Re: Rezes Macska

by **Cearso** Szer. Május 04 2016, 09:57

-Csodálkozom, hogy a Tachi elleni küzdelmünket meg se említed. Szerintem ott a szokottnál is elég furcsábban viselkedtem.
-Rennél egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy egyetlen apróság miatt így kikészít valakit. Ami Morrigant illeti, meg a minibosst... Annak a küzdelemnek eleve úgy indultam neki, hogy én nem fogok segíteni a legyőzésben. Mindenképpen leléptem volna, felhúzva az ottani vezetőt annyira, hogy meg akarjon küzdeni velem. Hogy úgy alakultak a dolgok ahogy, az csak a puszta véletlen műve volt.
Nem gondolkoztam sokáig a válaszon.
-Igen, van itt még valami.
Valójában volt még néhány dolog. Ráadásul nem is egy dolog jutott az eszembe. Mint például az a kis társaság, amit Ato toborozásával kezdtem. Vagy az, hogy rákérdezzek, milyen feltételek mellett kerülhetek be a céhbe, hogy még azon belül is megvédhessem, ha úgy alakul. Ezt az ötletet végül elvetettem, nem akarok se kapzsinak, se túl rámenősnek tűnni. Ráadásul nem akarom Alex példáját követni, aki azért lépett le a céhből, hogy abba a céhbe lépjen, amelyikben a barátnője a céhvezér. Ha Asunak szüksége lenne rám a céhén belül, akkor nagy eséllyel már felajánlotta volna a dolgot.
Most azonban nem ezzel akartam foglalkozni. Óvatosan megfogtam a lány két vállát, és magam felé fordítottam, nagyjából úgy, mint amikor Szonjáról kérdezett, hiszen számomra legalább olyan komoly vallomás következett, vagy talán még komolyabb:
-Asu...
Ahogy belekezdtem a mondandómba a kezeim végigsimítottak a karján egészen a kezéig, ahol megfogtam azokat.
-Én..
Ez a beszélgetés végre felnyitotta a szemem. Ha emiatt elveszítem a lányt, akkor azon meg jobb minél hamarabb túlesni.
-Szeretlek.
Kimondtam.
És most én hajoltam közelebb egy csókért, és vártam a lány reakcióját.

by **Asuka** Szer. Május 04 2016, 15:39

Nem, a Tachis közös arénánkat egyáltalán nem jutott eszembe megemlíteni. Igazából teljesen ki is ment a fejemből. Rég volt már, meg most különben sem lényeges. Nagyon, nagyon sok más dolog van, amivel foglalkozni tudok helyette jelenleg.
- Háááát... - kicsit megforgatom a szemeim, s körbelesek közeli játékosok után. De nem látok senkit, aki hallgatózhatna. Attól még jobb az óvatosság. Még halkabbra fogom a hangom, hiszen van valami, amit be kell neki vallanom Tachival kapcsolatban. A lovag sajnálatára pedig nem azt, hogy eltölthetett velem egy éjszakát. Bár éjszakáztunk már együtt, de ott inkább a szabadítással foglalkoztunk.
- Ami azt illeti, aznap túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy úgy tegyek, mintha nem ismernénk egymást. Ő olyan, mint én. - rebesgetem a szempilláim ártatlanul. Mert amúgy ebben tényleg az vagyok... Az meg egy szükséges lépés volt, hogy idegenekként kezeljük egymást a céhen kívül. Jó, igazából sosem voltunk igazán közel, sokáig nem is kedveltem. Bár mostanában változott róla a véleményem sokat.
- Ne haragudj. Tudod, hogy ez milyen. - értem ez alatt a titkolózást, a második életet, és az állandó színészkedést. Szinte csak az alteregom hiányzik. De annyira azért még én sem vagyok elvetemült.
Mélyen magamba szívom a tömjéntől dús levegőt. Nem tudom, hogy ezek után mi jöhet még. Nem voltak gyenge dolgok, amiket közölt, s kissé tartok tőle, hogy van még valami meglepetése számomra. Amiből mára elég sok jutott. Viszont mikor összefonja ujjainkat, és kimondja, amit akart, a pillanatnyi félelem, hogy mi jöhet még, valami másba, valami melegebbe hajlik át. Kissé bele is remegek a csókba, éppen csak az hiányzik, hogy már én sírjam el magam. Most először ugyanis igazán boldognak érzem magam.

//Sztem záró :3 köszi a játékot :3 //

by **Seishin** Pént. Ápr. 28 2017, 23:12

"Vár egy kocsma egy kocsma egy laza krimó egy szürke hegy tövén, ha csurran habzó sör a hold béli úr is szomjas fönt csak jön és felönt szegény."

Dúdolgatom magamban a régi dalt, egy régi film egy vidám dala. Én magam pedig egy asztal tetején fekszem teljesen elnyúlva. Nagyon jól laktam, a grillezett hal valami isteni volt. Egy kis tálkában még lötyögőt némi bor. Ami jelezte ez a szem kötős fekete cicus bizony nem csak be halazot, de borozót is. Aki belép, újonnan azt hiheti mésziről valami lusta macska pet lehetek. Nem zavart, igy kevesebben figyeltek fel rám.
Nagy heverészés közben viszont elgondolkodtam, furcsa ez az item nyújtotta forma. Különös és néha nagyon vicces, meg undoritó. Egyszer meg próbáltam utánozni a macska fürdést, de soha többé. Az a sok szőr a nyelvemen meg a torkomban, nem kellemes. Legalább fél órán átt köpködtem és mindenki hülyének nézett. Ki nyújtott mellső lábaim nézegettem elgondolkodva szabad zöld szememmel és eszembe jutott most, hogy nézheteki. Nem itt bent valóságban, basszus minimum olyan szőrös lehet a lábam, mint egy cicának. A kép be villant és majd nem sokkos állapotba kerültem tőle. Egyszer ki jutok tuti a szőrtelenítés lesz az első dolgom. A második, hogy a valóságban is meg keresem a nővérkém. Meg ölelgetem majd alaposan az biztos.

Csak most jut eszembe micsoda véletlen a Rezes Macskában egy fekete macska. A cica pofim mosolyra húzódik. Furcsa véletlenek, még furcsább egybe esések. Mély levegőt veszek és ha valóban macska lennék most dorombolnék nagy meg elégedettségemben. Inkább csak ki fújom azt a mély levegőt.

by **Tachibana Makoto** Csüt. Május 04 2017, 13:42

Nem szeretem különösebben ezt a helyet. A világítás pocsék, a közönség pedig a legaljából való. Szerencsevadászok, részeg, erőszakos tulkok és gyanús alakok tucatjai fordulnak meg ebben a kocsmában. Nem mintha én magam ne lennék egyike a gyanús figuráknak. Én mégse a kultúra legalján kívánom az időmet múlatni, legalábbis általában. Most mégis ide tértem be. Ez volt közel, ide értem el a legkisebb erőfeszítéssel. A célnak megfelelt. Tekintve, hogy meglehetősen gyakran járok a városban, ez azon helyek egyike volt, ahol már ismerték az arcomat. Ennek megvolt az az előnye, hogy a söpredék békén hagyott, nem bennem látta az alakot, akibe bele lehet kötni, akivel lehet keresni a balhét. És persze ahogy ők is ismertek engem, én is tisztában voltam azzal, hogy a törzsközönségből ki-kicsoda. Ki az, akire nem vagyok kíváncsi, kivel lehet értelmesen váltani néhány szót, esetleg meginni valamit közösen. Vagy akár tervezgetni is valami közös csínytevést :] Most viszont semmi ilyesmi nem járt a fejemben. Csupán pihenni kívántam.
- Hé, asszony! A legjobb ásványvizedből adj egy korsóval! - mordultam fel a pult közelébe érve, majd elvigyorodtam az öreglány láttán. Ő volt itt az, aki mindenkit ismert. Nyilván, hiszen mindenkit ő is szolgált ki, neki kellett meghallgatnia az összes részeg panaszt, vagy a dicsekvő kincsvadászok sztorijait. Én nem az a típus voltam, aki céltalanul kifecsegett volna bármit is, de ettől függetlenül jól tudta, kivel áll szemben, és ennek megfelelően amint meglátott, már nyúlt is a palack felé még azelőtt, hogy megszólaltam volna. Sose ittam még alkoholt itt, egyetlen egyszer sem. Amint megkaptam a vizemet, szigorúan korsóban, néhány lépéssel levetettem magam egy olyan asztalhoz, ahonnan az egész helyet szemmel tudtam tartani. Mint mindig.

by **Seishin** Kedd Május 16 2017, 15:29

Semmi érdekes, semmi jó nincs ma itt. Máskor van pár hangoskodó nagyszájú alak, akik össze ugranak. Most még ez a kis extra is hiányzik, csak rosszarcú relytéjes, vagy teljesen luzer alakok lézengenek itt. Még az új belépő sem izgatott fel igazán egyelőre. Totálisan átlagosnak tűnt a fiú, nem nagydarab és se nem túl vékony. Nincs nagy lobonca sem szépen befonva vagy össze fogva lófarokba.
Lustán nyújtóztam egy nagyot macska popsim az égfelé tolva a cica farok tekergőzött egy kicsit. Nagy művelet után elindultam, hogy rendeljek valamit magamnak. Valami fahéjas édeséget vagy valami mást. Talán valami italt, de nem alkoholt abból már elég volt. Nem akarok berúgni egy ilyen helyen, ahol még valami perverz alak kihasználná a helyzetet. Még el venné a pénzem és más számomra kincset érő tárgyam.
A pult hoz, érve felrúgok, de nagyon elszámoltam magam. Az item ideje lejárt és halk pukkanás kíséretében vissza változtam. Fekete hajú fél arcát és egyik szemét takaró lány jelent meg. Fekete ruhákba öltözve zöld szemében egy néma fel kiáltás. Áhh de béna vagyok! Igen mert az ugrásból mindjárt egy nagy csattanás lesz, amit én fogok produkálni, amikor a padlóhoz koppanok. Ha csak nem vagyok, elég ügyes vagy nem segít valaki. Bár a bent tartózkodik, közül kétlem, valaki ugrana és segítene.
- Egy fa....
Mondtam volna, de a szánalmas bénázásom félbe szakított. Már csak másod perc választ el, hogy ne koppanjak.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Május 29 2017, 15:47

Amikor betéved az ember fia egy ilyen tivornyázóba, számítania kell rá, hogy nagyon sok különccel, csodabogárral összefuthat. Valakinek alapból is kevesebb kereke forog odabent, valakinek pedig az alkohol árt meg. Az utóbbi kezelhető, az előbbi értelemszerűen kevésbé. Hogy ez a nő melyik kategóriába tartozik, arról még nem sok sejtelmem volt, de nem is érdekes. A lényeg az volt, hogy miután bohócot csinált magából, még meg is botlott, és miután képtelen volt megtartani az egyensúlyát, orra is bukott. Bár csapott némi zajt, ez a lehető legkevesebb embert mozgatott meg, hiszen mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Nem ez az a hely, ahol egy ilyen baleset láttán hatan pattannak fel, hogy segítsenek. Ez inkább az a hely, ahol azért szorítasz, hogy senkinek se tűnjön fel a baleset.
A szenvedő fél pedig nem volt kifejezetten látványos eleme a környezetnek, legalábbis így, jelen formájában. Ugyanolyan sötét, rejtélyes alak volt, mint bármelyik másik tiszta feketébe bugyolált fazon. Ha előtte nem produkálja magát, akkor most pont ugyanúgy semmibe vettem volna, mint mindenki más. Azonban emlékeztetett egy lányra, aki azóta sok másik hozzám kötődő lányhoz hasonlóan kihúzott névvel tetszelgett a főtéren magasodó kastély híres tábláján.
- Mindent ilyen vehemensen átölelsz, ami fából készül, vagy csak a padló tetszett meg ennyire? - szűrődött át cinikusan hangom az alapzajon. Ahhoz elég hangosan, hogy meghallja, de az már az ő dolga, hogy felveszi-e a piszkálódást. Ha nem, az se baj, de ha igen, akkor talán kielégíthetem a kíváncsiságom. Minden cicus hibbant errefelé, vagy van, aki nem veszett el reménytelenül a macskalét mímelésében?

by **Seishin** Csüt. Jún. 08 2017, 01:57

Ah a hideg fa padló olyan finom. Na, nem megeni akarom, de az ölelése annyira jól esik. Már itt nincs más, amit ölelni lehetne, ahogy látom a színvonal elégé hullámzó lett az utóbbi időben. Míg én vígan el vagyok, a padlóval addig mások a saját dolgokkal foglalkoznak. Na, tessék, egy csaj bajban sok lagymatag nem reagál. Nem lépnének rám, talán reggelig is a padlón fetrengenék. Valakinek a szavai elérik a fülem, és nem találom túl kellemesnek.
- Mivel nincs, itt csak lagymatag utánzatok vannak. Nincs egy igazi férfi ki kemény akár a fapadló, míg nincs, jobb a hűvös padlót ölelgetem amig meg nem unom.
Nemes egyszerűséggel céloztam a férfiúi büszkeséget, és egyeseknél talán találtam is. Viszont elég hamar rá untam a dologra, a hely és az idő amúgy sem volt alkalmas most a földön való hempergésre és annak hűvösségének kiélvezésére. Nem baj, majd legközelebb Solvikban bepótoltok, mindent az is lehet majd a tengerparton? Ki tudja, hogy épp hova sodor a mindenható pixel. Közben ki kértem újra, amit akartam.
- Fahéjas rágcsálni valót, mindegy mi csak fahéjas legyen.
Mi után meg kaptam, vissza baktattam az asztalkámhoz. Fél utón lábal félre rúgtam egy részeget és helyet is foglalok, ha csak az a valaki megint nem kezd el élcelődni. Mert akkor zöld szememmel körbe pillantok, hátha meg lelem.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jún. 17 2017, 17:58

Padlóra kerülni nyilván nem kellemes és nem is lehet szándékos, ugyanakkor ha valami hibát elkövethet a balesetet elszenvedő fél, hát az a reagálás az esetleges beszólásokra. Ilyenkor nincs mese, le kell nyelni, aztán talpra állni és viselkedni, mintha mi sem történt volna. Vagy, a másik opció a konkrét balhé rendezése, ha esetleg kicsit hevesebb vérmérsékletű a delikvens. Sajnos itt a védett övezetben nemigen jelent komoly fenyegetést a veréssel való kacérkodás. Szóval inkább az előbbi a célravezető.
- Én átölellek szívesen, kislány! - röhögött is fel egy borgőzös, rekedtes hang egy szomszédos asztalnál. A tulajdonosa egy 40 feletti fickó volt, akinek a hangszála már tönkrement a sok dohányzásban és ivásban. Na nem itt, hanem még odakint. A társaságával aztán ecsetelték, hogy mi mindenre jók a deszkák, ha már a padlóról volt szó, persze obszcén kontextusban.
- Ha valami kemény kell, azon segíthetünk, cica :] - szálltam be én is vigyorogva, külön megnyomva a két jelzőt. Ha már feldobta a magas labdát, ugye. Nem volt miért kímélnem, különösen amilyen mostohán bánt az egyik már félig öntudatlanra részegedett fazonnal, aki az útjába került. Elég csak ránézni, aki így öltözködik, az bírja a kiképzést. Szóval ideje is volt feltenni a pontot az i-re, jöhetett a hab a tortán, következhetett a nap fénypontja: amint elhaladt mellettem, kinyúltam és jó alaposan a lány fenekére csaptam. Ha rám talált a tekintetével, márpedig miért ne talált volna rám, hiszen nem bújtam el, vállaltam a felelősséget a tetteimért, szóval ha rám nézett, egyszerűen rákacsintottam. Ugyanis nekem volt mivel :]
- Lehetek a kapitányod, kalóz kisasszony? - kísértem egy ócska csajozós szöveggel a mozdulatot, csak hogy megadjam az alaphangot.

by **Seishin** Kedd Jún. 27 2017, 14:25

Fel állok majd a jó negyvenes részeghez lépek. Arcomon egy csábos ki hívó mosoly. Olyan fajta amitól rögtön azt hiszi a férfi a lány menten az ölébe ugrik.
Ámbár most nem ez történt a férfi füléhez hajoltam. Mi közben beszéltem a mosolyom át váltott egyre inkább kegyetlen ki hívó mosolyba. A férfi arca és szemei, pedig ahogy az én mosolyom változót és beszéltem az ő mosolya és szemei is úgy változtak. Szemeiben fel fénylett némi félelem, közben lassan ki nyújtottam a karom és apró mozdulat után meg jelent benne pallosom mit egy kézzel tartottam.
Következő pár pillanat szinte nem volt több egy szívdobbanásnyi időnél. ha van, itt magas szintű az persze szemmel tudja követni. A részegre sújtottam fegyverem két kézzel markolva. Vissza csapó effektus miatt hemperegve koppant egy a tetőt tartó oszlopon. Mi tagadás csúszott pár métert, ártatlanul mosolyogva egyik lábam fel tettem a székre és kérdőn a banda maradékára néztem.
- Ha nem akartok ti is egy kiütést, vagy ha kell még a fejetek, akkor, kuss legyen. Egymással huncutkodjatok fürdő szobában.
A banda részeg volt, de elhallgatott már nyugodtan sétáltam volna el, amikor a másik asztalnál be szólogató igen csak szemtelen volt. Csak csapni akart a fenekemre, mert a kezét elkaptam mielőtt még meg érintene.
- Ha nem hiányzik a virslid csak nyugodtan, mert fix letépem, ha engedélyem nélkül meg érintesz. Aztán mehetsz, oda-fejemmel intek a másik banda felé-kis lánynak a kádba.
Szemem össze szűkül a be szólás hallatán és mind két tenyerem az asztalára teszem és persze az italom is.
- Legfeljebb a matrózom lehetsz, talán ha jól fe súrolod a tatot talán az árbockosárba is felengedlek. Ha egy foltot is meglátnék, át húzatnálak a hajófenék alatt. Igy is be vállalnád, matróz fiú?

by **Tachibana Makoto** Szer. Jún. 28 2017, 11:34

Kedvtelve figyeltem, ahogy a részegekkel bánt. Nem figyeltem, mit mondott, de ha így megijedtek tőle védett területen belül, akkor egyébként sem lehettek túl bátor matrózok. Sem pedig erősek, ahogy elnéztem a kisasszony produkcióját. Kezdő pallostól ilyet repülni, micsoda szégyen :] Mindez persze engem nem akadályozott meg abban, hogy én is köszörüljem egy kicsit a nyelvem a nagyközönség pillanatnyi céltábláján. Pont azért tettem, mert így viselkedett, kihívta maga ellen a sorsot az agresszív hozzáállásával. Könnyű volt felhúzni, én pedig szívesen teszek olajat a tűzre, hogy aztán megtanítsam, miért nem ildomos engedni a heves érzelmeknek.
A hölgyeménynek legalább a reakció ideje jó volt, noha a mozdulatom elég látványos volt hozzá, hogy ne kelljen ninja reflex a hárításához. Azért nem bántam volna, ha elkésik, de végül s a szándék volt a lényeg. A figyelme innentől az enyém :]
- Nahát... ismered azt a mondást, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap? - tettem fel a kérdést higgadtan, nem láthatott rajtam egy csepp ijedtséget sem. Nem is volt miért tartanom tőle. Valakitől, aki kezdő pallossal szaladgál? Lehet, hogy az ereje elfogadható, de ha igen, a többi statja erősen megsínyli.
- De ha annyira szeretnéd a "virslimet", megpróbálhatod :] - vigyorodtam el végül. Legalább annyi volt benne, hogy felvette a piszkálódásomat, és stílusosan reagált. Milyen kár, hogy hibát követett el vele.
- Szóval ha felsúrolom a tatod... - hajoltam annyira oldalra, hogy érezhesse, a háta mögé akarok nézni - ...felengedsz az árbóckosárba? - mutattam a melleire, miközben megismételtem a szavait. Lássuk, mennyire lehet zavarba hozni, bár eddig az egészet agresszivitással fedte el. Ha engem is megpróbál megütni a pallosával, akkor legfeljebb a pajzsommal fog találkozni a pengéje, ami még őt fogja hátralökni, nem engem.

by **Hinari** Pént. Feb. 21 2020, 10:20

Sentinel

Délután négy óra előtt pontosan nyolc perccel egy alacsony, pufók, italtól bíborvörös arcú férfi lépett be a Rezes Macska fogadóba. Körül se nézett, úgy lépett a pulthoz és kért egy pohárral a legolcsóbb borból, majd amikor megkapta, hanyagul támaszkodott rá a pultra és forgatta körbe tekintetét a jelenlévőkön. A közelben lévők még hallhatták is, amint motyogva szid mindenféle embert és mobot egyaránt. A férfi kiitta az italt, ingujjával megtörölte a szája szélét és négy óra előtt pontosan két perccel távozott a helyszínről.

Mivel a cetli előzetes időpontot adott meg, bőven volt időnk felkészülni - főleg úgy, hogy nem tartalmazott személyleírást se, a megjelölt helyszín pedig köztudottan nem a legjobb helyek közé tartozott, mind a várost, mind pedig a fogadót tekintve. Taftban amúgysem szívesen járkáltam azóta, hogy idejöttünk Silenceért, de mégsem hagyhattam figyelmen kívül az írást, habár bőven elég indokom lett volna rá. Egyszerűen csak kíváncsi voltam; de valahol tudat alatt bennem volt az is, hogy az idegennek köze lehet Grimmékhez, vagy lehet pont ők akarnak találkozni itt velünk. Egy ilyen alkalmat pedig nem szívesen szalasztottam volna el, bármiről is legyen szó. A környék egyébként (már a lehetőségekhez képest) tiszta volt; elküldtem az ikreknek mindenkit, aki éppen ott tartózkodott és amikor négy órakor beléptem az ajtón, immáron saját alakomban, már majdnem minden bentlévőről volt több-kevesebb információm. Természetesen nem voltam egyedül - eleinte úgy gondolkoztam, hogy Oziriszt küldöm magam helyett és én a szemközti asztalnál fogok üldögélni, fedezve céhtársam, de végül nem akartam őt, aki amúgyis kicsit paranoiás volt, egy nagyobb stressznek kitenni. Arról nem is beszélve, hogyha ennek valóban lesz köze Grimmékhez, akkor én akartam megbeszélni ezt. Tehát, pontosan érkezve, jópár érdeklődő szempár kereszttüzében sétáltam be az épületbe és ültem le egy szabad asztalhoz higgadtan, kissé megigazítva pár, az arcomba hulló szőke tincset. Annak, aki a cetlit írta, már itt kell lennie, vagy legalábbis megérkeznie hamarosan. Nekem nincs más dolgom, mint megvárni őt - ha sokat késik, mondjuk egy pohár fehérbor mellett.

by **Sentinel** Szomb. Feb. 22 2020, 00:04

Ez a munka most elég nagy falatnak tűnt ahhoz, hogy a talán leghíresebb vörösvadász céhet vonjam be a takarításba. Sosem volt még dolgom velük, talán épp ideje volt már felvenni velük a kapcsolatot. Persze ostobaság lett volna egyszerűen bekopogni az ajtón, azzal csak céltáblát festettem volna a hátamra. Ebben a szakmában fontos volt megőrizni a semlegességet, aranyban mérhető ára lenne annak, ha kiderülne, kivel van kapcsolatom, vagy kivel szeretek rendszeresen dolgozni. Ugyanazzal az emberrel sosem találkoztam ugyanazon a helyen kétszer, alapvetően pedig egyáltalán nem is ismételném a helyszíneket, de itt meglehetősen korlátozottak a lehetőségek. Ez nem egy nagyváros volt, a legnagyobb település is legfeljebb akkora, mint egy tokiói kerület, sok pedig csupán csak pár utca és ház. A tömeg viszont alapvető volt, és ez a fogadó épp elég forgalmas volt ahhoz, hogy könnyen el lehessen rejtőzni a kíváncsi szemek elől.
Három napos előkészítés után kapták meg az üzenetet. Eddigre tudtam, hogy van egy tagjuk, aki nagyjából percre pontosan mindig ugyanakkor hagyja el a céhházukat, és ugyanakkor is tér vissza oda. Hogy a kettő között mit csinál, az számomra lényegtelen volt, bár lehetséges, hogy egyszer kíváncsiságból a nyomába szegődök majd. A segítségkérésemre nem igazán volt okuk nemet mondani, ha gyanúsnak találják, akkor azért, ha meg őszintének látják, akkor azért. Úgy gondoltam, hogy egy órával a randevú előtt ülök be, ebből végül negyvenöt perc lett. Onnantól kezdve minden újonnan belépő alakot szemmel tartottam, jegyeztem, hogy ki mikor érkezett, és mikor hagyta el a kocsmát. Egy névtelen üzenetre reagáltak, hasonló esetben az én takarítóbrigádom feltérképezi a helyszínt. Nem lepett volna meg, ha ez náluk is így van, ha pedig mégsem, akkor legfeljebb elütöttem valamivel az időt.
Mindenesetre pontban négykor belépett az ajtón egy kislány, aki a céhjelvényt viselte, és leült egy üres asztalhoz. Megvártam, amíg felvették a rendelését, aztán mielőtt a felszolgáló visszatért volna, akcióba lendültem. Az asztalához léptem, és egy pohár gyömbérsört szolgáltam fel neki egy tálcáról, a pohár aljára pedig egy újabb cetlit tapasztottam. Csak arra kértem meg, hogy lehetőleg feltűnésmentesen kövessen a lépcső aljában található, egyik félreeső asztalhoz, ahol kevésbé leszünk szem előtt. Ha van rólam információjuk, akkor magától értetődő, hogy utánam fog jönni, elvégre az nem volt titok senki előtt, hogy alacsony szintű információbróker és zsoldos vagyok.

by **Hinari** Vas. Feb. 23 2020, 21:59

Talán a forgalom miatt, de kellett várnom egy kicsit a felszolgálóra; mégis, amikor ideért, egyelőre úgy döntöttem, hogy nem kérek semmit. Még. Hiszen illetlenség lett volna úgy köszönteni a rejtélyes idegent, aki segítséget kér, hogy nem várom meg, bár... ha tippelnem kellett volna, valószínűleg rég itt volt már.
Amikor pedig a férfi letette elém a gyömbérsört, amit nem kértem ki, ez egészen biztossá vált.
Megköszöntem a felszolgálást, ahogy azt amúgyis tenném és még elnéztem utána, merre indul, mielőtt megfogtam volna a korsót. Persze, eszemben sem volt inni belőle egyetlen kortyot sem, hiszen védett övezet ide vagy oda, bőven léteztek trükkök és mérgek, amik pont ilyenmód hatottak, és gyorsan. Nem, én inkább kitapintottam alján a papírfecnit és miközben hátradőltem, tenyerembe véve elolvastam azt. Majd felálltam, kezemben az itallal és utánasétáltam a fickónak: ha igazak az információink, a találkozásunk inkább érdekfeszítő lesz, mintsem hogy tartanom kellene tőle, bár azt már most elhatároztam, hogy csak akkor adok ki neki információt, ha az tényleg az érdekemben áll és feltétlenül szükséges. A semleges zsoldosfélékről sosem tudni, éppen melyik oldalon állnak.
- Üdvözletem - ültem le az asztalához lehetőleg úgy helyezkedve, hogy belássam a körülöttünk lévő terület nagyját és neki se fordítsak hátat semennyire se. Persze a jártasságaim már az indulástól be voltak kapcsolva, még a palotában, de mindigis szerettem a szememmel is látni azt, amit Észlelésem már jóval hamarabb tapasztal. Letettem a korsót az asztalra kettőnk közé és kicsit jobban is szemügyre vettem a férfit: kemény tekintet, kellő alaposság és megfontoltság. Nem egy könnyű beszélgetőpartner, de persze a látszat ebben a játékban elég sokszor csalja meg azt, aki túl hamar ítélkezik, így én sem bonyolódtam messzemenő következtetésekbe. Inkább felvettem vele a szemkontaktust és megvártam, amíg reagál, ha pedig tekintetemből eleddig nem olvasta volna ki a kérdést, egy gyors (ámde úgy hiszem szükségtelen) bemutatkozás után feltettem azt élőszóban is:
- Miről lenne szó pontosan?

by **Sentinel** Hétf. Feb. 24 2020, 01:07

Árgus szemekkel figyeltem, ahogy leült az asztalhoz. Nem látványosan, de ahogy és ahová leült, az alapján pont olyan óvatos embernek tűnt, mint amilyen én is vagyok, szóval úgy véltem, hogy észre fogja venni a napszemüvegen keresztül is, hogy rajta tartom a szemem. A korsót közben magamhoz húztam, úgyhogy ezzel már kettő volt előttem.
- Megmondom a frankót, nem egy kislányra számítottam. Így ezek rám maradnak, azt hiszem - viszonoztam az üdvözlést, majd elővettem egy szál cigarettát, és komótosan rágyújtottam. Tisztában voltam vele, hogy a fiatal külső ellenére valószínűleg a nő már bőven nagykorú, de nem kívántam furcsa tekinteteket abból kifolyólag, hogy látszólag valaki olyan fogyaszt alkoholt, akinek nem lenne szabad. Amíg a nikotinrúd az ajkaim között tanyázott, elővettem a dzsekim belső zsebéből a cetlit, amire jegyzeteltem, majd bekarikáztam három bejegyzést, és elé toltam az újabb papírt. Túl sok ilyen vackot használok, tudom.
- Ha ezek közül az egyik a te embered, már tudod, ki vagyok - kommentáltam az írást. Nagyjából egy tucat feljegyzés volt rajta olyan jellemzésekkel mint "háromfős ordibáló társaság", "szakadt ruhájú punk", "zömök szomjas fickó" és hasonlók, mellette érkezési és távozási időpontokkal, bár utóbbi nem mindig szerepelt, mivel egy részük még mindig itt tivornyázott. A három bejelölt rekord a "paranoiás zugivó", a "zömök, szomjas fickó" és a "laza tornász" címet viselte, az első kettő a kijelölt időpontom előtt legfeljebb öt perccel távozott, és maximum tíz percet töltöttek benn, a harmadik pedig még mindig dülöngél a bárszékén, és vizslatja a kavalkádot. Hagytam neki időt, hogy feldolgozza a látottakat, addig is kifújtam a füstöt, és jó alaposan belekortyoltam az egyik pohár sörbe. Ha esetleg kijelenti, hogy neki ezekhez az alakokhoz semmi köze, akkor persze szívesen bemutatkozom én is. Nem volt miért titkolóznom.
- Két hete megkeresett egy fiatal férfi, hogy a barátnője úgy viselkedik, mint aki szellemet látott. Bezárkózott a szobájába és retteg. Annyit sikerült kiszedni belőle, hogy a nő látta egy barátja gyilkosát az utcán. A sztoriban csak annyi bibi van, hogy sajátkezűleg küldte börtönbe - sugalltam, hogy semmi keresnivalója nem lenne közöttünk annak az alaknak, és ugyan ez felveti azt a problémát, hogy a börtönszintről valahogy ki lehet jutni, engem nem ezért béreltek fel, úgyhogy nem törődtem a kérdéssel.
- Megtaláltam az illetőt, de ha az információim helyesek, negyvenes szint felett van, úgyhogy segítségre van szükségem a likvidálásában. Itt jöttök be a képbe ti. Ha olyanok vagytok, akik nem mocskolják be a kezüket, nem probléma, azt megteszem én - közöltem a lényeget. A részletekbe nem mentem még bele, először azt akartam tudni, hogy ráharapnak-e, számíthatok-e rájuk, vagy kategorikusan elutasítják a gyilkolást. Mivel a célpont tudja, hogy lehet kiszabadulni, nincs más út, és ami azt illeti, én amúgy is a szemét eltakarítása mellett teszem le a voksom, ha választani kell. A szokás hatalma, vagy micsoda.

by **Hinari** Kedd Feb. 25 2020, 11:08

Végig éreztem magamon a tekintetét, ahogy helyet foglaltam, a megszólalása pedig pont olyan karcos volt, mint némely olcsó bárokban a pálinka.
- Jobb szeretem a száraz fehérbort - kommentáltam a megjegyzését egy könnyed mosollyal - De úgy hiszem ezúttal inkább valami frissítőbbnél maradok - sóhajtottam, mert valóban, most a legkevésbé sem volt szükségünk kíváncsi tekintetekre - attól függetlenül sem, hogy általában már maga a jelenlétem is több feltűnést kelt, mint amennyit egy plusz bor a kezemben tenné. Azt furcsálltam csak, hogy a férfinek ez nem egyértelmű... lehet mégsem olyan tájékozott, mint azt elsőre gondoltam? Bemutatkozás helyett csak egy cigarettát vett elő és én ekkor döbbentem rá, hogy Lewis óta nem volt a közelemben senki, aki rágyújtott volna. Keserédes érzés kerített a hatalmába, de nem mutattam, nem mutathattam ki előtte - inkább elvettem a felém csúsztatott cetlit és gyorsan leolvastam az adatokat róla.
A kommentjére csupán egy bólintással feleltem: nem akartam elárulni neki sem azt, hogy ráhibázott-e, sem az álcám kilétét; azt pedig főleg nem, hogy valójában én magam voltam az emberem. Nem, elég ha annyit tud, amennyit kell neki: jelen esetben egy megerősítést az állítására vonatkozóan. Mialatt ő belekezdett a sörébe, én kértem az idelépő npc-től egy pohár citromos szódát, ezek után pedig jöhetett maga a megkeresés tárgya és annak részletei. Figyelmesen hallgattam végig őt, amikor viszont a börtönről beszélt, arcom, ha nem is nagyon látványosan, de gondterheltebbé vált: ismertem már ezt a történetet, nagyonis - csak éppen teljesen más szereplőkkel. Eszembe jutott Chiaki és Kazuma, meg persze Szophie ott a céhházunk előtt és igaz az árnyharcos neve azóta kihúzva szerepel a Black Iron kőtábláin, de egészen bizonyos voltam benne, hogyha neki sikerült, akkor másoknak se lehetetlenség.
Sentinel pedig tálcán kínálta a lehetőséget, hogy végre utánajárhassunk az ügynek.
Miután a férfi befejezte, még egy kis ideig gondolkodtam a dolgon, egyrészt mert azonnal reagálni botorság lett volna, másrészt pedig sok múlhat azon, hogyan egyezek meg vele a teendőkről.
- Nos, úgy hiszem ebben az esetben számíthat a segítségünkre - mondtam - Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy először kikérdezhessük - tettem hozzá komolyan; olyan hanghordozással, ami nem igazán tűrt ellenvetéseket: szükségem volt bármilyen információra, amit a célpont a börtönből való kiszabadulásról mondani tud, mert Szophieval ugyan már beszéltünk erről, de minden lehetséges utat le akartam zárni. Szó szerint és átvitt értelemben is. Arról pedig, hogy Hoorának megvannak a módszerei a játékosok likvidálására börtön és gyilkosság nélkül is, a velem szemközt ülő férfinak nem kellett tudnia. Elég, ha én tudtam ezekről - a megfelelő időben úgyis alakul majd a helyzet ilyen, vagy éppen amolyan irányba: a feketétől a fehérig mint mindig, minden benne volt.

by **Mirika** Pént. Júl. 02 2021, 14:15

Leonard

Órák teltek el azóta, hogy az a bagoly tönkretette az esténket, szóval jócskán az éjszakában jártunk már, mégsem éreztem magam álmosnak, vagy fáradtnak. Túlságosan felkavartak az események ahhoz, hogy pihenni tudjak, de legalább sikerült beszélnem Hina-channal és körvonalazódni látszott, mit akarok tenni annak érdekében, hogy ne kövessen mindenhová ez az átkozott madár. Azonban azután, hogy újra és újra szembeszálltam a fenevaddal egyes-egyedül, immár minden sarkon arra számítottam, hogy egyszer csak szembejön a lény azzal a fülsiketítő rikoltásával. Még úgy is, hogy tisztában voltam vele, védett övezetben nem támadhat meg. Ezen a félelmen pedig nem segített Taft szokásos éjszakai ködös időjárása. Az egész várost baljóslatú hangulat lengte körül ilyenkor, és most, hogy tulajdonképpen rémeket láttam, nem volt éppen ideális az, hogy a horizont tejszerű szürkeségbe veszett. Éppen ezért meglehetősen szaporán koppantak a lépteim a kövezeten, és leszegett fejjel közeledtem Leo-kun utolsó ismert helyzete felé, ami végül egy fogadó falai mögé vezetett.
Nem is akármilyen fogadó volt. Amint kinyitottam az ajtót, megcsapott az áthatolhatatlan tűnő füst szaga, poharak és korsók éles csattanása, illetve hangos dajdajozás bántotta az érzékeny fülemet. És mivel nem öltöztem át, mielőtt idejöttem, nyomban tucatnyi szempár szegeződött rám és mért végig félreérthetetlen tekintettel. Szóval próbáltam minél keményebb arcvonásokat felvenni és még ennél is határozottabban belépni a lebujba. Ennyi ember között, ebben a füstben teljesen reménytelen volt megtalálni Leo-kunt, szóval haladéktalanul a csapos felé vettem az irányt.
- Magas, szőke férfi ~~felemás cipőben~~, nyugati arc. Merre találom? - csúsztattam a pultra néhány aranyat.
- Sok ilyen fazon jár errefelé, kisanyám, nem valami jó a memóriám - közölte a nő szenvtelenül.
- Oh, biztos vagyok benne, hogy nincs semmi baj a memóriáddal :3 - mosolyodtam el, és az iménti néhány érme társaságot kapott. A nő rátette a meglehetősen méretes mancsát az aranyra, majd intett a fejével, hogy kövessem egy kicsivel csendesebb helyre.

by **Leonard** Kedd Júl. 06 2021, 18:53

Előzmények

Néhány óra hosszú idő. Túlságosan hosszú ahhoz, hogy az ember egy helyben duzzogjon tehetetlenül, még akkor is, ha korábban úgy érezte, semmi másra nem lesz képes az elkövetkezendő hétben. Amikor Mirika a fogadóban érdeklődik, a csapos kis huzakodás után valóban megerősíti, hogy járt itt egy Leohoz hasonló srác, mi több, még azt is hajlandó elárulni, hogy kezdetben igen elgyötörtnek tűnt. Ha a lány elég ügyes - vagy pénzes - típus, akkor egy idő után megered a nyelve, és kiderül, hogy a szőke hajú srác nagyjából négy pohár vodkát fogyasztott el rövid időn belül, közben hangulata átváltott dühösbe, végül rácsapta az asztalra az aranyat, majd elsietett.
A barátlistán a kardforgató pöttye ez idő tájt egy pár utcával arrébb fekvő, jóval hangulatosabb és drágább helyre mutatott, mely arról volt híres, hogy a valósághoz igencsak közelítő ízeket tud produkálni a legszélesebb alkoholkínálatban. Ajtaja díszesen faragott volt, fekete, fémből készült kígyó alakú kopogtatóval. Persze ezt is csak azért lehetett megállapítani, mert aktuálisan kilincsre volt zárva, kívülről pedig egy tábla hirdette, hogy falai között privát esemény zajlik. Nagy feneket azonban nem kerítettek a ki és bemenő forgalom ellenőrzésének, ugyanis senki nem állta útját az oda tévedő, alkoholra szomjas kíváncsiskodóknak. És Mirikának sem.
Az ajtó mögött hangosan szólt a zene, de még ezt is képesek voltak túlharsogni az emberek vidám nevetésükkel és beszélgetésükkel. Leo a terem közepén, egy asztal tetején állva adott elő éppen egy történetet népes hallgatóságának, szavait heves - de igencsak szédelgős - gesztikulációval kísérve.
- Ott álltam egyes-egyedül a bossal, és nem volt társam, csak a sötétség! Éles, pengéhez hasonlító fogai hosszabbak voltak, mint az alkarom, a mozgása pedig olyasmi, mint egy csótányé, amit sehogy sem bírsz elkapni. Amikor ránéztem, még méterekre volt tőlem, de elég volt egyetlen pislogás, és máris előttem termet. Védekezni sem volt időm, belém mélyesztette hosszú karmait - hangszíne a történettel együtt igen hatásosan emelkedett és halkult, még talán színésznek is elmehetett volna ennyi beleéléssel. Persze nem kellett sok játékot hozzáadnia a dologhoz, hiszen a saját valós emlékeiről beszélt.
- Megfogtam a kardomat, és mielőtt még eltávolodhatott volna, belemélyesztettem! - megmarkolta a levegőt, és egy láthatatlan ellenfélnek rontott. Valaki a közönségből felsikoltott. - Tudtam, hogy innen nem fogok megmenekülni, hacsak nem érnek oda a társaim, de persze fontosabb volt, hogy nekik ne essen baja - magyarázta, miközben tovább küzdött a képzeletbeli ellenséggel. - Persze Hinari ért oda elsőként. Mint egy villám, átfutott a termen, és már le is szedte rólam az ellenséget, így volt időm elmenni a légbuborékhoz és feltöltődni. Fuwa is ott volt, de neki nem lett volna szabad. Nem akartam, hogy egy ilyen szörnyűséget lásson és rémálmai legyenek, ezért mihamarabb végezni kellett a bestiával. Szóval visszamentem, támadtam, és elnyomtam egy bossgyengítő kristályt, hogy Hinari találatai nagyobbat sebezzenek. Ennyi már elég is volt - magyarázta el a végét kissé kapkodósan, mintha ez a része nem is lett volna már olyan fontos. Persze az ő részéről nem is volt, hiszen az már nem az ő érdemeit dicsérte. Leugrott az asztalról, lehuppant egy székre, és már nyúlt is egy vodkás üvegért. Abból ivott, pohárral már meg sem elégedett, és láthatóan igencsak sok alkoholt elfogyasztott már az elmúlt időben, még önmagához képest is. Ahogy elérhető távolságba került, rögtön két lány lépett mellé. Shelly nem akarta megzavarni az ivásban a fiút, így kérdés nélkül az ölébe ült, míg Chloe balról bújt Leo ölelésébe, miközben tenyerét a fiú mellkasára simította a kigombolt ing alatt. Persze nem ez volt a nevük, de Leo túl fárasztónak ítélte meg megjegyezni az eredetit, így újat és egyszerűt adott nekik. Így volt a legkönnyebb.
És hogy mi lett az elszalasztott randi vagy Mirika sorsa? Őt ez látszólag egy kicsikét sem izgatta.

by **Mirika** Szer. Júl. 07 2021, 19:30

Amit szerettem volna, azt végül nem tudtam meg, de annyit elárult az asszonyság, hogy Leo-kun rendesen felöntött a garatra, mielőtt elillant a szürke ködbe. Fancsali képpel léptem ki a lebujból, de a szerencse végül mellém állt, mert a fiú pöttye ismét feltűnt a térképen, méghozzá néhány utcával odébb. Nem repestem a boldogságtól, hogy újra ezeken az utcákon kell koptatnom a cipőmet, de mivel közel volt az úticél, ezért összeszedtem magam, és továbbra is leszegett fejjel végigcaplattam a nappal hangulatos, ilyenkor viszont inkább félelmetesen magasodó házak között.
A másik helyről már kívülről is látszott, hogy néhány szinttel elegánsabb placc, volt biztonsági arc is az egyébként igényes bejárat előtt. A kiszűrődő zenével olyan belvárosi klub hangulatát keltette, ahová ha nem vagy elég csinos, akkor belépőt kell fizetni, és nem alkesz arcok bandáznak bent, hanem egyetemisták és irodai dolgozók próbálnak kirúgni a hámból több-kevesebb sikerrel. Hogy itt miféle játékosok fordultak meg, azt nem tudhattam, de legalább Leo-kunt nem kellett sokáig keresgélnem. Ugyanis a fiú épp egy asztal tetején hadonászott nagy beleéléssel, tekintélyes közönség előtt. Nem tudom, mit csinált, hogy a hely fele rá figyelt, de ahogy belehallgattam, mi mindent hordott össze, kétkedni kezdtem benne, hogy mindenki a csodálatát akarta kifejezni azzal, hogy meghallgatta.
Azonban ez nem is volt fontos, ugyanis éppen elég volt hozzá két cafka, hogy felmenjen bennem a pumpa. Hogy kik voltak ők, és mit reméltek Leo-kuntól, nos, nem volt fontos az sem. Ahogy az sem volt az, hogy a mattrészeg srác mennyit érzékelt abból, ami körülötte történt. Nekem csakis a látvány volt fontos, és az ahhoz társuló... düh? csalódottság? Nem is tudom... nem voltam a magam ura, hezitálás nélkül léptem oda, kaptam fel az egyik szomszédos asztalról egy teli poharat, és a tartalmát Leo arcába fröccsentettem. Megvártam, amíg rám néz, csak hogy lássa a villámló tekintetem, majd sarkon fordultam és távoztam. Nem mintha bíztam volna benne, hogy felfogja, kit látott és miért kapott ingyen alkoholos arcmosást.

by **Leonard** Szer. Júl. 07 2021, 20:51

Már a helyén ült, mire észrevette Mirika sziluettjét, dacára annak, hogy mágnesként vonzotta tekintetét a lány. Még így, részegen is kristály tisztán látta a körvonalait, az arcát és a mozdulatait. Voltak emberek, akiknek jelenlétét nem volt képes eltörölni némi alkohol, hiába lett volna az sokkal kényelmesebb megoldás. Ha a dolog ilyen egyszerű lett volna, ez az este sohasem indult volna számukra közösen.
A folytatásról viszont már a sors döntött.
Lemondani egy kapcsolat reményéről fájó volt, de... korántsem az egyetlen rossz, ami aznap történt.
Leo dühös volt. Lelkében a perzselő tűz frissen gyúlt és nagy lánggal égett. Bár aznap éjszaka már nem számolt találkozóval, de jó volt ez így, talán még jobb, mint remélte.
- És az este fénypontja megérkezett - morogta magának, hangja megtelt csupa gúnnyal és kíváncsisággal. Tekintetével követte a lány heves mozdulatait és elégedetten elmosolyodott az arckifejezése láttán.
Ha lett volna rá ideje, egy kicsit jobban szétnyitotta volna az ingét, mielőtt az alkohol telibe találja. Ehelyett csak összeszorította a szemét, ahogy az ember reflexből teszi mindig, ha valaki vagy valami az arca felé közelít. Shelly sikítva menekült az öléből, Chloe pedig a háta mögé bújt az ital elől.
Leo pislogott párat, majd ujjaival hátrafésülte nedves hajtincseit. Lazán hátradőlt a székben, kihúzta magát és magabiztosan elmosolyodott.
- Igazad van, nedvesen sokkal jobban nézek ki. - jelentette ki szemtelenül. Beszéd közben végignyalt a felső ajkán, majd látszólag elgondolkodott egy pillanatra. - Hmm.. Félédes fehér. Hölgyeim, ki szeretné megkóstolni? - fordult körbe, karjaival pedig nagyvonalúan magára mutatott. Tekintete végül Mirikán állapodott meg. Kihívóan felhúzta a szemöldökét, és élvezte, nagyon élvezte a dühöt és a dacot, amit viszontlátott. Egyenesen izgató volt a szituáció. A lány közben sietős léptekkel távozott, ő pedig beharapta az ajkát, és csak nézte... És nem bírta elengedni. Engedett a késztetésnek, felpattant és utánaeredt. Az utcán aztán elkapta Mirika kezét, mielőtt elővehetné a teleport kristályát, majd erejét és magasságát bevetve hátrálásra késztette és testével a falhoz nyomta.

by **Mirika** Vas. Júl. 11 2021, 13:18

Leo viselkedése csak olaj volt az egyébként sem kicsi tűzre. És ez most nem az a fajta tűz volt, aminek közte és köztem lennie kellett volna. Tulajdonképpen tudatában se voltam annak, hogy mit csinálok éppen, nem láttam és nem hallottam senkit és semmit, csak a fiú gúnyos arca volt előttem. Mire észbe kaptam, addigra már kint találtam magam az utcán. A benti fülledt, meleg levegő után most egészen hűvösnek éreztem a lágy szellőt, ami az arcomba csapott. Meg is borzongtam tőle. Vagy lehet, hogy nem is attól. Tettem néhány tétova lépést, miközben a tenyerem tövét a halántékomhoz szorítottam. Ez nem lehetett Leo-kun. Összekevertem valakivel, aki hasonlít rá. Vagy... nem tudom. Össze voltam zavarodva, annyira idegenül hatott a látvány, ami odabent elém tárult. Bárcsak részeg lettem volna, és foghattam volna arra, hogy káprázott a szemem. De nem, teljesen józan voltam. Vagyishát... a dühtől lehet részegnek lenni? Merthogy nem éreztem úgy, hogy józan vagyok. A figyelmem pedig annyira elkalandozott, hogy már csak azt fogtam fel, hogy valaki megragadja a kezem, és egy erőteljes mozdulat a legközelebbi épület falához nyom. Halálra váltan, sápadtan néztem fel, hiszen lelki szemeim előtt a bagoly gyűlölettel teli szemei jelentek meg, de... végül csak Leo-kun pillantott vissza rám. Nem mondom, hogy ez kevésbé volt félelmetes, hiszen ahogy a falhoz préselt, az minden volt, csak gyengéd nem, és halvány lila gőzöm se volt, hogy mire számítsak tőle ebben az állapotban. Azonban képes voltam összeszedni magam egy kicsit, és szigorúbb vonásokat vettem fel. Elvégre dühös voltam rá.
- Mit akarsz? Nem ízlettél annak a két kis plázacicának? >.> - vontam kérdőre indulatosan, de végül elfordítottam a fejem, és dacosan meredtem a végtelen ködbe. Nem akartam ránézni.

by **Leonard** Hétf. Júl. 12 2021, 21:07

Ha az ember érzelmi válságba kerül, az alkohol egyszerre tűnik megfelelő megoldásnak is, meg nem is. Segít átmenetileg elfelejteni, vagy legalább mellőzni a problémákat, és ez a tulajdonsága teszi rengeteg ember barátjává. Amikor azonban a probléma maga sétál be a gondosan bezárt ajtón a világodba, az alkohol nem más csupán, mint öngyilkos fegyver.

Leo képtelen volt tisztán gondolkodni. Szédítő sebességgel zuhant egyik érzelemből a másikba, és hogy a világ előtt leplezze zavarodottságát, a régi, jól megszokott módszerekhez nyúlt. Mindig is az önpusztító hedonizmus volt a társa, ha a világ ellen kellett lázadni. Ez egykoron a szüleit jelentette, esetleg a barátait, néha a barátnőit. Most egyértelműen a cicalány volt a célpontja.
- Biztos vagyok benne, hogy ízleni fogok nekik - mosolyodott el magabiztosan, az általa jósolt jövőt előrevetítve, habár Mirika mindezt már nem láthatta, mivel elfordította a fejét.
Leo nem tűrhette, hogy ne legyen a figyelem középpontjában. Újra megérezte a késztetést, hogy a szituációt az uralmába hajtsa. Lejjebb csúsztatta tenyerét a hideg téglafalon, és közelebb lépett, hogy egészen oda tudjon hajolni a lány puha cicafüléhez.
- Szeretlek - suttogta lágyan, és habár az érzés igaz volt, a szó most nem szolgált semmi mást, puszta figyelemfelhívást, ezt pedig széles, kétségtelenül mocskos mosolya is alátámasztotta. Orrával végigsimított a fülecskén, mélyen magába szívta az ismerős málnaillatot, aztán finoman beleharapott.
Sok mindent szeretett volna tenni most, hogy már nem kellett többé a következményekkel törődnie, de ez most nem olyan játék volt.
Csak és kizárólag arra volt szüksége, hogy Mirika végre rá figyeljen. Látni akarta azokat a gyönyörű, gyűlölt szemeket egészen közelről.
Életre akarta kelteni bennük a dühöt és a fájdalmat, ahogy azok életre keltek benne is.
- Miért jöttél? - gördült ki belőle végül az egyetlen kérdés, ami érdekelte. Ami arra késztette, hogy felkeljen a helyéről, átengedje Shotának a lányok figyelmét és kigombolt ingben kieredjen a hidegbe. Nem mintha fázott volna. Talán még sohasem volt ennyire melege.

by **Mirika** Pént. Júl. 16 2021, 17:22

Egyre jobban megrémültem, nem tudtam, mit csináljak. Megpróbálhattam volna kiszabadulni, de nagyobb és erősebb volt nálam, és féltem attól, hogy mi következik, ha esetleg ellenkezni kezdek. Még abban sem bízhattam, hogy valaki erre jár és a segítségemre siet, mert... hát na, igaz, hogy nem minden hős visel köpenyt, de nem is járkálnak egy kétes hírű város ködös utcáin hajnali háromkor. Úgy a falhoz voltam szögezve, hogy alig-alig bírtam megmozdulni, és a helyzetre való tekintettel kivételesen lenyeltem a csípős megjegyzéseimet is, tartva attól, hogy csak rosszabb lesz. Nem mintha az az egy szó nem okozott volna elég kárt bennem. A szó, amiről úgy gondoltam, hogy ma hallani fogom, de zavart mosoly helyett csak a könnyeim kezdtek folyni tőle. Nem így, és nem most akartam hallani.
- Leo... hagyd abba... megijesztesz - csúszott ki a számon remegő hangon. Nem volt tudatos, de kétségtelenül őszinte volt. Remegtek a térdeim, de nem volt más választásom, tűrnöm kellett. És bíztam benne, hogy a fiú észhez tér, bár ebben az alkoholos állapotban vajmi kevés esélyt láttam rá. A kérdés viszont meglepett. Mármint, nem számítottam semmilyen kérdésre, legfeljebb tettekre. Megpróbáltam ránézni Leóra, de a könnyeimen keresztül csak homályos foltokat láttam magam előtt, és nem tudtam őket letörölni, hiszen le voltak fogva a kezeim.
- Nem tudtam aludni, és... nem akartam egyedül maradni - válaszoltam végül, halkan nyöszörögve. Már a bagoly is ijesztő volt, de a madár elől menekülve azt hiszem valami még rémisztőbb dolog karjaiba futottam. Azt hiszem, ez nem az én napom...

by **Leonard** Hétf. Júl. 19 2021, 19:28

Felhúzta a szemöldökét, mint aki igazán meglepődött azon, amit hallott és megcsóválta a fejét.
- Ugyan, cica - mosolyodott el végül szelíden. Arckifejezése a prédáját becézgető oroszlánéra hasonlított. - Te nem is félsz semmitől. Hiszen úgysem halhatsz meg - magyarázta, akárha egy buta kisgyerekkel próbálna megértetni valami egészen egyértelmű dolgot. Hátralépett kettőt, hogy adjon egy kis helyet Mirikának fellélegezni, meg hogy végignézzen a lány testén könnyektől csíkos arcától egészen remegő térdeiig. Ha lett volna még benne bármi, ami összetörni képes, az a látványtól biztosan megremegett volna. Ennek híján nem érzett mást, puszta elégedettséget.
Végül is mi mástól is lehetne tartani ezen a világon, mintsem a haláltól?
Az egész nem szólt másról hosszú ideje, mintsem pontozásról, képességekről és sisakokról. Miért is lenne szükség egy ilyen világban lovagokra? A lányok folyamatosan bebizonyították, hogy ők milyen függetlenek, erősek és strapabíróak.
Az a hülye, aki ezek után még meg akarja védeni őket.
És mivel Leo nem volt hülye, igen hamar a végére akart érni ennek a párbeszédnek. Feltette hát az egyetlen kérdést, ami érdekelte, és hát persze, hogy a sok közül a legkiábrándítóbb választ sikerült rá kapnia. Fáradtan sóhajtott és értetlenül ráncolta a homlokát.
- Akkor menj, keresd meg a plüssmacidat és ne velem szórakozz.
Mégis mikor süllyedt odáig, hogy holmi ölelőpárna szerepét töltse be? Annyi lehetséges válasz lett volna... És még egy kedvesebb hazugságra sem futotta. Szájában megkeseredett a nyál, miközben lépett egyet hátra, mint aki távozni akar, de aztán megtorpant. Kibaszottul szánalmasnak és gyengének érezte magát, ezt pedig minden áron el akarta törölni. Hirtelen, mint akibe villám csapott boxolt bele a téglafalba. A felvillanó ablak hátralökte a kezét, de a testét stabilan kitámasztotta, így nem esett el. Dühösen rámeredt az immortal object feliratra, majd megfordult, és szó nélkül visszasétált a klubba.

by **Mirika** Szomb. Júl. 24 2021, 16:21

Nem vettem észre, hogy lényegében csak Leo-kun tart állva, annyira elgyengültek a lábaim. Szóval amikor végre elengedett és hátrébb húzódott, egy pillanat alatt térdre estem. Borzongva öleltem át magam, pont úgy, mintha ebben a nem túl sokat takaró öltözetben mentem volna ki a havas szintekre. Hiányzott a Nagyon Vastag Kabát, pedig ezt a remegést az sem akadályozta volna meg. Ez tényleges félelem volt. Pont olyan, mint amikor réges-régen kis híján meghaltam, amikor belebotlottam egy oda nem illő jégsárkányba. Ez azonban talán még annál is ijesztőbb volt, hiszen nem egy szörny, egy vitruális lény váltotta ki, hanem egy emberi lény. Egy férfi, aki mellett a leginkább biztonságban éreztem magam. Én legalábbis így gondoltam. Becsapva éreztem magamat, és talán ez volt a legfontosabb faktor abban, hogy miért éreztem magam most így: védtelennek, elesettnek, és gyengének.
Zavarossá vált minden, és hiába hallottam mindazt, amivel Leo-kun megdobott, képtelen voltam értelmezni a szavait, és mint ilyen, választ formálni se tudtam rájuk. Pillanatról-pillanatra váltakoztak az érzelmeim: egyszer dühös voltam, és utána akartam kiabálni, még úgy is, hogy fogalmam se volt, mit mondhatnék. Máskor újra rám tört a páni félelem, és reflexszerűen húztam össze magam. És persze ott volt a keserű csalódottság is, amitől újra eleredtek a könnyeim. Ott maradtam egyedül, összetörve, egy random ház falának dőlve, és megint rám tört az érzés, hogy nekem itt... nincs helyem.

by **Simeon** Vas. Aug. 15 2021, 15:12

Előzmény:

Leonard írta:
Szia!
Kérlek, menj el ide [koordináták] és keresd meg Mirikát, egyedül van a sötétben és sír, szüksége van egy fénylovagra. Kísérd haza a Palotába és nyugtasd meg picit, nagyon fontos lenne.

Ha olvasod és teljesíted is, örökre lekötelezetted leszek;
Leo

Tengerszem szinte azonnal felébredt az ismerős csippanásra, annál is inkább, mivel az éjszaka közepén idomárja egyáltalán nem szokott ilyesmit kapni. Az okos polip először rögtön arra gondolt, hogy talán valaki bajban van, aztán meg arra, hogy hiszen ő már megtanulta ezt kezelni! Leo megtanította rá, amikor még Simeon alakjában volt.
- Ph-hh! - mászott fel az ágyra, természetesen csurom vizesen és kapaszkodott fel gazdájára. Simeon valamit nyöszörgött erre és megpróbált volna a másik oldalára fordulni, de karjára egy csáp hurkolódott rá és kezdte el azt rángatni.
- Tengerszem... - dörgölte meg szemeit a fiú álmosan - Ne most... reggel majd kapsz enni, jó? - ásított és már dőlt is volna vissza, de akkor észrevette, hogy a polip éppen kinyújtott nyelvvel koncentrál és az ő kezével az ő menüjét próbálja lenyitni - ezzel együtt pedig az üzenet villogását is meglátta.
- Valaki írt? - pattantak fel a szemei és remélte, nem Fuwa van bajban. Ővele nem történhet semmi rossz, soha! Gyorsan lenyitotta a levelet és kikerekedett szemekkel pislogott az írásra. Nem Fuwa volt bajban, hanem Mirika!

Simeon írta:Persze, indulunk!

- írta vissza Leonardnak és már öltözött is át, az pedig egyáltalán nem merült fel benne, hogy ha Leo tudja, hol van Mirika, miért nem ő maga igyekszik oda. Nem, ő leragadt az ijedtségnél, meg annál, hogy a lánynak Fénylovagokra van szüksége. Ha pedig az kell, ők mennek, bármikor! Főleg ilyen sötétben. Biztos azért sír Mirika, mert egyetlen napcsík sincs a környékén, szóval sietni kell és odavinni neki a fényt!
- Kimi, ébredj, mennünk kell! - simogatta meg az alvó madarat is és szeretettel vette két kezébe, hogy aztán együtt teleportálhassanak el Taftba.

Mirikát hamar megtalálták és ahogy Simeon meglátta őt a ház falának dőlve remegni, elfogta az aggodalom: tényleg nagyon sötét volt. Rögtön aktiválta is a képességét és előhívott egy fénycsíkot, ami az égről hullott alá és óvó fénynyalábbal vonta be Mirikát, aki körül így szinte csillogott a levegő.
- Mostmár nem lesz semmi gond - lépett be a fénykörbe Simeon és mosolyogva nyújtotta kezét a lánynak, hogy felsegítse; felszerelt Napkalapjáról csakúgy szóródtak szét a képesség adta fénycsíkok sugarai. Kimi a srác fejéről pislogott le kíváncsian és még kicsit álmosan, Tengerszem pedig a környéket vizslatta, esetleges veszélyforrások után kutatva. De egy közeli fogadóból kihallatszó ricsajt kivéve csönd honolt a környéken.
- Gyere, hazaviszünk, jó? - guggolt le az idomárlányhoz Simeon, ha nem tudta őt azonnal felsegíteni és a maga naiv és optimista kedvességével emelte fel a lányt, hogy Tengerszem segítségével a hátára tudja venni - Igaz, mégcsak egyes a teherbírásom, szóval időnként pihennünk kell, de nem lesz gond! A súlyemelésem már kettes - kezdett el csevegni, majd mint akibe villám csapott kapkodta körbe a fejét ijedten - Momó hol van? Ugye neki nem esett baja? - kérdezte és erre már Kimi is felélénkült: a kis sasfióka rögtön szárnyra kapott, hogy felülről is megnézze a helyet és csak remélni tudta, hogy semmi sem történt a rivális-tanító sárkánnyal.

by Ajánlott tartalom