Re: Rezes Macska

by **Mirika** Szer. Aug. 18 2021, 22:36

Nem tudom, mennyi idő telhetett el azóta, hogy Leo-kun magamra hagyott, de nem vitt rá a lélek, hogy megmozduljak. Egész végig összekuporodva, a falnak támaszkodva ültem, és a fejemet a térdeim közé temettem. A könnyek idővel elapadtak, de a zavarodottságom inkább csak nőtt, hiszen... nem tudtam, mit csináltam rosszul. Hiába próbáltam végiggondolni ezt az egészet, egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan változhatott meg ennyire minden. Pár napja még ő volt a hősöm, aki felemelte a vállamról a terhet, mielőtt összeroppantott volna. Aztán végre összeszedte a bátorságát és meglépte azt is, amit már annyira vártam. Mégis mi történhetett az elmúlt néhány órában, mióta megjelent a bagoly? Rájött, hogy nem akar egy ilyen problémás barátnőt, mint amilyen én vagyok? Vagy csak szimplán barátnőt nem akar alles zusammen, és el akart magától ijeszteni? Vagy a részegsége hozta elő belőle az állatot? Vagy valami egészen más, számomra felfoghatatlan oka van mindennek? Csak azért nem ez volt életem egyik, ha nem a legrosszabb estéje, mert nem halt meg senki...
A közeledő alakra nem, de a fénysugárra persze felfigyeltem. Olyan volt, mint egy zseblámpa, vagy még inkább egy autó fényszórója, csak hát hamar ráeszméltem, hogy itt nincs ilyen. Ahogy még a nap sem süthetett ki, pláne ilyen hirtelen. Szóval felnéztem, és nyilván titkon reméltem, hogy Leo-kun jött vissza értem, de az előttem álló alak nem volt se délceg, se szőke, sem ittas. Csak egy kisfiú volt.
- Sim..? - nyögtem ki elképesztően reszelős hangon. Meg kellett köszörülnöm a torkomat, de úgy általánosságban véve is borzalmasan éreztem magam, és nem akartam, hogy így lásson. Sőt, azt akartam, hogy senki se lásson így. De most már késő volt.
- Mit... mit kerestek itt? Ilyenkor? Nem kéne... aludnotok? - kérdeztem, de ez még csak a bennem felmerülő kérdéseknek csupán a töredéke volt. Hogy találtak rám? Véletlenül? De annak semmi értelme, hogy ők ilyenkor itt mászkáljanak csak úgy. Szóval értem jöttek, de miért? Csak nem most jutott eszébe a fiúnak, hogy valami furcsa helyre menne, és engem akar kíséretnek. Küldte volna valaki? De hát ki? Mindenki alszik, kivéve talán Leo-kunt, de őt meg nem érdeklem, és biztosan jól érzi éppen magát azzal a két luvnyával. Vagy még többel. Tudom is én. Nem is érdekelt.
- Jaj, nem... isten ments, hogy cipelj, tudok járni! Azt hiszem... - mondtam szabadkozva, de azért a kezét elfogadtam, és meg kell mondjam, jól jött, hogy valamibe belekapaszkodhatok. De nem, az sok lett volna, hogy egy ilyen kissrác a hátán cipeljen. Még úgy is, hogy az apró termetemnek hála azért nem okozott volna gondot.
- Nem, nem, nyugi. Momo otthon van, biztonságban - próbáltam megnyugtatni a fiút, miközben tettem egy-két tétova lépést. Nem estem össze, de azért futkározni nem tudtam volna, ha esetleg menekülni kéne.
- Izé... köszönöm. Bárcsak nem kéne ilyen állapotban látnotok - mondtam halkan.

by **Simeon** Szomb. Aug. 28 2021, 13:38

Simeon mosolygósan és vidáman nyújtotta a kezét Mirikának és örült neki, hogy most, hogy elhozta ide a napcsíkokat, máris minden a legnagyobb rendben van! Hiszen az idomárlány nem is sírt, igaz elég fáradtnak tűnt, dehát ez ilyen későn egyáltalán nem volt meglepő.
- Aludtunk is, de aztán Tengerszem felébredt az üzenet csippanására és mindenképpen el akarta olvasni - mesélte, miközben felsegítette a lányt - Tudod, már majdnem minden betűt ismer, úgyhogy egyedül is megy neki, csak lassan - csevegett vidáman és intett a polip felé, aki viszont még mindig a sötétséget kémlelte és figyelt, hogy senki errejáró játékos ne kerülhesse el a figyelmét.
- Aztán kiderült, hogy Leo írt és azt kérte, hogy jöjjünk érted és azt is írta, hogy egyedül vagy a sötétben és kell egy Fénylovag! - húzta ki magát, majd ő is körbenézett: tény, ami tény, itt tényleg nagyon sötét volt - Szóval jöttünk segíteni - mosolygott, de úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még a hátára is akarta venni a lányt, hogy hazacipelje, de Miri nem szerette volna, úgyhogy csak egymás mellett indultak el, de persze Simeon azért nem engedte el a bizonytalannak tűnő idomárlány kezét, mert úgy érezte, Mirika lehet elesne megint, ha nem tartaná meg őt útközben.
- Ó, akkor nem hoztad őt magaddal - csodálkozott rá a válaszra ezután, de látható megkönnyebbüléssel: ezek szerint akkor Momónak nem esett baja! - Kimi, gyere vissza, Momó a palotában van! - hívta is magához a kismadarat, aki szintén megnyugodott és kíváncsian szállt le Simeon Mirit tartó karjára, hogy onnan nézhesse meg magának a cicafüles lányt: valami nem stimmelt vele, Kimit pedig minden érdekelte, ami új volt.
- Semmi gond nincsen, meg szívesen is tesszük - mosolygott az idomár és próbálta vigyasztalni a lányt - Nem jó sötétben lenni - rázta meg a fejét, de aztán csak nem bírta ki, feltette az őt legjobban foglalkoztató kérdést:
- Esetleg a Sötétség Lovagjával is találkoztál?

by **Mirika** Szomb. Okt. 02 2021, 15:04

Simeon lelkesedését és pozitív kisugárzását jól esett látni, és bár át nem ragadt rám, arra jó volt, hogy a sötétségbe borult hangulatom meglássa a fényt az alagút végén. Valahol... nagyon távol. Szem olvasni tudása még egy rettentő halvány mosolyt is kicsalt belőlem, de összességében változatlanul borzalmasan éreztem magam, és minden bizonnyal csak azért nem sírtam, mert már nem volt hozzá erőm, és mert a fiú energiája öntött belém annyi lelket, hogy elfelejtsem a legnegatívabb gondolatokat.
- Leo üzent...? - kérdeztem vissza hitetlenkedve. Ez az infó csak még több kérdést szült, és most már végképp nem értettem semmit. Ha egyszer itt hagyott, miért üzenne bárkinek, hogy jöjjön értem? Ha aggódik miattam, akkor miért nem ő maga jön? Ja, hogy fontosabb dorbézolni azzal a két libával, persze... Ráadásul képes volt felébreszteni Sim-kunt, akinek ilyenkor aludnia kéne. Nem, ennek az egésznek nem volt se füle, se farka, és minél többet gondolkodok rajta, annál jobban belefájdul a fejem.
- Sötétség lovagja? Hát... tulajdonképpen úgy is mondhatjuk - feleltem, annak ellenére hogy Sim-kun álomvilágának rejtelmeit nem mindig értettem, szóval most sem tudtam, mire gondol sötétség lovagja alatt. De szerintem azt a baglyot nyugodtan lehet annak hívni. Sőt, akár Leo-kunt is >.>
- Momo nincs itt, mert az volt a terv, hogy kettesben töltjük az estét Leo-kunnal, tudod... csak aztán... történtek dolgok, és... összevesztünk. Azt hiszem... - magyaráztam el, hogy miért nincs itt a sárkányom, bár talán nem volt bölcs dolog megemlíteni, mi történt. Sim-kuntól megoldást biztosan nem várhattam, meg amúgy sem szerettem volna ráborítani a bajomat különösen úgy, hogy azt sem tudtam, mi az isten történik velem tulajdonképpen.

by **Simeon** Vas. Okt. 17 2021, 12:13

Simeon először megtorpant, majd olyan tágra nyílt, izgatott szemekkel nézett Mirikára, mint aki valami hátborzongatónak, de egyben különlegesnek volt a részese; valami olyannak, amiről Simeonnak feltétlenül tudnia kellett.
- És milyen volt? Egészen nagy, vagy kisebb? Mondott neked valamit? Hogy tudtál megküzdeni vele? Erős volt nagyon? - sorolta a kérdéseit és teljes lényével a cicafüles lányra fókuszált, hogy egyetlen egy szóról vagy mozdulatról se maradjon le, ami egy esetleges válaszhoz tartozik. Izgatottságában még arról is megfeledkezett, hogy Mirika éppen nincs valami jól, de persze egy kis idő múlva azért az idomárfiúnak is csak-csak leesett, hogy ezzel nem most, az éjszaka közepén kellene traktálnia az amúgyis kimerült lányt.
- De nem gond az sem, ha majd máskor meséled el - mosolygott rá aztán - Előbb hazakísérlek és alszol egy nagyot. A Sötétség Lovagjával való küzdelem fárasztó - bólogatott és továbbra is biztos kézzel tartotta a másikat, hogy el ne essen. Ezek után aztán kiderült az is, hogy Momót miért nem vitték magukkal, Simeon pedig csillogó szemekkel hallgatta a beszédet, hát, egészen az utolsó szavakig. Mert azt sehogyansem értette. Hogyhogy összevesztek? De min és miért? Az értetlensége az arcára volt írva, sőt, még Tengerszemhez is odafordult segítségért, a polip viszont előrement közben és így ha hallotta is a beszélgetést, nem kívánt hozzáfűzni semmit.
- Pedig nem jó összeveszni - bökte ki végül erősen összeráncolt homlokkal - Lehet az volt a gond, hogy nem volt elég napcsík? Bár Leo is fénylovag, úgyhogy az nem lehet... - gondolkozott hangosan, aztán egyszerrecsak Miri felé fordult és sugárzó tekintettel nézett rá - Majd reggel, a sok napcsík között minden egészen biztosan jobb lesz! Akkor majd találkoztok és... - és itt megakadt. Teljesen összezavarodott, mert az információk, amik elhangzottak, sehogyansem akartak a helyükre kerülni: ha Mirika Leoval volt, hogy találkozott a sötétség lovagjával csak ő egyedül? Vagy Leo is ott volt? De ha ott volt és most nincs itt, meg kellett sérülnie, de akkor nem írt volna neki üzenetet, nem? Simeon teljesen elveszett és szabad kezével kétségbeesetten vakarta meg a fejét, mert ő nagyon szeretett volna segíteni, de most először fogalma sem volt, hogy ezt hogyan is kellene. Végül aztán megrázta a fejét és a maga egyszerűségével mosolygott rá a mellette sétálóra:
- Mit szólnál hozzá, ha holnap Fuwával együtt kimennénk a negyedikre a strandra? Ott soksok napcsík van és majd meghívlak titeket fagyizni, jó? Meg szólok Leonak is, neki is biztos tetszene a dolog. A napcsíkok mellett tuti kibékülnétek - ajánlotta, mert ennél jobbat nem tudott kiokoskodni. Fuwában pedig bízott, hogy a lány majd segít Miriéknek, mert ő egészen biztosan jobban ért ehhez. Meghát ott lesznek a napcsíkok, meg a fagyi is. Mi más kellene még?

by **Mirika** Pént. Nov. 19 2021, 17:01

Máskor is nehezemre esett követni Simeon végtelen energiáját, most viszont végképp lehetetlennek ígérkezett. Talán ha fiatalabb lennék pár évvel. Oké, tudom hogy ez nagyon vénasszonyosan hangzik, de tiniként valahogy sokkal több energiám volt, mint most, huszonévesen. Ha ilyen a visszaesés, mi lesz, ha betöltöm a harmincat, a negyvenet? Az idős emberek csak azért tűnnek olyan megfontoltnak és bölcsnek, mert annyira nincs már energiájuk?
- Azt hiszem... nem lehet kivenni a formáját és érthetetlen, amit mond. Nehéz vele, nagyon - fogalmaztam meg valamiféle választ, hogy kielégítsem a kíváncsiságát valamennyire. Pedig csak azt írtam le, ami a fejemben volt éppen: a teljes zavart. Inkább nem is próbáltam meg erőltetni a gondolkodást, mert csak belefájdult a fejem. Helyette megtámaszkodtam Simeon vállán, és hagytam, hogy elkísérjen a palotáig. Tulajdonképpen jól esett, hogy támaszt kaptam tőle, még ha csak szószerintit is, de ennyivel is könnyebb volt létezni.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha találkoznék Leo-kunnal... meg zavarni sem szeretnélek titeket, de azért köszi a meghívást :3 - öleltem át a fiút félig-meddig. Kirázott a hideg, ahogy bevillant Leo-kun tekintete, meg a ijesztő közelsége. Sose gondoltam volna, hogy pont az ő közelségét fogom valaha ijesztőnek találni. Még sose ijedtem meg fiútól ennyire, mint most Leo-kuntól, és ezer százalékig biztos voltam benne, hogy nem karok vele találkozni. Főleg nem már holnap. De még holnapután sem. Vagy ezen a héten. Vagy valaha bármikor. Elfogott a remegés, és ezt Simeon-kun is biztosan érezte. De jobb, ha csak azt hiszi, hogy hideg van és fázok. Vagy valami ilyesmi.

by **Simeon** Vas. Dec. 05 2021, 12:06

Simeon tágra nyílt szemekkel itta Mirika minden szavát, amit a Sötétség Lovagjáról amaz elmesélt neki és egy rövidett bólintott is a végén, miközben ő maga is eltűnődött:
- Úgy tényleg nehéz lehet... - szontyolodott el kissé, de nem sokáig, mivel Miri most nagyon nagyon fáradt volt, tehát ha majd alszik, akkor utána biztos elmeséli neki az egészet és akkor majd tisztábban fog ő is látni! Ha nem lehet érteni, amit mond, biztos valami másik nyelven beszél, a sötétség nyelvén és még a formáját is váltja, mint az árnyékok! Simeon teljesen lázba jött a gondolattól. Persze most előbb segíteni kellett az idomárlánynak, elkísérni őt a palotáig, hogy kipihenhesse magát. Út közben pedig azt is megtudta, hogy összevesztek Leoval, a srác viszont hiába próbálta megoldani a helyzetet, úgy nézett ki, hogy a lány ezt nem akarja.
- Nem zavarnál, egyáltalán nem! - szabadkozott Simeon azonnal egy kissé megijedve, majd eszébe jutott, hogy milyen lenne Fuwával kettesben a tengerparton - Vagyis... - ejtette ki hangosan is a gondolatot és ettől rögtön zavarba is jött, annyira, hogy inkább nem is akart Mirika szemeibe nézni, inkább vörös arccal elfordult egy kis időre. Nem akarta megbántani a lányt és tényleg nagyon szívesen összehozta volna ezt a négyes randit, dehát kettesben azért mégiscsak más volt. Az ölelés ezek után aztán főleg meglepte és úgy tartotta meg a lányt, határozottan, hogy el ne essen, hogy arcára egy szempillantás alatt visszatért a gyermeki öröm. Mirika viszont egyértelműen fázott, így a fiú előhívott az inventoryjából egy meleg takarót és átdobta a másik vállán, hogy az utolsó lépéseket már úgy tegyék meg.
- Felkísérlek egészen a szobádig, jó? - állt meg a Palota ajtaja előtt és ha volt hozzá (esetleg Fuwa miatt) jogosultsága, úgy belökte a kaput, ha viszont nem, hát meg kellett hagynia ezt a feladatot a mellette sétáló lánynak.

by **Mirika** Hétf. Dec. 20 2021, 20:44

Halványan elmosolyodtam Simeon-kun reakcióján, és amennyire csak tőlem tellett, megborzoltam a fiú haját.
- Na látod. Kicsit irigyellek titeket... - sóhajtottam fel keserédesen. Rég volt már az, amikor ilyen ártatlanul tudtam tekinteni erre az egészre, ami Simeon-kun és Fuwa-chan között zajlott most. Pedig most sem volt ördögtől való gondolat egy tengerparti randi a hozzá tartozó pancsolással, a homokvár építéssel, a közös fagyizással, csak hát ennyi idősen már valahogy minden bonyolultabb volt. Pedig el tudtam volna mindezt képzelni Leo-kunnal... legalábbis tegnapig biztosan. Most már sokkal távolibbnak tűnt a gondolat.
- Aztán majd meséld el, mi volt :3 - néztem rá, miközben hálásan bebugyoláltam magam a takaróval. A remegés nem szűnt meg tőle, de kétségtelenül olyan érzés volt, mintha egy meleg ölelést kaptam volna, ami azért valamennyire komfortosabbá tette a létezést.
Lassan aztán feltűnt a palota hatalmas sziluettje. Nem sok ablakból pislákolt fény, alig néhány folyosón éghetett a világítás. A tekintetem valamiért Leo-kun szobájának ablakára tévedt, de az koromsötét volt. Nyilván, hiszen biztosan nincs ott. Momo árnyékát azonban tisztán ki tudtam venni, ahogy a hatalmas üvegajtón keresztül bámult kifelé. Most már nyilván hegyezte a fülét, biztosan érezte, hogy közeledek feléje.
- Köszönöm, de innen már boldogulok :3 - bontakoztam ki a fiúba kapaszkodásból, de egy pillanattal később már meg is öleltem, és egy pár pillanatig úgy is maradtam.
- Tényleg köszönöm, sokat segítettetek - engedtem el Simeon-kunt, és rámosolyogtam Szemre is, aki mindvégig vigyázott ránk. Kinyitottam a kaput, és lassan, de immár relatíve biztos lábakon bebotorkáltam rajta. Lehajtott fejjel bandukoltam végig a bejárathoz vezető ösvényen. A lábaim maguktól vittek a szobám felé, és mire az ajtó elé értem, már hallottam Momo izgatott nyüszítését. Megtorpantam egy pillanatra, nem voltam biztos benne, hogy a dragoon energiáját el tudom-e viselni, de aztán vettem egy nagy levegőt, benyitottam, és egy hatalmas öleléssel fogadtam az állatot. Némán, szótlanul. És bár éreztem Momo kérdő tekintetét magamon, a sárkány is hamar megnyugodott. Egészen addig így is maradtunk, amíg pixelekre nem bomlottunk mindketten. Ideiglenesen. De talán elég sokáig.

by **Simeon** Csüt. Dec. 23 2021, 10:06

Simeon megörült neki, hogy Mirika nem haragszik meg érte és új lelkesedéssel bólogatott: hát persze, hogy majd elmesél mindent! Majd valamikor akkor, amikor nem így találkoznak, hanem valami sokkal, de sokkal fényesebb napon és helyen! Az idomár a Palota ablakait nézte, amik közül még ilyen későn is égett egy-két villany. Vajon Fuwa szobájáé ég-e? Ugye Fuwa alszik ilyenkor és nem mászkál sötét helyeken? Simeon tekintete jószerivel rátapadt az említett ablakra és megnyugodott, hogy Fuwa biztos alszik.
De bemenne hozzá meglepni őt!
- Biztos ne segítsek? - fordította el aztán a fejét nagy nehezen és mosolygott rá a cicafüles lányra, aki egyedül szeretett volna bemenni. Aztán persze megértette azt is, ha nemleges választ kapott és elkísérte őt egészen a kapuig, sőt a küszöbig és amíg be nem csukódott az idomárlány mögött az ajtó, Simeon ott volt és figyelt. Örült, hogy segíthetett és az az ölelés a végén boldogsággal töltötte el: a Fénylovagok még az éjszaka közepén is segítenek! Leo biztos örülni fog, ha megtudja, hogy minden rendben ment és egy Sötétség Lovagjával se találkoztak újra. Simeon le is nyitotta a menüjét, hogy megírja neki, aztán inkább meggondolta magát: a minimapon a fiú bármikor ránézhet Mirika helyzetére és ha most nem ért rá ő segíteni, akkor biztos valami nagyon sürgős és halaszthatatlan dolga van! A fiú így végül becsukta a panelt és boldogan simogatta meg Kimit a vállán, majd fordult oda a nadrágját húzkodó Tengerszemhez.
- Phbbh-hhhhbppprh-ph? - kockáztatta meg a fiatalkorú polip, mire Simeonból kitört a halk, jókedvű nevetés:
- Na jó, kivételesen megnézhetjük - guggolt le első petjéhez és vette az ölébe szeretettel. Így indultak el ők hárman, de nem haza, hanem először egy cukrászda felé: a Fénylovagoknak gondoskodniuk kell az édességutánpótlásról is! Meg... hátha mégis találkoznak útközben a Sötétség Lovagjával és legyőzhetik őt.

Köszi a játékot! Very Happy

Pufók tűzköpő dixim lép is szintet! lv4-re Very Happy

by Ajánlott tartalom