétek, oké?

by **Hinari** Pént. Május 01 2020, 21:41

A férfi szavaira élénken és vidáman bólogattam, közben valamely gyermekdalt dúdolgatva, amikor pedig végül megadta a koordinátákat, meg is néztem a térképen, mennyire van messze: a tíz percből, ameddig a köpenyem képessége aktív, alig öt maradt hátra. Gyorsan le kellett hát lépnem innen, vagy legalábbis eltűnni egy pillanatra, egy újraaktiválás erejéig.
- Köszönöm szépen! Maga igazán rendes ember ^.^ - hálálkodtam kedvesen és egy rövid meghajlás után le is ugrottam a székről, hogy utamat a kijárat felé vegyem, remélve, hogy Leo és Miri is utánam jönnek majd. Az mondjuk nagy kérdés volt, hogy Leo hogy került bele a képbe, de úgy tűnik ezek nem válogattak: JL-es ide vagy oda, bárki lehetett célpont. Nem nagyon tartottak ettől és ez zavart - csapdát éreztem, bár... lehet, ha egy ideje figyelték a szőke srácot, kellően veszélytelennek és idiótának tarthatták, aki ráadásul egy gazdag céh tagja.
Leo azonban - jelen helyzetben legalábbis - egyáltalán nem volt sem veszélytelen, sem pedig idióta.
- Átverni? - pillantottam fel az utánam siető fiúra ártatlan, kérdő tekintettel - És segítenél is? - csillant fel a szemem, viszont utána Leo is a "kislány" szöveggel jött, aminek hallatán egy másodpercen belül felhúztam az orrom és csípőre is tettem a kezem: túlságosan is mélyen voltam benne a szerepben, nem lehetett csakúgy ukmukfukk kilépni belőle. Főleg, ha esetleg figyeltek is az ablakokból. Miri belépése, vagyhát beesése a szituációba viszont adott némi időt, hogy átgondoljam, mit is akarok csinálni: alig pár méterrel voltunk a fogadó előtt, tehát arrébb kellett menni - egy kanyarral minimum. Persze ez igencsak nehézkessé vált úgy, hogy két plusz fő is érkezett, céhtársaimmal ellentétben azonban a pet programját nem tudtam csakúgy átverni.
- Okos sárkány vagy, Momo - mosolyogtam rá és simogattam meg - Egyébként Mirinek igaza van, vonj be minket is. De ha lehet, pár utcával arrébb - néztem fel rájuk és intettem is, majd a korábbi dalt dúdolgatva elindultam - Illetve arra is kíváncsi vagyok, mit kaptál a férfitől. Azt a kis csomagot. Ne aggódj, az Észlelésem senki Hallgatózót nem jelez - tettem hozzá egy kis idő múlva, egy befagyott tócsa fölött ugorva át gondtalanul. A kis termetnek is megvoltak az előnyei; pontosan láttam, hogy mi folyt ott az asztal alatt. A hármunk (Miri vajon mondott nekem olyat, hogy felvett egy ide szóló küldit?) információiból és egy fix koordinátából pedig akár már egy kész terv is összerakható lenne - valami olyan, ami áldozatok nélküli sikerhez vezet.

by **Leonard** Kedd Május 05 2020, 19:04

Leot olyan szinten kezdte baszogatni a sors, hogy ezt már neki is észre kellett vennie. A lányok korábban elmentek, ott hagyták őt, amiből ő arra a következtetésre jutott, hogy fontos magán dolguk van. Eszébe sem jutott hát zavarni őket, főleg azért nem, mert neki is akadt bőven elintéznivalója. Erre tessék, Mirika megint felbukkant. A gondviselés nagyon nem akarja, hogy elkerüljék egymást ezen a napon. Talán azért, mert már így is túl sokáig kerülgették egymást.
A lány belépője nem csak látványosra, de viccesre is sikeredett, annyi lovagiasság azonban még benne is volt, hogy elnyomja a kiszökni készülő nevetést. Helyette mosolyogva közelebb lépett, hogy a kezét nyújtsa, de addigra már késő volt. Tipikus, ha nincs rá szükség, a lányok úgy pattannak fel, akár egy labda.
A bálnás beszólás azonban teljesen célt tévesztett.
- Az egy rája volt - rázta meg a fejét tagadóan. - És nem én buktam rá, hanem ő rám. Ha végignézted, igazán segíthettél is volna. Egy életbe került levakarni magamról - utalt egy pár héttel ezelőtti küldetésére a negyedik szinten, ahol valóban rátapadt egy ilyen állat, és hosszú ideig le se akart szállni róla. A pet tulajdonosa szerint azért, mert megérezhette rajta a nyúlszagot. Hogyne, nyúlszag. Mintha a játékban létezne ilyesmi, mint vadászösztön. Leo inkább a zsebében felejtett kutyakekszeknek tudta be a dolgot - hogy miért volt nála olyasmi, azt ne kérdezzétek. Ez sajnos túlságosan későn jutott eszébe, a kekszek pedig addigra annyira átáztak, hogy rövidesen el is pixeleződtek.
Leo sóhajtott, és a hajába túrt. Érezte, hogy most itt volna az ideje mondani valamit, de nagyon nem akarództak a nyelvére jönni a szavak. Főleg egy tök idegen kislány előtt. Ez nem a megfelelő pillanat volt az újratalálkozás megvitatására.
A következő pillanatok aztán egészen irracionális fordulatot vettek. Leo lefagyott, szó szerint lecövekelt, és eltartott egy pár pillanatig, amíg elértek az információk az agyáig. Kezdve azzal, hogy annak a lánynak miért is változott meg a stílusa ilyen hirtelen, miért kezdett el parancsokat osztogatni, és miért is volt olyan ismerős. Rendesen megdolgoztatta a szituáció a fogaskerekeit, mire eljutott addig a pontig, hogy hiányzik a történetből még egy összetevő. A teleportkapunál ugyanis a lányok még ketten voltak.
Nos, úgy tűnik, most is.
Első reakciója az volt, hogy teljesen zavarba jött, amiért éppen Hinarit próbálta megvédeni. Második lépésként azonban dühbe gurult, és összekulcsolta a karjait maga előtt, végül azonban a céhtársai után eredt.
- Ti minden küldetéseteket díszkísérettel viszitek végig? - durcáskodott feltűnően, és esze ágában sem volt előszedni a zacskó port, amit korábban kapott. Az az ő küldetése, az ő érdeme. Egyszer az életében szeretett volna valami hasznosat is letenni a céh asztalára. Nem hagyhatta, hogy két kotnyeles csak úgy elvigye előle a dicsőséget.

by **Mirika** Szer. Május 06 2020, 17:55

- Rája...? - pislogtam kicsit a megfogalmazáson. Nekem leginkább a vicc jut eszembe a rájáról, miszerint a rája ért be elsőnek, a reményhal meg utoljára, nem pedig a... testes embereket nevezném így, de ez biztos valami külföldi mondás volt, amit én nem ismerek.
- Hát, nekem úgy tűnt, hogy annyira nem bántad, hogy rád tapadt - jegyeztem meg, bár a kislány jelenlétében nem akartam túlcifrázni a dolgot, meg amúgy is, nem is ezen voltam fennakadva, hanem azon, hogy egy csoda kellett ahhoz, hogy összefussunk. Mintha Leo-kun szándékosan került volna, és az ajándékait is mindig akkorra időzítette, amikor richtig nem voltam a palotában. Sőt, lehet a játékban sem. De nem akartam azt hinni, hogy mondjuk fél tőlem, szóval nem foglaltam állást. Egyelőre. Maximum bokán rúgom, vagy kupán vágom, ha úgy van. De nem most.
- Mir... honnan... - kaptam a fejem a kislány felé, aki úgy kezdett el beszélni hozzánk, mint akivel régóta ismerősök vagyunk. Az egy dolog, hogy mondjuk felismer, mert azért nem voltam olyan nagy talány annak ellenére sem, hogy már nem pont ugyanúgy nézek ki, mint régen, de a hangnem az meglepő volt. Aztán leesett, de úgy, hogy a falutanács is hallotta a koppanást. Megvan, hová tűnt Hina-chan Neutral

- Most úgy legszívesebben fülön csípnélek és megcsavargatnám >.> - sóhajtottam, miközben Momo megrázta magát az idegen kéz érintése nyomán. Még mindig nem igazán kedvelte, ha más ér hozzá, és most már lehet, hogy így is marad. Mondjuk addig jó, amíg nem dönt úgy, hogy leharapja a kezed, ha meg eléri a végleges méretét, úgyse lesz tutujgatva, mert csak akkor éred el a feje búbját, ha fekszik, és vagy legalább olyan hórihorgas, mint Leo-kun. Ja, és akkor is nyújtózkodni kell.
Koordinátákat persze egyiktől se kaptam, de mivel Hina-tan elindult valamerre, én azt gondoltam, hogy arrafelé, amerre a baljós csávó mondta. Szóval ebből a szempontból vállat vontam. Inkább előszedtem a küldetésem leírását, hogy még egyszer át tudjam futni a részleteket, és tudjak valamit supportkodni, ha esetleg ők is hajlandóak megosztani valamit a tudásukból. Ahogy kiértünk a faluból és nekimentünk a hegyoldalnak, egyre gyakrabban pislogtam Momo felé, leginkább azért, mert az ő hátán végtelenül könnyű lett volna ez az út, csak hát az volt a probléma, hogy még nem igazán tudtam megmaradni a nevezett testrészen, ha a dragoon mozgás közben volt. Szóval elég vakmerő lett volna megkockáztatni, hogy néhány méter magasból nyekkenjek egyet. Így pedig maradt a jégcsapok kerülgetése, amik itt-ott vészjóslóan lógtak lefelé a fák ágairól.
- Szóval miért is vagy eltűnve olyan gyakran mostanában, Leo-kun? - érdeklődtem kedvesen, de azért néminemű morcos éllel a hangomban. Most, hogy kikerült, nem egy random kislánnyal utazgatunk, bele mertem menni a témába, főleg mivel úgy gondoltam, ez biztos érinti Hina-chant is, és nem csak engem tisztel meg a srác a hűlt helyével. Ugye? Ugye?

by **Hinari** Pént. Május 08 2020, 11:12

Ha el is tartott egy darabig, de mindkettőjüknek leesett a kilétem és hát... az arcukon nem tudtam nem elnevetni magam:
- Általában csak a Kinézet Kristály hatásának idejére óvatoskodnak. Vagy még addig sem - vontam vállat egy csepp büszkeséggel, de ez egy kislány hangján azért nem festett úgy, ahogy azt gondolatban elképzeltem - A fülöncsípéshez viszont nem ragaszkodom - kuncogtam és közben elértünk a kis tértől az első utcáig. Ott már egy kicsit jobban fellélegezve fordultam céhtársaim felé és pillogtam Leora, aki láthatóan durcáskodott valamin. Előhívtam a minimapot és mégegyszer megnéztem rajta a koordinátákat, Mirinek is megmutatva azokat.
- Szerintem itt már egyeztethetünk - néztem körbe, jártassággal is és bólintottam - Én annyiról tudok, hogy valahol ezen a szinten tűnt el egy csomó játékos, általában frontra igyekvő, harmincplusz szintűek - pillantottam a párosra, akikre tökéletesen ráillett a megnevezés - Halálról nem tudok, csak a helyzetjelzőjük kapcsolt ki - vettem egy nagyobb levegőt, mert megint ingoványos területre érkeztünk. Legalábbis ami engem illet. Sóhajtottam egy kisebbet, összeráncoltam a homlokom és úgy folytattam - Ez összevág azzal, amit a fogadóban mondtak. Leo, te hogy akadtál rá a fazonra? És Miri, nem is mondtad, hogy van egy ide szóló küldetésed, annak is lehet köze ehhez? - kérdeztem, miközben lassan, de biztosan elhagytuk a települést. Az erdei út fagyos és csúszós volt és meg tudtam érteni Mirit, aki Akrobatika ellenére is Momo felé tekintgetett. Kár, hogy ha a pet az érintést sem bírja mástól, valószínű a hátára felülnöm ehte esélytelen. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne! Az apró lábaimat nem derékig érő hóban való sétákra tervezték Neutral

Ez a probléma mondjuk megoldódott, ahogy beértünk egy erdősebb területre: ott aztán deaktiváltam a köpenyem specét és megnyújtóztam, végre a saját alakomban.
- Fuhh, végre látok is előre - konstatáltam megkönnyebbülten, mert tényleg, bármennyire is kellett volna már megszoknom a különböző inkognitóimat, a merőben eltérő látószög még mindig zavart. Miri kérdésére pedig én is érdeklődően fordultam Leo felé: volt mit megbeszélniük, annyi bizonyos. Lehetőleg még azelőtt, hogy megérkezünk abba a barlangba, amitől amúgy már nem is voltunk annyira messze. A közelből folyó csobogását is hallottam és eszembe jutott, hogy végül semmit sem ittam abban a fogadóban. Az ilyen erdei vizek pedig mindig híresek a tisztaságukról, nem?

by **Leonard** Pént. Május 08 2020, 12:20

- Vagy fél óráig üldözött, aztán meg ledöntött a vízbe, én meg majdnem megfulladtam - tárta szét a kezét felháborodottan. - Lehet, hogy kívülről nézve pancsikolásnak tűnt, de én az életemért küzdöttem.
Leo morcosan fonta össze maga előtt a kezeit, és trappolt előre. Fejében egymást kergették a gondolatok. Végignézte az egész küzdelmet a kisujja mozdítása nélkül, és még ő beszél holmi társakról? Ráadásul miért van az, hogy az egész beszélgetés alatt csak Leo van számonkérve? Milyen dolog így ártatlanul gyanúsítgatni az embert, mint aki rossz fát tett a tűzre? Pedig épp ellenkezőleg, a fiú végigdolgozta a napjait, és most is arra készült, hogy valami hasznosat tegyen le az asztalra. Hogy legyen valami, amiért dicséretet is kaphat, és nem csak a hülye Leo lesz, hanem a céh egyik hasznos tagja. Erre tessék, még ilyenkor is elront valamit, ráadásul még azt sem tudja, hogy mit.
Úgy tűnt, a hülye Leo szerepből nem olyan egyszerű kilépni, ha az embert már elkönyvelték így. Persze csak magára vethet, amiért komolytalannak adta el magát. A hétköznapokban az is volt, ő csak megpróbált önmaga lenni, de azért felháborítónak találta, hogy ettől rögtön úgy kell viselkedni vele, mint egy éretlen kisfiúval.
Ráadásul a lányok kérdezés nélkül beleütötték az orrukat az ő dolgába. Mintha akárki is erre kérte volna őket...
Amíg sétáltak előre, még egy pár percig pufogott, aztán érezte, ahogy szépen lassan kezd elszállni belőle a méreg. Általában egy-két percig tartott, hogy kidühöngje magát, mielőtt újra képes tiszta fejjel gondolkodni.
Mire az erdő széléhez értek - ami elég nehéz volt, és út közben a mérgesen trappoló fiú több alkalommal is megcsúszott -, már újra egy kiegyensúlyozott Leo sétált a kis csapat mellett, aki belátta, hogy ha átverés volt, ha nem, Hinari álcája valami zseniális. És még örült is neki, hogy így összetalálkoztak, régen volt ilyen kellemes társasága.
- Nem értem - komorodott el Hinarit hallgatva, és hüvelykujját a szája elé helyezve gondolkodni kezdett. - Így elsőre nem tűnik úgy, hogy kapcsolatban állna az én feladatommal, de az biztos, hogy a fazon csak csőbe akart téged - vagyis a kislányt - húzni. Lehet, hogy ezeken az embereken kísérleteznek - gondolkodott félhangosan, a drogokról szóló információját azonban továbbra is megtartotta magának. Egyre inkább kezdett összeállni a fejében a kép, és egyre jobban azon a véleményen volt, hogy a lányoknak semmi keresnivalójuk ezen a küldetésen. Lehet, hogy erősek meg okosak szörnyekkel szemben, de ez mégiscsak drogbiznisz. Amit ott találhatnak, elképzelhető, hogy tönkreteheti a lelküket. Leo ezt nem engedhette. Már csak az a kérdés, hogyan győzze meg erről őket is.
Amíg ezen gondolkodott, betolakodott Mirika kérdése is az agyába. Erre elmosolyodott, észre sem véve a lány hangjából kicsendülő morcosságot.
- Küldetéseket vállaltam, hogy utolérjem végre a frontot, amikor meg otthon voltam, te sosem voltál ott, és a mapon sem találtalak. Kicsit aggódtam, de megnyugtatott, hogy az ajándékaim rendszeresen eltűntek az ajtódból - lépett közelebb, és óvatosan összeborzolta a lány haját, ha az engedte - szigorúan kikerülve a füleket. Mindeközben döntésre jutott a küldetéssel kapcsolatban is.
- Odamegyek, de egyedül - jelentette ki aztán határozottan. - Ha nem kerülök elő fél napon belül, küldjétek utánam Oziriszt. Aggodalomra semmi okotok, a börtönt is túléltem - kacsintott aztán, és előrelépdelt. Eszébe sem jutott a gondolat, hogy Mirikának fogalma sincs a börtönről..

by **Mirika** Pént. Május 08 2020, 18:42

- Hmpf! Szeretnél te így megfulladni! - fordítottam el a fejem sértődötten. Persze mindig van magyarázat meg kifogás, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy. Baleset volt, vagy a másik hibája, meg véletlen egybeesések játéka. És még ő duzzogott. Néha egészen elképesztő, hogy képesek a pasik úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy még ők legyenek az áldozatok. De ha morogni akar, hát tegye, biztosan nem én leszek az, aki majd megsimizi a buksiját, hogy milyen ügyesen megmenekült. Pláne, hogy még Ozi-kunt is belerángatta a dolgába.
- Hát... talán? - feleltem immár Hina-chan kérdésére, majd megnéztem a koordinátákat és összehasonlítottam az enyémekkel - Szerintem ez ugyanaz a barlang lehet - dünnyögtem az orrom alatt. Hacsak nincs több barlang is egymás hegyén-hátán, de ez majd ott kiderül - De az enyém egy rendszerküldetés, semmi köze gyanús drogdílerekhez - gondolkodtam tovább hangosan, mert nekem nem álltak össze a kirakós darabkái. Bezavart ez a fickó, nélküle minden patent lenne.
- Csak össze kell szedni pár növényt, ami ennek a forrásnak a vizéből táplálkozik, és cserébe kapsz egy... izé... gyógyszert - magyaráztam a saját misszióm lényegét, bár azt a fogalmazást inkább kerültem, hogy ez egy... hát hogy is mondjam... doppingszer. Ja, mondjuk úgy. Reménykedtem, hogy nem rakja össze egyikük sem a képet, főleg mert nem tudják, hogy onnan van a küldi, ahonnan exp tablettákat lehet venni.
- Leo, Leo! Megmutatod a zacskót, amit kaptál? :3 - kérdeztem angyali mosollyal, csak hogy ne higgye azt, megúszhatja az infói átadását. Ha valaminek köze lehetett az eltűnésekhez, az az ő biznisze lehetett, nem az én küldetésem, szóval igazán nem ártott volna, ha kicsit csicsereg ő is.
- Ah... hát mondjuk... kereshettél volna akkor gyakrabban is >.> - viseltem kissé újra morcosra váltva azt, ahogy a hajamat birizgálta - Vagy csak mondd meg, mikor legyek ott, és ott leszek! Talán... ha megadsz több időpontot is - mondtam, hamar ráébredve, hogy nem kéne felelőtlenül ígérgetni, mivel én nem a játékban töltöm az életemet, és simán lehet, hogy közbejön valami, ami miatt nem tudok belépni. Vagy eleve olyan időpontra bök rá, amikor dolgozok.
- Arról pedig ne is álmodj, hogy egyedül mész oda! Bármi is van ott, hozzánk hasonló szintűekkel bánik el! - ragadtam meg a fiú karját, mielőtt nagyon elfuthatott volna megint. Talán kicsit indulatosabban is a kelleténél, elvégre ha volt valami, ami engem felidegesített, az az "én mindent el tudok intézni egyedül is"-hozzáállás. Olyan nagyon már nem is rohanhatott volna el, mert perceken belül elértünk egy meglehetősen meredek kaptatót, aminek a tetején egy barlang szája nyílt, abból pedig egy gyors folyású kis patak vize csörtetett lefelé. Ebben a hidegben kissé furcsa volt a látvány, tekintve hogy ha kiöntöttem volna egy pohárba némi vizet, öt percen belül jéggé fagyott volna valószínűleg, szóval egy ilyen csermely itt léte minimum meglepő volt.
Momónak talán a csobogás hangja tetszett meg, vagy csak szomjas volt, de egyből a kis folyás partjára reppent, ám ahelyett, hogy megkóstolta volna, hosszasan bámulta a vizet. Néha úgy tűnt, hogy bele fog inni, de mindig meggondolta magát, és végül tanácstalanul nézett fel rám, a fejét is oldalra billentve.
- Momo, most nem játszunk, gyere! - füttyentettem neki, mire ő engedelmesen visszatért hozzánk. A barlang szája elég szélesnek tűnt ahhoz, hogy kényelmesen beférjen ő is, bár gondolom a patak miatt nem lesz olyan kényelmes végigsétálni rajta.

by **Hinari** Vas. Május 10 2020, 11:04

- Kísérletezni? Mit? - fordultam Leo felé, mert a válaszában ez a szó megragadta a figyelmemet. Aztán persze lehet én volam a naiv, mert ha Miri ki nem mondja, bennem fel se merült volna, hogy a fickó valamiféle díler volt ott a fogadóban. Nem, nekem elrablás és hasonlók jártak a fejemben és most igencsak zavarba jöttem tőle, hogy céhtársaim valami egészen másra lyukadtak ki.
Bár nem kevésbé megnyugtatóra, annyi bizonyos.
- Sima rendszerküldetésnek tűnik nekem is - sóhajtottam a lány elbeszélésére - Bár jó lenne tudni, milyen gyógyszert. Azt nem írja? Lehet az elrabl... vagyhát eltűnések pont így kapcsolódnak hozzá. A barlang egy fix pontnak tűnik, kellően eldugott, távol mindenféle településtől. Ideális csapdahelyszín - mutattam rá a tényre - És ha valaki kifigyelte, hogy játékosok mennek el oda egy egyszerű küldetésért... - húztam el a szám szélét és nem fejeztem be a mondatot. Kezdett bonyolódni a helyzet és nem tett neki jót, hogy Leo továbbra sem volt hajlandó megmutatni, mit kapott. Ha Miri ismételt kérdésére végre előállt vele, hát megnéztem én is és megkérdeztem Mirit, ez-e a küldetésének jutalma. Hátha. Ahogy közeledtünk, kezdtem egyre inkább rosszul érezni magam, így miközben céhtársaim rátértek a saját ügyükre, én pár lépéssel lemaradva követtem őket és nem szóltam bele. Még arra sem mondtam semmit, amikor a srác kijelentette, hogy egyedül megy: ha megállt, csak elsétáltam mellette, egyenesen a kaptató irányába. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy megértse, nem fogok itt megállni. Hogy is gondolhattam, hogy ez olyan egyszerű lesz? Mégha annyi idő el is telt azóta...
Ezek után a meredek végén csobogó kicsiny patakot szinte áldásként fogadtam és amíg ők elveszekszenek a megyünk-nem megyünk dolgairól, én leguggoltam és megmostam az arcom az érdekes módon egészen langyos vízben. Egy kulacsot is megtöltöttem későbbre, habár utunk amúgyis a folyóban vezetett végig. Nem mélyen; alig boka fölöttig süllyedtünk benne, de azért pár perc után ez is kezdett kényelmetlen lenni; a hócsizmám teljesen átázott. Egy ponton aztán megtorpantam és kitartott kezem jelezte, hogy ők is álljanak meg:
- Vagy tizenöt-húsz játékost jelez előttünk - mondtam halkan - Azt hiszem, ideje visszaváltanom - jelentettem ki és újra bekapcsoltam a köpenyem specét, amitől egy pillanat alatt újra a kislány voltam, akit elküldtek ide. Bár kezdtem furán érezni magam, különösen nyugodtnak, miközben a szívem hevesen vert. De betudtam a helyzetnek. Hisz mi másnak lehet köze hozzá? Továbbindultunk. Megtettünk még tíz métert, egy enyhe kanyar után pedig a járat kiszélesedett és fáklyák fénye váltotta fel a kívülről lassan elhaló, szűrt napfényt.
- Nem túl óvatosak - jegyeztem meg félhangosan, ám ahogy elhaladtunk az első fáklya mellett, egy felugró ablak akasztott meg, ami arról tájékoztatott, hogy innentől a helyzetjelzőnk automata kikapcsol. Mintha a kinti világban elfogyott volna a térerő - jutott eszembe a hasonlat, de aztán gyorsan kiráztam ezt a fejemből. Nem kellett mondanom sem azt hiszem, hogy a panel megjelenése mire utalt. Inkább lépdeltem tovább; ujjamon a koponyagyűrű néha-néha felvihogott, köpenyem alatt rászorítottam a Katana markolatára. Gondtalan nevetés hangja ütötte meg a fülem és egyéb zajok. De hogy milyen látkép tárult elénk... az biztos, hogy megkötözve éppen senki nem volt. Vagyhát nem épp abból a célból, amire a kevésbé perverz emberek elsőre gondoltak volna Neutral

by **Leonard** Szer. Május 13 2020, 00:03

Az újbóli felszólításra már tényleg nem tudott nem reagálni. Röviden sóhajtott, aztán lehívta a menüjéből az imént oda dugott szert.
- Tessék - dugta a lányok orra alá a zacskót ingerültebb mozdulattal a kelleténél. - Remélem, meg is akarjátok kóstolni. Erős hallucinációkat okoz, nem vagytok tőle magatoknál, olyan dolgokat is megtesztek, amit máskor nem. Ez drog. Ráadásul a gyógyszer - sandított Mirikára - és a drogok között nem húzódik akkora szakadék. Simán lehet, hogy abból a híres-neves gyógyszerből gyártják ezt a valamit - vezette le gondolatmenetét egy szuszra, és remélte, hogy ennyi magyarázat már tényleg elég lesz a lányoknak. Nem akart belemenni a részletekbe, hol is találkozott először a holmival, és milyen körülmények között. A végén még kitalálják, hogy akkor is valami rosszban sántikált. Pedig hónapok óta először dugta az orrát kocsmába, ráadásul mikor megsejtette, mi a helyzet, hamar le is lépett onnan.
Mindeközben szép lassan összeállt a fejében is egy kép erről az egész szituációról, és rájött, hogy nagyon, de nagyon nem akarja céhtársait egy ilyen biznisz kellős közepében látni. Egyszerűen nem volt hozzájuk méltó ennyi mocsokban gázolni. És kicsit sem érdekelte a szintkülönbség, vagy hogy ő éppen a veszélyeztetett rétegben van benne.
- Miri - fordult meg, amikor a lány a keze után kapott. Közelebb lépett, és komolyan a szemébe nézett. - Egyszerűen csak nem akarom, hogy ilyesmit láss. Bármi is van ott, biztos vagyok benne, hogy nagyon mocskos! Egyszerűen nem engedhetem.. - és épp akkor sétált el Hinari mellettük, mit sem törődve a kijelentéseivel. Vele együtt elsuhant mellettük Momó is, és a fiú arcán először düh suhant át, aztán elkeseredettség. Mirikára nézett, aki szintén nem adta egy icipici jelét sem annak, hogy elhiszi, Leo ezt egymaga is képes lesz megoldani. Egy rövid ideig még állt egy helyben, teljesen jelentéktelennek érezve magát, aztán mélyet sóhajtott, és utánuk ment. Közben folyamatosan motyogott magában, hol dühösen, hol csak szomorúan.
- Rendben, persze. Ne is hallgassatok rám. Mi is vagyok én itt? Csak egy bohóc. Kit érdekel a véleményem? Jól van Leonyid, mit mondott neked az apád? Abbahagyhatnád már a hülyéskedést, mert így senki sem fog téged komolyan venni. Hát akkor meg minek erőlködök? Próbálja a franc megvédeni a lelketek az alvilágtól - duzzogott folyamatosan az út során, és mire az utolsó mondathoz ért, az alagút szélesedni kezdett, majd kilyukadtak egy aprócska, fülledt barlangban. A látvány aztán Leoba fojtotta a szót, akinek röviden átfutott az agyán, hogy "Na én megmondtam", és gondolataihoz illő arckifejezést is öltött magára.
Habár a helyet nem a szex uralta, de valamiért mindenki hiányos öltözékben, vagy pucéran mászkált, amire magyarázatot adhatott akár a barlang közepén elterülő, több apró medencéből álló onsen is, a terem szélén körbefutó asztalokra kihelyezett mindenféle típusú alkohol, vagy a vízipipák sokasága is. Az egyik medence közepéből egy hatalmas, ezüstösen fénylő kagyló emelkedett ki, szájában egy dekoratív hölgy sejtelmes, kendőkbe burkolt táncot lejtett. A barlang peremén kihelyezett hatalmas párnákon és tatamikon emberek feküdtek, és bámulták társaikat, vagy éppen a semmibe maguk elé. Bal oldalt egy nagyobb, összeverődött társaság mulatozott, valaki épp egy viccet mesélt, azon nevettek hangosan. Jobb oldalt három-négy lány táncolt egymáshoz simulva. Egy férfi hirtelen csikizni kezdte a barátnőjét - vajon tényleg az? -, egy másik pedig fröcskölőset játszott. Ráadásul a másik oldalon, épp Leoékkal szemben, nyílt egy másik járat is, ami további, eldugottabb, gyertyákkal megvilágított apró barlangokhoz vezetett. Ezek többségéből különös hangok szűrődtek ki, de voltak üresen ásítozók is, amelyek csak arra vártak, hogy valaki elfoglalja őket. A termekben pedig mindent beterített a gőz, aminek különös, édeskés illata volt. A barlang köve pedig halványan türkiz árnyalatban csillogott.
Leo egy pillanatig még kiérezte a kárörömöt, amit a látvány felett érzett, aztán már el is felejtette, mi baja volt az előbb. Érezte, ahogy bensőjében elkezd felengedni a nyomás, és mintha legördülnének válláról a feszültség kövei. Lélegzett egy mélyet, és valami arra ösztökélte, hogy beljebb lépjen. Ismerősen meleg érzés öntötte el, és szép lassan a látása is kezdett különös lenni. Vagy a világ torzult és mosódott el ilyen hirtelen?

by **Mirika** Csüt. Május 14 2020, 15:50

Bólogattam Hina-chan eszmefuttatására, bár valami még így is hiányzott az összképből. Mármint, tök logikus volt, hogy valaki vagy valakik esetleg kihasználják a frontra vágyó játékosok küldetését és csapdát állítanak nekik. Vagy mondjuk még gyorsabb fejlődéssel kísértik meg őket, aminek én mondjuk nem dőlnék be, de sokan vannak biztosan olyan helyzetben, hogy a remény illata túl édesnek hat.
- Viszont ezt a küldetést nem lehet felvenni 35-ös szint felett, és... nem tudom, biztos valami magas szintű banda van az eltűnések mögött, de akkor hogy szereztek róla tudomást? - morfondíroztam félhangosan. Jó, nyilván lehet, hogy van ott valaki, akinél stimmel a szint, és ő fedezte fel, de valahogy mégis sántított nekem az elgondolás. Leginkább a miértre kerestem a választ. Biztosan ezer jobb módja van valakit kifosztani annál, minthogy egy ilyen limitált jellegű küldetést hekkeljenek meg, az a napi egy-két pancser megéri egyáltalán? Nekem nem érné meg.
- Szóval te azt mondod, hogy a növények nem kerülnek vissza az NPC-hez, hanem van valaki, aki ezt a port legyártja belőlük...? - folytattam a hangosan töprengést, cseppet sem kizökkenve Leo-kun ingerült felcsattanására - Mennyire drága ez az anyag? Mekkora lehet a piaca...? - tettem fel a kérdéseket, még mindig azon járatva az agyam, hogy most akkor ez megéri-e a banditáknak. Főleg ha az új klienseknek még olcsóbban is adják, hogy rákattanjanak, és ahogy ráfüggnek, úgy növelik az árat. Nem tudooom, túl sok az ismeretlen az egyenletben :/ Milyen jó, hogy itt van Hina-chan és Leo-kun, akik segítenek gondolkodni :3 Mi leszünk a vének tanácsa, vagy valami ilyesmi, összedugjuk a kobakunkat, és megoldunk mindent. Mármint ha Leo-kun is hagyja.
- Ne legyél hülye. Úgy beszélsz rólam, mintha valami törékeny nebáncsvirág lennék :3 - csóváltam a fejem - És biztos vagyok benne, hogy Hina-chan is látott már elég mocskos dolgot ahhoz, hogy ne kelljen félteni - mosolyogtam rá Leora, majd rácsaptam kétszer a vállára, és mentem tovább a vezérünk és Momo után. Egyszerre esett jól és bántott is az aggodalma, de úgy voltam vele, hogy én akarom eldönteni, miben veszek részt és miben nem. Márpedig túl sok dolgot hagytam ki ahhoz, hogy itt most visszaforduljak, még akkor is, ha a látvány esetleg nem lesz az ínyemre való. Meg hát ott volt a küldetésem is, miért ne csinálnám meg, ha már itt vagyok? Mellettük nem volt mitől tartanom egyébként sem.
A barlangban már nyoma sem volt a jégnek. Épp ellenkezőleg, a kabát gyorsan rámmelegedett, úgyhogy levetettem a fölöslegesnek ítélt ruhát. Hőség ugyan nem volt, de a járat belsejében már tavaszias volt a hőmérséklet, és nem kellett sokat találgatnom az okáról, hiszen a patak vize itt bent egészen melegnek bizonyult. Nem állta az utunkat senki és semmi, egyedül Momót kellett kicsit noszogatni, aki többször is megtorpant. Utoljára akkor, amikor felugrott előttünk az ablak, és úgy megmakacsolt, hogy kénytelen voltam kényszeríteni.
- Furcsa illata van a levegőnek - jegyeztem meg már jóval korábban, minthogy ők megérezhették volna. Talán Momo is ezt érezte, csak neki még érzékenyebb a szaglása az enyémnél. Betudtam a dolgot annak, hogy mégiscsak egy vulkán belsejében vagyunk, legalábbis elméletileg. Bár kicsit emlékeztetett az illat arra, mint amikor a suhancok rágyújtanak egy jointra. A szag pedig egyre erősebb lett, és abban a teremben tetőzött, ahová megérkeztünk. Igazából... nem pont erre a látványra számítottam.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ez egy egészen bulis helynek tűnik :3 - mondtam, miközben körbenéztem. Medencék, azok ott talán különféle italok, vannak vízipiák... Csak egyvalami hiányzott: a belépőjegy, meg a kopasz, aki azt beszedi. Merthogy ezt a helyet valaki működteti, nem? Momo mindeközben nagyra tátotta a száját, de nem megenni akart minket, csak ásított. És hát meglepően gyorsan elnyomta az álom, szinte összeesett.
- Momomomomomomo, ne most aludj! Be akarok csúszni a hátadról a vízbe >.> - szaladtam oda hozzá, és kezdtem keltegetni, de hiába. Nem moccant, csak békésen szuszogott. Én viszont egyáltalán nem éreztem magamat fáradtnak, épp ellenkezőleg. Úgy éreztem megtelnek a tagjaim energiával. Mintha visszakaptam volna az életkedvemet, vagy hát valami nagyon hasonlót.
- Rossz Momo - kommentáltam végül sértődötten a dragoon mobilitásának hiányát, majd talpra pattantam - Gyere Hina-chan, menjünk fürcsizni :3 - toltam meg őt hátulról, ha esetleg vonakodna, és már kezdtem is leszedni róla a ruhát, kezdve a hülye köpenyével, amibe rögtön bele is gabalyodtam kicsit. Olyannyira, hogy a nedves, csúszós kövön ki is szaladt alólam a lábam, és belezuttyantam a vízbe. Még a számba is belement, de rögtön kiköptem. Mondjuk jó íze volt, de hát forrásvíz, nem? Az finom.
- Leóóó, csupa víz lettem, segíts >.> - tartottam a magasba a karjaimat, jelezve, hogy meg kívánok szabadulni a rám tapadt nedves ruhámtól, és a fiú segítégét várom benne.

by **Hinari** Pént. Május 15 2020, 17:01

Miri hangos gondolatmenetére nem igazán tudtam mit hozzátenni, csak azt, amire logikusan az ember ilyenkor gondol: cinkostársak vagy esetleg a puszta szerencse műve, amit aztán részletesen kidolgoztak később. Nem tudni, de előbb-utóbb úgyis kiderül. Közben Leo is csak-csak elővette a csomagocskát és mire bármeddig is eljutottam volna a gondolatmenetemben, Mirika és Leo már szinte meg is vitatták a sajátjukat. Lemondón sóhajtottam: az előttünk álló barlang egyre sötétebb fordulatokat sejtetett.
- Ja - reagáltam Miri felcsattanására foghegyről, kissé talán feszültebben is a kelleténél, ám miután Leo ennyire magára vette az elutasításunkat, úgy voltam vele, hogy nem kellene a múltammal foglalkoznom. Ebben a következő fél-egy napban semmiképpen sem. Megmostam az arcomat és elindultunk befelé, ám volt egy pont, még jócskán a felugró ablak előtt, amikor hirtelen megálltam, odapördültem a nyafogó fiú elé és egészen közelről a szemébe néztem:
- Szerinted csak bohócnak és tölteléknek vagy itt!? Kapd már össze magad, Leo, mind a ketten komolyan veszünk. És nem kíséretnek vagy itt, hanem mert szükségünk van rád. Ahogy egymásra is - torkolltam le a srácot ingerülten - Szerinted idejöttem volna egyedül a... mindegy - fújtam ki a levegőt - Nem is tudjátok, mennyire örülök, hogy itt vagytok... - tettem hozzá halkan és továbbindultam, összeszorított fogakkal.
- Együtt megoldjuk - mosolyodtam el aztán, bár jó tíz lépés múlva, miután én is képes lettem lenyugodni egy kicsit. És szerettem volna ezt hinni. Hisz minden okom megvolt rá, nem? Miri meglátására aztán én is beleszippantottam a levegőbe egy mélyebbet, de egyelőre nem éreztem semmit. Nem úgy a barlang kiszélesedett részénél, ahol viszont ez az illat volt a legkevesebb, ami megragadhatta volna a figyelmem. Éreztem, ahogy (minden realitásérzékem ellenére) felengedek és inkább kíváncsian, mintsem frusztráltan és csapdát keresve nézek végig a pipákon, italokon, medencéken és a játékosokon. Jó érzés volt. Különös és furcsa. Olyan... mintha egy régi ismerőst üdvözölnék éppen.
- Te vagy Chip, az a bétás, akit a barátnője keres! - mosolyogtam aztán szélesen az egyik onsen szélén üldögélő srácra - Miért nem hoztad el őt magaddal? - tettem fel aztán a cseppet sem átgondolt kérdést és ez a mondat engem is gondolkodóba ejtett - És vajon én miért nem hoztam el Alexet?
Miri pedig már tolt is befelé.
- Te pedig Sandra, két napja tűntél el. Csak a kabátodat találták meg a főtéren - integettem aztán egy derékig érő hajzuhataggal rendelkező táncoslánynak, aki úgy tűnt, a kabátján kívül nagyjából minden más ruháját is elvesztette valahol. Mélyen beszívtam az édeskés levegőt és hosszan engedtem ki, minden megmaradt feszültségemmel együtt. Tényleg nem volt rossz ez a hely. Sőt! Igazuk is volt, hogy nem akartak hazamenni; én is úgy, de úgy ittmaradtam volna életem végéig! - Hé, Miri, ne úgy, csak elszakítod - korholtam barátnőmet - Nézd, így egyszerűbb - hívtam le a menüm és egy-egy kattintással tüntettem el magamról először a köpenyt (jé, de megnőtt hirtelen a világ! Vagy ez eddig is ilyen volt?), majd sorban a cipőt, vértet, gyűrűket és a sisakot. Ott álltam egy szál blúzban és szoknyában és éppen Miri esésén kacagtam jóízűen.
- Aki rosszalkodik, megverem! - emeltem magasba a tiltakozó Katanát, akinek mély hangja most egészen kislányosan hallatszódott. Hogy mi is a baja? Oh mindegy is. Inkább eltettem őt is az inventorymba és amíg Leo leszedi Miriről a ruhát, megnéztem magamnak azt az azúrkék vizipipát. Nem akartam én mellékes harmadik lenni, értitek, nem?

by **Leonard** Kedd Május 19 2020, 21:32

Leo éppen azon filózott, hogy még soha nem került ilyen komolyabb szituációba a lányokkal. Meg azon, hogy már megint sikerült hülyét csinálnia magából. Ráadásul a társainak eszük ágában sem volt megfutamodni. Egy sóhajtással be kellett látnia, hogy talán tényleg láthattak ennél rosszabb dolgokat is. Egy következővel pedig kiengedte magából a feszültséget, ami Hinari szavai után költözött a mellkasába. Meglepődött. A céhvezér még soha nem viselkedett így vele, habár soha nem is voltak hasonló szituációban. Lényegében jól estek neki a szavak, de rá kellett döbbennie, hogy viselkedése erős önbizalomhiányról tanúskodik. Hülye börtön! Minden rendben volt, még mielőtt elvesztette a szintjeit. Vagy már akkor sem? Talán már a balesete óta nem volt rendben semmi?

Sokat agyalni azonban nem engedte az élet. Amikor Mirika jelezte, még nem, de kicsivel később ő maga is érezni kezdte azt a különös illatot, ami általában a füves cigiket jellemezte. Tisztában volt vele, hogy helyben vannak, ha az ő küldetésének felgöngyölítéséről volt szó, és röviden átfutott az agyán az is, hogy óvatosnak kellene lennie. Ez az érzés azonban, ahogy jött, úgy távozott is, és helyét átvette valami különös, bizsergető érzés. Mire Leo észbe kapott, a látása már furcsa volt, a világ elhalványult és összemosódott előtte. Úgy érezte magát, mintha ledöntött volna néhány pohár vodkát. Vagy egy üveget.
Lehunyta a szemét, és átadta magát a jól ismert zsibbadásnak. Rájött, hogy erre már régóta szüksége volt. Tényleg, miért is nem tette meg előbb? A forrásai meglettek volna.
Rövidesen azonban messzire szállt a gondolat.
Ahogy a börtön emléke is.
A fejlődés, a küldetések.
A harcok, az elvesztett barátok.
A játékfüggőség.
Az elcseszett valóság.
A baleset...
Kinyitotta a szemét, és kifújta az eddig bent tartogatott levegőt. Megváltozott a testtartása, és a kisugárzása is. Nem gyökeresen, de érezhetően.
Mire visszatért a jelenbe, a lányok már elemükben voltak. Követte Hinari példáját, és a menüjének segítségével pár gombnyomással lekerült róla a felszerelése és a felsője, jól láthatóvá téve a teljes karján végigfutó, és a mellkasán véget érő tetoválás kusza mintáit.
A legutolsó, és legmagasabban fekvő egy koponya volt, az azt körülvevő festett lángok már a nyakát simogatták.
Laza, rosszfiús mosoly ült ki arcára, miközben lassan ő is a vízbe ereszkedett - habár Mirikával ellentétben a lépcsőt használta. Újat lélegzett a különös, párás levegőből, ezzel még mélyebbre taszítva tudatát a homályba. Felszabadult volt és gondtalan, mint utoljára talán húsz éves korában.
Mielőtt Mirika mellé ért volna, zavarba ejtően, szinte túl látványosan megbámulta a cicalány idomaira tapadt nedves ruhákat, és a körülötte gomolygó gőzt.
- Biztos vagy benne? - kérdezte aztán mellé lépve. Szinte két méteres alakja fölébe tornyosult a lánynak. Ujjait végigfuttatta a mellkasa két oldalán, és elégedett morgás tört fel a torkából. Aztán egy hirtelen mozdulattal pozíciót váltott, megpördítette a csöppnyi testet úgy, hogy elébe kerüljön, és hátulról a derekánál fogva szorosan magához ölelte. Mirika így arccal a nagyobbik társaság felé nézett. Leo a lány pólójának szélével játszott, finoman megemelte, és bedugta kezeit alá.
- Itt, mindenki előtt? - suttogott közel hajolva a vonzó kis cicafülekbe, és hangjából sütött, hogy egyáltalán nem fogja bánni, ha igenleges választ kap.

by **Mirika** Csüt. Május 21 2020, 12:51

Tagadhatatlanul különleges volt ez az állapot. Mintha lebegtem volna egy könnyű, édes illatú felhőn. Tompultak a zajok, a fények, valahogy úgy tudnám leírni ezt az állapotot, mint valami boldogság buborékot, ami kizár minden kellemetlenséget. Legyen az érzés, vagy akár gondolat. Mármint... minden gondolat eltűnt. Üres volt az elmém, egyedül az járt az eszemben, hogy jól akarom érezni magam, és hogy azt akarom, hogy Momo, Hina-chan és Leo-kun is jól érezze magát. Bárgyú vigyor ült ki az arcomra, ahogy megláttam a fiút közeledni.
- Leo-kun, hány fürdőből vágtak téged már ki azok miatt? :3 - mutattam rá a tetkóira. Tisztára olyan volt így, mint ahogy egy yakuzát elképzelek. Tetkókkal fedett test, rosszfiús kisugárzás, sármos lazaság... - Már csak a kisujjad kéne levágni... - dünnyögtem elrévedve, majd gondoltam belenézek a szemébe, de az ő tekintete épp egészen máshol járt. Általában korholni szoktam érte, de most nem jutott eszembe, hogy rá kéne szólnom.
- Miért ne lennék biztos benne? Te ruhában szoktál fürdeni? >.> - értetlenkedtem a kérdésen, és továbbra is magasba tartott kezekkel vártam, hogy Leo-kun betöltse a rá szabott szerepet. De helyette ő nem is tudom... táncolni kezdett velem. Elég bénán, mert csak megfordított, úgyhogy mögém került.
- Leo, ne legyél már ilyen szégyenlős, még sose fürödtél mások előtt? - reménytelen volt a srác, miért akadékoskodott ennyit? - Siess már, nem akarok megfázni. Meg Hina-chan is meglógott, mert ilyen lassú vagy >.> - sürgettem a fiút, majd megkerestem a tekintetemmel a barátnőmet, bár egy kicsit szédültek a falak, vagy valami ilyesmi. Hunyorogtam egy sort, mire megtaláltam Hina-chant.
- Hina-chan, gyere ide, most fürdünk! Te mit szoktál csinálni, ha Al-chan szégyenlősködik? - kértem tőle tanácsot, hátha van valami trükkje - Ja, és hozhatnál már akkor egy kis pezsgőt, ha van :3 Jég nélkül. Vagy abba nem is szokás jeget tenni? - morfondíroztam az utolsó mondatot már inkább magamnak címezve.
- Uhuh, majd ki akarom próbálni, milyen lehet táncolni abban a kagylóban :3 - tűnt fel, hogy a kiscsaj, aki eddig ott vonaglott, most már nincs ott, ellenben egy másik lány húzta maga után a kezénél fogva valami másik terembe talán. Mindegy, nem fontos, csak így feltűnt...

by Ajánlott tartalom

[Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

[Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe

Re: [Saját küldetés] Remény, drog és kertitörpe