[Küldetés] A végzet nyilai

by **Lizbet** Kedd Jún. 29 2021, 11:27

Résztvevők: Leonard, Shota

A végzet nyilai

Kaptok 3 maximum 4 kör ismit arra, hogy megbeszéljétek, rávegyétek magatokat és ráhangolódjatok a questre, természetesen ezekre a postokra is megjár a jutalom. Amennyiben előbb megvagytok, szóljatok és indulunk \o/

by **Leonard** Kedd Jún. 29 2021, 19:14

Gondolatai együtt jártak a macskaköveken dobbanó lépteivel. Tudta, hogy kit keres, és azt is, hogy miért.
Alig néhány kocsmában töltött óra elég volt hozzá, hogy összeszedje magát. Egy férfi mégsem kesereghet egész életében egy elszalasztott lehetőségen, akár egy kislány. Mozdulatai összeszedetlenek, tekintete homályos volt az elfogyasztott alkoholmennyiség következtében, de a feje tökéletesen tiszta volt. Talán most először, hosszú idő óta.
Francnak sem kell, hogy holmi nőcskék ugráltassák. Itt nem ő az, akinek térdelnie kell.

Az elmúlt órákban törvényszerűen élte meg először a csalódást, amit szükségszerűen az önmarcangolás követett, amiért képes volt egy védtelen lányt magára hagyni egy bossal. Még akkor is, ha az a lány történetesen nem fog belepusztulni semmibe, maximum a rengeteg súlyba, amit a vállán cipel. Aztán eszébe jutott, milyen csúnyán le lett már megint rázva, ez pedig újra tőrt döfött a szívébe. Miért mindig az ő életéért és döntéseiért aggódik mindenki? Ezek a nők olyanok voltak, mint holmi tyúkanyók. Hogy legyen az ember lovag, ha hiányoznak a gondoskodásra szoruló hajadonok?
Persze amikor kikészülnek a sok szartól, amit magukra vállalnak, akkor mindegyik elvonul a szobájába zokogni, és ki az, akitől a vigasztalást várják? Na ki?!
Hát ilyet nem játszunk többet.

A térképe egyértelműen jelezte Shota tartózkodási helyét, bár ezekben az órákban nála sohasem lehetett tudni, éppen kivel van és mit csinál. Leonak esze ágában sem volt zavarni, de a mókába nagyon szívesen becsatlakozott volna. Szüksége volt mindarra, amit a haverja képviselt, a züllöttség és önérdek iránymutatására. Meg persze a páncéljából az ingyen alkoholra és a medáljából egy-két szívecskére. Bár ha nincs, az sem baj. Leo bízott annyira a képességeiben, hogy ha akarja, megoldja a dolgot egymaga is.

Előrelátóan először egy üzenetet küldött a barátjának, bár lehet, hogy egy-két karaktert félregépelt, és csak azután közelítette meg az épületet is. Nem sokat közölt benne, csak a legfontosabbakat, mint általában: hogy ma nem sajnálja az aranyat, ha alkoholról van szó, és versenyezni fognak, ki hány nőt tud összeszedni.
A sors ugyan úgy döntött, hogy neki nincs szüksége komoly kapcsolatokra, de a futó kalandokat nem veheti el tőle. Márpedig annál jobb feszültséglevezetés nem létezik.

by **Shota** Csüt. Júl. 01 2021, 09:59

A régi, rozoga faágy megnyikordult, ahogyan a férfiú átfordult a másik oldalára. Ujjai a fejében szóló zenének megfelelően doboltak a lepedőn, ám Shota nemegyszer elvesztette az ütemet, a harmadik ilyen alkalom után pedig morcosan felült az ágyban és rámeredt a szemközti ajtó rézből készült kilincsére. Egyedül volt, egymaga ebben az elcseszett világban, a csönd pedig minden ilyen estével egyre vészjóslóbban telepedett rá.
A földi élvezetek adta mámor mindig hamar elillant, Shota bármennyire is kergette őket nap nap után. Elvesztek a szeme elől és nem maradt utánuk más, mint a magányos, konok igazság és annak az értéktelen, sárga hajcsatnak az emléke.
Persze ez nem jelentette azt, hogy Shota akárcsak egy pillanatig is átgondolta volna az életét. Hiszen életben volt és ha ez a perc nem is, de a következő egészen biztosan megadja neki, amit megérdemel, márpedig egy ekkora zseninek, mint ő, az élet csakis örömöket tartogathat. Főleg, ha ilyen jóképű is mellé és nem mellesleg rettentő intelligens is. Általában mondjuk az a bizonyos "következő perc" csak nem akart eljönni, a fényt pedig a reggel hozta el, jobban mondva a szegényes reggelit felszolgáló NPC lányka, akinek formás fenekére nem volt épp a legrosszabb dolog felébredni. Ma azonban megtörtént: a harcművész már éppen dőlt volna vissza, lezárva a mai napot, amikor üzenete csippant. És ha az oroszlánfiú versenyezni akar és még ő is fizet, ki ő, hogy ebben megakadályozza? A srác tehát széles vigyorral olvasta el a levelet, válasz helyett pedig átvett egy tiszta inget és egy elviselhető alsónadrágot, ami fölé felhúzta szépen vasalt nadrágját és jókedvűen csattogott végig az olcsó, koszos fogadó folyosóján, hogy fogadja haverját az előtérben.
- Csá - pacsizott le vele és ahogy végigmérte őt, elvigyorodott - Látom te már bemelegítettél - közölte és ha már Leonard ilyen engedékeny volt a fizetés tekintetében, hát Shota egy olyan bár felé terelte őt, ahol az átlagnál drágább, de a való ízekhez jobban közelítő italokat szolgáltak fel és nem mellesleg elég híres volt a hely ahhoz, hogy bőven akadjon ott felszedni való nő is - Még jó, hogy eltettem párat talomba - vett elő a menüjéből pár gyűrött papírszivet és kettőt Leonard mancsaiba nyomott - Tekintsd baráti ajándéknak, a kezdetekhez - kacsintott és azzal a lendülettel lökte be a szórakozóhely kétszárnyú ajtaját, hogy elkezdődjön a móka.

by **Leonard** Csüt. Júl. 01 2021, 17:43

Shotával kiegészülve Leo hatalmas elánnal vetette bele magát az éjszakába, és még az sem zavarta, hogy egy drágának számító helyet választottak erre az alkalomra. A költségeken olyannyira nem aggódott, hogy pohár helyett rögtön üveggel vásárolta az alkoholt, kedélyesen körbe kínált mindenkit, majd pár legurított röviditallal később fogta magát, és kibérelte az egész helyet.
Bár többször is buliztak már együtt, Shota még sohasem láthatta őt ilyennek. Leo nem csak egyszerűen nagy hangú volt, bőbeszédű és vicces, de beképzelt, sőt, egyenesen sznob is.
Markában tartotta a társaságot, ő kívánt lenni mindennek a közepe. Anekdotákat mesélt életveszélyes kalandokról és jól fizető befektetésekről, előadta fényes sikereit, amiknek következtében - ahogy rámutatott - szép vagyonra tett szert, közben pedig azt sem bánta, hogy finom női kezek simogatják kigombolt inge alatt a mellkasát.
Az este kezdetén néha, egyszer-egyszer homlokán gondterhelt ráncokkal a barátlistájára, majd a térképére bámult, és ahogy haladt előre az idő, látszólag egyre bosszúsabb lett valami miatt, mígnem végül teljesen elfelejtette. Vagy nem foglalkozott vele. Akárhogy is, hiába bírta remekül az alkoholt, az elfogyasztott hatalmas mennyiség egy idő után azért megtette a hatását.
A buli tetőfokán aztán vagány, meggyújtott koktélokat rendelt, táncolt a lányokkal, hangosan énekelt, és baráti mackóölelésben részesítette barátját is.
- Köszönöm. A szívecskéket is. Meg mindent - mondta összeakadó nyelvvel, részegekre jellemző hálával. - Remek barát vagy. Tényleg.
Aztán áttántorgott egy lányhoz, és az ő érdemeit kezdte el sorolni, bár azok korántsem a barátságról szóltak.

Az, hogy végül ki nyerte a versenyt, homályba veszett. Az biztos, hogy Leo nem töltötte egyedül az éjszakát, de hiába a kimerítő szórakozás, valahogy aludni sem igazán sikerült neki. Részeg félálomban forgolódott és igyekezett elűzni a gondolatait, de valahogy túl nagy volt hozzá a csend. Kilenc órakor aztán feladta az alvásra tett kísérleteit, ülő helyzetbe tornázta magát, aztán megbontotta az aznapi harmadik doboz cigarettáját.
Figyelemelterelésre volt szüksége. Addig akarta magát hajtani, amíg annyira kifárad, hogy gondolkodás nélkül az ágyba tud zuhanni és álomtalan álomba merülni. Ehhez azonban holmi bulik meg nők nem voltak elegek.
Olyan dologra volt szüksége, ami kitölti az elméjét és teljes koncentrációt igényel. Az sem baj, ha mellette jól is fizet. Majd elviszi magával Shotát is, az akaitonak hála legalább magasabb jutalmat kapna érte.
Persze Leonak esze ágában sem volt hasznosnak lenni, hiszen az már kiderült, hogy rá itt senkinek nincs szüksége. A Rendnek és a Palotának címzett küldetések tehát kizárva, egyébként is többet oldott meg belőlük az elmúlt hónapokban, mint az összes többi céhtag együttvéve, Hinarit leszámítva. Nem, Leo úgy döntött, most másféle kaland után néz.
És akkor hirtelen beugrott neki!

- Pár hete vásároltam őket, egy habókos vénasszonynál - magyarázta pár órával később Shotának, egy reggelis tál felett csücsülve. - Egy régi frontharcos, Ren állította össze a paklit, biztos hallottál már róla. Egyébként elég király képeket lehetett megszerezni, nézd csak - húzott elő pár nőket ábrázoló képet is az inventoryjából, és kivételesen azt sem bánta, hogy a Mirikát ábrázoló fürdőruhásat is megmutatta. Nem volt értelme kisajátítania valamit, amit többé már nem kívánt megszerezni.
- A lényeg az - tért vissza a quest kártyákra -, hogy ezek az infók valószínűleg igazak, még akkor is, ha a nyíl maga nem létezik. Úgyhogy itt az ideje, hogy felkeressük ezt a helyet - bökött a térképén egy megjelölt pontra, majd rávigyorgott Shotára. Az kérdés volt, hogy ilyen másnaposan - vagy inkább aznaposan? - hogyan képes egyáltalán vigyorogni.

by **Leonard** Kedd Júl. 20 2021, 17:06

Kis közjáték

by **Shota** Kedd Júl. 27 2021, 22:14

Shota kialvatlanul, sápadt arccal bámulta a reggeli kávéját és úgy érezte magát, mint akit kíméletlenül becsaptak. A vele szemben ülő oroszlán szavaiból olyan tettrekészség áradt, amitől az ifjú harcművésznek kedve lett volna kipakolnia a tegnap esti italmennyiség majdnem felét a félig elmajszolt croissant mellé a tányérra, és eleddig csupán azért nem tette még meg, mert az akció valószínű összefröcskölte volna a nőket ábrázoló képeket is. Azokat pedig azért, bármennyire is másnapos volt, nem feltétlenül kívánta bántani.
Inkább hátrafordult és az egyik pincérnő kötényzsebének kínálta fel az áldást.
- Tudod te, minek van itt az ideje? - törölte meg a száját és fordult vissza barátjához - Hogy aludjunk egyet. Mondjuk egy napot - felelte ellentmondást nem tűrően (már amennyire ellentmondást nem tűrő lehet valaki, aki ennyire rosszul van) és azért előrelátóan közelebb húzta magához a megmaradt péksüteményt, mielőtt Leonard úgy döntene, hogy mégsem invitálja meg barátját reggelire. Hiszen Shota csak ezért, ezért az egy dologért botorkált le a fogadó felső emeleti szobájából két alvó szőke és egy félálomban nyöszörgő barna közül, mert Leo ingyenkaját emlegetett. Akkor pedig még semmilyen aznapi kalandról nem volt szó, hacsak az éjjel átélt kalandokat nem vesszük ebbe bele. Mert azok végülis éjfél után kezdődtek, nemdebár?

Shota talán még soha ennyit nem ivott Aincradban, mint azon az éjjel: a minőségi pia bizony drága mulatság volt, nem az ő pénztárcájához szabták, így tehát hiába volt bent már évek óta, ilyesféle partykban még sohasem volt része. És az egészet Leonardnak köszönhette, aki úgy tűnt részegen igencsak gáláns tud lenni, Shota tehát - kivételesen - azt sem bánta, hogy nem ő a buli középpontja. Egymás után itta ki a rövideket és már kérte is a következőt, közben pedig csillogó vértjével és gyönyörű, puha angyalszárnyaival ért el sikereket azon lányok körében, akik nem mindenáron a nagyhangú oroszlánt akarták megszelidíteni. Amikor pedig Leo egy jó öt percre lelépett a placcról, na, akkor érkezett el a harcművész ideje.
Csak majd ne felejtse el megköszönni a haverjának, hogy őmiatta, puszta jóakaratból és baráti szeretetből (hacsak idegilenesen is, de) otthagyott neki minden csajt.
Nem mintha Shotának szüksége lett volna Leo segítségére: miután szép szavakkal és némi itallal elcsábított két tetszetős csirkét, majd (mivel már nem volt kedve plusz köröket futni) egy jól elkevert szivecskével egy harmadikat is, hamar az emeleten találta magát, félig önkívületben úgy, hogy két csaj vetkőztette, egy harmadik pedig a csupaszon maradt felületeit kezdte el kényeztetni, meg sem várva, hogy a bérelt szoba ajtaja becsukódjon utánuk. Shotának tehát igencsak mozgalmas és durva estéje volt és amikor másnap délelőtt felébredt, elégedetten csekkolta le, hogy még részegen is sikerült majdnem hat üveg bontatlan piát eltennie az inventoryjába, mielőtt más élvezetekbe vetette volna magát.
Csak az a fránya üzenet ne jött volna Leotól.
Vagy legalább ne olvasta volna el.
Shota hátradőlt a székében, egy sóhajtás után ajkaihoz emelte a kávéscsészét és egyhajtásra kiitta annak tartalmát, majd a maradék croissant pusztításával kezdett el foglalatoskodni: eltökélt szándéka volt jóllakni ma reggel, méghozzá Leo pénztárcájából. Ha már így becsapták őt, ez volt a legkevesebb, ami kompenzálásként kijárt neki.

by **Leonard** Szer. Júl. 28 2021, 16:24

- Elmegyünk Horunkába, lecsekkoljuk a füvesházat, megnézzük, ott van-e még a könyv a térképpel. Ha nincs, szabad vagy mára, azt csinálsz, amit akarsz. Ha viszont ott van, akkor meg fogjuk keresni azt a nyilat, még ma - jelentette ki és mutató ujjával megkocogtatta a rajzolt ábrát a kártyalapon.
Leonak ugyan feltűnt Shota másnapos nyűgössége, de természetesen nem hatotta meg, sőt, szóra sem méltatta. Mind a ketten tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a tegnapi éjszakáért cserébe az a legkevesebb, hogy a barátja fogja azt a lusta seggét, és végigvonszolja Aincradon. Leo bízott benne, hogy egy ilyen nyílkeresős kis kiruccanás így vagy úgy, de jól fog fizetni, és nem kívánt lemondani adott esetben az akaitoból jövő bónuszról. Így tehát a felállás adott volt, bár talán az is közrejátszott benne, hogy a fiú nem akart egyedül maradni ezen a napon még úgy sem, hogy telezsúfolja a napját teendőkkel, amíg az ágyba nem zuhan holt fáradtan. Valahogy... túl egyszerű megoldásnak tűnt meglátogatni a szint szélét. Egyszerűen nem gondolhatott arra, hová tart az élete és milyen hibákat követett el. Egyszerűbb volt csak lerázni magáról a problémákat. Persze reggelire egy falat sem ment le a torkán, pusztán a keserű kávét döntötte magába, és ez egyértelműen nem a másnapnak volt köszönhető. Elővett még egy cigarettát, rágyújtott, aztán a még mindig szenvedő barátjához fordult.
- Vegyél egy jeges zuhanyt, az segít. Találkozzunk tizenöt perc múlva - pillantott fél szemmel az órájára és türelmetlenül slukkolt egyet. - Egy percet sem akarok elvesztegetni, remélem megérted.
Számára az a tizenöt perc - amit Shota úgyis el fog nyújtani hosszabban - örökkévalóságnak tűnt így is egymagában. Az előző éjszaka képei újra és újra betolakodtak az elméjébe, pedig igencsak sok alkoholt magába döntött a feledés reményében. Mivel feltétlen el kellett terelnie valamivel a figyelmét, felvette a szemkontaktust a pincérlánnyal, rámosolygott és rá is kacsintott. Nem mintha akart volna tőle bármit is, de fogalma sem volt róla, mi mást csinálhatna. Két lehetőség állt előtte a jövőben: vagy soha többé nem nyúl nőkhöz, vagy mást sem fog csinálni hátralévő életében. És az előző éjszaka fényében nem volt kérdés, melyik úton igyekezett éppen a kárhozat útjára lépni.

by **Shota** Szomb. Aug. 14 2021, 11:09

Shota sötéten pillantott fel az oroszlánfiúra, majd egy lemondó nyögés után inkább visszatért a reggelijéhez, az utolsó falatokat is betömve szájába. Leonard úgy folytatta a monológot, mintha Shota verzióját meg sem hallotta volna és ez nem kevés elégedetlenséggel és félelemmel töltötte el a fiút - nem kívánt senkinek sem a madzagon rángatott bábuja lenni, ezértis nem csatlakozott céhhez és nem ápolt túl szoros viszonyt senkivel sem. Talán itt rontotta el Leonardnál, akinek hiába volt elég pénze, egyszer már megmutatta neki, hogy képes lenne megölni őt, ha valami rosszul sül el. Shotának pedig semmi kedve nem volt túlságosan is sok időt eltölteni pont egy ilyen alvó oroszlán társaságában.
- Legalább fizetést is kapok, ha már a főnökömnek tekinted magad? - morogta az orra alatt, elég hangosan hozzá, hogy Leonard meghallja, majd eltolta magától az üres tányért, hátradőlt a széken és inkább a kezébe vette azokat a kártyákat, hogy rendesen is elolvashassa őket, ha már úgy tűnt mindenképpen mennie kell. Azt az elfes könyvet kibogozni túl nagy erőfeszítést sejtetett, de ez a nyíl voltaképpen nem is volt olyan rossz: ha sikerül egyet megszerezniük... áh, de valószínűleg akkor is Leonardé lesz az egész. Ebben a világban ugyanis az erősebbek kapták a lépesmézet, a ravaszak pedig csak egyszer-egyszer; ezt az ifjú elég jól megtanulta már az elmúlt évek alatt.
- Ötven-ötven - dobta le végül a lapokat az asztalra és nézett farkasszemet Leonarddal, szemeiben pedig valami furcsa láng égett: mást is tanult itt az elmúlt évek alatt, mégpedig azt, hogy kockázat nélkül nincs nyereség. Nem mintha Shota ezt az életére értette volna és mint ilyen, ki is hátrált minden olyan helyzetből, amikor akárcsak felmerült volna, hogy baja eshet. De ha úgy esett, meg-meglátogatta a kaszinókat és amíg kicsiből volt esélye nagyot szakítani, élte aranyifjú életét és nem foglalkozott vele, hogy kiket használ ki közben vagy kit visz ágyba aznap éjjel. Vagy hogy reggelre mennyi arany marad az inventoryjában, és talán éppen emiatt, Shotára ráfért már egy kis bevétel.
És ha ezért csak el kell viselnie az oroszlánt és zsebre vágott kézzel nézni, amint amaz megoldja helyette a feladványokat, hát miért ne?
- Elmegyek veled, de a jutalom fele az enyém - ismételte meg érthetőbben is a feltételét, majd felállt és fájdalmasan megmasszírozta a halántékát - Akkor, húsz perc múlva itt - sóhajtott minuszban mérhető lelkesedéssel, majd intett és felsétált a szobájába. Ott aztán végignézett a három lányon és majd megszakadt a szíve, hogy itt kell hagynia őket... dehát az üzlet az üzlet. Nem mintha lett volna miből kifizetni a szoba árát, szóval úgyis le akart lépni, mielőtt felébrednek és meglátják, hogy hármuknak kell összedobni a díjat - hacsaknem fizette ki Leo a fogadósnak már ezelőtt, de erre, hát, Shota már nem tudott visszaemlékezni. Finoman lehajolt tehát a legmélyebben alvó lány mellé, kezét végighúzta annak idomain, majd sarkon fordult és egy szál türülközőben sétált el a folyosó végén lévő fürdőig, hogy a csajok felébresztése nélkül frissíthesse fel magát és nyerhesse vissza érzékeit. A mai nap ugyanis - sajnos - ezekre kiváltképpen szüksége lesz.

by **Lizbet** Pént. Aug. 20 2021, 21:43

Ki ilyen, ki olyan állapotban, de megérkeztek Horunka falvába a kártya által említett helyszínre, ami nem más, mint az elhagyatott, üzemen kívüli füvesház. A környéken senki nincs, de miért is lenne, ha egyszer nem üzemel?
Mivel pontosan tudjátok mit és hol keressetek ezért viszonylag hamar rábukkantok a poros elf könyvre a bizonyos fehér tégla mögött. Amint egyikőtök megérinti, a borítón lévő jelek halványzöld izzásba kezdenek. Kinyitva azt értelmetlen halandzsát láttok az összes oldalon, mintha csak random szavakat dobáltak volna egymás mögé. A második kártyának hála azonban nem okoz gondot a a megfejtése, ráadásul a térkép helyét is tudjátok, ami nem más, mint a borító kifordítva.
A szöveg nagyjából azt a legendát írja le, ami a kártyán is van, hogy A nagy elf-kobold háborúk idején segítséget kértek az istenüktől, és kaptak is nem kevesebbet, mint 13-at. Jó pár részen kikopott a szöveg, vagy nehezen olvasható, de ennyit mindenképp kitudtok belőle szedni.
A térkép, amennyiben megnézitek, a a ködös és kihalt 19. szint legkeletibb pontjára mutat...

Határidő: Mivel Leo user nincs, nem írok most ki ki

by **Leonard** Szer. Aug. 25 2021, 19:17

Tekintetével követte a füst lassú útját a plafon felé. Megszokott volt, ismerős, akár csak az a kilátástalanság, ami évek óta nyomasztotta azelőtt, hogy Mirika megjelent volna az életében. Mégis mi változott meg tegnap este? Nem történt semmi, ami miatt ennyire össze kellene törnie. Soha nem kellett volna bíznia a reményben.
Tekintetét visszafordította az asztalra és rászegezte a kártyákra. A küldetés. A nyíllal kellett foglalkoznia. Biztos busás jutalommal kecsegtet majd, ha meg tudják szerezni. És miért ne tudnák? Hiszen minden információ a kezükben van a kezdetekhez.
Persze ha a kezében lenne a nyíl, mégis mit csinálna vele? Azt is a mellkasába állítaná egy védtelen lánynak? Jesszus, mégis hogy viselkedhetett így? Nem csak véletlenül megbántott, hanem egyenesen bántani akart valakit, aki ennyivel gyengébb, ennyivel törékenyebb és kisebb nála. Nincs az a csalódottság, ami erre mentséget jelent.
Szóval Hoorunka. Azt a helyet jól ismerte, többször is járt már ott, bár a füveskunyhót akkor sem kereste fel, amikor még nem volt bezárva a hely. Nem egy túl izgalmas út, de talán ami utána következik, az majd kecsegtet némi kihívással. Ráadásul ott lesz Shota is. Ő majd szóval tartja, hogy addig se gondoljon mindenféle hülyeségekre.
A pincérnőnek kifejezetten csinos, vékony dereka és formás feneke volt, amit a kötény tökéletesen kiemelt. Leo arra gondolt, hogy nem kellene vele foglalkoznia, hiszen nyilvánvalóan képtelen kapcsolatot kialakítani egy lánnyal. Egyébként is el van átkozva, ez nem kérdés. Aztán meg arra gondolt, hogy épp emiatt kellene közelebbi kapcsolatba kerülnie vele, de persze érzelmektől mentesen. Egy férfi sem élheti le az életét női kezek érintése nélkül, és néha, átmenetileg még a hozzá hasonló szar alakoknak is cseppenhet méz a kaptárból. Pillantásával követte a lány mozdulatait, majd megtalálta a tekintetét is. Rámosolygott, és kihívóan egészen addig nézte őt, ameddig paprikapiros arccal el nem tűnt a pult mögött.
Akkor aztán újra eszébe jutott, mennyire nem érdemli meg ezt a szép mosolyt.
Dekadens érzelmeiből Shota szavai rángatták ki először. Felpillantott a fiú arcába, de elsőre fel sem fogta, mit hall, aztán amikor meg felfogta, el sem akarta hinni. Értetlenül pislogott párat, aztán vágott egy grimaszt. Ez volt a legtöbb, ami telt tőle, miközben két napon belül másodszor esett csorba az önértékelésén.
Hát olyan önző alaknak tűnt ő, aki nem osztaná meg a jutalmát egyenlő részben egy baráttal? Olyasvalakinek tűnt, aki kihasználja a másikat? Főleg éppen most, amikor az erőszakossága mögött nem rejlik más, puszta fájdalom és a vágy, hogy ne maradjon egyedül.
Ez még úgy is szarul esett neki, hogy Shota voltaképp nem volt beavatva a részletekbe egész idő alatt. Nem tudhatta, mire fel volt az előző éjszakai nagy banzáj, de akkor is... Leo véglegesen is egy megbízhatatlan, gyenge alaknak festett. Hurrá.
- Akkor maradj csak fent az átkozott csinibabáiddal - vetette Shota után dühösen, és az sem érdekelte, hogy a kirohanást zsugoriskodásnak is lehet érteni. Túlságosan sértődött volt ahhoz, hogy foglalkozzon a róla kialakult képpel. Nem mintha változtathatott volna rajta. Nem mintha képes lett volna akár cselekedetekkel, akár mással befolyásolni azt, hogyan látják mások.
Dühösen rácsapta az asztal lapjára a reggeli árát, majd csikorgó székkel felkelt és nem várva meg Shotát elindult Hoorunka felé. Akkor majd megkeresi ő egymaga azt az átkozott nyilat!

A kártyalapok utasításait követve hamarosan el is érkezett a megfelelő helyre, és némi tapogatózás után meg is találta a megfelelő tégladarabot, a mögött pedig az elfek könyvét. Ahogy megérintette, annak borítóján a szöveg különös fénnyel felizzott. Egy pár pillanatig megbámulta a ragyogást, de aztán megint elkezdtek az agya hátsó szegletében motoszkálni a tegnap éjszaka történései, így inkább visszafordította a figyelmét a küldetéshez. Az írást meg sem nézve gyorsan leszedte a borítót, kifordította, és be is táplálta a megfelelő adatokat a térképébe.
- Szóval a tizenkilencedik szint. Látás és akribatika jártasság ajánlott - motyogta maga elé, mivel csak egymaga volt, természetesen magának, aztán teketóriázás és mindenfajta készülődés nélkül felteleportált a szintre. Csak a jártasságai voltak bekapcsolva. Itt volt az ideje elcsatangolni a legkeletibb pontra. Csak nehogy véletlenül addig maradjon magára a ködben a gondolataival, hogy közben lepottyan a szint széléről...

by **Shota** Csüt. Aug. 26 2021, 14:44

Shota megtorpant az első lépcsőfokon és visszakövette magában, hogy jól értette-e, amit hallott. Leonard tényleg észhez tért volna, ilyen hirtelen? A harcművész legnagyobb hitetlenkedésére (már nem a hallását, hanem a szöveget illetően) viszont nem volt hiba a dologban; az oroszlán úgy tűnt tényleg elengedte őt és ez nem kevés elégedettséggel töltötte el a férfiút. Talán rájött, hogy csak ki akarta használni a barátját, vagy esetleg az a főnökös megszólalás érett be, ha kicsit későn is? Shotát nem igazán izgatták a miértek, hiszen három csaj várta őt odafönt és ahogy azt a kardforgató éles ésszel megfogalmazta, Shotának bizony ott volt a helye közöttük. A srác el is vigyorodott a gondolatra és örömét még az sem tudta csorbítani, hogy valójában tényleg nem volt pénze még egy éjszakára sem ebben a flancos kócerájban. De az, hogy nem kell másnaposan, fáradtan követnie valakit, aki akár meg is ölheti... hát annál még a három liba pénzen való picsogása is jobb volt. Kis hezitálás után azért persze visszafordult Leonard felé, mert... hát, egy alvó, morcos oroszlánnál azért nem árt biztosra menni, hogy viccelt-e, vagy sem. Még a lépcsőfokról is visszalépett az előtér fagerendás padlózatára, hogy jobban felmérhesse a terepet, azonban mielőtt még megnyugodhatott volna, hogy Leonard ezt halál komolyan gondolta, a másik rácsapta az asztalra a pénzt, majd egész egyszerűen elteleportált.
Pedig Shota már éppen meg akarta volna köszönni neki, hogy végre visszatért belé némi kis empátia a másnapos jóbarát felé.
- A visszajárót nekem, legyen oly szíves - vonta meg végül a vállát és fordult a pincérnő felé, majd ha megtörtént az elszámolás, lezseren intett a csajnak és felsétált a lépcsőn.

by **Lizbet** Szomb. Aug. 28 2021, 17:44

Leo:

A legendás könyvet megtaláltad és az utasításait követve megérkezel arra a szintre, amelyiket a térkép jelölte. A keresett helyszínhez mindenen át vezet az út, egyenesen a szint széléhez, ezért túl sokáig nem maradsz a ködmentes övezetben. Kénytelen vagy bevetni magad a sűrű, köddel borított erdők rengetegébe. Bár látás jártasságodnak köszönhetően sokkal jobban látsz, mint mások, ez sem könnyíti meg igazán a dolgod, bár jelen helyzet szerint, nem is ezzel vagy elfoglalva. Az erdő hihetetlenül csendes, semmi állatok által keltet zaj, motoszkálás, de még egy kósza madárcsicsergést sem észlelni, csak a saját lépteid apró zajait. A lábaid alatt roppanó apró faágak, lehullott száraz, zizegő levelek és a saját lélegzeted hallani csupán, amit lehet, hogy a gondolataid el is nyomnak. Ez a szint tényleg kihalt, nincs itt semmi életre utaló jel, még az erdő maga is csak az elmúlás érzését kelti az emberben, főleg ha hosszú órákon át baktat egyedül a célja felé....
A köd nem hogy tisztulna, egyre csak sűrűbb és sűrűbb lesz, míg tényleg szinte csak az orrodig látsz és már azt sem tudod honnan jöttél, merre haladsz. Bolyonganál is egy jó ideig, ha nem lenne annyi eszed, hogy ránézz a mini map-ra, mert ugye van? Így vagy úgy de megtalálod a helyes irányt, és pár száz méterre a térképen jelölt cél előtt kellemetlen érzésben van részed. Mintha jéghideg vizet zúdítottak volna a nyakadba, végigfut a hideg minden porcikádon, majd előtted a köd eltűnik és láthatóvá válik egy elf város romjai, ami hajdanán biztosan gyönyörű lehetett volna. Ha hátranézel a köd még ott van, de mintha falba ütközne és nem halad tovább.
A város maga elhagyatott, romos, teljesen benőtte az erdő, vagyis inkább vissza vette azt, ami az övé. Minden tiszta romhalmaz, kivéve 3 épületet, amik egész jól kiállták az idő próbáját. A város nyugati felén egy vaskos épület, bejáratánál mindenféle sérült állatszobrokkal. A Város keleti szélén egy Elfeket ábrázoló szobrokból álló kőkör, közepén valamiféle nagydarab sziklával. A harmadik pedig a város közepén lévő épület, melyből egy hatalmas fa nőtt ki, és amihez egy igen csak leamortizálódott híd vezet....

Shota:

Szerencsédre az ifjú Leonard lemondott arról a kiváltságról, hogy a társaságod élvezhesse, ezért a nap további részében is azt csinálhatod, amiben kedvedet leled.... vagy mégsem? :O Twisted Evil

Visszafele ugyan is, mintha egy kicsivel sötétebb lenne, mint amire emlékeztél, ráadásul a folyosó is hosszabbnak tűnik, de lehet, csak túl fáradt vagy és beképzeled. Hamarosan megtalálod a szobád ajtaját, benyitsz és amit a szemed elé tárul, az a semmi... Ugyanis valamiért vaksötét van. Mielőtt meggondolhatnád magad valami behúz és máris a hátad mögött csattan az ajtó, te meg ott álldogálsz a sötétségben és mintha egy picit hidegebb is lenne.
- Szép napot Leonard-kun!- hallasz egy mély, rakettes hangot és felgyúlnak a lámpák a szobában. Három férfit látsz magad előtt, a lányok nincsenek sehol. Ketten vigyázzban állnak az ágy egy-egy oldalán, a harmadik pedig keresztbe tett lábbal, sétapálcáját lóbálva üldögél. Mind rendkívül elegánsan vannak felöltözve, még kalapot is hordanak és nyakkendőt a csilivili frakkjuk mellé. Bőrük hófehér, szemük sötét, mint az éjszaka, hosszú fekete hajuk vállaikon terül szét. A két álló fazon komor, érzelemmentes arcot vág, meg se rezzennek, míg annak aki ül, nem látod, ugyanis maszkot visel az orrától lefelé, csupán szemei látszanak...
- Van magánál valami, amire szükségünk lenne!- abbahagyja sétapálcája pörgetését és határozottan a földre koppint vele. - Remélem meg tudunk majd egyezni.....

by **Leonard** Hétf. Aug. 30 2021, 20:16

Leo olyan kisfiús reményekkel indult neki a kalandnak, ahogy csak azok a cserkészek tudnak, akik találnak egy elfelejtett térképet a nagymamájuk poros padlásán. Úgy képzelte, az úton méterenként megoldandó problémák és kihívások falába fog ütközni. Gondolataiban karddal és verejtékkel szállt szembe méltó ellenfeleivel, miközben hű társa támogatta őt a veszedelmes csatákban.
Csakhogy az igazság valahogy sohasem tudott olyan epikus lenni, ahogy az ember azt elvárta. Nemhogy kalandokba nem botlott úton-útfélen, de még a barátja is elárulta őt már az indulás előtti pillanatokban. Most pedig egyes egyedül rótta a kihalt szintet, és ha arra számított, hogy közben legalább egy szúnyog birokra fog kelni vele a véréért, hát nagyot tévedett. Ez a környék a szó legszorosabb értelmében nem állt másból, csak a hatalmas, üres, unalmas nagy semmi.
Leo valószínűleg életének bármelyik másik pontján is észrevette volna, mennyire nyomasztó, szinte ijesztő ez a kihalt táj, most viszont egyenesen a fogságába esett. Egyszerűen nem volt képes többé elszakadni az előző éjszaka lidércnyomásos képeitől.
Talán az volt a legrémisztőbb az egészben, ahogy észrevette végre mások szemében önmagát. A félelmetes ragadozót, ahogy Mirika látta. Az önző frontharcost, akitől Shota óvakodott. Fájdalmas volt a gondolat, hogy azok az emberek, akiket magához közelinek érzett, barátnak, szerelemnek, ilyennek látják őt kívülről. És rászolgált arra, hogy így lássák.
Pedig ki is volt ő valójában? Hahh! Ha tudnák, ha bármelyikük is csak sejtené, mennyire értéktelen, milyen törött, mennyire kicsúszott a talaj a lába alól, és évek óta csak kapálódzik, mint a hátára fordult bogár... Hogy hosszú évekkel ezelőtt veszítette el önmagát, mindent, ami a személyiségét képezte, és hogy ez a színjáték, amit a játékban előadott, nem volt több, pusztán a régi emlékekből táplálkozó önámítás.
Leo nem tudott többé járni. Nem tudott szórakozni, táncolni, csajozni. Képtelen volt többé vezetni, elvégezni az iskolát, tiszti rangot szerezni, bosszantani a szüleit. És még arra is képtelen volt, hogy akár csak elmenjen arra a hülye rehabilitációra, ami a reményt jelenthette volna újra mindezekre.
De Mirika... Amikor ő forrt egybe a reménnyel, Leo úgy érezte, képes lenne rá. Akár még erre is. Tagadhatatlan, régóta őrizgetett érzelem volt ez. Biztos. Múlhatatlan. Vagy legalább is a legtartósabb, amit valaha érzett.
Pedig Leo rengetegszer volt már szerelmes élete során. Szinte folyamatosan, nem csak a játék előtt, de azóta is. Egyik jelenésből a másikba esett, képes volt egyszerre akár több lány is felkelteni a figyelmét, és szívének minden dobbanásával rajongott értük. Aztán... aztán elmúlt. Előbb vagy utóbb, de ezek a kapcsolatok mind elhalványultak, később már emléknek is kevesek voltak. Ez volt az egyetlen oka tehát, hogy várt. Türelmesen, hosszú időn keresztül, önmagát emésztve. Várta a pillanatot, amikor jön majd egy következő, egy magasabb, egy európai, egy laposabb vagy egy szelídebb, de most először... ennyi idő után sem volt senki. A rajongás nem fakult.

Merengései közben szinte automatizált mozdulatokkal követte a minimapon kijelölt útvonalat, így szinte észre sem vette, hogy megérkezett a nagy piros x-szel jelölt részhez, csupán a jeges zuhatag térítette magához, amit egyik pillanatról a másikra a nyakába kapott. Megborzongott, bár nem volt jellemző rá, érzékei pedig rögtön kiélesedtek. Egy csapásra eszébe jutott, hogy egy küldetés közepén van, védett övezeten kívül, így tehát nem vehette fél vállról a feladatát. Izmai megfeszültek, kardját előhúzva maga elé tartotta, ezzel egy időben pedig... eltátotta a száját. Az elfek városa még így, romosan és elfeledve is lenyűgözőnek tetszett. Soha életében nem gondolta volna, hogy valaha is beteheti egy ilyen helyre a lábát. Egy-két pillanatig csak állt egy helyben és bámulta a jelenést. Aztán emlékeztette magát rá, hogy küldetése van, hogy végre talán elterelheti a figyelmét összetört bennsőjéről, és előre indult. A jártasságai természetesen be voltak kapcsolva, az észlelésének jelzéseire pedig különösen odafigyelt. Ezen kívül ellenőrizte még, hogy működik-e az üzenetküldő funkció, illetve nem-e blokkolja valami a teleport kristályát, de ha mindent rendben talált, késlekedés nélkül tovább indult.
Természetesen ahhoz az épülethez lett volna logikus először odamennie, amelyikből a fa nőtt ki. Középen is terült el, meg elég feltűnő is volt, programozói aggyal gondolkodva épp tökéletes a küldetés folytatásához. Neki azonban megragadta a figyelmét az obeliszk, amit mintha csak őriztek volna az elfek, körben szobrokkal raktak ki. Valahogy húzta arrafelé a kíváncsiság, többet, mágiát sejtett a dologban. Mintha csak egy horogra akadt volna, ráncigálta valami arrafelé, ő pedig engedelmesen ment. Meg hát egyedül is volt, más dolga se nagyon akadt, egy kis városnézés természetesen belefért az idejébe, nem?

by **Shota** Csüt. Szept. 02 2021, 09:57

Shota kipróbált már egy-két szert életében, de olyanról még nem hallott, aminek hatása nemcsak pár óráig, de egy egész napon át eltart - a jelenlegi szituációra pedig határozottan nem létezett más érthető magyarázat, ugyanis a tér mintha megnyúlt volna, a színek elvesztek és Shota mindezek után még hangokat is elkezdett hallani, tehát egészen biztosan be volt drogozva. Hogy mikor és mi által... na az már egy egészen más kérdés volt. Megrendülten pislogott tehát és megtapogatta arcát, hogy egyáltalán ébren van-e, majd elkezdett azon gondolkozni, hogy a korábbi reggelizést az oroszlánnal is csak beképzelte-e, vagy az tényleg megtörtént. Bár, jobban belegondolva, valószínű az is csak valami piába kevert anyag utóhatása lehetett, hiszen mégis ki az a marha, aki egy ilyen buli után nemlétező elfek nemlétező nyilai után akar koslatni, méghozzá önszántából!?
A srác meredten rábámult az előtte ülő figurára és annak szavait próbálta értelmezni.
- Maguk szerint kisebbségi komplexusom van? - röhögött fel és eltűnődött rajta, miért álmodja azt, hogy ő Leonard. Mégis mi van ebben a szőkében, amit annyira esznek a nők? Mindenki úgy odavan érte, pedig nem tud semmit azon kívül, hogy van pénze. Shota bosszúsan megrázta a fejét, majd széttárta karjait - Nem. Kicsit sem vagyok irigy rá. Mégis ki lenne az? - horkantott, aztán megvakarta az állát és hátravetette a fejét - Én sokkal jobb vagyok - bólintott, mintegy önmaga megerősítéseként, majd egyszerűen lehuppant a figura mellé az ágyra és elnyúlt rajta. Ez a szer nem volt semmi, bár ahogy megnézte magának a három alakot újra, azt azért mégiscsak meg kellett állapítania, hogy elméje igencsak ádáz játékot játszik vele, hogy a három nő helyett három ilyen... férfit mutat meg. Ezek minimum vámpíroknak néztek ki, ami tudvalevőleg nem létezett sem ebben, sem abban a világban - újabb bizonyíték rá, hogy most nem a valóságot éli át.
- Egyébként, uraim, ha már így esett, mit szólnának hozzá, ha kísérletet tennék az önök átváltoztatására? Tutira emlékszem rá, hogy én három csajt hoztam fel ide és mit ne mondjak, mondjuk tündérekként jobban tetszenétek. De persze... - ült fel és tette rá kezét finoman a sétapálcás térdére - Lehet ti kevertetek valamit a reggeli italomba, kis huncutok - vigyorodott el - De tudjátok mit? Benne vagyok a játékban. A dögös csajok játékai mindig izgik, amíg én lehetek felül - kacsintott és ujjaival beletúrt a hullámos, fekete fürtökbe.

by **Lizbet** Csüt. Szept. 02 2021, 19:13

Leo:

Az ősi elf város elkápráztat téged, annak ellenére is, hogy mennyire le van amortizálva, vajon fénykorában milyen lehetett? Sajnos ezt már senki nem fogja megtudni, az utókornak mindössze eme romok maradtak fenn. A várost járva úgy döntesz, hogy először kíváncsiságodnak engedsz utat a küldetés folytatása helyett és a keleti rész felé veszed az irányt a szobrok által védelmezett, simára csiszolt, több oldalú sziklaszerűséghez.
Közelebb érve válik világossá, hogy jóval hatalmasabbak a szobrok, mint az messziről látszott. Legalább négy-öt méter magasra nyúlnak. Hét darab szobor veszi körül a hét oldalú sziklát, melynek minden egyes oldala egy-egy szobor felé mutat. Egész jó állapotban maradtak fenn, egyet leszámítva, aminek csak a lábai maradtak meg térd alatt, és mellettük hevert egy letört kéz egy ugyancsak törött karddal a kezében.
A szobrok mindegyike egy-egy elfet ábrázolt igen jól megmunkálva, még az arcuk is. Ami először feltűnik neked hogy mindössze két női alakot látsz, a többi férfi és mindegyiknek két, fehér tollas szárny nőtt ki a hátukból. Ezenkívül mindegyik más pózban van... van ami egyenesen áll, kihúzva magát komoly tekintettel, míg másik görnyedt és dühös arcot vág, egy másik csak mosolyog míg a következő csak unottan félrenéz.....
A kőkörbe belépve, félúton a szobrok és a szikla között találsz egy kőtáblát, ami ugyan elf betűkkel van írva, valamilyen oknál fogva képes vagy elolvasni.
A kőtáblán az elfek vallását olvashatod, hogy ők magát a napot tisztelték és annak hat gyermekét, a hold isteneket. Mindegyik gyermekét egy-egy korszakig engedte uralkodni, addig ragyoghattak az égen helyette, de mikor a ciklus újrakezdődött volna, hat gyermekből öt háborút kezdett a hatalomért, aminek az anyjuk vetett véget, de nagy árat fizetett érte. Meggyengült és időről időre nyugovóra kell térnie... így született meg maga az éjszaka. Az öt háborúskodó fivért és nővért pedig erejük nagy részétől megfosztva száműzte az égboltról és halandó testbe kényszerítette őket, újra és újra újjászületve haláluk után, míg hatodik ragyoghatott az éjszakai égbolton....
Ez mellett egy másik kőtábla maradványait véled felfedezni, sajnos olvashatatlan állapotban. Ha megvizsgálod a hét oldalú sziklát, rájöhetsz, hogy minden egyes szoborról van ott leírás és hogy ők nem voltak mások, mint a halandó testbe zárt holdistenek.
Az elsőszülött: Az arany hold Rahel. Ő uralta az arany lángokat és ezzel együtt az időt. Az ő szobra áll vigyázzban és tekintélyt parancsoló tekintett mered előre
A másodszülött: A bronz hold Ozra. A föld és a sziklák feletti uralmat kapta. Szobra csukott szemmel, türelmesen várakozik, ez az egyik női szobor.
A Harmadszülött: A vörös hold Igara. A vörös lángot és minden e világi tűz feletti uralmat kapta. Övé a görnyedt, dühös arcú alkotás
A negyedszülött: A kék hold Ryul. A tengerek, folyók és tavak, azaz minden vizek feletti uralom az ő ereje. Szobra felettébb unott arcot vág.
Az ötödszülött: Az ezüst hold Tanyl. A szelek és az éltető levegő ura. Szobra vidáman mosolyog, mintha folyton várná a holnapot...
A hatodszülött: A fehér hold Amyre. Ő maga az élet. Őrködik a magasból az éjszaka, az egyetlen aki nem vett rész a viaskodásban és megtarthatta erejét. Szobra egy gyönyörű fehér elf, kedves mosolyával és ölelésre tárt karjaival igazán kellemes, megnyugtató érzést kelt benned, szinte elvarázsol.
A hetedik: A fekete hold Astrophel. Mindössze ennyit tudsz elolvasni a többi le van kopva, törve, a szobra pedig elpusztult.

Ez tehát a kőkör, a nap és a holdistenek rövid története, az elfek vallásának egy rövid szelet, ami számodra értékes vagy épp értéktelen információ. Szétnézve nem találsz itt mást, csak romokat, törmeléket és bizony egy-két emberinek kinéző csontot...

Shota:

A szobádba visszatérve több furcsa dolgot is tapasztalsz, de talán ami a legszembetűnőbb az az, hogy a csinos lányok helyett, most férfiakkal van tele a szobád, ráadásul még Leonard-nak is szólítanak. Elég rendesen össze vagy zavarodva és próbálod összerakni a meglévő darabkákat, hogy lassan egy egésszé álljon össze, több-kevesebb sikerrel...
A kérdésedre az ágy mellett álldogáló két férfi egymásra néz, majd vissza rád, pillantásukból süt, hogy jószerével egy darab ürüléknek sem néznek téged. Az ülő egyén ellenben csak a szemöldökét húzza fel értetlenkedve.
- Nem értem Leonard-kun, mit akar ezzel, de had válaszoljak akkor - megpörgeti a sétapálcát, másik kezébe rakja és azzal koppint egyet a földre - Önmaga válaszolta meg e rejtélyt, hisz kinek nincs ilyesféle baja, az sosem tenné fel ezt a kérdést - válaszol módfelett kimért, nyugodt és persze mély hangon. Te azonban nem hagyod abba és tovább mondod a magadét, amit "vendéglátóid" nem igazán tudnak hova tenni
- Mégis kiről beszél Leonard-kun? - kérdi a maszkos és figyeli, ahogy mellé huppansz az ágyra, majd elnyúlsz rajta. A másik kettő egyből indulna, hogy kirángasson, az egyik már a grabancodat fogná, amikor a sétapálcás megálljt parancsolva felemeli a kezét, újra vigyázzba vágják magukat.
- Áhh igen, a hölgyek minden bizonnyal a szobájában várják, ahol hagyta őket - vagyis, ha igaz amit mond a férfi, akkor te most nem a saját szobádban vagy, lehet benéztél valamit, vagy csak eltévedtél?
Az idegen férfi térdére rakva a kezed érzed, még ruhán keresztül is, a jéghideg, kemény bőrét. Mikor hajához érsz megelégeli ezt, és egy laza csuklómozdulattal, visszakézből lepofoz, amitől az ajtóig repülsz. sebzést nem szenvedsz el a védett terület miatt.
- Leonard-kun! - hangja a korábbinál fenyegetőbbnek tűnik, lehet sikerült egy picikét felhúznod - Az én türelmem is véges! - Feláll és lassan sétálva közelit feléd, ahogy a két másik figura is mögötte.
- Adja át az információkat az ősi elfekről és ez a magáé lehet- elővesz egy elég nagy erszényt, mely dagad az aranytól... pár száz érme biztos van benne. - Kérem!!! - Leguggol hozzád, a szemedbe néz, leveszi a maszkot és rád mosolyog.... már ha azt mosolynak lehet nevezni, mert nem látsz mást, csak a tűhegyes fogait amit szétroncsolt ajkai egyáltalán nem takarnak, ráadásul annak maradványit is valamiféle fémszerkezettel feszegetik szét...
- A nevem Demethrius!- végre valahára bemutatkozik- Nos akkor áll az alku, Leonard-kun?!

Demethrius:

by **Shota** Pént. Szept. 03 2021, 09:18

A harcművész az első válasz után húzta fel először a szemöldökét: nagyonis furcsának hallucinálta ezeket a csajokat. Talán túlontúl furcsának is, a kép ugyanis sehogy sem volt reális, mert az ágyon ülő határozottan okosakat mondott. Márpedig a csajok legnagyobb része nem az eszéről híres, de persze akadhatnak köztük észlények is, persze, de azok... hát, azok általában nem a Shota félékkel kezdenek. Persze ez nem bátortalanította el az ifjút, aki éppen abbéli aggályainak közepén tántorgott, hogy ő bizony miért épp Leonard és éppen ezért úgy dőlt el az ágyon, hogy szinte fel sem fogta, valójában mi történik körülötte.
- Hölgyek... szobámban? - pislogott azért, eleinte ezt is játék részének érzékelve. Aztán... aztán minden megváltozott. Hirtelen arra eszmélt rá, hogy hozzávágják az ajtóhoz és ez olyan mértékű hidegzuhanyként érte, mintha valóban elvégezte volna a frissítő fürdést, amit nemrégiben tervezett. Pupillája kitágult, vérnyomása megnőtt és döbbenten bámulta a feléje közelítő alakot, aki elől mégcsak hátrahőkölni sem volt lehetősége, hiszen oda volt szorítva valahova az ajtó falhoz közelebbi részéhez. És akkor megértette. Holtsápadtan figyelte a másikat és amikor agyában észveszejtő sebességgel visszapörgette a történteket, hirtelen összeállt neki a kép, kezdve attól, hogy ez a valaki nem is kicsit szintezheti le, ha ekkorát képes volt taszítani rajta, azon keresztül, hogy mit akarnak egészen addig, hogy mindezek tetejében róla hiszik azt, hogy az oroszlán.
Ami, bár máskor lehet elég kecsegtető ajánlatnak látszott volna, most egyáltalán nem volt a srác ínyére.
- Részemről állna az ajánlat, a lehető legteljesebb mértékben - mondta ki végül és bár testtartásával igyekezte legalább tettetni a higgadtságot, ezt a szokásosnál vékonyabb hangja nem igazán támasztotta alá: Shota félt, mitöbb, rettegett és szándékosan nem nézett a másik szemébe, sőt, a többi kettőre sem - Csakhogy... nem én vagyok Leonard és nem tudok semmit az elfekről. Nézze meg - nyitotta le az üzenetküldő funkciót és mutatott rá a "küldő fél" nevére, a panelen pedig elég világosan kirajzolódott a "Shota" nick, amit magának választott jópár évvel ezelőtt. Akkor még azt hitte, hogy ha végig a védett övezetben marad, nem eshet bántódása. Erre viszont jelen pillanatban minden egyes másodperc rácáfolt, amiben a harcművész a falhoz szegezve, összekucorodva és a padlót bámulva próbálta túlélni valahogy a szituációt, lázasan gondolkozva azon, hogy hogyan is kéne ezeket a fickókat inkább Leo felé irányítani, azzal a feltétellel, hogy őt onnantól békében hagyják. Ajánlatot tenni viszont egyelőre nem volt mersze, hiszen Shota nem volt ostoba, tudta, hol vannak a határok és hogy ki az, aki az adott szituációban a vezető szerepet képviseli. Sőt, a korábbiak tudatában mégcsak azzal sem tudta beetetni a varrtarcút, hogy nem ismeri az oroszlánt, illetve... illetve megpróbálhatta volna, de ezek az agresszív, basáskodó típusok nem igazán szokták szeretni, ha hazudnak nekik. Shota tehát maradt ahol van és enyhén remegő ajkakkal várta a folytatást.

by **Leonard** Kedd Szept. 14 2021, 11:45

Leo emlékezett az elfekre még a játék elejének idejéből, amikor úton-útfélen bele lehetett futni a különleges ruhába bújt, hosszúfüles egyedekbe. Nem egy közülök küldetésadó volt, de sokszor töltöttek be ellenség szerepet is, és bár Leo is elvállalt egy-egy hozzájuk kapcsolódó feladatot, valójában soha nem ásta bele magát a témába. Nem ismerte sem a történelmüket, sem a kultúrájukat, sem pedig azokat a feladatokat, amiknek végeztével ezek a lények eltűntek, vagy legalább is számuk lecsökkent Aincrad földjein. A fiú gyanította, hogy ez a város és romjai egy hasonló, hatalmas mértéket öltött kaland és rengeteg játékos rossz vagy éppen jó döntése eredményeként nézhet így ki, de valamilyen oknál fogva mégsem emlékezett rá, hogy hallott volna valaha is történeteket erről. Pedig már a játékba kerülésének első pillanatától kezdve imádta azokat a kocsmákat és gyülekezőhelyeket, ahol a legtöbb pletyka terjedt, és nyíltaságának és kommunikációs képességeinek köszönhetően soha, semmilyen esemény híréről nem maradt le, mi több, a legtöbben ő maga is szerves szerepet vállalt, akkoriban még Iljával az oldalán. Igen, akkoriban ők ketten hangosan, energikusan, az Aincrad adta élet összes előnyét élvezve éltek, mígnem... De Iljának sokkal jobb így.
Merengései közben végül elérte a céljául kitűzött obeliszket és szobrokat, amik így közelről nézve meglepően gigantikus méretűek voltak. Szinte nem is látta az arcukat a napfény keltette árnyak takarásában, olyan magasak voltak. Egy ideig elidőzött a tanulmányozásukkal, még a szövegeket is elolvasgatta, és körbejárt. Persze mágikus esesmények, na azok nem történtek, de... meglepődött, milyen kreatívan és részletesen kidolgozott mitólógiát körítettek az elfeknek. A játékban talán még soha nem futott bele még csak hasonlóba sem. Csinált egy-két feljegyzést magának, hogy később el tudja majd mesélni részleteiben, amit talált, ha valakit érdekel, például Hinarit, aztán tovább bandukolt, ez alkalommal már a hatalmas épületből kinövő még hatalmasabb fát céljául választva. Az elfek városának hangulata, mindezzel a misztikus körítéssel természetesen magával ragadó volt, de Leo sokkal gyakorlatiasabb volt annál, mintsem magába szippantsa a képzelgés. Ehelyett megfigyelte az útvonalakat, hogy hol mennyire vannak ledőlve az építmények, merre tiszta az út és merre nem járható, milyen környezeti adottságokat használhat fel esetleg egy harcban, hiszen minden eshetőségre fel kellett készülnie. Arra is, ha véletlenül menekülnie kell majd. Mert bár jelenleg minden csendes volt és kihalt, de a börtön évek alatt jól megtanulta, hogy a biztonság illúziója sokszor a leghatalmasabb ellenség.

by **Lizbet** Csüt. Szept. 16 2021, 01:00

Leo:

Miután kellőképpen kielégíted az elf történelem iránti tudásvágyad, nem időzöl tovább és útnak indulsz az egyik legnagyobb épület felé, amiből egy hatalmas fa nő ki. Az odavezető út elég simának mondható, valószínűleg ez lehetett itt a főút. Bár számtalan kisebb-nagyobb törmelék borítja, egyáltalán nem nehéz a haladás. Körben növényzettel, fákkal benőtt romok, ideális fedezéket, búvóhelyet nyújthatnak egy esetleges támadáshoz, ám ennek egyelőre semmi jelét nem érzékeled. A kiszemelt épület kapujához egy régi hídon át vezet az út, ami ránézésre szebb napokat is látott, de nem vagy te gyáva. Az átkeléssel sincs semmi probléma leszámítva a számtalan recsegést, ropogást, kattogást és apró megjelenő repedések sokaságát. A híd kiállta a próbát, bár egyáltalán nem vagy benne biztos, hogy ez visszafele is így lesz.
Az épület méretes fából készült kétszárnyú ajtaja, melyet különféle faragások díszítenek, nincs megrongálva sem mások, sem az idő által. Amilyen hatalmas, olyan könnyen nyitod ki, mintha súlya se lenne és belépsz rajta. Belülről látszik csak igazán, hogy maga az épület elég ramaty állapotban leledzik, a hatalmas fa ágai, gyökerei tartják csak azt össze. Egy hatalma kupola szerű teremből áll az egész épület, melynek kellős közepén áll az említett fa. Körös körül a falakon freskók sokasága. Elf férfiak és nők, harcosok, királyok és királynők, már amit a megmaradt írásokból ki lehet venni, de a leghatalmasabb közülük egy aranyszínű lánggal égő főnix és egy kék tüzet okádó sárkány harca szerepel. Bár elég kopottas, így is gyönyörűnek mondható. Alaposabban körülnézve további törmeléket, törött műtárgyakat találhatsz. Vázák, íjak, nyilak és kardok darabjait szerteszét a földön heverve. Némely épségben, vagy alig sérülten fekszik a porban, köztük egy sárgadinnye nagyságú golyóféleség. Nem látod mi az, mert teljesen belepte már a por és mocsok a kitudja hány évtized alatt, míg itt hevert.
Nézz körül nyugodtan, ám ha a fát is megvizsgálod, akkor ér csak igazán nagy sokk vagy meglepetés. A Hatalmas törzsben egy női alakot vélsz felfedezni, aki kezeit az ég felé emelve, felfelé néz. A test maga is fa, ráadásul félig a törzsben van, mintha egyesült volna vele. Ez talán valamiféle különös elf művészet lehet, esetleg más van a dolog mögött?
- Én biza nem zargatnám, ha a helyedben volnék! - szólal meg egy férfi hang mögüled, amint a különös szobor közelébe mész....

Shota:

Végre kinyit a szemed és azt látod, ami a szemed előtt van és ehhez nem kellett más, minthogy a falhoz vágjon valaki és kedvesen rád mosolyogjon. Tudatosul benned, hogy nem állsz semmiféle bódító vagy hallucinogén szer hatása alatt, és akik előtted állnak, azok nem a korábban fennhagyott lányok, hanem igen komoly céllal érkezett úriemberek. Vagy mégsem, de azt hiszik, hogy nagy vagy és erős, na meg hogy szőke és a neved Leonard. Általában büszke lenne az ember, ha erősebbnek nézik, mint ami valójában, ám ebben a helyzetben téged egy leheletnyit a félelem környékezett meg, hiába a védett terület adta biztonság. Nem hiába, három ilyen rémisztő kisugárzással és küllemmel rendelkező férfinek nem kell elmennie a fizikai erőszakig ahhoz, hogy módfelett kellemetlen perceket okozzanak a kiszemeltjüknek. Veled is ez a helyzet, azonban amikor feleszmélsz, elárulod, hogy nem te vagy az, akit ők keresnek. Először látod rajta, hogy nem hisz neked, ám ez megváltozik, mikor saját tulajdon neved megmutatod.
- Ah, ez minő sajnálatos! Tudna várni egy percet Shota-kun? - kérdi "kedvesen" mosolyogva, egy laza mozdulattal vissza visszahelyezi a maszkját, mely szétroncsolt ajkait rejtette korábban - Contar! - ejti ki kissé ingerülten e nevet, mire a mögötte lévő, bal oldalon álldogáló kopasz férfi összerezzen és hátrál pár lépést, a másik pedig lenézően ingatja a fejét.
Demethrius lépett felé kettőt, és már csak azt veszed észre, hogy hozzád hasonlóan ez a Contar nevezetű is a falhoz csapódik, kicsivel később egy másik csattanás a szemben lévő falon, ahová a harmadik férfi került.
- De ő is ott volt.... láttam nála...!!! -feleli kissé remegő hangon Contar, de a fekete hajú férfi már lendíti a séta pálcáját, akár egy kardot, hogy leszúrja vele áldozatát, ám a nyakától alig fél ujjnyira megáll a pálca. Tulajdonosa nagy levegőt vesz, majd kifújja azt, rögtönzött fegyverével pedig a padlóra koppint.
- Nézd el nekem Cantor, elragadtattam magam- szólal meg immáron nyugodt hangszínnel és az eddig ismeretlen férfi felé fordul és bocsánatkérően leveszi előtte kalapját.
- Ugyan, nem szükséges! Megértem uram!- válaszol kimérten és csak ezután kel fel, hogy újra katonásan álljon főnöke előtt, őt követi kissé megkésve Contar is.
- Elnézést kérek Shota-kun! - újra te vagy a középpontban -Sajnálatos módon történt egy kis félreértés - lép oda hozzád és kezet nyújt, hogy felsegítsen a földről. Amennyiben elfogadod kedvességét újra érezheted jéghideg, kemény bőrét és pikk-pakk talpra ránt - Ugye meg tud nekem bocsátani?- neked is megy a kalapemeléses bocsánatkérés, de láthatod rajtuk, hogy eszük ágában sincs még távozni.
- Ön ugye ismeri Leonard-kunt? - és jön is a becsapós kérdés, vagy nem is az? Ettől és a válaszodtól függetlenül, talán még meg sem várva azt, ha sokat teketóriázol, folytatja - Némi hajlandóságot véltem felfedezni a korábbi üzletajánlat kapcsán.... ezért..... korábbi jutalomért cserébe.... nem kalauzolna el minket Leonard-kunhoz? Szeretnék találkozni vele, ajánlatom van az ő számára is. - újfent előveszi és meglebegteti a nagy szütyő aranyat, amit már korábban is megmutatott

by **Leonard** Csüt. Szept. 16 2021, 18:57

A terep éppen olyan volt... Nos, amilyennek egy lerombolt városnak kellett lennie. Bár nem úgy tűnt, mintha frissen, alig pár éve ürült volna ki néhány játékos küldetés teljesítése közben. Sokkal inkább volt olyan a hangulata, mintha már évszázadok óta lakatlanul, elfeledetten állna, arra várva, hogy valaki felfedezze. Leo sohasem rajongott az Indiana Jones-féle kalandokért, és utoljára talán hét-nyolc éves korában festett arcára izgatott csillogást a kincskeresés öröme, de most, hogy egy minden bizonnyal ősi nyilat kellett megkeresnie ezen az elvarázsolt, csodálatos helyen, valahogy el tudta képzelni, milyen érzés lehetett először belépni a maják elfeledett birodalmába.
Ezzel az úttal ő már akkor is nyert, ha nem talál végül semmit.
Óvatosan taőogatózva lépett rá a kőhídra. Amaz súlya alatt egyből megroskadt és egy nagy reccsenést követően keresztben végigfutott rajta egy hajszálvékony repedés.
- Nem túl jó ómen - dörmögte magában, és természetsen nem várta meg, hogy az egész összedőljön alatta, inkább a lehető leggyorsabban átrohant rajta, felkészülve a legrosszabbra. Szerencséje azonban továbbra sem hagyta el - ami kezdett kissé gyanússá válni. Sem az ideúton a ködben, sem pedig itt, ebben a kihalt városban nem futott bele egyetlen ellenségbe, de még egy kósza csapdába sem. Márpedig az Indiana Jonesból nem sokra emlékezett, de arra igen, hogy az ilyen helyek mindig tömve vannak ezzel a kettővel.
Figyelme azután sem lankadt, hogy belépett a roskadozó csarnokba, ami a többi helyszíntől eltérően egyértelműen úgy festett, mint ahol csata dúlt. A fegyverek a földön arról tanúskodtak, sok elf és ember hullhatott el ebben a csarnokban, de persze az is lehet, hogy az egész puszta díszlet, semmi más. Leo nem sokat törődött a számára érdektelen freskókkal, egyik-másik kardot és íjat azonban felvette, megnézegette, hátha valami különlegességre bukkan. Na meg persze a nyilakat is megnézte magának, hiszen éppen egy nyilat keresett, de nem fűzött hozzá sok reményt, hogy egy ilyen értékes tárgy ilyen egyszerűen a többi közé legyen keverve. A gömb azonban... a gömb felkeltette a figyelmét. Nem is a maga csendes porosságával, de ha az ember egy ilyen varázslattal és fantasyval átitatott helyen tölti az idejét, az ilyesmi láttán egyből arra gondol, hogy az nem lehet más, csak egy kristálygömb. Egy jövőbelátó. Vagy ilyesmi. Persze Leo maga is tudta, hogy butaság ilyesmit feltételezni, de... a mélyre zárt, kíváncsiságtól fűtött, őszinte és sebezhető gyermek a lelkében feltétlenül fel akarta venni. Azt akarta képzelni, hogy ez tényleg egy kristálygömb, és ha belenéz, akkor meglátja majd benne a fényes jövőjét... Egy jövőt, amit a felnőtt, racionálisabb énje már lemondott.
Végül akármit is talált, legyen az akár egy szimpla kődarab, akár egy szobor simára kopott feje, elrakta az inventoryjába. Emléknek.
A fa... Nos a fához csak a legvégén merészkedett oda. Egyértelműen látszott, hogy nem lenne jó ötlet megbirizgálni, véletlenül letörni egy ágát vagy ilyesmi, mert egy ilyen tett azzal fenyegetett, hogy összedől az egész épület. Leo pedig ismerte magát, ehhez mérten pedig inkább lélegzetet sem vett, miközben megközelítette a növényt, hátha találhat benne egy rekeszt vagy bármi ilyesmit, ami a nyilat rejtheti. Amit ott talált, az viszont bizarabb volt bárminél, amire számított.
- Jézusom, te hogy ragadtál oda! - fakadt ki, vagyis fakadt volna, de szavát megakasztotta a háta mögül érkező hang. Egy pillanat alatt megfordult, kardját fenyegetően a hang irányába emelve. Szíve a torkában dobogott, mert épp úgy, ahogy a fában lakozó élet jelenlétét sem jelezte az észlelése, nem tudta elképzelni, hogy lehet, hogy a hang tulajdonosára sem lett már korábban figyelmes. Nagyon erős alak lehet, ha így el tudta rejteni a jelenlétét.
- Ki vagy? - tette fel az egyértelmű kérdést, és - ha még nem volt az orra előtt - tekintetét meresztve próbálta megtalálni az idegen alakját a félhomályban.

by **Shota** Vas. Szept. 19 2021, 17:23

Shota egyre inkább kezdte azt érezni, hogy ennek a felvarrt szájú, maszkos úriembernek el kellene mennie egy magasabb szintű dühkezelő tanfolyamra, már ha létezik egyáltalán ilyesmi ebben a játékban. A fazon ugyanis olyan könnyedén vagdos embereket a falhoz, mintha minimum ez lenne a hobbija, a gyorsasága pedig mindemellett szédítő, amiből egyenesen következik, hogy Shota bárhol máshol kívánt lenni a következő percekben, mitöbb, években, mint ennek a fickónak a közelében. Persze Shota nem gondolta azt, hogy ennyivel megússza, így bár igyekezett felmérni a terepet és az ajtó állapotát, amíg nem foglalkoztak vele, de még fel sem tápászkodhatott, máris hallotta a nevét. Ezúttal a valódit. A kalapemelést azért egy alig látható biccentéssel elfogadta, ahogyan a feléje nyújtott kezet is, igaz a döntéseit még mindig inkább a félelem vezérelte, mintsem a valódi érzései. Mondjuk az arany egyértelműen tetszett neki. Hiszen ha egy pszihopata, agresszív vámpír még hajlandó fizetni is azért, hogy megtedd, amit amúgyis kénytelen lennél, az kész haszon, nem igaz?
- Ismerem... - felelte azért a kérdésre is, bár arckifejezésén és fintorán jól látszott, hogy jelenleg inkább azt kívánja, bár ne ismerné. Ez az egész, amibe az oroszlán belerángatta, egyáltalán nem érte meg a tegnap estét és Shota jelenleg azon az állásponton volt, hogy semennyi ilyen estét sem érne meg. Sóhajtott egyet, megigazította zilált haját, kisimította a nadrágját és - azért még mindig erősen dobogó szívvel - belenézett a maszk mögött húzódó szempárba:
- Úgy tudom, hogy alig öt perce indult el Horunkába, a füvesházba. Ha teleporttal mennek, még bőven elcsíphetik. Szőke haj, magas termet - közölte, azt a tényt roppantmód elegánsan átugorva, hogy Demethrius a "kalauzolás" szót használta korábban. Nem, Shotának esze ágában sem volt velük menni, pláne nem ki a védett övezeten kívül, ha esetleg Leonard tényleg megtalálta volna azt a könyvet, így egy megnyerőnek szánt mosollyal igyekezett fenntartani szavahihetőségét és közben a kezét nyújtotta a szütyőért.
- Én csak lelassítanám Önöket - tette hozzá egy köhintés kíséretében, ha esetleg a maszkosnak nem tetszett volna a felelet, ha viszont még ez se győzte meg a hármast, hogy őt egyszer s mindenkorra hagyják békén... Shota lemondóan megvonta a vállát és lassú, kimért mozdulatokkal halászta elő a teleportkristályát, hát, abból a célból, hogy elkalauzolja a vámpírokat Horunkába. Vagy éppen lelépjen, ez még eldöntés alatt álló kérdés volt.

Aktív dixi: Shoowy

by **Lizbet** Hétf. Szept. 20 2021, 22:49

Leo:

A figyelmed egyből felkelti az a porlepte gömb forma, ami valóban kitűnik a többi ott heverő vacak közül, már csak a formájával is. Felvéve azt tapasztalod, hogy nem csak a mérete sárgadinnye nagyságú, hanem többé-kevésbé a súlya is. Megtörölve láthatod mi is az valójában. A felvetésed nem volt teljesen rossz, ugyanis ez valóban egy kristálygömb, aminek a belsejében látsz egy hófehér, szinte ragyogó tollat. Tisztítás közben, ahogy dörzsölgeted egyszer csak izzani kezd benne a toll, nemsokára teljesen elvakít.....
Mire alábbhagy a ragyogás, a szemeid újra ki tudod nyitni váratlan dologra leszel figyelmes. Már nem a romos épületben vagy, hanem az elf város utcáit járod, egy olyan elf városét, ami nincs elpusztulva és teles teli van élettel. Gyönyörű fehér épületek tornyosulnak egymás mellett, ép szobrok díszítik minden egyes utca sarkát. A tiszta, fénylő épületek, utak és lépcsők fehérségét néhol egy-egy ápolt, gondozott park, fák és bokrod zöldje szakítja meg. Az utcákat teljesen ellepik az elfek. Fehér bőrű, világos hajú, dús keblű szépségek, magas, szálkás férfiak mulatnak lenge öltözetben. Mintha valami ünnepség lenne, esetleg hasonló rendezvény. Mozogni nem tudsz és hangokat sem hallasz, csupán szemlélő vagy, méghozzá valakinek a szemén keresztül figyeled a történéseket.
Aztán eme csodás vízió hirtelen megszakad, amint megpillantod az épületet, aminek már akkor is egy fa nőtt ki a közepéből, bár furcsamód nagyobbnak és terebélyesebbnek tűnik a látomásban.
Újra a romos központi épületben vagy, kezedben a kristálygömbbel, aminek a neve: Elandor szeme. A leírásában látod, ez Unfarell, az utolsó szárnyas elf egy tolla. Egy quest item, de semmi más információ nincs róla. Gond nélkül elmélyeszteted az inventorydban.
Miután feldolgoztad a történteket, a fa kerül kíváncsiságod központjába. Nem alaptalanul, hisz elég nagy hatással van rád a fában lévő női alak és annak eddig ismeretlen története, azonban sok időd nincs ezt latolgatni. Egy férfi hang zavar meg téged és ártatlan kutakodásod.
- Nocsak! Hol az illem?! - kezd egyből apró dorgálással - Talán előbb elárulhatnád a saját neved, mielőtt másét kérded!- A hang forrása fentről jön, és ha követed rövidesen megpillantod dorgálódat. Egy férfi ül egy fenti ablakban, egyik térde felhúzva, azon könyököl, másik lába csak úgy lóg a semmibe. Körülbelül veled egyidős, talán még fiatalabb lehet. Fekete haja elég kócos, rendezetlenül ágaskodik minden irányba. Szeme aranyszínben pompázik, amit rád szegez és vigyorog. Övén egyetlen hosszú kard díszeleg.
- Nem igaz öreg?! - pillant a bejárat felé, ahol egy másik férfi támaszkodik a csukott, kétszárnyas ajtónak.
- Kétlem, hogy jogodban állna bárkit az illemről oktatni- Lassú, nehézkes lépésekkel indul el felétek. Ő sokkal öregebb nálad, úgy az ötvenes éveit tapossa, talán a hatvanadikat. Ennek ellenére jó formában van. Jó magas, majdnem veri a két métert, vállai szélesek, karjai vaskosak. Ugyancsak fekete, de jóval rendezettebb hajában sok ősz szál éktelenkedik, már majdnem szürkére festve a korábbi feketeséget akárcsak arcára simuló, gömbölyű szakállánál. Bal szemén szemkötőt visel, míg jobb szeme kékjét rád szegezi, majd a fiatalemberre odafent. Tetőtől talpig sötét színű páncélban van, hátán pedig hatalmas pallost cipel.
- Te sem használod, és ne szólíts öregnek... - A fiatalabb erre csak nevetve vállat von, azután leugrik az ablakból, feléd tart. Léptei az öreggel ellentétben könnyedebbek, páncélt sem visel, csak egyszerű fekete ruházatot és egyetlen egy alkarvédőt, ami a bal kezét fedi.
- Eljövök meglátogatni egy régi barátot....- pár lépés után megáll- ...erre valaki, akinek semmi keresnivalója nincs itt, mégis itt van. - kezét kardja markolatára helyezi - Hogy is van ez? - kérdi, bár kétségkívül mind a ketten emberek, pontosabban annak néznek ki...

Shota:

Valamilyen oknál fogva az őszinteséget választod és nem a nyilvánvaló hazugságot, amit talán be is vettek volna, bár ránézésre nem olyan ostobák, legalábbis nemmindegyik. Bevallod, hogy ismered Leonardot, mire egy elégedett mosoly ól ki a többiek arcára, talán még a maszkoséra is, persze azt nem láthatod.
- Értem! - válaszol teljesen nyugodt hangon - Szóval Horunka és a füves ház- ismétli meg korábbi mondataid bizonyos részleteit - Vajon mi dolga Leonard-kunnak egy olyan értéktelen, elhagyatott és semmitérő helyen Shota-kun? - hangjában talán egy cseppnyi kételyt vélsz felfedezni. Valóban, ha ősi elfekről van szó, akkor hogy a fenébe jön a képbe egy füves ház az isten háta mögül?
Sétapálcájával koppint egyet a földre és a feléd nyújtott aranyat is visszahúzza.
- Valójában lényegtelen hol van most, és mit csinál - Elteszi a nagy szütyő aranyat és egy valamivel kisebbet vesz elő, talán negyedakkorát ránézésre - Ugyanis maga fog elvinni minket Leonard-kunhoz, legyen ő most akárhol. Megegyeztünk, Shota-kun?! - Már nem is kérdésnek, inkább kijelentésnek hangzanak e szavak - Az előleg most! - Az arannyal teli szütyőt a lábad elé dobja. Ha megfogod egyből felugrik, hogy kaptál 250 aranyat - A többit a munka végeztével! - Hátat fordít neked, azután a két pribékje mellé sétál
- Con... Cantor! Ha megkérhetlek! - utasítja jobbján álló emberét, aki elég közel megy hozzád, majd egyenesen a szemedbe néz. Egy darabig csak bámul, majd nagyot szippant a levegőből és horkant egyet feléd. Ezután egyszerűen otthagy és visszatér Demethriushoz, aki az ablakon bámul kifelé, tisztes távolságból.
- Csodás, napsütéssel teli nap vár ránk Shota-kun. Élvezze ahogy szeretné. Napnyugtakor eljövünk önért!- A maszkos elindul a szoba legsötétebb sarka felé, emberei pedig követik.
- A mielőbbi viszontlátásra.... Shota-KUN!!!.. - és ezzel eltűnnek a sötétségben és a sötétség maga is. A szoba újra egy normális szobának néz ki, amiben csak te, egyedül te vagy. Kilépve a szobából veszed észre, hogy nem a saját szobádban voltál, hiába tűnt annak korábban, és ha azon tűnődnél, hogy álmodtad-e az egészet. Az inventorydban lévő +250 arany megválaszolja e kérdésedet.

by **Leonard** Kedd Szept. 21 2021, 20:18

Leo összerezzent a váratlan hangra. Lelki szemei előtt még mindig az elf város lakókkal tömött, virágzó képei táncoltak. Szinte beleszédült a fehérségbe és ragyogásba, ami egykor a környéket jellemezte. A férfiak, a gyerekek, de főként a nők... A karcsú, gyönyörű testű, fiatal tünde nők. A rengeteg ártatlan, vidám ember. Hova tűnhettek mind? Mi lehetett ennek a városnak a tragikus sorsa és hogy alakulhatott így?
Tudni akarta már azelőtt is, hogy belenézett volna Elandor szemébe Unfarell emlékein át. Hiszen ez csak ő lehetett, ha már az ő tolla volt folyékony üvegbe és varázslatba zárva. Nehéz volt elszakadni a képektől, a fától, ahogy fiatalabb korában a napfényes ég felé nyújtózkodik, a nyüzsgéstől, az élettől... A hang azonban képes volt kiszakítani őt a látomásból, bár Leonak még így is nehezére esett visszatalálni a valóságba. Pislognia kellett párat, hogy a szemei újra hozzászokjanak a terem sötétjéhez és ki tudja venni az alakot, aki magasan fölötte egy ablakpárkányon foglalt helyet. Távolságtartóan, védekező állásban hallgatta végig a srác és az idősebb férfi párbeszédét, tekintetét folyamatosan az ellenségeire szegezve. Még az is megfordult a fejében, hogy ezek az alakok is puszta látomások, hiszen az észlelésének szinte biztos, hogy jeleznie kellett volna... Lehetetlen, hogy ketten is magasabb jártasságszinttel rendelkezzenek!
Azonban akár erősebbek voltak nála, akár nem, egy pillanatra sem szabadott leeresztenie a magabiztosság álcáját. Úgy kell tennie, mintha ő lenne fölényben, annak ellenére is, hogy kettő az egyel áll szemben. Végtére is frontharcos volna, vagy mi az isten nyila. Annyira csak nem lehet gyenge... ugye? Vagy mégis? Hiszen Miri sem kért a segítségéből. Soha, senki nem kér belőle. Nem elég erős hozzá, hogy megvédjen másokat... Vajon ahhoz van ereje, hogy legalább önmagát megvédje?
Egy pillanatra bizonytalanul lejebb eresztette kardját, mint aki nem tudja eldönteni, mit akar. A megingás nem volt hosszú, és ha nem rá koncentráltak, talán észre sem vehették az ellenfelei, de akkor is megtört egy másodpercre. Mély levegőt vett. Nem szabadott most a tegnap estére gondolnia.
- Leo. Engem Leonak hívnak - jelentette ki aztán, újra felvéve magabiztos testtartását. - És most mondd a tiétek - folytatta, habár igazából nem is a nevekre volt kíváncsi, sokkal inkább a támadó szándékra és egyáltalán az itt tartózkodásuk okára. Nem úgy nézett ki ez a hely, mint ahová minden második nap játékosok járnak, de persze egy ilyen világban soha nem lehetett tudni. Simán elképzelhető volt, hogy néhány kölyök kinevezte bázisává a helyet, miután felfedezték. Bár akkor már rég felvették volna a kristálygömböt őelőtte...
A srác közben folytatta, fölényeskedő kijelentései és a stílus, ahogy úgy beszélt Leoról, mintha ő ott sem volna, felingerelték a férfit. Az a mozdulat pedig, ahogy a kardjára csúsztatta a kezét, sokat elárult a szándékairól. Na de sebaj, nem ő itt az egyetlen, aki képes felmászni az ablakba. Leo minden idegszálával arra koncentrált, nehogy meglepje egy készülő támadás. Fontos volt, hogy ő tegye meg az első lépést, ha harcra kerül a sor.
- Ki dönti el, hogy van-e itt keresnivalóm, vagy sem? - kérdezte határozottan, felvéve a szemkontaktust a sráccal. Közelebb lépett, kardját még mindig szigorúan maga elé tartva. Keze immár egy pillanatig sem remegett. - Nem volt az ajtóra szögelve, hogy privát rendezvényt tartotok - tette még hozzá és ajkain kiszélesedett a komor mosoly, amitől arckifejezése már-már gúnyosnak tetszett.

by **Shota** Vas. Szept. 26 2021, 11:06

Shota a költőinek szánt kérdésre cska flegmán megvonta a vállát: úgy volt vele, hogy ennyit bőven elég volt tudniuk ezeknek az alakoknak és bár ő maga tisztában volt azzal, hogy Leonard pontosan miért indult el ma, de ezt semmi kedve nem volt a vámpírok orrára kötni. Nem, azért ennyire nem kívánta feladni az oroszlánt, ha már... hát, ha már a haverja tényleg okozott pár jó estét neki ebben a kicseszett világban. A meglehetősen egyoldalúan alakuló beszélgetés pedig nem ért véget itt, ugyanis ahelyett, hogy a maszkos és társai szépen elteleportáltak volna Horunkába és elintézték volna Leonarddal, amit el akartak, otthagyva Shotát békés magányában az aranyával... nos, ehelyett újabb kérdésnek álcázott utasítás érkezett. Shota hátán pedig végigfutott a hideg, ahogy rájött, hogy ez számára mit jelent.
- Mintha lenne más választásom - morogta, de azért lehajolt a szütyőért és arcán elégedett mosoly suhant át, amint meglátta a felugró panelt: ez elég lesz neki majdnem egy teljes hétre, ha nem mohóskodja el, azaz akár teljes két napra, ha nem talál nőt, ha pedig igen... nos, legalább holnap estig meglesz a betevője. Feltéve persze, ha túléli a mai napot. A vámpírok ugyanis egyre inkább tűntek valójában is vámpíroknak; egy Shota számára roppant kényelmetlen szaglászás után pedig egyszerűen csak eltűntek a srác szeme elől.
A harcművész gondosan eltette az aranyat, majd elbotorkált az ágyig, erőtlenül belezuhant és zaklatott, felszínes álomba merült.

"Napnyugtakor eljövünk önért!"

- Leonard! - kiáltotta hirtelen és a hang - a saját, riadt hangja - végül felébresztette rémálmából. Megtörölte átizzadt homlokát és először megnézte, hogy tényleg nála van-e az arany, majd rálesett az órára is, azonban szerencséjére alig háromnegyed óra telt el a reggeli incidens óta. Felült az ágyon és remegve, sápadtan nyitotta le a térképét, hogy megnézze, merre kószál az oroszlán, mert bő tíz óra múlva érte fognak jönni és ha nem képes elvinni őket a sráchoz... akkor egészen bizonyosan megölik őt. Védett övezet ide, vagy oda. Shota nagy levegőket vett és bár párszor mellékattintott, de végül csak képes volt előhozni a minimap paneljét és rábökve Leonard nevére, azt remélte, hogy a srác valahol a közelben van és lesz is, egészen napnyugtáig. Mondjuk valami kocsmában, miután rájön, hogy a kártyára csupa ostobaság van írva, igen. Amit viszont látott... hát, az a nagy semmi volt. A kérdőjelek sokasága, ugyanis a fiú helyzete - Shota legnagyobb ijedtségére - ismeretlen volt.
És itt volt a vége.
Shota biztosra vette, hogy a másik szánt szándékkal rejtette le a helyzetét, így aztán a harcművésznek esélye sem volt megtalálni őt csakúgy, sem most, sem pedig napnyugta után. Ha pedig valahogyan mégiscsak odajutna hozzá, akkor sem mondhatná el, hogy miért jött, hiszen ha az oroszlán megtudná, hogy baj van, első dolga lenne lelépni a helyszínről, felteleportálni valami Shota számára elérhetetlen szintre és akkor... hát, akkor egészen biztosan vége lenne a dalnak. És hogy az oroszlánt esetleg izgatná Shota halála? Nem, ez az ifjúban fel sem merült. Segítséget pedig nem volt kitől kérnie, meg amúgyis, ki az az ostoba fajankó, aki elvállalt volna egy vámpírok elleni harcot?
Shota egy hatalmasat sóhajtott, majd - próba szerencse alapon - magára locsolta a legerősebb kölnijének majdnem felét. Felállt, tett pár kört a szobában. Kinézett az ablakon és a folyosóra is, de nem lett okosabb. Végül aztán, torkában dobogó szívvel elteleportált Horunkába, elsétált a füvesházig és eközben minden járókelőt megkérdezett, nem-e láttak egy magas, szőke, orosz fiút elhaladni itt valamikor. Hiszen itt kellett lennie valahol. Nem mehetett el, Shota nem veszthette őt el, mert ha elveszíti... a saját életét is elveszíti ővele együtt.

by **Lizbet** Vas. Szept. 26 2021, 15:39

Leo:

A reakciódra az idegen nem tesz semmit, mindössze szélesebb vigyor jelenik meg az arcán a szűkszavú bemutatkozásod hallatán.
- Az én nevem Cailon!- elengedi kardja markolatát és lassú mozdulattal meghajol előtted, majd az öregre mutat - Ő pedig Öreg Will!
- William! - Javítja ki fiatalabb és minden bizonnyal szemtelenebb társát
- Igen, az.... William - alig észrevehetően biccent feléd e névre hallgató ismeretlen, majd keresgélni kezd fedetlen szemével. Rövidesen megtalálja, amit szeretne, ami nem más, mint egy oszlop törött maradványai. A darabok pont úgy helyezkednek el, hogy bár enyhe jóindulattal, de kis asztalnak nevezhető, pár ülőalkalmatosságként funkcionáló törmelékdarabbal. Komótos, lassú léptekkel halad az objektum felé, s mikor odaér elkezdi kezével letörölgetni. Elővesz egy apró kendőt melyet leterít, azután étellel kezdi el telepakolni.
- Engedelmetekkel! Addig harapnék valamit, hisz ma még egy falatot sem ettem - a fiatalabb erre csak a szemeit forgatja és nem is szentel több figyelmet lakmározó társának.
- Ohohoo! Nem dönti el senki, csupán a fajtádnak semmi keresnivaló nincs ebben a szent városban- felei és előrántja a kardját, amivel aztán feléd mutat. Most látod igazán, hogy amit kezében tart, az nem mindennapi fegyver. A keresztvason egy ezüst szárnyt díszeleg, ami egészen a markolatgombig húzódik, ezzel nagyobb védelmet nyújtva a kéznek. A penge maga pedig mintha fekete üvegből lenne, benne halványzöld vonalak, mint az erek futnak szét a kard markolatától a hegyéig.
- Ne légy ostoba!- szól öreg Will rögtönzött asztalától - Ő még csak nem is lát. Ha nekirontasz a kelleténél hamarabb ölöd meg - szól belőle a bölcsesség, ami elgondolkoztatja Cailont is egy fél pillanatra.
- Igazad van....! - feleli beletörődötten - Add csak azt ide?- visszacsúsztatja kardját hüvelyébe, kezét kinyújtja Will felé, aki épp most kanyarított le egy darabot az almájából kése segítségével. Egy rövid pillanatig értetlenkedik, végül odadobja az apró pengét társának, ki azt elkapva feléd fordítja.
- Ki ne csorbítsd! Az a kedvencem... - mivel már nincs mivel katonákat vagdosni, kénytelen harapni a lédús falatokat.
- Fogadni mernék, hogy lopni jöttél, és már jól meg is pakoltad a zsákodat- hagyja figyelmen kívül a figyelmeztetés és végre veled kezd el foglalkozni. Mielőtt azonban válaszolhatnál apró szellőt érzel a hátad mögül és ezt levelek hullása követi. Párbaj ellenfeled arca pedig meglepettséget sugároz.
- Azt mondod nem? - kérdi feléd nézve, bár a kérdés mintha nem neked szólna - Még a kincstárban sem volt? - egy újabb kérdés szintén feléd, de nem neked. Ezt követően lazít a harci beállásán és gyanúsan méregetni kezd - Minek jöttél ide ember?! Ráadásul olyan egyedül, mint az ujjam?

Shota:

Az idegen elmennek és végre fellélegezhetsz, hiszen most egy darabig nem látod őket és nyugtod lesz. Bőven van időd gondolkodni, hogy megtervezd következő lépéseidet. Az első ezek közül az, hogy elterülsz az ágyon, próbálsz pihenni, ami többé kevésbé sikerül is, míg nem egy felkiáltással fel nem riadsz. Az inventorydban lévő arany biztosít afelől, hogy nem álmodtad az egészet, valóban megtörtént, méghozzá nem is olyan régen.
Barátlistádon keresgéled a barátod nevét, ám hiába nyomsz rá a nevére, a térképen nem látod a helyzetét, amit kissé megnehezíti azt a dolgod, hogy elkísérd hozzájuk a hajnali vendégeidet. Bár addig még sok idő van és ki tudja? Talán Leonard addigra láthatóvá válik a map-on.
Az egyetlen nyomod, pontosabban amire emlékszel az az, hogy Horunka faluban kellett volna találkoznotok a füves házhoz előtt. Eme apró morzsába kapaszkodva indulsz el az említett faluba, hogy nyomát leld elveszett barátodnak, akire elég nagy szükséged lenne, főleg alkonyat után.
Kérdezősködésednek megvan az eredménye. Többen is látták egy szőke fiatalembert a füves háznál kutakodni. Az egyik széntanú rá is akart szólni, hogy nem illendő más birtokán kutakodni, de mire odaért, már csak a teleportból visszamaradt fényjelenségeknek tudta volna megfedni. Ennyit tudtál meg a kérdezősködéseddel és még egy dolgot. A mai napon már te vagy a második, aki egy szőke, magas fiatalember után kérdezősködött. Amennyiben nagyobb érdeklődést mutatsz a másik kérdezősködő után megtudhatod, hogy egy magas, világos, már-már fehér hajú idegen férfi volt az ibolya szemekkel. Ráadásul ha nem adod fel pár terelő és nemleges válasz után, esetleg villantasz nekik valamit, mást is a tudtodra adnak. Ez a férfi néhány érme kíséretében meghagyta nekik, hogyha visszatérne a szőke kardforgató, vagy bárki más érdeklődne utána, értesítsék őt. Horunka falujának egy fogadójában megtalálják alkonyatig.

by **Shota** Szer. Szept. 29 2021, 09:00

Shota nagyjából olyan arckifejezéssel hallgatta végig a járókelő sopánkodását, mintha amaz a legnagyobb ostobaságokat fecsegné éppen neki, éppen az illemről. Egyáltalán mégis ki ő, hogy eldöntse, hogy egy küldetésekkel teli játékban ki sétálhat be kinek a birtokára és kezdhet el kutakodni? A harcművész unott sóhajt hallatott és újra végignézett a másikon, hogy felmérhesse, amaz mennyire veszi észre, hogy ilyesmivel nem illik őt untatni - hiszen nyilván az a quest célja, hogy bemenj, ha egyszer a rendszer beenged a területre, nem? Amit viszont ezután hallott, na arra már felkapta a fejét:
- Szóval másvalaki is kereste? Ugye nem fekete haja volt és világos, hideg bőre? - tette fel az egymilliós kérdést és ijedten pislogva várta a választ, egy pillanatra teljesen megfeledkezve a flegma álcájáról is, amit kérdezősködés közben húzott fel és amihez hozzátartozott a laza, leengedett váll és a zsebre vágott kezek. Most viszont az egyik marka előkerült és először megvakarta vele az állát, aztán egy fényes aranyérmét csúsztatott az informátor markába: nem, ez egyáltalán nem volt szokása az ifjúnak, de a személyleírás akkora megkönnyebbültséggel töltötte el, hogy muszáj volt fizikailag is kifejeznie valahogy a háláját. Egy ibolyaszemű, világos hajú valaki, aki ráadásul fényes nappal mozog. Tökéletes. Még megköszönte a segítséget, majd hátat fordított és útját késlekedés nélkül az említett fogadó irányába vette. Kissé lecsillapodott légzéssel lépte át az épület küszöbét és most először... elkezdett reménykedni, hogy talán mégis van számára kiút.
- Üdvözletem - lépett oda a férfihez, alaposan felmérve őt és az esetleges felszereléseit, fegyverét és viseletét - Úgy hallottam, hogy ugyanazt a szőke, magas férfiút keressük. Esetleg leülhetek Ön mellé? - nézett rá és elővette a lehető legudvariasabb énjét, ha pedig a fickó rábólintott, Shota helyet foglalt és rögtön a tárgyra is tért - Talán kölcsönösen tudnánk segíteni egymásnak. Engem viszonylag szorít az idő - pillantott rá a látótere sarkában lévő órára és abban reménykedett, hogy a vele szemben ülő - a kinézete alapján legalábbis - talán a vámpírok ellentéte lehet és ha ez igaz, talán képes lesz megvédeni őt tőlük, cserébe mondjuk Leonard helyzetéért, vagy... hát, igazából bármi másért, ami nem a harcművész halálát jelentette.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] A végzet nyilai

[Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai

Re: [Küldetés] A végzet nyilai