Re: [Küldetés] Ámor Nyilai, Version Luna és Eiki

by **Tsujimoto Eiki** Szer. Aug. 23 2017, 16:51

A fizetés után pontosan az következett, amire számítottam. Egyedül csak abban különbözött, hogy nem számoltam, hogy ilyen elcsépelt, mindenfelé mutató iránytűt kapunk. Ráadásul egy papírdarabon. Sóhajtottam hát egyet, majd miután felsegítettem a társnőm, néma lépkedés következett. Úgy látszott ő is olyan kellemetlenül érzi magát most, mint én. S bár igaz, hogy közelebb lépett, de tudtam, hogy bármi örültséget csinálnék, azonnal ellépne mellőlem. Így egyszerűen csak átkaroltam a vállát és gyengéden megszorítottam azt, jelezve, hogy vettem az adást, és nem megyek tovább. Legalábbis tettel nem. Azért valamennyire megnyugtatott, hogy legalább utált meg. Hamar kiderült, hogy a küldetés indítója egy vérbeli troll. Számomra már tiszta volt, hogy mire akart kijönni ez az egész hacacáré, még ha társnőmnek nem is. Ahogy azonban a dolgok haladtak, úgy tűnt egy kissé… kényelmetlen helyzetbe kerülök. A lány leszedte rólam a köpönyeget és kis susmogás után, csak úgy lekapta magáról… úgy kb mindent. Egy ideig köpnyi nyelni nem tudtam, ahogy szemeim megragadtak a karcsú, hibátlan bőrű szépségen. Zavart köhécseléssel próbáltam másfelé kapni a figyelmem, miközben azt próbálom kimakogni, hogy hát ugye a kosztüm nem igen jön le magamról, ám ahogy ezt megpróbáltam gyakorlatban bebizonyítani, meglepődve veszem észre, hogy a hibaüzenet eltűnt és csupán egy boxerban álldogálok.
- Igen…. ez… valahogy sejthető volt… - sóhajtok.
Kedvelem a boxert, de nem akkor, amikor a társnőd direkt kihívóan öltözik. Így hát sietnem kell, mielőtt oda téved a pillantása, ahova nem kéne. Elrugaszkodok és azzal a mozdulattal felkapom a lányt is. Egyik karom a lábait, míg másik a hátát támasztja, és egészen közel tartom magamhoz. Egy emelkedő felé futottam, mely bár nem volt messze, de előtte a tenger sötét színben pompázott jelezve, hogy mély ott a víz.
- Bombára készülj! – jelentem be sunyi mosollyal az arcomon, és már rugaszkodtam is el.
Nagy csobbanással értünk be, és mivel szilárdan tartottam (hiába rúgkapált) így velem együtt huppant a vízbe, s bár össze voltunk kötve, azért felfogtam a becsapódás nagy részét, hogy ő viszonylag kevésbé érezze meg. Miután feljöttem a vízfelszínre, persze gyerekes mosollyal (kissé gunyorosan) fordultam felé.
- Azt hiszem sikerült lehűtenem magam. Nos Lulu? Megérte felhevíteni? – nevetek fel, most már jóízűen.

Úgy tűnt visszatért valamennyire a jókedvem és a lány okozta némi zavar is múlófélben van. És… bevallom, hogy a pont kellemesen langyos víz, eléggé jótékony hatású. Igazából számítottam a lánynál egy kis fejmosásra, de egy kis fejkokinál (bütyökkel való tockos) többre nagyon nem igen számítok...

by **Marluna** Szer. Aug. 23 2017, 22:32

Örültem, mikor átkarolta a vállát. Ami azt illeti vágytam az érintésére, de nem akartam, hogy túlzásokba essen. Mint az étteremben. A túlzott csókoktól viszont libabőröm lett. Nem a jó értelemben..
Az bohóc jelmezes jelenet megnevetett, főleg, mikor hirtelen kap, mert azt hiszi, hogy nem veszem észre, amit nem akar, hogy észrevegyek. Persze nem tereli el a figyelmet a tárgyról, de inkább úgy teszek, mint aki észre se vette.
Nem kapálództam. Nem is lett volna értelme. Mivel össze vagyunk kötve, számomra teljesen egyértelmű volt, hogy együtt ugrunk a vízbe. Bele is kapaszkodtam a nyakába, ahogy nekifutott és szorosan hozzá is simultam. Ahogy ugrott a vízbe egy pillanatig érzem a gravitáció gyorsulását, míg bele nem csapódunk a vízbe. Egy pillanatra el is merülünk a tengerben. Mikor felbuktunk a gyerekes mosolya minden elárult.
-Nagyon is megérte.
Válaszoltam a kérdésére, és ingerlően végigsimítottam a mellkasán, miközben sokat sejtetően nézek a szemébe, mint aki tud valamit, amit a srác nem.
Viszont én még jobban felhevültem, ahogy Eiki arcába néztem. Nem hűltem le úgy, mint a srác, és az érzéseim is egyre jobban felkavarogtak,
-Tudom, hogy azt mondtam, hogy a bilincs leszedéséig várok a válasszal, de....
Adok egy rendes csókot.
-...nem akarom, hogy azt hidd haragszom rád. Én teljesen megértem az érzéseidet, és el is fogadom azokat. Egy csók néha-néha még teljesen az ingerküszöbömben van. De a csóközön amit az étteremben végeztél, az maradjon inkább egy hálószoba jelenetbe. Tudod. Mikor következik is utána valami.
Nekem viszont nem olyan könnyű kimondanom az érzéseim, és magam se tudom mit érzek, de megbízok benned, és a döntésedben. És nem csak azért, mert össze vagyunk láncolva.

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Aug. 24 2017, 11:07

Úgy tűnt Luna is úgy látta jónak, ha nem ellenkezik. Az, hogy nem akart, vagy nem mert, pedig édes mindegy volt igazából. Így is, úgy is figyelmen kívül hagytam volna, hisz most csobbanni fogunk. :3 Úgy tűnt igazán kapaszkodhatott, hisz annak ellenére, hogy csobbantunk, egészen szorosan tartott még az után is, hogy a víz alá kerültünk. Mindenesetre nem engedtem el, hisz nem tudom, milyen jól tud úszni, vagy, hogy egyáltalán akar-e. Én élveztem a közelségét, a langyos vízben, pont kellemesen melengette meg csupasz bőrömet. Szinte ténylegesen élveztem a közelségét, így szintem talán még jobban, mint eddig. Érzem, hogy bizsereg a testem, ahol hozzám ér. És ezen ő sem segít kifejezetten. Furcsa tekintete, és ujjainak lágy érintése elég volt, hogy így elég kényelmetlenül érezzem magam az alsómban. Rolling Eyes

Szerintem biztos, hogy direkt játszadozik velem, így bár kiráz a hideg a helyzettől, de próbáltam úgy tenni, mint akit nem izgat. Mivel a kezemben tartom úgyse fog olyan területekre tévedni, amit jobb lenne elkerülni, szóval ezért nem aggódok, viszont furcsa szavai és csókja után egy kis pillanatig teljesen ledermedtem. Egy picit mindketten lebuktunk a víz alá, ahogy a lábaim egymásba akadtak, de azért hamar felvettem a szokványos lebegő úszást. Hiába volt olyan sós a csókja, mintha kiitta volna előzőleg a tengert, egyszerűn puha ajkai teljesen megőrjítettek. Egy árva lélek se volt a közelben, aki megzavarhatott minket és itt csak én voltam és a lány. Szinte elvesztem azoktól az érzelmekkel teli csodás vörös tekintetektől, melyek az én szemeimbe mélyedtek szinte. Éreztem, ahogy szinte átölel a tekintetével, és hiába a kellemesen hűvös a víz a nőcsábító melegségétől szinte érzem, hogy megszédülök. Fogalmam sincs, mennyi ideje keringhetünk a vízbe részemről legalábbis mámorban úszva, mikor hirtelen feltűnik, hogy mintha valamivel sötétebb lenne. Azonban úgy tűnik elkéstem. Egy nagyobb hullám csapódott nekünk és hirtelen érzem, ahogy lábam megakad valamibe. Nagyjából próbáltam megmaradni, ám a hullámok kicsaptak minket a szárazfölre. Karommal védtem a lányt, nehogy beverje magát, illetve lánc nélkül kezemmel támasztom meg magam, nehogy ráessek. Egy pillanat telt csak el, de mégis szinte örökkévalóságnak tűnt. Ha körbenéztem volna láthattam volna, hogy egy fedett területen vagyunk, homokos talajjal, egy barlangba, melynek csodás fényárban úszott a be-besütő, hullámokon megtörő napfényben. De engem nem érdekel. Érzem, ahogy a mámor teljesen elvette az eszemet. Testünk teljesen összefonódott a hullám hatására. Teljesen hozzásimultam, s bár jobb térdemmel támasztottam magam, lényem mégis éppen hogy csak határolódott el a lánytól. Mellkasomon érzem kebleinek puhaságát, homlokom pedig a lány homlokán pihen. Látszott a szemembe, hogy ez már sok nekem.
- L…Luna… m…miért csinálod ezt velem… tudom, hogy nem tehetsz róla… de… én nem bírom ezt ki.
Elengedtem a talajt és másik kezemmel is átkaroltam a lányt, így szinte ránehezedve súlyom nagyobb részével. Vad, forró, nyelves csókba kezdtem és mámorfelhőbe burkolt fejem szinte el sem fogadta, ha a lány esetleg tiltakozna. Kezeim, már a melltartó csatjával szórakoztak. Kellett nekem a nő. Kellett nekem! Ő csak az enyém! Magamévá kell tennem! Szinte már csak a lélek tartotta a pántokat, amikor egész testembe belenyilallt valami. Megtorpantam. Ajkaim lihegve vállnak le az övéjéről. Látszik tekintetemen a kín, amit átélek, de az is, hogy a mámor okozta hályog, mintha valamicskét felszakadt volna. Összeszorítom a fogam és elfordítom a fejem. Nehezen, akadozva veszem a levegőt.
- M…megígértem… m...most… mégis… - látszik, hogy nehezen találom a szavakat – A…Azt hiszem l..le kell nyugodnom…

Életem legnehezebb feladata volt eltávolodnom a lánytól. Bár nem néztem rá, még így is látszott a szemeimben, hogy leg szívesen arra vágyok, hogy ott tartson, hogy kérjen, ne menjek el… De szerintem már átléptem azt a határt, amelyet magamnak kellett volna megszabnom. Bűnhődnöm kell… Hiába vágyok rá… hiába lehet, hogy ez lett volna az utolsó esélyem… ezt… most nem tehetem meg. Nem esne olyan jól az emlék, ha tudnám, hogy mindez, ami itt végbe ment volna, mindössze egy balga baklövés volt csupán semmi más… egy egyoldalú élvezet, melyet talán soha többé nem élhetek újra át.

by **Marluna** Csüt. Aug. 24 2017, 12:11

A csókomtól teljesen megkergült. Ez tényleg szerelmes... Én örültem ennek a felfedezésnek. Magam se tudom, miért. Vagyis fogalmam az van róla, de minden porcikámmal küzdtem ellene.
Én nem lehetek szerelmes.. egy ilyen szabad lelkű, öntörvényű, merész srácba. Én nem... És mégis. Ahogy a kezében pihenve a szemébe néztem. Valami elmondhatatlan érzés fogott el. Nem akartam megválni tőle. Se a férfitól, se ettől a kellemes bizsergető érzéstől. A csók után némán szemeztünk, és észre se vettem, ahogy múlik az idő. Egy hullám zökkentett ki minket ebből az idilli csendből, és én ijedtemben még jobban belekapaszkodtam Eikibe. Érzem, ahogy ő is azon van, hogy minél kevesebb baj érjen engem. Mikor véget ért a hirtelen helyváltozás, álmélkodva néztem körbe. Ez a hely gyönyörű. Mennyire nyugtató tud lenni a természet adta csoda, főleg egy ilyen intenzív élmény után. De sokkal csodálatosabb volt az az érzés, hogy a megmentőm ilyen közel került hozzám. Egyre hevesebben kalapált a szívem, és egyre inkább vágyom a srác után. Őt akarom. Minden hibájával, minden rossz szokásával.
Ahogy az ajkamhoz ér, viszonozom a gesztust. Visszacsókolok, és átkarolom Eikit. Egyszerűen csak élvezem, amit egy férfi kínálni tud a számomra. Még csak nem is foglalkozó mit keres a keze a hátam mögött. Természetesen érzem, mivel próbálkozik, de egy cseppet sem zavar. Már majdnem sikerül neki, mikor eltávolodik az ajkával, én kíváncsian nézek rá, mi történt. Szomorúan fogadom el a magyarázatát.
Egy fenét... Nem fogadom el... én vágyok rá...
Mikor el akar távolodni a keze után nyúlok.
-Ne menj el. Folytasd, kérlek.
Hangom könyörgő volt, és kétségbeesett. Fogalmam sincs mikor máskor lesz még egy ilyen alkalom. Én most akartam élvezni...
Tudom, hogy még megbánhatom a döntést, de most nem foglalkoztam ezzel.

by **Tsujimoto Eiki** Pént. Aug. 25 2017, 19:24

Egyszerűen vágytam a lány érintésére… a csókjára, a puha ujjainak játszására a hátamon, a vörös tincseinek csiklandozását az arcomon, a testének forró érintését a bőrömön… Muszáj volt… muszáj volt! Ő csak az enyém, nem fogom átadni másnak! Ha kell, a világ is összeomolhat már, de őt meg akarom kapni magamnak. Vágyok rá… eddig csak egy nőre vágytam így, mint rá, de az egy utolérhetetlen lázálom maradt csak, míg ez… míg ez maga a valóság. Itt feküdt előttem, sőt alattam. Éreztem nyakamon forró leheletének perzselését. Ő is hasonlóan felhevült, mint én… ezt tisztára érzem. De bennem mászkál a tudat, hogy mivan ha mégsem akarja. Mi van… ha megharagszik. Én azt nem élném túl… nem. Ez állított meg. Ez fogta vissza forró csókjaim, motoszkáló kezeim, ez állított le, mielőtt még szinte letéptem volna a már száradó melltartót. Maga volt a kín, de elviseltem. Nem bírtam volna ki, ha elvesztem. Hangom olyan, mintha fát fűrészelnének. Alig bírom kisajtolni magamból azt a pár szót, és már fordulnék is el, hogy saját bánatommal legyek csak kettesben… ám a lány megragadta kezem, és én egész testemben bizseregve fordultam vissza rá. Szemében olyan heves, vágyakozó tüzet láttam égni, mint eddig még sosem, és az a pár kiejtett szó… ledöntött minden kétséget.

…

Tücskök ciripelése, és a tenger halk morajlása törte meg amúgy a beálló csendet, melyek elnyomták apró neszezéseinket. Már egy jó ideje, csak fekszek némán a homokba, finoman cirógatva Lunus fejét, ujjammal játszadozva a tincseivel (persze amennyiben nem húzódott el tőlem). Tűnődve nézem a barlang tetejét, mely olyan volt, mintha ezernyi fénylő bogár szállt volna az égen. A hold ezüstös csillogása lágyan megtört a hullámzó víztükrön, hasonlóan, de sokkal szebben megvilágítva a fénylő köveket, mind délután. Nem mozdultam el túlságosan arról a helyről, ahova kidobott minket a víz, így a hullámok lágyan csaptak mezítelen alsótestemre. Még felöltözni sem volt most hangulatom. Úgy éreztem, ha megmozdulok az egész szétfolyik, mint egy csodás álom. Némán merengek, míg Luna meg nem mozdul, míg nem csak arrébb teszi a fejét, hanem akkor, amikor megmozgatja elgémberedett tagjait, csitítgatom, hogy maradjon, miközben csókot nyomok a feje búbjára.
- Azt hittem aludtál. – hangom lágy volt és kedves, szinte biztos, hogy alig ismert rám – Olyan jó így pihenni egy kicsit a homokba, maradj még… - mindkét karommal átkaroltam és elég közel bújtam hozzá, hogy érezze testem melegét, miközben lágyan suttogom neki – Pihenj még egy kicsit. Rád fér.
Ha belemegy, elmosolyodok és fejemet fimon fejének támasztom, miközben már a vállát simogatom. Nem terveztem újabb kört érezhette ő is, most ez nem vágyakozó érintés volt, szimplán szerelemmel, beteljesült vággyal teli. Nem tudtam mit mondjak, de nem is tudtam, hogy mondanom kéne valakit. Úgy éreztem a csalfa szavak most elhagynának ebben a boldog pillanatban.

by **Marluna** Vas. Aug. 27 2017, 10:45

Akartam, hogy megtörténjen. Nem érdekelt, ha később esetleg megbánom. Eiki keze után nyúltam, és minden fájdalmamat beleadtam a kérésbe, ami eddig a lelkemet nyomta. Mikor visszafordult, ezt a tekintetemben is láthatta, és boldog voltam, mikor a kétségeit legyőzve visszatért hozzám.

...

Nem bántam meg. Azonnal semmiképp se. Azt hogy később mennyire fogom megbánni azt most nem tudhatom. Közben úgy néz ki egy teljes nap is lenyugodott, és átvette a helyét a Hold. A beszúródó fény beterítette az egész barlangot, és gyönyörű fényárba borított mindent. A barlang falait, a víztükröt, és Eiki szemét is csodálatos csillogássá változtatta. Nem azzá a bizarr csillogássá, amit mindig a perverz emberek szemében lehet felfedezni. Ez olyan boldogságot hordozó csillogás, amit csak az vesz észre, aki keresi is azt, és én most meg is találtam. Mikor fel akartam kelni, Eiki megállított. A hangja is sokkal barátságosabban és hívogatóbban csenget, mint azelőtt, és nekem eszem ágában se jutott ellenállni a kérésének, így ott maradtam mellette.
Nem tudom mivel lehetne mérni a boldogságot. De ha létezne is ilyen műszer, akkor az nálam biztosan kiakadna. Eddig soha nem voltam ennyire boldog. Még közel ennyire sem. Még az sem zavart, hogy egy bilinccsel vagyunk összekötve. Boldog voltam. Ezt az emléket már nem veheti el tőlem senki. Boldogan engedtem oda magamhoz a meztelen testét, és az sem zavart, hogy rajtam sincs semmilyen ruha. Én nem ellenzem a pihenjünk még egy kicsit, és az érintése elég volt ahhoz, hogy ellazuljak, és kimondjam a legnagyobb hülyeséget, amit egy nő kimondhat, mielőtt elalszik egy férfi ölében.
-Szeretlek.

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Aug. 28 2017, 15:53

Luna látszólag el akart távolodni. Hogy csak megmozgassa magát, vagy, hogy ténylegesen eltávolodjon. Azonban úgy tűnt szavaim és stílusom nem voltak ellene valóak, és hagytam, hogy karomra tegye a fejét. Egészen hozzábújtam, ahogy homlokomat az övének döntöttem (ha oldalán feküdt). Egyszerűen átkaroltam és lágyan a szemébe néztem. Tudtam, hogy soha nem volt néztem még igazán egy lány szemébe. Volt egy személy, akire talán képes lennék így nézni, de mélyen belül tudtam, hogy a lányt soha nem érném el. Egy egyszerű álomkép lenne, ha továbbra is róla álmodoznék. De Luna… Luna lénye sokkal elérhetőbb, ténylegesen valós. Úgy érzem vele is ugyanolyan boldog lehetek, mint az egyszerű álomképpel, mely tán örökre csak álom marad. És ekkor kimondta. Kimondta, melyet én magam is gondoltam. Elmosolyodok, és végigsimítom arcát, félresöpörve az arcába lógó vörös tincseket.
- Én is szeretlek Lulu. – hangom őszintén és tisztán csengett.
Finoman megemeltem állát, ahogy egy lágy csókot indítványoztam, majd átkarolva, aprókat kuncogva egyszerűen magamra húztam, így bár egész testével rám nehezedett, mégis olyan kellemes érzés volt, hogy nem bántam. Végigsimítottam meztelen testét, egészen a combjáig, majd mikor megszólaltam hangomban nem volt semmilyen vágyakozó, kisfiús csöpögés, szimpla tiszta szerelemtől boldog hang.
- Ha nem bánod… szeretnék még egy csodás alkalmat veled… Eddig úgy lettünk egymáséi, hogy mindkettőnket elragadta a gyermeteg, felelőtlen vadság. – számítok rá, hogy fejemhez vágja, hogy perverz vagyok, ha így történne, csak játékosan elmosolyodok és csókot nyomok az arcára, vagy a nyakára (ha játszott, vagy valós duzzogással elfordult volna) – Olyan nagy probléma ez? Hehe… Ne aggódj… Ha nem kívánod nem szükséges. Én boldog vagyok, csupán azzal is, ha együtt lehetek veled. Szimplán gondoltam meg akarod ismerni az érzékibb felemet is, mielőtt elindulnánk. Persze, ha most kicsit szundítanál, én azt se bánom.
Tiéd a döntsé, cicus.
Reméltem, hogyha kicsit megbántódna sikerül kicsit lenyugtatni, de bárhogy is döntsön én ígyis-úgyis boldog vagyok.

… (???)

Mivel csak egy út volt kifelé, egyedül a barlangon kifelé vezetett az út. Nem voltam benne biztos, hogy újdonsült kedvesem mennyire kimerült, így miután eljött az idő, hogy felkapjunk, valamit simán felé fordulok.
- Hogy érzed magad? Ki tudsz úszni magadtól, vagy szeretnél a nyakamba kapaszkodni? Vagy szeretnél kicsit még evickélni az éjszakába? – elmosolyodok és rákacsintok – Nehéz kirugdosni az ágyból, ha alszok, de amíg nem alszok el, alig lehet lelőni. Válassz bátran, én boldogan követlek. Mondjuk… sok választásom nem is lenne.
Nevetek fel a láncra utalva, majd kicsit megmozgatom a karomat, hogy felkészítsem a karomat. Érzékelheti rajtam, hogy nem ugyanaz a személy vagyok, mint akivel vacsorázott. Bár ugyanúgy komolytalan, viccelődő voltam, az eddigi kicsit pajkosabb légkör, ami körbelengett, már kedves, melengető légkörré vált. Érezhette, hogy kezdeti éhségem alábbhagyott és most már semmi más nem számít, csak hogy boldoggá tegyem.

by **Marluna** Csüt. Aug. 31 2017, 01:21

Kód:: a posztban 18+ utalások is vannak.

Kimondtam a legnagyobb örültségét, amit kimondhattam. A legrosszabb az egészben, hogy komolyan is gondoltam. A vallomást is elmondta, immár másodszor is. Most viszont sokkal tartalmasabb volt az üzenete, mint az étteremnél, még ha az egész mondat összesen csak négy szóból állt, mikor az étteremben egy egész vallomást előadott. Ez a négy szó viszont sokkal jobban belém hatolt, mint a srác az előbb.
-Ha eddig ugyanúgy szerettél, mint ezután fogsz, akkor mi különbség lenne a kettő között?
Aztán játékosan megpöcköltem az orrát, jelezvén, hogy ennél jobb indokkal kell készülnie, ha ilyen hamar újra áll neki a zászló.
-Vagy eddig csak hazudtad a szerelmet, hogy bejuthass a nadrágomba?
Egy huncut mosollyal csókot lopok tőle, hogy érezze, nem gondolom komolyan a feltételezést.
-Én szeretném, ha egy darabig ez a gyermeteg felelőtlen vadság élne bennem. Addig érd be te is ennyivel.
Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta, hogy a barlangba tévedtünk.
Kuncogtam egy kicsit a viccén, de a valóság az, hogy simán tudna ő vezetni. Viszont a másik infóval most sokkal többre megyek. Ha tényleg úgy alszik, mint a bunda, akkor még az éjjel meg tudok szabadulni tőle. És ettől a bűnös szerelemtől is.
-Egy éjszakai lubickolás nem hangzik rosszul, de nálam még mindig nincs fürdőruha, szóval ezt a lehetőséget elvetném, ha nincs ellenedre. Ha meg a partra akarunk kimenni szerintem sokkal jobban járunk, ha idebent várjuk meg a reggelt. És világosban, kipihenten keressük meg a kifele vezető utat.
Ezek után lecsúszom a srácról, elhúzódok egy kicsit, előveszem a köpenyem, és mint egy takaró végigterítem magamon, és csakis magamon, arra figyelek, hogy Eiki saját ötlettel álljon elő.
-Jó éjszakát. Te is biztos fáradt vagy. Idebent nem hiszem, hogy fenyegetne bármilyen veszély.

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Aug. 31 2017, 09:50

Elmosolyodok a lány szemtelenségén. Látszik rajta, hogy valamilyen szinte élvezi, ha piszkálhat engem. De én bántam. Tőle nem. Vicceskedő vádaskodásától csak megjátszott rémülettel takarom el számat és jól érezhető szarkazmussal szólaltam meg.
- Jaj ne… lebuktam. Hogy fogok így bejutni megint a gyönyör kapuin…
Persze elfogadtam tőle a csókot és inkább nem szólaltam többet. Válaszára nem tudom mit várt. Megbántódok, savanyú arcot vágok, vagy ilyesmi… de én elfogadtam a döntését, és ahelyett, hogy kényszerítettem, vezetgettem volna rá egyszerűen magamhoz szorítgattam, majd arcához dörgölőztem. Furcsa voltam, még magamhoz képest is. Örültem volna még egy alkalomnak, mellyel nem csak „káros szenvedélyeimet” elégíthetném ki, de egy olyan nőt tudhatnék magam mellett, akiről tudnám, hogy olyan éhsége van, mint nekem. És mégsem közeledtem felé tovább. Beértem testének érintésével, melegségének érzésével. Ezekkel én bőven elégedett voltam. Szó se róla a lányokban sosem az tetszett igazán, ha valakit könnyen ágyba lehet vinni, hanem az, ha megvan benne a kellő vadság, játékosság és nem csak két mellből áll az értelmi szintje. Luna mindegyik pontot teljesítette. Talán emiatt is szerettem belé ilyen könnyen. Látszik, hogy többet tud, mint amennyit elmond és szeret szórakozni, legalábbis látszatra. Nem tudom eldönteni, hogy csak azért volt képes velem ilyen badarságra, mert össze vagyunk kötve, vagy máskor is összejöhettünk volna? Nem tudom. De nem is akarok ezen gondolkozni. Luna lehempereg rólam és kicsit arrébb teríti be magát. Látszik szememben a szomorúság, miután eltávolodott tőlem, s a barlang máris sokkal hidegebbnek, magányosabbnak tűnt. Szavai hallatán, megcsóváltam a fejem, majd szépen lassan megközelítettem.
- Nem vagyok olyan fáradt, de szívesen pihenhetek veled együtt. Ha úgy érzed kimerültél, aludjunk hát egyet. És persze, hogy nem fenyeget minket veszély butus… mert itt vagyunk egymásnak. – finoman a feje alá csúsztatom a karom, ha engedi, míg másik kezemmel a köpenyen keresztül a csípőjét simogatom - Bízok benne, hogy megvédesz, ah veszély fenyeget, ahogy én is a segítségedre sietek, ha bajban lennél… Az életem… új szakaszba lépett, hála neked. És ezért hálás vagyok neked Luna. Örülök, hogy megismerkedünk, hogy ilyen furcsa módon találkoztunk… szeretlek téged Marluna… és legyél bár vörös…. – itt az indikátorára utaltam - …ha képes vagy szeretni egy ilyen balekot, mint én… én esküszöm az életem végéig védelmezni és ölelni foglak. Legyen akár egy világ ellened… én akkor is melletted maradok.
Lehunyt szemmel bújok mellé, lágyan rajta pihentetve kezem, hagyva hogy karomat használja párnának. Nem fúrtam be magam a köpenye alá. Az az ő döntése volt, hogy betakarta magát és csak magát. Nekem elég volt az is, ha közel lehettem hozzá. Egy darabig még ébren voltam, hogy figyeljem, hátha szeretne valamit. De végül annak ellenére, hogy valóban nem voltam fáradt, a szép emlékek és a lány közelsége együtt szépen lassan álomba ringatott. Csak egyetlen mondat hagyta el a számat álmomba, mely legyen bár álom, vagy valóság őszintén csengett.
- Luna… maradjunk kérlek együtt örökké… kedvesem…

by **Marluna** Csüt. Aug. 31 2017, 10:40

Utálom, hogy így beleszerettem valakibe. Ha nem ez történt volna, akkor csak simán végigjártuk volna azokat a helyeket, amire mutat az az átkozott iránytű, és nem történt volna semmi..
Megvárom, míg elalszik, és mikor már biztos vagyok benne óvatosan lenyitom a menüjét, és kiveszem onnan az iránytűt. Ha igazán gonosz akarok lenni, akkor most mindent el tudnék venni tőle, és itt hagyhatnám teljes tudatlanságban. Sőt, ami azt illeti simán ki is csinálhatnám néhány szúrással. De nem vagyok annyira gonosz. Előveszek egy kötelet, és összekötöm a srác lábait, most a képességem nélkül. A kötél azért kell, hogyha közben felébredne, akkor legyen egy kis időm elfutni... Bár ha igazat mondott nem fog felkelni, miközben szórakozok. Mivel nem is érzünk valós fájdalmat, és már nem is vagyunk védett övezetben, most működhet az az ötletem, amit az ébredéskor felhoztam a srácnak.
Mielőtt belekezdek, előveszek egy papírlapot, majd felírok néhány sort rá, amit a mellkasára helyezek, hogyha felébred, az legyen az első, amit meglát.
Az alábbi szöveg olvasható rajta:

"Sajnálom, szeretlek, de ez sose fog összejönni*

Lefogom a srác karját, és a késemmel a bilincse felett néhány vágással. Az se nagyon zavar, ha a srác élete nullára csökken, de sokkal jobban szeretném, ha nem történne ilyesmi, és úgy tudnám megfosztani a kézfejétől, ami néhány pillanattal később el is pixelezödik, ha iszik egy potit, vagy betér védett övezetbe, akkor úgyis visszanő, szóval nem féltem. Így a bilincset simán le tudom venni a karjáról, és el tudok menni anélkül, hogy a sráchoz lennék kötözve. Majd a ruháimat összeszedve, a barlangon kiúszva megyek ki a partra, és követem az "iránytűt", egészen a főtérig.

by **Ronye Arabel** Csüt. Aug. 31 2017, 21:27

Hoi hoi... Már kezdtem azt hinni az se fog zavarni titeket, ha sose szabadultok meg attól a bilincstől ^^
Eiki édesen álmodik (biztos szépeket, ha engem kérdeztek... Rolling Eyes

) Luna viszont úgy tűnik elszánta magát valamire...Azt hiszem nem lennék Cupido és Ámor helyében...
De hát azt ne gondoljátok, hogy ilyen könnyen megszabadultok egymástól Smile

Amint a lány elhagyja a barlangot, Eiki elteleportálódik onnan (ha esetleg visszanéz, még láthatja is)

Eiki: csak aludj nyugodtan, nincs miért aggódnod, mire felébredsz, ott találod Lunát, felöltözve magad mellett... csak éppen nem a barlangban, hanem egy sötét, föld alatti szobában, és te a bohócjelmezedben vagy :3.

Luna: Neked talán fel sem tűnik, hogy a piros köpenybe beleakadt valami... Sötétben érkezel a főtérre, ahol csak a halvány holdfény ad valamicske világosságot. Én nem tudom hova figyelsz... De sajnos úgy tűnik a sietségben nem veszel észre egy eltakart "csapdát", és ahogy belelépsz, már csúszol is lefelé, mint egy csúszdán. Egy föld alatti szobába érkezel, és csodák csodája, ott van Eiki is...

Ha kicsit körülnéztek a meglepődés után, akkor láthattok egy asztalt, és egy ajtót a szobában. Az asztalon egy gyertya, egy szív alakú kulcs, lehet a bilincs, de az is lehet hogy az ajtó kulcsa.
Ezen kívül köztetek és az asztal között áll két római polgárnak öltözött, tógás figura (ugye nem kell mondanom, kik?) és veszekszenek.
- Mondtam már, a nyilak az enyémek! Segítenem kell velük a bátortalan szerelmeseket!
- Te is tudod, hogy az enyémek! Arra valók, hogy a kalandvágyó hősszerelmeseknek segítsek velük!

Nos? Mit tesztek?

by **Tsujimoto Eiki** Kedd Szept. 05 2017, 18:15

Nem tudom miért éreztem magam ilyen tökéletesen békésnek magam. Talán mert csillapodott az „éhségem”? Vagy, mert ilyen csodálatos partner mellett tölthettem az éjszakát? Mondjuk nagy eséllyel túlságosan kimerültem, mely eddig fel sem tűnhetett. Így nem is olyan meglepő, hogy egy idő után (ami viszonylag elég hamar igazából…) leragadtak a szemeim és elragadt az álomország pihe puha felhőcskéi. Mondanom sem kell, hogy békés álmom volt. Álmomban Luna nem húzódott el tőlem, hanem végig mellettem maradt. Egyek voltunk, egy szív, egy lélek. Körvonalaink elmosódott árnyakként folytak egybe és váltak szét. Nem lehetett megmondani, hogy egy ember, vagy több tartozik a lényhez. Csak azt, hogy ők maguk az egység. Tengernyi kékség, madárcsicsergés, csodás napsütötte táj… még a környezet is maga volt a tökély. Viszont… semmilyen boldogság nem jár egyedül. Minden boldog pillanat mögött ott lohol a kín, a rémálom… nincsen olyan, hogy felelőtlen boldogság mindig ott a megbánás, csalódottság, félelem. És ezek az érzékek most megrohamozták ezt az álomvilágot Sötétség vett körbe. Az álomalak eltűnt és már csak egyedül maradtam. Nevető rémképek vettek csak körbe, Luna pedig a távolba veszett. Érzem, ahogy kihűl a testem, ahogy valami szétszakít. Úgy éreztem meghaltam. Mintha valamit kitéptek valamit belőlem /vagy levágtak… Razz

/. Szinte érzem, ahogy a fájdalom kiszakít ebből a csodás világból. A képzelt kín, mely ismét a valóságba cibál. Rémülten riadok fel. A valóságban nyílván már a veríték folyt volna rólam, ám itt bent nincsen izzadás. Kissé kábán nézek körbe, próbálva rájönni hol vagyunk. Egy furcsa szobában vagyunk, nem a barlangba. A két vitázó azonban elkerülte a figyelmemet, mert előbb vettem észre azt a személyt, aki ott állt előttem.
- Luna… te… mit…

Nem fejeztem be a mondatom. Szinte fel sem tűnt, hogy újra a bohócjelmezben voltam. S bár éreztem, hogy mindkét karom megvan, nem volt nehéz rájönnöm mi folyik itt. Ösztönösen megmarkoltam a karom, melyen a láncok voltak, szinte meggyőződésképp, hogy nincs ott. Fájdalmas, szomorú tekintettel nézek először a szabadon lógó bilincsekre, majd a lány szemébe. Érezte a csalódottságom, a bánatom. Körülvett a sötétség… úgy éreztem… nincs tovább. Nem szólaltam meg… tekintetemet elfordítva a távolba meredtem.

by **Marluna** Csüt. Szept. 07 2017, 16:37

Lassan megyek. Nincs erőm visszanézni. Félek... félek, ha visszanézek, akkor lemondok erről a tervemről. Nem akarom megkockáztatni ennek a lehetőségét. Menekülni akarok. Menekülni jó messzire az érzés elöl. A menekülés nem sikeres, néhány pillanattal később egy újabb csapdába esek.
Mikor meglátom Eikit, mégis akkora boldogság fog el, még a bóhocruha sem zavar. Odaugrok, és megölelném, ha a szavai nem állítanának meg.
-Nem fogok magyarázkodni.
Nem is tudom mit tudnék neki mondani a történtek után? Azt hogy csak azért él még, mert beleszerettem? Hogy boldog vagyok, mert újra egészben látom? Hiába igaz mindkettő, a helyzeten egyik sem javítana.
A veszekedők felé fordultan.
-Akárkié és akármire használják, a bilincs akkor is túlzás volt.
Megdörzsölöm a kezemen a bilincset.
-Nem volt szükség a hülye nyilatokra. A szerelem így is rám talált. igaz, nem vagyok hős vagy bátortalan szerelmes. A szerelem nem egy olyan érzés, amit ilyen könnyen skatulyába tudnánk helyezni, de ezt nektek kéne tudni a legjobban.
A kenény hangnemet pillanatok alatt könyörgőre váltottam.
-Csak arra kérlek titeket, hogy szabadítsatok meg a bilincstől. Újra szabad akarok lenni, és a magam útját járni, illetve azt szeretném, ha a srác se szenvedne többet. Hogy együtt vagy külön csináljuk a dolgokat, azt hadd döntsük el mi ketten, ne pedig egy ostoba lánc, amit akaratunk ellenére kell hordanunk.
Persze sose töltöttem volna a napot Eikivel, ha nincs ez az átkozott, áldott bilincs. Én viszont nem bírtam tovább egy napnál a szoros láncokat. Én azt szeretném, ha bilincsek nélkül tudnánk elérni azt, amire eddig a bilincs vett rá minket.

by **Tsujimoto Eiki** Szomb. Szept. 09 2017, 23:06

Fájt. Nem tagadom… fájt ez az egész. Nem kell hozzá sok ész ahhoz, hogy kerültem ki a láncból és hogy hogyan teremtem ide a rejtélyes terembe. Vagy elbuktuk a küldetést, vagy pedig a rendszer nem engedi a küldetés további szakaszát a társunk nélkül. Akármelyik is következett be, már nem számít. Mert engem most nem a küldetés érdekelt, hanem a nő, akit a szerelmemnek hittem. Fájt, amit művelt, és érezhette is, hogy szívem teljesen elkeseredett. Pár órája ismerem szinte még csak, alig van egy napja. Mégis olyan rosszul esett a húzása, mintha egy testvér árult volna el, sőt… Éreztem, hogy legszívesebben elbújnék egy sarokba, de valahogy mégse tettem. Szemem nem csillogott a bánattól, felnőttként kezeltem a dolgokat, szimplán csak nagyon rosszul esett. Titkolhatom, tagadhatom, cáfolhatom a tényeket, de nem változtat semmin. Viszont… balga létemre… hiába éreztem, hogy kettészakad a szívem. Hiába éreztem, hogy elzárkóznék a világ elől. Azt a villanásnyi örömöt, mely Luna szemében láttam, mikor megpillantott, nem tudtam kirázni a fejemből. Lassan elfordult felé és szavai szinte elkerülték a tudatomat. Csak az előttem álló nő számított. A vörös szépség, akit úgy éreztem… hogy életemben először meg kell állapodnom… meg kell állapodnom és boldoggá kell tennem, hogy hallhassam gyöngyöző kacagását és csodás arcát, mikor felkelek. Nem nézett rám. De nem érdekelt. A vállára tettem a kezem, majd végig simítottam karját. Finoman megragadtam csuklóját és visszafordítottam magamhoz. Karom védelmezően fonta körül és szeretve hálózta be. Ajkam újult vággyal teli érzelmekkel tapadtak a vörös puhaságra, s bár lehunytam a szemem, tudtam, hogy előttem nem más áll, mint a legszebb lány, akit valaha is kérhettem. Csókom nem volt intenzív. Lágy volt és egyáltalán nem tolakodó. Tudni akartam mit érez. Tudni valóban képes-e elfogadni. Hogy mindez ami történt nem számít. Ha érzem, hogy eltaszít magától, csak fájdalmas tekintettel elengedem és bólintva elfordulok tőle. Ha viszont viszonoz, vagy legalább próbál, szorosan magamhoz ölelem, és nem engedem.
- Te butus… hogy haragudhatnék rád… fájt, amit tettél, de nem lennék képes elhagyni téged… Ne csinálj ilyen butaságokat többet… kérlek… maradj mellettem… maradj mellettem és engedd, hogy boldoggá tegyelek.

Átjárt a bizsergés, de ezúttal a ismeretlentől való félelemé. Mit válaszol nekem… mit fog reagálni? Ő is megbocsájtott magának? Vagy még mindig engem okol mindenért? Mégis… mire számíthatnék? Mostmár… nem tudom.

by **Marluna** Hétf. Szept. 11 2017, 12:48

nem is igazán érdekelt, mit válaszolt a kettő. mikor eiki megérintett már nem számított a válaszuk. A legkisebb érintése is elég volt, hogy teljesen kizárjam a külvilágot, és csak az ő rezdüléseire figyeljek. Ahogy végigsimított a karomon egy nagyon jól eső érzés futott át rajtam. Nem értem, miért ilyen figyelmes velem, azok után, amit tettem vele. Lényegében úgy érzem, hogy elárultam azzal, hogy magára hagytam abban a barlangban a szerelmi vallomások után. Hagytam, hogy magáho húzzon, és belebújtam az ölelésébe. Szédültem, nem tudtam, mit akarok. El akartam lökni magamtól. mégse tettem. egyszerűen élveztem a közelségét, az érintését, a csókját. élveztem, és ez az érzés szokatlan volt számomra. nem szeretem ezt a szokatlan érzést, de lassan eljutok odáig, hogy nem akarok megszabadulni tőle. viszont még nem tartok ott. még zavar ez az érzés.
nagyon lassan átkarolom eiki nyakát, és visszaadom az érintést a szájára. A szavai csak úgy csengtek a fülemben. Eltartott egy darabig, míg teljesen felfogtam mit mondott. Ekkor elengedtem, és megpróbáltam kibújni az öleléséből. Nem erősködtem, ha elég szorosan tartott magához, akkor ott maradtam az ölelésében, és ha esetleg sikerült is kibújnom, akkor se húzódtam el, végül is, nem vele van a bajom. A szemébe néztem. Vidám voltam, és mégsem. Fogalmam sem volt, hogyan érzek valójában.
-Bárcsak ilyen egyszerű lenne, Eiki. Még senkit nem szerettem annyira, mint most téged. Eddig azt se tudtam, milyen érzés szerelmesnek lenni. Nem tetszik ez az érzés. Olyan szokatlan, és erős.
Nekidöltem Eiki mellkasának, és eleredtek a könnyeim.
-Fogalmam sincs, mit kéne most tennem.

by **Tsujimoto Eiki** Vas. Szept. 17 2017, 16:42

Nem tudom miért cselekedtem így. A testem magától mozgott. Fájt minden mozdulat, de úgy éreztem még jobban fájna, ha nem tenném meg. Finoman magamhoz húztam a lányt. És csókom félénk volt… féltem. Miért ne féltem volna. Nem tudtam a lány hogyan érez legvégül. Miért csinálta ezt és mire számíthatok tőle. De nem számított. Nem számított, hisz Luna visszacsókolt. Éreztem a benne lévő elfojtott vágyat, mely teljesen szétzúzta a gátlásaimat. Átkarolta a nyakam és én magamhoz húztam derekát. Puha ajkainak mesés aromája pedig szétoszlatta a fejemben lévő esőfelhőket. Lihegve, kissé talán remegve nézek végül a szemébe és szavaim szinte meg sem formálódtak a fejembe, már szóltam is hozzá. Kissé elhúzódott. Nem nagyon, éppen hogy csak egy kicsit. Kezeim hagyták, had távolodjon el, de karját nem akarták elengedni. Szerencsére nem is kellett. Szemében öröm és bánat fénye tükröződött és bevallom az én szemeim is kissé csillogott, ahogy ránéztem. Szavaira csak elmosolyodok és bólintok, majd mikor mellkasomra dőlt finoman átkaroltam. Bal karom a hátát ölelte gyengéden, míg jobb kezemmel gyengéden simogattam azt a vörös kobakot. Apró csókokkal a homlokán, csitítgatós duruzsolással nyugtatom, de hagytam, had sírja ki magát.
- Tss… nincs semmi baj. Megértem az érzéseid, számomra is nehéz a döntés. Nekem is szokatlan, de én úgy döntöttem adok a sorsnak egy esélyt. Szeretlek, és ezen nem változtat semmit a tetted. Nem foglak láncra verni, nem akarlak magamhoz kötni… azt akarom, hogy szabad légy… Hisz te vagy az én napsugaram, aki talán majd beragyogja majd az életem. És a Napnak senki sem parancsolhat.

Végül mosolyogva döntöm a fejem a lányénak, továbbra is finoman csitítgatva, hagyva, hogy könnyen áztassák mellkasom.

by **Ronye Arabel** Vas. Szept. 17 2017, 20:50

Hát... Ti nem igazán foglalkoztok az ikrekkel (merthogy a két "római" egy ikerpár.), akik nem igazán törődve veletek, veszekednek tovább.
Végül a veszekedés egy mondata meg kell hogy üsse a fületeket.
- Náluk vannak a nyilak, döntsenek őt - mutat rátok az egyik, mire a másik beleegyezően bólint.
Na? Érititek egyáltalán miről beszélnek?
A kulcs még mindig az asztalon van, meg lehet próbálkozni, hogy megszerezzétek…
És ha azon gondolkoztok, hogy hogy lehetnek nálatok a nyilak(nem, nem csak egy…) Gondoljátok végig mi minden van nálatok.

by **Marluna** Szomb. Szept. 23 2017, 17:18

Még mindig a könnyeimmel küzdve néztem fel Eikire. Megnyugtató volt már csak az az érzés is, hogy próbál megnyugtatni. Most kifejezetten jól esett az érintése. Sírtam, lassan már azt se tudtam, hogy miért. Zavart voltam. Éreztem, hogy ez a srác nem akar nekem rosszat. Nem mosolyogtam, de már nem is sírtam olyan intenzíven, mint ez előtt.
- Ha azok után, amit csináltam, nem hagysz azonnal faképnél, akkor az is természetes, ha én is adok egy esélyt kettőnknek.
Hallhatta a hangomon, hogy még mindig vacillálok, de őszinte voltam, amennyire lehettem. Teljesen el is felejtettem, hogy nem vagyunk kettesben, amíg meg nem ütötte egy fura mondat a fülemet. Egy picit elhúzódtam a sráctól. Nem igazán akarom megtörni ezt az idillt, de a társaság miatt kénytelen leszek.
- Tudod, miről kéne döntenünk? Én nem nagyon figyeltem a beszélgetésükre.
A fejemmel a két vitázó felé bökök. Nem nagyon zavartattam magam azzal, hogy a veszekedésükre figyeljek. Az asztalon fekvő kulcs után nyúlok. Nem is tudom mért nem vettem eddig észre. Talán túlságosan elfoglaltak a saját érzéseim. Ilyen se fordult elő még velem igazából. Bár eddig fel se tűnt, hogy ez zavart volna engem.
- Nem akarsz inkább lelépni. Hisz minket már nem érint, hogyan ér véget a vitájuk, nincs igazam?
Úgysem nagyon voltam az akit nagyon érdekelnek mások bajai. Most meg itt állt elöttünk a lehetőség, hogy leléphessünk. Már az se igazán zavar, hogy a bilincs másik fele itt lóg a kezemen. Egy is egy jó kis emlékeztető lesz arra, hogy vannak fontosabb dolgok, mint a személyes érdekeim.

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Okt. 05 2017, 16:09

Jól esetek a lány szavai, ahogy végül döntésre jutott. És én rögtön fel is lelkesültem, gyermeteg mosollyal az arcomon, majd kicsit megnyomizva őt (ölelgetve) helyeslem a szavait.
- Úgy legyen Lulu. Ez nagyon, de nagyon boldoggá tesz engem. ^^
Tényleg így volt, még ha éreztem, hogy kicsit még zavart is. Úgy döntöttem ennyi elég lesz. Nem fogok többet magyarázkodni, hisz az ő döntése, becsben tartom, és nem akarom, hogy túlságosan rányomuljak a témára, hogy aztán megbánja a döntését. Ez így van jól. Még kicsit zavarban van biztos, hisz mégiscsak úgy jött rá, mint nyári eső a muskátlira. Ahm… szerintem nem így van az a mondás… de nem jut eszembe, hogy van. Azt tudom, hogy eső, de lényegtelen. Nem ez a fontos. Hanem a drágám. Hagyom, hogy elhúzódjon tőlem, ha engedi, akkor csak annyira, hogy egyik karommal átkarolva a derekát, még továbbra is itt, mellette maradni, annak ellenére, hogy a légzésterünk is jóval megnő. Akár hagyja, akár nem, mindenesetre kicsit olyan szemmel nézek a két NPC-re, mint aki egy-két pillanatig azon filózik vajon milyen szép is a pixeleződés animációja, de miután Luna felém fordult, kissé lenyugtattam magam a közelségével. Kérdésére egy ideig némán meredek a két idegesítő alakra, majd sóhajtok.
- Asszem tudom mire gondolnak. – hívom le a menümet, majd a számlát és minden egyéb itt összeszedett vacakot kiveszek és hetykén odadobom eléjük.
Elég uncsi küldi volt, már az elején tudtam, hogy ezek a nyilak, amelyeket „elvesztettek”, de azért még nem fejeztem be a mondandómat. Unottan nézek a két civakodóra, majd megemelve a Flambergemet rájuk szegezem.
- A „nyilakat” gondolom átadtam, szal döntsetek ti. Nagyon nem figyeltem miről kéne döntenünk és igazából nem is érdekel. Vagyis sejtésem van, de ha erről van szó, döntsétek el ezt egymás közt élet-halál harccal. A Győztes mindent visz. – itt kissé elmosolyodok – De ha gondoljátok mi is szívesen nyisszanthatunk egyet.

by **Marluna** Pént. Okt. 20 2017, 12:50

Egy pillanatig se bántam, hogy rajtam van a keze, és élveztem is az ölelését, de az nem tetsett, hogy ehhez ráadásként társaságunk is akadt. Persze, nem titkolnám mások elöl, hogy igenis nekem is vannak érzéseim, de inkább csak kettőnkre tartozzon még egy darabig, ami köztünk van. Még ha az itteni illetők hozzá is segítettek a dologhoz. Nem húzódtam el az érintése elől, és boldog voltam, hogy boldog volt. Viszont mikor agresszívba ment át, egy picit próbáltam csillapítani a dühét.
- Nem mondom, hogy nem élvezném azt nézni, ahogy szétszedik egymást. Viszont szerintem mi már eleget tettünk a kérésüknek azzal, hogy átadtuk a nyilakat. Fölösleges és értelmetlen lenne összemérni az erődet egy istennel... Végül is, félig meddig nekik köszönhetjük, hogy egymásra találtunk ebben a nagy világban.
Inkább megfogtam, és megpróbáltam elhúzni Eikit a veszekedők közeléből.
Persze, én is szívesen szétcsapnék a kettejük közt, de nem akarom ilyen hamar elveszíteni a srácot. Félek, hogyha megtudja mekkora vérszomj lakozik bennem, akkor egyik pillanatról a másikra kiábrándul belőlem. Azt tudhatja, hogy ha kell, képes lennék megölni valakit, hisz nem véletlenül vagyok vörös, de inkább szeretnék viselkedni egy olyan ember közelében, akit többször is viszont szeretnék látni. Különben a végén még olyat teszek, amit meg fogok egyszer majd bánni.
Ehelyett inkább fogtam a kulcsot, és megpróbáltam kinyitni az ajtót. Előbb megnéztem, hátha nincs is kulcsra zárva, és úgy próbáltam kijutni, majd ha nem jött össze, akkor megpróbáltam a kulccsal kinyitni a zárat, és úgy lelépni. Egyáltalán nem néztem a két másikra, miközben próbáltam kijutni a szobából.

by **Ronye Arabel** Szomb. Okt. 21 2017, 11:40

Az asztalon lévő kulcs sajnos nem is nyitná a bilincset Luna kezén.
Eikinek majdnem sikerül a feladatot megoldani... Csakhogy:
- Nincs itt az összes nyíl! - kiált fel kétségbeesetten az egyik iker.
Hol lehet még nyíl?
Luna: nem szúrja valami a karodat a köpenyben?
Na? Smile

by **Ronye Arabel** Szomb. Nov. 04 2017, 18:12

Tikk - takk

by **Ronye Arabel** Pént. Jan. 12 2018, 19:25

Hahó?
Emerek, kérek tőletek jelzést, hogy szeretnétek-e folytatni, vagy zárjam le ezt a küldetést.

Ha szeretnétek szívesen fagyasztom, és folytatjuk amikor lesz időtök.

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Feb. 12 2018, 13:09

Mérgem bár nem volt jól érezhető, azonban kissé unott, kissé talán flegmaviselkedésemből kikövetkeztethető volt, hogy ez a két idegesítő alak picit felhúzott. Megvolt a hangulatunk és ők csak elrontották a pillanat örömét, pedig végre olyan gyöngyöt találtam, mely igazán csodásan fénylett, minek fényét örömmel nézném egész nap. Azonban ezek nem így gondolták. És bosszantott. Már kis híján butaságot csináltam, mikor végül Luna kissé lenyugtatott. Nem tudom miért, de szavai azonban nyomban elnyomtak minden más gondolatot a fejemben, így mikor szavai elértek hozzám, szinte mint egy szőke macska, úgy bújtam hozzá.
- Igazad van kicsim, bocsáss meg, egy kicsit eltúloztam a dolgokat… - duruzsolom vidáman, majd huncut mosollyal hozzáteszem – Pedig szívesen megvívnék az istenekkel, ha ismét kettesben lehetünk így. – jegyzem meg mosolyogva, és igazából… csak félig volt vicc az egész.
Kicsit…. nem tudom. Fura volt ez az érzés, mi a mellkasomba érzett. Úgy éreztem, hogy amíg boldoggá tehetem Marlunát, addig nincs, mit ne csinálnék meg érte. Szokatlan és kicsit ijesztő, de szerintem meg tudom szokni. Finoman simogattam derekát, és még segédkeztem is a kulcspróbálgatásban, ha úgy érezte kell segítség, azonban sajnálatos módon nem működött, bárhogy próbáltuk. Persze meg tudjuk majd oldani, de nem szívesen fordulnék a Flamberg segítségéhez. Azonban mikor a két vacadék ismét felrivalltak kis híján majdnem előkerült a fegyverem, de kedvesem közelsége elég hamar lenyugtatott.
- Hogy érzed Lulu, mit súg a női megérzés? Csak szívatnak minket, vagy valami felett elsiklottunk? – kérdezem tőle érdeklődve.
Igazából részemről ennyi volt, én ennyi nyilat tudtam szolgáltatni nekik, se az inventorimba, se nálam nem volt semmi más, így már csak az maradt, hogy Lunánál van az utolsó és megfeledkezett róla, vagy egyszerűen valahogy hozzákeveredett, végül is, ha jól emlékszem ő kelt fel előbb. Mindenesetre nem igazán érdekelt, hogyha nem tudott hova előrejutni a dolog, igazából ez a „küldetés” egy ideje már teljesen hidegen hagyott.

by **Ronye Arabel** Kedd Ápr. 03 2018, 17:18

Nem fogom lezárni. Max 2 kör van hátra, csináljuk már végig Smile

Luna, várunk.

by Ajánlott tartalom